Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 7 perc 35 másodperc

2018. szeptember 6. – Csütörtök (Lk 5,1-11)

cs, 2018/09/06 - 00:00
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust. Lk 5,1-11

Elmélkedés

A názáreti sikertelen fellépéssel ellentétben Jézus kafarnaumi tevékenysége kifejezetten sikeres volt. Itt nem elutasítással, hanem elfogadással találkozik. Az emberek azért viszik hozzá nagy számban a betegeket, mert felismerik a szavaiban és cselekedeteiben rejlő isteni szabadító hatalmat. Közben a helyszín megváltozik, Jézus elhagyja a várost és a Genezáreti-tó partján folytatja tevékenységét. Itt újabb csoda történik, de ez nem gyógyítás. Péter és társai hiába fáradoznak, nem fognak egyetlen halat sem, majd pedig amikor engedelmeskednek Jézus kérésének, nagyszámú hal kerül a halászhálóba. Simon Péter tapasztalt halászként ugyan ellentmondana Jézusnak, de mégis teljesíti a kérést, amiben már megmutatkozik a tanítványi engedelmesség.

A csodálatos halfogás eseménye után Jézus új feladattal bízza meg Pétert: „Ezentúl emberhalász leszel.” Az új megbízatás lényege, hogy mostantól ne halak kifogásán fáradozzon, hanem embereket vezessen a krisztusi közösségbe, az Egyházba. A sikeres halfogás láttán jogosan gondolja: Akinek szavára rengeteg halat tudok fogni, annak szavára majd azok az emberek is engedelmeskedni fognak, akikhez megbízatást kapok, tehát ha teljesítem a feladatot, akkor annak eredményességét majd az engem küldő fogja biztosítani.

Vállalom-e a küldetést, amivel az Úr megbíz?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

2018. szeptember 5. – Szerda (Lk 4,38-44)

sze, 2018/09/05 - 00:00
Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban. Lk 4,38-44

Elmélkedés

Az evangéliumi esemény helyszíne továbbra is Kafarnaum városa, ahol Jézus Simon Péter házába tér be. Az evangélista nem tartja szükségesnek annak közlését, hogy mikor és hogyan ismerkedett meg Jézus Simonnal. Az apostol meghívásával csak később fogunk találkozni. Mindenesetre úgy tűnik, hogy Jézus kafarnaumi szálláshelye Simon háza. Itt újabb csoda, csodás gyógyítás történik, az Úr meggyógyítja Simon anyósát, aki valamilyen magas lázzal járó betegségben szenvedett. A gyógyítás annak köszönhetően történik meg, hogy Jézus „parancsolt” a láznak. Ugyanezzel a kifejezéssel találkoztunk az ördögűzés esetében is, Jézus parancsolt a gonosz léleknek és az elhagyta az embert, illetve a későbbiekben is, amikor más betegeket visznek Jézushoz. Péter anyósa esetében szintén egy szabadító csodáról beszélhetünk, amihez azt is hozzá kell fűznünk, hogy az ókorban a betegségeket a gonosz hatalmának tulajdonították. Amikor tehát Jézus megszünteti a beteg lázát, kiűzi belőle azokat az ártó lelkeket, akik betegségét okozzák. E szempontból az ördögűzés esete és Péter anyósának gyógyítása szorosan összekapcsolódik.

Jézus parancsoló szava mellett érdemes észrevennünk egy másik jellegzetes elemet, a kézrátétel mozdulatát, amely a csodás gyógyítások esetében ismételten előfordul.

Kérem-e Jézus szabadító érintését?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

2018. szeptember 4. – Kedd (Lk 4,31-37)

k, 2018/09/04 - 00:00
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: „Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.” Ennek híre elterjedt az egész környéken. Lk 4,31-37

Elmélkedés

A sikertelen zsinagógai fellépés után Jézus elhagyja Názáret városát és Kafarnaumba érkezik. A lemenni ige azt jelzi, hogy Názáret magasabban, a hegyek között fekszik, Kafarnaum pedig alacsonyabban, a Genezáreti-tó partján. Itt kezd el Jézus tanítani, mégpedig most is a zsinagógában, a szombati istentisztelet alkalmával. Tanításának hatását Lukács evangélista az „ámulatba ejtett mindenkit” kifejezéssel jellemzi, ami ellentétben áll a názáretiek csodálkozásával, ellenszenvével és gyilkos haragjával. Ez az „ámulat” itt annak szól, hogy Jézus szavában különleges erő, hatalom rejlik, ezt ismerik el az emberek ámulatukkal, csodálkozásukkal.

Ezt követően egy ördögűző csodáról olvashatunk az evangéliumi részletben, Jézus első csodájáról Lukács írásában. Amiről Jézus beszélt Názáretben, az most itt, Kafarnaumban elkezd megvalósulni: szabadulást hoz, szabadulást egy ördögtől megszállt embernek. A csodával Jézus azt igazolja, hogy szavában olyan erő rejlik, amely erősebb az ördög, a gonosz hatalmánál. Az emberek itt még nem értik, hogy minek köszönhető ez a különleges képesség, mindenesetre elismerik azt.

Elismerem-e, hogy Jézus az Isten Fia, aki számomra és minden ember számára elhozza a bűntől való szabadulást? Elismerem-e, hogy ő a Megváltó, aki által az üdvösségre juthatok?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Atyánk, add, hogy senkit meg ne botránkoztassunk szavainkkal, tetteinket. Segíts, hogy életünk erősítője legyen társaink életének, akikkel együtt járunk az úton. Add, hogy mindig világosan lássuk, mi a teendőnk, s add, hogy mindent el tudjunk vetni magunktól, ami nem az életre, hanem a pusztulásra vezet.

2018. szeptember 3. – Hétfő (Lk 4,16-30)

h, 2018/09/03 - 00:00
Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették. Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: „Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Lk 4,16-30

Elmélkedés

Miután az elmúlt héten befejeztük a Máté evangéliumából vett részletek olvasását, az évközi idő további részében Szent Lukács írását olvassuk hétköznapokon. Az eseményekbe Jézus nyilvános működésének kezdetétől kapcsolódunk be. A helyszín Galilea, Názáret városa, ahol Jézus nevelkedett. Az Úr most betér a zsinagógába, hogy részt vegyen a szombati istentiszteleten. Felolvas egy részletet, amihez csupán annyit fűz magyarázatként, hogy ezen a napon beteljesedett a prófétai jövendölés, azaz ő az a Felkent, aki szabadulást fog hozni mindenkinek, ő a Messiás. Ezt követően az ószövetségi időkből két példát hoz fel, Illés és Elizeus próféták esetét, amikor Isten általuk nem zsidó, hanem pogány származásúaknak nyilvánította ki jóságát. Annak gondolata, hogy pogányok is részesedhetnek a mindenható Isten jótéteményeiben, haragot vált ki a názáretiekből, akik rögtön Jézus halálát akarják. Jézus fellépése tehát egyáltalán nem nevezhető sikeresnek, inkább kifejezetten kudarc a názáretiek hitetlensége miatt.

Érdekes szempont, hogy ezt a Jézus útjának kezdetét leíró eseményt Lukács evangélista úgy fogalmazza meg, hogy egyben előrevetíti ennek az útnak a végét. Ahogyan most a názáretiek erőszakkal a városon kívülre viszik és felvezetik egy hegyre Jézust, ugyanígy fog véget érni az Úr élete: katonák vezetik ki Jeruzsálemből a városon kívülre, a Golgota hegyére, a keresztre feszítés helyére. Jézus mostani „rejtélyes” szabadulása szintén utalás a halálból való titokzatos szabadulására, feltámadására.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!

2018. szeptember 2. – Évközi 22. vasárnap (Mk 7,1-8. 14-15. 21-23)

v, 2018/09/02 - 00:00
Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok, és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.” Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert. Mk 7,1-8. 14-15. 21-23

Elmélkedés

A szív tisztasága

Pilinszky Jánostól származnak a következő gondolatok: „Minden bűn oka a szeretet hiánya, az önzés, az ember kiválása a tiszta jóból, lázadása Isten ellen. Enélkül tulajdonképpen nincs is bűn. Mivel pedig a bűn mindig a szeretet elleni vétek, ezért orvosolni is egyedül a szeretet síkján lehet. A bánat egyedül abból a felismerésből fakadhat, hogy vétettünk bármit is, lényege szerint mindig a szeretet ellen vétettünk. Aki ezt világosan látja, már megbánta bűneit. Enélkül viszont nincs bánat, csak félelem és szégyen van.”

E gondolatok jól megvilágítják a bűn forrását, gyökerét, a szeretet hiányát. Jézus is ezt kéri számon az írástudóktól és farizeusoktól. A vitát nem ő kezdeményezi, hanem az említett vallási csoportok képviselői, akik nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg pontosan a mózesi törvényben meghatározott tisztasági előírásokat. Márk evangélista szükségesnek tartja, hogy mindjárt az elején megmagyarázza a zsidó tisztasági hagyományokat, vélhetően azért, mert írását nem zsidó származásúaknak szánta. Az ő magyarázata alapján úgy tűnik, hogy az étkezés előtti kézmosás egy külső cselekedet, amelynek főként egészségügyi oka van. A valóságban azonban többről van szó. A zsidó vallásban a tisztasági előírások és más törvények megtartása vagy meg nem tartása közvetlenül érinti az Istennel való kapcsolatot. Tisztának az számít, ami Istennek tetsző, az ő akaratának megfelelő, azaz megerősíti az ember kapcsolatát Istennel. Ezzel szemben tisztátalan mindaz, ami ellenkezik Isten akaratával, eltávolítja az embert Istentől.

A farizeusok azt kérik tehát számon Jézustól, hogy rabbiként, tanítóként, miért nem gondoskodik arról, hogy tanítványai megtartsák a törvényeket, hiszen a Mesternek felelősséget kell vállalnia minden tanítványáért. Válaszában Jézus nagyon határozottan és keményen bírálja a kérdezőket, mégpedig nem is vélekedésük, törvényértelmezésük, hanem magatartásuk miatt. Bíráló szavai szerint a farizeusok vallásossága teljesen kiüresedett, amely abból fakad, hogy rosszul értelmezik a törvényeket és nem értik a törvények mögött meghúzódó isteni szándékot. Aztán Izajás prófétát idézi, aki által Isten kimondja: „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem.”

Érdemes felfigyelnünk arra, hogy a Jézushoz érkező farizeusok és írástudók azt követően, hogy felteszik kérdésüket, többé nem jutnak szóhoz, a vita folyamán nem szólalnak meg. Mindvégig Jézus beszél, aki szavait először kifejezetten nekik, majd további figyelmeztetéseit, tanácsait a néphez intézi. A farizeusok hallgatása nem azt jelenti, hogy egyetértenek Jézus kijelentéseivel és elismerik saját hibáikat, hanem ezzel szemlélteti az evangélista, hogy a vitában egyértelműen Jézusnak van igaza, egyedül az ő törvényértelmezése a helyes.

Jézus válasza a külső tisztaságtól a szív tisztasága felé halad, azaz visszavezeti a hallgatóságot a törvény eredeti értelméhez. Az embernek ügyelnie kell szívének tisztaságára. Hogyan értelmezhető ez a kijelentés? Mi az értelme, hiszen a szívet nem lehet vízzel megmosni, megtisztítani, miként más testrészeinket, például a kezünket? A szív tisztasága azt jelenti, hogy nincs benne helye a bűnnek, mert a bűn eltávolítja a szívet és nyilvánvalóan az egész embert Istentől. A bűnt kell távol tartanunk magunktól, hogy szívünkben csak a szeretetnek legyen helye.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te jól ismersz bennünket és bűneink ellenére is meglátod belső szépségünket. Segíts minket, hogy olyanná váljunk, amilyennek te látsz minket! Legyen mindig közel hozzád a szívünk! A szabadság sosem jelentheti a tőled való elszakadást vagy függetlenséget, hiszen éppen a te törvényeid biztosítják számunkra az igazi lelki szabadságot. Ha engedelmeskedünk a te törvényeidnek és nem tekintjük azokat oktalan módon szabadságunk korlátainak, akkor valóban jobbakká válhatunk. Segíts minket, hogy bűneink megvallása után a jó útra térjünk és azon megmaradjunk!

2018. szeptember 1. – Szombat (Mt 25,14-30)

szo, 2018/09/01 - 00:00
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Mt 25,14-30

Elmélkedés

Az előző napokban arról olvastunk példabeszédeket, hogy az Úr eljövetelére kell várakoznunk, de ennek időpontja ismeretlen számunkra. A mai evangélium példázata új szempontot hoz elő, a számadást emeli ki. A történetben egy gazdag emberről van szó, aki nagy összeget ad szolgáinak, hogy távollétében kereskedjenek vele, kamatoztassák. A szolgák többsége ezt meg is teszi, s a számadáskor kétszer annyival tud elszámolni, de egy szolga nem teljesíti a feladatot és csak azt tudja visszaszolgáltatni, amit rábíztak. A tanítás mondanivalója világos: Jézus tekinthető az úrnak, a szolgák pedig az ő tanítványait, követőit jelképezik. Az úr távollétének ideje az Egyház ideje, a Krisztus második eljöveteléig tartó időszak. A hívő ember annak tudatában éli minden napját, hogy halála után és a végső ítélet napján számot kell adnia Istennek földi életéről és mindarról a kegyelmi adományokról, amelyeket Istentől kapott.

Ebben a példabeszédben megfigyelhetjük azt is, hogy Istentől mindenki ugyanarra a jutalomra, az üdvösségre számíthat. Bár a szétosztott vagyon mértéke különböző volt, a jutalomban nincs különbség, mindenki, aki hűségesen teljesítette feladatát, ugyanazt kapja, bemehet Isten örök országába és osztozhat Isten végtelen örömében. Tétlenségem, lustaságom vagy félelmem ennek az örömnek a megszerzését hiúsítja meg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Uram Jézus, te azt parancsoltad nekem, hogy szüntelenül imádkozzam, add nekem kegyelmedet, hogy meg tudjam tenni, s add meg ezt azoknak a lelkeknek is, akiket rám bíztál. Isteni Ige, te magad vagy bennünk az örökké tartó és szüntelen imádság. Isten Báránya, te vagy a világosság, amely megvilágítja lelkünk egész égboltját. Bár soha ne akarnánk más imádságot, csak a te imádat, más fényességet, csak a te fényességedet, más szeretetet, csak a te szeretetedet! A hozzád intézett imádságban, Istenem, egy a szemlélés és a szeretet. Engedd, hogy olyan tökéletesen és olyan bensőségesen tudjak hozzád imádkozni, hogy elfeledkezzem önmagamról, és ne tudjam, hogy imádkozom, mert csupán te vagy bennem!

2018. augusztus 31. – Péntek (Mt 25,1-13)

p, 2018/08/31 - 00:00
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: