Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 2 óra 11 perc

2022. január 23. – Évközi 3. vasárnap, Isten Igéjének vasárnapja (Lk 1,1-4; 4,14-21)

v, 2022/01/23 - 00:00
Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak. Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés

Tiszta forrás

Isten Igéjének vasárnapja az egyik legújabb ünnep a liturgikus év folyamán. Egyházunk 2020 óta tartja meg az évközi 3. vasárnapon, felváltva a korábban szeptember végén tartott Szentírás vasárnapot. Az ünnep tartalmához jól illik az evangélium, amelynek első része Szent Lukács művének bevezetése, a második részben pedig arról nyilatkozik Jézus, hogy fellépésével, tanításának elkezdésével beteljesedett a Megváltó érkezését hirdető írás, ószövetségi jövendölés.

Lukács evangélista azzal kezdi művét, hogy megjelöli szándékát, miért írja le Jézus történetét. Előtte „már sokan vállalkoztak arra, hogy leírják az eseményeket” (Lk 1,1). Kikre gondoljunk? Márk volt az első, aki leírta Jézus történetét, tanítását és csodáit. Az ő művével nagyjából egy időben keletkezhetett az az írás, amely Jézus mondásait, beszédeit tartalmazta, amely eredeti formájában nem maradt ránk, de következtethetünk létezésére. Ezt a Jézus tanítását tartalmazó írást és Márk evangéliumát is felhasználta Máté, majd valamivel később Lukács evangélista is. Szent Lukács Kr. u. 80-85 között írhatta meg evangéliumát, illetve az Apostolok Cselekedetei című írást, amely szintén az újszövetségi Szentírás könyvei közé tartozik. Körülbelül tehát ötven esztendő telik el a Jézus-esemény óta, ennyi idő pedig bőven elegendő ahhoz, hogy sok minden feledésbe merüljön, ha senki sem gondol arra, hogy megőrizzék, írott formában is rögzítsék.

Idővel sok mindent elfelejtünk, de az igazán fontos dolgokra emlékszünk, s amit igazságnak, életet vezérlő igazságnak tartunk, azt igyekszünk megőrizni, s továbbadni. Lukács evangélista korában valószínűleg már csak nagyon kevesen éltek az egykori szemtanúk és szolgák közül, akik személyesen ismerték Jézust. Feltehetőleg azok igehirdetését gyűjti össze, akik maguk is másoktól, talán közvetlenül az apostoloktól hallották a tanítást. Mindennek pontosan utánajár, hogy hitelesen írja le az eseményeket. Az a szándék vezérli, hogy semmiképpen se merüljön feledésbe mindaz, amit az Úr tanított.

Érdekes, hogy az evangélista, egy előkelő férfinak, egy Teofil nevű személynek ajánlja írását. Ez a görög név azt jelenti: „Isten barátja.” Ez a könyv, az evangélium, Jézus tanítása azonban nem csak neki szól, hanem mindenkinek, aki Isten barátja. Nekünk is, mert mi is Isten barátai vagyunk, akik szívesen hallgatunk rá.

A Szentírás olvasása minden keresztény ember számára a megújulás tiszta forrása. A názáreti zsinagógában mondott beszédében Jézus nem a szép múltról és nem is az ígéretekkel teli jövőről beszél, hanem a jelenről! Ezt mondja ugyanis felolvasásának végén: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok” (Lk 4,21). Jézus szavaiból kiderül számunkra, hogy most jött el a megújulás ideje. Nem tegnap vagy tegnapelőtt, nem holnap vagy holnapután. Ma van itt a beteljesedés ideje. Ma van a megtérés napja. Vegyük komolyan az Úr szavait: most jött el számunkra a megfelelő idő.

A „ma” lehetősége minden nap megadatik számunkra. Naponta új életet kezdhetünk Krisztussal. Nap mint nap érdemes arra törekednünk, hogy egyre jobban megismerjük és szeressük őt. Minden nap érdemes útnak indulni vele és követni őt. Minden nap elmondhatom: ez a nap az Isten napja! Isten minden nap, ma is szól hozzám.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te csodálatos dolgokat tettél és tanítottál földi életed során. Tanításod jó magként hullott az emberi szívekbe, s gyökeret eresztve bőséges termést hozott. Arról is gondoskodtál, hogy legyenek, akik távozásodat követően a te nevedben, a te erőddel, a te megbízásodból hirdetni fogják mindazt, amit te hirdettél. Erre a feladatra, az igehirdetésre választottad ki az apostolokat, akiknek ezt mondtad: „aki titeket hallgat, engem hallgat.” Ugyanez igaz minden papra is, akit te hívsz meg személyesen az ige szolgálatára. Add Urunk, hogy papjaink szavát soha ne vegyük csupán gyenge emberi szónak, hanem igehirdetésükben felismerjünk, megszeressünk és kövessünk téged, a legfőbb igazságot!

2022. január 22. – Szombat (Mk 3,20-21)

szo, 2022/01/22 - 00:00
Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért (Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette. Mk 3,20-21

Elmélkedés

Jézus tanításának és tetteinek vonzerejét jelzi, hogy híre hamar elterjed, tömegek keresik őt. Vele vannak „tanítványai”, amely megjelölés itt már kifejezetten az általa választott tizenkettőre vonatkozik, akik immár teljes közösségben élnek Mesterükkel. Az „evésre sem maradt idejük” kifejezés egyáltalán nem túlzás, hanem pontosan jelzi, hogy mennyire fáradhatatlanul végzi szolgálatát az Úr.

Az a tény, hogy mindenütt tömegek keresik Jézust, kiemeli Jézus rokonságának vakságát, tévedését és értetlenségét. Az evangélista nem írja le, hogy pontosan milyen híresztelés jutott a fülükbe, mindenesetre elég súlyosnak tűnik az a minősítés, hogy „eszét vesztette.” Ostobaságokat persze nem csak a bibliai időkben terjesztettek az emberek, napjaikra is jellemző, hogy gondolkodás nélkül adnak tovább ellenőrizetlen képtelenségeket azok, akik mit sem törődnek a másik ember jó hírnevével. Jézus rokonsága természetesen nem a közösségi médiából szerezte egykor értesüléseit, mindenesetre felült a buta híresztelésnek. Szándékuk világos: haza akarják vinni rokonukat, hogy elrejtsék a nép elől, a nagy nyilvánosság elől. Jézus viselkedése eltér a megszokottól, tehát nem normális, elment az esze. Ugye, ismerős ez a megbélyegzés? Ugye, ismerős ez a jogtalan ítélkezés?

Mi ebből a tanulság? Csak az igazat hidd el! Csak az igazságot add tovább!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, gondviselő Istenünk! Köszönjük, hogy figyelsz életünkre, vigyázol ránk, gondviselő szereteteddel átölelsz minket. Látod gondjainkat és küzdelmeinket, jól ismered fáradozásainkat és aggodalmainkat. Hozzád fordulunk nehéz helyzeteinkben: adj nekünk jó tanácsot és útmutatást! Adj erőt, bátorságot és kitartást. Erősítsd bennünk a hitet, hogy amikor már erőtlenek és tehetetlenek vagyunk, te akkor is tudsz segíteni, mert mindent megtehetsz, s jóságodnak köszönhetően segítesz mindazzal, ami üdvösségünket szolgálja. Ösztönözz minket arra, hogy készséggel és engedelmesen megtegyünk mindent, amit kérsz tőlünk.

2022. január 21. – Péntek (Mk 3,13-19)

p, 2022/01/21 - 00:00
Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott. És ők csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre. A következő tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét – akiket Boanergesznek, vagyis „mennydörgés fiainak” hívott. Továbbá kiválasztotta Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont és a karióti Júdást, aki később elárulta őt. Mk 3,13-19

Elmélkedés

A mai evangélium szerint a tanítványok nagyobb köréből Jézus kiválasztott tizenkettőt, hogy „vele tartsanak, és hirdessék az igét.” Márk evangélista név szerint felsorolja a kiválasztottakat, akiket apostoloknak nevezünk. Értelmezhetjük ezt úgy, hogy Jézus az őt elutasító, tizenkét törzsből álló Izrael helyébe új közösséget hoz létre. Az apostolokra épülő Egyház az új választott nép, az újszövetség népe. Az Egyház az a közösség, amelyben láthatóvá válik és szüntelenül növekszik Isten országa.

Az evangéliumokat figyelmesen olvasva észrevesszük, hogy nem hősök ők, akik rendkívüli magabiztossággal, soha nem lankadó lelkesedéssel követik Mesterüket, hanem bizony esendő emberek. Péter az előzetes figyelmeztetés ellenére is megtagadja az Urat, Jakab és János inkább akar uralkodni, mintsem szolgálni, Tamás még a feltámadás után is kételkedik, hitetlenkedik, és persze a tizenkettő között van Júdás, aki elárulta Jézust. Az evangélisták nem szépítik meg személyüket, hanem bennük tükröződnek az első keresztény közösség bűnei és gyengeségei, ugyanakkor hivatásuk és küldetésük is. Tanúk ők, az Úr életének, halálának, de legfőképpen feltámadásának hiteles tanúi.

Az a Jézus, aki egykor kiválasztotta a tizenkettőt, napjainkban is magához hívja tanítványait, mert korunkban is küldötteket keres, akik tanúságot tesznek róla a világban. Talán az én nevemet is mondja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

2022. január 20. – Csütörtök (Mk 3,7-12)

cs, 2022/01/20 - 00:00
Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő. Mk 3,7-12

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumi rész azzal fejeződött be, hogy a farizeusok és a Heródes-pártiak arról tanakodtak, hogy „miként okozhatnák Jézus vesztét” (Mk 3,6). Ezt követi a mai részlet, amely szerint Jézus „visszavonult” a Genezáreti-tóhoz. A szóhasználatból arra is következtethetnénk, hogy talán elmenekül azok elől, akik az életére törnek, de ez az értelmezés legfeljebb Máté evangélista írásánál jöhetne szóba. Márknál Jézus soha nem menekül ellenfelei elől, nem hátrál meg akkor sem, amikor veszélyt lát. A szöveget tovább olvasva feltűnik, hogy a hatalmas tömeg érkezésekor Jézus továbbra is a visszahúzódás útját keresi, de természetesen nem menekül az őt kereső emberek elől.

Jézus valódi szándékát könnyen megérthetjük. Ő sosem keresi a feltűnést vagy a látványosságot. Nem keresi az emberek elismerését és nem igényli a személye iránti nagy érdeklődést. Nincs szándékában hírnévre szert tenni. Úgy érzi, hogy munkáját, szolgálatát, küldetésének teljesítését nem segíti az emberek fokozott figyelme, főként akkor nem, ha nem is tanítására kíváncsiak, hanem csupán csodákat várnak tőle. De gyors sikert sem vár. Tanító útja során időnként visszavonul, hogy az Atyára figyeljen, akitől küldetését kapja, és tanítványait oktassa, akik mennybemenetele után folytatják majd az ő küldetését.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket. Uram, mindent elfogadok tőled!

2022. január 19. – Szerda (Mk 3,1-6)

sze, 2022/01/19 - 00:00
Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét. Mk 3,1-6

Elmélkedés

Bizonyára ismerős számunkra az az élethelyzet, amikor végezzük a munkánkat, de tudjuk, hogy valaki figyeli tevékenységünket. Mégpedig nem jószándékkal teszi ezt, hanem hibát akar találni és a legkisebb dolgokba is beleköt. Talán próbálunk tudomást sem venni a felügyeletről, de minden pillanatban a hátunk mögött érezzük a szúrós tekintetet. Kellemetlen, nyugtalanító ez a helyzet.

Jézus sokszor érezhetett hasonlót, erre példa a mai evangéliumi történet. A farizeusok már ismerik Jézus lelkületét. Alkalom szüli a jótevőt – gondolják magukban, bizonyára most sem fogja elmulasztani a lehetőséget, hogy meggyógyítsa a béna kezű embert. Csakhogy éppen szombat van, tehát nem szabad dolgozni, munkát végezni, a gyógyítás pedig az ő felfogásuk szerint munka, tehát vonatkozik rá a szombati tilalom. A béna jelenléte jó alkalom Jézus számára, hogy jót tegyen, irgalmasságot gyakoroljon, és jó alkalom a farizeusok számára, hogy vádaskodjanak, könyörtelenül számon kérjék a törvényi előírásokat. Mennyire ellentétes szándékok! Mennyire különböző törekvések! Jézus pedig nem törődik az ellenfelek rosszindulatával, hanem csodát tesz. És ez nem csak erre az esetre vonatkozik, hanem minden tevékenységére jellemző. Jóindulata, szeretete, irgalmassága a kereszten éri el tetőfokát, amikor feláldozza magát minden ember megváltásáért.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

2022. január 18. – Kedd, Árpád-házi Szent Margit (Mt 25,1-13)

k, 2022/01/18 - 00:00
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés

A tíz szűzről szóló példabeszéd, amelyet ma, Szent Margit ünnepén olvasunk az evangéliumban, Szent Máté művében Jézusnak a végső időkre mutató beszédének a része. A végső idők jeleként először hamis próféták fellépéséről, a nemzetek egymás elleni háborúiról, éhínségről, földrengésekről és más természeti csapásokról beszél, majd pedig elmondja a szüzek várakozásáról ezt a példázatot. A hasonlat pontosan felidézi azt a szokást, hogy a házasságkötés napján a vőlegény elment a menyasszony házába, hogy magával hozza őt és bevezesse otthonába.

A keresztény ember számára az Úr érkezése mindig örömteli és nem félelmet keltő esemény. És erre az eseményre fel kell készülnünk, pontosabban úgy kell élnünk, hogy bármikor is történik, lelkileg felkészültek legyünk a találkozásra. Az első keresztény közösség meg volt róla győződve, hogy Jézus érkezése a közeljövőben várható. Az évek és évtizedek múlásával ez a meggyőződés meggyengült és egyeseket könnyelművé tett. Jézus tanítása éppen az éberségre, a felkészültségre hívja fel a figyelmet, hiszen, akit váratlanul ér az ő újbóli eljövetele, az kint marad, azaz a felkészületlen keresztény ember saját üdvösségét kockáztatja.

Isten türelmes, időt ad mindenki számára a felkészülésre, mert az a vágya, hogy mindenki üdvözüljön és mindenkinek része legyen a mennyország örökké tartó boldogságában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

2022. január 17. – Hétfő (Mk 2,18-22)

h, 2022/01/17 - 00:00
Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.” Mk 2,18-22

Elmélkedés

A böjtölés kérdése egy vita alapjául szolgál Jézus és a farizeusok között. A téma vád formájában fogalmazódik meg és a tanítványokra vonatkozik. Arról nincs szó a szövegben, hogy Jézus megtartotta-e a böjtöt, csupán azt nehezményezik a vitapartnerek, hogy Mesterként nem figyelmezteti tanítványait a böjtölés gyakorlatára. A zsidó vallásgyakorlat szerint egyetemes böjtöt tartottak háború, éhínség, szárazság vagy más csapás idején. A böjt a bűnbánat kifejezése volt, így igyekeztek Isten segítségét kieszközölni a csapások megszűnése érdekében. Ezen kívül önkéntes böjtöt is tartottak, a farizeusok vallási csoportjához tartozók például hetente kétszer (vö. Lk 18,12). Válaszában Jézus arról beszél, hogy az ő személyes jelenlétének idejében nincs szükség böjtölésre. Ő itt van a világban, jelen van az emberek között, ez tehát az üdvösség ideje, az örvendezés ideje. A kiüresedett hagyományokhoz való ragaszkodás nem érték Jézus szemében. A vallási gyakorlatokat időnként meg kell újítani, új tartalommal kell megtölteni. Erre utalnak a szövetről és a foltról, valamint a borostömlőről és a borról szóló példák.

A böjtöléssel kapcsolatban fontos tisztáznunk, hogy Isten kegyelmi segítsége nem válasz az ember igyekezetére, nem ellenszolgáltatás a vallásos buzgóságra. Amikor Isten megsegít valakit, akkor nem emberi érdemeket akar megjutalmazni, hanem megmutatja az ember számára jóságának és szeretetének jelét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként élj és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk! Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad az igazságot kereső embereknek!

2022. január 16. – Évközi 2. vasárnap (Jn 2,1-11)

v, 2022/01/16 - 00:00
Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Jn 2,1-11

Elmélkedés

Az első megnyilvánulás

Amikor egy munkahelyre új személy érkezik, a régi dolgozók kíváncsian várják az első megnyilvánulását. Mit mond és mit tesz először? Hogyan köszönti leendő munkatársait? Hogyan fog neki a munkának? Hogyan próbál kapcsolatot létesíteni, építeni a többiekkel? Talán már voltunk ilyen helyzetben, akár újoncként, akár a másik oldalon, az újoncot fogadó munkatársként. Tudjuk, hogy egyáltalán nem mindegy, hogyan sikerül a bemutatkozás, hogyan történnek az első lépések. Hacsak nem mindjárt vezetőként kerül valaki egy teljesen új munkahelyre, biztosan nem azzal fog kezdeni első munkanapján, hogy programot hirdet és tisztázza mindenki előtt, hogy mostantól hogyan fog folyni a munka. Még egy idősebb, más helyeken tapasztalatokat szerzett személytől is furcsán hatna, ha rögtön az elején reformokat hirdetne és előállna nagyívű terveivel.

Ehhez hasonló dologról olvasunk a mai evangéliumban. A kánai lakodalomban történt csoda Jézus első cselekedete a nyilvánosság előtt. Az Úr már felnőtt férfi, körülbelül 30 éves. Eddig rejtetten élt Názáretben. Engedelmeskedett szüleinek, Máriának és Józsefnek, s amikor már nagyobb lett, bizonyára segített is nekik a házban vagy az ácsműhelyben. Egyetlen esetről emlékezik meg az evangélium, hogy önállóan cselekszik: 12 éves korában egy jeruzsálemi zarándoklat után nem indul haza a városból. Napokkal később a templomban találják meg szülei, ahol az írástudókkal beszélget. Nem tesz semmi rendkívülit, nem kelti fel az emberek érdeklődését rendkívüli cselekedetekkel. Az emberek nem is tudnak róla semmit, mindenki azt gondolja, hogy ő is ugyanolyan gyermek, fiatal, mint a többiek Názáretben.

És most eljött egy esküvő napja. Jézus ott van a lakodalomban, vendégként a többi meghívott között. Az embereknek nincs semmilyen elvárásuk vele szemben, hiszen mit sem sejtenek még isteni származásáról, isteni hatalmáról, csodatevő erejéről. A helyzet azonban úgy hozza, hogy Jézus megmutatja isteni erejét, csodát tesz. Nem volt ez kötelező feladat számára, de elérkezettnek látta az időt erre. Édesanyjától, Máriától értesül a szükséghelyzetről, arról, hogy fogytán a bor. S ha a bor elfogy, akkor a szokások szerint több napig tartó lakodalmi ünnepségnek kényszerűen vége szakad, a násznépnek haza kell mennie, s ez a család számára szégyen. Jézus menti meg a helyzetet, hat korsónyi vizet borrá változtat. Úgy tesz csodát, hogy csak néhányan tudnak róla: a szolgák, a násznagy és természetesen az ő édesanyja, Mária. Bár nem az egész násznép tudja meg, hogy egy csoda történt, hanem csak néhány személy, mégis ez Jézus első rendkívüli tette, amit a nyilvánosság előtt tesz. Az első csoda nem a jeruzsálemi templomban, de nem is valamelyik város zsinagógájában, azaz nem egy vallási szempontból jelentős helyen történt, hanem egy család otthonában, Kána városában, egy lakodalom alkalmával. Jézus nem mond ünnepi beszédet, hanem kissé visszahúzódva, a háttérben cselekszik, egyáltalán nem akar feltűnést kelteni. János evangélista így foglalja össze az eset jelentőségét: „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.”

Ez tehát az első csoda, amelyet majd számos más csoda követ, s melyek mind az ő isteni hatalmáról tanúskodnak. A csodák felébresztik és megerősítik az emberekben a hitet, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte és valóban Isten Fia. Az Úr az ő isteni erejével hirdeti tanítását, isteni képességgel gyógyítja a betegeket és isteni hatalommal bocsátja meg a bűnöket. A csodák mind-mind olyan jelek, amelyek megerősítik bennünk a Jézus istenségében való hitet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a kánai házaspár ünnepén kinyilvánítottad isteni erődet az emberek előtt. Csodát tettél, csodával segítettél a nehéz helyzetben lévőkön. Közelségedet, csendes jelenlétedet csodák igazolják, de azok nélkül is érezhetjük azt, ha hit él a szívünkben. Édesanyád, Szűz Mária közbenjárásával fordulunk hozzád: Mutasd meg nekünk isteni dicsőségedet, hogy kövessünk téged, tanítványaid legyünk és higgyünk benned! Nem kérünk látványos csodát, mert elég nekünk, ha tudjuk, hogy köztünk vagy és segítségedre bármikor számíthatunk.

2022. január 15. – Szombat (Mk 2,13-17)

szo, 2022/01/15 - 00:00
Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte. Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?” Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Mk 2,13-17

Elmélkedés

A tegnapi és a mai evangélium közös eleme a bűnbocsánat, ez a téma vezeti át az olvasót a béna meggyógyításának elbeszéléséből a Lévivel való találkozás történetébe. Az előzményekben az első négy tanítvány meghívása az ő mindennapi munkájuk közben történik. „Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetettek a tengerbe” (Mk 1,16), amikor Jézus meghívta őket. Ezt követően látta meg „Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában” (Mk 1,19), akiket szintén meghívott követésére. Az újabb meghívott szintén éppen dolgozik. Lévi a vámasztalnál ül, napi munkáját végzi. Jézus és Lévi korábban nem találkoztak. Most látják egymást először. Jézus rögtön meglátja Léviben azt, aki képes felszámolni korábbi életét. Lévi pedig rögtön meglátja Jézusban azt, akit érdemes követni, akinek érdemes a tanítványává válni.

Jézus megszólítja Lévit, beleszól az életébe. Szinte hihetetlen számunkra, hogy valaki beleszól egy számára ismeretlen ember életébe és a megszólított személy gondolkodás nélkül, késlekedés nélkül követni kezdi azt, akit nem is ismer. Egyetlen magyarázat lehet erre: Jézus szavának hatalma határtalan és Lévi bizalma szintén határtalan.

Az Úr meghívó és bűnbocsátó szava és az én határtalan bizalmam iránta tesz Jézus követőjévé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas mennyei Atyánk! A te gyermekeid vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy szeretett gyermekednek nevezz bennünket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Segíts minket, hogy irgalmad és megbocsátásod által újjászülessünk! Isten Fia, Jézus Krisztus, hirdetted és elhoztad nekünk az Atya irgalmát! Taníts minket alázatra és igaz bűnbánatra! Szentlélek Isten, aki a kiengesztelődés forrása vagy! Világosíts meg minket, hogy minden szegényben és rászorulóban Jézust lássuk, akivel jót tehetünk, amikor irgalmasak vagyunk hozzá!

2022. január 14. – Péntek (Mk 2,1-12)

p, 2022/01/14 - 00:00
Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?” Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!” Mk 2,1-12

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakasz két témát dolgoz fel: Jézus csodatevő erejét és az ő bűnbocsátó hatalmát. A szentírástudósok szerint a béna meggyógyításának története eredetileg egy önálló csodaelbeszélés lehetett, amelyhez később hozzákapcsolódott a bűnök megbocsátásáról szóló tanítás. Ebben az esetben a fordulatot, az érdekességet az adja, hogy a testi gyógyulásról a lelki megtisztulásra helyeződik át a hangsúly. A csoda itt nem csupán Jézus szavának isteni hatalmát igazolja, hanem az Úr bűnbocsátó hatalmát is bizonyítja. A szemmel látható csoda, a gyógyulás jelzi, hogy egy másik csoda, egy szemmel láthatatlan csoda is történik, az ember megszabadul a bűneitől is.

A béna gyógyulásához szükség volt Jézus isteni hatalmára, továbbá négy ember hitére. Azokra gondoljunk, akik nem ismertek lehetetlent. Akik számára nem volt akadály a hatalmas tömeg. Akik még a tetőt is képesek voltak kibontani céljuk elérése érdekében. Akik minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy a beteg, a béna Jézus elé kerüljön. Ez a négy ember hitt Jézusban, az ő isteni erejében, gyógyító hatalmában. A hit nem tétlenül várakozó és nem az adott élethelyzetbe beletörődő, hanem cselekvő és segítő. Ezt a hitet csak Jézus látja, ő ismeri fel. És ő az, aki meg is jutalmazza ezt a hitet. A hit jutalma a gyógyulás, a szabadulás, a megváltás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.

2022. január 13. – Csütörtök (Mk 1,40-45)

cs, 2022/01/13 - 00:00
Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.” Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. Mk 1,40-45

Elmélkedés

Leprás. Egyetlen szó, amely leírja az evangéliumban szereplő személyt, aki Jézus segítségét kéri. Leprás. Ez a szó számunkra nem egy részletes életrajz, de a bibliai idők embere számára tökéletesen és teljesen leírta ennek a személynek az élethelyzetét. Leprás, azaz egy gyógyíthatatlan bőrbetegségben szenved. Kilátástalan élethelyzet, jövő nélküli, remény nélküli élethelyzet. Gyógyulást embertől nem várhat, a társadalom kitaszította, tehát senkivel nem érintkezhet, amely érthető abból a szempontból, hogy így akarták megakadályozni a betegség terjedését. A mózesi törvény szerint a leprásoknak tilos megközelíteniük az egészségeseket, de ez az ember mégis Jézushoz járul. Nem törődik a szabályokkal, mert erős benne a gyógyulás vágya. Az előírás nem akadályozhatja meg őt a közeledésben, mert erős a hite, hogy Jézus képes őt meggyógyítani. Ezért mondja az Úrnak: Te képes vagy megtisztítani. Neked van hatalmad ahhoz, hogy megszabadíts a betegségemtől. A te erőd csodát, gyógyulást hozhat számomra.

A leprás „térdre borulása” az ő alázatát, Istenre hagyatkozását fejezi ki. A „megesett rajta a szíve” kifejezés Jézus részéről az irgalmasságot, az isteni könyörületet, az ember felé történő teljes odafordulást jelenti, amely messze több, mint valamiféle olcsó szánalom.

Csoda ott történik, ahol az emberi alázat és az isteni irgalom találkozik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te azért hívtad meg egykor tanítványaidat, hogy a te tanúid legyenek. Tanúskodjanak arról, amit tanítottál és cselekedtél. Ők megismerték a te életedet, veled éltek, s látták találkozásaidat az emberekkel. Te arra hívsz bennünket, hogy megismerjünk téged és tanításodat, és legyünk tanúid a világban. Tőled kapott küldetésünk mindenkihez szól, örömhíredből senki nem lehet kizárva, irgalmad mindenki felé kiárad. Taníts minket arra, hogy engedelmes szolgáid legyünk, akik művedet alázattal folytatjuk annak érdekében, hogy Isten országa szüntelenül növekedjen.

2022. január 12. – Szerda (Mk 1,29-39)

sze, 2022/01/12 - 00:00
Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. (Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. Mk 1,29-39

Elmélkedés

Péter apostol anyósának meggyógyítása minden bizonnyal a legrövidebb csodaelbeszélés az evangéliumokban. Márk evangélista tényszerű leírásából érdemes kiemelnünk, hogy amikor Jézus megérkezik, rögtön szólnak neki, hogy egy beteg tartózkodik a házban. Ha azért tesznek neki említést a beteg jelenlétéről, mert azt remélik, hogy meggyógyítja őt, akkor ez arra utalhat, hogy gyorsan elterjedhetett annak híre, hogy Jézus képes meggyógyítani a betegeket. Az előzményekben csupán egyetlen csodáról olvastunk, a tisztátalan lélek kiűzéséről, de ez nem jelenti azt, hogy Kafarnaum városában ezekben a napokban Jézus nem gyógyított meg más beteget. Történhetett több gyógyítás is, csak az evangélista nem jegyezte le mindet, hiszen évekkel az eseményeket követően született műve mindabból, amit az apostolok szóbeli igehirdetése megőrzött.

Ennél a csodánál Jézus nem szólal meg, csupán érintése, segítő mozdulata közvetíti a beteg számára a gyógyító erőt. Ez a csoda is Jézus szabadító győzelmét hirdeti. Az asszony szolgálata mutatja, hogy a gyógyulás azonnali és teljes. Az eddig lázasan ágyban fekvő személy rögtön képes felállni és ellátni a család és a vendégek szolgálatát. Péter anyósának szolgálata egyrészt a gyógyulás bizonyítéka, másrészt válasz Jézus szabadító cselekedetére.

Kész vagyok-e annak szolgálni, aki megszabadít engem a rossztól és a bűntől?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség lelkületét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nélküled semmi vagyok, önmagamtól semmire sem jutok. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

2022. január 11. – Kedd (Mk 1,21-28)

k, 2022/01/11 - 00:00
Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. Mk 1,21-28

Elmélkedés

Isten országa Jézus személyében valósul meg. Ez mutatkozik meg a tanítványok meghívásában, ahogyan arról tegnap olvastunk, és erről szól a mai szakasz is. A történet egy hagyományos csodaelbeszélés, egy tisztátalan lélek kiűzése, amely eseményt Márk evangélista egy értelmező keretbe foglalja. A csoda leírása előtt ezt olvassuk: Jézus „úgy tanított, mint akinek hatalma van.” Mire vonatkozik ez a megjegyzés? Nyilvánvalóan elsősorban arra a tanításra, amit Jézus elmondott a kafarnaumi zsinagógában, bár ebből a beszédből e helyen Márk nem rögzít egyetlen szót sem. Ugyanakkor előre is mutat ez a megjegyzés, tehát az ezután következő csodára, amely esetnél világosan megmutatkozik Jézus szavának hatalma, a szavaiban rejlő isteni erő, hiszen elég neki kimondani azt, hogy a gonosz távozzon a megszállott emberből és rögtön megtörténik az, amit parancsoló szava kifejez. A csoda leírása után az evangélista megemlíti a jelenlévők reakcióját: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas!” Lám, az emberek rögtön észreveszik Jézus különleges hatalmát.

Érdemes odafigyelnünk az emberek „megdöbbenésére.” Arra utal ez a kifejezés, hogy az embereket kizökkenti a megszokottságból, a nyugalomból mindaz, amit hallanak és látnak. Jézus szavai és tettei nem csak az egykori hallgatóságot, hanem bennünket is megérintenek, felráznak, számunkra is új távlatot nyitnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg.

2022. január 10. – Hétfő (Mk 1,14-20)

h, 2022/01/10 - 00:00
Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt. Mk 1,14-20

Elmélkedés

A következő hetek hétköznapjain, egészen a nagyböjt kezdetéig (március 2.), Szent Márk evangéliumát olvassuk folytatólagosan. Művének elején az evangélista röviden bemutatja Keresztelő János személyét, Jézus megkeresztelkedését, majd pedig megkísértését a pusztában. Ezután következik a mai evangéliumi szakasz. Jézus tevékenységének bemutatását Márk egy összefoglaló jellegű tanítással kezdi: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Mindebből világosan kiderül az olvasó számára Jézus tanításának lényege. Az Úr meghirdeti, hogy jövetelével, fellépésével elkezdődött az Isten országa, felszólítást intéz, hogy az emberek térjenek meg és higgyenek az általa hirdetett örömhírben.

Ez a rövid üzenet, ez a két mondat nem egy konkrét, adott helyen az éppen jelenlévő embereknek elmondott tanítás része, hiszen nincs megjelölve sem a hallgatóság, sem a helyszín. Ez az összefoglaló jellegű üzenet minden kor emberéhez szól, hozzánk is, akik sok évszázad távlatából szeretnénk napról napra megismerni Jézust, hogy követhessük őt. Hisszük, hogy az általa egykor meghirdetett és megvalósított Isten országa ma is jelenlévő valóság. Hisszük, hogy Isten kegyelme minket is bűnbánatra és megtérésre ösztönöz. Hisszük, hogy az evangélium, az örömhír az üdvösségre vezető tanítás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

2022. január 9. – Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése (Lk 3,15-16. 21-22)

v, 2022/01/09 - 00:00
Abban az időben: A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.” Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Lk 3,15-16. 21-22

Elmélkedés

Te vagy az én szeretett Fiam

Urunk megkeresztelkedésének mai ünnepével befejeződik a karácsonyi ünnepkör. Mostantól nem a gyermek, hanem a felnőtt Jézusra figyelünk. A születés és a Jordán folyóban történt keresztelkedés között mintegy 30 esztendő telt el. Az igaz és bűntelen ember, a népek fejedelme és a nemzetek ura most csatlakozik a bűnös emberekhez, beáll a sorba, hogy megkapja Jánostól a bűnbánat jelét, bár nincs semmilyen bűne. Feltűnés nélkül, névtelenül teszi ezt. Senki sem ismeri fel, hogy a Messiás áll közöttük. Ő türelmesen vár a sorban a Jordán folyó partján, mint mindenki más. Aztán végre Keresztelő János elé lép. A jelenlévők láthatják János megdöbbenését, csodálkozó tekintetét, amikor megpillantja a felé közeledő Jézust. Hogyan lehetséges, hogy Jézus, aki bűn nélkül van, most itt áll? Hogyan lehetséges, hogy ő, aki a Szentlélekkel és a tűzzel keresztelkedik, most a vízzel történő keresztséget kéri? Miért áll be a bűnös emberek tömegébe egy olyan ember, akinek nincs vétke, tehát nincs szüksége bűnbocsánatra sem? A lehetséges magyarázat ez: Jézus elfogadja és megkezdi annak a szenvedő szolgának a küldetését, akit a bűnösök közé sorolnak, gonosztevőként halálra ítélnek és bűnözőként keresztre feszítenek.

Figyelemreméltó, hogy Szent Lukács evangélista nem magára a keresztelés cselekményére irányítja figyelmünket, hanem az azt követő mennyei szózatra, isteni kinyilatkoztatásra. Az égből a mennyei Atya hangja hallatszik, amint Jézusnak mondja: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Lk 3,22). Az Atya ünnepélyesen bemutatja a Fiút, mint az ő küldöttét. Jézus nem csupán Isten engedelmes szolgája, aki egész életében az Atya akaratát teljesíti és ezt teszi akkor is, amikor vállalja a szenvedést és a kereszthalált, hanem Fiú is, akit majd az Atya megdicsőít engedelmességéért, a megváltás beteljesítéséért azáltal, hogy feltámasztja őt a halálból. Jézus soha nem tekintett úgy istenfiúságára, mint valamiféle kiváltságra, hanem szolgálni akart egész életében és életével.

Ma, Jézus megkeresztelkedésének ünnepén saját keresztségünk napját is felidézzük. Érdemes tudatosítanunk magunkban, hogy mekkora érték számunkra a keresztségben kapott kegyelem és a Krisztushoz való tartozás, valamint az Úrban való újjászületés. A keresztség szentségében való részesedés által Jézushoz váltunk hasonlóvá és a bűnbánat útjára léptünk, hogy Krisztusban újjászülessünk és mi is az Atya gyermekeivé váljunk. A vízzel való leöntés, illetve a vízben való alámerítkezés jelképe az istengyermekséget eredményezi számunkra, valamint azt, hogy felvételt nyertünk az Egyház közösségébe. Keresztségünk napjától elszakíthatatlanul az Úrhoz tartozunk.

Az ünnep kapcsán fontos azt is kiemelnünk, hogy amikor a szülők gyermekük megkeresztelését kérik az Egyháztól, akkor nem csupán egy hagyománynak engedelmeskednek, hanem arról a meggyőződésükről tesznek tanúságot, hogy az Istenhez és az Egyházhoz való tartozás olyan érték számukra, amellyel gyermeküket is gazdagítani szeretnék. A keresztség kiszolgáltatásának szertartása közben a szülők gyermekük helyett és nevében tesznek hitvallást és ígéretet arra, hogy vallásos nevelésben részesítik őt, amelyben a keresztszülők is segítik őket.

A keresztség felvétele azért jelentős számunkra, mert ekkor válunk a mennyei Atya gyermekeivé. Őrizzük meg magunkban az istengyermekség kegyelmét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hálás szívvel köszönöm meg azt a kegyelmet, amit a keresztségben kaptam. Segíts engem életem folyamán, hogy mindig az Atya kedves gyermeke maradjak! Lakjék bennem a Szentlélek, ő irányítsa cselekedeteimet és indítson tanúságtételre. Tisztíts meg engem a bűnbánat szentségében, hogy a lelki újjászületés pillanatában újra és újra átérezzem, hogy a mennyei Atya szeretett gyermeke vagyok. Taníts engem az alázatra és az engedelmességre!

2022. január 8. – Szombat (Mk 6,34-44)

szo, 2022/01/08 - 00:00
Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?” Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek, és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.” Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből. Mk 6,34-44

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás Márk szerinti változatát olvassuk a mai napon. A történet azzal kezdődik, hogy Jézus tanítja az embereket. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy viszonylag rövid idő alatt tömegesen keresik őt az emberek. Ennek oka egyrészt az, hogy az igazság tanítására felfigyelnek, másrészt az, hogy Jézus csodás módon képes meggyógyítani a betegeket. Mind erővel rendelkező tanítása, mind isteni hatalmáról tanúskodó gyógyítása sejtetni engedik, hogy elérkezett a messiási idő. Ezt a sejtést erősíti meg tulajdonképpen a kenyerek megszaporítása. Abban a korban széles körben elterjedt nézet volt, hogy a Messiás megismétli majd a pusztai vándorlás idején történt csodát. Miként egykor Isten mannával táplálta népét a pusztában az Egyiptomból való kivonulás után, ugyanúgy a Messiás kenyeret fog adni az embereknek.

Jézus a meglévő öt kenyeret és a két halat használja fel, hogy sok ezer embernek táplálékot adjon. Ő minden bizonnyal e kevés étel nélkül is tudott volna csodát tenni, de mégis fel akarta használni azt, amit az ember odaad, felajánl neki, bármennyire kevésnek tűnjön az. Isten áldásával e megsokasított kevéske étel már elegendőnek bizonyul. Az isteni nagylelkűség megtapasztalása indítson minket arra, hogy legyünk nagylelkűek és önzetlenek!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! A te Fiad, Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten, a te tökéletes képmásod, hasonmásod, akit azért állítasz elénk, hogy benne felismerjük, milyenné kell válnunk. Irgalmas Jézus, mutasd meg nekünk, miként válhatunk a mennyei Atya kedves gyermekeivé!

2022. január 7. – Péntek (Mt 4,12-17.23-25)

p, 2022/01/07 - 00:00
Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.” Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. Mt 4,12-17.23-25

Elmélkedés

Tegnap, Urunk megjelenésének ünnepén a napkeleti bölcsekre emlékeztünk. Az ünnep egyik mondanivalója, hogy a Krisztus által elhozott üdvösség nem csak egyetlen kiválasztott népnek szól, hanem minden nemzetnek, tehát a pogányoknak is. Ezt a gondolatot folytatja a mai evangélium, amikor Izajás próféta jövendölésének beteljesedését látja Jézus fellépésében. A mennyek országát hirdető Jézus fényt, világosságot hoz a pogányoknak is.

Érdemes tisztáznunk a jelenet idejét. Jézus születése után harminc évvel járunk. Az Úr immár nem gyermek, hanem felnőtt férfi, akinek szavára adnak az emberek, s most megkezdi működését a nép körében. Tevékenységének két fő eleme a tanítás és a gyógyítás. Mindkettő arról tanúskodik, hogy isteni képességekkel rendelkezik. Jézus ugyanis nem úgy tanít, mint korának más írásmagyarázói. Az emberek rögtön megérzik a szavaiban rejlő isteni igazságot és erőt. Gyógyításai szintén azt jelzik, hogy olyan hatalommal rendelkezik, amelynek egyetlen ember sincs a birtokában. Jézus elkezdi azt, amiért az Atya elküldte, az emberek üdvösségének szolgálatát. Megfigyelhetjük, hogy az evangéliumokban nincsenek semleges szereplők, akik mindvégig kívülállók maradhatnának. Jézus személye mindenkit megérint. Tanítását mindenki hallhatja és az isteni irgalmasságot megjelenítő csodáit mindenki láthatja. Mindenki döntés előtt áll. Nekem is döntést kell hoznom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem! Hálás szível köszönöm meg neked mindazt, amivel minden nap elhalmozol jóságodból. Köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Erősítsd meg bennem azt az elhatározást, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindennél jobban!

2022. január 6. – Csütörtök, Urunk megjelenése (Vízkereszt) (Mt 2,1-12)

cs, 2022/01/06 - 00:00
Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!” Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba. Mt 2,1-12

Elmélkedés

Szíves fogadtatás

Jézus születésének eseménye a háromkirályok érkezésével folytatódik. Rájuk emlékezünk a mai ünnepen, amelynek hivatalos elnevezése: Urunk megjelenése. A kezdeti időkben az Egyház három eseményt ünnepelt ezen a napon: Jézus megkeresztelkedését, a kánai menyegzőn végzett első csodáját, a víz borrá változtatását, valamint a napkeleti bölcsek érkezését, hódolatát. E három, egymástól független esemény közös eleme, összekötő kapcsa Jézus istensége. A kereszteléskor ugyanis a mennyei Atya kinyilvánította, hogy Jézus az ő Fia, azaz Isten. A kánai csoda alkalmával, azaz a víz borrá változtatásakor Jézus megmutatta isteni erejét. A napkeleti bölcsek hódolata pedig azt jelzi, hogy a pogány népek számára is megjelenik az Üdvözítő, ők is felismerik a betlehemi Gyermekben az Istent. Az ünnephez kapcsolódó számos imádságunkban mind a mai napig szerepel e három esemény, még akkor is, ha napjainkban csupán a bölcsek hódolatára emlékezünk ezen az ünnepen, s Jézus megkeresztelkedése a következő vasárnapra került, a kánai csoda pedig még egy vasárnappal későbbre.

A napkeleti bölcsek, akiket a keresztény hagyomány Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak nevez, s akik aligha lehettek uralkodók, nem hívatlan vendégek voltak Betlehemben, még akkor sem, ha előzetes bejelentés nélkül érkeztek. Mert akiket Isten vezet, akár úgy, hogy angyalokkal üzen nekik, mint a pásztoroknak, akár úgy, hogy különleges égi jellel, egy csillag fényével mutatja az utat, mint a bölcseknek, azokat szívesen kell fogadni. S ők valóban szíves fogadtatásban részesültek mind Jeruzsálemben, Heródes király udvarában, mind Betlehemben, a születés helyén, a szegényes istállóban. A szíves fogadtatás hátterében azonban más-más szándékok húzódtak meg a két helyszínen. Máté evangélista az első helyszín eseményeit részletesebben, az utóbbit viszont igencsak szűkszavúan mutatja be. A bölcsek a királyi udvarba érkezve előadják szándékukat, miszerint egy újszülöttet, egy leendő királyt keresnek, akinek csillagát megpillantották az égen, s ez a csillag ide vezette őket. Heródes és udvari emberei elcsodálkoznak a bejelentésen, felébred bennük a kíváncsiság és persze a királyban hatalmának féltése is. Rögtön hívatják az írástudókat, akik az ószövetségi idők prófétai jövendölései alapján, egészen pontosan Mikeás prófétára hivatkozva egy Betlehem nevű települést jelölnek meg az új király lehetséges születési helyéül. A bölcsek szívélyes fogadása és a részükre ilyen módon nyújtott segítő útmutatás azonban csak a látszat, mert a királyt nem jószándék vezeti. Tudni akarja az égi jel feltűnésének pontos idejét, és azt kéri a bölcsektől, hogy megtalálván az újszülöttet, térjenek vissza hozzá.

Ekkor a bölcsek Betlehembe indulnak, ez a második helyszín, itt találják meg, akit keresnek, Isten Fiát, és átadják neki ajándékaikat, az aranyat, a tömjént és a mirhát. A napkeleti bölcsek ekkor figyelmeztetést is kapnak, hogy ne menjenek vissza a gonosz szándékú Heródes királyhoz, és ők ennek megfelelően indultak haza. Példájuk azt mutatja, hogy érdemes figyelnünk az Isten által mutatott jelekre és érdemes megtennünk mindazt, amit Isten közöl velünk.

Legyünk bölcsek, ismerjük fel az isteni jeleket és kövessük Isten útmutatásait életünkben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A napkeleti bölcseket egykor egy fényes csillag, egy különleges égi jel vezette a Megváltóhoz, amit te mutattál nekik. Bölcsességük ott kezdődött, hogy felismerték az általad mutatott jelet és kutatni kezdték annak értelmét. Amikor megértették, hogy ez egy újszülött királynak a jele, akkor elindultak, követték a jelet. Az isteni jelet követni, s annak segítségével meglelni a Megváltót, boldogsággal és örömmel tölt el minket, akik újra és újra elindulunk a Megváltó felé. Segíts minket, hogy örömmel a szívünkben induljunk kifejezni hódolatunkat! Segíts, hogy életünk folyamán mindig azon az úton járjunk, amelyet te mutatsz nekünk!

2022. január 5. – Szerda (Jn 1,43-51)

sze, 2022/01/05 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,43-51

Elmélkedés

A mai evangéliumi beszámoló szerint újabb két személy csatlakozik Jézus tanítványi köréhez. Az ő esetükben is megjelenik az a mozzanat, hogy egy tanítvánnyá lett ember hív valakit Jézushoz. Miként András a testvérét, Pétert hívta, ugyanúgy Fülöp Nátánáelnek beszél Jézusról, pontosabban arról, hogy megtalálta azt, akiről az ószövetségi jövendölések, a prófétai ígéretek szóltak. Bár nem mondja ki, hogy a megtalált személy lehet a Megváltó, szavai mégis felkeltették Nátánáel érdeklődését, akit aztán Fülöp rögtön el is vezet Jézushoz.

Sem András, sem Fülöp nem várnak sokáig, hanem azonnal elmondják élményüket, rögtön késztetést éreznek arra, hogy másokat is Jézushoz vezessenek. Ez arra utal, hogy a Jézussal való első találkozás mennyire megragadó, erőteljes élmény volt számukra.

Érdemes Fülöp magatartásából tanulnunk. Nátánáel kérdésére nem áll neki meggyőzni őt, nem vitatkozik vele, hanem egyszerűen csak annyit mond, hogy jöjjön és nézze meg személyesen. Ez a lelkület számunkra is követendő, amikor Krisztusról beszélünk. Sokan talán ismeretlenül is elutasítják őt, vagy érdektelenségüket fejezik ki. Mások bizonytalanok vagy bizalmatlanok. Nem tudjuk minden esetben meggyőzni az ilyen személyeket, de bátoríthatjuk őket arra, hogy menjenek Jézushoz, ismerjék meg őt személyesen, és a találkozás után majd kialakul a saját véleményük, s talán felébred bennük a hit.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

2022. január 4. – Kedd (Jn 1,35-42)

k, 2022/01/04 - 00:00
Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.” Jn 1,35-42

Elmélkedés

Keresztelő Szent János tanúságtételét követően annak eredményéről tudósít a mai evangéliumi részlet. Mesterük kijelentéseit hallva János két tanítványa nyomban Jézus után indul. Az egyikük András, a másik pedig maga János evangélista, aki leírta a történetet, illetve az evangéliumot. Felébred bennük a vágy, hogy annak követői legyenek, akiről János azt vallotta, hogy ő az Isten Fia. Jánosban nyoma sincs a féltékenységnek amiatt, hogy tanítványai közül ketten elhagyják őt, új mestert választanak maguknak. Nem akarja egyetlen percig sem marasztalni őket, hanem engedi, hogy elinduljanak. János tanúságtétele tehát valóban eredményes.

Mit várhatott Jézustól a két tanítvány? Biztosan tele volt a fejük sok-sok kérdéssel és tele volt a szívük a megismerés vágyával. Amikor Jézus váratlanul megfordul és szándékukról kérdezi őket, hirtelen zavarodottságukban a lehető legegyszerűbb kérdés jut csak eszükbe: „Mester, hol laksz?” Jézus pedig magában mosolyog: Hát csak ez jut eszetekbe? Nem tudtatok jobb kérdést kitalálni? Tényleg arra vagytok csak kíváncsiak, hogy melyik házban lakom? Dehogy! Sokkal többet szeretnétek ti ennél! Meg akartok ismerni engem és tanítványaim akartok lenni. Gyertek, megmutatom nektek a házat, megosztom veletek életemet!

Talán érdemes nekem is egy egyszerű kérdéssel megszólítanom az Urat, aki egy csodálatos életre fog meghívni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a történelmi idő egy bizonyos pontján megszülettél és beléptél az emberek számára élettérként szolgáló teremtett világba, jelen voltál a világ kezdetekor, a teremtéskor is. Az ég és a föld, Isten teremtetlen és teremtett világa, láthatatlan és látható világa az idő egy pontján összeér. Isten végtelen hatalma a te gyermeki gyengeségedben láthatóvá vált, Isten végtelen szeretete emberközelségbe került. A mi csodálatunk immár nem csak a teremtett világnak és a Teremtőnek szól, hanem neked, az Isten Fiának is, aki emberré lettél, s aki születéseddel újjáteremted a világot és elhozod minden ember számára az újjászületés lehetőségét.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva