Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 12 perc 16 másodperc

2018. július 28. – Szombat (Mt 13,24-30)

szo, 2018/07/28 - 00:00
Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amíg azonban az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment. Amikor felnövekedett a vetés, és már kalászba szökkent, akkor előtűnt a konkoly is. Erre elmentek a szolgák a gazdához, és megkérdezték tőle: „Uram, nemde jó magot vetettél földedbe? Honnét van tehát a konkoly?” Mire a gazda így felelt: „Ellenséges ember cselekedte ezt.” A szolgák tovább kérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Azt válaszolta nekik: „Nem! Nehogy a konkolyt gyomlálva kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig! Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön. A búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!” Mt 13,24-30

Elmélkedés

Az Isten országáról szóló példabeszédek sorozatában a másodikat olvassuk a mai napon, amely folytatja és újabb szempontokkal egészíti ki a magvetőről szóló hasonlatot. Hiába a jó talaj és a jó mag, a magok földbe kerülésével ugyanis még nincs vége a történetnek. Újabb veszély jelentkezik, a gonosz elveti a gyomnövény, a konkoly magját. Ez azonban nem derül ki rögtön, hanem csak később, amikor a magok már kikelnek. S bár a szolgákat jóindulat vezeti, amikor azonnal kigyomlálnák a konkolyt, de a gazda ezt nem engedi, mert attól tart, hogy a jó növényben is kárt tennének. Csak később, az aratás idején történik meg az értékes és a haszontalan növények szétválasztása.

Mi áll a gonosz tevékenységének hátterében? Ő is tudja, hogy a tanítás jó magjának kikelése az emberek üdvösségre jutását jelenti. Ezt igyekszik megakadályozni a gonosz, aki a tévtanítás rossz magját, a megtévesztés konkolyát ülteti el, hogy megzavarja a jószándékú embereket az életszentségre és az üdvösségre törekvésükben. A gonosz módszere alattomos, hiszen nem vesszük azonnal észre és az sem mindegy, hogy milyen módszert választunk annak érdekében, hogy a kísértéseknek ellenálljunk. A példázattal Jézus azt is szemlélteti, hogy bár az ember Isten segítségével képes a jó és a rossz megkülönböztetésére, mégsem rá, hanem egyedül Istenre tartozik az ítélkezés.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Gondviselő Istenünk! Te szeretetből teremtettél meg minket és életünk minden napján kimutatod irántunk szeretetedet. Adj nekünk éleslátást és bölcsességet, hogy észrevegyük szereteted jeleit, mindazt, amivel testi és lelki fejlődésünket segíted és az üdvösség felé vezetsz minket! Oszlasd el félelmeinket, aggódásainkat és bizonytalanságainkat! Segíts, hogy bizalommal tekintsünk jövőnk felé és teljes bizalommal adjuk életünket neked! Gondoskodj rólunk, családunkról, szeretteinkről és minden emberről! Mutasd meg jóságodat minden ember felé!

2018. július 27. – Péntek (Mt 13,18-23)

p, 2018/07/27 - 00:00
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.” Mt 13,18-23

Elmélkedés

A magvetőről szóló példabeszéd (vö. Mt 13,1-9) magyarázatát olvassuk a mai napon az evangéliumban. Jézus magyarázata szerint az útszélre hullott magok azt jelképezik, hogy egyes emberek szívében egyáltalán nem tud fejlődésnek indulni a tanítás, mert a gonosz kitépi azt. A köves talajra hullott mag azt szemlélteti, hogy mások a nehézségek és az üldözések következtében nem ragaszkodnak az igaz tanításhoz. A tövisek közé hullott magok arra utalnak, hogy ismét más emberek számára a földi élet fontosabb, mint az örök élet, ezért ők nem törekszenek arra, hogy maradandó gyümölcsöt teremjenek. Végezetül pedig a jó földbe hullott mag azokat jelképezi, akik szívesen meghallgatják a tanítását és életüket ahhoz igazítják, mert benne felismerték az üdvösségre vezető igazságot. Ők aztán bőséges, akár százszoros termést hoznak.

A Jézus által hozott tanítást az emberek másképpen értékelik, különféleképpen fogadják. E különbségek azonban nem befolyásolják és főként nem csökkentik a tanítás benső, cselekvésre ösztönző erejét. A tanítás jó magja önmagában életerős, de ez csak azok esetében nyilvánul meg bőséges termésben, akik jó szívvel fogadják azt. Isten országa a sokféle nehézség és akadály ellenére is megvalósul. A kérdés csak az, hogy bennem megvalósul-e, és ha megvalósul, akarok-e én is magvető, azaz a tanítás hirdetője lenni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

2018. július 26. – Csütörtök (Mt 13,10-17)

cs, 2018/07/26 - 00:00
A tanítványok egyszer odamentek Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Miért szólsz a néphez példabeszédekben?” Ő így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek országa titkait, nekik ez nem adatott meg. Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek hozzájuk példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, hallgassanak, de ne halljanak, és ne értsenek, és így beteljesedjék rajtuk Izajás próféta jövendölése: Hallván hallotok, és mégsem értetek, nézvén néztek, de mégsem láttok; megkérgesedett ugyanis e népnek szíve: Fülükkel restül hallanak, szemüket behunyják, hogy a szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, és a szívükkel ne értsenek, s meg ne térjenek, hogy meggyógyítsam őket. De boldog a ti szemetek, mert lát, és boldog a ti fületek mert hall! Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit ti láttok – és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.” Mt 13,10-17

Elmélkedés

Máté evangéliumának 13. fejezetében hét példabeszédet olvashatunk, amelyek az Isten országát mutatják be. Az első a magvetőről szól, de ezt tegnap Jakab apostol ünnepe miatt nem olvastuk. Ezt követik a konkolyról, a mustármagról, a kovászról (élesztőről), a földbe rejtett kincsről, az igazgyöngyről és a halászhálóról szóló hasonlatok. A példabeszédeket megszakítja azok magyarázata, illetve az a rész, amelyet a mai napon olvasunk. A tanítványok ezt kérdezik Mesterüktől: „Miért szólsz a néphez példabeszédekben?” Kérdésük kapcsán érdemes elmélkedésünkben röviden megvizsgálnunk a példabeszédek jellegzetességeit.

A példabeszéd lehet egy rövid bölcs mondás vagy akár egy részletesebben kifejtett, kitalált történet. Mégsem mese, hiszen a mindennapi életből meríti témáját, amely a valóságban is előfordulhatott. A példabeszéd célja az, hogy szemléletesen bemutasson egy olyan igazságot, amelyet első pillanatra nem volna könnyű megérteni, de annak köszönhetően, hogy mindennapi élethelyzetből indul ki és a hallgató a szereplők helyébe képzelheti magát, könnyen befogadhatóvá válik számára az üzenet, a mondanivaló.

A példabeszédek megértésének kulcskérdése, hogy ne kívülállóként hallgassuk, hanem valóban beleéljük magunkat a történetbe. Ennek fényében olvassuk majd a következő napok evangéliumait! Jézus példabeszédei az Isten országáról szólnak és arra ösztönöznek minket, hogy Isten országa megvalósuljon bennünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

2018. július 25. – Szerda, Szent Jakab apostol (Mt 20,20-28)

sze, 2018/07/25 - 00:00
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.” Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.” Mt 20,20-28

Elmélkedés

A tizenkét apostol kiválasztásánál, az ő neveik felsorolásakor két Jakab nevű személlyel is találkozunk. Az egyik Zebedeus fia, János apostol testvére, ő az idősebb Jakab, akit a mai napon ünneplünk. A másikat fiatalabb Jakabnak szoktuk említeni, ő Alfeus fia (vö. Mt 10,3). Az idősebb Jakab különleges tekintélynek örvendett az apostoli testületen belül Péterrel és Jánossal együtt. Ők hárman vannak jelen az Úr színeváltozásakor és az Úr szenvedésének kezdetekor a Getszemáni-kertben is e három kiválasztott apostol áll legközelebb Jézushoz. Krisztus mennybemenetele után Jakab lett a jeruzsálemi közösség vezetője, a város első püspöke, és ő lett az apostolok közül az első vértanú.

Jakab apostol ünnepének evangéliuma egy olyan jelenetet idéz fel életéből, amely nem éppen hízelgő számára. Testvérével, Jánossal együtt különleges helyet szeretnének maguknak, amikor megvalósul Jézus uralma. Kérésüket, elképzelésüket édesanyjuk tolmácsolja Jézus felé, aki nagyon tapintatosan helyreigazítja őket. Világossá teszi számukra, hogy ő nem földi hatalomra törekszik, ezért tanítványai se törekedjenek uralomra, hanem az ő példája szerint szolgálják az embereket. Kérésük pozitív oldalára is érdemes odafigyelnünk, hiszen azt is kifejezik, hogy készek mindenben követni Mesterüket és osztozni sorsában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el, Uram, várok rád. Szívemben szereteted tüze ég, lelkem epedve várja a Szent Arcod látását. Kérem ezután is túlcsorduló kegyelmedet, amely ébren tartja lelkemet eljöveteled napjáig. Add, hogy egyre jobban szeresselek.

2018. július 24. – Kedd (Mt 12,46-50)

k, 2018/07/24 - 00:00
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.” Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.” Mt 12,46-50

Elmélkedés

Jézus anyjának és rokonainak fellépése Máté, Márk és Lukács evangéliumában egyaránt megtalálható, de csak egyedül Márk jegyzi le jövetelük okát. Az ördögűzések láttán, illetve a vallási vezetőkkel való szembekerülése miatt ugyanis az a szóbeszéd terjedt el Jézusról, hogy „eszét vesztette” (Mk 3,21). Máté nem tesz erről említést, csupán azt a tényt közli, hogy Jézus anyja és rokonai beszélni akarnak vele.

Megjelenésükről értesülve Jézus ezt kérdezi: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Szavainak félreértelmezése volna, ha azt gondolnánk, hogy megtagadja édesanyjához és rokonaihoz fűződő kapcsolatát. Nem egy gyermek lázadása ez anyja iránt. Nem az anyai szeretet hálátlan elutasítása. Nem a vér szerinti rokonság megtagadása. Az Úr szavait jobban megértjük, ha tovább olvassuk szavait: „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.” A Jézus által alapított közösségben már nem a vér szerinti származás a lényeges, hanem a mennyei Atya tanításának hitből fakadó elfogadása és az ő akaratának teljesítése. Ha valaki nem hisz, hiába rokona Jézusnak, önmagát zárja ki a krisztusi közösségből. A hit annak kifejezése az ember részéről, hogy Krisztushoz és az ő közösségéhez tartozik. A másik oldalról nézve Jézus, az emberré lett Isten vállalja a közösséget mindazokkal, akik hisznek benne és követik őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a mindenség királya! Hittel várjuk eljöveteledet és a veled való találkozást. A hitről való tanúságtétel minden korban bátorságot kíván a keresztényektől, tőlünk. Bátorságot, hogy az üldözések idején, az elutasításokat megtapasztalva vagy az emberek közönyét látva is folytatódjon az evangélium hirdetése és a hit terjesztése. Annak tudatában élünk, hogy a te megbízásodból, a te munkatársadként adjuk tovább a hitet. Nevelj minket az alázatra, hogy ne önmagunkat, hanem téged és a te örömhíredet hirdessük!

2018. július 23. – Hétfő (Mt 12,38-42)

h, 2018/07/23 - 00:00
Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni.” Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására. Ámde itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, hiszen ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. Itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon.” Mt 12,38-42

Elmélkedés

Az írástudók és farizeusok „jelet” kérnek Jézustól. Mire gondolnak? Mire vonatkozik kérésük? Az ószövetségben a „jel” olyan rendkívüli cselekedet vagy esemény volt, amely Isten működését igazolta. Jelen esetben olyan „jelre” gondolhatnak, amellyel Jézus egyértelműen igazolja istenségét, illetve azt, hogy ő a messiás. A kérés abból a szempontból furcsa, hogy korábban Jézus számos olyan csodát tett, amelyek a messiási idő eljövetelére utalnak. De éppen e cselekedetek természetéből fakadóan nem fogadta el, azaz nem tekintette ezeket mindenki „jelnek.” A nép örvendett annak, hogy a betegek meggyógyulnak, a csodákat olyan jeleknek tekintették, amelyek Isten irgalmának és szabadító erejének megnyilvánulásai. Ugyanezeket a cselekedeteket a farizeusok is látták, mégsem ébredt bennük hit, nem tartották ezeket Istentől származó megnyilvánulásoknak.

Feleletében Jézus elutasítja a kérés teljesítését, „gonosz és hűtlen nemzedéknek” nevezve a kérdezőket. Elutasításának magyarázataként az ószövetségi időkből Jónás próféta alakját idézi fel, aki Isten küldötteként megtérést hirdetett Ninive városában, amelynek lakói hallgattak szavára és bűnbánatot tartottak, ennek köszönhetően Jónás Isten akaratának jele lett a számukra. Ehhez hasonlóan Jézus szavára a pogányok megtérnek, de az írástudók nem. Jónás egy másik szempontból is jel lesz, az óriási cethal gyomrában való három napos tartózkodása, majd onnan való visszatérése előképe annak, hogy halálát követően Jézus három napig a sírban nyugszik, majd feltámad.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Áldunk téged, Atyánk, hogy Fiadban szavakba öntötted a Lélek sóhajtozásait! Áldunk téged, aki egyaránt vagy Atyánk és barátunk! Áldunk téged, akinek az az akarata, hogy tőled kérjünk, és nálad zörgessünk. Áldunk téged, aki hűséges vagy magadhoz és Igédhez. Hűséged biztos menedékünk lehet éjszaka és nappal. Áldunk téged, aki úgy könyörülsz rajtunk, mint édes gyermekeiden!

2018. július 22. – Évközi 16. vasárnap (Mk 6,30-34)

v, 2018/07/22 - 00:00
Abban az időben: Az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre. Mk 6,30-34

Elmélkedés

A jó pásztor gondoskodása

Az elmúlt vasárnap evangéliumában arról olvastunk, hogy Jézus missziós útra küldte tizenkét apostolát, akik az ő nevében hirdették mindenkinek a megtérést. Ezt folytatja a mai részlet, amely szerint a küldöttek visszatérnek Mesterükhöz, Jézushoz, és beszámolnak neki munkájukról és annak eredményéről. Mindebből azonban Márk evangélista leírásából semmit sem tudunk meg, legfeljebb annyit érzünk, hogy a küldöttek nagyon lelkesek lehettek a pozitív tapasztalatok miatt, illetve az is kiderül, hogy nem tétlenkedtek, hanem elfáradtak szolgálatuk végzése közben. Ezt Jézus észre is veszi, ezért azt tanácsolja nekik, hogy pihenjenek. Ebben a mozzanatban megfigyelhető Jézus figyelmessége tanítványai iránt, valamint gondoskodása.

Ugyanezt a figyelmességet és gondoskodást vesszük észre az evangéliumi jelenet második részében, de ekkor már nem a tanítványok, hanem a Jézust kereső nép vonatkozásában. Bár Jézus pihenni indul, ebből mégsem lesz semmi, mert az emberek hallgatni akarják őt és ő el is kezdi őket tanítani. Lám, Jézus nem ismer fáradtságot, amikor küldetése teljesítéséről van szó.

Az is figyelemreméltó a jelenet során, hogy mindig Jézus személye áll a középpontban, aki összegyűjti övéit. Először a visszatérő tanítványok vonatkozásában figyelhető ez meg, majd pedig a nép vonatkozásában. Ez utóbbit egy jelkép világítja meg: a néptömeg olyan volt, mint a „pásztor nélküli juhok.” Jézus pedig most is pásztornak tekinti magát, aki összegyűjti és vezeti a rá bízott nyájat. Úgy tekint az emberekre, mint akiknek üdvösségre vezetését a mennyei Atya bízta rá, és ő fáradhatatlanul végzi ennek teljesítését. Ez a jelenet tehát pontosan igazolja, amit Jézus egy alkalommal mondott: „Én vagyok a jó pásztor” (Jn 10,11). Jézus tehát jó pásztorként gondoskodik arról, hogy a nép hallja az üdvösség örömhírét, ugyanakkor ez a pásztori gondoskodás megmutatkozik tanítványai felé is.

Érdemes azon is elgondolkodnunk, hogy az emberek állandóan keresik Jézust. Hiába próbál időnként magányos helyre félrevonulni tanítványaival, ez a szándéka nem valósul meg, mert keresik őt az emberek. Kitalálják, hogy hová szándékozik menni és „odasietnek.” Márk evangélista szerint nem egyszerűen odamennek, hanem „odasietnek” és megelőzik őt. E kifejezésben az ember igyekezete, vágyakozása, fokozott érdeklődése rejlik, mégpedig olyan vágy, amely már nem feltétlenül evilági dolgokra érvényes. Az emberek megéreznek valamit Jézus hatalmából, személyének varázsa van, tanítása megragadó, ezért híre egyre jobban terjed, egyre többen keresik őt.

Jézus minket sem csupán arra hív, hogy hallgassuk őt, hanem hogy induljunk és tegyünk róla tanúságot a világban. Ismerjük fel, hogy az ő küldöttei vagyunk, tehát tovább kell adnunk a megismert tanítást, az evangélium igazságát. Nem a magunk véleményét kell hirdetnünk, hanem azt, amivel Jézus megbíz minket. E küldetésünk teljesítése során biztosan mindig érezni fogjuk az ő pásztori gondoskodását. Keressük azokat az alkalmakat, lehetőségeket, amikor egyedül lehetünk az Úrral és taníthat minket. Induljunk mindig tőle és térjünk hozzá vissza, hogy belőle erőt merítve indulhassunk ismét a tanúságtétel útjára! Az Úr tanítása ma is reményt és vigasztalást ad azoknak, akik szomjazzák az örök igazság tanítását, és utat mutat azoknak, akik az üdvösségre vágyakoznak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! A te gondoskodó szereteted egykor abban nyilvánult meg, hogy tanítottad és kenyérrel tápláltad a téged keresőket. Köszönjük, hogy napjainkban sem feledkezel meg arról, hogy pásztorokat, felelős vezetőket küldj, akik a te közösségedet, az Egyházat vezetik. Egy közösség vezetőjének, a nyáj pásztorának mindig a helyén kell állnia, döntéseket kell hoznia, és irányítani kell a rábízottakat a legnehezebb időkben is. Vezető nélkül az emberek olyanok, mint a pásztor nélküli juhok, nem tudják, hogy merre haladjanak. Küldj, Urunk, pásztorokat, akik életpéldája követendő, mert ők téged követnek és hozzád akarják vezetni a rájuk bízottakat!

2018. július 21. – Szombat (Mt 12,14-21)

szo, 2018/07/21 - 00:00
A félkezére béna ember szombatnapon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét. Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése: „Ez az én szolgám, akit kiválasztottam, szeretett fiam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, és ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitatkozik, és nem kiabál; szavát sem hallják a tereken. A megroppant nádszálat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki, míg csak győzelemre nem viszi az igazságot. Az ő nevében bíznak a nemzetek.” Mt 12,14-21

Elmélkedés

Ismét a szombati nyugalom megtartására vonatkozó törvények helyes értelmezésével kezdődik az evangéliumi történet. A farizeusok nehezményezik, hogy Jézus szombaton meggyógyította a félkezére béna embert, mivel a gyógyítás munka, tehát szombaton tilos. Cselekedetével Jézus azt igazolta, hogy a törvény nem öncélú, hanem az emberért van, azaz szabad szombaton irgalmasságot gyakorolni, gyógyítani. A farizeusok véleménye ezzel ellentétes, ők csak azt látják, hogy az új tanító nem tartja meg és tanítványaival sem tartatja meg a törvényeket.

Az eset kapcsán Máté evangélista jelzi, hogy az ellenfelek már nem csupán ellenérzést táplálnak szívükben Jézus iránt, hanem újabb lépést tesznek, közösen megvitatják a dolgot és elhatározzák Jézus vesztét. Jézus személye, tevékenysége és tanítása nem fér bele abba a keretbe, amit ők, a törvények hivatalos magyarázói és a vallási élet irányítói elképzelnek. Jézus jól ismerte őket és tudott szándékukról, ezért jobbnak látta, ha távozik. Ezt követően újabb jelét látjuk annak, hogy a nép nem osztja a farizeusok és írástudók véleményét, hanem Jézus után mennek. Jézus pedig tovább megy, hogy teljesítse küldetését, amely az a messiási küldetés, melyről a próféták jövendöltek. Az Izajás prófétától származó jövendölést azzal a szándékkal idézi az evangélista, hogy bemutassa: a jövendölés Jézus személyében teljesedett be.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, mindenség királya, előtted a kételkedő hitre jut. Áldalak téged a keresztségért, melyben eltörölhetetlen pecsétként színünkre szoríthatunk. Uralkodjál szívünkben is szívesen, ne kelljen kételyünkkel hadakoznod. Áldott legyél, Szentháromság, aki megszenteled népedet a hit a szentségek és a parancsolatok ajándékával.

2018. július 20. – Péntek (Mt 12,1-8)

p, 2018/07/20 - 00:00
Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!” Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!”, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is." Mt 12,1-8

Elmélkedés

A tegnapi evangélium kapcsán már szót ejtettünk arról, hogy a törvények farizeusi értelmezése milyen elviselhetetlen terhet jelentett az emberek számára. A mai és a holnapi részlet két példával világítja meg, hogy a farizeusok túlzott szigorúsággal értelmezték a szombati nyugalomra vonatkozó parancsot. Értékelésük szerint Jézus tanítványai megszegik a szombati nyugalmat, mert munkát végeznek, amikor egy búzamező mellett elhaladva leszednek néhány kalászt és a zsenge búzaszemeket megeszik. A kalászok letépése ugyanis aratásnak minősül szerintük, ez pedig munkavégzés, azaz szombaton tilos ilyet tenni.

Jézus védelmébe veszi tanítványait és nem helyteleníti cselekedetüket, mert túlzásnak és helytelennek tartja a farizeusi törvényértelmezést. Válaszában bírálatot fogalmaz meg azokról, akik kiüresedett módon tartják meg a törvényeket és nem látják azok eredeti szándékát. A törvények lényege ugyanis az, hogy az ember Isten felé fordulhasson a szeretet érzésével és kifejezhesse iránta tiszteletét. Eredetileg ezt szolgálta a szombati nap, a nyugalom napja, az istentisztelet napja, a felebaráti szeretet gyakorlásának napja.

Jézus a parancsok helyes értelmezőjeként lép fel, aki nem a törvény betűjét nézi, hanem annak szellemiségét, s aki nem a parancsok látszat szerinti megtartását várja el tanítványaitól, hanem azt, hogy Isten parancsainak engedelmes teljesítése szeretetből fakadjon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te megbízol bennünk és arra kérsz minket, hogy talentumainkat helyesen használjuk fel. Segíts, hogy felelősségünk tudatában minden talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal a te dicsőségedet szolgájuk, és segítsük mások és magunk örök üdvösségét! Te nem kívánsz lehetetlent tőlünk, csupán azt, hogy munkatársaid legyünk, fedezzük fel magunkban talentumainkat és akaratod szerint éljünk azokkal. Adj nekünk bölcsességet, önzetlenséget és szelídséget, hogy a teremtett világot jobbá tegyük!

2018. július 19. – Csütörtök (Mt 11,28-30)

cs, 2018/07/19 - 00:00
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű. Mt 11,28-30

Elmélkedés

Az Atyához szóló magasztaló imáját követően Jézus újra az emberekhez fordul, de szavai már nem csupán a jelenlévő hallgatóságnak szólnak, hanem minden embernek, aki tiszta szívvel keresi Istent és vágyakozik az örök életre. Ezt mondja: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket!” Ezt követően az ő igájának felvételéről beszél. Kijelentésének helyes értelmezéséhez tudnunk kell, hogy a zsidók a mózesi törvény megtartását igahordozáshoz hasonlították. A hívő zsidó embernek vállalnia kellett, hogy hordozza a törvény „igáját”, terhét. A szóhasználat ugyanakkor utalás arra is, hogy a farizeusi aprólékos törvénymagyarázat megnehezítette, sőt olykor szinte lehetetlenné tette a törvények megtartását.

Jézus az ószövetségi törvény „igájával” szembeállítja az ő parancsát, amellyel nem akar senkire felesleges terheket róni. Az élet küzdelmeiben megfáradt emberekre nem szeretne újabb terheket tenni, hanem éppen az ember életét megnehezítő, tönkretevő bűnök terhétől akar mindenkit megszabadítani. A farizeusi módon értelmezett törvények megtartása valóban fáradtságot jelentett az emberek számára. Ezzel szemben Jézus követése és az ő parancsa szerinti élet a lélek nyugalmát eredményezi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, felajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

2018. július 18. – Szerda (Mt 11,25-27)

sze, 2018/07/18 - 00:00
Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Mt 11,25-27

Elmélkedés

Jézus rövid imáját olvassuk a mai nap evangéliumában. Hálát ad a mennyei Atyának a kinyilatkoztatásért, a tanításért, amelyet őrá, a Fiúra bízott és magasztalja Istent azért, hogy a kicsinyek hittel befogadják a tanítást. De mit gondoljunk arról, hogy a „bölcsek és okosak” előtt rejtve maradt tanítása? Egyesek talán valamiféle beletörődést látnak ebben, mintha Jézus tehetetlenül belenyugodna abba, hogy a vallási vezetők elzárkóznak előle, elutasítják üzenetét. Úgy tűnik, hogy az imát olyannyira áthatja és jellemzi az öröm, a magasztalás, hogy nem volna helyénvaló kényszerű beletörődésről beszélnünk. Inkább arról van szó, hogy Isten meghagyja mindenkinek a szabadságát. Isten országának és az üdvösség örömhírének elfogadása nem kényszer az ember számára. Mindenki saját végső sorsát figyelembe véve eldöntheti, hogy akar-e az evangélium szerint élni vagy nem.

Jézus imája valójában abból a szempontból jelentős, hogy feltárja benne az Atyával való kapcsolatát. Kijelenti, hogy az Atya „mindent átadott neki.” Ez egyrészt azt jelenti, hogy a Fiú az Atyával együtt örökkévaló és mindenható Isten, másrészt, hogy minden hatalmat megkapott az Atyától földi küldetése teljesítéséhez. Megtudjuk azt is, hogy az Atya és a Fiú kölcsönösen ismerik egymást, amely egylényegűségükből fakad, s egyetlen teremtmény sem ismerheti őket jobban, mint ők egymást. Mi emberek a kinyilatkoztatásból, Isten önközléséből ismerhetjük meg őt, s ennél többet róla csak akkor tudhatunk majd, ha eljutunk hozzá az örökkévalóságba.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add, Uram, hogy a mai napon teremtő és boldogító erővel tudjak azok sorába állni, akik jót tesznek, akik munkájukat és kötelességüket teljesítik, akik az emberekkel úgy érintkeznek és úgy bánnak, mint a te gyermekeiddel! Tartozzam én is azok közé, akik jót tesznek, akik irgalmasak és megértők! Szavaim ne sötétítsék el a napot, ne mondjak rosszat, és ne sebezzek meg senkit! Ne mondjak valótlant, és ne vezessek félre másokat! Dicsérjelek szüntelen téged, és emeljem föl, bátorítsam azokat, akiknek lelkére a sötétség éjjele száll!

2018. július 17. – Kedd (Mt 11,20-24)

k, 2018/07/17 - 00:00
Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna. Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum. Mt 11,20-24

Elmélkedés

Három városhoz, illetve ezek lakóihoz intézi figyelmeztető, feddő szavait Jézus a mai evangéliumban, amely településeket név szerint is megnevezi: Korozain, Betszaida és Kafarnaum. Mindhárom város a Genezáreti-tó közelében található. Betszaida egy tóparti halászfalu, innen származott Péter és András apostol, valamint Fülöp is. Kafarnaum szintén tóparti település, többször is szerepel az evangéliumokban, ez Jézus galileai működésének központja és több csodájának is helyszíne. Ettől északra, mintegy 3 kilométer távolságra feküdt Korozain, amely csupán e helyen szerepel az evangéliumokban.

Bár Máté evangéliumában a három említett város közül csak Kafarnaum szerepel, mint ahol valamilyen csoda történt, Jézus mégis úgy beszél, hogy mindhárom város lakói látták a náluk történt csodákat, amelynek legegyszerűbb magyarázata az, hogy az evangéliumok nem tartalmazzák Jézus valamennyi tettét. Az Úr szavai szerint a városok bűne az, hogy nem tartottak bűnbánatot.

A szövegrészben szereplő másik két város, Tirusz és Szidon, nem zsidók, hanem pogányok által lakott települések. Ha a pogányok látták volna csodáit, akkor hittek volna benne, nem úgy mint a zsidók, akik csodái láttán sem jutottak el sem a hitre, sem annak felismerésére, hogy ő a Messiás, a Megváltó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó, Istenem, mikor találom meg végre nyugalmamat? Nagyon vágyódik lelkem tehozzád! De erős leszek, s türelmesen várom azt az órát, melyen isteni Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig csak az lesz a gondom, hogy neki tetszően éljek, s szent akaratát teljesítsem. Mindenben Isten akarata legyen meg, hiszen az övéi vagyunk az időben és az örökkévalóságban.

Chantal Szent Franciska

2018. július 16. – Hétfő (Mt 10,34–11,1)

h, 2018/07/16 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam a fiút apjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz ember, az az igaznak jutalmában részesül. Aki pedig csak egy pohár friss vizet is ad inni egynek a legkisebbek közül, mert az az én tanítványom – bizony, mondom nektek: nem marad el a jutalma. Amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványa oktatását, továbbindult, hogy tanítson, és hirdesse Isten országának örömhírét a környékbeli városokban. Mt 10,34–11,1

Elmélkedés

Jézus missziós beszédének befejező részletét olvassuk a mai evangéliumban. E kijelentések nem csupán az apostolok küldetéséről szólnak, hanem megvilágítják Krisztus küldetését is, mivel éppen ennek folytatása mindaz, amire az apostolok megbízást kapnak. A megoszlás, az ellenállás, a szembefordulás gondolata már a korábbiakban is szerepelt, de most annak konkrét megnyilvánulási formáit említi Jézus. Még egy-egy családon belül is megoszlás keletkezhet, szembefordulhatnak egymással a közeli családtagok, mert egyikük elfogadja a megtérésre és a krisztusi életre való felhívást, a másik viszont elutasítja azt.

Jézus kijelentéseit azonban könnyen félreérthetjük, amikor a szembenállásról és a megoszlásról beszél. Nem az a célja, hogy megoszlást vagy békétlenséget keltsen, hanem ezek mintegy fellépésének következményei. Tanítása a hagyományos vallási élet megújítását szolgálja, de a vallás őrei, a farizeusok és írástudók a hagyományokkal és törvénytisztelettel való szembefordulásként értékelik azt. A velük való békesség érdekében azonban ő nem hallgathat, hiszen akkor nem teljesítené a mennyei Atyától kapott küldetését. Ugyanígy Jézus küldötteinek hallgatása megalkuvást és a küldetéshez való hűtlenséget jelentene.

Az evangéliumi élet tőlem is elszántságot, az örömhír hirdetése pedig bátorságot kíván!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Atyánk, te elküldted egyszülött Fiadat, hogy általa kiengesztelj mindent, te jössz segítségünkre! Élő Isten Fia, aki osztoztál emberségünkben, és életedet adtad a világ megváltásáért, te jössz segítségünkre! Szentlélek, alászálltál Krisztusra és kiárasztod az Atya szeretetét minden emberre, te jössz segítségünkre! Krisztus add, hogy megtestesülésed és születésed miatt szeressük az emberi életet, te jössz segítségünkre! Add, hogy hűséged miatt mi is hűségesek maradjunk elkötelezettségünkben, te jössz segítségünkre!

2018. július 15. – Évközi 15. vasárnap (Mk 6,7-13)

v, 2018/07/15 - 00:00
Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak. Mk 6,7-13

Elmélkedés

Az Úr küldöttei

A mai vasárnap evangéliuma a tizenkét apostol missziós útra küldését mutatja be, amely nem önálló feladat, melyet Mesterüktől függetlenül végezhetnek a küldöttek. Ezt a missziós küldetést csak úgy tudjuk értelmezni, mint amely folytatja, kiszélesíti Jézus küldetését. A tizenkettő kiválasztásával az volt Jézus szándéka, hogy „vele legyenek, és hogy elküldje őket igét hirdetni” (Mk 3,14). Ez az eredeti szándék valósul most meg. Miután tehát már jó ideje együtt van Mesterével a Tizenkettő, most elindulnak, hogy az ő nevében tevékenykedjenek. Ebben a mozzanatban észrevehetjük, hogy Jézus nem ötletszerűen cselekszik, hanem mindent nagyon tudatosan tesz. Amit eltervezett a kiválasztáskor, annak megvalósításához most jött el az idő. Láthatjuk ebből, hogy a megváltás művének kibontakozása halad a maga útján, s ezt az emberek rosszindulata, elutasítása sem tudja megakadályozni, éppen ilyenről hallottunk az elmúlt vasárnap a názáretiekkel kapcsolatban.

Jézus különféle utasításokat és tanácsokat ad a küldötteknek. Útjukra vándorboton kívül semmit sem vihetnek magukkal. Ez a követelmény egyrészt azt szolgálja, hogy a küldöttek egyedül az Úrtól kapott hatalomban bízzanak és ne másban. Bízzanak továbbá az isteni gondviselésben, hiszen küldetésük nem saját megélhetésük biztosítására szolgál. Másrészt ez az egyszerűség is mutatja, hogy küldetésük Jézus küldetésének a folytatása, aki szintén így él, eszköztelenül járja útjait.

Felmerül a kérdés, hogy miért kettesével küldi őket Jézus? Ennek két oka is lehet. Először is az, hogy a mózesi törvény szerint, amely a zsidó emberek teljes életét szabályozta, a tanúskodáshoz legalább két személy kellett. Ha egyetlen személy állított valamit, annak igazsága megkérdőjelezhető maradt. Ha viszont két személy állította ugyanazt, például egy peres ügyben, akkor ez bizonyító erővel rendelkezett. A tanítványok tehát nem egyedül, hanem kettesével indulnak, hogy tanúságot tegyenek mindarról, amit megéltek Mesterük mellett, és tanúságukat mindenki igaznak, hitelesnek tartsa. Másrészt azért is indulhattak kettesével, hogy munkájukban, igehirdető szolgálatukban ne legyenek egyedül, hanem egymást segítsék. Küldetésük teljesítéséhez nem szükséges olyan idegenek segítsége, akik nem kaptak küldetést Jézustól, elegendő ahhoz a küldöttek együttműködése.

Miután Jézus felsorolta, hogy küldöttei mit ne vigyenek magukkal, azzal kapcsolatban ad útmutatásokat, hogy milyen legyen a küldöttek kapcsolata, viszonya a hallgatósággal, azokkal, akikhez eljutnak. Elfogadással és elutasítással, jó- és rosszindulattal egyaránt fognak találkozni, de ezen ne csodálkozzanak, hiszen Mesterüknek szintén jutott mindkettőből.

Érdekes, hogy az evangélista egyetlen mondatot sem ad Jézus szájába a küldéskor a tanítás tartalmával kapcsolatban, azaz nem mondja meg nekik konkrétan, hogy mit kell hirdetniük. Nincs is erre szükség, hiszen korábban Jézus hosszasan tanította őket, most nem tartja szükségesnek ennek megismétlését. A küldöttek pedig megértik, hogy mi a feladatuk, elindultak és „hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg.” A megtérés hirdetésével kezdte meg Jézus is nyilvános működését (vö. Mk 1,15), most az ő küldöttei is ugyanezt teszik. Azzal kapcsolatban sem mond Jézus semmi konkrétumot, hogy hová és kikhez menjenek, amely tény arra utal, hogy küldetésük egyetemes, mindenkihez szól.

Az Egyház küldetése minden korban, napjainkban is ugyanez: hirdetni Jézus nevében a megtérést, amely felszólítás minden embernek szól.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te követségedben indulóknak küldetésük teljesítéséhez semmire sincs szükségük, csak egy vándorbotra. Bátorság, tiszta szív, bizalom és annak tudata, hogy te megbízol azokban, akiket küldesz, ennyi elegendő. Elegendő, mert a te erőd képes legyőzni a hitetlenséget és felébreszteni a vágyat az örök értékek, az örök élet iránt. Te minket is arra hívsz, hogy veled legyünk, veled éljünk, hallgassuk tanításodat és kövessük azt. Arra küldesz minket, hogy tegyünk rólad és szeretetedről tanúságot a világban. Adj nekünk erőt és bátorságot evangéliumod hirdetéséhez!

2018. július 14. – Szombat (Mt 10,24-33)

szo, 2018/07/14 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Nem különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Elégedjék meg a tanítvány azzal, ha olyan lesz, mint mestere, és a szolga, ha olyan lesz, mint ura! Ha a családatyát Belzebubnak csúfolják, mennyivel inkább háza népét? Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön! És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. Mt 10,24-33

Elmélkedés

Jézus újabb tanácsokat ad apostolainak, akiket missziós útra küld, hogy az ő nevében tanítsanak és gyógyítsanak. Lényeges alapelvet fogalmaz meg számukra, amelyet minden korban szem előtt kell tartania annak, aki Krisztus követségében végzi az igehirdetést és a tanúságtételt. „Nem különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál” – mondja nekik. Ez az elv alázatosságra inti a küldöttet: ne gondolja, hogy nagyobb annál, mint aki őt küldi! Ne gondolja azt, hogy önállósíthatja magát és mást hirdethet, mint amit rábízott az Úr! Ne gondolja azt, hogy önmagát helyezheti előtérbe, hiszen neki Krisztushoz kell vezetni az embereket, akikhez viszi az üdvösség örömhírét. Ne vágyakozzon soha személyes dicsőségre vagy elismerésre, hanem mindent Isten dicsőségére tegyen. Ne keresse soha az emberek tetszését, hiszen neki az Úrtól kapott küldetésnek kell megfelelnie, s szolgálatáért egyedül Istentől remélhet jutalmat.

Jézus újra megismétli bátorítását, miszerint küldöttei a nehézségek ellenére se féljenek hirdetni az ő tanítását. Ennek érdekében a véső jutalomra, az üdvösségre irányítja figyelmüket. Isten örök országába az juthat el, aki hűségesen teljesíti küldetését és ragaszkodik ahhoz, hogy mindig Krisztus nevében tanítson. Jézus az Úr, mi pedig az ő szolgái vagyunk, hogy az üdvösség művét folytassuk a világban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben, jelen vagy templomainkban. Minden templom az igaz Isten imádására és tiszteletére szolgáló hely, jelenléted helye, a hívő közösség helye, a veled való találkozás helye, az irgalom helye. Jelenléted, közelséged miatt templomainkban mindannyian otthon érezhetjük magunkat. A templom számunkra egy kis földi mennyország. Segíts minket, hogy a mennyei Atya földi házából az ő örök házába, a mennybe jussunk!

2018. július 13. – Péntek (Mt 10,16-23)

p, 2018/07/13 - 00:00
Abban az időben Jézus így tanította apostolait: Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia. Mt 10,16-23

Elmélkedés

A missziós útra induló apostolok tanítását folytatja Jézus a mai evangéliumban, újabb tanácsokkal ellátva őket. Ezek az útmutatások arról szólnak, hogy miként viselkedjenek olyan helyzetekben, amikor nem fogadják őket szívesen vagy kifejezetten elutasítással, ellenséges érzülettel találkoznak. Az Úr nem csinál titkot abból, hogy útjuk során bizony nehézségekkel is szembe kell nézniük. Bár sokan örömmel fogadják majd fellépésüket, lesznek olyanok, akik szembeszállnak velük, miként küldőjüknek, Jézusnak is ezt kellett megtapasztalnia útja során. Ahogyan az ő szava is megosztást keltett, ugyanúgy küldötteinek igehirdetése is ilyen hatást fog kiváltani.

Lényeges szempont, hogy Jézust sem tántorította vissza soha a negatív fogadtatás. Nem hallgatott el csupán a békességre törekedve, hanem határozottan folytatta útját. A tanítványoknak is eltökéltséggel, magabiztossággal kell útnak indulniuk, hogy hirdessék az Isten országáról szóló tanítást. A támadások, bántalmazások vagy üldözések nem személy szerint nekik szólnak, hanem amiatt érik őket, hogy Krisztus követségében járnak. A várható nehézségekre való figyelmeztetés mellett Jézus bátorítja is őket, hogy szolgálatuk során mindig számíthatnak a mennyei segítségre, Isten Lelke velük lesz, hogy megerősítse őket a tanúságtételben.

Jézus felhívása engem is elindít a tanúságtétel útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add nekem, Uram, kegyelmedet, hogy mindig velem legyen, velem dolgozzék, s kitartson velem mindvégig! Add, hogy mindig azt kívánjam és akarjam, ami neked leginkább helyesnek és kedvesnek tetszik! A te akaratod az enyém legyen, az én akaratom mindig kövesse a tiédet, s a lehető legjobban értsen vele egyet.

Canisius Szent Péter

2018. július 12. – Csütörtök (Mt 10,7-15)

cs, 2018/07/12 - 00:00
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok. Ha valaki nem fogad be titeket, sem szavatokra nem hallgat, akkor menjetek ki a házból, de még a városból is, és rázzátok le a port a lábatokról! Bizony, mondom nektek: Szodoma és Gomorra földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint annak a városnak. Mt 10,7-15

Elmélkedés

Az Isten országának meghirdetésével és eljövetelével kapcsolatban az evangéliumokban észrevehetünk egy bizonyos következetességet, folytonosságot. Keresztelő Szent János, a Megváltó előfutára így kezdte fellépését: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa” (Mt 32,). Nyilvános működésének kezdetén Jézus szintén ezekkel a szavakkal kezd tanítani (vö. Mt 4,17). Amikor pedig apostolait küldi Jézus missziós útra, akkor ezt kéri tőlük: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa!”, ahogyan erről a mai nap evangéliumában olvasunk. Mindehhez még hozzátehetjük, hogy az Egyház küldetése is az idők végéig az, hogy ugyanezt hirdesse.

Jézus pontos utasításokat ad a küldetés teljesítésével kapcsolatban. A Márk szerinti változat még megengedi, hogy legalább sarut viseljenek és a vadállatok ellen legyen náluk vándorbot, de a Máté szerinti szöveg szerint ez is tiltott. Az apostoloknak semmit sem szabad magukkal vinniük, egyedül a küldőjük által rájuk ruházott erőben bízhatnak. Az Úr küldötte nem bízhat semmiféle vagyonban vagy földi eszközben. Mindarról, amire feladatának teljesítéséhez szüksége lesz, majd Isten fog gondoskodni, mégpedig azok által, akikhez az örömhírt elviszik. A küldöttnek tehát nincs szüksége semmire, amiben jobban bízhatna, mint az Úr tanításában, amit hirdet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, ne engedd, hogy azt higgyem, a jóság, a barátságos magatartás csak afféle kis erény! Ellenkezőleg, igen nagy erény, mivel önuralmat, önzetlenséget, az igazság buzgó keresését, a testvéri szeretet ragyogó kifejezését jelenti: kegyelmeddel, ó, Jézus, az emberi és az isteni tökéletesség találkozik bennem.

Szent XXIII. János pápa

2018. július 11. – Szerda, Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje (Mt 19,27-29)

sze, 2018/07/11 - 00:00
Egy alkalommal: Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.” Mt 19,27-29

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt Szent Benedek a nyugati keresztény egyházban a szerzetesség megalapítójának számít. A bencés szerzetesek számára írt Regula (Szabályzat) pontosan megfogalmazza, hogy miként kell élni a szerzetesnek és milyen szabályok szerint működjön a szerzetesek közössége. Ezek szerint a szerzetesek életének vezérfonalául az evangéliumi tanácsok szolgálnak. Az engedelmesség, az egyszerű élet és a tisztaság segíti őket abban, hogy odaadóan szolgálják Krisztust. A közösségben végzett imádság és munka tölti ki idejüket, miként jelmondatuk is megfogalmazza: Imádkozzál és dolgozzál!

Regulájának bevezetőjében Szent Benedek a következőt írja: „Bármi jóba kezdesz, igen állhatatos imádsággal kérjed, hogy Krisztus Urunk vigye azt végbe, hogy ő ne legyen kénytelen valaha is szomorkodni rossz tetteink miatt.”

Munkánktól, erőfeszítéseinktől mindig eredményeket várunk, de ezek olykor elmaradnak. Vajon miért? Többféle oka is lehet ennek, de talán sokszor éppen az, hogy nem imádkoztunk eleget, nem kértük előzetesen Isten tanácsát terveinkhez vagy nem kértük segítségét munkánk folyamán. Egy másik szempont, hogy munkánk során elsősorban ne a magunk hasznát vagy előnyét nézzük, hanem azt, hogy tevékenységünk Isten dicsőségére szolgáljon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyánk, Fiadat, Jézust elküldted közénk, hogy örömhírt hozzon mindenkinek. Az ő számára senki sem idegen. Betegségeinkből, gyöngeségeinkből, bűneinkből ma is kiálthatunk hozzá: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Kérünk, erősítsd bennünk a hitet, hogy gyógyulást lelkünknek egyedül tőle nyerhetünk. Kérünk, ne engedd, hogy szívünk megkeményedjék. Add, hogy készek legyünk mindig őszinte köszönetet mondani neki, aki nem taszít el magától soha senkit, s aki azért jött közénk, hogy mindannyiunknak élete legyen.

2018. július 10. – Kedd (Mt 9,32-38)

k, 2018/07/10 - 00:00
Egyszer egy ördögtől megszállott néma embert hoztak Jézus elé. Mihelyt kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma. A nép elámult ezen, és azt mondogatta: „Ilyen még sohasem történt Izraelben.” A farizeusok azonban megjegyezték: „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Jézus ezután bejárta az összes városokat és falvakat. Tanított a zsinagógákban, hirdette Isten országának örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Amikor látta a népsokaságot, megesett rajtuk a szíve, mert olyan fáradtak és kimerültek voltak, mint a nyáj, amelynek nincsen pásztora. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!” Mt 9,32-38

Elmélkedés

Máté evangéliumában Jézus csodáinak sorozatában a némából való ördögűzés a tízedik, az utolsó csoda. A betegség leírására Máté nem szentel külön figyelmet és azt sem részletezi, hogy miként történt a gyógyítás, mit tett Jézus. Csupán az eredményt írja le röviden: az ördög, a gonosz lélek eltávozott az általa megszállt emberből, s ennek tényét az bizonyítja, hogy a korábban néma ember most már tud beszélni. Az evangélista inkább a reakciókra figyel. A nép csodálkozva, ámulattal szemléli az eseményt. Csodálkozásukban egyrészt azt látjuk, hogy nem értik az esetet, másrészt elismerik, hogy valóban rendkívüli dolog történt, amihez hasonlóról sem hallottak korábban.

A jelenlévő farizeusok véleménye már sokkal negatívabb. Ők azonnal megvádolják a gyógyító Jézust, hogy az ördöggel szövetkezve képes ilyen cselekedetre. Őket nem az értetlenség, hanem inkább az irigység, a rosszindulat jellemzi. Egy váratlan, szokatlan helyzetben, amikor ismeretlen képességgel találkoznak, nem jóindulattal keresik a magyarázatot, hanem valami rosszat feltételeznek a háttérben. Ennek oka az, hogy szívük mélyén elutasítják Jézust, nem hisznek abban, hogy ő az Isten Fia és nem hisznek abban, hogy általa az irgalmas mennyei Atya cselekszik az emberek javára.

Engedem-e, hogy Isten bennem is legyőzze a rosszat? Kész vagyok-e egyedül neki engedelmeskedni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Atyánk, Teremtőnk, Megváltónk, vigasztalónk és Üdvözítőnk. Mindennapi kenyerünket, a te Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust add meg nekünk ma, annak a szeretetnek emlékezetére, megértésére és tiszteletére, mellyel irántunk viseltetett, és azokéra, amiket érettünk mondott, tett és szenvedett.

Assisi Szent Ferenc

2018. július 9. – Hétfő (Mt 9,18-26)

h, 2018/07/09 - 00:00
Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt elment vele. Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról Jézus közelébe férkőzött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál, leányom! Hited meggyógyított téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony. Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a lármás tömeget, rájuk szólt: „Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány, csak alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus bement, megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt azon az egész vidéken. Mt 9,18-26

Elmélkedés

Újabb két csodáról olvasunk az evangéliumban, az elöljáró halott lányának feltámasztásáról és a vérfolyásban szenvedő asszony meggyógyításáról. Márk és Lukács leírásában az elöljáró neve Jairus, de azt Máté szükségtelennek tartja megemlíteni. Az ő története amúgy is rövidebb, nem tér ki a részletekre. Mintha mindkét esettel kapcsolatban egyetlen dolgot akarna hangsúlyozni, a hit szerepét. Az elöljáró hittel fordul az Úrhoz. Hallhatott már arról, hogy Jézus betegeket gyógyít, de arról még nincs tudomása, hogy halottakat is képes feltámasztani. Kérése mégis ilyen tartalmú: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Jézus isteni erejébe vetett hit nélkül aligha kérne ilyet.

Az asszony esetében szintén a hit megnyilvánulását látjuk mozdulatában, érintésében. Abban a hitben, abban a reményben érinti meg Jézus ruháját, hogy gyógyulást nyer. A gyógyulást követően az Úr is a hitét dicséri meg: „Hited meggyógyított téged.”

A hit mindig ott kezdődik, amikor az emberi tudás, az emberi képesség véget ér. Az ember tehetetlennek érzi magát, a maga erejével nem tud már továbblépni, nem tudja megoldani a szükséghelyzetet, de hisz abban, hogy van még egy lehetőség: Isten segítségében, szabadításában bízni. A Jézusban való hit mindannyiunk számára új életet, újjászületést hoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Gyújtsd fel szívünkben a szeretet tüzét, hogy szereteted által szentté legyünk! Add nekünk az irántad való szeretetet és az emberek felé forduló önfeláldozó szeretetet! Megdicsőült szentjeid csodálatos élete adjon erőt, hogy felismerjük hivatásunkat és magunk is jellé, szereteted, jóságod jelévé váljunk a világban! Segíts minket, Istenünk, hogy úrrá tudjunk lenni emberi gyengeségeinken, legyőzzük bűneinket és szentek legyünk!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva