Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.” Lk 16,19-31

Elmélkedés

Két emberről mond Jézus példabeszédet a mai evangéliumban. Az egyik végtelenül gazdag, a másik végtelenül szegény. Jézus látványos lakomával szemlélteti a gazdag ember jólétét, akinek mindene megvan ezen a világon. Óriási az ellentét, amikor a koldus bemutatása következik, összeszorul a szívünk, amikor rá gondolunk, akinek még egy tiszta ruhadarabja sincs, amivel lemoshatná, megtörölhetné sebekkel teli testét. Nem egymástól távol élnek ők, hisz a gazdag ember házának kapuja előtt fekszik a szegény. Ilyen módon Jézus kapcsolatot teremt a gazdag és a koldus között. A gazdag tudna segíteni a szegényen, de nem teszi meg. Bizonyára meg sem érezné, ha legalább egy keveset adna neki, de eszébe sem jut. A gazdagság vakká, érzéketlenné teszi, észre sem veszi a másik ember nyomorúságát. A túlvilágon, a haláluk után fordul a sorsuk: a szívtelen gazdag a kárhozatra, a szegény az üdvösségre jut.

Érdekes, hogy a példabeszédben a koldusnak megtudjuk a nevét, Lázárnak hívják. Jézus egyetlen más példabeszédében sincs a szereplőknek neve, ez az egyetlen kivétel. Nem tudjuk, hogy hívták az irgalmas szamaritánust vagy a bajba került embert, akin segített, nem ismerjük sem a tékozló fiú, sem az apjának nevét, nincs neve a királynak, aki talentumokat bíz szintén névtelen szolgáira és folytathatnánk a sort. Itt viszont van a szereplőnek neve, a koldust Lázárnak hívják, s ez a név a héber nyelvben azt jelenti: Isten segít.

A szegény, akit a gazdagok észre sem vesznek, egyedül Isten segítségére számíthat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életed során mindig felismerted a kísértést és visszautasítottad azt. A legfontosabb pillanatban nem szálltál le a keresztről, hanem vállaltad a szenvedést és a halált a mi megváltásunkért. A kísértés a mi esetünkben is arra irányul, hogy eltávolodjunk Istentől, a tőle kapott küldetéstől, az ő szeretetétől, és szálljunk szembe az ő akaratával. A kísértés elutasítása azt jelenti, hogy kifejezzük szándékunkat: egyedül Istennek akarunk szolgálni, őt tartjuk életünk Urának, az ő akaratának szeretnénk mindenben engedelmeskedni. A kísértés legyőzése azt jelenti, hogy Isten útját, az üdvösség útját választjuk.

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

Szent Józsefnek, a názáreti ácsnak, Mária jegyesének és Jézus nevelőapjának mai ünnepén az ő látomásáról olvasunk az evangéliumban. Amikor kiderül, hogy még házasságkötésük előtt Mária gyermeket vár, József azon kezd gondolkodni, hogy nem veszi őt feleségül. A születendő gyermek kilétéről csak Máriának van tudomása az angyali üdvözletből, Gábor angyaltól. Mivel ő sem értette egészen a vele történteket, valószínűleg nem beszélhetett erről Józsefnek. József tehát nem tudja még, hogy jegyesének a Szentlélek erejéből lesz gyermeke.

József emberi módon gondolkodik, amikor jegyeséről kiderül, hogy áldott állapotban van, s emiatt meg akarja szakítani a jegyességet. Talán a csalódottság készteti őt erre vagy azt hiszi, hogy Mária hűtlenséget követett el. József emberiességéről tanúskodik, hogy nem szeretné Máriát nyilvánosan szégyenbe hozni, mert tudja, hogy a zsidó törvények szerint biztos halál, megkövezés vár jegyesére, mint házasságtörőre.

Ekkor történik József látomása. Egy angyal jelenik meg neki, hogy beavassa őt a titokba, a megváltás tervébe, a hamarosan bekövetkező eseményekbe. József szándékát megváltoztatja ez a jelenés, ez az isteni közbeavatkozás, és az álmában kapott utasításnak megfelelően magához veszi jegyesét és később saját családja tagjaként neveli fel Jézust.

József hisz és engedelmeskedik az isteni útmutatásnak, s ezáltal megváltásunk csendes szolgája lesz, vállalja, hogy a születendő gyermeknek nevelője legyen. Isten akaratának elfogadásával és engedelmeskedésemmel én is a hit útján indulok el.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk! Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a te kisugárzásod legyen! Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a te jelenlétedet érezze meg általunk! Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül téged, Jézus! Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is!

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.” Mt 23,1-12

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus éles kritikát fogalmaz meg az írástudók és a farizeusok vallásosságával kapcsolatban. Nem a tanításukkal volt gondja, hanem a magatartásukkal. Abban az időben írástudóknak nevezték azokat, akik a törvények értelmezésével, magyarázatával foglalkoztak. A zsidó emberek életét a mózesi törvény szabályozta, amely a vallási és a társadalmi, az egyéni és a közösségi életre egyaránt vonatkozott. Az évszázadok során a Mózesnek adott eredeti isteni törvényekhez sok más emberi szabály és előírás kapcsolódott. Az írástudók arra törekedtek, hogy az emberi parancsokat is visszavezessék a mózesi törvényekre, mintegy isteni eredetet, alapot adva nekik, bár ez nem mindig sikerült.

Az írástudók tanításával, törvényértelmezésével tehát nincs Jézusnak nagyobb problémája, azzal viszont igen, hogy éppen ők nem tartják meg ezeket a törvényeket, illetve inkább csak a látszatra törekszenek. Ezt nevezzük képmutatásnak, farizeusi lelkületnek, amely nem igazi vallásosságot jelent, hanem csak annak látszatát. Ez a vallásosság nem Isten iránti szeretetből fakad, hanem az emberi elismerést keresi. Jézus ezt a magatartást nem tartja követendőnek.

A magamutogatás és az öndicséret helyett Jézus az alázatosságot ajánlja követőinek. Az alázatos ember minden jót Istennek tulajdonít.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,36-38

Elmélkedés

Jézus szavai, amellyel az evangéliumban találkozunk, minden nap egy magasabb eszmény, egy tökéletesebb élet felé vezetnek minket. Egy új életstílus megvalósítására hív az Úr, amelyben nincs helye a haragnak vagy a gyűlöletnek. Itt nincs ellenség és ellenfél. Nincs szembenállás és ellenkezés a másik emberrel. Jézus azt kéri, hogy mindenkire, mint testvérre tekintsünk. „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas” – tanítja. Az Atya irgalma nem pillanatnyi fellángolás vagy egyszeri cselekedet, hanem folyamatos állapot, azaz ő mindig kész a megbocsátásra.

„Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek” – teszi hozzá előző kéréséhez Jézus. Ennek hátterében az áll, hogy az Isten ítélete mindenkor igazságos, az emberi ítélkezés viszont igazságtalan lehet. Bár az ítélkezés Isten joga, s a végső időkben ez be is fog következni, mégis Jézus nem azért jön el világunkba, hogy elítéljen minket, hanem hogy megváltson. Ő lemond az ítélet jogáról annak érdekében, hogy az üdvösségünk szolgája lehessen. Mindezek után még inkább szembetűnő az ellentét Isten megváltó szándéka és az ember ítélkezése között. Pilátus a nép igazságtalan ítéletét mondja ki igazságtalan jogi formában Jézusról, az Istenről. Az emberekről mondott igazságtalan ítéleteimmel mindannyiszor Jézusra mondok halálos ítéletet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján! Benned ismerem fel gyógyítómat és te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak. Lk 9,28b-36

Elmélkedés

A dicsőség fényében

Nagyböjt 2. vasárnapján Jézus színeváltozásáról olvasunk az evangéliumban. Az eseményt Máté, Márk és Lukács evangélista egyaránt lejegyzi. A három leírás nagyon hasonlít egymáshoz, de egyedül Lukács említi meg, hogy Jézus azért megy fel a három kiválasztott apostollal a hegyre, hogy ott imádkozzon. Nem az apostolokkal együtt akart imádkozni, hanem az Atyával akart együtt lenni a bensőséges imádság által. Lukács evangélista aztán újra megerősíti, hogy imádkozása közben történt Jézussal a színeváltozás, azaz „miközben imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott.” A rövid leírásból az is kiderül, hogy Jézus valóban egyedül imádkozik, az apostolok pedig közben elalszanak. Alvásuk nem érdektelenséget vagy közömbösséget jelent, hanem csupán annyit, hogy éjszaka volt. Imája idejéül az Úr gyakran választja ugyanis az éjszakát, a tizenkettő apostol kiválasztása előtt például „az egész éjszakát Isten imádásában töltötte” (Lk 6,12).

Jézus színeváltozása lezárja az ő galileai működését és annak betetőzése. Amikor Jézus tanítja az embereket és meggyógyítja csodáival a betegeket, akkor többet tesz, mint hogy bizonyos igazságokra és életvezetési szabályokra tanítja őket, illetve jelenvalóvá teszi Isten irgalmát. Tanításának és gyógyításainak hátterében azt is észre kell vennünk, hogy mindezekkel feltárja az emberek előtt, hogy ki is ő valójában. Szavait hallgatva az emberek azt érzik, hogy Isten szól hozzájuk. Csodáit látva az emberek azt gondolják, hogy Isten tesz velük jót. Jézus tehát megmutatja, feltárja, hogy ő az Isten Fia. Tevékenységére különfélék a reakciók, az elutasítás és az elfogadás egyaránt megjelenik. Az evangélista mindkettőt lejegyzi. A visszautasítást azzal a szándékkal, hogy folyamatosan bemutassa az olvasóknak, hogy mi vezetett Jézus halálra ítéléséhez, az elfogadást pedig azért, hogy vezesse őket a hitben, a hit útján. Közvetlenül a színeváltozás előtt Péter apostol foglalja össze az apostolok, a tanítványok és a Jézust szívesen hallgató tömegek nevében az emberek hitvallását, amikor „Isten Felkentjének” nevezi az Urat (vö. Lk 9,20).

Ilyen előzmények után következik a színeváltozás. A Péter által megfogalmazott emberi hitvallást múlja felül ekkor a mennyei Atya szózata: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” (Lk 9,35). Most az Atya nyilatkoztatja ki, hogy ki valójában Jézus: az ő szeretett Fia. A színeváltozás eseménye tehát nem független a korábbi cselekményektől, hanem annak csúcspontja.

A történet másik mondanivalója, hogy bepillantást enged abba a dicsőségbe, amely Jézusra vár feltámadását követően. Korábban már beszélt tanítványainak arról, hogy szenvedések és halál vár rá, és a feltámadás is említésre kerül. A színeváltozás alkalmával a három kiválasztott apostol a hegyen egy rövid időre megláthatja Jézus dicsőséges arcát, s ez az élmény erőt ad majd nekik, amikor Jézus szenvedő, fájdalmas arcát látják. Jézus istenségének legfőbb bizonyítéka az ő feltámadása lesz az apostolok számára, amikor megdicsőült testben látják őt újra.

Miután a három apostol felébredt, tudatosult bennük, hogy mi is történt, milyen rendkívüli eseménynek lehettek részesei, milyen nagy titokba – tudniillik Jézus istenségébe – nyerhettek bepillantást. És ez a csodálatos élmény megmarad szívükben. Most még csak időlegesen láthatják Mesterük dicsőségét, mert a felhő felszáll, s le kell jönniük a hegyről. A három apostol később majd láthatja a feltámadt Jézus dicsőségét, s annak tanúi, hirdetői lesznek.

Földi életünk egyszer véget ér, s akkor, mintha álomból ébrednénk, feltámadásunk után megláthatjuk, s örökké szemlélhetjük a dicsőséges Istent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Életünk során vannak olyan pillanatok, amikor lelkesedünk érted, de olyanok is, amikor elgyengülünk, elkeseredünk, nehéznek tartjuk a kereszthordozást, talán azt is érezzük, hogy elhagyott minket az Isten. Segíts minket ezekben az órákban és napokban! Segíts, hogy újra felvegyük életünk keresztjét és induljunk veled! Ne csak arra gondoljunk, hogy életünk végén a halál vár minket, hanem nézzünk tovább, higgyünk a feltámadásban, higgyünk az örök életben! Életünk leggyengébb pillanata az, amikor meghalunk. De könnyebb erre a pillanatra felkészülnie annak, aki hisz a feltámadásban, hisz abban, hogy halála után Isten kegyelméből új életre támadhat. Add, hogy életünk nehéz szakaszaiban mindig arra gondoljunk, hogy a mennyei Atya az örök boldogságra hív minket!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a (régi) parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” Mt 5,43-48

Elmélkedés

Jézus szeretet-parancsa akkor éri el a csúcspontját, amikor azt mondja, hogy még az ellenségeinket is szeretnünk kell. Nem reménytelen elképzelés ez a részéről, hanem egy olyan stratégia, amely lemond az erőszakról és a bosszúról, s hisz abban, hogy a jóval, mint erkölcsi erővel le lehet győzni a rosszat. A bántalmak és az üldözések türelmes elviselése ugyanis egy idő után zavarba ejti azokat, akik azt vélik, hogy erőszakos eszközökkel el lehet törölni a vallásosságot. Az ellenség szeretete olyan tanúságtétel, amely a világ számára, a nem hívők számára teljesen érthetetlen, de mégis Isten szeretetéről tanúskodik. Ezt bizonyítja az Egyház vértanúinak példája, akik meg tudtak bocsátani bántalmazóiknak, Jézusért képesek voltak elviselni a legszörnyűbb szenvedéseket és a halált is, s akiknek tanúságtétele sokakat erősített meg a Jézus melletti hűséges kitartásban.

A szeretet gyakorlásában nem lehetünk személyválogatók, miként Isten sem az, hanem mindenkinek felkínálja kegyelmét. Törekedjünk a tökéletességre a szeretet gyakorlásában mindenki iránt! Egyedül ezzel tudjuk legyőzni a rosszat. Szeretettel, amely nem marad érzelem, hanem képes jót tenni mindenkivel. Felejtsük el a bosszút, a megtorlást, a rosszindulatot! Törekedjünk a tökéletes szeretet elérésére!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat! Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted. Mt 5,20-26

Elmélkedés

A kiengesztelődés fontosságára mutat rá a mai evangéliumi részlet. Jézus azt tanácsolja, hogy az Istennek bemutatandó áldozatunk előtt béküljünk ki, engesztelődjünk ki embertársainkkal. Hogyan is állhatnánk Isten elé felajánlásainkkal vagy bűneinkre az ő bocsánatát várva, ha közben haragot, ellenszenvet, gyűlöletet táplálunk valamelyik embertársunk iránt? Számíthatunk-e az ő megbocsátására, ha közben mi nem vagyunk hajlandóak megbocsátani felebarátunknak? Hogyan is tölthetne el minket Isten békessége, ha közben az embertársunk iránti ellenszenv nyugtalansággal és békétlenséggel tölti el szívünket?

Tegnap arról elmélkedtünk, hogy bátran fordulhatunk Istenhez kéréseinkkel, mert maga Jézus tanácsolja ezt nekünk. Mit kérjünk imádságainkban? Először is bűneink bocsánatát. Másodszor pedig a megbocsátás képességét. Az elsőt nem tudjuk Jézustól megtanulni, mert az ő személyes imájában nincs nyoma a bűntudatnak vagy a bűnbánatnak. Nem is lehet, mert szent volt, aki mindenben teljesítette az Atya akaratát. Neki egyáltalán nem volt szüksége arra, hogy bocsánatot kérjen az Atyától, mert soha nem követett el bűnt. A másodikat, a megbocsátás képességét viszont már érdemes tőle tanulnunk, hiszen még a halála előtti utolsó pillanatokban is tudott azok számára Isten bocsánatáért imádkozni, akik szenvedését és halálát okozták.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak. Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti – bár rosszak vagytok – tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt. Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és a próféták tanítása.” Mt 7,7-12

Elmélkedés

„Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek” – mondja Jézus a mai evangéliumban. De ki fog adni? Ki fog ajtót nyitni? Ki fogja a kéréseket teljesíteni? A magyar nyelvű szövegből ez nem derül ki. A Biblia nyelvezetét és az egykori héber-arám kifejezésmódot kutató és jól ismerő szentírástudósok szerint ezeket a kérdéseket az egykori zsidó emberek a következőképpen hallották, értették: „Kérjetek, és ad nektek az Isten; keressetek, és Istennél találni fogtok; zörgessetek, és ajtót nyit nektek az Isten.”

Kérjetek, és adnak nektek! – bátorít minket Jézus. E szavakat a nagyböjti időszakban bátran vonatkoztathatjuk arra, hogy kérjük Isten bocsánatát, és ő megbocsát nekünk. Az Egyháznak az a feladata, hogy az embereket elvezesse az irgalmas Atyához. Jól ismerjük ezt az utat, a bűnbocsánat útját, a szentgyónás lehetőségét, amelyet szeretettel ajánlunk azoknak, akik szívük mélyén érzik Isten ölelésének hiányát. Ahogyan a Jézus példabeszédében szereplő jó pásztor utána megy az egyetlen eltévedt báránynak, ugyanúgy az embereket egyenként kell elvezetnünk az Atyához. Bár mindenkinek más az élethelyzete, más bűnök nehezítik életét, az isteni megbocsátás megtapasztalásához egyetlen út vezet, a szentgyónás útja, amelyen egyenként kell vezetnünk a megtérőket.

Kész vagyok-e elfogadni az Egyháznak ezt a szolgálatát, amely számomra is megmutatja az Istenhez vezető utat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön! Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra! Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát! Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján! Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt! Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak!

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

Jónás próféta történetének felidézése a nagyböjti időszakban a bűnbánat fontosságára emlékeztet bennünket. Jónás azt a feladatot kapta Istentől, hogy a bűnös város, Ninive lakóinak hirdesse a közelgő isteni ítéletet. A város lakói felfigyeltek a prófétai szóra, bűnbánatot tartottak és így elkerülték az őket fenyegető isteni büntetést. A niniveiek példája jól mutatja, hogy mindenféle változást az embernek önmagán kell elkezdenie.

Az igazságtalanság, a szegénység, az egyenlőtlenség számos formája megtapasztalható napjaink társadalmában. Aki azt ígéri, hogy a politikai hatalom megváltozásával megszűnnek majd az igazságtalanságok és mindenkinek az élete jobbra fog fordulni, az hamis ígéreteket tesz. Aki azt várja, hogy egyik vagy másik politikai erő megoldja majd a problémákat, felszámolja a szegénységet és minden tekintetben érvényre juttatja az igazságosságot, az hamis reményeket táplál önmagában. Aki a külső körülményektől várja a felemelkedést, az csalódni fog.

Ha azt szeretnénk, hogy jobbra forduljon a világ, akkor a változást magunkon kell elkezdenünk. Mindenkinek önmagán. A vallásos ember ezt bűnbánatnak nevezi, amelyhez kapcsolódnak a jó elhatározások és cselekedetek. A változást azonban legfeljebb önmagunk esetében sürgessük. Másokkal legyünk türelmesek!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak! Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni! Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban! Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.” Mt 6,7-15

Elmélkedés

Böjt, imádság és jócselekedetek – e három dolog segít minket a nagyböjt folyamán a lelki megújulásban. A mai evangélium az imádságot állítja a középpontba. Jézus imádkozni tanítja apostolait, elmond egy egyszerű imát, amelyet azóta is a legtökéletesebb imának tartunk, hiszen maga az Úr tanította nekünk.

A Jézus által tanított ima igazi újdonsága, hogy Istent Atyámnak szólíthatom. A szentírástudósok egyhangúan állítják, hogy a Jézust megelőző időkben soha nem fordult elő az, hogy valaki Istent az ő Atyjának szólítsa imájában. Az ószövetségben ugyan szerepel az a kifejezés, hogy Isten Izrael népének Atyja, de az sehol, hogy e nép bármelyik tagja olyan személyesen szólítsa meg Istent, hogy Atyjának nevezi őt. Jézus, aki a mennyei Atya Fia, jogosan nevezi Istent Atyának, az ő Atyjának, de ennél is továbbmegy, amikor nekünk is ezt ajánlja. Bátorít minket, hogy úgy tekintsünk Istenre, mint jóságos Atyánkra, aki odafigyel életünkre és meghallgatja kéréseinket.

Jézus egész élete odafordulás az Atyához, az Atyának való engedelmesség és az Atyával való együttlét. Mi ugyan más értelemben nevezhetjük Istent Atyánknak, mint ahogy Jézus tette, de az ő bátorítására megtehetjük ezt. Ha életünkkel Isten felé fordulunk és az ő akaratát teljesítjük, akkor valóban az Atya gyermekei vagyunk. Adjunk hálát Istennek, hogy az ő gyermeke vagyunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hálás szívvel köszönöm meg azt a kegyelmet, amit a keresztségben kaptam. Segíts engem életem folyamán, hogy mindig az Atya kedves gyermeke maradjak! Lakjék bennem a Szentlélek, ő irányítsa cselekedeteimet és indítson tanúságtételre. Tisztíts meg engem a bűnbánat szentségében, hogy a lelki újjászületés pillanatában újra és újra átérezzem, hogy a mennyei Atya szeretett gyermeke vagyok. Taníts engem az alázatra és az engedelmességre!

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre. Mt 25,31-46

Elmélkedés

Böjt, imádság és jócselekedetek – e három dolog vezet minket nagyböjti utunkon. A mai evangélium a jócselekedetek végzésére bátorít minket. Jézus azonosítja önmagát a szegényekkel, a rászorulókkal, a szükséget szenvedőkkel, az éhezőkkel, a szomjazókkal, a menekültekkel, a betegekkel, tehát ha valakivel jót teszünk, akkor azt Jézusnak tesszük. Ha ellenben elmulasztjuk a segítségnyújtást, akkor magától Jézustól tagadtuk meg a szeretetet. A jócselekedeteknek tehát különös értéket ad, hogy a felebarátainknak adott segítséget a mi Urunk úgy tekinti, mintha neki tettük volna.

Ugyanakkor egy másik szempont is előkerül: Jézus szavai szerint a jócselekedetben buzgólkodók az örök üdvösségre jutnak, akik viszont nem jeleskedtek a jótettekben, a kárhozatra. Vajon ez a szempont, azaz az örök élet elnyerésének vagy elvesztésének lehetősége, ösztönzi-e a mai embereket arra, hogy önzetlenül jót tegyenek másokkal? Ha igaz az a sok teológus által hangoztatott vélemény, amely szerint napjainkban sok emberből kiveszett az aggódás a túlvilági üdvösségért, akkor aligha fognak ők jót tenni ennek érdekében. Az Egyház és minden hívő ember feladata, hogy megmutassuk az embereknek azt az Istent, aki az örök életre hív mindenkit.

Ne dicsekedjünk jócselekedeteinkkel! Igyekezzünk olyan módon jót tenni, hogy személyünk rejtve maradjon!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben: Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust. Lk 4,1-13

Elmélkedés

Ne engedelmeskedj a gonosznak!

Nagyböjt első vasárnapjának evangéliuma Jézus megkísértéséről szól. Szent Lukács írása szerint Jézus megkeresztelkedését követően történt az esemény. A megkeresztelkedéskor a mennyei Atya kinyilvánította, hogy Jézus az ő Fia: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Lk 3,22) – hangzik az égből az Atya hangja. A kísértő azt kívánja a pusztában Jézustól, hogy forduljon szembe az Atyával.

Az első kísértés arra irányul, hogy Jézus ne az isteni gondviselésben bízzon, hanem a köveket kenyérré változtatva önmaga számára használja fel isteni hatalmát. Később, nyilvános működése idején Jézus tesz hasonló csodát, amikor megszaporítja a kenyereket, de ezt nem a maga javára teszi majd, hanem az embereket táplálja. Másodszor a hatalom és az evilági dicsőség csábításával próbálkozik a sátán, amelyeket Jézusnak ígér, ha Isten helyett őt imádja. Később Jézus megkapja majd a hatalmat és a dicsőséget, de természetesen nem a sátántól, hanem a mennyei Atyától, aki a feltámadás dicsőségében részesíti őt húsvét hajnalán. A harmadik kísértés során a gonosz azzal próbálkozik, hogy Jézus próbára tegye Istent és a maga akaratát tegye Isten szándéka elé. A szenvedés óráinak kezdetén, az Olajfák hegyén szintén ugyanezzel próbálja megkísérteni őt a sátán, amikor Jézus azért imádkozik, hogy ne az ő akarata teljesedjék be, hanem a mennyei Atyáé. Jézus mindhárom esetben visszautasította a kísértést, nem engedelmeskedett a gonosznak.

A gonosz módszere a megtévesztés. Ez megnyilvánul abban, hogy a jó látszataként tünteti fel azt, ami valójában rossz. Olyanra ösztönöz, ami első pillanatban jónak tűnik, s nem is gondoljuk, hogy a gonosz csapdájába kerültünk. Nagy veszélyt jelent, ha valaki túlzottan magabiztos, és azt képzeli magáról, hogy sebezhetetlen. Jézus megkísértésének példája figyelmeztet: sebezhető vagyok, megkísérthető vagyok, könnyen a bűn csapdájába eshetek. Mi a célja a kísértésnek? Jézus esetében mindhárom kísértés hátterében az húzódik meg, hogy eltérítse őt küldetésétől. Ebből a szempontból nem véletlen tehát, hogy közvetlenül az ő nyilvános működése előtt történik ez az esemény. A gonosz azt akarja, hogy az Úr ne engedelmeskedjen az Atyának, ne teljesítse küldetését, amit az Atyától kapott. A mai evangélium befejező mondata szerint a sátán „egy időre elhagyta” Jézust. Nem örökre, nem véglegesen. Az utolsó vacsorát követően, a szenvedés éjszakáján majd újra megjelenik, s arra kísérti az Úr Jézust, hogy szálljon szembe az Atya akaratával és ne engedelmeskedjen. A gonosz tehát nem adja fel, újra és újra próbálkozik az Úrral is és velünk is.

Mi a célja a kísértésnek az emberek esetében? Hasonló, mint Jézusnál. Eltéríteni minket emberi hivatásunktól. Eltéríteni attól a feladattól, küldetéstől, amit Isten bíz ránk. Eltéríteni minket attól a szívünk mélyén élő vágytól, hogy Istent keressük és megtaláljuk. Eltéríteni minket a szeretet útjától.

Jézus a Szentlélek indítására megy a pusztába és ugyanennek a Léleknek a segítségével győzi le a kísértéseket. A Szentlélek a mi segítségünkre is siet a próbatételek idején. Mindenekelőtt a kísértés felismerésében van szükségünk erre a segítségre. Látszólag nagyon világosnak tűnik a határ a mindennapi betevő kenyérért folytatott küzdelem és a fáradságos munka nélkül elérni kívánt jólét között, de mégsem látják ezt sokan. Látszólag könnyű megkülönböztetni, hogy valaki emberi méltóságából fakadó tiszteletet akar elérni vagy másoknál nagyobb dicsőségre vágyik, mégis sokan nem képesek önmérsékletet tanúsítani. Első pillanatra látszólag azonnal felismerhető, hogy a Teremtőnek adja-e meg valaki a legfőbb tiszteletet vagy a teremtett dolgoknak, de mégis sokszor keveredik a kettő. A Lélek azonban megvilágosítja értelmünket, hogy felismerjük a kísértéseket.

Ne engedjünk soha a kísértésnek! Legyünk hűségesek Istenhez és az ő szeretetéhez!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor és ma mindenkinek hirdeted: „Térjetek meg!” A nagyböjt a bűnbánat ideje. A böjti idő a megváltás titkának, a te szenvedésednek és feltámadásodnak ünnepére készít fel. A megtérés elmélyít minket a jó megismerésében. A megtérés elmélyíti bennünk azt a tudatot, hogy bűnösök vagyunk, de ez nem jelenti vesztünket, hiszen az irgalmas Atya megbocsát nekünk. A megtérés útjára, a bűnbánat útjára nem egy büntetni akaró, hanem egy megbocsátó Isten vezet. Ha rálépünk a bűnbánat útjára és alázattal tesszük meg azon az Isten felé vezető lépéseket, akkor észrevesszük, hogy a bűn sötétségén túl felragyog a kegyelem világossága, melyet te, a mi Megváltónk adsz nekünk.

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” Lk 5,27-32

Elmélkedés

Az írástudók és farizeusok a saját szempontjaik szerint minősítik Jézus cselekedeteit. Ők bűnösnek tartják a vámosokat, mert pénzügyekkel foglalkoznak, s mert tevékenységükkel a megszálló rómaiakat szolgálják. Bűnös voltuk miatt a vámosokkal való találkozást, érintkezést helytelennek tartották. Felháborodnak azon, hogy Jézus szóba áll egy vámossal, Lévivel, akit Máté apostollal azonosíthatunk. Megütköznek azon, hogy betér az általuk bűnösnek tartott ember házába, és elfogadja tőle a vendéglátást. Érthetetlen számukra, hogy Jézus egy vámost is meghív, hogy tanítványa legyen. Méltatlankodásukat nem közvetlenül Jézusnak, hanem tanítványainak mondják el, választ azonban a mi Urunktól kapnak: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.”

E talányos mondás arra utal, hogy küldetése azokhoz szól, akik nem tartják magukat vallási értelemben tökéletesnek, azaz elismerik, hogy javulniuk, lelkiekben fejlődniük kell. A farizeusok és írástudók a vallásosság példaképeinek tartották magukat, akik tökéletesen megtartják a mózesi törvényeket, s ezzel Isten előtt igaznak, jónak számítanak. Ők tökéletesnek, bűntelennek képzelték magukat, ezért a bűnbánatra való felszólítást meg sem hallották. Velük szemben állnak azok, akik elismerik bűnösségüket és Isten előtti alázatuk alkalmassá teszi őket az isteni megbocsátás befogadására.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus a te országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött! Add, hogy életünkön változtatni tudjunk! Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége!

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” Mt 9,14-15

Elmélkedés

Az ószövetségi idők zsidó hagyományában a böjt megtartása kétféle célt szolgált. Egyrészt akkor hirdettek az egész nép számára böjtöt, amikor valamilyen veszélyben Istenhez fordultak segítségért és imádságukat a böjtöléssel akarták megerősíteni. Másrészt a böjt bűnbánati cselekedet volt, a bűnösség elismerése és kifejezése annak, hogy vissza kívánnak térni Isten törvényeinek útjára. E kétféle vonatkozás a zsidó gondolkodásban szorosan összetartozott: a népet azért éri valamilyen csapás vagy fenyegetés, mert bűnös és nem él az Istentől kapott törvények szerint. Ha tehát a böjt megtartásával közelednek Istenhez, el fog múlni a veszély.

Jézus és a későbbiekben a keresztény gyakorlat új értelmet ad a böjtölésnek, amely túlmutat a korábbi gyakorlatias, haszonelvű szempontokon. „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény?” – teszi fel a kérdést Jézus a mai evangélium szerint, amikor Keresztelő János tanítványai nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem tartanak böjtöt, holott ők és a farizeusok tanítványai is megtartják a böjti szokásokat. Az Úr szemében tehát a böjt szomorúságot, gyászt jelent, aminek véleménye szerint most, amíg ő a világban van, nincs itt az ideje. E ponton nyer valójában új értelmet és mély lelki tartalmat a böjt: már nem a gyász és a szomorúság kifejezése és nem csupán segélykiáltás Isten felé, hanem a várakozás kifejezése. Böjttel várjuk az Urat, a vele való találkozást.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyeseket a szegények felé fordulás, a szeretetszolgálat útján indítasz el. Önzetlen és önfeláldozó szívet adsz nekik, hogy szeretetedben éljenek és a te szeretetedet sugározzák a rászorulóknak és nélkülözőknek. Másokat a hitre nevelés útján indítasz el, hogy a tőled kapott tanítást, az üdvösség örömhírét jó magként vessék el az emberi szívekbe, mindazok szívébe, akik keresik az igazságot és vágyakoznak az üdvösségre. Adj nekik erőt, hogy hivatásukat felelősséggel végezzék! Segíts minket, hogy ne térjünk le a lelki fejlődés útjáról, mindig ragaszkodjunk hozzád, aki az üdvösségre vezetsz minket!

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?” Lk 9,22-25

Elmélkedés

Böjt, imádság és jócselekedetek. E három szót ízlelgetjük a nagyböjt elején. Tegnap megtartottuk a hamvazószerdai szigorú böjtöt. A többség valószínűleg az Egyház által ajánlott módon: háromszori étkezés, de csak egyszeri jóllakás, mindez húsétel nélkül. Néhányan talán még ennél is szigorúbban, csupán kenyeret és vizet fogyasztva ezen a napon. Egyesek könnyebben, mások talán nehezebben viselték, de azért ők is túlélték. Holnap, pénteken ismét böjti és bűnbánati nap van. Talán már tervezgetjük, hogy milyen böjtöt vállalunk magunkra az idei nagyböjtben, milyen ételt vonunk meg magunktól. Emellett azt is átgondoljuk, hogy miként szeretnénk megújítani imaéletünket. És remélhetőleg egy-egy gondolat már azzal kapcsolatban is felvillan fejünkben, hogy kikkel tudnánk valamilyen jót cselekedni. Böjt, imádság és jócselekedetek. Önként vállaljuk ezeket, mindenki lelki beállítottsága és lehetőségei szerint.

Ezek mellett a nagyböjtben sokat találkozunk még a szenvedés, a betegség, a kereszthordozás gondolatával. Krisztus szenvedésére emlékezvén ki ne gondolna az emberi szenvedésekre? A szenvedést már nem önként vállalja az ember. A sors, az élet vagy az idő méri ránk – gondolják sokan. Istentől kapjuk – mondják mások. Büntetésként vagy próbatételként. Jézus azt ajánlja, hogy vegyük fel keresztünket és így kövessük őt. A szenvedést, a betegséget nem kell keresnünk és nem kell kérnünk, enélkül is elér minket. Rajtunk múlik, hogy kelletlenül elszenvedjük vagy elfogadjuk és keresztként az Úrral együtt hordozzuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

Emlékezz ember, porból lettél és visszatérsz a porba – mondja a pap, amikor ma, hamvazószerdán homlokunkra hamuval kis keresztet rajzol. A szertartás emberi életünk végességére, a halál kikerülhetetlen tényére, kicsinységünkre, bűnre hajló gyenge emberi természetünkre figyelmeztet bennünket. Ma elindulunk nagyböjti utunkon, a bűnbánat és a megtérés útján, az Istennel és az emberekkel való kiengesztelődés útján, az önmegtagadás és a lemondás útján. A nagyböjti időben a böjtöléssel testünket fegyelmezzük a lelki javak elnyerése érdekében. Elindulunk, hogy társai legyünk Krisztusnak a szenvedés útján, a megváltó halálba vezető keresztúton.

Amikor ma, a húsvéti előkészület első napján megtesszük első lépéseinket nagyböjti utunkon, érdemes ennek az útnak a végére, végcéljára is gondolnunk. A cél, ahová szeretnénk megérkezni, a húsvéti szent háromnap, amikor Krisztus megváltó halálára és üdvözítő feltámadására fogunk emlékezni. A hamvazkodás szertartása során megtapasztalhatjuk emberi esendőségünket, s átérezhetjük, hogy visszatérünk a porba. A feltámadás húsvéti ünnepekor pedig annak örvendezhetünk majd, hogy Isten feltámaszt bennünket a halálból, életre kelt a porból és új életet ad nekünk.

Legyen a mi nagyböjti útitársunk Krisztus, aki végigjárta az emberi élet útját, s akinek keresztútja a halálon át a feltámadás dicsőségébe vezetett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.” Mk 10,28-31

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet az előző napi folytatása. A gazdag ifjú hiába volt kezdetben rendkívül lelkes és jószándékú, nagy vagyona végül megakadályozta abban, hogy az Úr tanítványa legyen. Távozása alkalmat ad Jézusnak arra, hogy tanítsa övéit, akik a rájuk váró jutalommal kapcsolatban kérdezik őt. Ebben az esetben is Péter apostol az, aki a többiek nevében szól. Ő és a többi tanítvány ugyanis a gazdag ifjúval ellentétben készek voltak mindenről lemondani, elhagyni családjukat, hogy Jézus követői legyenek.

A keresztény emberek olykor hajlamosak arra, hogy éles határt húzzanak a jelen élet és a jövőbeli örök élet között, mintha a földi javakról való lemondást Isten csak a túlvilágon fogja valamiképpen kárpótolni. Jézus válaszában nincs meg ez a szétválasztás, hanem a jutalmat már a földi életre is megígéri. Mindazok a földi javak és emberi kapcsolatok, amelyeket Jézusért elhagyunk, már ezen a világon megtérülnek. Isten gondoskodik arról, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt és arról is, hogy az Egyház közösségében új családra találjunk. Mindezt ajándéknak, Isten kegyelmének kell tekintenünk, aki százszoros jutalmat ígér, s aki az üdvösségnek, az örök életnek is az ajándékozója.

Kérjük Jézust, hogy növelje bennünk az örök élet vágyát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” Mk 10,17-27

Elmélkedés

A gazdag ifjú mindannyiunk nevében fogalmazza meg kérdését és fordul Jézushoz: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” A kérdés hátterében annak ismerete áll, hogy földi életünk, cselekedeteink és az örök élet között szoros kapcsolat van. Életünk során tennünk kell azért, hogy annak végén átléphessünk az örökkévalóságba. Krisztushoz kell fordulnunk ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat, s tőle kapjuk meg az erőt az előbbi megtételéhez és az utóbbi elkerüléséhez. A kérdést nem elég egyszer, például életünk egy sorsdöntő pillanatában feltennünk, de az sem, ha akár naponta feltesszük Jézusnak. Az üdvösséghez az is szükséges, hogy Jézus válaszát naponta megtegyük.

Az ifjú és Jézus párbeszédének legérdekesebb mozzanata, amikor kiderül, hogy a fiú a maga számára nem tartja elegendőnek a parancsok megtartását. Valami többet szeretne. Jézus is megérzi az ő elégedetlenségét, s a történet ekkor vesz fordulatot. Az Úr ekkor előáll azzal, hogy mindenéről lemondva kövesse őt.

Sok fiatallal találkozom, akik érzik magukban az elégedetlenséget, a nyugtalanságot, és valami igazán jót szeretnének tenni. Szívesen állítanák életüket egy nagyobb jó szolgálatába, de egy ponton visszarettennek, mert félnek mindenükről lemondani. A vagyon nyújtotta biztonságban bízom vagy Istenben?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből. Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincsen rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskeborról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hisz a szív bőségéről beszél a száj.” Lk 6,39-45

Elmélkedés

Szálka és gerenda

Jézus szemléletes hasonlatot mond azzal kapcsolatban, hogy az ember könnyen észreveszi mások legkisebb hibáját is, miközben észre sem vesszük, hogy nekünk sokkal nagyobb bűneink vannak. Előszeretettel beszélünk mások bűneiről, de nem szeretnénk, ha a mi vétkeink napvilágra kerülnének. Mi tehát a helyes magatartás, ha a bűnnel, a másik emberben vagy önmagunkban felfedezett bűnnel találkozunk?

Először is azt szögezzük le, hogy ne keressük másokban a hibát, mert nincs jogunk ahhoz, hogy mások lelkivilágában keresgéljünk. A második szabály a következő: ha felebarátunk bűne tudomásunkra jut, ne ítélkezzünk felette, mert egyedül Istennek van joga ahhoz, hogy megítélje az emberi cselekedeteket. Ne feledjük, hogy soha nem ismerhetjük teljesen a másik ember élethelyzetét, körülményeit, ezért hiányos ismereteink miatt csak téves lehet az ítélkezésünk eredménye. Harmadik irányelvként hozzátehetjük ehhez: nem feltétlenül a mi feladatunk a másik embert figyelmeztetni bűnére, mert nem biztos, hogy kellő tapintattal tudjuk ezt megtenni. Hagyjunk időt a bűnös ember számára, hogy önmaga belássa bűnét és jobb útra térjen.

Ha viszont önmagunkban fedezzük fel a bűnt, legyünk nyugodtan szigorúak. És ne késlekedjünk, hanem mielőbb szakítsunk bűnös múltunkkal. A javulást, a megtérést önmagunkon kezdjük!

Mások hibáinak gyakori emlegetésével tulajdonképpen a saját bűneinkről akarjuk elterelni a figyelmet. Emberi kapcsolatainkban ez talán sikerülhet, de Istent soha nem tudjuk megtéveszteni. Ő majd a mi életünkről fog kérdezni minket, s akkor nem beszélhetünk félre, nem hivatkozhatunk arra, hogy mások is vétkeznek. Legyen bennünk alázat, amely beismeri a bűnt Isten előtt!

Nagy vigasztalás, hogy nem csupán a lelkiismeretfurdalás marad számunkra, hanem számíthatunk Isten megbocsátására. Ő látja hibáinkat, ismeri gyengeségeinket, s erőt ad nekünk a bűn elleni küzdelemben. Nem emberi érdemeink miatt, hanem azért szeret minket, mert lényege a szeretet. Lássuk be: valójában olyan vagyok, amilyennek Isten lát, az vagyok, akinek Isten lát engem!

Az evangélium befejező részében Jézus fügéről és szőlőről, mint jó gyümölcsökről beszél, továbbá az értéktelen, haszontalan tövisbokorról. A bibliai időkben éppúgy, mint manapság a palesztin vidék egyik legkedveltebb gyümölcse a füge. A füge termékenységet, békességet és jólétet jelképezett. A szőlő szintén hasznos növény, egyrészt finom a gyümölcse, másrészt bor készíthető belőle, amely a szív örömének, derűjének, vidámságának a jelképe. Talán egy korabeli szólást idéz Jézus, amikor ezt mondja: „Minden fát gyümölcséről lehet megismerni.” Az ember is jó vagy rossz gyümölcsöt terem attól függően, hogy mi lakik a szívében.

Cselekedeteink, amelyek mások számára is szemmel láthatóak, visszatükrözik belső világunkat, gondolkodásmódunkat és szándékainkat. Elárulják, hogy mi lakik a szívünkben. Ha Jézus tanítása szerint élünk, azaz viselkedésünkkel, mindennapi magatartásunkkal, szavainkkal és tetteinkkel őrá igyekszünk hasonlítani, akkor jó gyümölcsöt teremhetünk lelkiekben. Olyan gyümölcsöket, amelyek egyrészt a saját üdvösségünket szolgálják, másrészt mások javára lehetünk velük.

Ha valaki felebarátjáról rossz véleménnyel van, az sok esetben csak a saját rosszindulatát mutatja ki ezzel. Ő a rossz fa, amely ehetetlen, rossz gyümölcsöt terem. Aki pedig a jó tulajdonságokat veszi észre embertársában, arról jogosan feltételezhető, hogy jóindulat él szíve mélyén mindenki iránt. Ő az a jó fa, amely jó gyümölcsöt terem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmasság Istene! Köszönjük, hogy szerető Atyaként fordulsz felénk és számíthatunk a megbocsátásra. Látod hibáinkat, ismered gyengeségeinket, ugyanakkor erőt adsz nekünk a bűn elleni küzdelemben. Nem emberi érdemeink miatt, hanem azért, mert szeretsz minket. Add meg nekem az őszinte bűnbánat kegyelmét, hogy mindig alázattal álljak eléd! Belátom gyengeségeimet és bűneimet, amelyekért senki mást nem hibáztathatok, csak önmagamat, és vállalom értük a felelősséget. Köszönöm, hogy az ítélet napján igazságosságra és irgalmasságra számíthatok tőled, aki engem és minden embert az üdvösségre hívsz.

Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket. Mk 10,13-16

Elmélkedés

Jézus korában a gyerekekkel való mindennapos törődés az anyák feladata volt. A gyermekek a Bibliában a legtöbbször úgy jelennek meg, mint akik gondoskodásra, törődésre szorulnak. A gyermek magatehetetlen, erőtlen. Már pusztán életben maradásához is segítségre van szüksége. Az ószövetségi gyermekképet gazdagítja, hogy Isten úgy tekint választott népére, mint gyermekére. Vezeti, védelmezi, tanítja népét. Olykor a gyermekek különleges szerepet kapnak Istentől, gondoljunk csak Sámuelre, aki kisgyermekként meghallotta az Úr szólítását. Figyelemreméltó, hogy a messiási jövendölésekben is feltűnik a gyermek alakja.

Az evangéliumi beszámoló szerint az apostolok visszautasítanák, elküldenék azokat a kisgyermekeket, akiket áldásért visznek Jézushoz. Jézus felindultsága érthető, hiszen miért kellene megtagadni az áldást tőlük? Szeretettel magához hívja, megáldja őket és példaként állítja kicsinységüket az apostolok elé. A kisgyermekek természetes tulajdonsága, hogy megbíznak szüleikben és biztonságban érzik magukat mellettük. Ezért kívánkozik vissza a csecsemő az idegen kezek közül édesanyja karjaiba. A gyerek a játék közben, amikor édesapja a magasba emeli, biztonságban érzi magát. Isten gyermekeiként ilyen bizalommal legyünk mennyei Atyánk iránt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság, csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami fölemel!