Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 44 perc

2018. június 4. – Hétfő (Mk 12,1-12)

h, 2018/06/04 - 00:00
Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre. Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást? A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben. Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak. Mk 12,1-12

Elmélkedés

A korábbiakban, galileai útja során Jézus gyakran tanított példabeszédekben, azaz különböző hasonlatokkal szemléltette Isten országát. Most, a jeruzsálemi templomban ismét a tanításnak ezt a módszerét alkalmazza, melynek sajátossága, hogy viszonylag kevés beszéd is sokat mond. A szőlőmunkásokról szóló példázat választ ad arra a kérdésre, hogy honnan származik Jézus hatalma. Erről kérdezték őt a főpapok és az írástudók, de a kérdés nyitott maradt. A példabeszéd a szőlőmunkások lázadásának folyamatáról, fokozódó ellenállásukról, egyre nagyobb bűnükről szól, amely gyilkosságban, a szolgák, majd a gazda fiának megölésében éri el tetőpontját.

A példázat jelentése világos. A szőlősgazda maga Isten, a szőlőmunkások pedig a választott nép. A gazda által küldött szolgák a prófétákat szemléltetik, a fiú pedig maga Jézus, aki így ad tanítást arról, hogy ő a mennyei Atya Fia és küldötte.

Az események előrehaladtát olvasva egyesek talán azt gondolhatják, hogy minden végzetszerűen halad, nincs lehetőség más végkifejletre, ez azonban téves gondolat. A történet ugyanis nem az események végzetszerű leírása, hanem inkább felhívás a hallgatóság felé: Ismerjék fel Jézus személyében az Atya küldöttét és az ő cselekedeteiben az Atya tetteit!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönjük, Istenünk, hogy Krisztus által felkaroltál és magadhoz emeltél bennünket, akik eltávolodtunk tőled. Te mindig utánunk jössz kegyelmeddel, szereteteddel megelőzöl minket: bárcsak méltók lehetnénk a te szeretetedre!

2018. június 3. – Úrnapja, Krisztus szent teste és vére (Mk 14,12-16. 22-26)

v, 2018/06/03 - 00:00
A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák-hegyére. Mk 14,12-16. 22-26

Elmélkedés

Noé esetének tanulságai

Gyermekkorom egyik kedvenc bibliai története az volt, amikor a vízözön idején Noé bárkát épített Isten parancsára, így menekült meg ő és családja, valamint az állatok, amelyeket bevitt a bárkába. Felnőttként újraolvasva a történetet mindig új elemet, új tanulságot fedezek fel benne. Az elmúlt napokban ismét elolvastam Noé bárkájának építését és különös utazását, és rácsodálkoztam egy olyan dologra, amit korábban is olvastam, de valahogy átsiklottak a gondolataim a szavak felett. Arra a mozzanatra gondolok, hogy amikor a föld felszáradt és minden élőlény kijött a bárkából, akkor „Noé oltárt épített az Úrnak és áldozatokat mutatott be” (Ter 8,20).

Három dolog miatt tartom érdekesnek ezt a mozzanatot. Először is azért, mert Noé nem kezd el házat építeni magának és családjának, sem istállót az állatoknak. Egy meglehetősen hosszúra nyúlt és viszontagságos hajóút után biztosan elege volt neki és mindenkinek a hajón való tartózkodásból, és jól esett volna biztos menedékbe húzódnia, amely szilárdan áll a földön és végre nem imbolyog állandóan a vízen, mégsem ez volt az első gondolata. Ő nem magára gondolt, hanem arra, hogy hálát adjon Istennek a szabadulásért, a túlélésért, ezért épít oltárt és mutat be áldozatot.

Másodszor pedig azért érdekes Noé ténykedése, mert az égvilágon senki nem mondta neki, hogy építsen oltárt. Korábban mindent úgy és akkor tesz, ahogyan és amikor az Úr kéri tőle. Amikor Isten azt mondja, hogy fogjon neki a bárka építésének, akkor ő ezt az Úr parancsára megteszi, pedig még egy felhőcske sincs az égen, amelyből eső eshetne. Amikor azt a parancsot kapja, hogy szálljon be a bárkába és vigye be mind az állatokat, akkor Noé ezt megteszi. Amikor pedig a vízözön elmúltával Isten azt mondja neki, hogy eljött annak az ideje, hogy mindenki kiszálljon a bárkából, akkor Noé, családja és valamennyi állat kijön a bárkából a szárazföldre. Noé mindig meghallgatja az Úr parancsát és engedelmesen teljesíti a kérést. De azt nem mondja neki Isten és nem mondja neki senki, hogy építsen oltárt és hálája jeleként mutasson be áldozatot, Noénak mégis ez az első cselekedete. A hála érzése nem parancsra ébred a szívében, hanem önmaga ébred rá, hogy méltó volna a szabadulás után kifejezni háláját a szabadítónak, Istennek.

És a harmadik tanulság: Noé oltárépítő buzgósága azzal zárul, hogy Isten megérzi az áldozat jó illatát és elhatározza, hogy többé nem pusztítja el vízözönnel a földet (vö. Ter 8,21-22). Isten tehát elfogadja az ember áldozatát, mint hálájának megnyilvánulását. Miért is hozom fel Noé példáját ma, úrnapján, Krisztus szent testének és vérének, az Oltáriszentségnek az ünnepén?

Az Istennek való hálaadás első helyen legyen az életünkben! Minden szentmise hálaadás. Illő, hogy legalább vasárnaponként részt vegyünk ezen a közös hálaadáson. Aki ezt nem tartja fontosnak, az hálátlannak mutatkozik Isten iránt, mintha semmit sem köszönhetne Istennek. A hálaadásra nem egy írott törvény, nem egy parancs biztat minket. Nem azért veszünk részt a szentmisén, mert a tízparancsolat harmadik törvénye ezt mondja: Az Úr napját szenteld meg! A hála érzése fel kell, hogy ébredjen a szívünkben parancs nélkül is. Ne maradjunk hálátlanok! Isten pedig elfogadja a hálaadásként felajánlott áldozatunkat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hiszem, hogy valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben. Valahányszor elindulunk a templomba, a szentmisére felébresztem szívemben az irántad való szeretetet és hálát. Azzal a szándékkal veszlek magamhoz az Oltáriszentségben, hogy megerősítsem szeretetemet. A veled való egységből és a szent testeddel való táplálkozásból erőt merítek mindennapi feladataimhoz és a bűn elleni küzdelemhez. Köszönöm, Uram, hogy jelenléteddel megerősítesz!

2018. június 2. – Szombat (Mk 11,27-33)

szo, 2018/06/02 - 00:00
Abban az időben: Jézus ismét Jeruzsálembe ment tanítványaival. Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?” Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Feleljetek rá, és akkor majd én is megmondom nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem. János keresztsége a mennyből volt-e vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!” Erre tanakodni kezdtek egymás között. Így okoskodtak: „Ha azt mondjuk: „A mennyből volt”, azt fogja felelni: „Hát akkor miért nem hittetek neki?” Mondjuk talán azt, hogy Az emberektől?” Féltek azonban a néptől, mert mindenki azt tartotta, hogy János valóban próféta volt. Végül is ezt válaszolták: „Nem tudjuk.” Jézus erre azt felelte: „Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal cselekszem ezeket.” Mk 11,27-33

Elmélkedés

Jézus harmadik jeruzsálemi napjáról olvasunk a mai evangéliumban. A helyszín a templom, a vallási élet központja. Jézus azért jön ide, hogy tanítsa a népet, ebben azonban megszakítják a főpapok és az írástudók, akik vitát kezdeményezve kérdéseket tesznek fel neki. Márk evangélista többször is említi, hogy kérdéseik nem jóindulatból fakadnak, hanem Jézus vesztét szeretnék, mert úgy értékelik, hogy az új tanító fellépése veszélyezteti őket. Lényeges az is, hogy Jézus pontosan ismeri szándékaikat, hiszen amikor szenvedéséről és haláláról jövendölt tanítványainak, akkor egyértelműen beszélt arról, hogy a főpapok és írástudók fognak fellépni ellene.

Az első kérdés Jézus hatalmának eredetét kutatja. Ő azonban nem válaszol nekik, hanem nagyon határozottan és magabiztosan visszakérdez, mégpedig Keresztelő János hatalmának eredetével kapcsolatban. Az evangélista részletesen ismerteti az írástudók okoskodását, akik végül nem mondanak semmit arról, hogy vajon az égből, az Istentől volt-e Jánosnak hatalma vagy nem. Inkább nem válaszolnak, amire Jézus kijelenti, hogy akkor ő sem árulja el nekik hatalmának forrását. A kérdés tehát függőben marad, de nem sokáig, hiszen a szőlőmunkásokról szóló példabeszéd, amelyet hétfőn fogunk olvasni, pontos feleletet ad majd.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

A te szent akaratodat teljesítem. Uram Jézus, taníts meg arra, hogy nagylelkű legyek, és úgy szolgáljalak, amint megérdemled: adjak számolgatás nélkül, harcoljak nem gondolva arra, hogy sebeket kaphatok, dolgozzam pihenés nélkül, egészen odaadva magam a te szolgálatodra, nem várva más jutalmat, mint azt, hogy tudom: a te szent akaratodat teljesítem.

2018. június 1. – Péntek (Mk 11,11-26)

p, 2018/06/01 - 00:00
Miután Jézus a tömeg örömujjongása közben bevonult Jeruzsálembe, fölment a templomba. Ott körülnézett, és mindent szemügyre vett. Mivel már esteledett, a tizenkét apostollal együtt kiment Betániába. Amikor másnap eljöttek Betániából, Jézus megéhezett. Messziről látott egy zöldellő fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valami gyümölcsöt. De amikor odaért, csak leveleket talált rajta, mert még nem érkezett el a fügeérés ideje. Ekkor így szólt: „Senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé!” Tanítványai is hallották ezt. Nemsokára Jeruzsálembe érkeztek. Jézus bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatta, és senkinek sem engedte meg, hogy bármit is keresztülvigyen a templom területén. Azután megmagyarázta: „Hát nem azt tanítja az Írás: „Az én házamat minden nép az imádság házának nevezi majd?” Ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Amikor a főpapok és az írástudók értesültek erről, azon tanakodtak, miképpen okozzák vesztét. Féltek ugyanis tőle, mert az egész nép lelkesedett tanításáért. Amikor beesteledett, Jézus tanítványaival együtt elhagyta a várost. Másnap reggel, amikor a fügefa mellett vitt el az útjuk, látták, hogy tövestül elszáradt. Péter visszaemlékezve Jézus szavaira, így szólt hozzá: „Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, elszáradt!” Jézus ezt válaszolta nekik: „Higgyetek az Istenben! Bizony mondom nektek, ha valaki azt mondja a hegynek: „Emelkedjél föl, és vesd magad a tengerbe”, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, az valóban úgy is lesz. Azért mondom nektek, bármit kértek imádsággal, higgyétek, hogy megkapjátok, és el is nyeritek. Amikor pedig imádkozni készültök, bocsássatok meg annak, akire nehezteltek, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket! Mert ha ti nem bocsátotok meg egymásnak, mennyei Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.” Mk 11,11-26

Elmélkedés

Útja során Jézus megérkezik Jeruzsálembe. Ettől kezdve Márk evangélista napról napra írja le az eseményeket. Az első nap történését, az ünnepélyes bevonulást (vö. Mk 11,1-10) virágvasárnap olvastuk. A mai evangélium a második és a harmadik napon történteket mondja el. Két jelképes cselekedetről olvasunk. A leírás középpontjában a templom megtisztítása, a kereskedők kiűzése áll. Felületes szemlélő könnyen gondolja, hogy egy indulatos személy erőszakkal rendet akar tenni, pedig valójában másról van szó. Jézus, aki a mennyei Atyának a Fia, birtokba veszi a templomot, azaz a mennyei Atya lakóhelyét. Ő itt otthon van, ez az ő Atyjának a háza, neki itt joga van megmondani, hogy helyénvaló-e a kereskedők jelenléte vagy sem. Előző nap Jézus már itt volt a templomban és „mindent szemügyre vett.” Nem hirtelen felindulásból cselekszik, hanem „aludt rá egyet.” A mi Urunk prófétai jelet mutat, visszaadja eredeti rendeltetésére, az istentisztelet céljára a templomot.

A templom megtisztítását a fügefával történtek foglalják keretbe. A fügefa, amelyről reggel kijelentette: „Senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé!”, estére elszáradt. Nem haragról, önkényeskedésről vagy hatalmi visszaélésről van szó, hanem szintén egy jelről. A Bibliában az ítéletkor kivágott fa vagy szőlő azokat jelképezi, akik nem termik az igazság gyümölcseit, nem teljesítik Isten törvényeit. Eljött tehát az isteni ítélet ideje, amelynek végrehajtója az Úr.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Tűz vagy. Szüntelenül égsz, de el nem égsz soha. Tűz vagy. Fölemészted minden szűkkeblű önzésünket. Tűz vagy. Fényednek köszönöm, hogy megismertem igazságodat. Szépség vagy minden szépség fölött. Újjáteremtettél Fiad vérében, s ebben az újjáteremtésben ismertem meg, hogy szerelmese vagy teremtményed szépségének.

Sienai Szent Katalin

2018. május 31. – Csütörtök (Mk 10,46-52)

cs, 2018/05/31 - 00:00
Abban az időben: Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és a nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam! Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton. Mk 10,46-52

Elmélkedés

A Jeruzsálem felé vezető út utolsó állomását rögzíti az evangélium. Jézus Jerikóba érkezik, majd pedig a várost elhagyva találkozik a vak koldussal, Bartimeussal. Talán el is menne mellette szó nélkül, mert a körülötte lévő nagy tömeg miatt észre sem venné, de a koldus éppen ezt akarja elkerülni. Bartimeus azt szeretné, ha Jézus észrevenné őt, ezért hangosan kiáltozni kezd, fel akarja hívni magára a figyelmet. A nagy tömeg akár meg is akadályozhatja a találkozást, hiszen többen el akarják némítani a kiáltozó koldust, s ha ő most elhallgatna, akkor Jézus biztosan nem venné őt észre. A vak tudja, hogy élete nagy lehetősége ez. Bizonyára hallott már arról, hogy másutt milyen csodákat tett Jézus, akinek híre gyorsan terjedt. A városkapuban ülve és koldulva időnként elbeszélgetett a Jeruzsálembe tartó zarándokokkal vagy kereskedőkkel, akik elmondhatták neki, hogy különleges hatalommal rendelkező személy járja be Galilea majd Júdea településeit, aki mindenütt meggyógyítja a betegeket és akit Jézusnak hívnak. Amikor Bartimeus megtudja, hogy éppen Jézus megy el közelében az úton, rögtön felismeri, hogy róla hallott korábban. Ha most engedi, hogy Jézus továbbhaladjon, akkor ő élete végéig vak koldusként fog élni.

Kiáltozásával sikerül felkelteni Jézus figyelmét. Talán nem is a vak hangos kiabálására, hanem annak tartalmára figyel fel Jézus, hiszen a vak „Dávid fiának” nevezi őt, azaz kifejezi hitét, hogy Jézus a Messiás. Ezt a hitet jutalmazza meg az Úr a csodával. A vak visszanyeri látását és Jézus követője lesz.

A Jézussal való találkozás engem a látás útján, a hit útján indít el.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te arra bátorítottad tanítványaidat és buzdítasz minket is, hogy szüntelenül imádkozzunk. Szükségünk van bátorításodra, hiszen sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha Isten nem azonnal teljesíti kéréseinket, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen elbizonytalanodunk. Pedig kitartóan kell imádkoznunk, mindig azzal a bizalommal, hogy Isten mindent megad nekünk, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja. Segíts minket a hit próbatételei idején, hogy szívünkben megőrizzük a jóságos Isten arcát!

2018. május 30. – Szerda (Mk 10,32-45)

sze, 2018/05/30 - 00:00
Abban az időben: Jézus és a tanítványok úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, a tanítványok pedig aggódva követték őt. Jézus ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, hogy mi vár reá. „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, kiszolgáltatják a pogányoknak, és azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik. De harmadnapra feltámad.” Akkor Zebedeus fiai, Jakab és János, odamentek Jézushoz, és ezt mondták neki: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk!” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek! Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és a bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De köztetek ez ne így legyen! Ha valaki közületek ki akar tűnni, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája! Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Mk 10,32-45

Elmélkedés

Miután Jézus kifejtette véleményét a gazdagságról és tanítást adott a lemondásról, mint az üdvösség elnyerésének feltételéről, folytatja útját Jeruzsálem felé. Márk evangélista nagyon szemléletesen írja le, hogy Jézus megy elől, tanítványai pedig utána vonulnak. Tényleges, ugyanakkor jelképes is ez az elől haladás, hiszen az apostolok Mesterük sorsát fogják követni a szenvedésben és a halálban is. Jézus ismét, immár harmadszor beszél nekik arról, hogy Jeruzsálemben az a sors vár rá. Szavai már nem a nagyszámú népnek, nem is a tanítványok népesebb csoportjának, hanem csupán a tizenkét apostolnak szólnak. Nekik ugyanis sajátos szerepük, küldetésük lesz, nem csak életükben, hanem halálukban is követni fogják az Urat.

A Jakabbal és Jánossal folytatott beszélgetés éppen ennek tényére, azaz a tanítványokra váró sorsa mutat rá. Jézus először helyreigazítja a két apostolt, akik kiemelt helyet szeretnének maguknak Jézus mellett, majd pedig a kialakult feszültséget szünteti meg. A többi tíz apostol ugyanis rossz néven veszi két társuk kérését, pedig talán az ő fejükben is hasonló gondolatok, elképzelések jártak. Az Úr lelkükre köti, hogy uralkodás és hatalom helyett gyakorolják a szolgálatot, miként ő sem uralkodni akar, hanem minden ember üdvösségének szolgája lett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

2018. május 29. – Kedd (Mk 10,28-31)

k, 2018/05/29 - 00:00
A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.” Mk 10,28-31

Elmélkedés

A gazdag emberrel való találkozás, illetve az ő távozása után Jézus a gazdagság veszélyéről kezdett tanítani. Szavai mindazokhoz szólnak, akik követői szeretnének lenni. Ha a vagyon szeretete lefoglalja valakinek a szívét, akkor képtelen lesz szabadon követni őt. Isten országának lelki kincseit csak az képes befogadni, akinek szívét nem tölti be a gazdagság. Ha valaki öröksége terhét vagy megszerzett vagyonát cipeli, észre sem fogja venni, hogy az üdvösség Isten ajándéka, amelyet nem lehet oly módon megszerezni, ahogyan vagyonhoz juthat az ember. Jézus szavai éppen az üdvösség ajándék jellegére mutatnak rá. Az embernek fáradozni kell érte, azaz nem maradhat tétlen, mégis Isten ajándékaként nyerheti el, amit nem érdemeinknek köszönhetően kapunk Isten nagylelkűségéből fakadóan.

A vagyonáról lemondani képtelen gazdag ember ellenpéldája a tanítványok esete, akik Jézus hívására készek voltak mindenről lemondani és rögtön követésére indultak. Ezt a tényt említi meg a folytatásban Péter apostol, aki a többiek szószólójaként lép fel. Amikor az Úr százannyit ígér minden helyett, amiről lemondtak és amit elhagytak őérte, akkor valójában arra bátorít, hogy bízzuk életünket a nagylelkű Istenre! Tegyük ezt üdvösségünk érdekében, amely minden földi gazdagságnál többet ér.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

2018. május 28. – Hétfő (Mk 10,17-27)

h, 2018/05/28 - 00:00
Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” Mk 10,17-27

Elmélkedés

Jézus követésének feltételeiről, a tanítványi életről olvastunk az elmúlt napokban. Egy téma van még hátra, mégpedig a gazdagság. A kérdés bizonyára legalább annyira foglalkoztatta az egykori tanítványokat, mint manapság a keresztény embereket. Lehet-e Jézus követője egy vagyonnal rendelkező, gazdag ember?

Jézus nem véletlenszerűen kezd el beszélni a gazdagság kérdéséről. Egy gazdag emberrel való találkozása ad neki alkalmat arra, hogy elmondja véleményét. A jelenet kezdetén még nem derül fény arra, hogy milyen a Jézushoz lépő személy vagyoni helyzete. A kérdés jóindulattal hangzik el: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Csak olyan személy kérdezheti ezt, aki vágyódik az üdvösségre és van benne készség, hogy annak elnyerése érdekében tegyen is valamit. Válaszában Jézus a törvények megtartásáról beszél, mire a kérdező kijelenti, hogy ezeket mind jól ismeri és egész eddigi életében megtartásukra törekedett. Ekkor Jézus felszólítja őt, hogy vagyonát adja el, ossza szét a szegényeknek, hogy valóban szabadon követhesse őt. Ennek hallatán azonban az illető, akiről csak most a találkozás végén derül ki, hogy vagyonos ember, szomorúan távozik.

Ezt követően Jézus a gazdagság veszélyére hívja fel a figyelmet, amely sajnos akadály lehet sokak számára. Jézus követésének feltétele, hogy az ember ne a vagyonában bízzon, hanem kész legyen mindenről lemondani és életét Istennek ajánlani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Te azt akartad, hogy a férfi és a nő teljesen és visszavonhatatlanul adja át önmagát a másiknak szeretetben és fogadja el a másikat szeretetben. Segítsd a házastársakat a helyes élet szabályainak elsajátításában és gyakorlásában, hogy hűségben keressék és szolgálják egymás javát! Legyenek hűségesek egymás iránt! Legyenek hűségesek a szeretethez! Érezzék minden nap, hogy te vagy életük középpontja és szeretetük forrása! Segítsd a családokat és a családtagokat, hogy szentté legyenek! Segítsd a családtagokat, hogy az evangéliumhoz méltóan éljenek!

2018. május 27. – Szentháromság vasárnapja (Mt 28,16-20)

v, 2018/05/27 - 00:00
Abban az időben a tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” Mt 28,16-20

Elmélkedés

Az Úr végakarata

A legtöbb ember élete előrehaladtával szükségesnek látja végrendeletének elkészítését. Ebben a hivatalos iratban rendelkezik arról, hogy halála esetén mi a teendő, hová temessék, illetve mi legyen vagyonának, anyagi és szellemi javainak sorsa. Bár általában a legtöbben csupán az anyagiakról szoktak rendelkezni végrendeletükben, előfordul az is, hogy valamilyen üzenetet is átadnak ilyen módon utódaiknak, örököseiknek, például azt, hogy folytassák az általa megkezdett vagy végzett, az emberek számára értékes szolgálatot. Ilyen végrendeletként, szellemi örökségként érdemes értelmeznünk Jézus szavait, amelyeket ma, a Szentháromság ünnepén olvasunk az evangéliumban. Az Úr végső akarata az, hogy mindaz, amit földi küldetésével megvalósított, az ő mennybe való visszatérése után is folytatódjon, mégpedig az általa alapított közösség, az Egyház közreműködése, szolgálata által. Annak érdekében, hogy az Egyház tagjaiként és az Úr küldötteiként teljesíteni tudjuk feladatunkat, érdemes pontról pontra végigvennünk, hogy mit tartalmaz Jézus végrendelete.

Elsőként ezt mondja: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön.” Alapvetően saját helyzetünk tisztázására szólít fel minket ez a kijelentés. Emberként nem rendelkezünk isteni hatalommal, erővel vagy képességekkel. Minden hatalom az Úré és mi tőle kapunk hatalmat ahhoz, hogy küldöttei legyünk. A magunk erejével semmire sem jutnánk, ezért érdemes szerénységet tanúsítanunk és elismernünk azt, hogy csak szolgák vagyunk, eszközök az Úr kezében.

A végrendelet ennek tisztázása után felszólít minket: „Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet!” A felszólításban külön hangsúlyt kap a „most.” Nem késlekedhetünk, nem várakozhatunk tétlenül, hanem most kell elindulnunk. A feladat az, hogy az Úr Jézus tanítványaivá tegyük az embereket. Nem a magunk tanítványaivá, hanem Jézus tanítványaivá! Ne az legyen a célunk, hogy legyenek követőink, hanem az Úr követőivé váljanak azok, akikhez eljut az ő tanítása. E körből pedig senki nincs kizárva, az örömhír egyetemes, mindenkihez, minden nemzethez szól.

Jézus végakaratának következő pontja így hangzik: „Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” Egy végrendeletben nincs helye a felesleges szavaknak, ezért Jézus is a lényeget említi. Azzal válik valaki Jézus tanítványává és követőjévé, hogy megkeresztelkedik. Aki tehát eljut a hitre és követni akarja Jézust, az elé nem kell akadályokat görgetni, hanem részesíteni kell őt a keresztségben, hogy aztán annak kegyelmi gyümölcseként tovább haladhasson a hit és az üdvösség útján.

A következő mondat a további teendőket rögzíti: azokat, akik részesültek a keresztségben, „tanítsátok meg mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek!” Ez a pásztori gondoskodásra és vezetésre való felszólítás, azaz ne hagyjuk magára a megtérteket, a megkeresztelteket, a hit útján elindulókat, hanem vezessük őket a krisztusi parancsok útján, amely egyetlen törvényben, az Isten és az embertárs felé irányuló szeretetben foglalható össze.

A végrendelet utolsó mondata olyan ígéretet fogalmaz meg, amelyet Jézuson kívül egyetlen végrendelkező, a túlvilágra készülő ember sem írhat le ilyen határozottsággal: „És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” Egyetlen emberi alkotás, egyetlen emberi életmű sem örökérvényű, az idő múlásával minden elenyészik. Lehet, hogy ezer vagy millió év kell hozzá, de elenyészik, hatását veszti mindaz, amit emberek hoztak létre. Krisztus műve azonban örök, az általa hozott megváltás, mint Isten ajándéka az idők végéig minden emberre kiterjed. Ő elmondhatja, hogy a világ végéig köztünk marad, velünk marad, mert nem csak ember, hanem valóságos Isten.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel!

2018. május 26. – Szombat (Mk 10,13-16)

szo, 2018/05/26 - 00:00
Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket. Mk 10,13-16

Elmélkedés

Útja során Jézus már elhagyta Galileát, most már a Júdeai országrészben tartózkodik. A tömegek itt is ugyanazzal a szándékkal keresik, hallgatni akarják tanítását és gyógyulást kérnek a betegek számára. A mai evangéliumi jelenetből úgy tűnik, mintha a tanítványok joga volna meghatározni azt, hogy ki kerülhet a Mester közelébe és ki nem. Ők pedig a korabeli szokásoknak megfelelően nem tartják helyénvalónak, ha gyermekek zavarják meg Jézust tevékenységében. Szerencsére maga Jézus is odafigyel azokra, akik hozzá érkeznek. Rögtön észreveszi a tanítványok túlzó igyekezetét, helytelennek minősíti azt és magához hívja a gyermekeket, hogy kimutassa irántuk szeretetét és megáldja őket.

Elképzelhető, hogy beteg gyermekekről van szó, akiket szüleik akarnak Jézushoz vinni, hogy „tegye rájuk a kezét.” Ez a kijelentés ugyanis a betegek gyógyításánál szokott előfordulni az evangéliumokban, a kézrátétel Jézus sajátos mozdulata, amely megszünteti a betegségeket és visszaállítja a testrészek egészségét. Az evangélista azonban nem tesz kifejezett említést arról, hogy beteg gyermekekről van szó, talán éppen azért, hogy Jézus gyermekekhez való viszonyulását bemutassa.

Az Úr cselekvésének hátterében az áll, hogy mindenki meghívást kap az Isten országába, egyetlen személy, egyetlen gyermek sincs onnan kizárva.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni!

2018. május 25. – Péntek (Mk 10,1-12)

p, 2018/05/25 - 00:00
Egy alkalommal Jézus útra kelt Kafarnaumból, és Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét nagy tömeg sereglett köréje, ő pedig szokása szerint tanította őket. Akkor a farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.” Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságtörést követ el.” Mk 10,1-12

Elmélkedés

A mai evangéliumban a farizeusok kérdése szakítja meg azt a sorozatot, amelyben Jézus tanítványait oktatja az ő követéséről és a helyes lelkületről. A farizeusok kérdése a házassággal, illetve a válással kapcsolatos. Kérdésük hűen tükrözi a zsidó szabályokat: a férjnek joga van ahhoz, hogy kezdeményezze a válást. Ehhez ki kell állítani a válólevelet, amellyel elbocsátja feleségét, őt és önmagát szabad állapotúnak nyilvánítva. A korabeli törvénymagyarázók között azonban vita lehetett arról, hogy milyen indokkal történhetett meg a feleség elbocsátása.

A kialakuló beszélgetés szóhasználata elárulja, hogy a farizeusok valójában csak a kiskapukat, a kibúvókat, az engedményeket keresik, Jézus viszont Isten eredeti szándékát keresi a törvények mögött. Jézus ugyanis azt kérdezi tőlük, hogy mi volt a kérdéssel, a házassággal kapcsolatban Mózes parancsa, a farizeusok viszont rögtön a válást lehetővé tevő engedélyről, a felmentésről beszélnek. Jézus azzal az igénnyel lép fel és törvényértelmezésében ez tükröződik, hogy helyreállítsa a teremtő Isten eredeti szándékát a házassággal kapcsolatban.

Ha mindig csak azt keresem, hogy mi a megengedett, aligha fogok Isten törvényei szerint élni. Az okoskodás, az állandó méricskélés aligha visz közelebb annak megértéséhez, hogy Isten parancsai szeretetből születtek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

2018. május 24. – Csütörtök (Mk 9,41-50)

cs, 2018/05/24 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek: Ha valaki csak egy pohár vizet is ad nektek inni azért, mert Krisztuséi vagytok, megkapja érte jutalmát. Ha viszont valaki csak egyet is bűnre csábít a kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tengerbe vetnék. Ha a kezed bűnre csábít, vágd le! Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad csábít bűnre, vágd le! Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozatra jutnod. Ha pedig szemed csábít bűnre, vájd ki! Jobb fél szemmel bemenned Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutnod, ahol a féreg el nem pusztul, és a tűz ki nem alszik. Mindenkit tűzzel sóznak meg. Mert jó dolog a só; ha azonban a só ízét veszti, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és őrizzétek meg a békét egymás között. Mk 9,41-50

Elmélkedés

Jézus folytatja tanítványai oktatását a mai evangéliumban. Mondásainak sajátossága a túlzás, amellyel egyrészt megdöbbenti hallgatóit, másrészt felhívja a figyelmet arra, hogy a bűnt, a bűnös helyzeteket mindenáron kerülni kell. A bűn végső következményénél, a kárhozatnál még az is jobb, ha valaki rendkívül drasztikus megoldást választ annak érdekében, hogy elkerülje a bűnt. A mondások azonban nem öncsonkításra vonatkoznak. Helyes értelmezésükhöz tudnunk kell, hogy az evangéliumok keletkezése idején az első keresztények valóban közösségben gondolkodtak. A Krisztust követő keresztények úgy kapcsolódtak egymáshoz, miként a testrészek a fejhez. Aki botrányt okoz, bűnt követ el, az nem egyszerűen csak Istent sérti meg, hanem vét a közösség ellen, ezért jobb, ha eltávolítják a közösségből. Természetesen megvan számára a lehetőség a javulásra, a megtérésre, a bűnbánatra, de ha erre nem hajlandó, akkor inkább ne tartozzon a közösséghez.

Mindannyian vágyunk egy teljesebb életre. A világ csábító ajánlatait nehéz visszautasítani, ha a hit iránytűjét nem tartjuk a kezünkben és nem pillantunk rá időnként. A teljesebb élet a tanítványi élet, a Krisztus-követő élet, ez ment meg a kárhozattól és ez vezet az örök életre, az üdvösségre. A hit ugyanis keresést és követést jelent, Krisztus szüntelen keresését és az ő követését.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

2018. május 23. – Szerda (Mk 9,38-40)

sze, 2018/05/23 - 00:00
Egyszer János apostol ezekkel a szavakkal fordult Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.” Mk 9,38-40

Elmélkedés

Ma újabb olyan jelenettel találkozunk az evangéliumban, amelyből kiderül: a tanítványok másként gondolkodnak bizonyos helyzetekről, mint Mesterük. Ők megtiltanák további tevékenységét annak, aki ördögöket űz, de nem csatlakozik Jézushoz. Ő viszont engedékenyebb ebben a helyzetben és kijelenti: „Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem.” A tanítványokat bizonyára az vezethette, ami minket is sokszor megkísért: az új dolgokkal kapcsolatban gyanakvóak, bizalmatlanok, bátortalanok vagyunk. Jobbnak tartjuk a tartózkodást, a távolságtartást mindazzal szemben, ami ismeretlen számunkra vagy amiről kevés információnk van. Jézus szavaiból azt érezzük, hogy érdemes nyitottnak lenni, lehetőséget adni az új dolgok számára. Nem érdemes túlzásba vinni az óvatosságot, mert a jó kezdeményezések akadálya lehet.

Érdemes Jézus nyitottságával, türelmével és bizalmával közelednünk az újdonságok felé. Az ő szemével, lelkületével nézve olykor egészen más színben tűnnek fel az események. Az előítéletek aligha visznek minket előre, hiszen megakadályozzák a kapcsolatokat és a közös cselekvést. Az Úr szavai szerint minden cselekedet annak gyümölcséről ismerhető fel. Kérjük tőle azt a kegyelmet, hogy a Szentlélek segítségével mindig helyesen ismerjük fel, hogy mi a jó és a rossz!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!

Szent Ágoston

2018. május 22. – Kedd (Mk 9,30-37)

k, 2018/05/22 - 00:00
Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust. Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” Mk 9,30-37

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Jézus kifejezte elégedetlenségét tanítványaival szemben, hitetlen nemzedéknek nevezve őket. A mai evangéliumban szintén egy olyan jelenet szerepel, amikor a tanítványok ismét okot adnak Mesterük feddésére. Az esetet megelőzi, hogy Jézus immár másodszor jövendöli meg szenvedését és halálát, amely Jeruzsálemben vár rá, valamint említést tesz feltámadásáról is. Szavait a tanítványok egyáltalán nem értik, olyannyira érzéketlenek, hogy önmagukkal törődnek, arról vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közülük.

Mi értelme egy ilyen kérdésnek Jézus közelében? Mi köze ennek ahhoz, hogy milyen sors vár Mesterükre? Hát nem mindannyian az Úr tanítványai? Hát nem mindannyian ugyanarra a sorsra számíthatnak, mint Jézus?

Annak érdekében, hogy szemléltesse a helyes tanítványi lelkületet, Jézus egy gyermeket hív oda és állítja példaként eléjük. Legyen meg bennetek a gyermeki egyszerűség és alázat! Legyen meg bennetek a gyermeki ráhagyatkozás! A nagyság, a hatalomvágy, az uralkodás gondolata helyett azzal foglalkozzatok, hogy Isten gyermekei vagytok! Isten előtt az lesz majd nagyobb, az lesz az első, aki az engedelmességben, az alázatosságban, a szolgálatkészségben követi Jézust, és életét hozzá hasonlóan az Atyának ajánlja. A mennyei Atya ezt a lelkületet kívánta a Fiútól és ezt várja tőlem is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Vezesd, ó, Krisztus az ifjúságot igazságban, hogy ne hagyják magukat tévútra vezetni új bálványok által, mint amilyen a magamutogató fogyasztás, a mindenáron való jólét, az erkölcsi lazaság, vagy az erőszakos tiltakozás. Hadd éljék meg inkább a te üzenetedet örömben, mely a nyolc boldogság üzenete, az isteni és felebaráti szeretet üzenete, az erkölcsi elkötelezettség üzenete a társadalom hiteles alakítása érdekében.

2018. május 21. – Hétfő (Mk 9,14-29)

h, 2018/05/21 - 00:00
Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?” Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.” Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!” Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!” Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.” Mk 9,14-29

Elmélkedés

A húsvéti időszak elmúltával, pünkösd ünnepe után visszatérünk az évközi időbe, amikor Márk evangéliumának olvasását onnan folytatjuk, ahol nagyböjt előtt abbahagytuk. Jézus úton van Jeruzsálem felé, útközben többször beszél tanítványainak a rá váró szenvedésről és halálról. Ebben az időben történik színeváltozása, amelyet csak három kiválasztott apostola szemlélhet, s amely esemény után következik a mai evangéliumi részlet egy ördögűző csodával. Az eset sajátossága, hogy Jézus hosszasan felméri a helyzetet, mielőtt cselekedne. Megtudja, hogy távollétében tanítványai már próbálkoztak a gonosz kiűzésével, de nem jártak eredménnyel. Ezt a helyzetet a tömegből kiváló apa mondja el, akinek gyermeke betegségben szenved. Ő azzal a reménnyel jött, hogy Jézus majd segít gyermekén, de csak tanítványait találta meg, akik korábban megkapták az ördögűző hatalmat Mesterüktől, de most mégsem tudnak segíteni. A „Hitetlen nemzedék!” felkiáltás jól kifejezi Jézus elégedetlenségét. A kijelentés elsősorban a tanítványoknak szól, de kiszélesíthetjük mindazokra, akik látták Jézus csodajeleit, mégsem hittek benne.

A csoda, a gyógyítás előtt elhangzik az Úr szájából a jelenet legfontosabb üzenete: „Minden lehetséges annak, aki hisz!” A kísértések idején és a gonosszal szembeni küzdelmemben Isten a segítségemre siet, ha hittel és bizalommal kérem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!

2018. május 20. – Pünkösdvasárnap (Jn 20,19-23)

v, 2018/05/20 - 00:00
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” Jn 20,19-23

Elmélkedés

Megtérésre indító Szentlélek

János evangélista sajátos módszere, hogy kiemel Jézus életéből egy eseményt, amelyet csak röviden ír le, majd pedig részletesen kifejti annak értelmét, üzenetét. Egy ilyen jelenetet olvasunk ma, pünkösd ünnepén az evangéliumban. A Szentlélek megígérésének és kiáradásának szűkszavú leírása miatt helyénvalónak tűnik, ha a mondanivaló kifejtése előtt részleteiben is szemléljük a pünkösdi eseményt, amelyhez Szent Lukács művét, az Apostolok cselekedeteit hívjuk segítségül.

Az Úr mennybemenetelét követően az apostolok minden nap összegyűlnek és imádkozva várják Jézus ígéretének beteljesedését, a Szentlélek eljövetelét. Nem tudják még, hogy mi is fog történni, nem sejtik, hogy mit fognak megtapasztalni, és arról sincs elképzelésük, hogy mire fogja indítani őket a Lélek. Csak annyit tudnak, hogy meg kell nyitniuk önmagukat a Szentlélek befogadására. Lukács leírása szerint a harmadik isteni személy, a Szentlélek szélzúgás kíséretében jött el és lángnyelvek alakjában ereszkedett le az apostolokra. A Lélek hatására ők különféle nyelveken kezdtek beszélni, tanúságot tenni Jézus haláláról és feltámadásáról, s így a különböző tartományokból az ünnepre Jeruzsálembe érkező, más-más nyelvű zarándokok mindegyik úgy hallotta, úgy értette, hogy az ő nyelvén hirdetik Isten megváltó tettét. A korábban bezárkózó apostolok félelme megszűnik, bátran indulnak, hogy a nagy nyilvánosság előtt beszéljenek Jézusról (vö. ApCsel 2,1-11).

Mi a jelentősége a Szentlélek eljövetelének? E kérdés pontos megválaszolásához abból kell kiindulnunk, hogy Jézust küldetésében mindvégig a Szentlélek vezeti. Kicsit el is csodálkoztunk azon, hogy közvetlenül nyilvános működése előtt Jézus a Lélek ösztönzésére vonult ki negyven napra a pusztaság magányába, hogy ott felkészülhessen küldetésére, ahol aztán megkísértette őt a sátán, azaz el akarta őt téríteni küldetésétől. A Szentlélek nem azért vezette őt a pusztába, hogy ott kísértésnek legyen kitéve, hanem azért, hogy a világtól visszavonultan készüljön mindannak véghezvitelére, amit az Atya kíván tőle. A nyilvános működés kezdetén azért kerül hangsúlyos megemlítésre a Szentlélek, hogy a hívő számára világos legyen: az Urat ő vezeti küldetésében, cselekedeteiben.

Jézus világból való távozása, mennybemenetele után elkezdődik az Egyház küldetése, és e közösség megszületésének pillanatában jelen van a Szentlélek, tulajdonképpen neki köszönhető e közösség születése, illetve az Egyház a Jézustól kapott küldetésének megvalósítása során mindvégig érezheti a Szentlélek vezetését, irányítását, megerősítését. János evangélista a Szentlélek kiáradása alkalmához csak egy dolgot, a bűnök megbocsátását köti, azaz miként Jézus a megtérés hirdetésével kezdte meg működését, ugyanúgy az Egyháznak is minden korban ezzel az üzenettel kell elsőként megszólítani az embereket. Egyesek talán azt gondolják, hogy nem éppen a legpozitívabb üzenet az, ha mindjárt az elején bűneire emlékeztetünk valakit, de nem ebből a szempontból érdemes néznünk a megtérés hirdetésének szükségességét. Sokkal inkább arról van szó, hogy Isten végtelen irgalmát hirdetjük, azt, hogy ő mindenki felé kiárasztja megbocsátó szeretetét, és az ő irgalmának elfogadása, azaz bűneink megbánása nyitja meg az utat számunkra az életszentség felé. Tehát a bűnös élettel való szakítás az első lépés azon az úton, amelyen visszatérhetünk az irgalmas Istenhez. Vezessen mindannyiunkat igaz bűnbánatra a Szentlélek, aki a szeretetben való megújulás forrása számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, segíts minket annak megértésében, hogy a Szentlélek ajándék, a te ajándékod, és ugyanígy az életet is mindig ajándéknak, a te ajándékodnak tekintsük. Tégy minket az élet evangéliumának hirdetőivé, ünneplőivé és szolgálóivá. Élj bennünk mindenkor Szentlelked által, hogy élet legyen bennünk, s egykor eljussunk az örök életre. Indítson bennünket a Szentlélek, hogy Krisztushoz méltóan éljünk és életünkkel az ő evangéliumát hirdessük!

2018. május 19. – Szombat (Jn 21,20-25)

szo, 2018/05/19 - 00:00
Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!” Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene. Jn 21,20-25

Elmélkedés

A tegnapi evangélium befejező részében Jézus megjövendöli Péter apostol vértanúságát. Ez a rész folytatódik a mai evangéliumban a János apostol sorsával kapcsolatos részlettel. Tudnunk kell, hogy János evangélista az I. század vége felé írta meg művét. Erre az időre a többi apostol már vértanúhalált szenvedett, ezért a keresztény közösség tagjai között téma lett János apostol hosszú élete. Vélhetően egyesek azt gondolták, hogy Jézus olyan ígéretet tett neki, hogy az ő visszatéréséig nem fog meghalni. Ezt a helyzetet tisztázza János, aki szerint Jézus ilyen ígéretet nem tett, csupán annyit mondott Péternek, hogy nem feladata mások sorsának kutatása. Az Úr azt kérte az általa meghívottaktól, hogy kövessék őt, éljenek vele, ismerjék meg személyét és tanítását, hogy távozása után folytassák az ő küldetését a tanúságtétellel. Péter tanúságot tett halálával is az Úr mellett, János pedig szóban tett tanúságot, illetve írásban is rögzítette Krisztus életét.

Az evangéliumi részlet azzal zárul, hogy az egész világ sem volna képes befogadni a sok könyvet, ha mind megírnák Jézus cselekedeteit. Nem szónoki túlzásról van itt szó, hanem arról, hogy Jézusnak, az Isten Fiának titkát az idők végezetéig sem képes a világ teljesen megérteni és befogadni. De az, amit megtudunk a kinyilatkoztatásból, elég számunkra, hogy higgyünk Jézusban, az Isten Fiában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Emberi értelmünk végessége nem képes felfogni téged, a végtelen Istent. A te titkaiddal, hitünk titkaival találkozunk, amikor feltárod, kinyilatkoztatod számunkra önmagadat. Nem a véletlenben, a sorsban, hanem a te gondviselésedben hiszünk. Hiszünk a feltárt titkokban és elfogadjuk, hogy földi életünk során nem ismerhetünk meg mindent, hanem majd az örök életben tárul fel számunkra mindaz, amire evilágban homály borul. Hisszük, hogy itt a földön veled és a mennyben benned élhetünk.

2018. május 18. – Péntek (Jn 21,15-19)

p, 2018/05/18 - 00:00
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!” Jn 21,15-19

Elmélkedés

A mai evangéliumi részben Jézus háromszor kérdezi Pétertől, hogy szereti-e őt, majd pedig ennek megvallása után ruházza rá azt a hatalmat, amelynek birtokában vezetni fogja a krisztusi közösséget, az Egyházat. A háromszori kérdést és feleletet egyes szentírástudósok azzal magyarázzák, hogy Jézus így adott alkalmat Péternek arra, hogy háromszori tagadását jóvátegye. Ugyanakkor az is elfogadható magyarázat, hogy Jézus csak egyszer kérdezett, de János evangélista így akarta kiemelni, hangsúlyozni az esemény fontosságát, Péter elsőségét az apostoli testületben és a neki adott egyedülálló küldetést.

Érdemes odafigyelnünk a küldetés alapjára, a Jézus iránti szeretetre. Az Úr ugyanis nem azt kérdezi Pétertől, hogy szereti-e a nyájat, a bárányokat, akiknek vezetését rá akarja bízni, hanem azt, hogy őt szereti-e. Az Egyház szolgálata és minden, az egyházi közösség javára végzett feladat szeretetet kíván. Mindenekelőtt az Úr iránti szeretetet, amely forrása lesz majd az Egyház tagjai felé megnyilvánuló szeretetnek, odaadásnak, figyelemnek és gondoskodásnak.

A harmadik kérdésnél Péter elszomorodik, ami egyértelműen az ő bűnbánatának jele. A megtérés, a bűnbánat és szeretet megvallása a feltétele annak, hogy az Úr küldetést adjon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

2018. május 17. – Csütörtök (Jn 17,20-26)

cs, 2018/05/17 - 00:00
Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek. Jn 17,20-26

Elmélkedés

Főpapi imájának ma olvasott részében Jézus azokra gondol, azokért imádkozik az Atyához, akik nem éltek az ő idejében, nem lehettek szemtanúi, nem találkozhattak vele személyesen, hanem a későbbi korokban tanítványai szavára, igehirdetésüknek köszönhetően, tanúságtételük gyümölcseként fognak hinni benne. Az apostolok nagy érdeme, hogy az ő személyében felismerték a Megváltót és hittek benne. Itt most azt tekinti a hívők érdemének, hogy ők mások tanúságtétele alapján ismerték fel ugyanezt és fogadták el életük Megváltójának Jézust. Isten úgy mutatkozik meg az ember számára, hogy felismerhető az ő közeledése és az ember válaszolni tud Isten megszólítására, el tudja őt fogadni. Ez az elfogadás a hit válaszában nyilvánul meg.

A hívők egységének mintája és forrása az Atya és a Fiú egysége. Az egység kifelé, a világ felé a hitbeli és a szeretetbeli egységben mutatkozik meg. Az egyházi élet, a vallásos élet sokféle formában, változatosan nyilvánul meg, de a közösség akkor lesz az egység jele a világ előtt, ha annak valamennyi tagja Istenhez kapcsolódik, az ő szeretetéből táplálkozik. Jézus imájából azt érezzük, hogy valóban értünk is imádkozik, legfőbb vágya az, hogy megmaradjunk a szeretetben és az Istennel való közösségben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Uram, nem merem már ígérni, hogy megjobbítom életemet! Ha te nem segítesz, csak rosszat tudok tenni. Ha nem segítesz, még szeretni sem tudlak. Magamban semmit sem bízom, Jézusom. Bizalmatlan vagyok önmagam iránt, benned azonban bízom!

Néri Szent Fülöp

2018. május 16. – Szerda (Jn 17,11b-19)

sze, 2018/05/16 - 00:00
Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban. Jn 17,11b-19

Elmélkedés

A mennyei Atyához intézett főpapi imájának következő részében Jézus tanítványaiért fohászkodik. A tanítványoknak tudniuk kell, hogy a Jézussal való egységben és az egymással való egységben tapasztalják meg az Atya szeretetét. Az apostolok és az apostoli lelkületű Egyház felelőssége abban áll, hogy a Jézustól kapott tanítást megőrizzék és továbbadják. Mit jelent tehát az egység, amiről Jézus beszél? Kár volna azt leszűkíteni csupán szervezeti egységre, amely külső jele a Krisztushoz tartozásunknak. Az egység ugyanis a tanítás tartalmára is vonatkozik, hitünk igazságaira. Jézus átadja nekünk a tanítását, amelyen nem szabad változtatnunk. A tanítás és a hit egységének hordozója és védelmezője tehát kezdetben az apostoli testület, majd a későbbiekben az Egyház.

Az egység megőrzése és a tanító tevékenység nem lesz könnyű az Egyház számára, hiszen minden korban szembe kell néznie a világ gyűlöletével, azokkal, akik nem fogadják el a krisztusi igazságot. Ismét egy olyan prófétai kijelentés ez, amely megvalósulását sokszor láthatjuk az Egyház történelme folyamán.

Jézus e helyütt igazságnak nevezi a tanítást, amelyet az Atyától kapott és amelyet átadott az embereknek. Az Úr tanítása elsősorban nem útmutatás ahhoz, hogy hogyan érvényesüljünk a földi életben, hanem iránymutatás az ember számára az üdvösség útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hiszem, Istenem és Megváltóm, erősen hiszem, hogy az Oltáriszentségben vagy, mint igaz Isten és igaz ember.

Hiszem, hogy a te tested, a te véred, a te lelked, a te istenséged és szent emberséged egészen benne foglaltatik e szent ostyában, habár szemeim mindebből semmit sem látnak.

Szalézi Szent Ferenc

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva