Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 31 perc

2021. április 2. – Nagypéntek (Jn 19,12-42)

p, 2021/04/02 - 00:00
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék. Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.” A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust. Jn 19,12-42

Elmélkedés

A kereszt előtt

A nagypénteki szertartás azzal kezdődik, hogy néma csendben a kereszt előtt leborul a földre a pap, miközben a minisztránsok és a hívek letérdelnek. Néhány perc csendben, mozdulatlanul. Megállunk. Megállunk a hétköznapok forgatagában, a munka vagy a tanulás közben. Megállunk a kereszt előtt, az isteni szeretet jele és titka előtt. Megállunk és felnézünk a keresztre. Ami egykor a názáreti Jézussal történt a Golgotán, az mindenkit megérint. Bármely ember halála megrázza lelkünket, Isten Fiának halála pedig méginkább megráz bennünket. Az 1960-as, 1970-es években katolikus fiatalok világszerte kezdeményezték, hogy nagypénteken délután, Jézus halálának órájában a gyárak néhány percre álljanak le, a munkahelyeken pár percig ne történjen munkavégzés, hanem mindenki gondoljon Jézus megváltó halálára. Akkortájt sok helyen sikeres volt ez a kezdeményezés, de napjainkra teljesen megszűnt, az élet megy tovább, nem állunk le egyetlen percre sem. Jónéhány országban, köztük Magyarországon is nagypénteken munkaszüneti nap van, de ettől sem lett jobb a helyzet, mert most nem a munkahelyeken, hanem odahaza vagy a kiskertekben dolgozik mindenki, a munkaszüneti nap is munkával telik sokak számára. Nincs megállás a világ számára. Csak azok a kevesek tartják fontosnak a megállást, akik részt vesznek a nagypénteki szertartáson.

A nagypénteki szertartásban elhangzik a passió, Jézus szenvedéstörténete. Megelevenednek előttünk az események. Jézust elfogják, megkötözik, arcul verik. Kihallgatják és halálra ítélik. Töviskoronát tesznek a fejére, keresztjének hordozására kényszerítik, ruháitól megfosztják és a keresztre szegezik. Így hal meg a Golgotán. Minden hely Golgota ezen a világon, ahol szenvedő, halálra ítélt vagy haldokló emberek vannak. A kereszt önmagában csak egy kivégzési eszköz, de ha hisszük, hogy a keresztre feszített Krisztus a világ megváltója, akkor a szeretet jelét, Isten végtelen szeretetének a jelét látjuk benne. A kereszt Isten üdvözítő tervének eszköze. A kereszt az emberi élet megértésének kulcsa. Csak a kereszt fényében értelmezhetjük helyesen a világot és helyünket, küldetésünket a világban. Látjuk a világ gonoszságát, az igazságtalanságokat, a megosztottságot, a gyűlöletet, a bűn terjedését, mégsem tekintjük értelmetlennek az emberi életet, hanem bízunk abban, hogy mindenki rátalál Istenre, mert a kereszt végső soron őrá mutat. Isten létezik, velünk van életünkben és halálunkban, vele élhetünk majd feltámadásunk után az örökkévalóságban. Ezt hirdette a kereszt 2000 évvel ezelőtt, ezt üzeni nekünk ma és ezt fogja hirdetni az idők végezetéig. Krisztus keresztje és az egész nagypénteki szertartás, valamint a feltámadás húsvéti ünneplése reményt ébreszt bennünk, hogy Isten az élet Istene. Ő adja az életet és ő adja a feltámadás által az örök életet. És ebben semmiféle emberi rosszindulat, gyűlölet, engedetlenség és hitetlenség nem tudja megakadályozni. Mert az ő hatalma, a szeretet ereje mindennél erősebb.

Miért élt Krisztus? A mennyei Atya dicsőségéért és az emberek megváltásáért. Miért halt meg Krisztus? Azért, hogy dicsőséget szerezzen a mennyei Atyának és megváltást hozzon az embereknek. Miért támadt fel Krisztus? Azért, hogy az Atya megdicsőüljön benne és üdvösség áradjon az emberekre. Az Úr élete, halála és feltámadása egyaránt az Atyára mutat és egyaránt az emberek javát, üdvösségét szolgálja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és irgalmas Istenünk! Hisszük, hogy a világban mindennek értelme van, még akkor is, ha akaratodat, rendelésedet, szándékaidat emberi értelmünk nem képes azonnal megérteni. Krisztus Urunk kereszthalálának is volt értelme, hiszen a megváltást, az üdvösséget és a vele való kiengesztelődést szerezte meg minden ember számára. Meghajlunk a kereszt előtt, meghajlunk a kereszt titka, a megváltás titka előtt. Meghajlunk az engedelmesség titka előtt, amelyet Fiad, Jézus Krisztus tanúsított. Meghajlunk a végsőkig elmenő, önfeláldozó szeretet titka előtt. Segíts minket, hogy felfedezzük a kereszt helyét életünkben!

2021. április 1. – Nagycsütörtök (Jn 13,1-15)

cs, 2021/04/01 - 00:00
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” Jn 13,1-15

Elmélkedés

A szeretet jelei

A szeretet jelekből ismerhető fel. Jel lehet egy személyre szabott ajándék, amely sokszor többet mond bármely szónál vagy üzenetnél. Jel lehet egy mozdulat, egy érintés, egy cselekedet. Amikor valaki ki akarja mutatni a szeretetét a másik ember felé, akkor szeretetének valamilyen jelét adja vagy mutatja. Akár kézzel foghatóan adja, akár cselekedetével mutatja valaki a szeretet jelét, értékes és maradandó annak, akinek szól. A szeretett személy, a megajándékozott, a megérintett megérzi a jelek mögött a szeretetet.

Ma, nagycsütörtök estéjén az utolsó vacsorára emlékezünk, Jézus és a tizenkét apostol közös étkezésére. Jézus a szeretet jelét mutatta és adta az apostoloknak ezen a vacsorán. Az apostolok lábának megmosásával, amelyet részletesen leír az evangélium, a szeretet jelét mutatta, az Oltáriszentségben pedig az ő szeretetének jelét adta nekik. Mindkét jel csak a másnapi, nagypénteki esemény, az Úr kereszthalála fényében érthető igazán, mert a kereszt is jel, Isten szeretetének jele az emberek felé. Sokan talán még napjainkban is úgy látják, hogy a kereszt egy vallási újító kudarcának a jele. Ők talán nem értették meg a szeretet lényegét, az odaadást, az áldozathozatalt, az önfeláldozást. Mert amikor szeretjük a másik személyt, akkor önmagunkat adjuk neki. A kereszten Jézus önmagát adja nekünk, a szenvedés és a halál vállalásával áldozatot hoz értünk, a mi megváltásunkért.

A nagycsütörtök esti és a nagypénteki szertartás évente csak egyszer van templomainkban. Ezeket a szertartásokat szerencsére nem lehet rutinból végezni éppen a ritkaságuk miatt. Ezek az évi egyszeri szertartások gondos előkészületet kívánnak az azt vezető pap és segédkezők részéről egyaránt. E gondos előkészület része a püspöki székesegyházakban vagy a plébániákon az „apostolok” kiválasztása, akiknek aztán megmossák a lábát. De elő kell készíteni az ő helyüket, a vizeskorsót, a tálakat, a törölközőket is. Sok helyütt a nagycsütörtök esti szentmisében két szín alatt történik a hívek áldoztatása, amely szintén gondos előkészítést kíván. A nagypénteki szertartás, amely nem szentmise, hiszen hiányzik belőle az átváltoztatás, szintén nagy gondosságot kíván az előkészület során. E napon a kereszt áll az ünneplés és a megemlékezésen részt vevők figyelmének középpontjában. A szertartás egyik szép és megható része a kereszt előtti hódolat, amikor a hívek kimutathatják szeretetük jelét.

Amikor ezeket a szertartásokat végezzük, akkor az Úr Jézus cselekedeteit utánozzuk, az ő szeretetének a jeleit ismételjük meg. De vajon csak külsőleg utánozzuk azokat? Ezekben a jelekben ott van-e a mi szeretetünk? Az Úr szeretetét biztosan kifejezik, újra megjelenítik, jelenvalóvá teszik ezek a jelek, ezért nem szabad felkészületlenül, figyelmetlenül vagy lelketlenül végeznünk ezeket a szertartásokat, hanem a mi szeretetünket is ki kell mutatnunk általuk.

„Példát adtam nektek” – mondja Jézus a lábmosást követően. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – hangzik felszólítása azt követően, hogy a kenyeret az ő testeként, a bort pedig az ő véreként adta az apostoloknak. „Adjátok magatokat Istennek!” – üzeni némán, szavak nélkül a keresztről a mi Urunk. Ezeket a kéréseit nem csak ezekben az ünnepi napokban a szertartások részeként teljesítjük, hanem az év minden napján, valahányszor bemutatjuk a szentmisét vagy embertársunk szolgálatára állunk. Miként az Úr minden nap megmutatja felénk szeretetének jelét, ugyanúgy mi is mutassuk ki minden nap szeretetünket Isten és felebarátaink felé!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te értünk, a mi megváltásunkért hoztad meg az áldozatot, áldoztad fel életedet a kereszten. Egész életed önfelajánlás volt az Atyának, és az Atya elfogadta ezt az áldozatot. Hisszük, hogy nekünk adtad tested az Oltáriszentségben, értünk szenvedtél és értünk haltál meg a kereszten. Akaratod és rendelkezésed szerint áldozatod minden szentmisében megújul, megismétlődik, jelenvalóvá válik. Újra közénk jössz, hogy saját testeddel tápláld lelkünket. Köszönjük, hogy az Oltáriszentségben önmagadat, mint az örök élet táplálékát adod nekünk.

2021. március 31. – Nagyszerda (Mt 26,14-25)

sze, 2021/03/31 - 00:00
A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!” Mt 26,14-25

Elmélkedés

A mai evangélium három mozzanatot kapcsol össze: Júdás árulását, az utolsó vacsora előkészítését és magát az utolsó vacsorát. Úgy tűnik, hogy ezen a helyen az utolsó vacsora csak Júdás miatt kerül megemlítésre, nincs ugyanis itt leírva sem Jézus búcsúbeszéde, sem a lábmosás, sem pedig az Oltáriszentség alapítása. Ezen a helyen Máté evangélista Júdás szerepét mutatja be, az utolsó vacsorán ugyanis kiderül, hogy ő az áruló. Jézus ezt mondja: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Ne gondoljuk, hogy csak Júdást ütötte szíven ez a kijelentés! Egészen biztos, hogy a többi tizenegy apostol is elgondolkodott azon, amit a Mester mondott. Ezért kérdezik egymás után: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Túlzás volna azt állítani, hogy bárkiből lehet áruló, de aki túlzottan magabiztos, azt könnyen elfordítja Istentől, az igazság és a hit útjától a gonosz lélek, a kísértő.

Nekem is oda kell állnom Jézus elé és meg kell kérdeznem: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Bűneinket, helytelen szándékainkat elrejthetjük az emberek elől, de Isten elől nem. Jézus jól tudja, hogy mi lakik a szívünkben, milyen gondolatok járnak a fejünkben, milyen cselekedetekre készülünk. Az ő tekintete képes minket megállítani a bűn útján. Az ő szeretete képes minket úgy átalakítani, hogy neki adjuk, neki áldozzuk az életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha téged hallgatnálak és neked segítenék!

2021. március 30. – Nagykedd (Jn 13,21-33.36-38)

k, 2021/03/30 - 00:00
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt. Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Jn 13,21-33.36-38

Elmélkedés

A hitvallásban Jézus személyéről többek között ezt állítjuk és imádkozzuk: Világosság a világosságtól. Szent János evangéliumának bevezetőjében szintén őrá vonatkozóan többször is visszatér a világosság gondolata: „Benne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága” (Jn 1,4). „Az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít, a világba jött” (Jn 1,9).

A bűnös az, aki hátat fordít a fénynek, a világosságnak, az Úrnak, a teremtőnek. A bűnös ember az, aki a sötétség felé fordul, a mulandó teremtmények, az evilági javak felé. A bűnös emberben meggyengül a világosság szeretete, az Isten iránti szeretet, és felerősödik benne a sötétség, az önzés. Ez jellemző Júdás lelkületére. A mai evangéliumban az „éjszaka volt” kifejezés nem csak a napszakot jelöli, hanem a Mesterét elárulni készülő Júdás lelkületét is. Éjszakai sötétség borult a lelkére, a bűn sötétsége. A bűnös ember szándékai ezek: el akar szakadni a szeretettől, megtagadja a világosságot, elutasítja a teremtő Istent. Haszontalan és értelmetlen ez a lázadás.

Az evangélium második része, Péter apostol esete azt mutatja, hogy mégsem a bűné az utolsó szó, hanem az irgalomé. Péter is elkövet hamarosan egy bűnt Mestere ellen, megtagadja őt, de megbánja tettét, és sírása, könnyei megbocsátást hoznak számára. A bűnbánat visszafordít minket Isten, a világosság felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton. Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat! Bárcsak Péterrel együtt válaszolhatnánk: igen, Uram, tudod, hogy szeretlek! Bátoríts bennünket, hogy a te segítségeddel éltetői lehessünk családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak!

2021. március 29. – Nagyhétfő (Jn 12,1-11)

h, 2021/03/29 - 00:00
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban. Jn 12,1-11

Elmélkedés

Mária cselekedete áll a mai evangélium középpontjában: drága olajjal keni meg Jézus lábát és a hajával törli meg. Ő úgy gondolja, hogy ez egy helyes cselekedet, a szeretetét akarja ezzel kimutatni. Ezt a cselekedetet, ezt a szeretetből fakadó tettet csak az értheti meg, aki Máriához hasonlóan szeretetet érez az Úr iránt. A szeretet pedig nem kicsinyes és nem szűkkeblű, hanem nagylelkű. Akit szeretünk, annak mindent odaadnánk, semmit nem sajnálunk tőle.

Ennek fényében könnyen megérthetjük Júdás rosszallását és tiltakozását is. Amit az áruló apostol mond, az pontosan megegyezik azzal, amit Jézus, az ő Mestere is tanított. Nincs kétség afelől, hogy a szegények segítése minden ember kötelessége. A hiba ott van, hogy Júdásnak nem ez a valódi szándéka. Ő nem a szegényeknek akarta szétosztani a pénzt, hanem lopni akart belőle. Ez a szándék mutatja, hogy nem csak Mesterét, hanem a tőle tanult elveket, igazságokat is elárulta a saját hasznáért. Az Úr iránti szeretet hiányzik Júdásból és valójában ez teszi őt árulóvá. A szeretet hiánya azóta is ugyanezt teszi sok-sok emberrel. A pillanatnyi anyagi haszon vagy előny sokakat letérít a szeretet útjáról.

Mária lelkületéből tanuljuk meg, hogy Krisztus szeretetből fakadó keresztáldozatára nem lehet más válaszunk, minthogy viszontszeretjük a mi Urunkat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te szabadnak teremtettél bennünket, hogy mindig a magasba vonzzon minket a vágy és állandóan felfelé, az ég, a mennyország felé törekedjünk. A gonosz lélek, a sátán, foglyul ejt bennünket, bezár bűneink ketrecébe. A bűnök annyira megnyomorítják életünket és olyannyira földhözragadttá tesznek minket, hogy már szinte el is felejtjük, hogy hol van a mi igazi otthonunk. Ekkor küldöd el nekünk a megváltó Jézust, aki kihoz bennünket bűneink ketrecéből, felemel minket, újra megmutatja számunkra a magasságot, a fényt, Isten gyermekeinek szabad életterét. Belőle merítünk erőt, hogy visszatérjünk eredeti életünkbe, amit te készítesz nekünk, és újra az ég, a mennyország legyen a mi otthonunk.

2021. március 28. – Virágvasárnap (Mk 11,1-10)

v, 2021/03/28 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek, Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél Jézus előreküldte két tanítványát, és ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem ült. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki szólna, hogy mit tesztek, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége. Erre mindjárt elengedi.” El is mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a szamárcsikót. Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt válaszolták, amit az Úr mondott nekik, és erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz vezették. Ráterítették a köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra teregették köntösüket, mások meg a lombos faágakat, amelyeket a réten vágtak. Akik előtte jártak, és akik kísérték, így kiáltoztak: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!” Mk 11,1-10

Elmélkedés

Új élet kezdete

A virágvasárnapi szentmise kezdetén elhangzó evangélium Jézus jeruzsálemi bevonulását beszéli el. Jézus egy szamár hátán ülve bevonul a városba, miközben az emberek az út menti fákról szedett pálmaágakkal integetnek neki, éljenezve köszöntik, sőt, egyesek még a ruháikat is leterítik elé az útra. A szentmise evangéliumában pedig Jézus szenvedéstörténetét olvassuk, amely szerint az utolsó vacsora után az Úr kimegy az Olajfák hegyére, ott elfogják, majd a főtanács elé viszik és kihallgatják. A főtanács és a nép kikényszeríti Pilátustól a halálos ítéletet Jézusra, akit ezt követően megkorbácsolnak, tövissel koronáznak, majd kivitetik vele keresztjét a városon kívülre, a Golgota hegyére, ahol keresztre feszítik. Halála után leveszik testét a keresztről és sírboltba helyezik.

Magától értetődő, hogy a szenvedéstörténetben arra figyelünk, ami Jézussal történik. De talán egyszer érdemes úgy elolvasnunk ezt a történetet, hogy közben arra is gondolunk, hogy Jézus apostolai és tanítványai, valamint az első keresztény közösség tagjai hogyan viszonyultak az Úr szenvedéséhez és kereszthalálához. Hogyan próbálták értelmezni a kereszt titkát és milyen hatással volt életükre a kereszt?

A krisztusi közösségek, amelyek szerte a Római Birodalomban alakultak és éltek a legkorábbi időktől fogva megtapasztalták az üldözéseket. Átmentek a maguk szenvedésén, sokféleképpen szembesültek a kereszthordozással. Az üldözések idején sokan meghaltak hitükért, de nem tagadták meg a keresztet. Megmenthették volna életüket, ha megtagadják hitüket és leteszik a keresztet. De nem ezt tették, hanem inkább hősiesen feláldozták életüket, így ragaszkodtak a megismert igazsághoz. Voltak persze olyanok is, akik megtagadták a hitet, Júdásnak is voltak követői. A kérdés mindenki számára ugyanaz volt: Elviselem-e az üldözést és a bántalmazást? Hordozom-e életem keresztjét, tudva, hogy ez milyen veszéllyel, fenyegetésekkel jár?

Talán az is előfordult, hogy olyanok, akik az üldözések miatt egy gyenge pillanatban megtagadták hitüket, később mégis újra csatlakozni akartak az Egyházhoz. Megbánták korábbi gyengeségüket és most újra akarták kezdeni útjukat, de nem tudták, hogy lehetséges-e ez számukra. A levágott ágnak nincs gyökere. Hogyan tud mégis újra a fához kapcsolódni? Az ilyen embereknek szükségük volt Isten szeretetének újbóli megtapasztalására, amely felülmúlta az ő korábbi emberi hibájukat és bűnüket. Számukra nagyon tanulságos lehetett az, hogy Jézus miként reagál a tanítványok hűtlenségére és gyengeségeire, például Péter apostol tagadására.

Jézus hozzáállása a szenvedéshez még a leginkább elcsüggedt és a bukott tanítványnak is reményt ad. Nem számít többé Péter tagadása és a többiek elmenekülése, mert mindent felülír Jézus szeretete. Jézus előre tudott Júdás árulásáról és előre megmondta, hogy Péter háromszor is meg fogja őt tagadni. Tudott róla, hogy mindenki el fogja őt hagyni, amikor elfogják. Nem csodálkozott tehát, amikor ezek bekövetkeztek. De gondoskodott arról, hogy övéivel maradhasson, ezt jelzi az utolsó vacsorán az Eucharisztia ajándéka. Húsvét hajnalán az asszonyok azt a hírt viszik Péternek és a többi apostolnak, hogy menjenek Galileába és ott viszontláthatják Mesterüket. Galilea az a hely, ahol minden elkezdődött. Itt hívta meg őket egykor az Úr és innen indultak el vele. És most itt fog elkezdődni egy új dolog, innen indul az Egyház, itt kezdődik az apostoli igehirdetés és tanúságtétel. Törés és kudarc bárkinek lehet az életében, de Jézus mindenkinek lehetőséget ad az újrakezdéshez.

Krisztussal mi is új életet kezdhetünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szent városba, Jeruzsálembe érkezve te már tudtad, hogy küldetésed hamarosan befejeződik. Tudtad, hogy szenvedés vár rád, hiszen erről többször is beszéltél tanítványaidnak. Mégsem menekültél el a szenvedések elől, mert teljesíteni akartad azt a feladatot, amit a mennyei Atya bízott rád. Így mutattad meg az engedelmesség végső jelét. Bár az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a gyűlölet irányítják, mi mégis mindezek mögött észrevesszük az Atya akaratát, aki életed feláldozását kérte. Urunk, elkísérünk szenvedésed útján, hogy kereszthordozásod és a kereszthalálod megértesse velünk Isten megváltó szándékát.

2021. március 27. – Szombat (Jn 11,45-57)

szo, 2021/03/27 - 00:00
Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt. Jn 11,45-57

Elmélkedés

Nyilvános működésének mintegy három éve alatt Jézus hirdette az Isten országáról szóló örömhírt. Tanítását cselekedetei, csodái és gyógyításai megerősítették. Egyre többen hittek benne, hittek az ő isteni erejében és származásában, hittek abban, hogy ő az évszázadok óta várt Messiás, hittek abban, hogy ő az Isten Fia. Az evangélisták azonban azt is leírják, hogy közben a Jézus elleni szembenállás is erősödik, amely folyamatban Lázár feltámasztása fordulópont lehetett. Erre utal a mai evangéliumi jelenet. Mivel sokan látták, tehát szemtanúi voltak annak, hogy Jézus feltámasztotta a halálból barátját, Lázárt, és mivel még többen értesültek rendkívüli cselekedetéről, a főpapok és a főtanács tagjai úgy látják, hogy meg kell állítaniuk Jézus növekvő népszerűségét.

Kaifás főpap kijelentésének negatív kicsengése van: „jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon.” Az évszázadok során a keresztény igehirdetés ugyanezt az üzenetet pozitívan fogalmazta meg. Egy ember, Jézus Krisztus halt meg, mégpedig nem csak egy népért, hanem az egész emberiségért. És ennek az egyetlen embernek a halála miatt Isten megkegyelmezett minden embernek. Isten azért nem ítéli a bűnös emberiséget kárhozatra, mert Krisztus áldozata kiengesztelődést szerzett. Az egykori főpap egy embert látott Jézus személyében. Ha mi is csak embert látunk benne, nem jutunk tovább a főpap negatív kijelentésénél. De ha hisszük, hogy ő valóságos Isten is, ha hisszük, hogy az Isten Fia, akkor eljutunk arra a hitre, hogy az egyetlen Megváltó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!

2021. március 26. – Péntek (Jn 10,31-42)

p, 2021/03/26 - 00:00
Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban. Jn 10,31-42

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakasz közvetlen előzménye az, hogy Jézus a következőt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30). Ez a kijelentés a zsidó hallgatóság számára káromkodásnak minősül, amiért a törvény szerint halálbüntetés jár. Ez az oka annak, hogy halálra akarják kövezni Jézust.

Válaszában, védekezésében, amelyet a mai evangélium tartalmaz, Jézus a szavakról a cselekedetekre irányítja a vádlók figyelmét. Ne ítéljetek csupán a szavaim vagy a kijelentéseim alapján, hanem nézzétek a cselekedeteimet is! Tudjuk, hogy a főtanács előtt az lesz a vád, hogy Istenné teszi magát, emiatt mondják ki rá, hogy halált érdemel. Jézus most egyértelműen kimondja, hogy ő az Isten Fia. Azért kellett meghalnia, mert kimondta önmagáról, származásáról és küldetéséről az igazságot. Egy hét múlva, nagypénteken az Úr halálára fogunk emlékezni. A kereszt felemelkedik, mint az egyetlen igazság megkérdőjelezhetetlen jele és Jézus önmagáról tett kijelentéseinek bizonyítéka. Az igazság független attól, hogy hányan hisznek vagy kételkednek benne. Ha egyetlen ember sem hinne az igazságban, amit Krisztus hirdetett, akkor is az volna az egyetlen igazság. A nagyböjti idő annak felismerésében segít minket, hogy Krisztus személyét és a krisztusi igazságot kell követnünk, ha az örök életet szeretnénk elnyerni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Köszönjük, hogy megmutattad, mit vársz tőlünk. Te többet kívánsz tőlünk, mint elődeinktől. Kemények a szavaid, de csak hálát adhatunk nagy bizalmadért, mert parancsaid értünk, és nem ellenünk szólnak. Előtted kedvesebb a megbocsátás az oltárra helyezett áldozatnál, az igaz szó az esküvésnél. Segíts csírájában elfojtani a rosszat, segíts nem elnézőnek lennünk magunkkal szemben. Kemény a szavad, de hiszem, hogy jobb nekem bármely tagomat elveszteni, saját akaratomról egészen lemondani, ha az akadályoz az örök élet felé!

2021. március 25. – Csütörtök, Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony) (Lk 1,26-38)

cs, 2021/03/25 - 00:00
Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Elmélkedés

A mai napon Jézus születésének hírüladását ünnepeljük, az evangélium ezt az eseményt írja le. Isten küldötte, Gábor angyal hírt hoz Máriának, miszerint gyermeke fog születni, mert Isten őt választotta ki arra, hogy Fiának anyja legyen. Bár a názáreti leány kezdetben kissé zavarban van, s nem érti, hogyan valósulhat meg mindez, de végül vállalja különleges küldetését. Válaszát, beleegyezését az isteni szándékba így fejezi ki: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!”

Ebben a pillanatban Mária tisztában volt saját élethelyzetével. Tudta, hogy van egy jegyese, József, akivel hamarosan összeházasodnak. Azzal is tisztában volt, hogy a zsidó törvények és szokások szerint leendő férje el fogja őt bocsátani, fel fogja bontani a jegyességet, ha kiderül, hogy Máriának házasságon kívül gyermeke fog születni. És ha ez bekövetkezik, akkor az ő élete, nemkülönben a születendő gyermek élete teljes bizonytalanságban lesz. Mégis mindennek tudatában fogadta el Isten akaratát. Annyira nagyra értékelte Isten vele kapcsolatos szándékát, hogy elfogadta azt, beleegyezésével kifejezte feltétlen engedelmességét. Tisztában volt azzal, hogy milyen veszélyt jelent ez számára, mégis volt bátorsága ahhoz, hogy Istenre bízza életét.

A történet folytatását jól ismerjük. Isten egy látomásban beavatja Józsefet Mária anyaságának titkába és azt az utasítást adja neki, hogy vegye feleségül Máriát, majd pedig nevelje fel a születendő gyermeket. És József engedelmesen megteszi azt, amit Isten kér tőle.

Az isteni üdvözítő terv, a megváltás műve emberek, Istennek feltétlenül engedelmeskedő emberek által valósul meg. Tanuljuk meg Mária és József példájából Isten akaratának elfogadását!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

2021. március 24. – Szerda (Jn 8,31-42)

sze, 2021/03/24 - 00:00
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.” Jn 8,31-42

Elmélkedés

A mai evangéliumban egyes zsidók meglehetősen büszkén állítják saját népükről: „soha senkinek sem szolgáltunk.” A hangzatos kijelentés megfeledkezik a több évszázados egyiptomi fogságról, a mintegy 70 évig tartó babilóniai száműzetésről és arról is, hogy az ország éppen a rómaiak megszállása alatt áll. A vallás tekintetében azonban mindenképpen igaz, hogy a zsidóság nem szolgált idegen népek isteneinek, nem vette át azok vallási szokásait. Jézus az Istennel való kapcsolatra irányítja hallgatói figyelmét. E kapcsolat elsősorban nem vérségi köteléken, nem a leszármazáson alapszik, hanem azon a lelki háttéren, amelyet a szövetségkötés jelképez. Isten szövetségre hívta az általa választott népet és szövetséget kötött vele Mózes idejében, ennek alapja a tízparancsolat és a törvény.

Az Egyház, az újszövetségi nép számára már nem a mózesi törvény, hanem Krisztus személye a mérce. Az Istennel való lelki kapcsolatot Krisztus biztosítja. Ő a közvetítő Isten és ember között, benne találjuk meg az igazságot. Jézus így fogalmazza meg a szabadság lényegét: aki hűséges marad tanításához, az „megismeri az igazságot, és ez az igazság szabaddá teszi.”

Jézus azért nevezte önmagát Igazságnak, mert a kinyilatkoztatás teljessége rejtőzik az ő személyében. Jézus által, mint a teljes és tökéletes Igazság által ismerhetjük meg a mennyei Atyát és a hozzá vezető utat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te küldetésed az volt, hogy tanítsd az embereket és csodáiddal megmutasd Isten irgalmát. Tanításod és csodáid, a te emberek iránti szeretetednek a jelei. Ugyanakkor az Atya iránti szeretetedet is megmutatod bennük, hiszen mindig neki engedelmeskedsz, az ő akaratát teljesíted. Segíts, hogy növekedjen bennem az emberek iránti szeretet és Isten felé is megmutassam szeretetem. Segíts minket, hogy szavaidban felismerjük az üdvösség örömhírét! Urunk, mutass nekünk utat az Atyához és vezess minket hozzá!

2021. március 23. – Kedd (Jn 8,21-30)

k, 2021/03/23 - 00:00
A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban. Jn 8,21-30

Elmélkedés

Az elmúlt napok evangéliumaiban újra és újra visszaköszön a kérdés: Ki lehet Jézus? A mai rész is ezt a témát folytatja. Jézus feltárja hallgatói számára származásának és küldetésének titkát. Elmondja, hogy a mennyből származik, a mennyei Atya küldte őt, aztán pedig arról beszél, hogy halála jel lesz mindenki számára.

Jézus új irányultságot ad nekünk, földi embereknek. A hit és az Istennel való kapcsolat új távlatot nyit számunkra. Tudjuk, hogy testünk a földbe tér vissza halálunk után, ugyanakkor hisszük, hogy lelkünket Isten a mennybe várja és a végső feltámadáskor testünket is új életre kelti és egyesíti lelkünkkel. Jézus arra hív minket, hogy kiszakadjunk a földies gondolkodás vonzásából és elinduljunk a lelki élet útján felé. Hit nélkül nem juthatunk el Istenhez. Hit nélkül nem juthatunk el a mennybe. Szomorúan látjuk, amikor valaki hit nélkül, a mennyország távlata nélkül éli le az életét. Teljesen belefeledkezik az anyagi javak gyűjtésébe, megfeledkezik embertársairól, eltemetkezik a mindennapi élet küzdelmeibe, de soha nem emeli fel a fejét, hogy messzebbre lásson, az életén és a halálán túlra.

A nagyböjt megállít minket hétköznapi küzdelmeinkben és munkánkban. Megállít és azt mondja: Gondolj az örökkévalóságra! Gondolj Istenre, aki az örök életre hív!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! A nagyböjt a bűnbánat ideje, amely a megváltás titkának, a te Fiad, Jézus Krisztus szenvedésének és feltámadásának ünnepére készít fel minket. A megtérés elmélyít minket a jó megismerésében és elmélyíti bennünk azt a tudatot, hogy bűnösök vagyunk, de ez nem jelenti vesztünket, hiszen te, a mi irgalmas Istenünk megbocsátasz nekünk. A bűntől te szabadítasz meg minket. Rálépünk a bűnbánat útjára és alázattal tesszük meg azon a hozzád vezető lépéseket. Észrevesszük, hogy a bűn sötétségén túl felragyog a kegyelem világossága, melyet Krisztus, a Megváltó ad nekünk. Segíts, hogy szívünkben őszinte bűnbánat ébredjen és tudjunk mindenkinek megbocsátani!

2021. március 22. – Hétfő (Jn 8,12-20)

h, 2021/03/22 - 00:00
Egy alkalommal Jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” A farizeusok erre azt mondták: Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.” Jézus így válaszolt: „Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint ítéltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.” Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.” Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája. Jn 8,12-20

Elmélkedés

A zsidó törvény szerint egy állítás akkor fogadható el igaznak, ha legalább két ember tanúsította. E szabálynak főként a bírói ítélkezésben volt szerepe, de a mindennapi életben is sokszor alkalmazták. Ennek alapján kérdőjelezik meg egyesek a mai evangéliumban Jézus önmagáról tett kijelentéseit. Válaszában Jézus a mennyei Atya tanúságtételére hivatkozik.

Jézus azt állítja magáról, hogy az Atya küldte őt a világba. Szeretné, ha az emberek elfogadnák és elhinnék azt, hogy a mennyből származik, az Atya küldötte, ő az Isten Fia. Ő tudatában van ennek az igazságnak, saját származásának, és ezt akarja elfogadtatni az emberekkel. Nem hiszékenységet vár, hanem hitet. Mert a hiszékenység azt jelenti, hogy valaki a tetszetős szavakat fogadja el, márpedig a hazugságot, a valótlanságot is fel lehet öltöztetni az igazság látszatába. A hit viszont az igazság felismerését és elfogadását jelenti. Kortársai megtapasztalták, hogy Jézus szavaiban olyan erő rejlik, amely nem jellemző más tanítók beszédeire. Az Úr csodái pedig olyan hatalomról tanúskodnak, amellyel egyetlen ember sem rendelkezik. Aki felismeri szavaiban az igazságot és csodáiban isteni jelet lát, az eljut a hitre. A hit örökre Krisztushoz köt minket. Ha megismerjük őt és hiszünk benne, azaz hisszük, hogy ő a Megváltónk és Üdvözítőnk, akkor megismerjük a mennyei Atyát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

2021. március 21. – Nagyböjt 5. vasárnapja (Jn 12,20-33)

v, 2021/03/21 - 00:00
Abban az időben azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. Jn 12,20-33

Elmélkedés

A görögök kérése

Vajon kik lehettek azok a görögök a jeruzsálemi zarándokok között, akik ezt kérték Fülöp apostoltól: „Uram, látni szeretnénk Jézust?” Talán csak olyanok, akik szimpatizáltak a zsidókkal, esetleg kíváncsiak voltak egy híres, sokat emlegetett emberre, Jézusra, és találkozni szerettek volna vele. A szövegösszefüggés azonban, amelyben János evangélista elhelyezi ezt a kérést, azt mutatja, hogy az említett görögök szívből, jószándékkal keresték Jézust.

Az ember nem elégszik meg azzal, hogy hallja, olvassa Isten szavát és megcsodálhatja Isten művét a teremtett világban. Ennél többre vágyik, látni akarja az Istent. Ez a vágy azonban nem mindig vagy nem mindenki számára teljesül. Istent csak az láthatja, akinek ő megmutatja magát. A rejtőző Isten felismeréséhez hitre van szükség.

Az ószövetségi idők rejtőző Istenéhez képest az újszövetség újdonsága az, hogy Jézus Krisztus személyében láthatóvá vált az Isten. Az ő születése, e világra érkezése olyan dolog, amit korábban ember soha nem látott, s amely békével tölti el az embert. Az Úr templomi bemutatásakor az öreg Simeon lelke megnyugszik, mert szemei meglátták az üdvösséget hozó Gyermeket. A korábbi időkben sok próféta és sok igaz ember szerette volna látni a Megváltót, de nem láthatták. Akik viszont most hittel tekintenek rá, azok meglátják és felismerik benne a Megváltót. Mindezek ismeretében érdemes olvasnunk és értelmeznünk Jézus azon csodáit, amikor vakokat gyógyít meg, visszaadva nekik a szemük világát. E gyógyításoknál ugyanis nem csak a testi betegség megszüntetéséről van szó, hanem a lelki szemek felnyitásáról is. S itt értjük meg azt is, hogy Jézus miért nevezi vak vezetőknek azokat, akik nem látják meg benne az Isten küldöttét.

Vajon él bennünk az Isten látásának vágya? Vajon az egykori görög zarándokokhoz hasonlóan feltör-e szívünk mélyéből a vágy, hogy lássuk Jézust? Szeretnénk-e látni őt? Akarjuk-e őt nézni? Szeretnénk-e szemlélni az ő arcát? És vajon a szemlélés során megváltozik-e gondolkodásunk és életünk? A nagyböjti időszak lehetőséget ad nekünk, hogy Urunk szenvedését, kereszthordozását és halálát szemlélve felkészüljünk arra, hogy húsvétkor láthassuk majd és hittel felismerhessük a Feltámadt Urat.

Ha a nagyböjt hátralévő napjaiban kimondjuk szívünk vágyát, hogy „látni szeretnénk Jézust” és minden nap odaállunk a kereszthordozó Jézus mellé, és azt mondjuk neki, hogy „követni szeretnénk téged, Urunk”, akkor komoly lehet a szándékunk. De ha feladjuk szívünknek ezt az őszinte vágyát, akkor könnyen azok között találhatjuk magunkat, akik szitkozódva, gúnyolódva nézik a Golgotára menő Jézust vagy éppen értetlenül szemlélik az eseményeket. Ha tényleg belegondolunk azokba a szenvedésekbe, amelyeket megváltásunkért vállalt a mi Urunk, akkor nem maradhatunk kívülállók. Értünk, a mi üdvösségünkért vállalt szenvedése és halála indítson minket arra, hogy felvegyük keresztünket, s vele hordozzuk azt nap mint nap. Aki kitart Jézus mellett a kereszthordozásban, vele fog majd részesülni a feltámadásban is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Látni szeretnénk téged. Hallgatni szeretnénk tanításod, amely az örök életre vezet. Követni szeretnénk téged, mert egyedül az általad mutatott úton juthatunk el a mennyei Atyához. A nagyböjti idő lehetőséget ad számunkra, hogy melléd állva felvegyük mi is a keresztet. A keresztet, amely az isteni szeretet jele. Ez az időszak alkalom arra, hogy megismerjük Isten szeretetét és alakítsuk látásmódunkat. Urunk, segíts, hogy felismerjünk téged minden embertársunkban, különösen a szenvedőkben!

2021. március 20. – Szombat (Jn 7,40-53)

szo, 2021/03/20 - 00:00
Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért. Jn 7,40-53

Elmélkedés

Jézus személyéről eltérően gondolkodtak kortársai. Azt bárki könnyen felismerte, hogy mind cselekedetei, mind tanítása rendkívüli. Olyan betegekkel tett csodát, akiken senki ember nem tudott segíteni és úgy tanított, ahogyan senki más. Ez utóbbit erősíti meg a mai evangéliumban egy szolga kijelentése: „Ember így még nem beszélt!”

Íme, egy egyszerű ember kimondja a lényeget. Ott áll a főtanács tagjai között, akik valamennyien a törvényt és az írásokat jól ismerő emberek voltak, olykor büszkék a saját tudásukra. Ott áll a szolga, akit nem Jézus személyéről kérdeztek, hanem arról, hogy miért nem teljesítette a neki adott feladatot. Ott áll azok között, akik naponta órák hosszat tanakodtak egymás között arról, ki lehet az a Jézus, aki tanításával és cselekedeteivel ilyen nagy hatással van a népre. Ott áll ez a szolga és egyetlen kijelentést tesz: „Ember így még nem beszélt!”, és ezzel a mondattal felbosszantja a bölcseket. Hirtelen elszabadulnak az indulatok, mert a jelenlévők rögtön levonják magukban a következtetést: ha nem ember, akkor Isten, azaz Jézus valóban isteni hatalom birtokában van. Nikodémus próbálja higgadt hangon nyugtatni társait, de azonnal letámadják. S bár a történet végén mindenki hazatér, tudjuk, hogy ezzel nem zárult le a vita, senki nem mondott le arról, hogy Jézust végleg félreállítsák.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

2021. március 19. – Péntek, Szent József, a boldogságos Szűz Mária jegyese (Mt 1,16.18-21.24a)

p, 2021/03/19 - 00:00
Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

Egyházunk a mai napon Szűz Mária jegyesét, Jézus nevelőapját, Szent Józsefet ünnepli. Egy olyan személyt, aki nem volt előkelő és nem tett csodákat vagy más rendkívülit életében. Egy olyan embert, aki ács vagy legalábbis mindenféle famunkával foglalkozó mesterember volt, s aki napi munkájával biztosította családja megélhetését. Élete szegény, mozgalmas és sok szempontból nehéz volt. De ezen az életen mindvégig átsugárzik az Istennek való feltétlen engedelmesség. Az evangéliumokban a Jézus születését megelőző és a születést követő eseményekben találkozunk vele, miként ezt a mai rész is felidézi.

Máté evangélista egyetlen jelzővel írja le József személyét, de ez mindent elárul az ő lelkületéről: „igaz ember volt.” Ez itt most nem azt jelenti, hogy igazmondó volt és nem hazudott, bár ez is igaz Józsefre. Az egyszerű názáreti ács Isten előtt volt „igaz”, egész élete volt igaz és Istennek tetsző. József számára nem volt könnyű pillanat, amikor kiderült, hogy jegyese gyermeket vár, de ebben a nehéz helyzetben sem akart elhamarkodottan cselekedni. A mindenható Istenre bízta magát és hamarosan megkapta a választ kérdéseire és az útmutatást, hogy mit kell tennie. És ő engedelmesen megtette mindazt, amit Isten kért tőle. Ennek köszönhetően válik a megváltás csendes szolgájává. Isten kérésére vállalja, hogy a születendő gyermek nevelője legyen.

Szent József példájából megtanulhatjuk, hogy Isten akaratának engedelmes elfogadásával és teljesítésével válhatunk igaz emberré.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

2021. március 18. – Csütörtök (Jn 5,31-47)

cs, 2021/03/18 - 00:00
Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?” Jn 5,31-47

Elmélkedés

Az evangéliumokban többször is találkozunk azzal, hogy a zsidó vallási vezetők bizonyítékokat, jeleket kérnek Jézustól. Bizonyítsa be, hogy valóban ő a Messiás. Bizonyítsa be, hogy Istentől kapta hatalmát. Bizonyítsa be, hogy Isten küldötte és az ő nevében cselekszik. A mai evangéliumban Jézus beszéde válasz egy ilyen irányú kérésre. Először Keresztelő János példáját idézi fel, akit mindenki Isten küldöttének és prófétának tartott, de szavainak és cselekedeteinek hatása csak rövid ideig tartott. Ezt követően a Messiás jöveteléről szóló prófétai jövendöléseket idézi hallgatói figyelmébe. Aki legalább egy parányi jószándékkal hallgatja Jézus tanítását és jóindulattal értékeli cselekedeteit, az könnyen felismerheti, hogy ezek a jövendölések Jézus személyében teljesedtek be. A vallási vezetők azonban nem fogadnak el semmit bizonyítékként vagy egyértelmű jelként. Jézus egész élete és végül az ő áldozata, kereszthalála és feltámadása is jel volt, de egyesek ezeket sem fogadták el.

Mivel lehetne meggyőzni napjaink kételkedőit? A Szentírás, főként az evangéliumok szavával? Vagy a Krisztusért és hitükért életüket is feláldozó szentek életpéldájával? Vagy talán az Egyház igazsághoz ragaszkodásával évszázadokon keresztül? Esetleg a krisztusi közösségből sugárzó szeretettel? Van, akinek mindez együttvéve sem elég. Másoknak elég, ha feltekintenek Krisztus keresztjére, mint a végtelen isteni szeretet jelére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

2021. március 17. – Szerda (Jn 5,17-30)

sze, 2021/03/17 - 00:00
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.” Jn 5,17-30

Elmélkedés

Az ítélet, az ítélkezés szavakat hallva a legtöbb embernek összerándul a gyomra és félelem ébred a lelkében. Legalábbis az érez így, akinek van félnivalója, rossz a lelkiismerete. Tudjuk, hogy Isten ítélete az ember felett igazságos és a végső ítéletet senki nem kerülheti el. De miért félünk ettől az ítélettől? Miért kellene félnünk tőle, ha megtartjuk Isten parancsait? A nyugodt lelkiismeret azt is jelenti, hogy nincs okunk a félelemre, mert ha Istennek tetszően élünk, akkor az ítélet nem büntetés, hanem jutalom lesz. Jézus ezt mondja a mai evangéliumban: „Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre.” Miért félnénk tehát Isten igazságos ítéletétől? Talán az örök élettől, az üdvösségtől félünk?

El kell ismernünk, hogy életünk során sok hibát és bűnt követünk el. Ezekért büntetést érdemlünk, és azt is kapnánk, ha nem volna bűnbocsánat és Isten nem volna irgalmas. A bűnbocsánat által Isten nem csak eltörli bűneinket, hanem lehetőséget is ad azok jóvátételére, ha őszintén törekszünk arra, hogy megőrizzük szívünk tisztaságát és ha Isten iránti szeretetből őszintén megbánjuk bűneinket, akkor Isten nem fogja megengedni, hogy a kárhozatra jussunk. Bízzuk életünket teljes mértékben Krisztusra, aki nem elítélni, hanem üdvözíteni akar minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

2021. március 16. – Kedd (Jn 5,1-16)

k, 2021/03/16 - 00:00
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte. Jn 5,1-16

Elmélkedés

Be kell ismernünk, hogy sokszor bizony türelmetlenek vagyunk. Azonnali eredményt várunk, és bosszankodunk, ha várnunk kell valamire. A betegségben az ember türelmet tanul. Ha nem is mindjárt kezdetben, de az évekig elhúzódó betegség folyamán mindenképpen türelmet tanul. Az evangéliumban egy olyan emberről olvasunk, aki 38 éve tanulja betegsége miatt a türelmet. Biztosak lehetünk benne, hogy ennyi idő alatt meg is tanulta. 38 éve türelmesen hordozza a betegség keresztjét és 38 éve várja a csodát, a víz megmozdulását és azt, hogy talán valaki segít neki, hogy elsőként érjen a vízbe.

Aztán eljön az életében egy pillanat, amikor valaki elvonja a figyelmét arról, amire 38 éve koncentrál. Elfordítja tekintetét a víztől, hogy az őt megszólító Jézusra figyeljen. És egy rövid beszélgetés után Jézus csodát tesz vele, meggyógyítja őt. A segítség tehát nem onnan jött, ahonnan eddig várta. Nem a víztől gyógyult meg, pedig 38 évig azt hitte, hogy majd a megmozduló víz hoz számára gyógyulást. És emberek sem segítettek neki, pedig 38 évig abban bízott, hogy egyszer majd valaki megkönyörül rajta. A segítség, a könyörület, a csoda Istentől jött.

Talán mi is többször kerülünk olyan helyzetbe, amikor várjuk a megoldást. Meg vagyunk róla győződve, hogy tudjuk, hogy mi hozhat megoldást, de aztán egészen váratlanul és egészen más módon érkezik a segítség, mint amit mi korábban elképzeltünk. Talán érdemes félretennünk a saját elképzeléseinket és elvárásainkat. Engedjük, hogy Isten úgy segítsen rajtunk, ahogyan ő akar!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! A bűnöktől való szabadulás és a lelki megtisztulás lehetőségét te mindenkinek felkínálod és örömmel bocsátasz meg nekünk. Küldötteid által figyelmeztetsz, ha letérünk az igaz élet útjáról. Az idők teljességében pedig elküldted Fiadat, aki önfeláldozásával, szenvedésével és halálával megszerezte számunkra a megváltást, a veled való kiengesztelődést. Az Úr mennybemenetele után kiárasztottad a Szentlelket a bűnök bocsánatára. Önmagunkat nem tudjuk felmenteni a bűn alól, hanem te törlöd el azokat. Add meg nekünk bűneink bocsánatát és a lelki megtisztulást!

2021. március 15. – Hétfő (Jn 4,43-54)

h, 2021/03/15 - 00:00
Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt. Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.” Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után). Jn 4,43-54

Elmélkedés

Egy szülő, egy édesapa vagy egy édesanya számára aligha van szomorúbb, mint ha meghal a gyermeke. Ha egy szülővel az orvosok azt a hírt közlik, hogy hamarosan meghal a gyermeke, aligha képes elfutni a kétségbeesés elől. És ha van még néhány nap vagy néhány hét, hogyan tud egy szülő felkészülni annak elvesztésére, akinek ő adott életet? A mai evangélium szereplője egy magas rangú személy, egy királyi tisztviselő éppen ilyen helyzetben volt, halálán volt a gyermeke, azaz bármikor bekövetkezhetett a halála. Olyan élethelyzet ez, amikor a szülő teljesen tehetetlen. De ezt a tisztviselőt talán még nem a kétségbeesés jellemezte, hanem a bizalom és a hit. Belekapaszkodva az utolsó szalmaszálba Jézus segítségét kérte. Érdekes, hogy Jézus nem kérdez tőle semmit. Nem érdeklődik arról, hogy hány éves a gyermek, mióta beteg vagy milyen baj gyötri, mert ebben a helyzetben ezek teljesen felesleges kérdések volnának. Jézus számára elég az, hogy látja ennek az embernek a bizalmát és hitét. Rögtön megérzi, hogy bízik az ő gyógyító erejében, hisz az ő isteni hatalmában. Aztán elhangzik Jézus bátorítása: „Menj csak! Fiad él”, és ezek a szavak gyógyulást hoznak, életet jelentenek a fiú számára.

Mit teszek, amikor tehetetlen és erőtlen vagyok, és nem tudom kézben tartani az eseményeket? Kétségbeesek? Vagy tudom-e bizalommal, hittel kérni Isten segítségét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

2021. március 14. – Nagyböjt 4. vasárnapja (Jn 3,14-21)

v, 2021/03/14 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.” Jn 3,14-21

Elmélkedés

Az élet forrása

Nikodémussal folytatott beszélgetése során Jézus feltárja Isten üdvözítő tervét és a megváltás titkát. Érdemes tehát odafigyelnünk a mai evangélium kijelentéseire, mert azok nem csak Nikodémus tudását, hanem a mi hitünket is gazdagítják. Jézus először arra az ószövetségi eseményre emlékeztet, ami az Egyiptomból való kivonulást követően, a pusztai vándorlás idején történt. Isten azzal büntette a lázadó népet, hogy kígyókat küldött rájuk, amelyek marása halálos volt. De aztán Isten felajánlotta az élet, a szabadulás lehetőségét is. Mindazok, akik feltekintettek arra a rézkígyóra, amelyet Mózes egy magas fára állított, megmenekültek. Ha az ember felemeli a fejét és magasra néz, Isten új lehetőséget kínál számára. Nem kötelező feltekinteni, de ott van az ember számára egy látható jel, egy elérhető lehetőség. Az emberi szabadság az egyik legértékesebb ajándék, amit Isten ad nekünk! Döntést hozunk egy pillantásról, egy feltekintésről, egy találkozásról, tehát arról, hogy elfogadjuk-e Istentől a szabadulás új lehetőségét. Jézus keresztje, mint az üdvösség jele a magasba emelkedik, hogy mindazok számára, akik az életet és az örök életet választják feltekinthessenek rá.

Majd a következőket mondja az Úr: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

A mennyei Atya szeretetét az ő Fián keresztül tapasztaljuk meg. Jézus személyében egészen közel, emberközelségbe jön hozzánk Isten szeretete.

Jézus jelenléte a végső számadáskor ítéletet jelent a hitetlenek, a hitet visszautasítók, az Isten szeretetét megtagadók számára. De nem fog ítélkezni azok fölött, akik hisznek benne. Jézus jól ismeri az emberi szív törékenységét és tudja, hogy az ő arca, amely elsötétülhet a mi arcunkon, ismét világos, ragyogó lehet. Az élet logikája nem ismeri a halált: Isten, aki maga az élet és minden élet forrása, nem tudja és nem is akarja elpusztítani azt, amit ő maga teremtett, mert ez azt jelentené, hogy elpusztítja önmagát. Isten életet teremt, és ő adja az örök életet, az örök boldogságot is. Aki hisz Jézusban, az elfogadja az életet, elfogadja a feltámadást, elfogadja a lelki újjászületést.

Egy gyönyörű kert sivataggá válik, ha nem öntözik, a virágok és a növények elszáradnak, ha nem kapnak éltető vizet. Az emberi lélek is sivataggá változik, ha elvonja magát Istentől, az élet forrásától, és kiszakítja magát az Istennel való szeretetkapcsolatból. Sivataggá, élettelenné változott lelkünkben csak a mérges kígyók tanyáznak, a kísértő, a gonosz lélek szolgái. Az ember teljesen szabad. Dönthet úgy, hogy a sivatagban akar élni, de hamar rá fog döbbenni, hogy itt valójában nincs élet. Isten nélkül csak pusztulás van, de élet nincs.

Ha valaki belátja, hogy eltávolodott Istentől, megsértette őt bűneivel és tiszta szívből megbánva a szentgyónásban megvallja azokat, akkor biztosan számíthat Isten megbocsátó irgalmára. Nem kell félni Istentől, hiszen ő jóságos és irgalmas, és éppen az bizonyítja az ő szeretetét, hogy kész megbocsátani nekünk. Nem akar ránk örökké haragudni, hanem eltörli vétkeinket. Nem büntetni akar, hanem új lehetőséget ad, hogy tiszta lappal folytassuk életünket. A bűn mindig a lélek halála. Lelkünk halott állapotából Krisztus kelt életre bennünket. Nem a magunk erejéből tudunk felkelni, hanem Krisztus segítségével! Nem tudunk saját erőnkből megszabadulni a bűntől, hanem Krisztus szabadít meg minket! Nem üdvözíthetjük magunkat, hanem Krisztus a mi megváltónk adja nekünk az örök életet. Egyedül őbenne van üdvösségünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte, és Jézus Krisztus szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva