Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 5 óra 49 perc

2019. március 1. – Péntek (Mk 10,1-12)

p, 2019/03/01 - 00:00
Egy alkalommal Jézus útra kelt Kafarnaumból, és Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét nagy tömeg sereglett köréje, ő pedig szokása szerint tanította őket. Akkor a farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.” Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságtörést követ el.” Mk 10,1-12

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus főként rövid tanítások, lényegre törő mondások formájában közölte üzenetét. Ezzel szemben a farizeusokkal folytatott vitabeszédek már hosszabb lélegzetvételűek, a felek részletesebben kifejtik nézeteiket, törvényértelmezésüket. Erre példa a mai evangéliumi szakasz is. A farizeusok által feltett kérdés pontosan ismerteti a korabeli zsidó jogot, miszerint a férj kezdeményezhette a válást, válólevelet állított ki felesége számára, amellyel tanúsította annak szabad állapotát. Jogilag tehát megengedett volt a válás, csupán arról lehetett időnként vita a törvénymagyarázók között, hogy milyen indokkal lehet elbocsátani a feleséget. A kérdezők, akik elfogadják a válás lehetőségét, Mózesre, pontosabban a mózesi törvényre hivatkoznak.

A törvényt természetesen Jézus is ismeri és Istentől kinyilatkoztatottnak tartja azt. Mégis itt jön a fordulópont, az újszerű értelmezés. Jézus kijelenti, hogy idővel emberi könnyítések, engedmények kerültek a törvénybe, de ezek valójában nem felelnek meg Isten eredeti szándékának. Ez a szándék egyébként pontosan kiolvasható a törvényből, és a házassággal kapcsolatban a következő: „Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Az Úr tehát egy szigorúbb álláspontot képvisel, amellyel a házasságot védi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!

2019. február 28. – Csütörtök (Mk 9,41-50)

cs, 2019/02/28 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek: Ha valaki csak egy pohár vizet is ad nektek inni azért, mert Krisztuséi vagytok, megkapja érte jutalmát. Ha viszont valaki csak egyet is bűnre csábít a kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tengerbe vetnék. Ha a kezed bűnre csábít, vágd le! Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad csábít bűnre, vágd le! Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozatra jutnod. Ha pedig szemed csábít bűnre, vájd ki! Jobb fél szemmel bemenned Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutnod, ahol a féreg el nem pusztul, és a tűz ki nem alszik. Mindenkit tűzzel sóznak meg. Mert jó dolog a só; ha azonban a só ízét veszti, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és őrizzétek meg a békét egymás között. Mk 9,41-50

Elmélkedés

Jézus mondásai, amelyeket a mai evangéliumban olvashatunk hasonló felépítésűek, hiszen egy kicsiny, szinte jelentéktelen dologból indulnak ki és a jelentős, nagyobb mértékű következmény irányába haladnak. Egy pohár víz valóban nem tűnik nagy adománynak, mégis Krisztustól jár érte jutalom. A jutalom e helyen még nincs megnevezve, de ha arra gondolunk, hogy Isten az irgalmas jócselekedeteket az üdvösséggel jutalmazza meg, akkor már értjük, hogy valóban nagy jóra számíthat az, aki a szomjazóknak inni ad.

A következő mondások tartalmán elcsodálkozunk és meghökkenünk. A szem, a kéz vagy a láb megcsonkítása rendkívül erős képek, hasonlatok, amelyeket mintegy két évezred távlatából nehezen értünk. A korabeli keleti gondolkodásra jellemző, úgynevezett túlzó mondások ezek, amelyek egy erős kép alkalmazásával gondolkodtatják el az embert és igyekeznek visszatartani a rossztól, a bűn elkövetésétől. Az ember számára a legfőbb jó az, ha elnyeri az üdvösséget, amelyet a jóságos Isten mindenkinek felkínál. Miközben Isten segít minket törvényei által az üdvösség útján, a gonosz szüntelenül arra törekszik, hogy akadályozzon. Fel kell ismernünk és vissza kell utasítanunk a kísértéseket! Minden erőnkkel el kell kerülnünk a bűnöket és azt, hogy a kárhozatra jussunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Krisztusunk! Egységre hívtál minket, mint ahogy te is egy vagy az Atyával. Olyan egységre, amelyben szeretet, egyetértés és önzetlenség uralkodik. Olyan egységre, amely örömet és boldogságot szül. Kimondhatatlan a hálánk, Urunk, hogy részünk lehet benned és a te szeretetedben, amellyel vagy irántunk, amelyet meg sem érdemlünk! Tarts meg ebben az egységben, ne hagyd, hogy a bűn újra visszataszítson minket a szeretetlen, önző világba, ahol csak széthúzás és az egymástól való eltávolodás vár ránk! Segíts nekünk, hogy azok közül, akik még rabjai a gonosznak, minél többet tudjunk kihalászni és megmenteni az életnek! Mert nélküled semmit sem tehetünk. Nélküled nem jutunk el az egységre.

2019. február 27. – Szerda (Mk 9,38-40)

sze, 2019/02/27 - 00:00
Egyszer János apostol ezekkel a szavakkal fordult Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.” Mk 9,38-40

Elmélkedés

A tanítványok versengése és Jézus szolgálatra figyelmeztető tanítása után ismét egy olyan jelenet következik Szent Márk művében, amely arról árulkodik, hogy mennyire különbözik Jézus és a tanítványainak gondolkodása. János apostol beszámol arról, hogy valaki az Úr nevében ördögöket képes kiűzni, de nem akar Jézus tanítványi köréhez csatlakozni. Az illető olyat tesz tehát, amit az apostolok valamivel korábban még a Mesterüktől kapott hatalom birtokában sem tudtak megtenni, de ez az ismeretlen személy, aki sem hatalmat, sem megbízatást nem kapott Jézustól, mégis az ő nevét segítségül hívva képes az ördögűzésre. János azt is elmondja, hogy már intézkedtek az ügyben, megtiltották neki, hogy folytassa tevékenységét. Úgy tűnik, hogy nem csak egyszerűen Jézus véleményét kéri az ügyben, hanem kifejezetten a jóváhagyását, beleegyezését várja.

Ezt viszont nem teszi meg az Úr, hanem megengedőbb álláspontot képvisel. Úgy gondolja, hogy aki a nevében jót tesz, az nem fog szembehelyezkedni vele, nem fogja őt gyalázni, szidalmazni.

A történet tanulsága az lehet számunkra, hogy az eseményeket, főként az újdonságokat igyekezzünk ne csak a magunk szemszögéből megvizsgálni és értékelni, hanem Jézus szemével tekintsünk rájuk. Törekedjünk arra, hogy mindig észrevegyük az események jó oldalát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

2019. február 26. – Kedd (Mk 9,30-37)

k, 2019/02/26 - 00:00
Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust. Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” Mk 9,30-37

Elmélkedés

Miközben Jézus Galileán keresztül Jeruzsálem felé halad, útközben igyekszik felkészíteni tanítványait mindarra, ami vele fog történni. Ezért beszél nekik immár másodszor arról, hogy neki szenvednie kell és meg fogják ölni, továbbá megemlíti a rá váró feltámadást. Tanítványai aligha érthették szavait és azok jelentőségét, hiszen meglehetősen érzéketlenül reagálnak. Úgy viselkednek, mintha meg sem hallották volna Mesterük szavait és egészen másról beszélgetnek útközben. Így érkeznek meg Kafarnaum városába, ahol Jézus arról érdeklődik, hogy miről beszélgettek egymással. A megkérdezettek hallgatása nagyon árulkodó. Rögtön megérzik, hogy mennyire méltatlan hozzájuk, akik Krisztus követői, a versengés és az elsőbbségre való törekvés, hiszen Mesterüktől ennek ellenkezőjére, a szolgálatra látnak példát és a szerénységre kapnak ösztönzést.

Rövid tanításában most is erre hívja fel figyelmüket Jézus. Például saját küldetésére utal, hiszen ő az, aki mindenkinek a szolgája lett, amikor minden ember megváltása érdekében vállalta a szenvedést és a halált. Soha nem tartott igényt az emberek szolgálatára, hanem ő akarta szolgálni engedelmességével és önfeláldozásával mindannyiunk üdvösségét.

Tudom-e a szolgáló Krisztust követni? Kész vagyok-e életemet embertársaim és Isten szolgálatába állítani?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.

2019. február 25. – Hétfő (Mk 9,14-29)

h, 2019/02/25 - 00:00
Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?” Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.” Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!” Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!” Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.” Mk 9,14-29

Elmélkedés

A színeváltozás eseményét újabb ördögűző csoda követi Márk evangéliumában, ezt olvassuk a mai napon. A nagy csoportosulást látva Jézus rögtön felméri a helyzetet, tudni szeretné, hogy mi váltotta ki a vitát a tanítványai és a farizeusok között. Egyik oldal képviselői sem szólalnak meg, hanem mindjárt az érintett személy kezd el beszélni a történtekről. Az a személy, aki gonosz lélek által megszállt fiát hozta el, de a tanítványok nem tudtak a fiún segíteni, nem tudták kiűzni belőle a gonoszt. Az apa nagyon hosszasan beszélget Jézussal, amely során pontosan felsorolja azokat a dolgokat, amelyek a fiúval gyerekkora óta történtek.

Az apa azzal a hittel igyekezett Jézushoz, hogy ő majd tud segíteni gyermekén, de Jézus helyett csak a tanítványokat találta, akik korábban megkapták Mesterüktől az ördögűző hatalmat, missziós útjuk során éltek is vele, most azonban tehetetlenek voltak. Jézus szavaiból kiderül, hogy ebben az esetben nem az apa hite, bizalma hiányzott, hanem a tanítványok hitetlensége vezetett az eredménytelen ördögűző próbálkozáshoz. Az eset megismerése után Jézus csodát tesz, kiűzi a fiúból az ördögöt. Ekkor a fiú szinte halottá válik, de Jézus felsegíti, felemeli, új életet ad neki.

A jelenet Jézus és a tanítványok beszélgetésével zárul, amelynek témája újra a hit, amelyet az imádság és a böjt táplál. Hiszek-e az ima gyógyító, szabadító erejében?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami fölemel!

2019. február 24. – Évközi 7. vasárnap (Lk 6,27-38)

v, 2019/02/24 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,27-38

Elmélkedés

Az első fecske

Február végén elégedettek lennénk a tavasz jövetelével is, ezért nem is a nyarat várom a következő mondás felidézésével: Egy fecske nem csinál nyarat. Olyankor szoktuk ezt mondani, amikor valaki kitalál valamilyen újdonságot, de környezete nem értékeli túlzottan nagyra az ötletet. Lehet, hogy évek múlva az egész világ ismerni fogja már a nagyszerű dolgot, de kezdetben még senki nem látja meg jelentőségét. Egy fecske nem csinál nyarat. Arra is utal a mondás, hogy egyetlen eseményből nem tudunk arra következtetni, hogy egy hosszútávú folyamat indult-e el, vagy valóban csak egyetlen marad a megtörtént eset.

Jó példa erre a világszerte ismert sebész és szülész orvos, Semmelweis Ignác története. Néhány évvel orvosi diplomájának megszerzése után gyakorlati megfigyelései alapján rájött arra, hogy az orvos bemosakodással, fertőtlenítéssel elkerülheti a gyermekágyi halálozást okozó fertőzések átvitelét. Megfigyelése, felfedezése mégsem hozott azonnali fordulatot, mert még nem ismerték a láthatatlan baktériumokat, orvoskollégái kezdetben nem hittek neki. Évtizedeknek kellett eltelnie, mire elterjedt Semmelweis megoldása, a gyakorlat bebizonyította az orvos igazát.

Nehéz helyzete van tehát az első fecskének, akár valaminek a felfedezéséről van szó, akár egy olyan újszerű nézetnek a társadalmi gondolkodásba való beültetéséről, amiről korábban még nem beszélt senki. Ilyesmi történhetett Jézussal is, aki a következőket mondta: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.” Erről olvasunk a mai evangéliumban. Nem egyszerűen csak újszerű gondolatok ezek, hanem valóban újdonságok. A világ teremtésétől fogva még egyetlen embernek sem jutott ilyen eszébe. A korábbi időkben az emberi gondolkodás odáig jutott, hogy szeretni kell azokat, akik szeretnek minket, érdemes jót tenni azokkal, akik jóindulattal közelednek hozzánk. Az ellenséget pedig szabad gyűlölni, meg szabad ölni, el lehet pusztítani, különben ő pusztít el minket. Ne kegyelmezz ellenfelednek, mert fordított helyzetben ő sem kegyelmezne meg neked!

Ezt a gondolkodást újítja meg Jézus, amikor tanítványainak és követőinek az ajánlja, sőt parancsba adja, hogy szeressék még az ellenségeiket is! A krisztusi szeretet-parancsnak ez a legmagasabb foka. Konkrét példákat is mond, hogy bizonyos élethelyzetekben hogyan lehet ezt megvalósítani: „Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is.” E kijelentéseket hallva alighanem egekbe szökött a hallgatóság vérnyomása, s biztos voltak olyanok, akik ezt dünnyögték magukban: „Még mit nem! Majd bolond leszek!” Még meg sem tudták emészteni a hallottakat, amikor jött a fordulat, Jézus kereszthalála. Ekkor kiderült, hogy az Úr nem csak szavaival hangoztatta ezt az újszerű „okosságot”, hanem valóban komolyan gondolta. A kereszten azokért imádkozott megbocsátásért a mennyei Atyához, akik neki a szenvedést okozták, és ő is megbocsátott azoknak, akik ellenségként tekintettek rá. Akik egyik kezébe már szeget vertek, azoknak odatartotta a másik kezét is. Az Egyház történetében hamarosan jöttek azok, akik komolyan vették szavát és követendőnek tartották életpéldáját, gondoljunk csak Szent István első vértanúra és később a vértanúk sorára egészen napjainkig.

Ellenségeink szeretete nem könnyű. De ha nem megérteni, hanem a gyakorlatban megvalósítani próbálom, akkor talán a harag, a bosszú és a gyűlölet zord hidege után Jézus az én életembe is hozhat egy kis nyarat vagy legalább a szeretet tavaszi enyhületét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Mi sokszor azt gondoljuk, hogy elég, ha kellő távolságot tartunk ellenségeinktől. Te viszont azt mondod, hogy szeressük ellenségeinket! Mi azt gondoljuk, hogy elég, ha kitérünk azok elől, akik gyűlölnek minket és nem teszünk nekik rosszat. Te többet kérsz tőlünk: tegyünk jót velük! Mi azt képzeljük, hogy elegendő, ha nem szórunk átkot a minket átkozókra. Te sokkal többet vársz tőlünk: mondjunk rájuk áldást! Mi azt gondoljuk, hogy éppen eleget teszünk akkor, ha nem hiszünk a hazug rágalmazóknak és nem viszonozzuk támadásaikat. Te azt kéred: Imádkozzunk értük! Segíts minket, hogy mindig azt tegyük, amit kérsz tőlünk!

2019. február 23. – Szombat (Mk 9,2-13)

szo, 2019/02/23 - 00:00
Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük ment föl egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Akkor megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a halottak közül. Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része. Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla.” Mk 9,2-13

Elmélkedés

Jézus színeváltozásának leírását Márk evangélista a jelenlévők megnevezésével kezdi. Az eseménynél nincs jelen nagyszámú nép, sem a tanítványok, de még az apostolok közül sem mindenki. Csak három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János mehet fel Jézussal a hegyre. Az evangélista ezután összefoglalóan leírja a színeváltozás látványát, a ragyogó fehérséget. A kelmefestők által fehérített ruha hasonlatából érezzük, hogy valami természetfeletti dolog történik, olyan, ami nem emberi cselekvésnek köszönhető. Ami Jézussal történik, az a mennyei Atya cselekedete, aki Jézust ragyogó fényességbe, vagy ragyogó ruhába öltözteti. Minden bizonnyal nem csak a ruhára vonatkozik az átalakulás, még akkor sem, ha az evangélista Jézus ruhájának tündöklő fehérségéről beszél, hiszen az „átváltozás” kifejezés nem csupán külső átalakulást, változást jelez, hanem belsőt is.

Mindenesetre a ragyogás azt jelzi, hogy Jézus a mennyei világhoz tartozik, olyan alakban áll most a kiválasztott apostolok előtt, ahogyan majd a mennyben fogjuk látni őt. Lényeges azonban az is, hogy Jézus nem személyébe alakul át és átváltozása nem maradandó, azaz az eseményt követően újra emberi alakjában áll apostolai előtt.

Jézus istenségének megtapasztalása, szeretetének megérzése átalakít-e engem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!

2019. február 22. – Péntek, Szent Péter apostol székfoglalása (Mt 16,13-19)

p, 2019/02/22 - 00:00
Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.” Mt 16,13-19

Elmélkedés

Szent Péter apostol püspöki székfoglalásának ünnepe az Egyház egységét fejezi ki, mégpedig az apostolokra alapított Egyház egységét. A Jézus által választott tizenkét apostol testületében Péter elsőbbségét az Úr szavai adják: „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat.”

Csupán a véletlen műve, hogy az idei évben két egymás utáni napon olvassuk ugyanannak a jelenetnek a Márk szerinti (tegnap) és Máté szerinti (ma) változatát. Ennek köszönhetően lehetőségünk van jobban megfigyelni a hasonlóságokat és különbségeket. Márknál az első kérdés arra irányul, hogy kinek tartják az emberek Jézust, Máténál ugyanez a kérdés, csak Jézus Emberfiának nevezi önmagát. A válasz mindkét esetben ugyanaz, csupán Máté írásában még Jeremiás próféta is megemlítésre kerül. A következő kérdésre Péter apostol válaszol mind a maga, mind a többiek nevében. Márknál Messiásnak, Máténál Krisztusnak, az élő Isten Fiának nevezi Jézust. Ezt követően Márknál a szenvedés megjövendölése és Péter tiltakozása következik. Máté írásában Péter különleges megbízást kap az Úrtól az Egyház vezetésére.

Láthatjuk, hogy Péter számára is hosszú az az út, amíg az egyszerű halászból az Egyház sziklája, Krisztus tanúja lett. Mi, akiket gyengeségünk ellenére meghívott követésére az Úr, szintén hosszú lelki utat járunk be, amíg Jézus az ő megbízható tanúivá formál minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, már rád találtam, mégsem adtam el mindenem, a rossz szokásaim, hibáim, kicsinyességem, melyek gátolnak abban, hogy egészen a tiéd legyek. Ne menj el tőlem, legyél segítségem, győzz bennem a rossz felett, mert nem vágyok másra, csak hogy a fényed uralkodjék bennem. Köszönöm, hogy kincs vagyok a szívedben, segíts, hogy kinccsé váljak mások számára.

2019. február 21. – Csütörtök (Mk 8,27-33)

cs, 2019/02/21 - 00:00
Jézus egyszer elment tanítványaival a Fülöp-Cezáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte őket: „Kinek tartanak engem az emberek?” A tanítványok azt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Erre Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Akkor szigorúan lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik. Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol, és nem Isten tervei szerint!” Mk 8,27-33

Elmélkedés

Az evangéliumot nap mint nap azzal a kimondatlan szándékkal olvassuk, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy ki Jézus? Azért figyelünk az egykor élt személyek vallomásaira, tanúságtételeire, hitvallásaira, hogy magunk is meg tudjuk fogalmazni személyes hitvallásunkat. Hallottuk Keresztelő János tanúságtételét és hallottuk a mennyei Atya tanúskodását Jézus megkeresztelkedésekor. Tudjuk, hogy még a gonosz lelkek is felismerik Jézusban az Isten Fiát és azt is láthatjuk, hogy a nép a csodák által egyre jobban felismeri benne a mennyei Atya küldöttét. Az első tanítványok magatartása, azonnali indulása szintén hitvallás, még szavaikra sincs szükség ahhoz, hogy megtudjuk: az őket meghívó Jézusban felismerik az igazság közvetítőjét, akit ettől kezdve Mesterüknek tekintenek. A nép pedig felismeri benne a csodálatos tanítót, aki meghirdeti Isten országát.

Mindezek után Jézus felteszi a kérdést tanítványainak: „Kinek tartanak engem az emberek?” A válaszok sokféleségén nem kell csodálkoznunk, hiszen Jézus személyének titka csak később, a kereszten és a feltámadáskor tárul fel a maga teljességében. Majd pedig újabb kérdése már a tanítványok vallomását kéri: „Hát ti kinek tartotok engem?”

A kérdés ma nekem szól: Kinek tartom Jézust? Vajon az életem méltó-e ahhoz, amit szóbeli hitvallásommal kifejezek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

2019. február 20. – Szerda (Mk 8,22-26)

sze, 2019/02/20 - 00:00
Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!” Mk 8,22-26

Elmélkedés

A Betszaidában élő vak ember meggyógyítása újabb jele annak, hogy Jézus isteni erővel, hatalommal rendelkezik és tud segíteni olyan helyzetekben is, amikor ember már nem. Az elbeszélésből nem tudjuk meg a vak nevét, mint például a jerikói vak esetében, akit Bartimeusnak hívtak, és arról sem tudunk meg semmit, hogy kik vezették őt Jézushoz. Jézus félrevonul a beteggel, aminek kettős célja lehet: egyrészt ki szeretné zárni a nyilvánosságot, másrészt kizárólag a vak személyére akar figyelni. Ismert számunkra ez a félrevonulás, hiszen a dadogva beszélő süket meggyógyításánál már találkoztunk vele (vö. Mk 7,31-35).

A gyógyítás során nagy jelentősége van Jézus érintésének. Azért viszik hozzá a vakot, hogy „érintse meg” őt. Ettől az érintéstől azt várják, hogy a vak visszanyerje szemevilágát, miként más esetekben is az Úr érintése eredményezte a betegség megszűnését. Jézus pedig, amikor egyedül marad a vakkal, valóban megérinti beteg szemét, mégpedig kétszer is, aminek köszönhetően először homályosan, majd pedig tisztán, élesen kezdett látni az imént még vak ember.

A látás visszanyerése itt is a hitre jutás jelképe. Minél jobban megismerem Jézus személyét, annál erősebb lesz iránta a hitem, annál jobban tudok majd követőjévé, tanítványává válni. Ő a vezetőm a hit útján és az üdvösség útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

2019. február 19. – Kedd (Mk 8,14-21)

k, 2019/02/19 - 00:00
A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?” Mk 8,14-21

Elmélkedés

Miután Márk evangélista leírja, hogy a farizeusok nem kaptak égi jelet, az evangélium azzal folytatódik, hogy a tanítványok pedig nem értik azokat a jeleket, amelyeket Mesterük a szemük láttára tesz. A farizeusok tehát az Isten országát meghirdető Jézust elutasító nemzedék képviselői, de a tanítványok szintén ennek a nemzedéknek a tagjai, őket is megkísérti a gonosz, bennük is megmutatkozik időnként az értetlenség, a kicsinyhitűség vagy éppen a hitetlenség.

Az apostolok Mesterük mellett korábban már kétszer is megtapasztalhatták, hogy Jézus kevés ennivalóból is képes több ezer embert jóllakatni. A két kenyérszaporítás világosan bizonyítja ezt. Ők viszont most, a Genezáreti-tavon hajózva aggódva beszélgetnek egymással arról, hogy nem hoztak magukkal ennivalót, nincs kenyerük. Jézus felidézi számukra az említett csodákat: emlékezzenek vissza, hogy egy nehéz helyzetben olyan megoldást adott, amire senki nem számított. Miért aggódnak most? Miért nem hisznek abban, hogy Jézus bármikor, most is tud segíteni? Miért nem gondolnak arra, hogy Isten számára nincs lehetetlen? Miért kerekedik felül bennük a kicsinyhitűség?

A rövid emlékezéssel és tanítással Jézusnak az a célja, hogy megerősítse az apostolok bizalmát és hitét. Felismerem-e azokat a jeleket, amelyeket az Úr mutat és erősödik-e általuk a hitem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

2019. február 18. – Hétfő (Mk 8,11-13)

h, 2019/02/18 - 00:00
Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára. Mk 8,11-13

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás után rögtön megjelennek Jézus ellenfelei, a farizeusok és „égi jelet” követelnek tőle. Márk evangélista elbeszéléséből nem derül ki, hogy ott lehettek-e a csoda alkalmával vagy csak értesültek róla, mindenesetre felfigyelnek erre a különleges csodára. Érdeklődésük azzal magyarázható, hogy jól ismerték azt az elgondolást, miszerint az eljövendő Messiás, a Megváltó megismétli majd az ószövetségi idők manna-csodáját, amikor Mózes korában, a pusztai vándorlás idején Isten az égből hullott kenyérrel, mannával táplálta a választott népet. A farizeusok tehát felismerik a kenyérszaporításban a messiási jelet, de nehezükre esik elfogadni azt, hogy Jézus a Messiás, ezért újabb jelet, újabb bizonyítékot kérnek.

Márk evangélista próbának, egészen pontosan kísértésnek nevezi viselkedésüket, kérésüket. Ugyanez történik Jézus pusztai megkísértése alkalmával, amikor a sátán azt kéri az Úrtól, hogy a köveket változtassa kenyérré. Ő természetesen akkor is visszautasította a kísértőt és most is megtagadja a farizeusoknak a kérés teljesítését. Jézus lelki megrendülése minden bizonnyal annak szól, hogy a farizeusok, akik vallásosság példaképeinek tartották magukat, észre sem vették, hogy a gonosz lélek eszközül használja őket.

A magam elképzeléseit keresem vagy észreveszem Isten országának jeleit?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

2019. február 17. – Évközi 6. vasárnap (Lk 6,17. 20-26)

v, 2019/02/17 - 00:00
Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, és egy sík terepen megállt. Rengeteg tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tíruszi és szidóni tengermellékről. Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és megszólalt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat. Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.” Lk 6,17. 20-26

Elmélkedés

Lemondó lelkület

A boldogság Jézus által javasolt útjáról olvasunk a mai evangéliumban, amely út nem éppen annak felel meg, ahogyan a legtöbb ember elképzeli a boldogságot. Szegénynek lenni, éhezni és sírni, elviselni mások gyűlöletét és rágalmait, valóban ez volna a boldog élet titka? Vegyük komolyan az Úr szavait! Igen, a lemondások útja boldogsághoz vezet. Ezt az utat járta Krisztus is, aki nem kereste a kényelmes élet lehetőségét, hanem szolgálni akart. Nem hangoztatta az önmegvalósítást, hanem mindenben engedelmeskedett az Atyának, még az életéről is lemondott, az életét is feláldozta. Krisztus követése ugyanezt az életprogramot jelenti számunkra. Mondj le arról, ami neked tetszik, és tedd azt, ami másoknak válik javára! Mondj le arról, ami számodra előnyös, és tedd azt, ami mások épülésére szolgál! Mondj le a világ javairól és jócselekedeteiddel gyűjts mennyei kincseket! Mondj le saját elképzeléseidről, hogy belesimulj Isten akaratának teljesítésébe! Mondj le saját érdekeidről, hogy egészen szabaddá válj, kiüresedett legyél, hogy befogadhasd Istent! Mondj le a saját véleményed és a magad igazának hangoztatásáról, hogy az így keletkezett csendben befogadhasd Isten szavát! Mondj le az általad képzelt boldogság kergetéséről, hogy Isten tudjon téged boldoggá tenni azzal, hogy neked ajándékozza önmagát! Lám, minden lemondásból valami nagyobb jó származik, minden űrt és hiányt maga Isten fog betölteni az életedben.

Milyen jó volna, ha ez a lemondó és nagyobb jót befogadni kész lelkület volna életprogramunk, és ez határozná meg magatartásformáinkat, cselekedeteinket, embertársainkhoz és mindenekelőtt Istenhez való kapcsolatunkat. Milyen jó volna, ha ráébrednénk arra, hogy ez az emberi élet teljessége és minden más csak töredék, ami méltatlan az emberhez, akit Isten a saját hasonlatosságára teremtett és életszentségre hív. Milyen jó volna, ha vállalni tudnánk a lemondásokat, és kényszeres ragaszkodásaink nem válnának saját szabadságunk, boldogságunk, emberi kapcsolataink és végső soron lelkünk üdvösségének akadályává.

Miután megtanultuk, elsajátítottuk Krisztustól a lemondó lelkületet, lépjünk tovább annak gyakorlati megvalósításában! Ajánlok néhány példát, lehetőséget a mai napra és a következő hétre: Figyeljünk oda azokra, akikkel találkozunk, különösen a családtagjainkra, akikkel együtt élünk. Hallgassuk meg őket türelmesen, ne vágjunk a szavukba, ne mondjuk el feltétlenül a saját véleményünket, főleg ne az ellenvéleményünket. Ne legyünk előítéletekkel senki iránt, azaz mondjunk le előítéleteinkről, amelyek falat emelnek és megakadályozzák a másikhoz való közeledést, az ő megértését. Egy másik lehetőség, hogy ne legyünk elégedetlenek, amikor mások munkáját vagy a gyermekek tanulását értékeljük, hanem lássuk meg és dicsérjük meg az igyekezetet, a szorgalmat. Tegyük ezt akkor is, ha nem sikerült minden tökéletesen, és nem felel meg mindenben a mi előzetes elvárásainknak. Egy harmadik példa: Ne ugráljak mindig a középpontban, hanem olykor húzódjak a háttérbe! Ha kevesebb helyet, életteret, mozgásteret igénylek magamnak, mindjárt kiszélesedik a tér körülöttem, s talán végre levegőhöz, nagyobb szabadsághoz jutnak a környezetemben élők, dolgozók.

Talán érdemes kipróbálni ezeket a lemondásokat, hátha valóban boldogságot jelentenek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Tanítónk, Jézus Krisztus! A te szavaid szerint a boldogság nem olyan dolog, amelyet akkor szerezhetünk meg, ha valamit teszünk érte. Te nem azt parancsolod, hogy legyünk nincstelen szegények, ne együnk semmit, és akkor boldogok leszünk. Te arra nevelsz minket, hogy még a legnehezebb élethelyzetünkben is vegyük észre azt, ami miatt boldogok lehetünk: ha szegények vagyunk, akkor is tudunk örülni, mert Isten országa a miénk. Ha nélkülözünk, akkor is remélhetünk az isteni jutalmazásban. Ha sírunk, Istenben megtalálhatjuk örömünket. Az üldözések és a bántalmazások nem képesek elszakítani minket az üdvösségtől és az örök boldogságtól.

2019. február 16. – Szombat (Mk 8,1-10)

szo, 2019/02/16 - 00:00
Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment. Mk 8,1-10

Elmélkedés

Márk evangéliumában két olyan eset is található, amikor Jézus csodás módon megszaporítja a kenyeret és jóllakatja a pusztában az embereket. Az első Jézus vízen járása előtt történik (vö. Mk 6,35-44), a másodikat pedig a mai napon olvassuk. A mostani elbeszélés kiindulópontja az, hogy Jézus észreveszi a szükséghelyzetet és rögtön jelzi tanítványai felé, hogy megoldást kellene keresni. Ezen a ponton elválik egymástól Jézus gondolkodása és a tanítványok elképzelése, hiszen ez utóbbiak csak a nehézséget látják és megoldhatatlannak látják a helyzetet. Ezért kérdezik Mesterüktől: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” A kérdés úgy hangzik, mintha nem is lettek volna jelen az első kenyérszaporítás alkalmával és nem volna tudomásuk arról, hogy hasonló helyzetben Jézus már tudott segíteni az éhező tömegen. Értetlenkedő kérdésük ellenére Jézus mégis az ő segítségüket, közreműködésüket kéri ahhoz, hogy a megszaporodó kenyerekből mindenki kapjon.

A történetben érdemes odafigyelnünk arra, hogy amikor Jézus kezébe vette a kenyereket, „hálát adott.” Ez a hálaadás a mennyei Atyának szól, akitől minden jó származik és aki gondoskodó szeretettel fordul az emberek felé. És ez a hálaadás utalás az utolsó vacsora eseményére, amikor az Úr szintén hálaadást követően nyújtja a kenyeret az apostoloknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!

2019. február 15. – Péntek (Mk 7,31-37)

p, 2019/02/15 - 00:00
Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.” Mk 7,31-37

Elmélkedés

A pogány származású asszony lányát Jézus a távolból gyógyítja meg, így szabadítja meg őt a gonosz lélektől, a csodához nem volt szükséges a beteg közvetlen jelenléte. Ezzel szemben a mai evangéliumban olvasott csodánál közvetlen kapcsolatba lép a beteggel, kezével megérinti a beteg testrészeket és az Úr érintése eredményezi a betegség megszűnését.

A jelenet érdekessége, hogy Jézus a beteget félrehívja, kivonja a tömegből. Nem azt kell feltételeznünk ebben, hogy a nyilvánosságot akarja kizárni, hanem azt jelzi ez a félrevonulás, hogy kizárólag a betegre akar figyelni, illetve a csodát nem azért teszi, hogy az azt látó tömeg elismerését kivívja, hanem magáért a betegért, aki így közvetlenül megtapasztalhatja Isten jóságát, irgalmát.

A gyógyulást követően Jézus megtiltja az embereknek, hogy beszéljenek az esetről, amit persze ők nem tartanak meg. Lehetetlen is volna számukra, hogy hallgassanak, amikor ilyen rendkívüli dolgokat még egyetlen személytől sem láttak. A tilalom azért hangzik el, mert Jézus azt szeretné, hogy ne csupán a csodák miatt keressék őt, hanem inkább tanítása, az Isten országáról szóló örömhír miatt. Csodáit nem a maga érdekében teszi, hanem annak megerősítésére, hogy ő az emberek Megváltója.

Engedem-e, hogy az Úr megnyissa szívemet tanításának befogadására? Engedem-e, hogy megnyissa számat a tanúságtételre és az örömhír hirdetésére?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött! Add, hogy életünkön változtatni tudjunk! Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége!

2019. február 14. – Csütörtök (Mk 7,24-30)

cs, 2019/02/14 - 00:00
Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek. Mk 7,24-30

Elmélkedés

Jézus csodás gyógyításai alkalmával újra és újra előkerül a hit. Az asszony esetében, akiről a mai evangéliumban olvashatunk, és aki gonosz lélektől megszállt lánya érdekében kéri az Úr segítségét, szintén jelentőséggel bír.

Az evangéliumokban ez az egyetlen eset, amikor Jézus nem fogadja el azonnal, nem teljesíti hamar a gyógyításra vonatkozó kérést. Első reakciója az elutasítás. Hasonlata szerint a gyermekeket elsőbbség illeti meg az étkezésnél, s csak utánuk ehetnek az állatok, a kutyák. A szentírásmagyarázók szerint ez a hasonlat a korabeli zsidó közfelfogást tükrözi: Isten nem egyformán tekint minden népre, ő a választott nép, a zsidók számára mutatja meg jótéteményeit, őket segíti az üdvösség útján parancsai által. Eszerint a pogányok kutyáknak tekintendők. Az asszony mindenesetre nem veszi magára a sértést, hanem okos feleletet ad, amely kiváltja Jézus elismerését és teljesíti a kérést.

A párbeszéd abból a szempontból is érdekes, hogy Jézus, aki máskor ügyesen megfelel a képzett írástudóknak, most engedi, hogy egy képzetlen asszony meggyőzze őt. Úgy tűnik tehát, hogy a kezdeti elutasítás inkább azért lehetett, hogy próbára tegye az asszony hitét, kitartását.

Hittel fordulok-e az Úrhoz kéréseimmel? Tudok-e kitartóan imádkozni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

2019. február 13. – Szerda (Mk 7,14-23)

sze, 2019/02/13 - 00:00
Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket: „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.” Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt. Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.” Mk 7,14-23

Elmélkedés

A lelki tisztaság fontosságának gondolatát folytatja a mai evangélium. Szavait immár nem a korábbi kérdezőkhöz, a farizeusokhoz és az írástudókhoz intézi Jézus, hanem a néphez. Általános alapelvként fogalmazza meg, hogy nem a kívülről az emberbe jutó étel teszi tisztátalanná az embert, hanem a szívéből és lelkéből fakadó rossz indulatok és helytelen gondolatok. Ezekből származik a bűn, ami elszakít Istentől. Ez az elgondolás éppen ellentéte a korabeli vallási nézeteknek, miszerint a lelki tisztaság olyan érték, amelyet mindenáron védelmeznie kell az embernek, azaz őrizkednie kellett attól, hogy kívülről bármi is beszennyezze, elvegye tisztaságát. Jézus fordított helyzetből látja mindezt, amikor rávilágít arra, hogy a bűnös gondolat az ember szívének mélyén, tehát az ember legbensőjében születik meg, s ezzel a lelki tisztaságnak is új értelmet ad.

Az ember életének forrása, az emberi élet valamennyi elemének eredete a szív. Innen fakad minden szándékunk, gondolatunk és érzésünk, jók és rosszak, erkölcsileg helyesek és helytelenek egyaránt. Ezen a ponton ráébredünk saját felelősségünkre: szabadon választhatunk a jó és a rossz között. Bűneinkért ne a külső körülményeket vagy másokat hibáztassunk, hiszen azok a mi szívünkben születtek meg. Ne engedjük, hogy ezek megszülessenek, növekedjenek bennünk, hanem az Istennek tetsző érzéseket, szándékokat igyekezzünk kibontakoztatni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyeseket a szegények felé fordulás, a szeretetszolgálat útján indítasz el. Önzetlen és önfeláldozó szívet adsz nekik, hogy szeretetedben éljenek és a te szeretetedet sugározzák a rászorulóknak és nélkülözőknek. Másokat a hitre nevelés útján indítasz el, hogy a tőled kapott tanítást, az üdvösség örömhírét jó magként vessék el az emberi szívekbe, mindazok szívébe, akik keresik az igazságot és vágyakoznak az üdvösségre. Adj nekik erőt, hogy hivatásukat felelősséggel végezzék! Segíts minket, hogy ne térjünk le a lelki fejlődés útjáról, mindig ragaszkodjunk hozzád, aki az üdvösségre vezetsz minket!

2019. február 12. – Kedd (Mk 7,1-13)

k, 2019/02/12 - 00:00
Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.” Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.” Mk 7,1-13

Elmélkedés

Az evangéliumi rész azzal kezdődik, hogy Jeruzsálemből farizeusok és írástudók jönnek Jézushoz. Márk evangélista nem ismerteti jövetelük szándékát, de valószínűleg Jézus tevékenységére és tanítására kíváncsiak. Nem rögtön Jézus viselkedését kezdik kritizálni, hanem az ő tanítványaiét, aminek az az alapja, hogy a Mester felelős tanítványai magatartásáért. A tanítvány ugyanis úgy viselkedik, ahogyan azt Mesterétől látja, tanulja, magatartása Mestere magatartását tükrözi. A farizeusok abban látnak nehézséget, hogy a tanítványok nem mosnak kezet étkezés előtt.

Az elbeszélés menete ezen a ponton kissé megszakad, hiszen Márk elkezdi részletesen leírni az egykori zsidó előírásokat és szokásokat. Ebben sajátos szempontok vezetik, hiszen nem tesz említést arról, hogy a tisztasági előírások Mózes törvényében szerepelnek, csupán azt rögzíti, hogy ezek az ősi hagyományok részét képezik. A zsidó vallásban a tisztasági előírások az Istennel való kapcsolat miatt voltak fontosak, Márk viszont csupán külső szokásnak tartja, eltekint annak belső, lelki elemétől. Az tiszta, ami valóban Istennek tetsző és megerősíti az ember kapcsolatát Istennel. Ami viszont szemben áll Isten akaratával és elszakítja az embert tőle, az tisztátalannak tekintendő.

Jézus válasza a farizeusok észrevételére egyértelművé teszi a lelki tisztaság fontosabb a külső tisztaságnál.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

2019. február 11. – Hétfő (Mk 6,53-56)

h, 2019/02/11 - 00:00
Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult. Mk 6,53-56

Elmélkedés

Jézus útjának eseményeit olvasva észrevesszük, hogy az Úrnak egyre inkább az a szándéka, hogy az emberek ne csupán a csodák, a csodás gyógyítások miatt keressék őt, hanem tanítása, azaz az Isten országáról szóló örömhír miatt. Természetesen a csodák is fontosak abból a szempontból, hogy azok Isten országának látható jelei és megnyilvánulásai. De nem csak a test gyógyítása fontos Jézusnak, hanem az emberi lelkek gyógyítása is a tanítás által. Nem csak a testi betegségeket és bajokat akarja megszüntetni, hanem a lelki betegség, a bűn ellen is küzd, amikor szavaival a megtérés, a megújulás fontosságáról beszél.

Főként kezdetben tapasztalható meg a tömegek részéről a csodálkozás, az ámulat. Vajon elegendő-e ez vagy valamilyen aktivitás is szükséges volna az emberek részéről? Csodákat várnak, gyógyulást remélnek, de vajon elegendő-e ez az Istentől jutalmat, nyereséget váró lelkület? Jézus nem tagadja meg segítségét senkitől, jótéteményeinek nincsenek határai, hanem engedi, hogy az emberek keressék őt és minden lehetőséget megragadjanak gyógyulásuk reményében. Akik most Jézus személyében felismerik a test gyógyítóját, hamarosan felismerhetik azt is, hogy ő az emberi lélek gyógyítója is. Valóságos Isten ő, aki eltörli az emberek bűnét és ezzel begyógyítja lelkük sebeit. Irgalmának köszönhetően szabadulunk meg a bűntől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött! Ámen.

2019. február 10. – Évközi 5. vasárnap (Lk 5,1-11)

v, 2019/02/10 - 00:00
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust. Lk 5,1-11

Elmélkedés

Emberhalászat

A Jézus által meghívott első tanítványok, Péter és András, valamint Jakab és János, halászok voltak. Az Úr pedig másféle halászatra, emberhalászatra hívta őket. „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel” – mondja Péternek, de szava a többi apostolhoz is szól, továbbá mindazokhoz, akiket a későbbi évszázadok folyamán meghív az apostoli szolgálat folytatására. A meghívás, a megszólítás, az új feladattal való megbízás mozzanatában észre kell vennünk, hogy maga Jézus is halásszá válik. Kiveti a hálót, hogy a világ zűrzavarának tengeréből kifogjon olyan embereket, akikben jószándék lakik, s akikben meglátja a vágyat és készséget, hogy életüket egy nagyobb jó szolgálatába állítsák. Ez a gondolat jelenik meg a keresztény művészetekben olyan freskókon vagy domborműveken, amelyek a halászó Jézust ábrázolják. Jézus tehát nem a bárkában ülve vagy a tengerparton állva ad tanácsokat Péternek és társainak, hogy miként kell halászni, hanem ő maga ül a vízparton, kezében zsineg, és kirántja a horogra akadt halat, vagy éppen viszi a fogást. Túl azon, hogy egyeseket sajátos hivatásra hív Jézus, azt is kifejezi ez a kép, a halászó Krisztus képe, hogy az Úr kiveti a tanítás hálóját, azaz nyilvános működése során személyesen tanította a népet, mennybemenetele után pedig az ő közössége, az Egyház szolgálata által hirdeti az örömhírt minden nemzedéknek.

Az Egyház küldetése minden korban az igehirdetés, az örömhír terjesztése, az üdvösségre vezető igaz tanítás továbbadása. Ezen a ponton visszatértünk oda, hogy Jézus emberhalászatra hív minket, az egyház tagjait. És itt mindjárt tovább kell lépnünk arra a gondolatra, hogy Isten munkatársai vagyunk az emberhalászatban, amit fogunk az nem a miénk, hanem Istené, átadjuk, átengedjük neki.

Érdemes odafigyelnünk az evangéliumban arra a mozzanatra is, hogy az emberhalászatra való meghívás a csodálatos halfogás eseménye után történik, amely történetben három elem lényeges, az emberi kudarc, az Úrnak való engedelmesség és az isteni segítségnyújtás a csoda révén. Amikor Jézus arra kéri Pétert, hogy vesse ki a hálót, a halász keserűen számol be eredménytelen munkájukról: „egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit.” Hiába volt a fáradalmas emberi munka, az erőfeszítés, a küszködés, a háló üres marad, és bizony az üres hálót nehezebb partra húzni, mint a halakkal megteltet. Péter mégis megérzi Jézus szavaiban a lehetőséget, ezért emberi csalódottságának kifejezése után rögtön a bizalom hangján szólal meg: „de a te szavadra kivetem a hálót.” Érezzük, hogy felcsillan a szeme, új erő száll megfáradt karjaiba, szívét eltölti a reménység. Talán ha más kérné ugyanezt, például egy tapasztalt halász, aki jól ismeri a halászat fortélyait, akkor Péter csak legyintene, aligha engedelmeskedne. De ha az Úr mondja, ha ő kéri, akkor érdemes dolgozni, érdemes fáradni, az ő szavának érdemes engedelmeskedni. Ezt a készséget és bizalmat jutalmazza meg az isteni közbeavatkozás, a csoda. Minden emberi fáradozásunkat, különösen is az emberhalászat feladatát Isten teljesíti be. Nélküle lehetetlen, eredménytelen vállalkozás volna. Saját erőnkből alkalmatlanok volnánk az igehirdetés, az emberhalászat feladatára, de Isten segítségével és erejével az emberi képzeletet messze felülmúló eredménye lesz szolgálatunknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te megbízásod alapján az Egyház az emberhalászat csodálatos feladatát végzi évszázadok óta és ezt fogja tenni a világ végezetéig. Az apostolok mai utódai azzal a meggyőződéssel végzik feladatukat, hogy te hívtad meg őket erre és a te munkatársaidként végzik szolgálatukat. Segíts minket, hogy elfogadjuk ezt a szolgálatot, mert az irgalmas Atya meg akar minket menteni a kárhozattól és az örök boldogságot adja nekünk. Segíts minket, hogy keresztény életünk jel legyen mindazoknak, akik keresik az irgalmas és üdvözítő Istent. Adj erőt nekünk, akiket szintén meghívsz követésedre, hogy mi is készséggel fogadjuk hívásodat, és bátran vállaljuk az emberhalászatot, amivel megbízol minket!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva