Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 34 perc 1 másodperc

2021. március 13. – Szombat (Lk 18,9-14)

szo, 2021/03/13 - 00:00
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.” Lk 18,9-14

Elmélkedés

Jézus tanításának egyik jellegzetessége a példázatok használata. Sokszor érezzük, hogy történetei nem a képzelet szüleményei, nem kitalált esetek, hanem a valóságban is megtörténhettek. A mai történetet olvasva is ezt érezzük. Bár a bevezetés szerint a mi Urunk itt is egy példabeszédet mond, mégis nyugodtan állíthatjuk, hogy ez egy megtörtént eset, aminek ő vagy bárki más is szemtanúja lehetett a templomban. Egészen életszerű ugyanis, hogy valaki büszkélkedve, önmagát dicsérve, vallási cselekedeteit érdemként felsorolva áll Isten elé, ami aligha nevezhető imádkozásnak, míg egy másik ember alázatosan, bűneit beismerve és megbánva fordul Isten felé.

Jézus tanításának egy másik jellegzetességét is megfigyelhetjük ebben a történetben, mégpedig azt, hogy ez egy fekete-fehér történet, amelyben egyértelműen eldönthető a hallgatóság számára, hogy mi a jó, azaz követendő, és mi a rossz, tehát az elvetendő magatartás. Nincsenek elmaszatolva a szereplők, nincsenek tologatva a határok, hanem élesen és egyértelműen mutatkoznak meg a szereplők benső szándékai. Bár sokaknak ez manapság nem tetszik, de itt nincs szó középszerűségről és semlegességről, és éppen emiatt érezzük magunkat megszólítottnak és emiatt állunk választás előtt. Kinek a példáját követem? A büszkélkedő farizeusét vagy a bűneit megbánó vámosét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

2021. március 12. – Péntek (Mk 12,28b-34)

p, 2021/03/12 - 00:00
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34

Elmélkedés

Ha minden ember szeretettel fordulna Isten felé, az maga a földi mennyország volna. Ha minden ember szeretettel fordulna valamennyi embertársa felé, akkor teljes béke uralkodna a földön és nem léteznének többé a társadalmi különbségek és igazságtalanságok. Mondhatjuk erre, hogy mindez csak álom és ábrándozás, ami nagyon messze áll a valóságtól, mindennapi tapasztalatainktól. De Jézus is csak egy álmodozó volt? Az ő fejében is csak soha meg nem valósuló ábrándok lebegtek? Aligha. Jézusnak volt egy látomása, nagy vágya arról, hogy az ember szeretetben éljen teremtőjével, Istennel és a többi teremtménnyel, azaz embertársaival. És Jézusnak ez a vágya nem felesleges képzelődés és nem hiábavaló ábrándozás, hanem a mindenható Isten szándékát fejezi ki. Istenét, aki szeretetből és szeretetre, a szeretet gyakorlására teremtette meg az embert.

Erről az isteni szándékról, tervről beszél Jézus a mai evangéliumban arra a kérdésre válaszolva, hogy melyik a legfőbb parancsolat. Szavai szerint a szeretet a legfőbb törvény, amelyet Isten írt minden ember szívébe, s amely két irányban érvényesül, Isten felé és a felebarát felé.

Ha minden ember szeretet nélkül, azaz gyűlölettel fordulna Isten felé, az maga a földi pokol volna. Ha minden ember szeretet nélkül fordulna embertársai felé, akkor teljes békétlenség uralkodna a földön. Soha nem mondhatunk le arról, hogy megvalósítsuk Jézus nagy látomását: a szeretetközösséget Istennel és egymással.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

2021. március 11. – Csütörtök (Lk 11,14-23)

cs, 2021/03/11 - 00:00
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.” Lk 11,14-23

Elmélkedés

Az evangéliumi történet szerint egy ördögűző csodát követően Jézus ellenfelei azt a vádat fogalmazzák meg, hogy a gonosz lélek, az ördög segítségével volt képes erre a csodára. A képtelen vádat megfogalmazók nincsenek konkrétan megnevezve ezen a helyen, de feltételezhetően a máskor is hasonlóan viselkedő farizeusok és írástudók lehettek.

Válaszában Jézus rámutat arra, hogy a sátán nem fog önmaga ellen fordulni, nem fogja saját hatalmát korlátozni. Ezzel szemben Jézus hatalma jó, az ember javát szolgálja, és nem fog a gonosz hatalmán keresztül megnyilvánulni, és nem is a gonosz engedékenységének köszönhető. A sátán, az ördög nem akar jót tenni, nem fogja az ember érdekét szolgálni, hanem szüntelenül azon mesterkedik, hogy ne Isten jó befolyása irányítsa az embert. Ha a sátán jót akarna, az ellenkezne természetével. Ha pedig Isten rosszat akarna, az szintén ellenkezne saját természetével, jóságával, szentségével. A sátán minden eszközt felhasznál az Isten elleni küzdelemben, mégpedig rendkívül találékonyan és fondorlatosan próbálja az embert elfordítani a szeretet Istenétől. A sátán elleni harcunkban példaként szolgál számunkra az, ahogyan Jézus visszautasította a kísértéseket.

A kísértések idején segítségünkre lehet az a meggyőződés, hogy az ördög erejénél nagyobb Jézus hatalma. Az Úr iránti hűség és a neki való engedelmesség biztosan segít.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

2021. március 10. – Szerda (Mt 5,17-19)

sze, 2021/03/10 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.” Mt 5,17-19

Elmélkedés

A zsidó ember meg van győződve arról, hogy a törvény Istentől származik és annak megtartása eredményezi az ember üdvösségét. A farizeusok annak a vallási csoportnak a tagjai, akik a legszigorúbban igyekeztek a törvény szerint élni és másokat is ennek megtartására próbáltak kötelezni. Az evangéliumokban többször találkozunk azzal, hogy a farizeusok azzal vádolják Jézust, illetve az ő tanítványait, hogy nem tartják meg a mózesi törvényeket. Összeütközésük oka az volt, hogy Jézus számára mindig a törvények eredeti isteni szándéka volt a fontos, míg a farizeusok az isteni törvényhez kapcsolt emberi szabályokat is az előbbivel egyenrangúként kezelték. Jézus mindig azt szorgalmazta, hogy az emberek Isten iránti szeretetből és örömmel tartsák meg a törvények előírásait, ezzel szemben a farizeusok számára a külső, formai megtartás volt a fontos.

Jézus világosan megfogalmazza a saját álláspontját a mai evangéliumban: „Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni.” Aztán arról beszél, hogy a törvényből egyetlen betű sem veszhet el. És a továbbiakban már nem az ószövetségi törvényre gondolok, hanem Krisztus törvényére, az újszövetségi törvényre. Miért van az, hogy sok ember napjainkban farigcsálja Jézus törvényét? „Lehetne egy kicsit kevesebbet?” – kérdezik. Lehet, de az Úr szava szerint nagyon kicsinek fogják őket hívni az Isten országában, de ha megtartjuk, nagyok leszünk az Isten országában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

2021. március 9. – Kedd (Mt 18,21-35)

k, 2021/03/09 - 00:00
Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer! A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Mt 18,21-35

Elmélkedés

Az evangéliumi történetet hallva magunk is helytelennek tartjuk, hogy a szolga nem akarta elengedni társa csekély adósságát és igazat adunk a királynak, aki végül megbüntette ugyanezt a szolgát, pedig korábban mérhetetlen nagylelkűséggel eltekintett attól, hogy egy nagy összeget visszafizessen. Igazságérzetünkre hallgatva bizonyára így jártunk volna el mi is, legalábbis mindaddig, amíg a dolog nem ránk tartozik.

De mi a helyzet akkor, ha az ügy kifejezetten minket érint? Mi a helyzet akkor, ha nem anyagi dolgokról van szó, hanem a megbocsátásról, mert hiszen a példázat bevezetése és lezárása pontosan megjelöli, hogy ezzel kapcsolatban mondta Jézus a történetet. Ennek fényében a történet arról szól, hogy Isten végtelenül irgalmas és megbocsát az embernek. Aki alázattal fordul hozzá és elismeri bűnösségét, annak Isten eltörli a bűneit. És aki ilyen módon megtapasztalta Isten részéről a megbocsátást, az miért tagadja meg embertársától ugyanezt? A gonosz szolga viselkedésében van valami egészen érthetetlen. Miért volt ennyire kicsinyes? Miért nem értékelte urának jóindulatát? Miért nem tanult urának nagylelkűségéből? Minden bűnben van valami egészen érthetetlen és megmagyarázhatatlan. Az Isten elleni lázadás és engedetlenség minden esetben érthetetlen. Ez a bűn titokzatos, rejtett, sötét oldala. Mi inkább tanuljunk meg megbocsátani!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

2021. március 8. – Hétfő (Lk 4,24-30)

h, 2021/03/08 - 00:00
A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Lk 4,24-30

Elmélkedés

Názáretbe érve és a szombati istentiszteleten tanítva Jézus két példát idéz fel az ószövetségi időkből, amelyek azt mutatták, hogy Isten nem csak a választott nép, hanem a pogányok számára is kimutatja jóságát. Hallatlan gondolat volt ez a korabeli zsidóság számára, nem csoda tehát, hogy gyilkos harag ébred a názáretiek szívében.

A hit nem egyhelyben toporgást jelent, hanem folyamatos előrehaladást. Ahhoz, hogy elfogadjuk, amit Isten kér tőlünk és akaratának megfelelően cselekedjünk, tennünk kell egy lépést a hit útján. És ha megtesszük ezt a lépést, akkor Isten ígéretei beteljesednek életünkben. Szabad akaratunknak köszönhetően azt is megtehetjük, hogy megkérdőjelezzük Isten szándékainak helyességét, hangoztathatjuk kételyeinket, megtagadhatjuk az engedelmességet, de ez mind visszalépés. A hit útján haladva soha nem mondhatjuk azt, hogy már megérkeztünk, mert Isten még tovább akar vezetni minket. Azt szeretné, hogy teljesen rá bízzuk magunkat.

Az evangélium záró mozzanata azt mutatja, hogy az isteni üdvözítő szándék megvalósulását az emberi elutasítás nem tudja megakadályozni. Jézus eltávozik Názáretből, tovább megy más helyekre, hogy hirdesse az üdvösség örömhírét. Az egyik helyen elutasítják, más helyeken szívesen fogadják. Az egyik emberben harag, a másikban öröm ébred szavai hallatán. Az egyik ember megáll, a másik tovább lép az Úrral a hit útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet!

2021. március 7. – Nagyböjt 3. vasárnapja (Jn 2,13-25)

v, 2021/03/07 - 00:00
Abban az időben, mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.” A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak. És amíg (Jézus) a Húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben. Jn 2,13-25

Elmélkedés

Új templom

A jeruzsálemi templom volt Isten jelenlétének a helye, a vallási élet központja. Más településeken nem templomok, hanem zsinagógák épültek az istentiszteleti szertartások és összejövetelek számára. Az ószövetségi időkben a próféták gyakran hangsúlyozták, hogy elég a templomba menni és ott áldozatokat felajánlani, mert Isten feltétlen engedelmességet és az ő parancsainak megtartását kéri az emberektől. Ezt a benső hozzáállást fejezi ki a látható istentisztelet, de nem pótolja azt, ha hiányzik valakiből. A próféták azt is sürgették, hogy a nép újuljon meg vallási szempontból, térjenek meg és szívük tisztasága elsődleges legyen. Ezt a prófétai hagyományt folytatja Jézus, amikor megtisztítja a templomot, amiről a mai vasárnap olvasunk az evangéliumban. De többről is szó van itt, mint egy prófétai buzgóságról. A mi Urunk keresztáldozata, halála és feltámadása óta Jézus megdicsőült teste az új templom, Isten jelenlétének új helye.

A jeruzsálemi templom megtisztításakor Jézus a következő kijelentést tette: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” Zsidó hallgatósága nem értette e mondat értelmét, de ekkor még a tanítványai sem tudták, hogy saját testére, a halálát követő harmadik napon feltámadt testére gondol Mesterük.

Az egykori hallgatóság az épületre gondolt, amelyben elhangzott e különös kijelentés. A zsidók jól ismerték ennek a templomnak a történetét. A kezdetek Dávid király idejéig nyúltak vissza. Miután az ország fővárosában, Jeruzsálemben palotát épített a maga számára, Dávid elhatározta, hogy házat épít Isten számára. Az isteni gondviselés azonban nem engedte meg, hogy elhatározása még az ő életében megvalósuljon, hanem csak fia, Salamon építhette meg az Úr templomát, amelyet a hódító babiloniak később leromboltak. A babiloni fogságból visszatérő zsidók építették újjá a templomot, amely ettől kezdve évszázadokon keresztül ismét az istentisztelet legfőbb helyéül szolgált. A második templomot a zsidó háború idején a rómaiak lerombolták és azóta nem építették újjá.

Isten egykor szövetséget kötött a választott néppel, ígéretet tett nekik, hogy a hit zarándokútját végigjárva elnyerik azt az országot, amelyet Isten nekik készített. A szövetség jeleként és az ígéret pecsétjeként Isten törvényt adott a választott népnek, szívükbe írta a tízparancsolat törvényeit. A törvény olyan útmutató jel volt az ószövetségi időkben, amely „az élet útját” mutatta az emberek számára, s amely azt jelezte, hogy Isten az ő népével van. A jeruzsálemi templom pedig, amely Isten lakóhelye volt, szintén azt jelezte, hogy Isten népe körében lakik, egészen közel van az emberekhez.

Az újszövetségi időkben az igazi jel, amely az Atya emberek iránti hűségét és szeretetét igazolja, és amely beteljesíti az üdvösség művét, már nem egy épület lebontása és felépítése lesz, hanem Jézus halála a kereszten és az ő feltámadása. E két esemény, továbbá a kereszt és az üres sír nem választható el egymástól. Mindkettő hitet ébreszt abban, aki látja, s elindít a tanúságtétel útján. Szent Pál apostol a következőket mondta: „A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük” (1Kor 1,22-23). Ezt a küldetést folytatja az Egyház minden korban azt a megfeszített Krisztust hirdetve, akit az Atya feltámasztott a halálból.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Rombold le bennünk azt az ingatag építményt, amelyet bűneink köveiből emelünk! Rombolj le bennünk mindent, amit a magunk dicsőségére építettünk! Te építsd fel ezután lelkünk templomát, amely a te szereteted hajléka. Evangéliumod igazsága lakjon szívünkben és újítsa meg életünket, hogy az örömhír továbbadásával és feltámadásod hirdetésével újjáépítsük az Egyházat.

2021. március 6. – Szombat (Lk 15,1-3.11-32)

szo, 2021/03/06 - 00:00
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki. Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.” Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

Az evangéliumi példabeszédet elképzelve egy atya áll előttünk. Egy atya, aki kitárja karját, hogy hosszú idő után újra szeretettel magához ölelhesse fiát. A történetnek ez az egyik fordulópontja. A fiú biztosan nem erre számított, mert nem fiúi méltóságot akar kérni atyjától, hanem megelégedne a szolga szerepével is. Az atya azonban nem akar szolgát abból, aki korábban fiú volt. Nagylelkűsége, irgalma arra indítja, hogy megbocsásson annak, aki hűtlenül elhagyta.

Egy másik fordulópont a fiú lelkében történik, mégpedig akkor, amikor úgy érzi, hogy nem akar lejjebb süllyedni, nem akar még megalázóbb helyzetbe kerülni. Nagyravágyó elképzelései hamar semmivé válnak. Hűtlensége és botlása megtöri büszkeségét, alázatossá teszi őt. Tudja, hogy nem állhat büszkén apja elé. Tudja, hogy egyetlen lehetősége maradt, be kell ismernie bűnét.

A történetben szereplő „legdrágább ruha” a fiú régi ruhája. Fiának távozása után az apa nem dobatta ki ezeket a szolgákkal, hanem megőrizte őket. Miért? Mert bízott abban, hogy fia egyszer megbánja bűnét és visszatér. Mert azt érezte, hogy ezekre a ruhákra még szükség lesz. Ez a tisztán őrzött, legdrágább ruha arra várt, hogy tulajdonosa újra magára öltse.

Akarom-e magamra venni azt a tiszta ruhát, amelyet az irgalmas Isten a szentgyónásban nyújt felém?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A te kegyelmed éltessen engem. A te szereteted lakjék bennem. A te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak te és sohasem én legyek az első!

2021. március 5. – Péntek (Mt 21,33-43.45-46)

p, 2021/03/05 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.” Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta. Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Jézus ezt mondja a mai evangéliumban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett.” Az emberiség története során sok „követ” elutasítottak, és ez az üdvtörténet valamennyi szakaszára, a Jézust megelőző ószövetségi időkre és az őt követő újszövetségi időkre, továbbá az Egyház idejére is érvényes. Gondoljunk csak Józsefre, Jákob fiára, akit saját testvérei adtak el rabszolgának, s aki felemelkedése után családjának és népének megmentője lett. Nemde az isteni gondviselésnek köszönhető ez? Nemde Isten tette őt szegletkővé? Assisi Szent Ferencet a saját apja tagadta meg, de ő a szegénység felvállalásával sikeres és máig gyümölcsözően ható mozgalmat indított. Nemde Istennek köszönhető ez? Nemde Isten tette őt szegletkővé?

És természetesen ott van Jézus példája. Őt is elutasították, halálra ítélték és keresztre feszítették. Mégis, Isten rendeléséből az Úr halála szerezte meg az egész emberiség számára a megváltást. Nemde Isten, a mennyei Atya tette őt szegletkővé, Megváltóvá és Üdvözítővé?

A gonosz szőlőmunkásokról szóló példabeszéd az üdvtörténet irányát mutatja be jelképesen, az ószövetségi idők elutasított prófétáit és az újszövetségi idők elutasított szentjeit. És az elutasított és megölt fiúról, az Isten Fiáról, Jézusról szól.

Lehet, hogy nem vagy bölcs és nem vagy gazdag, de Isten az alázatosakat és a neki engedelmeskedőket át tudja úgy alakítani, hogy szegletkővé váljanak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!

2021. március 4. – Csütörtök (Lk 16,19-31)

cs, 2021/03/04 - 00:00
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.” Lk 16,19-31

Elmélkedés

A mai evangélium bevezető mondata szerint Jézus tanítása egy példázat, egy példabeszéd. Jogosan érezzük azonban, hogy legfeljebb a történet második része - a gazdag ember és Ábrahám közti beszélgetés - egy kitalált példa, de a történet alaphelyzete biztosan nem. Bőségben élő gazdagok és nélkülöző szegények Jézus korában ugyanúgy voltak, mint napjainkban, és a tehetősek ugyanúgy nem törődtek a szegényekkel, nem igyekeztek rajtuk segíteni a régi időkben sem, mint manapság.

Figyelemre méltó, hogy a történetben nincs megnevezve a gazdag, de a szegény nevét megtudjuk, Lázárnak hívják. Ő természetesen nem azonos azzal a Lázárral, aki Betániában lakott és akit Jézus feltámasztott a halálból. A Lázár név ezt jelenti: Isten segít. A név jelen esetben nem utal viselőjének sorsára abban az értelemben, hogy Isten úgy segítette volna meg őt, hogy anyagi javakat biztosított volna számára, de Isten segítségét nem is ebben az értelemben szoktuk kérni vagy megtapasztalni. Lázár úgy tapasztalta meg az isteni segítséget és kegyelmet, hogy az üdvösségre jutott.

Ez utóbbi, tehát az üdvösségre jutás nem sikerült a gazdagnak, mert vagyona olyannyira vakká tette, hogy észre sem vette a háza előtt élő szegény koldust és nem gyakorolt vele irgalmasságot. Aki vagyonát és saját érdekeit Isten elé teszi, az önmagát zárja ki az örök életből. Aki pedig türelemmel viseli a földi élet nehézségeit, számíthat Isten irgalmára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életed során mindig felismerted a kísértést és visszautasítottad azt. A legfontosabb pillanatban nem szálltál le a keresztről, hanem vállaltad a szenvedést és a halált a mi megváltásunkért. A kísértés a mi esetünkben is arra irányul, hogy eltávolodjunk Istentől, a tőle kapott küldetéstől, az ő szeretetétől, és szálljunk szembe az ő akaratával. A kísértés elutasítása azt jelenti, hogy kifejezzük szándékunkat: egyedül Istennek akarunk szolgálni, őt tartjuk életünk Urának, az ő akaratának szeretnénk mindenben engedelmeskedni. A kísértés legyőzése azt jelenti, hogy Isten útját, az üdvösség útját választjuk.

2021. március 3. – Szerda (Mt 20,17-28)

sze, 2021/03/03 - 00:00
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.” Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.” Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.” Mt 20,17-28

Elmélkedés

Nem lehet kétségünk afelől, hogy minden szülő örül a gyermeke sikerének. Örül annak, amikor a fia vagy a lánya leérettségizik, befejezi az egyetemet, elkezd dolgozni, megházasodik, szóval, amikor az életében lezárul egy szakasz. A szülők öröme talán még nagyobb, amikor a gyermeküknek valami olyan dolog sikerül, amiről ők évekkel korábban hiába álmodoztak. A szülők részéről egészen természetes, hogy a maguk módján igyekeznek támogatni gyermeküket céljaik elérésében.

A mai evangéliumban is egy ilyenféle szülői támogató segítségről olvasunk. Jakab és János apostolok édesanyja igyekszik gyermekei sorsát jobbra fordítani. Jót akar gyermekeinek, „vezető beosztást” szeretne biztosítani számukra. Az ötlet persze a két fiúnak is tetszik. A kérés arról tanúskodik, hogy mindhárman azt remélik, hogy Jézus földi uralkodásra készül. Jézus azonban tisztázza velük, hogy az Isten országa egészen mást jelent. Beszélgetésük során Jézus a szolgálatot emeli ki. Követőinek egyik legfőbb jellemzője ugyanis a szolgáló lelkület. Aki mások felett szeretne uralkodni, hatalmat gyakorolni, az nem a krisztusi példát követi. Nem baj, sőt kifejezetten hasznos, ha vannak vágyaink és elérendő céljaink az életben, de ezek legyenek összhangban Isten akaratával! Ha az ő dicsőségéért fáradozunk, akkor áldás lesz törekvéseinken.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

2021. március 2. – Kedd (Mt 23,1-12)

k, 2021/03/02 - 00:00
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.” Mt 23,1-12

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus komoly beszédet mond, amelyben feltárja az írástudók és a farizeusok hamis vallásosságát és képmutatását. A bevezető mondat szerint beszédét a néphez és a tanítványokhoz intézi, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy más alkalommal intelmeit ne merte volna szemtől szembe megmondani az érintetteknek. E helyen mégsem hozzájuk beszél, nem vádat fogalmaz meg ellenük, hanem azért leplezi le hamis vallásosságukat, hogy övéit megóvja attól. Ezért mondja: „Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket.”

Jézus korában a legbuzgóbb vallási csoport a farizeusoké volt. A mózesi törvényeket ők tartották meg a legkomolyabban, de ezzel Jézus szerint az volt a hiba, hogy inkább csak a törvények betű szerinti megtartása volt a céljuk és nem értették meg azt, hogy bármiféle isteni törvény megtartásának csak akkor van értelme, ha azt az ember Isten iránti szeretetből és örömmel teszi. A másik probléma az volt, hogy a törvényeket nem Isten iránti tiszteletből tartották meg, hanem az emberek elismerését szerették volna kivívni. Az ilyen képmutatás eltorzítja a vallásosságot és tönkreteszi az Istennel való személyes kapcsolatot.

A nagyböjt jó alkalom számunkra, hogy levegyük a farizeusi álarcot és magunkra öltsük az alázatot és a bűnbánatot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

2021. március 1. – Hétfő (Lk 6,36-38)

h, 2021/03/01 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,36-38

Elmélkedés

A nagyböjti időszak különösen is ráirányítja figyelmünket az irgalomban gazdag mennyei Atyára. A szentgyónásban megtapasztalhatjuk az isteni irgalmasságot. Bűneink őszinte megbánásával közeledünk Atyánkhoz, ő megbocsát nekünk, megtisztult lélekkel folytathatjuk életünket.

Az isteni irgalmasságnak azonban van egy másik vonzata is, erről olvasunk a mai evangéliumban. Jézus ezt mondja: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas.” Jézus szavainak pontos megértéséhez és annak megvalósítása érdekében érdemes egy finom megkülönböztetést tennünk. Nem azért kell irgalmasnak lennünk, mert Jézus felszólítása erre ösztönöz minket, hanem azért, mert magunk is megtapasztaljuk Isten irgalmát. Ha Isten annyira szeret minket, hogy kész minden vétkünket, még a legsúlyosabbakat is megbocsátani, akkor az ellenünk vétők felé nekünk is megbocsátónak kell lennünk. Tegyük félre a gyerekes sértődöttséget és haragtartást! És tegyük félre a bosszúvágyat! A lelki életnek egy magasabb szintje az, amikor túllépünk a sértéseken és bántalmakon és megbocsátunk. És egy további szempont: Nem érdemes sokáig magunkban hordozni a bántalmakat, mert olyan sebek ezek, amelyek nem tudnak maguktól begyógyulni és könnyen elmérgesednek. A megbocsátás az egyetlen hatékony gyógymód az ilyen sebek mielőbbi begyógyulására.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

2021. február 28. – Nagyböjt 2. vasárnapja (Mk 9,2-10)

v, 2021/02/28 - 00:00
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül. Mk 9,2-10

Elmélkedés

Dicsőséges ragyogás

Egy bölcs tanító egyszer megkérdezte tanítványait: Honnan ismerjük fel azt a pillanatot, amikor véget ér az éjszaka és elkezdődik a nappal? Egyik tanítványa így válaszolt: Amikor a távolban megpillantok egy állatot és még nem tudom eldönteni róla, hogy egy szamár vagy egy bárány, akkor még éjszaka van. De ha már meg tudom mondani, hogy milyen állat, akkor már nappal van. Erre a tanító ezt mondta: Bölcs felelet, nem jársz messze az igazságtól, de van ennél jobb megoldás. Ezután egy másik tanítvány próbálkozott. Ha egy távoli fát még nem ismerek fel, akkor éjszaka van, de ha már felismerem, hogy olajfa vagy tölgyfa, akkor nappal van. Mire a tanító: Ez a válasz is bölcsességről tanúskodik, közel jársz az igazsághoz, de van ennél jobb megoldás. Egy harmadik ezt mondta: Amikor belenézek valakinek az arcába és felismerem benne felebarátomat, akkor elérkezett a nappal. Ekkor a tanító elismerően bólintott. Ez a legjobb megoldás. Mert a sötétség nem csak a környezetünkben uralkodik, amit éjszakának nevezünk, hanem bennünk is, és emiatt nem tudjuk megkülönböztetni a dolgokat. Valójában akkor lesz nappal körülöttünk, amikor a szívünkben is világosság van. Ez a világosság azt jelenti, hogy meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat.

Jézus színeváltozásának eseménye, amelyet ma, nagyböjt 2. vasárnapján olvasunk az evangéliumban, elgondolkodtat minket a nappal és az éjszaka, a világosság és sötétség titkáról. Az esemény nem fényes nappal, hanem éjszaka történt, ezért rendkívül feltűnő lehetett az Úr dicsőséges ragyogása az apostolok számára. A hegy tetején Jézus dicsőségesen mutatkozik meg a három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János előtt, és mellette megjelent az ószövetség két jelentős alakja, Mózes és Illés. A most olvasott Márk szerinti változat ugyan nem említi, de Lukács evangélista azt írja, hogy Jézus „haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie” (Lk 9,31). Ezzel egyértelművé vált, hogy az ószövetségi írások, beleértve mind a törvény, mind a próféták tanítását, azt tanították, hogy a dicsőséghez vezető út a szenvedésen, a kereszten, a halálon keresztül vezet.

A színeváltozás különleges eseménye Jézus isteni dicsőségébe engedett bepillantást a három kiválasztott és a hegyen jelenlévő apostol számára, amely dicsőség a feltámadás után várja Jézust. Bizonyára ennek az élménynek a felidézése adott reményt nekik a legsötétebb napokban, Jézus kereszthalála után, talán ez nyújtott számukra vigasztalást a feltámadás előtti napokban. A színeváltozáskor ugyanis különleges módon, azaz a mennyei Atya kinyilatkoztatásából tudják meg, hogy Jézus az Isten Fia. Korábban már több alkalommal megtapasztalták, hogy Mesterük emberfeletti képességekkel rendelkezik, szavára csodák és csodás gyógyulások történnek, úgy beszél az emberekhez, ahogyan korának egyetlen tanítója sem, illetve egyértelmű jelét adja a bűnök megbocsátásának, amire egyedül Isten képes. E közvetett jelek után, most Jézus istenségének közvetlen bizonyítékaként a mennyei Atya tesz erről tanúságot, akinek hangja hallatszik az égből: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”

A nagyböjti időben mi is hallgassuk az Úr szelíd, értelmünket megvilágosító és életutunkat bevilágító szavát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Életünk során vannak olyan pillanatok, amikor lelkesedünk érted, de olyanok is, amikor elgyengülünk, elkeseredünk, nehéznek tartjuk a kereszthordozást, talán azt is érezzük, hogy elhagyott minket az Isten. Segíts minket ezekben az órákban és napokban! Segíts, hogy újra felvegyük életünk keresztjét és induljunk veled! Ne csak arra gondoljunk, hogy életünk végén a halál vár minket, hanem nézzünk tovább, higgyünk a feltámadásban, higgyünk az örök életben! Életünk leggyengébb pillanata az, amikor meghalunk. De könnyebb erre a pillanatra felkészülnie annak, aki hisz a feltámadásban, hisz abban, hogy halála után Isten kegyelméből új életre támadhat. Add, hogy életünk nehéz szakaszaiban mindig arra gondoljunk, hogy a mennyei Atya az örök boldogságra hív minket.

2021. február 27. – Szombat (Mt 5,43-48)

szo, 2021/02/27 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a (régi) parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” Mt 5,43-48

Elmélkedés

A szeretet parancsa minden emberre vonatkozik. Az ellenségszeretet parancsa is, de sokan megfeledkeznek róla, mások pedig lehetetlennek tartják a megvalósítását. Jézus valóban nagyon magasra teszi a mércét ezzel a paranccsal: „Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket!” De mégsem lehetetlen így élni. És erre az ő élete a legjobb példa. Amikor a szamaritánusok nem adtak szállást Jézusnak és tanítványainak, akkor Jakab és János égi büntetésért akarnak fohászkodni, de Mesterük megfeddi őket, mert azokat is szeretni kell, akik ellenségesek (vö. Lk 9,51-56). Jézus az utolsó vacsorán Júdás lábát is megmosta, pedig ekkor már tudta, hogy hamarosan ő lesz az árulója. Néhány órával később, amikor elfogják az Olajfák hegyén a Getszemáni-kertben, meggyógyítja Malkuszt, a főpap szolgáját, akinek Péter levágta a fülét (vö. Jn 18,10), majd pedig békességre intette az apostolt. A mi Urunk nem tanúsított ellenállást azokkal szemben, akik neki a szenvedést okozták, hanem a kereszten is tudott értük imádkozni: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit tesznek” (Lk 23,34).

Csak azt tudjuk a jó útra téríteni, akinek megbocsátunk és akit szeretünk. Ezt tette Jézus és ezt kéri tőlünk is. Az ellenségszeretet kérdésében valóban megmutatkozik, hogy komolyan gondoljuk-e az ő követését.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!

2021. február 26. – Péntek (Mt 5,20-26)

p, 2021/02/26 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat! Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted. Mt 5,20-26

Elmélkedés

A könnyelműen kimondott szavak, a meggondolatlan ítéletek, a felelőtlen ígéretek, a komolytalan és hozzá nem értő hozzászólások, a félresikerült véleménynyilvánítások korában Jézus kijelentései a mai evangéliumban szavaink súlyára figyelmeztetnek minket.

Az elhamarkodott és helytelen szavak pontosan megmutatják, hogy milyen rossz érzések és szándékok vannak a szívünkben a másik ember iránt. És ezek nem fognak megállni a szavak szintjén. Már szavainkkal is súlyosan meg tudunk valakit sérteni, s ha nem törekszünk a békességre, akkor hamarosan következnek a fenyegetések, majd pedig a bántalmazások. Jézus arra figyelmeztet az evangéliumban, hogy a bűn nem áll meg az alacsonyabb szinten, hanem növekedni fog.

A jézusi tanítás másik lényeges mondanivalója az, hogy a másik emberben lássuk meg a felebarátot. A „felebarát” szó nem csak egy jámbor kifejezés, ami ránk maradt a bibliai időkből, hanem azt jelzi, hogy a másik személy nem az ellenségünk és nem tekinthetünk rá úgy, mint akihez semmi közünk. Ha barátot és Isten gyermekét látjuk benne, és ha arcán felismerjük Krisztus arcvonásait, akkor jót fogunk vele tenni. Bárkivel is találkozunk, legyen szívünkben jószándék, hogy békesség és segítő szándék jellemezze embertársi kapcsolatainkat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

2021. február 25. – Csütörtök (Mt 7,7-12)

cs, 2021/02/25 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak. Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti – bár rosszak vagytok – tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt. Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és a próféták tanítása.” Mt 7,7-12

Elmélkedés

A mai evangéliumi rész Istent állítja elénk, aki megmutatja jóságát, jót ad mindazoknak, akik hittel és alázattal kérik őt. Jézus arra buzdítja hallgatóit és minket is, hogy bízzunk Isten jóságában és bátran forduljunk hozzá kéréseinkkel. Isten a mi mennyei Atyánk, aki szeret minket és gondoskodik rólunk, nekünk akarja adni ajándékait, csak kérnünk kell tőle ezeket. Ne földi javakra gondoljunk, hanem lelki ajándékokra, mindarra, ami üdvösségünkhöz szükséges. Nem tudunk mindent elérni a magunk erejéből, nem végtelenek a lehetőségeink, ezért olykor mások, emberek segítségét kérjük. A lelki javakhoz, a lelki fejlődéshez pedig Istenhez érdemes fordulnunk. Az ő ajándéka a kegyelem, a megbocsátás, a szeretet, a hit. Amikor Istentől kérünk valamit, akkor ezt imában tesszük. Néha túlzottan nekibátorodunk és evilági dolgokat kérünk tőle. Aztán pedig méltatlankodunk, amikor valamely kérésünket nem teljesíti, azaz nem az történik, amit mi szeretnénk. Lehet, hogy meg vagyunk győződve arról, hogy valami jó nekünk, de valójában nem jó, nem szolgálja lelki épülésünket.

Jó volna megértenünk, hogy Isten jól tudja, nálunk mindenképpen jobban tudja, hogy mi szolgál lelkünk javára. Jó volna idővel megtanulnunk, hogy mit érdemes kérni tőle. Jó volna hinnünk abban, hogy ő mindig jót akar és jót ad nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

2021. február 24. – Szerda (Lk 11,29-32)

sze, 2021/02/24 - 00:00
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

Jézus szavai megtérésre, bűneink megbánására hívnak minket a mai evangéliumban. Olyan szavak ezek, amelyek sokak számára kellemetlenek, ezért igyekeznek elengedni őket a fülük mellett. A megkeresztelt, de vallásukat nem gyakorlók számára különösen is kellemetlen ez a jézusi felszólítás, mert életük megváltoztatását követelné. Számukra könnyebbnek tűnik a széles úton haladni, a bűn széles útján, mintsem Isten parancsainak szűk ösvényén. Ők azok, akik a világban tapasztalható rossz, a természeti csapások és más tragédiák láttán ezt szokták mondani: Ha valóban létezne Isten, akkor biztosan nem engedné ezt meg. Ők azok, akik saját hitetlenségük védelmezése érdekében ezt hangoztatják: Ha Isten mutat majd nekem valamilyen jelet, akkor hinni fogok benne. Vajon helyes az ilyen hozzáállás?

Jézus nem tartotta helyesnek. Jeleket és csodákat várni Istentől már az ő korában sem volt elegendő. Manapság sem jutunk előbbre ilyen gondolatokkal, főként akkor nem, ha nem járunk nyitott szívvel. Isten világban való jelenlétének felfedezéséhez elsősorban nem nyitott szemre, hanem nyitott szívre van szükség.

Jónás próféta egykor bűnbánatra szólította Ninive városának lakóit, és ők az emberi szó mögött megérezték Isten felszólítását, ezért bűnbánatot tartottak. Napjainkban bárki is közvetíti felénk a bűnbánatra és a megtérésre szóló felhívást, legyünk meggyőződve arról, hogy az Istentől származik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

2021. február 23. – Kedd (Mt 6,7-15)

k, 2021/02/23 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.” Mt 6,7-15

Elmélkedés

Jézus gyakran imádkozott, de a mennyei Atyával folytatott bensőséges beszélgetéseit általában nem hallották az apostolok és mások, mert félrevonultan szokott imádkozni. Ugyanakkor tanítványait és a népet többször is imádkozásra buzdította. A mai evangéliumban arról az alkalomról olvasunk, amikor imádkozni tanította az embereket. Ekkor bízta ránk a Miatyánk imádságot, amely évszázadok óta a leggyakrabban mondott imánk, egyházi szertartásaink, egyéni és közösségi imáink része.

Tudjuk, hogy mit jelent az imádkozás, legalábbis elméletben. Istenhez emeljük a lelkünket, elé tárjuk mindazt, ami a szívünkben van, legyenek azok pozitív vagy negatív érzések, örömök vagy fájdalmak. Olykor szavakkal, máskor azok nélkül fordulunk Istenhez. Olykor magasztaljuk és dicsőítjük őt, máskor kéréseinkkel ostromoljuk, ismét máskor a hálánkat fejezzük ki neki. A gyakorlatban persze nem könnyű imádkozni. Az egyéni imádkozás során sokszor esetlenek vagyunk. Próbáljuk keresni a szavakat, amelyek legjobban kifejezik érzéseinket, s talán meg is feledkezünk arról, hogy Isten a szavaink nélkül is ismeri gondolatainkat.

Az imában az a jó, hogy közben együtt vagyunk Istennel. Ez egészen biztos. Lehet, hogy időnként elkalandoznak a gondolataink, de ilyenkor is biztosan együtt vagyunk Istennel. Legyen időnk imádkozni!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Tanítónk, Jézus Krisztus! A te szavaid szerint a boldogság nem olyan dolog, amelyet akkor szerezhetünk meg, ha valamit teszünk érte. Te nem azt parancsolod, hogy legyünk nincstelen szegények, ne együnk semmit, és akkor boldogok leszünk. Te arra nevelsz minket, hogy még a legnehezebb élethelyzetünkben is vegyük észre azt, ami miatt boldogok lehetünk: ha szegények vagyunk, akkor is tudunk örülni, mert Isten országa a miénk. Ha nélkülözünk, akkor is remélhetünk az isteni jutalmazásban. Ha sírunk, Istenben megtalálhatjuk örömünket. Az üldözések és a bántalmazások nem képesek elszakítani minket az üdvösségtől és az örök boldogságtól.

2021. február 22. – Hétfő (Mt 25,31-46)

h, 2021/02/22 - 00:00
Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre. Mt 25,31-46

Elmélkedés

Az evangéliumból kinek-kinek más szavak ütik meg a fülét, érintik meg a szívét. Egyesek az ítélet, mások a jutalmazás témájára figyelnek fel. Egyesek a gonoszok megbüntetésére, mások a jók, az igazak megjutalmazására figyelnek. Némelyeket félelem, másokat öröm tölt el az ítélet hallatán. Van egy gondolat azonban, ami mindkét oldalt érinti. Egy gondolat, ami bennünket is érint, bármelyik oldalon állunk éppen, az ítélettől rettegők vagy a jutalomban reménykedők oldalán. És ez az igazságosság gondolata. Mert ezen a végső ítéleten Isten lesz a bíró, ő fog mindenkiről ítéletet mondani. És mivel Isten igazságos, ezért az ő ítélete minden ember számára igazságos lesz. Büntetésre azok számíthatnak, akik bűneik és Isten iránti engedetlenségük miatt ezt érdemlik. Jutalomban pedig azok részesülnek, akik igaz életük és Isten iránti engedelmességük miatt ezt érdemlik. Az ítéletkor természetesen megtapasztalható lesz Isten irgalma is, de ez nem fogja sérteni vagy csorbítani az ő igazságosságát.

Arra is érdemes gondolnunk, hogy szavainkért, tetteinkért, egész életünkért mi vagyunk a felelősek, mi tartozunk személyes számadással Istennek, akinek életünket köszönhetjük. Jó volna ezt tudatosítanunk a nagyböjt folyamán. Gondoljunk minden nap arra, hogy az igazságos és irgalmas Isten gyermekei vagyunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva