Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 16 perc 57 másodperc

2018. június 18. – Hétfő (Mt 5,38-42)

h, 2018/06/18 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.” Mt 5,38-42

Elmélkedés

A törvénymagyarázatok sorában az ötödik téma a bosszúval kapcsolatos. A régi törvény így hangzott: „Szemet szemért, fogat fogért.” Ez a megfogalmazás illetve felfogás a mi számunkra bizony furcsának hat és kegyetlenül hangzik, de a maga korában valójában fékezte, korlátozta a bosszút, azaz nem engedte, hogy valaki nagyobb sérelmet okozzon a másiknak, mint amit tőle korábban elszenvedett. A törvény célja az volt, hogy senki ne szolgáltasson magának igazságot önkényes módon.

Jézus azonban egészen más lelkületet kíván tanítványaitól. Új parancsának bemutatására képeket használ. Ezt mondja: „Ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is.” Minden erőszakos fellépés újabb erőszakot vált ki, és várhatóan csak fokozódik annak mértéke. Ezt a folyamatot csak úgy lehet megállítani, ha valaki lemond a bosszúról, azaz megbocsát annak, akitől elszenvedett valamilyen sérelmet vagy aki kárt okozott neki. A keresztény lelkület lényege tehát a megbocsátás, a szeretet, a nagylelkűség. Bíznunk kell abban, hogy a szeretet erejével képesek vagyunk megakadályozni a gonoszság további terjedését. Bíznunk kell abban, hogy a megbocsátás elgondolkoztatja a rossz szándékúakat és elindítja őket a javulás útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Szentlélek, jöjj, és taníts meg Isten dicsőségére, az ő akaratát megcselekedve, mindenkor hitben és alázatban élni. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

2018. június 17. – Évközi 11. vasárnap (Mk 4,26-34)

v, 2018/06/17 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.” Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik. Mk 4,26-34

Elmélkedés

Titokzatos növekedés

Van valami titokzatos és megmagyarázhatatlan abban, hogy a földbe vetett magok kikelnek, fejlődnek és termést hoznak. A növénytermesztéssel foglalkozó szakemberek fel tudják sorolni azokat a tényezőket, amelyek akadályozzák a magok kikelését és azokat is, amelyek serkentik azt. De ha odaállnánk egy szakemberhez azzal, hogy Jézus beszédét idézve kijelentjük, hogy „a föld magától hoz termést, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban”, akkor valószínűleg mosolyogna a kijelentésen, hiszen emberi munka, odafigyelés és szakértelem nélkül volna ugyan termés, de az aligha volna bőséges. Jézus sem az emberi munka szükségessége ellen beszél, hanem arra akarja felhívni a figyelmet, hogy minden fejlődésben van valami titokzatos, ami megmagyarázhatatlan az ember számára. Lehet, hogy a hozzáértő ember sokat tud tenni azért, hogy valóban bőséges legyen a termés, de ne feledkezzünk el arról, hogy magát a folyamatot, a búzaszemből a csíra kialakulását, majd a növény fejlődését és a termés érlelését nem az ember találta ki, nem beszélve arról, hogy a fejlődés folyamata során sok olyan hatás éri a növényt, amelyeket az ember képtelen szabályozni, gondoljunk csak például a napsütésre.

Jézus két példabeszédet mond az Isten országáról a mai evangéliumban. Az első példázat tanulsága az, hogy nekünk, keresztény embereknek kell Isten országának magvait elvetnünk a világban. A növekedés azonban Istentől függ. Isten országának terjedése nem az emberi tevékenységnek és főként nem az erőlködésnek a függvénye, de ez nem jelenti azt, hogy nincs semmi tennivalónk. A második példázat, a mustármagról szóló hasonlat pedig azt mutatja be, hogy a kezdetben kicsiny mag, milyen nagyra képes nőni. Jézus nem mezőgazdasági tanácsokat osztogat, hanem ezzel a két példával Isten országát és annak növekedését szemlélteti. Mit tanulhatunk ezekből a példázatokból?

Amikor a magot földbe vető ember elvégezte a maga munkáját, akkor eljön számára a bizakodás időszaka. Elvégezte a munkáját, megtette, ami az ő feladata, de most várakoznia kell, mostantól nem az ő kezében van az irányítás. Bízik a természetben, várja a kedvező időjárást, de mindennek hátterében ott van az Isten, valójában tőle várja, hogy kedvező idő segítse a magok kikelését és növekedését, és természeti csapás ne tegye eredménytelenné fáradozását. A magot vető ember elfogadja, hogy a természetnek megvan a maga rendje, a magok kikelése nem fog másnapra megtörténni és a termés beéréséig is hosszú idő telik el, minden abban az időben fog történni, ahogyan azt Isten meghatározta, belekódolta a magokba.

Isten országával kapcsolatban is ez a helyzet. Ha elvégeztük küldetésünket, azaz elvetettük a világban Isten jóhírének magvait, akkor ettől kezdve nem rajtunk múlik, hogy mikor fognak ezek a magok kikelni az emberi szívekben. Bízzuk ezt a folyamatot Istenre!

A két példázatot Márk evangélista annak rövid magyarázatával zárja, hogy Jézus miért példabeszédek formájában közölte tanítását. A magyarázat szerint az egyszerű emberek így tudták könnyen megérteni mondanivalóját. Az egykori hallgatósághoz hasonlóan nekünk is arra kell törekednünk, hogy minél jobban megértsük Isten országának titkait és minél jobban megvalósuljon életünkben az ő szándéka.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Segíts észrevennem kegyelmi segítségedet és az általa végbemenő lelki növekedést! Segíts, hogy magamat jó talajnak készítsem elő tanításod befogadására és adj erőt követnem útmutatásaidat, amelyek a mennyei Atya felé vezetnek! Hiszem, hogy segítségeddel képes vagyok a lelki megújulásra. Segíts felismernem életem végső célját és legyen erőm Istenre bízni életem! Ha hűséggel teljesítem kötelességeim, nincs okom félni, mert kegyelmed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt életemben. Légy velem és kísérjen áldásod, hogy az evangélium igazságának megvalósítása által növekedjék bennem az Isten országa!

2018. június 16. – Szombat (Mt 5,33-37)

szo, 2018/06/16 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.” Mt 5,33-37

Elmélkedés

Törvényértelmezésének sorozatában negyedikként az eskü témáját hozza elő Jézus. Vélhetően azért találhatjuk közvetlenül a házassággal és a válással kapcsolatos kijelentések után, mert gyakran előfordulhatott, hogy a házassági peres ügyekben visszaéltek az esküvel, azaz hamis dolgokat állítottak a házastársról. Most is a régi szabályt idézi először: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Ehhez fűzi hozzá az ő parancsát: Egyáltalán ne esküdjetek! Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem.” Az eskü azt jelenti, hogy valaki Istenre hivatkozva állítja azt, hogy igazat mond, azaz mintegy Istent hívja tanúul szavai igazságának igazolására. Az eskü gyakorlata mögött két mozzanat húzódik meg. Egyrészt az, hogy csak olyan közösségben van értelme az Istenre tett eskünek, amely valóban tiszteli Istent és elfogadja őt bírónak, ítélkezőnek. Másrészt az eskü gyakorlata az emberek közti bizalmatlanságot jelzi. Az egyik ember csak akkor hisz a másiknak, ha az esküt tesz Istenre, azaz inkább hisz Istennek, mint embertársának.

Jézus azt tanítja, hogy az emberi beszéd eskü nélkül is legyen mindig igaz. Beszéljünk úgy, hogy szavunkat mindig komolyan tudják venni mások! Kijelentéseinket mindig annak fényében tegyük, hogy egyetlen hazugsággal elveszíthetjük mások bizalmát! Legyünk mindig igazmondóak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus Anyja, ki Fiad mellett álltál élte kezdetén és küldetésében, kerested őt, a Mestert a sokaságban, mellette álltál, amikor fölmagasztalták a földről, s odaadta magát egyetlen és örök áldozatul; aki fiadként kaptad meg Jánost, fogadd el az öröktől fogva meghívottakat, oltalmazd növekedésüket, kísérd életükben és szolgálatukban a te fiaidat, Papok Édesanyja!

Szent II. János Pál pápa

2018. június 15. – Péntek (Mt 5,27-32)

p, 2018/06/15 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.” Mt 5,27-32

Elmélkedés

A régi törvényről és az új parancsról szóló sorozat második elemeként a családi életet, a házasságot védelmező törvényről olvasunk a mai evangéliumban. Jézus most is idézi a Mózes idejéből származó régi törvényt: „Ne törj házasságot!” Majd pedig rögtön hozzáteszi saját törvénymagyarázatát: „Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele.” E mondásához szorosan kapcsolódik harmadikként a válás esete, amellyel kapcsolatban kijelenti, hogy már az is házasságtörést követ el, aki válólevéllel elbocsátja feleségét.

Miként az emberi élet védelmével kapcsolatban, itt is láthatjuk, hogy Jézus értelmezése szerint a bűn jóval korábban keletkezik, mint egy konkrét bűnös cselekedet. A házasságtörést, a házastárshoz való hűtlenséget egészen biztosan minden esetben bűnös gondolatok, bűnös vágyak előzik meg. És aki ezen a ponton nem tud parancsolni önmagának, nem tudja megfékezni bűnös vágyait, az egyre jobban elmerül ezekben a vágyakban. A házasságtörés nem hirtelen és váratlanul következik be, hanem a helytelen vágyak és kívánságok hosszabb időn keresztüli folyamatos táplálásának a következménye. A külső tettben megnyilvánuló bűnt csak az képes elkerülni, aki előzőleg uralkodni tudott benső vágyain.

Ezt követően Jézus nagyon erős szóhasználattal, úgynevezett „túlzó mondásokkal” igyekszik érzékeltetni, hogy mekkora veszélyt jelent az ember számára a bűn. Nem a végtagok levágására, nem öncsonkításra buzdít, hanem azt hangsúlyozza, hogy a bűn elkerülése és a jó követése érdekében mindent meg kell tennünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Minden örömöm, Uram, amelyben nem te vagy, legyen félelmemre és utasítsam azt el! Csak téged keresselek! Érted dolgozni legyen igazi örömöm, és a nélküled kapott megnyugvás legyen terhemre! Add, hogy sokszor emelhessem hozzád a szívemet, és ha vétettem ellened, megbánással és új jó feltétellel ki tudjalak engesztelni!

Aquinói Szent Tamás

2018. június 14. – Csütörtök (Mt 5,20-26)

cs, 2018/06/14 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek: ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: Te esztelen!, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: Te istentelen!, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.” Mt 5,20-26

Elmélkedés

Miután Jézus általános kijelentést tett arról, hogy a régi törvényeket nem kívánja eltörölni, hanem tökéletessé akarja tenni, hat konkrét szöveget idéz a mózesi törvényből, majd mindegyikhez hozzáteszi az ő parancsát. Lényeges megjegyezni, hogy nem tesz különbséget a mózesi törvény és annak hagyományos, farizeusi magyarázata között, ezért az ő új parancsának megfogalmazásakor nem magával a törvénnyel ellenkezik, hanem a farizeusok törvényértelmezésével.

Elsőként a mai evangéliumban az emberi élet védelmét szolgáló parancsot idézi az ószövetségi törvényből: „Ne ölj!” Aztán hozzáteszi: „Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére.” Világosan kirajzolódik Jézus módszere: a bűn eredetét, gyökerét keresi, hogy ott lehessen megszüntetni, ahol elkezdődik. Ez a bűn ugyanis nem úgy kezdődik, hogy valaki odamegy embertársához és elveszi az életét, hanem ott, hogy valamivel korábban harag ébredt szívében felebarátja, embertársa iránt. Indulatát azonban nem tudta kezelni, nem tudta fékezni, ezért egyre nagyobb lett a gyűlölet a szívében, amely emberölésben végződött.

Jézus egy tökéletesebb életre hív. Az ő tanítványának kötelessége keresni a kibékülés lehetőségét és kötelessége arra törekedni, hogy a másik ember iránti ellenszenvtől, haragtól mielőbb megszabaduljon.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, a teremtett világ erőit te az ember munkájának rendelted alá. Kérünk, hogy munkánkat keresztény lélekkel végezve őszinte szeretetben élhessünk testvéreinkkel, és teremtő munkád folytatásában méltó módon vehessünk részt. Kérünk, Urunk, földi ajándékaiddal segíts és kormányozz minket, akiket mennyei kenyereddel tápláltál.

2018. június 13. – Szerda (Mt 5,17-19)

sze, 2018/06/13 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában. Mt 5,17-19

Elmélkedés

Szent Máté evangélista elsősorban a zsidóságból krisztusi hitre térteknek szánja művét, hiszen a kezdeti időkben ők többen voltak, mint a pogányságból megtértek. Az ő számukra komoly problémát jelentett, hogy a mózesi törvény vagy a krisztusi új parancs, az evangéliumi életszabály szerint éljenek-e. Emiatt érthető Máté óvatossága, amikor azt mutatja be, hogy Jézus hogyan viszonyult a mózesi törvényhez. Egyáltalán nincs arról szó, hogy Jézus meg akarná szüntetni, el akarná törölni a korábbi törvényt, hiszen ilyen tartalmú kijelentések megzavarták volna a zsidókat, megütközést váltott volna ki belőlük, hiszen ők hittek a törvények üdvözítő erejében.

Az evangélista azonban azt is szeretné érzékeltetni, hogy Jézus tanítása újdonságot jelent, azaz nem elegendő a régi törvény hagyománytiszteletből fakadó, de talán kiüresedett megtartása. E kettős célt szolgálja a „tökéletessé tenni” kifejezés. Jézus tökéletessé akarja tenni a törvényt, azaz minden régi törvény érvényben marad, de szükség van azok megújítására, megújult lelkülettel való megtartására. A mózesi törvény tehát abban az értelemben nem nevezhető tökéletesnek, hogy nem érte el célját. Jézus örömhíre beteljesíti, tökéletessé teszi a törvényt, mert aki az evangélium szerint él, az eljut az üdvösségre.

Felismerem-e, hogy Isten törvényei, parancsai az üdvösség útját jelölik ki számomra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Te minden embert meghívsz szolgálatodra és megígéred nekünk az örök üdvösséget. Segíts, hogy egész életünkben neked szolgáljunk, a te nevednek szerezzünk dicsőséget. Szolgálatunkat szabadon vállaljuk és irántad való szeretetből végezzük az üdvösség reményében. Légy hozzánk igazságos és irgalmas! Segíts minket, hogy végső célunkat, az örök életet mindig szem előtt tartsuk és szüntelenül törekedjünk feléd! Tartsd távol tőlünk az irigységet, hogy örülni tudjunk annak, ha mások is az üdvösségre jutnak!

2018. június 12. – Kedd (Mt 5,13-16)

k, 2018/06/12 - 00:00
Jézus így tanított a hegyi beszédben: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!” Mt 5,13-16

Elmélkedés

Az évközi időszak részeként a következő hetek hétköznapjai során Szent Máté evangéliumából a hegyi beszédet olvassuk. A beszéd Jézus nyolc boldogság-mondásával kezdődik, de ez Szent Barnabás apostol tegnapi ünnepe miatt kimaradt. A folytatásban két hasonlat mutatja be a tanítványi életet és küldetést. „Ti vagytok a föld sója” – hangzik Jézus első kijelentése. A só egyrészt megadja az ételek ízét, másrészt már abban az időben is tartósításra használták, hogy az ételek ne romoljanak meg gyorsan. A szövegrészlet záró kijelentése világítja meg a példa értelmét, miszerint a jócselekedetek ízesítik meg a krisztusi tanítványok életét, amely élet így újabb követőket vonz. Ha azonban a tanítvány nem az Úrtól tanult jóság és szeretet képviselője, akkor kudarcot vall, élete haszontalanná válik, miként az ízét vesztett só.

A második példa világossághoz, világító lámpáshoz hasonlítja a tanítványt, amely kép szintén arra akar ösztönözni, hogy a tanítvány élete legyen példamutató mások számára. A tanítványnak az a feladata, hogy hirdesse Krisztus örömhírét és jócselekedeteivel bizonyítsa Krisztus szavainak igazságát és komolyan vételét a maga részéről. Jézus kijelentette magáról: „Én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12). Aki ővele él, az a világosságban él és maga is a világosság hordozójává, továbbadójává válik.

Az én feladatom is az, hogy világosság legyek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

Assisi Szent Ferenc

2018. június 11. – Hétfő, Szent Barnabás apostol (Mt 10,7-13)

h, 2018/06/11 - 00:00
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.” Mt 10,7-13

Elmélkedés

A mai napon Szent Barnabást ünnepeljük, aki ugyan nem tartozott a Jézus által választott tizenkét apostol közé, mégis Egyházunk a kezdetektől fogva apostolként tiszteli őt. Ciprus szigetén született egy vagyonos zsidó családból, majd Jeruzsálembe költözött és ott telepedett le. Az Apostolok Cselekedeteiből tudjuk, hogy Jézus feltámadását követően az elsők között csatlakozott az új vallás követőihez, a keresztény közösséghez. Másokhoz hasonlóan ő is megértette a szegénység előnyét és értelmét, nem akart vagyonához kötődni, ezért földjét eladta és az érte kapott pénzt felajánlotta az apostoloknak az Egyház szükségleteire, a szegények megsegítésére. Szívvel-lélekkel végezte az igehirdetést, miként Jézus apostolai. Amikor kedvező hírek érkeztek Antióchiából, hogy az ott élők is befogadták az evangéliumot, az apostolok Barnabást küldték az újonnan megtérők megerősítésére, s ez a tény, ez a küldetés azt igazolja, hogy valóban tekintélynek örvendett és komoly egyházszervezői feladatokat végzett. Szintén az ő érdeme, hogy nagy bizalommal fordult a megtért Pál apostolhoz, akit ő vitt el a többi apostolhoz, akit korábbi, a keresztényeket üldöző fellépéséért gyanakvással fogadtak kezdetben. A későbbiekben Pál apostollal együtt igehirdető tevékenységet végez, majd pedig a népek apostolától elválva visszatért szülőföldjére, Ciprus szigetére.

Barnabás életpéldája bátorítson minket arra, hogy nagylelkűen ajánljuk fel magunkat Isten és az Egyház szolgálatára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönet és hála neked, Urunk, aki táplálékul nyújtod felénk tested, a mennyből alászálló kenyeret, hogy aki e kenyérből eszik, az örökké éljen. Elfogadom, Uram ezt a hatalmas, Szent Szívedből jövő áldozatod, és megtartom szövetségedet, hogy én benned élhessek, te meg bennem, mert életem, amit adtál, csak az öröklétben hirdetheti mindenkor hatalmas fenségedet és dicsőségedet. Mi Urunk! Legyen tetszésed szerint, most és mindörökké!

2018. június 10. – Évközi 10. vasárnap (Mk 3,20-35)

v, 2018/06/10 - 00:00
Abban az időben: Jézus az ő tanítványaival elment haza. Ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még evésre sem maradt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, odamentek, hogy elvigyék őt. Az a hír járta ugyanis, hogy megzavarodott. Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek, azt mondták: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.” Közben anyja és testvérei is odaértek. Megálltak kint, üzentek érte és hívatták. Körülötte tömeg ült. Azt mondták neki: „Anyád és testvéreid keresnek téged odakint.” Ő így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, ezt mondta: „Íme, ezek az én anyám és testvéreim. Mindaz, aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám!” Mk 3,20-35

Elmélkedés

A jóság forrása

A nagypapa, amikor meglátogatta az unokáit, a legszívesebben a 4 éves kislánnyal játszott. Ez alkalommal előkerült egy dobozból egy baba, amelyet ha felhúztak, járni tudott. Karácsonyra kapta a nagypapától a kislány, hetekig játszott vele nagy örömmel, mindig kellett valaki, aki felhúzza, de idővel bekerült a dobozba és szinte teljesen megfeledkezett róla. Amikor most újra felfedezték, azonnal felcsillant a kislány szeme és kérte a nagypapáját, hogy segítsen neki felhúzni. A nagypapa megtette, s a baba elindult, de valami oknál fogva kissé bicegett. A kislány rögtön morcos lett, s most már követelte a papájától, hogy húzza fel újra, de most is csak bicegett. Erre a kislány felkapta, a földhöz vágta s a baba szétesett. A csörömpölésre odajött az édesanyja, felvette a törött babát, hogy elvigye és összerakja, megragassza, de a kislány nekiállt üvölteni, hogy adja vissza neki a babáját, ez az ő játéka, ne vegyék el tőle. S bár a nagypapa is próbálta csitítani, ő hatalmas hisztit vágott, mert nem tudta elviselni, hogy elveszik tőle, amivel játszott, pedig az édesanyja csak meg akarta javítani, amit éppen ő tett tönkre. Az eset kapcsán felmerül a kérdés: Miért nem látta meg édesanyja segíteni akaró szeretetét? Miért nem fogadta el azt? Bizonyára azért, mert csak az adott pillanatra gondolt, és nem tudta elképzelni, hogy kis idő múlva újra játszhat majd a babával.

A mai evangélium kapcsán az a kérdés merül fel bennünk, hogy miért támad olyan gondolat az emberekben, hogy Jézus az ördöggel, a gonosz lélekkel szövetkezve képes csodákat tenni? Micsoda lehetetlen gondolat! Milyen furcsa elképzelés! Honnan jut egyáltalán ilyen bárkinek is az eszébe? A bevezető történet tanulságát folytatva, talán itt is arról van szó, hogy az emberek nem látnak tovább az adott pillanatnál, az adott helyzetnél. Látnak egy rendkívüli cselekedetet Jézustól, nem értik azt, nem ismerik annak hátterét, meg sem próbálják más szemszögből vagy nagyobb távlatból értékelni a történteket, hanem azonnal ítéletet alkotnak, gyors magyarázatot keresnek. Az ítélkezésnél lényeges szempont, hogy mindenki magából indul ki. A jószándékú ember általában másokról is jót feltételez, míg a rosszindulatúak mások cselekedeteiben is rossz indítékokat látnak.

Isten mindent jónak teremtett, de az ember képes mindent elrontani. Isten, az élet teremtője, képes a rosszat jóvá alakítani, a bennem lévő rosszat is. Amikor a magunk vagy mások hibájából rossz körülmények közé kerülünk, akkor egyet tehetünk: imádkozunk Istenhez a változásért, a rossz jóvá alakulásáért. A szenvedés, a súlyos betegség is ilyen helyzet. Nincs biztosíték arra, hogy a helyzet változni fog, főként arra nincs, hogy rövid időn belül jóra fordul minden, mégis bizalommal kell kérnünk és várnunk Isten segítségét. És ha ez a segítség megérkezik, akkor nem szabad akadályoznunk annak megvalósulását, főként akkor nem, ha Isten minket akar átalakítani.

Keresztény emberként hiszünk abban, hogy Isten a jó forrása. A bűn, a rossz megtapasztalása a világban nem kényszeríthet minket arra, hogy elszakadjunk a jóság forrásától, hanem éppen arra ösztönöz minket, hogy visszatérjünk hozzá. Isten számunkra a megújulás forrása. Keressük és tegyük meg mindig az ő akaratát, s akkor a jó növekedni fog bennünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Isten! Te minden embert üdvözíteni akarsz és ezt a szándékodat minden emberrel közlöd. Te ébreszted fel bennünk a vágyat, hogy téged keressünk, neked szolgáljunk és földi életünk után is veled legyünk majd az örökkévalóságban. Ugyanakkor felismerjük azt is, hogy a gonosz lélek le akar téríteni minket az üdvösség útjáról. Segíts minket, Istenünk, hogy a kísértéseket felismerjük és visszautasítsuk! Segíts, hogy üdvözítő akaratod megvalósuljon és eljussunk az üdvösségre!

2018. június 9. – Szombat, Szűz Mária szeplőtelen szíve (Lk 2,41-51a)

szo, 2018/06/09 - 00:00
Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Lk 2,41-51a

Elmélkedés

Jézus szíve ünnepét követően a mai napon Szűz Mária szíve áll tiszteletünk középpontjában. Mária szíve a megtestesült Ige, Jézus Krisztus iránti anyai szeretet és a megváltott emberek iránti anyai szeretet jelképe. Mária kilenc hónapon át, a megtestesülés pillanatától az Úr születéséig szíve alatt hordozta az Üdvözítőt. Anyai szeretete, gondoskodása és aggodalmai a későbbiekben is megmutatkoztak, egészen a keresztig elkísérték fiát, Jézust. Életének egy olyan jelenetét idézi fel a mai evangélium, amely aggódó anyai szeretetének jó példája. Egy jeruzsálemi zarándoklat alkalmával az ekkor tizenkét éves Jézus a városban marad. A hazafelé, Názáretbe induló Mária és József nem találják őt, ezért visszafordulnak, s csak három nap aggódó keresés után találják meg őt a templomban.

A történet azzal a kijelentéssel zárul, hogy Jézus „szavait anyja mind megőrizte szívében.” A mi részünkről is a Jézus iránti szeretet megmutatkozása az, ha szívesen hallgatjuk az Úr szavait, rendszeresen elmélkedünk tanításáról és életünk cselekedeteiben megvalósítjuk mindazt, amit megismerünk. Bízzuk életünket az isteni gondviselésre! Ajánljuk fel életünket Istennek annak reményében, hogy ha vele élünk, halálunk és feltámadásunk után is vele élhetünk majd az örökkévalóságban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szent Atyánk, az élet és a szeretet kiapadhatatlan forrása, aki az élő emberben kinyilatkoztatod dicsőséged ragyogását, és szívébe helyezed hívásod csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen, hogy valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem járjon mindenki teljes önzetlenséggel azon az úton, amelyen a te szereteted megvalósul.

Szent II. János Pál pápa

2018. június 8. – Péntek, Jézus szent szíve (Jn 19,31-37)

p, 2018/06/08 - 00:00
Abban az időben a zsidók, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse el a keresztrefeszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték el a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. És ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az írás más helyén áll: „Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” Jn 19,31-37

Elmélkedés

A pünkösd utáni időszakban három sajátos ünnepet tart Egyházunk: Szentháromság vasárnapját, Krisztus szent testének és vérének ünnepét (úrnapja), valamint Jézus szent szívének ünnepét, ez utóbbi van a mai napon. Jézus szívének tisztelete szentírási alapokon nyugszik. A Golgotán egy katona lándzsával átszúrta Jézus szívét, amely szív az üdvösség forrásának jelképe. Isten szeretete és kegyelme Jézus személyén keresztül, az ő szívéből árad ki az emberek felé. A mennyei Atyának az a szándéka, hogy az embereket megváltsa, azaz megmentse az örök haláltól, a kárhozattól. Ez az isteni szándék, a megváltás műve annak köszönhetően valósult meg, hogy az ő Fia, Jézus a kereszten feláldozta magát minden emberért.

Jézus engedelmességének és önfeláldozásának köszönhetően a mennyei Atya kiengesztelődik az emberiséggel, megbocsát a bűnös embernek. Az irgalmas Atya megbocsátó szeretete a keresztről, Jézus szívéből sugárzik az emberekre. Ha hittel tekintünk a kereszten függő Jézusra és benne a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket, és ha megvalljuk Isten előtt bűnösségünket, akkor ez az irgalmasság megtapasztalható lesz számunkra, elnyerjük a bocsánatot Istentől.

A megváltó Krisztus szemlélése indítson bennünket Isten iránti őszinte szeretetre és igaz bűnbánatra!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Szenvedésed és kereszthalálod szemlélése annak megvallására ösztönöz, hogy te vagy az Úr, az Atya engedelmes Fia, te vagy a Megváltóm. Halálod nem volt értelmetlen, hanem meghozta minden ember számára az üdvösséget. Haláloddal tökéletes módon megvalósult az Atya üdvözítő szándéka. Taníts engem a kereszthordozásra!

2018. június 7. – Csütörtök (Mk 12,28b-34)

cs, 2018/06/07 - 00:00
Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte az írástudót: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34

Elmélkedés

A Jézussal szembeni vitákban valamennyi politikai és vallási csoport képviselője bemutatkozott. A főpapok, az írástudók, a farizeusok, a Heródes-pártiak és a szadduceusok sikertelen próbálkoztak ravasz kérdéseikkel, Jézus bölcs válaszai meghátrálásra kényszerítették őket. Most egy magányos írástudó lép Jézus elé, aki a legfőbb parancsról tesz fel kérdést. Bár a vitabeszédek valamennyi szereplője rossz szándékkal közeledik, és bár a Máté és a Lukács szerinti változatban ez utolsóként fellépő írástudó is próbára akarja tenni Jézust, az ő esetében Márk evangélista nem tesz olyan kijelentést, amely ellenséges szándékra utal. Jézus is más hangnemben beszél vele, mint korábbi vitapartnereivel, nagyon elismerően szól hozzá.

A legfőbb paranccsal kapcsolatban Jézus nem mond újdonságot. Az istenszeretet parancsa ismert volt mind a kérdező, mind bármely zsidó ember számára a Második törvénykönyvből (vö. MTörv 6,4-5). Majd pedig hozzákapcsolja az emberszeretet parancsát, amely a Leviták könyvében található (vö. Lev 19,18). E két szöveget idézi Jézus szó szerint. Szavainak újdonságát az adja, hogy e kettőt egymás mellé helyezi. Véleménye szerint hamis az az istenszeretet, amely elfordul a felebaráttól és nem igaz az olyan embertársi szeretet sem, amely nem az istenszeretethez társul. A kettőt ugyanis nem lehet egymással szemben kijátszani.

Természetesen nem elegendő elméletileg tudni a szeretet kettős irányú parancsát, hanem gyakorolni is kell a szeretetet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Én irgalmas Uram, én jó Istenem! Bárcsak juttatnál nekem a szent forrásnak vizéből, hogy az élő vizek kútjából igyam, azokkal együtt, akik téged szomjaznak! Ott laknék én is az égi honban, öröké ujjongva jóságodban, és mondanám boldogon: Mily édes az Élő Vizek forrása, amely az öröklétre fakad, és soha-soha nem apad! Én Istenem! Te vagy a Forrás, aki folyton szomjat oltón áradsz! Úr Jézus, add mindig e vizet, hogy egyre szomjamat enyhítsem. Könyörgök nagy jótéteményeidért! Hiszen te mindenünk vagy, napi életünk: táplálékunk, italunk, üdvösségünk, Istenünk!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva