Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 1 óra 37 perc

2018. január 22. – Hétfő (Mk 3,22-30)

h, 2018/01/22 - 00:00
Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.” Mk 3,22-30

Elmélkedés

A szombati evangéliumban arról olvastunk, hogy megjelennek Jézus rokonai, akik hitelt adnak annak a szóbeszédnek, miszerint Jézus „eszét vesztette” és emiatt haza akarják őt vinni. Ez a jelenet folytatódik majd a holnapi napon, ma azonban közbeékelődik még a farizeusok fellépése, akik azt a vádat fogalmazzák meg, miszerint Jézus az ördögök fejedelmének segítségével, azaz magával a gonosszal szövetkezve képes bizonyos rendkívüli cselekedetekre. Az „őrültség” és az „ördöggel való együttműködés” vádja nem feltétlenül az időbeni egyezés, hanem a hasonlóság miatt kerülhetett egymás mellé az események folyamatában. A háttérben nyilvánvalóan az húzódik meg, hogy az emberek tudni szeretnék, milyen hatalom birtokában képes Jézus gyógyítani, illetve olyan cselekedeteket véghezvinni, amelyekre ember nem képes. Miközben elcsodálkoztunk Jézus rokonainak értetlenségből fakadó fellépésén, addig a farizeusok megjelenése és negatív ítélete nem okoz számunkra meglepetést, hiszen vádaskodásukkal már korábban is találkoztunk. Az általuk megfogalmazott vád és rágalom gyökeres ellentéte mindannak, amiről korábban meggyőződhettünk. Jézus azt tanítja és azt igazolja csodáival, hogy eljött az Isten országa, ezzel szemben a Jeruzsálemből érkező írástudók szerint a gonosz rendkívüli hatalma mutatkozik meg tetteiben.

Hiszek-e abban, hogy Jézus képes lerombolni a gonosz uralmát? Hiszem-e, hogy ezt Isten erejével teszi?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent Atyánk, az élet és a szeretet kiapadhatatlan forrása, aki az élő emberben kinyilatkoztatod dicsőséged ragyogását, és szívébe helyezed hívásod csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen, hogy valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem járjon mindenki teljes önzetlenséggel azon az úton, amelyen a te szereteted megvalósul.

Szent II. János Pál pápa

2018. január 21. – Évközi 3. vasárnap (Mk 1,14-20)

v, 2018/01/21 - 00:00
Miután Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták a hálóikat és nyomába szegődtek. Mikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálókat javították a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt, és követték őt. Mk 1,14-20

Elmélkedés

A meghívás lépései

Az első tanítványok meghívását, illetve Jézussal való első találkozását János evangélista Keresztelő Jánoshoz és az ő tanúságtételéhez kapcsolja. Úgy mutatja be, hogy András és János (apostolok) először a Keresztelő tanítványai voltak, majd pedig Jézus követői lettek, erről olvastunk az elmúlt vasárnap. Ugyanezt kissé másként írja le Márk evangélista, akinek egyértelműen az a szándéka, hogy a tanítványok meghívásával kapcsolatban kiemelje az Úr kezdeményezését, illetve azt, hogy az első személyes találkozás elegendő volt a meghívottaknak ahhoz, hogy rögtön elfogadják azt.

A jelenet ezzel a rövid bevezetéssel kezdődik: „miután Jánost elfogták.” Keresztelő Jánosról van itt szó, aki bátran felemelte hangját Heródes erkölcstelen életformája, törvénytelen házassága miatt, ezért az uralkodó börtönbe vetette, majd később lefejeztette. János evangélista azért említi meg e helyen János börtönbe kerülését, hogy ezzel jelezze: Keresztelő János küldetése befejeződött, lezárult, és most kezdődik Jézus nyilvános működése a nép körében.

Jézus nyilvános működésének első cselekménye az, hogy tanítványokat gyűjt maga köré. Még nem hallottunk tőle egyetlen szót sem, nem tanítja még az embereket, nem tett még egyetlen csodát, hanem elkezdi maga köré gyűjteni azokat, akik kezdettől fogva mellette lesznek és tanúi lesznek mindannak, amit tanít és tesz. Az első tanítványok meghívása alapján kibontakoznak előttünk a meghívás lépései, elemei. Minden Jézus pillantásával kezdődik, ő látja meg a halász embereket, majd hozzájuk közeledik. Napjainkban is így kezdődik minden meghívás. A meghívott talán észre sem veszi egy ideig, hogy Jézus már látja őt. Egy rövid ideig figyeli tevékenységét, de nem gyűjt róla hosszasan információkat, nem kérdezget másokat az illetőről, mert pár pillanat alatt eldönti, hogy alkalmas-e valamilyen különleges feladatra. A következő lépésben az Úr megszólítja az általa kiválasztottakat. Az első találkozás alkalmával nincs szükség bemutatkozásra, mert később úgyis lesz idő arra, hogy megismerjék. Jézus nem kezdi el részletesen elmondani nekik, hogy ki ő valójában és mit szeretne tenni a következő években, hanem röviden elmondja a meghívás és egyben a leendő küldetés lényegét: „Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.” Vegyük észre, hogy ezek a meghívások mindig személyes találkozások, személyes meghívások. Nem arról van szó, hogy Jézus összehív egy nagyobb tömeget és előttük toborzó beszédet tart, ismertetve a teendőket, és aki akar majd csatlakozik hozzá. Minden meghívás személyes megszólítás eredménye. Az Úr minden korban így lép oda azokhoz, akiknek küldetést szán.

A következő lépést már a megszólítottak teszik meg, akik azonnal elindulnak és Jézus tanítványai lesznek. Nem tesznek fel kérdéseket, amelyek tisztázhatnák, pontosíthatnák, hogy milyen elvárások vannak velük szemben, és nem kezdenek el azon gondolkodni, vajon alkalmasak-e arra, amire meghívják őket, hanem azonnal indulnak. A meghívást csak így lehet elfogadni. Mert aki nekiáll mérlegelni, az már a saját szempontjai alapján akar dönteni, mintha azok fontosabbak lennének Jézus akaratánál. Ha valaki nekiáll gondolkodni, arra nem fog várni az Úr, hanem továbbmegy és majd meghív másokat, akik készek mindent elhagyva követni őt.

Van-e bátorságom rögtön elindulni és követni az Urat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te eljöveteleddel az üdvösségtörténet új korszaka kezdődött el, Isten elküldte Fiát, hogy véghezvigye a megváltás művét, amely a kereszten teljesedett be. Segíts minket azért munkálkodni, hogy ne az önzés világa, hanem valóban Isten országa valósuljon meg a földön. Segíts, hogy ne féljünk a megtéréstől, hanem engedjük, hogy megváltoztasd életünket! Tőled arra kapunk személyes meghívást, hogy veled legyünk, megismerjük Isten országát, megtérjünk és hirdessük az evangéliumot. Adj nekünk erőt küldetésünk teljesítéséhez, az emberhalászathoz!

2018. január 20. – Szombat (Mk 3,20-21)

szo, 2018/01/20 - 00:00
Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért (Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette. Mk 3,20-21

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakasz egy rövid beszámoló a tizenkettő kiválasztása utáni eseményekről. Jézus lejött a hegyről, ismét a nagy tömeg közepette találjuk őt és tanítványait. Vélhetően újra tanítja a népet és meggyógyítja a betegeket, amely tevékenységében a kiválasztottak is szolgálatára, segítségére vannak immár, bár feladatuk e helyen nincs részletezve. A tizenkét kiválasztott személy egysége a Mesterrel ugyanakkor vitathatatlan, ettől kezdve minden cselekedetének tanúi ők.

A szövegrészlet érdekes megjegyzése így hangzik: „még evésre sem volt idejük.” A kijelentés nem Jézusra vagy a tanítványaira vonatkozik, hanem a tömegre. A Jézus köré gyülekező népet a rajongás, a tántoríthatatlan kíváncsiság vezeti, egyéni szükségleteikkel mit sem törődve keresik Jézus közelségét.

Ezt követően új szereplők tűnnek fel, Jézus rokonsága. Márk evangélista megjegyzése szerint azért érkeznek, hogy Jézust magukkal vigyék, hiszen a szóbeszéd szerint „eszét vesztette”, ezért a család tekintélyét akarják megvédeni, amikor Jézust el akarják távolítani a nyilvánosság elől. Megjelenésük és szándékuk kérdéseket vet fel. Kik terjeszthették Jézusról, hogy eszét vesztette? Mi alapján fogalmazódik meg egyesekben ez a vád? Miért hisznek ennek a szóbeszédnek a családtagok?

Keresem-e Jézus közelségét? Engem milyen szándék vezet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a bölcsességed ragyogó világát, hogy fényre gyúl mind, hogy téged követ, szolgál neked újítva tisztaságát. Napkelte hív: ember, munkába kezdj! De te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy ez a nap ragyogjon benn örökre, hogy érted égő tüzet sose veszt. Uram, ragyogtasd ránk a te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.

Szent Efrém

2018. január 19. – Péntek (Mk 3,13-19)

p, 2018/01/19 - 00:00
Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott. És ők csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre. A következő tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét – akiket Boanergesznek, vagyis „mennydörgés fiainak” hívott. Továbbá kiválasztotta Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont és a karióti Júdást, aki később elárulta őt. Mk 3,13-19

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus a Galileai-tenger környékét járta be, itt tanított és gyógyította a betegeket. Most elhagyja a tengerpartot és felmegy egy hegyre. Már önmagában a helyváltoztatás, illetve a felfelé haladás is jelzi, hogy egy ünnepélyesebb, a hétköznapok tevékenységének sorából kiemelkedő cselekedetre készül. A bibliai történetekben a hegy az Istennel való találkozás helye. Jézus sokszor megy fel valamilyen hegyre, hogy imádkozzon és imádságban ismerje meg a mennyei Atya szándékát, akaratát. Az evangélista e szempont miatt is hangsúlyozza a hegyre való felmenetelt. A tizenkettő kiválasztása tehát az Isten szándékának megfelelően Jézus küldetésének része. Azzal a szándékkal választja ki nagyobb tanítványi köréből a tizenkettőt, hogy állandóan vele legyenek, majd pedig később küldetést adjon nekik.

A tizenkettes szám jelképes, utal Jákob tizenkét fiára, a választott nép törzseinek számára. Az Úr küldetése tehát az egész választott néphez szól. Ugyanakkor egy új közösségre is utalás, Isten újszövetségi népére. Az Isten országába ugyanis Jézustól minden ember meghívást kap, bármely néphez, nemzethez is tartozik. A kiválasztottak egységben vannak Mesterükkel és egymással, valódi közösséget alkotnak, akik majd az Úr távozása után közösen tesznek tanúságot Jézus tetteiről.

Engedelmeskedem-e Jézusnak, ha kiválaszt valamilyen feladatra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus miként egykor Pétert és társait, úgy hívod ma is a fiatalokat az emberhalászatra. Adj nekik nyitottságot, hogy meghallják szavadat! Adj nekik bátorságot, hogy ne féljenek elfogadni hívásodat! Add nekik a te erődet, hogy a te nevedben és a te munkatársadként fáradozzanak az emberek megmentésén! Egyetlen céljuk az legyen, hogy az embereket hozzád és a mennyei Atyához vezessék!

2018. január 18. – Csütörtök, Árpád-házi Szent Margit (Mt 25,1-13)

cs, 2018/01/18 - 00:00
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt Árpád-házi Szent Margit mindössze három esztendős volt, amikor a domonkos rendi apácák veszprémi kolostorába került. Szülei, IV. Béla király és felesége a tatárok támadása elől Dalmáciába menekülvén fogadalmat tettek, hogy születendő gyermeküket Istennek ajánlják, ha az ország felszabadul a tatárok uralma alól. Ezt a fogadalmukat teljesítették, amikor Margit Veszprémbe került. Felnövekedvén a kolostorban megértette, hogy nem csupán szülei fogadalmának köszönhetően került ide, hanem az Úr Jézusnak is az a kívánsága, hogy életét ajánlja fel neki. Margit tehát megérti hivatását, nem hivatkozik királyi származására vagy méltóságára, hanem egyszerű apácaként a szolgálatot és az engesztelést tartja legfőbb életcéljának.

Személyében újraéled és felragyog számunkra az evangéliumi okos szüzek példája, akik felkészülten várják a vőlegény érkezését, ezért bejuthatnak a menyegzős lakomára, miközben hibázó, felkészületlen társaik kívül maradnak. Margit fenntartás nélkül és visszavonhatatlanul Krisztusnak ajánlja egész életét, megérti, hogy a szenvedő Krisztust akkor tudja a legjobban szolgálni, ha élete engesztelés lesz az országért és minden nővértársában Krisztusnak szolgál.

Keresem-e hivatásomat? Akarok-e Istennek szolgálni? Kész vagyok-e életemet egészen Istennek ajánlani?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas mennyei Atyánk! A te gyermekeid vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy szeretett gyermekednek nevezz bennünket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Segíts minket, hogy irgalmad és megbocsátásod által újjászülessünk! Isten Fia, Jézus Krisztus, hirdetted és elhoztad nekünk az Atya irgalmát! Taníts minket alázatra és igaz bűnbánatra! Szentlélek Isten, aki a kiengesztelődés forrása vagy! Világosíts meg minket, hogy minden szegényben és rászorulóban Jézust lássuk, akivel jót tehetünk, amikor irgalmasak vagyunk hozzá!

2018. január 17. – Szerda (Mk 3,1-6)

sze, 2018/01/17 - 00:00
Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét. Mk 3,1-6

Elmélkedés

Ismét a szombati munkavégzés tilalma, a nyugalom megtartása áll az evangéliumi történet középpontjában. Most nem a tanítványok, hanem Jézus magatartása az, ami vitára ad okot a farizeusok részéről. A helyszín a kafarnaumi zsinagóga, ahol a jelenlévő farizeusok türelmetlenül figyelik Jézus mozdulatait, kíváncsian várják, hogy mit fog tenni. Szándékukat egyértelművé teszi az evangélista: vádaskodni akarnak. A fél kezére béna ember meggyógyítása ugyanis szombati napon történt és a farizeusi értelmezés szerint a gyógyítás olyan tevékenység, amely munkának minősül, ezért szombaton, a nyugalom napján tilos.

Az előző részben megmutatkozott Jézus tekintélye, aki hitelesen értelmezi a törvényeket. A béna meggyógyítása alkalmával nem szavakkal, hanem cselekedetével mutatja meg ugyanezt. Az isteni törvények az ember javát, az életet szolgálják. Amikor Jézus jót tesz egy emberrel, meggyógyítja őt, azaz az ember érdekében cselekszik, akkor cselekedete nem minősíthető törvényszegésnek. A gyógyításban ugyanis megmutatkozik Isten gondoskodó szeretete, az ember megmentésére irányuló irgalma. Erre irányulnak a törvények és ezt szolgálja az Úr cselekedete is. A gyógyítás sajátossága, hogy nem valamiféle mozdulattal vagy érintéssel történik, hanem csupán Jézus szavára megy végbe.

Hiszek-e az Úr szavában, testet és lelket gyógyító erejében?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és legjobb Uram, figyelmesen vizsgálom bűneim sebeit, melyeket már gyermekkorom óta hordok. Sírok, mert haszontalanul telt el az idő. Erőm nem elegendő, hogy kitartsak a fáradozásban, erőim hiúságokra pazaroltam. Mivel te vagy minden jóság és irgalom forrása, hozzád könyörgök kegyelemért és irgalomért, könyörgök, irgalmazz nekem! Érintsd meg lelkemet szerető kezeddel, hiszen te vagy a legjobb orvos, vigasztald meg lelkemet, hiszen te vagy a legjobb vigasztaló!

Svéd Szent Brigitta

2018. január 16. – Kedd (Mk 2,23-28)

k, 2018/01/16 - 00:00
Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.” Mk 2,23-28

Elmélkedés

Továbbra is a farizeusok a kérdezők az evangéliumban, akik újabb kifogásolnivalót találnak Jézus tanítványainak magatartásában. Nehezményezik ugyanis, hogy a tanítványok letépik az útmenti kalászokat és megeszik a magokat. Mindezt munkának tartják, amit szombaton tilos volna végezni. A kérdésfelvetés és a farizeusi gondolkodásmód mögött érezzük a túlzást, amely mindenütt hibát keres.

E részlettel Márk evangélista három dolgot szeretne hangsúlyozni. Először is Jézus tekintélyét. Olyan tanító ő, aki hitelesen nyilatkozik a törvényekről, helyesen értelmezi azokat, s értelmezése még akkor is helyesnek minősül, ha az ellenkezik a hagyományokkal. A második lényeges szempont, hogy Jézus jól ismeri az ószövetségi iratokat, azaz jogosan tekintik őt tanítónak. A harmadik szempont, hogy kiáll tanítványaiért, megvédi őket.

A szövegben jól látszik a farizeusok és Jézus gondolkodása közti különbség. Míg az előbbiek a törvények szőrszálhasogató értelmezésére és teljesítésére törekszenek, addig Jézus Istennek az emberek felé megmutatkozó gondoskodását és szeretetét látja a törvényekben, amelyeket az ember nem kényszerből, hanem Isten iránti szeretetből tart meg, mert felismeri, hogy ezekkel a szabályokkal és parancsokkal Isten nem kényszeríteni akar, hanem szelíden vezeti az embert az üdvösség útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vezesd, ó, Krisztus, valamennyi hűségest a hitben, hogy a keresztény hit hassa át egész életüket, és bátor tanúságtevőkké tegye őket a világ előtt üdvözítő küldetésed során, hogy az Egyház tudatos és cselekvő tagjai legyenek, akik bizonyosak abban, hogy Isten gyermekei és testvérek minden néppel!

2018. január 15. – Hétfő (Mk 2,18-22)

h, 2018/01/15 - 00:00
Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.” Mk 2,18-22

Elmélkedés

A szombati evangéliumban arról olvastunk, hogy a farizeusok számon kérték Jézus viselkedését, miért ül egy asztalhoz a bűnösökkel és miért étkezik velük? A mai részletben nem a Mester, hanem a tanítványainak magatartása áll a középpontban: Miért nem böjtölnek? Bár nincs pontosan megnevezve, hogy kik lehettek a kérdezők, mégis jogosan feltételezzük, hogy néhány farizeusról lehet szó, hiszen mind az előzményekben, mind a következő részletekben ők szerepelnek, mint vitakezdeményezők.

Jézus válasza két szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt e helyen is egyértelművé teszi, hogy a vallási magatartásformák megújításra szorulnak. A törvények megtartása önmagában még nem elegendő és nem jelenti az Isten iránti őszinte tiszteletet és szeretetet. A kérdés az, hogy milyen módon lehet megújítani a vallási életet? Erre ad feleletet a másik szempont, miszerint Jézus személye a lényeges. Az ószövetségi gondolkodás szerint Isten eljegyzi a választott népet és azt kéri, hogy a nép legyen hűséges hozzá. Jézus meghirdeti az Isten országát és jelenlétével elkezdődik annak megvalósulása. Ez az idő tehát nem a böjtről, hanem az örvendezésről és az ünneplésről szól. Az Úr engem is arra hív, hogy hozzá kapcsolódva újítsam meg Istennel való kapcsolatomat, amelynek alapja a szívből jövő öröm.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

2018. január 14. – Évközi 2. vasárnap (Jn 1,35-42)

v, 2018/01/14 - 00:00
Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.” Jn 1,35-42

Elmélkedés

Az első tanítványok

Az evangéliumi jelenetben Keresztelő János mellett két tanítványa áll. A történetből kiderül, hogy egyikük András, Simon Péter testvére. A másik személy nincs megemlítve név szerint, de ő az, aki „másik tanítvány” vagy „szeretett tanítvány” megjelöléssel többször is felbukkan. A hagyomány János apostolt ismeri fel benne, a negyedik evangélium szerzőjét, aki érthető módon, szerényen nem nevezi meg önmagát saját írásában. Ezt a nézetet megerősíti, hogy ez a bizonyos tanítvány pontos adatokkal rendelkezik az események helyére és idejére vonatkozóan, például a mostani részben is rögzítésre kerül, hogy „a tízedik óra körül” történt a két tanítvány találkozása Jézussal. Nyilvánvalóan csak egy személyes tanú emlékezhet ennyire pontosan az eseményekre.

A két tanítvány, tehát András és János annak hatására szegődik Jézus nyomába, hogy ezt a tanúságtételt hallják Keresztelő Jánostól, aki Jézusra mutat: „Nézzétek, az Isten Báránya!” E jelképes kifejezés arra utal, hogy Jézus ártatlan bárányként feláldozza magát annak érdekében, hogy az emberek bűnét eltörölje, az embereket megváltsa. Mindketten felismerik János szavaiban, hogy azt állítja Jézusról: ő a Messiás, ő a Megváltó, ezért akarnak mostantól az ő tanítványai lenni. Itt érdemes megállnunk gondolatban annál, hogy Keresztelő János egyáltalán nem bánja, hogy elhagyják őt tanítványai Jézus miatt. Esze ágában sincs megakadályozni ezt, nem marasztalja őket, hanem engedi, hogy azonnal induljanak, hiszen éppen az volt az ő küldetése, hogy Jézusra irányítsa az emberek figyelmét.

A két tanítvány indulásában a hit kezdetét kell meglátnunk. Kapnak egy jelet, egy szóbeli tanúskodást, amely felkelti érdeklődésüket és felkelti bennük a vágyat, hogy új Mesterük legyen. Az első kezdeti néhány lépés után azonban megtorpannak, amikor Jézus megfordul és szándékukról kérdezi őket. Az első szó, az első megszólítás, az első kérdés meglepetésként éri őket, ezért nem is tudják, nem is merik elmondani, hogy Jézus tanítványai szeretnének lenni, zavarukban ezt kérdezik: „Mester, hol laksz?” Kérdéseikben rabbinak, azaz Mesternek szólítják Jézust, és tulajdonképpen ezzel árulják el vágyukat, hogy szeretnének Jézustól tanulni, szeretnék, ha Jézus lenne a mesterük. Talán nekünk is hasonló érzésekkel és ilyen szerénységgel kellene Jézus nyomába indulnunk. Lehet, hogy nem is tudjuk azonnal pontosan megfogalmazni mit szeretnénk tőle, de valamilyen módon fejezzük ki, hogy készek vagyunk követni őt, készek vagyunk iránymutatása szerint élni.

A történet azzal folytatódik, hogy betérnek Jézus házába és „aznap nála maradtak.” Ebből láthatjuk, hogy nem a házra voltak kíváncsiak, ahol Jézus lakik, hanem magára Jézusra. Az imént azt kérdezték, hogy hol lakik Jézus, de ha csak a lakóhelyére lettek volna kíváncsiak, akkor megnézik a házat és szépen hazamennek még sötétedés előtt, mert ez a ház is éppen olyan lehetett, mint Palesztína más házai abban az időben. Mondok egy példát: Az ausztriai Salzburgban naponta sok ezren keresik fel a híres zeneszerző, Mozart szülőházát. A zenekedvelő turisták megnézik a házat, aztán hazamennek, de egyiküknek sem jut eszébe, hogy rögtön beiratkozzanak egy három éves kurzusra annak érdekében, hogy megtanuljanak zongorázni. Jézus tanítványainál más a helyzet, mert ők nem a turisták kíváncsiságával térnek be Jézus házába, hanem azért, hogy megismerjék az ő személyét, életformáját. Ez a tanítványi élet lényege: megismerni az Urat és elsajátítani az ő életformáját. Jézus engem is erre hív. Akarok-e az ő tanítványa lenni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az első tanítványok benned találták meg és ismerték fel a Megváltót. Mi is kereső emberek vagyunk. Keressük az igazság tanítását. Keressük az örök élet felé utat mutató tanítást. Keressük azokat az embereket, akiknek tanúságtétele hiteles. Keressük azokat az embereket, akik elvezetnek minket hozzád. Mert minden keresésünk mögött az áll, hogy keressük a szívünk békéjét megadó Istent. Keressük az irgalmasan felénk forduló Istent. Boldogok vagyunk, ha benned megtaláljuk az emberszerető Istent és hozzád vezetjük embertársainkat!

2018. január 13. – Szombat (Mk 2,13-17)

szo, 2018/01/13 - 00:00
Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte. Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?” Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Mk 2,13-17

Elmélkedés

Ezekben a napokban az Isten országát meghirdető és azt cselekedeteiben megvalósító Jézussal találkozunk az evangéliumokban. Az Úr üzenete, örömhíre mindenkinek szól, de nem tudja azt mindenki hittel elfogadni. A mai evangélium egy pozitív példát, Lévi meghívását mutatja be. A vámos foglalkozású Lévi személye azonosítható Máté apostol és evangélista alakjával. A megtérés szükségességét hirdető Jézussal már találkoztunk. Küldetése a bűnösökhöz is szól, illetve jócselekedeteiből a bűnösök sincsenek kizárva, miként a béna meggyógyításának története jól mutatta ezt. Lévi meghívásánál is megfigyelhető ez az elem, hiszen foglalkozása miatt bűnösnek tekintette őt mindenki. Míg az előző jelenet annak igazolására szolgált, hogy Jézus bűnbocsátó hatalommal rendelkezik, addig a mostani esetnél inkább a bűnösök felé megnyilvánuló jóakarata, jóindulata kerül előtérbe.

Jézus a kezdeményező, ő az, aki megszólítja és új útra hívja az embert. A barátságos megszólítás és meghívás oly erővel ragadja meg Lévit, hogy felhagy eddigi foglalkozásával és életmódjával, és azonnal Jézus követőjévé, tanítványává válik. Itt is láthatjuk az Úr szavának erejét, amely nem csak a betegségeket képes megszüntetni, hanem képes eltörölni az ember bűneit és elindítani őt egy új életúton. Én miért késlekednék, ha Jézus engem hív követésére?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

2018. január 12. – Péntek (Mk 2,1-12)

p, 2018/01/12 - 00:00
Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?” Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!” Mk 2,1-12

Elmélkedés

A leprás beteg meggyógyítása, amiről tegnap olvastunk, lezárja Jézus első csodáinak sorozatát. Valamennyi csoda bemutatása annak igazolására történt, hogy Jézusban elérkezett a szabadító, cselekedeteivel megvalósul az Isten országa, gyógyításaiban megtapasztalhatóvá válik az irgalmas Isten jelenléte.

Írásának második fejezetében Márk evangélista újabb csodákat mutat be, de ezek már más színben tűnnek fel. Ezek már kérdéseket vetnek fel a törvények helyes értelmezésével és megtartásával kapcsolatban, illetve vitára adnak okot az írástudók számára, akik Jézus hatalmának eredetét akarják megismerni. E csodákról és vitákról lesz szó a következő napok evangéliumaiban és ennek része a béna meggyógyítása is a mai szövegben. A vita alapját az szolgáltatja, hogy a testi gyógyítást követően Jézus határozott kijelentést tesz arról, hogy a beteg lelkét is képes meggyógyítani, azaz hatalma van a bűnök megbocsátására. A testi betegség megszüntetése valójában csak bevezeti a bűnbocsátó hatalom témáját, amely egyértelműen a jelenet lényegesebb eleme. A látható és a láthatatlan elemek keverednek az eseménynél. A testi nyomorúság, a bénaság nyilvánvalóan látható, miként a béna barátainak igyekezete is. Nem látható viszont a béna bűnössége és a barátainak hite sem. Jézus gyógyító szavának eredménye egyrészt látható, mivel a beteg képes felállni és saját lábán távozni, másrészt láthatatlan az emberi szemek számára a bűntől való megszabadítás. Láthatatlan az írástudók gondolkodása azzal kapcsolatban, hogy egyedül Isten képes megbocsátani a bűnöket, Jézus azonban belelát szívükbe, jól tudja, mit gondolnak.

Akár belátom, akár nem, nekem is szükségem van Isten bűnbocsátó szavára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

2018. január 11. – Csütörtök (Mk 1,40-45)

cs, 2018/01/11 - 00:00
Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.” Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. Mk 1,40-45

Elmélkedés

Az előző napok evangéliumában Jézus nyilvános működésének kezdetéről olvastunk, az Isten országának meghirdetéséről, az első tanítványok meghívásáról, a kafarnaumi zsinagógában való tanításról és ördögűzésről, valamint Péter anyósa és más betegek meggyógyításáról. Mindezeket rövid jelenetekben, tényszerűen mutatta be Márk evangélista, nem részletezte az eseményeket. A mai evangélium e jelenetsort folytatja a leprás ember meggyógyításával. Ez az első olyan csoda, amikor már részletesebben ismerhetjük meg a találkozást, a beteg ember kérését és Jézus indítékát.

A lepra egy súlyos bőrbetegség, amely a bibliai időkben gyógyíthatatlannak számított. A leprás betegség valósággal pokollá tette a beteg életét, egyrészt mert semmiféle kapcsolatot nem létesíthetett az egészségesekkel, azaz kiközösítetten, elkülönülten kellett élnie, másrészt reménye sem volt a gyógyulásra. A Márkra jellemző tömör, lényegre törő elbeszélésmóddal itt is találkozhatunk. Ennek fényében érthető, hogy a jelenetnél csak a leprásról és Jézusról esik szó, bár ennek az is oka, hogy a leprás közeledtére mindenki hátrébb húzódott az érintkezés tilalma miatt. A csoda ebben az esetben is azt mutatja, hogy Jézus cselekvése eredményeként megvalósul az Isten országa, amely az emberek számára a szabadulást jelenti mindattól, ami ellehetetleníti emberi kapcsolataikat és Istennel való kapcsolatukat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! A te Fiad, Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten, a te tökéletes képmásod, hasonmásod, akit azért állítasz elénk, hogy benne felismerjük, milyenné kell válnunk. Irgalmas Jézus, mutasd meg nekünk, miként válhatunk a mennyei Atya kedves gyermekeivé!

2018. január 10. – Szerda (Mk 1,29-39)

sze, 2018/01/10 - 00:00
Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. (Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. Mk 1,29-39

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet Simon Péter anyósának meggyógyításával kezdődik, amelyet további gyógyítások és ördögűzések követnek, de ezeket nem részletezi az evangélista. Az emberek és köztük az első tanítványok megtapasztalják, hogy Jézus szavaiban és cselekedeteiben megnyilvánul Isten hatalma. Ez a tény lelkesedést és örömöt vált ki az emberekből, akik részéről természetes az a reakció, hogy Jézushoz viszik a betegeket a gyógyulás reményében. E lelkesedésről árulkodik a Jézushoz elsőként csatlakozó tanítványok felkiáltása: „Mindenki téged keres!” Itt azonban nincs arról szó, hogy a tanításnak ment volna ilyen gyorsan híre vagy annak volna ilyen gyors hatása, hanem inkább a gyógyításoknak köszönhető, hogy az emberek Jézust keresik. Amikor Jézus ezt megtudja, inkább kitér az őt kereső tömeg elől, elindul más városokba és falvakba, mégpedig azért, hogy saját szavai szerint ott is hirdesse az evangéliumot. Helyesen gondoljuk, hogy Jézus is érzi a hangsúlyeltolódást, nem szeretné, ha az emberek csupán a gyógyítások miatt keresnék őt, hiszen akkor könnyen elveszne az igehirdetés, mint küldetésének lényeges eleme.

A történetben érdemes felfigyelnünk még két mozzanatra. Először is arra, hogy Jézus imádkozik, fontosnak tartja, hogy az imádságban kapcsolatban legyen az Atyával. Másrészt arra, hogy Jézus törődik az emberekkel, akik tanítására szomjaznak és törődik a betegekkel, akik segítségét várják.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Te Fiadban, Jézus Krisztusban újjáteremtetted az embert. Amikor pedig arra hívsz minket, hogy éljünk veled, éljünk a te szeretetedben, akkor meghívást kapunk az újjászületésre. Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Neked köszönhetjük létünket, a te teremtményeid és a te képmásod vagyunk.

2018. január 9. – Kedd (Mk 1,21-28)

k, 2018/01/09 - 00:00
Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. Mk 1,21-28

Elmélkedés

Azt követően, hogy Jézus prófétai módon meghirdeti Isten országát és elkezd tanítványokat gyűjteni maga köré, Márk evangélista a Genezáreti-tó partján lévő város, Kafarnaum zsinagógájába vezet minket. Jézus itt tanít egy szombati napon, illetve meggyógyít egy tisztátalan lélektől, azaz ördögtől megszállt embert. E jelenet tehát két elemet tartalmaz, a tanítást és a csodajelet, amelyek szorosan összetartoznak. A későbbiekben többször is találkozunk majd azzal, hogy a csodák és csodás gyógyítások nem öncélúak, hanem mintegy igazolják Jézus szavainak igazságát. A csodák által maga Isten mutat különleges jeleket, hogy az emberek hitre ébredjenek.

A mai evangéliumi részletben kétszer is elhangzik, hogy Jézus tanításának hatalma van, egyrészt a csoda előtt, másrészt azt követően. A hallgatóság megérzi, hogy Jézus szavaiban különleges erő rejlik, tanítása nem hasonlítható a többi írástudó tanításához, és ez abban is megmutatkozik, hogy szavában rejlő isteni erőnek még a gonosz lelkek sem képesek ellenállni. Ez az erő az ember javát, üdvösségét szolgálja, miként maga a tanítás is az üdvösségre vezető egyetlen igazság. Nem elég azonban elcsodálkoznunk, meglepődnünk a tanításon és annak erején, hanem érdemes azt hittel elfogadnunk és követnünk. Ha megértem Jézus tanításának újszerűségét és engedem, hogy az Úr minden ördögtől származót kiűzzön belőlem, akkor megújulhat Istennel való kapcsolatom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek és egyre hívebben kövesselek! Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

2018. január 8. – Hétfő (Mk 1,14-20)

h, 2018/01/08 - 00:00
Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt. Mk 1,14-20

Elmélkedés

Márk evangélista beszámolója szerint Keresztelő János küldetése azzal ért véget, hogy megkeresztelte Jézust. A megkeresztelkedés eseményét követően kezdődik Jézus nyilvános működése, amelyről a következő időszakban fogunk olvasni. Mielőtt azonban az evangélista elkezdené részletesen ismertetni az útnak induló Jézus tanítását és a tanító utak eseményeit, mintegy összefoglaló jelleggel az olvasók elé tárja ezen utak lényegét és célját: Jézus azért jött el a világba, hogy Isten országának evangéliumát hirdesse. Az örömhír azért hangzik el, hogy az emberek megtérjenek, azaz rátaláljanak az irgalmas Istenre.

Jézus felhívása így hangzik: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Jézus tehát az Istennel való kapcsolat megújítására hív minket. Lényeges, hogy a hívás azt követően hangzik el, hogy a megkeresztelkedéskor fény derült arra, hogy Jézus milyen kapcsolatban van az Atyával, tudniillik ő a mennyei Atya szeretett Fia. A későbbiekben ugyanis ki fog derülni, hogy Jézus tulajdonképpen abban látja az említett új kapcsolat lényegét, hogy az ember úgy nézzen Istenre, mint az ő szerető Atyjára és tekintse önmagát Isten gyermekének. Jézus elhozza közénk Isten országát, egészen közel hozza hozzánk az Istent, ővele elindulhatunk a hit útján, amely az irgalmas Atyához vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

2018. január 7. – Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése (Mk 1,7-11)

v, 2018/01/07 - 00:00
Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” Mk 1,7-11

Elmélkedés

Isten gyermeke

Jézus megkeresztelkedésének jelenetét olvassuk a mai evangéliumban. A leírás szerint a Jordán folyónál Keresztelő János és Jézus áll egymással szemben. Amikor még meg sem születtek, tehát még mindkettőjük édesanyja méhében volt, akkor már találkoztak egymással, ahogyan erről Szent Lukács evangélista beszámol Mária Erzsébetnél tett látogatása alkalmával (vö. Lk 1,39-56). Ezen kívül most találkoznak először. De hallottak már egymásról. Jézus értesülhetett János életviteléről és tevékenységéről. Tud arról, hogy János a bűnbánat keresztségét hirdeti és megkereszteli az embereket, mert az emberek elvitték hozzá János hírét. János is tud Jézusról, de nem az emberi beszámolókból, hanem az isteni kinyilatkoztatásból. Isten személyesen vele közli küldetését, hogy készítse elő a Messiás, a Megváltó érkezését a nép körében. János tudja, hogy az ő fellépése után olyan személy jön, aki nagyobb lesz nála.

Most tehát találkoznak. Jézus János előtt áll, akinek eljövetelét ezidáig hirdette. És Jézus előtt áll az, akinek különleges életvitele sokak érdeklődését felkelti. Most végre találkoznak, az előfutár és a Messiás, a Keresztelő és aki keresztelkedni akar. János már sokakat megkeresztelt, de most olyat tapasztal, amit korábban sosem. Amikor Jézus megkeresztelkedik és felemelkedik a vízből, a megnyíló égből a Szentlélek ereszkedik le rá galamb alakjában. Eközben az égből a mennyei Atya szava, tanúságtétele hangzik Jézus személyére vonatkozóan: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” Nem tudjuk biztosan, hogy a jelenlévők közül mások is látták-e ezt és hallották-e az égi hangot, de az biztos, hogy János látta és hallotta. János ebből tudja, hogy ez a találkozás fordulatot jelent. Az ő küldetése véget ért, most kezdődik Jézus fellépése. Milyen megnyugtató lehetett János számára, hogy láthatta azt, akinek jövetelét hirdette! Milyen megnyugtató volt, hogy saját küldetését teljesítette, megtette mindazt, amit Isten kívánt tőle! Milyen öröm töltötte el Jánost! Ez a beteljesedett élet öröme. Az Isten szolgálatában álló ember öröme. A küldetését hűséggel teljesítő ember öröme. Az isteni ígéret megvalósulását megélő ember öröme.

Nem tudjuk biztosan, hogy a későbbiekben találkoztak-e még személyesen. Az biztos, hogy hallottak egymásról, figyelemmel kísérték egymás tevékenységét. Amikor János már börtönbe került, akkor onnét küldi el tanítványait ezzel a kérdéssel: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Lk 7,20). És Jézus sem feledkezik meg az előfutárról. A küldöttek távozása után így beszél a népnek róla: „Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb próféta mint Keresztelő János” (Lk 7,28). Azt biztosan állíthatjuk, hogy János befejezettnek tekinti küldetését, a háttérbe vonul, hogy átadja a helyet Jézusnak. Így valósul meg, amit ki is mondott: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” (Jn 3,30).

Elmélkedésünk befejezéseként fogalmazzuk meg röviden a mai ünnep üzenetét! A keresztség szentségében való részesedés a hit kifejezése, az ember válasza Istennek. Amikor a húsvéti szertartás keretében évente megújítjuk keresztségi fogadalmunkat, akkor megerősítjük Istenbe vetett hitünket és újra ígéretet teszünk arra, hogy engedelmeskedünk neki. Ugyanakkor a keresztségben Isten gyermekévé fogadja a megkeresztelt embert. Életünk minden napján éljünk úgy, hogy méltók legyünk Istennek a szeretetére, aki gyermekévé fogadott minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te küldetésed az emberek megtérésére irányul, arra, hogy szakítsunk bűnös életünkkel, lélekben újjászülessünk és a mennyei Atya kedves gyermekei legyünk. Amikor megkereszteltek minket, akkor a mennyei Atya gyermekei lettünk, de azóta bűneinkkel újra és újra kiszakítjuk magunkat az ő szerető karjaiból. Amikor viszont bűnbánatot tartunk, akkor mindig engedjük, hogy az irgalmas Isten átöleljen minket. Vezess minket őszinte, az Isten iránti szeretetből fakadó bűnbánatra!

2018. január 6. – Szombat, Urunk megjelenése (Vízkereszt) (Mt 2,1-12)

szo, 2018/01/06 - 00:00
Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!” Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba. Mt 2,1-12

Elmélkedés

Mindenki Megváltója

Az ószövetségi iratok arról tanúskodnak, hogy a választott nép, a zsidóság Isten ígérete alapján évszázadokon keresztül várta a Messiást, a Megváltót. Amikor pedig a Messiás eljött ebbe a világba, akkor mindenki számára elhozta a megváltást. Jézus személyében a zsidók nem ismerték fel a Messiást, ők tovább várják azóta is érkezését. Keresztény hitünk szerint Jézus mindenki, minden nép számára Megváltó.

A három napkeleti bölcs, akikről ma, Urunk megjelenésének ünnepén az evangéliumban olvasunk, nem voltak zsidó származásúak. Ők nem ismerték azokat a prófétai jövendöléseket, amelyek a Messiásról szóltak, nekik nem voltak elképzeléseik arról, hogy ki lesz a Megváltó. Ők csupán egy különleges égi jelenségre lesznek figyelmesek, amelyben jelet látnak, és követni kezdik a fényes csillagot. Igyekezetük és lelkesedésük, amely a hosszú és minden bizonnyal viszontagságos út során sem lankad, meghozza gyümölcsét, eljutnak Betlehembe, ahol megtalálják a kis Jézust.

Előtte azonban az ország fővárosába, Jeruzsálembe mennek, egyenesen Heródes királyhoz, mert úgy gondolják, hogy egy újszülött királyt nyilvánvalóan a királyi udvarban érdemes keresniük. Egy királyt, pontosabban egy leendő királyt keresnek. Ezért kérdezik: „Hol van a zsidók újszülött királya?” Erre Heródes, aki rögtön úgy érzi, hogy uralkodása veszélybe került, hívatja az írástudókat és ezt kérdezi tőlük: „Hol kell születnie a Messiásnak?” De ki beszélt itt Messiásról? A bölcsek csak egy újszülött királyt említettek, de nem állították róla, hogy ő a Messiás. Az a tény, hogy egy újszülött király említése rögtön a Messiást juttatja a megkérdezett főpapok és írástudók eszébe, azt igazolja, hogy ebben a korban nagyon fokozott volt a messiási várakozás Izraelben. Ennek azonban nem lelki okai voltak elsősorban, hanem politikai. A zsidó nép ugyanis római fennhatóság alá tartozott és azt remélték, hogy az eljövendő Messiás majd ettől fogja őket felszabadítani és visszaadja a nép önállóságát. Ezeket az elképzeléseket azonban a napkeleti bölcsek szerencsére nem ismerik. Ők azért jöttek, hogy kifejezzék hódolatukat az újszülött királynak, akiről már most hiszik, hogy nem csak a zsidó nép számára lesz király, hanem minden ember számára.

A keresztény hagyomány és igehirdetés az évszázadok folyamán meglehetősen kiszínezte a napkeleti bölcsek történetét, amelyhez még a művészet is hozzájárult a maga lehetőségeivel. Ennek köszönhetően nem könnyű megmaradni az evangéliumi üzenetnél, de mégis tegyünk erre kísérletet. Három dolgot emeljünk ki, amit valóban tartalmaz az evangélium. Az első, hogy a napkeleti bölcsek egy nagy várakozásban éltek, ezért figyelhették az égi jeleket. A második, hogy felismerték a jelet és követték azt, semmi nem téríthette el őket attól, hogy céljukhoz eljussanak. A harmadik, hogy kifejezték hódolatukat az előtt, akihez az égi jel vezette őket. Ez az a három lépés, amelyet nekünk is érdemes megtennünk. Mindenekelőtt tisztáznunk kell magunkban, hogy milyen vágyak élnek bennünk? Kitől várjuk életünk jobbá fordulását? Miért van szükségünk Istenre? Aztán keresnünk kell azokat a jeleket, amelyek által maga Isten vezet minket. Nem szabad megállnunk ezen az úton és nem engedhetjük azt sem, hogy mások letérítsenek minket erről az útról. Ha pedig megérkezünk oda, ahová az isteni jel vezet minket, legyen nyitott ne csak a szemünk, hanem a szívünk is! Ismerjük fel mi is a betlehemi Gyermekben, Jézusban, hogy egyedül neki érdemes hódolnunk, mert ő a világ Megváltója. Mindenki Megváltója, az enyém is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Nem a fényes betlehemi csillag a fény igazi forrása, hanem a te Fiad, Jézus, aki meggyújtja a hit fényét mindannyiunk lelkében. Krisztus fénye különleges vonzerővel rendelkezik, távolról észrevehetjük és elindulhatunk felé. Segíts, hogy megszülessen bennem a hit fénye! Segíts, hogy kövessem a csillag fényét, az égi jelet, amely nem csak az egykori bölcseket, hanem engem is Isten Fiához vezet. Segíts, hogy tanúskodjak én is arról, hogy Jézus az igazi világosság!

2018. január 5. – Péntek (Jn 1,43-51)

p, 2018/01/05 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,43-51

Elmélkedés

Keresztelő Szent János személyéről János evangélista nagyon ügyesen Jézus személyére tereli a figyelmünket. A Keresztelő tanúságtételének eredményeként két tanítványa Jézus követője lesz, akik aztán újabb személyeket vezetnek hozzá. Így vitte András a testvérét, Simon Pétert Jézushoz, és így vezeti Fülöp Jézushoz Nátánáelt, akit Bertalan apostol személyével azonosíthatunk. Ismét azt láthatjuk ebből, hogy a tanúságtétel olyan folyamat, amely során új emberek ismerik meg Jézust és lesznek követőivé, új személyek jutnak el a benne való hitre.

Nátánáel is a korabeli elképzelések rabja, ő is ugyanúgy gondolkodik, mint a többi zsidó ember, ő is dicsőséges királyként, uralkodóként képzeli el a Messiást, aki aligha származhat a vidéki kisvárosból, Názáretből. Kezdeti kételkedése ellenére mégis elindul, hogy találkozzon Jézussal és ez a személyes találkozás fordulatot hoz számára. Beszélgetésük során felébred benne a hit, felismeri és megvallja, hogy Jézus az Isten Fia.

A jelenet kapcsán érdemes Fülöp apostoltól is tanulnunk valamit, ami hasznos lehet tanúságtételünk során. Fülöp nem kezd el magyarázkodni, amikor hallja Nátánáel kételkedő kérdését. Nem akarja őt meggyőzni, hanem azt szeretné csupán elérni, hogy Nátánáel induljon el maga és győződjön meg személyesen arról, amiben most még kételkedik. Nem feltétlenül a mi tanúságtételünk fog valakiben hitet ébreszteni, hanem az Úrral való találkozás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, szívből bánom egész életem minden vétkét, mert ezzel rászolgáltam büntetésedre; mivel hozzád, legnagyobb jótevőmhöz hálátlan voltam; különösen pedig azért, mert téged, végtelenül jó Istent ezáltal megbántottalak! Ígérem, hogy életemet megjavítom, és többé nem akarok vétkezni. Jézusom, add ehhez kegyelmedet!

2018. január 4. – Csütörtök (Jn 1,35-42)

cs, 2018/01/04 - 00:00
Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.” Jn 1,35-42

Elmélkedés

János evangélista jól tudja, hogy a hit természetfeletti jelek felismeréséből születik meg, ugyanakkor mindig van természetes, az ember számára megtapasztalható alapja is. Így kapcsolódik össze Isten kinyilatkoztatása azzal, amit magunk is megismerhetünk tapasztalataink alapján. Keresztelő János tanúságtételében is tetten érhető a természetfeletti világ és a természetes valóság érintkezése. János azt tudja meg az isteni kinyilatkoztatásból, hogy a leszálló galamb lesz a jele annak, hogy ki az Isten Fia. Amikor pedig ő látja ezt a jelet, akkor e jel alapján meggyőződhet arról, hogy mindaz igaz, amit a neki szóló kinyilatkoztatásból megtudott, az valóban igazság. A látható jel, a Jézusra leszálló galamb bizonyítékul szolgál a természetfeletti ismeret igazságáról, azaz, hogy Jézus az Isten Fia.

A mai evangélium arról számol be, hogy Keresztelő János tanúságtétele nem hatástalan, mert ennek eredményeként két tanítványa Jézust kezdi el követni. Lám, ők észreveszik azt, hogy mi a lényeges János szavaiban. A Keresztelő személye felől érdeklődő küldöttek, akikről hallottunk az előzményekben nem voltak erre nyitottak. De ez a két tanítvány rögtön abba az irányba fordul, ahová János irányítja tekintetüket, így látják meg Jézust, így lesznek az ő követőivé. Ha csak hallgatom a tanúságtételt, de nem indulok el ennek hatására, akkor sosem jutok el Jézushoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te Péter apostolt és halásztársait követésedre és emberhalászatra hívtad meg. Ők kezdetben nem értették pontosan mit jelent új feladatuk, az emberhalászat, mégis olyan erővel ragadta meg őket a te hívásod, hogy nem tiltakoztak és nem ellenkeztek, hanem rögtön indultak és tanítványaid lettek. Benned felismerték az Isten Fiát, akinek odaadhatják életüket, s akit érdemes szolgálniuk. Segíts minket, akiket szintén meghívsz követésedre és szolgálatodra, hogy mi is készséggel fogadjuk hívásodat, és bátran vállaljuk az emberhalászatot, amivel megbízol minket!

2018. január 3. – Szerda (Jn 1,29-34)

sze, 2018/01/03 - 00:00
Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Jn 1,29-34

Elmélkedés

Szent János evangélista, akinek könyvéből ezekben a napokban Keresztelő János tanúságtételét olvassuk, nem írja le Jézus megkeresztelkedésének eseményét, ez csak a másik három evangéliumban olvasható. Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is a Jordán folyó vidéke, ahol Keresztelő János tartózkodott és keresztelt. Amikor Jézus közeledik felé, akkor János számára már nem idegen, hanem ismeri őt, amiből arra következtethetünk, hogy valamivel korábban történhetett Jézus megkeresztelkedése. János ezt mondja: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad.” Ez nyilvánvalóan a kereszteléskor történt, hiszen a másik három evangéliumban részletesen is olvashatunk a Jézusra galamb alakjában leszálló Szentlélekről. A Keresztelő azt állítja Jézusról, hogy korábban őróla beszélt, mint utána jövő személyről, aki nagyobb lesz nála, s akinek a küldetése lesz igazán fontos, mert ő „az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit”, azaz ő hozza el a bűntől való szabadulást, a megváltást. A jelenet végén hangzik el a Jézusról szóló legfontosabb kijelentés János részéről: „tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”

Felmerül bennünk a kérdés: Honnan tudta János, hogy Jézus a Megváltó, az Isten Fia? Nem a hitetlenség kérdezteti ezt, hanem a tanúságtétel alapját keressük. Maga János válaszol erre azzal, hogy aki őt küldte, mondta meg neki, hogy mi lesz az a jel, amiből felismeri az Isten Fiát, azaz egyértelműen Isten személyesen neki szóló kinyilatkoztatása az alapja tanúságtételének.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám. Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.

Clairvaux-i Szent Bernát

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva