Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.” Jn 16,29-33

Elmélkedés

Az elmúlt napok evangéliumai Jézusnak az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédét tartalmazták, a mai pedig az apostolok reakcióját, hitvallását. Jézus megerősíti, hogy az Atyától jött el a világba és most vissza fog térni az Atyához a mennybe. Ezt a világos kijelentést tanítványai megértik, és kijelentik, hogy hisznek abban, hogy Jézus valóban az Atyától jött.

E hitvallásnak Jézus nem tud felhőtlenül örülni, hiszen jól tudja, hogy közeleg szenvedésének órája, hamarosan elfogják és halálra ítélik, s mindez nagy próbatételt fog jelenteni apostolai, tanítványai számára. Jézus tudja, hogy mennyire gyenge még az apostolok hite, s előre látja, hogy el fognak menekülni, amikor látják szenvedését és halálát. Ezért próbálja azzal erősíteni őket, hogy amikor látják kereszthalálát, az nem küldetésének kudarca, nem vereség, hanem valójában győzelem, győzelem a bűn felett, győzelem a halál felett, Isten és az ő jóságának győzelme a gonosz felett.

Ugyanakkor az iránta való bizalmat is próbálja növelni tanítványaiban, hogy ne essenek kétségbe távozását követően, amikor szenvedések, üldözések és nehézségek érik majd őket. Jézus legyőzte a világot, visszatér az Atyához a mennybe, de Szentlelke által továbbra is azokkal marad, akik hisznek benne. Ha kitartunk az Úrral a szenvedésben, dicsőségének is részesei leszünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hála neked, szentséges Atyánk, mert megadod nekünk, hogy látható szentélyt építsünk, mely Isten és ember kegyelmi kapcsolatának csodálatos jelképe és színhelye: ide várod jóságos szívvel az élet zarándokútját járó népedet. Híveidből is itt építesz magadnak élő templomot, és itt gyarapítod világszerte elterjedt Egyházadat, hogy Krisztus titokzatos testévé váljék, és mennyei Jeruzsálemmé legyen végül, mint valóra vált béke-látomás. Ezért szentjeid boldog seregével együtt a dicsőség templomában magasztalunk téged.

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket. Mk 16,15-20

Elmélkedés

Kövessük őt!

A húsvét utáni negyvenedik napon, amely mindig csütörtökre esik, Urunk mennybemenetelét ünnepli az Egyház világszerte, Magyarországon vasárnap tartjuk az ünnepet. Az evangéliumban a mennybemenetel eseményéről olvasunk. Miután parancsot adott a tizenegy apostolnak, hogy menjenek el az egész világra és hirdessék az örömhírt, „felvétetett a mennybe.” Nem kellett neki ehhez semmiféle közlekedési eszköz, hanem egyszerűen csak felemelkedett, amíg egy felhő el nem takarta őt apostolai szeme elől. Az Úr földi küldetése ezzel lezárult. A mennyei Atyától jött el emberi világunkba és a mennybe tért vissza küldetése befejeztével. Tanítványaiként az a feladatunk, hogy kövessük őt a mennybe.

Márk evangélista leírásának első eleme Jézus beszéde, amely egy búcsúbeszéd, hiszen a földön most találkozik utoljára a tanítványokkal. Ez a búcsúbeszéd eltér az utolsó vacsorán mondottaktól, hiszen más Jézus szándéka. Az utolsó vacsora alkalmával a szeretetről, mint a legfőbb parancsról adott tanítást, majd önmagáról, mint a mennyei Atyához vezető útról beszélt nekik, valamint megígérte számukra a Szentlélek eljövetelét és működését a közösségben. Felkészítette őket távozására és arra, hogy milyen megpróbáltatások fogják várni a tanítványokat küldetésük teljesítése során. Most, a mennybemenetel előtti beszédben nem csupán búcsút vesz azoktól, akikkel éveken keresztül megosztotta életét, hanem megbízza őket az evangélium hirdetésével, azaz küldetést ad nekik, hogy életének, halálának és feltámadásának tanúi és hirdetői legyenek. Az evangélium elfogadását és megélését, amely a keresztségben, mint a hit kifejezésében, illetve megvallásában nyilvánul meg, az üdvösség feltételeként jelöli meg Jézus.

A beszéd után az evangélista az Úr mennybemenetelét egyetlen, tényszerű mondatban rögzíti: „Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján.” Feltámadása után Jézus negyven napon át jelent meg az apostoloknak és a tanítványoknak, s ezek a jelenések véget érnek a mennybemenetellel. Nem láthatják már a földön többé a Mestert, ugyanakkor jelenlétét továbbra is megtapasztalhatják életükben. Az égbe emelkedés jelzi az apostolok számára, hogy a mennyei Atyától érkező és egykor a világra születő Jézus visszatér a mennybe. Jézus mennybemenetelét helytelen volna úgy értelmezni, hogy örökre távozik és elhagy bennünket, hiszen valójában megmutatja számunkra az utat, hogy hová érdemes törekednünk, eljutnunk.

A mennybemenetel elbeszélése azzal zárul, hogy az apostolok megértik küldetésüket és elindulnak teljesíteni az evangélium hirdetését, amely során érzik és megtapasztalják az Úr segítségét. Mit jelentett számukra e missziós parancs teljesítése? Napjainkban néhányan úgy próbálják bemutatni az egykori missziós munkát, mintha a krisztusi parancsot az apostolok úgy értelmezték volna, hogy mindenhol mindenkit meg kell téríteniük. Az apostolok és a velük egy időben igehirdetést végző Pál apostol gondolkodásától és magatartásától ez távol állhatott. Talán inkább arra gondolhattak, hogy elmenjenek olyan helyekre, ahol korábban sosem jártak és hirdessék az evangéliumot olyan embereknek, akik arról korábban nem hallottak, és mindenütt elvezessenek valakit, legalább egyvalakit a hitre, aki aztán majd szintén tanítani fog másokat az evangélium szerinti életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Köszönjük neked azt a tanítást, amely lehetővé tette számunkra, hogy jobban megértsük az Atya akaratát. A Szentlélek világosítsa meg értelmünket, és adjon nekünk erőt mindannak megvalósítására, amit Isten kér tőlünk. Máriához, édesanyádhoz hasonlóan nem csak hallgatni szeretnénk téged, hanem bátran vállalkozunk követésedre és a tanúságtételre. Segíts minket, hogy hitünket minden helyzetben bátran megvalljuk! Segíts, hogy mindig hűségesek maradjunk hozzád és földi életünk után eljussunk a mennyországba!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához. Jn 16,23b-28

Elmélkedés

Jézus búcsúbeszédének befejezését olvassuk a mai evangéliumban. Ezt mondja a mi Urunk: „Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek.” Buzdítás és ígéret fogalmazódik meg ebben a kijelentésben. Jézus arra buzdít, hogy forduljunk kéréseinkkel bátran Istenhez, a mi mennyei Atyánkhoz, és tegyük ezt az ő nevében. Kérhetnénk anyagi javakat is, de Jézus nevében ilyet nem fogunk kérni. Inkább lelki javakat kérünk az ő nevében és azt, hogy teljesüljön életünk végső célja, az üdvösségre jutás. Ezeket a kéréseinket Isten szívesen teljesíti, ezért igaz Jézus ígérete.

Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkra egyaránt igaz, hogy amikor valamit kérünk, az nem a gyengeség jele. Kérni nem megalázó dolog, csupán annak felismerése, hogy korlátozottak a lehetőségeink, nem vagyunk képesek mindent megtenni. Az olyan dolgokban, amihez nem értek, rászorulok a másik ember segítségére. A lelki ügyekben pedig rászorulok Isten támogatására, kegyelmére. Minden kérésünk Isten utáni kiáltás, vágyakozás. Bizalommal fordulhatunk hozzá, mert nem zárkózik el előlünk, hanem jóságosan elénk siet. Isten jól tudja, hogy mire van szükségünk, mielőtt még bármit is megfogalmazunk, mégis azt szeretné, hogy elinduljunk felé, megszólítsuk őt és rátaláljunk az imádságban. Alázatosan forduljunk hozzá kéréseinkkel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem, hozzád tartozom, és nem mondasz le rólam. Hálát adok, hogy kegyelmed halálom napjáig ingyenes, hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon tőlem. Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha, ha el is fordulok tőled, te akkor is rám találsz. Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem számítok rá. Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe. Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz, csak az örök lehetőség, hogy bennem élve, általam kifejezd magad. Szólj rajtam keresztül, nyilvánulj meg bennem, hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak te! Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem. Jn 16,20-23a

Elmélkedés

Jézus világosan látja, hogy búcsúbeszéde, távozásáról és az azt követő időkről szóló kijelentése szomorúsággal tölti el tanítványait, ezért igyekszik őket megvigasztalni. Megérteti velük, hogy jól ismeri gondolataikat és érzéseiket, és azt is látja előre, hogy milyen nehézségekkel kell majd szembenézniük távozása után. Ismét említésre kerül a Krisztushoz tartozó hívő közösség és a hitetlen világ szembenállása, amely tulajdonképpen annak folytatása, ahogyan az Urat fogadta a világ. Egyesek, akik korábban ellenfelei voltak, örülni fognak halálának, mert úgy vélik majd, hogy sikerült végleg megszabadulniuk a vándortanítótól, aki újításaival sok kellemetlenséget okozott nekik. Ők akkor is örülni fognak majd, amikor a hitújító halála után ügye veszni látszik.

A krisztusi tanítványok szomorkodásának oka egyrészt az Úr távozása, másrészt az őket érő támadások, üldözések. Szomorúságuk azonban nem lesz végleges, mert örömre fog fordulni. E fordulatot ahhoz hasonlítja Jézus, hogy a szülő asszony fájdalma is örömre változik. Áthatja őt az anyai öröm, amely maradandó és amely elfeledteti a korábbi nehézségeket, fájdalmakat. A tanítványoknak is ilyen örömben lesz részük, hiszen a Jézus halála miatti szomorúságuk után a feltámadt Úrral való találkozás öröme fogja eltölteni őket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.” Jn 16,16-20

Elmélkedés

Jézus több olyan dolgot is említ az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédében, amelyeket még legszűkebb baráti köre, az apostolok sem értenek. Nem értették például azt, hogy hová készül menni, s ő megmagyarázza nekik, hogy az Atyához tér vissza a mennybe.

A mai evangéliumban újabb szokatlan kifejezéssel találkoznak. Jézus ezt mondja: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem.” Mit jelenthet, mire utalhat ez a bizonyos „kis idő?” Jézus szavai az utolsó vacsorán hangzanak el, nagycsütörtökön. Innentől mindössze egy nap telik el az Úr nagypénteki haláláig. A nagypéntek utáni harmadnapon, húsvétvasárnap támad fel Jézus a halálból, s megjelenik az apostolainak, azaz újra viszontláthatják őt.

Életünk során bőven vannak olyan hosszabb vagy rövidebb időszakok, amikor nem látjuk Jézust, nem halljuk szavát, nem érezzük jelenlétét. Vélhetően nem ő távolodik el tőlünk az ilyen élethelyzetekben, hanem mi távolodunk el tőle bűneinkkel, vagy egyszerűen csak azzal, hogy más dolgok kötik le figyelmünket. Jó volna, ha a lelki sötétségnek ezek az időszakai nem nyúlnának hosszúra, hanem csak „kis idők” volnának! Amikor hiányzik Isten jelenléte, akkor igyekezzünk csendet teremteni magunkban, és igyekezzünk egyedül az ő szólításaira, útmutatásaira figyelni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.” Jn 16,12-15

Elmélkedés

A tegnapi evangélium szerint Jézus azt állította, hogy az eljövendő Szentlélek meggyőzi majd a világot az igazságról. A mai részben ehhez hozzáteszi, hogy követőit elvezeti a teljes igazságra. A Szentlélek működése tehát kettős irányba hat. Egyrészt kifelé, a világ felé, másrészt befelé, az Egyház tagjaira. Azért lényeges erre a két irányra odafigyelnünk, mert sajnos sok keresztény ki akarja sajátítani a Szentlélekből áradó kegyelmet. Önző módon csupán a saját üdvössége szempontjából kéri a Lélek ajándékait. Nyilvánvaló, hogy minden ember számára a saját üdvössége a legfontosabb. Ugyanakkor mások üdvösségre jutását is tartsuk fontosnak! Imádkozzunk, hogy a Lélek sugallatát a nem hívők is meghallják! Imádkozzunk, hogy az Egyház közösségébe azok is eljussanak, akik egy ideig kizárják magukat abból! Imádkozzunk, hogy a bűnösök meghallják a Lélek bűnbánatra indító szavát!

Mire gondol Jézus, amikor „teljes igazságról” beszél? Nem csupán az számít kinyilatkoztatásnak, amit Jézus a működése alatt tanított és tett, hanem az is, amit az apostolok és az apostolokra épült Egyház felismer és hirdet Jézusról a Szentlélek megvilágosító kegyelmének köszönhetően. A Szentlélek működésének tehát az a lényege, hogy az idők végezetéig folytassa az emberek megszentelésének művét. Meghallom-e a Lélek életszentségre ösztönző szavát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Erősítsd bennem a hitet és a bizalmat, hogy elinduljak az általad javasolt úton, az igazi boldogság útján! Te nem csupán földi boldogságot ígérsz, hanem az örök boldogságra akarsz elvezetni minden embert. Segíts megértenem, hogy benned találhatom meg a boldogság forrását!

Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.” Jn 16,5-11

Elmélkedés

Továbbra is Jézus búcsúbeszédét olvassuk az evangéliumban. A mai részlet hangvétele alapvetően vigasztaló. Az Úr arra az időre akarja felkészíteni tanítványait, amikor már nem lesz köztük testi valóságában, ezért szavait nem csupán nekik szánja, hanem az Egyház tagjainak is a későbbi korokban. Jézus távozásában nem azt kell látnunk, hogy nincs többé itt, ebben a világban, hanem azt, hogy visszatért az Atyához, akitől jött, mennybemenetele tehát hazatérés. Szavaiban nincs semmi kétértelműség: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem.” Miután tehát beteljesíti feladatát, visszatér az Atyához, akinek küldötteként köztünk élt.

Jézus észreveszi, hogy tanítványai nem értik pontosan kijelentéseit, nem tudják, hogy hová készül. Ők átadják magukat a szomorúságnak, magukba roskadnak, kérdezni sem mernek, annyira megdöbbenti őket minden szó az Úr távozásáról.

Jézus ígéretet tesz, hogy távozása után elküldi a Vigasztalót, a Szentlelket. A harmadik isteni személy Vigasztalónak nevezése ne vezessen bennünket félre, mintha csak az volna a feladata, hogy az Úr távozása miatt szomorkodó tanítványoknak vigaszt nyújtson. A Szentlélek küldetése az, hogy tanúságot tegyen Krisztus megváltó tettének igazságáról és megerősítse a tanítványokat abban, hogy ők is tanúságot tegyenek Krisztusba, az Isten Fiába és a Megváltóba vetett hitükről.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az anyagi javak gyűjtése helyett te az Istenben való gazdagodást és a lelkiekben való bővelkedést ajánlod nekünk. A jóság, a szelídség, a türelem, a megbocsátás, a békességre való törekvés, a szeretet gyakorlása, az alázatosság, az odafigyelés, az együttérzés és más lelki javak mind-mind olyan kincsek, amelyek sosem mennek ki a divatból, nem számítanak idejétmúltnak és elavultnak. E kincsekből akkor sem fogyunk ki, ha pazarlóan adjuk őket másoknak. Segíts minket, hogy felfedezzük a lelki gazdagság értékét!

Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Jn 15,26-16,4a

Elmélkedés

Jézus tovább folytatja azokat a gondolatokat, amelyek arról szólnak, hogy mit tegyenek tanítványai, ha a világ részéről ellenségeskedéssel, gyűlölettel találkoznak. Nem elmenekülni kell az ilyen helyzetek elől, hanem fel kell ismerni azt, hogy éppen ezek a helyzetek adnak lehetőséget a Krisztusról szóló tanúságtételre. Távozása után az Úr azért küldi el az Atyától a Szentlelket, hogy ebben a tanúságtételben segítségére legyen övéinek. Az Egyház tapasztalata, hogy Krisztus ígérete a Szentlélek elküldésére vonatkozóan pünkösdkor valóban beteljesül, és a Lélek jelenléte, működése azóta is érezhető. A Szentlélek elsőként az apostolokat tölti el a tanúságtétel erejével, hogy elmondhassák mindazt, amit Mesterük mellett átéltek. Egyrészt történeti tanúk ők, akik a Krisztus-eseményt hirdetik, másrészt hitbeni tanúk, akik megértették az Úr megváltó küldetését és hittek abban, hogy az Atya küldötteként tett mindent.

A tanúságtétel ebből a szempontból a hit terjesztését jelenti. A Szentlélek ugyanis kiárad a későbbi korokban is mindazokra, akik Krisztust követik és őket is tanúságtételre ösztönzi. Az ő esetükben az időbeli távolság miatt már nem beszélünk történeti tanúságról, hitbeliről viszont annál inkább. Hívő emberként így kapcsolódunk be az Egyház apostoli küldetésébe: a hit szerinti életünk másokban is hitet ébreszt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Ha előítéletekkel vagy hitetlenséggel közelednénk feléd, félreismernénk téged. Te közülünk való valóságos ember és közénk jött valóságos Isten vagy. Emberként élted földi életed, emberként viselted el a szenvedéseket és a halált, megmutatva, hogy miként kell emberként élnünk. Jöjj, taníts bennünket az igazságra és vezess minket az örök életre! Taníts minket a hitre, hogy hitetlenségünk ne akadályozza, hogy közöttünk is csodát tegyél! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást! Jn 15,9-17

Elmélkedés

A szeretet titka

Húsvét 6. vasárnapján az evangélium a szeretet lényegére irányítja figyelmünket. Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Atya elküldte a Fiút a világba, aki szeretetből feláldozta magát a kereszten az emberek megváltásáért. Jézus Krisztus e tettével megvalósította azt, amit korábban mondott: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért.” Jézus nem csupán azt kéri tanítványaitól, hogy viszonozzák szeretetét, hanem azt is parancsba adja, hogy az ő szeretete legyen a felebaráti szeretet mintája. Olyan szeretettel forduljunk embertestvéreink felé, ahogyan Jézus szeret minket.

A szeretet elsősorban nem érzelem, hanem személyes döntés. Az igazi szeretet soha nem merül ki szavakban, hanem konkrét tettekben nyilvánul meg. Ez vonatkozik az Atya szeretetére az emberiség iránt, Krisztus szeretetére irántunk, és ennek kell vonatkoznia a mi szeretetünkre is mind Isten, mind embertársaink felé. Lássuk be: napjainkban nem elég az, hogy elutasítjuk a bosszúállást, a gyűlöletet és az erőszakot, hanem tanúságot kell tennünk Isten jelenlétéről, a szeretet jelenlétéről a világban. A keresztény ember elmondhatja, hogy hitt Isten szeretetének. Megérezte és megtapasztalta Isten szeretetét. És megkísérli minden nap viszonozni ezt a szeretetet azzal, hogy továbbadja, amikor minden emberben Krisztust szereti. Ugyanakkor a szeretet mindig titok marad számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk, szavunk, amely megérteti a másik emberrel, hogy szeretjük őt, mert ez a tett az önzetlen szeretetünknek a jele.

Jézus parancsba adja a szeretet gyakorlását, amely parancs egyaránt szól egykori tanítványainak és nekünk is, az ő követőinek. De hogyan lehet megparancsolni bárkinek is azt, hogy szeresse a másik embert? Hogyan kell ezt értenünk? Isten, aki maga a szeretet, a saját hasonlatosságára teremtette meg az embert, s ezért a szeretet törvénye és képessége mindannyiunkban benne él. Aki már legalább egyszer megtapasztalta életében Isten szeretetét, az belső ösztönzést, belülről, a szíve, lelke mélyéről forrásozó késztetést érzett arra, hogy a szeretetet tovább kell adnia. Osszuk meg a szeretetet, adjuk tovább Isten szeretetét!

Isten szeretetének megtapasztalása örömöt ébreszt a szívünkben. Jézus arról beszél az evangéliumban, hogy az ő öröme teljessé válik mindazokban, akik az ő szeretetében élnek. Az öröm abból fakad, hogy érzem: Isten szeret engem, találkozni akar velem. Szintén örömöt érezhetek akkor, ha megtapasztalom, hogy a szeretet célba ér, megérinti a másik ember szívét. A találkozás nem csak érzelmet, a szeretet érzését ébreszti bennem, hanem megmozgatja értelmemet és akaratomat is. Értelmemmel ugyanis belátom, hogy az engem szerető Isten jót akar nekem, sőt, a legfőbb jót, az üdvösséget, az örökké tartó együttlétet ővele. Akaratom pedig elfogadja ezt az isteni akaratot. Az érzelmi meghajlás, az értelmi párbeszéd és akaratom meghajlása által fejlődök a szeretetben, növekszem Isten szeretetében.

Sok minden kiválthatja bennünk az öröm érzését, de sok esetben el is múlik ez az érzés. Jézus másfajta örömöt ad nekünk. Az öröm teljességét. Soha el nem múló örömöt. Jézus az igazi, lelki öröm forrása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te megígérted, hogy eljuthatunk az örök életre, ha parancsaid szerint élünk, és ehhez az ígérethez, mint szereteted jeléhez, hűséges maradsz. Egykor ezt mondtad tanítványaidnak és valamennyi követődnek: „Barátaimnak mondalak benneteket.” Barátsággal fordultál még a bűnösökhöz is. Te minket is barátságra hívsz. Barátként gondoltál ránk, amikor életedet adtad értünk. Te mindig barátként tekintesz ránk. Szükségünk is van barátságodra, szeretetedre. Barátságod segítsen minket abban, hogy emberi kapcsolatainkban is sikerüljön megvalósítanunk az igaz barátságot! Urunk köszönjük barátságodat és szeretetedet!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.” Jn 15,18-21

Elmélkedés

Jézus búcsúbeszédének előzményében megismertük, hogy az iránta való szeretet és a felebarátaink iránti szeretet élteti a krisztusi közösséget. A közösség azonban találkozik a világgal, és a kifelé irányuló kapcsolatban találkozik azzal, hogy nem mindenki fordul felé szeretettel. Ennek oka Krisztus örömhírének meg nem értése vagy elutasítása. Az ő magatartásuk éppen annak a szeretetnek az ellenkezője, ahogyan a Krisztust követők egymáshoz viszonyulnak. A hívő emberek Krisztusért fordulnak szeretettel egymás iránt, őt látják ugyanis felebarátjukban, a nem hívők viszont Krisztus miatt fordulnak feléjük ellenségesen. Amikor János evangélista néhány évtizeddel az Úr mennybemenetele után lejegyzi ezeket a jézusi mondásokat, akkor már konkrét tapasztalata van azok igazságáról, a krisztusi közösségre már ránehezedik a világ ellenségeskedése.

Krisztus tanítványát nem érheti váratlanul ez az ellenségeskedés és gyűlölet, hiszen az Úrnak is ebben volt része. Őt sem fogadták mindenhol szívesen, őt is üldözték, sőt végül meg is ölték. Az emberi gyűlölet lehetséges oka az, hogy az emberek nem ismerik az Atyát, aki Jézust elküldte a világba. Ha ismernék őt, megértenék azt, hogy az Atya az ő irgalmasságát és szeretetét mutatta meg Fiában, Jézusban, és az emberektől nem a gyűlölet, hanem a szeretet gyakorlását és a megbocsátást várja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk! Te türelmesen és alázatosan viselted az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait is. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád! Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” Jn 14,6-14

Elmélkedés

Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok ünnepének evangéliuma az utolsó vacsora termébe hív minket. Jézus arról beszél, hogy egyedül általa ismerhetjük meg az Atyát és általa juthatunk el hozzá. Az apostolok szinte teljesen szótlanul hallgatják Mesterük búcsúbeszédét, de ezt hallva Fülöp a következőt kéri: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” A kérés úgy hangzik, mintha nem is hallotta volna meg az Úr korábbi szavait, ezért Jézus újra elmondja, hogy aki őt látja, az tulajdonképpen az Atyát látja. Aztán hozzáteszi: „én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem.” Az Atya és a Fiú szeretetközösségére és cselekvési egységére utalnak ezek a szavak, amelyeket igaz kinyilatkoztatásnak kell tartanunk.

A kijelentésben visszacsengenek azok a szavak, amelyeket János evangélista írásának kezdetén olvashatunk: „Istent soha nem látta senki, az Egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki” (Jn 1,18). Ezen a helyen, tehát az Ige-himnuszban János evangélista hitvallását olvassuk, amely egyúttal az Egyház hite is. Az utolsó vacsorán viszont már Jézus mondja ki ugyanezt önmagáról.

Mi a tartalma ennek a kijelentésnek? Jézus személyében jelen van az Atya. Jézus cselekedeteiben az Atya irgalmassága mutatkozik meg. Jézus tanításában az Atya szól hozzánk. Jézus arcára tekintve az Atya arcát láthatjuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te a Szentlélek által minden korban kiárasztod szeretetedet az emberekre. Taníts engem a szeretet gyakorlására. Soha nem felejtem, hogy te a végsőkig elmentél a szeretetben. Atyád és az emberek iránti szeretetből áldoztad fel magadat, megmutatván számunkra, hogy a szeretet nem szavakat kíván, hanem odaadást és hűséget. Úgy akarok élni, ahogy te éltél, s úgy akarok szeretni, ahogyan te szeretsz engem! Küldd el a Szentlelket, hogy megtanítson az önzetlen és önfeláldozó szeretetre! Segíts minket, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.” Jn 15,9-11

Elmélkedés

Továbbra is az utolsó vacsora termében vagyunk és Jézus búcsúbeszédét hallgatjuk. A beszédnek ez a rövid részlete gondolatilag a tegnapi evangéliumhoz, a szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló hasonlathoz kapcsolódik. Arra kapunk választ benne, hogy mi élteti az Úrral való kapcsolatunkat. Életünk tápláló forrása Jézus Krisztus, akihez szorosan kapcsolódunk. Vele való kapcsolatunkat a szeretet élteti. De honnan van Jézus szeretete? A válasz így hangzik: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!”

Az Atya szereti a Fiút és a Fiú szereti az Atyát. A harmadik isteni személy szintén szereti az Atyát és a Fiút és viszont. A Szentháromság lényege és egységet alkotó ereje a szeretet. De ez a szeretet nem zárkózik magába, hanem kinyílik az emberek felé. Az Atya szeretetét abban fedezzük fel, hogy megteremtette az embert és számára élettérként a világot, a Fiú szeretete a megváltás művében árad ki felénk, a Szentléleké pedig életünk megszentelésében.

Jézus szereteténél nincs nagyobb, hiszen még az életét is feláldozta értünk. Mi sem szerethetünk mást jobban, mint aki a legjobban szeret bennünket. Ő az első az életünkben, őt követjük, neki engedelmeskedünk. Őt látjuk, az ő szenvedő arcát látjuk meg rászoruló embertársainkban, és amikor segítünk nekik, az is Krisztus iránti szeretetünk jele.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz az út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Te légy társam az Atyához vezető úton! Te légy erősítőm, ha fáradok! Te légy bátorítóm, ha csüggedek! Te légy örömöm, amikor megérkezem! Segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!

Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát. Mt 13,54-58

Elmélkedés

A mai napon Jézus nevelőapját, Szent Józsefet, mint a munkás élet példaképét ünnepeljük. Életútja ugyanolyan hitbeli zarándokút, az engedelmesség és a szolgálat útja, mint jegyese, Mária élete. Szűz Mária, amikor az angyali üdvözletkor értesül küldetéséről, a megváltás művében betöltendő szerepéről, akkor kimondja az igent, elfogadja Isten vele kapcsolatos tervét: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38).

József egy álombeli látomásban ismeri meg saját küldetését, és jegyese, Mária anyaságának titkát. Ez téríti el attól, hogy elküldje, elbocsássa Máriát és megszakítsa vele a jegyességet. Nem értette ugyanis korábban, hogy miként születhet gyermeke Máriának, de az álomban megismeri Isten szándékát. Ezt az isteni akaratot József nem szavakkal, hanem tettel fogadja el, egyszerűen azzal, hogy „úgy cselekedett, ahogy az Úr angyala megparancsolta neki” (Mt 1,24). Ez az engedelmes cselekvés jellemezte őt a későbbiekben is. Mindennapi munkájával fejezte ki szeretetét, gondoskodását családjáról. A munka és a szolgálat nem volt megalázó számára, hanem eszközül szolgált ahhoz, hogy közelebb kerüljön a Megváltóhoz, részese legyen a megváltás művének és együttműködjön az emberek üdvösségét akaró Istennel.

Ahogyan Szent József számára a munka a mindennapi élet megszentelését jelentette, ugyanúgy mi is odaadó szolgálatunkkal és becsületes munkánkkal törekedjünk az életszentségre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.” Jn 14,27-31a

Elmélkedés

Jézus arra bátorítja apostolait az utolsó vacsorán, hogy ne szomorkodjanak, hanem örvendezzenek elmenetelén, mert távozása visszatérés az Atyához. Tanítványaként nem ragaszkodhatnak az apostolok a végtelenségig ahhoz, hogy Mesterük maradjon ebben a világban, mert akkor Jézus nem teljesítené küldetését.

Az Atyához való visszatérés gondolata valójában nem volt újdonság a tanítványok számára, mert nyilvános működésének ideje alatt Jézus többször is beszélt nekik arról, hogy az Atyától jött. Származása meghatározó volt számára, s egyúttal olyan tény, amelynek ismerete szükséges ahhoz, hogy megértsük tanítását és cselekedeteit. A mennyei Atya által rábízott igazságot hirdette és az Atya által tett mindent, tettei az Atya dicsőségét szolgálták.

Küldetése befejezéséhez közeledve, már kevésbé beszél származásáról, inkább arról tanít, hogy hová indul. Természetesen ahhoz tér vissza, akitől e világra jött. Mennybe indulása örömmel tölti el azokat, akik szeretik őt, mert ez jelzi, hogy küldetése beteljesedett, s indul, hogy a mennyországban helyet készítsen övéinek. Helyet mindazoknak, akik szeretik őt. Örök otthont azoknak, akik hisznek benne. Örök boldogság helyét, állapotát azoknak, akik az üdvösségre törekszenek. Nekem is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét! Ajándékozz meg minket tisztánlátással, hogy fölismerjük bűneinket, s azokat őszintén megvalljuk! Adj nekünk őszinte bűnbánatot és tiszta szívet!

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű. Mt 11,25-30

Elmélkedés

„Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem” – olvassuk Jézus szavait a mai evangéliumban. Napról napra leülünk Jézus lábához, hogy hallgassuk őt, tanuljunk tőle. Megtanuljuk, hogy milyen legyen a kapcsolatunk a mennyei Atyával, hogyan viselkedjünk embertársainkkal, hogyan szemléljük a világot és benne önmagunkat, mi a hivatásunk a földi életben.

Amikor az evangéliumokat olvasva, hallgatva megismerjük Jézust és tanítását, észrevesszük, hogy mennyire emberi, emberközeli az üzenete. Isten nem kioktatja az embert, hanem szelíden próbálja rávezetni az igazságra. Emberekkel való beszélgetéseink során hamar ellenérzés ébred bennünk, amikor valaki kioktat minket vagy lekezelően bánik velünk. Úgy viselkedik, mintha egyedül ő volna a teljes igazság birtokában és most nagylelkűen elmagyarázza nekünk, hogyan kellene viselkednünk. Ha pedig mi beszélünk egy képzeletbeli magaslatról, akkor az emberek visszahúzódnak tőlünk, mert nem kérnek a kioktatásunkból. Isten beszédstílusa egészen más. Akaratát, mondanivalóját, üzenetét egészen szelíden közli velünk. Nem kényszerít bennünket semmire, hanem felajánlja, hogy szabadon elfogadhassuk törvényeit, amelyek földi boldogságunkat és örök üdvösségünket egyaránt szolgálják. Mennyi jóság, barátság, rokonszenv fedezhető fel Jézus szavaiban. Mennyi megértést, elfogadást tanúsít a bűnösök, a gyengék iránt.

Milyen türelemmel várja, hogy megértsem őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással! Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Jn 15,1-8

Elmélkedés

Legyünk élő szőlővesszők!

Az elmúlt vasárnapi evangéliumban Jézusnak ezt a kijelentését olvastuk: „Én vagyok a jó pásztor. Életemet adom a juhokért” (Jn 10,14-15). A mai evangélium kijelentésének mondanivalója összecseng ezzel. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” (Jn 15,5) – mondja a mi Urunk. Ő táplál bennünket, belőle élünk. Hozzá kapcsolódik az életünk, s ha ez a kapcsolat megszakadna, az élet forrásától szakadnánk el. Jézus felszólítást intéz hozzánk, hogy maradjunk őbenne, kapcsolódjunk hozzá, ragaszkodjunk hozzá, miként a szőlővesszők kapcsolódnak a szőlőtőhöz. A keresztény művészetekben nagyon szépen jelenítik meg a Jézusról, mint szőlőtőről szóló evangéliumi példázatot. Az ábrázolásokon középen van Krisztus, az igazi szőlő, akiből leágazik tizenkét szőlővessző, amelyek az apostolokat jelentik. Az apostolok szőlővesszőjéből nőnek ki a többi tanítvány szőlővesszői, amelyek termést hoznak. Magunkat is könnyen elhelyezhetjük az ilyenfajta képeken, amelyek a Krisztushoz való tartozáson túl arra is rávilágítanak, hogy mindannyian az Egyház nagy közösségéhez tartozunk és egymással is élő kapcsolatban vagyunk. Nem csupán Krisztussal köt bennünket össze a szeretet, mint a kapcsolat biztos alapja, hanem egymással való kapcsolatunknak is ez a szeretet az éltető eleme.

A Szentírásban több helyen olvashatunk az ószövetségi népről, mint az Úr szőlőjéről, nem hallgatva arról sem, hogy a szőlő sokszor terméketlen maradt, azaz a nép hűtlenné vált. A prófétákat, akiket a szőlő gazdája, Isten küld a néphez, a gonosz munkások megölik, mert azt gondolják, hogy övék lehet a szőlő. De azzal a reményteli gondolattal is találkozunk, hogy Isten új szőlőt fog ültetni, amely majd idejében megtermi gyümölcsét, új szövetséget köt az emberekkel. Ez akkor teljesedik be, amikor az Atya a Fiút elküldi a világba, aki az igazi szőlőtő, s aki életének feláldozásával termi meg a szeretet gyümölcsét. Jézus Krisztus áldozatával a szőlő termése, a bor az Eucharisztiában az ő vérévé válva örökre megpecsételi ezt az új szövetséget. A hívő ember részéről a szentáldozás, Krisztus testének és vérének vétele jelenti azt a bensőséges és élő kapcsolatot Isten és az ember között, amelyre a szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló példabeszéd utal.

Ennek fényében a felolvasott példabeszédet a következőképpen értelmezhetjük: Az Egyház, az újszövetségi nép Isten szőlőskertje. Az Egyház tagjai – miként a szőlővesszők a szőlőtőhöz – szorosan kapcsolódnak Krisztushoz és rajta keresztül egymáshoz. Az egyházi közösség tagjaként – világi hívőként és egyházi személyként egyaránt – arra törekszünk, hogy megőrizzük a Krisztushoz kapcsolódást, aki nélkül semmit sem tehetünk, s akiből életerőt merítünk. Egyedül Jézus által tudunk lelki gyümölcsöket teremni. Ahogyan a szőlő termésének mennyisége és minősége egyaránt függ a kedvező időjárástól és az emberi munkától, ugyanígy a Krisztussal való élő kapcsolatunk is egyrészt Isten kegyelmének köszönhető, másrészt megkívánja a mi emberi közreműködésünket.

Az élő hitű keresztény ember számára a vallásosságban első helyen áll az életszentségre való törekvés. Állandóan kész a lelki megújulásra, hogy egyre közelebb kerüljön Istenhez.

A keresztény ember felelősséggel megvallja katolikus hitét, elfogadja és hirdeti a krisztusi igazságot az emberről, az ember evilági hivatásáról és az Egyházról, mint az emberek közösségéről. Fontos számára az egyház többi tagjával való közösség ápolása. Az kapcsolódik továbbá élő szőlővesszőként Jézushoz, aki azonosulva az Egyház célkitűzésével aktívan részt vesz annak apostoli munkájában. Az egyszerű világi hívőt is mindenkor át kell hatnia annak a missziós lelkesedésnek, amely az evangélium hirdetésének szolgálatába állítja őt. Legyünk élő szőlővesszők, legyünk az Egyház élő tagjai!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A hozzád fűződő engedelmes, fiúi kapcsolat és az Egyház többi tagjával való testvéri szeretettől vezérelt közösség ápolása egyaránt fontos számunkra. Az igazi bölcsesség megmutatja számunkra az utat az Atyához és az örök életre, s ez az út annak felismerésével kezdődik, hogy egyszerű, szegény emberek vagyunk. Egyszerű emberek, akik Isten nélkül semmit sem érünk. Szentlelked indítson minket arra, hogy az életszentségre törekedjünk, bátran megvalljuk hitünket, közösségben éljünk egymással és hirdessük az evangéliumot! Legyünk élő szőlővesszők! Legyünk az Egyház élő tagjai! Segíts minket, hogy megmaradjunk a te szeretetedben, és Isten megdicsőítése által bőséges termést hozzunk!

Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” Jn 14,7-14

Elmélkedés

A mai evangélium az Atya és a Fiú közti kapcsolat mélyebb tartalmára világít rá. A háttérben ez a kérdés rejlik: miért Jézus az egyetlen közvetítő az emberek és az Isten között? Jézus tanításából megtudjuk, hogy ő teljes közösségben van az Atyával és ebbe a közösségbe hívja tanítványait is. Az Atyával való tökéletes egységét jelzi, hogy szavaival az Atya mondanivalóját közli és cselekedeteivel az Atya szándékait hajtja végre.

Ennek az Istenben lévő tökéletes egységnek a megértése természetesen nem könnyű számunkra, ahogyan az apostolok sem értették meg pontosan Mesterük szavait. Valami konkrétabbat, megtapasztalhatóbbat szeretnének. Ezért kéri Fülöp, hogy Jézus mutassa meg az Atyát. Jézus válasza továbbra is rejtélyes egy kissé: „Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem!”

Jézus azt állítja továbbá, hogy Isten nem csak az ő Atyja, hanem minden emberé. Arra bátorít, hogy imádságainkban Atyánknak szólítsuk őt, s gyermeki bizalommal forduljunk hozzá kéréseinkkel. A tékozló fiúról és irgalmas atyjáról szóló példabeszédben pedig csodálatos képet tár elénk arról, hogy Isten minden bűnünk ellenére kész megbocsátani nekünk. Isten számtalan jelét adja, hogy atyai szeretettel, gondoskodással fordul felénk. Engedjük, hogy Jézus a mennyei Atyához vezessen minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Jn 14,1-6

Elmélkedés

Szent János evangélista részletesen ismerteti Jézusnak az utolsó vacsorán elhangzott búcsúbeszédét. A leírásból érezhetjük, hogy csak olyan személy képes erre, aki személyesen is ott volt és hallotta az Úr szavait, illetve a későbbiekben sokszor átgondolta és elmondhatta másoknak az egykor elhangzottakat. Az evangélista Jézus működésének a bemutatásakor is mindig törekedett arra, hogy az egyes események, cselekedetek és csodák mélyebb lelki tartalmára rávilágítson, s ez a szándék a búcsúbeszéd leírásakor is nyilvánvaló.

E mélyebb lelki tartalom kifejtése mögött két dolgot érdemes észrevennünk. Először is azt, hogy a jézusi beszédek írásba foglalása már az Úr megváltó halála és feltámadása, továbbá a Szentlélek eljövetele után történt. János már a feltámadás fényében idézi fel magában a beszédet és a Szentlélek is megnyitotta értelmét a megváltás titkának megértésére. Az igazság megértésének, felismerésének titokzatos működését látjuk itt: Jézus az ő személyében és szavaiban kinyilatkoztatja a mennyei Atyát, amely kinyilatkoztatást a Szentlélek világít meg az ember számára.

A második lényeges körülmény, hogy a Krisztus-esemény és a krisztusi tanítás megértésének első lépcsőfoka az apostoli igehirdetésben már megtörtént. János is és a többi apostol is éveken keresztül hirdették mindazt, amit Mesterük mellett átéltek és hallottak, s ez idő alatt kikristályosodott, letisztult az üzenet. Ez a tiszta tanítás jut el hozzánk az Egyház igehirdető szolgálata által.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a Jó Pásztor, aki összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat. Te fáradhatatlanul indulsz az elveszett bárányok után és visszavezeted őket a közösségbe. Te ismered és nevükön szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. A kereszten életedet adtad a juhokért, minden emberért, értünk. Hívj napjainkban is fiatalokat szolgálatodra, akik téged követve egész életükkel a te szeretetedet közvetítik az embereknek, és a te tanításodat hirdetik! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben: Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket. Mk 16,15-20

Elmélkedés

Egyházunk a mai napon Szent Márk evangélistát ünnepli, aki nem tartozott a tizenkét apostol közé, de írása hitelesnek tekinthető, hiszen Szent Péter apostol kísérője volt és egy ideig Szent Pállal tartott missziós útja során. A szentírástudósok szerint személyesen is ismerhette Jézust. Az ő szüleié lehetett az a ház, ahol az utolsó vacsora zajlott, illetve a Getszemáni-kert is az Olajfák hegyén, ahol Jézust elfogták. Márk lehetett az a fiú, aki ez utóbbi eseménynél elszaladt (vö. Mk 14,51-52).

Mire törekszik Márk evangélista művének írásakor? Egyrészt lejegyezni mindazt, amit személyesen is hallhatott Jézustól, illetve ami később az apostoli igehirdetés része volt. A négy evangélium közül időrendben az ő írása keletkezett a legkorábban, s csak évekkel később írja meg Máté és Lukács az evangéliumot, valamint az I. század vége felé Szent János. Az apostoli igehirdetéssel és annak írásos rögzítésével indult meg egykor az evangélium terjedése. A tizenkettő és később az Egyház így teljesíti Krisztus evangelizációs parancsát.

A mai evangéliumban Márk írásának befejező szakaszát olvassuk. Mennybemenetele előtt Jézus ezt mondta apostolainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” Márk azért ír le minden szót és mondatot, hogy megismertesse az olvasókkal Krisztust, az Isten Fiát. Írásával egyértelműen a hit útján vezet minket, s az a szándéka, hogy személyes vallomást tegyünk arról, hogy hiszünk Krisztusban, az Isten Fiában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, a tanúságtétel, a szeretetgyakorlás és a misszió minden formája a te nevedben történik. A te nevedben hirdetjük az evangéliumot és gyakoroljuk az irgalmas szeretet cselekedeteit. Te megfelelő segítséget adsz nekünk küldetésünk teljesítéséhez azáltal, hogy elküldöd számunkra a Szentlelket. A Lélek indít minket az igehirdetésre és a tanúságtételre, ő irányítja és vezeti az Egyházat a misszióban és a Szentlélek gondoskodik a missziós szolgálat eredményességéről. Adj jóindulatot mindazok szívébe, akikhez te küldesz minket!

Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette: Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem az Atya, aki küldött engem, hagyta meg nekem, hogy mit mondjak és mit hirdessek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem. Jn 12,44-50

Elmélkedés

A mai evangélium nem követi időrendben az előző napi részleteket, de gondolatában azok folytatása, mert itt is Jézus küldetéséről, a Fiú és az Atya egységéről van szó. A helyes értelmezéshez jó tudnunk, hogy János evangéliuma az I. század vége felé keletkezett. Az apostoli időkben komoly problémát okozott a zsidók hitetlensége, Jézus elutasítása. Az első keresztény közösségeket, amelyek tagjai között egyaránt voltak a zsidóságból és a pogányságból megtértek, mélyen foglalkoztatta az a kérdés, hogy miért nem fogadta el az egész választott nép Jézus személyét? Miért utasították el őt a vallási vezetők? Miért nem hitték el, hogy valóban ő a Messiás?

A kérdés titkát csak fokozta az a jelenség, hogy egyre többen lettek keresztényekké a pogányok közül, s az évszázad végére már nagyobb számban voltak, mint a zsidó vallásból megtértek. Szent János evangélista e helyen egy olyan beszédet közöl Jézustól, amelyikben utalás szerepel arra vonatkozóan, hogy küldetése nem csupán az ószövetségi választott néphez, hanem az egész emberiséghez szól. Isten Fiának világossága minden ember felé kiárad, mert az Atya mindenkit hív az üdvösségre, az örök életre. Az üdvösség feltétele, hogy az emberek hittel elfogadják az ő küldöttét, Jézust. Ez természetesen napjaink nemzedékére is érvényes.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!