Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 1 óra 27 perc

2020. április 1. – Szerda (Jn 8,31-42)

9 óra 57 perc
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.” Jn 8,31-42

Elmélkedés

Az előzményekben már szó volt arról, hogy Jézus mindig az Atya akaratának megfelelően és az ő megbízásából cselekszik. Akkor is a mennyei Atyának engedelmeskedik, amikor a szenvedést vállalja és a kereszten feláldozza magát az emberek megváltása érdekében. Nem kényszerből, hanem szabadon teszi ezt, és itt a szabadságnak egy új szintje tárul fel számunkra.

A mai evangélium témája szintén a szabadság. Jézus azt tanítja, hogy aki hűségesen teljesíti az ő tanítását, az megismeri az igazságot és az igazság szabaddá teszi őt. Jézus szava igazság, örökérvényű igazság, üdvösségre vezető igazság. Annak a Jézusnak a szaváról állítjuk teljes bizonyossággal, hogy igaz, aki maga az Igazság. Ő mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam” (Jn 14,6). Szent Pál apostol a galatákhoz írt levelében így tanít erről: „A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk” (Gal 5,1). Ezek szerint az igazi szabadság nem jelentheti azt, hogy az ember elszakítja magát Jézustól. A szabadság azt jelenti, hogy elfogadjuk Jézust megváltónknak és üdvözítőnknek. Elfogadjuk azt, hogy önfeláldozásával ő szabadít meg minket a bűntől és egyedül ő vezethet el az örök életre.

Isten szabadsággal ajándékozott meg, de ez nem mindenkitől való függetlenséget jelent, hanem szabad döntést Isten mellett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

2020. március 31. – Kedd (Jn 8,21-30)

k, 2020/03/31 - 00:00
A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban. Jn 8,21-30

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus arról tanít, hogy nem ebből a világból való. Nem mondja ki, hogy a mennyei Atyától jött a világba és a tőle kapott küldetést teljesíti, de a hallgatóság lassanként felismeri ezt. Jézus mindenkor az Atyának engedelmeskedik. Önfeláldozása, a szenvedés és a halál vállalása szintén az Atyának való feltétlen engedelmességének a jele.

A hallgatóság megoszlik. Bár mindenki, a vallási vezetők és a nép is ugyanazt a tanítást hallja, mégis más a reakciójuk. A farizeusok és az írástudók „nem értették meg szavait.” Velük szemben azok állnak, akik „e szavak után hittek Jézusban.” Miért van az, hogy egyesek elfogadják Jézus személyét, tanítását és követésére indulnak, mások viszont elutasítják őt, és nem kívánnak a tanítása szerint élni?

Ennek oka könnyen tetten érhető és megnevezhető. A farizeusok evilági módon gondolkodnak. Nem törekszenek az Isten akaratának mélyebb megismerésére, hanem a maguk szándékait szeretnék ráerőltetni Istenre. Az emberi szabadság helytelen értelmezése az, ha valaki Istentől akarja függetleníteni magát és semmibe veszi Isten törvényeit, mert azokban szabadsága korlátozását látja. Aki állandóan saját érdekeinek megvalósítására törekszik, az soha nem fogja megérteni és elfogadni Isten akaratát.

Ahogyan Jézus mindig azt tette, amiben az Atya tetszését találta, ugyanúgy mi is igyekezzünk cselekedeteinkkel és egész életünkkel Isten tetszésére lenni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte. És Jézus Krisztus szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért.

2020. március 30. – Hétfő (Jn 8,12-20)

h, 2020/03/30 - 00:00
Egy alkalommal Jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” A farizeusok erre azt mondták: Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.” Jézus így válaszolt: „Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint ítéltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.” Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.” Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája. Jn 8,12-20

Elmélkedés

A zsidó emberek rendkívül óvatosak voltak Isten megnevezésével, megszólításával kapcsolatban. Jézus korában biztosan senkinek sem jutott az eszébe, hogy Istent Atyának nevezze. A korabeli imádságokban vagy szertartásokban ilyen nem fordult elő. Éppen ezért hallatlan számukra, hogy Jézus azt állítja önmagáról, hogy ő az Isten Fia, Isten pedig az ő Atyja. A zsidók egészen egyszerűen nem értik meg, amikor erről beszél, hanem földi atyjára, földi származására gondolnak.

Az evangéliumi részben Jézus ezt mondja: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.” Lám, világosan feltárul számunkra Isten megismerésének útja és lehetősége! Ha megismerjük Jézust, ő megismerteti velünk az Atyát, elvezet bennünket hozzá. Jézustól tudjuk, hogy az Atya annyira szeret minket, az ő teremtményeit és gyermekeit, hogy „egyszülött Fiát adta oda értünk” (Jn 4,9). Azt is a mi Urunktól tudjuk, hogy az Atya irgalmas az emberekhez. Minden embernek ez a hivatása: megismerni Istent, vele élni a földön és vele élni az örökkévalóságban, a mennyben. Bensőséges és közeli kapcsolat ez, amelynek alapja az, hogy Jézus bátorítására úgy tekinthetek Istenre, mint az én mennyei Atyámra és így is szólíthatom meg őt, amikor imádkozok.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy a te gyermeked vagyok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

2020. március 29. – Nagyböjt 5. vasárnapja (Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45)

v, 2020/03/29 - 00:00
Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!” Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?” Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttét engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett. Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45

Elmélkedés

Meglátni Isten dicsőségét

A mai evangéliumban szereplő Lázárt Jézus barátjának szoktuk nevezni, de János evangélista elbeszéléséből az is kiderül, hogy az ő két testvére, Márta és Mária is ugyanolyan közel álltak az Úr szívéhez. Amikor Jézus hírt kap arról, hogy Lázár beteg, akkor kissé elgondolkodik, majd prófétai módon beszél arról, hogy Lázár betegsége Isten Fiának megdicsőülésére fog szolgálni. A körülötte lévő tanítványok aligha értették, hogy mire gondol Mesterük, mi is csak a végkifejlet ismeretében értjük. Isten Fia megdicsőülésének gondolata már előkerült a nagyböjt folyamán. Jézus színeváltozására gondoljunk, amikor az isteni dicsőség fényében látja őt a három kiválasztott apostol és hallják az égből a mennyei Atya tanúskodását: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” (Mt 17,5). A mostani esetben más jellegű az Úr megdicsőülése. Az a tény fog számára dicsőséget szerezni és az fogja az emberekben felébreszteni a hitet, hogy feltámasztja Lázárt a halálból. Cselekedetében, csodájában az ő isteni hatalma mutatkozik meg.

Jézus néhány nap késlekedéssel indul útnak. Szándéka, célja világos, fel akarja támasztani Lázárt. Haláláról csak ő tud, a jelenlévők továbbra is azt gondolják, hogy Lázár „csak” beteg, s abban bíznak, hogy majd meggyógyul. Ha a történet rövid változatát olvassuk, akkor nem derülnek ki ezek a részletek, ezért érdemes a teljes történetet végigolvasnunk János evangéliumának 11. fejezetében (vö. Jn 11,1-45).

Amikor Jézus megérkezik Betániába, akkor Lázár már négy napja halott. Ebben a faluban jól ismerték Jézust és azt is tudták róla, hogy a három testvér házában szokott megszállni jeruzsálemi tartózkodása idején. Amikor megpillantják a falu határában, rögtön megviszik a hírt a két nővérnek, Márta indul elé, Mária azonban otthon marad. Jézus és Márta beszélgetése a feltámadásról szól. Látszólag ugyanarról beszélnek mindketten, de hamar kiderül, hogy egészen másra gondolnak a feltámadással kapcsolatban. Márta azt gondolja, hogy majd az idők végén, a halottak feltámadásának napján új életre fog kelni Lázár. Jézus azonban tudja, hogy hamarosan, szinte perceken belül meg fog ez történni. Márta szavaiból egy kis szemrehányás sugárzik, aztán rögtön kifejezi bizalmát. Nehezményezi, hogy Jézus nem jött korábban, mert akkor meggyógyíthatta volna Lázárt, aztán kifejezi hitét, hogy Isten mindenkor teljesíti Jézus kérését. Ahogyan korábban a tanítványok nem értették Jézus kijelentését, most Márta sem érti egészen az Úr szavait. Ugyanakkor szívét egyre inkább eltölti a remény, hogy ha más emberek tehetetlenül állnak is a halál tényével szemben, Jézusnak mindenhez van hatalma. Mind a tanítványok, mind pedig Márta értetlenségéből levonhatjuk azt a tanulságot: Jézus szavainak és cselekedeteinek megértése nem könnyű számunkra, mert ő olyan területre visz bennünket, ahol nincsenek bizonyosságok, ez már a hit világa.

Jézus lelkiállapotát így írja le az evangélista: a lelke mélyéig megrendült és megindult, majd pedig könnyekre fakadt. Ekkor kéri, hogy vezessék a sírhoz. Miután elhengerítik a sírt lezáró követ, elhangzik felszólítása: „Lázár, jöjj ki!” És Lázár kijön a sírból. Az első pillanatokban még ő sem érti, hogy mi történt vele, hol van tulajdonképpen és miért állnak körülötte ennyien csodálkozva.

A halál hitünk egyik legnagyobb próbatétele. Ilyenkor mutatkozik meg leginkább, hogy kinek fogy el és kinek marad meg a hite. Ha hiszünk, meglátjuk Isten dicsőségét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te kinyilatkoztattad, hogy aki benned hisz, örökké élni fog. Szavaidat megerősítetted azzal, hogy Lázárt visszaszólítottad az életbe, feltámasztottad őt a halálból. Te felébresztetted az ő testvérében a hitet, és megerősítetted, hogy kimondja, kifejezze a feltámadásba vetett hitét. Urunk, mi is hittel valljuk, hogy te vagy az élet forrása, te vagy az élet Ura, te vagy az Üdvözítő. Nem földi életünket akarod a végtelenségig meghosszabbítani, hanem az örök élettel akarsz minket megajándékozni. Vezess minket a feltámadás által az Atyához, akinek szeretetében örökké élhetünk a mennyben.

2020. március 28. – Szombat (Jn 7,40-53)

szo, 2020/03/28 - 00:00
Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért. Jn 7,40-53

Elmélkedés

Nyilvános működése során Jézus többször megtapasztalja a farizeusok ellenségeskedését. Ez kezdetben viták formájában mutatkozik meg, idővel azonban megérik bennük az elhatározás, hogy elfogják és elítéljék. A mai evangélium arról számol be, hogy szolgákat küldenek Jézus elfogására, de ők nem járnak sikerrel. „Ember így még nem beszélt!” – mondják megbízóiknak visszatérve a szolgák. Úgy tűnik tehát, hogy Jézus tanítása őket is lenyűgözte. Valószínűleg nem hallgatták őt hosszasan, rövid idő után is megérezhették az Úr szavainak meggyőző erejét. Tévedés volna ebből azt a következtetést levonnunk, hogy Jézus csupán a szavak embere, aki szép beszédeivel képes hatni hallgatóira.

Ahhoz semmi kétség nem fér, hogy Jézus beszédei nagyon hatásosak. Olykor keményen beszél például, amikor a vallási élet megújítását szorgalmazza vagy amikor elítéli a hamis vallásosságot és a képmutatást. Máskor jóságos, szelíd hangon közvetíti az isteni igazságot. Egyesek elfogadják tanítását, mint az örök életre vezető útmutatást, mások viszont elutasítják azt, kemény beszédnek tartják, amely az ember számára érthetetlen vagy megvalósíthatatlan.

Világosan kell látnunk, hogy Jézus szavainak hatékonysága nem a beszéd szépségében rejlik, hanem annak igazságában. Ezt az igazságot kell felismernünk, meghallanunk és megtennünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te példát mutattál életeddel és haláloddal. Példát mutattál nekünk az imában és a szenvedésben. Taníts meg mindkettőre! Nem félek attól, hogy megváltozom, mert tudom, hogy közelebb kerülhetek hozzád. Szeretnék az imában elcsendesedni, az Istenre hallgatni, és hagyni, hogy tetszése szerint alakítson engem. Szeretnék bátorságot kérni a szenvedéshez, az elhagyatottsághoz, hogy eljuthassak oda, hogy az élettől már semmit se várjak, hanem mindent Istentől várjak. Jézusom, te buzgó voltál az imában és erős a szenvedésben. Taníts engem erényeidre!

2020. március 27. – Péntek (Jn 7,1-2.10.25-30)

p, 2020/03/27 - 00:00
A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája. Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

A dolgok természetes rendjét sokszor siettetni akarjuk. Türelmetlenek vagyunk, mindent azonnal szeretnénk megszerezni vagy elérni, nincs időnk sem elvégezni a szükséges feladatokat, sem kivárni az eredményeket. Ha éppen dolgozunk, akkor sem a feladatra koncentrálunk, hanem arra gondolunk, hogy mikor fogunk már végezni. Szeretnénk gyorsan túllenni a dolgokon, hogy megszabaduljunk a fáradozástól.

Korunk türelmetlensége és állandó sietsége Istennel való kapcsolatunkra is rányomja bélyegét. Ha kérünk valamit, azt szeretnénk azonnal megkapni. A türelmes és kitartó imádkozást sokan egyáltalán nem ismerik. Miért is sietne Isten? Mondhatnánk, hogy van ideje bőven, de ezzel éppen az a gond, hogy neki nincs ideje, ő az örökkévaló Isten. Az örökkévalóságot nem lehet múltra, jelenre és jövőre osztani, az örökkévalóságban értelmetlen az idő mérése, értelmetlen a percek, órák, napok, évek, évezredek számolgatása.

Földi életében Jézus is megtapasztalta az időt. Az örökkévalóságból belépett az idő korlátai közé, megtanult például várakozni. Tudta, hogy mikor, minek van az ideje. Készült arra, hogy eljöjjön az ő órája, amikor életét feláldozza a kereszten. Ennek idejét pedig nem tudták siettetni az emberek. A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy nem tudtak ellene tenni semmit, mert „még nem jött el az ő órája.”

Van-e időm nagyböjtben az imára? Tudok-e több időt szentelni a családomnak?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, világosságunk! Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot, hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét. Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!

2020. március 26. – Csütörtök (Jn 5,31-47)

cs, 2020/03/26 - 00:00
Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?” Jn 5,31-47

Elmélkedés

A mennyei Atya és a Fiúisten, Jézus Krisztus kapcsolatának mélységére rávilágítanak azok az evangéliumi helyek, amelyekben az Atya tanúságtétele hangzik el az ő Fiáról. Egy ilyen jelenet Jézus megkeresztelkedése. Amikor Keresztelő János megkereszteli és felemelkedik a vízből, az égből hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 4,17). Egy másik alkalom, amit a közelmúltban, nagyböjt 2. vasárnapján is felidéztünk, az Úr színeváltozásának eseménye. Ekkor így hangzik az Atya tanúságtétele: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” (Mt 17,5).

Az Atya tanúságtételei mellett Jézus cselekedetei is azt igazolják, hogy ő valóban az Isten Fia. Ha nem volna Isten, akkor nem volna képes csodákat tenni. Mind a szóbeli tanúságtételek, mind a csodák megerősítik hitünket. Egyedül Jézus tanítása vezet el minket az üdvösségre. Azzal a készséggel érdemes hallgatnunk vagy olvasnunk Jézus szavát, hogy felismerjük azt, ami ránk vonatkozik és meg is tegyük azt az örök élet elnyerése érdekében.

A nagyböjt olyan időszak számunkra, amikor felébred bennünk Jézus jobb, teljesebb megismerésének vágya. Ő pedig az Atyára és az ő felénk áradó szeretetére irányítja figyelmünket, s amikor ezt a szeretetet megérezzük, akkor felébred bennünk az Isten iránti szeretet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy tanúsíthassuk: te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében mindenkit arra hív, hogy a hozzád vezető utat járja.

2020. március 25. – Szerda, Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony) (Lk 1,26-38)

sze, 2020/03/25 - 00:00
Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Elmélkedés

A mai napon Jézus születésének hírüladását ünnepli Egyházunk és ezt az eseményt olvassuk az evangéliumban. Ez az a pillanat, amikor Szűz Mária méhében megfogan Jézus, s ettől számítva kilenc hónap múlva, december 25-én fogjuk ünnepelni Jézus születését.

A történet szerint Isten küldötte, Gábor angyal közli Máriával Isten szándékát, hogy ő legyen a Megváltó anyja. Azzal, hogy a názáreti leány beleegyezik az isteni tervbe, egy új úton indul el, amely az ismeretlenbe vezet. Nem tudhatja még, mit is jelent Isten Fiát a szíve alatt hordozni és a világra szülni. Nem tudhatja még, hogy a gyermek születése után milyen üldözés vár rájuk, s főként nem láthatja előre fiának végső sorsát, szenvedését és kereszthalálát. Mária bizalommal, Isten iránti bizalommal elindul ezen az úton. Hisz abban, hogy Isten kegyelme lépésről lépésre, napról napra vele lesz, segíteni fogja őt. Mária számára váratlan a hír, nem készült rá, másként tervezte életét. Ekkor már jegyese volt Józsefnek, a názáreti ácsnak, úgy tervezte, hogy vele fogja leélni életét. A mindenható Isten azonban beleszólt ebbe a tervezgetésbe. Mária kész volt megváltoztatni saját elképzeléseit, de nem egy másik ember kedvéért, hanem Isten kedvéért.

Nekünk is lehetnek, vannak jövőnkre vonatkozó elképzeléseink. Vajon ezek megfelelnek Isten akaratának? Kész vagyok-e Isten kedvéért egy új úton elindulni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, tisztíts meg bűneimtől, amivel elcsúfítottam istengyermeki arcomat! Segíts felismerni és őszintén megbánni bűneimet, hogy a szentgyónás által újra tiszta arccal, szívvel és lélekkel tudjak eléd állni! Hiszem, hogy te vagy a világ Ura, akinek hatalma van ítélkezni mindenki felett. Hiszem, hogy te vagy lelkem gyógyítója. Kérlek, légy irgalmas hozzám, és add meg a bűnbocsánat tiszta örömét!

2020. március 24. – Kedd (Jn 5,1-16)

k, 2020/03/24 - 00:00
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte. Jn 5,1-16

Elmélkedés

Biztosak lehetünk abban, hogy Jézus nem véletlenül tévedt a Beteszda-fürdő környékére, hanem szándékosan ment oda, hogy találkozzon a betegekkel. Az evangéliumokban több helyen találkozunk azzal, hogy Jézushoz viszik a betegeket, vagy ha járóképesek, akkor ők maguk mennek hozzá, és ő meggyógyítja őket. Olyan is előfordul, hogy Jézus megy el a beteg személy házába, de ezeket az eseteket megelőzi egy erre vonatkozó kifejezett kérés.

A mai evangéliumi részben nem kéri senki Jézustól, hogy keressen fel egy beteget, mégis ő megy a betegek közé. A fürdőben egy olyan emberrel kezd el beszélgetni, aki harmincnyolc esztendeje beteg, talán ő van a legnyomorúságosabb helyzetben. Bizonyára az sem véletlen, hogy éppen őt veszi észre az Úr és neki segít. A fürdőben minden beteg a vízre figyel, annak megmozdulására vár. Nem kell itt természeti csodára gondolni, hanem csupán arra, hogy egy föld alatti forrásból időnként víz tör fel. A hiedelem szerint, aki először lép a megmozduló vízbe, az meggyógyul.

A béna ember is harmincnyolc évig figyelt a vízre, de most nem a vizet nézi, ezért egyedül ő veszi észre Jézust. A többiek továbbra is a vizet nézik, onnan remélik a gyógyulást. A béna pedig Jézus szavára meggyógyul.

Honnan, kitől várom a gyógyulást? Kitől várom a lelki megtisztulást, bűneim bocsánatát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton. Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat! Bárcsak Péterrel együtt válaszolhatnánk: igen, Uram, tudod, hogy szeretlek! Bátoríts bennünket, hogy a te segítségeddel éltetői lehessünk családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak!

2020. március 23. – Hétfő (Jn 4,43-54)

h, 2020/03/23 - 00:00
Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt. Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.” Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után). Jn 4,43-54

Elmélkedés

A mai evangélium a közismert jézusi mondás felidézésével kezdődik: „a prófétának nincs becsülete saját hazájában.” A prófétának valóban nincs, de a csodatevő személynek annál nagyobb a becsülete, saját hazájában és azon kívül is. Ha arról tanít, hogy tartsanak bűnbánatot és térjenek meg az emberek, akkor szinte alig figyelnek rá. De ha híre megy, hogy képes meggyógyítani bármiféle betegséget, akkor mindjárt tömegesen keresik fel őt. A kafarnaumi tisztviselő sem kíváncsi Jézus tanítására, ő is segítséget kér, csodát remél. Nem önmaga érdekében, hanem halálán lévő beteg gyermeke számára kér gyógyulást. Ismerjük el, hogy ez is a hitnek egy szintje. Aki Istenhez tud fordulni nehéz helyzetében, az már eljutott a hitnek egy szintjére. Hitetlen ember nem fordul az Úrhoz segítségért semmilyen ügyben. Ő nem abban kételkedik, hogy létezik-e Isten, hanem abban, hogy tud-e, akar-e egyáltalán segíteni az emberen. Isten létezésében ő is hisz, és éppen Istent okolja a bajokért, a szükséghelyzetért, amiben van.

Jézus csodáinál megfigyelhetjük, hogy vagy a hitre alapozva, a hitet megjutalmazva tesz csodát, vagy maga a csoda ébreszt hitet abban, aki megtapasztalja.

Nagyböjti feladatom lehet annak elismerése, hogy rászorulok Jézus segítségére. Ha ezt belátom, akkor lépjek oda hozzá bizalommal és hittel kérjem segítségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha téged hallgatnálak és neked segítenék!

2020. március 22. – Nagyböjt 4. vasárnapja (Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38)

v, 2020/03/22 - 00:00
Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott. A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük. Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt. Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte. Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.” Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38

Elmélkedés

Nagyböjti látomás

Van egy nagyböjti látomásom. Egy templomot látok magam előtt. Nem figyelem, hogy egyszerű vagy gazdagon díszített-e az épület belseje, csupán azt látom, hogy tele van emberekkel. Gyermekekkel és fiatalokkal, felnőttekkel és idősekkel. Gazdagokkal és szegényekkel, okosakkal és kevésbé tanultakkal, egészségesekkel és betegekkel. De mindenki meg van kötözve, a kezeken láncok és bilincsek. Az emberek nézik kezükön a láncokat, de nem próbálja senki dühödten letépni, lerázni magáról, mert tudja, hogy hiábavaló volna erőlködése. Nem beletörődéssel nézik a láncokat, hanem várakozással és reménnyel, mint akik ígéretet kaptak és tudnak türelmesen várni. Aztán megjelenik valaki elől, ragyogó fehér ruhában és megszólal. Ekkor mindenki felé fordul. Hangja egyszerű, de mégis van benne egy kis ünnepélyesség. A hang ismerősen cseng mindenkinek, s mintha azt is már hallották volna, amit mond, mert üzenete is ismerősen cseng. Hangjában nincs semmi fenyegetés. Szelíden mondja: Tartsatok bűnbánatot és térjetek meg! És ez a szelíd hang igaz bűnbánatot ébreszt az emberek szívében, s lehullanak a láncok a kezekről.

Ez a látomás talán a mostani szentmisén jelenlévőkről szól, vagy más plébániai közösségekről, de az is lehet, hogy az egész Egyházról. Mindannyiunknak szüksége van a bűnbánatra és a megtérésre! Szükségünk van a lelki megtisztulásra! Szükségünk van a hit ajándékára! Szükségünk van arra, hogy megnyíljon a szemünk! Szükségünk van rá, hogy Jézus felnyissa szemünket, ahogyan felnyitotta annak a vaknak, akiről a mai evangéliumban olvasunk. A történet meglehetősen mozgalmas. Van itt minden: gyógyítás, hitvita, kiátkozás, hitvallás, felszólítás a bűnbánatra. Az evangéliumokban sok mozgalmas történetet olvasunk, a Jézus körüli események, a vele való találkozások ilyen jellegűek. De itt most még a szokásosnál is több fordulatot hoz az események előrehaladta. A történet egy szokásos gyógyító csodaként indul. Az Úr találkozik egy beteggel, egy olyan emberrel, aki születésétől fogva vak. A betegség tehát rendkívül komoly. Jézus korábbi csodáit ismerve szinte előre látjuk, hogy most egy fohász következik az Atyához, aztán egy érintés és a vak rögtön látni fog. Jézus azonban nem siet ennyire. A gyógyítás folyamatába beiktat egy tisztulási szertartást. Ezzel meg is értjük mindjárt, hogy miért volt szükség a vak szemének sárral való megkenésére. Jézus érzékelteti, hogy a gyógyulás tőle jön, de a tisztulásért az embernek is tennie kell valamit, meg kell mosakodni.

Vannak olyan időszakok az életünkben, amikor nem látjuk annak értelmét. Céltalanok vagyunk, haszontalannak érezzük magunkat. Változtatni szeretnénk, de nem érzünk hozzá elegendő erőt. A vakon születettnek az egész élete ilyen volt. Mire jó az ő élete? Kolduljon élete végéig? Ebből a céltalanságból húzza ki, emeli ki őt Jézus. Életének új értelme nem csak abban van, hogy mostantól majd tud dolgozni és valami hasznosat tenni, hanem abban is, hogy küldötté, tanúságtevővé válik. Elmondja az embereknek, hogy hisz Jézusban, az ő gyógyítójában, hisz abban, hogy ő az Isten Fia.

Miért olvassuk éppen nagyböjtben ezt a történetet? Jézus minden emberrel azt akarja tenni, amit a vakkal tett. Szeretne minket kigyógyítani a hitetlenségből, a kételkedésből, az aggodalmaskodásból. Szeretne minket megszabadítani testi és lelki hiányainktól. Szeretne minket megtisztítani a bűntől. Szeretne minket megajándékozni a lelki tisztasággal. Szeretne minket elvezetni egy új életre, egy boldogabb, szentebb, teljesebb életre. Szeretne minket megajándékozni a hittel és a hit szerinti látásmóddal. A nagyböjti látomást, amiről az elején beszéltem, Jézus tudja beteljesíteni. Ő szabadít meg a bűntől, ami megbilincsel minket és ő adja nekünk a hitet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanságom és aggodalmam. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára! Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján! Hittel és bizalommal fordulok hozzád: adj meg mindent, ami üdvösségemre szolgál! Köszönettel és hálával tartozok neked azért, mert segítesz, hogy eljussak az üdvösségre.

2020. március 21. – Szombat (Lk 18,9-14)

szo, 2020/03/21 - 00:00
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.” Lk 18,9-14

Elmélkedés

A farizeusról és a vámosról szóló példabeszéd talán nem is egy kitalált történet. Olyan történet, amely Jézus korában bármelyik nap megtörténhetett. Egészen életszerű, hogy a jeruzsálemi templomba imádkozni járnak az emberek, köztük a farizeusok, akik a vallásosság példaképének tartották magukat, és a vámosok is, akiket foglalkozásuk miatt bűnösnek tartottak a farizeusok. Amit a farizeus elmond, az jóindulattal sem nevezhető szívből fakadó imádságnak, valójában öndicséret, dicsekvés Isten előtt. A vámos szavait joggal nevezzük imának, bűnbánó imának, hiszen alázattal megvallja Isten előtt bűnösségét és irgalmasságot kér.

Jézus története azért gondolkodtat el bennünket, mert önmagunkat ismerhetjük fel a szereplőkben. Be kell látnunk, hogy a farizeusi képmutatás bizony minket is sokszor megkísért. Úgy gondoljuk, hogy másoknál magasabb erkölcsi szinten állunk. Úgy gondoljuk, hogy Istennek tetsző az életünk, nincs súlyos bűnünk. Alapvetően elégedettek vagyunk vallásosságunkkal, legyen Isten is elégedett velünk!

Máskor beismerjük, hogy ez a gondolkodásmód helytelen, ráébredünk arra, hogy egyáltalán nem vagyunk tökéletesek és szentek. Felismerjük, hogy bűnösök vagyunk és készek vagyunk a javulás útjára lépni, s ehhez Istentől kérünk kegyelmi segítséget.

A nagyböjti időszak abban segít minket, hogy levessük a képmutatás jelmezét és felébresszük magunkban a bűnbánó lelkületet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet, hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

2020. március 20. – Péntek (Mk 12,28b-34)

p, 2020/03/20 - 00:00
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34

Elmélkedés

Jézus korában nem volt egyszerű kiigazodni a rengeteg vallási parancs között. A mai evangéliumban egy olyan személyről hallunk, aki szeretett volna tisztán látni a törvényekkel kapcsolatban. Vélhetően nem csak azért fordul Jézushoz, hogy kérdésére elméleti választ kapjon, hanem szándékában állt eszerint rendezni életét. Nem csupán tudásra, ismeretre vágyott, hanem olyan eligazításra, amely mértékül szolgálhat cselekedeteihez.

„Melyik az első a parancsok közül?” – teszi fel a kérdést. És Jézus válaszol neki: az Isten iránti szeretet a legfontosabb, s ehhez párosul az embertárs iránti szeretet. Jézus válasza rávilágít Isten lényegére, az ő természetére, a szeretetre. A szeretet Isten leglényegesebb tulajdonsága, jellemzője, cselekvésének mozgatója. És az ember legfontosabb tulajdonsága, képessége a szeretet, mégpedig azért, mert Isten képmásai vagyunk. Ő oltotta belénk a szeretetet, amelynek segítségével kiléphetünk önmagunk bűvköréből, önzésünk szűkös világából, és kapcsolatra léphetünk teremtőnkkel, az Istennel és embertársainkkal. Isten akkor fogadja el áldozatainkat, lelki ajándékainkat és felajánlásainkat, ha azokat iránta való szeretetből tesszük. És akkor válik igazán értékessé a bűnbánatunk, ha az nem félelemből, hanem az Isten iránti őszinte szeretetből fakad.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos teherként nehezedik ránk a tudat, hogy felelősek vagyunk tetteinkért, és bűneinkért vállalnunk kell a következményeket. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas és kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetedből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb az én bűneimnél. Irgalmazz nekem, Istenem!

2020. március 19. – Csütörtök, Szent József, a boldogságos Szűz Mária jegyese (Mt 1,16.18-21.24a)

cs, 2020/03/19 - 00:00
Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

A mai napon Egyházunk Jézus Krisztus nevelőapját és Szűz Mária jegyesét, Szent Józsefet ünnepli. Az evangélium felidézi az ő töprengését és látomását. Mielőtt feleségül vette volna Máriát, kiderült, hogy jegyese gyermeket vár. Van elképzelése, hogy mit tesz ebben a helyzetben, el akarja őt bocsátani, de ezt titokban szándékozik megtenni, nehogy házasságtöréssel megvádolják és halálra ítéljék Máriát. Tervezgetését Isten felülírja, látomásban közli Józseffel, hogy mit tegyen. A látomásból megtudja, hogy a születendő gyermek a Szentlélektől fogant. Amit tehát Mária az angyali üdvözletkor megtudott, azt József a látomásból tudja meg. És amit Mária elfogadott az ő igenjének kimondásával, azt József szintén elfogadja. Ahogyan Mária az Úr szolgálóleányának tekintette magát, ugyanúgy József is engedelmesen elfogadta és teljesítette azt a szolgálatot, amivel Isten megbízta.

A hit engedelmességét mind Jézus édesanyjának, mind nevelőapjának életében megcsodálhatjuk. Nem kényszerből, hanem szabadon bízzák magukat, életüket Istenre, értelmükkel és akaratukkal meghajolnak Isten szándéka előtt. Félreteszik kétségeiket és aggodalmukat, mert bíznak abban, hogy amit Isten akar, az valóban jó, az a legjobb a számukra.

A nagyböjti időben nekem is ilyen egyszerűséggel kell magamat Istenre bíznom. Ő adja nekem a legfőbb jót, az üdvösséget.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te színeváltozásod, dicsőséged látványa egykor megerősítette az apostolok hitét. Erősítsd meg a mi hitünket is! Ők egykor megláthatták a te dicsőséges arcodat. A nagyböjt idején a te szenvedő arcodat szemléljük, feltekintünk a keresztre, a te szenvedő és meggyötört arcodra, és észrevesszük, hogy tekintetedből most is szeretet és megbocsátás sugárzik. Segíts minket, hogy ne féljünk a szenvedésektől és az áldozattól! Ne féljünk felvenni életünk keresztjét! Hisszük, hogy a szenvedések vállalása hozzád kapcsol minket. Hisszük, hogy ha veled vagyunk a szenvedésben és a halálban, akkor veled együtt fogunk részesedni a feltámadásban is.

2020. március 18. – Szerda (Mt 5,17-19)

sze, 2020/03/18 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.” Mt 5,17-19

Elmélkedés

A törvények, a parancsok ellen sokszor fellázad emberi természetünk. Felesleges korlátoknak, korlátozásoknak tartjuk őket, és sokszor szeretnénk kibúvókat keresni megtartásuk alól. Ez nem csak az emberek által hozott és a társadalmi életet szabályozó előírásokra vonatkozik, hanem Isten törvényeire is, amelyek nem csak a vallási életet, hanem az emberek közti kapcsolatokat is szabályozzák. A mai evangéliumban Jézus a törvények megtartásáról ad tanítást. Mivel az ószövetségi időkben az emberi magyarázatok és értelmezések sokszor eltorzították az Isten által adott parancsok eredeti értelmét, ezért Jézusnak az a szándéka, hogy feltárja, újra megmutassa ezt a szándékot.

Mit kell tennünk, hogy megértsük az Úr tanítását? Az első lépés az, hogy megismerem Isten parancsait, mégpedig nem csak felszínesen. Ha valóban igyekszek a törvények mélyebb értelmének megismerésére, akkor eljutok annak felismerésére, hogy Isten az ő törvényei által jelöli ki számomra és minden ember számára az üdvösség útját. Lám, a törvények megtartásához egy komoly ígéret is párosul: Aki Isten törvényei szerint él, az eljut a mennyek országába, az üdvösségre. Ez a felismerés segít minden nehézség leküzdésében. Ha tudom, hogy miért küzdök és mi lesz a jutalom, akkor könnyebben teszem meg azt, amit Isten kér tőlem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

2020. március 17. – Kedd (Mt 18,21-35)

k, 2020/03/17 - 00:00
Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer! A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Mt 18,21-35

Elmélkedés

A megbocsátás fontosságáról mond Jézus egy példabeszédet, ezt olvassuk a mai evangéliumban. A nagylelkűséget és a kicsinyességet állítja egymással szembe Jézus a történetben. A tanítás szerint az úr elengedi egyik szolgája mérhetetlen nagy tartozását. Nem kényszerből teszi ezt, hanem irgalomból, megkönyörül a szolgáján. Percekkel később ez a szolga viszont nem könyörül egyik társán, aki neki csupán egy csekély összeggel tartozik. Gyorsan megfeledkezett arról, hogy milyen nagy jót tettek vele, s nem gondolt arra, hogy neki is irgalommal kellene fordulnia társához.

Az irgalom, a megbocsátás nem egy felszínes érzés, hanem az ember szívének legmélyéből fakad. Az tud igazán irgalmas lenni, aki már megérezte Isten irgalmát. A megbocsátást nem elég szavakkal kifejezni, hanem annak gyakorlati jeleit is mutatni szükséges.

A példabeszéd egy mozzanata rávilágít az isteni irgalmasság természetére. Az úr nem köti semmilyen feltételhez a tartozás elengedését. Így bocsát meg nekünk az Isten. Csak kérnünk kell a türelmét és alázattal kérnünk kell tőle a megbocsátást. Alázatunk és bűnbánatunk elegendő számára, hogy könyörület ébredjen benne és megbocsásson nekünk. Más feltételek teljesítését nem várja tőlünk.

A nagyböjtben figyeljünk arra, hogy milyen nagy kincs számunkra, hogy Isten eltörli bűneinket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.

2020. március 16. – Hétfő (Lk 4,24-30)

h, 2020/03/16 - 00:00
A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Lk 4,24-30

Elmélkedés

A názáreti zsinagógában történtek, amiről a mai evangélium beszámol, elénk tárja azt a valóságot, hogy sokszor bizony egyáltalán nem ismerjük vagy félreismerjük azt a személyt, aki a közelünkben él, illetve előítéleteink megakadályoznak minket az ő megismerésében. A názáretiek éppen így jártak Jézussal. Látták őt gyermekként és fiatalként, éveken át találkozhattak vele városukban, ismerték családtagjait, de amikor felnőtt korában tanítóként áll eléjük, akkor elutasítják őt, mert nem ismerik fel valódi nagyságát.

A názáretiek haragjához, gyilkos indulatához Jézus személyének félreismerése mellett az általa mondott tanítás tartalma is hozzájárult. A mi Urunk olyan eseteket idéz fel az ószövetségi időkből, amelyekben Isten pogányok számára mutatta meg az ő jóságát. A száreptai özvegyasszony esetéről a királyok első könyvében olvashatunk. Az asszony fia olyan súlyos beteg volt, hogy már nem is lélegzett. Illés próféta imádkozott, s imájának eredményéről ezt olvassuk: „Az Úr meghallgatta Illés szavát, a lélek visszatért a gyermekbe és föléledt” (1Kir 17,22). Námán pedig a szír király hadvezére volt, aki leprás betegségben szenvedett. Elizeus próféta szavára hétszer megfürdött a Jordán folyó vizében, aminek hatására elmúlt a leprája, „olyan lett a teste, mint egy kisgyermek teste, megtisztult” (2Kir 5,14).

Mivel a zsidóság úgy gondolta, hogy Isten jósága csak a választott nép tagjai számára mutatkozik meg, ezért hallatlan gondolat volt számukra az, amiről Jézus beszélt, hogy a pogányokkal is jót tesz. Isten senkit, egyetlen embert sem zár ki jóságából.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

2020. március 15. – Nagyböjt 3. vasárnapja (Jn 4,5-42)

v, 2020/03/15 - 00:00
Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt. Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal. Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: Adj innom!, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.” Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?” Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!” Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!” Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.” Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.” Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje. Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.” Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.” Jn 4,5-42

Elmélkedés

Találkozás az irgalmas Istennel

Egyszer egy fiatal elment egy bölcshöz, hogy tanuljon tőle. Két napig tartott az út, mire felért a hegyre, ahol a bölcs lakott. Éppen ült a háza előtt és teát ivott. Elmondta neki, hogy tanulni jött, aztán elmondta, hogy eddig mi mindent tanult az iskolákban. A bölcs öreg türelmesen végighallgatta, majd így szólt: „Gyere vissza egy hónap múlva!” A fiatal a megbeszélt időben újra megjelent a bölcsnél, aki most is üldögélt a háza előtt és teát ivott. Az ifjú rögtön elmesélte, hogy odahaza megbeszélte a barátaival, miért is küldhette őt haza az első találkozáskor, el is mondta azt a néhány lehetséges dolgot, amit egy hónap alatt kitaláltak. Az öreg most is türelmesen végighallgatta, aztán csak ennyit mondott: „Gyere vissza egy hónap múlva!” Amikor a második egy hónap után visszajött, a háza előtt üldögélő és teázó öregnek elmondta, hogy nem beszélt senkivel, csak önmaga gondolkodott azon, hogy miért küldhette el másodszor is, és felsorolta, ami eszébe jutott. A végén a bölcs ismét csak ennyit mondott: „Gyere vissza egy hónap múlva!” Amikor a harmadik hónap elteltével ismét eljött, leült az öreggel szemben és csak hallgatott. Csak várt, de nem szólalt meg. Egy idő után az öreg felállt, bement a házába, hozott neki egy üres csészét és a kezébe adta, majd öntött neki a teából. Közben ezt mondta: „Eddig tele volt a csészéd, nem tudtam volna neked teát adni. És tele volt a szíved mindenféle gondolattal, nem fért volna bele a tanításom. De most már tudlak tanítani.”

Jézus és a szamariai asszony találkozását olvassuk a mai evangéliumban. A találkozás Jákob kútjánál történik. A hosszas beszélgetés során az asszony szépen feltárja az Úr előtt szívét, közben meglepődik azon, hogy az idegen ismeri életének legnagyobb gondját és titkát, elmondja neki vágyait, hogy mitől lehetne könnyebb az élete. Párbeszédüket hallva végig olyan érzésünk van, hogy a beszélgetés során kitisztul, kiüresedik a szíve. A mindennapi élet gondja elszáll, szertelen vágyai csillapodnak. Mindez Jézus segítségével történik, akinek mindvégig éppen az a szándéka, hogy a helytelen vágyak és gondolatok eltűnjenek az asszony szívéből és helyükbe majd újakat tudjon tölteni. Találkozásuk pillanatában csak az asszony korsója üres, a szíve nem. De a beszélgetés végére alkalmassá válik arra, hogy megkapja Jézustól az örök élet vizét és a hitet.

És még egy gondolat az evangéliumi jelenet helyszínével kapcsolatban. A találkozás egy Szikar nevű városnál történt. Ezen a földön telepedett le Jákob, miután kibékült testvérével, Ézsauval. Ézsau hosszú évekig haragudott testvérére, mert csellel elvette tőle az elsőszülöttségi jogot és az atyai áldást is megszerezte. Ez a föld tehát a megbocsátás, a kiengesztelődés helye volna, de nem volt az, mert a zsidók és a szamaritánusok között ellenségeskedés volt, s ez Jézus korában már évszázadok óta tartott. A zsidók és a szamaritánusok nem érintkeztek, nem beszéltek egymással. Ezért lepődik meg az asszony is, hogy Jézus szóba áll vele és a segítségét kéri. Jézus és a szamariai asszony találkozásában meg kell látnunk azt a jelképet, hogy az Úr újra a megbocsátás helyévé teszi ezt a földet. Ezt a gondolatot erősíti az, hogy egy bűnös asszonyról van szó, vele találkozik a mindenki számára megbocsátást hirdető és megbocsátó Jézus. A nagyböjt a mi számunkra is lehetőség, hogy az irgalmas Istennel találkozzunk.

(c) Horváth István SándorTalálkozás az irgalmas Istennel

Egyszer egy fiatal elment egy bölcshöz, hogy tanuljon tőle. Két napig tartott az út, mire felért a hegyre, ahol a bölcs lakott. Éppen ült a háza előtt és teát ivott. Elmondta neki, hogy tanulni jött, aztán elmondta, hogy eddig mi mindent tanult az iskolákban. A bölcs öreg türelmesen végighallgatta, majd így szólt: „Gyere vissza egy hónap múlva!” A fiatal a megbeszélt időben újra megjelent a bölcsnél, aki most is üldögélt a háza előtt és teát ivott. Az ifjú rögtön elmesélte, hogy odahaza megbeszélte a barátaival, miért is küldhette őt haza az első találkozáskor, el is mondta azt a néhány lehetséges dolgot, amit egy hónap alatt kitaláltak. Az öreg most is türelmesen végighallgatta, aztán csak ennyit mondott: „Gyere vissza egy hónap múlva!” Amikor a második egy hónap után visszajött, a háza előtt üldögélő és teázó öregnek elmondta, hogy nem beszélt senkivel, csak önmaga gondolkodott azon, hogy miért küldhette el másodszor is, és felsorolta, ami eszébe jutott. A végén a bölcs ismét csak ennyit mondott: „Gyere vissza egy hónap múlva!” Amikor a harmadik hónap elteltével ismét eljött, leült az öreggel szemben és csak hallgatott. Csak várt, de nem szólalt meg. Egy idő után az öreg felállt, bement a házába, hozott neki egy üres csészét és a kezébe adta, majd öntött neki a teából. Közben ezt mondta: „Eddig tele volt a csészéd, nem tudtam volna neked teát adni. És tele volt a szíved mindenféle gondolattal, nem fért volna bele a tanításom. De most már tudlak tanítani.”

Jézus és a szamariai asszony találkozását olvassuk a mai evangéliumban. A találkozás Jákob kútjánál történik. A hosszas beszélgetés során az asszony szépen feltárja az Úr előtt szívét, közben meglepődik azon, hogy az idegen ismeri életének legnagyobb gondját és titkát, elmondja neki vágyait, hogy mitől lehetne könnyebb az élete. Párbeszédüket hallva végig olyan érzésünk van, hogy a beszélgetés során kitisztul, kiüresedik a szíve. A mindennapi élet gondja elszáll, szertelen vágyai csillapodnak. Mindez Jézus segítségével történik, akinek mindvégig éppen az a szándéka, hogy a helytelen vágyak és gondolatok eltűnjenek az asszony szívéből és helyükbe majd újakat tudjon tölteni. Találkozásuk pillanatában csak az asszony korsója üres, a szíve nem. De a beszélgetés végére alkalmassá válik arra, hogy megkapja Jézustól az örök élet vizét és a hitet.

És még egy gondolat az evangéliumi jelenet helyszínével kapcsolatban. A találkozás egy Szikar nevű városnál történt. Ezen a földön telepedett le Jákob, miután kibékült testvérével, Ézsauval. Ézsau hosszú évekig haragudott testvérére, mert csellel elvette tőle az elsőszülöttségi jogot és az atyai áldást is megszerezte. Ez a föld tehát a megbocsátás, a kiengesztelődés helye volna, de nem volt az, mert a zsidók és a szamaritánusok között ellenségeskedés volt, s ez Jézus korában már évszázadok óta tartott. A zsidók és a szamaritánusok nem érintkeztek, nem beszéltek egymással. Ezért lepődik meg az asszony is, hogy Jézus szóba áll vele és a segítségét kéri. Jézus és a szamariai asszony találkozásában meg kell látnunk azt a jelképet, hogy az Úr újra a megbocsátás helyévé teszi ezt a földet. Ezt a gondolatot erősíti az, hogy egy bűnös asszonyról van szó, vele találkozik a mindenki számára megbocsátást hirdető és megbocsátó Jézus. A nagyböjt a mi számunkra is lehetőség, hogy az irgalmas Istennel találkozzunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát! Uram, a te tekintetedből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.

2020. március 14. – Szombat (Lk 15,1-3.11-32)

szo, 2020/03/14 - 00:00
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki. Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.” Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

A gonosz szőlőmunkásokról szóló tanítás után újabb példabeszédet olvasunk a mai evangéliumban, a tékozló fiú történetét. Azt szoktuk mondani, hogy ez egy szép történet, Jézus legszebb példabeszéde. Valóban, a történetben nagyon szép, amikor a fiú hazatér, atyja már várja, visszafogadja őt és új ruhába öltözteti. Azonban előtte és utána is vannak még események, amelyek nem is olyan szépek. Az elbeszélés a fiú arcátlan, szemtelen kérésével kezdődik, örökségét követeli atyjától. Úgy látszik, hogy nincs türelme addig várni, míg atyjának halála után megkapja örökségét. A legszívesebben már holtan látná saját apját, hogy a vagyonhoz jusson. Mi ebben a viselkedésben a szép?

Atyja tisztában van arcátlan viselkedésével, de nem tagadja meg a kérést. A fiú élete, életvitele távozása után megváltozik. Rossz nőkre és felesleges mulatozásra költi vagyonát, mindenét elpazarolja. Nincs ebben semmi szép, mégis a történet része. Aztán kikerül a sertések közé, nyomorban él, éhezik. Nyomorúságos helyzete elgondolkodtatja, az éhség útnak indítja. Ebben sincs semmi szép, de ez is a történet része.

Hazatérése és visszafogadása az atya részéről valóban megható mozzanat, de ami ezután történik, az megint csak mellbevágó. Az irigykedő testvér viselkedésére nincs magyarázat. Mentegethetnénk, hogy a saját szempontjából érthető a dolog, de inkább ne tegyük, mert a testvéri szeretet megtagadására nincs magyarázat. Ez a befejezés sem szép, de ez is a történet része.

Lehet, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, de ki kell mondani, hogy ez a történet rólunk, rólam szól. Én vagyok a tékozló fiú. Akkor is, amikor elmegyek és akkor is, amikor visszatérek. Én is a történet része vagyok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

2020. március 13. – Péntek (Mt 21,33-43.45-46)

p, 2020/03/13 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.” Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta. Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

A gonosz szőlőmunkásokról szóló történetet olvassuk a mai evangéliumban. Bár a példabeszéd módszerét alkalmazza Jézus, mégis világos, hogy nem egy kitalált történetről van itt szó, hanem annak szereplői mind a múltban, mind a jövőben beazonosíthatóak. Ez nem csak a mi számunkra egyértelmű, hanem az egykori hallgatóság számára is az volt, ezért zárul így a történet: „a főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél.” Ők tehát azonosították magukat a gonosz munkásokkal, amit persze sértőnek tartottak, ezért akarják Jézust elfogni. A történet többi szereplője is könnyen beazonosítható. A szőlőskert ura maga az Isten. A munkások, akiknek bérbe adja a szőlőt, a választott nép. Szolgái, akiket időnként elküld népéhez, és akiket olykor bántalmaznak, máskor megölnek, a próféták. A fiú pedig, akit végül elküld hozzájuk Jézus, akit szintén megölnek.

E ponton kiderül számunkra, hogy miért olvassuk a nagyböjti időszakban ezt a történetet. Azért, mert előrevetíti Jézus halálát, amire nagypénteken fogunk emlékezni. A példabeszédben érdemes felfigyelnünk a munkások egészen ésszerűtlen gondolkodására, miszerint ha megölik a fiút, akkor övék lesz az örökség, a szőlőskert. Ésszerűtlen ez az elképzelés, hiszen megfeledkezik arról, hogy a gazda él és számon fogja kérni a gonoszok cselekedetét.

Ma gondolkozzak el azon, hogy cselekedeteimért Isten előtt felelősséggel tartozom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te szabadnak teremtettél bennünket, hogy mindig a magasba vonzzon minket a vágy és állandóan felfelé, az ég, a mennyország felé törekedjünk. A gonosz lélek, a sátán, foglyul ejt bennünket, bezár bűneink ketrecébe. A bűnök annyira megnyomorítják életünket és olyannyira földhözragadttá tesznek minket, hogy már szinte el is felejtjük, hogy hol van a mi igazi otthonunk. Ekkor küldöd el nekünk a megváltó Jézust, aki kihoz bennünket bűneink ketrecéből, felemel minket, újra megmutatja számunkra a magasságot, a fényt, Isten gyermekeinek szabad életterét. Belőle merítünk erőt, hogy visszatérjünk eredeti életünkbe, amit te készítesz nekünk, és újra az ég, a mennyország legyen a mi otthonunk.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva