XXIII. János és II. János Pál szentté avatása

Közreadta Pető István, szombat, 2014, április 26 - 16:25

A Vatikán ismertette a szentté avatási szentmise programjá: A Szent Péter téren vasárnap kilenc órától fél órán át a papok és hívők az isteni irgalmasság rózsafüzér imájával készülnek a szentmisére. II. János Pál 2000-ben, a lengyel Faustina Kowalska szentté avatásakor hirdette ki, hogy a húsvét utáni második vasárnap az isteni irgalmasság napja lesz. Fél tíztől tíz óráig a mindenszentek litániáját imádkozzák. A szentmise tíz órakor kezdődik. Ferenc pápa vezetésével az egyházfővel koncelebráló papok a Szent Péter-bazilika előtt felállított oltárhoz vonulnak. 130–150 bíboros és ezer püspök koncelebrál az egyházfővel. Az áldoztatást a Szent Péter téren hatszáz pap végzi, a koncelebráló papoknak hetven diakónus adja át az ostyát, a Szent Péter tér és az Angyalvár közötti sugárúton további kétszáz pap áldoztat.

„A kanonizáció rítusa Ferenc pápa akaratából egyszerű és nem túl hosszú lesz” – mondta Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa háromszor egymás után arra kéri a pápát,hogy  avassa szentté XXIII. Jánost és II. János Pált. Ferenc pápa ezt követően latinul elmondja a hagyományos szentté avatási formulát.

Bemutatják a két szent pápa relikviatartóit, és a két szenthez közel álló személyek az oltárhoz viszik. XXIII. János ereklyetartóját rokonai és Bergamo város más képviselői viszik. Lombardi atya elárulta, hogy még nem tudják, ki viszi II. János Pál ereklyetartóját. Lehet, hogy azok, akikkel a lengyel pápa csodát tett; vagyis a pápához intézett imával meggyógyult Marie Pierre-Simon Normand francia nővér és Floribeth Mora Díaz costa ricai asszony, akik részt vesznek a szentmisén. II. János Pál relikviatartója ugyanaz lesz, mint a 2011-es boldoggá avatásán volt, és XXIII. Jánosnak ugyanilyen ereklyetartót készítettek. XXIII. János testéből egy apró darab került az ereklyetartóba, II. János Pálnak pedig néhány csepp vére.

A Szentté avatási Kongregáció prefektus bíborosa hálát ad Ferenc pápának a szentté avatásért, felcsendül az örömének; majd folytatódik az ünnepi szentmisék rendes menete. Az evangélium részleteit görög és latin nyelven olvassák fel. A szentekhez intézett imákban már XXIII. Jánost és II. János Pált is megemlítik. A szentmise dél körül, a Mennyek királynője (Regina coeli)-imádságra véget érhet – tájékoztatta a sajtó képviselőit Lombardi atya. A szentmise után a hívők XXIII. János és II. János Pál sírjához járulhatnak a Szent Péter-bazilika altemplomában. Hétfőn hálaadási szentmisét mutatnak be a Szent Péter téren.

A liturgiát a Magyar Kurír a katteka.hu video portál oldalán élő adásban, magyar nyelvű szakkommentálással közvetíti a Vatikáni Televíziós Központ (CTV), a Bonum TV és az MTVA hozzájárulásával. A közvetítés időpontja: 2014. április 27., vasárnap 10 óra. Kommentátor: Török Csaba teológus, az MKPK tévéreferense. Az m1, a Duna World és a Bonum TV szintén 10 órai kezdettel élő adásban sugározza a szentmisét.

 

Kategóriák 

Világegyház
© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva