Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 5 óra 24 perc

2024. február 21. – Szerda (Lk 11,29-32)

16 óra 1 perc
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

A nagyböjt nem egy kisebb iránymódosítás az életünkben, hanem egy nagy szívbéli és életmódbeli változás, amely egyrészt Isten kegyelmének, másrészt a mi akaratunknak köszönhető. A mai nap jó alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, merre halad életünk. Az evangéliumban Jézus felidézi Jónás próféta személyét, akit Isten a pogány Ninive városába küldött, hogy megtérést hirdessen az ott élőknek: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul! Ninive lakói azonnal meghallották az üzenetet, hittek Isten küldöttének, böjtöt hirdettek és mindenki megváltoztatta életvitelét. Tették ezt abban a reményben, hogy Isten megbocsát nekik és elkerülhetik a fenyegető veszedelmet, a pusztulást. Megtérésükre Isten válaszolt, mert ő soha nem utasítja el az alázatos embereket.

Ha ezt tették a niniveiek a Jónás által meghirdetett idő kezdetén, mennyivel komolyabban kellene vennünk nekünk, keresztényeknek a bűnbánat és megtérés 40 napos időszakát! Ha ilyen módon válaszoltak Jónás felhívására, mennyivel inkább kell nekünk a Jónásnál nagyobb Jézus bűnbánatra szóló szavát meghallanunk!

Isten minden korban küld embereket, akik figyelmeztető jelként lépnek fel, és átadják nekünk az Úr üzenetét. A nagyböjt napjaiban érdemes meghallanom Isten nekem szóló figyelmeztetését. Érdemes elindulnom az irgalmas Isten felé, aki nem büntetni akar, hanem eltörli bűneimet és megtisztítja lelkemet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak! Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni! Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban! Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

2024. február 20. – Kedd (Mt 6,7-15)

k, 2024/02/20 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.” Mt 6,7-15 Mt 6,7-15

Elmélkedés

A nagyböjt kezdetén, hamvazószerdán az evangéliumban Jézus az adakozás, a böjtölés és az imádkozás helyes módjára, lelkületére hívta fel figyelmünket. Mindezekkel ne az emberek elismerését keressük, hanem segítségükkel lépjünk kapcsolatba Istennel. A mai evangélium a három nagyböjti gyakorlat közül az imádságot állítja elénk. Úgy érdemes imádkoznunk, hogy lelkünk „belső szobájában” találkozzunk Istennel. Az ima nem feltétlenül jelent teljes elvonulást a világtól és az emberektől, mert ennek a „belső szobának” a nyugalmát és csendjét egyaránt megtalálhatjuk, akár egyedül, akár közösségben imádkozunk. Igen, a közösségben, a másokkal együtt végzett imádság is lelkünk mélyére vezet.

Az imádság bensőséges beszélgetés a mennyei Atyával, akinek gyermekei vagyunk, s aki szeret minket. Ő jól tudja, mire van szükségünk, bizony, jobban tudja, mint mi. Az első szó, amit Jézus tanít nekünk, az „Atya!" Úgy szólítsuk meg Istent, úgy forduljunk hozzá az imában, hogy ő a mi szerető Atyánk. Az imában nem önmagunk felé fordulunk, először nem a magunk érdekét nézzük, hanem azt kérjük, hogy szenteltessék meg Isten neve, jöjjön el az ő országa, a szeretet uralma, és az ő akarata teljesedjen be mindenki életében, a miénkben is. Saját szükségleteinket csak ezt követően tárjuk Isten elé.

Ha az imádságban nem találjuk a legmegfelelőbb szavakat, ne aggódjunk, hanem egyszerűen csak helyezzük magunkat a mennyei Atya szeretetébe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Tanítónk, Jézus Krisztus! A te szavaid szerint a boldogság nem olyan dolog, amelyet akkor szerezhetünk meg, ha valamit teszünk érte. Te nem azt parancsolod, hogy legyünk nincstelen szegények, ne együnk semmit, és akkor boldogok leszünk. Te arra nevelsz minket, hogy még a legnehezebb élethelyzetünkben is vegyük észre azt, ami miatt boldogok lehetünk: ha szegények vagyunk, akkor is tudunk örülni, mert Isten országa a miénk. Ha nélkülözünk, akkor is remélhetünk az isteni jutalmazásban. Ha sírunk, Istenben megtalálhatjuk örömünket. Az üldözések és a bántalmazások nem képesek elszakítani minket az üdvösségtől és az örök boldogságtól.

2024. február 19. – Hétfő (Mt 25,31-46)

h, 2024/02/19 - 00:00
Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre. Mt 25,31-46

Elmélkedés

A nagyböjti időszak életünk alapkérdéseit állítja elénk. Ez a 40 nap lehetőség számunkra, hogy olyan kérdésekkel foglalkozzunk, amelyekre a hétköznapok nyüzsgésében a mindennapok teendői között nincs lehetőség. A nagyböjt megállít és gondolkodásra késztet minket. Miért születtünk meg a világra és miért létezünk? Mi az életem értelme és célja? Jelen életszakaszomban hol tartok a lelki fejlődés útján? Hogyan juthatok el oda, ahová Isten akar vezetni?

Az életünket Istennek köszönhetjük. Ő, aki saját képmására teremtette meg az embert, azt kéri tőlünk, hogy legyünk szentek, törekedjünk életünk megszentelésére! Ez nem arról való álmodozást jelent, hogy halálunk után majd az Egyház minket is szentté avat, hanem komoly elhatározást, hogy Isten tetszését keressük mindenben. Ezt tették egyébként a szentek is, s ebben érdemes követnünk a példájukat. Az életszentség a szeretet tökéletességét jelenti. Isten a szeretet, s mi arra törekszünk, hogy szeressük őt és embertársainkat. Ez utóbbi gyakorlati cselekedeteit sorolja fel Jézus a mai evangéliumi részben. Előre tudjuk, hogy jócselekedeteink vagy mulasztásaink eredményeként mit kapunk. És előre tudjuk, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy az igazak jutalmát, a mennyországot elnyerjük.

Úgy érdemes elgondolkodnunk életünk alapkérdéseiről, hogy közben nem feledkezünk el arról a végső célról, az örök életről, ami a földi élet után vár minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!

2024. február 18. – Nagyböjt 1. vasárnapja (Mk 1,12-15)

v, 2024/02/18 - 00:00
Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Mk 1,12-15

Elmélkedés

Térjetek meg!

Nagyböjt 1. vasárnapján Jézus megkísértéséről olvasunk az evangéliumban. Szent Márk evangélista egészen röviden írja le az eseményt: a Lélek indítására Jézus visszavonul a pusztába, ahol megkísértette a sátán. Negyven nap elteltével Jézus visszatér a pusztából és az evangélium hirdetésével megkezdi nyilvános működését Galileában. Máté és Lukács evangélista elbeszéléséből azt is megtudjuk, hogy melyek voltak a kísértések. Először azt akarta a sátán, hogy Jézus változtassa át a köveket kenyérré, majd azt akarta, hogy Jézus vesse le magát a templom párkányáról, mert Isten angyalai úgyis vigyázni fognak rá, harmadszorra pedig a világ minden országának dicsőségét ígérte Jézusnak, ha leborulva hódol a sátán előtt (vö. Mt 4,1-11; Lk 4,1-13).

A kísértések és azok visszautasítása azonban Jézus pusztai tartózkodásának csak az egyik oldala. Másrészről ugyanis Jézus azért mehetett a pusztába, hogy fellépése előtt keresse a csendet, átgondolja az Atyától kapott küldetését. A pusztaság így nem csupán a kísértések helye volt számára, hanem az imádság, az elmélkedés és az Atyával való együttlét helye is.

A kísértés Jézus esetében azt jelentette, hogy a gonosz megpróbálta eltéríteni küldetésétől, az Atyától kapott küldetésétől. Jézus felismeri a sátán próbálkozását, felismeri a kísértő szándékát, de visszautasítja, azaz nem engedi, hogy bárki vagy bármi eltérítse őt az Atya akaratának teljesítésétől.

Mit jelent a kísértés a mi számunkra? Be kell látnunk, hogy a gonoszt és jellegzetes cselekedetét, azaz a kísértést nagyon nehéz felismernünk. Másokban persze könnyen meglátjuk a gonoszt, másokat gyorsan megítélünk, más emberek cselekedeteit hamar minősítjük rossznak, de a saját környezetünkben megjelenő gonoszt és a minket érő kísértést valóban nehéz felismernünk. Mert a gonosz álruhát ölt, hogy megtévesszen bennünket. A magabiztosságot mutató és nagy önbizalommal rendelkező emberek szinte egészen biztosan csapdába estek. Ezzel szemben az igazán hívő ember még élete legjelentősebb döntéshelyzeteiben is megenged magának egy kis bizonytalanságot, határozatlanságot, és kimutatja Istenre hagyatkozását, illetve engedi magát Istentől vezetni. Nem a maga akaratához ragaszkodik és nem a saját elképzelését tartja jónak, hanem megnyílik az ismeretlen, a bizonytalan jövő előtt, mert ott is számíthat Isten segítségére. Jézus is pontosan ezt tette, amikor a legvégsőkig elmenve vállalja a szenvedést és a halált, mert bízik abban, hogy a mennyei Atya jót akar, és mindent, ami rossznak tűnik, képes jóvá változtatni.

Ha nyilvánosságra kerül egy embertársunk rossz cselekedete vagy egy általa elkövetett bűncselekmény, utólag ezt szoktuk mondani: „Olyan rendes embernek ismertük meg. Becsületes embernek tűnt. Nem gondoltuk volna, hogy ilyenre is képes.” Az ilyen utólagos kijelentések pontosan elárulják, hogy valójában alig vagyunk képesek felismerni a rosszat. Másokban sem igazán ismerjük fel és magunkban sem, ráadásul ez utóbbihoz elengedhetetlen az őszinteség. És azt is tegyük hozzá, hogy a gonosz, a sátán jól ismer bennünket, ismeri a gyenge pontunkat, pontosan tudja, hogy hol kell bennünket támadni.

A kísértés azt jelenti, hogy a gonosz el akar bennünket szakítani Istentől és le akar minket téríteni az Isten felé vezető útról. Nehéz felismernünk hazugságait és megtévesztéseit. De ha az igazsághoz, pontosabban az evangélium igazságához, Krisztus igazságához ragaszkodunk és ehhez szabjuk életünket, akkor jó úton járunk. „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15). Ezzel kezdte egykor Jézus az ő fellépését az emberek között és ez a tanítás szól nekünk a nagyböjt kezdetén. Vezessen bennünket Krisztus evangéliumának igazsága egész életünkön át!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor és ma mindenkinek hirdeted: „Térjetek meg!” A nagyböjt a bűnbánat ideje. A böjti idő a megváltás titkának, a te szenvedésednek és feltámadásodnak ünnepére készít fel. A megtérés elmélyít minket a jó megismerésében. A megtérés elmélyíti bennünk azt a tudatot, hogy bűnösök vagyunk, de ez nem jelenti vesztünket, hiszen az irgalmas Atya megbocsát nekünk. A megtérés útjára, a bűnbánat útjára nem egy büntetni akaró, hanem egy megbocsátó Isten vezet. Ha rálépünk a bűnbánat útjára és alázattal tesszük meg azon az Isten felé vezető lépéseket, akkor észrevesszük, hogy a bűn sötétségén túl felragyog a kegyelem világossága, melyet te, a mi Megváltónk adsz nekünk.

2024. február 17. – Szombat (Lk 5,27-32)

szo, 2024/02/17 - 00:00
Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” Lk 5,27-32

Elmélkedés

Kövess engem! – hangzik Jézus meghívása, felszólítása a mai evangéliumban Lévi felé, akit Máté apostolként ismerünk. Kövess engem! – halljuk mi is a nagyböjti időben az Úr hívását. Ezek a szavak azt jelentik, hogy irányt kell változtatnunk, tehát nem mehetünk tovább a saját elképzeléseink útján. Ha egyszer Jézus hív minket és megmutatja nekünk az ő útját, akkor érdemes elindulnunk vele. Amikor az Úr új útra hív, akkor valójában megtérésre hív minket. A megtérés szó szerint azt jelenti, hogy Jézushoz fordulunk, és amerre ő indul, mi is arra megyünk.

Lukács evangélista azt írja, hogy a vámos Lévi „mindenét otthagyta”, így indult Jézus nyomában. Ez nem csak a vámasztalra, a nyilvántartásokra és az ott lévő pénzre vonatkozik, hanem az ő egész korábbi életére. Felhagyott mindennel, amit eddig tett, teljes irányváltást vett az élete. Életének nagy fordulata után nagy lakomát tart Jézus tiszteletére. Úgy is értelmezhetjük ezt, hogy megünnepli megtérését, megünnepli azt, hogy az Úr követője lett, mert öröm számára az, hogy megváltozott az élete.

Ő felismerte élete nagy lehetőségét, és kész volt változtatni önmagán, kész volt új irányba állítani az életét. Felismerte, hogy szüksége van Jézusra.

Felismerjük-e lelki betegségünket, a bűnt? Meghalljuk-e az isteni orvos bűnbánatra szóló hívását? Elfogadjuk-e az ő „kezelését és orvosságát”, a megbocsátást?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus a te országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött! Add, hogy életünkön változtatni tudjunk! Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége!

2024. február 16. – Péntek (Mt 9,14-15)

p, 2024/02/16 - 00:00
Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” Mt 9,14-15

Elmélkedés

A hamvazószerdai evangéliumban Jézus az adakozás és az imádkozás mellett a böjtölésre buzdított minket. Emlékeztetett arra, hogy ne a farizeusok látványos böjtölését kövessük, hanem a mennyei Atyával való közösséget keressük a lemondások és a böjt által. Soha ne arra törekedjünk, hogy az emberek lássák böjtölésünket, mert elég, ha Isten tud arról.

A mai evangéliumból úgy tűnik, hogy Jézus tanított ugyan a böjtölés fontosságáról, de ő maga és tanítványai nem böjtöltek, legalábbis nem úgy böjtöltek, ahogyan abban az időben a farizeusok szoktak, illetve az ő gyakorlatukat átvéve Keresztelő János tanítványai.

Bár vannak jótékony hatásai szervezetünkre, a böjt mégsem fogyókúra, nem egészségügyi program, amit néhány hétre bevállalunk tavasszal. A böjtölés nem annak igazolása, hogy jó keresztények vagyunk és megtartjuk a böjti fegyelemre vonatkozó egyházi előírásokat. A böjt nem önsanyargatás, amivel önmagunkat büntetjük, mert Isten ezt várja tőlünk.

A helyes böjt önmagam fegyelmezése, mégpedig Istenért, a vele való szeretetkapcsolat megújításáért. A böjt azt jelenti, hogy uralkodok kívánságaimon, vágyaimon, érzelmeimen és gondolataimon, uralkodok önmagamon. A böjt által Isten és az ő kegyelme munkálkodik bennem. A böjtöléssel átengedem az irányítást Istennek, hogy valami jót hozzon ki belőlem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyeseket a szegények felé fordulás, a szeretetszolgálat útján indítasz el. Önzetlen és önfeláldozó szívet adsz nekik, hogy szeretetedben éljenek és a te szeretetedet sugározzák a rászorulóknak és nélkülözőknek. Másokat a hitre nevelés útján indítasz el, hogy a tőled kapott tanítást, az üdvösség örömhírét jó magként vessék el az emberi szívekbe, mindazok szívébe, akik keresik az igazságot és vágyakoznak az üdvösségre. Adj nekik erőt, hogy hivatásukat felelősséggel végezzék! Segíts minket, hogy ne térjünk le a lelki fejlődés útjáról, mindig ragaszkodjunk hozzád, aki az üdvösségre vezetsz minket!

2024. február 15. – Csütörtök (Lk 9,22-25)

cs, 2024/02/15 - 00:00
Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?” Lk 9,22-25

Elmélkedés

A nagyböjt a húsvéti ünnepre való felkészülés ideje. Mivel a régebbi időkben az Egyház húsvét vigíliáján keresztelte meg a katekumeneket, a hittanulókat, ezért az ő számukra a böjti idő negyven napja egyben a keresztelésre való felkészülés utolsó időszaka is. Bár sok helyen még mindig él a hagyomány, hogy húsvét éjszakáján felnőttek részesülnek a keresztség szentségében, a gyermekkorban történő keresztelés elterjedésével változás történt, ugyanakkor a liturgia rendje továbbra is őrzi és átadja nekünk azokat a tanításokat, amelyek egykor a hittanulóknak, ma pedig nekünk, megkeresztelteknek szólnak. Jó alkalom tehát ez az időszak számunkra, hogy felélesszük magunkban a keresztségben kapott kegyelmet és húsvét vigíliáján megújítsuk keresztségi fogadalmunkat.

A keresztségben meghalunk a bűnnek és újjászületünk az isteni kegyelemben. Úgy is mondhatjuk, hogy elveszítjük önmagunkat és elkezdünk Isten gyermekeiként élni. A keresztség tehát pontosan azt jelenti számunkra, amiről Jézus a mai evangéliumban beszél: „aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt.” Életünk nehéz helyzeteiben azt gondoljuk, hogy egyedül maradtunk a bajunkkal. Valójában Isten velünk van a lelki sötétség időszakaiban is, és ilyenkor is azt mondja, hogy ő fog bennünk valami újat elkezdeni. Nem az idő múlása, hanem az ő kegyelme fogja begyógyítani sebeinket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

2024. február 14. – Hamvazószerda (Mt 6,1-6.16-18)

sze, 2024/02/14 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

Az egyházi év új időszaka kezdődik ma, hamvazószerdán. Belépünk a nagyböjtbe, a húsvéti előkészület idejébe, amely 40 napig tart. Ez a negyven nap az önfegyelmezés, az önmegtartóztatás, a lemondások időszaka, amelyek segítenek minket a lelki megújulásban. Nyilvános működésének kezdete előtt Jézus negyven napra a pusztaságba vonult, ott készült fel küldetésére. Ez idő alatt nem evett és nem ivott, azaz böjtölt, és böjtölésével példát adott nekünk arra, hogy testünket, testi vágyainkat megfékezve törekedjünk a lelki elcsendesedésre és elmélyülésre. A böjt nagyszerű lehetőséget teremt nekünk, hogy Istenre tudjunk figyelni, akitől a lelki megújulást kérjük és várjuk.

A mai evangéliumban Jézus három vallásos gyakorlatról beszél: az adakozásról, az imádkozásról és a böjtölésről. Az alamizsna, az adakozás azt jelenti, hogy gondoljunk mások szükségleteire, és tegyünk értük valamit, azaz segítsünk nekik. Kezdj el tenni valamit másokért! Az imádkozás szintén abban segít, hogy kilépjünk önmagunkból, Istenhez emeljük lelkünket. Aligha érzi még az imádság ízét, aligha érti az ima lényegét az, akinél kimerül az imádkozás abban, hogy önmaga számára kérjen valamit Istentől. Kezdj el imádkozni másokért! A böjtöléssel fékezzük testi vágyainkat, megvonunk magunktól valamit, önmagunkat Istennek adjuk. Kezdj el böjtölni mások megtéréséért!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

2024. február 13. – Kedd (Mk 8,14-21)

k, 2024/02/13 - 00:00
A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?” Mk 8,14-21

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus ezt mondja tanítványainak: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától!” A kovász, az élesztő szinte észrevehetetlen mennyiségű, kevés kell belőle csupán, de mégis növekedést ad a tésztának. A farizeusok kovászáról, azaz hogy mi éltette őket, a tegnapi evangéliumban olvastunk: szüntelen vágy élt bennük a rendkívüli jelekre, a törvények látszat szerinti teljesítésére, a Jézussal való vitatkozásra és az elutasításra. Egy másik alkalommal Jézus a képmutatást nevezi a farizeusok kovászának: kifelé a vallásos buzgóságot mutatják, de szívük tele van gonoszsággal. Ettől a lelkülettől akarja Jézus megóvni az ő tanítványait és követőit.

Jézus kovásza a hit és a bizalom. A tanítványok aggodalma, hogy nincs mit enniük, valójában a hit és a bizalom hiányából fakad. Hogyan lehetséges, hogy akik látták, hogy Mesterük megszaporítja a kevés kenyeret és halat, amelyből több ezren jóllaktak, néhány órával később problémának látják azt, hogy éppen nincs náluk ennivaló? Akik maguk is részt vettek a megszaporított étel szétosztásában, rövid idő elteltével miért nem emlékeznek arra, hogy kinek köszönhetően lett egyik percről a másikra bőséges táplálék mindenki számára? Miért van az, hogy egy szükséghelyzet, tudniillik, hogy a bárkában éppen nincs náluk kenyér, rögtön megbénítja gondolkodásukat? Ennek bizony a hit és a bizalom hiánya az oka.

Érdemes minden nap kérnem Jézus kovászát: a hitet és az Istenbe vetett bizalmat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött! Ámen.

2024. február 12. – Hétfő (Mk 8,11-13)

h, 2024/02/12 - 00:00
Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára. Mk 8,11-13

Elmélkedés

Az evangélium szerint a farizeusok jelet kértek Jézustól. Korábban Jézus már sok jelet művelt a nép és az ő szemük láttára. Csodás módon betegeket gyógyított meg, ördögűzéseket hajtott végre, megszaporította a kenyeret és a halat sok ezer ember számára, de egyik jelet sem akarták elfogadni.

Ez utóbbi csoda, a kenyerek megszaporítása, a jelenlévők eszébe juttatja azt a régmúlt időkben történt csodát, amikor az Egyiptomból való kivonulást követően Isten a pusztában manna-kenyérrel táplálta a választott népet. Az emberek jól ismerték azokat a prófétai jövendöléseket is, amelyek szerint az eljövendő Messiás megismétli majd a manna-csodát. Jézus tehát olyan jelet mutatott, amely igazolta, hogy ő a Messiás, a Megváltó. De ez sem volt elég a farizeusok számára, hanem most újabb jelet követelnek, további megerősítést szeretnének. Az Úr azonban nem teljesíti a kérést, s ennek egészen egyszerű az oka: nem tesz önmagáért, önmaga igazolására csodát. Minden csodájával ugyanis az emberek javát, gyógyulását szolgálta, hogy megtapasztalják az irgalmas Isten segítségét.

Az esetnek lesz még folytatása. A szenvedés órájában is jelet, csodát kérnek tőle: szálljon le a keresztről, szabadítsa meg önmagát, de ezt a kérést sem teljesíti. Jézus személyének titkát nem a csodák, hanem a kereszt tárja fel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te megbízásod alapján az Egyház az emberhalászat csodálatos feladatát végzi évszázadok óta és ezt fogja tenni a világ végezetéig. Az apostolok mai utódai azzal a meggyőződéssel végzik feladatukat, hogy te hívtad meg őket erre és a te munkatársaidként végzik szolgálatukat. Segíts minket, hogy elfogadjuk ezt a szolgálatot, mert az irgalmas Atya meg akar minket menteni a kárhozattól és az örök boldogságot adja nekünk! Segíts minket, hogy keresztény életünk jel legyen mindazoknak, akik keresik az irgalmas és üdvözítő Istent! Adj erőt nekünk, akiket szintén meghívsz követésedre, hogy mi is készséggel fogadjuk hívásodat, és bátran vállaljuk az emberhalászatot, amivel megbízol minket!

2024. február 11. – Évközi 6. vasárnap (Mk 1,40-45)

v, 2024/02/11 - 00:00
Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: „Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik”. Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. Mk 1,40-45

Elmélkedés

Isten keresi az utat felénk

Egy leprás betegről és az ő gyógyulásáról olvasunk a mai evangéliumban. A gyógyulás jelentőségének megértéséhez tudnunk kell, hogy a bibliai időkben a társadalom, a közösség kizárta a leprásokat, azaz a betegség további terjedésének megakadályozása érdekében elkülönülten kellett élniük, nem érintkezhettek az egészségesekkel. E kitaszítottsághoz járult az emberek megvetése. Azt vélték ugyanis, hogy valamilyen súlyos bűnük miatt kapták a leprát Isten büntetéseként. Harmadszorra pedig az is súlyosbította helyzetüket, hogy abban a korban az orvosok nem tudták kezelni a leprát, azaz a betegségben szenvedőknek semmi reményük nem volt arra, hogy valaha is meggyógyulnak. Abban az időben nem álltak rendelkezésre egészségügyi védőfelszerelések, azért a távolságtartás, az egészségesekkel való érintkezés tilalma volt az egyetlen eszköz a további megbetegedések megelőzésére.

A történetben szereplő leprás ember Jézusban látja azt a személyt, aki változtatni tud élethelyzetén. Így kéri az Úr segítségét: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem” (Lk 5,12). Mintha csak ezt mondaná: te meg tudsz gyógyítani engem, csak akarnod kell. Te képes vagy arra, hogy meggyógyíts engem, ha ez a szándékod. Neked hatalmad van arra, hogy meggyógyíts, ha irgalmas vagy hozzám. A leprás kérése tehát magában foglalja azt is, hogy Jézus akaratától teszi függővé saját gyógyulását, teljesen átadja magát Istennek. Ezt fejezi ki egyébként az is, hogy kérését Jézus előtt térdre borulva adja elő. Ennél a résznél Szent Lukács evangélista úgy fogalmaz, hogy a leprás beteg „arcra borulva” mondja el kérését az Úrnak (vö. Lk 5,12-16). A letérdelés és az arcra borulás ugyanazt fejezi ki, tudniillik a beteg alázatát és annak elismerését, hogy hisz gyógyítója istenségében, isteni erejében.

Márk evangélista elbeszéléséből kiderül Jézus cselekvésének indítéka: „megesett rajta a szíve.” Tudjuk, hogy ez a bibliai kifejezés elsősorban nem sajnálkozást vagy szánalmat jelent, hanem irgalmasságot. Jézus megkönyörül az emberen, kezének érintésével meggyógyítja őt. Azt várnánk, hogy ezzel vége is a történetnek, a beteg kérése teljesült, nincs helye további beszélgetésnek, legfeljebb egy rövid köszönetnyilvánításnak.

De nem ez történik, a találkozásnak ezzel még nincs vége. Jézus azt kéri a meggyógyult embertől, hogy teljesítse a törvényi előírást, azaz menjen el a paphoz, aki őt majd hivatalosan is gyógyultnak nyilvánítja és visszaengedi őt a közösségbe, de másnak ne szóljon a gyógyulásról, annak körülményeiről, és ne árulja el senkinek, hogy ki volt a gyógyítója. Az illető azonban nem teljesíti a kérést, hanem mindenkinek elmondja a vele történteket. Engedetlensége természetesen nem hálátlanságának a jele, hanem annak, hogy nagy örömében nem tud hallgatni arról, hogy milyen nagy csoda történt vele.

Jézus személyében Isten keresi az utakat, a találkozási lehetőségeket az ember felé. Jézus nem a korabeli írástudók és törvénytudók kitaposott útját, nem a hagyományok útját, nem a megszokottság útját járja, hanem a maga útját. Aki el szeretné sajátítani az ő életmódját, életstílusát, életvitelét, annak csatlakoznia kell hozzá, vele kell járnia útja során. S bár Jézus mindig új utakat keres, érdemes tudnunk, hogy nem önkényesen választ úticélt, hanem oda megy, ahová a mennyei Atya indítja, oda tart, ahová az Atya vezeti lépteit. Az Úr útja tehát mindig az engedelmesség útja. Az Istennek való engedelmesség útján haladva juthatunk el az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!

2024. február 10. – Szombat (Mk 8,1-10)

szo, 2024/02/10 - 00:00
Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment. Mk 8,1-10

Elmélkedés

Gyerekkoromban mindig nagyon örültem, amikor az én feladatom volt kenyérért menni a pékségbe. Nem számított a távolság, mert tudtam, hogy a pulton mindig van kóstoló a különféle pékárukból, amelyből szabadott venni. Amolyan kedvcsináló volt ez a vásárlók számára, hogy bátran próbálják ki az újdonságokat. A kóstolás lehetősége ügyes marketingfogás a pékek vagy bármely kereskedő részéről. Ha megkóstolunk valamit és ízlik, akkor fogunk belőle vásárolni máskor is.

Jézusnak természetesen nem volt marketingcélja, de a kóstoláshoz hasonlíthatjuk a csodálatos kenyérszaporítást. Ha elolvassuk Szent János evangéliumában Jézus eucharisztikus beszédét, amelyet a kenyérszaporítás után mondott, akkor könnyen megértjük, hogy fel szeretné kelteni az emberekben a vágyakozást a mennyei kenyér iránt. És az Úr eléri célját, mert immár nem a csodák miatt keresik őt, hanem mert ettek a kenyérből a pusztában és jóllaktak. Ekkor mondja: „Ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre” (Jn 6,27). Aztán később kimondja a legfontosabbat: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért” (Jn 6,51).

A kenyérszaporítás csodája előre jelzi az Eucharisztia csodáját. Isten gondoskodik mindennapi lelki táplálékunkról.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

2024. február 9. – Péntek (Mk 7,31-37)

p, 2024/02/09 - 00:00
Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.” Mk 7,31-37

Elmélkedés

A gonosz úgy kezdi a kísértést, hogy eltereli a figyelmünket Istenről. Az a célja, hogy ne hallgassuk figyelmesen Isten szavát. És amikor már nem hallgatunk rá, akkor nem is fogunk neki engedelmeskedni. Ez a bűn első lépése. A gonosz azonban nem áll meg ezen a ponton, hanem következő lépésben elbizonytalanít minket és eléri, hogy ne bízzunk Istenben, ne kérjünk és ne várjunk tőle segítséget, mert Isten egyáltalán nem foglalkozik a mi kis problémáinkkal. A harmadik lépésben a gonosz azt sugallja, hogy vegyük kezünkbe sorsunkat, irányítsuk mi a saját életünket, azaz lépjünk Isten helyébe! És ezzel már el is jutottunk oda, hogy az ember, a teremtmény fellázad a teremtő Isten ellen. Ettől kezdve a bűnös ember zárva tartja fülét Isten szava és szívét Isten szeretete előtt. A gonosz tehát lépésről lépésre elérte célját.

Jézus meg akarja nyitni fülünket és szívünket, hogy Isten szavára figyeljünk. Úgy szeretné megnyitni, ahogyan a mai evangéliumban szereplő süketnéma fülét és száját megnyitotta. Így már nem a kísértő szavát halljuk, hanem az életszentségre tanító isteni szót. Isten pedig azt üzeni nekünk, hogy bízzuk rá magunkat és életünket! Bízzunk gondviselésében, szeretetében és irgalmában! Engedelmeskedjünk neki, kövessük akaratát, mert ez eredményezi az üdvösséget, az örök életet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

2024. február 8. – Csütörtök (Mk 7,24-30)

cs, 2024/02/08 - 00:00
Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek. Mk 7,24-30

Elmélkedés

A mai evangéliumban szereplő pogány asszony nem akar beletörődni abba a helyzetbe, hogy lánya beteg. A bibliai időkben az orvosok még nem tudták olyan pontosan megállapítani egy-egy betegség eredetét, mint a mai orvostudomány, ezért gyógyításuk is nehézségbe ütközött. Különösen is vonatkozik ez a lelki eredetű bajokra. A tisztátalan lélektől való megszállottságot ma pszichés betegségnek mondanánk. A mai evangéliumban szereplő pogány asszony nem akart beletörődni abba a helyzetbe, hogy lánya ilyen betegségben szenved.

Gyakran találkozhatunk olyanokkal, akik beletörődnek bizonyos élethelyzetekbe és egy idő után már nem keresik a kiutat. Mások viszont úgy gondolják, hogy érdemes küzdeni, kipróbálni minél több lehetőséget. Lehet, hogy a magunk erejéből nem vagyunk képesek változást elérni, és az is lehet, hogy hiába várakozunk a körülmények javulására, de Isten bármikor meg tudja változtatni még a kilátástalan helyzeteket is.

A gonosz lélek azt szeretné elhitetni velünk, hogy tényleg tehetetlenek vagyunk, felesleges minden próbálkozásunk. Ez egy kísértés. A gonosz azt is el akarja hitetni velünk, hogy Isten nem törődik velünk, nem látja nyomorúságunkat és bajainkat, ezért nem segít rajtunk. Ez egy másik kísértés. Valójában Isten figyel ránk, és ha jónak látja, akkor közbeavatkozik.

Isten olykor próbára teszi hitünket és hűségünket, mielőtt segítene.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

2024. február 7. – Szerda (Mk 7,14-23)

sze, 2024/02/07 - 00:00
Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket: „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.” Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt. Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.” Mk 7,14-23

Elmélkedés

A mai evangéliumban olvasott beszédét Jézus nem a tisztasági törvények megtartását rajta számon kérő farizeusokhoz és írástudókhoz intézi, hanem a néphez. A tanítás témája továbbra is a tisztaság, de Jézus inkább a lelki tisztaságra helyezi át a hangsúlyt.

A legtöbb ember jobban érzi magát, ha tisztaság veszi körül, mintsem mocsokban kell élnie vagy dolgoznia. Szeretjük, ha tiszta a környezetünk, a ruházatunk, a testünk. Ennek érdekében takarítunk, kimossuk a ruhánkat és rendszeresen mosakszunk. A tisztálkodás a mindennapjaink része. Vannak, akik olykor túlzásba esnek e területen, azaz tisztaság-mániások. És sajnos vannak olyanok is, akik igénytelenek, nem törődnek otthonuk vagy saját maguk tisztaságával.

És mennyit törődünk lelkünk tisztaságával? Jézus szerint a lélek tisztasága még a test tisztaságánál is fontosabb. Alapigazság, hogy a külsőnk tükrözi a belsőnket, mindazt, ami a szívünkben, lelkünkben rejtőzik. De ez nem mindenkor igaz, vannak, akik csak a látszatra törekszenek, és megjelenésük tisztaságával próbálják elrejteni lelki hiányosságaikat, bűnös életüket. Ezt a képmutatást Jézus elítéli. Előfordul az is, hogy tisztalelkű emberek nem figyelnek külsejükre, tehát a külső alapján nem mindig tudunk helyesen következtetni arra, hogy mi lakik a másik ember szívében.

Jézus azt kéri tőlünk, hogy kapcsoljuk szívünket Istenhez és akkor majd ő gondoskodik szívünk és lelkünk tisztaságáról.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

2024. február 6. – Kedd (Mk 7,1-13)

k, 2024/02/06 - 00:00
Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.” Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.” Mk 7,1-13

Elmélkedés

Az elmúlt napok folyamán láthattuk, hogy milyen fogadtatást kap Jézus a nép részéről. Szívesen hallgatják tanítását, örömmel veszik, hogy meggyógyítja a betegeket, felismerik személyében, hogy Isten jött el az emberekhez.

A mai evangéliumi rész azt mutatja be, hogy a vallási vezetők, az írástudók és a farizeusok mit gondolnak Jézusról és az ő tevékenységéről. Ők azt tapasztalják, hogy jött egy ember, aki rendkívül népszerű a tömegek körében. Bármiféle képzettség nélkül tanítónak tartja magát és a nép is annak tartja őt. Senki sem tudja, hogy ki volt a mestere, nem tartozik egyik írástudói iskolához sem. El kell ismerni, hogy az ószövetségi törvényeket jobban ismeri, mint azok, akik azt évekig tanulták. A mózesi törvényeket úgy értelmezi, ahogyan azt sehol sem tanítják. Nem beszél hangosan, mert halk szavát is meghallja az, akinek szól. A fennhangon őt vádlókat halk szavával gyorsan elcsendesíti. Nem vitatkozik senkivel, de aki vitát kezdeményez vele, annak leleményesen és bölcsen válaszol. Ahol megszólal, ott elgondolkodnak az emberek saját életükről, bűnbánat ébred a szívekben. Ahol betegekkel találkozik, ott a vakok látni, a süketek hallani, a bénák járni kezdenek, mert szavának gyógyító ereje, a természeti erőknél is nagyobb ereje, sorsfordító ereje, testet és lelket megtisztító ereje, életet megváltoztató ereje, halottakat életre keltő ereje van. Bár nem tudják honnan származik, de ezt az erőt és hatalmat az írástudók és a farizeusok veszélyesnek tartják. Veszélyesnek saját tekintélyükre és tisztségükre. Ha mindenki Jézusra hallgat, akkor ki fogja őket hallgatni? Ezért gondolják egy idő után, hogy jobb volna elhallgattatni Jézust.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A változó világban az üdvösség reménye biztos pont az igazságot keresők számára. Te azt hirdeted, hogy Isten országa itt a földön már elkezdett megvalósulni. E tanítás fényében értjük meg, hogy azért térsz be a bűnösök házába, fogadod el meghívásukat, lépsz be életükbe, hogy elmondhasd nekik az isteni irgalomról szóló örömhírt. Jól tudod, hogy az Isten szeretetéről szóló tanítás a bűnösöket érinti, őket is megérintheti. Te azt tanítod, hogy az üdvösségre minden ember meghívást kap, és mindenki elnyerheti azt, aki megtér, azaz elhagyja a bűn útját és hisz benned, az üdvösség egyedüli közvetítőjében. Vezess minket az üdvösségre!

2024. február 5. – Hétfő (Mk 6,53-56)

h, 2024/02/05 - 00:00
Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult. Mk 6,53-56

Elmélkedés

Istennel való találkozásunk és lelki egyesülésünk legfontosabb eseménye a szentmise és a szentáldozás. Fontos, hogy megértsük a szentmise lényegét: Isten eljön és jelen van. Fontos, hogy mi elmenjünk a templomba, rászánjuk az időnket, áldozatot hozzunk, de lényegesebb, hogy Isten jön el, ő hív meg és ő fogad minket a szentmisén. Fontos, hogy lélekben is jelen legyünk, imádkozzunk és énekeljünk, de a mi cselekedeteinknél is fontosabb Isten cselekvése, Jézus jelenvalóvá válása az átváltoztatott kenyérben és borban. A szentmise nem egyszerűen az utolsó vacsora színpadias előadása, hanem maga az utolsó vacsora, amelyen Jézus nekünk adja önmagát, vele egyesülünk a szentáldozásban.

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy az emberek Jézushoz sietnek, hozzá viszik betegeiket. Teszik ezt azért, mert felismerték, hogy Isten jött el hozzájuk Jézus személyében. És ezt a nagyszerű lehetőséget nem akarják kihagyni. Találkozni akarnak Istennel, mert abban bíznak, hogy ez a találkozás változást, megújulást hoz életükbe. És aki odamegy Jézushoz, az részesül az isteni kegyelemben, tanításban vagy akár gyógyulásban.

Ne várd tétlenül a csodát, hanem indulj el oda, ahol Istent biztosan megtalálod! Csoda történik azzal, aki hittel fordul hozzá, bízik segítségében, reménykedik abban, hogy élete fordulathoz érkezett. Engedd, hogy megérintsen és benned éljen!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól! Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában! Adj esőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket, mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra!

2024. február 4. – Évközi 5. vasárnap (Mk 1,29-39)

v, 2024/02/04 - 00:00
Abban az időben Jézus kijött a zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. Hajnalban Jézus nagyon korán kelt. Kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utánamentek. Mikor megtalálták, azt mondták neki: „Téged keres mindenki!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen ezért jöttem.” És ment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. Mk 1,29-39

Elmélkedés

Mindenki az Urat keresi

A mai vasárnap evangéliuma három részre tagolódik. Először arról olvastunk, hogy Jézus meggyógyítja Péter anyósát. A gyógyítás eredményességét jelzi, hogy a meggyógyult asszony azonnal szolgálni kezd nekik. A második történet arról szólt, hogy az esti órákban újabb betegeket visznek Jézushoz, akiket szintén meggyógyít. A harmadik jelenet szerint másnap reggel Jézus félrevonul imádkozni, majd pedig elindul, hogy más helyeken is gyógyítson és hirdesse az evangéliumot.

Nem három teljesen különálló és egymástól független elbeszélésről van szó, hanem a szövegek egy olyan egységet alkotnak, amelynek hátterében a Jézust kereső emberek és az Atyával való együttlétet kereső Jézus áll. A keresés fűzi egybe a részeket, viszi tovább az elbeszélést. Az emberek Jézust keresik, hogy meggyógyítsa a betegeket. Reggel az apostolok Jézus keresésére indulnak, aki hajnalban egy magányos helyet keresett magának, hogy egyedül imádkozhasson. „Mindenki téged keres” – mondják lelkesen az apostolok Jézusnak, aki ezután elindul más városokba és falvakba, hogy keresse az embereket és tanítsa őket.

Mindez arra indít minket, hogy Jézus keresésére induljunk. A földi életben soha nem mondhatjuk, hogy már nem kell tovább keresnünk Istent! Bár a rendszeresen Bibliát olvasó ember megtalálhatja őt a Szentírásban, főként az evangéliumokban, mégsem hagyjuk abba a Szentírás tanulmányozását. Noha jelen van, amikor megvalósul közöttünk a szeretetteljes testvéri közösség és bár megtapasztalhatjuk titokzatos, de mégis valóságos jelenlétét a szentségekben, különösen is az Oltáriszentségben és a naponkénti szentáldozásban, mindennek ellenére mégsem mondhatjuk, hogy nem kell tovább keresnünk őt. Újra és újra nyomába indulunk, mert Jézus tovább megy, így vezetve bennünket a mennyei Atyához.

Jézus az Atya küldötte, aki Isten igéit hirdeti. Küldetése, hogy mindenkinek hirdesse az ország örömhírét. Feltámadása után pedig parancsba adta apostolainak, hogy folytassák az evangélium hirdetését. Ha az Egyház nem tekintette volna minden korban legfőbb feladatának az örömhír terjesztését, akkor eltávolodott volna az Úr akaratától és szándékától, és hozzánk soha nem jutott volna el a krisztusi tanítás. A történelem folyamán mindig voltak olyan papok és világi hívek, akik megértették, hogy az evangéliumot nem magukba zárni vagy eltitkolni kell, hanem továbbadni és életüket annak terjesztésére szentelték. Mert aki felismeri Krisztus szavában az örök életre vezető igazságot, az embertársait is segíteni fogja ezen igazság megismerésében és követésében.

Miként Jézus tanításának elfogadása az ember részéről a hit által történik, ugyanígy a csodák esetében is nélkülözhetetlen a hit. A hit vagy megelőzi a csodát, azaz a beteg kifejezi Jézus iránti hitét és az ő isteni hatalmában bízva kéri gyógyulását, vagy a csoda eredményezi a hitet, azaz annak láttán az emberek hinni kezdenek Jézusban. A különféle csodaelbeszélések az evangéliumban azt mutatják, hogy Jézusban, az Isten Fiában mutatkozik meg leginkább az Atya minden ember felé kiáradó irgalma és szeretete. Isten nem elítélni, hanem megmenteni, megváltani, üdvözíteni akar minket. Isten szabadító hatalma mutatkozik meg a csodákban, amely az ember üdvösségét szolgálja. Bibliai értelemben a betegség a gonosznak, a sátánnak a hatalmát jelenti az ember felett. A betegség annak a jele, hogy valami elromlott az Isten által jónak teremtett ember testében vagy lelkében, s ez a gonosz lélek műve. Jézus azért jött el a világba, hogy kiszabadítson minket a gonosz hatalmából. Erre azért képes, mert az ő isteni hatalma nagyobb, mint a gonosz ereje. Krisztus felszabadít minket, hogy bátran Atyánknak merjük szólítani Istent, felemeljük hozzá lelkünket, hiszen ő is ilyen félelem nélküli kapcsolatot szeretne velünk kialakítani és fenntartani. A csodás gyógyítások Isten közbeavatkozásai és jelei.

Jézus tanítása és cselekedetei azt igazolják, hogy elkezdődött Isten országának megvalósulása. Az Úr megtöri a gonosz uralmát az emberek felett, megszünteti a betegségeket és hirdeti nekik az örömhírt. Jézus jelenléte szabadulást hoz nekem is, tehát érdemes őt keresnem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te fáradhatatlanul végezted azt a küldetést, amit a mennyei Atyától kaptál. Hirdetted az evangéliumot a szegényeknek, akiken a gazdagok nem segítettek. Irgalommal fordultál a betegekhez, akiken mások nem tudtak segíteni. Odafordultál az özvegyekhez, akikkel nem törődött a társadalom. Tanításod és cselekedeteid valóban azt igazolták, hogy elkezdődött Isten országának megvalósulása. Te isteni hatalmaddal megtörted a gonosz uralmát az emberek felett, megszüntetted a betegségeket és hirdeted mindenkinek az örömhírt. Uram, hozzon nekem szabadulást a te jelenléted! Add, hogy mindig téged keresselek és téged kövesselek! Segíts, hogy tanításodban felismerjem az üdvösség örömhírét! Mutasd meg az Atyához vezető utat!

2024. február 3. – Szombat (Mk 6,30-34)

szo, 2024/02/03 - 00:00
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre. Mk 6,30-34

Elmélkedés

Figyelmesség és együttérzés. Ez a két tulajdonság indítja Jézust cselekvésre a mai evangéliumban. Figyelmesség tanítványai iránt és együttérzés a hozzá érkező néppel. A tanítványok nagy utat tettek meg, amíg Mesterük küldetésében jártak. Márk evangélista nem jegyzi le pontosan, hogy napokig vagy hetekig voltak távol, de az kiderül, hogy elfáradtak. Elvégezték első önálló munkájukat. Mesterüktől, Jézustól megbízást és hatalmat kaptak, s munkájuk után most visszatérnek hozzá. Elmondják tapasztalataikat, de ezt csak Jézus tudja meg, az evangélista nem írja le. A néptömeg is jókora utat tehetett meg, amíg a tó partján haladva eljutottak addig a helyig, ahová Jézus és tanítványai elvonultak. Vélhetően itt szoktak megpihenni, s a nép ismerhette a helyet. Ők is fáradtak, kimerültek. Ahogyan az apostolok számára jó volt visszatérni az Úrhoz, ugyanígy a nép is kereste őt, mert hallgatni akarták tanítását.

Jézus azonnal felismeri, hogy mire van szüksége a tanítványoknak és milyen vággyal érkeznek hozzá az emberek. Megadja nekik, amire szükségük van, a pihenés lehetőségét és a tanítást.

Még a keresztény emberek is hangoztatják időnként, hogy Isten nem törődik velük, nem veszi észre szükséghelyzeteiket. Talán azért tévednek, mert éppen ők nem veszik észre Isten segítségét vagy a helyzet megoldását nem neki tulajdonítják.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Mi sokszor azt gondoljuk, hogy elég, ha kellő távolságot tartunk ellenségeinktől. Te viszont azt mondod, hogy szeressük ellenségeinket! Mi azt gondoljuk, hogy elég, ha kitérünk azok elől, akik gyűlölnek minket és nem teszünk nekik rosszat. Te többet kérsz tőlünk: tegyünk jót velük! Mi azt képzeljük, hogy elegendő, ha nem szórunk átkot a minket átkozókra. Te sokkal többet vársz tőlünk: mondjunk rájuk áldást! Mi azt gondoljuk, hogy éppen eleget teszünk akkor, ha nem hiszünk a hazug rágalmazóknak és nem viszonozzuk támadásaikat. Te azt kéred: Imádkozzunk értük! Segíts minket, hogy mindig azt tegyük, amit kérsz tőlünk!

2024. február 2. – Péntek, Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) (Lk 2,22-40)

p, 2024/02/02 - 00:00
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek. Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. Lk 2,22-40

Elmélkedés

Jézus templomi bemutatásának ünnepén érdemes elgondolkodnunk saját életünkön és annak felajánlásán, valamint azon, hogy életünk során milyen áldozatokat hozunk Isten kedvéért.

Szent Lukács idézi a mózesi törvényt: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ennek az ószövetségi törvénynek engedelmeskedve vitték Jézust a születése utáni negyvenedik napon a jeruzsálemi templomba. Mária és József azt fejezik ki cselekedetükkel, hogy a gyermek nem csak az övék, hanem valójában és elsősorban Istené. Igaz ez minden gyermekre, de legfőképpen Jézusra, aki az Isten Fia. Az áldozat, amit Mária és József felajánl, hálaadás és a köszönet megnyilvánulása.

Példájukat látva minden szülő tekintse Isten ajándékának gyermekét! Milyen jó volna, ha minden szülő, amikor elhozza gyermekét a templomba és megkeresztelését kéri, akkor egyúttal Istennek ajánlaná gyermekét, és az ő gondoskodását és áldását kérné gyermeke számára!

Remélhetőleg a mi szüleink éppen ezzel a szándékkal gondoskodtak róla, hogy születésünk után részesüljünk a keresztségben. Gondoljunk tehát arra, hogy Isten gyermekei vagyunk és ajánljuk fel magunkat neki!

A mai ünnep magyar elnevezése Gyertyaszentelő Boldogasszony. A gyertya a felajánlás jelképe, mert önmagát feláldozva sugározza a fényt. Adjuk oda életünket Istennek, hogy az ő szeretetének fényét sugározzuk mindenki felé!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál és ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, embertársakat magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. Minden talentumot azért adsz, hogy akaratodat teljesítsem. Hiszem, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni! Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem azért fáradozok, hogy szereteted terjedjen a világban.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva