Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 3 perc 19 másodperc

2018. október 31. – Szerda (Lk 13,22-30)

sze, 2018/10/31 - 00:00
Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!” Lk 13,22-30

Elmélkedés

Lukács evangélista újra és újra arra irányítja figyelmünket, hogy Jézus útban van Jeruzsálem felé, ahol majd küldetése beteljesedik az ő halálával és feltámadásával. Útközben valaki hozzá lép és ezt a kérdést teszi fel: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” A kérdés általános jellegű, az üdvösségre jutók száma a kérdés, vajon sokan vagy kevesen vannak. Jézus viszont úgy felel, hogy a kérdést személyessé akarja tenni. Nem az a fontos, hogy sokan vagy kevesen üdvözülnek, hanem hogy az ember, történetesen a kérdező, vagy a XXI. században evangéliumot olvasó mit tesz saját üdvössége érdekében? Törekszik-e egyáltalán arra, hogy eljusson az örök életre? Fogalmazhatunk úgy is, hogy a kérdés elméleti, de Jézus válasza gyakorlati. Az embernek nem elég elméletben ismernie az üdvösség feltételeit, hanem konkrét cselekedeteket kell tennie saját üdvössége érdekében.

A Jézus által példaként említett szűk, majd idővel bezáruló ajtó képe kissé félelmet kelt bennünk. Mi lesz, ha az ajtón kívül maradunk? A kint rekedők számára a bíró kimondja az ítéletet: Most már túl késő! Távozzatok! Nem fogtok bebocsátást nyerni! Ezt olvasván persze, hogy elfog minket a félelem és az aggodalom. Ugyanakkor jusson eszünkbe az is, hogy az irgalmas Isten nem vesztünket akarja, hanem üdvösségünket. Törekedjünk hát eljutni az üdvösségre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

2018. október 30. – Kedd (Lk 13,18-21)

k, 2018/10/30 - 00:00
Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.” Lk 13,18-21

Elmélkedés

Jézus két rövid példabeszédét olvashatjuk a mai evangéliumban az Isten országáról. Mindkettő azt szemlélteti, hogy egészen kicsiny dolgokból is kifejlődhet valami nagy. A kicsiny mustármag ha nem is hatalmas, de kisebb fává terebélyesedik. A kevéske kovász (élesztő) megkeleszti, többszörösére dagasztja a tésztát, amibe belekeverik. Jézus egészen hétköznapi példákat használ, hogy az egyszerű emberek is megérthessék Isten országának titkát, amelyet bölcselkedő emberi szavakkal nem lehet elmondani.

Ezekben a példabeszédekben érdemes észrevennünk azok prófétai jellegét. Jézus előre megjövendöli, hogy az Isten országa, amelynek meghirdetése éppen hogy csak elkezdődött, idővel növekedni fog. Példái a jövőt, a szüntelenül növekvő krisztusi közösséget szemléltetik, amely közösségben megnyilvánul Isten országa. Az örömhír terjedését, az Egyház növekedését nem lehet megállítani, ahogyan a növények fejlődését sem.

És tanuljunk még Jézus optimizmusából is! Most nem törődik a közösség tagjait érő és a közösséget hátráltató veszélyekkel, fenyegetésekkel. Az Úr biztos abban, hogy Isten országa megállíthatatlanul növekszik az idők folyamán. Én teszek-e valamit ennek érdekében? Isten nem azt kéri, hogy ültessek egy hatalmas fát, hanem hogy ültessek el egy kicsiny mustármagot, s ő majd gondoskodik annak növekedéséről.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, köszönöm, hogy gyermekeddé fogadtál és mennyei Atyámnak szólíthatlak téged. Amikor részesültem a keresztségben, te teremtettél újjá engem, te törölted el bűneim, te adtad nekem lelkem tiszta ruháját, te adtad szívembe a hitet, te indítottál el a hit útján, s te adtad szívembe a vágyat, hogy mindig téged keresselek. Segíts engem, hogy mindig a te szeretett Fiad, Jézus Krisztus útján, a hit útján, a kegyelem útján, a szeretet útján, az üdvösség útján, az örök élet útján járjak! Taníts meg engem arra, hogy miként élhetek úgy, hogy kedvedet találd bennem, s mindig a te szeretett gyermeked legyek!

2018. október 29. – Hétfő (Lk 13,10-17)

h, 2018/10/29 - 00:00
Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított, és a sokasághoz fordult: „Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!” Jézus feléje fordult, és megfelelt neki: „Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?” Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt. Lk 13,10-17

Elmélkedés

A mai evangéliumi jelenet helyszíne egy zsinagóga, de a leírásból nem derül ki, hogy melyik városról van szó. Bár Jézus továbbra is szívesen tanítja a népet nyilvános helyeken, emellett betér a szombati istentiszteletre útja során abba a zsinagógába, ahol éppen tartózkodik. Itt látja meg azt az asszonyt, aki immár tizennyolc éve beteg. Ő a kezdeményező, nem várja meg, hogy az asszony megszólítsa és segítségét kérje, hanem kezét ráteszi és meggyógyítja. Az esetnek természetesen szemtanúja a zsinagóga elöljárója, akinek reakciója kiszámítható. Képmutató vaksága megakadályozza abban, hogy meglássa a lényeget: Isten országának csodálatos megnyilvánulása az, hogy a beteg gyógyulást nyer. Az elöljáró a törvény betűjének rabja, ezért hangoztatja a szombati nyugalomra vonatkozó szabályokat, de nem képes meglátni az isteni törvények hátterét. Ő csak annyit lát, hogy valaki gyógyít, és ezt elítéli. Mivel nincs bátorsága ahhoz, hogy a csodát tevő személlyel forduljon szembe, ezért mérgében az összes jelenlévőhöz intézi szavait.

Az elöljáró kirohanása, negatív reakciója mellett figyeljünk oda a meggyógyult asszony pozitív reakciójára is. Ő Istent kezdi el dicsőíteni, ami annak elismerése, hogy Jézus cselekedetében Isten jósága mutatkozik meg, illetve az ő hálájának kifejezése. Isten felénk áradó jóságát és szeretetét megtapasztalva, ne felejtsünk el hálát adni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!

Szent Ágoston

2018. október 28. – Évközi 30. vasárnap (Mk 10,46-52)

v, 2018/10/28 - 00:00
Abban az időben: Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton. Mk 10,46-52

Elmélkedés

Látom már az Istent

Bódás János: Megvakult ember vallomása című verséből való a következő részlet:

„Nap, hold, csillagok nekem már kihunytak,

magasság, mélység sötétbe borultak,

semmivé törpült a közel, s a távol,

csak azt látom már ebből a világból,

ami örök! Nem látok semmit itt lent,

de látom, látom, látom már az Istent,

s most már tudom, így a vakság sem átok,

mert hunyt szemmel szebben, s tisztábban látok.”

A vers érdekessége, hogy egyáltalán nem elkeseredett vagy csalódott a hangulata, pedig talán ezt várnánk egy olyan embertől, aki korábban látott, de elvesztette látását. A versben megfogalmazott gondolatok, nem a megváltoztathatatlanba való beletörődésből születtek, hanem új dolgok megsejtéséből, megérzéséből, az értékek átrendeződéséből, egy új élethelyzetből, egy olyan új világ meglátásából, amelyet talán éppen a látók nem láthatnak vagy látnak meg nehezebben.

A mai evangéliumban is egy vak emberről olvasunk, a jerikói vakról, Bartimeusról, akinek életét gyökeresen megváltoztatja a Jézussal való találkozás, hiszen az Úr meggyógyítja őt, megajándékozza a látással. Minek köszönheti a vak koldus, hogy meggyógyult? Annak, hogy felismerte élete nagy lehetőségét! Ha magába roskadva és sorsába, gyógyíthatatlan betegségébe beletörődve ül az út mellett, akkor vak maradt volna haláláig. Ha azokra hallgat, akik el akarták őt némítani, akkor nem történt volna csoda vele. Mondjuk ki őszintén: Jézus nem vette volna őt észre. Ha Bartimeus nem kezd el kiabálni vagy ha abbahagyja a kiáltozást, amikor erre kérik őt, akkor Jézus nem vette volna őt észre és továbbhaladt volna az úton. Ha a vak koldus nem hívja fel magára a figyelmet, akkor a tömeg miatt Jézus nem vette volna őt észre. Ha Bartimeus nem nevezte volna őt „Dávid fiának”, azaz nem fejezte volna ki hitét, hogy Jézust a Messiásnak tartja, akkor az Úr cselekvés nélkül továbbmegy az úton.

Nem régen olvastam, hogy egy kortárs festőművész, amikor elkészül egy képével, akkor halványan, fehér festékkel átfesti az egész alkotást. Ennek köszönhetően a képek eredeti színe nem látszik, hanem olyan érzése van a szemlélőnek, mintha egy fehér függöny eltakarná a festményt. Érdekes és jelképes ez a módszer, amely talán arra utal, hogy a földi élet után lehull szemünkről a lepel, a fátyol, s meglátunk olyan dolgokat, amelyeket most csupán hiszünk, de nem ismerünk.

Azért hozom fel ezt a példát, mert az evangéliumokban a vakok meggyógyítása a hitre jutást szemlélteti. Így van ez Bartimeussal is. Ennek fényében értjük meg Jézus kijelentését, amelyet a csoda után mondott az immár látó embernek: „Menj, a hited megmentett téged.” Ha nem látom meg Isten gondviselő szeretetének jeleit a világban, akkor vak vagyok. Ha nem hiszek abban, hogy Isten vezeti életemet, akkor homályban élek. Ha nem vallom meg bűnösségemet Isten előtt, akkor a bűn sötétségében élek. Egyedül Isten képes felnyitni szemeimet, hogy meglássam mindazt a jót, amit nekem ad nap mint nap.

A legfőbb jó, amit Isten adni akar, az örök élet, amikor őt színről színre láthatjuk. Ahhoz, hogy eljussunk Isten színről színre látására, valaminek el kell múlnia, meg kell semmisülnie. Halálunkkal eljutunk a teljes homályba, a sötétségbe, mintegy megvakulunk, elveszítjük látásunkat, hogy aztán Isten újra felnyissa szemünket, látóvá tegyen minket, feltámasszon egy új életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A benned való hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész emberi életünket felépíthetjük. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. Ilyen bizonytalanok lehettek a vak Bartimeus első lépései is feléd. Hiszem, hogy egyedül te vagy képes kigyógyítani vakságomból. Hiszem, hogy csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik mindenféle bizonytalanság az életemben. Rád bízom, Uram, az életem! Vezess engem a hit útján, Isten titkainak útján!

2018. október 27. – Szombat (Lk 13,1-9)

szo, 2018/10/27 - 00:00
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.” Lk 13,1-9

Elmélkedés

Két tragikus esetre hivatkozva és a fügefáról mondott példabeszédével a megtérés fontosságára hívja fel Jézus a hallgatóság figyelmét. Az első eset jól tükrözi a korabeli Palesztína politikai helyzetét. A római megszállás ellen időről időre fellázadtak a zsidók, de ezeket a rómaiak katonai erővel általában hamar leverték. Lukács evangélista nem közli, hogy kik keresték fel és közölték Jézussal a vérengzés hírét, de vélhetően az ellenfelei lehettek, akik politikai állásfoglalást szerettek volna kicsikarni belőle az eset kapcsán. Láttunk már ilyet például az adófizetéssel kapcsolatban.

Válaszával Jézus eltávolodik a politikai témától és inkább vallási üzenetet igyekszik megfogalmazni. A korabeli közfelfogás szerint a betegségek, természeti csapások és szerencsétlenségek mögött az emberi bűn áll. Jézus felelete ezt a hagyományos szemléletet tükrözi, de egyúttal cáfolja is azt. Ne gondolja senki, hogy a Pilátus által megöletett emberek bárki másnál bűnösebbek voltak! Kijelentését egy másik példával is megerősíti, amely szintén akkoriban történhetett. Ne gondolja senki, hogy a ledőlt torony miatt életüket vesztő emberek bűnösebbek voltak másoknál és bűnük miatt jártak így!

Jézus itt mondja ki a lényeget: „ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” A párbeszédet a fügefa esete zárja, amely azt szemlélteti, hogy Isten időt ad a bűnbánatra, a megtérésre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt kérted egykor tanítványaidtól és azt kéred követőidtől most is, hogy tőled, a te példádból tanuljuk meg a szelídséget és az alázatot. Segíts minket, hogy követni tudjuk példádat! Te meghívsz minket a veled való szeretetközösségbe, az öröm asztalához. Boldogok vagyunk, hogy vendégeid lehetünk. Boldogok vagyunk, hogy leülhetünk ünnepi asztalodhoz. Boldogok vagyunk, hogy hívásodra szeretettel válaszolhatunk.

2018. október 26. – Péntek (Lk 12,54-59)

p, 2018/10/26 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”, és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság? Amikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mégy, igyekezzél még az úton kibékülni vele, hogy a bíróhoz ne hurcoljon. Mert ha a bíró elé visz, akkor a bíró átad a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vet téged. Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg tartozásodat az utolsó fillérig le nem fizeted. Lk 12,54-59

Elmélkedés

A bibliai idők időjárási megfigyelései bizonyára helytállóak voltak, bár aligha hasonlíthatóak össze napjaink meteorológiai tudományával. A sok évszázados tapasztalatok alapján az emberek bizonyos időjárási jelenségekből nagy bizonyossággal ki tudták következtetni, hogy milyen idő várható. A nyugatról érkező felhők esőt hoztak, a déli szél pedig hőséget. Erre utalnak Jézus mondásai a mai evangéliumban. Ezt követően az Úr panaszként fogalmazza meg, hogy az isteni jeleket mégsem ismerik fel az emberek. Vajon miért nem mutat az ember kellő igyekezetet és szorgalmat, hogy észrevegye és helyesen értékelje Isten jeleit? Miért nem mutat jószándékot, hogy elfogadja Isten útmutatásait? Miért nem hajlandó felismerni és elfogadni Isten vele kapcsolatos tervét? Miért nem látják meg Jézus kortársai a messiási idő, az üdvösség korszaka beköszöntét? Jézust nem fogadja el mindenki, sokan bizalmatlanok az általa hirdetett üzenettel szemben, mások értetlenül hallgatják az Isten országát meghirdető örömhírt.

Az események mögött ott húzódik egy rejtett vezérlő szál, amely összeköti a történéseket. A hitetlen ember előszeretettel nevezi ezt fejlődésnek vagy sorsnak, a hívő ember pedig isteni gondviselésnek. A hitetlen engedi, hogy az események sodra irányítsa életét, a hívő ember úgy gondolja, hogy Isten munkatársának hívja őt az üdvösség művének előmozdítására.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne gyengüljön el! Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk téged! Add, hogy felismerhessünk téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat! Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni neked! Add, hogy tudjunk mindig leborulni istenséged titka előtt!

2018. október 25. – Csütörtök (Lk 12,49-53)

cs, 2018/10/25 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.” Lk 12,49-53

Elmélkedés

Az Emberfia dicsőséges eljöveteléről szóló tanítás és figyelmeztetés után olyan mondások következnek az evangéliumban, amelyek Jézus első eljövetelének idejére vonatkoznak. Saját küldetésével kapcsolatban Jézus kijelenti: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!” Természetesen nem egy őrült gyújtogatóra kell gondolnunk, hiszen jelképes e kijelentés. A Bibliában a tűz az isteni ítéletet, a végső időkben várható megtisztulást jelképezi, valamint Isten szavát, amely szintén tisztító hatású annak hallgatói számára. A tisztulási folyamat ugyan fájdalommal jár, mégis elengedhetetlen a megújulás szempontjából.

Mindezek fényében már könnyebben megértjük a következő, szintén kissé rejtélyes mondás értelmét. Jézus ezt mondja: „Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!” A keresztség itt a vízben való alámerülést jelenti, amelyhez hasonlóan Jézus elmerül a szenvedések vizében, elborítja őt a halál hulláma, de szenvedésének és halálának értelme van, mert ebből az állapotból újjá fog születni a feltámadás által. Ez Jézus küldetése, és ennek beteljesítésére vágyakozik. Jézus ilyen értelmű alámerülésének, keresztségének tisztító hatása nem az ő személyén, hanem rajtunk fog megmutatkozni, azaz halála a mi megváltásunkat eredményezi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk, irgalom Istene! Nagy alázattal és bűneink beismerésével indulunk feléd. Tudatában vagyunk annak, hogy megbántottunk téged, s csak tenálad lelhetünk irgalomra. Irgalmad a te végtelen szeretetednek a jele. Taníts meg minket arra, hogy mindig meg tudjunk bocsátani embertársainknak, így fejezve ki szeretetünket feléjük. Tégy minket a szeretet és az irgalmasság hirdetőivé, hogy mindenki elindulhasson feléd, az irgalomban gazdag Atya felé.

2018. október 24. – Szerda (Lk 12,39-48)

sze, 2018/10/24 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt mondja magában: „Uram bizonyára késni fog”, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” Lk 12,39-48

Elmélkedés

Jézus továbbra is az Emberfia végső időkben bekövetkező eljövetelével kapcsolatban oktatja tanítványait. A mai evangélium első részében újabb hasonlattal igyekszik bemutatni mondanivalóját. A példázat középpontjában a kiszámíthatatlanság áll. Miként a házigazda nem tudja előre megmondani, hogy mikor fog érkezni házába a tolvaj, ugyanúgy a tanítványok sem tudják előre az Emberfia jövetelének időpontját. Elképzelhetetlen, hogy egy tolvaj előre figyelmeztetést küldjön a ház gazdájának, hogy mikor fog érkezni, hiszen ő éppen azt akarja kihasználni, hogy a házigazda nem elég éber. Az Emberfia a végső időben természetesen nem rossz szándékkal fog érkezni, de ugyanilyen váratlan lesz jövetele, annak idejét senki nem tudhatja előre. A keresztény embert éppen a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság készteti arra, hogy állandóan készen álljon az Úrral való találkozásra.

Jézus beszédét Péter apostol kérdése szakítja meg, amely átvezetést jelent egy újabb témára. Az új példa és annak tanulsága az Egyház vezetőinek szól: legyenek hűségesek, mert „aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” A vezetői feladat tehát fokozott felelősséggel jár, s aki nem akar felelősséget vállalni másokért, az inkább ne fogadja el a vezető beosztást.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!

2018. október 23. – Kedd (Lk 12,35-38)

k, 2018/10/23 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Lk 12,35-38

Elmélkedés

Tanítványai oktatása során Jézus új témába kezd a végső időkről, az Emberfia eljöveteléről. A keresztény ember, miközben azon a földön él, amelyet a teremtő Isten a gondjaira bízott, nem feledkezik meg arról, hogy Isten a mennybe várja, azaz végső sorsa túlmutat földi életén. A mai evangéliumi részben Jézus hasonlatot mond a kezükben égő gyertyával urukat váró szolgákról. A készenlét, a virrasztás jelképe ez az égő gyertya. Az aludni szándékozó ember még jóval az elalvás előtt eloltja lámpáját. Aki viszont ébren akar maradni, ébred akarja várni a hazatérő urat, az égve hagyja lámpáját, gyertyáját.

A szolgáknak szüntelenül készen kell állniuk, mert nem tudják előre, mikor fog megérkezni az úr, aki a hűségesen várakozókat megjutalmazza. Az áldozat a szolgák részéről valóban nagy, de a jutalom is nagy mértékű, olyan amire nem is számítanak. A példázat arra emlékeztet minket, hogy az Emberfia végső eljövetele váratlanul és meglepetésszerűen fog bekövetkezni. A példázatban említett szerepcsere, azaz hogy az úr szolgálja ki az ő szolgáit a földi viszonyok között elképzelhetetlen, de nem is erre vonatkozik, hanem az Emberfiára, Jézus Krisztusra, aki földi élete során sokféle módon példát adott arra, hogy nem uralkodni, hanem szolgálni akar.

Kész vagyok-e Krisztustól megtanulni a szolgáló lelkületet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Tanításod elkerülhetetlen módon szembeállítja egymással a jót és a rosszat, az igazságot és a hazugságot, az igazságosságot és az igazságtalanságot, a békét és az erőszakot, a benned hívőket és a veled szembefordulókat. Segíts minket, hogy mindig a te oldaladon álljunk és kitartsunk melletted! Te az Isten iránti szeretet tüzét akarod meggyújtani, felszítani bennünk, hogy ez a tűz megtisztítson minket. Ez jelzi számunkra, hogy Isten minket is kiválasztott, nekünk is szeretné megmutatni önmagát, hogy megismerjük őt és szeretetét. Urunk, gyújtsd meg bennünk az Isten iránti szeretet tüzét!

2018. október 22. – Hétfő (Lk 12,13-21)

h, 2018/10/22 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”. Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott, így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!” Lk 12,13-21

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet azzal kezdődik, hogy Jézus éppen tanítja az embereket, ebben azonban megzavarja, megszakítja valaki. Az ismeretlen személy azt kéri tőle, hogy legyen döntőbíró egy örökösödési ügyben. A kérést nem nevezhetjük szokatlannak, hiszen elterjedt volt, hogy családi vitás ügyekben, örökösödési kérdésekben az emberek az írástudókhoz, a rabbikhoz fordultak. A téma viszont váratlan egy ilyen helyzetben. Úgy tűnik, hogy miközben Jézus a vallásossággal kapcsolatos lényeges dolgokról tanít és a többség figyelmesen hallgatja őt, az illetőnek egészen máshol járnak a gondolatai. Őt nem érdekli sem a farizeusok képmutatása, sem a hitet érő veszélyek. Ő csak arra tud gondolni, hogy testvére nem adja meg neki azt a részt, ami a családi örökségből őt illeti. Jézus viszont elutasítja ezt a kérést, mert nem szeretne döntőbíró lenni anyagi ügyekben.

A helyzet azonban lehetőséget ad neki, hogy témát váltson és beszéljen a gazdagság és a kapzsiság veszélyéről. Példabeszédet mond egy gazdag földbirtokosról, aki boldog és nyugodt jövőt szeretne biztosítani magának, s úgy gondolja, hogy mindezt növekvő vagyonának köszönhetően el tudja érni. Azt hiszi, hogy az anyagi javak gyűjtésével boldog és hosszú lesz az élete, de nem számol azzal, hogy az élet értéke és hosszúsága egészen mástól függ.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, a te szereteted kormányozza bennem a képességeket és tetteimet, irányítsd munkámat, pihenésemet, jártamat és keltemet tetszésed szerint. A te szereteted égjen a szívemben, fenyítsen és vigasztaljon, alázzon meg és emeljen föl, égesse el tökéletlenségeimet és tartsa meg egész bensőmet a veled való kapcsolatban és a tökéletes engedelmességben. Lemondok a saját akaratomról; vezérelj azon az úton, mely neked tetszik, vezess, aki által akarsz, csak te légy az én mesterem.

2018. október 21. – Évközi 29. vasárnap, Missziós vasárnap (Mk 10,35-45)

v, 2018/10/21 - 00:00
Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Mk 10,35-45

Elmélkedés

Mindenki szolgája

A mai evangélium arról tanúskodik, hogy az apostoli testület sem egy tökéletes társaság, hanem gyarló emberekből áll. Jézusnak ezzel az emberi gyarlósággal kellett szembenéznie, amikor Jakab és János apostolok első helyet szerettek volna biztosítani a maguk számára. Majd a többiek részéről is megmutatkozik a gyengeség, hiszen ők is hasonlóan gondolkozhattak, ők is magukra gondoltak, amikor megnehezteltek, megharagudtak a testvérpárra. Jézus jól kezeli a helyzetet, ügyesen oldja fel az így keletkezett feszültséget, miközben helyes irányba tereli apostolainak gondolkodását, elképzeléseit.

A két apostol abból a korabeli elképzelésből indul ki, hogy az eljövendő Messiás majd egy király, uralkodó lesz. Kérésükkel kifejezik hitüket, hogy Mesterük személyében a Messiást tisztelhetik. Azt szeretnék, ha nekik megkülönböztetett hely, szerep jutna Jézus megvalósuló királyságában. Elképzelésük azonban túlzottan egyoldalú, hiszen csak a dicsőségre, Jézus királyi megdicsőülésére gondolnak. Úgy tesznek, mintha semmit sem értettek volna meg abból, amiről közvetlenül kérésüket megelőzően beszélt Jézus, tudniillik ekkor jövendölte meg immár harmadszor a rá váró szenvedéseket és halált (vö. Mk 10,32-34).

Jézus a következőt kérdezi tőlük: „Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Erre ők igennel válaszolnak. Szükséges megjegyeznünk, hogy aligha érthették ekkor, hogy mire is mondtak igent, mindenesetre az Úr nem kérdőjelezi meg elszántságukat, nem kételkedik szavaik igazságában, hanem kijelentésüket ígéretnek veszi.

Ezután hangzik el a párbeszédet lezáró lényeges kijelentés az Úr szájából: „hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült”, azaz nem ő, hanem a mennyei Atya fog erről dönteni. E kijelentésben megmutatkozik, hogy Jézusban mindig elsőbbséget élvez az Atya akarata és az Atyának való engedelmesség. Jól ismeri tanítványai vágyait, de ezek csupán emberi vágyak. Saját küldetését nem igazíthatja ezekhez az emberi elképzelésekhez. Ezzel arra tanít bennünket, hogy mi is igazítsuk elképzeléseinket a mennyei Atya szándékához!

A párbeszédet követően Jézus észreveszi, hogy a testvérpár fellépése ellenérzést ébreszt a többi apostolban, és szükségesnek tartja, hogy ezt késlekedés nélkül, a lehető leghamarabb feloldja bennük. További szavait már valamennyi apostolhoz intézi, beleértve Jakabot és Jánost is: „Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok.” Az ellentmondásos kijelentés szerint a nagyságot szolgálattal lehet elérni, az elsőséget pedig azzal, hogy az ember mindenkinek szolgájává válik. Az ellentmondást Jézus szolgálata teszi érthetővé. Ő mindenki szolgája lett, a mennyei Atyától kapott küldetése az, hogy mindenki megváltását szolgálja önfeláldozásával, a szenvedés és a kereszthalál vállalásával. Ezzel érthetővé válik mindaz, amiről korábban, szenvedésének háromszori megjövendölésével beszélt Jézus. Mindez Isten üdvözítő terve szerint fog bekövetkezni, az emberiség megváltása érdekében.

Ha életemet önzetlenül és nagylelkűen Isten és embertársaim szolgálatába állítom, számíthatok Isten jutalmára, az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek Isten! Te adod az apostoli buzgóságot, és te segítesz minden embert abban, hogy a visszautasítások és üldözések ellenére is hűségesek maradjanak hivatásukhoz, hitükhöz, Krisztus személyéhez. Neked köszönhető, hogy akik Krisztus szavaiban felismerték az örök életre vezető tanítást, azt ne tartsák magukban, hanem nagylelkűen továbbadják azt az igazságra éhezőknek és az örök életre vágyakozóknak. Tégy engem is az evangélium hirdetőjévé, az örömhír szolgájává!

2018. október 20. – Szombat (Lk 12,8-12)

szo, 2018/10/20 - 00:00
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok. Lk 12,8-12

Elmélkedés

A keresztény tanúságtétel fontosságára hívja fel figyelmünket Jézus kijelentése: „Aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt.” Szavainak nyomatékot ad, hogy a kijelentést negatív formában is megismétli: „Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt.” A keresztény ember hűsége és a hitben való kitartása nem marad titok és nem marad jutalom nélkül. Nem marad rejtve, mert az emberek észreveszik hit szerinti életét, de természetesen ez nem válhat soha képmutatássá. És nem marad el Isten jutalma sem, hiszen ő minden emberi jóságot lát, elismer és megjutalmaz. Botlások, tévedések, a hitben való ingadozások azonban előfordulhatnak egyeseknél. Nekik szól az ígéret, miszerint mindig lehetőség van a bűnbánatra, a jóvátételre és az újrakezdésre. Ne legyünk tehát túlzottan magabiztosak! Emlékezzünk Szent Pál apostol szavaira: „Hitünk kincse cserépedényben van, hogy a nagyszerű erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk” (2Kor 4,7).

A mai részlet záró kijelentése azokhoz a keresztényekhez szól, akik hitük miatt üldözést szenvednek. Bátorító számukra, hogy a Szentlélek velük lesz akkor, amikor eljön a hitben való kitartás és a hitről való tanúságtétel órája.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, annyi okunk volna a csüggedésre, a szorongásra, magunkba zárkózásra, annyi okunk volna a félelemre. De Jézus minket is megszólít: ne féljetek! Adj nekünk, Istenünk, nyitott szívet, készséges, hívő értelmet, befogadni kész, tiszta emberséget! Add, hogy félrevezető emberi szándékok ne zavarhassanak meg minket! Add, hogy e világ zűrzavarában téged hirdethessünk az aggódóknak, téged, aki ma is megszólítasz minket: ne féljetek!

2018. október 19. – Péntek (Lk 12,1-7)

p, 2018/10/19 - 00:00
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják. Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek! Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.” Lk 12,1-7

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus folytatja a farizeusok hamis vallásosságát leleplező beszédét, de ennek címzettjei már nem az érintettek, hanem szavait tanítványaihoz és a néphez intézi. A farizeusok legjellemzőbb ismérve a képmutatás. A kifejezés arra utal, hogy valaki a színházban vagy valamely közösségben szerepet játszik, nem igazi énjét, nem saját arcát mutatja mások felé. A képmutató személynek az a célja, hogy jó hírbe kerüljön, az emberek elismeréssel beszéljenek róla, ismerjék el vallási erényeit. Ehhez elegendőnek tartja egy bizonyos magatartás színlelését és beszédmód alkalmazását. Az emberek ugyanis hajlamosak arra, hogy csupán e külső jelek alapján hozzanak ítéletet másokról. Beszédében Jézus a képmutatást kovásznak nevezi. Miként a kovász, az élesztő átjárja és átalakítja a tésztát, amibe belekeverik, ugyanúgy a farizeusi lelkület természetesen nem jótékony, hanem kártékony hatással átjárja az egész közösséget, amelyben megjelenik.

A képmutató alakoskodás és színlelt jóhiszeműség azonban nem tarthat örökké, előbb-utóbb fény derül az igazságra. S ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy a képmutatással legfeljebb az embereket lehet megtéveszteni, Istent nem, mert ő jól ismeri szívünk minden szándékát. A megtévesztés soha nem győzhet az igazság felett, s ezt az igazságot majd Isten fogja kimondani rólunk a végső ítéletkor.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, küldj ma is követeket hozzánk, akik utadat előkészítik, akik igédet hirdetik, miként János, a Keresztelő tette. Küldj ma is követeket hozzánk, akik készek arra, hogy háttérben legyenek, hogy te, Urunk, bennünk növekedjél. Küldj ma is követeket hozzánk, akik érted és nem önmagukért élnek. Adj bocsánatot és új kegyelmet, hogy szolgálhassunk neked, és előkészíthessük számodra az utat az emberek között, hogy megvalósulhasson a te országod.

2018. október 18. – Csütörtök, Szent Lukács evangélista (Lk 10,1-9)

cs, 2018/10/18 - 00:00
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10,1-9

Elmélkedés

A mai napon a harmadik evangélium és az Apostolok cselekedetei szentírási könyv szerzőjét, Szent Lukácsot ünnepeljük. Művének ajánlásában Lukács arra hivatkozik, hogy igyekezett mindennek gondosan utánajárni és ismeretei az isteni ige szemtanúitól és szolgáitól származnak (vö. Lk 1,1-4). Ez a gondosság és pontosság mindvégig tetten érhető írásában, még akkor is, ha hellén-görög származása miatt nem mindig járatos a galileai és júdeai földrajzi viszonyokban és zsidó szokásokban. A mű lendületes és mély lelkiséget sugárzó. Lukács nem történeti értékű dokumentumot ír és nem kívülállóként beszéli el a Jézus körüli eseményeket, hanem maga is hívő ember, akit mélyen megérintett Krisztus személye és a keresztény tanítás és ezt igyekszik továbbadni másoknak, hogy ők is rátaláljanak a Krisztusban való hitre. Jézus tanító útját és tetteit úgy mutatja be az olvasónak, nekünk, mint aki egész földi életével és minden cselekedetével a mennyei Atya üdvözítő tervét valósítja meg, beleértve szenvedését, halálát és feltámadását is. Az evangéliumban Jézus mindvégig Jeruzsálem felé tart, az olvasó az apostolokkal és a tanítványokkal vele tart, így vezet minket Lukács a Golgotához, a keresztre feszítés helyéhez, hogy higgyünk a megváltásban és az üres sírhoz, hogy higgyünk a feltámadásban.

A kérdés csak az, hogy tovább tudunk-e innen lépni, mint Lukács is tette evangéliumának megírásával, azaz akarunk-e mi is az örömhír hirdetőivé válni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre jöveteled időpontját, de biztosak vagyunk abban, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre, türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!

2018. október 17. – Szerda (Lk 11,42-46)

sze, 2018/10/17 - 00:00
Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.” Lk 11,42-46

Elmélkedés

A tegnapi rész folytatásaként Jézus tovább beszél a farizeusok látszat-vallásosságáról, hamis jámborságáról. Hangneme egyre élesebb, határozottabb. Jól látja, hogy a könnyű és egyúttal teljesen haszontalan előírásokat aggályos igyekezettel, kínos pontossággal megtartják, de nem figyelnek oda az igazságosságra, az irgalmasságra és a szeretet gyakorlására, az isteni törvények alapelemeire. Miben áll a farizeusok vallásossága? Úgy tűnik, legalábbis a kívülállók számára, hogy a farizeusok első helyre teszik Istent, az istentiszteletet és az isteni törvények megtartását, valójában azonban Istent arra akarják felhasználni, hogy önmagukat magasztalják és kivívják az emberek elismerését. A zsinagógákban vagy a közösségi összejöveteleken szeretik elfoglalni az első helyeket, mert úgy képzelik, hogy az őket illeti meg. Vallási szempontból tökéletesnek gondolják magukat, akikről bárki példát vehet. A rang, az emberektől kapott tisztelet számít közöttük és nem a szeretet, nem a felebarát szolgálata. A farizeusi lelkület azért helytelen mert fölényre, uralkodásra, elismerésre törekszik, de hiányzik belőle az alázat és a bűnbánat.

Lukács evangélista egyáltalán nem törekszik tompítani Jézus meglehetősen heves hangnemét, mert feltehetően abban a korban, amikor művét írja az egyházi közösségben is megtapasztalható volt a farizeusi gondolkodásmód és így akarta felhívni kortársai és a későbbi idők keresztényeinek figyelmét a farizeusi magatartás veszélyére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét!

2018. október 16. – Kedd (Lk 11,37-41)

k, 2018/10/16 - 00:00
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!” Lk 11,37-41

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne egy farizeus háza, aki étkezésre hívja meg Jézust. A vendéglátó elcsodálkozott azon, hogy az étkezés előtt Jézus nem végezte el azt a szertartásszerű mosdást, amit a törvények előírtak. Megütközését talán a vendég iránti tisztelet miatt nem mondja ki nyíltan, de Jézusnak nem nehéz kitalálnia, hogy miért néz rá furcsán, hiszen ő is jól ismeri a zsidó hagyományokat. Jézus szükségesnek érzi, hogy reagáljon a helyzetre, de nem az a célja, hogy saját viselkedésére magyarázatot adjon. Bár szavait kifejezetten a vendéglátó farizeushoz intézi, azok a farizeusok nagyobb csoportjához szólnak, hiszen közülük vélhetően többen is jelen lehettek az étkezés alkalmával. A válasz tulajdonképpen példabeszéd jellegű, utal ugyan az edények étkezés előtti elmosására, de mégsem arról szól. Nehéz volna ugyanis elképzelni azt, hogy az edényeknek csupán a külsejét mosták volna el, belül pedig nem. A példázatban szereplő edények a farizeusokat jelentik, akik kínosan törekedtek azt a látszatot kelteni, hogy tökéletesen teljesítik a törvényi előírásokat. Ez azonban legfeljebb külső cselekedeteikre volt igaz, szívük szándéka messze állt ettől.

Jézus véleménye szerint a farizeusok vallásossága csupán látszat, miközben megfeledkeznek arról, hogy Isten mindig az ember szívének szándékait nézi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel!

2018. október 15. – Hétfő (Lk 11,29-32)

h, 2018/10/15 - 00:00
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

Lukács evangélista művében viszonylag későn kerül felszínre Jézus és a vallási vezetők közti ellentét, illetve a Jézus által feléjük elhangzó figyelmeztetés. Az Úr így kezdi szavait a mai evangéliumban: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék.” További szavaiból kiderül, hogy nem valamennyi kortársára, hanem csupán azokra a vallási vezetőkre gondol, akik olyan jelet kérnek, követelnek tőle, amivel istenségét bizonyítja. Ő azonban nem akar nekik ilyen jelet mutatni.

Miért tartja Jézus helytelennek az égi jel kérését és miért nem mutat ilyen jelet? A hívő embernek szüksége van arra, hogy megerősítéseket kapjon Istentől. Megerősítést a hitéhez. De a jel nem helyettesítheti a hitet. Aki hitetlen, az nem fog jelet kapni. Nem önmagában a jel kérése a rossz, hanem ha valaki hitetlenül kéri azt. Az soha nem bizonyítékok alapján hisz, mert a hit Istenre hagyatkozás.

Jézus azonban mégis fog jelet adni, mégpedig feltámadásának jelét. Ezzel kapcsolatban idézi fel Jónás próféta személyét, aki három napig tartózkodott a hal gyomrában, majd a hal partra vetette. Így élte át a halált és az újjászületést. Jézus szintén három napig lesz eltemetve, majd pedig feltámad a halálból. Feltámadásával igazolja végérvényesen, hogy valóban az Isten Fia.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te időt ajándékozol nekünk, és föltárod előttünk életünk értelmét. Segíts, hogy napjainkat számba tudjuk venni. Kérünk, segíts, hogy fölépíthessünk egy emberibb és boldogabb világot, amelyben nem a pillanatnyi érdekek, hanem az örök értékek határozzák meg az emberek cselekedeteit. Add, hogy tudjuk megosztani mindazt, ami jót és szépet birtokolunk. Add, hogy ne ragaszkodjunk a mulandó dolgokhoz, és szívünk tebenned váljék gazdaggá.

2018. október 14. – Évközi 28. vasárnap (Mk 10,17-30)

v, 2018/10/14 - 00:00
Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” Ekkor Péter megszólalt, és ezt mondta neki: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged”. Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap most, ezen a világon, otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet”. Mk 10,17-30

Elmélkedés

Tedd szabaddá a szívedet!

Az evangéliumi történet azzal kezdődik, hogy egy ember odalép Jézushoz. Ez a történet egy valódi találkozást mutat be. Márk evangélista nem árul el semmit az illető személyéről, mintha egyáltalán nem volna lényeges, hogy ki lehetett ő, hiszen végül minden jószándéka ellenére sem csatlakozott Jézushoz, nem lett az ő tanítványa. Az evangélista csak ennyit ír: „odasietett hozzá valaki.” A sietség azonban sokat elárul az illető jelleméről és szándékáról, hát még az a cselekedete, hogy Jézushoz érve azonnal „térdre borult előtte”, és így adta elő kérését. Valamilyen titokzatos erő sürgeti ezt az embert, szeretne valami számára nagyon lényegeset megtudni, s hisz abban, hogy sürgető kérdésére Jézus igaz választ tud adni.

Odasietett tehát Jézushoz valaki, egy ember, aki egy közülünk, s aki ismeri Isten ígéretét, az üdvösséget. Most azt szeretné megtudni, hogy mit kell tenni az üdvösség elnyerése érdekében. Az élet, az emberi létezés értelmére rákérdező nagy sóhajként fakad ki belőle: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”

Kérdése után a rövid párbeszédből kiderül, hogy ez az ember ismeri és megtartja Isten törvényeit, jónak, az örök életre vezetőnek tartja a parancsokat, ugyanakkor érzi azt is, hogy valami ennél többet kellene tennie, különben nem sietett volna kérésével Jézushoz. Bátran és magabiztosan kimondja magáról, hogy a törvényeket megtartotta és megtartja. Ennek alapján mondhatjuk: jónak látja önmagát, törvénytisztelőnek tartja önmagát, Istennek tetszőnek minősíti saját életét. És ne gondoljuk, hogy ez nagyképűség a részéről, hiszen ismeri az alázatot, amelynek jele, hogy kérését térden állva adja elő. És magunk elé képzelve a találkozást abban is biztosak lehetünk, hogy a Jézussal való beszélgetés közben is térdelve marad, talán csak a legvégén, a számára teljesíthetetlennek, vállalhatatlannak tűnő kérés elhangzását követően áll fel és távozik leverten, szomorúan.

Ő jónak látja önmagát, de milyennek látja őt Jézus? Biztos, hogy Jézus is meglátja benne a jót, meglátja nemes szándékát, meglátja igyekezetét és buzgóságát, észreveszi végső sorsáért való aggodalmát és felelősségérzetét, ugyanakkor megsejti gyenge pontját is, a vagyonhoz, az anyagi javak által nyújtott biztonsághoz és kényelemhez való ragaszkodását. Mit ér az Istennek való odaadás, ha csak annyit adok neki, ami a mindenkinek szóló parancsban szerepel? Mennyit ér az embertárs felé irányuló szeretet, ha csak annyit adok, amit kötelezőnek érzek? Mit ér a jószándék, ha csupán az előírások teljesítéséig jutok vele és nem tovább?

E kérdésekre, ugyanúgy mint az emberi élet nagy kérdéseire Jézus ad hiteles választ. Ő tanít minket a helyes élet útjára. Az ő törvényei határozzák meg azt, hogy a cselekedetek jók vagy rosszak, üdvösségünket szolgálják-e vagy kárhozatunkat fogják eredményezni. Ő nyilatkoztatja ki számunkra a mennyei Atya akaratát és meghívását a vele való boldog életre. Az élet és örök élet nagy kérdéseivel fordulj bátran Jézushoz! Ha minden felesleges dolognak helye van a szívedben, mindennek, ami nem az örökléthez, hanem ehhez a világhoz köt, akkor nem vagy még szabad ember. Tedd szabaddá a szívedet, teljesen szabaddá és akkor be tudod fogadni az üdvösséget!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Életünk során számtalan dolog elterelheti, eltérítheti figyelmünket a legfontosabbról, végső célunkról, az üdvösségről. Újra és újra vissza kell térnünk Isten hívásához, aki elültette szívünkben az örök élet vágyát. Vissza kell térnünk az első szeretethez, hogy megerősödve újra továbbinduljunk! Fáradság, küzdelem nélkül nem lesz eredmény, nem jutunk sokra, nem tudjuk teljesíteni tőled kapott hivatásunkat. Segíts, hogy mindent megtegyek, amit üdvösségem érdekében kérsz tőlem!

2018. október 13. – Szombat (Lk 11,27-28)

szo, 2018/10/13 - 00:00
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Erre ő így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!” Lk 11,27-28

Elmélkedés

Közvetlenül az ördöggel való szövetkezés vádja és az arra adott felelet után egy ismeretlen asszony kiált fel a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Az asszony bizonyára a többiekkel együtt elcsodálkozott Jézus ördögűző és a némáknak a beszéd képességét visszaadó erején, továbbá azon, hogy milyen bölcsen megfelelt a hamis vádakra. Az asszony Jézus anyját dicsőíti és arra utal, hogy mint anyát boldoggá tette őt a Jézushoz, azaz gyermekéhez fűződő testi kapcsolat. Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az ismeretlen asszony dicsérő szavai nem csupán Jézus anyjának szólnak, hanem elismerést is tartalmaznak Jézus személyéről. A dicséret annak is szól, hogy isteni hatalmát jó célra, az emberek megmentésére és gyógyítására használja fel, valamint bölcs feleleteivel meghátrálásra készteti azokat, akik hamis vádakkal illetik őt.

Felkiáltására az Úr azt feleli, hogy az igazi boldogságot az találja meg, aki hallgatja és meg is valósítja Isten szavát. Szűz Mária lelki nagysága sem önmagában abból fakad, hogy ő a Megváltó édesanyja, hanem abból, hogy teljesítette Isten akaratát, azaz elfogadta, hogy ő legyen a Megváltó anyja. Az örök életet, az üdvösséget sem önmagában annak köszönhetjük, hogy Isten gyermekei vagyunk, hanem annak, hogy megőrizzük az istengyermeki méltóságot és engedelmeskedünk mennyei Atyánknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

2018. október 12. – Péntek (Lk 11,15-26)

p, 2018/10/12 - 00:00
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbe hozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.” Lk 11,15-26

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet egy csodával kezdődik. Valójában kettős csoda történik: Jézus kiűzi az emberből az ördögöt és megszünteti az illető némaságát. Az evangélista azonban nem részletezi a csodát, hanem rögtön rátér Jézus ellenfeleinek vádjára: „az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket”, mások pedig égi jelet követelnek tőle. Jézus válaszát figyelemre méltó kifejezés vezeti be: „belelátott gondolataikba.” E gondolatolvasó képesség egyrészt azt jelentheti, hogy akkor is ismerte Jézus ellenfelei gondolatait, nézeteit, amikor azt nem mondták ki szavakkal. Másrészt azt is jelenti, hogy jól ismerte szándékaikat, azaz hogy miért fogalmaznak meg ilyen vádakat vele szemben, miért kérnek tőle különleges égi jelet. Harmadrészt azt is jelenti, hogy Istent nem lehet becsapni, nem lehet megtéveszteni, mert mindig felismeri az emberi rosszindulatból fakadó fondorlatokat, és minden helyzetben ismeri az igazságot.

Jézus válaszában, védekezésében az érvelés logikus és egyszerű. Az ördögök fejedelmének hatalma van a neki alárendelt ördögök felett. Megoszlás vagy lázadás bármikor előfordulhat, de ez a fennálló viszonyok, kapcsolatok megszűnéséhez vezet, tehát önmagában ellentmondás az, hogy az ördögök fejedelme segítené Jézust abban, hogy más ördögöket kiűzzön emberekből. Az ördögök fejedelme amúgy sem adna hatalmat ahhoz, hogy azt az ő uralma ellen fordítsák.

A váddal ellentétben Jézus isteni erejének birtokában szabadítja meg az embereket a gonosz hatalmától.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Én Istenem! Felajánlom magamat égő áldozatul irgalmas szeretetednek, hogy életem a tökéletes szeretet egyetlen hősi tette legyen. Könyörgök hozzád, hogy a benned rejlő végtelen szeretetnek árját öntsd át lelkembe, hogy az engem felemésszen, és a te szeretetednek vértanújává tegyen. Igen, így akarok elkészülni rá, hogy előtted megjelenhessek: a szeretet mártírhalálával akarok meghalni, s így egyenest a te irgalmas szereteted karjaiba repülni.

Lisieux-i Szent Teréz

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva