Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 5 óra 36 perc

2020. május 21. – Csütörtök (Jn 16,16-20)

cs, 2020/05/21 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.” Jn 16,16-20

Elmélkedés

Jézus több olyan dolgot is említ az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédében, amelyeket még legszűkebb baráti köre, az apostolok sem értenek. Nem értették például azt, hogy hová készül menni, s ő megmagyarázza nekik, hogy az Atyához tér vissza a mennybe.

A mai evangéliumban újabb szokatlan kifejezéssel találkoznak. Jézus ezt mondja: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem.” Mit jelenthet, mire utalhat ez a bizonyos „kis idő”? Jézus szavai az utolsó vacsorán hangzanak el, nagycsütörtökön. Innentől mindössze egy nap telik el az Úr nagypénteki haláláig. A nagypéntek utáni harmadnapon, húsvétvasárnap támad fel Jézus a halálból, s megjelenik az apostolainak, azaz újra viszontláthatják őt.

Életünk során bőven vannak olyan hosszabb vagy rövidebb időszakok, amikor nem látjuk Jézust, nem halljuk szavát, nem érezzük jelenlétét. Vélhetően nem ő távolodik el tőlünk az ilyen élethelyzetekben, hanem mi távolodunk el tőle bűneinkkel, vagy egyszerűen csak azzal, hogy más dolgok kötik le figyelmünket. Jó volna, ha a lelki sötétségnek ezek az időszakai nem nyúlnának hosszúra, hanem csak „kis idők” volnának! Amikor hiányzik Isten jelenléte, akkor igyekezzünk csendet teremteni magunkban, és igyekezzünk egyedül az ő szólításaira, útmutatásaira figyelni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hála neked, szentséges Atyánk, mert megadod nekünk, hogy látható szentélyt építsünk, mely Isten és ember kegyelmi kapcsolatának csodálatos jelképe és színhelye: ide várod jóságos szívvel az élet zarándokútját járó népedet. Híveidből is itt építesz magadnak élő templomot, és itt gyarapítod világszerte elterjedt Egyházadat, hogy Krisztus titokzatos testévé váljék, és mennyei Jeruzsálemmé legyen végül, mint valóra vált béke-látomás. Ezért szentjeid boldog seregével együtt a dicsőség templomában magasztalunk téged.

2020. május 20. – Szerda (Jn 16,12-15)

sze, 2020/05/20 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.” Jn 16,12-15

Elmélkedés

Továbbra is az eljövendő Szentlélekről beszél Jézus a mai evangéliumban. Továbbra is az Igazság Lelkének nevezi őt és kijelenti: „Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra.”

Amikor egykor Jézus meghívta az apostolokat, akkor nem bölcseket vagy hatalmasokat választott, hanem egyszerű embereket. Most, küldetésének végéhez közeledve, ezekre az egyszerű emberekre bízza az örömhír terjesztését, művének folytatását. Ehhez az emberi erő vagy felkészültség kevés. A tehetségnél többet ér az Úr ügyéért való lelkesedés. Az emberi okoskodásnál többet ér az Úrba vetett bizalom. Az emberi ékesszólásnál többet ér az isteni szó igazsága. Jézus szava nem elvont tanítás, nem bonyolult elmélet, amelyet csak a tanultak képesek felfogni és megvalósítani. Szavából az igazság ereje árad az emberi szívekbe és átalakítja az üdvösség tanítására fogékony lelkűek életét.

Mi az az igazság, amelyre elvezet minket a Szentlélek? Ez nem más, mint a Krisztusban való hit. Hit abban, hogy ő az Isten Fia, aki megismerteti velünk az igaz Istent. Hit abban, hogy Jézusban a mennyei Atya mutatja meg magát nekünk és szeretetét közli velünk. Hit abban, hogy Krisztus halála szerezte meg nekünk a megváltást. Hit abban, hogy Jézus által eljuthatunk a mennyei Atyához, ahol az örök élet vár bennünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Áldott legyél, aki azért jöttél, hogy életünk legyen. Köszönöm, hogy tőled semmi nem választhat el; hogy számodra nincs elveszett drachma vagy eltévedt bárány, mert számodra mindenki él, és senki nem szakadhat ki kezedből. Hálát adok neked, hogy a te országod törvénye nem emberi szabály, hanem új szövetség. Köszönöm, hogy első zsengeként feltárod előttünk a feltámadás reménységét!

2020. május 19. – Kedd (Jn 16,5-11)

k, 2020/05/19 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.” Jn 16,5-11

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus nyíltan beszél tanítványainak távozásáról, de arra kéri őket, hogy ne szomorkodjanak emiatt. A szomorúság helyett örömre szólítja őket, aminek az az oka, hogy a világból való távozását, mennybemenetelét követően elküldi övéi számára a Szentlelket, aki a világ végéig az őt követőkkel marad és megerősíti őket a Krisztusról szóló tanúságtételben.

Az eljövendő Szentlelket többször is az Igazság lelkének nevezi, aki megvilágosítja a bűnösök értelmét, hogy felismerjék vétkeiket és bűnbánatot tartsanak. Az Isten iránti szeretetből fakadó és valóban őszinte bűnbánattal elkerülhető, hogy valaki a végső ítéletkor a kárhozatra kerüljön. Sajnos sokan nem ismerik be maguknak, hogy mennyire súlyos dolog az, amikor ellenszegülnek Istennek, semmibe veszik parancsait és a bűnös élet útjára lépnek. Még szomorúbb, hogy nem gondolnak bűnös életük következményére, azaz arra, hogy üdvösségüket kockáztatják.

Aki elutasítja Isten szeretetét és nem fogadja el az ő irgalmát, az a halál utáni életben is kizárja magát az Istennel való szeretetközösségből. A bűnbánat és a kiengesztelődés Isten ajándéka számunkra. Felébreszti bennünk a vágyat, hogy visszatérjünk mennyei Atyánk házába. Induljunk az irgalomban gazdag Isten felé!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!

2020. május 18. – Hétfő (Jn 15,26-16,4a)

h, 2020/05/18 - 00:00
Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Jn 15,26-16,4a

Elmélkedés

A szombati evangéliumban Jézus már figyelmeztette követőit, hogy rájuk is ugyanaz a sors vár, mint őrá. Ez a figyelmeztetés folytatódik a mai részben. Az az ember, aki csak névleg keresztény, de valójában nem él a hite szerint és vallásosságának nem igazán mutatja jeleit, annak nem kell az üldözésektől tartania, hiszen a rossz szándékúak nem tudják róla, hogy Krisztushoz tartozik.

Üldözés azokat érheti, és ez a világ végéig minden korra igaz, akik felvállalják mások előtt is hitüket, nem szégyellik és nem tagadják le, hogy Jézushoz tartoznak, és akár a fenyegetések vagy más veszélyek ellenére is tanúságtevő életet élnek. A próbatételek éppen amiatt érik őket. Jézus azt kéri tőlünk és minden követőjétől, hogy róla, az ő szeretetéről és a megbocsátás erejéről tegyünk tanúságot a világban a nem hívők előtt. A megpróbáltatások idején is hűségesen ki kell tartanunk mellette és folytatnunk kell a tanúságtételt. Ebben a tanúskodásban nem hagy magunkra Isten, hiszen az Atya elküldi lelki megerősítésünkre a Szentlelket, aki maga is tanúságot tesz Isten Fiáról. Ez Jézus ígérete azok számára, akik komolyan veszik keresztény életüket.

És még egy szempont: a Szentlélek megerősítő segítsége mellett egymást is támogassuk a hitben! Életünk jó példája mások számára is megerősítés lehet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással. Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!

2020. május 17. – Húsvét 6. vasárnapja (Jn 14,15-21)

v, 2020/05/17 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat. Jn 14,15-21

Elmélkedés

Mit viszel a szívedben?

Két szerzetes egyszer elindult, hogy meglátogassák a másik kolostorban élő társaikat. Útközben jámbor dolgokról beszélgettek. Egyszer egy folyón kellett átgázolniuk. A parton megláttak egy nőt, aki szintén át akart kelni a folyón, de féltette a szép ruháját, nem akarta, hogy vizes legyen, ezért tétovázott kissé. Az egyik szerzetes felajánlotta neki, hogy átviszi a folyón és akkor nem lesz vizes a ruhája. A karjába vette és szépen átvitte a folyón, a túlsó parton pedig letette. Közben a társa is átgázolt a vízen és csendben folytatták útjukat. Két óra múlva megszólalt az utóbbi és kérdőre vonta társát: „Tudod, hogy mi szerzetesek vagyunk, nem szabad nőkkel érintkeznünk, te pedig a karodba vetted és vitted azt a szép ruhás hölgyet. Úgy érzem, hogy szerzeteshez méltatlanul viselkedtél.” A másik így válaszolt: „Én letettem a hölgyet a folyóparton, amikor átértem vele. Te pedig már két órája magaddal hozod a fejedben. Most akkor melyikünk viselkedik méltatlanul?”

Azért mondom el ezt a kis történetet, mert jó volna nekünk Jézus gondolatait, Jézus tanítását magunkkal vinnünk a fejünkben. Ne a mulandó dolgok körül járjanak a gondolataink, hanem Isten örökérvényű tanítása legyen mindig a fejünkben és a szívünkben!

Az elmúlt vasárnap Jézusnak az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédéből azt a részt olvastuk, amelyben önmagát az Atyához vezető útnak nevezte. Remélhetőleg vágy ébredt bennünk, hogy Jézust követve és az ő vezetésével eljussunk majd a mennyországba. A mai vasárnap ennek a beszédnek a folytatását olvassuk az evangéliumban. Jézus fel akarja készíteni tanítványait arra, hogy ő el fog távozni ebből a világból, vissza fog térni az Atyához. Távozása előtt ígéretet tesz arra, hogy elküldi a Szentlelket, a harmadik isteni személyt, aki segítőként, megerősítőként, támogatóként fog majd a Krisztusban hívők mellett állni. A Szentlelket Jézus az Igazság Lelkének nevezi, és világossá teszi, hogy nem kaphatja meg mindenki. Ő a legszívesebben mindenkinek ajándékozná a Szentlelket, de vannak, akik nem fogadják el, nem akarnak útmutatásaira figyelni, az általa mondottakat nem ismerik el igazságként. Itt is azt tapasztaljuk tehát, hogy Isten egyetlen embernek sem veszi el a szabad akaratát. Kegyelmét, jóságát, szeretetét és irgalmát mindenkinek felajánlja, s csak az emberen múlik, hogy elfogadja-e azt.

Az Igazság Lelke abban segít minket, hogy megnyíljunk Isten felé és felfedezzük az ő önzetlen szeretetét. Ő a szeretetnek és az örömnek a forrása. A Szentlélek segít minket abban, hogy mindennapjaink során meg tudjuk különböztetni lényeges teendőinket a felesleges és időrabló tevékenységektől. Isten lelke segítségével fejlődik ki bennünk az az érzék, hogy észrevegyük Isten állandó közelségét és jelenlétét. Észrevegyük azt, hogy ő akkor mutatkozik igazán erősnek, amikor mi tehetetlenek vagyunk.

Jézus ezt mondja: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem.” Senki ne beszéljen tehát arról, hogy szereti Istent, ha nem tartja meg Jézus parancsait! Istent szeretni azt jelenti, hogy ragaszkodunk Jézus életformájához. Jézus életvitele és gondolkodása erősen különbözik a világ nézeteitől. Ugyanez igaz minden keresztényre, aki valóban Jézust követi és nem enged a világ sodrásának. Mindig az a lényeg, hogy mi van a szívünkben, mit viszünk magunkkal. Jézus az igazságot és a szeretetet adja szívünkbe a Szentlélek által, ezt kell mindig magunkkal vinnünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te megígérted, hogy a Szentlélek örökre velünk marad. Nem kételkedünk abban, hogy a Szentlélek napjainkban is velünk, bennünk van. Hisszük, hogy a Szentlélek közösséget teremt és ő biztosítja a közösség egységét. Közösséget teremt Istennel, az általad alapított Egyházzal és közösséget teremt az Egyház tagjai között. Hisszük, hogy a Szentlélek Isten ereje bennünk, Isten hatalma bennünk, Isten ajándéka számunkra. Az általad küldött Lélek nem a földi dolgok szeretetére tanít minket, hanem az örökkévalókra irányítja figyelmünket. Azzal a vággyal várjuk a pünkösdi Szentlelket, hogy élő közösséget teremtsen, megszentelje életünket és az örök életre segítsen minket!

2020. május 16. – Szombat (Jn 15,18-21)

szo, 2020/05/16 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.” Jn 15,18-21

Elmélkedés

Eddig a szeretetről beszélt Jézus. Az Atya és közte lévő szeretetről. Aztán az ő irántunk való szeretetéről, majd pedig arra bátorított minket, hogy az ő szeretetével szeressük felebarátainkat. A mai evangélium éles fordulatot hoz. A szeretet után a gyűlölet a téma. Ezt mondja az Úr: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt.”

Ha Jézus tanítványai vagyunk és komolyan gondoljuk, hogy életünket összekapcsoljuk az övével, akkor ugyanaz a sors jut nekünk is a világ részéről, mint neki. Az evangélisták nem titkolják el olvasóik elől azt a tényt, hogy nem mindenki hallgatja őt szívesen, nem mindenki fogadja el az ő személyét, mint Megváltót. János evangéliumának mindjárt a bevezetése is megemlíti a világosság és a sötétség titkát, s az utóbbin keresztül mutatja be Isten Fiának elutasítását. Egyesek inkább a sötétséget, a bűnt, a hitetlenséget választják, elfordulnak Jézustól, nem hallgatják őt. A szembenállás akkor éri el tetőpontját, amikor halálra ítélik és keresztre feszítik.

Az Úr sorsának vállalása azt jelenti, hogy elfogadjuk az elutasítást, nem esünk kétségbe, ha meg nem értéssel találkozunk és tűrjük a bántalmazásokat is. Ha olykor kigúnyolnak minket vallásosságunk, Krisztushoz tartozásunk miatt, az nem is feltétlenül nekünk szól, hanem rajtunk keresztül Jézusnak. Viseljük el szelíden, hogy az ő elutasítása miatt rajtunk csattan az ostor. Kész vagyok-e vállalni Jézus sorsát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

2020. május 15. – Péntek (Jn 15,12-17)

p, 2020/05/15 - 00:00
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!” Jn 15,12-17

Elmélkedés

Isten a szeretet, ő minden szeretet forrása. Az ő szeretete elsősorban Jézus személyén árad ki felénk, emberek felé. A folyamat, a szeretet áradása ezzel még nem ér véget. Az Istentől kapott szeretetet tovább kell sugároznunk embertársaink felé. Erre kapunk felszólítást a mai evangéliumban, amikor Jézus ezt mondja: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” Talán meglep minket a szóhasználat, hogy parancsba adja ezt az Úr, mert kissé idegenkedünk a parancsok teljesítésétől. Sok mindent megteszünk szívességből vagy szívesen, de parancsszóra nem szívesen engedelmeskedünk. Hogyan kell ezt értenünk? Jézus parancsa nem kényszer, aminek ne tudnánk ellenállni. Bizonyára azért használja a parancs szót a szeretet gyakorlásával kapcsolatban, hogy nyomatékosítsa kérését. A szeretet nem csupán egy lehetőség számunkra, hanem olyan kötelesség, amivel Jézushoz tartozásunkat bizonyítjuk.

A szeretet nem belőlünk fakad, hanem Istenből. A szeretet nem jellemünkből vagy neveltetésünkből fakadó jó tulajdonság, hanem Istentől kapott ajándék, kegyelemből kapott éltető erő. Az igazi szeretet önmagáról megfeledkezve fordul a másik személy felé, önmagát adja oda, áldozza a másik személyért. Tanuljuk meg Jézustól a mindent feláldozni kész szeretetet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

2020. május 14. – Csütörtök (Jn 15,9-11)

cs, 2020/05/14 - 00:00
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.” Jn 15,9-11

Elmélkedés

Továbbra is az utolsó vacsora termében vagyunk és Jézus búcsúbeszédét hallgatjuk. A beszédnek ez a rövid részlete gondolatilag a tegnapi evangéliumhoz, a szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló hasonlathoz kapcsolódik. Arra kapunk választ benne, hogy mi élteti az Úrral való kapcsolatunkat. Életünk tápláló forrása Jézus Krisztus, akihez szorosan kapcsolódunk. Vele való kapcsolatunkat a szeretet élteti. De honnan van Jézus szeretete? A válasz így hangzik: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!”

Az Atya szereti a Fiút és a Fiú szereti az Atyát. A harmadik isteni személy szintén szereti az Atyát és Fiút és viszont. A Szentháromság lényege és egységet alkotó ereje a szeretet. De ez a szeretet nem zárkózik magába, hanem kinyílik az emberek felé. Az Atya szeretetét abban fedezzük fel, hogy megteremtette az embert és számára élettérként a világot, a Fiú szeretete a megváltás művében árad ki felénk, a Szentléleké pedig életünk megszentelésében.

Jézus szereteténél nincs nagyobb, hiszen még az életét is feláldozta értünk. Mi sem szerethetünk mást jobban, mint aki a legjobban szeret bennünket. Ő az első az életünkben, őt követjük, neki engedelmeskedünk. Őt látjuk, az ő szenvedő arcát látjuk meg rászoruló embertársainkban, és amikor segítünk nekik, az is Krisztus iránti szeretetünk jele.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk! Add, hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.

2020. május 13. – Szerda (Jn 15,1-8)

sze, 2020/05/13 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Jn 15,1-8

Elmélkedés

Az előző részekben arról olvastunk az evangéliumban, hogy Jézus az utolsó vacsorán szolgálatra tanította övéit, majd pedig megígérte számukra a Szentlelket és a békesség ajándékát, valamint azt, hogy távozása után is velük marad.

A mai résszel beszédének új szakasza kezdődik el. A szőlőtő és a szőlővessző viszonyával, egymáshoz kapcsolódásával írja le azt, hogy mit jelent vele kapcsolatban lenni. Jézus a szőlőtő és mi vagyunk a szőlővesszők. Itt egy élő kapcsolatról van szó és nem tárgyak élettelen kapcsolódásáról. A virágcseréphez hozzátartozik az alátét, a fazékhoz a fedő, a szerszámokhoz a tárolásukra szolgáló doboz. De ezek mind élettelen kapcsolatok. Jézus viszont élő kapcsolatról beszél, a szőlőtő és a vesszők kapcsolatáról, a víz, az energia, a tápanyagok, az élethez szükséges dolgok áramlásáról. Olyan kapcsolatról, amely növekedéssel jár, a növekedés a célja. Olyan kapcsolatról, amelynek eredménye lesz, gyümölcsöt érlel. A szőlővessző a szőlőtőből nyeri az életet. Mi pedig Istenből nyerünk erőt, kegyelmet az élethez, a lelki növekedéshez. Olyan erőt és kegyelmet, amely gyümölcsöt érlel, és ez nem más, mint a mi szeretetünk.

Jézus hasonlata megvilágítja azt is, hogy Isten nélkül megszűnik az életünk, elszáradunk, tűzre vetnek minket és megsemmisülünk. Nem függetleníthetjük magunkat Istentől. Magát az életet és mindazt, ami életünkhöz és növekedésünkhöz szükséges, azt tőle kapjuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Erőt vesz rajtam a csüggedés, amikor csalódást okoznak az emberek, terveim kudarcba fulladnak vagy váratlan események forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból, az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De te nem hagysz magamra, hanem mellém állsz, tanítasz és megismerteted önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid, követőid közé! Vezess engem az Atya közelébe, hogy a vele való kapcsolatomat helyreállítsam!

2020. május 12. – Kedd (Jn 14,27-31a)

k, 2020/05/12 - 00:00
Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.” Jn 14,27-31a

Elmélkedés

Búcsúbeszédének abban a részében, amit a mai napon olvasunk az evangéliumban, Jézus a békességről beszél, mint olyan ajándékról, amely távozása után is eltölti tanítványait. Előre látja, hogy tanítványai számára milyen fájdalmas lesz az ő távozása. Sokan talán azt gondolják, hogy a békesség az egy nyugalmi állapot, amikor nem zavar, nem háborgat bennünket semmi, akkor van békesség a szívünkben, amikor félrevonulunk a világtól, az emberektől. Ez is a békességnek egy szintje, de Jézus ennél sokkal többet kínál. Az általa adott békesség az Istennel való kapcsolat.

Amikor rátalálunk Istenre, akkor megszűnik szívünk nyugtalansága. Amikor meghalljuk az ő hozzánk szóló szavát, akkor megszűnik szívünk nyugtalan keresése, mert rátaláltunk az igazság szavára. Amikor Isten szeretete megérint minket, akkor elmúlik az egyedüllét és a magányosság nyugtalansága. Amikor Isten közli velünk szándékát és küldetést ad nekünk, akkor megszűnik az a nyugtalanság, amelyet a céltalan élet veszélye kelt bennünk. Amikor Isten felragyogtatja számunkra a mennyet, mint végső célt, akkor eltűnik elménkből az a nyugtalanító gondolat, hogy életünk teljesen megsemmisül a halállal.

Íme, emberi nyugtalanságunk helyébe ezt a békességet, ezt a lelki megnyugvást adja nekünk Isten.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre. Szeretnénk, ha tanításod jó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk!

2020. május 11. – Hétfő (Jn 14,21-26)

h, 2020/05/11 - 00:00
Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.” Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.” Jn 14,21-26

Elmélkedés

Jézus búcsúbeszéde folytatódik a mai evangéliumban. A szeretet lényegét fogalmazza meg, amikor azt mondja, hogy az ő parancsainak ismeretében és teljesítésében mutatkozik meg a szeretet. Azt kéri tőlünk, hogy teljesítsük parancsait, amelyek a mennyei Atya útmutatásai számunkra. Isten irántunk való szeretete nem csak egy érzés, hanem olyan valóság, amelyet Jézus személyén keresztül tapasztalunk meg. Jézus azzal bizonyította szeretetét a mennyei Atya iránt és irántunk, hogy vállalta a szenvedést és a halált. Mindent odaadott az Atyának a kereszten, még az életét is, hogy minket megváltson. Az igazi szeretet a mi számunkra is azt jelenti, hogy mindent oda kell adnunk fenntartások és feltételek nélkül.

Isten szeretetének megtapasztalása arra ösztönöz minket, hogy szeressük őt és felebarátainkat. Ha csupán szavainkkal hangoztatjuk szeretetünket és az nem nyilvánul meg tettekben, akkor még nagyon alacsony szintjén vagyunk a szeretetnek.

Jézus tanítása nem elmélet csupán, hanem arra ösztönöz bennünket, hogy gyakorlattá váltsuk a hallottakat. Szeretet nélkül Jézus evangéliuma csak kiüresedett, tartalom nélküli szó. Szeretet hiányában a mi életünk is csak a napok kényszerű múlása. Szeretet nélkül önmagunkba zárkózó, önző emberek lennénk. A szeretet gyakorlása viszont új távlatokat nyit számunkra: közelebb kerülünk Istenhez és közelebb kerülünk embertársainkhoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A te feltámasztásod a halálból a mennyei Atya cselekedete. Ő ajándékozott neked új életet. Még a halál, önként és engedelmességből vállalt kereszthalálod sem szakíthatott el téged Atyádtól. A kereszten átélted a tőle való elszakítottságot, feltámadásod pillanatában pedig átélted, hogy újra együtt vagy az Atyával. Hisszük, hogy az Atyának hatalma van ahhoz, hogy minket is feltámasszon majd a halálból, mert azt szeretné, hogy örökké vele éljünk. Tégy minket a feltámadás tanújává és hirdetőjévé!

2020. május 10. – Húsvét 5. vasárnapja (Jn 14,1-12)

v, 2020/05/10 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.” Jn 14,1-12

Elmélkedés

Az Egyház az Isten otthona

A mai vasárnap evangéliuma Jézusnak az utolsó vacsorán mondott beszédének egy részlete. Ez egy búcsúbeszéd, amelyben halála előtt a legfontosabbakat bízta apostolaira az Úr. Mi már az ő halálának, feltámadásának és mennybemenetelének ismeretében olvassuk és értelmezzük szavait, amelyek az ő Atyához vezető útjáról szólnak. Jézus egységben és állandó kapcsolatban van az Atyával és a Szentlélekkel is. Most, a halála előtti búcsúzáskor úgy beszél a földi életből való távozásáról, mint egy útról, amely a mennyei Atyához vezet. Bizonyára nem véletlenül teszi ezt. Egyrészt azt szeretné tanítványaival megértetni, hogy ezzel befejeződik földi küldetése. Az Atyától jött el a mi emberi világunkba, az Atyának engedelmeskedve élt és halála után az Atyához fog visszatérni. Másrészt felkínálja számunkra, hogy mi úgy tekintsünk földi életünkre, mint az Atyához vezető útra. Ha így gondolunk életünkre, akkor nem fog minket félelemmel eltölteni a halál tudata, hiszen arra, mint egy kapura nézünk, amelyen keresztül az örökkévalóságba lépünk át, ahol mennyei Atyánk vár minket. Ha így tekintünk életünkre, akkor meg fogjuk találni boldogságunkat, Isten fogja azt megadni nekünk.

Jézus arra kér, arra hív bennünket, hogy járjuk az ő útját. Életünk célja, hogy közösségben legyünk vele, mert hisszük, hogy ő vezet el minket az Atyához. Jogos bennünk a vágy, hogy az a szeretetteljes kapcsolat, ami minket földi életünk során Jézushoz köt, halálunk után is folytatódjon. A mennyben, az örökkévalóságban lesz erre lehetőségünk, mert az Úr helyet készít számunkra. Azt szeretné, ha megértenénk, hogy ő nem hagy el bennünket örökre. Meghív minket, hogy törekedjünk a mennybe! Életünkben, gondolkodásunkban és magatartásunkban egyre nagyobb teret kell engednünk Jézusnak.

Mit tehet az Egyház azért, hogy minél többen válasszák Jézust vezetőjüknek az örök élet útján? Hogyan tudja az Egyház minél többekben felébreszteni a mennybe jutás, az üdvösség vágyát? Mit kell tennünk annak érdekében, hogy az Egyházat minél többen tekintsék otthonuknak, azaz olyan közösségnek, amelyhez szívesen tartoznak? Ezek a kérdések szorosan összetartoznak. Nem bújhatunk ki a megválaszolásuk elől, hiszen akkor éppen a küldetéstudat hiányozna belőlünk. Úgy érzem, hogy nem elegendő arról beszélnünk, hogy otthonunk van a mennyben, mert ez csupán az érem egyik oldala. Érdemes volna megmutatni a másik oldalt is. Felmutatni azt, hogy az Egyház az Isten otthona. Ebben a közösségben Isten él és jól érzi magát közöttünk. Éppen azért jó az Egyházhoz tartozni, mert akkor együtt élünk Istennel. Talán szabad olyat mondani, hogy Isten vendégszerető. Szeretettel fogad mindenkit, aki vendégként, zarándokként érkezik hozzá, tér be otthonába. Nem utasít el senkit, minden vendége számára van legalább egy jó szava, egy darab kenyere. Nála soha nincs kiírva, hogy megtelt, mindenki számára akad szabad szoba. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem csak vendégek vagyunk nála, hanem azt szeretné, hogy otthon érezzük magunkat a közelében.

A keresztény ember életének végső célja, hogy megérkezzen a mennyei Atyához. A mennyországba, az üdvösségre szeretnénk eljutni. El kell tehát indulnunk a Krisztus-követés útján, a keresztény élet útján, az Atya örök országa felé vezető úton.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára. Adj nekünk önzetlen és önfeláldozó szívet, hogy szeretetedben éljünk és a te szeretetedet sugározzuk a rászorulóknak és nélkülözőknek. Segíts minket, hogy ne térjünk le a lelki fejlődés útjáról, hanem mindig ragaszkodjunk hozzád, aki az üdvösségre vezetsz minket!

2020. május 9. – Szombat (Jn 14,7-14)

szo, 2020/05/09 - 00:00
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” Jn 14,7-14

Elmélkedés

A tegnapi evangélium Jézusnak ezzel a kijelentésével fejeződött be: „Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Ezt a gondolatot folytatja a mai szöveg, amelyben ezt mondja: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Úgy tűnik, hogy szavait megértik az apostolok, vagy legalábbis vágy ébred bennük, hogy eljussanak a mennyei Atyához. Ezt a vágyat tükrözi Fülöp apostol kérése, és ez a mi vágyunk is. Látni szeretnénk az Atyát. A földi életben a hit útját járjuk, azaz testi szemünkkel nem láthatjuk az Istent. De ez nem azt jelenti, hogy ne érezhetnénk, ne tapasztalhatnánk meg már most is jelenlétét. A földi életből aztán eljutunk majd a mennybe, ahol színről színre láthatjuk Istent.

Mit tudunk meg Jézustól az ő Atyával való kapcsolatáról és arról, hogy mi vár ránk majd a mennyben? Jézus bensőséges szeretetkapcsolatban, egységben van a mennyei Atyával. Cselekedeteik, szavaik közösek, minden gondolatuk, szándékuk és cselekvésük közös. Jézus azért lehet út számunkra, mert ő az Atya kinyilatkoztatása, az ő személyében tárja fel számunkra önmagát az Isten. Jézus személyén keresztül az Atya egészen közel jött hozzánk.

Minél közelebb vagyunk Jézushoz, annál közelebb kerülünk az Atyához. Jézusnak az a vágya, hogy hitünk, cselekedeteink és a vele való egység által közösségben legyünk az Atyával.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

2020. május 8. – Péntek (Jn 14,1-6)

p, 2020/05/08 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Jn 14,1-6

Elmélkedés

A mai evangéliumi jelenet az utolsó vacsora termében zajlik. Jézus tudja, hogy hamarosan elkezdődik szenvedése és bekövetkezik halála. Elbúcsúzik apostolaitól, s beszédének ebben a részében lényeges ígéretet fogalmaz meg számukra és a benne hívők, őt követők számára: „Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.”

A mi Urunk nem csak a földi élet néhány évtizedében gondolkodik, hanem nagyobb távlatban, az örökkévalóság távlatában. Azt szeretné, hogy akikhez földi életében a szeretet kapcsolta, vele legyenek az örök életben. És azt szeretné, hogy a későbbi korokban, akik őhozzá szeretettel kapcsolódnak, azok szintén vele legyenek az örökkévalóságban. Ígérete alapján biztosan állíthatjuk: helyünk van a mennyben. Amikor erre gondolunk, akkor felemeljük a fejünket és jövőnkre gondolunk. Nem a földre szegezzük tekintetünket, nem lehajtott fejjel tesszük meg a következő lépést, hanem az ég felé nézünk. Jó volna minél többet gondolnunk a jövőnkre! Arra a jövőre, amit Isten szán nekünk. Hogyan juthatunk oda? Az evangélium választ ad kérdésünkre: Jézus az út, általa jutunk el a mennybe. Nincs szükségünk térképre vagy modern helymeghatározó eszközre, mert Jézus a vezetőnk. Vele nem tévedünk el, ő a legbiztosabb út a mennybe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.

2020. május 7. – Csütörtök (Jn 13,16-20)

cs, 2020/05/07 - 00:00
Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.” Jn 13,16-20

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus a szolgálatról, a szolgáló lelkületről beszél. Tanítása nem vándorútjának egy helyszínén hangzik el, hanem az utolsó vacsora termében. Szavainak két dolog adja meg súlyát: amit előzőleg tett és amit ezután tenni szándékozik.

A beszédet az előzte meg, hogy megmosta az apostolok lábát. Cselekedetével azt szerette volna nekik megmutatni, hogy a szolgálatban mutatkozik meg a szeretet. Lehajolni a másik ember előtt, letérdelni a másik ember elé, megmosni a felebarát lábát olyan tett, amit nem tud felfuvalkodott, gőgös, hataloméhes ember megtenni. Ezt csak az képes megtenni, akinek alázat és szeretet van a szívében. A beszédet követően pedig hamarosan Jézus szenvedése és kereszthalála következik. Ebben is az ő szolgáló lelkülete és szeretete mutatkozik meg. Ő a mennyei Atya által küldött szenvedő szolga, a mi megváltásunk szolgája, a mi üdvösségünk szolgája. Ez a két cselekedet, a lábmosás és a kereszthalál mindennél jobban hitelesíti az Úr szavait.

Jézus kijelenti: „Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek.” Keresztény küldetésünket jelöli ki ezzel. Nekünk is a szeretet cselekedeteit kell gyakorolnunk embertársainkkal. Szolgálatunk egyrészt az embertárs javára van, másrészt Istennek végzett áldozat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

2020. május 6. – Szerda (Jn 12,44-50)

sze, 2020/05/06 - 00:00
Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette: Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem az Atya, aki küldött engem, hagyta meg nekem, hogy mit mondjak és mit hirdessek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem. Jn 12,44-50

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus nyíltan kimondja, hogy az Atya küldte őt a világba. Korábban már többször is beszélt erről tanítványainak, de most a nép előtt beszélve, a templomban hirdeti ezt. Jézus Krisztus személye által a mennyei Atya jelen van emberi világunkban. Az Úr szavaiban ő szól hozzánk, cselekedeteiben az ő irgalmassága mutatkozik meg. Aki Jézust elutasítja, az a mennyei Atyát és az ő szeretetét utasítja vissza, valamint az üdvösséget, amelyre Istentől minden ember meghívást kap. Az Atyával való egységéről és isteni származásáról tett kijelentései a vallási vezetők, a farizeusok és az írástudók szembenállását váltja ki, de ennek ténye nem készteti Jézust arra, hogy hallgasson származásáról. Jézus megismerteti velünk az igaz Istent, aki kapcsolatra, szeretetkapcsolatra akar velünk lépni.

Az ószövetségi időkben a próféták voltak Isten küldöttei. Azért küldte őket Isten az ő választott népéhez, hogy visszatérítsék a népet Isten törvényeinek útjára. A prófétai küldetés jellemzője az engedelmesség. A próféta azt hirdeti, amit Isten közöl vele, azt teszi, amivel Isten megbízza. A próféta szolgálatot végez: Isten akaratát közvetíti a nép felé. Ugyanez igaz Jézusra is, akinek küldetése az Atyával való egységéből fakad. Egyetlen vágya az, hogy engedelmeskedjen az Atyának, teljesítse tőle kapott küldetését.

Követem-e engedelmesen Jézust, aki az Atyához vezet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.

2020. május 5. – Kedd (Jn 10,22-30)

k, 2020/05/05 - 00:00
Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10,22-30

Elmélkedés

A jó pásztorról szóló tanítás után Jézus a mennyei Atyával való kapcsolatáról és egységéről beszél. A jelenet helyszíne a jeruzsálemi templom, tehát az Atya háza, ahol Jézus otthon érzi magát és ahol joga van tanítani. Beszédében kifejti, hogy azt a feladatot bízta rá az Atya, hogy egy közösségbe gyűjtse össze és az örök életre vezesse az embereket, mindazokat, akik hittel hallgatják szavát és abban felismerik az üdvösség örömhírét. Az üdvösségre immár nem csupán az ószövetségi választott nép kap meghívást, hanem a föld minden nemzete.

Jézusnak tehát az a pásztori küldetése, hogy a mennyei Atyához vezesse azokat, akik elfogadják őt pásztoruknak, vezetőjüknek. A cél az, hogy az emberek eljussanak a Jézusban való hitre és elinduljanak az Atya felé. A pásztor és a juhok között egészen közvetlen a kapcsolat. A juhok megismerik a pásztoruk hangját és követik, de az idegent nem követik. Ugyanígy Jézus és a benne hívők között is egészen személyes és bizalmas kapcsolat alakul ki. Azért bízzuk magunkat rá és azért vagyunk a követői, mert tudjuk, hogy jót akar nekünk, védelmez minket, gondoskodik rólunk.

Ahogyan a pásztor felelősséget érez és felelősséggel tartozik minden egyes rá bízott bárányért, ugyanúgy Jézus, a Jó Pásztor is felelősséget érez irántunk. Nem akarja, hogy elvesszünk, ezért odafigyel az életünkre. Hallgassunk rá és engedjük, hogy az üdvözítő Istenhez vezessen minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

2020. május 4. – Hétfő (Jn 10,11-18)

h, 2020/05/04 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.” Jn 10,11-18

Elmélkedés

Jézus folytatja tanítását a pásztorról a mai evangéliumi szakaszban. Beszédében új gondolatot fogalmaz meg, amikor ezt mondja: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.”

Ha egy pap valóban az Úrtól kapott hivatásának él és minden erejével szolgálatának hűséges végzésére törekszik, továbbá egész életét teljesen és visszavonhatatlanul Istennek szenteli, akkor jó pásztornak nevezhető. Ne nevezze magát annak, inkább maradjon szerény. Az tud jó pap, jó lelkipásztor lenni, aki közel van Istenhez és közel van az emberekhez. Az tud jó pap lenni, aki közvetítő szeretne lenni Isten és az emberek között. Egyrészt igehirdetése által Isten üzenetét és a szentségek kiszolgáltatása által Isten kegyelmét közvetíti az emberek felé, másrészt a szentmise bemutatása és vezetése által közvetíti az emberek felajánlásait és imádságait Isten felé.

Pásztornak lenni, a nyájat védelmezni bátorságot kíván. Papnak lenni, Krisztus követségében járni szintén bátorságot kíván. Bátorságot, amely meghallgatja és megszívleli a jószándékú kritikát és nem fél a változástól. Bátorságot, amely helyén kezeli a rossz szándékú támadásokat. Bátorságot, amely elfogadja azt, hogy Isten a kicsinyek által is végre tudja hajtani nagyszerű tervét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

2020. május 3. – Húsvét 4. vasárnapja (Jn 10,1-10)

v, 2020/05/03 - 00:00
Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.” Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” Jn 10,1-10

Elmélkedés

Jó pásztorként

A pásztorról szóló jézusi tanítást a vakon született ember meggyógyítása előzi meg Szent János evangéliumában. A történet végén a most már látó ember megvallja, hogy hisz Jézusban, de nem csak mint gyógyítóban, hanem hiszi, hogy ő az Isten Fia. E történethez és hitvalláshoz kapcsolódik a jó pásztorról szóló beszéd, amit a mai vasárnapon olvasunk, mégpedig nem véletlenül. A vak meggyógyítása történetében van egy mozzanat. Az ott tartózkodó farizeusok vitatkozni kezdenek vele, hogy ki volt a gyógyítója. A vakon született, de most már látó ember megvallja, hogy biztosan Istentől származik, aki jót tett vele, mert különben nem tudta volna megajándékozni őt a látással. Ezt mondja: „Mióta a világ áll, soha nem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született szemeit” (Jn 9,32). Erre a farizeusok kidobták őt, nem foglalkoztak többet vele. Ők, akik vallási tekintélynek számítanak és az volna a feladatuk, hogy pásztorként vezessék a népet, most kitaszítanak egy embert Jézus miatt, Jézusról tett hitvallása miatt. Olyan ez, mintha egy pásztor a farkasok elé lökne egy bárányt vagy elkergetné a nyájból. Jézus tanítása tehát a farizeusok méltatlan cselekedetére való válasz. Látja, hogy rossz pásztorok, ezért szükségesnek tartja elmondani, hogy miként kellene viselkedniük, ha jó pásztorok volnának.

A példázatban Jézus pontosan leírja a pásztor tevékenységét. A pásztor nappal legeltet. Tudja, hol van jó legelő és víz az állatok számára, oda vezeti őket. Védelmezi továbbá a nyájat a vadállatoktól. Éjszakára karámba tereli az állatokat, amelynek egyetlen ajtaja van. Értelemszerűen a pásztor is a karám ajtaján keresztül közlekedik. Aki nem az ajtón keresztül megy be, hanem például átmászik a karámon, az nem jó szándékkal érkezik. Tolvaj és rabló, aki lopni akar a bárányok közül. Aztán Jézus arról is beszél, hogy az idegen hangját nem ismerik a bárányok, ezért nem követik. A bárány tehát nem egy ostoba állat, jól tudja, ki mellett van biztonságban és ki vezeti bőséges legelőkre. A bárány csak a saját pásztorának hangját ismeri és követi.

A beszéd ezen a ponton megszakad annak említésével, hogy a hallgatóság nem értette, miről és kiről van szó. Bizonyára eddig is sejtették, hogy nem az állattartás vagy a pásztorélet rejtelmeibe akarja beavatni őket Jézus, aki tovább folytatja beszédét. Kiderül, hogy önmagát állítja szembe a korábbi vezetőkkel és tanítókkal. „Én vagyok az ajtó a juhok számára” – mondja. Aki nem Jézuson keresztül közelít Isten népéhez, az méltatlan arra, hogy pásztornak nevezzék, mert valójában tolvaj és rabló. Aki nem Jézus nevében és nem az ő lelkületével akarja vezetni a rábízottakat, az jobb, ha más mesterség után néz. Aki nem a nyáj javát nézi és nem védelmezi minden erejével a bárányokat veszély esetén, az hűtlen és rossz pásztor.

Sem a bibliai időkben, sem napjainkban pásztornak lenni nem nagy karrier. Az Úr szolgálatában lelkipásztornak lenni nem nagy karrier, de aki előmenetelre vágyik, annak fejében aligha fordul meg a papi hivatás gondolata. Ugyanakkor papnak, lelkipásztornak lenni nagyszerű dolog, szép hivatás. Isten küldötteként és Jézus nevében vezetni az embereket az üdvösség felé szép feladat. Olyan pásztorokra van szüksége az Egyháznak, akik ismerik az Úr szívének szándékát és hallják a bárányok, a rájuk bízottak szívverését is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Te egykor kiválasztottad az apostolokat és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek. Kérünk, napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és a te szeretetedet megismerve és a te megbízásodból indulnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére, valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket egészen neked szentelik! Add, hogy elfogadják és hűséggel teljesítsék hivatásukat mindazok, akiket a papságra vagy a szerzetesi életre kiválasztasz. A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek legyenek embertestvéreiknek továbbadni jóságodat, irgalmadat és szeretetedet!

2020. május 2. – Szombat (Jn 6,60-69)

szo, 2020/05/02 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szól hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Jn 6,60-69

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás utáni beszédében Jézus az örök élet kenyerének nevezte magát és kijelentette, hogy az ő teste valóban étel. Szavait hallva néhány tanítványa elhagyja őt. Döntésüket így indokolják: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”, ahogyan ezt a mai evangéliumban olvassuk. Jézus megtehetné, hogy marasztalja őket, leülhetne velük külön, hogy még érthetőbben kifejtse a korábban mondottakat, de nem teszi. Hívhatná őket, hogy gyertek, beszéljük meg még egyszer ezt az ügyet, ne hozzatok elhamarkodott döntést, fontoljátok meg még egyszer a dolgot, de nem mond ilyet nekik. Tiszteletben tartja döntésüket. Megtehetné azt is, hogy visszaszól nekik. Mondhatná, hogy nem a beszéd kemény, hanem ti vagytok puhák, könnyűek, ingatagok. Szemükre vethetné, hogy ti vagytok gyengék ahhoz, hogy elfogadjátok az igazságot. De az Úr ezt sem teszi, nem akarja megbántani őket.

Őt biztosan bántja az ő váratlan távozásuk. Bántja, különben nem kérdezné apostolait: „Ti is el akartok menni?” Kérdésére Péter hitvallása következik: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Ez a hitvallás nem csupán Péter, hanem a többi apostol lelkületét, szándékát is tükrözi. Lám, ők megértettek valamit Mesterük tanításából. Ők eljutottak a hitnek egy szintjére, pedig ők sem hallottak többet, mint azok, akik távoztak.

Felismerem-e, hogy Jézus szava az örök életre vezet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva