Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 14 másodperc

2018. november 20. – Kedd (Lk 19,1-10)

k, 2018/11/20 - 00:00
Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.” Lk 19,1-10

Elmélkedés

Kissé megdöbbentően hangzik Zakeus indítéka a mai evangéliumban: látni akarja Jézust és meg akarja őt ismerni. Megdöbbentő, mert lám, nem elég számára a gazdagság, a vagyon, a jól fizető vezető állás, ő többet szeretne. Vajon akik a földi gazdagságtól várnak mindent, mikor jutnak el annak felismerésére, hogy nem ettől függ boldogságuk? Zakeust kíváncsiság és benső vágy ösztönzi arra, hogy nem törődve az emberek gúnyolódásával, felmásszon egy fára, hogy megpillanthassa Jézust. Tanulhatunk ebből a mozzanatból: Zakeus felismeri, hogy mi lehet az akadálya annak, hogy vágya teljesüljön és képes még szokatlan cselekedetre is, csak hogy ez az akadály megszűnjön. Észrevesszük-e, felismerjük-e azokat az akadályokat, veszélyeket, amelyek eltávolítanak minket az Úrtól? Mit teszünk annak érdekében, hogy ezeket az akadályokat eltávolítsuk az Úrral való találkozás útjából?

Zakeus Jézusra volt kíváncsi, Jézus pedig arra, aki felnőtt ember létére gyerekes módon fára mászott, nem törődve a körülötte lévők gúnyolódásával és megvetésével. Zakeus látni akarta Jézust, Jézus pedig meglátta benne azt az embert, aki kész megváltoztatni egész életét. Isten irgalma rátekintett erre a mások által megvetett és bűnösnek tartott emberre és új irányba állította életét. Ha megbánom bűneimet, Isten engem is elindít az üdvösség útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

2018. november 19. – Hétfő, Árpád-házi Szent Erzsébet (Lk 6,27-38)

h, 2018/11/19 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,27-38

Elmélkedés

Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót mindenkivel, legyetek irgalmasok! - olvassuk Jézus tanácsait a mai evangéliumban. A ma ünnepelt Szent Erzsébet komolyan vette ezeket a tanácsokat és egész életét a szegények szolgálatába állította. Cselekedeteiben, egész életében észrevesszük Isten gondviselését, aki ilyen módon mutatja meg, hogy jelen van a világban, ha mi készen állunk arra, hogy gondviselésének eszközei legyünk. Erzsébet nem csak észrevette azokat, akik segítségre szorulnak, hanem rá is lépett a cselekvő szeretet útjára, megmutatva azt, hogy nem elég elméletben szeretni a másik embert, hanem a gyakorlatban is meg kell mutatkoznia a szeretet érzésének. Szent Erzsébet azzal a meggyőződéssel, hittel végezte irgalmasságból és szeretetből fakadó jócselekedeteit, hogy mindent Krisztusnak tesz. Felismerte a szükséget szenvedőkben a szenvedő Krisztus arcát és minden erejét a szenvedések, az emberi nyomorúságok enyhítésére, megszüntetésére fordította.

Nem számított a királyi méltóság, a családi örökség, hanem mindent odaadott, egész életét felajánlotta az Úrnak, egyedül tőle várva mennyei jutalmat cselekedeteiért. Életpéldája és alázatossága ösztönözzön minket is arra, hogy életünket, képességeinket a szegények szolgálatára szenteljük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

2018. november 18. – Évközi 33. vasárnap (Mk 13,24-32)

v, 2018/11/18 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van már, az ajtó előtt. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya. Mk 13,24-32

Elmélkedés

Az öröklét vágya

A Biblia első fejezeteiben különös hangsúlyt kap az időmeghatározás. E részek olvasásakor nem kell mindent szó szerint értelmezni, hiszen sok esetben jelképekről, jelképes tanításról van szó. Gondoljunk csak a teremtéstörténetre, amely elbeszéli, hogy mit tett, mit teremtett Isten az első, a második és a következő napokon, majd a hetedik napon megpihent. Aztán néhány oldallal később olvassuk Noé történetét, aki bárkát épített Isten parancsára. Olyan ez, mint egy hajónapló, talán a világ első hajónaplója, amely rögzíti egy különös tengeri utazás eseményeit. Miután Noé beszállt a bárkába, „negyven napig ömlött az eső a földre.” Majd amikor minden élőlény elpusztult a szárazföldön, akkor „a víz százötven napig áradt a földön.” „Százötven nap elteltével a víz visszahúzódott, s a hetedik hónapban, a hónap 17. napján a bárka megállt az Ararát hegyén.” Negyven nap múlva Noé kiengedett egy galambot, de az nem tudott leszállni. Hét nap múlva ismét kiengedte a galambot, s az egy olajfaággal tért vissza. Újabb hét nap múlva a galamb már nem tért vissza. „A második hónapban, a hónap 27. napján a föld száraz volt” (vö. Ter 7-8 fejezet).

Más ószövetségi történetekben szintén nagy jelentősége van az időpontok meghatározásának. Az eseményeket úgy rögzítették, hogy azok melyik király uralkodásának hányadik esztendejében, mely hónapban és napon történtek. Ez a módszer Jézus születése körüli eseményeknél is megfigyelhető. Jézus születése akkor történt, amikor „Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt” (Lk 2,1-2). A Megváltó előfutárának, Keresztelő János fellépése „Tibériusz császár uralkodásának 15. esztendejében történt, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme” (Lk 3,1), majd a leírás más fejedelmek és főpapok nevének említésével folytatódik.

Az újszövetség utolsó lapjain elmaradnak az időmeghatározások, a végső napokról szóló események teljes titokba, homályba burkolóznak az időpontok tekintetében. A változás oka nem csupán az, hogy a múltbeli események időpontját lehet rögzíteni, de a jövőben bekövetkező történések várható idejét nem. Jelképes üzenetet, mondanivalót hordoz a végső napok időnélkülisége. Nem tudhatja ugyanis egyetlen ember sem előre, hogy ezek mikor fognak bekövetkezni. Ezért mondja Jézus a mai evangéliumban: „azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.” Egyedül Isten tudja tehát, hogy mikor jönnek el a végső idők, ő viszont nem fogja nekünk elárulni. Egy kis humorral mondhatjuk azt is, hogy azért nem mondja meg előre az évet és a napot, mert ő örökkévalóságban gondolkodik, ezért semmi értelme nincs annak, hogy naptár szerint meghatározza egy-egy esemény időpontját. Nekünk viszont nehéz elvonatkoztatnunk az idő keretétől, hiszen életünknek és életünk eseményeinek megvan a pontos kezdete és vége, mindent az idő múlásához viszonyítunk.

Ebben a mulandó világban próbáljunk meg úgy élni, hogy odafigyelünk Isten örökérvényű, el nem múló tanítására! Mulandó földi életünk folyamán éljen szívünkben az örökkévalóság, az öröklét vágya!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Add nekem kegyelmedet, hogy akkor is boldognak érezzem magam, ha hitem miatt szavakkal vagy cselekedetekkel bántanak. Egész életemmel téged akarlak szolgálni. Add nekem a hit ajándékát és a hithez való hűség kegyelmét! Növeld hitemet! Tudom, hogy hitből fakadó jócselekedeteimmel biztosíthatom üdvösségem. Tudom, hogy hitből fakadó imáimmal segíthetek másokat az üdvösség útján. Segíts, hogy tetteim és szavaim dicsőséget szerezzenek neked, aki mindenkit az örök életre hívsz.

2018. november 17. – Szombat (Lk 18,1-8)

szo, 2018/11/17 - 00:00
Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.” A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Lk 18,1-8

Elmélkedés

Az igazságszolgáltatást kérő özvegyasszonyról és a bíróról szóló példabeszédében Jézus a kitartó imára buzdítja tanítványait. Az özvegyet nem rettenti vissza a bíró közömbössége és tétlensége, hanem újra és újra megismétli kérését. Amikor a bíró látja az asszony hajthatatlanságát és azt, hogy aligha fogja őt nyugton hagyni, végül teljesíti a kérést. A példabeszéd végén Jézus talányos kérdést fogalmaz meg: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”

A kérdés arra utal, hogy imádkozni csak a hívő ember tud. Istentől bármit is kérni csak az tud, akiben megvan a hit, azaz hisz Isten létezésében és abban, hogy ő gyermekeiként tekint ránk. Hisz továbbá abban, hogy Istennek hatalma van kéréseink teljesítésére és ezt meg is teszi, ha ezek a kérések megfelelnek az ő akaratának és lelkünk üdvösségét szolgálják. Helyénvaló tehát, ha imáinkban nem a magunk elképzeléseinek megvalósítását kérjük Istentől, hanem azt, hogy az ő akarata, szándéka valósuljon meg életünkben. Ne csupán kéréseinkben, hanem az Istent dicsőítő és neki hálát adó imáinkban is legyünk kitartóak! Vannak élethelyzetek, amikor az emberi erőfeszítés teljesen hiábavaló és már csak egyedül Isten segíthet. Az ő számára semmi sem lehetetlen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Te minden emberre úgy tekintesz, mint gyermekedre, még azokra is, akik önteltségükben nem hisznek benned vagy szembeszállnak veled. A szeretet isteni látásmódot kölcsönöz nekünk és arra indít, hogy a gyűlöletet és a bosszút űzzük ki szívünkből, és legyünk mindig készek a megbocsátásra. Miként te a megbocsátással új lehetőséget adsz a bűnösöknek, ugyanúgy mi is új lehetőséget akarunk adni a szeretet által azoknak, akikben talán pillanatnyilag felülkerekedett a rossz. Istenünk! A te jóságod képes legyőzni az emberi rosszat. Segíts minket, hogy minden emberi igazságtalanságot és gyűlöletet legyőzzünk a szeretet által!

2018. november 16. – Péntek (Lk 17,26-37)

p, 2018/11/16 - 00:00
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.” Lk 17,26-37

Elmélkedés

A Jézus mennybemenetelét követő években, évtizedekben a keresztény közösség tagjai közül sokan azt gondolták, hogy az Úr második eljövetele belátható időn belül, talán még az ő életükben bekövetkezik. Az évek múlásával egyre jobban felszínre kerül az a kérdés, hogy vajon miért késik Jézus jövetele, mikor várható annak bekövetkezése? A keresztényeket érő, egyre jobban erősödő támadások, üldözések miatt tovább nőtt a közösség tagjaiban az aggodalom: meddig kell még várni az Úr jövetelére, mikor jön el és szabadítja meg őket ellenségeiktől? Az idő múlásával, az eljövetellel kapcsolatban megjelent a váratlanság gondolata, azaz senki nem tudja előre, hogy mikor jön el újra az Úr, tehát szüntelenül készen kell lenni.

A mai evangéliumban Jézus tanítását olvassuk a végső időkről, amely igazságos ítéletet hoz majd az emberek számára. A bűnösök számára kárhozatra jutást, az igazaknak, a hűségeseknek pedig üdvösséget jelent majd az Úr eljövetele és a vele való találkozás. Ne fenyegetésnek, hanem figyelmeztetésnek vegyük e szavakat! Ne legyünk elbizakodottak és ne gondoljuk azt, hogy nem kell semmit sem tennünk üdvösségünk érdekében! Legyünk hűségesek az Úrhoz, tartsuk meg Isten parancsait, legyünk felebarátaink szolgálatára annak reményében, hogy elnyerjük majd Istentől az igazak jutalmát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet kinyilatkoztattál nekünk a te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked mindörökké! Ahogyan e kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze egyházad királyságodban a Föld határairól! Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által. Dicsőség néked mindörökké!

2018. november 15. – Csütörtök (Lk 17,20-25)

cs, 2018/11/15 - 00:00
A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!” Isten országa köztetek van.” Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: „Nézzétek, itt van, vagy amott!” Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.” Lk 17,20-25

Elmélkedés

Jézus jeruzsálemi útjának vége felé farizeusok jönnek Jézushoz és arról kérdezik, hogy mikor jön el az Isten országa? A kérdésre Jézus tulajdonképpen nem válaszol, azaz nem tesz arra vonatkozó kijelentést, hogy mikor jön el az Isten országa. Ehelyett inkább helyreigazítja a kérdezők elképzeléseit Isten országáról és annak eljöveteléről.

Mit is jelent az Isten országa? Isten uralmát, uralkodását. Uralma akkor válik valósággá bennünk, amikor átveszi belső világunk irányítását. Ettől kezdve többé már nem a szenvedélyek, nem az emberi ösztönök, nem a csapongó érzelmek, nem a szokások és nem a társadalmi hagyományok, nem más személyek elvárásai, de nem is az anyagi érdekek irányítanak minket, hanem Isten útmutatásai, az ő akarata. A bűn szintén akadálya lehet annak, hogy az Isten országa kifejlődjék, megerősödjön, beteljesedjen bennünk. Amikor nap mint nap imádkozunk a Miatyánk szavaival, hogy jöjjön el Isten országa, akkor ebben a kérésben az is benne van, hogy valósuljon meg bennünk Isten szelíd uralma.

E gondolatok alapján már megértjük, hogy miért volt téves a farizeusok kérdése és miért járunk mi is vakvágányon, ha az időpontokat kutatjuk Isten országával kapcsolatban. A hitetlen ember észre sem veszi a világban Isten országának jeleit, eseményeit, a hívő ember viszont annak tudatában él, hogy benne már megvalósult az ország és arra hívja őt Isten, hogy ennek az országnak az örömhírét továbbadja másoknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus, aki valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben! Bűneim őszinte megbánásával készülök arra, hogy veled találkozzak a szentáldozásban. Légy lelkem tápláléka, éltess engem! Abban a hitben fogadom szent testedet az átváltoztatott kenyérben, hogy titokzatos testednek, az Egyháznak tagja vagyok. Szüntess meg a keresztények között minden széthúzást, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással. Annak reményében veszem magamhoz szent testedet, hogy elvezetsz az örök életre.

2018. november 14. – Szerda (Lk 17,11-19)

sze, 2018/11/14 - 00:00
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.” Lk 17,11-19

Elmélkedés

A bibliai időkben a lepra gyógyíthatatlan betegség volt. E súlyos bőrbetegségben szenvedő embernek esélye sem volt a gyógyulásra. Sorsát nehezítette továbbá a közösségből való kizárása. Ez utóbbi abból a szempontból érthető, hogy ilyen módon próbálták megakadályozni a lepra további terjedését. A leprás betegek számára külön területeket jelöltek ki és nem térhettek be az egészségesek által lakott településekre. Nem érintkezhettek velük közvetlenül, csak kellő távolságból beszélhettek másokkal. Ha valaki mégis meggyógyult betegségéből, akkor a pap nyilvánította őt egészségesnek, megtisztultnak, s ezzel mintegy visszafogadták őt a közösségbe. Erről a szokásról tanúskodik a mai evangéliumi részlet.

A szöveg azonban elsősorban nem a zsidó szokások és hagyományok miatt tanulságos számunkra, hanem kettős üzenete miatt. Egyrészt a leprások csodás gyógyulása a hit következménye. Hittel kérik Jézust: „Könyörülj rajtunk!” Minden gyógyulás Isten könyörületességének a jele. A másik mondanivaló a hála. A tíz gyógyult közül sajnos kilencen hálátlannak bizonyultak, de volt egy személy, aki nem felejtett el hálát adni gyógyítójának. Vegyük észre mindennapjainkban Isten segítségét és legyünk hálásak minden lelki kincsért, segítségért, amit tőle kapunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!

2018. november 13. – Kedd (Lk 17,7-10)

k, 2018/11/13 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt. Lk 17,7-10

Elmélkedés

A szolgálatról, a szolgáló lelkületről ad tanítás Jézus a mai evangéliumban. Valahányszor szolgálatról beszélünk, abból kell kiindulnunk, hogy Jézus „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” (Mt 20,28). Ahhoz, hogy valaki saját emberi méltóságának csökkenése nélkül és a másik személy emberi méltóságának csökkentése nélkül tudjon szolgálni, uralkodnia kell önmagán és távol kell tartania magától a másokon való uralkodás vágyát. Helyénvaló, ha szolgálatunkat olyan területen végezzük, amihez Isten megadta számunkra a szükséges karizmát, kegyelmet. Ennek köszönhetően nem emberi erőlködés és nem haszontalan próbálkozás lesz szolgálatunk, hanem olyan küldetés, amelyet Isten segítségével végzünk más emberek javára. Vegyük észre azokat, akikhez Isten a mi szolgálatunk által akar odafordulni.

Az Egyház közösségében mindenkinek megvan a maga sajátos adománya, feladata, s e feladat végzésében a Szentlélek az útmutató. A Lélek ösztönzése és folyamatos vezetése teszi valóban hatékonnyá és gyümölcsözővé szolgálatunkat. A szolgálat végzésében lényeges továbbá az önkéntesség, a szabadság. Szolgálatra senki nem kényszeríthető. Fedezzük fel azt, hogy az emberi szabadság legnemesebb formája a szeretet, amely önmagunk és képességeink odaajándékozásában, mások szolgálatában válik teljessé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te életutad és főként keresztutad azt tanítja nekünk, hogy nem kitalálnunk kell a szeretetet, hanem rá kell találnunk a szeretetre és rá kell lépnünk a szeretet útjára. Nem kitalálnunk kell azt, hogy miként szeressünk, hanem azt kell tennünk, amit te is cselekedtél: szeretetből odaadtad, felajánlottad magadat Istennek értünk, emberekért. Önként tetted ezt, szeretetből, ahogyan minket sem kényszerít semmilyen külső törvény. Erre egyedül a szeretet szívünkbe írt törvénye indít minket. Segíts minket, hogy ne csak szóval hirdessük a szeretet parancsát, hanem megtegyük mindazt, amit a szeretet törvénye kíván.

2018. november 12. – Hétfő (Lk 17,1-6)

h, 2018/11/12 - 00:00
Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!” Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.” Lk 17,1-6

Elmélkedés

Az apostolok kérése nap mint nap a mi szívünk mélyéről is az Úr felé száll: „Növeld bennünk a hitet!” A Szentírást, az evangéliumot naponta olvasva szükségesnek tűnik megtenni a döntő lépést a betűtől a lélekig, hogy valóban megértsük Isten üzenetét, megérintsen minket Isten szava. Nem tekinthetünk el attól, hogy a bibliai szövegek megértése nem csupán értelmi tevékenység, hiszen Isten élő szava a szívünkhöz is szól, érzelmeinket is megmozgatja. Ha csupán értelmünkkel akarjuk megközelíteni az evangélium igazságát, akkor kizárnánk annak lehetőségét, hogy Isten belépjen az életünkbe és útmutatásaival átformáljon minket. Isten viszont éppen emiatt közli velünk igazságait, azaz kapcsolatba szeretne lépni velünk, életünket akarja vezetni az ő igazságaival. Ne csak a létezés titkára vonatkozó általános igazságot keressük tehát a szentírási szövegekben, hanem saját létezésünk, személyes életünk igazságát is! Ne csak a világ rendeltetésének igazságát kutassuk, hanem személyes feladatunkat, küldetésünket!

A hit Isten ajándéka, ezért joggal kérjük az Urat, hogy növelje törékeny, olykor megingó hitünket. Hitünk növekedésének folyamatához a mi közreműködésünk is szükséges. A fenti lépések megtétele szükséges ahhoz, hogy valóban eljussunk arra a szintre, hogy Isten szava átalakítja életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add, hogy a Te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a Te gondolataid, e világ útjai nem a Te útjaid. Add, hogy ebben a világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert szeretnénk a Te útjaidon járni. Vezess bennünket a Te parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé!

2018. november 11. – Évközi 32. vasárnap (Mk 12,38-44)

v, 2018/11/11 - 00:00
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.” Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.” Mk 12,38-44

Elmélkedés

Légy nagylelkű!

A hitújítás korának nagy alakja, Luther Márton szerint az embernek háromszor kell megtérnie: a szívének, az elméjének és a pénztárcájának. A mondás természetesen nem csak az evangélikusoknak szóló figyelmeztetés, hanem felekezeti megkülönböztetés nélkül minden keresztény emberre vonatkozik, beleértve a reformátusokat és a katolikusokat is. Mit jelent ez a talányos mondás?

A templomi perselybe két fillért bedobó asszony esete kapcsán elmélkedhetnénk csupán a harmadik elemről, azaz a pénztárcánk megtéréséről és az anyagiakhoz való hozzáállásunkról, de sajnos az első két elem, azaz a szív és az értelem megtérése sem magától értetődő a legtöbb ember számára. Helyénvalónak tűnik tehát, ha szépen sorra vesszük megtérésünk állomásait, elemeit. Szándékosan nem fokozatokat említek, mert még valaki azt gondolná, hogy akkor jutunk el a legmagasabb lelki szintre, amikor már a „pénztárcánk is megtért.” Maradjunk meg tehát az eredeti mondás sorrendjénél!

Mit jelent a szívünk megtérése? Minden megtérésnek az a lényege, hogy szívünket, egész bensőnket, egész életünket Istennek ajándékozzuk. A megtérés nem feltétlenül, de sok esetben jelent érzelmi megindultságot. Megérezzük Isten jóságát és a saját bűnösségünket és azt is, hogy ez a kettő nem egyeztethető össze egymással. A bibliai szóhasználat szerint a szív az emberi személyiség központja. Szívünknek, azaz egész személyiségünknek meg kell éreznie azt, hogy Isten szeretetre teremtett minket. Megérezzük Isten felénk áradó szeretetét, jóságát és szívünkben feléled az Isten iránti szeretet. Ha megszokásból megyünk el a vasárnapi szentmisére, ha felületesen imádkozunk, ha nem érezzük lelkünk mélyén a bánatot a szentgyónáskor vagy még azt sem tartjuk fontosnak, hogy elvégezzük szentgyónásunkat, ha nem érezzük a találkozás boldogságát a szentáldozáskor, akkor még nem tért meg a szívünk. Minden bizonnyal még sok helytelen érzést kell kiűznünk a szívünkből, hogy ott helye legyen a szeretet érzésének.

Mit jelent értelmünk megtérése? Itt arra kell gondolnunk, hogy a hit és a vallásos élet tudatos döntés eredménye, mégpedig nem egyetlen döntésé, hanem folyamatos döntéseké. Nem azért hiszek, mert hagyományosan vallásos családban nőttem fel, hanem azért, mert hitünk titkait és gazdagságát megismertem és azt elfogadom életem vezérelveként. Értelmemmel felfogom, hogy felelős vagyok földi életem tetteiért és túlvilági sorsomért, ezért tudatosan vállalom az Isten törvényeit tiszteletben tartó életet. Elszakadok a bűntől és rálépek a hit útjára.

És végül: mit jelent pénztárcánk megtérése? A pénz, az anyagi javak, nagy kihívást jelentenek az ember számára. A bibliai időkben is így volt, napjainkban is így van, minden korban így lesz. A szegénység, a nélkülözés is nagy problémát jelent, de az anyagi javakban való bővelkedés is gondot jelent, veszélyeket rejt. A pénztárca megtérése azt jelenti, hogy nem az anyagi jólétet tartom a legfontosabbnak és nem az anyagi javaktól függ az életem, hanem rábízom magamat Isten gondviselésére. Pontosan erre jó példa az evangéliumban szereplő özvegyasszony, aki kész egész vagyonát odaadni, felajánlani Istennek.

Próbáld ki egyszer, hogy nagylelkű vagy! Meglátod, milyen jó érzés!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te jól ismered szívünk szándékait és lelkünk érzéseit. Tudod, hogy vagyonunkban, földi kincseinkben vagy tebenned bízunk. Hisszük, hogy ez az irántad való bizalom és a te gondviselésedre való ráhagyatkozás tesz értékessé minden adományt. Hisszük, hogy te nem maradsz adósa senkinek és nem maradsz hálátlan egyetlen ember iránt sem. Hisszük, hogy ha nem is jutalmazol azonnal, az nem marad el. Adj nekünk bátorságot, hogy rád bízzuk életünket! Taníts minket nagylelkűségre!

2018. november 10. – Szombat (Lk 16,9-15)

szo, 2018/11/10 - 00:00
Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: „Mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. De Jézus kijelentette: „Ti igazaknak mutatjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri szíveteket. Ami ugyanis az emberek szemében nagy, Isten előtt semmiség.” Lk 16,9-15

Elmélkedés

Jézus határozott kijelentése így hangzik a mai evangéliumban: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti.” A mondás vallási életre vonatkozó értelme az, hogy vagy Isten szolgálatába állítjuk életünket vagy a gonosz szolgálatába. A gonosz lélek, a sátán kísértése azt jelenti, hogy újra és újra az ő szolgálatába akar állítani minket, azt kéri, hogy ne engedelmeskedjünk Istennek. E kísértést sokan nem tudják visszautasítani, és például egy kis anyagi haszonért vagy előnyért eladják lelküket. Ezzel az ő számukra nem valósul meg Isten üdvözítő terve. A pillanatnyi, evilági haszon reményében visszautasítják Isten szelíd uralmát és nem gondolnak döntésük következményére. Ezzel szemben Isten szolgálatának jutalma az örök élet.

Az Istennek való szolgálat osztatlan szívet, teljes odaadást kíván tőlünk. Az emberek előtt lehet alakoskodnunk, színészkednünk, megjátszhatjuk magunkat, de hasonló kétszínűséggel semmire sem megyünk Isten előtt, mert jól ismeri szívünk szándékait, gondolatainkat és érzéseinket. Őt nem tudjuk megtéveszteni a vallásosság látszatával. Az Úr tekintete leveszi álarcukat, amellyel el akarjuk takarni valódi személyiségünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

2018. november 9. – Péntek, A Lateráni-bazilika felszentelése (Jn 2,13-22)

p, 2018/11/09 - 00:00
Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.” A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. Jn 2,13-22

Elmélkedés

A Rómában található Lateráni-bazilika felszentelését ünnepeljük a mai napon. Ez a pápa székesegyháza, azaz mint püspöknek a székhelye. A bazilika homlokzatán a következő felirat áll: „A város (Róma) és a földkerekség minden templomának anyja és feje”. A Lateráni- bazilika az első századok keresztényüldözéseinek megszűntét követően, a IV. században épült, I. Szilveszter pápa szentelte fel a Legszentebb Üdvözítő tiszteletére, majd később Keresztelő Szent Jánost és Szent János apostolt is a templom védőszentjévé nyilvánították. A római pápák a IV. századtól egészen a XVI. századig a bazilikához épült lateráni palotában éltek, s csak ezt követően költöztek az ekkorra felépülő Vatikánba.

Az ünnep evangéliuma felidézi azt az eseményt, amikor Jézus megtisztította a jeruzsálemi templomot, kiűzte onnan a kereskedőket. Az Úr hevessége és indulata érthető, hiszen Isten házához, lakóhelyéhez méltatlan tevékenységet folytattak e helyen. Jézus nem engedheti meg, hogy az ő Atyjának lakóhelyén, az imádság házában, az egyetlen Isten imádásának templomában kereskedjenek, még akkor sem, ha az áldozathoz szükséges állatokkal kereskedtek. Jézus tehát cselekedetével visszaadja eredeti rendeltetésére a templomot. A cselekedetét értetlenül szemlélőknek pedig ezt mondja: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” Kijelentése a feltámadás ismeretében válik érthetővé, az ő teste az a templom, amit a halál lerombol, de három nap múlva újjáépül feltámadása által.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!

2018. november 8. – Csütörtök (Lk 15,1-10)

cs, 2018/11/08 - 00:00
Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.” Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” Lk 15,1-10

Elmélkedés

Lukács evangéliumának 15. fejezetében három példabeszédet olvashatunk, amelyek témája az isteni irgalmasság. Az első az elveszett bárányról, a második az elveszett pénzről, a harmadik pedig az elveszett, a tékozló fiúról szól, amely három példázat közül az első kettőt olvassuk a mai napon. Az alapmotívum ezekben is, ugyanúgy, mint a harmadikban, az elveszett dolog keresése és a nagy öröm a megtalálást követően. A mondanivaló egyértelmű: Isten nem mond le az emberről, akkor sem, ha az ember számára vonzóbb a bűnös élet és el akar távolodni Istentől. Isten szüntelenül keresi a bűnös embert, utánamegy azoknak, akik eltévedtek és visszavezeti őket a közösségbe.

Érdemes odafigyelnünk az egykori hallgatóság összetételére. A történet azzal indul, hogy „vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz”, azaz ők a hallgatóság egyik része. A másik része a farizeusok és az írástudók, akik méltatlankodtak amiatt, hogy Jézus, a zsidó rabbi, szóba áll a nyilvános bűnösökkel. Az első csoport számára valódi örömhírt hordoz az üzenet: ők sincsenek kizárva Isten országából, ha készek bűnbánatot tartani. A másik csoport értetlenül hallgatja ezeket a hasonlatokat, történeteket, mert ők úgy gondolják, hogy Isten országában csak az igazaknak, a tökéleteseknek van helye, s el sem tudják képzelni, hogy Isten irgalma és az illető bűnbánata bárkit méltóvá tehet arra, hogy üdvösségre jusson.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, segíts, hogy ne engedjek a megtévesztésnek és a félrevezetésnek! Bölcsességet és tisztánlátást kérek tőled, hogy megkülönböztessem a te igazságodat az emberek hamisságától. Te Úr vagy az egész világ és az egész természet felett, és hatalmad van, hogy legyőzd a gonoszságot. A te segítségeddel én is le tudom győzni a rosszat. Életem biztonságban van a te kezedben, s ha hűséges maradok hozzád és hitemhez, akkor nem veszíthetem el az üdvösséget. Add, hogy semmiféle veszély, még az életveszély miatt se tagadjam meg hitemet, hanem a Szentlélekre hallgatva tegyek tanúságot rólad!

2018. november 7. – Szerda (Lk 14,25-33)

sze, 2018/11/07 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.” Lk 14,25-33

Elmélkedés

A tegnapi evangélium arról szólt, hogy a vendégek mind visszautasították a meghívást a lakomára. Ezt követően uruk parancsára a szolgák meghívják a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat, s velük telik meg a ház. Ez utóbbi mozzanat félreérthető, mert azt a látszatot kelti, hogy az embernek semmi más teendője nincs, mint hogy elfogadja Isten hívását és akkor az üdvösségre jut. Ezt a helytelen értelmezést zárja ki a mai evangéliumi rész, amely a Krisztus-követés néhány alapfeltételét foglalja össze. Elkötelezettség és áldozathozatal nélkül nem juthatunk el az örök életre.

Első alapfeltételként azt nevezi meg, hogy tanítványainak még a családi kötelékeknél is fontosabbnak kell tartaniuk a Mesterhez való tartozást. Ezt mondja: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.” A szóhasználat meglehetősen erős, de ebben látnunk kell a keleti népek túlzó kifejezésmódját. A mondás azt jelenti, hogy a tanítvány életében Krisztus legyen az első helyen! Második feltételként a kereszthordozást nevezi meg Jézus, amely csak később, az ő tényleges kereszthordozása fényében nyeri el teljes értelmét. Itt azt jelenti, hogy a tanítványnak teljes sorsközösséget kell vállalnia Mesterével. Az elkötelezettség nem csupán egyszeri döntést jelent, hanem e döntés megerősítését minden nap.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te minden szentmisében csodálatos ünnepre hívsz bennünket. Meghívsz minket, hogy hallgassuk tanításodat, az örök élet felé irányt mutató isteni szavadat. És meghívsz minket az ünnepi asztalhoz, az oltárhoz, hogy Krisztus testével táplálkozzunk. Szeretetteljes hívásodat örömmel fogadjuk el. Élj bennünk, Istenünk!

2018. november 6. – Kedd (Lk 14,15-24)

k, 2018/11/06 - 00:00
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: „Jöjjetek! Minden készen van.” De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: „Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!” A másik azt mondta: „Öt iga ökröt vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!” Egy további így szólt: „Most nősültem, nem mehetek.” A szolga hazatért, jelentette mindezt urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: „Menj ki azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat!” A szolga jelentette: „Uram, parancsodat teljesítettem, de még mindig van hely.” Az úr akkor megparancsolta a szolgának: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak.” Lk 14,15-24

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is annak a farizeusnak a háza, aki többek között Jézust is vendégül látja. Miután Jézus arról beszélt a vendéglátónak, hogy olyanokat kell meghívni vendégségbe, akik azt nem tudják viszonozni, ezért majd a feltámadáskor Istentől fog jutalmat kapni, valaki a vendégek közül egy korabeli mondást idéz: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában.” A megjegyzésre Jézus újabb példabeszédet mond. A történet szerint egy ember szolgái által lakomára hívja a vendégeket. Nem derül ki, hogy milyen alkalomról van szó, de az a tény, hogy „sok vendéget” meghívott, arra enged következtetni, hogy egy különleges alkalomról van szó. Ezt támasztja alá, hogy a Máté szerinti evangélium szövege királyt említ, aki fiának rendez lakomát (vö. Mt 22,1-14).

A cselekmény nem várt fordulattal folytatódik, a meghívottak visszautasítják a meghívást, mindenféle mondvacsinált indokkal. A meghívottak mindegyike fontosabbnak tartja saját teendőjét, mint az együttlétet az őt meghívó személlyel. A visszautasítás indokai különbözőek: a földbirtokkal kell foglalkozni, munka, családi kötelességek. Kétezer év elteltével ugyanezeket az indokokat halljuk azoktól, akiknek nincs ideje vallásukat gyakorolni, amely egyik formája, hogy visszautasítják Jézus meghívását az ő lakomájára, a szentmisére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Jézus feltámadása nyújtja nekünk a reményt, hogy mi is feltámadunk az örök életre. A halál könyörtelen tényével szembesülve könnyen azt gondolhatom, hogy az életnek ezzel vége. Te új életet adtál Fiadnak, Jézusnak, akit húsvétvasárnap hajnalra feltámasztottál. Hisszük, hogy új életet adsz majd nekünk is, amikor feltámasztasz minket az örök életre. A feltámadást követően találkozhatunk veled, az örök szeretettel. Uram, hiszek a feltámadásban, hiszek az örök életben. Neked ajánlom az életem, hogy veled élhessek majd örökké a mennyei boldogságban.

2018. november 5. – Hétfő, Szent Imre herceg (Lk 12,35-40)

h, 2018/11/05 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Lk 12,35-40

Elmélkedés

A mai napon Szent Imre herceget, Szent István király és Boldog Gizella fiát ünnepeljük. Szent Gellért, aki hét esztendőn keresztül volt Imre nevelője, felébresztette benne az életszentség vágyát, és megismertette vele azokat a keresztény értékeket, amelyek egy ország igazságos kormányzásához szükségesek. István királynak az volt az elképzelése, hogy Imre kövesse őt a trónon, ezért összefoglalta azokat az erényeket, amelyek egy keresztény uralkodóra jellemzőek. István király Intelmeit Imre már nem ültethette át a gyakorlatba, mert fiatalon érte őt a halál. Ezt követően ajánlotta az országot és nemzetet Szent István a Szűzanya oltalmába.

Szent Imre ünnepének evangéliuma az urukra várakozó szolgákról szól, akiket éberség, állandó készenlét jellemez. A kötelességüket teljesítő szolgákat a hazatérő úr olyan jutalomban részesíti, ami nem volna elvárható tőle: ő szolgálja ki szolgáit. Az úrból így szolga lesz, a szolga pedig megdicsőülésben részesül. E szerepcsere azt szemlélteti, hogy Krisztus hogyan fog bennünket fogadni a mennyben, ha földi életünk során őt szolgáltuk és neki engedelmeskedtünk. Éljünk úgy, hogy ne érjen minket váratlanul a Krisztussal való találkozás, aminek időpontját előre nem tudhatjuk! Éljünk úgy, hogy Krisztus minket is boldognak nevezzen és bevezessen az örökkévalóságba!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Csodálatos képességekkel áldottad meg az embereket és bizalmad jeleként arra kérsz bennünket, hogy embertársaink szolgálatára álljunk. Segíts minket, hogy minden adottságunkkal önmagunk és mások üdvösségét segítsük, s ezáltal dicsőséget szerezzünk neked. Hűséges szolgáid akarunk lenni, akik szolgálatunk jutalmaként eljuthatunk az örök életre.

2018. november 4. – Évközi 31. vasárnap (Mk 12,28b-34)

v, 2018/11/04 - 00:00
Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34

Elmélkedés

A szeretet a legfontosabb

Jézust a legfőbb törvényről, a főparancsról kérdezi egy írástudó a mai evangéliumban. Válaszként ő elmondja azt a parancsot, ami a megelőző évszázadokban is ismert volt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” És ezt a parancsot ma, mintegy kétezer esztendővel Jézus után is főparancsnak nevezzük. Miért érvényes ma is és miért örökérvényű ez a parancs? Talán azért, mert az ember ma is ugyanaz, mint a régmúlt időkben, és ugyanaz, mint a következő évszázadokban erre a világra születők: az ember Isten képmása. Szívünk és lelkünk mélyén ott hordozzuk a teremtő Istent, akinek életünket, létezésünket köszönhetjük. Szüntelenül őt keressük, és az jelenti számunkra a boldogságot, ha megtaláljuk őt vagy ő talál meg minket. E találkozásban megtapasztaljuk, átéljük, hogy Isten szeret minket és arra hív, hogy szeressük őt, valamint szeressük embertársunkat, aki szintén Isten képmása. Aki embertársában nem látja meg Isten képmását, az nem képes szeretni, tisztelni a másik embert.

Könnyen megérthetjük tehát, hogy miért a szeretet a legfőbb törvény az ember számára. Az ember Isten képmása, mégpedig azé az Istené, aki maga a szeretet. Isten minden tevékenységének mozgatója a szeretet, ezért az ő legfőbb teremtményének, az embernek is mindent szeretettől vezérelve kell tennie. A szeretet irányítja minden érzésünket, gondolatunkat és minden tettünket. Istentől megtanulhatjuk, hogy a szeretet nem önmaga felé fordul, nem zárkózik be, hanem mindig odafordul egy másik személy felé. Ez a másik felé forduló szeretet megfigyelhető a három isteni személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek viszonyában, valamint az ember felé irányultságban is. Az igazi szeretet tehát odafordul a másik felé, Isten felé vagy az embertárs felé.

A Jézushoz forduló írástudó tulajdonképpen nem hall semmi újdonságot az Úrtól, hiszen mind az istenszeretet, mind az emberszeretet parancsa megtalálható a mózesi törvénykönyvekben. Az Isten iránti szeretetről a Második Törvénykönyvben (vö. MTörv 6,4-5), a felebarát iránti szeretetről pedig a Leviták könyvében (vö. Lev 19,18) olvashatunk. Az viszont mindenképpen újdonságként hatott számára, hogy ezt a kettőt Jézus egymás mellé helyezi, összekapcsolja. S bár Jézus nem mond új dolgot kijelentésével, mégis észre kell vennünk egy jelentős különbséget. Jézus nem az írott törvényre, nem a parancsok betű szerinti értelmére helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy a szeretet törvényét Isten az emberi szívekbe írja, ezért az a lényeges, hogy a szeretet irányítja-e életünket és cselekedeteinket. A szeretet gyakorlati megvalósításában a szív szándékának, a lélek beleegyezésének, az értelmi belátásnak és az akarat erejének van jelentősége.

A Szentírás azt sugallja számunkra, hogy Isten mindent szeretetből alkotott, az ember is Isten szeretetének köszönheti létezését. Az ember ezt a szeretetet utasítja vissza, amikor bűnt követ el, engedetlen Istennel szemben. Az Istennel való szembefordulás következménye az, hogy embertársainkkal is megromlik a kapcsolatunk. Jézus azért jött el Megváltóként, hogy helyreállítsa megromlott kapcsolatainkat és új lehetőséget kapjunk és helyreállítsuk a szeretetkapcsolatot Istennel és embertársainkkal. Jézus megváltó küldetése azt bizonyítja, hogy Isten számára az a legfontosabb, hogy kimutassa szeretetét az ember felé. S ha neki ez a legfontosabb, akkor lehet-e annál fontosabb, minthogy mi is kimutassuk iránta szeretetünket?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te felénk áradó szereteted arra ösztönöz minket, hogy szeretettel válaszoljunk rá, és arra sürget minket, hogy embertársainkat is szeressük. Te szeretetből minden emberért odaadtad önmagad, ezért mi sem zárkózhatunk el attól, hogy szeressük embertársainkat. Segíts, hogy szeretettel forduljunk minden emberhez, ahogyan te sem zársz ki senkit szeretetedből és jóságodból! Segíts minket, hogy embertársainkat ne csupán emberi méltóságuk alapján szeressük, hanem azért, mert ők is Isten képmásai, Isten teremtményei.

2018. november 3. – Szombat (Lk 14,1.7-11)

szo, 2018/11/03 - 00:00
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.” Lk 14,1.7-11

Elmélkedés

A bibliai idők lakomáinak, ünnepi étkezéseinek világába pillanthatunk bele a mai evangélium segítségével. Az ilyen alkalmakkor a szolgáknak többek között az volt a feladata, hogy mindenkinek a származása vagy társadalmi rangja alapján kijelöljék a helyét és gondoskodjanak róla, hogy mindenki ennek megfelelően foglaljon helyet. Lukács evangélistának görög származása miatt nincsenek pontos ismeretei a palesztínai szokásokról, ezért ő abban jelöli meg a problémát, hogy maguk a meghívottak törekszenek arra, hogy az első helyekre kerüljenek, ennek megfelelően hangzik el Jézus példabeszéde.

A történettel azonban Jézus nem csupán a lakoma résztvevőit akarta oktatni, hanem összes követőjének fel akarja hívni figyelmét az alázatosságra, a szerénységre. Mondását könnyű megjegyeznünk: „aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.” A dicsekvés, az öndicséret a lelkileg üres emberekre jellemző. Amikor pedig saját vallási magatartását dicséri, az egyáltalán nem vonzó mások számára. E bűnökkel az a probléma, hogy természetesen lehetnek valakinek érdemei és jó tulajdonságai, de ezt a jót ne magunknak tulajdonítsuk, hanem Istennek. A szerénység azt jelenti, hogy minden jót Istennek köszönök meg, tudván, hogy az tőle származik és ő gondoskodik arról, hogy a jó kifejlődjön bennem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, világunk tele van gyűlölettel, előítélettel, egymás elutasításával. Add, hogy nyitottak lehessünk minden emberi nyomorúság, elesettség, fájdalom, seb orvoslására. Nyisd meg szemünket, hogy meglássuk embertársainkat, akik ugyanazon az úton járnak, s akikkel az úton találkozunk. Veszélyek fenyegetnek, kiszolgáltatottak vagyunk, segítségre szorulunk magunk is. Jézus nem megy el mellettünk, hanem sebeinket bekötözi és fölemel minket. Add, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk!

2018. november 2. – Péntek, Halottak napja (Jn 5,24-29)

p, 2018/11/02 - 00:00
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.” Jn 5,24-29

Elmélkedés

Az élet nem csak jó dolgokat hoz számunkra, hanem rosszakat is. Az egyik nap jót, a másik rosszat. Az egyik nap egészséget, a másik nap betegséget. Az egyik nevetést, a másik sírást. Az egyik örömöt, a másik szomorúságot. Az egyik boldogságot, a másik fájdalmat és csalódást. Lelki alkatunktól függően könnyebben vagy nehezebben tanuljuk meg, hogyan nézzünk szembe a rosszal, hogyan viselkedjünk olyan helyzetekben, amelyek nyomasztóak, és hogyan felejtsük el idővel a rossz emlékeket. Amíg fiatalok vagyunk, reménnyel és bátorsággal tekintünk a jövőbe, aztán mire megöregszünk, már szinte csak a múltunkból, az emlékeinkből élünk. De miért ne tekinthetnénk előre idős korunkban is? Miért ne fordulhatnánk reménnyel a jövő felé? Miért ne gondolhatnánk örömmel arra a napra, amikor a földi életből átlépünk majd az örök életbe? Vajon mit fog hozni számunkra az a nap? Jót vagy rosszat? Üdvösséget vagy kárhozatot? Örökké tartó boldogságot Istennel vagy örökké tartó szenvedést Isten nélkül?

Ma, halottak napján, amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk, ezt olvassuk az evangéliumban: „Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát.” Kárhozatra mutató ítélet vagy üdvösségre vezető örömhír lesz-e számunkra ez a szó? Azon a napon majd beteljesedik vágyunk és reményünk. Csak az a kérdés, hogy mi a vágyunk, mi a reményünk?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, add nekem a kegyelmet, hogy téged keresselek és felébredjen szívemben a vágy, hogy téged lássalak. Ne engedd, hogy bármi is megakadályozzon abban, hogy megpillanthassalak téged, s te rám emeld irgalmas tekinteted. Az üdvösség pillanata akkor köszönt be, amikor e két tekintet találkozik. Akkor lelem meg a boldogságot, ha isteni irgalmad rám talál, s ezzel új élet kezdődik számomra. Hiszem, hogy a veled való találkozás változást hoz életembe, elhagyhatom a bűnös élet útját, s elindulhatok feléd a kegyelem, a szeretet és a hit útján.

2018. november 1. – Csütörtök, Mindenszentek (Mt 5,1-12a)

cs, 2018/11/01 - 00:00
Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek. Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!” Mt 5,1-12a

Elmélkedés

A mennyország vonzásában

A hittanórákon szívesen rajzoltatok a gyerekekkel, főként a kisebbekkel. A rajzokkal, a rajzolással könnyebben megjegyzik a bibliai történeteket és kifejezhetik érzéseiket. Az egyik kislány minden rajzát azzal kezdi, hogy felülre rajzol egy kék vonalat vagy foltot, alulra pedig egy zöldet. Mindegy, hogy a csodálatos kenyérszaporítást, a tékozló fiú esetét vagy a keresztút egy állomását kell éppen lerajzolni, nála elmaradhatatlan a kék és a zöld színű vonal a kép tetején és alján. Mert minden az ég és a föld között történik. Minden esemény helyszínét alulról a föld, felülről az ég határolja. Egyszer a mennyországot kellett a gyerekeknek lerajzolni, mert éppen arról tanultunk, beszélgettünk az órán. Kíváncsi voltam, hogyan kezd most neki a rajznak, figyeltem munkáját. Felülre, szinte gondolkodás nélkül megrajzolta a kék vonalat, ahogyan máskor is szokta. Kezébe vette a zöld ceruzát, hogy megrajzolja az alsó vonalat is, de megállt, elgondolkodott, magában rájött, hogy ez így nem lesz teljesen jó, mert a mennyország nem az ég és a föld között helyezkedik el. Letette a zöld színest, gyorsan fordított egyet a lapon, hogy a kék vonal kerüljön alulra, és aztán az ég fölé elkezdte megrajzolni az általa elképzelt mennyországot.

Önmagunkat és szűkebb környezetünket mindig viszonyítva, a nagyobb világ kereteihez viszonyítva helyezzük el az ég és a föld között. Ettől az elképzeléstől felnőtt korunkban sem tudunk szabadulni, s nem is kell. De mi lesz a viszonyítási pont a túlvilágon? Elég-e annyi, hogy valahol az ég felett található a mennyország? Egy gyermeknek elég. A felnőtt már tudja, hogy a menny esetében nem helyről beszélünk, amelynek elhelyezkedését bejelölhetjük a csillagászati térképeken valahol a csillagok között fényévnyi távolságra. Mert a mennyország, az üdvösség, az örökké tartó boldogság nem hely, hanem állapot, amelynek viszonyítási pontja Isten. A hitében fejlődő ember nem ragad le a gyermekkori elképzelésnél, az ég és föld közti létezésnél, hanem már földi életében is Istent tekinti a viszonyítási pontnak és megérzi Isten vonzását, felébred szívében a vágy, hogy a mennybe jusson.

Ma, mindenszentek ünnepén, azért érdemes elgondolkodnunk ezeken a dolgokon, mert a szentek erre mutatnak példát. Két lábbal a földön járó emberek voltak ők, de megérezték az ég, a menny vonzását és arra törekedtek, hogy eljussanak Istenhez az örökkévalóságba. A mai evangélium arra ad választ, hogy milyen út vezet a mennybe. Jézus a hegyi beszédben, a nyolc boldogság-mondásban foglalta össze tanításának lényegét. Boldognak nevezve a szegényeket, a sírókat, a szelídeket, az igazságra éhezőket, az irgalmasokat, a tisztaszívűeket, a békességszerzőket és a hitükért üldözötteket. A mennybe az az ember vágyakozik, aki minden evilági nyomorúság és szenvedés közepette is hisz abban, hogy Isten meg fogja őt jutalmazni, s ettől a hittől semmiféle veszedelem nem tudja őt eltántorítani. A szentek hitték, hogy ha rálépnek a Krisztus által ajánlott, különleges és olykor érthetetlennek tűnő boldogságok útjára, akkor teljes lesz az életük, beteljesül legfőbb vágyuk. Mi pedig hisszük, hogy ők valóban eljutottak a mennybe és hisszük, hogy követhetjük őket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te a szeretet mindennapi megélésére hívsz minket. Segíts, hogy szeretettel, irgalommal forduljunk a szenvedőkhöz, a bajba jutottakhoz, a nélkülözőkhöz és a szükséget szenvedőkhöz, és bennük Krisztust vegyük észre. Segíts elkerülni azokat a veszélyeket, amelyek elvonják figyelmünket tőled, a te szeretetedtől. Adj erőt rálépnünk a szeretetnek arra az útjára, amely a sírást, a szelídséget, az éhezést és a szomjazást, az irgalmasságot, a tisztaszívűséget, a békességes lelkületet és az üldözések elviselését olyan értéknek tekinti, amely tehozzád vezet.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva