Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 4 óra 15 perc

2019. július 21. – Évközi 16. vasárnap (Lk 10,38-42)

12 óra 49 perc
Abban az időben: Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Lk 10,38-42

Elmélkedés

Mária és Márta lelkülete

Szent Lukács ugyan nem nevezi meg a falut, ahol az evangéliumi jelenet játszódik, de János evangélista művéből ismert számunkra, hogy a Jeruzsálemhez közeli Betániában élt Lázár és két nővére, Mária és Márta (vö. Jn 11,1). Jeruzsálemi zarándoklatai alkalmával hozzájuk tér be Jézus, az ő otthonuk szolgálhatott szálláshelyül számára. Az Úr szenvedéstörténetének kezdetén is szerepel a település. Betániában, vélhetően Lázár házában rendeznek ünnepi étkezést Jézus számára, Márta ekkor is felszolgál, Mária pedig drága olajjal keni meg Jézus lábát (vö. Jn 12,2-8). Ettől a lakomától különbözik az az eset, amiről a mai vasárnap evangéliumában olvasunk, térjünk is vissza ehhez.

Jézus megérkezik Betániába, Lázár, Mária és Márta otthonába. Márta azonnal végzi a vendéglátó, a háziasszony teendőit, gondoskodik a vendégekről. miközben Mária odaül Jézus mellé és hallgatja tanítását. A konfliktus forrása Mária viselkedése, aki nem segít Mártának. Márta méltatlankodik emiatt, de nem nővéréhez fordul, hogy segítsen neki, hanem közvetlenül Jézushoz. Tőle várja, hogy helyeselje saját és helytelenítse nővére, Mária viselkedését. Jézus viszont nem teljesíti ezt az elvárását. Nem becsüli le Márta szorgalmas munkáját, nem tartja azt értéktelennek, de úgy látja, hogy ebben a helyzetben még sincs igaza Mártának, ezért nem feddi meg Máriát magatartása miatt, nem tekinti bűnös mulasztásnak azt, hogy nem a házi teendőkkel foglalkozik, hanem szívesebben hallgatja az ő tanítását. Jézus dicsérete, amit Mártához intéz, így hangzik: „Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”

A keresztény hagyományban és az évszázadok igehirdetésében Mária a szemlélődés, az imádkozás példaképeként, Márta pedig a tevékeny munka, a cselekvő szolgálat példaképeként, jelenik meg, de nem abban a formában, hogy egyeseknek Mária, másoknak pedig Márta példáját kell követniük, hanem abban az értelemben, hogy életünkben mindkettőnek jelen kell lennie. Időt kell szánnunk az imádkozásra, amely lelki erőt biztosít a munkához, és időt kell szánnunk a munkára, s meg kell találnunk a kettő egyensúlyát.

Mindannyian tudjuk, hogy a lelki fejlődés útján elengedhetetlen, hogy az Úrral legyünk együtt, hallgassuk szavát és elmélkedjünk azon. Nehéz arra receptet mondani, hogy ki-ki mennyit imádkozzon naponta, hiszen ez függ az ember élethelyzetétől, családi körülményeitől, munkabeosztásától és egyéni lelki igényeitől is. És nem is biztos, hogy patikamérlegen kell számolgatni, hogy mennyi időt érdemes naponta imádsággal tölteni, hiszen az imádkozásban nem a mennyiség a fontos. Vannak, akik fél órát, egy teljes órát vagy akár többet is imádkoznak naponta, mások csak rövid fohászokra állnak meg napi teendőik közepette. Azt viszont kimondhatjuk, hogy minden nap kell időt szakítani az imára, akármennyi munkánk és kötelességünk is van! Akinek egyetlen perce sincs arra, hogy imádkozzon, az biztosan a legrosszabbat választotta, és ne legyen büszke arra, hogy még Mártánál is többet dolgozik.

Az imádkozás, az elmélkedés, az evangéliumok olvasása viszont senki számára nem lehet hivatkozási alap kötelességeinek elmulasztásához. A munkának helye van az életünkben, helye van mindennapjainkban. Ha úgy érezzük, hogy elfáradtunk a munkában, akkor üljünk Mária mellé egy kis időre, imádkozzunk, hallgassuk Jézust, s ha kipihentük eközben magunkat, akkor folytassuk teendőinket.

Mária és Márta lelkületére egyaránt szükségünk van: imádkozzunk buzgón és dolgozzunk becsületesen!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Taníts tiszta értelemmel és tiszta szívvel imádkozni! Taníts minket szilárd figyelemmel, lángoló szívvel, remegő buzgósággal, mély alázattal és kitartó türelemmel imádkozni! Taníts minket úgy imádkozni, hogy élő legyen a hitünk! Taníts minket, hogy ne csak a szükség, a szenvedés, a nehézség idején forduljunk hozzád, hanem szüntelenül imádkozzunk és imánk az irántad való szeretet kifejezése legyen! Taníts minket, Urunk, hogy mindig a te nevedben forduljunk mennyei Atyánkhoz! Tárd fel számunkra az imádság által az üdvösség titkát!

2019. július 20. – Szombat (Mt 12,14-21)

szo, 2019/07/20 - 00:00
A félkezére béna ember szombatnapon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét. Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése: „Ez az én szolgám, akit kiválasztottam, szeretett fiam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, és ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitatkozik, és nem kiabál; szavát sem hallják a tereken. A megroppant nádszálat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki, míg csak győzelemre nem viszi az igazságot. Az ő nevében bíznak a nemzetek.” Mt 12,14-21

Elmélkedés

A tanítványok szombati kalászszedését Máté evangéliumában egy béna kezű ember meggyógyítása követi (vö. Mt 12,9-14), de ezt a részt idén nem olvassuk a hétköznapok során. Mivel a gyógyítás szombaton történt és Jézusnak ezt a cselekedetét is munkának minősítették a farizeusok, ezért elhatározzák a vesztét. Ő azonban látja szándékukat, s jobbnak látja, ha inkább félrevonul. Ekkor újabb betegeket visznek Jézushoz, akiket meggyógyít, majd pedig Izajás prófétától idéz egy olyan részletet, amely megvilágítja küldetését. Jézus szolgaként, megváltásunk szolgájaként jött a világba. Nem uralkodni szeretne, hanem alázattal rendelkezésére állni mindazoknak, akik gyógyulást kérnek vagy irgalmasságot remélnek tőle.

Az Úr alázatában és szolgálatkészségében a magunk hivatását is felismerhetjük. Meg kell tanulnunk azt, hogy önzetlenül, a viszonzás elvárása nélkül adjunk másoknak, segítsük őket. Meg kell tanulnunk, hogy önmagunk szűk és önző világából kilépve észrevegyük mások szükségleteit és törődjünk mások gondjaival. Meg kell tanulnunk azt, hogy ne mindent másoktól várjunk és elvárjunk, hanem az adakozás lelkületével segítsük a szegényeket. Meg kell tanulnunk azt, hogy csak akkor vagyunk képesek másokat szeretni és velük az irgalmasságot gyakorolni, ha az Úr Jézus példáját követve mi magunk is szolgákká válunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A Te kegyelmed éltessen engem. A Te szereteted lakjék bennem. A Te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak Te és sohasem én legyek az első!

2019. július 19. – Péntek (Mt 12,1-8)

p, 2019/07/19 - 00:00
Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!” Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!”, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.” Mt 12,1-8

Elmélkedés

A farizeusokat jól ismerjük az evangéliumokból. Ők azok, akik mindig valamilyen hibát keresnek Jézus szavaiban vagy cselekedeteiben, olykor pedig tanítványai magatartásában vélnek felfedezni valamilyen törvényszegést. A mai evangéliumban is egy ilyen esetről olvashatunk. A farizeusok megítélése szerint munkának minősül az, hogy útközben búzakalászokat tépnek le és a magokat megeszik, és mivel ez munka, ezért szombaton, a nyugalom napján tilos ilyet tenni, tehát Jézus tanítványai nem tartják meg a törvényt.

Jézus válasza rávilágít a farizeusok téves gondolkodására. A kezdeti időben a szombati pihenőnapnak emberiességi oka volt. Az ember ne dolgozza halálra magát, hanem legalább minden hetedik napon pihenjen. És senki ne dolgoztasson másokat halálra, ezért a szombati pihenés a rabszolgákra is vonatkozott. A későbbi időkben a szombati pihenés vallási jellege kapott nagyobb hangsúlyt, azaz azért kell az embernek pihennie szombaton, mert így utánozza a teremtő Istent, aki munkája után a hetedik napon megpihent. Ezért ez a nap Isten számára fenntartott szent nap, amikor a közösség minden tagja részt vesz az istentiszteleten és tartózkodik a munkavégzéstől. A farizeusok figyelme inkább a tiltásokra irányult, mi az, amit nem szabad tenni szombaton, és a vallásos jelleg, azaz a szombat megszentelése, például az irgalmasság gyakorlásával, háttérbe szorult.

Törekedjünk megszentelni a heti pihenőnapot, a vasárnapot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!

2019. július 18. – Csütörtök (Mt 11,28-30)

cs, 2019/07/18 - 00:00
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű. Mt 11,28-30

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Jézus az égre tekintett és a mennyei Atyához intézte magasztaló, dicsőítő imáját azért, hogy Isten országának titkait felismerhetik a „kicsinyek”, felismerheti minden ember. A mai rövid részben ismét az előtte állókhoz fordul: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket!” Mennyi gyengédség, szelídség és együttérzés van e szavakban! Nyilvánvalóan Jézus nem csak a jelenlévőket hívja, hanem mindazokra gondol, akik a későbbi időkben élnek. Ha elismerem fáradtságomat, erőtlenségemet, gyengeségemet, akkor az Úr szava nekem is szól. Ha az élet küzdelmeiben és próbatételeiben egyedül érzem magam, akkor az Úr hívása nekem szól.

Jézus arra hív, hogy tanuljunk tőle, mégpedig nem elméleti tudást, hanem életmódot. Éljünk úgy, ahogyan ő élt! Engedelmeskedjünk az Atyának, ahogyan ő is mindvégig szem előtt tartotta ezt küldetése teljesítése során. Istent úgy ismerhetjük meg, és akkor találjuk meg benne lelkünk nyugalmát, ha Krisztushoz válunk hasonlóvá. Ne gondoljuk magunkat bölcsnek és nagynak, akik Isten nélkül is elboldogulunk! Legyen számunkra példa az Úr szelídsége, alázata, szolgálatkészsége, együttérzése, szeretete, türelme és engedelmessége. Ezek a Krisztustól tanult erények és tulajdonságok vezessenek minket a lelki békesség útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

2019. július 17. – Szerda (Mt 11,25-27)

sze, 2019/07/17 - 00:00
Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Mt 11,25-27

Elmélkedés

Tanításának befejezéseként Jézus imádkozik és a mennyei Atyát dicsőíti e szavakkal: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek!” Szavait már nem a néphez intézi, hanem kifejezetten az Atyához. Minden bizonnyal nem félrevonulva, egyedül imádkozik, hanem hallották imáját a jelenlévő „kicsinyek.” Azok, akik felismerik emberi kicsinységüket Isten nagysága közelében. Azok, akik felismerik bűnösségüket Isten szentsége mellett. Azok, akik felismerik gyengeségüket Isten végtelen hatalma mellett.

Kicsinyek mindazok, akik nem a maguk erejéből szeretnék megváltoztatni életüket, hanem Isten kegyelmétől várják a lelki újjászületést. Kicsinyek mindazok, akik nem zárják be szívüket az üdvösség tanítása előtt, hanem készek arra, hogy ezen igazság szerint éljenek. Kicsinyek mindazok, akik elismerik, hogy minden jó Istentől származik, ő nyilatkoztatja ki szeretetét és ő mutatja meg irgalmasságát nekünk. Kicsinyek mindazok, akik nem földi kincseket gyűjtögetnek és birtokolnak, hanem lélekben akarnak gazdagodni. A kicsinyek bátran elindulnak a hit útján, a szeretet útján, amelyen Isten a vezetőjük. A kicsinyek nem aggódnak a jövő miatt, hanem a gondviselő Istenre bízzák magukat és életüket. A kicsinyek Istent választják.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

2019. július 16. – Kedd (Mt 11,20-24)

k, 2019/07/16 - 00:00
Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna. Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum. Mt 11,20-24

Elmélkedés

Jézus meglehetősen kemény hangú figyelmeztetést intéz egyes városok lakóihoz a mai evangéliumban. Feddésének oka, hogy tanítása és csodái ellenére sem tartottak bűnbánatot. Ki kell mondanunk, hogy Jézus szavaiban csalódottság van. Hiába szól mindenkihez a szeretet hangján és hiába fejezi ki mindenki felé irgalmas szeretetét, nem mindenki fogadja el azt. Az elutasítás és Isten szeretetének az elvetése egyes emberek részéről érthetetlen a keresztény ember számára. Miért zárják be szívüket Isten szeretete előtt? Miért zárják be értelmüket Isten igazsága előtt? Olyan titok ez számunkra, amelyre talán csak az ember szabad akarata a válasz. Isten nem kényszeríti rá önmagát senkire. És nem kényszerít senkit arra, hogy megbánja bűneit. Mindez az ember szabad döntésének és választásának lehet csupán a gyümölcse. Isten felé megnyilvánuló szeretetünk és bűnbánatunk éppen attól értékes, hogy személyes döntésünk eredménye. És természetesen nem félelemből, nem a bűneinkért járó büntetéstől való félelemből fakad, hanem Isten iránti őszinte szeretetből.

Felelősségünk azonban nem csak személyes választásunk tekintetében van. Azért is felelősek vagyunk, hogy Krisztus evangéliumát úgy adjuk tovább a következő nemzedékeknek, hogy annak fénye ne elvakítsa őket, hanem megvilágítsa életútjukat, amely így számukra a bűnbánat és a szeretet útja lesz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.

2019. július 15. – Hétfő (Mt 10,34–11,1)

h, 2019/07/15 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam a fiút apjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz ember, az az igaznak jutalmában részesül. Aki pedig csak egy pohár friss vizet is ad inni egynek a legkisebbek közül, mert az az én tanítványom – bizony, mondom nektek: nem marad el a jutalma. Amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványa oktatását, továbbindult, hogy tanítson, és hirdesse Isten országának örömhírét a környékbeli városokban. Mt 10,34–11,1

Elmélkedés

Jézus beszédében, amit a mai evangéliumban olvasunk háromszor is szerepel a „nem méltó hozzám” kifejezés. Az első két alkalommal azzal kapcsolatban, hogy Jézust kell mindenkinél jobban szeretnünk, még a családtagjainknál is jobban, különben nem vagyunk méltók hozzá, nem vagyunk méltók arra, hogy az ő követőinek nevezzenek minket. A harmadik alkalommal pedig a kereszthordozás a kijelentés tárgya, tehát mindenben, még a szenvedések vállalásában is hasonlókká kell válnunk a mi Urunkhoz, különben nem vagyunk hozzá méltók.

Jézus tanítványává válni nem hagyomány vagy családi származás kérdése. Gyermekként megkapjuk szüleinktől a vallásos nevelést, megtanuljuk keresztény hitünk igazságait, elsajátítjuk azokat a gyakorlatokat, amelyek a vallásosság elemei, de mindez még nem a mi személyes döntésünk. Krisztus tanítványává akkor válunk, amikor mindezeken túl személyes döntést hozunk, hogy Jézus tanítása és az evangélium igazsága szerint akarunk élni. Felismerjük, hogy szeretetében élni a legnagyobb boldogság számunkra. Felismerjük, hogy nem csupán földi életünk éveire, évtizedeire korlátozódik a vele való élet, hanem halálunk után is Istennel élhetünk örökké. Felismerjük, hogy Krisztus nem önmagáért élt, hanem Atyjának ajánlotta életét minden ember megváltásáért. És felismerjük azt is, hogy nekünk sem önmagunkért kell élnünk, hanem másokért, másokat szeretve, hogy így életünk végére méltók legyünk arra, hogy Isten befogadjon minket az örök életbe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

2019. július 14. – Évközi 15. vasárnap (Lk 10,25-37)

v, 2019/07/14 - 00:00
Abban az időben: Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Jézus történettel felelt a kérdésre: „Egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” Lk 10,25-37

Elmélkedés

Kettős feladat

Egy törvénytudó és Jézus párbeszédét olvassuk a mai evangéliumban. A beszélgetést a törvénytudó kezdeményezi, akit az evangélista megjegyzése szerint nem éppen jószándék vezet, hanem „próbára akarja tenni” Jézust. A megszólítás nagyon hízelgő, hiszen „Mesternek” nevezi Jézust, s ezzel legalábbis látszólag elismeri a megkérdezett személy tudását és követendőnek tartja életvitelét. Ezt kérdezi: „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Látszólag a kérdés is jóra irányul, az örök élet elnyerése a kérdező célja, de nem tudható, hogy mennyire gondolja ezt komolyan. Pozitívum a kérdésben, hogy nem elméleti tanítást vár, hanem gyakorlati útmutatást, hogy mi a konkrét teendője annak érdekében, hogy az üdvösségre jusson. Azt is ki kell még emelnünk, hogy a beszélgetés során nem vitatkozik Jézussal, a tanítást és a példabeszéd mondanivalóját megérti, hiszen a történet végén helyesen válaszol Jézus kérdésére.

Kérdését Jézus viszontkérdése követi, amelyben jelzi, hogy a mózesi törvényben megtalálható a válasz, amelyet a törvénytudó rögtön idéz is: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” A törvénytudó tehát pontosan tudja a választ az általa feltett kérdésre, s tudását Jézus is elismeri, majd elhangzik a felszólítás, hogy amit elméletben olyan jól tud, azt valósítsa is meg életében. A törvénytudó azonban nem elégszik meg ennyivel, hanem újabb kérdést tesz fel Jézusnak: „De hát ki az én felebarátom?” Ez a kérdés lehetőséget ad Jézusnak arra, hogy kifejtse nézeteit. Most már nem kérdez vissza, hanem elmond egy példabeszédet, amely talán nem is kitalált történet. Könnyen elképzelhető, hogy az eset a gyakorlatban is megtörtént. A Jeruzsálemből hazafelé tartó embert megtámadják és kifosztják. A bántalmazás súlyosságát jelzi, hogy „félholtan” fekszik az út mellett, azaz teljesen magatehetetlen, segítség nélkül meg fog halni. Ketten is elmennek mellette anélkül, hogy segítenének rajta. Felelősségük nem vonható kétségbe, mulasztásuk nyilvánvaló, hiszen mindkettőjük esetében hangsúlyos, hogy észreveszik, látják a bajba jutott embert, tehát nem védekezhetnek azzal, hogy nem vették őt észre. Bűnös mulasztásukra nincs mentség, nem gyakorolták az irgalmat, mert nem tekintették felebarátjuknak a kifosztott embert. Elméletben bizonyára jól ismerték a szeretet parancsát, amit Jézus példabeszéde előtt a törvénytudó is elmondott, hiszen mindketten a templom szolgálatában álltak, egyikük pap, a másikuk pedig egy levita volt, de a gyakorlatban elbuktak, nem tették meg azt, amit a törvény kért. Utánuk harmadikként egy szamaritánus érkezik, aki azonnal megáll, bekötözi az ember sebeit, majd elviszi egy szálláshelyre és nagylelkűen gondoskodik róla, hogy felépülhessen. Mondjuk ki nyíltan cselekedetének jelentőségét: megmentette a félholtra vert ember életét.

A példa elmondása után Jézus tesz fel kérdést: „Ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” Ez a kérdés azonban éppen a fordítottja annak, amit a törvénytudó eredetileg kérdezett. A hangsúly megfordítása nem véletlen, hanem szándékos Jézus részéről. Jogos az a kérdés, hogy kit tekintsek felebarátomnak, kit kell szeretnem, kivel kell jót tennem és irgalmasságot gyakorolnom. De még ennél is fontosabb, hogy én felebarátja vagyok-e azoknak, akik segítségre szorulnak, s akiknek a személyében maga Jézus kéri, várja az én segítségemet.

Kettős feladatunk van tehát: felismerni a felebarátot a másik személyben és felebarátjává válni mindenkinek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hozzánk fordulsz és minket kérdezel: Hol vannak az irgalmas szamaritánusok? Ki gyakorol irgalmat embertársaival? Ki vállalja mások irgalmas szolgálatát? Mindenfelé látjuk a sok rászorulót és szegényt, akik a mi segítségünkre várnak. Ne gondoljuk, hogy nem tudunk segíteni, és azt sem, hogy segítségünk keveset ér. Segíts, Urunk, hogy ne menjünk el szó nélkül szükséget szenvedő embertársaink mellett, hanem segítséget nyújtsunk nekik. Hisszük, hogy minden jócselekedet, amit másoknak teszünk, neked tesszük, Urunk. Nem várunk viszonzást vagy elismerést emberektől, hanem csak tőled várjuk a mennyei jutalmat. Köszönjük, hogy a te munkatársaid lehetünk a szolgálatban.

2019. július 13. – Szombat (Mt 10,24-33)

szo, 2019/07/13 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Nem különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Elégedjék meg a tanítvány azzal, ha olyan lesz, mint mestere, és a szolga, ha olyan lesz, mint ura! Ha a családatyát Belzebubnak csúfolják, mennyivel inkább háza népét? Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön! És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. Mt 10,24-33

Elmélkedés

Továbbra is a Krisztustól kapott küldetés és a tanúságtétel adja az evangélium témáját. Érdemes tisztázni a szerepeket! Jézus a Mester és mi vagyunk az ő tanítványai. Ezt a szereposztást lehetetlen felcserélni. Aki Krisztustól megbízást kap, az soha nem érezheti magát nagyobbnak, különbnek, mint Jézus. Az ő munkatársai vagyunk az igehirdetésben és az irgalmasság gyakorlásában. Szolgálatunk során soha nem kereshetjük az elismerést vagy a magunk dicsőségét, hanem mindent az Úr dicsőségére kell tennünk.

Szolgálatunkat félelem nélkül kell végeznünk, és nem ijedhetünk meg a támadásoktól. Az Úr nem hagy el minket, hanem Szentlelke által megerősít. Ha életünket felajánljuk az evangélium terjesztésére, akkor Jézus fog minket megvigasztalni a szenvedések, a támadások idején, amelyeket próbatételnek kell tekintenünk. A történelem folyamán soha nem volt olyan időszak, amikor egyszerű lett volna az Isten országának hirdetése és ne kellett volna szembenézni az ellenségeskedéssel. Az Úr velünk van! Ne lankadjon szívünkben a lelkesedés! Ne fogyjon el a buzgóságunk! Ne veszítsük el bátorságunkat! Az Úr velünk van és számíthatunk gondviselésére. Mert ha Istennek még a kicsiny verebekre és legkisebb teremtményeire is gondja van, akkor miért ne figyelne ránk, akik az ő gyermekei vagyunk?

Keresztény tanúságtételünket az Úr gondoskodása és szeretete kíséri.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, megváltó Jézusom, te azt kérted az utolsó vacsorán tanítványaidtól, amikor megtörted a kenyeret, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Azt kéred tőlünk, hogy mindaddig, amíg el nem jössz újra a földre, ismételjük meg újra és újra a kenyértörést és együnk a megtört kenyérből. Köszönjük neked, Uram, hogy megalapítottad az Eucharisztiát, és lehetőséget adtál számunkra arra, hogy veled, az élő kenyérrel egyesülhessünk, újra és újra beköltözhess a szívünkbe!

2019. július 12. – Péntek (Mt 10,16-23)

p, 2019/07/12 - 00:00
Abban az időben Jézus így tanította apostolait: Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia. Mt 10,16-23

Elmélkedés

A természet rendje szerint a farkasok erősebbek a bárányoknál. Kettejük küzdelméből biztosan a farkas kerül ki győztesen, a báránynak esélye sincs egy farkassal szemben. De ez a törvény csak a természet rendjében igaz. A természetfeletti világban azonban más rend, más törvények uralkodnak. Ezért van az, hogy a gyengék képesek legyőzni az erőseket, és az utolsókból lesznek az elsők. Ennek ismeretében már másképpen hangzik Jézus szava a mai evangéliumban: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” A szelídség, az erőtlenség, az eszköztelenség mégis eredményt hoz, mert a gyűlölet, a harag, az ellenségeskedés győzelme csak látszólagos.

A keresztény tanúságtétel mindig ellenállást ébreszt, legalábbis akkor, ha valóban hiteles és nem álszent. A világban a gonoszság legyőzéséhez nem használhatjuk a gonoszság módszereit és eszközeit. Hinnünk kell abban, hogy a szeretet ereje képes legyőzni az emberben lévő negatív indulatokat. Ha Krisztus elutasítással találkozott, akkor nekünk is ugyanez a sorsunk. Valójában az ő szentsége az, amely képes legyőzni a rosszat. És ha mi is szentté válunk, szelíd bárányokká, akkor le tudjuk győzni a rosszat a világban.

Jézus jó pásztornak nevezte magát, aki vigyáz a rábízottakra, keresi az elveszettet és jó legelőre vezeti a nyájat. Ő nem farkasokat legeltet, hanem bárányokat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy tanúsíthassuk: te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében mindenkit arra hív, hogy a hozzád vezető utat járja.

2019. július 11. – Csütörtök, Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje (Mt 19,27-29)

cs, 2019/07/11 - 00:00
Egy alkalommal: Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.” Mt 19,27-29

Elmélkedés

A mai napon Szent Benedeket, a bencés rend alapítóját és Európa fővédőszentjét ünnepeljük. Ő volt az, aki a nyugati Egyházban elsőként írt szabályzatot, regulát a szerzetesek számára. Szabályzatának bevezetésében többek között ezt írta: „Övezzük fel derekunkat a hittel és a jócselekedetek gyakorlásával, és az evangélium vezetésével járjuk az Úr útjait, hogy méltók legyünk meglátni azt, aki országába hívott minket.”

Jogosan érezzük, hogy ez a felhívás nem kifejezetten a szerzetesi életre vállalkozókra vonatkozik, hanem minden keresztény emberre. Amire itt Szent Benedek felszólít minket, azok nem csupán a szerzetesi hivatás elemei, hanem a keresztény élet elemei is, melyek minden megkeresztelt emberre vonatkoznak. Az Istenbe vetett hit a mi keresztény életünk forrása. Ebből merítünk, ebből iszunk, ez éltet minket nap mint nap. A hit ad nekünk erőt a mindennapi élet küzdelmeihez. Hitünkből pedig jócselekedetek fakadnak, mert a keresztény élet nem elmélet csupán, hanem naponta megvalósítandó feladatot jelent. Az Úr útján haladva legfőbb vezetőnk az ő tanítása, örömhíre. Az evangélium üzenetét nem elég vasárnap, ünnepeken vagy életünk boldog napjaiban olvasni, hanem mindennapi útmutatásnak, bátorításnak kell tekintenünk. Olyan igazságnak, amely elvezet minket Isten örök országába, az üdvösségre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét!

2019. július 10. – Szerda (Mt 10,1-7)

sze, 2019/07/10 - 00:00
Jézus odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat, hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és minden betegséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, azután a testvére, András; Zebedeus fiai: Jakab és testvére, János, továbbá Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos; Alfeus fia Jakab, Tádé, a kánaáni Simon, és végül karióti Júdás, aki később, elárulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: „Ne lépjetek a pogányokhoz vezető útra, s a szamaritánusok városába be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek, és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa.” Mt 10,1-7

Elmélkedés

A mai evangéliumi részben arról olvasunk, hogy tanítványai közül Jézus kiválaszt tizenkettőt és megbízza őket Isten országának hirdetésével. Felmerül bennünk a kérdés, hogy honnan jött, honnan származott ez a gondolat? Az előzmények pontos választ adnak kérdésünkre. Jézus látja a megfáradt, de a tanítást hallgatni akaró embereket, s tudja, hogy mindenhová nem jut el személyesen. Így fejezte be szavait a tegnapi evangéliumban: „Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!” S bár ilyen kérés nem fogalmazódott meg az adott helyzetben a hallgatóság részéről, ő mégis teljesítette ezt a kimondatlan kérést, munkásokat, igehirdetőket, apostolokat választ és küld, hogy Isten országának örömhíre terjedjen.

Máté evangélista név szerint sorolja fel a tizenkét kiválasztott személyt. Nevükön kívül e helyen semmi mást nem tudunk meg, csak annyit, hogy van köztük két testvérpár, egy vámos és egy személy, aki később az Úr árulója lesz. Nincs részletezve, hogy mely városból származnak, milyen családból jönnek és mi a foglalkozásuk. Minderről az evangéliumok más helyein is nagyon kevés információt találunk, mert nem ez a lényeges. Hanem az, hogy Jézushoz tartoznak, tőle kapnak küldetést és ahhoz hatalmat, valamint egy közösséget alkotnak.

Az Egyház igehirdetőit, misszionáriusait és szolgálattevőit minden korban ugyanez jellemzi. Nem az ő személyük a lényeges, hanem hogy önmagukat átadják az Úrnak és elfogadják az ő megbízását. Nem magányos harcosok, hanem egy közösség tagjaként szolgálnak. Imádkozzunk azokért, akik korunkban Isten országának növekedéséért fáradoznak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet más testvéreink között is. Tégy eggyé bennünket!

2019. július 9. – Kedd (Mt 9,32-38)

k, 2019/07/09 - 00:00
Egyszer egy ördögtől megszállott néma embert hoztak Jézus elé. Mihelyt kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma. A nép elámult ezen, és azt mondogatta: „Ilyen még sohasem történt Izraelben.” A farizeusok azonban megjegyezték: „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Jézus ezután bejárta az összes városokat és falvakat. Tanított a zsinagógákban, hirdette Isten országának örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Amikor látta a népsokaságot, megesett rajtuk a szíve, mert olyan fáradtak és kimerültek voltak, mint a nyáj, amelynek nincsen pásztora. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!” Mt 9,32-38

Elmélkedés

Az evangéliumok Jézus tanító és gyógyító tevékenységét mutatják be. Olykor csak tanítványait és apostolait tanította, máskor nagy tömeghez, akár több ezer emberhez intézte szavait. Gyógyításaiból senki nem volt kizárva, zsidók és pogányok egyaránt megtapasztalhatták rendkívüli erejét. Testet és lelket egyaránt gyógyított, megszüntette a testi betegségeket és nyomorúságot, és eltörölte a lelket megrontó bűnt. Tanításában és gyógyításaiban egyaránt Isten irgalma nyilvánult meg.

E két tevékenységre, szolgálatra adott megbízást egykori tanítványainak és mindenkori követőinek. Az Egyház és az egyházi szolgálattevők minden időben az Úr megbízása alapján tanítják az embereket Isten törvényeire, a hit szerinti életre, az evangélium igazságára. Hirdetik, hogy az irgalmas Isten szeretetből adja nekünk az ő törvényeit. Hirdetik, hogy a hit szerinti élet az irgalmasság cselekedeteiben ölt testet. És hirdetik, hogy az evangélium igazságában az üdvözítő, a bűneinket megbocsátó Isten szól hozzánk. Az Egyház másik küldetése a megbocsátás közvetítése a bűnbocsánat szentsége által. A bűnbánó emberek az Egyház közreműködése, szolgálata által nyerik el Istentől a bűnöktől való szabadulást.

Jézusnak „megesett szíve az embereken”, akik tanítását hallgatták és gyógyulást kerestek nála. Vajon együttérző szívvel fordulok-e mindazokhoz, akik az igazság tanítására vágyakoznak és az irgalmas Istent keresik?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

2019. július 8. – Hétfő (Mt 9,18-26)

h, 2019/07/08 - 00:00
Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt elment vele. Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról Jézus közelébe férkőzött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál, leányom! Hited meggyógyított téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony. Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a lármás tömeget, rájuk szólt: „Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány, csak alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus bement, megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt azon az egész vidéken. Mt 9,18-26

Elmélkedés

Két csodát kapcsol össze a mai evangéliumi részlet. Az egyik a kafarnaumi zsinagógai elöljáró leányának a feltámasztása, akinek nevét Máté evangélista nem említi meg, de nyilvánvalóan arról a személyről van szó, akit Márk is és Lukács is Jairusnak nevez. A másik csoda pedig egy vérfolyásban szenvedő asszony meggyógyítása.

Az elöljáró jól ismerhette Jézust, aki gyakran időzött Kafarnaum városában és szombatonként részt vett az istentiszteleten. Talán személyesen is megtapasztalta városukban az Úr gyógyító képességét és hallhatott arról, hogy másutt milyen rendkívüli dolgokat tett. Az asszony szintén nem ismeretlenül közeledik Jézushoz. Neki is tudomása van arról, hogy milyen rendkívüli tettekre képes Jézus, különben nem gondolta volna azt, hogy akár a ruhája megérintésétől is gyógyulást nyerhet. A leírásból úgy tűnik, hogy mindketten Jézusban látják az egyetlen reményt. Az elöljáró nem reményvesztetten, nem helyzetébe beletörődve járul Jézushoz és így kéri segítségét: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Mekkora bizalom és milyen nagy hit van a kérés mögött! Az asszony gondolatai és cselekedete szintén azt tanúsítják, hogy nem gondolja megváltoztathatatlannak helyzetét, bízik abban, hogy betegségéből meggyógyulhat.

Az Úr segítsége nem késlekedik, feltámasztja a lányt és az asszony betegsége is megszűnik. A csoda mindkét esetben a hitnek és a bizalomnak a jutalma.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Neved megvallása a te személyedhez és az általad létrehozott közösséghez, az Egyházhoz kapcsol minket. Miként az apostolok azon fáradoztak, hogy igehirdetésükkel megismertessék a te nevedet, a te személyedet az emberekkel, ugyanúgy nekünk is életünk példájával kell dicsőséget szereznünk neked. A te nevedben szeretnénk cselekedni, hogy így az üdvösség megvalósulását szolgáljuk a világban. Neved megvallásával kifejezzük, hogy az üdvösségre törekszünk.

2019. július 7. – Évközi 14. vasárnap (Lk 10,1-12. 17-20)

v, 2019/07/07 - 00:00
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa! De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.” A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Lk 10,1-12. 17-20

Elmélkedés

Tanítványi élet

Nyilvános működése idején Jézus mellett mindig ott találjuk a tanítványait. Többek esetében olvashatunk meghívásukról, gondoljunk csak Péterre és Andrásra, valamint a másik testvérpárra, Jakabra és Jánosra, de ugyanígy emlékezetes Máté meghívása is, akit a vámasztaltól szólított el Jézus. Ugyanakkor olyanok is az Úr tanítványi köréhez tartoztak, akiket útja során hívott meg és csatlakoztak hozzá. Valamennyi tanítvány olyan személy, aki Mesterének ismeri el Jézust, és azért tart vele útjai során, mert meg akarja ismerni őt, úgy szeretne élni, mint ő. Megragadja őket Jézus életpéldája és tanítása, ezért az ő követését választják. Mindenekelőtt az a tizenkét személy tartozik Jézus köréhez, akiket apostolokként ismerünk, továbbá ott van az a hetvenkettő tanítvány, akikről a mai nap evangéliumában olvasunk.

Nekik ad az Úr küldetést, s útnak indulásuk előtt tanácsokkal látja el őket. Nem magányosan indulnak, hanem kettesével, mert szolgálatuk tanúságtétel, tanúskodás Mesterük tanításáról és cselekedeteiről, s a kor korabeli felfogása szerint az számított igaz tanúskodásnak, amit nem egyetlen személy, hanem legalább ketten vagy hárman állítottak. Jézus jól tudja, hogy a küldöttek szolgálata nem lesz könnyű. Ahogyan több helyen ő is elutasítással és ellenségeskedéssel találkozott, ugyanúgy tanítványai is hasonlóra számíthatnak. Ezért szól figyelmeztetése: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” A figyelmeztetés mellett szavaiban érződik a felszólítás, hogy tanítványai, minden ellenséges fogadtatás ellenére is őrizzék meg a bárányok szelídségét, ne folyamodjanak erőszakhoz, indulatok nélkül folytassák munkájukat.

A figyelmeztetés után Jézus lényeges kérést intéz a küldöttekhez: „Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut.” Ezek valójában azok a legelemibb dolgok, amiket egy vándorútra induló magával szokott vinni, de az Úr szerint még ezekre sincs szüksége a küldötteknek. Elég, ha magukkal viszik szívükben a tanítást, az örömhírt, és elég, ha bíznak küldőjükben, bíznak abban, hogy az isteni gondviselésnek köszönhetően semmiben sem fognak hiányt szenvedni küldetésük teljesítése során. Az egész jelenet hátterében az húzódik meg, hogy a hetvenkét tanítvány részesedik Mesterének küldetésében, ők is ugyanazt teszik, amit Jézus tett, ugyanazt hirdetik, amit Mesterük. Jézustól kapják ehhez a megbízást, a hatalmat és erőt, s szolgálatukkal ugyanúgy Istennek, az Atyának szereznek dicsőséget, miként Jézus is.

A tanítványok küldésében már előre megjelenik az Egyház hivatása, feladata. Az Úr mennybemenetele után az apostolok indulnak el a tanúságtételre, mert erre kapnak megbízást az Úrtól és ehhez kapnak megerősítést a pünkösdkor őket eltöltő Szentlélektől. Ezt a küldetést folytatja minden korban az Egyház közössége, amely meg van győződve arról, hogy megbízatása személyesen Krisztusig vezethető vissza. Keresztény emberként és az Egyház tagjaiként olyan emberek vagyunk, akiket megérintett, s akiknek szívét megnyerte magának Krisztus szeretete. Ő ébreszti fel szívünkben a vágyat, hogy életünket az Úr szolgálatába állítsuk és hűséggel hirdessük az üdvösség örömhírét az embereknek. Ez a küldetés tesz minket tanítványokká és tanúságtevőkké.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, a tanúságtétel, a szeretetgyakorlás és a misszió minden formája a te nevedben történik. A te nevedben hirdetjük az evangéliumot és gyakoroljuk az irgalmas szeretet cselekedeteit. Te megfelelő segítséget adsz nekünk küldetésünk teljesítéséhez azáltal, hogy elküldöd számunkra a Szentlelket. A Lélek indít minket az igehirdetésre és a tanúságtételre, ő irányítja és vezeti az Egyházat a misszióban és a Szentlélek gondoskodik a missziós szolgálat eredményességéről. Adj jóindulatot mindazok szívébe, akikhez te küldesz minket!

2019. július 6. – Szombat (Mt 9,14-17)

szo, 2019/07/06 - 00:00
Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem tesz régi ruhára új szövetből foltot, mert az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe: mert így kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való; akkor mindkettő megmarad.” Mt 9,14-17

Elmélkedés

A zsidó vallásosság egyik lényeges eleme a böjt, amelyet a farizeusok rendkívül komolyan vettek, és igyekeztek másokra is rákényszeríteni saját böjti gyakorlatukat. Vallási csoportjuk tagjai felfigyeltek arra, hogy Jézus és tanítványai nem tartják meg szigorúan a böjti szokásokat, és emiatt többször is vitába szálltak Jézussal.

A mai evangéliumban nem ők keresnek alkalmat a vitára, hanem Keresztelő János tanítványai szeretnék tisztázni a böjtölés kérdését, nekik nem szándékuk vitatkozni. Kérdésükre Jézus egy lakodalmi ünnepség képével válaszol. A hasonlat szerint ő a vőlegény, aki együtt ünnepel, örvendezik barátaival, az ő tanítványaival. Jézus jelenléte a világban valóban ünnep mindenki számára, ilyenkor tehát nem a böjtnek vagy a szomorkodásnak van az ideje, hanem az örvendezésnek. A mi Urunk az ő világba érkezésével új időszakot hozott, az ünneplés idejét. Az örvendezés időszaka azonban nem tarthat örökké, ezért komolyan kell vennünk az Úr figyelmeztetését. Eljön majd az idő, amikor „elviszik a vőlegényt” s ezzel véget ér a lakodalom. Utalás ez arra, hogy elfogják és megölik őt.

A régi és új szövetről, valamint borostömlőkről szóló hasonlatok a vallási életben való megújulást szorgalmazzák. Nincs okunk ragaszkodni az idejétmúlt dolgokhoz, hiszen Jézus új gondolkodásmódot, új életvitelt kér tőlünk és megadja kegyelmét, hogy új szívvel szeressük őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az Eucharisztia a te legcsodálatosabb ajándékod számunkra. Miként a megszaporított kenyeret ajándékként adtad az éhező népnek, és ahogyan önmagad adtad táplálékként az apostoloknak az utolsó vacsorán, ugyanígy az Eucharisztiában önmagadat adod ajándékként a mennyei Atyának. Ugyanakkor a megszentelt és átváltoztatott kenyérben nekünk is adod magad. Ez a legnagyobb ajándék számunkra. Nem utasítjuk vissza barátságodat és ajándékodat, hanem örömmel vesszük magunkhoz a szentáldozáskor szent testedet, amely az örök élet kenyere.

2019. július 5. – Péntek (Mt 9,9-13)

p, 2019/07/05 - 00:00
Abban az időben: Amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus Máté házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” Mt 9,9-13

Elmélkedés

Máté meghívásának története, amelyet a mai evangéliumban olvasunk, a béna meggyógyításának csodáját követi és szervesen kapcsolódik ahhoz, mégpedig abból a szempontból, hogy itt is Isten irgalma nyilvánul meg.

A farizeusok csodálkozását és botránkozását könnyű megértenünk, ha ismerjük a korabeli vámosok tevékenységét és szerepét. A vámosok munkája abból állt, hogy a rómaiak számára beszedték a zsidóktól az adókat. Már önmagában az a tény, hogy az elnyomó hatalmat kiszolgálták erős ellenérzést váltott ki az emberekből, amelyet tovább fokozott, hogy mindenkit igyekeztek becsapni, azaz több adót követeltek és ez a többlet az ő hasznuk volt. Mivel pénzzel bántak, ezért vallási szempontból tisztátalannak tekintették őket. A vámosok tehát a többiek szemében bűnös tevékenységet folytattak, mindenki igyekezett elkerülni őket. Jézus azonban egészen másként cselekszik, odalép Mátéhoz és meghívja, hogy legyen a tanítványa. Az újszerű hozzáállás látványos fordulatot hoz Máté életébe, azonnal követi Jézust.

Ugyanilyen fordulat, változás, lelki megújulás történik velünk, ha beismerjük sebzettségünket, bűnösségünket, engedetlenségünket. Ismerjük be, hogy szükségünk van lelkünk gyógyítójára, az irgalmas Jézusra, aki hozzánk lép, meghív minket követésére és megajándékoz a bűntől való szabadulással.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni. Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek mint te: irgalmas és megbocsátó minden emberhez. Adj nekem alázatot, amikor mások figyelmeztetnek engem és adj erőt, hogy megváltozzak! Szüntess meg minden békétlenséget és viszálykodást közösségünkben, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással!

2019. július 4. – Csütörtök (Mt 9,1-8)

cs, 2019/07/04 - 00:00
Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!” Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: Bocsánatot nyernek bűneid!, vagy ha azt mondom: Kelj föl, és járj!? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” A bénához fordulva folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az ember fölkelt és hazament. Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek. Mt 9,1-8

Elmélkedés

A béna meggyógyításának esetét olvassuk a mai napon Szent Máté evangéliumából, amely csodához a bűnök megbocsátása kapcsolódik. Jézus megtehette volna, hogy egyszerűen meggyógyítja a járásképtelen személyt, aki gyógyulása után eltávozik. Az Úr viszont más megoldást választ: úgy tesz csodát, hogy közben igazolja bűnbocsátó képességét. Ezért mondja a bénának: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!” A jelenlévő írástudók rögtön megértik a kijelentés súlyosságát. Tudják, hogy a bűnök megbocsátása Istennek van fenntartva, egyedül ő bocsáthatja meg az emberek bűneit, amelyek őt és az ő szentségét sértik meg. Aki azt állítja magáról, hogy képes megbocsátani a bűnöket, az azt állítja magáról, hogy Isten. Aki pedig ember létére Istennek tartja magát, az káromkodik. Pontosan ez a vád, a káromkodás vádja kerül elő Jézus perében és emiatt ítélik őt halálra.

Jézus jól tudja, hogy az írástudók gondolataiban megfogalmazódott a káromkodás vádja, ezért felteszi a „mi könnyebb?” kérdését. Vajon azt könnyebb mondani, hogy valaki bocsánatot nyer bűneire, vagy azt, hogy fogja az ágyát és távozzon a saját lábán? Nyilvánvaló, hogy könnyebb szavakkal kimondani, hogy „bocsánatot nyertek bűneid”, mivel ennek nincsenek látható jelei, ugyanazt azonban nehezebb megtenni, azaz ténylegesen eltörölni egy ember bűneit, hiszen ez sem látható mások számára. Ekkor az Úr felszólítja a bénát, hogy fogja az ágyát és menjen haza, és a béna ezt megteszi. Ha látjuk azt, hogy Jézus szava testi gyógyulást eredményez, akkor miért kételkednénk abban, hogy szava a lélek gyógyulását, azaz a bűnbocsánatot is képes eredményezni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnék szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására!

2019. július 3. – Szerda, Szent Tamás apostol (Jn 20,24-29)

sze, 2019/07/03 - 00:00
Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívőt” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jn 20,24-29

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt Szent Tamás esete jól mutatja, hogy még azoknak is meg kell küzdeniük a hitetlenség, a kételkedés kísértésével, akik közvetlen közelségben vannak Jézussal, még a tanítványoknak és az apostoloknak is. Az ünnep evangéliuma beszámol arról, hogy egy alkalommal, amikor a feltámadt Úr megjelenik apostolainak, Tamás nincs együtt a többiekkel. Amikor apostoltársai elmondják neki a történteket, kétség merül fel benne, hogy valóban feltámadt és megjelent az Úr és hogy társai igazat mondanak. Szeretne személyesen meggyőződni arról, hogy Jézus feltámadt. Kételkedése akkor szűnik meg, amikor az Úr újra megjelenik és Tamás láthatja, megérintheti sebeit. Ekkor hangzik el hitvallása: „Én Uram, én Istenem!”

Az evangéliumok megőrizték számunkra, és a mostani rész is ezzel kezdődik, hogy Tamásnak volt egy mellékneve: Iker. Egészen kézenfekvő volna úgy magyarázni ezt a melléknevet, hogy Tamásnak lehetett egy ikertestvére, ugyanakkor mégsem biztos, hogy ez a helyes megoldás. Egyes ókeresztény iratokban az a magyarázat szerepel, hogy azért kapta az Iker melléknevet, mert olyannyira hasonlított Jézushoz, mint ahogy az ikertestvérek hasonlítanak egymásra. Ebben a lehetséges megoldásban sem lehetünk biztosak. De ennek kapcsán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon a mi életünk mennyire hasonlít Krisztusra? A mi cselekedeteink mennyire hasonlítanak az Úr tetteire? Törekszünk-e arra, hogy hasonlóvá váljunk Krisztushoz?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az Eucharisztia ünneplésén, a szentmisén való jelenlétünk alkalmat ad arra, hogy részesedjünk a te áldozatodból és feltámadásodból. A szentáldozás által közösségre lépünk, egyesülünk veled, ugyanakkor lelki közösségre lépünk embertársainkkal is, mert mindannyian az egy kenyérből, a te szent testedből részesülünk. Hisszük, hogy ha a te szent testeddel táplálkozunk, eljuthatunk az örök életre.

2019. július 2. – Kedd, Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (Sarlós Boldogasszony) (Lk 1,39-56)

k, 2019/07/02 - 00:00
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária megszólalt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába. Lk 1,39-56

Elmélkedés

Egyházunk a mai napon Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatását ünnepli, amely ünnepet a magyar hagyomány Sarlós Boldogasszony napjának nevez. A magyar elnevezés arra utal, hogy ilyenkor van az aratás ideje, amelyet a régiek nem hatalmas gépekkel, hanem kézi erővel végeztek, s ennek egyik eszköze a sarló volt.

Az ünnep evangéliuma a két gyermeket váró asszony, Mária és Erzsébet örömteli találkozását írja le, amelyben érdemes odafigyelnünk mindkettőjük kijelentéseire. Egymást üdvözlő, köszöntő szavaikból Jézusnak az üdvösségtörténetben betöltött szerepét ismerhetjük meg. Mindketten Istent dicsőítik mindazért, amit életükben tett, hogy tudniillik Erzsébet már idős kora, Mária pedig szüzessége ellenére gyermeknek adhat életet. És dicsőítik Istent azért, amit az emberiség megváltása érdekében tesz: elküldi Mária gyermekét, Jézust, aki a világ Megváltója, és előtte elküldi Erzsébet gyermekét, Jánost, aki a Megváltó előhírnöke. Nem csak a két édesanya, hanem a két gyermek is találkozik, ezt jelzi az, hogy az Erzsébet méhében megmozduló magzat köszönti az Urat Mária méhében. János öröme felelet arra, hogy Isten ígérete a Megváltó elküldésére vonatkozóan valóra válik. Mária szintén az ígéretek beteljesedésének örvendezik.

A mai ünnepen kapcsolódjunk mi is lélekben Máriához és Erzsébethez, fejezzük ki velük együtt hálánkat Istennek a megváltásért!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva