Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 5 óra 39 perc

2020. május 1. – Péntek, Szent József, a munkás (Mt 13,54-58)

p, 2020/05/01 - 00:00
Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát. Mt 13,54-58

Elmélkedés

Szent József mai ünnepén Jézus názáreti fellépését idézi fel számunkra az evangélium. A názáretiek, akik a zsinagógai istentisztelet alkalmával hallgatják Jézus szavait, elcsodálkoznak bölcsességén és hatalmán. Kimondják, hogy mit tudnak, mit gondolnak Jézusról: ő az ácsnak, Józsefnek és Máriának a fia. Tudásuk csak felszínes és nem teljes. Az igaz, hogy Jézus Máriának a fia. Az is igaz, hogy József Máriának a férje. De nem tudják azt, hogy József nem Jézus vérszerinti apja, hanem Jézus a mennyei Atya Fia. Ezt a titkot Mária az angyali üdvözletkor, József pedig látomásból ismerte meg, de nem mondták el sem a názáretieknek, sem rokonságuknak, sem senki másnak.

Szent Józsefet a munkások védőszentjeként tiszteljük. Sokan azt képzelik, hogy a semmittevésből is meg lehet élni, ügyeskedéssel is pénzhez lehet jutni. A munka fárasztó, fáradsággal jár, legyen az szellemi vagy fizikai tevékenység. Ugyanakkor a munkának van értéke és van eredménye. Főként a becsülettel, tisztességgel végzett munkának. Munkánkkal megteremtjük és biztosítjuk családunk megélhetését és kifejezzük családtagjaink iránti szeretetünket. A lelkiismeretesen végzett munka további távlata, hogy a teremtő és gondviselő Isten felé vezeti az embert. Szent József egyszerű és csendes életpéldáját követve mindennapi feladataink és kötelességeink végzésével igyekezzünk Isten teremtő munkáját folytatni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

2020. április 30. – Csütörtök (Jn 6,44-51)

cs, 2020/04/30 - 00:00
A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.” Jn 6,44-51

Elmélkedés

Az öt kenyér csodálatos megszaporításakor Jézus közönséges kenyeret, testi táplálékot adott a jelenlévőknek. A csoda után a mennyei kenyérről, a lélek táplálékáról tanít hosszasan. A kenyérszaporításkor Jézus földi kenyeret adott az embereknek, amely a test tápláléka. Ezt követően pedig a mennyei kenyérről beszél, amely lelki táplálék az emberek számára. Jézus kijelentette, hogy ő az örök élet kenyere és teste valóban táplálék. Érthető, hogy a hallgatóság elcsodálkozott e szavakon, hiszen ők még nem tudhattak az Oltáriszentségről.

Az Úrnak ezek a szavai nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán valósultak meg első alkalommal. Parancsának megfelelően az általa mondottakat és tetteket megismételve minden szentmisében jelenvalóvá válik Krisztus teste és vére az átváltoztatott kenyérben és a borban.

Hinnünk kell, hogy az Oltáriszentség valóban az Úr szent teste és táplálkoznunk kell ezzel a lelki kenyérrel, amely az örök élet tápláléka. Az Oltáriszentségből él az Egyház és minden hívő, aki az Egyházhoz tartozik.

Az átváltoztatást követően megvalljuk, hogy ami történt és ami előttünk van, az hitünk szent titka. Titok maga a történés, amikor a miséző pap szavára a kenyér Krisztus testévé, a bor az ő vérévé változik át. És titokzatos a mi Urunk jelenléte is a kenyérben és a borban. Mindezt hittel tudjuk elfogadni, az emberi ész és értelem nem képes e titok teljes megértésére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.

2020. április 29. – Szerda (Jn 6,35-40)

sze, 2020/04/29 - 00:00
Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.” Jn 6,35-40

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítást követően mondott beszédében Jézus kijelentette, hogy az ő Atyja adja az igazi kenyeret. Ezt hallva a jelenlévők a mannára gondoltak, ami a pusztai vándorlás korában táplálékul szolgált a választott népnek. Az egykori manna-csoda meghatározó élmény volt a zsidó nép. Gondolataikban ehhez az eseményhez kapcsolják azt a kenyeret, amit az előző napon Jézustól kaptak. Nem tudták pontosan, hogy mi történhetett, de látták az eredményt. Volt öt kenyér, amit Jézus megáldott, és váratlanul annyi kenyér lett belőle, hogy több ezer ember jóllakott.

Az utolsó vacsora eseményének ismeretében, az Oltáriszentség alapításának fényében mi másként értjük az Úr szavait, mert azokat az Oltáriszentségre vonatkoztatjuk. Jézus ezt mondja a mai evangéliumi részben: „aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha” (Jn 6,35).

Jézushoz menni azt jelenti, hogy hittel elfogadjuk őt, hittel befogadjuk őt, egyesülünk vele, amely a szentáldozásban valósul meg. A szentáldozás, Krisztus testének vétele arra a szeretetre emlékeztet bennünket, amit az Úr vállalt értünk: feláldozta életét. Ez a szeretet erősebb mindennél, még a halálnál is. Jézus találkozni szeretne velünk, hozzánk jön, és azt kéri, hogy mi őhozzá menjünk. Az átváltoztatott kenyérben és borban testét és vérét adja nekünk, amikor pedig magamhoz veszem őt, akkor önmagamat adom át neki.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

2020. április 28. – Kedd (Jn 6,30-35)

k, 2020/04/28 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik.” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.” Jn 6,30-35

Elmélkedés

Nincs okunk kételkedni abban, hogy a csodálatos kenyérszaporításkor Jézus cselekedetében a jelenlévők felismerték a messiási idők jelét, miszerint az eljövendő megváltó a pusztában kenyérrel fogja táplálni a népet. De ez mégsem volt elég számukra, hanem újabb jelet kérnek tőle. Miért kérik a jelet? Elképzelhető, hogy hinni szeretnének benne, ezért tegyen ismét csodát, mintegy megerősítésként. De az is lehetséges, hogy próbára akarták tenni őt, s abban bíztak, hogy másodszorra kudarcot vall. A második elgondolást erősíti az a tény, hogy az Úr nem teljesíti a kérést. Ő nem szeretne megfelelni a csodaváró emberi elképzeléseknek, hanem mindenkor az Atyának engedelmeskedik. A kérés elutasítását követően Jézus folytatja beszédét, amelyben tanítást ad az igazi mennyei kenyérről, amelyet az Atya ad az embereknek. Aztán kimondja a lényeget: „Én vagyok az élet kenyere.”

Kijelentése előrevetíti az utolsó vacsora eseményét, az ott történt csodát, amikor a kenyeret saját testeként adta az apostoloknak, majd a bort saját véreként. Ennek az átváltozásnak a csodája válik jelenvalóvá minden szentmisében. Az utolsó vacsorán értik meg az apostolok Mesterük korábbi szavainak értelmét. Mi pedig a szentmisében találkozunk újra és újra azzal, hogy a feltámadt Krisztus az élet kenyere, az élő Krisztus az örök élet kenyere, azaz az Oltáriszentség mind Krisztus halálának, mind az ő feltámadásának titkát magában foglalja.

A legnagyobb ajándék az, amikor az Oltáriszentségben Jézus önmagát adja nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te végtelenül irgalmas vagy és minden embernek megbocsátasz, aki őszintén megbánja bűneit. Amikor vétkezem és tudatában vagyok bűnömnek, szükségét érzem megbocsátó szeretetednek. Te nem azért vagy jó velem, mert nincs más választásod, hanem végtelen szeretetből. Arra tanítasz, hogy én is irgalmas és megbocsátó legyek embertársaim iránt. Kérlek, taníts meg megbocsátani, taníts meg irgalmasnak lenni, hogy tovább tudjam adni szeretetedet embertársaimnak!

2020. április 27. – Hétfő (Jn 6,22-29)

h, 2020/04/27 - 00:00
A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el. Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették. Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.” Jn 6,22-29

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás után Jézus kitér a nép szándéka elől, hogy királlyá tegyék. Inkább elvonul és tanítványai is vele tartanak. A nép rögtön keresésére indul és meg is találják másnap. Az újból összegyűlt népet az Úr tanítani kezdi. Ezt a beszédet, ezt a tanítást olvassuk részletekben ma és a következő napokban.

Mindjárt a beszéd kezdetén felveti az általa adott kenyér és az örök élet kapcsolatát: „Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek.” Amikor Jézus ezt elmondja, akkor az emberekben felébred egy vágy. Természetesen még nem az a vágy, hogy az örök élet kenyerét egyék, hanem hogy olyat tegyenek, ami Istennek tetszik és úgy éljenek, ahogyan azt Isten várja.

Jó, ha a mi szívünkben is hasonló vágy ébred és mi is Jézushoz fordulunk kérdésünkkel: Mit kell tennünk, az örök élet érdekében? Egyedül Jézust érdemes megkérdeznünk erről, akiről ezt vallotta Péter apostol: „Az örök élet igéi nálad vannak” (Jn 6,68). Jézus mindig engedelmeskedett az Atyának, az Atya kedvében járt, ezért ő tud nekünk hiteles feleletet adni. A válasz pedig így hangzik: „Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött”, azaz hiszünk Jézusban.

Törekszem-e arra, hogy mindenben engedelmeskedjek Istennek? Megteszem-e azt, amit ő kér tőlem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! Örömmel halljuk az apostolok tanúságtételét a veled való személyes találkozásról. Ők egykor láthattak téged megdicsőült testedben, s meggyőződhettek arról, hogy újra élsz. E tapasztalatok hitet ébresztettek bennük és elindították őket a tanúságtétel útján. Szólíts engem is nevemen! Engedd, hogy megérintselek! Add nekem is a hit ajándékát! Feltámadásodba vetett hitemet és irántad való szeretetemet azzal szeretném megmutatni, hogy az apostolokhoz hasonlóan én is bátran hirdetem feltámadásodat, amely az új élet, az örök élet forrása minden ember számára.

2020. április 26. – Húsvét 3. vasárnapja (Lk 24,13-35)

v, 2020/04/26 - 00:00
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.” Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben. Lk 24,13-35

Elmélkedés

Megtört kenyér

Tavaly, a húsvéti ünnepek előtt egy Ausztriában élő családtól kaptam egy húsvéti gyertyát. Nem volt olyan nagyméretű, mint a templomi gyertyák és nem is a hagyományos, a megszokott jelképek díszítették. Nem templomi, liturgikus használatra szánt gyertya volt ez, hanem otthoni használatra készült, hogy a hívek, a családtagok ezt meggyújtva otthonukban is imádkozzanak, ünnepeljenek. Ezen a kis húsvéti gyertyán a kereszt volt és az évszám, de nem volt rajta az alfa és az omega jel, sem tömjénszemek, sem a bárány, ami az Úr áldozatára utal. A kereszt mellett kétoldalt két személy állt. Első pillanatban azt gondoltam, hogy bizonyára Szűz Mária és János apostol ez a két személy, mert számos művészeti alkotás örökíti meg azt a jelenetet, amikor a kereszten szenvedő Jézus édesanyját Jánosra bízza. Kicsit furcsa is lett volna ez a jelenet, még a halál előtti pillanatot megörökíteni egy húsvéti gyertyán, amely már a későbbi eseményt, a feltámadást hirdeti. Aztán amikor figyelmesebben megnéztem a két alakot, akkor észrevettem, hogy mindkettő férfi és kettejük között egy megtört kenyér lebeg. A megtört kenyérből értettem meg, hogy ők bizony az emmauszi tanítványok, akik a kenyértöréskor ismerték fel az Urat és mint a feltámadt Krisztus tanúi jogosan kerültek erre a húsvéti gyertyára.

A mai evangéliumban az ő történetüket, a két emmauszi tanítvány Jézussal való találkozását olvassuk. Útjuk kezdetén csak a sötétséget látják, a szenvedésre és a halálra emlékeznek. Gondolataik a múlt eseményei körül forognak. Mielőtt Jézus megtöri számukra a kenyeret és felismerteti magát, előbb tanítja őket. Egész úton a próféták jövendöléseit magyarázza, azaz megvilágosítja az értelmüket, fényt gyújt bennük, hogy megértsék a megváltás titkát. A Jeruzsálemből Emmauszig vezető út, amelyen elindul a két tanítvány, azt tanítja nekünk, hogy a feltámadás eseménye nem váratlanul az égből pottyan az ember fejére, hanem a feltámadás titkának megértéséhez meg kell tenni, végig kell járni egy utat. Mindenkinek a maga útját. A két tanítvány, akiről olvasunk, sokszor megtehette ezt az utat. Ismerték annak minden szakaszát, s jól ismerték azokat, akikkel találkozni szoktak az úton. Akikkel együtt mentek Jeruzsálem felé vagy éppen hazafelé, azokkal beszélgettek útközben. Most egy olyan személlyel találkoznak, akit még sosem láttak ezen az úton, s aki olyan dolgokról beszél nekik, amit senki mástól nem hallottak korábban. Lángoló szívvel hallgatják azt, aki idegen, ismeretlen számukra. Jézus azzal a szándékkal lépett hozzájuk, hogy kiszabadítsa őket gondolataikból, a múlton való merengésből. Nem könnyű ez a feladat. Nem könnyű olyanokat elvezetni egy igazság magasabb szintjére, akiknek a gondolatai körbe-körbe járnak, s maguk sem látják a kitörési pontot. Érdekes, hogy nem is Jézus szavai hozzák az esemény fordulatát. Tanítása új irányba tereli gondolataikat, új távlatot nyit számukra, s mindez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a kellő pillanatban megvilágosodjanak. Először tehát értelmükről, gondolataikról hull le a homály, majd pedig a szemükről. A beszéd előkészítette a cselekedetet, a kenyértörést. Egy kis darab kenyér elég volt számukra. Amit az idegen ezzel a kenyérrel tett, ismerős volt: megtörte a kenyeret. Ez a mozdulat, ez az apró cselekedet olyannyira sajátos, hogy rögtön felismerik ki volt útitársuk, kit hívtak be otthonukba.

A felismerés és az abból fakadó lelkesedés felállítja őket az asztaltól és visszatérnek Jeruzsálembe, hogy az apostoloknak elmondják élményüket: találkoztak a feltámadt Jézussal.

Minden szentmise lehetőség számunkra, hogy találkozzunk Jézussal. Hallgassuk őt lángoló szívvel, amikor az igeliturgiában tanít minket és ismerjük fel, amikor megtöri számunkra a kenyeret s benne önmagát adja nekünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

2020. április 25. – Szombat, Szent Márk evangélista (Mk 16,15-20)

szo, 2020/04/25 - 00:00
Abban az időben: Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket. Mk 16,15-20

Elmélkedés

Az újszövetség sorrendje szerinti második evangélium szerzőjét, Szent Márkot ünnepeljük a mai napon, akinek műve időrendben az első a négy evangélium közül. Az Egyház hagyománya Márk írását Szent Péter apostol személyéhez, tekintélyéhez és igehirdetéséhez kapcsolja.

A Márk szerinti evangélium Jézus tanítását foglalja össze az Isten országáról és ennek keretében világítja meg Jézus kilétét és a tanítványi élet lényegét. Jézus igehirdetésének tartalmát már a mű kezdetén megtaláljuk, amikor a názáreti zsinagógában meghirdeti programját: „Betelt az idő és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15). Innen jutunk el a tanítványok küldetéséig, amit pedig az írás legvégén találunk. Mennybemenetele előtt közvetlenül ezt a parancsot adja Jézus nekik: „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16,15).

Mindebből feltárul számunkra, hogy a Jézus által alapított közösségnek, az Egyháznak az a feladata, hogy folytassa az Úr művét, előmozdítsa az idők végezetéig Isten országának növekedését. A küldetés elfogadása az egykori tanítványok válasza. Amikor pedig én teszek tanúságot Jézusról, hirdetem az ő evangéliumát, törekszem arra, hogy növekedjen Isten országa a világban, akkor ez az én válaszom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Kifejezem hálámat, hogy meghívtál szolgálatodra. Egyetlen jutalomért, az örök üdvösségért fáradozok, s tudom, hogy ennek elnyeréséért érdemes mindent megtennem. Elismerem, hogy bűnös vagyok, aki a te kegyelmeddel mégis felemelkedhetek elesettségemből. Légy hozzám irgalmas! Légy hozzám nagylelkű! Légy velem megbocsátó!

2020. április 24. – Péntek (Jn 6,1-15)

p, 2020/04/24 - 00:00
Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül. Jn 6,1-15

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás élménye óriási lelkesedést váltott ki az emberekből. Jól tükrözi a hangulatot az a megjegyzés, amivel János evangélista lezárja az elbeszélést: „Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék.” Ő azonban ezt nem engedi, kitér a nép szándéka elől és inkább elvonul a tömeg elől. Nem az erőszakossággal volt gondja, hanem a királysággal. Ha szelíden kérték volna, hogy király legyen, akkor sem engedett volna a kérésnek. Ő soha nem törekedett uralomra, nem akart földi hatalomhoz jutni.

Az evangélista nem ismerteti, hogy mi volt erre a nép reakciója. Talán ők is azt kérdezgették egymástól, ami a mi fejünkben is megfordul. A magyarázat viszonylag egyszerű, legalábbis a mi számunkra. Jézusnak nincs szüksége semmilyen emberektől kapott hatalomra. És nincs szüksége arra sem, hogy Isten tervét felülírja a hirtelen támadt emberi lelkesedés. Miközben ráébrednek, hogy tulajdonképpen egy messiási jel részesei és miután mindenki jóllakott a Jézustól kapott kenyérrel, azt gondolják, hogy Jézusnál jobbat úgysem találnának, aki az ő uralkodójuk lehetne. Mostantól kezdve minden nap adhatna elegendő táplálékot, hogy az embereknek ne kelljen fáradniuk megélhetésükért.

Ez a gondolkodásmód tőlünk sincs távol. Imának ugyan nem nevezhető, de amikor erőszakosan ismételgetjük Istennek, hogy mire van szükségünk, akkor ugyanazt tesszük, mint Jézus kortársai. Az Úrnak viszont nem tetszik a mi erőszakosságunk, ezért ne csodálkozzunk azon, ha olykor inkább elrejtőzik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

2020. április 23. – Csütörtök (Jn 3,31-36)

cs, 2020/04/23 - 00:00
Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz tanúságot, amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám, aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó. Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.” Jn 3,31-36

Elmélkedés

Hitünk szerint egy Isten van, aki három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ebbe a hittitokba, a Szentháromság belső életébe avat be minket Jézus a mai evangéliumban. A mennyei Atyának, a teremtő Istennek köszönhetjük létezésünket. A Fiúnak, a megváltó Istennek köszönhetjük, hogy megszabadulhatunk a bűntől. És a Szentlelket, a harmadik isteni személyt is megkapjuk, hogy megszentelje életünket. Jézus tanításából sugárzik az a vágya, hogy megismertesse velünk az Istent és az ő szeretetét, és vágyat ébresszen bennünk az Isten iránti szeretetre.

A hithez és a hit szerinti élethez feltétlenül szükséges, hogy helyes képünk, elképzelésünk legyen Istenről, aki saját tulajdonságait, a jóságot, az irgalmasságot, az igazságosságot és legfőképpen a szeretetet adta szívünkbe. Egy helytelen és torz istenkép azért veszélyes, mert könnyen kételkedésbe, majd hitetlenségbe vezet. Istent egyrészt megismerhetjük a cselekedeteiből, azaz a világ és az ember teremtéséből és gondoskodásából. Megismerhetjük továbbá a kinyilatkoztatásból, hiszen a Szentírás szava által ő szól hozzánk. És megismerhetjük Jézus Krisztus személye és tanítása által.

A mai evangélium rávilágít Jézus küldetésére és a mi küldetésünkre. Az Úr ezt mondja: „Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti.” Jézus azért jött el emberi világunkba, hogy Isten országának örömhírét hirdesse, s ez az örömhír minden embernek szól. Földi küldetésének befejezése után, mennybemenetele előtt azt a parancsot adta apostolainak és tanítványainak, hogy ők folytassák küldetését. Az én feladatom is az örömhír továbbadása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Erőt vesz rajtam a csüggedés, amikor csalódást okoznak az emberek, terveim kudarcba fulladnak vagy váratlan események forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból, az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De te nem hagysz magamra, hanem mellém állsz, tanítasz és megismerteted önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid, követőid közé! Vezess engem az Atya közelébe, hogy a vele való kapcsolatomat helyreállítsam!

2020. április 22. – Szerda (Jn 3,16-21)

sze, 2020/04/22 - 00:00
Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.” Jn 3,16-21

Elmélkedés

A Nikodémussal való beszélgetés harmadik részéhez érkeztünk a mai evangéliumban, de itt olyan érzésünk támad, hogy Jézus már nem csak neki szól, hanem a tanítványok közösségéhez intézi szavait. Tegnapi elmélkedésünkben említettük, hogy Nikodémusban hamar felébred a vágy, hogy együtt gondolkodjon Jézussal, megtegye azt, amit lelki újjászületése érdekében az Úr kér tőle. Tulajdonképpen ez Nikodémus megtérése.

A megtérés mindig egy folyamat, amely hosszabb vagy rövidebb ideig tart, ritkábban akár egyik pillanatról a másikra való fordulatot is jelenthet. E folyamat során, ezen a lelki úton az ember magatartása megváltozik, de ez elsősorban nem önmaga erőfeszítésének köszönhető, hanem sokkal inkább Isten kegyelmének, mivel egyre jobban Isten felé fordul és neki szeretne engedelmeskedni.

A megtérés folyamatát az újjászületésről való beszélgetés indítja el Nikodémus esetében. A mi szívünkben pedig talán az, hogy elkezdjük megérteni a szeretet titkát. Erről Jézus a következőket mondja: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Érdemes elgondolkodnom Isten szeretetén és azon, hogy miként tudom viszonozni és továbbadni szeretetét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha miénk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk. Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér. Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik.

2020. április 21. – Kedd (Jn 3,7-15)

k, 2020/04/21 - 00:00
Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Jn 3,7-15

Elmélkedés

A Nikodémussal való beszélgetés folytatódik a mai evangéliumban. Jézus arról beszél, hogy a lelki újjászületést Isten Lelkének működése eredményezi az emberben. „Hogyan lehetséges ez?” – kérdezi erre Nikodémus. Aligha kérdezne ilyet, ha nem ébredt volna fel benne rögtön a lelki újjászületés vágya. Nem az elméletre kíváncsi ugyanis, hanem arra, hogy ő hogyan tud lelkileg újjászületni, vallásosságában, Isten iránti tiszteletében és az emberek iránti szeretetében megújulni.

Nikodémus hamar megérzi, hogy a Jézussal való beszélgetés fordulatot hozhat életébe, ezért gondolatait gyorsan új irányba fordítja. Igyekszik eltávolodni a hagyományos nézetektől és megérteni azt, amit Jézus mond neki. Megérteni és elfogadni azt, ami újdonságként hat rá. A bibliai tájak érdekessége, hogy a Jordán folyóban a halak a Holt-tengerhez közeledve megérzik a víz növekvő sótartalmát és mivel a magas sótartalmú víz nem alkalmas élettér számukra, ezért inkább visszafordulnak, megváltoztatják haladási irányukat, nehogy elpusztuljanak. Hasonló történik Nikodémussal is. Megérzi, hogy milyen irányba kell haladnia és Jézus kedvéért kész új irányba terelni gondolkodását. Megérzi, hogy honnan jön az élet, az újjászületés.

Az újjászületés, a lelki megújulás csak Istentől jöhet. Az ő kegyelme az, amely a megváltozás, a megtérés lehetőségét nyújtja az embernek. Nikodémusnak is és nekem is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szerénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit Te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

2020. április 20. – Hétfő (Jn 3,1-8)

h, 2020/04/20 - 00:00
Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki: „Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy. Senki sem tud ugyanis ilyen csodajeleket tenni, amilyeneket te művelsz, ha az Isten nincs vele.” Jézus így felelt neki: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhetik valaki újra, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom neked: aki újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába. Ami testből születik, az test, – ami viszont Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy ezt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar; hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” Jn 3,1-8

Elmélkedés

Az evangéliumokban sokszor olvashatunk arról, hogy Jézus szívesen és olykor hosszasan beszélget az emberekkel. Itt most nem arra gondolok, hogy tanít és az emberek nagyobb tömege vagy a tanítványok kisebb csoportja hallgatja őt, hanem arra, hogy egy-egy személyes találkozás alkalmával elbeszélget valakivel egy vallási kérdésről. Elbeszélget például az örök élet témájáról azzal az ifjúval, aki követésére vállalkozik, de aztán mivel nem képes lemondani nagy vagyonáról, inkább távozik (vö. Mt 18,18-27). Egy másik eset, amikor egészen hosszan beszélget Jákob kútjánál a szamariai asszonnyal (vö. Jn 4,1-26). De az is szép példa, amit a húsvéti időben többször is felidézünk, hogy órákon át, Jeruzsálemtől Emmauszig beszélget feltámadása után a két tanítvánnyal (vö. Lk 24,13-35). Ezeknek a beszélgetéseknek olykor nincs eredménye, ilyen például a gazdag ifjúval való párbeszéd. Más esetekben a beszélgetés változást hoz annak életébe, aki kérdezi és meghallgatja Jézust, ahogyan ezt az imént idézett két másik eset igazolja.

És az eredményes, változást előidéző beszélgetések közé tartozik a Nikodémussal való találkozás is, amelyről a mai evangéliumban olvasunk. A párbeszéd témája a lelki újjászületés. Kezdetben nem érti az Úr kijelentését, de nyitott a szíve a magyarázatra, kész elfogadni azt. Megérti, hogy a lelki újjászületést Isten Lelke, a Szentlélek adja az embernek.

Tudok-e az imádság légkörében türelmesen elbeszélgetni az Úrral?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk! Add, hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva