Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 52 perc 27 másodperc

2019. május 25. – Szombat (Jn 15,18-21)

15 óra 17 perc
Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.” Jn 15,18-21

Elmélkedés

Miközben a krisztusi közösség tagjait az egymás iránti szeretet jellemzi, a világ részéről gyűlölet árad feléjük. Valójában nincs ebben semmi újdonság, hiszen az Isten országát hirdető Jézust sem fogadta el mindenki, ő is sokszor találkozott elutasítással, ellenséges viselkedéssel, amely végül gyilkos mértékű haraggá, gyűlöletté növekedett. Itt is érvényes az a jézusi mondás, hogy a szolga nem nagyobb az uránál. Ha Jézusnak, a Mesternek jutott a rosszból, az ellenségeskedésből, akkor ezt tanítványai sem tudják elkerülni.

Ellentétes érzésekről és magatartásokról van itt szó, amellyel már találkoztunk a világosság és a sötétség, a hit és a hitetlenség bemutatásakor. A hívők Krisztusért szeretik egymást, a világ pedig éppen Krisztus miatt gyűlöli őket. Az Úr kihív minket a világból, a világias gondolkodásból, és Isten előtti hódolatra, odaadásra szólít fel.

Jézus szavait mindenképpen figyelmeztetésnek kell vennünk, de ez nem azt jelenti, hogy legyen üldözési mániánk és mindenben fenyegetést, rosszindulatot kell látnunk. A világgal és a nem hívőkkel való kapcsolattartásban a keresztény közösség tagjai tehát legyenek jóindulatúak, de kellően óvatosak! Nem félünk a támadásuktól, mert jól tudjuk, hogy éppen ezek késztetnek minket nagyobb elköteleződésre. A hitükben gyengébbeket pedig segítsük a nehéz helyzetekben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz az út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Te légy társam az Atyához vezető úton! Te légy erősítőm, ha fáradok! Te légy bátorítóm, ha csüggedek! Te légy örömöm, amikor megérkezem! Segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!

2019. május 24. – Péntek (Jn 15,12-17)

p, 2019/05/24 - 00:00
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!” Jn 15,12-17

Elmélkedés

Tegnap arról olvastunk az evangéliumban, hogy Jézus az Atya szeretetét hozta el a világba és sugározta az emberek felé. Értelemszerű, hogy mindez azzal folytatódik, hogy a Jézusban hívőket az egymás iránti szeretet jellemzi és tartja közösségben. Ezt mondja a mi Urunk: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!”A mérték tehát, amire tanítványainak törekedniük kell, az ő szeretete. Jézus értelmezésében a szeretet egyetemes, azaz senki nem zárható ki belőle. Így fordul Isten is minden ember felé és ezt kell utánoznunk.

A szeretet legmagasabb és Isten számára legértékesebb foka az, amikor valaki még az életét is felajánlja, odaadja a másik emberért. Úgy szokás ezt mondani, hogy az illető hősies fokban gyakorolta a szeretetet. Lényeges azonban megjegyeznünk, hogy amikor Jézus erről tanít, akkor nem csupán elméletről van szó, hiszen világos utalás ez az ő keresztáldozatára. Önfeláldozása a bizonyítéka annak, hogy Isten a végsőkig elmegy annak érdekében, hogy az emberek felé kimutassa szeretetét. Isten szeretete, ami legfőképpen Jézus megváltó halálában mutatkozik meg, mindig előzetes és adakozó, várja viszonzásunkat. Az ő és a mi szeretetünk közti különbség azonban mindig megmarad. Igyekezzünk emberi erőnkből telhetően viszonozni természetfeletti, végtelen szeretetét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Neked köszönhetjük születésünket, emberi létünket, egész életünket. Te szeretettel fordulsz felénk és gondoskodsz rólunk életünk során. Örömmel adunk most neked hálát mindazért, amit tőled kapunk. Megismerjük isteni nagyságodat és fenségedet, ezért örömmel imádunk téged. Benned felismerjük jóságos Atyánkat, aki a javunkat akarod, ezért szívesen fordulunk hozzád kéréseinkkel. Sokszor megtapasztaljuk irgalmasságodat és megbocsátó jóságodat, ezért bizalommal fohászkodunk hozzád bűneink bocsánatáért. Urunk, hallgasd meg imáinkat!

2019. május 23. – Csütörtök (Jn 15,9-11)

cs, 2019/05/23 - 00:00
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.” Jn 15,9-11

Elmélkedés

A gyermek viselkedése pontosan tükrözi szülei viselkedését. Amit otthon, a családi közösségben lát, azt fogja a másik közösségben, az óvodában vagy az iskolában is tenni. Jézus is egy gyermek, a mennyei Atya Fia. Valóságos emberként pontosan úgy viselkedett, mint minden más ember, gyermeki egyszerűséggel mutatta meg, hogy mit látott, mit élt át otthonában, a mennyben, Atyja mellett. Szeretetet kapott és kap szüntelenül az Atyától, ezért szeretetet ad tovább az embereknek. Jézus nagyon egyszerű szavakkal mondja ezt el: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.” Felnőttként is megőrizte ezt a gyermeki lelkületet: mindhalálig az Atya szeretetét sugározta felénk. Nem csupán érzelem ez a szeretet, hanem tettekben megnyilvánuló, odaadásban, önfeláldozásban megnyilvánuló szeretet. Ezért lényeges tehát, hogy „mindhaláig” sugározta az Atya szeretetét, mert a kereszthalálban is ez mutatkozott meg.

Aztán olyat tett, amire mi emberek képtelenek volnánk. Halála után is tovább sugározza az Atya szeretetét. Azért küldi el számunkra a Szentlelket, ezért hozza létre az Egyház közösségét, hogy szeretete, kegyelme velünk legyen az idők végéig.

Vajon mi, akik keresztségünk óta Isten gyermekei vagyunk, törekszünk-e arra, hogy megmaradjunk Isten szeretetében? Tudjuk-e Jézushoz hasonlóan sugározni a szeretetet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, mivel te a lelkünkben laksz, a te imád a miénk is, én pedig szeretnék abban szüntelenül részt venni; ezért lelkem kis edényként az élet e forrása alá tartom, és hogy ezt tovább tudjam adni a lelkeknek, hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.

2019. május 22. – Szerda (Jn 15,1-8)

sze, 2019/05/22 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Jn 15,1-8

Elmélkedés

Jézus gyakran használt olyan hasonlatokat üzenetének megvilágítására, amelyet hallgatói jól ismertek például a prófétai beszédekből. A mai evangéliumban is egy ilyen képpel találkozunk. Izajás prófétánál szerepel az a hasonlat, hogy a választott nép szőlőskert, amelynek Isten a tulajdonosa, gazdája és művelője. „Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves” - mondja Jézus, majd kiegészíti ezt a képet a következővel: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.” Szavai kinyilatkoztatásnak számítanak, amelyek megvilágítják kapcsolatát az Atyával és a mi kapcsolatunkat ővele. Jézus a szőlőtő, azaz az élet rajta keresztül árad. Ő tartja életben azokat, akik hozzá tartoznak, miként a szőlőtő is táplálja a szőlővesszőket.

Jézus az igazi szőlőtő, azaz egyedüli közvetítő az emberek számára a mennyei Atya felé. Ő nyilatkoztatja ki számunkra személyében, tanításában és tetteiben az Atyát. Rajta keresztül ismerhetjük meg az Atyát és az ő felénk áradó szeretetét. A hasonlat elején Jézus gyümölcstelenségről, terméketlenségről beszél. Ez a választott nép hitetlenségét, elutasítását jelenti. Isten évszázadokon keresztül eljuttatta küldöttei, prófétái által üzenetét az ő népéhez, de ezt nem szívlelték meg. A végső időkben eljövő Messiást, Jézust a korábbi idők prófétáihoz hasonlóan elutasították és megölték. E terméketlenséggel áll szemben a hasonlat végén megjelenő „bő termés”, amelyet azok hoznak, akik hittel elfogadják Jézust.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Jézus! Mindenfelé látni a sok rászorulót és szegényt. Látjuk, hogy sokan félrefordítják fejüket és továbbmennek anélkül, hogy enyhítenék a szenvedők baját. Segíts minket, hogy soha ne gondoljuk azt, hogy nem tudunk segíteni vagy a mi segítségünk keveset ér! Adj nekünk erőt, hogy megtegyük azt a keveset, amire lehetőségünk van! Te azt kéred tőlünk, hogy gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit, legyünk irgalmas szamaritánusok, akik nem megyünk el szó nélkül embertársaink mellett, hanem a konkrét helyzetekben igazi segítséget adunk. Hisszük, hogy minden jócselekedetet, amit másoknak teszünk, neked tesszük, Urunk.

2019. május 21. – Kedd (Jn 14,27-31a)

k, 2019/05/21 - 00:00
Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.” Jn 14,27-31a

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletben Jézus újabb ígéreteket ad apostolainak, s ezzel felkészíti őket arra az időre, amikor ő már nem lesz személyesen a földön. Az apostolok számára, az Úr mennybemenetelekor válik világossá, hogy a mennyből a földre eljövő Üdvözítőnek földi küldetése befejezése után vissza kell térnie a mennybe, de műve ezután is folytatódni fog. Az Úr már a mennybemenetel előtt, az utolsó vacsorán nyíltan beszélt arról, hogy vissza fog térni az ő Atyjához. Távozása előtt gondoskodott róla, hogy igéjével és szentségeivel továbbra is velünk maradjon az idők végezetéig. Szentségi jelenlétének legcsodálatosabb módja az Oltáriszentség.

A mai részlet azzal zárul, hogy Jézus szeretetből engedelmeskedik az Atyának és teljesíti a tőle kapott küldetést. Megtestesülése, világrajövetele az Atya akaratának megfelelően történt. Isten országának hirdetése során mindig azt tanította, amit az Atyától hallott és az Atya bízott rá. Csodái, csodás gyógyításai előtt mindig az Atyához fohászkodott, hogy e tetteiben is az Atya szeretete és irgalma nyilvánuljon meg. A mennyei Atyának engedelmeskedett akkor is, amikor vállalta a szenvedést és megváltásunkért feláldozta magát a kereszten. Ennek a végsőkig elmenő engedelmességnek lett a jutalma, hogy az Atya feltámasztotta őt a halálból. Jó volna, ha az Úr példájából tanulva mi is minden helyzetben azt tennénk, amit Isten kíván tőlünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a Jó Pásztor, aki összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat. Te fáradhatatlanul indulsz az elveszett bárányok után és visszavezeted őket a közösségbe. Te ismered és nevükön szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. A kereszten életedet adtad a juhokért, minden emberért, értünk. Hívj napjainkban is fiatalokat szolgálatodra, akik téged követve egész életükkel a te szeretetedet közvetítik az embereknek, és a te tanításodat hirdetik. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

2019. május 20. – Hétfő (Jn 14,21-26)

h, 2019/05/20 - 00:00
Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.” Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.” Jn 14,21-26

Elmélkedés

Jézus búcsúbeszédét olvassuk tovább a mai evangéliumban, amelynek végén a Szentlélek eljövetelének ígéretéről hallunk: „A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.” Az Úr ígérete Pünkösd napján teljesedett be. Az apostolokra egykor kiáradt harmadik isteni személy, a Szentlélek, azóta is jelen van, működik az Egyházban. A Lélek működésének hatásait az apostolokhoz hasonlóan mi is megtapasztalhatjuk, azaz ő segít minket abban, hogy a krisztusi tanítás teljességét és mélységét megértsük. Azt is megmutatja számunkra, hogy a meghallott és megértett üzenetet, miként tudjuk életünkben megvalósítani. Krisztus ugyanis nem azt kéri tőlünk, hogy ne csupán ismerjük tanítását, hanem éljünk annak megfelelően. Ez pedig azt fejezi ki, hogy szeretjük Istent. Ezért mondja Jézus: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem.”

A Szentlélek jelenléte az Egyházban és kiáradása a keresztény hívekre nem elegendő önmagában az üdvösséghez. Nem mondhatjuk azt, hogy aki meg van keresztelve és részesült a bérmálás szentségében, azaz elnyerte a Szentlélek ajándékát, az feltétlenül üdvözülni fog, hanem együtt kell működnünk életünk során a Lélekkel. Isten akarata szerint a megváltás művében mindannyiunk számára a Szentlélek az üdvösség forrása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet szolgád által! Mindenekelőtt azért adunk hálát néked, mert hatalmas vagy! Dicsőség néked mindörökké!

2019. május 19. – Húsvét 5. vasárnapja (Jn 13,31-33a.34-35)

v, 2019/05/19 - 00:00
Abban az időben: Amikor az áruló Júdás kiment a teremből, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában, sőt hamarosan megdicsőíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Jn 13,31-33a.34-35

Elmélkedés

Szeressétek egymást!

A Krisztus által kinyilatkoztatott tanítást János evangélista és természetesen a másik három evangélista is már a Szentlélek megvilágosító kegyelmének fényében értelmezte, illetve amikor megírják műveiket, abban már tükröződik az apostoli igehirdetés során letisztult üzenet.

A mai evangéliumban ezt mondja Jézus: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!” Elképzelhetetlen, hogy az Úr mennybemenetele után János ne idézte volna fel magában és ne ismételgette volna minden nap ezt az új törvényt, a szeretet parancsát. E parancsot, amely mintegy végrendeletként hangzott el az utolsó vacsorán Jézus szenvedése és halála előtt. „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” Elképzelhetetlen, hogy amikor János az összegyűlt Krisztus-követőknek beszélt, akkor ne idézte volna fel minden egyes alkalommal számukra ezt az üzenetet. Bizonyára újra és újra lelkükre kötötte, hogy olyan szeretettel kell egymás felé fordulniuk, amilyen szeretettel az Úr fordult mindenkihez. „Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Elképzelhetetlen, hogy János apostol és evangélista ne gondolt volna nap mint nap arra és ne beszélt volna a krisztusi tanítást megismerni szándékozóknak arról, hogy a világ felé tett keresztény tanúságtétel csak akkor lehet hiteles, ha azt olyanok teszik, akik szeretetben, szeretetközösségben élnek egymással.

Tanítványai számára így írja le Jézus a szeretet módját: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” E helyen nem csak arra kell gondolnunk, hogy az Úr hogyan szerette tanítványait és azokat, akik hozzá közel álltak. Ő a bűnösökre is szeretettel tekintett, mégpedig a bűnöst jóvá tevő szeretettel, a bűnös emberben a jó iránti vágyat felfedező szeretettel. Gondoljunk csak arra, hogy a mindenki által megvetett vámost, Mátét meghívja Jézus. Meglát benne valamit, amit senki más. De hasonló eset történik a másik vámossal, Zakeussal is. Ő az, aki felmászott a fügefára, mert látni akarta Jézust. Cselekedetét mindenki észrevette, ki is gúnyolták miatta. Kinevették és ujjal mutogattak rá, mert alacsony növésű volt és gyerekes módon fára mászott. Jézus is látta őt, de ő volt az egyetlen, aki meglátta ebben az emberben azt, aki kész megváltoztatni az életét, kész arra, hogy az emberek becsapása helyett a jótékonyságot válassza. És egy harmadik példa: amikor a házasságtörő nőt Jézus elé vitték a farizeusok és az írástudók, akkor mindenki a bűnöst látta benne, aki halált érdemel, akit meg kell kövezni. Egyedül Jézus látta meg benne azt, aki képes megváltoztatni az életét, felhagyni bűnös életével. Lám, így tekint Jézus mindenkire. Szeretettel nézi a bűnösöket, mert tőlük is jót vár.

E példák azt mutatják, hogy aki belekerül Jézus szeretetének vonzáskörébe, abban növekedésnek indul a jóság és az életszentség. Nem a bűnös múlt számít már, hanem az új kegyelmi állapot. De nem csak Jézus tud így nézni, hanem mi is, éppen ezt kéri tőlünk az Úr. Ő soha nem mondott olyat, hogy valaki ne volna méltó az ő szeretetére. Mi hányszor gondolunk ilyet és mentjük fel magunkat a szeretet kötelessége alól ezen a címen! Vegyük komolyan Jézus kérését! Tanuljuk meg tőle a helyes szeretetet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat. Te szabadon, kényszer és félelem nélkül adtad oda életedet, hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szeretetedet. Taníts minket arra, hogy szabadon és nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten és az emberek szolgálatára! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

2019. május 18. – Szombat (Jn 14,7-14)

szo, 2019/05/18 - 00:00
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” Jn 14,7-14

Elmélkedés

A mai evangélium Jézus bátorító és útmutató kijelentésével kezdődik: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Jézus az út mindenki számára, amelyen eljuthat Isten szeretetébe, közösségébe. Az „ismeret”, amiről Jézus beszél nem megtanulható tudást vagy annak elsajátítását jelenti, hanem olyan tapasztalatot, amely túlmutat az evilági valóságon, a földi törvényszerűségeken, és ajtót nyit a természetfeletti valóságra, amelyet a hit szemével, a hit által ismerünk meg. Fülöp apostol bizonyosságot kér Jézustól, mégpedig olyan bizonyítékot, ami már a földi életben kétségbevonhatatlanul igazolná az ember számára Isten létezését és szeretetét. „Mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk” – hangzik Fülöp kérése, amire Jézus megerősíti imént mondott szavait, miszerint az ő személyében megismerhető az Atya.

Keresztény hitünk lényegéhez, Isten utáni vágyakozásunk, Isten-keresésünk lényegéhez értünk itt. Istennel, akiben nem csak a világ teremtőjét ismerhetjük fel, hanem életünk ajándékozóját és Urát is, az ő Fia, Jézus Krisztus által találkozhatunk. Jézus arcára tekintve megláthatjuk Isten arcát. Jézus tekintetén keresztül az irgalmas Isten néz ránk. Jézus önfeláldozó szívén keresztül Isten szeret minket. Jézus szava által Isten közli velünk az üdvösségre vezető igazságot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, a tanúságtétel, a szeretetgyakorlás és a misszió minden formája a te nevedben történik. A te nevedben hirdetjük az evangéliumot és gyakoroljuk az irgalmas szeretet cselekedeteit. Te megfelelő segítséget adsz nekünk küldetésünk teljesítéséhez azáltal, hogy elküldöd számunkra a Szentlelket. A Lélek indít minket az igehirdetésre és a tanúságtételre, ő irányítja és vezeti az Egyházat a misszióban és a Szentlélek gondoskodik a missziós szolgálat eredményességéről. Adj jóindulatot mindazok szívébe, akikhez te küldesz minket!

2019. május 17. – Péntek (Jn 14,1-6)

p, 2019/05/17 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Jn 14,1-6

Elmélkedés

Szent János evangélista részletesen, hosszan ismerteti Jézusnak az utolsó vacsorán elhangzott búcsúbeszédét. A leírásból érezhetjük, hogy csak olyan személy képes erre, aki személyesen is ott lehetett és hallhatta az Úr szavait, illetve a későbbiekben sokszor átgondolta és elmondhatta másoknak az egykor elhangzottakat. Az evangélista Jézus működésének a bemutatásakor is mindig törekedett arra, hogy az egyes események, cselekedetek és csodák mélyebb lelki tartalmára rávilágítson, s ez a szándék a búcsúbeszéd leírásakor is nyilvánvaló.

E mélyebb lelki tartalom kifejtése mögött két dolgot érdemes észrevennünk. Először is azt, hogy a jézusi beszédek írásba foglalása már az Úr megváltó halála és feltámadása, továbbá a Szentlélek eljövetele után történt. János már a feltámadás fényében idézi fel magában a beszédet és a Szentlélek is megnyitotta értelmét a megváltás titkának megértésére. Az igazság megértésének, felismerésének titokzatos működését látjuk itt: Jézus az ő személyében és szavaiban kinyilatkoztatja a mennyei Atyát, amely kinyilatkoztatást a Szentlélek világít meg az ember számára.

A második lényeges körülmény, hogy a Krisztus-esemény és a krisztusi tanítás megértésének első lépcsőfoka az apostoli igehirdetésben már megtörtént. János is és a többi apostol is éveken keresztül hirdették mindazt, amit Mesterük mellett átéltek és hallottak, s ez idő alatt kikristályosodott, letisztult az üzenet. Ez a tiszta tanítás jut el hozzánk az Egyház igehirdető szolgálata által.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, add, hogy az időt úgy használjam fel, hogy értékes legyen földi és örök életem számára. Óvj meg mindnyájunkat ebben az esztendőben minden bajtól, és a napok, hónapok múlásával közelebb kerüljünk Atyai szívedhez. Szűz Mária, Isten Anyja, légy pártfogóm szent Fiadnál.

2019. május 16. – Csütörtök (Jn 13,16-20)

cs, 2019/05/16 - 00:00
Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.” Jn 13,16-20

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet az utolsó vacsora sajátos eseményére, a lábmosásra való utalással kezdődik. Étkezés közben Jézus megmossa tanítványai lábát. Jézus korában kialakult forgatókönyve volt a húsvéti vacsorának, amelyek az Úr utolsó vacsoráján is nyomon követhetőek. A vacsora része volt a résztvevők szertartásos kézmosása. De nem a lábmosás! A vacsorát vezető családfő nem mosta meg a többiek lábát. Jézus tehát eltér a megszokott rendtől, és éppen ez adja cselekedetének a hangsúlyt. Megmossa apostolai lábát. Teszi ezt egyrészt azért, hogy bebizonyítsa számukra, hogy valóban szolgálni jött, és nem tarja alantasnak az olyan szolgálatot, amit a vendégek megérkezésekor a rabszolgák szoktak végezni. Másrészt cselekedetével példát adott apostolainak: ők is alázattal szolgálják embertársaikat.

Mindezek fényében már érthető az Úr tanítása, aki ezt mondja: „Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél.” Jézus az úr és mi a szolgák, az ő szolgái. Nem képzelhetjük magunkat nagyobbnak nála, mert ez bűn volna, a teremtmény lázadása a Teremtő ellen. Továbbá Jézus a küldő, mi pedig a küldöttek, akik tanúságot teszünk róla. Ahogyan ő azt hirdeti, amit a mennyei Atya bízott rá, ugyanúgy nekünk is azt kell hirdetnünk, amit Krisztus bíz ránk. Ne önállósítsuk tehát magunkat, hanem mindig az ő nevében végezzük szolgálatunkat és tanúságtételünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, már rád találtam, mégsem adtam el mindenem, a rossz szokásaim, hibáim, kicsinyességem, melyek gátolnak abban, hogy egészen a tiéd legyek. Ne menj el tőlem, legyél segítségem, győzz bennem a rossz felett, mert nem vágyok másra, csak hogy a fényed uralkodjék bennem. Köszönöm, hogy kincs vagyok a szívedben, segíts, hogy kinccsé váljak mások számára.

2019. május 15. – Szerda (Jn 12,44-50)

sze, 2019/05/15 - 00:00
Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette: Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem az Atya, aki küldött engem, hagyta meg nekem, hogy mit mondjak és mit hirdessek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem. Jn 12,44-50

Elmélkedés

A világosság és a sötétség, a hit és hitetlenség gondolata végighúzódik János evangéliumában. A mai részletben ezt mondja Jézus: „Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben.” A mondás egyértelműsíti, hogy a világosság a hitet és Jézus személyének, valamint tanításának elfogadását, a sötétség pedig a hitetlenséget, az elutasítást jelképezi.

Jézus tanítása valóban igazság és megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatás. De ezt az igazságot nem kötelező elfogadnia az embernek. Itt egy másik szintre érkezünk, oda, hogy a világosság és a sötétség az emberben jelen van, az ember lelkének mélyén küzd egymással. A döntésem annak függvénye, hogy melyiknek a hatását engedem érvényesülni. Jézusnak az a szándéka, hogy meggyőzze az embereket. Nem elítélni akar minket, hanem megváltásunkat, bűntől való szabadulásunkat hozza el. Meg szeretne minket győzni arról, hogy ismerjük fel a lelkünk mélyén lakó rosszat, a bűnt, és szabaduljunk meg tőle. És ismerjük fel a lelkünk mélyén lévő jót, mindazt, ami a Teremtő Istennek köszönhető, és ezt engedjük a felszínre. Amikor tehát a saját döntésünkről van szó, akkor nincs átmenet a világosság és a sötétség között. Nincs szürkület, nincs félhomály, nincs köztes állapot. Ha Isten világossága nem győz bennem, akkor a sötétség foglya maradok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

2019. május 14. – Kedd (Jn 10,22-30)

k, 2019/05/14 - 00:00
Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10,22-30

Elmélkedés

A mai evangéliumban folytatódik a nyájáról gondoskodó pásztorról és a pásztorára hallgató nyájról szóló jézusi tanítás. Ezt mondja a mi Urunk: „Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik.” Érdemes sorra vennünk ezt a három kijelentést.

Először az hangzik el, hogy Jézusra hallgatnak az ő juhai. Egészen világos és egyértelmű ennek üzenete. Az tartozik Jézushoz, aki megnyitja fülét, értelmét és szívét az Isten országát hirdető Jézus előtt. Aki viszont nem hallgat rá és elutasítja tanítását, az nem lehet tagja Isten országának. Az igazság elfogadása nem kényszer senki számára. Felismerem-e Jézus személyében az üdvösség közvetítőjét és tanításában az üdvösség örömhírét?

A második kijelentés a pásztor és a nyáj kapcsolatát világítja meg. Nem idegenek egymás számára. A pásztor jól ismeri nyájának minden tagját, a bárányok pedig jól tudják, hogy ki a pásztoruk, ki a vezetőjük. Ismerik a hangját és követik őt, de az idegen hangjától elfordulnak. Felismerem-e Krisztus tanításában a követendő és életemet átformáló igazságot?

A harmadik kijelentés ígéretet fogalmaz meg azok számára, akik engedelmesen követik a pásztorukat: eljutnak az örök életre. Jézus nem küld minket, hogy egyedül haladjunk, küszködjünk életünk során, hanem vezet minket, velünk halad az örök élet útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Istenünk, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

2019. május 13. – Hétfő (Jn 10,1-10)

h, 2019/05/13 - 00:00
Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.” Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” Jn 10,1-10

Elmélkedés

A mindenható Isten az idők kezdetén szeretetből teremtette meg a világot és benne az embert, az idők teljességében pedig szeretetből küldte el Fiát a világba, hozzánk emberekhez. Jézus Krisztus személyében Isten Jó Pásztorként mutatkozik meg, aki ismer minden embert, ahogyan a nyáj minden bárányát ismeri a pásztor. De nem csak a rábízott bárányokat ismeri a pásztor, hanem azt is, hogy hol vannak a jó legelők, illetve milyen veszélyek, vadállatok leselkednek a nyájra. A pásztor jól tudja, hogy hová kell vezetnie a nyájat és képes arra, hogy megvédje az állatokat.

Jézus földi küldetése az volt, hogy hirdesse az üdvösség örömhírét. Ő és az ő tanítása vezet minket az örök élet felé. De hogyan lehetséges, hogy az ő földi világból való távozása, mennybemenetele után is terjedjen a világban az örömhír és el is jusson minden emberhez? A válasz egyszerű: Az Úr megbízatást, küldetést adott apostolainak, az évszázadok során pedig küldetést ad az apostolok utódainak, a püspököknek és a papoknak, hogy folytassák az üdvösség művét, terjesszék az örömhírt és jó pásztorként vezessék a Krisztusban hívőket. Isten minden korban hív, megszólít embereket, akiknek hasonlóvá kell válniuk Krisztushoz, a Jó Pásztorhoz. Isten tehát szüntelenül gondoskodik arról, hogy meghívott szolgái által elhangozzék az örömhír.

Hallgatok-e a pásztorok, a lelkipásztorok szavára, akiken keresztül Jézus szól hozzám?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.

2019. május 12. – Húsvét 4. vasárnapja (Jn 10,27-30)

v, 2019/05/12 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10,27-30

Elmélkedés

A pásztor

Egyházunk ma, húsvét 4. vasárnapján a Papi és szerzetesi hivatások világnapját tartja, amelyet az evangéliumi szöveg alapján Jó Pásztor vasárnapnak is nevezünk. E napon tehát a papokra emlékezünk, akik Jézusnak, az örök pásztornak példáját követve maguk is jó pásztorai akarnak lenni a rájuk bízottaknak.

A pásztor alakja végigvonul a Szentíráson. Mindjárt a teremtés leírása után találkozunk Ábellel, Ádám és Éva fiával, aki pásztor volt és nyájának legszebb bárányát áldozta fel Istennek. Utána pedig ott vannak a választott nép ősatyái, Ábrahám, Izsák és Jákob, valamennyien pásztorok. Még tovább olvasva a bibliai történeteket találkozunk Mózessel, aki apósának, Jetrónak a bárányait legeltette, amikor az égő csipkebokorban megjelent neki Isten. Nem feledkezhetünk el az ószövetségi idők nagy alakjáról, Dávid királyról, aki gyermekként szintén pásztorkodott, s a pásztorfiúból lett Izrael egyik legjelentősebb uralkodója. Szintén ószövetségi példa, hogy a 23. zsoltárban maga Isten a jó pásztor, aki biztos legelőre vezeti övéit. Az újszövetségben Jézus születésénél találkozunk pásztorokkal, ők tudják meg elsőként az angyalok híradásából, hogy Betlehemben megszületett a Megváltó, s nyomban el is indulnak, hogy hódolatukat kifejezzék. Másrészt Jézus példabeszédeiben találkozunk a pásztor alakjával, aki például egy időre otthagyja a kilencvenkilenc bárányt, hogy az egyetlen elveszettet megkeresse és visszavezesse a nyájhoz. A mai evangéliumban pedig Jézus önmagát nevezi pásztornak, ezt mondja: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik.”

Jézus olyan pásztor, aki őrzi juhait, vigyáz rájuk, jól ismeri az őket fenyegető veszélyeket. Ezért mondja: „senki nem ragadja ki őket kezemből.” Felelősséget érez azokért, akiket az Atya rábízott, ezért semmilyen körülmények között nem hagyja el helyét. Az Úr hűséges pásztori feladatához, közösségét, az Egyházat, szelíd szeretettel védelmezi. Ha a krisztusi közösséghez tartozunk, soha nem érezzük magunkat védtelennek vagy kiszolgáltatottnak, mert örök pásztorunk gondunkat viseli, többek között oly módon, hogy szíve szerinti pásztorokat ad minden korban a nyáj élére, akik az ő nevében végzik pásztori szolgálatukat.

Másrészt ki kell emelnünk az Úrnál azt a pásztori jellemzőt, hogy összetartja, egy közösségbe fogja a nyájat, amelyből senkit nem akar kizárni. Ezzel kapcsolatban így fogalmazza meg nagy vágyát: „Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra: egy nyáj lesz és egy pásztor” (Jn 10,16). Ma hálát kell adnunk azokért a pásztorokért, akik az Egyház történelme folyamán megértették az Úr vágyát és pásztori szolgálatukkal, igehirdetésükkel és életpéldájukkal előmozdították a krisztusi közösség egységét.

A jó pásztor harmadik tulajdonsága, hogy „ismeri juhait.” A juhok pedig ismerik pásztorukat és hallgatnak rá. A Mester és tanítványainak kapcsolatáról van itt szó, a kölcsönös barátságról és szeretetről. Adjunk ma hálát azokért a papokért, akik Krisztushoz vezettek és az ő szeretetére tanítottak minket.

Befejezésül még egy tulajdonságot kell kiemelnünk, amit Jézus más helyen így említ: „Életemet adom a juhokért” (Jn 10,15). Az Úr által rendelt pásztoroknak ebben is követniük kell Jézust, s ha a vértanú papokra és püspökökre gondolunk, akkor számos példát találunk olyanokra, akik megértették és megtették ezt, életüket is készek voltak feláldozni.

Hallgatok-e Jézus és az általa rendelt pásztorok szavára? Engedem-e, hogy az örök élet ösvényén vezessenek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Segítsd a papokat, hogy mindenkor a mennyei Atya szeretetét sugározzák a gyermekek és a fiatalok felé! Segítsd a papokat, hogy hirdessék az életet, és arra bátorítsák a családi életre készülőket és a családokat, hogy mindig számíthatnak Isten segítségére! Segítsd őket, hogy Isten jóságát és erősítő kegyelmét közvetítsék a betegeknek és a haldoklóknak! Élj minden pap szívében, hogy az irgalomban gazdag Istent képviseljék, amikor gyóntatják a bűnbánókat és a megtérőket! Segítsd őket, hogy hivatásukat szolgálatnak tekintsék!

2019. május 11. – Szombat (Jn 6,60-69)

szo, 2019/05/11 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szól hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Jn 6,60-69

Elmélkedés

Jézus tanítása az örök élet kenyeréről, az ő testéről, amelyet eledelül ad az embereknek, sokakból értetlenséget váltott ki és többen elhagyták őt tanítványai közül. Érthető, hogy ebben a helyzetben nem kis csalódottsággal kérdezi Jézus a legközvetlenebb barátait, apostolait szándékukról: „Ti is el akartok menni?” Ekkor Péter megerősíti, hogy kitartanak Mesterük mellett. Lényeges kijelentést, hitvallást tesz: „Az örök élet igéi nálad vannak.”

Jézuson kívül senki nem ígér örök életet az embernek. Az emberi ígéretek a földi dolgokra vonatkoznak és sokszor nem is tartják be őket. Az emberi ígéretek sokszor csak szavak maradnak, és nem válnak sem tettekké, sem valósággá. A semmivé foszlott ígéretek pedig csak növelik az ember bizonytalanságát és felerősítik bennünk azt a meglátást, hogy Isten ígéretei megbízhatóak. Jézus ígérete biztos, biztosan megvalósuló és túlmutat a földi valóság határain. Az ő ígérete beteljesíti hallhatatlanság utáni vágyunkat. Ígérete reményt önt mindazokba, akik Isten után és a teljes boldogságra vágyakoznak. Ígérete utat mutat nekünk, hogy miként juthatunk el mennyei Atyánkhoz. Az örök életet az a Jézus ígéri meg nekünk, akit az Atya feltámasztott a halálból és örökké él. Kövessük őt, hogy az ő ígérete és a mi reményünk szerint eljussunk az üdvösségre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól. Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában. Adj esőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket, mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra.

2019. május 10. – Péntek (Jn 6,52-59)

p, 2019/05/10 - 00:00
Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték. Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában. Jn 6,52-59

Elmélkedés

Jézus eucharisztikus beszédének utolsó részletéhez érkeztünk a mai napon, amelyben a feltámadást és az örök életet ígéri meg azoknak, akik hisznek benne és az Élő Kenyérrel, az ő testével táplálkoznak. Itt már az egykori hallgatóság reakciója is elhangzik, akik ezt kérdezik: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Csodálkozás és értetlenség tükröződik a kérdésből. Nem értik még az Úr szavait, nem tudhatják még, hogy miként ajándékozza önmagát az emberiségnek. Jézus szavainak értelme, s annak teljessége a szenvedés estéjén, az utolsó vacsorán bontakozik ki, amikor megalapítja az Oltáriszentséget. Az utolsó vacsora fényében válik az apostolok számára és a mi számunkra is világossá mindaz, amit Jézus a kenyérszaporítás után az élet kenyeréről mondott.

Arra a kérdésre tehát, hogy miként adhatja Jézus az ő testét eledelül az embereknek, az utolsó vacsorán kapjuk meg a választ. Ennek az utolsó vacsorának eseményére emlékezünk és ezt tesszük jelenvalóvá minden szentmisében. A szentmisét bemutató pap imádsága és a Szentlélek leszállása, közreműködése által a kenyér az Úr testévé, a bor pedig az ő vérévé változik át. Az Eucharisztia titkát akkor érthetjük meg a leginkább, ha nem csupán hiszünk benne és nem csupán imádásunkat fejezzük ki iránta, hanem magunkhoz vesszük a szentáldozásban. A szentáldozás által megújul életünk Krisztusban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Segíts, hogy ne az emberi szenvedélyek, az érzelmek vagy az ösztönök uralkodjanak rajtam, hanem a te szelíd uralmad valósuljon meg bennem! Ne a szokások, az emberi elvárások irányítsák életemet, hanem a te akaratod keresése és teljesítése. Te uralkodj bennem! Te irányítsd az életem! Te vezess az örök üdvösségre! Uram, jöjjön el a te országod!

2019. május 9. – Csütörtök (Jn 6,44-51)

cs, 2019/05/09 - 00:00
A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.” Jn 6,44-51

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás utáni jézusi beszédet tovább olvasva az evangéliumban, újabb gondolattal gazdagodunk. Saját testéről, mint kenyérről ezt mondja Jézus: „Aki e kenyérből eszik, örökké él.” Nem csupán ígéret ez, hanem beteljesedés is. Ígéret, üdvösségünk szempontjából a legfontosabb ígéret ez számunkra. Ha Krisztus testével táplálkozunk, akkor eljuthatunk az örök életre. Ebből a szempontból valóban a jövőnkre, végső sorsunkra vonatkozik ez a kijelentés. Ugyanakkor beteljesedésről is beszélhetünk, hiszen azáltal, hogy magunkhoz vesszük Krisztus testét az Eucharisztiában, már földi életünkben részesedünk az örökkévalóságban, már most birtokoljuk azt, aminek teljességét az örök életben kapjuk meg.

Az isteni gondviselés jelét és ajándékát fedezzük fel az Oltáriszentségben. Maga Isten gondoskodik rólunk, amikor lelki kenyeret nyújt nekünk a földi életben, és neki köszönhetjük, hogy vezet minket az örökkévalóság felé. Aki visszautasítja az Oltáriszentséget és nem akar élni annak vételével, az tulajdonképpen Isten szeretetét, gondviselését és végső soron az általa felkínált üdvösséget utasítja vissza.

A vallásosság megújításának nagy lehetősége tárul fel itt a hívek számára. Akik bűneik miatt nem járulhattak szentáldozáshoz és nem igyekeztek mielőbb megszabadulni azoktól, ne halogassák tovább a szentgyónást! Legyen rendszeres a szentgyónás, hogy rendszeressé válhasson a szentáldozás is!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Istenem, hogy szeressük egymást! Add, hogy minden embert szeressünk, még ellenségeinket is; nem azért, mivel testvéreink, hanem hogy azok legyenek! Add, hogy mindig égjen bennünk ez a testvéri szeretet, a testvér mint olyan iránt, és az ellenség iránt, hogy a szeretettől testvér legyen.

2019. május 8. – Szerda (Jn 6,35-40)

sze, 2019/05/08 - 00:00
Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.” Jn 6,35-40

Elmélkedés

A mai evangéliumban tovább olvassuk Jézus beszédét, amelyet a csodálatos kenyérszaporítás után mondott a népnek. Ezt mondja: „Én vagyok az élet kenyere.” Érdemes odafigyelnünk erre a kijelentésre és elmélyednünk annak titkában. A szentmise Jézus Krisztus áldozata és a mi áldozatunk. A szentmisében jelenvalóvá tesszük az Úr húsvéti áldozatát, azaz önfeláldozó halálát és üdvösségünket eredményező feltámadását, amely áldozathoz a mi felajánlásunkat, áldozatunkat is hozzákapcsoljuk. A szentmisében Jézus jelenvalóvá válik az átváltoztatott kenyérben és a borban, s ezt nem jelképes, hanem valóságos jelenlétnek nevezzük. Az élő, a feltámadt Jézus van jelen az Eucharisztiában. Az élő, a feltámadt Jézus adja nekünk önmagát, osztja meg velünk életét és egyesül velünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. A szentáldozásban valósággá válik életünkben az Úr feltámadása.

Az Oltáriszentség hitünk szent titka, amely felülmúlja emberi elképzeléseinket. Ez a legcsodálatosabb ajándék, amit Isten adhat az embernek, s amiben az ember részesedhet, hiszen benne és általa Isten költözik belénk, Isten él bennünk. Bár szemünkkel az átváltoztatást követően is kenyeret és bort látunk, a hit által elfogadjuk azt, hogy az már nem kenyér, hanem Krisztus valóságos teste, és már nem bor, hanem az Úr valóságos vére. Ne csak imádjuk és csodáljuk az Oltáriszentséget, hanem vegyük magunkhoz minél gyakrabban!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusunk köszönjük, hogy megmutattad, mit vársz tőlünk. Te többet kívánsz tőlünk, mint elődeinktől. Kemények a szavaid, de csak hálát adhatunk nagy bizalmadért, mert parancsaid értünk, és nem ellenünk szólnak. Előtted kedvesebb a megbocsátás az oltárra helyezett áldozatnál, az igaz szó az esküvésnél. Segíts csírájában elfojtani a rosszat, segíts nem elnézőnek lennünk magunkkal szemben. Kemény a szavad, de hiszem, hogy jobb nekem bármely tagomat elveszteni, saját akaratomról egészen lemondani, ha az akadályoz az örök élet felé!

2019. május 7. – Kedd (Jn 6,30-35)

k, 2019/05/07 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik.” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.” Jn 6,30-35

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítást követően a jelenlévők jelet kérnek Jézustól. Milyen jelre gondolnak? Könnyen kitalálhatjuk ezt abból, hogy felidézik az ószövetségi időkből, Mózes korából azt, amikor a pusztában Isten mannával táplálta a választott népet. Jézus korában elterjedt volt az a gondolat, hogy az eljövendő Messiás megismétli majd az egykori manna-csodát és kenyérrel táplálja a népet. Az embereknek rögtön ez juthatott eszébe, amikor a megszaporított kenyérből sok ezren jóllaktak, s ezért kérnek Jézustól újabb jelet, mégpedig olyan jelet, amivel egyértelműen bizonyítja, hogy személyében eljött a Messiás.

Ilyen jelet Jézus nem akar mutatni, hanem inkább azzal folytatja tanítását, hogy ő az élet kenyere az emberek számára. Olyan kijelentés ez, amely hitünk lényeges tartalmát világítja meg. Keresztény emberként hiszünk abban, hogy Jézus valóságosan jelen van az átváltoztatott kenyérben, az Oltáriszentségben. Hiszünk abban, hogy az átváltoztatás csodája a szentmisében történik. Hiszünk abban, hogy a szentáldozáskor Krisztus testét, az örök élet kenyerét vesszük magunkhoz. Hiszünk abban, hogy a szentáldozás hatása az Úrral való lelki egyesülés. Hiszünk abban, hogy eggyé válunk, közösséget alkotunk mindazokkal, akik ugyanabból a Szent Kenyérből, Krisztus testéből részesülnek. A szentmise megőriz minket a krisztusi hitben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus! Te vagy életem sziklája, a biztos talaj, melyen nem inog meg lábam. Könnyebb a homokra építeni. Sokszor csábít az egyszerűbb megoldás, a világ kincset, hírt, gyönyört ígér. De aki az eke szarvára tette a kezét, nem nézhet hátra, és Péterrel együtt mondja: „Uram, kihez mennénk, az örök élet forrásai belőled fakadnak!” Sziklaházként a te templomod leszek. Jöhet az eső, és fújhat a szél, nem vesztem el a hitem, nem lesz úrrá rajtam a bizalmatlanság vagy a depresszió, életem értelme dicsőséged hirdetése!

2019. május 6. – Hétfő (Jn 6,22-29)

h, 2019/05/06 - 00:00
A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el. Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették. Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.” Jn 6,22-29

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás után az emberek keresni kezdik Jézust. Ő persze jól látja, hogy nem az Isten országáról szóló tanítása miatt keresik, hanem a látványos csoda miatt. Ekkor a mennyei kenyérről tanítja őket, ami azt eredményezte, hogy egészen komoly kérdést intéznek hozzá: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” A kérdés azt jelzi, hogy ugyan nem nagyon értették meg az Úr szavait a mennyei kenyérről, de legalább megérezték, hogy valamit tenniük kell, amivel elnyerik Isten tetszését. Talán valamilyen áldozatra gondoltak, vagy önkéntes böjt vállalására, esetleg valamilyen fogadalmi imára, ami kifejezi vallásosságukban való megújulásukat.

Jézus válaszát bizonyos értelemben figyelmeztetésnek vehetjük: nem a vallásosság külső cselekedetei a fontosak, hanem az emberi szív szándéka, amely a hitben fejeződik ki. Ezt mondja Jézus: „Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött.”

Jézus a mennyei Atya küldötte, akinek megtestesülésével, világra jövetelével az üdvtörténet új korszaka kezdődött el. Ő ajándékozza nekünk az üdvösséget, ezért kell benne hinnünk, hozzá csatlakoznunk, hozzá hasonlóvá válnunk. Érdemes Jézus megváltó kereszthalálának fényében felülvizsgálnom múltamat. Érdemes az ő feltámadásának fényében élni jelen életemet. És érdemes az örök élet reményében terveznem jövőmet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva