Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 5 óra 56 perc

2018. december 31. – Hétfő (Jn 1,1-18)

h, 2018/12/31 - 00:00
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. Jn 1,1-18

Elmélkedés

Isten szeretetét mi, emberek akkor tudjuk viszonozni, ha Jézus Krisztus személyében nem csak egy embert látunk, hanem benne felismerjük az Isten Fiát, és megvalljuk, hogy ő valóságos Isten. Szent János evangélista írásának kezdetén nem a csodálatos betlehemi barlangba vezet el minket, hanem az Ige megtestesüléséről elmélkedik, ahogyan ezt a mai evangéliumban olvassuk. Isten titkát szeretné megismerni és bemutatni nekünk. A világosság és a sötétség titkát, a hit és a hitetlenség titkát, az elfogadás és az elutasítás titkát. Mert Isten akaratából mindenki ugyanazt látja, ugyanazt ismerheti meg, de az ember szabad akaratból akár el is utasíthatja a megismert igazságot. Az evangélista így fogalmazza ezt meg: „A világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.”

Ma van a polgári év utolsó napja, amikor illő hálát adnunk Istennek. Tőle kaptuk az esztendő minden napját, s most Isten elé állunk számadásra tetteinkről és mulasztásainkról. Neki kell számot adnunk arról, hogy növekedett-e hitünk, szeretettel fordultunk-e mindig embertársaink felé. Egy év alatt éppen 365 lépéssel kellett közelebb kerülnöm Istenhez. Megtettem-e minden nap azt az egy lépést? Holnaptól új év kezdődik, új lehetőségekkel, Isten új ajándékaival. Észreveszem-e, hogy Isten mivel vonz nap mint nap önmaga felé?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Te az idők teljességében elküldted Fiadat, Jézus Krisztust emberi világunkba, hogy soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk vagy. Segíts minket, hogy a betlehemi Gyermekben a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket! Ő hozza el számunkra a békességet és a boldogságot és reményt gyújt mindannyiunk szívében. Add, hogy az emberek szerte a világon rátaláljanak Fiadra!

2018. december 30. – Vasárnap, A Szent Család: Jézus, Mária és József (Lk 2,41-52)

v, 2018/12/30 - 00:00
Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt. Lk 2,41-52

Elmélkedés

Vándorolva

Az egykori westminsteri érsek, Basil Hume bíboros 1980-ban, Rómában a keresztény család feladatait tárgyaló püspöki szinóduson két képet rajzolt fel az Egyházról és benne a családok szerepéről. Az egyik hasonlat szerint az Egyház egy erődítmény, magas és erős falakkal körülvéve. Ebben az erődítményben mindenki biztonságban érzi magát, engedelmesen teljesíti a parancsokat, és mit sem hall a külvilág zajából vagy a kívül maradottak hangjából. Az erődítmény elmozdíthatatlan, és a benne élők nem hagyják el, nem indulnak a világban élők felé. A másik kép szerint az Egyház szüntelenül vándorúton, zarándokúton lévő szervezet, amely felveri a sátrat, amelyben lakik. Ez a sátor természetesen messze nem olyan biztonságos, mint az erődítmény, de a benne élők hozzászoktak a szüntelen úton levéshez, amelynek nagy előnye, hogy sok emberrel találkoznak útjuk során.

Ma, a Szent Család vasárnapján elgondolkoztat bennünket ez a két kép. Belekapaszkodunk a biztonságot nyújtó falakba vagy vállaljuk a bizonytalanságot? Ragaszkodunk a megszokottsághoz vagy keressük az új utakat és lehetőségeket? Mindenáron egy helyben akarunk-e maradni vagy vállaljuk az út kockázatait, nehézségeit?

Az Egyház, mint nagyobb közösség minden korban keresi a választ ezekre a kérdésekre, mégpedig azért, hogy Krisztustól kapott küldetését teljesíteni tudja. A családok, a kisebb közösségek szintén keresik a választ e kérdésekre, mert érzik, hogy helyük és küldetésük van az Egyházban. Ha nem a magunk biztonsága felől, hanem küldetésünk, a világ felé szóló küldetésünk szempontjából keressük a választ, akkor könnyen felismerjük, hogy egy nagy zarándok közösség tagjai vagyunk. Nem zárkózhatunk be, nem maradhatunk egyhelyben, hanem állandóan úton vagyunk, haladunk előre, ahová Isten vezet minket. Újra és újra felállítjuk ezt a jelképes sátrat, amely otthont kínál nekünk és azoknak, akik betérnek hozzánk. És az otthon mellett nem mulandó látványosságot kínálunk, mint a vándorcirkuszok sátrai, hanem életprogramot, örökérvényű igazságot, folyamatosan táguló életteret, megújuló feladatot. S közben bízunk az isteni gondviselésben, hogy a következő vihar nem fogja felkapni sátrunkat. Az Egyház közösségének és a családok közösségének nem az intézmény ad biztonságot, hanem együvé tartozásunk és Istenhez tartozásunk.

Felmerül még bennünk a kérdés: merre haladjunk? Az irányt egyedül a Mester haladása jelölheti ki a tanítvány számára. Nincs más úti célunk, mint az övé. A mai ünnep evangéliuma érdekes jelenettel világítja meg ezt. Jézus már 12 éves, kezd felnőtté, önállóvá válni. A jeruzsálemi zarándoklat után nem indul vissza édesanyjával Máriával és Józseffel Názáretbe, hanem a városban marad, a templomban, az Isten házában, az ő Atyjának házában. Beszélget, kérdez, meghallgat. Itt, a templomban találják meg őt, s ezt a tényt Lukács evangélista úgy írja le, mintha máshol nem is keresték volna, pedig keresték három napig városszerte. Merre haladjunk? Ha észrevesszük, hogy nincs velünk az Úr, akkor biztosan rossz irányba haladunk, tehát forduljunk meg és keressük meg! Ott fogjuk megtalálni, ahol az Atyának teendője van a világban, teendője van az emberekkel, akiket üdvösségre akar vezetni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, aki magad is családban születtél és éltél, hozzád fordulunk a családokért. Vezesd a családban élőket igazságaid felismerésére és a szeretet hűséges megélésére! Mutasd meg az igazi családi boldogságra vezető utat a fiataloknak! Segítsd az édesanyákat és a feleségeket, hogy édesanyád, Mária példáját kövessék az áldozatokat vállaló szeretet mindennapi megélésében! Segítsd az édesapákat és a férjeket, hogy példaképüknek tekintsék Szent Józsefet, aki szeretettel és hűséggel gondoskodott családjáról. Tanítsd engedelmességre a gyermekeket szüleik iránt! Add, hogy minden család otthonra leljen és békében éljen!

2018. december 29. – Szombat (Lk 2,22-35)

szo, 2018/12/29 - 00:00
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.” Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Lk 2,22-35

Elmélkedés

A mai evangélium arra hív bennünket, hogy csatlakozzunk Simeonhoz és vele együtt adjunk hálát a mindenható Istennek a Megváltóért. A betlehemi gyermek személyében felismerhetjük az ég és a föld Urát, Isten emberré lett Fiát, a mennyei Atya küldöttét. Ő a Megváltó, aki szabadulást hoz az egész emberiségnek a bűntől és a haláltól. A karácsonyi örömhírt Simeon szavai nyomán így fogalmazzuk meg a mai napon: Jézus számunkra a szabadító. Nem erős felnőttként, hódító hadvezérként vagy erőskezű uralkodóként érkezik, hanem gyenge és erőtlen gyermekként születik meg emberi világunkba, s egész élete folyamán gyengédségre, szeretetre, szelídségre tanított mindenkit. Senki sem nézné ki belőle most, a születésekor, hogy az egész világot megváltoztatja, mégis megteszi. Születésével megújul az egész teremtett világ és benne az ember, aki ezidáig megváltásra váró ember volt, de az Úr kereszthalálától már megváltott ember.

A bűntől való szabadulás, a megváltás üzenete az egész emberiségnek szól, amelyet mi keresztények szüntelenül hirdetünk azoknak, akik az üdvösségre vágyakoznak. Hirdetjük a Krisztusban való újjászületés lehetőségét, hirdetjük a szív megtérését, hirdetjük, hogy Krisztusban mindenki felismerheti Szabadítóját és Üdvözítőjét. Simeon egykor a karjába vehette a Megváltót, mi pedig a bűnöktől megtisztult szívünkbe fogadhatjuk őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Szeretnénk megérteni annak a titkát, hogy mi indított téged arra, hogy az idők teljességében elküldöd Fiadat a világba. Hisszük, hogy a betlehemi Gyermek a te Fiad. Hisszük, hogy ő az öröktől fogva létező Ige, aki emberi testet vett fel, emberként született meg. Ő a teremtő Isten társa, akinek születésével új korszak kezdődött el, s akinek születése a mi emberi természetünk újjáteremtése. Hisszük, hogy a te Fiad, Jézus az élet forrása, akit azért küldtél, hogy világosság legyen minden ember számára és elvezesse minket hozzád, a mi Atyánkhoz.

2018. december 28. – Péntek, Aprószentek (Mt 2,13-18)

p, 2018/12/28 - 00:00
Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.” Mt 2,13-18

Elmélkedés

A karácsonyi ünnep örömét sötét felhő árnyékolja be a mai napon. A hatalomféltés, a kicsinyesség és a gyűlölet sötét felhője. A gyilkos szándék és cselekedet sötét fellege. Ma, Aprószentek napján, azokra az ártatlan gyermekekre emlékezünk, akiket Heródes király megöletett Betlehemben. A király biztosra akart menni, úgy döntött, hogy minden két évesnél fiatalabb fiúgyermeknek meg kell halnia, s azt remélte, hogy az a gyermek is köztük lesz, akit a bölcsek a zsidók újszülött királyának neveztek.

Isten azonban nem engedi, hogy az emberi gonoszság megakadályozza az ő megváltói tervét. Ismét József, a Szent Család védelmezője jut szerephez. Álmában figyelmeztetést kap, hogy a gyermek Jézust halálos veszély fenyegeti, ezért menekülniük kell a távoli Egyiptomba. József pedig ismét engedelmeskedik, azt teszi, amit az angyal közöl vele. Máriával és Jézussal Egyiptomba mennek, s onnan csak Heródes halála után térnek vissza Názáretbe. Máté evangélista így írja: „még azon éjjel elment Egyiptomba.” Nyilvánvalóan gyors és késlekedés nélküli indulást jelez ez a szóhasználat, és nem arról van szó, hogy egyetlen éjszaka alatt megtették volna a hosszú utat Egyiptomig.

Amikor Isten közli velünk tervét és feladatunkat, akkor nekünk is ugyanilyen engedelmes lelkülettel érdemes indulnunk. Tegyünk meg mindent, amit Üdvözítő Istenünk kér tőlünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te emberré lettél értünk és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz minket. Emberi világunkba születéseddel az isteni világba hívsz mindannyiunkat. Megváltást és üdvösséget hozol számunkra. Ó, betlehemi Gyermek, taníts minket, hogy örökre megőrizzük magunkban a gyermeki lelkületet!

2018. december 27. – Csütörtök, Szent János apostol és evangélista (Jn 20,2-8)

cs, 2018/12/27 - 00:00
A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Jn 20,2-8

Elmélkedés

A mai napon Szent János apostolt, a negyedik evangélium szerzőjét ünnepli Egyházunk. Közvetlenül karácsony után nem tévedésből olvasunk a húsvéti eseményről, hanem azért, mert János apostol számára nagy jelentőségű az üres sír látványa, amely az Úr feltámadásának bizonyítéka az ő számára. Ezen kívül érdemes néhány jelenetet felidéznünk az életéből. Halász volt, amikor őt és testvérét, Jakabot meghívta Jézus, s mindketten azonnal indultak. Péterrel és Jakabbal hármasban kis csoportot alkotnak a tizenkét apostol testületén belül, több esetben csupán őket viszi magával Jézus. Példa erre Jairus lányának feltámasztása, a színeváltozás vagy az Olajfák-hegyén az Úr szenvedése. Az apostolok közül egyedül ő van ott a kereszt alatt, s Jánosra bízza halála előtt Jézus az ő édesanyját, Máriát.

Mit tanulhatunk János apostoltól, miben lehet példaképünk? Jézus azt szeretné, ha mi is tanítványai lennénk, olyan tanítványai, akiket az iránta való barátság és szeretet jellemez. Minket is meghív, hogy neki szenteljük életünket, legyünk az ő tanúi. Maradjunk mindig Jézus közelében! Legyünk mi is a hit közvetítői! Legyünk az örömhír terjesztői! Legyünk apostolok, akik hirdetjük az Úr halálát és feltámadását! Elmélkedjünk Isten titkairól és szeretetéről! Ismerjük fel Jézusban a szeretet forrását és az üdvösség közvetítőjét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Születéseddel az isteni szeretet jött el emberi világunkba. Emberré lettél értünk és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz, újjáteremtesz minket. Emberi világunkba születéseddel az isteni világba, az isteni életbe hívsz bennünket. Hittel valljuk, hogy te vagy megváltónk és üdvözítőnk. Betlehemi kis Jézus, taníts minket, hogy megőrizzük magunkban a gyermeki lelkületet és az istengyermeki méltóságot!

2018. december 26. – Szerda, Szent István első vértanú (Mt 10,17-22)

sze, 2018/12/26 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Mt 10,17-22

Elmélkedés

Karácsony másnapján Egyházunk első vértanúját, Szent István diakónust ünnepeljük. Történetét Szent Lukács részletesen ismerteti az Apostolok Cselekedeteiben. Az apostoli testület tagjai úgy döntenek, hogy életüket elsősorban az imádságnak és az igehirdetésnek szentelik. De mivel nem szeretnék elhanyagolni a karitatív szolgálatot, ezért olyan személyeket választanak, akiket alkalmasnak tartanak az adományok szétosztására és az özvegyek igazságos támogatására. Így jelölnek ki hét, a közösség szemében jó hírben álló férfit, köztük Istvánt (vö. ApCsel 6,2-4). A hét férfi felsorolásában István szerepel az első helyen, megjegyezve, hogy „hittel és Szentlélekkel eltelt férfi” (ApCsel 6,5). István azonban a szolgálaton kívül az igehirdetésben is szerepet vállal, mégpedig olyan bölcsességgel tölti el őt a Szentlélek, hogy ellenfelei alulmaradtak a vitákban. Ezért istenkáromlással vádolják meg, hamis tanúkat állítanak és a zsidó főtanács elé viszik. A főtanács előtt hosszú beszédet tart (vö. ApCsel 7,2-53), amely az ő igehirdetésének összefoglalása. A főtanács azonnal kimondja az ítéletet és megkövezik.

Halálának körülményeit Lukács evangélista tudatosan úgy jegyzi le, hogy abban visszaköszönnek Jézus halálának részletei. Istvánt a „városon kívülre” viszik, miként Jézust is a városon kívül lévő helyre, a Golgotára viszik keresztre feszíteni. Halála előtt István így fohászkodik: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (ApCsel 7,59). Jézus pedig így könyörög: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46). István így imádkozik az őt bántalmazókért: „Uram, ne tulajdonítsd nekik bűnül!” (ApCsel 7,60). Jézus pedig ezt mondja a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34).

Szent István első vértanú példája alapján keresztény hivatásunk így foglalható össze: szavainkban és cselekedeteinkben, életünkben és halálunkban hasonlóvá kell válnunk Jézushoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Légy áldott, ó, Atyánk, ki mérhetetlen szeretetedben egyszülött fiadat ajándékozta nekünk. Ő megtestesült a Szentlélektől a Szűzanya legtisztább méhében és mintegy kétezer éve megszületett Betlehemben. Útitársunk lett, s új értelmet adott a történelemnek, közös utunknak az Új Ég és Új Föld felé, melyet szorongás és szenvedés, hűség és szeretet kísér. Ennek végén Te, a halált legyőzve, minden leszel mindenben.

2018. december 25. – Urunk születése – Karácsony (Lk 2,1-14)

k, 2018/12/25 - 00:00
Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek! Lk 2,1-14

Elmélkedés

A születés csodája

Karácsony napján gondolataink és tekintetünk megállás nélkül vándorol. Nem a nyugtalanság vagy a türelmetlenség okozza ezt, hanem a kíváncsiság, az öröm, a csodálkozás. Úgy jártunk, mint a gyermek, aki karácsonykor belép a templomba és azt sem tudja hirtelen hová nézzen. Látja a hatalmas fenyőfákat, az ünneplő ruhába öltözött sokaságot, a megszokottnál is szebben díszített templomot, de már szemével a betlehemet keresi, s nem nyugszik, amíg meg nem pillantja a jászol szalmáján fekvő Gyermeket. A felnőttek gondolata és tekintete is vándorol, keres, csodára vár. Az égre nézünk, a fényes csillagra odafent, amely egykor a napkeleti bölcseket vezette, s amely azt jelzi, hogy idelent történt valami. Ezért újra leereszkedik tekintetünk, a jászol magasságába, a gyermekek szemmagasságába, hogy az újszülött Jézus, Isten Fia szemébe nézhessünk. Honnan jött ez a Gyermek? – kérdezzük magunkban, s mivel tudjuk, hogy a mennyből jött, az ég ajándéka ő, ezért ismét felfelé irányul tekintetünk, s aztán újra lefelé, nyomon követve a földre szállás útját.

Mi történt? Mit ünneplünk? Isten emberré lett, Jézus Krisztus megszületett. Az ő születése csoda, miként minden ember születését, minden emberi élet kezdetét csodának kell tekintenünk és neveznünk. Mert a csodák valójában nem is olyan ritkák, mint azt a modern ember gondolja, legfeljebb emberi szavaink és ítéleteink változtak rossz irányba, amely kétségbe vonja a csodát. Tudjuk, hogy értelmünk sokszor óvatosságra int, figyelmeztet, hogy ne legyünk becsapás vagy félrevezetés áldozatai, de amikor végre a jászol elé állhatunk, a betlehemi Gyermek elé térdelünk, akkor nincs szükség erre az óvatosságra, mert Isten igazmondó. S most ő tárja fel számunkra titkát, az élet és a szeretet titkát, amely titok megcsillan a kis Jézus szemében.

Szent Lukács evangélista tényszerűen idézi fel a történelmi helyzetet. Augusztus, az akkori római császár népszámlálási rendeletet adott ki, ezért József és Mária Betlehembe indulnak. Itt születik meg Mária elsőszülött és egyetlen gyermeke, Jézus, mégpedig egy állatok szálláshelyéül szolgáló barlangistállóban. Minden, amit ezt követően megtudunk az újszülött gyermekről, nem emberi híradás, hanem az angyaltól, Isten küldöttétől elhangzó üzenet. Az éjszaka közepén az Úr angyala jelenik meg a pásztoroknak, örömhírt közöl velük, olyan hírt, amely nem csak nekik, hanem az egész népnek szól, s ehhez hozzátehetjük azt is, hogy az egész emberiségnek. Az angyal Megváltónak nevezi az újszülöttet és pontosan megnevezi a születés helyét, Dávid városát, vagyis Betlehemet. Végül azt is közli az álmukból ébredő pásztorokkal, hogy milyen jel alapján ismerhetik fel a Megváltót: egy jászolban fekvő, pólyába takart gyermeket keressenek. Aztán egész angyali sereg jelenik meg Isten dicsőségét hirdetve és békességet kívánva a jóakaratúaknak.

A pásztorokat egykor útnak indító angyali jelenés a mi álmunkat is eloszlatja ez éjszakai órán, s bennünket is útnak indít azzal a reménnyel, hogy találkozhatunk a Megváltóval. Induljunk, hogy mi is közel kerüljünk a megváltás titkához, s láthassuk a csodát, az emberré lett Istent!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Jézusunk! Ez az éjszaka, karácsony éjszakája nem olyan, mint a többi. Ez a nap nem olyan, mint a többi. Csodás dolgokról értesülünk az angyaloktól és most örömmel indulunk a pásztorokkal együtt hozzád. Tudjuk, hogy jövetelünkkel nem zavarunk téged, hiszen mindig örömmel fogadsz minket. Egyszerű emberként jövünk hozzád, miután hallottuk a hírt születésedről. Itt vagyunk, hogy kifejezzük hódolatunkat, előtted, a világ Megváltója előtt. Ámulat és csodálkozás tölt el minket. Hálásan magasztalunk, mert velünk vagy, emberré lettél értünk.

2018. december 24. – Hétfő (Lk 1,67-79)

h, 2018/12/24 - 00:00
Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk. Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.” Lk 1,67-79

Elmélkedés

Egyházunk liturgikus rendje szerint december 23-án Keresztelő János születéséről szól az evangélium, de ezt idén felülírta a negyedik adventi vasárnap örömhíre. Mai elmélkedésünkben mégis idézzük fel röviden János születésének eseményét. Lukács evangélista leírja a rokonok örvendezését, majd a névadás miatt kialakult kisebb vitát ismerteti. A rokonság a zsidó hagyomány szerint az apáról nevezné el az újszülöttet, de Erzsébet tiltakozik. A még mindig néma Zakariásnak írótáblát adnak, s ő azt írja fel, hogy János legyen a gyermek neve. Ekkor szűnik meg némasága és a Szentlélekkel eltelve imádkozik, áldja Istent. Az ő imáját olvassuk a mai evangéliumban.

Az első rész témája a megszabadulás. Szabadulás az elnyomóktól, a szívükben gyűlöletet hordozóktól, az ellenségtől. A szabadulás Istennek köszönhető. Az adott történelmi helyzet tükröződik ebben. Az a gondolat, hogy a Messiás majd megszabadítja a választott népet az elnyomó rómaiaktól. Zakariás imájának második felében azonban már előkerül a Messiás lelki küldetése, azaz a bűntől való szabadulást hozza el minden ember számára. Itt már az irgalmasság Istene áll a középpontban.

Elfogadom-e az irgalmas mennyei Atya ajándékát, a bűnbocsánatot? Engedem-e, hogy az irgalmas Isten Jézus személyében belépjen az életembe? Akarom-e, hogy a Szentlélek igaz bűnbánatra indítson és kiárassza rám Isten irgalmát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te mindennap, minden pillanatban jössz hozzánk. Szívünk ajtaján kopogtatsz, szeretnél belépni életünkbe. Én mégis sokszor észre sem veszem érkezésed, nem hallom hangodat, nem ismerem meg arcodat. Megfeledkezem arról, hogy szegény, rászoruló, szerencsétlen emberek alakjában érkezel. Taníts engem a türelmes, reményteli, örvendező várakozásra. Taníts arra, hogy úgy várjalak, ahogyan a kismamák várják gyermekük születésének pillanatát. Érintsd meg szívemet! Töltsd be vágyakozásom! Tedd boldoggá az életem jöveteleddel!

2018. december 23. – Advent 4. vasárnapja (Lk 1,39-45)

v, 2018/12/23 - 00:00
Azokban a napokban Mária útrakelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Lk 1,39-45

Elmélkedés

A múlt és a jövő felé tekintve

Az adventi időszak végére remélhetőleg mindannyiunkban tisztázódott már, hogy nem önmagában karácsony ünnepét, az év egy jeles napját várjuk, hanem az Úr Jézust és a vele való találkozást. A jelenben történő eljövetele akkor nyeri el valódi értelmét, ha tisztában vagyok azzal, hogy miért jött el a történelmi múltban és miért fog újra eljönni a történelmi idők végén a jövőben.

Egyrészt tehát visszatekintés számunkra az advent arra a mintegy 2000 évvel ezelőtt történt eseményre, amikor Isten Fia belépett emberi világunkba. Megelőzte ezt a választott nép több évszázados várakozása, amely nem emberi jóslatra vagy jövőbelátásra, hanem Isten ígéretére alapult. Az ószövetségi időkben Isten a próféták által újra és újra megerősítette azt az ígéretét, hogy elküldi a Messiást, a Megváltót. Az ígéret bekövetkezésének idejét senki ember nem tudhatta előre, ezért a várakozás izgalmában és feszültségében éltek mindazok, akik komolyan vették a Megváltó jövetelét meghirdető isteni üzenetet.

Másrészt előre is tekintünk, a jövő felé. Arra az eseményre gondolunk, hogy Krisztus újra el fog majd jönni a világba, ez lesz az ő második eljövetele. Nem az emberek felett ítéletet mondani és nem a világot megsemmisíteni jön, hanem újjáteremteni mindent. Újjáteremteni a teremtett világot és újjáteremteni benne az embert. Mivel ennek bekövetkeztét sem tudhatja senki előre, ezért bennünk is ugyanaz a várakozó lelkület, nyugtalanság és éberség él, mint a Messiásra váró nemzedékekben egykoron.

Az evangéliumban két asszonyról olvasunk, akik Isten akaratából különleges szerepet kaptak az üdvösség művében. Az egyikük Erzsébet, aki hamarosan világra hozza Keresztelő Jánost, a Messiás előfutárát. A másik asszony pedig Mária, aki szintén gyermeket vár, ő lesz az édesanyja Jézusnak. Mindketten alázatosan és engedelmesen fogadták el azt a szerepet, azt a hivatást, amit Isten rendelt nekik. E két asszonyban közös vonás, hogy emberi számítás szerint nem lehetne gyermekük. Erzsébet túlságosan idős, férjével, Zakariással éveken, évtizedeken át várták, kérték a gyermekáldás ajándékát, de ezt csak idős korukban kapták meg Isten csodálatos közbelépésének, az ő irgalmának köszönhetően. Mária még fiatal, József még nem a férje, hanem csak a jegyese, tisztán élnek, ezért nem lehetne gyermeke, de a Szentlélek erejéből mégis gyermeket fogan méhében. Ő is Istennek ad hálát, akinek irgalma a születendő gyermekben jön el a világba. Mindkettőjüket váratlanul éri a csoda, a gyermekáldás csodája, hiszen Erzsébet bizonyára lemondott már arról, hogy gyermeke fog születni, Mária pedig nagyon fiatal még és nem él együtt Józseffel. Váratlanul éri őket a hír, hogy édesanyák lehetnek, de örömmel fogadják azt, gyorsan felnőnek a feladathoz.

Örömüket egymással osztják meg, amikor Mária látogatást tesz Erzsébetnél. Közös ujjongásuk, örvendezésük és hálaadásuk mögött az húzódik meg, hogy amit Isten ad az embernek az csak jó lehet. Nincs oka aggodalomra és félelemre, bizonytalanságra és kételkedésre annak, aki szilárdan hiszi, hogy amit Isten ad neki, az csak jó lehet. Nem láthatom, nem ismerhetem előre a történéseket, de azokat azzal a nyugalommal várom, hogy Isten akaratából és üdvözítő szándékából jót fog hozni számomra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, te mindent megtehetsz. Te vagy az élet és az újjászületés ajándékozója. Üdvözítő terved szerint az idők teljességében Fiadat, Jézust küldted el közénk. Ő mindenben vállalta emberi sorsunkat, mert te, Atyánk úgy akartad, hogy példát mutasson nekünk életével, halálával és feltámadásával. Egyedül Jézus Krisztus által érthetem meg a te végtelen isteni szeretetedet és jóságodat.

Jézusom, nem csak messziről akarlak szemlélni, hanem közel szeretnék kerülni hozzád! Adj a szívembe örömöt és megnyugvást, amikor veled találkozom. Költözz lelkembe, mert örökké veled akarok élni! Jézusom, te vagy Megváltóm és Üdvözítőm!

2018. december 22. – Szombat (Lk 1,46-56)

szo, 2018/12/22 - 00:00
Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért otthonába. Lk 1,46-56

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban a két, áldott állapotban lévő asszony, Erzsébet és Mária boldog találkozásáról olvastunk. Erzsébet a Szentlélekkel eltelve köszönti Máriát, áldottnak nevezve őt és születendő gyermekét. Elmondja, hogy méhében a gyermek is felujjongott. Így köszöntötte János, az előfutár a megváltó Jézust. Erzsébet így fejezi be szavait: „Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!” (Lk 1,45). Természetesen Máriára vonatkozik ez a kijelentés, aki hitt az isteni üzenetben, hogy szüzessége ellenére is gyermeke fog születni. Ugyanakkor mindazokra is vonatkozik, akik az üdvtörténet során hittel fogadják Isten velük kapcsolatos szándékát, hittel indulnak el Istentől kapott hivatásuk útján és hittel várják Isten ígéreteinek megvalósulását.

E köszöntés után szólal meg Mária, aki valójában nem is Erzsébet köszöntését viszonozza, hanem Istent dicsőíti a megváltásért az egész emberiség nevében. Ezt a dicsőítő imát olvassuk a mai evangéliumban. Mária magasztaló imája ószövetségi idézeteket és utalásokat tartalmaz a Megváltó jövetelét hirdető prófétai jövendölésekből. Az isteni irgalmasság dicséretének és az irgalmasságért hálaadásnak is mondhatjuk ezt az imát. Jézus világrajötte a mennyei Atya végtelen irgalmának jele. Ő ugyanis nem szeretné, ha szeretetből alkotott teremtménye, az ember elvesszen bűnei miatt. Isten megment, megszabadít, megvált minket. Ezért küldi el Fiát, aki feláldozza magát a kereszten az egész emberiség megváltásáért, minden ember üdvösségéért.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, a te irgalmas tekintetedet keresem, amely rám tekint. Nem elítélni és megbüntetni akarsz, hanem megbocsátani. A Te Fiad Jézus eljön a mi bűnös emberi világunkban, hogy irgalmad jelen legyen köztünk. Megbocsátó szavad lelkünkig hatol, átalakít minket, hogy tiszta szívvel várjuk Megváltónkat.

2018. december 21. – Péntek (Lk 1,39-45)

p, 2018/12/21 - 00:00
Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!” Lk 1,39-45

Elmélkedés

Keresztelő János és Jézus születésének hírüladása és az ő világrajöttük elbeszélései közé Lukács evangélista beilleszti Mária Erzsébetnél tett látogatásának történetét, ezt olvassuk a mai napon.

Mária Isten küldöttétől, Gábor angyaltól tudja meg, hogy rokona, Erzsébet gyermeket vár, ezért elhatározza, hogy meglátogatja és segítségére lesz a szülés előtti időben. Két leendő édesanya boldog, örömteli találkozása ez, ugyanakkor a két születendő gyermek, János és Jézus első találkozása is. A jeruzsálemi templomban látomása alkalmával Zakariás azt az ígéretet kapta az angyaltól, hogy a születendő fiú „már anyja méhében betelik Szentlélekkel” (Lk 1,15). Ez az ígéret teljesedik be most. Erzsébet méhében felujjong a magzat, a Szentlélek betölti a magzatot és az anyát, Jánost és Erzsébetet, valamivel később, János megszületésekor pedig az apát, Zakariást is.

Egy másik lelki kincsre is felfigyelhetünk az elbeszélésben. Azzal, hogy az Isten Fiát méhében hordozó Mária látogatást tesz Zakariásnál és Erzsébetnél, az Úr jelenlétével megszentelődik az ő házuk, otthonuk. Engedjük, hogy a mi családunkban is otthonra találjon az Úr! Ne csak ritkán látott vendég legyen, hanem jöjjön hozzánk minden nap!

Ha eddig még nem végeztük el szentgyónásunkat, tegyük meg ezt az utolsó adventi napokban, hogy tiszta szívünkben is megszülethessen Jézus, és ott is méltó otthonra találjon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A karácsonyhoz közeledve adj nekem igazi örömöt, a Te születésed ünnepét váró örömöt! Jóságodra és szeretetedre vágyom, amelyek messiási ajándékaid számomra és minden ember számára. Gyógyítsd meg lelki vakságom, hogy lássak és felismerjelek téged, mint Megváltót.

2018. december 20. – Csütörtök (Lk 1,26-38)

cs, 2018/12/20 - 00:00
Hat hónappal Keresztelő János születésének hírüladása után Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, aki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek, Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Elmélkedés

Jézus születésének hírüladása ünnepnapként szerepel a liturgikus naptárban, mégpedig kilenc hónappal Urunk születése, karácsony ünnepe előtt, azaz március 25-én. Ekkor emlékezünk meg arról, hogy Gábor angyal közli a názáreti leánnyal, Máriával Isten üzenetét, hogy ő lesz a Megváltó édesanyja. Mária igent mond Isten tervére, s ekkor fogan meg méhében a magzat. Isten Fia, Jézus földi, emberi életének kezdete ez a pillanat.

Ma, néhány nappal Jézus születése előtt, szintén ezt az eseményt, az angyali üdvözletet idézi fel számunkra az evangélium, amelyet tegnap Keresztelő János születésének hírüladása előzött meg. Érdemes odafigyelnünk a két jelenet különbségeire, mert ezek lényeges információkat hordoznak a két születendő gyermek származásáról, személyéről és küldetéséről. Bár Keresztelő János születésének hírüladása rangosabb helyen, a vallási élet központjában, a jeruzsálemi templomban történt, Máriát pedig egy félreeső kisvárosban, názáreti otthonában, tehát nem egy szent helyen látogatta meg az angyal, mégis azt érezzük, hogy az üdvtörténet rendjében a kettő közül az utóbbi a jelentősebb. Jánosról azt tudjuk meg, hogy „nagy lesz az Úr előtt” (Lk 1,15), Jézus viszont nem csak nagy lesz, hanem őt a „magasságbeli Isten Fiának fogják hívni” (Lk 1,32). Zakariás és Erzsébet esetében a meddőséget, mint akadályt hárítja el Isten, hogy természetes úton gyermekük születhessen. Mária esetében az ő szüzessége sem lehet akadály, természetfeletti módon, a Szentlélek erejéből történik gyermeke foganása.

A történetek a megváltás titkát tárják fel nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus! Szükségünk van rád. Elismerjük, hogy nélküled egyedül vagyunk, magányosak vagyunk és elhagyottnak érezzük magunkat. Életünk olyan vándorút, amelyen társakat, barátokat keresünk. De oly sok csalódás ér bennünket. Akiről azt hittük, hogy valóban szeret minket, az később elhagyott. Akit szerettünk, hűtlen vagy hálátlan lett. Újra és újra feléd indulunk. Te az adventi időben alkalmat adsz nekünk, hogy a megtérés útjára lépjünk. Adj nekünk őszinte bűnbánatot, amely irántad való szeretetből fakad! Segíts, hogy találkozhassunk veled, az emberré lett Istennel!

2018. december 19. – Szerda (Lk 1,5-25)

sze, 2018/12/19 - 00:00
Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak. Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.” Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt. Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.” Lk 1,5-25

Elmélkedés

A karácsony előtti utolsó napokban az evangéliumok szépen sorra veszik a Jézus születése előtti eseményeket. Először a Megváltó előfutára, Keresztelő János, majd pedig Jézus születésének hírüladásáról olvasunk. Ezt követi Mária látogatása Erzsébetnél, azaz a két leendő édesanya találkozása, közös öröme. A karácsony előtti napon Keresztelő János születését olvassuk, majd másnap értelemszerűen Jézus születését.

Ma tehát arról olvasunk, hogy Zakariásnak a templomi szolgálatteljesítés közben látomása van. Megjelenik neki Isten angyala, aki közli vele a hírt, hogy gyermeke fog születni. Zakariás jól tudja, hogy neki és feleségének, Erzsébetnek idős koruk miatt emberi számítás szerint már nem születhet gyermekük, és ki is fejezte kételkedését. Mivel kétségbe vonta az isteni üzenet igaz voltát, ezért megnémul, s csak gyermekének születésekor tud majd újra megszólalni.

Az események hátterében érdemes észrevennünk Isten működését, aki embereket használ fel a megváltás művéhez, s ezek a személyek átengedik magukat Istennek. Zakariás és Erzsébet, Mária és József egyaránt engedelmeskednek Istennek, elfogadták és teljesítették azt a feladatot, amit Isten nekik szánt. Jézus is ezt fogja tenni egész életében, engedelmeskedik a mennyei Atyának, odaadja életét a mi megváltásunkért.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te azt akarod, hogy minden gyermek boldog felnőtté váljon. Add, hogy gyermekeink ne csak testben, hanem lélekben is növekedjenek, felnőtté váljanak! Add, hogy gyermekeink az ismeretek elsajátítása mellett hitükben is napról napra fejlődjenek! Ültesd el lelkükben Igéd magjait, adj nekik erőt, hogy életükben hűségesek legyenek hozzád, és majd egykor felnőttként ők is továbbadják gyermekeiknek a hit igazságait! Segítsd őket, hogy gyermekként és felnőttként országod építésében munkálkodjanak!

2018. december 18. – Kedd (Mt 1,18-24)

k, 2018/12/18 - 00:00
Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József, igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki. Mt 1,18-24

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban a Máté által összeállított családfa befejezése már tisztázta, hogy Jézusnak Mária volt az édesanyja, de nem József volt az apja. József csak jegyese volt Máriának. Nyitva maradt a kérdés, hogy ki lehet Jézus atyja, hogyan születhet Máriának gyermeke? Ezt a kérdést válaszolja meg a mai evangélium, amelyből megismerjük Mária anyaságának titkát és a mindenható Isten tervének megvalósulását. Máté evangélista nem jegyzi le az angyali üdvözletet, Jézus születésének hírüladását, mint Lukács (vö. Lk 1,26-38). Máté nem az édesanya, hanem József személyén keresztül ismerteti Jézus származását. József az idő múltával észreveszi, hogy Mária gyermeket vár, nyilvánvalóan tudja, hogy ennek a gyermeknek nem ő az apja. Mit tegyen ebben a helyzetben? A törvény lehetővé teszi számára, hogy megszakítsa a jegyességet, elbocsássa Máriát, de ebben az esetben fény derül arra, hogy Máriának hamarosan gyermeke fog születni apa nélkül, tehát hűtlensége, házasságtörése miatt halálra is követhetik.

József ekkor álmában, egy látomásban tudja meg, hogy eljegyzett feleségének, Máriának a Szentlélektől születik gyermeke. Ezt követően az isteni küldött utasításainak megfelelően cselekszik. Életét Isten szolgálatába, a megváltás művének szolgálatába állítja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk! Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a te kisugárzásod legyen! Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a te jelenlétedet érezze meg általunk! Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is!

2018. december 17. – Hétfő (Mt 1,1-17)

h, 2018/12/17 - 00:00
Jézus Krisztusnak, Dávid és Ábrahám fiának családfája. Ábrahámnak Izsák volt a fia, Izsáknak Jákob, Jákobnak Júda és testvérei, Júdának Fáresz és Zára Támártól, Fáresznek Eszróm. Eszrómnak Arám, Arámnak Aminadáb, Aminadábnak Náásszon, Náásszónnak Szalmon, Szalmonnak Bóász Ráhábtól, Bóásznak Jóbéd Rúttól, Jóbédnek Izáj, Izájnak pedig Dávid király. Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől, Salamonnak Roboám, Roboámnak Abija, Abijának Ászáf, Ászáfnak Jozafát, Jozafátnak Jórám, Jórámnak Ozijás, Ozijásnak Joatám, Joatámnak Acház, Acháznak Ezekiás, Ezekiásnak Manasszesz, Manasszesznek Ámosz, Ámosznak Joziás, Joziásnak pedig Jekoniás és testvérei a babiloni fogság idején. A babiloni fogság után: Jekoniásnak Szálátiél volt a fia, Szálátiélnek Zorobábel, Zorobábelnek Ábiud, Ábiudnak Elijakim, Elijakimnak Ázór, Ázórnak Szádok, Szádoknak Áhim, Áhimnak Eliud, Eliudnak Eleazár, Eleazárnak Mattán, Mattánnak Jákob, Jákobnak pedig József. Ő volt a férje Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született. Összesen tehát: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságig tizennégy nemzedék, és a babiloni fogságtól Krisztusig is tizennégy nemzedék. Mt 1,1-17

Elmélkedés

Advent elején már találkoztunk az evangéliumban azzal a gondolattal, hogy az eljövendő Messiás Dávid király leszármazottja lesz. A zsidó Messiás-várásnak ez az eleme észrevehető Jézus családfájában, amelyet Máté evangélista gondosan összeállított és közölt művének elején. Ő kifejezetten a zsidóságból keresztény hitre térteknek szánta evangéliumát, ezért szentel nagy figyelmet annak, hogy az ószövetségi írások és a prófétai jövendölések alapján igazolja Jézus istenségét és megváltói küldetését. A családfában természetesen megemlíti Dávid király nevét is, illetve az ő személye az egyik választópont a nemzedékek között. Kissé rejtett módon is előkerül Dávid neve, a héber nyelvben ugyanis betűk jelölik a számokat is és Dávid nevében a mássalhangzók összege tizennégy. Ezért találunk a tagolásban háromszor tizennégy nemzedéket, ami történetileg nem tekinthető hitelesnek.

Az is érdekes, hogy a családfa utolsó személye József, aki tehát Dávid leszármazottja, viszont ő nem volt vérszerinti apja Jézusnak. József Mária jegyese volt, s tulajdonképpen örökbe fogadta Jézust. Ne értsük félre a családfa utolsó elemét! Bár mindvégig férfiak és az ő fiaik vannak felsorolva a szövegben, annak végén nem szerepel az, hogy József fia lett volna Jézus. Csupán az van leírva, hogy ő volt a férje Máriának, annak a Szűz Máriának, akitől Jézus született. Máté evangélistának az a célja a családfa közlésével, hogy igazolja: Jézus a megígért Megváltó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből szeretünk. Te az evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk, hogy rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani veled mindazt, ami az életben ránk nehezedik.

2018. december 16. – Advent 3. vasárnapja (Lk 3,10-18)

v, 2018/12/16 - 00:00
Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: „Mit tegyünk?” „Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket ossza meg azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.” Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték őt a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.” A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.” És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget. Lk 3,10-18

Elmélkedés

Újjászületésre várva

Advent 3. vasárnapján, az öröm vasárnapján Keresztelő Jánossal találkozunk az evangéliumban. Miután az elmúlt vasárnap meghallgattuk bűnbánatra indító szavait, lélekben elindulunk a Jordánhoz. Odaérve láthatjuk, hogy nem vagyunk egyedül, katonák, vámosok és más nyilvános bűnösök veszik körül Jánost, vagy talán helyesebb azt mondani, hogy valamennyien bűnbánók. Azok, akik nem tartják magukat bűnösnek, otthon maradtak. Bűneiket megbánó emberek tömege veszi körül Jánost, a szent embert, aki Isten szavát hirdeti, és azt mondja, hogy hamarosan eljön a Megváltó. Két dolog köti össze a Jordán partján összegyűlt népet: a Messiás, a Megváltó várása és a bűntől való szabadulás öröme. És ez a két érzés tölti el a mi szívünket karácsony ünnepéhez közeledve.

Keresztelő János mindig a néphez beszél és nem egyes személyekhez. A vámosok és a katonák közül sincs senki név szerint megemlítve, ők is csoportosan érkeznek. De nem az egész emberiséget vagy a bűnösök csoportját szólítja meg, hanem kifejezetten Izrael népéhez, Isten választott népéhez intézi szavait, s azon belül érezheti minden egyes személy megszólítottnak magát. Isten embereként Izrael egész népét bírálja azért, mert letértek a szövetség útjáról. Beszédének érezzük sürgető és fenyegető jellegét, amely hamarosan bekövetkező ítéletet és büntetést helyez kilátásba. És ez elől senki nem térhet ki annak hangoztatásával, hogy Ábrahám leszármazottja és Isten népéhez tartozik. Az ítélkezés az egész népet fogja utolérni, s annak lesz a feladata, aki János után fog fellépni. Ő lesz az, aki már itt van, „szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.” Nem a kollektív bűnösség gondolata jelenik meg ebben, nem arról van itt szó, hogy néhány személy bűne miatt az egész közösség felelősséggel tartozik, hanem az, hogy Isten az egész néptől, annak minden egyes tagjától várja a megújulást, a megtérést, és ennek hiányában a kilátásba helyezett büntetés mindenkit utol fog érni.

Ez a megújulás azt jelenti, hogy a választott népnek újra be kell vonulnia az ígéret földjére, mégpedig megtisztulva. Ezért nem megy János a városokba és a falvakba, hanem a Jordán folyónál tartózkodik. Azon a helyen, ahol egykor Izrael népe átkelt a folyón és belépett az ígéret földjére, arra a földre, amelyet Istentől kapott. A pusztai vándorlás után a Jordán folyón kelt át a nép, s most bűnbánatuk jeleként és a megtisztulás vágyát kifejezve ennek a folyónak a vizébe merülnek alá az emberek, akiket János megkeresztel.

Az adventi időszak a mi számunkra is a megújulás, a lelki megtisztulás ideje. Nem tisztíthatjuk meg önmagunkat, erre egyedül Isten képes. Tőle kell kérnünk a megtisztulást, az újjászületést. A helyreállítás műve, amely által újra békében és szeretetben élünk Istennel, nem a mi erőfeszítésünk eredménye és nem a mi érdemünk, hanem a bennünk cselekvő Istené. Az ő csendes, türelmes, kitartó munkálkodása talán éppen a mi megtisztulásunkban mutatkozik meg leginkább. Engedjük, hogy az irgalmas Isten megérintse lelkünket az advent folyamán, hogy lelkileg újjászületve és az újjászületés örömével várjuk a Megváltó érkezését!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és irgalmas Istenünk! A karácsony közeledtével fokozódó öröm és izgalom él szívünkben. Olykor lassítani, máskor siettetni szeretnénk az adventi napokat, mert néha úgy érezzük, hogy nem készültünk fel teljesen, máskor pedig annyira hiányzik már a te közelséged. Taníts minket őszinte bűnbánattal készülni a betlehemi Gyermekkel való találkozásra! Taníts minket türelmesen várakozni az ünnep örömére! Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!

2018. december 15. – Szombat (Mt 17,10-13)

szo, 2018/12/15 - 00:00
Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik. Mt 17,10-13

Elmélkedés

Illés eljövetelének kérdése szolgáltatja a mai evangéliumi rész alapgondolatát. Jézus korában elterjedt gondolat volt, hogy a Messiás érkezését Illés próféta eljövetele előzi meg. Ez lesz mintegy annak jele, hogy hamarosan elérkezik a Megváltó. Ezért kérdezik a Jeruzsálemből érkező papok és leviták Keresztelő Jánostól: „Ki vagy te? Talán Illés vagy?” (Jn 1,20). János ugyan valóban a Megváltó, Jézus előfutára volt, mégsem állította magáról azt, hogy benne Illés jött el újra. Keresztelő János születésének hírüladásakor, amikor az Isten angyala közölte annak hírét Zakariással, hogy gyermeke fog születni, a Megváltó előhírnökére, Jánosra vonatkozóan többek között ezt mondja: „Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa, a hitetleneket pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak” (Lk 1,16-17). E szavak egyébként Malakiás próféta jövendölését ismétlik meg, aki ezt hirdette: „Íme, én elküldöm majd nektek Illés prófétát, mielőtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja, hogy visszatérítse az atyák szívét fiaikhoz és a fiak szívét atyáikhoz” (Mal 3,21).

Amikor Jézus Keresztelő Jánosra utalva azt mondja, hogy benne eljött Illés, akkor azt állítja önmagáról, hogy ő a Messiás. Az advent abban segít minket, hogy a karácsonykor születendő gyermekben felismerjük Megváltónkat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Te azért küldted el Fiadat bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Jézus nélkül soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára, nem találnánk rá a te irgalmadra. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Érints meg minket irgalmaddal! Bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk már tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Jézus születése egykor nagy változást hozott a világba. Istenünk! Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz megújulást az én életembe!

2018. december 14. – Péntek (Mt 11,16-19)

p, 2018/12/14 - 00:00
Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: „Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!” Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.” Mt 11,16-19

Elmélkedés

Jézus saját kortársairól beszél a mai evangéliumban és nehezményezi elutasító magatartásukat. Gyerekes viselkedésre vall, ha valaki hallja az isteni figyelmeztetést, de nem szívleli meg azt. Jó lenne kinőnünk ebből a gyerekes elutasításból.

Ha vallási életünkben szüntelenül törekszünk a megújulásra, akkor az évek múlásával minden bizonnyal erősödik bennünk a meggyőződés, hogy a hit szerinti élet gyümölcse a békesség, az öröm, az elfogadás. És lassanként felismerjük, hogy Isten törvényei nem azért vannak, hogy legyen mit elutasítanunk. A tízparancsolat és az Egyház parancsai nem receptkönyv, hogy tudjuk, mit kell megszegni, hogyan követhetünk el bűnt. Az isteni törvényeket üdvösségünk érdekében kell megtartanunk. Ha csak egyszerűen azt tesszük, amit erkölcsileg helyesnek tartunk, akkor még hiányozhat belőlünk az Istenbe vetett bizalom és annak tudata, hogy egyedül ő vezethet el minket az üdvösségre. Az írástudókból és farizeusokból nem hiányzott a törvények ismerete és tisztelete, és törekedtek annak megtartására. De ez elég volt nekik, nem törekedtek többre. Éppen ez a megelégedettség nem tetszett Jézusnak, s ezért vitázott velük sokat.

Ha valaki túlzottan ragaszkodik a szabályokhoz, akkor igen kevés teret enged a kegyelemnek, az isteni kegyelem működésének a saját életében. Adventben a Megváltó Jézus jövetelére készülünk, aki bevezet minket a kegyelmi életbe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és aszerint cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert te vagy lelkünk és testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb, jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és mindenkor és mindörökkön örökké.

2018. december 13. – Csütörtök (Mt 11,11-15)

cs, 2018/12/13 - 00:00
Abban az időben Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mindannyian ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, Illés ő, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg! Mt 11,11-15

Elmélkedés

Jézus rendkívül dicsérően nyilatkozik a mai evangéliumban Keresztelő János személyéről, amikor ezt mondja: „Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál.”

Mitől válik valaki naggyá? Mit kell tennie annak, aki tekintélyt szeretne magának szerezni? Mivel tudjuk kivívni az elismerést, a dicséretet? Persze jobb volna, ha e gyakran elhangzó kérdéseinket megelőzné annak tisztázása, hogy kinek az elismerését szeretnénk kivívni? Kinek a szemében szeretnénk naggyá válni? Az emberek előtt vagy Isten előtt? A felsorolt kérdések inkább azokra jellemzőek, akik az emberek előtt szeretnének naggyá válni. Önmaguknak még titokban hozzáteszik, hogy lehetőleg másoknál nagyobbá. A lelki életnek egy magasabb szintjén azonban eljuthatunk oda, hogy Istennek tetsző életre törekszünk. Az evangéliumi gondolatmenethez kapcsolódva ezt kérdezhetnénk: Mitől leszünk nagyobbak Keresztelő Jánosnál? Nem az alázat hiánya vagy a szerénytelenség indít minket erre a kérdésre, hanem annak őszinte vágya, hogy méltók legyünk Jézushoz. S ha kérdésünkre nem emberektől, hanem magától Istentől várunk feleletet, akkor rá kell jönnünk arra, hogy az ő szemében az értékek rendje sokszor éppen annak a fordítottja, mint amit mi elképzelünk. Csak egy példa erre Jézustól: „Aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok. És aki első akar lenni, legyen a cselédetek” (Mt 20,27). Visszatérve a mai részhez, Jézus azt állítja, hogy aki Isten országában a legkisebb, az is nagyobb Keresztelő Jánosnál. Az advent alkalom arra, hogy eldöntsük: a világban akarunk naggyá válni vagy megelégszünk a legkisebb hellyel Isten országában? A világ nyújtotta gyorsan mulandó dicsőségre vágyakozunk vagy az Istennel való örökké tartó együttlétre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te minden nap eljössz hozzánk, minden nap döntés elé állítasz minket, minden nap választ vársz tőlünk. Elfogadom és hiszem, hogy te vagy az élő Isten Fia, akit azért küldött az Atya e világba, hogy általad szóljon hozzánk, és általad nyilatkoztassa ki igazságait és jóságát. Elfogadom és hiszem, hogy képes vagy eltörölni minden bűnömet, és képes vagy engem jó útra téríteni. A te törvényed, a szeretet parancsa szerint akarok élni. Kérlek, adj erőt, hogy minden nap tökéletesebben tudjak a mennyei Atya törvényeinek eleget tenni!

2018. december 12. – Szerda (Mt 11,28-30)

sze, 2018/12/12 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.” Mt 11,28-30

Elmélkedés

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok” – hív minket Jézus a mai evangéliumban. Testi és lelki fáradtság, kifáradás, erőtlenség egyaránt létezik. Fizikailag elfáradunk a munkában, vagy más, hosszantartó, erőltetett tevékenység is igénybe veszi szervezetünket. Belefáradunk a tanulásba, amely értelmünket terheli le. A hívő ember sokszor érzi, hogy belefárad a gonosszal való küzdelembe, egyre nehezebb számára a kísértések visszautasítása, egyre nehezebb a jóban való megmaradás. Egy idő után belefáradunk emberekkel való küzdelmeinkbe, mert űz bennünket a versengés szelleme, le akarjuk győzni a másikat, felül szeretnénk kerekedni másokon. Belefáradunk abba, hogy mindig másokhoz igazodjunk, mert csak a saját érdekeinket nézzük. Belefáradunk ügyeskedéseinkbe, mert újabb és újabb helyzeteket kellene megoldanunk, de fogy hozzá az erőnk. Belefáradunk a várakozásba, mert siettetni szeretnénk saját elképzeléseink megvalósítását és Isten ígéreteinek megvalósulását életünkben, de nincs elég türelmünk kivárni az eredményeket.

Be kell látnunk, hogy minél tovább tart számunkra a fáradtságot okozó állapot vagy tevékenység, annál jobban felőröljük fizikai erőnket és felemésztjük belső, lelki tartalékainkat. Jézus nem fáradtságot oszlató, erőtlenséget megszüntető varázsitalt nyújt nekünk, hanem önmagát. Mellette, benne megtaláljuk nyugalmunkat. Isteni jelenlétében új erőt nyerhetünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el népek várakozása, Úr Jézus, örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel. Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra. Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között, könnyen tévedésbe esünk, s észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk. Ha jók szeretnénk lenni hiányzik belőlünk az erő és a bizalom. amikor ellene akarunk szegülni a gonosznak, gyakran gyöngének bizonyulunk és alul maradunk. Jöjj Uram, világosítsd meg vakságunkat, jöjj segítségére a gyenge embernek.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva