Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 5 óra 51 perc

2019. február 9. – Szombat (Mk 6,30-34)

szo, 2019/02/09 - 00:00
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre. Mk 6,30-34

Elmélkedés

Jézus küldöttei, az apostolok visszatérnek első útjukról és mindenről beszámolnak, amit az Úr küldetésében tettek és tanítottak, de élményeikről Szent Márk egyetlen szót sem jegyez le. Ennek oka az, hogy az evangélista elsősorban Jézus tanítására figyel és arra irányítja az olvasók figyelmét, a mi figyelmünket is. Továbbá feltételezhetjük azt is, hogy számára egészen magától értetődő, hogy az apostolok azt tanították, azt hirdették, amit Mesterük, tehát felesleges újra leírni a tanítás tartalmát.

Lényeges, hogy visszatérésük után az apostolokat nem kell külön kérni arra, hogy elbeszéljék szolgálatuk során szerzett tapasztalataikat, hanem odagyűlnek Jézus köré és lelkesen mondanak el mindent. Ez a jelenet tehát a Mester és a tanítványai közti szoros kapcsolatot, közösséget jelzi. Közösségben vannak azzal, aki elküldte őket, s akinek most beszámolnak.

Ezután Jézus arra hívja őket, azt tanácsolja nekik, hogy pihenjenek egy kicsit, de ez a szándék részben meghiúsul. Hiába próbálnak félrevonulni, az emberek keresik Jézust, hallani szeretnék tanítását. A tanítás megkezdésének megokolására Márk evangélista szép kifejezést használ, amikor azt írja, hogy a tömeget látva Jézusnak „megesett rajtuk a szíve.” Nem sajnálkozásról van itt szó, hanem mély együttérzésről és abból fakadó irgalomról. Olyan irgalomról, amellyel Isten fordul az ember felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

2019. február 8. – Péntek (Mk 6,14-29)

p, 2019/02/08 - 00:00
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették. Mk 6,14-29

Elmélkedés

Jézus tevékenységének sorozatába Szent Márk evangélista kissé váratlanul illeszti be Keresztelő Szent János halálának leírását, amelyet a mai nap evangéliumában olvasunk. A részletet a tanítványok missziós útra küldése előzi meg, ez szerepelt tegnap, majd pedig holnap a tanítványok visszaérkezése fog következni. Úgy tűnik, hogy az evangélista a küldés és visszaérkezés közti időt szeretné kitölteni az esemény leírásával.

Ha figyelembe vesszük ezt a tényt, akkor nagyon is tudatosnak tűnik, hogy éppen ezen a helyen szerepel a Keresztelő halála. Márk szándéka egyrészt az lehetett, hogy János sorsának bemutatásával előre jelezze Jézus sorsát, azaz hová vezet az emberi gonoszság és rosszindulat. Heródes nem csak hallomásból, hanem személyesen is ismerhette Jánost. Elismerte tekintélyét és bizonyára többször is meghallgathatta őt, s ezen alkalmakkor figyelmeztethette őt a Keresztelő a bűnére. Heródes tehát tisztában volt azzal, hogy Keresztelő János „igaz és szent ember”, ostoba esküje azonban János vesztét okozta.

Emellett Márk evangélistának az is szándékában állhatott, hogy bemutassa a tanítvány sorsát. Aki Krisztus követségében jár, annak fel kell készülnie arra, hogy támadások fogják érni, elutasítják, bántalmazzák, sőt meg is ölhetik.

Kész vagyok-e az igazság kimondására és a bűnösök szelíd figyelmeztetésére akkor is, ha ezért bántalmaznak?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

2019. február 7. – Csütörtök (Mk 6,7-13)

cs, 2019/02/07 - 00:00
Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak. Mk 6,7-13

Elmélkedés

A Jézus által választott tizenkettő útra küldéséről olvashatunk a mai evangéliumban. Most először tapasztalhatják meg, hogy milyen Mesterük küldetésében járni, mit jelent, hogy valóban apostolok, azaz küldöttek. A jelenet világossá teszi számunkra, hogy a küldetést Jézustól kapják. Nem ők a kezdeményezők, akik saját elgondolásból elindulnak, hanem attól kapnak megbízást a tanításra és gyógyításra, akit már jó ideje ismernek és akivel megosztották életüket. Tanúságtételüket, tanításukat éppen az teszi hitelessé, hogy ismerik azt és maguk is annak követői, akinek küldetésében most elindulnak.

Jézus nagyon szigorú, amikor konkrét utasításokat ad nekik, tanító útjukra semmit sem vihetnek magukkal. Gondolhatnánk, hogy ez félelmet vagy bizonytalanságot ébreszt bennük, de talán éppen az ellenkezője igaz. A küldöttek már indulásukkor megérzik és aztán útjuk során meg is tapasztalják, hogy valóban nincs szükségük semmire, hanem elég számukra az az erő, amit Jézustól kapnak. Ennek birtokában képesek kiűzni a gonosz lelkeket és meggyógyítani a betegeket. Jézus szolgálata, amelyet Isten országa terjedéséért végez, a küldöttek szolgálata által kiszélesedik, egyre többekhez jut el az ország örömhíre.

Az egykori küldöttek bizalma és engedelmessége az Úr iránt például szolgál azoknak, akik a későbbi időkben az igehirdetés, az evangélium terjedésének szolgálatát vállalják.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.

2019. február 6. – Szerda (Mk 6,1-6)

sze, 2019/02/06 - 00:00
Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön. Mk 6,1-6

Elmélkedés

Az előzményekben megismerhettük Jézust, a tanítót és gyógyítót, akit útja során az emberek hittel fogadtak. Hitük megmutatkozott az Isten országáról szóló tanítás elfogadásában, illetve kifejeződött abban, hogy gyógyulást kértek tőle a betegek. A hit azonban nem mindenki részéről mutatkozik meg, s ennek tényét nem hallgatják el az evangélisták. Egy ilyen esetről olvasunk a mai evangéliumban. Útja során Jézus és kíséretében tanítványai megérkeznek Názáretbe. Jézus jól ismeri a várost, hiszen itt nevelkedett fel, itt töltötte gyermekéveit és ifjúkorát és ismeri az itt élőket. A názáretiek szintén azt gondolják, hogy ismerik őt, származását, családját.

Amikor Jézus elkezd tanítani a zsinagógában a szombati istentisztelet alkalmával, akkor a názáretiek első reakciója a csodálkozás. Ámulatukat egyrészt az váltotta ki, amit hallottak tőle, másrészt ők is értesültek azokról a csodákról, amelyeket más helyeken tett. Tudták, hogy Jézus nem volt egyetlen rabbiiskolának sem a növendéke, hanem fiatalkorában nevelőapja, József mellett az ácsmesterséget tanulta. Nem értik, honnan van bölcsessége, amellyel tanít és milyen erő birtokában képes csodákat tenni. Előítéleteik miatt nem is tudnak túllépni a csodálkozás szintjén. A tanítást nem fogadják el, mert hiányzik belőlük a hit és szintén hitetlenségüket nevezi meg az Úr annak okaként, hogy miért nem történnek e városban csodák.

Jézus hatalma akkor fog érvényesülni életemben, ha megvan bennem a hit.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

2019. február 5. – Kedd (Mk 5,21-43)

k, 2019/02/05 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!” Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak. Mk 5,21-43

Elmélkedés

Két történetet kapcsol egybe Márk evangélista a mai részletben. A vérfolyásban szenvedő asszony meggyógyítását közrefogja Jairus kérése és lányának feltámasztása. A leírás több eleme jelzi a két eset kapcsolatát. Egy asszonyról van szó, aki ugyan idősebb lehetett már, hiszen régóta szenved betegségétől, Jézus mégis „leányomnak” szólítja, illetve egy leány érdekében kéri az Úr segítségét az elöljáró. A tizenkettes szám, amely az asszony esetében betegségben töltött éveit, a kislány esetében pedig életkorát jelzi, szintén közös elem. Mindkét esetben lényeges, hogy Jézus közbeavatkozása a hit eredményeként történik meg. Ezt fejezi ki, hogy az asszonynak a következőt mondja: „hited meggyógyított téged”, illetve Jairust így bátorítja: „Ne félj, csak higgy!”

Emberileg nézve teljesen kilátástalan helyzetekről van szó. A kislány már a végét járja, az asszony pedig hiába fordult orvosokhoz éveken keresztül, senki nem tudott segíteni rajta. S bár mind Jairusnak, mind az asszonynak kilátástalan a helyzete, mégsem adják fel a reményt, bíznak abban, hogy az Úr tud nekik segíteni. Jairus egyáltalán nem kétségbeesve adja elő kérését, hanem nagyon is bizakodva, s ez a bizalom akkor sem csökken, amikor a szolgák leánya halálhírét meghozzák. Az asszony szintén nagy bizalommal, a gyógyulás reményében érinti meg Jézus ruháját. Jézus tehát ezt a bizakodást, ezt a reménykedést, ezt a hitet jutalmazza meg a gyógyítással és a kislány feltámasztásával.

Megvan-e bennem a feltétlen bizalom az Úr iránt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

2019. február 4. – Hétfő (Mk 5,1-20)

h, 2019/02/04 - 00:00
Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott. Mk 5,1-20

Elmélkedés

A tengeri vihar lecsendesítésekor (vö. Mk 4,35-41) Jézus a természet erőin mutatta meg hatalmát. Most egy emberen, egy ördögtől megszállott személyen mutatja meg isteni hatalmát és szabadító erejét. Az evangélista tényszerűen közli az esemény helyszínét és a körülményeket, amelyekből kiderül, hogy emberileg kilátástalan, reménytelen helyzetben van a megszállott, akit egy légiónyi gonosz tart a befolyása alatt. A gonosz jól ismeri Jézus személyének titkát és a magasságbeli Isten Fiának nevezi őt, és természetesen hatalmának nem képes ellenállni. Ennek az ördögűző csodának a sajátos eleme, hogy az ördögök elfogadják azt, hogy távozniuk kell, de azt kérik, hogy megszállhassák a sertéseket, s Jézus teljesíti kérésüket. Az állatok ezek után a tóba rohantak és elpusztultak. Az Úr nem kárt akar okozni, hanem számára fontosabb egy ember megmentése, mint olyan állatok sorsa, amelyeket ő és minden zsidó ember tisztátalannak tart. Ezzel szemben az ott lakók másként gondolkodnak a történtekről, másként értékelik a helyzetet, ők inkább elpusztult állataikat sajnálják, mintsem örülnének a megszállott ember szabadulásának.

A lelki fejlődés mindig azt jelenti, hogy megszokott, kényelmes élethelyzetemből kilépek és engedem, hogy Jézus megszabadítson mindattól, ami fogva tart, fékezi erőimet, akadályoz a szeretet gyakorlásában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

2019. február 3. – Évközi 4. vasárnap (Lk 4,21-30)

v, 2019/02/03 - 00:00
Abban az időben: Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették. Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Namán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Lk 4,21-30

Elmélkedés

Isten uralma

Az elmúlt vasárnap Jézus názáreti fellépéséről olvastunk az evangéliumban, ezt folytatja a mai részlet. Izajás próféta jövendöléséhez Jézus ezt fűzte magyarázatként: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” A hallgatóság figyelme ettől kezdve kétfelé irányul, egyrészt a tanításra, másrészt a tanítóra. Az elhangzó tanítás csodálkozást és elismerést kelt az emberekben, helyeslik mindazt, amit hallanak, legalábbis kezdetben. Később azonban kiderül, hogy mindez csak a felszín, mert a prófétai jövendölés megvalósulását, beteljesedését másként képzelték. Talán nem is gondolták, hogy a beteljesedés szó szerint fog megvalósulni, hiszen az Úr valóban örömhírt hirdet a szegényeknek és meggyógyítja a vakokat, s minderről a názáretieknek is tudomása van. Talán nem számítottak arra, hogy a jövendölés éppen náluk és a környező falvakban, az ő körükben és az ő ismerőseik között fog beteljesedni. S bizonyára nem készültek fel arra, hogy éppen most, tehát nem kell már tovább várni. Azt pedig végképp nem tudták elképzelni, hogy egy olyan személy teljesíti be az isteni ígéretet, aki közöttük, az ő városukban nőtt fel, s akinek ismerik családját, származását. Ezért figyelmük a tanításról egyre jobban a tanító, az igehirdető személyére terelődik. „De hát nem József fia ez?” – kérdezik egymástól, s ez a kérdés világosan jelzi kiindulópontjukat. A tanító földi származását nézik és nem az égből jövő tanítást.

Szívükben már ezzel a kérdéssel megszületik az elutasítás, még ha ezt haragos lelkületükkel és ellenséges cselekedetükkel csak valamivel később fejezik is ki. Elutasítják a tanító személyét, mert nem ismerik Jézus mennyei származását. Ők úgy gondolják, hogy Józsefnek, a Názáretben élő és dolgozó ácsnak a fia szól most hozzájuk, de nem tudják, hogy Jézus valójában a mennyei Atya Fia. A tanító elutasítását az általa mondott tanítás visszautasítása követi. Nem akarják elfogadni, hogy itt és most megvalósult a prófétai szó, nem értik meg, hogy eljött az a „ma”, amiről Jézus beszél. Ők a távoli jövőben képzelik el a beteljesedést és nem most, nem a jelenben.

Szent Lukács evangélista úgy írja le az egész eseményt a názáretiek visszautasítását, hogy egyben előrevetíti Jézus elutasítását. A harag, az indulat, a világosan érzékelhető feszültség visszaköszön majd a nép dühében, amely Jézus halálát követeli Pilátustól. A mostani ellenséges hangulat megismétlődik Jézus keresztútján. A názáretiek a „városon kívülre” viszik Jézust, fel a hegyre, a szakadék szélére, elítélése után szintén a városon kívülre, Jeruzsálemen kívülre viszik, a Golgota hegyére, ahol keresztre feszítik. A Megváltó elutasítása Názáretben kezdődik és Jeruzsálemben fejeződik be, a mostani gyilkos szándék a Golgotán fog beteljesedni.

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az Egyház életében is folytatódik az elutasítás. Ez a gondolat kiegészíti azt, amit az elmúlt vasárnapi elmélkedésben mondtunk az Egyház küldetéséről. Ha a krisztusi közösség hűséges marad küldetéséhez és bátran kiáll Isten országának örömhírével, akkor az elutasítást is meg fogja tapasztalni.

Észreveszem-e, hogy Isten uralma folyamatosan megvalósul a világban? Engedem-e Isten uralmát megvalósulni életemben?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A változó világban az üdvösség reménye biztos pont az igazságot keresők számára. Te azt hirdeted, hogy Isten országa itt a földön már elkezdett megvalósulni. E tanítás fényében értjük meg, hogy azért térsz be a bűnösök házába, fogadod el meghívásukat, lépsz be életükbe, hogy elmondhasd nekik az isteni irgalomról szóló örömhírt. Jól tudod, hogy az Isten szeretetéről szóló tanítás a bűnösöket érinti, őket is megérintheti. Te azt tanítod, hogy az üdvösségre minden ember meghívást kap, és mindenki elnyerheti azt, aki megtér, azaz elhagyja a bűn útját és hisz benned, az üdvösség egyedüli közvetítőjében. Vezess minket az üdvösségre!

2019. február 2. – Szombat, Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) (Lk 2,22-40)

szo, 2019/02/02 - 00:00
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek. Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. Lk 2,22-40

Elmélkedés

Negyven nappal karácsony, Jézus születésének ünnepe után ma, Urunk templomi bemutatását ünnepeljük, amely ünnep régi magyar elnevezése: Gyertyaszentelő Boldogasszony. A zsidó szokásokra, illetve törvényi előírásokra utal az ünnep evangéliumának bevezetése. Az újszülött gyermekeket negyven nappal születésük után elvitték a jeruzsálemi templomba, s ekkor volt szokás felajánlani az elsőszülöttek kiváltásáért az áldozati adományt. Lukács evangélista azonban nem ezekre a zsidó szokásokra irányítja figyelmünket, hanem a templomban elhangzó tanúságtételekre. Először Simeon szavait hallhatjuk, aki kinyilatkoztatást kapott Istentől, hogy még az ő életében eljön a Messiás, megláthatja a Megváltót. Az isteni ígéret valóban igaznak bizonyult, a kisded Jézusban felismeri a Megváltót. Ezt követően egy Anna nevű prófétanő beszélt arról, hogy ebben a gyermekben, azaz Jézusban teljesedtek be a megváltóról szóló jövendölések.

Szent Bernát ügyes szójátékkal foglalja össze egyik beszédében az ünnep lényegét, amikor ezt mondja: „Ma a Szűzanya a templom Urát viszi az Úr templomába.” Az egykori jeruzsálemi templom Ura és a földkerekségen minden keresztény templom Ura Jézus Krisztus. És ő az Ura a mi lelkünk templomának is. Illő, hogy ne csupán kőből épült templomépületeink, hanem szívünk temploma is méltó hajléka, méltó otthona, lakóhelye legyen az Úrnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. A kevesebbet vagy a talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem. Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban.

2019. február 1. – Péntek (Mk 4,26-34)

p, 2019/02/01 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.” Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik. Mk 4,26-34

Elmélkedés

Az Isten országáról szóló tanítás folytatódik a mai evangéliumban. Szerdán már olvastunk egy részletesen kifejtett példabeszédet a magvetőről és annak Jézus általi magyarázatát is megismertük. Ennek kiegészítéseként újra a magvető emberről beszél Jézus, de elsősorban nem az ő személye áll a középpontban, hanem a magok kikelése. Ez a példabeszéd is nyitott, többféle értelmezést megenged, miként Jézus más példázatai is.

Egyrészt gondolhatjuk azt, hogy a magokat a földbe elvető, majd pedig annak kikelését nyugodtan váró ember maga Jézus. Ő az, aki az Isten országának jó magját elülteti az emberi szívekben, és várja ennek gyümölcsét. Egy másik lehetséges magyarázat szerint a hallgatóságnak, akik szívükbe fogadták Isten tanítását, tenniük kell azért, hogy Isten országa növekedjen bennük és másokban. Az első értelmezés inkább azt helyezi előtérbe, hogy az Úr munkálkodása után Isten kegyelme nem látványosan, hanem rejtve, titokzatos módon eléri a maga hatását az emberi lelkekben. A második értelmezésbe viszont az ember Istentől kapott küldetése és személyes felelőssége kap nagyobb hangsúlyt. Mindkét magyarázat helyes, egyik sem zárja ki a másikat.

Engedem-e, hogy Isten kegyelme átalakítsa az életem? Kész vagyok-e feladatot vállalni azért, hogy Isten országa növekedjen a világban?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

2019. január 31. – Csütörtök (Mk 4,21-25)

cs, 2019/01/31 - 00:00
Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.” Mk 4,21-25

Elmélkedés

A magvetőről szóló példabeszéd folytatásaként Jézus újabb hasonlatot mond a lámpáról, amelyet nyilvánvalóan nem szokás elrejteni az ágy alá, hanem olyan helyre tesznek a házon belül, ahonnan fénye mindenhová eljuthat. Mivel mindkét példázat Isten országát mutatja be, ezért mondanivalójuk is hasonló. A tanítás hirdetője, a magvető maga Jézus, aki elhozza minden ember számára az üdvösség örömhírét. A fényt szintén Jézus gyújtja meg bennünk, amely megvilágítja életutunkat. A krisztusi tanítás nem csupán egyes kiváltságosoknak szól, hanem mindenkihez. Mindannyian Krisztustól tudjuk meg azt, hogy mi emberi életünk értelme és célja. Ő segít minket abban, hogy életünk során megtaláljuk boldogságunkat és megmutatja azt is, hogyan juthatunk el az örök boldogságra, az üdvösségre.

A mennyei Atya az ő emberré lett Fia által közli velünk szándékait és az ő személyében mutatja meg azt, hogy az embernek miért érdemes engedelmeskednie Istennek. Ha pedig rátaláltunk az isteni tanítás fényére és annak világosságában élünk, akkor ezt a fényt tovább kell adnunk, másokban is meg kell gyújtanunk, fel kell ébresztenünk az üdvösség vágyát. Arra kell törekednünk, hogy Krisztus világosságát elvigyük azok számára, akik a bűn, a hitetlenség, a reménytelenség sötétségében élnek. Legyünk a fény hordozói! Legyünk lámpások, akik Krisztus fényét sugározzuk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

2019. január 30. – Szerda (Mk 4,1-20)

sze, 2019/01/30 - 00:00
Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik. Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!” Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.” Mk 4,1-20

Elmélkedés

Jézus beszédstílusának, tanításának jellemzője, hogy gyakran és szívesen alkalmaz példabeszédeket. Olyan hasonlatok ezek, amelyek a természetből, a mindennapi életből, az emberek mindennapi tevékenységéből merítik témájukat, s éppen ezért egyrészt nagyon közel állnak a hallgatóság gondolatvilágához, másrészt könnyen érthetőek. A példázatok megragadják a hallgatóság figyelmét, s rögtön gondolkodásra késztetnek, illetve arra, hogy mindenki a saját életére vonatkoztassa a hallott tanítás mondanivalóját, üzenetét. Ugyanakkor ez a mondanivaló nincs minden esetben egyértelműen kimondva, azaz a példázatok meglehetősen talányosak és nyitottak, elgondolkodásra ösztönzik a hallgatót.

E sajátosságok miatt Jézus példabeszédei különösen is alkalmasak arra, hogy bemutassák Isten országát és annak titokzatos növekedését. Erről szól a magvető munkáját bemutató példázat a mai evangéliumban, amelyhez ajándékként kapjuk Jézus magyarázatát is. A kicsiny mag elvetése, az egyáltalán nem látványos kezdet a jövőben szembetűnő növekedéshez és sokszoros beteljesedéshez vezet. Az Úr tanítása nap mint nap kicsiny magként hull szívünkbe, amely idővel növekedésnek indul és keresztény életünk jócselekedeteiben teljesedik be.

Meghallgatom-e Jézus tanítását? Befogadom-e szívembe? Akarok-e bőséges termést hozni, hogy ezáltal növekedjen Isten országa?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.

2019. január 29. – Kedd (Mk 3,31-35)

k, 2019/01/29 - 00:00
Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.” Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!” Mk 3,31-35

Elmélkedés

A Jézust ördögtől való megszállottsággal és a gonosszal való szövetkezéssel vádló írástudók fellépése után az Úr édesanyja és a rokonság tűnik fel. Miért jöttek ők, miért keresik Jézust? És ő miért kérdez vissza oly’ módon, ami meglehetősen visszautasítónak tűnik? Jövetelük szándékát Márk evangélista kissé korábban, közvetlenül a jeruzsálemi írástudók vádaskodása előtt nevezi meg: „Rokonai elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette” (Mk 3,21). Az nem derül ki, hogy hitelt adnak-e a szóbeszédnek, s ők is zavarodottnak tartják-e Jézust, mindenesetre kellemetlen számukra, hogy egyik rokonukról ilyen dolgokat híresztelnek. Nyilvánvalóan azt szeretnék elérni, hogy Jézust kivonják a nagy tömegből, amely állandóan körülveszi őt, csendben hazavigyék és elrejtsék a nyilvánosság elől.

A jelenetbe Jézus kérdése fordulatot hoz, majd válasza lényeges mondanivalót rögzít. Kérdése és válasza nem az érkező rokonoknak, hanem a körülötte lévőknek szól. „Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!” (Mk 3,35). Az Úr azokat tekinti anyjának, rokonainak, legközvetlenebb hozzátartozóinak, akik vele vannak, jószándékkal hallgatják tanítását, engedelmeskednek neki, befogadják őt életükbe és engedik, hogy megvalósuljon bennük Isten országa. Elmondható-e mindez rólam?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami fölemel!

2019. január 28. – Hétfő (Mk 3,22-30)

h, 2019/01/28 - 00:00
Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.” Mk 3,22-30

Elmélkedés

Ismét Jézus ellenfelei tűnnek fel az evangéliumban. Márk evangélista most nem farizeusokat, hanem írástudókat említ, akik Jeruzsálemből érkeznek. Júdea fővárosa, Jeruzsálem és Galilea között, ahol Jézus éppen tartózkodik meglehetősen nagy a távolság, az írástudók tehát nagy utat tesznek meg, ami azt jelzi, hogy feladatukat fontosnak tartják. A vád, amit megfogalmaznak, nagyon komoly és súlyos. Azt állítják, hogy Jézust megszállta az ördög és Belzebub, azaz a gonosz lelkek fejedelme segíti őt tevékenységében. Ez a vád, ez az előítélet szöges ellentéte annak, mint amit eddig megtudtunk Jézusról, tudniillik, hogy ő Isten erejével képes gyógyítani, csodákat tenni, kiűzni a gonosz lelkeket a megszállottakból.

Válaszában Jézus a képtelen vád belső ellentmondására hívja fel a figyelmet. Az ördögnek az a szándéka, hogy a maga befolyása alá vonja az embereket. Miért állna érdekében Jézus segítése, aki éppen az ő ártó befolyásától szabadítja meg az embereket?

Az írástudókat tulajdonképpen helyes szándék vezeti, amikor azt szeretnék tudni, hogy milyen hatalom birtokában cselekszik Jézus. Csakhogy a kérdésre rossz választ adnak, mert nem tudják megkülönböztetni a jót és a rosszat, ezért az ördög befolyását látják a háttérben és nem Isten jóságát. Érdemes mindennap imádkoznom azért, hogy a jót és a rosszat meg tudjam különböztetni, s minden helyzetben a jót, az Istentől származót, a neki tetszőt tudjam választani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!

2019. január 27. – Évközi 3. vasárnap (Lk 1,1-4; 4,14-21)

v, 2019/01/27 - 00:00
Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak. Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés

Ma beteljesedett

A mai evangéliumban Jézus Názáreti fellépéséről olvasunk. Szombaton részt vesz a zsinagógai istentiszteleten, ahol nem csak hallgatóként vesz részt, hanem vállalja a felolvasást. A felolvasandó részt nem ő, hanem a zsinagóga elöljárója választja ki, s ennek megfelelően Izajás prófétától azt a részt olvassa fel a jelenlévőknek Jézus, amely arról szól, hogy a végső időkben, hogy fogja Isten küldötte, az Isten által felkent küldött helyreállítani Izraelt, a választott népet. A prófétai szöveghez magyarázatként ezt fűzi: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” A beszéd ezt követően még folytatódik, de erről majd a jövő vasárnap fogunk olvasni. Ez az egyetlen mondat azonban nekünk elég a mai elmélkedéshez. Mi az üzenete tehát ennek a kijelentésnek?

Izajás jövendölése nem egy általános megfogalmazás a Messiás tevékenységéről, hanem konkrétan megemlíti az örömhír hirdetését a szegénynek, a szabadulás eljöttét a rabságban lévőknek és a betegek gyógyulását. Lukács evangélista úgy látja és azt akarja bemutatni a művét olvasóknak, hogy Jézus nyilvános fellépése, tanítása és gyógyító cselekedetei beteljesítik mindazt, amiről egykor Izajás jövendölt. Most, amikor az Úr elkezdi tevékenységét a nép körében, elindul igehirdető és gyógyító útján, kezdetét veszi a meghirdetett jövő, beköszöntött a messiási korszak.

„Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok” – mondja Jézus, s mi rögtön ezt kérdezzük, hogy ki teljesíti be az Írás szavait. Kézenfekvő a válasz: maga Jézus. Ő hirdeti Isten országának örömhírét. Ő hoz szabadulást a gonosz lélek által megszállottaknak, gondoljunk csak ördögűző csodáira. Ő gyógyítja meg a vakokat, visszaadva nekik a látást. De még ennél is többről van szó, mert a beteljesítő személye nem csak Jézusra, hanem a mennyei Atyára is vonatkozik. Az Atya szólal meg Jézus személyében és az Atya irgalma mutatkozik meg a csodás gyógyulásokban. Mindehhez azt is hozzá kell tennünk, hogy Jézus és az Atya nem egymástól függetlenül cselekszenek, hanem mindent egymással való teljes és tökéletes egységben tesznek.

Ahogyan Jézus kijelentésében a beteljesítő személye tekintetében ilyen összetett tartalmat találunk, ugyanúgy a „ma” időhatározó is összetett tartalmú. Először is jelenti azt a szombati napot, amikor Jézus ezt a kijelentést tette a zsinagógában. Ugyanakkor jelenti annak a három esztendőnek a napjait, amíg Jézus nyilvános működése tartott fellépésétől egészen haláláig, hiszen ez idő alatt fáradhatatlanul járja a városokat és falvakat, találkozik az emberekkel, tanítja őket és meggyógyítja mindenütt a betegeket. De még itt sem szabad megállnunk, amikor a „ma” értelmét keressük, hiszen ami a názáreti zsinagógában történt, az folyamatosan történik, megismétlődik a krisztusi közösség, az Egyház életében. Amit egykor Jézus újdonságként meghirdetett, azt minden korban megvalósítja az Egyház. S ha nem tenné ezt, akkor annak válna akadályává, hogy az isteni irgalom a mai napon és a jövőben egészen az idők végezetéig elérjen az emberekhez. Itt értjük meg Isten országának titkát, amely egyrészt Jézus jövetelével már beteljesedett, másrészt folyamatosan beteljesedik, megvalósul az Egyház szolgálata által.

Kérdés marad még ezzel kapcsolatban: elfogadjuk-e hittel, hogy Jézus elhozta az üdvösséget és akarunk-e az üdvösség művének munkatársai, szolgálói lenni? Erről majd a jövő vasárnap elmélkedésében lesz szó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A Názáretben egykor elmondott beszédedből megismerjük küldetésed lényegét és megtudjuk, hogy beköszöntött az üdvösség korszaka. Erről a korszakról szólt Izajás próféta jövendölése, amit felolvastál, s erről a korszakról állítod, hogy fellépéseddel elkezdődött. Honfitársaid egykor visszautasították szavaidat és elutasítottak téged. Add, hogy napjainkban senki ne kövesse az ő példájukat, hanem minden ember a hit engedelmességével hallgasson téged, aki az üdvösség örömhírét hirdeted. Segíts minket, hogy mi is a te irgalmad eszközei lehessünk, és neked szolgáljunk minden embertársunkban.

2019. január 26. – Szombat, Szent Timóteus és Szent Titusz (Lk 10,1-9)

szo, 2019/01/26 - 00:00
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10,1-9

Elmélkedés

Szent Pál apostol két legközvetlenebb munkatársát, Szent Timóteust és Szent Tituszt ünnepeljük a mai napon. Elkísérték a nagy apostolt missziós útjain, vele együtt hirdették a pogányoknak az üdvösség örömhírét, s ha kellett békességet teremtettek az olykor engedetlen közösségekben. E két személy jelenléte igazolja, hogy Pál számíthatott rájuk, támaszkodhatott segítségükre és megbízhatott bennük. Osztoztak Pál apostol gondjaiban és felelősségében, melyet az újonnan alapított egyházak, krisztusi közösségek iránt érzett.

Amit ők megtanultak Pál apostoltól, azt mi is tanuljuk meg tőlük: Hirdessük önzetlenül az evangéliumot! Az evangélium hirdetésének szolgálata az egész Egyház, s benne minden hívő feladata. A krisztusi tanítás terjedését mi is előmozdíthatjuk szavaink és életünk tanúságtételével.

Az evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus missziós útra küldi hetvenkét tanítványát, akik lelkesen teljesítik küldetésüket. Szolgálatuk során örömmel tapasztalják meg, hogy az Úr küldötteként maguk is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Isten országa megvalósuljon és növekedjen. Jézus engem is ugyanarra a szolgálatra hív, amire meghívta tizenkét apostolát, meghívta hetvenként tanítványát, meghívta Pál apostolt, Timóteust és Tituszt, továbbá meghívott sokakat az évszázadok során. Indulok-e az apostolok nyomán?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

2019. január 25. – Péntek, Szent Pál apostol megtérése (Mk 16,15-18)

p, 2019/01/25 - 00:00
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak. Mk 16,15-18

Elmélkedés

A mai napon Szent Pál apostol megtérését ünnepeljük. Pál nem tartozott a Jézus által választott tizenkét apostol közé, hanem farizeus volt, azaz a legbuzgóbb zsidó vallási csoport tagja. Személyével nem a Jézus életét és tevékenységét bemutató evangéliumokban, hanem az Úr feltámadása és mennybemenetele után találkozunk. Pünkösd után az apostolok nagy bátorsággal és buzgósággal, valamint a Szentlélek erőteljes ösztönzésére elkezdték hirdetni mindazt, amit Mesterük mellett átéltek. Igehirdetésükben nagy hangsúlyt kapott Jézus megváltó halála és üdvösségszerző feltámadása. Ténykedésüket és az emberek tömeges áttérését az új hitre, a krisztusi hitre nem nézték jó szemmel a zsidó vallási vezetők, és próbálták megakadályozni annak további terjedését.

Ennek egyik példája Pál esete, aki farizeusként szintén veszélyt látott az új vallásban és le akart számolni annak minden követőjével. Vakbuzgóságában a keresztények elfogásának szándékával indult el Damaszkuszba, de útközben megjelent neki Jézus. Ez a különleges látomás, a feltámadt Krisztussal való találkozás fordulatot hozott életébe: aki eddig a keresztények üldözője volt, most maga is Krisztus követője lett, aki hamar felismeri új feladatát: hirdetnie kell Krisztus feltámadását, hirdetnie kell, hogy ő az Üdvözítő.

Szent Pál apostol a rómaiakhoz címzett levelének elején így fogalmazza meg Krisztus örömhírének jelentőségét: „Az evangélium Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek” (Róm 1,16). Ebből kiindulva érdemes személyesen válaszolnunk a következő kérdésekre. Hiszek-e az üdvösség örömhírében? Krisztus tanítása szerint élek-e? Hirdetem-e az üdvösség evangéliumát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

2019. január 24. – Csütörtök (Mk 3,7-12)

cs, 2019/01/24 - 00:00
Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő. Mk 3,7-12

Elmélkedés

Az előző napok evangéliumi szakaszai Jézus galileai működésének kezdetét mutatták be. Ördögűzésekről, csodás gyógyításokról és néhány rövid tanításról olvastunk, amelyek Isten országának beköszöntét jelezték. Időközben egyre inkább felszínre került az ellenfelek, a farizeusok gonosz szándéka, akik veszélyt láttak Jézus újszerű tanításában és törvényértelmezésében.

E részleteket követően a mai naptól fogva ismét a Jézust jószándékkal keresők kerülnek előtérbe, immár nagyszámú tömeg keresi fel őt. Úgy tűnik, hogy csodáinak híre gyorsan terjedt, amiben nincs semmi meglepő. Az Úr jelenléte főként a szenvedőket, a különféle betegeket vonzza, akik a gyógyulás reményében keresik közelségét, kérik segítségét. Részükről a gyógyulás vágya és reménye ellentéte annak a helytelen szándéknak, ahogyan a farizeusok figyelik Jézus ténykedését. Ezek a részek tehát szépen bemutatják számunkra a különféle emberi reakciókat. Megismerhetjük a jószándékúakat, de nem hallgatnak az ellenfelekről sem. Ez az őszinteség minket is állásfoglalásra késztet: Milyen szándékkal keresem az Urat? Elfogadom-e újszerű tanítását és kész vagyok-e annak megvalósítására? Túl tudok-e lépni a hagyományokon, a megszokottságon? Szeretném-e vallási életemet Jézus útmutatásai szerint megújítani?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.

2019. január 23. – Szerda (Mk 3,1-6)

sze, 2019/01/23 - 00:00
Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét. Mk 3,1-6

Elmélkedés

A farizeusok szüntelen hibakereséséről és Jézussal való szembefordulásáról ejtettünk szót a tegnapi elmélkedésben. Ehhez kapcsolódik a mai evangélium is, amely szerint a farizeusok keresik az alkalmat, hogy belekössenek Jézusba. Nem kell sokáig várniuk. Egy megbénult kezű ember áll Jézus elé, s a farizeusok figyelik, hogy Jézus meggyógyítja-e őt. Éppen szombat van. A farizeusi törvényértelmezés szerint ezen a napon nem szabad munkát végezni, a gyógyító tevékenyég pedig munkának számít, tehát szombaton nem végezhető. Álnokságukat és alantas szándékukat nyilvánvalóan jelzi, hogy nem felelnek, némán hallgatnak, amikor Jézus megkérdezi őket, hogy vajon szabad-e gyógyítani ebben az időben?

Jézus persze válaszuk nélkül is jól ismeri gondolataikat, törvényértelmezésüket, s jól tudja, hogy helytelennek tartják, ha meggyógyítja a béna embert. A gyógyítással nem még jobban felbőszíteni akarja őket, hanem azt akarja megmutatni, hogy Isten irgalmasságát, melynek jele a gyógyulás, nem korlátozhatják az emberi vélekedések.

A Jézussal való szembefordulás fokozódását jelzi, hogy a farizeusok itt már nem csupán szóban feltett kérdések formájában fejezik ki nemtetszésüket, hanem gyilkos szándék fogalmazódik meg bennük. A gyógyítást követően ugyanis arról kezdenek egymás között tanakodni, hogy „miként okozhatnák Jézus vesztét” (Mk 3,6).

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

2019. január 22. – Kedd (Mk 2,23-28)

k, 2019/01/22 - 00:00
Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.” Mk 2,23-28

Elmélkedés

A böjtöléssel kapcsolatos felvetés, amiről tegnap olvastunk, vélhetően a vámos Lévi házában az ünnepi étkezés alkalmával vagy azt követően hangzott el, hiszen ezt az eseményt követi Márk írásában. A mai részletben hirtelen váltással a mezőn, a vetések között találjuk Jézust és tanítványait, amint éppen úton vannak. Az új jelenetet az köti az előzményekhez, hogy ismét előállnak a farizeusok egy olyan felvetéssel, amely helyteleníti a tanítványok magatartását és amely szerint Jézus, a Mester számára nem fontos, hogy tanítványait a törvények megtartására tanítsa, nevelje.

Itt már nem egy általános kérdésről van szó és a kérdező sem burkolózik ismeretlenségbe. A farizeusok állnak Jézus elé, akik a szombati nyugalom megszegését látják abban, hogy a tanítványok letépik a kalászokat és megeszik a búzaszemeket. A kérdezők megütköznek a tanítványok viselkedésén és botránkozva kérik számon Mesterüket. Már itt Jézus ellenfeleiként tűnnek fel, akik lépten-nyomon hibát keresnek és persze találnak is, hiszen az ő elképzeléseik szerint minősítik mások cselekedeteit.

Mondhatjuk azt, hogy fellépésük, állandó hibakeresésük és kérdéseik nagyon hasznosak, hiszen alkalmat adnak Jézusnak, hogy kifejtse nézeteit és elmondja nem csak nekik, hanem a nagyobb néptömegnek, hogy miért fontos a törvények helyes értelmezése és a vallási életben való megújulás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!

2019. január 21. – Hétfő (Mk 2,18-22)

h, 2019/01/21 - 00:00
Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.” Mk 2,18-22

Elmélkedés

Jézus úton levésével kapcsolatban már szó volt arról, hogy új utakat keres az emberi szívekhez. Fellépésével a vallásosság új formája kezdődik el, vagy legalábbis felkínálja mindenki számára a vallási életben való megújulást. Ezt a gondolatot folytatja a mai evangéliumi részlet, amely a vallási élet egyik jellegzetes cselekedetéről, a böjtölésről szól. A jelenet annak tényszerű megállapításával kezdődik, hogy Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtölnek. Keresztelő János életmódjával kapcsolatban Márk evangélista ezt jegyzi le: „Sáskát és vadmézet evett” (Mk 1,6). Máté írása szerint egy alkalommal maga Jézus tesz említést a Keresztelő böjtöléséről: „Eljött János, nem evett és nem ivott” (Mt 11,18). Lukács evangélista pedig ugyanezt a rész így jegyzi le: „Eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik, bort nem iszik” (Lk 7,33). Az ő szigorú életmódjához és böjtöléséhez tehát nem fér kétség, miként annak céljához sem: prófétai életmódja hitelesíti prófétai szavait, tanítását.

A farizeusok szigorúan vették a böjti fegyelmet. Nem csak a kötelező böjtöket tartották meg, hanem egyéni vallási buzgóságból önként is vállaltak további böjtöket. Helytelen szándékukat Jézus leplezi le, amikor azt állítja, hogy nem Isten tetszését, hanem az emberek elismerését keresik böjtölésükkel (vö. Mt 6,16).

Jézus nem utasítja el a böjtöt, mint a vallásosság egyik hagyományos formáját, de sürgeti annak megújítását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Bármit tettél földi életed folyamán, mindent az Atyával való egységben tettél, szüntelenül az Atya akaratát teljesítetted, és mindig a neki való engedelmesség indított a cselekvésre. Segíts minket, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, hogy keresztségünk óta a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy az Atya az ő szeretett gyermekeinek nevezzen minket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Urunk, te földi életed során mindig engedelmeskedtél Atyádnak. Taníts minket az alázatra és az engedelmességre!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva