Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 49 perc 11 másodperc

2018. május 15. – Kedd (Jn 17,1-11a)

k, 2018/05/15 - 00:00
Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők– hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.” Jn 17,1-11a

Elmélkedés

Az elmúlt napokban Jézusnak az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédét olvastuk részletekben, amelyet tanítványaihoz intézett. Ezt követően szavai már a mennyei Atyához szólnak, hozzá imádkozik. Ez az imádság, amelyet Jézus főpapi imájának is nevezünk, csak János evangéliumában található meg. Az Úr most nem vonul félre, hogy egyedül imádkozzon, hanem övéi hallatára fohászkodik az Atyához. Szavaiból érződik, hogy küldetésének beteljesedését érzi. Az ima témája az, hogy földi küldetésével Jézus megdicsőítette az Atyát, de még hátra van egy lényeges cselekedet, amely végső dicsőséget szerez majd az Atyának. Ugyanakkor Jézus várja, hogy az Atya is dicsőítse meg őt. Ő ugyan nem mondja ki, hogy mivel fogja őt megdicsőíteni az Atya, de mi már tudjuk, a halálból való feltámasztással.

Ugyanakkor mégis utalás történik a feltámadásra, hiszen ezután Jézus azt kéri az Atyától, hogy örök életet adhasson az embereknek, azoknak, akik megismerték őt és hittek abban, hogy ő az Atya küldötte.

Jézus arról beszél, hogy az Atya „minden ember fölött hatalmat adott neki”, azaz küldetése egyetemes. Imája is minden emberért szól, miként önfeláldozása is minden ember számára eredményezi a megváltást.

Az ember válasza az, hogy törekszik az Atya és az ő küldötte, a Fiú megismerésére. Ez a földi életben a hit által történik, amíg halálunk és feltámadásunk után el nem jutunk arra az állapotra, hogy színről színre lássuk Istent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, adj éleslátást a dolgok észlelésére, erőt azok megragadására és megtartására; képességet és rátermettséget arra, hogy ezekhez még mindig hozzá tudjak tanulni! Adj tévedhetetlen ítéleteket a számba! A helyes beszéd kegyelméért is esdeklek! Döntsd el nálam mindig a kezdetet, határozd meg előrehaladásom irányát, és biztosítsd a vég sikeres és eredményes kimenetelét!

Aquinói Szent Tamás

2018. május 14. – Hétfő (Jn 16,29-33)

h, 2018/05/14 - 00:00
Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.” Jn 16,29-33

Elmélkedés

Jézus búcsúbeszédét hallgatva az utolsó vacsorán, végre a tanítványok is megszólalnak és hitvallást tesznek arról, hogy Jézus valóban az Atyától jött. A hit útján haladó ember számára mindig annak elfogadása jelenti a fordulatot, hogy Jézus a mennyei Atya Fia, az ő küldötte. Amíg nem jutunk el ennek felismerésére, addig Jézusban csak egy embert látunk és értetlenül fogjuk hallgatni tanítását és szemlélni cselekedeteit. De attól a pillanattól kezdve, hogy meglátjuk benne Isten Fiát, azaz azt, hogy nem csak valóságos ember, hanem valóságos Isten is, a hit által megvilágosodik számunkra, hogy tanítása az örök életre vezető igazság, cselekedetei pedig annak megnyilvánulásai, hogy az irgalmas Isten jelen van a világban.

Jézus ismét prófétai szavakat használ, amikor arról beszél, hogy szenvedése és halála láttán övéi szétszélednek, illetve elhagyják, de ez a kijelentés nem csak egykori tanítványaira vonatkozik, hanem az Egyház életére is. Mégis nagy lelki nyugalommal beszél arról, hogy sosem marad egyedül, mert az Atya mindvégig vele van. Vele van még akkor is, amikor elszenvedi a halált. Ez az óra alkalom Jézusnak arra, hogy kifejezze és megerősítse az Atya iránti bizalmát és engedelmességét. Emberi szemmel nézve szerencsétlenségnek és a rossz győzelmének minősítenénk halálát, de mivel önként vállalta a szenvedést és a halált az Atya iránti engedelmességből, ezért értékessé válik az Atya szemében. Az Úr győzelme a halál felett előre hirdeti a mi feltámadásunkat is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Teremtő Istenünk, te úgy rendezel mindent, hogy aki felfuvalkodhatna a neki juttatott ajándék miatt, az alázkodjék meg hiányai miatt. Egyszer kegyelmeddel fölemelsz valakit, más dologban meg megalázod. Uram, add, hogy jól gazdálkodjunk sokféle kegyelmeddel, legyünk meggyőződve arról, hogy a nekünk juttatott adományok voltaképp másokéi, mivel az ő javukra adattak. Add, hogy a szeretet által kölcsönösen szolgáljuk egymást. Ennek során megértjük, hogy mások adományai egyben a mieink is, és saját adottságainkat is úgy ajánljuk fel másoknak, mintha valamennyi az övék volna.

Nagy Szent Gergely

2018. május 13. – Vasárnap, Urunk mennybemenetele (Mk 16,15-20)

v, 2018/05/13 - 00:00
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket. Mk 16,15-20

Elmélkedés

Kövessük Jézust a mennybe!

Jézus mennybemenetelének mai ünnepén az evangéliumban arról olvasunk, hogy az Úr parancsot ad apostolainak, hogy az egész világon hirdessék az ő evangéliumát, örömhírét. E missziós parancs és küldés által az örömhír terjedésének, Isten országa növekedésének a szolgáivá válnak az apostolok. Jézus csak egy szűk körben, főként az ószövetségi választott nép körében és néha pogányok számára hirdette az örömhírt, amelynek címzettjei közé az apostoli lelkületű Egyház korszakában már minden ember beletartozik. Az üdvösség örömhíre, az örök életre vezető tanítás megismerése nem egyesek kiváltsága, hanem egyetemesen szól mindenkinek, és a Jézus által megbízottak kötelessége és felelőssége, hogy ez az igazság minden kor emberéhez eljusson.

Jézus nagyon világosan beszél azzal kapcsolatban, hogy mi a küldetés tétje: „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” Ennek tudata felelősséget jelent mind a küldöttekre, mind azok számára, akikhez küldetésük szól. A küldöttek felelőssége abban áll, hogy ha nem teljesítik az Úrtól kapott megbízást, akkor az ő hanyagságuk, tétlenségük miatt nem fogják sokan megismerni az üdvösségre vezető igazságot, és nem fognak válaszolni Isten hívására. A másik oldalon az emberek felelőssége abban áll, hogy ha hallják az Úr küldetésében járók igehirdetését, akkor fogadják azt el személyes döntésükkel, amely elfogadás a hitben és a megkeresztelkedésben mutatkozik meg. Jézus tehát itt azt az ígéretet fogalmazza meg, hogy aki hittel elfogadja őt, mint Isten Fiát és Megváltót, és hitének jeleként megkeresztelkedik, az el fog jutni az üdvösségre. Az érem másik oldala, hogy aki megismeri ugyan az ő tanítását, de elutasítja azt, azaz nem születik meg benne a hit, az a kárhozatra jut. Ezt nem fenyegetésnek, hanem inkább figyelmeztetésnek kell tekinteni, amely a személyes felelősség alapján minden emberre vonatkozik, azaz mindenki maga felel azért, hogy elindul-e a hit útján és eljut-e ezen az úton az üdvösségre. Saját kárhozatáért senki ne hibáztasson másokat, hiszen ezért egyedül ő maga tehet!

Ugyanakkor Jézus ígéretei nem csak a végső időkre, nem csupán az üdvösségre vonatkoznak, hanem arra is, hogy akik küldetésében járnak és hűséggel végzik igehirdető, hitterjesztő szolgálatukat, azok már földi életükben megtapasztalhatják az Úr csodálatos erejét és kegyelmi segítségét, amely örömmel tölti majd el őket és megerősíti valamennyiüket küldetésük teljesítésében.

A missziós parancs elhangzása után Márk evangélista egyetlen mondatban foglalja össze Jézus távozását a világból: „Az Úr Jézus felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján.” Ez a megfogalmazás magába foglalja Jézus földi küldetésének beteljesítését és lezárását, valamint azt, hogy visszatért a mennybe, ahol örök helye van a dicsőségben. A mennybemenetel annak kifejezése, hogy az Atya megdicsőíti, felmagasztalja a Fiút engedelmességéért és önfeláldozásáért, és ebben az értelemben szoros kapcsolatban áll az Úr feltámadásával, amely esemény szintén az Atyának köszönhető, mellyel megdicsőíti a mindhalálig engedelmes Fiút. Jézus mennybemenetele nem azt jelenti, hogy elhagy minket, hanem azt, hogy utat mutat számunkra a mennyország felé és felkelti bennünk a vágyat, hogy kövessük őt a mennybe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te minket is a mennybe vársz. Megmutatod nekünk az utat, az üdvösség útját, a mennybe vezető utat, és azt szeretnéd, ha mindannyian eljutnánk oda. Tanítványaidként erre a sorsra számíthatunk. Segíts, hogy ne feledkezzünk el arról a parancsról, amit egykor az apostoloknak adtál, s amely nekünk is szól: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot!” Segíts, hogy hűséges tanítványaid legyünk, hozzád vezessük az embereket! Segíts felismernünk, hogy ez a mi küldetésünk!

2018. május 12. – Szombat (Jn 16,23b-28)

szo, 2018/05/12 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához. Jn 16,23b-28

Elmélkedés

Jézus búcsúbeszédének mai részletéből kiderül, hogy az Atya szereti a Krisztushoz tartozó tanítványokat és teljesíti kéréseiket, amelyeket a Fiú nevében intéznek hozzá. A tanítványok örömét teljessé teszi a mennyei Atyának ez az ajándéka. A teljes öröm a Szentlélek bennünk végzett munkájának gyümölcse. A Szentlélek átalakítja szívünket és lelkünket, Krisztushoz tesz minket hasonlóvá, hogy azon a lelki úton haladhassunk, amely az Atyához vezet, illetve amely úton helyesen ismerjük meg magunkat és megnyílhatunk embertársaink felé a szeretet gyakorlásában. E lelki úton újra felfedezzük, megtapasztaljuk az Atya felénk áradó szeretetét, amely a megváltásban éri el tetőpontját, és amely ismételten testet ölt bűneink megbocsátásában. Ha engedjük, hogy a Szentlélek őszinte bűnbánatra indítson minket, mégpedig Isten iránti szeretetből fakadó bűnbánatra, akkor meg fogjuk érezni annak örömét, hogy Isten eltörli, megbocsátja bűneinket.

A részlet utolsó szavai megvilágítják a Krisztusban való hit tartalmát. Hisszük, hogy az Atyától jött el a világba. Hisszük, hogy az Atyának engedelmeskedett, amikor vállalta a szenvedést és a halált. Hisszük, hogy Jézusnak az Atya iránti engedelmessége és önfeláldozása szerezte meg számunkra a megváltást. Hisszük, hogy az Atya támasztotta fel őt a halálból. Hisszük, hogy mennybemenetelével az Atyához tért vissza.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, aki Palesztina útjain zarándokolva kiválasztottad és meghívtad az apostolokat, és azzal bíztad meg őket, hogy hirdessék az evangéliumot, a híveknek jó pásztorai legyenek, és ünnepeljék az istentiszteletet, add, hogy ma se hiányozzon Egyházadból a sok szent pap, aki mindenkihez elviszi halálod és feltámadásod gyümölcseit.

Szent II. János Pál pápa

2018. május 11. – Péntek (Jn 16,20-23a)

p, 2018/05/11 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem. Jn 16,20-23a

Elmélkedés

Jézus világosan látja, hogy búcsúbeszéde, távozásáról és az azt követő időkről szóló kijelentése szomorúsággal tölti el tanítványait, ezért igyekszik őket megvigasztalni. Megérteti velük, hogy jól ismeri gondolataikat és érzéseiket, és azt is látja előre, hogy milyen nehézségekkel kell majd szembenézniük távozása után. Ismét említésre kerül a Krisztushoz tartozó hívő közösség és a hitetlen világ szembenállása, amely tulajdonképpen annak folytatása, ahogyan az Urat fogadta a világ. Egyesek, akik korábban ellenfelei voltak, örülni fognak halálának, mert úgy vélik majd, hogy sikerült végleg megszabadulniuk a vándortanítótól, aki újításaival sok kellemetlenséget okozott nekik. Ők akkor is örülni fognak majd, amikor a hitújító halála után ügye veszni látszik.

A krisztusi tanítványok szomorkodásának oka egyrészt az Úr távozása, másrészt az őket érő támadások, üldözések. Szomorúságuk azonban nem lesz végleges, mert örömre fog fordulni. E fordulatot ahhoz hasonlítja Jézus, hogy a szülő asszony fájdalma is örömre változik. Áthatja őt az anyai öröm, amely maradandó és amely elfeledteti a korábbi nehézségeket, fájdalmakat. A tanítványoknak is ilyen örömben lesz részük, hiszen a Jézus halála miatti szomorúságuk után a feltámadt Úrral való találkozás öröme fogja eltölteni őket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, ma meg akarom ismételni ígéretemet, amelyet a keresztségben fogadtam: ellene mondok az ördögnek, a világnak, az érzékiségnek, a pompának, a test kívánságainak. Igen, ebben a szándékomban egyúttal neked szentelem egész lelkemet minden erejével, és testemet minden képességével.

Szalézi Szent Ferenc

2018. május 10. – Csütörtök (Jn 16,16-20)

cs, 2018/05/10 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.” Jn 16,16-20

Elmélkedés

Az evangéliumokban többször is rácsodálkozhatunk arra, hogy Jézus prófétai módon beszél, azaz olyan dolgokat tár fel tanítványainak vagy a népnek, amelynek megvalósulása a jövőben várható. Nem érdemes csodálkoznunk azon, hogy éppen az ilyen jellegű prófétai kijelentéseit értik a legkevésbé azok, akik hallják, gondoljunk csak például arra, amikor tanító útja során háromszor is beszél arról, hogy szenvednie kell, megölik, de feltámad a halálból. A mai evangéliumban is egy ilyen kijelentés hangzik el: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem.” Érthető, hogy e szavak értetlenséget váltanak ki a tanítványokból. E prófétai kijelentéseknek éppen az a lényege, hogy eljön majd megvalósulásuk pillanata és akkor megvilágosodik a tanítványok előtt, hogy az Úr miért is mondta ezeket korábban.

Eltávozásáról és visszajöveteléről is így beszél Jézus. Eltávozásán halálát, visszajövetelén pedig feltámadását kell értenünk. Láthatjuk, hogy az emberi gondolkodás milyen könnyen félrecsúszik, hiszen az apostolok megragadnak a „kis idő” titokzatosságán és nem figyelnek a lényegre, beletemetkeznek a távozás okozta szomorúságba és nem gondolnak a visszatéréskor rájuk váró örömre, arra a maradandó örömre, amelytől senki sem foszthatja meg őket. Az örömet meghirdető prófétai szavak a feltámadás utáni találkozásokban valósulnak meg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hála neked, szentséges Atyánk, mert megadod nekünk, hogy látható szentélyt építsünk, mely Isten és ember kegyelmi kapcsolatának csodálatos jelképe és színhelye: ide várod jóságos szívvel az élet zarándokútját járó népedet. Híveidből is itt építesz magadnak élő templomot, és itt gyarapítod világszerte elterjedt Egyházadat, hogy Krisztus titokzatos testévé váljék, és mennyei Jeruzsálemmé legyen végül, mint valóra vált béke-látomás. Ezért szentjeid boldog seregével együtt a dicsőség templomában magasztalunk téged.

2018. május 9. – Szerda (Jn 16,12-15)

sze, 2018/05/09 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.” Jn 16,12-15

Elmélkedés

Az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédének következő részletében az eljövendő Szentlélek szerepéről ad tanítást Jézus, erről olvasunk a mai evangéliumban. A Jézus által megkezdett művet, a megváltást, a Szentlélek úgy teszi hatékonnyá az idők végezetéig, hogy megszenteli az Egyházat. Isten Lelke belülről hatja át az Egyház közösségét és annak tagjait, segítve mind a közösséget, mind az egyéneket a hitről szóló tanúságtételben. Az emberiség története nem olyan folyamat, amely a maga természete szerint halad előre, hanem hitünk szerint üdvtörténet, azaz Isten és az ember állandó párbeszéde, amely lépésről lépésre segíti az egész emberiséget, hogy az üdvösség útján haladjon. A Szentlélek az Egyház valamennyi tagja számára megadja a hit világosságát és megerősít a hitben. Erre utal az a megjegyzés, hogy a „teljes igazságra” vezet el a Lélek.

Az apostoli lelkület egyik lényeges jellemzőjét értjük meg itt. Nem csupán az a kinyilatkoztatás, amit Jézus hirdet, illetve ami megvalósul halálával és feltámadásával, hanem az is, amit a Szentlélek megértet az apostolokkal és a tanítványokkal a Krisztus-eseményről. Az apostoli küldetést leszűkítenénk, ha csak Jézus tanításának ismétlését értenénk alatta. E küldetés lényege, hogy az Úr haláláról és feltámadásáról tegyünk tanúságot, mint a megváltás forrásáról, és ezt a Szentlélek érteti meg mind az egykori apostolokkal, mind napjaink Egyházának tagjaival. Mi is küldöttek, apostolok vagyunk, akik az igazságról, Krisztusról teszünk tanúságot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem, hozzád tartozom, és nem mondasz le rólam. Hálát adok, hogy kegyelmed halálom napjáig ingyenes, hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon tőlem. Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha, ha el is fordulok tőled, te akkor is rám találsz. Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem számítok rá. Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe. Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz, csak az örök lehetőség, hogy bennem élve, általam kifejezd magad. Szólj rajtam keresztül, nyilvánulj meg bennem, hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak te. Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban.

2018. május 8. – Kedd (Jn 16,5-11)

k, 2018/05/08 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.” Jn 16,5-11

Elmélkedés

A Szentlélek megígérése után Jézus beszédének hangulata ismét a búcsúzás felé hajlik. Jézus tudja, hogy nem maradhat személyesen itt ebben a világban. Az Atyától jött el, az ő küldötteként tevékenykedett, tehát földi küldetése azzal fog befejeződni, lezárulni, hogy visszatér az Atyához. Az elmenetelében, távozásában nem azt kell látnunk, hogy nincs többé köztünk személyesen, hanem azt, hogy hazatért, visszatért a mennyei Atyához. A tanítványok még nem értik egészen, hogy mire gondol, amikor elmenetelről beszél, de nem is kérdezik őt erről. Ők inkább átengedik magukat a távozás miatti pillanatnyi szomorúságnak és nem gondolnak a távolabbi jövőre. Jézus azzal magyarázza távozásának szükségességét, hogy addig nem jöhet el a világba a Szentlélek, nem erősítheti, nem vigasztalhatja tanítványait.

Amikor Jézus távozására és a Szentlélek eljövetelére gondolunk, akkor nem helycseréről van szó, mintha eddig Krisztus képviselte volna az Atyát a világban, mostantól pedig a Szentléleknek lesz ez a szerepe. Sokkal inkább az üdvösségtörténet beteljesedését kell ebben látnunk. Krisztus eljött, véghezvitte a megváltás művét, távozása után pedig megkezdődik az Egyház ideje, a hit és a tanúságtétel korszaka, amelyben mindvégig velünk van a Szentlélek. Az Egyház tagjaiként örülnünk kell Jézus távozásának, hiszen így utat mutat nekünk az Atya felé, az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!

2018. május 7. – Hétfő (Jn 15,26-16,4a)

h, 2018/05/07 - 00:00
Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Jn 15,26-16,4a

Elmélkedés

Jézus tovább folytatja azokat a gondolatokat, amelyek arról szólnak, hogy mit tegyenek tanítványai, ha a világ részéről ellenségeskedéssel, gyűlölettel találkoznak. Nem elmenekülni kell az ilyen helyzetek elől, hanem fel kell ismerni azt, hogy éppen ezek a helyzetek adnak lehetőséget a Krisztusról szóló tanúságtételre. Távozása után az Úr azért küldi el az Atyától a Szentlelket, hogy ebben a tanúságtételben segítségére legyen övéinek. Az Egyház tapasztalata, hogy Krisztus ígérete a Szentlélek elküldésére vonatkozóan pünkösdkor valóban beteljesül, és a Lélek jelenléte, működése azóta is érezhető. A Szentlélek elsőként az apostolokat tölti el a tanúságtétel erejével, hogy elmondhassák mindazt, amit Mesterük mellett átéltek. Egyrészt történeti tanúk ők, akik a Krisztus-eseményt hirdetik, másrészt hitbeni tanúk, akik megértették az Úr megváltó küldetését és hittek abban, hogy az Atya küldötteként tett mindent.

A tanúságtétel ebből a szempontból a hit terjesztését jelenti. A Szentlélek ugyanis kiárad a későbbi korokban is mindazokra, akik Krisztust követik és őket is tanúságtételre ösztönzi. Az ő esetükben az időbeli távolság miatt már nem beszélünk történeti tanúságról, hitbeliről viszont annál inkább. Hívő emberként így kapcsolódunk be az Egyház apostoli küldetésébe: a hit szerinti életünk másokban is hitet ébreszt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!

2018. május 6. – Húsvét 6. vasárnapja (Jn 15,9-17)

v, 2018/05/06 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást! Jn 15,9-17

Elmélkedés

Aki életét adja

A szeretet parancsának kifejtése során Jézus a következőket mondja: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek.” Majd pedig megerősíti, hogy tanítványait és követőit nem szolgának tekinti, hanem barátként tekint rájuk. Ebben a rövid részletben háromszor is szerepel a barát kifejezés, míg írásának többi részében János evangélista meglehetősen ritkán használja. A barát szó használatával Keresztelő János Jézusról szóló tanúságtételében találkozunk először. János jól tudja, hogy nem ő a Messiás, hanem Jézus. Ő tehát nem a vőlegénynek, hanem a vőlegény barátjának nevezi magát, aki együtt van a vőlegénnyel és együtt örül vele (vö. Jn 3,29). Egy másik előfordulási hely, amikor Jézus hírt kap Lázár betegségéről, akkor ezt mondja: „Lázár, a mi barátunk, elaludt. Megyek, hogy fölkeltsem álmából” (Jn 11,11), aztán elindul és visszahívja a halálból Lázárt. Jézus szenvedéstörténetében szintén előfordul a barát említése. Amikor a római helytartónak, Pilátusnak az a szándéka, hogy szabadon bocsátja Jézust, akkor a zsidók így kényszerítik ki belőle a halálos ítéletet: „Ha elbocsátod, nem vagy a császár barátja” (Jn 19,12).

E jelenetektől eltérő értelmű az a barátság, amiről Jézus a szeretet kapcsán beszél. „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért.” Nyilvánvaló, hogy az Úr kereszthalálának titkára és értelmére világít rá ez a kijelentés, amely hamarosan meg is fog valósulni. Azért nevezi barátainak tanítványait, mert mindent közölt velük, amit az Atya rábízott. Jézus példája azt bizonyítja, hogy a szeretet több mint érzés, miként azt sokan gondolják napjainkban. A valódi szeretet nem merül ki a szavakban, nem elégszik meg az érzés gyakori hangoztatásával, hanem cselekedetekben nyilvánul meg. Azt látjuk, hogy Isten is az ő tetteiben mutatja meg az emberek, az emberiség iránti szeretetét. A mennyei Atya megmutatja azzal, hogy megteremti az embert és a számára élettérként szolgáló világot. A második isteni személy, a Fiúisten szeretete megmutatkozik a megváltás művében, a Szentlélek szeretete pedig abban, hogy megszenteli és az üdvösség útján vezeti a Krisztusban hívőket.

Az emberek közti barátságot a bizalom, a hűség, az önzetlenség jellemzi. Ha két ember nem bízik meg egymásban, akkor nem beszélhetünk köztük barátságról. Ha két ember nem tud egymás mellett kitartani a nehézségek és a gondok idején, és nem ragaszkodnak egymáshoz kölcsönösen, akkor nincs szó köztük barátságról. Ha két ember viszonyában nem élvez elsőbbséget a másik javának szolgálata, előmozdítása, hanem mindegyikük csak a maga hasznát keresi a kapcsolatban, akkor nem nevezhetjük őket barátoknak. Isten és az ember kapcsolatában szintén személyekről van szó, amely személyek között alapvető szerepe van a három tulajdonságnak. Isten bizalommal tekint az emberre, szövetségre, szeretetkapcsolatra akar lépni mindenkivel. Bizalmának jele, hogy meghív minket a vele való életre. Megígéri, hogy eljuthatunk az örök életre, ha parancsai szerint élünk, és ehhez az ígéretéhez, mint szeretetének egyik jeléhez, hűséges marad. Isten önzetlenségének legszebb példája, hogy önmagát adja nekünk a Fiú megtestesülésével, aki feláldozza magát a kereszten minden emberért. Íme, a gyakorlati jelei annak, hogy Isten barátként tekint ránk és szeret minket.

Hogyan válaszolok Isten barátságára és szeretetére? Ha rábízom életemet, kitartok mellette és felajánlom magamat neki, akkor részem lesz majd örökké tartó szeretetében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor ezt mondtad tanítványaidnak és valamennyi követődnek: „Barátaimnak mondalak benneteket.” Barátsággal fordultál még a bűnösökhöz is. Te minket is barátságra hívsz. Barátként gondoltál ránk, amikor életedet adtad értünk. Te mindig barátként tekintesz ránk. Szükségünk is van barátságodra, szeretetedre. Barátságod segítsen minket abban, hogy emberi kapcsolatainkban is sikerüljön megvalósítanunk az igaz barátságot!

2018. május 5. – Szombat (Jn 15,18-21)

szo, 2018/05/05 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.” Jn 15,18-21

Elmélkedés

Jézus búcsúbeszédének előzményében megismertük, hogy az iránta való szeretet és a felebarátaink iránti szeretet élteti a krisztusi közösséget. A közösség azonban találkozik a világgal, és a kifelé irányuló kapcsolatban találkozik azzal, hogy nem mindenki fordul felé szeretettel. Ennek oka Krisztus örömhírének meg nem értése vagy elutasítása. Az ő magatartásuk éppen annak a szeretetnek az ellenkezője, ahogyan a krisztust követők egymáshoz viszonyulnak. A hívő emberek Krisztusért fordulnak szeretettel egymás iránt, őt látják ugyanis felebarátjukban, a nem hívők viszont Krisztus miatt fordulnak feléjük ellenségesen. Amikor János evangélista néhány évtizeddel az Úr mennybemenetele után lejegyzi ezeket a jézusi mondásokat, akkor már konkrét tapasztalata van azok igazságáról, a krisztusi közösségre már ránehezedik a világ ellenségeskedése.

Krisztus tanítványát nem érheti váratlanul ez az ellenségeskedés és gyűlölet, hiszen az Úrnak is ebben volt része. Őt sem fogadták mindenhol szívesen, őt is üldözték, sőt végül meg is ölték. Az emberi gyűlölet lehetséges oka az, hogy az emberek nem ismerik az Atyát, aki Jézust elküldte a világba. Ha ismernék őt, megértenék azt, hogy az Atya az ő irgalmasságát és szeretetét mutatta meg Fiában, Jézusban, és az emberektől nem a gyűlölet, hanem a szeretet gyakorlását és a megbocsátást várja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

2018. május 4. – Péntek (Jn 15,12-17)

p, 2018/05/04 - 00:00
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!” Jn 15,12-17

Elmélkedés

Ezekben a napokban Jézusnak az utolsó vacsorán mondott beszédét olvassuk részletekben az evangéliumban. A mai részben Jézus a szeretet kötelezettségére hívja fel figyelmünket. Az nem jelent újdonságot, hogy szeretettel kell embertestvéreink felé fordulni, az viszont már újdonság, hogy ennek példája az Úr szeretete. Jézus ezt mondja ugyanis: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!”

E kijelentés után kifejti, hogy ő hogyan szeret minket. Úgy tekint ránk, mint barátra. Bár Isten és az ember kapcsolatára helyénvalóbb volna alkalmazni az Úr és a szolga viszonyát, Jézus mégsem ezt teszi, hanem barátjának nevezi azokat, akik törvényei szerint élnek. A szeretetkapcsolat kezdeményezője Jézus, az ő szeretete mindig megelőzi a miénket. Nekünk ajándékozza szeretetét, hogy ezt viszonozzuk és adjuk mi is tovább másoknak. A szeretet gyakorlásáért nem csak az örök életben kapunk jutalmat Istentől, hanem már a földi életben is érezhetjük a természetfeletti jutalmat, azaz Isten odafigyel kéréseinkre és meghallgatja azokat, ha Jézus nevében terjesztjük elé. János evangélista itt feltárja a megváltás egyik gyümölcsét: Jézus azonosul velünk emberekkel, ezért az Atya, elfogadja mindazok kérését, akik Jézussal egyesülve fordulnak hozzá. Jézus önfeláldozó szeretetét egyetlen ember sem tudja felülmúlni, de nincs is erre szükség. Elég, ha példája szerint önmagunkat ajándékozzuk a másik embernek, önzetlenül, szeretetből.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét! Ajándékozz meg minket tisztánlátással, hogy fölismerjük bűneinket, s azokat őszintén megvalljuk! Adj nekünk őszinte bűnbánatot és tiszta szívet!

2018. május 3. – Csütörtök, Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok (Jn 14,6-14)

cs, 2018/05/03 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” Jn 14,6-14

Elmélkedés

Szent Fülöp és Jakab apostolok mai ünnepén azt a jelenetet idézi fel az evangélium, amikor Fülöp ezt kéri Jézustól: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” A kérésére valójában éppen az a válasz, amiről Jézus azt megelőzően beszélt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Jézus tehát nem csupán megmutatja a mennyei Atyához vezető utat, hanem ő maga az út, aki által eljuthatunk az Atyához. Ha Krisztussal együtt élünk, megismerjük és megvalósítjuk tanítását, akkor az Atya felé tart az életünk. De ha eltávolodunk, elszakadunk Krisztustól, akkor elveszítjük a célt, azaz életutunk is eltávolodik a mennyei Atyától. A zsidó emberek számára az volt a végső életcél, hogy eljussanak Istenhez. Ezt a mózesi törvény és annak megtartása által lehetett elérni. Jézus új utat, új lehetőséget mutat, amikor azt állítja, hogy általa juthatunk el az Atyához.

Fülöp apostolnak a kérdése arról árulkodik, hogy Jézus úgy beszélt az Atyáról, hogy vonzóvá tette őt a tanítványok számára. Az evangéliumokban sok helyen találkozunk azzal, hogy maguk a tanítványok és az apostolok sem értik igazán, hogy mit akar Jézus mondani nekik. Amikor Mesterük az Atyáról beszél, akkor nincs bennük ilyen értetlenség, hanem felébred bennük a vágy, hogy az Atyához, az Atya örök országába jussanak, ezért akarják megismerni az oda vezető utat. Én törekszem-e arra, hogy eljussak a mennybe, az Atyához?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással. Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!

2018. május 2. – Szerda (Jn 15,1-8)

sze, 2018/05/02 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Jn 15,1-8

Elmélkedés

Jézus hasonlata a szőlőről nem előzmények nélküli az ószövetségben. Izajás próféta könyvében arról olvasunk, hogy Izrael népe, a választott nép Isten szőlőskertje, amelyet maga Isten gondoz (vö. Iz 5,1-7). Jézus kissé más értelemben használja a képet, itt az ő és a tanítványai közti kapcsolatot írja le. „Én vagyok az igazi szőlőtő” - mondja magáról. Mind az egyének, mind a közösségek számára a természetfeletti élet forrása Jézus. Őhozzá kell kapcsolódnunk annak érdekében, hogy Isten kegyelme megnyilvánuljon az éltünkben. Mindennek hátterében a mennyei Atya áll, akiről Jézus kijelenti, hogy ő a szőlőműves. Ezt úgy kell érteni, hogy ő a kezdeményezője annak, hogy a Fiúisten megtestesüljön, eljöjjön ebbe a világba, az emberek közé. Tehát az Atya mintegy elülteti őt, a szőlőtőt ebben a világban, és az ő követői, az ő tanítványai belőle, az ő küldetésének gyümölcseként nőnek ki. Az Atya tevékenysége tetten érhető abban is, hogy a terméketlen vesszőket lenyesi, a jól termőket pedig megtisztítja a még jobb termés reményében.

A példázatban két felhívást fogalmaz meg Jézus, amelyek a benne való megmaradásra és a gyümölcshozásra vonatkoznak, de ez a kettő szorosan összetartozik. A keresztény ember legfőbb kötelessége, hogy kitartson Krisztus mellett, megmaradjon az ő szeretetében, és ezáltal a jócselekedetek gyümölcsét teremje.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

2018. május 1. – Kedd, Szent József, a munkás (Mt 13,54-58)

k, 2018/05/01 - 00:00
Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát. Mt 13,54-58

Elmélkedés

Szent Józsefet, a munkást ünnepeljük a mai napon, aki a Szentírás beszámolója szerint ács volt, s ezzel a mesterséggel biztosította a Szent Család megélhetését. Mindennapi munkájával a gyermek Jézus és Mária iránti szeretetét fejezte ki. Az evangéliumok nagyon keveset árulnak el személyéről, csupán Jézus gyermekségtörténetében találkozunk vele. Álombeli látomásban kap magyarázatot arra, hogy eljegyzett felesége, Mária, miként várhat gyermeket, és utasításokat, hogy mit kell tennie. József engedelmesen fogadja ezeket az isteni üzeneteket, és mindent úgy tesz, ahogyan azt Isten kéri tőle. Szent József elsősorban abban lehet példakép számunkra, hogy életünk minden helyzetében fogadjuk el Isten szándékát, tegyük meg mindazt, amit Isten kér tőlünk.

Másrészt abban is példamutató az ő élete, hogy munkánkat becsületesen és lelkiismeretesen végezzük. Az így végzett munka mindig Istenhez visz minket közelebb, mert folytatjuk az ő teremtő munkáját, jobbá tesszük a világot. Ha valaki csupán megélhetési forrásnak és tehernek tekinti munkáját, akkor aligha fog örömmel dolgozni. Inkább azt fogja keresni, hogy ügyeskedéssel vagy mások becsapásával hogyan tud pénzt, minél több pénzt keresni. Ez a lelkület távol áll a keresztény értékrendtől. Ne csupán az elismerésért és az anyagi ellenszolgáltatásért dolgozzunk, hanem találjuk meg a munkában az örömöt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

2018. április 30. – Hétfő (Jn 14,21-26)

h, 2018/04/30 - 00:00
Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.” Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.” Jn 14,21-26

Elmélkedés

Jézus életének egyik fontos eleme a tanítás. Útja során betér a zsinagógákba tanítani, az ünnepek alkalmával a jeruzsálemi templomban szintén ezt teszi. Tanító beszédet intéz a néphez a hegyen vagy máskor a tóról egy bárkából. Beszédmódja sok elemében megegyezik korának tanítói módszerével, mégis több szempontból különbözik attól. A legfőbb különbség abban rejlik, hogy miközben a hivatalos tanítók saját véleményüket mondták a törvénnyel és a parancsokkal kapcsolatban, addig Jézus azt hirdeti, amit a mennyei Atya rábízott. Az Atyától kapott igazságot mondja el.

Ennek fényében sajátos értelmet nyer a mai evangélium kijelentése: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat” (Jn 14,21) – mondja Jézus. Aki Jézust szereti, az a mennyei Atyát is szereti, hiszen az ő tanítását tartja meg.

A szeretet nem csupán egy emberi érzés, hanem cselekedetekben megvalósuló jóság. Isten emberek iránti szeretete sem csupán egy érzés, hanem Krisztusban testet öltő valóság. A megtestesülés Isten szeretetének a cselekedete. Jézus pedig azzal bizonyította szeretetét az Atya iránt és irántunk, hogy véghezvitte a megváltást szenvedése és halála által. Az igazi szeretet azt jelenti, hogy mindent oda kell adni fenntartás nélkül. Ezt teszi Jézus, amikor odaadja az életét. E végtelen szeretet indít engem arra, hogy szeressem Istent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add, hogy készségesek legyünk befogadni az életet. Add, hogy legyen bennünk erő, hogy fölemeljük fejünket, és föltekintsünk Jézusra, akit értünk szegeztek keresztre. Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok gondjaiban, hanem vegyük észre az odafönn-valókat. Add, hogy a világosságban járjunk, ne pedig bűneink sötétségében. Köszönjük, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi Világosság jött közénk. Add, hogy fölismerjük őt, neki szolgáljunk, ne pedig bálványoknak. Add, hogy mindig úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük szemünk elől: egyedül te vagy az Úr, a mi Istenünk.

2018. április 29. – Húsvét 5. vasárnapja (Jn 15,1-8)

v, 2018/04/29 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Jn 15,1-8

Elmélkedés

Krisztushoz tartozunk

Magyarországon is egyre több helyen terjed az a szokás, hogy az elsőáldozók fényképeit az ünnep előtt és után kihelyezik a templomban. Ne ballagási tablóra gondoljunk, hanem sokszor még annál is látványosabb formára. Például a Krisztust jelképező Oltáriszentség rajza van középen, amelyet körbevesznek a gyerekek. Egy másik forma, hogy az Egyház nagy hajójában vannak a gyerekek. Az is szép megoldás, hogy egy teremben egy hatalmas asztal körül ülnek a gyerekek, középen Jézussal, éppen úgy, mintha az elsőáldozók lennének ott az utolsó vacsorán, amelyen az Úr először ajándékozta az Oltáriszentséget. Az egyik plébánián pedig olyat készítettek, ahol egy igazi szőlőtőre papírból tettek színes szőlőfürtöket, amelyeken az elsőáldozó gyerekek arcképe volt. A megoldások közül ez utóbbi jól szemlélteti, hogy egy gyermeknek, aki első szentáldozására készül, hogyan kell Jézushoz kapcsolódnia: úgy, ahogyan a szőlőtőhöz kapcsolódnak a szőlővesszők és a szőlőfürtök.

Ez a kép nem csak a gyermekekre, hanem a felnőttekre és minden keresztény emberre is vonatkozik. A mai vasárnap evangéliumában éppen erről tanít Jézus. Ezt mondja: „Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz.”

A szőlő olyan növény, amelynek bőséges termése több dologtól is függ. Természetesen függ az időjárástól, hiszen nem mindegy, hogy mennyi napfényt és esőt kap, s az sem, hogy ezek az égi áldások mikor érik. A termés másik feltétele az emberi munka, az odafigyelés. Ha a gazda nem törődik a szőlőjével, akkor az könnyen elburjánzik. A szőlősgazda annak tudatában dolgozik, hogy munkáját a zord időjárás, a fagy, egy jégeső vagy heves vihar könnyen tönkreteheti.

Jézus kortársai ismerték a szőlővel kapcsolatos munkákat. A példabeszédet hallva azonban nem csak a növénnyel kapcsolatos munkák jutottak eszükbe, hanem más is. Az ószövetségi iratokban többször szerepel ugyanis az a kép, hogy a választott nép Isten szőlőskertje. A nép lelkileg terméketlen marad, ha nem tartja meg Isten parancsait. Ezt a gondolatot azonban Jézus tanítása alapján továbbvihetjük. Az Egyház, a krisztusi közösség Isten új szőlőskertje. A hívők, az Egyház tagjai szoros kapcsolatban vannak a szőlőtővel, Krisztussal, illetve rajta keresztül egymással. Két lényeges elem rejlik e képben. Egyrészt Krisztusból merítjük az életet, tehát, ha leválunk róla, akkor megszűnik az éltető forrás, elszáradunk és többé soha nem fogunk termést hozni. Másrészt Krisztusnak köszönhetjük azt is, hogy közösséget alkotunk, tehát ha tőle elszakadunk, akkor kiszakadunk a közösségből is.

Honnan tudhatjuk, hogy valóban Krisztushoz tartozunk? A Krisztusban való élet azt jelenti, hogy törekszünk az életszentségre, keressük Isten akaratát és készek vagyunk engedelmeskedni neki. Az élő hitű ember jellemzője továbbá, hogy hitét megvallja mások előtt, megvallja, hogy Jézus életének az Ura. Egy következő jellemző az, hogy a közösség többi tagjával is szeretetben él, azaz feléjük a szeretet érzésével és jócselekedeteivel fordul.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, megváltó Jézusom, te azt kérted az utolsó vacsorán tanítványaidtól, amikor megtörted a kenyeret, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Azt kéred tőlünk, hogy mindaddig, amíg el nem jössz újra a földre, ismételjük meg újra és újra a kenyértörést és együnk a megtört kenyérből. Köszönjük neked, Uram, hogy megalapítottad az Eucharisztiát, és lehetőséget adtál számunkra arra, hogy veled, az élő kenyérrel egyesülhessünk, újra és újra beköltözhess a szívünkbe!

2018. április 28. – Szombat (Jn 14,7-14)

szo, 2018/04/28 - 00:00
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” Jn 14,7-14

Elmélkedés

A mai evangélium az Atya és a Fiú közti kapcsolat mélyebb tartalmára világít rá. A háttérben ez a kérdés rejlik: miért Jézus az egyetlen közvetítő az emberek és az Isten között? Jézus tanításából megtudjuk, hogy ő teljes közösségben van az Atyával és ebbe a közösségbe hívja tanítványait is. Az Atyával való tökéletes egységét jelzi, hogy szavaival az Atya mondanivalóját közli és cselekedeteivel az Atya szándékait hajtja végre.

Ennek az Istenben lévő tökéletes egységnek a megértése természetesen nem könnyű számunkra, ahogyan az apostolok sem értették meg pontosan Mesterük szavait. Valami konkrétabbat, megtapasztalhatóbbat szeretnének. Ezért kéri Fülöp, hogy Jézus mutassa meg az Atyát. Jézus válasza továbbra is rejtélyes egy kissé: „Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem!” (Jn 14,10).

Jézus azt állítja továbbá, hogy Isten nem csak az ő Atyja, hanem minden emberé. Arra bátorít, hogy imádságainkban Atyánknak szólítsuk őt, s gyermeki bizalommal forduljunk hozzá kéréseinkkel. A tékozló fiúról és irgalmas atyjáról szóló példabeszédben pedig csodálatos képet tár elénk arról, hogy Isten minden bűnünk ellenére kész megbocsátani nekünk. Isten számtalan jelét adja, hogy atyai szeretettel, gondoskodással fordul felénk. Engedjük, hogy Jézus a mennyei Atyához vezessen minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz.

2018. április 27. – Péntek (Jn 14,1-6)

p, 2018/04/27 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Jn 14,1-6

Elmélkedés

„Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6) – olvassuk Jézus szavait a mai evangéliumban. Az Egyház a kezdetek óta hittel vallja, hogy egyedül Jézus az út, aki elvezet minden embert az Atyához, ő az igazság, aki szabaddá tesz minket és ő az élet, aki örömre gyújtja szívünket.

Az evangéliumokban szereplő személyek különféle utakon járnak. Egyszer a lelkes hit útján, máskor a hitetlenség útján. Egyszer a hegyekre (lelki magaslatokra), máskor a kietlen pusztaságba (lelki szárazság) vezető utakon. Néha az Úr egyenes útjain, máskor messze eltávolodva attól. Az életre vezető keskeny ösvényt csak kevesen választják, mert a többség a pusztulás széles útján jár. Az emberek bejárják a városok kövezett utcáit és a falvakba vezető poros utakat.

Eközben Jézus is nagy utat járt be. Ő mindig a maga útját járta. Az emberekhez vezető utat, amely egyúttal az Atyához is vezetett. Járta a keresztutat, amely a dicsőséges feltámadás felé vezető út volt számára. És Jézus, aki azt mondta magáról, hogy ő az út, újra és újra útnak indul napjainkban, hogy meghívjon minket: legyünk útitársai az Atya felé vezető úton! Elindulok-e Jézussal? Engedem-e, hogy a hit útján vezessen? Szeretném-e, hogy az Atyához vezessen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életed során mindig az Atya megdicsőítésére törekedtél. Engedelmességeddel, amely a szenvedések és a halál vállalásában mutatkozott meg, az Atyának szereztél dicsőséget. Ő a halálból való feltámasztással magasztalt fel téged. Urunk, azért küldted el a Szentlelket, hogy a te küldetésedet befejezze, beteljesítse a világban azáltal, hogy a benned hívőket elvezeti a teljes igazságra és az üdvösségre. Segíts minket, hogy földi életünk során a Szentháromságban és Isten szeretetében éljünk! Segíts, hogy földi életünk után eljussunk Isten örökké tartó szeretetébe!

2018. április 26. – Csütörtök (Jn 13,16-20)

cs, 2018/04/26 - 00:00
Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.” Jn 13,16-20

Elmélkedés

A utolsó vacsorán az apostolok lábát megmosó Jézus tanúságot tett arról, hogy az embereket akarja szolgálni, majd másnap, nagypénteken, amikor vállalja a kereszthalált, a mennyei Atya szolgájának bizonyul. Az Úr azt kéri tőlünk, hogy szolgáljuk embertársainkat és állítsuk életünket Isten szolgálatába. Nem két, egymástól különböző dologról van itt szó, hanem arról, hogy az embereket szolgálva Istennek szolgálunk. Így volt ez Jézus megváltó halálakor, és ez történik akkor is, amikor Jézus szolgálatát folytatom.

Gondoljunk most arra, hogy mi ülünk ott az asztalnál, Jézus éppen hozzám lép, letérdel elém és az én lábamat mossa, majd megtörli. Nem kérdezi, ki vagyok. Számára az a fontos, hogy az ő követője legyek és azt akarja, hogy tiszta legyen a szívem. Nem vagyok nagyobb nála, mégis ő térdel le előttem, ő szolgál nekem, sőt irántam való szeretetből még ennél is többet tesz, feláldozza életét, üdvösségem szolgája lesz.

Elismerem-e Jézust életem Urának? Akarok-e neki szolgálni? Akarok-e a példáját követve az embereknek szolgálni? Akarom-e az emberekben, főként a legkisebbekben és a legszegényebbekben őt szolgálni? Tudok-e alázatos lenni annyira, hogy nem viszolygok és húzódozok semmiféle „megalázó” feladattól?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség lelkületét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nélküled semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva