Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 43 perc 8 másodperc

2021. január 12. – Kedd (Mk 1,21-28)

k, 2021/01/12 - 00:00
Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. Mk 1,21-28

Elmélkedés

A mai evangélium bevezető része azt rögzíti, hogy Jézus a szombati istentiszteleti napon a zsinagógában tanít, és szavaiban különleges erő, hatalom rejlik. Ezt követően egy gyógyítás példájával mutatja be Márk evangélista, hogy Jézus szavai valóban az ő rendkívüli erejéről, emberfeletti hatalmáról tanúskodnak. A tisztátalan lélek, a gonosz kiűzésekor ugyanis Jézus nem tesz semmit, hanem egészen egyszerűen a szavával parancsol a gonosznak, aki nem tud ellenállni ennek a kimondott szónak.

Ez a gyógyító, szabadító csoda Jézus nyilvános működésének kezdetén történt. Az eset rávilágít Jézus küldetésének lényegére: ő azért jött a világba, hogy megtörje a gonosz emberek feletti hatalmát. A gonosz lélek szándéka évszázadok óta nem változott, hatalmat akar gyakorolni az emberek felett. De Isten hatalma erősebb nála.

A rövid történet lezárása az emberi reakciókat írja le. Jézus szava és cselekedete megdöbbenést, csodálkozást ébreszt a jelenlévőkben. Ugyanakkor semmi jele nincs annak, hogy szeretnék jobban megismerni azt, aki a szemük láttára rendkívüli erővel gyógyít, tehát most még nem tulajdonítanak nagy jelentőséget az esetnek. Később aztán, a hasonló és más jellegű csodák láttán egyre inkább az a kérdés foglalkoztat mindenkit, hogy ki lehet az a Jézus, aki ilyen nagy hatalommal rendelkezik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség lelkületét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nélküled semmi vagyok, önmagamtól semmire sem jutok. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

2021. január 11. – Hétfő (Mk 1,14-20)

h, 2021/01/11 - 00:00
Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt. Mk 1,14-20

Elmélkedés

Az első tanítványok meghívása abból indul, hogy Jézus meglátja, észreveszi munkájuk közben a halászembereket. Nem céltalanul sétál tehát az Úr a tó partján, hanem figyelmes tekintettel nézi az embereket. Nincs szó arról, hogy korábban látott már itt más embereket, más halászokat, akik mellett elment volna anélkül, hogy meghívta volna őket, mert például nem tartotta őket alkalmasnak. A leírásból úgy tűnik, hogy az első embereket, akiket meglát, rögtön meg is hívja. Ez történik Péterrel és Andrással, majd kicsit később a másik testvérpárral, Jakabbal és Jánossal.

Jézus egészen egyszerű embereket választ. Szent Lukács az Apostolok Cselekedeteiben „írástudatlan és tanulatlan” embereknek nevezi őket (vö. ApCsel 4,13), akikről egyetlen dolgot tudnak az emberek: Jézus tanítványi köréhez tartoztak. Az Úr olyan embereket hív meg követésére és szolgálatára, akik tudatában vannak emberi gyengeségeiknek, ugyanakkor az Úrtól kapott erő és hatalom birtokában nagyszerű dolgokra képesek.

A történetben lényeges az elhagyás, a múlttal, a korábbi dolgokkal való szakítás. Péter és András a hálókat, azaz korábbi mesterségük eszközeit hagyják ott. Jakab és János pedig az apjukat hagyják el, hogy Jézus közösségéhez, egy új családhoz csatlakozzanak. Napjainkban is szükség van arra, hogy meghalljuk az Úr hívó szavát és emberhalászokká váljunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg.

2021. január 10. – Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése (Mk 1,7-11)

v, 2021/01/10 - 00:00
Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” Mk 1,7-11

Elmélkedés

Lelki megtisztulás

Szent Márk evangélista egészen röviden emlékezik meg Jézus megkeresztelkedéséről. Az esemény nem Jézus kisgyermekkorában történt, ahogy manapság a legtöbb esetben nem sokkal a születés után történik a keresztség kiszolgáltatása, hanem Jézus nyilvános működésének kezdetén, aki ekkor mintegy 30 esztendős. A keresztség alámerítést, alámerülést jelent, amely nem csak testi, hanem lelki megtisztulást eredményez. Jézus esetében és a későbbi korokban a keresztény hitre térők esetében a vízbe merülés és a vízből történő felemelkedés volt a keresztség formája, amelyet napjainkra a vízzel való háromszori leöntés gyakorlata vett át. A keresztséggel kapcsolatban érdemes megkülönböztetéseket tennünk, mert nem minden keresztség jelenti ugyanazt.

Elsőként nézzük János keresztségét. Ő volt az Úr Jézus előfutára, akit mi Keresztelő János néven emlegetünk. János a pusztában élt és a Jordán folyóban keresztelte meg az embereket. Márk evangélista így írja le tevékenységét: „Kiment hozzá Júdea egész vidéke és a jeruzsálemiek mindnyájan. Megkeresztelte őket a Jordán folyóban, miután megvallották bűneiket” (Mk 1,5). Munkáját egyébként nem csak az evangéliumok örökítették meg, hanem az ókor egyik legnagyobb történetírója Josephus Flavius is megemlékezik róla a zsidók története művében. Az evangéliumok tanúsága szerint János keresztsége egyértelműen a bűnbánat, a vezeklés, a megtérés jele. János az őt felkeresők számára hangsúlyozza, hogy a külső megtisztulással együtt jár a benső megtisztulás is, azaz a bűnbánat gyümölcsét kell teremnie mindenkinek. A Keresztelő kiemeli továbbá, hogy amit ő tesz, csak az első lépés: „Én a bűnbánat jeléül csak vízzel keresztellek titeket. De az, aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket” (Mt 3,11 és Mk 1,7-8).

Lényeges kiemelnünk, hogy amikor Jézus megkeresztelkedik Jánosnál, akkor az ő esetében nem a bűnbánat jeléről van szó, hanem arról, hogy sorsközösséget vállal a bűnös emberekkel. A mi Urunknak ugyanis nincs szüksége bűnbánatra, hiszen neki, a szent Istennek nincs egyetlen bűne sem. Márk evangélista nem tér ki arra, hogy János értetlenül fogadja, hogy Jézus meg akar keresztelkedni nála (vö. Mt 3,13-15), mert az esemény leírásánál őt az a szempont vezeti elsősorban, hogy bemutassa a mennyei Atya vallomását: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”

Szót kell még ejtenünk a Szentlélek keresztségéről, amelyet napjainkban gyakran emlegetnek a katolikus megújulási mozgalmak. Ez a fogalom azt jelenti, hogy megtapasztaljuk azt, hogy Isten szeretete kiárad szívünkbe és ez egészen átformálja személyiségünket, átalakítja életünket, élővé teszi azt a kegyelmet, amelyet a keresztségben, a bérmálásban és az Oltáriszentségben kapunk. A Szentlélek-keresztség arra is utal, hogy nem elégszünk meg önmagunk átalakulásával, hanem elindulunk a tanúságtétel útján, az evangélium hirdetésének útján, miként az apostolok is ezt tették az első pünkösd napján, amikor eltöltötte őket a Szentlélek. A Szentlélek-keresztség további jellemzője, hogy szorosabban összekapcsol minket az Egyházzal, a krisztusi közösséggel, és megláttatja velünk, hogy mi a feladatunk ebben a közösségben.

Ma, Jézus megkeresztelkedésének ünnepén éljük át újra azt az örömet, hogy Isten gyermekei vagyunk! Szálljon le ránk is a Szentlélek, hogy tanúságtevő keresztények legyünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A mai ünnep emlékeztet minket az Egyház és minden megkeresztelt ember sajátos küldetésére. Arra a küldetésre, amely a te mennybemeneteledkor mondott parancsodból fakad: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28,19). A mi környezetünkben is élnek olyanok, akik nincsenek megkeresztelve. Nem ismerik Istent, de bizonyára jószándék van a szívükben. Adj nekünk erőt, hogy segítsük őket elindulni a hit útján! Adj nekünk bátorságot annak megvallására, hogy semmi sincs nagyobb ebben a világban, mint megismerni téged és semmi nem adhat nagyobb boldogságot az embernek, mint hozzád tartozni.

2021. január 9. – Szombat (Mk 6,45-52)

szo, 2021/01/09 - 00:00
Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt. Mk 6,45-52

Elmélkedés

A kenyerek és halak megszaporításának eseménye után Jézus vízen járásáról számol be Márk evangélista, megemlítve, hogy a kettő között Jézus egyedül imádkozott. Az Úr imádkozásánál érdemes egy pillanatra megállnunk és elgondolkodnunk saját imaéletünkön. Az imádság akkor lesz fontos számunkra, ha Isten áll az első helyen az életünkben. Akkor ébred bennünk vágy, hogy imádkozzunk, ha találkozni szeretnénk Istennel és meg vagyunk arról győződve, hogy őt senki és semmi nem helyettesítheti. Ha pedig folyamatos bennünk a vágy, hogy Isten közelében legyünk és őt hallgassuk, akkor egészen természetes bennünk az igény a rendszeres imádkozásra és egész életünk imádságos légkörben zajlik. Bár az imaéletben helye van a kérő imádságnak, az ima nem arra való, hogy állandóan Isten segítségét kérjük életünk minden problémájának megoldásához. Inkább az a szándék vezessen minket, hogy találkozzunk Istennel és belehelyezzük magunkat az ő szeretetébe.

Jézus imádkozása után a vízen járása azt szemlélteti, hogy felette áll a természeti erőknek, isteni képességekkel rendelkezik, ő valóban Isten. Az apostolok magatartásából láthatjuk, hogy ennek felismerése nem történik meg egyetlen pillanat alatt. A tanítványoknak végig kell járniuk a hit útját, Jézus megismerésének útját. A hit lassan ébredezik bennük és bennem. Isten csendes munkája ez. Érdemes kérnünk az Urat, hogy adjon nekünk félelem nélküli hitet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

2021. január 8. – Péntek (Mk 6,34-44)

p, 2021/01/08 - 00:00
Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?” Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek, és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.” Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből. Mk 6,34-44

Elmélkedés

A mai evangélium azt szemlélteti, hogy Jézus mennyire érzékeny azoknak az igényeire, akik találkoznak vele. Nem közönnyel szemléli a szükséghelyzetbe került embereket és nem siránkozik tehetetlenül, hanem hatékonyan cselekszik. Cselekvésének indítéka az irgalmasság. Ezt jelzi a történet bevezetésében a „megesett a szíve az embereken” kifejezés. Ez ugyanis nem sajnálatot vagy tehetetlen szánalmat jelent, hanem az isteni irgalmasságot jelzi.

Jézus körül az idő gyorsan telik. Ha az ember olyat tesz, ami kedvére van, akkor észrevétlenül, gyorsan múlnak az órák. A tömeg nem tesz mást csak hallgat, hallgatja az Úr tanítását. És ezt szívesen teszik. Megérzik a beszélő szavaiból és személyéből áradó szeretetet. Megérzik a tanító hitelességét. Megérzik, hogy aki hozzájuk szól, olyan igazságot hirdet, ami megadja az élet értelmét, ugyanakkor túlmutat az emberi élet határain, az örök életre vezet. Közben mindenki megfeledkezik az idő múlásáról, a tanítás hallgatása közben megnyílik számukra az örökkévalóság távlata.

Az Úr pedig nem engedi őket haza étlen, hanem táplálékot ad nekik. És miközben ők eszik a megszaporított kenyeret és halat, tovább gondolkodnak azon, amit az imént hallottak. Még nem tudhatják, hogy a Jézus által adott kenyér szintén az örökkévalóság, az örök élet felé mutat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! A te Fiad, Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten, a te tökéletes képmásod, hasonmásod, akit azért állítasz elénk, hogy benne felismerjük, milyenné kell válnunk. Irgalmas Jézus, mutasd meg nekünk, miként válhatunk a mennyei Atya kedves gyermekeivé!

2021. január 7. – Csütörtök (Mt 4,12-17.23-25)

cs, 2021/01/07 - 00:00
Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.” Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. Mt 4,12-17.23-25

Elmélkedés

Jézus nyilvános működésének kezdetéről számol be a mai evangélium. Jézus ekkor már mintegy 30 esztendős. Máté evangélista az események időpontját azzal jelöli meg, hogy ekkor már Keresztelő János börtönbe került. A Messiás előfutárának, előhírnökének ideje lezárult és megkezdődik a Messiás tevékenysége a nép körében.

Ez a rész összefoglaló jelleggel előrevetíti, hogy miről lesz szó a továbbiakban, mi történik Jézus nyilvános működésének éveiben, és hogyan telnek az Úr mindennapjai. Az evangélista két dolgot említ: Jézus tanít és gyógyít. A városokat és falvakat fáradhatatlanul járó Jézushoz egyre többen jönnek, hogy hallgassák szavait és gyógyulást kérjenek betegeik számára. Jézus messiási szerepének igazolására Máté evangélista Izajás próféta jövendölését idézi fel: „A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.” Az eljövendő Messiásról szóló jövendölés Jézus személyében teljesedett be, ő a fény, a világosság. Ő hozza el az emberi szívekbe a hit és a kegyelem fényét, ő ülteti el az emberi lelkekben az örömhír magjait.

Mindez azonban nem csak a régmúlté, hanem a jelen időkre is vonatkozik. Isten a régi időkben sem cselekedett többet, mint napjainkban. Ma is meggyújtja a hit lángját az emberekben, bennünk. És ma is eljuttatja az üdvösség örömhírét az emberekhez, hozzánk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem! Hálás szível köszönöm meg neked mindazt, amivel minden nap elhalmozol jóságodból. Köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Erősítsd meg bennem azt az elhatározást, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindennél jobban!

2021. január 6. – Szerda, Urunk megjelenése (Vízkereszt) (Mt 2,1-12)

sze, 2021/01/06 - 00:00
Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!” Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba. Mt 2,1-12

Elmélkedés

Utazás egy csillag vezetésével

A mai ünnep hivatalos elnevezése: Urunk megjelenése, a magyar elnevezés szerint vízkereszt napja. A korai keresztény időkben egy napon ünnepelték a napkeleti bölcsek látogatását, Jézus keresztségét és a kánai menyegző csodáját. A II. Vatikáni Zsinatot követő liturgikus reform azonban szétválasztotta ezeknek az eseményeknek az ünneplését. Ennek köszönhetően január 6-án emlékezünk a napkeleti bölcsek látogatására, a következő vasárnap Krisztus megkeresztelkedésére és egy hétköznapon a kánai menyegzőre.

Az új rendnek megfelelően a mai ünnepen a napkeleti bölcsekről, a háromkirályokról olvasunk az evangéliumban. Az ő történetük egy nagy utazás. Nem tudjuk pontosan, hogy honnan indultak, de útjuk célpontja jól ismert, legalábbis azt tudták, hogy a Megváltót keresik, de azt nem tudhatták előre, hogy hol, melyik városban fogják megtalálni. Érdekes emberek ezek a bölcsek, mert látnak egy égi jelet és rögtön elindulnak. Elhagyják szülőföldjüket, hosszú utat tesznek meg, nem is tudják, hol fog véget érni. Az utazás során a keresés jellemzi őket. Keresik az újszülöttet, a királyt, keresik azt, akinek születését az új csillag megjelenése hirdette. Máté evangéliuma tele van olyan szavakkal, igékkel, amelyek az ő utazásukat, mozgásukat, úton haladásukat írja le. Bölcsek „jöttek” napkeletről, akik ezt mondják Heródes udvarában: „eljöttünk”, hogy hódoljunk előtte. Heródes pedig útjuk folytatására utasítja őket: „menjetek”, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől. Ekkor újra „elindulnak”, megérkezvén „bementek a házba”, majd pedig a történet végén „visszatérnek” országukba. Ennél a térbeli mozgásnál azonban van egy fontosabb, tartalmasabb utazás is a történetben, mégpedig a hit útja. Az emberi lélek mozgása ez, amely abból a vágyból született, hogy találkozzon az Úrral és kifejezze előtte a neki járó hódolatot és imádást. Az emberi lélek mélyén lezajló utazás ez, amelyet egy isteni jel indít el, s amelyet az ember engedelmesen követ. A Szentírásban megfigyelhetjük, hogy Ábrahámtól az apostolokig sokakat útnak indít Isten, és Isten szent embereinek útja a mi életünkben is folytatódhat, mert az Úr minket is felszólít, hogy az ő útjain járjunk. Áldott, aki rátalál arra az útra, amelyet Isten személyesen neki jelölt ki.

A napkeleti bölcsek utazásának fontos eleme a csillag. Ez a csillag vezeti a bölcseket, hogy céljukhoz érjenek. Ez világosítja meg éjszakáikat az út során és ez jelöli ki az irányt a következő napra. De a csillag szemmel látható fényénél is van fontosabb, mert ez a csillag nem csak az útra világít rá, hanem bevilágít a hit útján járók lelkébe is. Ez ad nekik örömet a tovább haladáshoz, ez ad erőt a következő lépésekhez, ez ad értelmet a további kereséshez. És ez a csillag, a betlehemi csillag vezet minket is, jelül szolgál nekünk is, hogy elinduljunk és mi is felkeressük a világ Megváltóját és Üdvözítőjét. A csillag napjainkban is feltűnik. Bölcsek, akik elindulnak és követik útját!

A háromkirályok cselekedete egyszerű: ajándékokat adnak. De az arany, a tömjén és a mirha kézzelfogható ajándéka mellett sokkal fontosabb az ő hódolatuk, leborulásuk, imádásuk, amely Isten Fiának szól. Mert hódolni, leborulni és imádni csak Isten előtt szabad és érdemes. A karácsony csodálatos ünnepe felélesztette bennünk a vágyat, hogy mi is kifejezzük szeretetünket és hódolatunkat Isten előtt. Mélyen meghajlunk, leheletünk a földet éri, arcunk szinte a föld porához ér, aztán pedig felemeljük fejünket és tekintetünket, nem túl magasra, csak éppen egy jászolnyi magasságra és meglátjuk az Isten Fiát. Igen, ez az emberi perspektíva, mert ebből a szemszögből, a térdre ereszkedő és alázatos ember szemszögéből látszik csak Megváltónak a betlehemi kisded.

Engedjük, hogy az Úr belelásson és belépjen szívünkbe e szent helyen!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Betlehemi kis Jézus! Nem mondogathatjuk örökké neked, a szent Istennek, hogy aludj csak nyugodtan! Nem kívánhatjuk tőled, hogy jövő karácsonyig aludj és lehetőleg ne zavarj minket évközben! Vízkereszt napja, a napkeleti bölcsek ünnepe ma felébreszt minket a karácsonyi nosztalgiázásból. Ez a nap felnyitja szemünket, hogy benned ne csak egy gyermeket lássunk, hanem meglássuk a Megváltót és az Üdvözítőt, Megváltónkat és Üdvözítőnket. Uram, neked köszönhetem, hogy megszabadulhatok a bűntől és neked köszönhetem, hogy az üdvösségre juthatok. Taníts engem a gyermeki lelkületre, az Istenre való ráhagyatkozásra, az Istenben való gyermeki bizalomra és a feltétlen engedelmességre!

2021. január 5. – Kedd (Jn 1,43-51)

k, 2021/01/05 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,43-51

Elmélkedés

Amikor a kezdeti időkben a négy evangélista megírta művét, akkor mindegyiküknek az örömhír átadása volt a célja, mégpedig annak az üzenetnek a továbbadása, amit Jézus is hirdetett. Egyik evangélium sem Jézus életrajza, még akkor sem, ha az Úr életének főbb eseményeit természetesen tartalmazzák ezek az írások. Az evangéliumok a krisztusi örömhírt közvetítik, amely minden kor embere számára az üdvözítő igazság. Bár az örömhír elfogadása, a hit Isten ajándéka az ember számára, a hit terjesztésében nagy szerepe van az emberi tanúságtételnek, a hit megvallásának. A krisztusi közösség tagjai a kezdeti időktől fogva megtapasztalták ennek igazságát, ennek egyik szép példáját látjuk a mai evangéliumi részben.

Miután Jézus meghívja Fülöpöt, ő azonnal elmegy, hogy szóljon Nátánáelnek, tehát egy másik személyt hív az Úrhoz. Fülöp így tesz hitvallást Jézusról, akinek most lett követője és tanítványa: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust” (Jn 1,45). Bár Nátánáel visszakérdez, mégsem a hitetlenséget érezzük szavaiban, hanem az érdeklődést. A hívő ember meggyőződése, hogy ha bátran megvallja hitét, ez a kiállás képes kimozdítani másokat hitetlenségükből. A hitvallás tehát elindíthat valakit a hit útján. A hittől eltávolodottak figyelmét elég egy egyszerű mondattal Jézusra irányítani: Gyere és nézd meg őt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is tehernek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.

2021. január 4. – Hétfő (Jn 1,35-42)

h, 2021/01/04 - 00:00
Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.” Jn 1,35-42

Elmélkedés

Az első tanítványok meghívásának esetét, körülményeit idézi elénk a mai evangélium. Először két tanítványról van szó, akik közül egyik András. A másik tanítvány nincs név szerint megnevezve a leírásban, de könnyen felismerhető, hogy az evangélium szerzője, János az. Mindketten Keresztelő János tanítványai voltak kezdetben, majd pedig az ő tanúságtételének hatására indultak el Jézus nyomában. Ezidáig azt hallották a Keresztelőtől, hogy hamarosan eljön a Messiás és fel kell készülni érkezésére, de most már azt is megtudják, hogy ki a Megváltó, akinek jövetelét várták.

Egészen természetes, hogy elindulnak Jézus után. Ő pedig meghallja lépteiket, megáll, megfordul, szeretettel tekint rájuk és bizalommal kérdezi: „Mit kívántok?” És bár esetlenül kérdeznek vissza: „Mester, hol laksz?”, mégis meghatározó ez a találkozás, emlékezetes ez a pillanat. Olyannyira emlékezetes, hogy János apostol és evangélista, aki évtizedekkel később foglalja írásba a Krisztus-eseményt, nem csak a napra, de még az órára is emlékszik. És a találkozás pillanata után jönnek az első beszélgetés órái. Mert valójában nem a házra voltak kíváncsiak, ahol Jézus lakott, hanem az ő személyére. A bizalom, a kölcsönös szeretet, egymás megismerésének órái ezek, amelyeket a Krisztus-követés és a tanítványi élet évei követnek.

Elindulok-e Krisztus után?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

2021. január 3. – Karácsony utáni 2. vasárnap (Jn 1,1-18)

v, 2021/01/03 - 00:00
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. Jn 1,1-18

Elmélkedés

Életünk reménye

Szent János evangéliuma költői formában kezdődik. Az Ige-himnusz a Fiúisten megtestesülésének titkát mondja el egészen ünnepélyes, dicsőítő formában. Angyalok és betlehemi pásztorok nélkül is világos számunkra, hogy Jézus Krisztus születéséről szól ez a rész. A középpontban ez a kijelentés található: „És az Ige testté lett és közöttünk lakott” (Jn 1,14). Ezt a kijelentést fejti ki aztán János evangélista írásában, amikor a megtestesüléstől a mennybemenetelig bemutatja, hogy Jézus hogyan „lakott közöttünk”, mit cselekedett és mit hirdetett.

Az evangélista azt mondja, hogy Isten magára vette az emberi természetet, emberré lett. Ezekben a karácsony utáni napokban egy család körében látjuk őt, újszülött gyermekként, lélekben még mindig Betlehemben vagyunk. Hamarosan majd vele indulunk száműzetésbe Egyiptomba, aztán visszatérünk vele együtt Názáretbe. Az egyházi év időszakai és ünnepei segítségével elkísérjük Jézust tanító útján egészen Jeruzsálemig, a Golgota hegyéig, ahol meghalt a kereszten. Ezen az úton felismerjük, hogy Isten azért lett emberré, hogy megossza velünk az életét. És ezen a jászoltól a keresztig vezető úton megtanuljuk, hogy nekünk is meg kell osztanunk életünket Jézussal. Ezen az úton remélhetőleg feléled bennünk annak érzése, hogy Isten gyermekei vagyunk, igény támad bennünk, hogy növekedjünk a hitben, eljutunk a keresztény nagykorúságot jellemző tanúságtételre és felkészülünk földi életünk végső szakaszára is. Ezen az úton mindvégig Krisztus mellett szeretnénk lenni, miként egykor az apostolok, s az út végén látni szeretnénk az Úr dicsőségét és szeretnénk megtapasztalni az ő békéjét. Erről énekelnek, ezt hirdetik előre a betlehemi angyalok ily’ módon: Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek. A liturgia rendje szerint még nem ért véget a karácsonyi időszak és remélhetőleg a szívünkből sem távozott el a karácsonyi ünnep érzése. Most még Mária karjainak biztonságában látjuk a Gyermeket, most még József gondoskodó mozdulataira figyelünk, most még körülöttünk lebeg a pásztorok által hozott bárányszag, most még káprázik kissé a szemünk a betlehemi csillag ragyogásától, most még türelmesen várjuk a napkeleti bölcsek érkezését. De tudjuk, hogy hamarosan útnak kell indulnunk, ha mindig az Úr közelében szeretnénk maradni. Máskülönben csodálatos dolgokról maradunk le.

A Krisztus-követés útja ez számunkra, mert hát mi mást jelentene a Betlehemből induló és a Jeruzsálem melletti Golgotán végződő út? Ezen az úton minden előttünk álló lépés próbára teszi reményünket és minden megtett lépés megerősíti reményünket. Jó ezt tudatosítanunk most, az esztendő első napjaiban, hogy legyen erőnk minden nap megtenni a szükséges lépéseket. Napjaink társadalmi helyzete, a jelenkori kihívások, a váratlan természeti csapások és járványok, amelyek nem múlnak el egyik napról a másikra, hanem olykor egészen hosszú időn keresztül elkísérnek minket, bizony kemény próbára teszik a reményünket. Sérülékenynek és törékenynek, gyengének és tehetetlennek érezzük magunkat, és nap mint nap feltesszük magunknak a kérdéseket: Mit hoz számunkra a jövő? Mivel kell szembenéznünk holnap? Milyen meglepetést tartogat számunkra a következő időszak? Ez a fajta aggodalom az önzés csapdájába kerget minket és azt sugallja számunkra, hogy csak önmagunkról kell gondoskodnunk. Ez a fajta aggodalom fékezi energiáinkat és törekvéseinket, gyengíti bátorságunkat és szabadságunkat. Az aggódásból és a jövőtől való félelemből csak a remény tud minket kiemelni. A jócselekedetek mindennapi megtételére csak a remény tud bennünket ösztönözni. Az új esztendő minden napján legyen velünk Krisztus, életünk reménye!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a történelmi idő egy bizonyos pontján megszülettél és beléptél az emberek számára élettérként szolgáló teremtett világba, jelen voltál a világ kezdetekor, a teremtéskor is. Az ég és a föld, Isten teremtetlen és teremtett világa, láthatatlan és látható világa az idő egy pontján összeér. Isten végtelen hatalma a te gyermeki gyengeségedben láthatóvá vált, Isten végtelen szeretete emberközelségbe került. A mi csodálatunk immár nem csak a teremtett világnak és a Teremtőnek szól, hanem neked, az Isten Fiának is, aki emberré lettél, s aki születéseddel újjáteremted a világot és elhozod minden ember számára az újjászületés lehetőségét.

2021. január 2. – Szombat (Jn 1,19-28)

szo, 2021/01/02 - 00:00
Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt. Jn 1,19-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Keresztelő János Jézusról szóló tanúságtételét olvassuk. A megelőző részekben, a János szerinti evangélium előszavában, az Ige-himnuszban több lényeges kijelentés hangzik el Jézus személyéről, amelyek közül kettőt emeljünk ki. Az első így hangzik: „És az Ige testté lett és közöttünk lakott” (Jn 1,14), a másik pedig ez: „A kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg” (Jn 1,17). A Keresztelő tanúságtétele tulajdonképpen erre a két igazságra mutat rá. Az üdvösség Jézus Krisztus által érkezik a világba, és a hit válasz Krisztus kinyilatkoztatására. Keresztelő János tanúságot tesz életmódjával, prófétai szavával és az Úr megkeresztelésével. Egész élete és igehirdetése Krisztusra mutat, és éppen ez a tanúságtétel lényege.

Az Egyháznak és minden tagjának az a küldetése, hogy tanúvá váljon. Azt kell hirdetnünk és tanúsítanunk az emberek előtt, hogy Jézus személyében a szeretet Istene jött el a világba, ő közvetíti Isten kegyelmét minden ember számára. A tanúságtétel több, mint egyszerű tanítás. Mondhatjuk, hogy a tanúságtétel meggyőződésből fakadó tanítás. Akit átalakított a krisztusi igazság és akinek életét a krisztusi szeretet-parancs határozza meg, az meggyőződéssel hirdeti szavaival, cselekedeteivel és egész életével, hogy Krisztus az Üdvözítő.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre hívebben kövesselek. Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

2021. január 1. – Péntek, Szűz Mária, Isten Anyja (Újév) (Lk 2,16-21)

p, 2021/01/01 - 00:00
A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna. Lk 2,16-21

Elmélkedés

Isten megmutatja az utat

Egyházunk a karácsony utáni nyolcadik napon, amely a polgári év kezdete, újév napja is egyben, Szűz Mária Istenanyaságát ünnepli. A szilveszteri hangos mulatozás a mai reggelre elcsitult. A világ zaja nem zavar minket az elcsendesedésben és a megtestesülés egyik lényeges titkának szemlélésében. Azzal, hogy Szűz Mária személyében Isten Anyját, az Istenszülőt tiszteljük, őt magát nem istenítjük és nem imádjuk. Mária személyében nem egy pogány istennőt látunk, hanem egy embert, akit Isten arra választott ki, hogy a Megváltó Anyja legyen. Egy embert, aki tökéletesen átadta magát Istennek, tökéletesen teljesítette azt a hivatást, amire Isten kiválasztotta.

A gondviselő Isten, aki az ősbűn, azaz a bibliai hagyomány szerint Ádámnak és Évának nevezett első emberpár vétke óta nem nézte tétlenül a vesztébe rohanó emberiséget, hanem már a bűnbeesés óta elhatározta a megváltást, az idők teljességében az ő Fiát, Jézust küldte el, aki egy asszonytól, Máriától született a világra. Máriának egyedülálló szerepe van Isten üdvözítő, megváltó tervében, ez indokolja iránta való különleges tiszteletünket. Mária istenanyaságának titkát Szent Lukács evangélista az angyali üdvözlet eseményénél, Jézus születésének hírüladásánál tudtunkra adja. Az angyal ezt mondja a názáreti leánynak: „A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli ereje borít el. Ezért a születendő szent Isten Fia lesz” (Lk 1,35). Mária hitt az isteni üzenetnek és megtapasztalta annak megvalósulását. Mi is fogadjuk el igazságként, hitünk szent igazságaként, hogy Istennek az volt az akarata, hogy egy közülünk való embertől szülessen meg a világ Megváltója. Amikor a mai napon Isten Anyjára tekintünk, újra elcsodálkozunk Isten emberszerető jóságán, hiszen Jézus Krisztus ugyanúgy embertől született, miként mi, földi emberek, akiknek az a hivatásunk, hogy Isten gyermekeiként éljünk.

Van egy másik szempont is, amit ma, az új esztendő első napján megláthatunk Mária személyében. Az ő életútja tetszésre lelt Isten szemében, ezért mi, üdvösségre törekvő emberek eligazítást kapunk tőle, hogy az év minden napján méltók legyünk Isten áldására. Jézus anyját azért hirdeti boldognak és áldottnak minden nemzedék, mert igazságnak fogadta el Isten szavát és tökéletesen rábízta magát Istenre. Ő nem akart semmi mást, csak azt, hogy az Úr engedelmes szolgálója legyen, és ne történjen semmi egyéb az életében, mint amit Isten jónak lát. Az új év első napjai sokakat aggodalommal töltenek el. Mit hoz számunkra az előttünk álló év? Mire számíthatunk? Kérdéseink elárulják félelmeinket és bizonytalanságunkat. Milyen jó volna, ha a Szűzanya lelkületével tekintenénk a jövő felé! Milyen jó volna tőle megtanulni az Isten iránti tökéletes bizalmat! Milyen jó volna hozzá hasonlóan rábízni magunkat Isten szándékára! Az Isten által teremtett világban ugyanis senki ember nem tud sem a maga, sem mások számára jobbat és üdvösebbet kitalálni, mint amit az üdvözítő Isten megad nekünk a földi élet és az örök élet boldogságához. Isten mindenki számára megmutatja azt az utat, amely az üdvösségre vezet, és mindenkinek ezen a számára kijelölt úton kell haladnia. Ezt tette Szűz Mária is. Nem keresett más utat, nem kért Istentől egy könnyebb lehetőséget, hanem elfogadta és megtette az ő saját feladatát. Isten úgy akarta végrehajtani a megváltás művét, hogy ahhoz egy asszony közreműködését kérte, Máriáét, aki a Megváltó édesanyja. És Isten úgy akarja jobbá tenni ezt a teremtett világot, hogy emberek, a mi közreműködésünket kéri ehhez.

Tanítson minket Isten Anyja arra, hogy készségesen együttműködjünk Istennel az esztendő és életünk minden napján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hálát adunk neked, hogy Szűz Mária személyében nem csak Jézusnak, hanem nekünk is anyát adtál. Olyan édesanyát, aki Jézust adja minden embernek. Áhítattal szemléljük a karácsonyi eseményt, amint a Gyermek a jászol szalmáján fekszik vagy édesanyja, Mária ölében nyugszik. Ma Mária, Isten Anyja felénk nyújtja az Urat, a Megváltót, az Üdvözítőt. Nekünk adja őt, hogy az új esztendő minden napján velünk és a miénk legyen Isten Fia. Segíts minket Istenünk, hogy minden embert, de különösen is a szegényeket úgy szolgáljuk, hogy bennük mindig Krisztust lássuk, így építve a békét, az Istentől jövő békességet.

2020. december 31. – Csütörtök (Jn 1,1-18)

cs, 2020/12/31 - 00:00
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. Jn 1,1-18

Elmélkedés

Az esztendő utolsó napján mindenekelőtt a hálaadás és a köszönet fogalmazódik meg szívünkben Isten iránt, majd a bocsánatkérés hibáink miatt. Tőle kaptuk az elmúlt esztendőt, s az ő színe előtt áll most minden tettünk és mulasztásunk. Felelősek vagyunk önmagunkért és időnkért. Mire használtuk fel ezt az évet? Közeledtünk-e Isten felé? Segítettük-e embertársainkat? Növekedtünk-e lélekben? Ismét elmúlt 365 nap. Benne volt-e minden napomban az Isten? Vele éltem-e? Hozzá kötöttem-e az életem? Az ő útjain jártam-e?

Szent János írásának kezdő sorait olvassuk az evangéliumban, amelyek az Isten Igéjéről, Jézus Krisztusról szólnak. A kezdő szavakban visszacseng a Teremtés könyvének indulása. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (Ter 1,1) – olvassuk a Biblia első sorait. János pedig így kezdi írását: „Kezdetben volt az Ige” (Jn 1,1). Rögtön érezzük, hogy új teremtés kezdődik. Az Ige megtestesülésével, Jézus születésével új korszak kezdődik a történelemben.

Isten, aki egykor megteremtette a világmindenséget, most, Fiának elküldésével újjáteremti az egész világot. Isten megismerésében is új korszak kezdődik el Jézus Krisztussal. Jézusban Isten emberré lesz, hogy teljesen azonosuljon emberi sorsunkkal. Ettől kezdve Jézus az út, aki az Atyához vezet. Az isteni kegyelem és igazság szerinti élet Krisztus követését jelenti.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Minden jótettedért, amit az elmúlt évben és egész életemben bőkezűen kaptam tőled, hálát adok neked. Hálát adok, hogy életre szólítottál. Hálát adok, hogy képmásodra teremtettél. Hálát adok, hogy a keresztségben gyermekeddé fogadtál és a szent hitben a mai napig megtartottál. Hálát adok, hogy szent Fiad a mi Megváltónk és Üdvözítőnk lett. Mindezekért és minden el nem mondott testi-lelki javaimért hálát adok neked, Istenem.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva