Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 6 perc 37 másodperc

2018. október 11. – Csütörtök (Lk 11,5-13)

cs, 2018/10/11 - 00:00
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Lk 11,5-13

Elmélkedés

Az Úr imája, a Miatyánk kapcsán az imádkozás helyes módjáról elmélkedtünk a tegnapi napon. Ezt a témát folytatja a mai szövegrész is, pontosabban arra bátorít, hogyan kérjünk bármit is Istentől. Jézus két hasonlatot mond. Az első egy vendége számára éjszaka kenyeret kérő emberről szól, akit először visszautasítanak, de kérésének többszöri megismétlésére megkapja, amit kér. A második példa egy fiának táplálékot nyújtó apát említ, aki nem fog követ adni kenyér helyett, sem kígyót hal helyett. A két hasonlattal Jézus azt üzeni, hogy egyetlen feltétele van annak, hogy Isten meghallgassa az imát, bizalommal kell hozzá fordulni, azaz bízni kell abban, hogy kérésünket képes megtenni és akarja is teljesíteni, ha az lelkünk javára szolgál. E példák is megismétlik azt az alaphelyzetet, hogy úgy forduljunk Istenhez, miként egy gyermek az apjához. Elképzelhetetlen, hogy egy gyermekét szerető apa gonoszsággal, azaz kígyót és skorpiót adván fordulna saját gyermekéhez. És az is elképzelhetetlen, hogy követ adván gyermekének buta tréfát űzzön vele.

Ismerjük el, hogy kicsinyek és védtelenek vagyunk, akiknek szüksége van Isten segítségére. Nyújtsuk ki felé kezünket, hogy megajándékozhasson minket! Emeljük hozzá lelkünket, hogy eltöltse azt jósággal! Tárjuk ki felé szívünket, hogy befogadhassuk szeretetét! Ez az imádság lényege.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!

2018. október 10. – Szerda (Lk 11,1-4)

sze, 2018/10/10 - 00:00
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát. Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Lk 11,1-4

Elmélkedés

A liturgikus használatra szánt evangéliumi szöveg így kezdődik: „Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát.” Ez kissé eltér az eredetitől, amely így hangzik: „Történt egyszer, hogy Jézus valahol éppen imádkozott.” A jelenet helyszíne tehát nem ismert, csupán az biztos, hogy Jézus úton van Jeruzsálem felé. Azt is jogosan vélelmezzük, hogy az Úr mindennapjainak része az imádkozás, naponta látták őt tanítványai amint félrevonul, hogy imádkozzon, kapcsolatban legyen a mennyei Atyával. Egy ilyen alkalommal kéri őt egyik tanítványa arra, hogy tanítsa meg őket imádkozni. A kérés nem az, hogy tanítson meg nekik egy imát, hanem hogy tanítsa meg őket a helyes imádkozásra. Amikor Jézus mégis egy konkrét imaszöveget fogalmaz meg, amelyet aztán minden nap mondhatnak, s amely azóta is az Egyház egyik legfontosabb imája, akkor olyan dolgokat fogalmaz meg ebben az imában, amelyek a helyes imádkozás és az Istennel való helyes kapcsolat alappillérei.

Imánkat kezdjük azzal, hogy Atyánknak szólítjuk Istent, azaz mindig gyermeki bizalommal forduljunk hozzá, hiszen ő gyermekeinek tekint minket. Isten magasztalása, dicsőítése legyen minden imádságunk része, aztán pedig terjesszük elé bátran és bizalommal kéréseinket. Imánkban ismerjük el, hogy Istentől várjuk a „mindennapi kenyeret”, s mindazt, ami életünkhöz szükséges. Imádságunkban fejezzük ki hálánkat Isten megbocsátó szeretetéért és fejezzük ki készségünket, hogy mi is irgalmasan fordulunk embertársaink felé. Ha így imádkozunk, Istennek tetsző lesz imánk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

2018. október 9. – Kedd (Lk 10,38-42)

k, 2018/10/09 - 00:00
Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Lk 10,38-42

Elmélkedés

A mai részletben szereplő Márta és Mária annak a Lázárnak a testvérei, akit Jézus feltámasztott a halálból, erről azonban az evangélista nem tesz említést, miként a falut sem nevezi meg, pedig ismeretes lehetett számára, hogy a helyszín a Jeruzsálem közelében fekvő Betánia. Lukácsnak az lehetett a célja ezen részletek mellőzésével, hogy az elbeszélés általános érvényességét hangsúlyozza, tehát ezért nem fontos számára az, hogy konkrétan kikkel történt az eset.

A korabeli felfogás szerint a nők alacsonyabb társadalmi rétegbe tartoztak, Jézus viszont helytelennek tartja ezt a nézetet. Egy zsidó rabbi számára tilos volt Isten titkairól asszonyoknak beszélni, ahogyan pogányoknak is. A nők nem olvashatták a mózesi törvényt, a zsidó vallás alapszabályát, nem vehettek részt a zsinagógai istentiszteleten, nem látogathatták a rabbik iskoláit. Mai szóhasználattal mindezt hátrányos megkülönböztetésnek mondanánk, amit Jézus helytelennek tart.

Márta és Mária két magatartásformát jelképez, egyikük a szolgáló, cselekvő szeretet mintája, másikuk az Isten szavára figyelő, szemlélődő életforma mintaképe. Mindkettőre, azaz a munkára és Isten szavának hallgatására is kellő időt kell szánnunk, egyiket sem hanyagolhatjuk el. Munkánkra, kötelességeinkre hivatkozva nem hanyagolhatjuk el az imádságot, de az imádságra, az Istenre figyelésre hivatkozva sem mulaszthatjuk el kötelességeink teljesítését.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, taníts meg engem igaz nagylelkűségre! Taníts meg, hogy úgy szolgáljak neked, ahogy azt megérdemled, hogy számolgatás nélkül adjak, sebeket észre sem véve harcoljak, pihenés nélkül munkálkodjak, s feláldozzam magam minden jutalom reménye nélkül, csak azért, hogy akaratodat teljesítsem!

Szalézi Szent Ferenc

2018. október 8. – Hétfő, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya (Lk 1,26-28)

h, 2018/10/08 - 00:00
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Lk 1,26-28

Elmélkedés

A mai ünnep, Szűz Máriának, Magyarok Nagyasszonyának ünnepe Szent István király országfelajánlására vezethető vissza. István király fiának, Szent Imrének korai halálát követően, annak tudatában, hogy utód nélkül hal meg, a magyar népet a Szűzanya oltalmára bízta. Az országfelajánlás 1038-ban, Nagyboldogasszony napján történt, s ettől kezdve kitörölhetetlen volt a magyar keresztény emberek lelkéből a Jézus édesanyja iránti különleges tisztelet. Ezt a sok évszázados töretlen tiszteletet és sokféle formában megnyilvánuló vallásos buzgóságot ismerte el 1896-ban XIII. Leó pápa, aki külön ünnepet engedélyezett népünk számára. Magyarok Nagyasszonyának sajátos ábrázolása, hogy Mária fejére a magyar Szent Korona kerül, egyik kezében a koronázási jelvények egyikét, a jogart tartja, a másik karján ülő kis Jézus pedig az országalmát. Jelképes az az ábrázolás is, hogy a Szűzanya, vállán a magyar koronázási palásttal, kiterjeszti azt a magyar népre.

Az ünnep evangéliuma egy rövid részlet Jézus születésének hírüladásából. Isten küldötte, Gábor angyal köszönti a názáreti leányt, őt kegyelemmel teljesnek és minden asszonynál áldottabbnak nevezvén. Az angyal üdvözlő szavai bátorítsanak minden magyar édesanyát, hogy Isten kegyelmével együttműködve neveljék gyermekeiket a vallásos életre és arra, hogy minden magyar ember érezze a Szűzanya mennyei oltalmát és a mindenható Isten mennyből felénk áradó áldását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent Szűz, Megváltónk Édesanyja, biztos vezetőnk Isten és a felebarát felé, te, aki szíved mélyén megőrizted Jézus szavait, anyai közbenjárásoddal oltalmazd a családokat és az egyházi közösségeket, hogy segítsék a gyermekeket és a fiatalokat, amikor az Úr hívására nagylelkű választ kell adniuk. Ámen.

Szent II. János Pál pápa

2018. október 7. – Évközi 27. vasárnap (Mk 10,2-12)

v, 2018/10/07 - 00:00
Abban az időben: A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.” Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.” Mk 10,2-12

Elmélkedés

Boldog házasság

A szentírástudósok hangsúlyozzák, hogy a bibliai teremtéstörténetet, amely szerint Isten hat nap alatt teremtette meg az egész világmindenséget és az embert, s végül a hetedik napon megpihent munkája után, nem szó szerint kell értelmezni, hanem a létezés csodájára, a világ létezésére és az emberi élet értelmére rákérdező ember évszázadok során kialakult válaszát, magyarázatát fogalmazza meg. Mégpedig a hívő ember válaszát, aki a teremtett világban felismeri Isten tevékenységét, rácsodálkozik a gondviselésre és elismeri Isten felsőbbségét. A teremtéstörténet arra is választ keres, illetve választ ad, hogy mi az ember feladata földi élete során, mire hívja őt Isten. Ezek szerint Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, a férfit és a nőt egymás számára rendelte, s úgy rendelte, hogy kettőjük kapcsolatából származzon a szerelem, a házasság, a gyermekáldás és a család. Ez az isteni szándék világosan kiolvasható a teremtéstörténetből.

Ugyanakkor a gyarló ember könnyen megfeledkezik erről az eredeti isteni szándékról, vagy pedig könnyebbnek tartja az életet, ha nem veszi azt figyelembe. Erről tanúskodik a mai evangéliumban a farizeusok kérdése is a válással kapcsolatban: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Jézus viszontkérdésére úgy válaszolnak, mintha nem ismernék Isten eredeti szándékát, és olyan részt idéznek a mózesi törvényből, amely saját véleményüket támasztja alá. Ezek szerint bizonyos feltételek mellett a házasságban élő férfinak joga volt ahhoz, hogy válólevelet állítson ki és elbocsássa feleségét. Ezt az engedményt azonban Jézus nem tartja jónak, mert nem egyezik meg Isten akaratával és világosan kimondja, hogy az emberek keményszívűsége miatt engedi meg a mózesi törvény a válást.

A válás nem fér bele Isten tervébe. Ezt bizonyítja, hogy bár a farizeusok kérdése a válással kapcsolatos, az Úr válasza a házasságra, annak igazi értelmére vonatkozik. Tanításában nem emberi törvényekre és engedményekre hivatkozik, hanem a teremtő Isten szándékára. Jézus pontosan azt mondja, amit a Teremtés könyvében is olvashatunk: „Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Isten tehát egymás számára teremtette a férfit és a nőt, hogy egymást boldoggá tegyék. Kettőjük kapcsolatát nevezzük házasságnak, amely egész életre szóló szeretetközösség és a szeretet ellen, az isteni szándék ellen vét az, aki a hűség helyett a válást választja.

Napjainkban sokan megkérdezik, hogy miért ragaszkodik az Egyház a házasság felbonthatatlanságához, amikor a polgári törvények lehetővé teszik azt? És miért ne válhatna el valaki, ha már nem érez szeretetet házastársa iránt? Vigyázzunk ezekkel a könnyelmű kérdésekkel! Vigyázzunk a bűnt felmenteni szándékozó magyarázatokkal! Vigyázzunk a házastárs iránti tiszteletet és felelősséget nélkülöző feleletekkel! Jézus egykor mondott felelete manapság is irányadó, azaz senki nem helyezheti az isteni törvény elé az emberi törvényeket! Senki ne hivatkozzon saját szabadságára, amikor válni akar, mert hiszen házassági ígéretét, esküjét is szabadon tette! Ha a házasságban és a családban nincs szerepe a hitnek és nincs jelentősége a vallásnak, akkor elviselhetetlennek tűnnek a házastárs gyengeségei, megvalósíthatatlannak látszik egymás boldogítása és megoldhatatlannak tűnnek az idővel jelentkező nehézségek. A házasság akkor lesz boldog és békés, ha a házastársak a hitből merítenek erőt közös életükhöz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! A házasságkötéshez, a házasság egyben tartásához, a családi békesség megőrzéséhez és a családtagok boldogságához az akarat nélkülözhetetlen. Az emberi akarat azonban gyenge, sérülékeny, de te meg tudod, és meg akarod erősíti azt. Segítsd a házasságra lépőket, hogy emberi akaratukra és szándékukra bizalommal kérjék a te segítségedet! Segítsd felelősségteljes döntésükben a fiatalokat! Segítsd a házastársakat, hogy egymás boldogságát mindenben előmozdítsák, és együtt haladjanak, valamint gyermekeiket is vezessék az üdvösség útján!

2018. október 6. – Szombat (Lk 10,17-24)

szo, 2018/10/06 - 00:00
A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Lk 10,17-24

Elmélkedés

A missziós útról visszatérő hetvenkét tanítvány örömmel számol be élményeiről és tapasztalatairól, de ebből Lukács evangélista csak azt emeli ki, hogy még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekik, azaz elhagyták az általuk megszállott embereket, amikor Jézus nevében parancsoltak nekik. Ez azért érdekes, mert amikor küldetést kaptak, akkor Jézus a betegek gyógyításához adott nekik hatalmat és ahhoz, hogy hirdessék Isten országának tanítását, a gonosz feletti hatalom azonban nem szerepelt kifejezetten. A sikeres ördögűzések kiemelésével az evangélista azt a küzdelmet hangsúlyozza, ami Isten és a gonosz között zajlik egészen az idők végéig, s ennek a küzdelemnek az a tétje, hogy ki uralkodik az emberen. A tanítványok öröme jogos, Jézus viszont más irányba tereli örvendezésüket: „inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” A mondás arra utal, hogy aki hűségesen teljesíti Istentől kapott küldetését, az jutalmul a mennyországba jut.

Az evangéliumi részlet második felében Jézus magasztaló imádság formájában ad hálát a mennyei Atyának, hogy általa és küldöttei által eljut az örömhír az emberekhez. Isten országának titkát immár nem egyes kiváltságosok ismerhetik meg, hanem a szegények, az egyszerű emberek is, amely gondolat összecseng azzal, amit Jézus a hegyi beszédben meghirdetett: „Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3).

Imádság

Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon.

Vianney Szent János

2018. október 5. – Péntek (Lk 10,13-16)

p, 2018/10/05 - 00:00
Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Lk 10,13-16

Elmélkedés

A hetvenkét tanítvány missziós útra küldéséről tegnap, visszaérkezésükről holnap olvasunk az evangéliumban. A kettő között Jézus figyelmeztetése áll, amelyet egyes városok lakóihoz intéz. E városokkal részben már találkoztunk korábban, Jézus tanító útja során. Hogyan értelmezhetjük az Úr szavait?

Az evangélium Isten szava. Nem emberi üzenet, hanem Istentől származó tanítás. Igaz ez akkor is, amikor Jézus szájából hangzik el és akkor is, amikor az ő küldötteitől. Mivel Isten üzenete, ezért helytelen az a hozzáállás, hogy „ha akarom, elfogadom, ha akarom, nem.” Az emberi szavakkal, kijelentésekkel szemben fennállhat ez a távolságtartás, mert nem feltétlenül igazak. Isten üzenete azonban mindig igaz, ezért jogtalan az emberi bizalmatlanság vagy bizonytalanság. Túlzott könnyelműség volna részünkről az isteni üzenet mélyebb megismerésének elutasítása.

A Jézus által említett városok bűne az, hogy sem az isteni küldöttek szavára nem hallgattak, sem az isteni jeleket nem ismerték fel. Hitetlenségük megakadályozta őket Isten üzenetének és küldötteinek elfogadásában. A két említett pogány város, Tirusz és Szidon, Jézus állítása szerint nem lett volna elutasító, ha ott történtek volna a csodák. Jézus elfogadása a megtérésben és a mellette való elkötelezettségben mutatkozik meg.

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!

2018. október 4. – Csütörtök (Lk 10,1-12)

cs, 2018/10/04 - 00:00
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.” Lk 10,1-12

Elmélkedés

A négy evangélium közül egyedül Lukácsnál szerepel két alkalommal a tanítványok missziós útra küldése. A többi evangélista csak egy ilyen alkalomról tesz említést, a tizenkettő küldetéséről. Emellett Lukács beszámol hetvenkettő tanítvány küldéséről is, amiről a mai napon olvasunk. A kifejezés, hogy „maga előtt” küldte őket, kettős értelmű. Egyrészt azt jelenti, hogy a küldöttek feladata Jézus érkezésének előkészítése, másrészt arra utal, hogy nem önmagukat vagy az általuk igaznak tartott tanítást kell hirdetniük, hanem Jézus tanítását.

A küldetésre induláskor és annak teljesítése során nincs helye az ábrándozásnak! Kijózanítóan hat az Úr figyelmeztetése: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé”, s e szavak minden kor igehirdetőinek szólnak. Vannak, akik ennek hatására azt mondják, hogy ők inkább nem vállalják a veszélyes feladatot. Ők nyugodtabb életre vágynak, nem kívánnak küzdelmeket, ezért kényelmes életükből inkább nem mozdulnak ki. Mások meg azt mondják, hogy ez már izgalmas kalandnak tűnik, végre tehetünk valami fontosat, végre odatehetjük, felajánlhatjuk egy jó cél megvalósítására az életünket. Ők nem félnek a küzdelmektől, mert tudják, hogy ezek során is támogatja őket az, akitől küldetésüket kapták és azzal is tisztában vannak, hogy a küzdelmek csak megerősítik hitüket és elszántságukat, de el nem téríthetik őket a rájuk bízott feladattól.

Van-e bátorságom Krisztus nevében elindulni a „farkasok” közé?

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

2018. október 3. – Szerda (Lk 9,57-62)

sze, 2018/10/03 - 00:00
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.” Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lk 9,57-62

Elmélkedés

A tanítványi élet leglényegesebb elemeire mutat rá az a három találkozás, amiről a mai evangélium beszámol. Lukács evangélista nem jegyzi le a három személy nevét, mintha csak arra utalna ezzel, hogy bárki lehet közülünk. A Jézushoz lépő első személy rendkívül határozott és lelkes, kijelenti, hogy mindenhová kész követni Jézust. Válaszul azt kapja, hogy még annyi biztonságra sem számíthat, mint a rókák vagy a madarak, azaz sehol sem lesz állandó szállása. A második személyt maga az Úr hívja követésére, de ő annyi haladékot kér, hogy eltemethesse apját. Ő azt a választ kapja, hogy a Jézus melletti teljes elköteleződés minden földi kötelességnél előbbre való. A harmadik személy az elsőhöz hasonlóan önként jelentkezik Jézus követésére, de ő is szeretne egy kis időt kapni arra, hogy búcsút vegyen szüleitől. Neki Jézus kijelenti: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” A hasonlat azt jelenti, hogy aki Isten szolgálatába áll, az már többé nem törődhet a múlttal, hanem az előtte álló feladatokra kell figyelmét összpontosítania.

Az apostolok meghívásakor mindig lelkesen közli az evangélista, hogy a meghívottak azonnal követik Jézust. Most azonban Lukács hallgat arról, hogy a három személy hogyan döntött, amiből arra következtethetünk, hogy ők meghátráltak. Én hogyan döntök?

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

2018. október 2. – Kedd (Lk 9,51-56)

k, 2018/10/02 - 00:00
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket? De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek. Lk 9,51-56

Elmélkedés

Galileát elhagyva, Jeruzsálem felé tartva Jézusnak és tanítványainak a Szamaria nevű országrészen kellett áthaladniuk. E területen elutasítással találkozik, ez azonban nem kifejezetten Jézus személyének szól. A zsidók és a szamaritánusok között évszázadok óta ellenséges volt a kapcsolat. Ez arra vezethető vissza, hogy az északi királyság megszűnése után az asszírok idegeneket telepítettek a területre, akikkel házasságok révén idővel keveredtek a zsidók. Így alakult ki a szamaritánusok népcsoportja, akik vallásilag is kissé eltávolodtak a hivatalos kultusztól. A Biblián kívüli más korabeli történeti művek is beszámolnak arról, hogy Jézus korában a Galileából Jeruzsálembe tartó zarándokokat megtámadták a szamaritánusok, útjukban akadályozták őket. Erre utal Lukács evangélista is, aki így magyarázza a történteket: a szamaritánusok azért „nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott.”

A barátságtalan fogadtatás és az elutasító viselkedés heves indulatot vált ki Jakab és János apostolokból, akik legszívesebben Isten pusztító erejét hívnák le az égből a szamaritánusokra. Megnyilvánulásukban jelen van a hirtelen harag és a zsidók évszázados ellenszenve is a szamaritánusok felé. Jézus jónak látja, ha indulatukat azonnal fékezi, emlékeztetve őket arra, hogy Isten egyetlen ember vesztét sem akarja, ezért hiábavaló volna ehhez az ő segítségét kérni. Az ellenséges lelkületű emberekkel nem kell nyílt harcba bocsátkozni, a legtöbbször elég elkerülni őket.

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

2018. október 1. – Hétfő (Lk 9,46-50)

h, 2018/10/01 - 00:00
Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van. Lk 9,46-50

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletet az előzi meg Lukács írásában, hogy Jézus másodszor beszél tanítványainak a Jeruzsálemben rá váró szenvedésekről, ők azonban nem értették szavait, és ahhoz sem volt bátorságuk, hogy kérdezzenek erről (vö. Lk 9,43-45). Láthatjuk, hogy Jézus személyéhez kötődően a szenvedések és a halál említése rendkívül kellemetlen téma a tanítványok számára, egyáltalán nem érzékenyek arra, hogy Mesterükre milyen szenvedések várnak. Ők azzal vannak elfoglalva, hogy „ki a legnagyobb közülük.” Egymás közti versengésükre az Úr jelképes cselekedettel reagál, odahív egy gyermeket. Érdemes összevetnünk, hogy Márk leírásában Jézus a tanítványok közé állítja a gyermeket és kijelenti: „Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be” (Mk 9,36). Lukácsnál ugyanez a kijelentés hangzik el, de itt Jézus nem a tanítványok közé, hanem maga mellé állította a gyermeket, mintegy kitüntette őt ezzel. Jelképes cselekedete után kimondja a választ a tanítványok kérdésére: „aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb.”

Jézus kijelentése egyrészt a tanítványoknak szól, másrészt minden keresztény közösségnek. Az Egyházban ugyanis nincs helye a versengésnek, hanem mindenki alázattal végezze feladatát, nem félve semmilyen szolgálattól. A hatalomvágy vagy a dicsőség keresése csak hátráltatja a közösséget, de a szolgáló lelkület példaértékű.

Imádság

Hálát adunk, Urunk végtelen jóságodért: elkészítetted nekünk országodat, megadod kegyes irgalmadat, megbocsátod bűneinket. Kérünk, segíts, hogy e világ útjain járva észrevegyük az éhezők, a szomjazók, a ruhátlanok, valamint a betegek és a rabok szenvedésében a te szenvedésedet, hogy minden rászoruló testvérünknek szolgálatára lehessünk, és örömmel fogadjuk őket közénk. Tested és véred által add, hogy felismerjünk minden emberben, és emberi kicsinységünk ellenére is viszonozhassuk nagy szereteted. Így jöjjön el, Urunk a te országod, s legyen meg a te akaratod.

Szent II. János Pál pápa

2018. szeptember 30. – Évközi 26. vasárnap, a Szentírás vasárnapja (Mk 9,38-43. 45. 47-48)

v, 2018/09/30 - 00:00
Abban az időben: János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van. Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben, – azért, mert Krisztuséi vagytok, – bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül. De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.” Mk 9,38-43. 45. 47-48

Elmélkedés

Isten szól hozzánk

Szeptember utolsó vasárnapján Egyházunk a Szentírás vasárnapját tartja. Olyan ünnep ez, amikor különösen is odafigyelünk Isten kinyilatkoztatására, Isten írott üzenetére, a Szentírásra, amely utat mutat nekünk az istengyermeki életre és az üdvösség felé.

A Szentírással kapcsolatban lényeges fogalom a sugalmazás, amelyen azt értjük, hogy a Szentírás könyveit a szerzők nem maguktól írták, hanem az Isten által közölt üzenetet, az általa sugalmazott szavakat jegyezték le. A bibliai szövegek szerzője tehát maga Isten, aki emberek közreműködését vette igénybe, hogy mondanivalója, üzenete írott formában rögzüljön. Ennek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy a szentírási szövegekhez közeledjünk és azokat helyesen értelmezzük. Nem tekinthetjük ugyanis csupán emberi munka eredményének, hanem Istentől származó szavakként kell olvasnunk azokat. Éppen a sugalmazás, az isteni szerzőség és eredet biztosítja a Szentírás értékét, benne valóban az üdvösségre vezető igazságot találjuk meg. Valahányszor a Szentírás olvasásába kezdünk, tudatosítsuk magunkban a sugalmazás, az isteni szerzőség tényét, mert különben legfeljebb egy történész kíváncsiságával fogjuk olvasni e régi szövegeket és aligha vesszük észre, hogy általuk maga Isten szól hozzánk.

Az Egyház életében különleges helye és szerepe van Isten szavának. Isten szava hirdetésének, hallgatásának és ünneplésének sajátos helye a liturgia, azaz a szentmise és a többi szertartás. Minden liturgikus cselekmény jó alkalom arra, hogy az Egyház teljesítse küldetését, az isteni üzenet hirdetését, a hívek pedig befogadják ezt az üzenetet. Szent Jeromos, a Szentírás kiváló ismerője és fordítója, akinek emléknapjához kapcsolódik ez a mai ünnep, feltette a kérdést: „Hogyan lehetne élni az írások ismerete nélkül, mikor általuk ismerjük meg magát Krisztust, aki a hívők élete?” Válaszként elmondhatjuk, hogy sem az ő korában, sem napjainkban nem képzelhető el a keresztény élet a Szentírás olvasása nélkül, hiszen benne, különösen is az evangéliumokban Krisztust ismerhetjük meg.

A Szentírás olvasásának fontos szerepe van minden pap életében és szolgálatában, aki azt hirdeti, amit maga is olvas és megért Isten szavából. Ezt hirdeti a szentmisék alkalmával, a hitoktatás során, a felnőtteknek szóló katekézisek alkalmával. A hívek életére szintén jellemző a Szentírás olvasásának igyekezete, hiszen ebből merítenek erőt.

Mind az egyházi szolgálattevőkre, azaz az igehirdetőkre, mind pedig a hívekre vonatkozik az a megállapítás, hogy a Szentírást imádságos lélekkel és nyitott szívvel érdemes olvasni. Csak akkor válhatunk az Úr tanítványaivá, ha nap mint nap olvassuk az igazság tanítását és életünket ehhez igazítjuk. Amikor elmerülünk Isten szavának olvasásában, akkor Isten bevon minket életébe, párbeszédre lép velünk, közli velünk mondanivalóját és válaszol kérdéseinkre, miközben mi is elé tárhatjuk gondolatainkat és érzéseinket.

A mai ünnep, a Szentírás vasárnapja ösztönözzön minket arra, hogy újra központi helyre állítsuk életünkben Isten szavát! Legyünk Isten szavának hűséges hallgatói, hogy annak hiteles hirdetői is lehessünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Nap mint nap szomjazom igazságodra, készséges szívvel hallgatlak téged, aki utat mutatsz számomra a Szentírás szavai által. Tanulékony lélekkel figyelek rád és kifejezem készségemet, hogy tanításod szerint akarok élni. Alakítsd át életemet a te éltető és üdvösségre vezető igazságoddal!

2018. szeptember 29. – Szombat, Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok (Jn 1,47-51)

szo, 2018/09/29 - 00:00
Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség.” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,47-51

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt három főangyal, Szent Mihály, Szent Gábor (Gábriel) és Szent Rafael az angyalok rangsorában a többi angyal felett áll. Szent Mihály, akinek neve annyit jelent: „ki olyan mint az Isten?”, a mennyei seregek vezére. Az ókori atyák írásaiban és a későbbi keresztény hagyományban Szent Mihály főangyal az Egyház oltalmazójaként, védelmezőjeként jelenik meg, ami arra bátorít minket, hogy a gonosszal vívott küzdelmeink során és a kísértések idején segítségét kérjük.

Gábor főangyallal főként az evangéliumok elején találkozunk, mint aki hírt, üzenetet hoz Istentől. Ő hozza meg a jeruzsálemi templomban szolgálatot teljesítő Zakariásnak a hírt, hogy gyermeke fog születni, aki a Messiás előhírnöke lesz. Szintén ő ismerteti Máriával Isten akaratát, miszerint ő lesz a Megváltó édesanyja. Gábor főangyal emlékeztessen minket arra, hogy érdemes odafigyelnünk Isten küldötteire, akiktől megismerhetjük Isten velünk kapcsolatos tervét, hivatásunkat és küldetésünket.

Rafael főangyal, akinek neve azt jelenti „Isten gyógyít”, egy a hét angyal közül, „aki mindig készen áll, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen” (Tób 12,15). Szent Rafael védelmezzen minket a testi és lelki bajoktól, hogy mindenkor készen álljuk mi is az Úr elé lépni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Atyánk, te elküldted egyszülött Fiadat, hogy általa kiengesztelj mindent, te jössz segítségünkre! Élő Isten Fia, aki osztoztál emberségünkben, és életedet adtad a világ megváltásáért, te jössz segítségünkre! Szentlélek, alászálltál Krisztusra és kiárasztod az Atya szeretetét minden emberre, te jössz segítségünkre! Krisztus add, hogy megtestesülésed és születésed miatt szeressük az emberi életet, te jössz segítségünkre! Add, hogy hűséged miatt mi is hűségesek maradjunk elkötelezettségünkben, te jössz segítségünkre!

2018. szeptember 28. – Péntek (Lk 9,18-22)

p, 2018/09/28 - 00:00
Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.” Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.” Lk 9,18-22

Elmélkedés

Az evangéliumokban megfigyelhetjük, hogy egy-egy lényeges cselekedete előtt Jézus imádkozik, imádságban ismeri meg a mennyei Atya akaratát. A mai részlet az Úr elmélyült imájával kezdődik, ami azt jelzi, hogy valami lényeges fog következni. Elérkezettnek látja az időt, hogy megkérdezze tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?”, majd pedig az ő véleményükre is kíváncsi: „Hát ti kinek tartotok engem?” Nyilvános működése kezdete óta mindenkit az a kérdés foglalkoztat, hogy ki Jézus? A kérdés helyes megválaszolása feleletet ad arra is, hogy honnan származik újszerű tanítása és honnan van hatalma a rendkívüli cselekedetekre és csodákra.

A kérdések hátterében nem az húzódik meg, hogy éppen nem találnak jobb beszédtémát és unalmukban megvitatják a nép vélekedését Jézus személyével kapcsolatban, hanem valóban lényeges kérdések ezek. Az Úr azt akarja tudni, mennyire ismerte fel a nép, illetve a hozzá közelebb álló tanítványok, hogy ő a mennyei Atya küldötte, az Isten Fia. A nép körében sok a találgatás, de az apostolok nevében nyilatkozó Péter már komoly hitvallást tesz, amikor kijelenti Jézusról, hogy ő az Isten Fölkentje. Az a tény, hogy erre a döntő kérdésre Péter válaszol a többiek nevében is, kiemeli az ő elsődleges szerepét a tizenkettő testületében. Mivel a hitvallás igaz, az apostoloknak egyenlőre hallgatniuk kell Krisztus titkáról, erről csak a feltámadás után beszélhetnek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add nekem, Uram, kegyelmedet, hogy mindig velem legyen, velem dolgozzék, s kitartson velem mindvégig! Add, hogy mindig azt kívánjam és akarjam, ami neked leginkább helyesnek és kedvesnek tetszik! A te akaratod az enyém legyen, az én akaratom mindig kövesse a tiédet, s a lehető legjobban értsen vele egyet.

Canisius Szent Péter

2018. szeptember 27. – Csütörtök (Lk 9,7-9)

cs, 2018/09/27 - 00:00
Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: „János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik.” Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust. Lk 9,7-9

Elmélkedés

Jézus galileai működése lassan a végéhez közeledik. Miután felkészítette tanítványait, hogy elkísérjék őt Jeruzsálembe, küldetést adott nekik, hogy munkáját, igehirdetését folytassák. Amikor megjövendöli nekik szenvedését, halálát és megdicsőülését a feltámadás által, azt is nyíltan tudomásukra hozza, hogy az ő életük is megaláztatással, szenvedéssel, üldöztetéssel fog együtt járni, legalábbis akkor, ha kitartanak mellette, mert a tanítvány sorsa sem lehet más, mint a Mesteré. Aki az Úr küldetésében jár, annak nem kell személyes szükségleteire figyelnie, hanem egyedül a szolgálat hűséges teljesítésével kell foglalkoznia.

Jézus újszerű tanítása és rendkívüli cselekedetei amúgy is feltűnést keltettek a nép körében, de az apostolok elküldésével még szélesebb körben keltette fel az emberek figyelmét, köztük az országrész uralkodójáét, Heródesét is. Benne is felmerült a kérdés: ki lehet az, aki ilyen cselekedetekre képes? Vélekedése a korabeli gondolkodás lenyomata. Jézus tanítása és tettei az embereket a múlt prófétáira emlékeztették, köztük Illés próféta személyére. A részlet azzal a megjegyzéssel zárul, hogy Heródes „kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.” Esetében aligha beszélhetünk jószándékú keresésről, csupán emberi kíváncsiság indítja őt. Jézus személye örök titok marad azoknak, akiket csupán kíváncsiság vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, ne engedd, hogy azt higgyem, a jóság, a barátságos magatartás csak afféle kis erény! Ellenkezőleg, igen nagy erény, mivel önuralmat, önzetlenséget, az igazság buzgó keresését, a testvéri szeretet ragyogó kifejezését jelenti: kegyelmeddel, ó, Jézus, az emberi és az isteni tökéletesség találkozik bennem.

Szent XXIII. János pápa

2018. szeptember 26. – Szerda (Lk 9,1-6)

sze, 2018/09/26 - 00:00
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott neki az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Meghagyta nekik: „Semmit se vigyetek az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt! Két ruhátok se legyen! Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok! De ha nem fogadnak be, hagyjátok el a várost, és a port is rázzátok le lábatokról vádképpen ellenük!” Azok útra keltek, bejárták a falvakat. Hirdették mindenütt az evangéliumot, és meggyógyították a betegeket. Lk 9,1-6

Elmélkedés

A tizenkét apostolról Lukács evangéliumában először kiválasztásukkor olvashatunk (vö. Lk 6,12-16). Ezt követően akkor találkozunk velük testületileg, amikor Jézus tanító útja során kíséretében vannak (vö. Lk 8,1), vele járják a városokat és falvakat, hogy hallgassák az evangéliumot, amelynek majd egyszer ők is hirdetői lesznek. Harmadszor akkor szerepelnek, amikor küldetést kapnak Mesterüktől, ezt olvassuk a mai napon. Most olyan küldetést kapnak, amelyet Jézus földi tevékenysége alatt kell teljesíteniük. Jézus nem csak megbízatást ad nekik, hanem hatalmat is annak teljesítéséhez. Tehát mind a küldetés, mind a teljesítéshez szükséges erő is Krisztustól származik. A küldöttek nem a maguk erejéből, hanem a Jézustól kapott erő és hatalom birtokában képesek az ördögök kiűzésére és a betegek gyógyítására. Szolgálatuk csak akkor hozhat eredményt, ha Jézus nevében hirdetik az örömhírt és az ő nevében gyógyítják meg a betegeket. Ez a tény a Mester, mint küldetést adó és a tanítványok, mint küldöttek szoros kapcsolatát, egységét jelzi.

Bár a mostani küldetés alkalmával nincs utalás arra, hogy Jézus mennybemenetelekor újabb küldetést kapnak az apostolok, mégis világos számunkra, hogy ez utóbbi fényében fogalmazódnak meg a küldöttekkel szembeni elvárások. A küldetéshez nincs szükség semmi másra, csak a Krisztustól kapott tanításra és hatalomra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyánk, Fiadat, Jézust elküldted közénk, hogy örömhírt hozzon mindenkinek. Az ő számára senki sem idegen. Betegségeinkből, gyöngeségeinkből, bűneinkből ma is kiálthatunk hozzá: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Kérünk, erősítsd bennünk a hitet, hogy gyógyulást lelkünknek egyedül tőle nyerhetünk. Kérünk, ne engedd, hogy szívünk megkeményedjék. Add, hogy készek legyünk mindig őszinte köszönetet mondani Neki, aki nem taszít el magától soha senkit, s aki azért jött közénk, hogy mindannyiunknak élete legyen.

2018. szeptember 25. – Kedd (Lk 8,19-21)

k, 2018/09/25 - 00:00
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!” Lk 8,19-21

Elmélkedés

Az Isten szavának hatását, működését bemutató részt Jézus családjának érkezése zárja le, ezt olvashatjuk a mai evangéliumi részben. A rokonság fellépése alkalmat ad Jézusnak arra, hogy kijelentse: nem a vér szerinti rokonság, a származás vagy más földi kötelék alapozza meg a vele való kapcsolatot és a tanítványi életet, hanem Isten igéjének készséges hallgatása és az elfogadott igazság tettekre váltása. Ezért mondja a mi Urunk: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!” Ezt az általános érvényű kijelentést helytelen volna a családi kapcsolatok megtagadásaként vagy a rokonságtól való elzárkózásként értelmezni, hiszen nyilvánvalóan nem erre utal.

A mondás valójában meghívást jelent. Isten szava ugyanis új közösséget teremt, a Krisztushoz tartozók új közösségét. E közösségbe meghívást kapnak mindazok, akikhez eljut az örömhír, és ők azzal fejezik ki, hogy e közösséghez akarnak tartozni, hogy életükben megvalósítják, tettekre váltják azt.

Szívesen hallgatom-e az Úr tanítását? Örömöt jelent-e számomra az, hogy Krisztus szavát hallgathatom? Törekszem-e a megismert tanítás egyre jobb megértésére? Felismerem-e benne az örök életre, az üdvösségre vezető igazságot? Törekszem-e az evangélium szerinti életre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Egyedül Te vagy az Úr, a mi Istenünk! Add, hogy készségesek legyünk befogadni az életet. Add, hogy legyen bennünk erő, hogy fölemeljük fejünket, és föltekintsünk Jézusra, akit értünk szegeztek keresztre. Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok gondjaiban, hanem vegyük észre az odafönn-valókat. Add, hogy a világosságban járjunk, ne pedig bűneink sötétségében. Köszönjük, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi Világosság jött közénk. Add, hogy fölismerjük Őt, Neki szolgáljunk, ne pedig bálványoknak. Add, hogy mindig úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük szemünk elől: Egyedül Te vagy az Úr, a mi Istenünk.

2018. szeptember 24. – Hétfő (Lk 8,16-18)

h, 2018/09/24 - 00:00
Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne. Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé. Lk 8,16-18

Elmélkedés

A magvetőről szóló példázat, amelyet szombaton olvastunk, felvezette az Isten országáról szóló tanítást. Ezt egészíti ki újabb elemmel a mai részlet. A lámpa fényét senki nem akarja elrejteni, hiszen éppen azért szokás meggyújtani, hogy fényével bevilágítsa a házat. Nyilvánvaló, hogy Jézusnak az a szándéka, hogy az Isten országáról szóló tanítása elterjedjen mindenütt a világon és eljusson minden emberhez. Ez azonban most még csak viszonylag szűk körben valósul meg. Apostolainak és tanítványainak, és a későbbi korokban követőinek is éppen az lesz a küldetése, hogy az Úrtól kapott tanítás fényét továbbadják.

A krisztusi örömhír nem maradhat titokban. Erre utal a következő mondás: „Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne.” Az örömhír természete megkívánja, hogy aki megismerte, továbbadja azt. Most a tanítványok Krisztustól hallják az üdvösségre vezető tanítást, az Úr mennybemenetele, e világból való távozása után pedig nekik kell azt továbbadniuk, hirdetniük. A következő nemzedékeknek szintén az lesz a feladata, hogy azt átadják utódaiknak.

A részletet Jézus kissé titokzatos mondása zárja le: „Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.” A kijelentés azt jelentheti, hogy akik befogadják az örömhírt, egyre gazdagabbak lesznek lelkiekben, akik viszont nem szívlelik meg azt, idővel ráébrednek, hogy a tanítás csírája elszárad lelkükben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

2018. szeptember 23. – Évközi 25. vasárnap (Mk 9,30-37)

v, 2018/09/23 - 00:00
Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni. Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” Mk 9,30-37

Elmélkedés

Az Úr szolgálata

Két jelenetet kapcsol össze a mai evangélium Jézus életéből, megjövendöli szenvedését és tanítványait oktatja. A szenvedés megjövendölése háromszor szerepel, ez a második alkalom. Ebben az esetben csak a halál és a feltámadás gondolata szerepel. Ezt mondja Jézus: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.”

Három mozzanat szerepel a kijelentésben, mégpedig olyan formában, hogy nincs megjelölve a cselekvések alanya. Ki adja az emberek kezére, azaz ki szolgáltatja ki az Emberfiát? Kik ölik meg őt? Ki támasztja fel a halálból? A második két kérdésre viszonylag könnyen felelhetünk. Jézust emberek ölik meg, katonák okozzák szenvedéseit és ők feszítik keresztre. A halálból való feltámadása pedig Istennek, a mennyei Atyának köszönhető. Ő avatkozik be az események menetébe és hoz váratlan fordulatot azzal, hogy Fiát, Jézust nem hagyja a halál birodalmában, hanem feltámasztja őt az örök életre.

Az első kérdésre viszont összetettebb a válasz. Ki adja Jézust az emberek kezére? Kinek az akarata, szándéka valósul meg azzal, hogy Jézust elítélik és megölik? Először is gondolhatunk Júdás, az áruló apostol személyére. Ő az, aki anyagi haszonért cserébe az Úr utolsó vacsorája után elvezeti a katonákat az Olajfák-hegyére, ahol elfogják őt. De gondolhatunk a főtanács tagjaira, a vallási vezetőkre, akik már jó ideje ellenfelet látnak Jézusban és keresik az alkalmat, hogyan okozhatnák vesztét. Ők azok, akik döntést hoznak arról, hogy Jézusnak, a sikeres vándortanítónak meg kell halnia, majd pedig a római helytartó, Pilátus elé viszik, hogy ő hozza meg a halálos ítéletet. Ha megmaradunk ennél az értelmezésnél, úgy tűnik, mintha csupán az emberi rosszindulat, harag és gyűlölet következményeként kellett volna Jézusnak szenvednie és meghalnia. Ez azonban nem a teljes igazság, mert kizárja Isten megváltó szándékát. A kiszolgáltatás, az emberek kezére adás tehát Istenre is vonatkozik, aki azt akarja, hogy a Fiú önként vállalja a szenvedést és a halált, és ez az áldozat hozza el az emberiség számára a megváltást, az Istennel való kiengesztelődést.

Halálának és feltámadásának megjövendölése nem érinti meg túlzottan a tanítványokat, akik között valamiféle versengés alakul ki, azon vitatkoznak egymással, hogy ki a nagyobb közülük. Versengésük alkalmat ad Jézusnak, hogy az egyszerűségre, az alázatra és a szolgálatra oktassa őket. Szavaival világossá teszi számukra, hogy mindaz, amiről beszélgettek egymással, teljes ellentétben áll azzal, amire Mesterük szeretné felkészíteni őket. Jézus kérdésére, hogy miről vitatkoztak, ők hallgatnak, s ez a hallgatás azt jelzi, hogy szégyellik, amit tettek. Rögtön felismerték, hogy helytelen volt cselekedetük, mert Mesterüktől nem ezt tanulták. Látszik, hogy Jézus komolyan veszi a helyzetet és nem akarja gyorsan elintézni. Komolyságát jelzi, hogy leül, magához hívja a tizenkettőt, illetve később mondanivalóját még szemlélteti is azzal, hogy egy gyermeket állít közéjük. Ünnepélyesen mondja ki a lényeget: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” A kijelentés egyaránt vonatkozik őrá és tanítványaira.

És a kijelentés vonatkozik énrám is, ha időnként dicsőségre, elismerésre, elsőségre vágyom. Az Úr szavai engem is szolgálatkészségre tanítanak, önfeláldozásának példája pedig engem is szolgálatra buzdít.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A keresztény ember hivatása a szolgálat. A szolgálat nem jelenthet senki számára olyan kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. Ahhoz, hogy valaki a szolgálatot krisztusi értelemben tudja végezni, elengedhetetlen, hogy mindenekelőtt önmagán uralkodjon, azaz gyakorolja az önuralom erényét. Urunk, te arra tanítottad apostolaidat és minket is, hogy tevékenységünket tekintsük szolgálatnak, és legyünk mindenkinek a szolgái. Segíts minket, hogy az evangélium hirdetésének szolgálatába állítsuk életünket! Segíts, hogy az emberek közti kiengesztelődés és az Egyház szolgájává váljunk!

2018. szeptember 22. – Szombat (Lk 8,4-15)

szo, 2018/09/22 - 00:00
Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott.” E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!” Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban.” Lk 8,4-15

Elmélkedés

A magvetőről szóló példabeszédet és annak magyarázatát olvassuk a mai napon Lukács evangéliumából, amely példázat kis eltérésekkel Máté és Márk írásában is megtalálható. A magot elvető embernek az a szándéka, hogy minden mag jó földbe hulljon, de elkerülhetetlen, hogy munkája során egyes szemek terméketlen talajra hulljanak vagy valami megakadályozza fejlődésüket. A magyarázat minden bizonnyal azt a szemléletet, értelmezést tükrözi, amely az ősegyházban, Lukács művének keletkezése idején a legelterjedtebb volt. Ezek szerint a mag az Isten igéje, üzenete, tanítása, amely bőséges termést hoz azokban, akiknek szívében termékeny talajra hull, azaz készek e tanítás szerint élni. Némely útszélre hullott magot a madarak megesznek, azaz a gonosz eltávolítja az emberek szívéből a jó tanítást. Más magok kietlen földbe, kövek közé hullanak, ezért nem tudnak kifejlődni, azaz a gonosz kísértései közepette nem törekszenek a tanítás megélésére. Ismét más magokat a bogáncsok elfojtanak, azaz a földi élet élvezetei megakadályozzák növekedésüket.

A példázat emellett más értelmezéseket is megenged. Például azt, hogy Krisztus tanítványa váljon magvetővé, az evangélium hirdetőjévé! Adjuk tovább azt az örömhírt, amely számunkra és mások számára is éltető erő, az üdvösség igaz tanítása!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva