Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 5 óra 33 perc

2020. június 10. – Szerda (Mt 5,17-19)

sze, 2020/06/10 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában. Mt 5,17-19

Elmélkedés

A néphez vagy a tanítványokhoz intézett beszédeiben Jézus többször is hangsúlyozza, hogy tanítása nincs ellentétben a korábbi idők tanításával, az ószövetségi iratok üzenetével. A mai evangéliumban is ezt fogalmazza meg. Kijelenti, hogy nem megszüntetni jött a törvényt, hanem tökéletessé tenni. Arról a törvényről, azokról a parancsokról van itt szó, amelyeket Isten Mózes idejében adott a választott népnek, s amelyekről minden zsidó ember meggyőződéssel vallja, hogy azok megtartása vezet az üdvösségre. Ezt az ószövetségi törvényt szeretné Jézus megújítani. Nem eltörölni, nem megszüntetni, hanem megújítani oly módon, hogy a törvény valóban Isten eredeti szándékát tükrözze.

Jézus egyrészt Isten törvényeinek megtartására, másrészt annak továbbadására, tanítására buzdít, amely két feladat szorosan összetartozik. Miért állíthatjuk ezt? Azért, mert csak annak hiteles a tanítása, aki nem csupán mondja, hanem meg is tartja azt, amit hirdet. Ugyanakkor: aki belátja, hogy Isten parancsai pontos és egyértelmű eligazítást nyújtanak a mindennapi életben, és e belátásnak köszönhetően azok megtartására törekszik, az tartsa kötelességének, hogy másokkal is megismertesse azt az utat, amelyen maga is halad. Isten törvényeinek akkor látom meg az értelmét, ha azokban az üdvösség útját látom. Az örök élet utáni vágy arra indít, hogy egyre jobban megismerjem Isten parancsait és azok szerint éljek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az Eucharisztia a te legcsodálatosabb ajándékod számunkra. Miként a megszaporított kenyeret ajándékként adtad az éhező népnek, és ahogyan önmagad adtad táplálékként az apostoloknak az utolsó vacsorán, ugyanígy az Eucharisztiában önmagadat adod ajándékként a mennyei Atyának. Ugyanakkor a megszentelt és átváltoztatott kenyérben nekünk is adod magad. Ez a legnagyobb ajándék számunkra. Nem utasítjuk vissza barátságodat és ajándékodat, hanem örömmel vesszük magunkhoz a szentáldozáskor szent testedet, amely az örök élet kenyere.

2020. június 9. – Kedd (Mt 5,13-16)

k, 2020/06/09 - 00:00
Jézus így tanított a hegyi beszédben: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!” Mt 5,13-16

Elmélkedés

Jézus folytatja a hegyen mondott beszédét a mai evangéliumi szakaszban. Két kijelentést tesz. Az első így hangzik: „Ti vagytok a föld sója.” Majd pedig ezt mondja: „Ti vagytok a világ világossága.” Szavait nem csupán tanítványi köréhez intézi, hanem egy nagyobb számú tömeghez, azokhoz, akik kíváncsiak életük értelmére és keresik életük célját. Mindkét jézusi kijelentés valójában felszólítás arra, hogy az Úr követői a föld sójává és a világ világosságává váljanak! Íme, így mutatja meg azt, hogy mi legyen az ember életének célja.

Mindkét kijelentés azt fejezi ki, hogy Krisztus tanítványainak küldetése a világhoz szól, még akkor is, ha a világ részéről üldözések és bántalmazások érik is őket Krisztushoz tartozásuk és a róla való tanúságtételük miatt. A keresztény ember hivatása így jelölhető meg: ahogyan a só ízt ad az ételnek és tartósítja azt, ugyanúgy a tanítványoknak tanítóként és tanúságtevőként jó ízt kell adniuk a világnak Krisztus örömhírének hirdetésével.

A világosság hasonlata a hiteles keresztény életpéldát jelenti. Nem önteltségből fakadó hivalkodás vagy magamutogatás ez, hanem Krisztus képviselete a világban, mégpedig szerényen és szelídséggel. A hiteles tanúságtétel eredménye nem az, hogy az ember elismerést kap a világtól, hanem az, hogy jótetteit látva Istent fogják magasztalni az emberek, és felébred bennük a vágy, hogy ők is Jézus követői legyenek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.

2020. június 8. – Hétfő (Mt 5,1-12)

h, 2020/06/08 - 00:00
Abban az időben, Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek. Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben” Mt 5,1-12

Elmélkedés

Jézus hegyi beszédének nyolc boldogság-mondását olvassuk a mai evangéliumban. Valamennyi mondás azt tükrözi, hogy a boldogságot nem bizonyos cselekedetek megtételével érjük el, hanem a boldogság életállapotokat, lelki helyzeteket jelent. Figyeljük csak meg: Jézus nem azt mondja, hogy tegyük meg ezt vagy azt és akkor boldogok leszünk. Ő azt állítja, hogy olyan élethelyzetekben tapasztaljuk meg a boldogságot, amikor közel vagyunk Istenhez, és tulajdonképpen ő adja a boldogságot, ő a boldogság forrása. A boldogság tehát nem az ember teljesítményétől függ, hanem Isten ajándéka azok számára, akik önmagukat kiüresítve állnak elé, és azt kérik, azt várják, hogy Isten töltse be lelküket.

Boldog az, aki úgy áll Isten elé, hogy szegény és semmije sincs, egyedül Isten kegyelmében reménykedik. Boldog az, aki úgy sír, hogy vigasztalást egyedül Istentől vár fájdalmára, szenvedésére. Boldog az, aki szelíd, türelmes mindenkihez, mert nagy lelki kincset nyer ezáltal. Boldog az, aki nem a maga igazát keresi, hanem Isten igazságára vágyakozik. Boldog az, aki az irgalmas Istentől tanulta meg a megbocsátást, mert ő is számíthat Isten irgalmára. Boldog az, akit nem vakít meg a bűn, hanem szívének tisztaságával meglátja Istent. Boldog az, aki békességre törekszik és békességben él embertársaival, mert Isten az ő gyermekének tekinti őt. S végül boldog az, aki Istenért elviseli az üldözéseket a világ részéről.

A boldogság jóval több, mint a pillanatnyi öröm. Istentől várom-e, hogy boldoggá tegyen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet kinyilatkoztattál nekünk a Te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked mindörökké! Ahogyan e kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze egyházad királyságodban a Föld határairól! Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által. Dicsőség néked mindörökké!

2020. június 7. – Szentháromság vasárnapja (Jn 3,16-18)

v, 2020/06/07 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Jn 3,16-18

Elmélkedés

Nem büntet, hanem szeret

Magyarországon a gyorshajtó autósoknak nincs esélyük a büntetés elkerülésére, amennyiben bemérik őket a kamerák. Ők persze nem örülnek ennek, de a közlekedési szabályokat betartók örülnek helyettük is. Egy külföldi országban, ahol gyorshajtás esetén a rendőröknek mérlegelési lehetőségük van a bírság kiszabására és a bírság nagyságának megállapítására, történt a következő eset. Egy férfi a munkából ment hazafelé. Nem indult későn, nem terveztek családi programot, ami miatt minél hamarabb otthon szeretett volna lenni, tehát nem volt oka a sietségre, mégis a megengedettnél gyorsabban közlekedett, ezért a rendőr megállította. Amikor a rendőr odament az autójához, rögtön megismerték egymást, ugyanabba a templomba jártak családjukkal vasárnaponként misére. A rendőr udvariasan közölte vele a gyorshajtás tényét, amit ő elismert, nem volt érdemes vitatkozni vagy mentegetőzni. A rendőr visszament az autójához, hogy megírja az ilyenkor szükséges büntetőcédulát. Kis idő múlva visszajött, beadta a papírt az ablakon, udvariasan elköszönt és távozott. Ekkor nézte csak meg a papírt, ami nem is egy büntetőcédula volt, hanem egy kis levél. Ez állt benne: „Kedves keresztény Testvérem! Az én kislányom hat éves volt, amikor elütötte egy gyorshajtó. A tettes fél év múlva kiszabadult, de én soha többé nem tudom megölelni a gyermekem. Csak akkor találkozok vele újra, ha a mennybe jutok életem végén. Tudom, hogy neked is vannak gyermekeid, ezért talán megérted a fájdalmamat. Kérlek, ne siess!” Miután elolvasta a levelet, elindult, lassan vezetett hazáig. Otthon megölelte a feleségét és a gyermekeit, közben pedig arra gondolt, hogy nem büntetést kapott, hanem egy szeretetteljes figyelmeztetést.

Ma, a Szentháromság ünnepén, azt a gondolatot vigyük haza, hogy Isten nem büntetni akar bennünket, hanem szeretni. Isten a szeretet. Isten lényege és legfőbb tulajdonsága a szeretet. Isten minden cselekvése szeretetből fakad. Hitünk szerint egy Isten van, aki három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. A három isteni személyt a szeretet köti össze, egységüket a szeretet biztosítja. Ez az isteni szeretet azonban nem zárkózik önmagába, hanem kinyílik az emberek felé. Ezt az élményt, ezt a tapasztalatot foglalja össze az a kijelentés, hogy Isten szeret minket. A mennyei Atya szeretetből teremtette meg az embert, szeretetből adta neki élettérként a szintén általa teremtett világot, és szeretetéből fakad az is, hogy gondoskodik rólunk. A második isteni személy, a Fiú szeretete a megváltásban nyilvánul meg. Ezt fogalmazza meg a mai evangélium a következőképpen: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” A Szentlélek szeretetét életünk megszentelésében érjük tetten.

Feltétlenül meg kell említenünk, hogy Isten szeretetének az egyik legszebb jele a megbocsátás. Nem büntetni akar minket, hanem szeretni és szeretetből megbocsátani. Az ember válasza erre nem lehet más, mint amit János apostol egyik levelében olvasunk: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten szeret minket” (1Jn 4,16). A szeretetet mindig Isten kezdeményezi és mi válaszolunk rá. A keresztény hit azt jelenti, hogy minden erőnkkel ragaszkodunk Istenhez, a szeretet Istenéhez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A Szentháromság titkához, belső életed titkához nem csak elméleti módon közeledhetünk, hanem a szeretet jelenlétének felfedezése útján is. Segíts minket, hogy észrevegyük szereteted jeleit a világban és személyes életünkben! Segíts minket, hogy szeretetedre irányítsuk azok figyelmét is, akik nélküled képzelik el életüket és nem gondolnak örök sorsukra, hogy ők is tebenned találják meg életük értelmét és boldogságát! Segíts minket, hogy földi életünk során a Szentháromságban és Isten szeretetében éljünk! Segíts, hogy földi életünk után eljussunk Isten örökké tartó szeretetébe!

2020. június 6. – Szombat (Mk 12,38-44)

szo, 2020/06/06 - 00:00
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.” Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre Jézus magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.” Mk 12,38-44

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus nem egy példabeszédhez, nem egy szemléletes, de kitalált történethez kapcsolódóan közli tanítását, hanem egy megtörtént esetet látva mondja el véleményét arról, hogy milyen adományt tart értékesnek és milyen lelkület legyen az adományozó szívében. Azzal kezdi tanítását, hogy képmutatónak nevezi a farizeusokat, lerántja a leplet hamis, színlelt vallásosságukról. Vallási cselekedeteikkel a valóságban nem Isten kedvében akarnak járni, hanem az emberek tetszését, elismerését keresik.

A vallási előírásokat és törvényeket ugyan gondosan, aprólékosan megtartották, de még ennél is gondosabban ügyeltek arra, hogy az emberek ezt észrevegyék, lássák vallásosságuk megnyilvánulásait. De mindez csak színlelés a részükről, csak külsőség, ugyanakkor szívükben nincs meg az igazi tisztelet sem Isten, sem az embertársak felé.

Az ő rossz, helytelen magatartásukkal szemben áll az özvegyasszony esete. Férje halála után egyedül maradt, nem számíthat az emberek támogatására. A templomba érve utolsó fillérjeit is felajánlja, a perselybe dobja, s e cselekedetével Istenre bízza életét, sorsát. Jézus értékesebbnek tartja az özvegy adományát, felajánlását a gazdagok értékes ajándékainál, mert ő valódi áldozatot hozott, míg a többiek csak a feleslegükből adtak.

Kész vagyok-e mindenemet Istennek adni? Kész vagyok-e egész életemet Istenre bízni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni. Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek, mint te: irgalmas és megbocsátó minden emberhez. Adj nekem alázatot, amikor mások figyelmeztetnek engem és adj erőt, hogy megváltozzak! Szüntess meg minden békétlenséget és viszálykodást közösségünkben, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással!

2020. június 5. – Péntek (Mk 12,35-37)

p, 2020/06/05 - 00:00
Amikor Jézus egy alkalommal a templomban tanított, ezt a kérdést vetette fel: „Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Messiás Dávidnak a fia? Hiszen maga Dávid mondja a Szentlélek által: Így szól az Úr az én Uramhoz: „Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid alá vetem ellenségeidet.” Ha tehát maga Dávid a Messiást Urának nevezi, akkor hogyan lehet az ő fia?” A nagy népsokaság szívesen hallgatta Jézust. Mk 12,35-37

Elmélkedés

Az elmúlt napokban vitákról olvastunk az evangéliumokban, amelyeket a különböző vallási csoportok képviselői, a farizeusok vagy a szadduceusok kezdeményeztek. Szó volt az adófizetési kötelezettségről, a feltámadás kérdéséről és arról, hogy a parancsok közül melyik a legfontosabb. A kérdezők szándéka mindig ellenséges volt, bele akartak kötni Jézus tanításába. A vitasorozatban most Jézus átveszi a kezdeményezést, ő tesz fel kérdést az írástudók tanításával kapcsolatban, de az is elképzelhető, hogy ebben az esetben is ők kérdeznek, csak éppen ezt nem jegyzi le Szent Márk.

Jézus kérdése az, hogy miként értelmezhető az a tanítás, hogy a Messiás Dávidnak a fia? Dávid király nevéhez egy erős ország kötődött, emiatt eszményi uralkodóként élt a nép tudatában, még akkor is, ha ez az ország Dávid halála után kettészakadt. Jézus korában sokan azt remélték, hogy az országot új királyként az eljövendő Messiás fogja helyreállítani, aki Dávid király leszármazottja lesz. Ez az elképzelés megfordulhatott a tanítványok fejében is Mesterükről, akit Messiásnak tartottak.

Hiszem-e, hogy Jézus a Messiás, Isten szenvedő szolgája? Hiszem-e, hogy Jézus a Messiás, aki a kereszten értem és minden emberért feláldozta életét? Hiszem-e, hogy Jézus a Messiás, akit az Atya feltámasztott a halálból? Hiszem-e, hogy Jézus az Üdvözítő, aki engem is az örök életre hív?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus, aki valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben! Bűneim őszinte megbánásával készülök arra, hogy veled találkozzak a szentáldozásban. Légy lelkem tápláléka, éltess engem! Abban a hitben fogadom szent testedet az átváltoztatott kenyérben, hogy titokzatos testednek, az Egyháznak tagja vagyok. Szüntess meg a keresztények között minden széthúzást, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással. Annak reményében veszem magamhoz szent testedet, hogy elvezetsz az örök életre.

2020. június 4. – Csütörtök (Mk 12,28b-34)

cs, 2020/06/04 - 00:00
Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte az írástudót: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34

Elmélkedés

A társadalmi életet, az emberek egymással való kapcsolatait minden korban törvények szabályozzák, amelyeket emberek hoznak, s amelyek megtartása mindenki számára kötelező. A vallási életet, az ember Istennel való kapcsolatát szintén törvények szabályozzák, amelyek egyrészt Istentől származnak, másrészt emberi parancsok. Isten parancsa a lelkiismeret hangján szólal meg az ember szívében, mintegy belülről irányítva őt a rossz elkerülésére és a jó megtételére. Az emberi törvények nem belülről, hanem kívülről irányítják az ember életét, ismerni és alkalmazni kell őket a mindennapokban.

Az ószövetségi időkben és Jézus korában is sok száz törvény szabályozta a vallási életet. Az írástudók különböző csoportjai nap mint nap vitatkozhattak azon, hogy a rengeteg parancs közül melyik a legfontosabb és melyek a kisebb jelentőségűek. Vitáikban, beszélgetéseikben megpróbáltak valamiféle fontossági sorrendet felállítani a törvények között, Jézust is egy ilyen beszélgetésbe akarják bevonni, ahogyan erről a mai evangéliumban olvasunk.

Jézus az Isten és az embertársak iránti szeretetet nevezi a legfontosabbnak. A mózesi törvények mindkettőt tartalmazták. Az előbbi a Második Törvénykönyvben (vö. MTörv 6,4-5), az utóbbi a Leviták könyvében (vö. Lev 19,18) található.

A szeretet gyakorlásához szívünk szándéka, lelkünk beleegyezése, értelmünk belátása és akaratunk szükséges.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnék szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására!

2020. június 3. – Szerda (Mk 12,18-27)

sze, 2020/06/03 - 00:00
Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és gyermek nélkül hagyja hátra feleségét, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el az asszonyt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik is. Hasonlóképpen feleségül vette az asszonyt mind a hét, és nem hagytak utódot. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor – ha ugyan feltámadnak –, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek felesége volt!” Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévedtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak feltámadnak, már nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e Mózes könyvében a csipkebokorról szóló résznél, hogy miként szólt Mózeshez Isten: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?” Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagy tévedésben vagytok!” Mk 12,18-27

Elmélkedés

Azt követően, hogy Jézus bölcsen megfelelt az adófizetéssel kapcsolatos alattomos kérdésre, újabb kérdést szegeznek neki ellenfelei. Most a feltámadás a téma, erről olvasunk a mai nap evangéliumában. Az adó megfizetése egy gyakorlati kérdés volt, a feltámadás kérdése viszont már elméleti. Maga a történet, amit elmondanak Jézusnak aligha történt meg a valóságban. A zsidóknál létezett a sógorházasság intézménye, ami azt jelentette, hogy ha egy férfi úgy hal meg, hogy nem született gyermeke feleségétől, akkor az ő testvére vette feleségül az özvegyet. Ez a gyakorlatban előfordult, de nem úgy, hogy hét testvér is feleségül vette ugyanazt az asszonyt, anélkül, hogy bármelyiküknek is gyermeke született volna, tehát egy kitalált történetről van szó.

A kérdés nem az, hogy ki lesz az asszony férje a túlvilágon, hanem az, hogy van-e egyáltalán feltámadás? A szadduceusok vallási csoportjához tartozók csak a Mózesnek tulajdonított könyveket fogadták el, de ezekben nem szerepel a feltámadás. Más ószövetségi iratokban, mint például Izajás próféta könyvében, a zsoltárokban és a Dániel könyvében vannak utalások a feltámadásra, de ezeket a könyveket a szadduceusok nem tartották mérvadónak.

Válaszában Jézus olyan szentírási részlettel igazolja a feltámadást, amelyet a kérdezők is elfogadnak. Isten Mózeshez intézett szavait idézi: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.” Jézus ezzel rámutat arra, hogy a mózesi könyvek bennfoglaltan tartalmazzák a feltámadás tanítását.

Hiszek-e Jézus feltámadásában?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az Eucharisztia ünneplésén, a szentmisén való jelenlétünk alkalmat ad arra, hogy részesedjünk a te áldozatodból és feltámadásodból. A szentáldozás által közösségre lépünk, egyesülünk veled, ugyanakkor lelki közösségre lépünk embertársainkkal is, mert mindannyian az egy kenyérből, a te szent testedből részesülünk. Hisszük, hogy ha a te szent testeddel táplálkozunk, eljuthatunk az örök életre.

2020. június 2. – Kedd (Mk 12,13-17)

k, 2020/06/02 - 00:00
Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?” Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén). Mk 12,13-17

Elmélkedés

A zsidók számára különösen is fájdalmas tény volt az adófizetés kérdése. Arra emlékeztette őket, hogy nem független nemzet, hanem római fennhatóság alatt állnak, ráadásul adót is kell fizetniük azoknak, akiknek az uralma alatt állnak. Amikor Kr. u. 6-ban a rómaiak bevezették a fejadót, akkor rögtön lázadást tört ki, amit a rómaiak levertek, de azóta is gyűlölt dolog volt minden zsidó szemében az adózás.

A történelmi hátteret ismerve értjük, hogy miért alattomos a Jézushoz intézett kérdés: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?” Ha Jézus azt feleli erre, hogy az adót meg kell fizetni, akkor elveszíti a nép jóindulatát és támogatását. Ha viszont ellenzi az adó megfizetését, akkor könnyen vádolhatják azzal, hogy fel akarja lázítani a népet.

Jézus azonnal átlátja a helyzetet. Tudja, hogy a dicséret, ami megelőzi a kérdést, hogy tudniillik igazmondó és mindig az igazságot tanítja, valójában csak alattomos hízelkedés. Válasza rövid: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Bölcsességével, ügyes válaszával Jézus kilép a csapdából és egyúttal új területre tereli a témát. Akár megfizeti valaki a rómaiak által kivetett adót, akár nem, ezzel még nem rendezte tartozását Isten felé. Itt persze nem anyagiakra kell gondolnunk, hanem az Istennek járó tiszteletre.

Nekem is érdemes elgondolkodnom azon, hogy megadom-e Istennek mindazt, ami neki jár?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

2020. június 1. – Hétfő (Mk 12,1-12)

h, 2020/06/01 - 00:00
Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre. Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást? A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben. Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak. Mk 12,1-12

Elmélkedés

Jézus példabeszédei általában örömteliek, pozitív példát adnak, a hallgatóság könnyen felismeri, hogy mit kell tennie. A gonosz szőlőmunkásokról szóló példázat, amit a mai evangéliumban olvasunk, egészen más kicsengésű. Ebben a történetben Jézus nem egy bizonyos cselekvésmódra szeretne ösztönözni, hanem egy leírást ad benne Isten és a választott nép kapcsolatáról. A hasonlat mélyebb értelmét keresve pedig azt is észrevesszük, hogy Jézus saját származásáról, küldetéséről és sorsáról is beszél.

A tanítás most nem a néphez vagy a tanítványokhoz szól, hanem a vallási vezetőkhöz és a főpapokhoz. Az ő számukra egészen világos, hogy mit akar Jézus mondani, hiszen jól ismerik azokat a prófétai jövendöléseket és más szent iratokat, amelyek Isten és az ő választott népének kapcsolatát a szőlősgazda és a szőlőskertje képével mutatják be. Elsősorban Izajás próféta könyvének 5. fejezetével és a 80. zsoltár szövegével mutat nagy hasonlóságot a történet.

Jézus tanításában a szőlőskert bérlői egyre erőszakosabban lépnek fel a gazda küldötteivel szemben, amely kép a próféták elutasítását szemlélteti. A cselekmény akkor éri el csúcspontját, amikor a gazda egyetlen fiát küldi el hozzájuk, de a gonosz munkások őt is megölik. Jézus itt burkoltan arról beszél, hogy ő a mennyei Atya egyetlen Fia, akit a gonoszok megölnek. Tudjuk, hogy jövendölése az ő kereszthalálával teljesedik be.

Elutasítom vagy üdvözítőmnek tartom-e Jézust?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Jézus, te mindenkinek egyforma nagylelkűséggel felajánlod szavadat és tanításodat. Ahogy a magvető nem tesz különbséget a földre vonatkozóan, hanem egyszerűen mindenütt vet, éppúgy te is egyformán intézed tanításod a gazdaghoz, a szegényhez, a bölcshöz, a tudatlanhoz, a buzgóhoz, a lustához, a bátorhoz és a gonoszhoz. Megkülönböztetés nélkül beszélsz mindenkihez. Add, Uram, hogy tanításodat figyelemmel hallgassam és állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam.

2020. május 31. – Pünkösdvasárnap (Jn 20,19-23)

v, 2020/05/31 - 00:00
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” Jn 20,19-23

Elmélkedés

Veszedelmes dolgok

Van néhány veszedelmes dolog, amivel nekünk, a harmadik évezred keresztényeinek szembe kell néznünk: vallásosság a Szentlélek nélkül, hit a Szentlélek nélkül, közösség a Szentlélek nélkül, küldetés a Szentlélek nélkül. Ma, pünkösd ünnepén, a Szentlélek eljövetelének a napján tudatosítsuk magunkban ezeket a veszélyeket, hogy el tudjuk azokat kerülni és a Szentlélek által mutatott úton tudjunk járni.

Sokan úgy akarnak vallásosak lenni, hogy majd ők szépen kiválogatják, hogy a különböző vallási megnyilvánulások közül mi az, ami nekik tetszik és mi az, ami nem. Mi az, amire van idejük és mi az, amire nincs. Mi az, amit elfogadnak Isten parancsai közül és mi az, amit nem akarnak megtartani. Gondoljunk csak bele, hogy milyen káosz volna abból, ha Isten mindenkinek a kezébe nyomna két kőtáblát, mint annak idején Mózesnek, és elkezdené mondani nekünk az ő tíz parancsát. Mi viszont nem írnánk le mindent, hanem csak azt a hármat-négyet, amit könnyebbnek gondolunk. Az első rendben van, ő a mi Istenünk, neki szolgálunk, elfogadjuk, felírjuk magunknak. Aztán jön a második: Isten nevét hiába ne vedd! Néha kicsúszik a szánkon egy kis káromkodás, tiszteletlen beszéd, na jó, leírjuk, de azért tegyük zárójelbe. Aztán harmadikként jön az Úr napjának, a vasárnapnak a megszentelése. Akik itt vannak a vasárnapi misén, azok valószínűleg felírnák ezt a parancsot, de akik nincsenek itt, azoknak a kőtáblájáról hiányozna. Nem folytatom tovább a többi paranccsal, de mindenki végiggondolhatja, hogy ha szabad választás kérdése volna, akkor melyiket vésné a kőtáblájába. Azt hiszem, sok embernek elég volna egy vagy egy fél kőtábla is. Vagy mi történne akkor, ha valaki vásárolna magának egy új Bibliát, aztán elkezdené kitépni belőle azokat a lapokat, amelyeknek az üzenete nem tetszik neki vagy nem tartja fontosnak. A Bibliák elég vaskos könyvek, de ha szabad választás kérdése volna, sokan egy vékony kis füzetecskét csinálnának belőle. Tanítson meg bennünket a Szentlélek a hit engedelmességére, Isten parancsainak és tanításának elfogadására! Tanítson meg minket a Szentlélek az igaz vallásosságra!

A második veszély a közösséget és a közösség tagjait fenyegeti. Keresztény emberek vagyunk, akik együtt közösséget alkotunk. Nem azért gyűlünk időnként össze, mert közös az érdeklődési körünk vagy a hobbink, hanem azért, mert a Szentlélek formál minket közösséggé. A szentmise bevezető köszöntésében elhangzik, hogy a „Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal!” A szentmise nem egy szentképgyűjtő egyesület tagjainak heti összejövetele! De a Szentlélek nélkül csak az volna! Mindannyiunkat a Szentlélek formál egy közösséggé, ő egyesít minket egymással és Istennel. A szentmise a mi közös istentiszteletünk, ahol együtt imádkozunk, együtt szólítjuk a Mi Atyánknak az Istent. Itt a szomszédunk is, a munkatársunk is és a gyermekünk tanítója is a testvérünk, mert ugyanannak a közösségnek, az Egyháznak vagyunk a tagjai. Kérjük a Szentlelket a mai ünnepen és minden nap, hogy erősítse meg közösségünket!

A harmadik veszély pedig az, hogy a Szentlélek nélkül elfeledkezünk keresztény küldetésünkről. Mennybemenetele előtt Jézus azt a feladatot bízta az apostolokra, az Egyházra és a későbbi időkben minden követőjére, hogy az ő örömhírét, az evangéliumot terjesszük. Ennek a küldetésünknek csak akkor tudunk megfelelni, ha velünk van a Szentlélek, ő szenteli meg életünket, ő teszi hitelessé tanúságtételünket és ő tart meg bennünket az igazság útján. Erősítsen meg minket a Szentlélek hitünkben és a hitvalló életben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te az utolsó vacsorán megígérted tanítványaidnak, hogy távozásod után elküldöd az Atyától a Szentlelket, a Vigasztalót, az Igazság Lelkét, s ez az ígéret a feltámadásod utáni ötvenedik napon, pünkösdkor teljesedett be. A Szentlélek eljövetele egykor megújulást hozott. Küldd el nekünk is Lelkedet, hogy az élet tiszteletére, megbecsülésére, megóvására tanítson minket! Jöjj el, Szentlélek, Urunk és éltetőnk! Segíts minket az élet igéjének hirdetésében! Hisszük, hogy az ember és a világ számára megújulást, újjászületést a Szentlélek hozhat. Ő tanít meg bennünket az igazságra és az igaz értékekre. Ő ismerteti meg velünk, hogy mi a jó és mi a rossz. A Szentlélek mutatja meg életünk célját, értelmét: megtalálni Istent. Segíts, hogy a pünkösdi Szentlélek lelki megújulást hozzon számunkra!

2020. május 30. – Szombat (Jn 21,20-25)

szo, 2020/05/30 - 00:00
Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!” Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene. Jn 21,20-25

Elmélkedés

A „szeretett tanítvány”, akinek sorsáról a mai evangéliumban olvasunk maga János apostol, az evangélium szerzője. János kezdettől fogva Jézus tanítványa és cselekedeteinek tanúja. Jézus hívta meg őt, hogy apostol legyen, Jézust követte és hallgatta éveken át, majd pedig az Úr halála és feltámadása után annak szentelte életét, hogy Jézust megismertesse az emberekkel. János magas kort ért meg, az első század vége felé halt meg. Az egyház közösségének tagjai között egy idő után téma volt János apostol hosszú élete. A szentírástudósok szerint az evangéliumnak ezeket az utolsó sorait nem személyesen János apostol, hanem tanítványai írhatták. János magas életkora miatt az ő körükben születhetett az a gondolat, hogy nem fog meghalni. A szöveg ezt a téves elképzelést hivatott megmagyarázni Jézus korábbi szavait pontosan idézve.

Az evangélium befejező szavai arra emlékeztetnek minket, hogy az isteni igazságot, Jézus tanítását és működésének cselekedeteit János tanúságtételének köszönhetően ismerhetjük meg az ő írásából, az ő evangéliumából. János tanúságtétele igaznak bizonyult, de még inkább igaz Jézus Krisztus tanúságtétele az Atyáról és az Atya emberek iránti szeretetéről.

Indítsanak minket e szavak arra, hogy mi is tanúságot tegyünk Jézusról, hirdetve a világban az ő örömhírét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel fordulsz felénk és a szeretet gyakorlására hívsz minket. Azt kéred tőlünk, hogy mutassuk ki szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához szükségünk van szívünk odaadó szándékára, lelkünk beleegyezésére, értelmünk belátására és akaratunk erejére. Taníts minket az önzetlen szeretetre! Tégy minket készségessé, hogy le tudjunk mondani saját érdekeinkről és mások szolgálatában találjuk meg életünk örömét! Taníts minket, hogy teljes szívvel szeressünk mindenkit! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

2020. május 29. – Péntek (Jn 21,15-19)

p, 2020/05/29 - 00:00
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!” Jn 21,15-19

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus lehetőséget ad Péter apostolnak, hogy háromszori megtagadását, háromszori szeretet-vallomásával tegye jóvá. Ez nem egy négyszemközti beszélgetésben történik, hanem több apostol előtt, akik itt már az Egyház közösségének képviselőiként vannak jelen. Szintén az ő jelenlétükben történik Péter számára a hatalom átruházása. Jézus tehát a közösség nyilvánossága előtt bízza meg Pétert azzal, hogy a közösség vezetője legyen. Erre a megbízásra utal, hogy Jézus háromszor mondja neki: „Legeltesd bárányaimat!”

Péter esete szép példája annak, hogy Isten kegyelme milyen átalakulást képes előidézni egy ember lelkében, életében. Isten nem jegyzi meg örökre hibáinkat és nem kéri azokat számon újra és újra, hanem eltörli bűneinket, végleg elfelejti azokat. Ha valaki őszintén megbánja bűnét és a szentgyónásban bocsánatot nyer Istentől, akkor tulajdonképpen Isten teszi őt alkalmassá arra, hogy elfogadjon egy új küldetést. Isten akkor bíz ránk feladatot, ha készek vagyunk arra, hogy akár a szenvedés és az önfeláldozás árán is teljesítsük azt.

Amikor Jézus harmadik kérdésekor Péter elszomorodik, akkor ez az ő bűnbánatának a jele. Ő most megtapasztalja Jézus irgalmát. Azért lényeges ez, mert Isten irgalmát az tudja hitelesen hirdetni, akit már megérintett ez az irgalom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel!

2020. május 28. – Csütörtök (Jn 17,20-26)

cs, 2020/05/28 - 00:00
Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek. Jn 17,20-26

Elmélkedés

Az Egyház közösség, a Krisztushoz tartozók, a benne hívők és az üdvösségre vágyók közössége. Ez a gondolat húzódik meg a mai evangélium hátterében, s ennek a közösségnek a lényegi tulajdonságát fogalmazzák meg Jézus következő szavai: „Egyek legyenek mindnyájan!”

Jézus azokra is gondol főpapi imájában, akik az ő apostolainak és küldötteinek szavára fognak hinni benne a későbbi évszázadokban, s akiknek ugyanúgy a Krisztusban hívők egységéért kell munkálkodniuk, mint a kezdeti idők Egyháza tagjainak. Az Egyház intézmény, szervezet, ugyanakkor közösség, a Krisztushoz tartozók lelki közössége. Az apostolok nagy érdeme, hogy Jézusban felismerték a Megváltót, továbbá azt is, hogy engedelmesen elfogadták azt a küldetést, amit az Úr bízott rájuk. A hívők, tehát mindazok, akik az apostolok és utódaik szavára jutnak el a hitre, szintén felismerik Jézus személyében megváltójukat és ez érdemül szolgál nekik.

Jézusnak az a vágya, hogy az őt követők egységben legyenek és egységre törekedjenek, korán megjelent a keresztények tudatában, olyan jelnek tekintették az Egyház egységét, amely hitelesíti az igehirdetést és a tanúságtételt. A vallási életnek sokszínű és számos formája van, a hitről sokféleképpen lehet tanúságot tenni, de egység csak ott van, ahol mindenki az Atya és a Fiú egységét vallja és utánozza.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni!

2020. május 27. – Szerda (Jn 17,11b-19)

sze, 2020/05/27 - 00:00
Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban. Jn 17,11b-19

Elmélkedés

Jézus főpapi imája folytatódik a mai evangéliumban. Ebben a részben azokért imádkozik, akiket az Atya neki adott. Az apostolok küldetést kapnak Mesterüktől, aki nem marad többé a világban, ezért az általa választottaknak és minden őt követő embernek folytatnia kell Jézus munkáját, az Atya megismertetését, az üdvösség örömhírének hirdetését.

Jézus olyan kérést fogalmaz meg, amely nagy feladatot és felelősséget jelent az Egyház számára minden korban. Ezt mondja: „Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.” Az Atya nevében való megtartás azt jelenti, hogy az Atya is övéinek tartsa a Fiú követőit, hiszen a hit elfogadása és megkeresztelkedésük óta ők valamennyien az Atya gyermekei. Minden megkeresztelt ember az Atya gyermekének tarthatja, nevezheti magát, valamennyien tőle kapnak küldetést és valamennyiüknek az egymással való egység megteremtésére és megőrzésére kell törekedniük. Az ő egységüknek, valamint közös cselekvésüknek és küldetésüknek mintája és forrása az Atya és a Fiú közti egység. Be kell látnunk, hogy a világban számos kísértésnek vagyunk kitéve, és a gonosz lélek is a megosztásra törekszik. Az egységre azért is szükség van, hogy mi, megkeresztelt emberek egymást erősítsük a hitben és közösen tegyünk tanúságot a világban Krisztushoz tartozásunkról.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

2020. május 26. – Kedd (Jn 17,1-11a)

k, 2020/05/26 - 00:00
Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők– hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.” Jn 17,1-11a

Elmélkedés

Jézus utolsó vacsorán mondott beszédének második része már nem az apostoloknak szól, hanem a mennyei Atyához. Jézus főpapi imájának nevezzük ezt a részt, ezt olvassuk ma és a következő napokban. Ez az ima egyedül Szent János evangéliumában található meg, a másik három evangélista művében nem. Jézus az Atyához intézi szavait, hozzá szól imájában, de minden szavát hallják a jelenlévő apostolok. Jézus imájának témája az, hogy földi életében teljesítette azt a küldetést, amit az Atya bízott rá és engedelmességével dicsőséget szerzett az Atyának. Jézus tudja, hogy hamarosan elkezdődik szenvedése és bekövetkezik halála. Nem menekül el ez elől, hiszen tudja, hogy ez megváltó küldetésének része, beteljesedése. Most azért fohászkodik, hogy az Atya is dicsőítse meg őt. Ez nem úgy fog megvalósulni, ahogyan mi emberek elképzelnénk, azaz Jézust nem szabadítja meg az Atya a szenvedéstől és nem akadályozza meg halálát. Az Atya úgy dicsőíti meg a Fiút, hogy feltámasztja őt a halálból. Olyan cselekedet ez, amelyre senki ember nem gondol, s amely Isten hatalmához méltó.

Keresztségünk által Isten gyermekei vagyunk. Mi is azt a küldetést kapjuk, hogy a hit szerinti életünkkel dicsőséget szerezzünk a mi mennyei Atyánknak. Ha ezt a küldetést hűséggel teljesítjük, akkor ugyanabban a sorsban részesülünk, mint Jézus: az Atya minket is feltámaszt az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!

2020. május 25. – Hétfő (Jn 16,29-33)

h, 2020/05/25 - 00:00
Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.” Jn 16,29-33

Elmélkedés

Az Úr arról beszél a mai evangéliumban, hogy őbenne találjuk meg lelkünk békességét, és nincs okunk félelemre, mert ő legyőzte a világot, s vele mi is legyőzhetjük a világ kísértéseit.

Jézusnak az volt a küldetése, hogy a szeretet örömhírét elhozza a mennyei Atyától az embereknek. Amikor mi elfogadjuk ezt az örömhírt és döntést hozunk, hogy a krisztusi szeretet-törvény szerint élünk, akkor ez a mi válaszunk Istennek, ez a hit, ez a mi személyes hitünknek a kifejeződése. A hit által kapcsolódunk az Atyához, ezért ha egyedül is vagyunk, mégsem vagyunk magányosak, mert Isten mindig velünk van. A hit útján járunk, amelyen Jézus vezet minket.

Mit jelent számunkra az, hogy Jézussal járunk a hit útján? Ő adja nekünk a legfontosabbakat: a lelki békességet és nyugalmat. Ő világítja meg földi életünk értelmét és célját, Isten keresését és megtalálását. Ő adja számunkra a bizonyosságot, hogy érdemes élnünk és földi életünk után eljuthatunk az Atyához. Ő erősíti bennünk azt a meggyőződést, hogy érdemes áldozatokat hoznunk céljaink elérése érdekében. A hozzá való tartozás segít bennünket abban, hogy a megpróbáltatásokat kiálljuk és a legnehezebb élethelyzetet se tartsuk kilátástalannak. Jézus segít minket abban, hogy földi életünket ne haszontalan küzdelemnek tartsuk, hanem útnak az örök élet felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te minket is a mennybe vársz. Megmutatod nekünk az utat, az üdvösség útját, a mennybe vezető utat, és azt szeretnéd, ha mindannyian eljutnánk oda. Tanítványaidként erre a sorsra számíthatunk. Segíts, hogy ne feledkezzünk el arról a parancsról, amit egykor az apostoloknak adtál, s amely nekünk is szól: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot!” Segíts, hogy hűséges tanítványaid legyünk, hozzád vezessük az embereket! Segíts felismernünk, hogy ez a mi küldetésünk!

2020. május 24. – Vasárnap, Urunk mennybemenetele (Mt 28,16-20)

v, 2020/05/24 - 00:00
Abban az időben: A tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” Mt 28,16-20

Elmélkedés

Egyetlen ajtó

A mester egyszer egy nagy terembe vitte tanítványát, amelyen hét ajtó volt. Ezt mondta neki: „Ha a hét ajtó közül valamelyiken átlépsz, megtalálod életed örömét és boldogságát.” Ezzel magára hagyta őt. A tanítvány nem tudta, hogy melyik ajtót válassza. Alaposan szemügyre vette valamennyi ajtót sorban. Próbált rajtuk valamilyen jelet vagy feliratot keresni, de egyiken sem talált. Aztán különbségeket keresett, melyik szélesebb vagy keskenyebb, magasabb vagy alacsonyabb, melyiknek más a színe, de ezek a különbségek nem vitték előre. Hiába tanulmányozta órákig az ajtókat, nem tudott választani. Amikor visszatért a mestere, el is mondta neki őszintén, hogy nem tudja eldönteni, melyik ajtó vezet a boldogsághoz. A mester ezt felelte: „Nem mondtam, hogy csak az egyik ajtó vezet a boldogsághoz! Azt mondtam neked, hogy ha valamelyiken átlépsz, megtalálod életed örömét és boldogságát. Bármelyiken átléphetsz, de ezt a lépést meg kell tenned.”

Ezzel a kis tanító történettel arra szeretnék rámutatni, hogy sokszor félreértjük és leszűkítjük Jézus szavait, aki megmondja nekünk, hogy miként juthatunk a mennybe. Sokszor lekicsinyítjük annak jelentőségét, hogy ő földi küldetésének teljesítése után felment a mennybe. Jézus mennybemenetelének ugyanis csak az egyik mondanivalója az, hogy megdicsőülten tért vissza a mennyei Atyához, aki elküldte őt a világba. Az eseménynek van egy másik üzenete is. Mégpedig az, hogy meghívást kapunk a mennybe és Jézus mutatja meg nekünk az oda vezető utat. Miközben tekintetünkkel az égbe emelkedő Jézust figyeljük, felébred szívünkben a vágy, hogy mi is eljussunk a mennyországba.

Az apostolok és a tanítványok számára csodálatos volt az a 40 napos időszak, ami az Úr feltámadásától mennybemeneteléig eltelt. Ez idő alatt számos alkalommal megjelent nekik. Amikor Jézus szenvedése és halála előtt megérkezik Jeruzsálembe, akkor már bizonyára a végső célra irányult a figyelme, az égre, a mennyre. Tudta, hogy az oda vezető út állomásai a szenvedés és a kereszt, s ezeket az állomásokat nem lehet megkerülni. Ismerte a mennyei Atya akaratát, aki engedelmességet várt tőle, s később a feltámadásban ezt a feltétlen engedelmességet, az önfeláldozást jutalmazta meg. A Golgota hegyén az ég felé magasodó kereszt már Jézus égbe vezető útját mutatja. Keresztény életünk számára lényeges, hogy mi is akkor juthatunk a mennybe, ha minden nap meghozzuk a magunk kis áldozatát, amit Isten kér tőlünk. Akkor juthatunk az üdvösségre, ha hűségesek maradunk Isten akaratához és készek vagyunk minden nap engedelmeskedni neki. Akkor juthatunk az örök életre, ha készek vagyunk megváltoztatni saját terveinket és elképzeléseinket és nap mint nap megtesszük lépéseinket Jézus útján.

Jézus meghív minket a mennybe. Ez a meghívás olyan, mintha ő, a mi Mesterünk bevezetne minket, az ő tanítványait egy terembe, amelyen nem hét, hanem csak egyetlen ajtó van. Azt mondja nekünk, hogy ha átlépünk ezen az ajtón, akkor megtaláljuk életünk teljességét, a tökéletes boldogságot. Aztán távozik, magunkra hagy minket. De ezen az ajtón keresztül távozik, sőt, még nyitva is hagyja. Hát nem ostobaság volna részünkről, ha leülnénk és tétovázva gondolkodnánk, hogy most mit tegyünk? Jézus ugyanis nem egy megoldhatatlan rejtvényt ad nekünk és nem egy találós kérdést tesz fel, hanem a szemünk láttára átlép ezen az ajtón. Legyen bátorságunk átlépni az ajtón, kövessük őt a mennybe!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi küldetésed teljesítése után visszatértél Atyádhoz a mennybe. Tőle jöttél és most hozzá térsz vissza. A mennybemenetel számodra megdicsőülést jelent. Te minden embert a mennybe hívsz és megmutatod nekünk az üdvösségre vezető utat. Segíts, hogy szüntelenül vágyakozzunk az üdvösségre és mindent megtegyünk annak érdekében, hogy halálunk és feltámadásunk után elnyerjük azt! Mutass nekünk utat a menny felé! Vezess minket az örök életre!

2020. május 23. – Szombat (Jn 16,23b-28)

szo, 2020/05/23 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához. Jn 16,23b-28

Elmélkedés

Jézus búcsúbeszédének befejezését olvassuk a mai evangéliumban. Ezt mondja a mi Urunk: „Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek.” Buzdítás és ígéret fogalmazódik meg ebben a kijelentésben. Jézus arra buzdít, hogy forduljunk kéréseinkkel bátran Istenhez, a mi mennyei Atyánkhoz, és tegyük ezt az ő nevében. Kérhetnénk anyagi javakat is, de Jézus nevében ilyet nem fogunk kérni. Inkább lelki javakat kérünk az ő nevében és azt, hogy teljesüljön életünk végső célja, az üdvösségre jutás. Ezeket a kéréseinket Isten szívesen teljesíti, ezért igaz Jézus ígérete.

Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkra egyaránt igaz, hogy amikor valamit kérünk, az nem a gyengeség jele. Kérni nem megalázó dolog, csupán annak felismerése, hogy korlátozottak a lehetőségeink, nem vagyunk képesek mindent megtenni. Az olyan dolgokban, amihez nem értek, rászorulok a másik ember segítségére. A lelki ügyekben pedig rászorulok Isten támogatására, kegyelmére. Minden kérésünk Isten utáni kiáltás, vágyakozás. Bizalommal fordulhatunk hozzá, mert nem zárkózik el előlünk, hanem jóságosan elénk siet. Isten jól tudja, hogy mire van szükségünk, mielőtt még bármit is megfogalmazunk, mégis azt szeretné, hogy elinduljunk felé, megszólítsuk őt és rátaláljunk az imádságban. Alázatosan forduljunk hozzá kéréseinkkel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Emberi értelmünk végessége nem képes felfogni téged, a végtelen Istent. A te titkaiddal, hitünk titkaival találkozunk, amikor feltárod, kinyilatkoztatod számunkra önmagadat. Nem a véletlenben, a sorsban, hanem a te gondviselésedben hiszünk. Hiszünk a feltárt titkokban és elfogadjuk, hogy földi életünk során nem ismerhetünk meg mindent, hanem majd az örök életben tárul fel számunkra mindaz, amire evilágban homály borul. Hisszük, hogy itt a földön veled és a mennyben benned élhetünk.

2020. május 22. – Péntek (Jn 16,20-23a)

p, 2020/05/22 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem. Jn 16,20-23a

Elmélkedés

Fájdalomról, gyötrelemről, szomorúságról beszél Jézus az egyik oldalon, de rögtön megmutatja az érem másik oldalát is, az örömöt, a boldogságot. „Szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul” – mondja tanítványainak. Életünkhöz, mindennapjainkhoz hozzátartozik a küzdelem, a fáradozás. Vannak dolgok, amelyekért komolyan meg kell szenvednünk, de ha elértük a kitűzött célt, annál nagyobb lesz örömünk. A gondok leküzdése, a problémák megoldása megerősít bennünket. Keresztény emberként azt is látnunk kell, hogy ezekben a küzdelmeinkben Isten segítségére is számíthatunk, ezért érdemes imáinkban útmutatást kérni tőle.

Jézus élete során megfigyelhetjük az öröm és a szomorúság váltakozásait azokban, akik találkoznak vele. Ha felidézzük magunkban a Jézus gyermekségéről szóló evangéliumi részeket, akkor láthatjuk, hogy születése örömteli légkörben történik. Az angyalok örömhírt hoznak, a pásztorok pedig örvendeznek Jézus születésekor. Simeon örvendezve veszi őt karjába a templomi bemutatás alkalmával. Vándorútja során csodáit látva vagy tanítását hallgatva sokan örvendeznek szívükben. A másik oldalon találkozunk azokkal, akiket félelem, hatalomféltés tölt el, később pedig Jézus életére törnek. Mesterük halála miatt az apostolok is szomorkodnak, de a Feltámadottal való találkozások örömöt gyújtanak bennük.

Engedem-e, hogy szenvedéseimet Jézus örömmé változtassa?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva