Hírolvasó

2019. március 21. – Csütörtök (Lk 16,19-31)

Napi evangélium - 12 óra 41 perc
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.” Lk 16,19-31

Elmélkedés

Szent Lukács evangéliumában olvashatjuk a legtöbb olyan példabeszédet, amelyek az isteni irgalmasságot mutatják be. Gondoljunk csak például az elveszett bárányról vagy a tékozló fiúról szóló példázatokra. E példabeszédek nem titkolt szándéka, hogy a hallgatókat és általában az embert arra ösztönözze, hogy utánozza az irgalomban gazdag Istent, azaz maga is irgalmas legyen embertársaival. Ennek egyik legszebb példája az irgalmas szamaritánusról szóló történet (vö. Lk 10,30-37). A szamaritánus embertársának tekinti a bajba került és félholtra vert embert, ezért segít neki, megmenti életét, bekötözi sebeit és gondoskodik róla, hogy felgyógyulhasson. Jót tesz embertársával, irgalmasságot gyakorol vele.

Ennek fordítottját, azaz egy negatív példát olvashatunk a mai evangéliumban, amely egy olyan embert mutat be, aki elmulasztja az irgalmasság gyakorlását. A gazdag ember ugyanis vagyonából tudná segíteni a szegény Lázárt, de nem teszi ezt meg. Látja a másik ember nyomorát, mégsem törődik vele, elfordítja tőle a szívét. Jézus példabeszéde tehát nem a szegények és gazdagok ellentétét mutatja be, hanem komoly figyelmeztetés: aki nem irgalmas embertársával, az a kárhozatra jut. Felelősek vagyunk döntéseinkért, cselekedeteinkért. Gondoljunk mindig arra, hogy ezeknek a túlvilágon is lesznek következményei.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb szíve oltalmaz. Az ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát dicsérjük mindörökké.

2019. március 20. – Szerda (Mt 20,17-28)

Napi evangélium - sze, 2019/03/20 - 00:00
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.” Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.” Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.” Mt 20,17-28

Elmélkedés

Az evangélium azzal kezdődik, hogy Jézus megjövendöli szenvedését és halálát. Ez már a harmadik eset, hogy erről beszél apostolainak. A vallási vezetők egyre inkább megnyilvánuló ellenséges magatartásából világos számára az elutasítás. Nem fogadják el, hogy ő a mennyei Atya küldötte, nem hisznek abban, hogy ő az Isten Fia. Az írástudókkal folytatott viták során kiderül, hogy nézeteit, törvényértelmezéseit és a vallási életet megújítani szándékozó tanítását felforgatónak, lázítónak minősítik. Ellenségeskedésük azonban nem változtat semmit Jézus hozzáállásán, hiszen ő annak tudatában tesz mindent, hogy az Atya akaratát teljesíti. Küldetésétől nem térítheti el az emberi szembenállás, kész feláldozni életét is. Meggyőződését az ószövetségi idők prófétáinak és Keresztelő Jánosnak a sorsa csak megerősítette. Jézus tudatosan szembenéz sorsával, vállalja a szenvedést és a halált, mert tudja, hogy mindez nem az emberi önkény eredménye, hanem ezzel szerzi meg a megváltást az emberek számára.

Miközben Jézus világosan látja, hogy messiási küldetése a szenvedésben és a halálban éri el csúcsát, az apostolok versengése azt tanúsítja, hogy ők földi királyságot, uralkodást várnak tőle, amelyben kiváltságos helyet szeretnének maguknak biztosítani. Jézus nem is az egymással való versengésük miatt lehet csalódott, hanem azért, mert még mindig nem értik az ő messiási küldetését.

Tudom-e az Úr példája szerint szolgálni embertársaimat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

2019. március 19. – Kedd, Szent József, a boldogságos Szűz Mária jegyese (Mt 1,16.18-21.24a)

Napi evangélium - k, 2019/03/19 - 00:00
Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

A mai napon Szent Józsefet, Szűz Mária jegyesét és Jézus nevelőapját ünnepeljük. József látomásokban ismeri meg a mindenható Isten vele kapcsolatos szándékait és készséggel áll Isten szolgálatába. Elcsodálkozik a rendkívüli eseményeken, ugyanakkor bátran megteszi mindazt, amit Isten kér tőle. Az evangélium szépen bemutatja aggodalmát és engedelmességét, amikor megismeri Mária anyaságának titkát, a születendő gyermek származását. Máté evangélista egyszerűen írja le József lelkületét: „úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki”, azaz megtette, amit Isten kért tőle.

Mindennapi kétkezi munkájával szolgálja az Isten Fiát, gondoskodik családjáról. Jogosan feltételezzük, hogy eredetileg más elképzelése volt, amikor eljegyezte Máriát, másként képzelte családi életét, de mindezt kész volt félretenni annak érdekében, hogy Isten szándékainak szolgája legyen. Örömmel vállalja és hűségesen teljesíti azt a küldetést, amire Isten kiválasztotta. Igaz és jámbor jelleméből fakadt engedelmessége. Így válik egész élete szolgálattá és áldozattá.

Lelki békességet, engedelmes lelkületet, szolgáló szeretetet, a munka szeretetét tanulhatjuk meg tőle. És tanuljuk meg tőle azt, hogy odafigyeljünk Isten nekünk szóló üzenetére, mert nekünk is van hivatásunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

2019. március 18. – Hétfő (Lk 6,36-38)

Napi evangélium - h, 2019/03/18 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,36-38

Elmélkedés

Az ellenségszeretetre való felszólítás után Jézus újra olyan kijelentést tesz, amit sem előtte, sem utána egyetlen tanító sem mert megfogalmazni: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas!” Aztán rögtön konkrét példával mutat rá arra, hogyan kell irgalmasnak lennünk: kerüljük el az ítélkezést mások fölött. Ez nem azt jelenti, hogy bizonyos esetekben ne kellene figyelmeztetnünk embertársunkat bűnös magatartására, hiszen ez keresztény kötelességünk. Attól viszont óvakodjunk, hogy meggondolatlanul vagy sértően nyilatkozzunk másokról, és kellő és biztos ismeretek hiányában megítéljük őt. A végső ítéletet az ember életéről és annak cselekedeteiről Isten fogja kimondani, ez nem a mi dolgunk. Felettünk is ő fog ítélkezni, s tudjuk, hogy ő valóban igazságos bíró. Ugyanakkor természetesen irgalmára, megbocsátására is számíthatunk, de az Úr szavai szerint ez attól is függ, hogy mi mennyire gyakoroltuk az irgalmasságot felebarátaink iránt.

Isten időt ad nekünk bűneink megbánására. Nem hibáztat minket gyengeségeink miatt, nem vádol minket vétkeink miatt. Nem ítél el minket azonnal, hanem időt hagy, hogy beismerjük bűnünket. Aztán megbocsát. Nem késlekedik a megbocsátással és nem támaszt lehetetlen feltételeket, hanem csak egyszerűen megbocsát. A nagyböjt ilyen Istentől kapott idő számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

2019. március 17. – Nagyböjt 2. vasárnapja (Lk 9,28b-36)

Napi evangélium - v, 2019/03/17 - 00:00
Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak. Lk 9,28b-36

Elmélkedés

A dicsőség fényében

Életünk eseményeinek jelentőségét általában csak utólag, azokra visszatekintve ismerhetjük fel. A történések, események, élmények és találkozások megállíthatatlan folyamára visszaemlékezve tudjuk csak azokat abból a szempontból értékelni, hogy melyek voltak fontosabbak és kevésbé jelentősek, illetve melyek hoztak változást életünkbe. Egy személlyel való találkozás az adott pillanatban ugyanolyannak tűnik, mint bármely más találkozás, de egy idő után, akár évek múlva sorsfordítónak nevezzük, mert életünk ettől kezdve új irányba állt. Egy munkahelyen elhangzott ötlet semmivel sem tűnik fontosabbnak a többi felvetésnél, mégis évek múlva, amikor úgy értékeljük, hogy ez adott új irányt a folyamatoknak, „korszakalkotó” ötletnek nevezzük. Egy háború folyamán senki nem tudhatja, hogy melyik csata lesz a döntő ütközet, ezt majd utólag, a történészek fogják megítélni.

Az apostolok szemszögéből nézve az az élmény és esemény, amit Jézus színeváltozásakor átélnek, utólag nyeri el igazi értékét. Csak később, az Úr feltámadásának ismeretében és fényében értik meg, hogy a hegyen tulajdonképpen azt a dicsőséget láthatták meg egy rövid időre, amely dicsőségben a feltámadás által fog Jézus részesülni immár örökké tartóan. A három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János nem véletlenül hallgatnak különleges élményükről, ahogyan erről a történet lezárásából értesülünk. Ennek oka egyrészt az, hogy Jézus azt kérte tőlük, hogy feltámadásáig ne beszéljenek senkinek a történtekről. Máté evangéliumában ezt olvassuk: „Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik, hogy senkinek se beszéljenek a látomásról, amíg az Emberfia a halálból fel nem támad” (Mt 17,9). Márk művében is szó szerint ugyanezt olvashatjuk, de ő még azt is hozzáteszi, hogy a három apostol „a dolgot magukban is tartotta, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: feltámad a halálból” (Mk 9,9-10). Jézus tiltó parancsáról Lukács evangélista nem tesz említést. Másrészt amiatt sem beszélhettek élményükről, mert maguk sem értették egészen, mi is történt valójában, a feltámadt Jézussal való találkozások viszont, amikor megdicsőült testben láthatják az Urat, megértetik velük a színeváltozás jelentőségét.

Amíg tehát a három apostol szemszögéből nézve utólag nyeri el a színeváltozás eseménye a maga értékét, Jézus szemszögéből nézve más a helyzet. Az evangéliumokat olvasva úgy tűnik számunkra, mintha Jézus visszatekintene életének eseményeire, de szüntelenül előre néz, mindig felkészül arra, ami várja őt. Életének bizonyos eseményei előrevetítik azt, ami később fog bekövetkezni. Ebből a szempontból lényeges a mennyei Atya tanúságtétele, ami elhangzik a színeváltozáskor: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Formailag a kijelentés a kiválasztott apostoloknak szól, ugyanakkor Jézus számára is megerősítés: Az Atya mindenkor úgy tekint rá, mint Fiára, és miután Jézus vállalta a szenvedést és a kereszthalált, ezt a fiúi engedelmességet jutalmazta meg azzal, hogy feltámasztotta őt a halálból.

Nagyböjti utunkon mi is előre tekintünk, az Úr feltámadásának húsvéti ünnepére, valamint még előbbre, saját feltámadásunk napjára. Az Úr színeváltozása és feltámadása erősítse bennünk a feltámadás hitét, és azt a reményt, hogy az örök élet dicsőségébe juthatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te megmutattad isteni dicsőségedet a színeváltozás alkalmával. Azért imádkoztál, hogy apostolaid el tudják fogadni a szenvedésedet és a halálodat, és mindezt látván ne veszítsék el hitüket és reményüket. Te imádkozol mindazokért, akik nehezen tudják elfogadni a szenvedést saját életükben és értelmetlennek tartják azt. Segíts minket, hogy elfogadjuk a szenvedést és felajánljuk azt másokért! Ne meneküljünk el a betegség vagy a szenvedés keresztje elől, hanem hordozzuk azt bátran! Vegyük észre, hogy a kereszthordozásban nem vagyunk egyedül! Segíts, hogy ne elviselhetetlen teherként tekintsünk a keresztre, hanem hordozzuk azt, mint a vigasztalás és lelki erősség forrását!

2019. március 16. – Szombat (Mt 5,43-48)

Napi evangélium - szo, 2019/03/16 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a (régi) parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” Mt 5,43-48

Elmélkedés

Az evangéliumot naponta olvasva rácsodálkozunk Jézus személyére. Járja a városokat és a falvakat, tanít s gyógyít, olykor elfárad és pihennie kell, aztán újra folytatja munkáját. Mindenütt segített a betegeken, hogy megtapasztalhatóvá tegye Isten irgalmát. Magához hívta és megáldotta a gyerekeket, akiket tanítványai elküldtek volna. Sokszor nagy tömeg vette körül, máskor tudatosan félrevonult, kereste a csendet. Imádkozni tanította tanítványait, máskor pedig félrevonult, hogy imádságban ismerje meg a mennyei Atya szándékait. Egész szívét betöltötte az Atyának való engedelmesség vágya. Részvétet érzett az emberek iránt, irgalommal fordult feléjük. Olyan személy ő, akit követtek az emberek, mert felismerték benne a Jó Pásztort, aki jó irányba vezeti őket. Olyan személy ő, aki egyszerű embereket választott barátainak, tanítványainak. Világos és egyszerű, életközeli példákat használva tanított, de olykor valóban meghökkentő, elgondolkodtató kijelentéseket tett.

Amikor a szeretet parancsáról beszélt, akkor is magasra tette a lécet, nem elégedett meg a hagyományos, középszerű vallásossággal. Új követelményt fogalmazott meg követői számára: „Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket!” Ez már komoly, de nem lehetetlen kihívás számunkra! Ha komolyan veszem az Úr személyét, akkor vegyem komolyan azt, amit kér tőlem!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

2019. március 15. – Péntek (Mt 5,20-26)

Napi evangélium - p, 2019/03/15 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat! Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted. Mt 5,20-26

Elmélkedés

Az evangéliumokban sokszor rácsodálkozhatunk arra, hogy Jézus nem elégszik meg a középszerű vallásossággal, hanem ennél többet vár tanítványaitól és mindazoktól, akik követni akarják őt. Ez persze sok szóbeli vitát és konfliktust eredményez a farizeusokkal és írástudókkal, akik egyedül a saját törvényértelmezésüket tekintették helyesnek és követendőnek, és csak a saját elképzeléseik szerinti vallásosságot tartották Istennek tetszőnek.

A mai evangéliumban a vallásosságnak egy, a hagyományosnál magasabb szintű megéléséről olvashatunk. Az Úr azt kéri, hogy ne tápláljunk haragot szívünkben senki iránt! Ne ítélkezzünk mások felett, mert egyedül Istennek van joga ahhoz, hogy megítélje az ember szándékait, cselekedeteit és egész életét. Bocsássunk meg felebarátainknak, mert különben áldozataink, imádságaink és istentiszteletünk képmutatóvá válnak. Vannak bennünk olyan területek, amelyeket soha nem pihentethetünk, az egyik ilyen a megbocsátás területe. Nem mondhatjuk, hogy nem tudunk megbocsátani, mert akkor milyen jogon kérnénk, várnánk a végtelenül irgalmas Istentől a mi bűneink megbocsátását?

Istennel mindenki szóba állhat. Mindenki elismerheti előtte, hogy bűnös. Mindenki kérheti tőle a bűnöktől való szabadulást és a lelki megtisztulást. Ugyanilyen irgalommal tekintsünk azokra, akik vétettek ellenünk, de megbánják ezt és hibájukat jóvá szeretnék tenni. Legyünk békülékenyek és megbocsátóak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

2019. március 14. – Csütörtök (Mt 7,7-12)

Napi evangélium - cs, 2019/03/14 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak. Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti – bár rosszak vagytok – tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt. Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és a próféták tanítása.” Mt 7,7-12

Elmélkedés

Jézus arra bátorít minket a mai evangéliumban, hogy bizalommal forduljunk Istenhez kéréseinkkel. Ezt persze sokszor bátorítás nélkül is megtesszük, hiszen gyakran kerülünk olyan élethelyzetbe, amit nem tudunk megoldani és Isten útmutatását, segítségét kérjük. Nincs is ezzel semmi gond, ha Istent nem automataként képzeljük el, aki minden kérésünket azonnal teljesíti, hanem rábízzuk magunkat gondviselésére. És arra is érdemes odafigyelnünk, hogy valóban a lelkünk üdvösségét szolgáló ajándékokat kérjünk tőle.

Oda kell figyelnünk arra is, hogy ne csak a magunkét mondjuk, hanem meghallgassuk Istent. Ezen a ponton szorosan kapcsolódik mindennapi imádságunk és mindennapi szentírásolvasásunk. Mindkettő azért válik számunkra lelkileg gyümölcsözővé, mert visszatalálunk önmagunkhoz, felismerjük magunkban Isten teremtményét, és engedjük, hogy Teremtőnk kommunikáljon velünk, az élő Isten megszólítson és üzenetével vezessen minket.

Ne álljunk meg azon a ponton, hogy megértjük, azaz értelmünkkel felfogjuk az evangélium üzenetét, hanem engedjük, hogy az érzelmeinkre és az akaratunkra is hatással legyen az üzenet. Így találkozhatunk Jézussal, akitől az üdvösséget várjuk, s aki által mennyei Atyánk szól hozzánk. Isten azért szól hozzánk, hogy megszabadítson minket félelmeinktől és aggodalmainktól, begyógyítsa lelkünk sebeit, és vezessen minket önmaga és az örök élet felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

2019. március 13. – Szerda (Lk 11,29-32)

Napi evangélium - sze, 2019/03/13 - 00:00
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítást követően Jézus nem mutatott semmilyen jelet azoknak a farizeusoknak és írástudóknak, akik újabb csodajelet kértek tőle annak igazolására, hogy ő a Messiás. A csodákat váró népnek szintén nem mutat jelet Jézus, ahogyan erről a mai evangéliumban olvashatunk, hanem tanítani kezdi őket. Beszédében két ószövetségi példát hoz fel, amelyek azt szemléltetik, hogy érdemes odafigyelni Isten küldötteinek bölcs beszédére és figyelmeztetésére, érdemes megszívlelnünk mindazt, amit Isten üzen nekünk. Ninive városának lakóihoz Isten azért küldte el Jónás prófétát, hogy megtérést hirdessen számukra. És ők odafigyeltek a prófétai szóra, az isteni figyelmeztetésre, böjtöt tartottak és kifejezték bűnbánatukat. Dél királynője is azért jött Salamonhoz, mert hitt abban, hogy bölcsességében Isten igazsága lelhető fel.

A nagyböjti időszak megnyitja szemünket arra, hogy Isten bennünk él. Megnyitja fülünket arra, hogy meghalljuk Isten figyelmeztetéseit. És megnyitja szívünket arra, hogy a bennünk élő Isten szeretetét megosszuk embertársainkkal.

A nagyböjti időszak megnyitja értelmünket annak felfogására, hogy egyedül Isten képes arra, hogy megváltoztassa az emberek szívét. Egyedül ő tud bűnös emberekből szentté alakítani minket. Egyedül ő tudja betölteni vágyunkat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet!

2019. március 12. – Kedd (Mt 6,7-15)

Napi evangélium - k, 2019/03/12 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.” Mt 6,7-15

Elmélkedés

A nagyböjti jámbor cselekedetek – a böjt, az imádkozás és az adakozás – szorosan összetartoznak. Mindhárom azt segíti elő, hogy közelebb kerüljünk Istenhez. A mai evangélium kapcsán, amelyben Jézus imádkozni tanítja tanítványait és minket, az imádsággal kapcsolatban fogalmazzunk meg néhány gondolatot.

Napjainkban sokan vélik, hogy az imádkozás, azaz az Istennel való beszélgetés, csupán szellemi cselekedet az ember részéről. Az Egyház hagyományában azonban a test és a lélek imája elválaszthatatlan egymástól. A testünkkel is ugyanazt kell kifejeznünk, mint ami a lelkünkben él, hogy tudniillik Isten után vágyakozunk és vele egyesülünk. Magyarul: figyeljünk oda imádkozás közben a testtartásunkra. Érdemes összetennünk, összekulcsolnunk a kezünket, hogy ne matassunk közben különféle tárgyakkal, mert ez elvonja a figyelmünket az imáról és Istenről. Időnként érdemes kitárnunk a karjainkat Isten felé, kifejezve ezzel lelkünk felemelésének szándékát, vágyát. A térdelés nem a legbuzgóbbak kiváltsága, hanem az alázatosak testtartása. Érdemes imádkozással kezdeni minden napunkat. A napi fárasztó munka közben is érdemes megállni egy kis időre, hogy imádkozzunk. Napközben is, de különösen este fontos, hogy ne csak imádságos gondolatok járjanak a fejünkben, hanem hangosan kimondjuk az ima szavait. Legyen időnk arra is, hogy másokkal együtt, közösen imádkozzunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A te kegyelmed éltessen engem. A te szereteted lakjék bennem. A te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak te és sohasem én legyek az első!

2019. március 11. – Hétfő (Mt 25,31-46)

Napi evangélium - h, 2019/03/11 - 00:00
Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre. Mt 25,31-46

Elmélkedés

Egyházunk három dolgot ajánl számunkra a nagyböjt idejére: a böjtöt, az imádkozást és az alamizsnát, amit adakozásnak nevezünk. Ez utóbbi vallásos gyakorlat konkrét példáit, lehetőségeit sorolja fel Jézus a mai evangéliumban, amelyeket az irgalmasság cselekedeteinek nevezünk. A böjti időszak emlékeztet minket arra, hogy mindenünk, amit földi életünk során birtoklunk, Istentől kapott ajándék, amelyet meg kell osztanunk másokkal. Nem mondhatjuk önző módon mindenre, hogy az csak a mi boldogságunkat szolgálja, hanem javaink egy részével érdemes enyhítenünk a szegények nyomorán. És ez nem csupán lehetőség számunkra, hanem keresztény kötelességünk. Ha másért nem, legalább örök üdvösségünk érdekében tartsuk szemünk előtt azt, hogy a végső ítéleten Jézus életünk igazságos bírája, azt kéri majd tőlünk számon, hogy gyakoroltuk-e az irgalmasság cselekedeteit, jót tettünk-e másokkal, adtunk-e enni az éhezőknek és inni a szomjazóknak, felöltöztettük-e a ruhátlanokat, törődtünk-e a betegekkel és más rászorulókkal.

A böjtölés során mindig saját hiányainkkal szembesülünk, de még böjtölés sem szükséges ahhoz, hogy észrevegyük azt, hogy másoknak mi hiányzik, mivel tudjuk őket segíteni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy annak a csokoládénak, kávénak vagy bármi másnak az árán, amit nem fogyasztok el, mert komolyan veszem a böjtöt, a szegényeknek veszek például ennivalót.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!

2019. március 10. – Nagyböjt 1. vasárnapja (Lk 4,1-13)

Napi evangélium - v, 2019/03/10 - 00:00
Abban az időben: Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust. Lk 4,1-13

Elmélkedés

Teremtés és megváltás

A Biblia első oldalain arról olvashatunk, hogy a világ rendezettsége és a természet rendje mögött a természetfeletti erőt megsejtő, hívő ember hogyan gondolkodik a világ keletkezéséről. Erről szól a teremtéstörténet, amit a szentírástudósok szerint nem szó szerint kell értelmezni, hanem annak tanítását, mondanivalóját kell megértenünk. A teremtéstörténet szerint kezdetben, az idők kezdetén rendetlenség, rendezetlenség, összevisszaság uralkodott, vagyis káosz. A teremtés, amit Isten tevékenységének tulajdonítunk, rendet tesz a rendetlenségben, megszünteti a rendezetlenséget, így jön létre a rendezettség, vagyis a kozmosz. Mondhatjuk azt is, hogy Isten meghatározza a természet törvényeit, amelyek annak rendjét biztosítják és fenntartják. A hívő, a teremtő Istenben hívő ember így gondolkodik, de ne feledjük, hogy vannak, akik kétségbe vonják ezt az elképzelést és csupán a véletlennek tulajdonítják a természetben kialakult, a világban uralkodó rendet és törvényszerűséget.

Visszatérve a Teremtő tevékenységéhez, láthatjuk, hogy a teremtés rendjében különleges helye van az embernek, aki lakóhelyül, élettérként ezt a teremtett világot kapta Istentől. Az embernek mindig vigyázni kell arra, hogy ne gondolja magát nagyobbnak annál, aki megteremtette, s akinek az életét köszönheti, nem feledheti, hogy teremtmény. Persze az első emberpár és azóta is minden ember szüntelenül azzal próbálkozik, hogy a teremtő Isten helyébe lépjen, átvegye életének és örök sorsának irányítását. Ezt a lázadást, engedetlenséget az első emberpár esetében, akit a Biblia Ádámnak és Évának nevez, bűnbeesésnek nevezzük, a többi ember, mindannyiunk esetében pedig bűnnek. Bűneinkkel tulajdonképpen tönkretesszük a teremtett világot, újra rendetlenséget csinálunk, és persze tönkretesszük azt a lelki kapcsolatot is, ami bennünket Istenhez fűz, aki teremtőnk és gondviselőnk, bűneinkkel megsértjük a vele való szeretetkapcsolatot.

Annak érdekében, hogy ez a szeretetkapcsolat újra helyreálljon, Isten elküldi az ő Fiát, a Megváltót, Jézus Krisztust, aki újjáteremti az embert, új rendet és új törvényt hoz az emberiségnek. A teremtés óta minden Megváltóra váró nemzedék újratanulja a teremtett világ rendjét és saját hivatását ebben a világban, a megváltó Jézus eljövetele után pedig a már megváltott nemzedékek tanulják újra ugyanezt. Az újjáteremtés kegyelmi rendje, a Krisztusban való újjászületés, amelyet a keresztség jelképez, megerősít minket abban, hogy Istenhez tartozunk, az ő teremtményei vagyunk, sőt olyan teremtményei, akik felé szeretettel fordul Isten, ezért mondhatjuk bátran, hogy az ő gyermekei vagyunk. Így csodálkozunk rá az életre és arra, akitől életünket kaptuk, és így csodálkozunk rá arra, hogy tőle árad a szeretet, és az élet azt jelenti, hogy az ő szeretetében élünk.

Mindennek a titoknak, a teremtés és a megváltás titkának, Isten és az ember titokzatos kapcsolatának szemlélésére hív bennünket minden esztendőben a nagyböjt. Az első nagyböjti vasárnap evangéliuma, Jézus megkísértésének eseménye, szembesít minket azzal, hogy bűnre hajló a természetünk, megkísérthetőek vagyunk, de az Úr példája szerint képesek vagyunk minden kísértést visszautasítani és elkötelezni, újra elkötelezni magunkat Isten mellett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életed során mindig felismerted a kísértést és visszautasítottad azt. A legfontosabb pillanatban nem szálltál le a keresztről, hanem vállaltad a szenvedést és a halált a mi megváltásunkért. A kísértés a mi esetünkben is arra irányul, hogy eltávolodjunk Istentől, a tőle kapott küldetéstől, az ő szeretetétől, és szálljunk szembe az ő akaratával. A kísértés elutasítása azt jelenti, hogy kifejezzük szándékunkat: egyedül Istennek akarunk szolgálni, őt tartjuk életünk Urának, az ő akaratának szeretnénk mindenben engedelmeskedni. A kísértés legyőzése azt jelenti, hogy Isten útját, az üdvösség útját választjuk.

2019. március 9. – Szombat (Lk 5,27-32)

Napi evangélium - szo, 2019/03/09 - 00:00
Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” Lk 5,27-32

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus kijelenti: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” A megtéréshez, bűneink megbánásához és megvallásához alázatra, Isten előtti alázatra van szükség. A gőgös ember képtelen erre, tökéletesnek, hibátlannak, bűntelennek tartja magát. Önteltsége és elvakultsága megakadályozza abban, hogy alázattal és őszintén beismerje bűneit. Aki gőgösen kihúzza magát és felemeli fejét, azt Isten nem tudja felemelni, kiemelni bűneiből. Aki viszont alázattal meghajol előtte, azt Isten felemeli.

A helyes böjtölés alázatossá teszi az embert. A böjt szembesít minket önmagunkkal, gondolatainkkal és érzéseinkkel, helyes és helytelen szándékainkkal, vágyainkkal és igényeinkkel. A böjt segít feltárni gyenge pontjainkat, azokat a „sötét” helyeket, ahová nem engedjük bevilágítani Isten kegyelmét. Csak az alázatos ember képes kimondani azt, hogy rászorul Isten kegyelmére. Csak az alázatos ember vágyakozik arra, hogy Isten begyógyítsa lelkének sebeit. Csak az alázatos ember érzi azt, hogy bűneivel megbántotta Istent. Csak az alázatos ember kéri és várja reménykedve Istentől a bocsánatot. Csak az alázatos ember szívében ébred fel annak vágya, hogy Isten megtisztítsa lelkét. Csak az alázatos ember tud hinni Isten végtelen irgalmában. Csak az alázatos ember tud igazán örülni annak, hogy Isten megbocsát neki.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

2019. március 8. – Péntek (Mt 9,14-15)

Napi evangélium - p, 2019/03/08 - 00:00
Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” Mt 9,14-15

Elmélkedés

Az evangéliumi elbeszélés szerint Keresztelő János tanítványai csodálkoznak azon, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg a zsidó böjti szokásokat. Felvetésükre Jézus azzal válaszol, hogy amíg ő itt van a földön, addig mindenki számára esküvőhöz hasonló ünnepi alkalom van, majd távozása után érkezik el a böjt ideje.

A mi számunkra pedig az Egyház régi hagyománya szerint a húsvétot megelőző negyven nap a böjt ideje. A böjt alatt sokan csak azt értik, hogy ebben az időszakban bizonyos ételektől tartózkodnak. A testi böjtölésnek ehhez a módjához érdemes hozzácsatolni a szellemi böjtöt is, amely alatt a keresztény hagyomány a rossz gondolatok elleni, a bűnös gondolatok elleni küzdelmet érti. Azt viszonylag könnyű megtenni, hogy valamilyen ételt nem eszünk, de hogyan lehet azt elérni, hogy ne legyenek bűnös gondolataink? A válasz egyszerű: elmélkedéssel, imádsággal, helyes szándékok felindításával, azaz az Istennek tetsző dolgokról való gondolkodással lefoglaljuk gondolatainkat.

Ennek egy konkrét formája lehet az, hogy a nagyböjtben nem gondolok rosszat, nem feltételezek rosszat embertársaimról, és természetesen nem is mondok ilyet. És ha kibírom előítéletek és ítélkezés nélkül ezt a negyven napot, akkor utána is érdemes folytatnom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

2019. március 7. – Csütörtök (Lk 9,22-25)

Napi evangélium - cs, 2019/03/07 - 00:00
Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?” Lk 9,22-25

Elmélkedés

A mai evangélium befejező mondatán és annak nagyböjti üzenetén érdemes elgondolkodnunk. Jézus ezt mondja: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?” A romlás tulajdonképpen a kárhozatot jelenti, az üdvösség elvesztését. Ez akkor fordul elő, ha valaki bűneihez ragaszkodik és nem Isten szeretetében él. A feladat tehát világos: küzdenünk kell a bűnök ellen!

Az Egyház hagyományában a bűn elleni küzdelem értékes és kipróbált eszköze a böjtölés, amellyel előmozdíthatjuk szívünk tisztaságát. Világosan kell látnunk, hogy a bűn megakadályoz minket abban, hogy egészen Istennek éljünk. A böjtölés során találkozom önmagammal és felfedezem ellenségemet, mindazt, ami romlásomat akarja. Észreveszem, hogy mi az, ami fogva tart és elszakít Istentől.

A böjttel kifejezzük, hogy nyitottak vagyunk Isten számára és engedjük, hogy ő vezessen minket és ne a szenvedélyeink vagy rosszra hajló természetünk. A böjt megtartása annak a jele, hogy Isten jelenlétében akarunk lenni, hogy gondolataink Istennél, érzéseink pedig Istenben időzzenek. Így találjuk meg lelkünk számára a nyugalmat, a békességet. A böjt megmutatja gyenge pontjaimat, azt, ahol sebezhető vagyok. De nem kell félnem sebezhetőségem feltárásától Isten előtt, hiszen éppen ő fogja lelki sebeimet begyógyítani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

2019. március 6. – Hamvazószerda (Mt 6,1-6.16-18)

Napi evangélium - sze, 2019/03/06 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

A mai nappal, Hamvazószerdával elkezdődik Egyházunkban a húsvéti előkészület ideje, amelyet nagyböjtnek nevezünk. Már az első keresztény századokban kialakultak a böjtölés, a testi önfegyelmezés, az önmegtartóztatás formái, amelyeket az Egyház minden korban a hívek figyelmébe ajánl. Jó, ha újra rátalálunk a böjtölés formáira. A böjt vagy böjtölés, mint vallási cselekedet többet jelent a koplalásnál. Nem fogyókúrát jelent, hanem egy új életvitel kialakításának lehetőségét nyújtja. Átgondoljuk az evéshez és az iváshoz való viszonyunkat és igyekszünk mértékletességet tanúsítani. Átgondoljuk a munkához való viszonyukat, amelyből megélhetésünk származik, és az anyagi javak felesleges gyűjtögetése helyett igyekszünk jobban ráhagyatkozni az isteni gondviselésre. Átgondoljuk az embertársainkkal való viszonyunkat, amelyben sokszor megjelennek önző szándékaink, és a jövőben igyekszünk önzetlenül felebarátaink szolgálatára állni. Átgondoljuk az imádsághoz való viszonyunkat és e területen is a megújulásra törekszünk. Átgondoljuk Istennel való kapcsolatunkat, amely bűneink miatt sokszor megsérül, és a szentgyónásban bűneink őszinte megbánásával fejezzük ki, hogy Istentől várjuk a megtisztulást, a lelki újjászületést.

A nagyböjti időszak egy lelki út mindannyiunk számára, amely belső megtisztuláshoz, hitünk elmélyüléséhez, a megváltás titkának jobb megértéséhez és az üdvösség utáni vágyakozáshoz vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.

2019. március 5. – Kedd (Mk 10,28-31)

Napi evangélium - k, 2019/03/05 - 00:00
A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.” Mk 10,28-31

Elmélkedés

A gazdag ifjúval való találkozás és az ő távozása kapcsán Jézus megfogalmazta, hogy az üdvösségre jutás nem lehetséges az ember számára Isten segítsége, segítő kegyelme nélkül. Sokféle akadály kerül ugyanis elénk, sokféle kísértés ér minket, és nem könnyű minden helyzetben felismernünk és megtennünk azt, ami lelkünk javára szolgál. Az eset komolyan elgondolkodtatta az apostolokat, ezért Péter ezt mondja: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Kissé félbehagyottnak azért érezzük e szavakat, mert eszünkbe jut, hogy ugyanennél a jelenetnél a Máté szerinti evangéliumban még egy kérdést is hozzátesz az apostol: „Mi lesz a jutalmunk?” (Mt 19,27).

Jézus három dolgot ígér Péternek, a többi apostolnak és tanítványnak, valamint nekünk, az ő követőinek. „Százannyit” mindenért, amiről készek vagyunk lemondani, üldözéseket és az örök életet. Az első két ígéret beteljesedése még földi életünkben, a harmadiké a túlvilágon, halálunk után várható.

Jutalomra csak akkor számíthatunk, ha Istennek adjuk, neki szenteljük életünket. Ha földi életünk során akár csak egyszer is megtapasztaltuk azt, hogy Isten mennyire bőkezűen tudja megjutalmazni azokat, akik szeretik őt és iránta való szeretetből jót tesznek embertársaikkal, akkor lesz hozzá bátorságunk, hogy neki adjuk életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlünk, hogy igehirdetésünk és életünk tanúságtétele legyen ízes, legyen megnyerő. Az évszázadok során a te örömhíred, az evangélium üzenete nem veszítette el ízét, s nem veszített időszerűségéből. A mai kor emberének is szüksége van az evangélium ízére. Urunk segíts minket, hogy kérésedet megvalósítva a föld sójává váljunk, mert ha a te isteni szereteted és jóságod ízét nem tudjuk a világnak adni, teljesen értéktelenek vagyunk. Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad a világban és szolgálatunk meghozza gyümölcsét Isten dicsőségére!

2019. március 4. – Hétfő (Mk 10,17-27)

Napi evangélium - h, 2019/03/04 - 00:00
Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” Mk 10,17-27

Elmélkedés

Érdekes találkozásról olvasunk a mai evangéliumban, amely szomorúan, a Jézushoz érkező személy távozásával végződik, de éppen ebből a távozásból kifolyólag fogalmazza meg maga az Úr az eset tanulságát. Az illető kezdeti jószándéka kétségbevonhatatlan. Tiszteletének legnagyobb jelét adja, amikor Jézus előtt térdre borulva teszi fel kérdését. Mégpedig nem is valamilyen jelentéktelen dologra kíváncsi, hanem a minden embert foglalkoztató és mindenki számára legfőbb dolog iránt érdeklődik: Mit kell tennie ahhoz, hogy eljusson az üdvösségre, az örök életre? Jézus rögtön felismeri a kérdező jószándékát, és jóindulat ébred benne az illető iránt, akiben oly’ nagy az igyekezet, hogy mindent megtegyen üdvössége érdekében. Válaszában Jézus a törvények megtartását szorgalmazza, amely törvény minden üdvösségre vágyó ember számára pontosan megmutatja azt az utat, amelyen járva eljuthat oda.

A törvények ismerete és megtartása természetes a kérdező számára, de érzi, hogy mindez kevés, többet szeretne tenni. Jézus is rögtön megérzi, hogy valami még hiányzik ebből az emberből, mégpedig az, hogy minden vagyonáról lemondva, szabadon kövesse őt. Ebben az esetben nem azért ajánlja a vagyon szétosztását, hogy segítse a szegényeket, hanem azért, mert éppen a gazdagság válhat annak akadályává, hogy valaki szabadon kövesse, tanítványa legyen. És ez az a pont, ahol az ismeretlen személy elbukik, távozik, kezdeti elszántsága semmivé foszlik.

Kész vagyok-e mindent megtenni azért, hogy Krisztus követője legyek és az üdvösségre jussak?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add, hogy a Te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a Te gondolataid, e világ útjai nem a Te útjaid. Add, hogy ebben a világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert szeretnénk a Te útjaidon járni. Vezess bennünket a Te parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé!

2019. március 3. – Évközi 8. vasárnap (Lk 6,39-45)

Napi evangélium - v, 2019/03/03 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből. Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincsen rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskeborról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hisz a szív bőségéről beszél a száj.” Lk 6,39-45

Elmélkedés

Az élet útja

A mai evangélium nagyon szemléletes hasonlattal kezdődik. „Vajon vezethet-e vak világtalant?” – teszi fel a kérdést Jézus, és ha nem válaszolná meg, akkor is mindannyian tudnánk a feleletet. Lehetetlen vállalkozás volna, hogy egy vak vezessen és másik nem látó embert, mert aligha jutnának előre, hamar tragédia történne. Ahhoz, hogy egy úton haladni tudjunk, szükség van arra, hogy lássuk az utat, ha pedig akadályozva vagyunk látásunkban, akkor olyan személy vezessen minket, aki látja az utat. Jézus hasonlata azt mutatja be, hogy nekünk, esendő és bűnös embereknek, akik botorkálunk és olykor bizony nehezen jutunk előre az élet útján, magabiztos vezetőre van szükségünk. Keresztény emberként Jézusban ismerjük fel vezetőnket, akit Üdvözítőnknek vallunk, s tőle várjuk, hogy ne csak megmutassa számunkra az üdvösségre, az örök életre vezető utat, hanem vezessen is minket azon. Ő a Mester és mi vagyunk az ő tanítványai. Ő vezet minket és mi engedelmesen követjük őt. Ő a példaképünk és mi napról napra hozzá szeretnénk hasonlóvá válni. A megvalósítandó feladatot Jézus így fogalmazza meg: „Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.”

A Biblia első részében, az ószövetségben arról olvasunk, hogy Isten hogyan mutatja meg a választott népnek az élet útját a törvények által. Az ószövetségi ember szilárdan hitte, hogy az Isten által adott törvények megtartása vezeti el az üdvösségre, amely törvény lényegét a tízparancsolat foglalja össze. A Biblia második részében, az újszövetségben Isten még csodálatosabb utat mutat számunkra, hiszen az ő Fiának, Jézus Krisztusnak a személyében mutatja meg az élet útját, mégpedig nem csupán egyetlen népnek, hanem az egész emberiségnek. Többé már nem a törvények betűje vezet minket, hanem az értünk meghalt és feltámadt Krisztus, aki a szívünkbe írta a tulajdonképpeni egyetlen törvényt, a szeretet parancsát.

Élni, jól és helyesen élni, boldogan és szabadon élni, az élet útján jó irányba haladni minden ember vágya. Mégis azt látjuk, hogy mennyi boldogtalan és szerencsétlen ember botorkál az élet útján. Mennyi ember válik idővel rabjává a szokásoknak és a kiüresedett, lelki tartalom nélküli cselekvési formáknak. Mennyi ember előrehaladását akadályozzák életük során a kényszerek, az elvárások, a másoknak megfelelni akarás. Mennyi ember menekül el a jelen lehetőségei elől vagy a múltba, az emlékezésbe, a nosztalgiázásba vagy éppen a jövőbe, a soha meg nem valósuló álmok és elképzelések világába. Mennyi ember életét tölti ki az értékteremtő munka helyett a pótcselekvések sora vagy a haszontalan időtöltés. Mennyi ember válik csalódottá, elkeseredetté és kezdi el egy idő után azt hangoztatni, hogy mást várt az élettől, nem találja életének az értelmét. Mennyi ember távolodik el fizikailag és lelkileg embertársaitól és zárkózik be az önzés világába.

Ha keresztény emberként rátaláltunk Krisztusban az élet útjára, a béke és az öröm útjára, a szeretet és a megbocsátás útjára, a szenvedéseket és más kereszteket is elfogadó útra, az üdvösségre vezető útra, akkor mutassuk is meg őt, az üdvösség egyedüli közvetítőjét azoknak, akik keresik az élet útját!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te életutad és főként keresztutad azt tanítja nekünk, hogy rá kell találnunk a szeretetre és rá kell lépnünk a szeretet útjára. Nem kitalálnunk kell azt, hogy miként szeressünk, hanem azt kell tennünk, amit te is cselekedtél: szeretetből odaadtad, felajánlottad magadat az Atyának értünk, emberekért. Önként, szeretetből tetted ezt, ahogyan minket sem kényszerít semmilyen külső erő, hanem egyedül a szeretet szívünkbe írt törvénye indít minket. Segíts, hogy ne csak szóval hirdessük a szeretet parancsát, hanem megtegyük mindazt, amit kérsz tőlünk.

2019. március 2. – Szombat (Mk 10,13-16)

Napi evangélium - szo, 2019/03/02 - 00:00
Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket. Mk 10,13-16

Elmélkedés

A Jézus nevében gonosz lelkeket kiűző személy esetében, akit az apostolok el akartak tiltani tevékenységétől, már láthattuk, hogy egyes esetekben mennyire különbözik Jézus és az ő tanítványainak gondolkodása, magatartása. Ismét erre látunk példát a mai evangéliumi elbeszélésben. Gyermekeket hoznak Jézushoz és azt kérik tőle, hogy tegye rájuk a kezét. Mivel ez a kifejezés az evangéliumokban főként a gyógyítások esetében fordul elő, joggal feltételezzük, hogy beteg gyermekekről lehetett szó és meggyógyításukat kérték, de az sincs kizárva, hogy csupán áldást akartak kérni a gyermekek számára.

A tanítványok viszont megakadályozzák a szülőket igyekezetükben és nem engedik, hogy a gyerekek Mesterük közelébe kerüljenek. Nézetük talán védhető volna azzal, hogy nyugalmat szerettek volna biztosítani Mesterük számára, hogy zavartalanul taníthasson vagy pihenhessen, de mégis önkényesen cselekszenek, Jézus megkérdezése nélkül. Ő, amikor látja az esetet, helyteleníti tanítványai magatartását és felszólítja őket, hogy engedjék a gyerekeket a közelébe. A magyar fordításban szereplő „megharagudott” kifejezés mindenképpen erős érzelmi megindultságot jelent, melynek oka az, hogy a Jézushoz legközelebb állók sem értik meg Isten országának örömhírét, ők is keményszívűek maradnak.

Isten országa a gyermekeké és mindazoké, akik gyermeki lelkülettel fogadják annak örömhírét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszűntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva