Abban az időben: Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust. Lk 4,1-13

Elmélkedés

Teremtés és megváltás

A Biblia első oldalain arról olvashatunk, hogy a világ rendezettsége és a természet rendje mögött a természetfeletti erőt megsejtő, hívő ember hogyan gondolkodik a világ keletkezéséről. Erről szól a teremtéstörténet, amit a szentírástudósok szerint nem szó szerint kell értelmezni, hanem annak tanítását, mondanivalóját kell megértenünk. A teremtéstörténet szerint kezdetben, az idők kezdetén rendetlenség, rendezetlenség, összevisszaság uralkodott, vagyis káosz. A teremtés, amit Isten tevékenységének tulajdonítunk, rendet tesz a rendetlenségben, megszünteti a rendezetlenséget, így jön létre a rendezettség, vagyis a kozmosz. Mondhatjuk azt is, hogy Isten meghatározza a természet törvényeit, amelyek annak rendjét biztosítják és fenntartják. A hívő, a teremtő Istenben hívő ember így gondolkodik, de ne feledjük, hogy vannak, akik kétségbe vonják ezt az elképzelést és csupán a véletlennek tulajdonítják a természetben kialakult, a világban uralkodó rendet és törvényszerűséget.

Visszatérve a Teremtő tevékenységéhez, láthatjuk, hogy a teremtés rendjében különleges helye van az embernek, aki lakóhelyül, élettérként ezt a teremtett világot kapta Istentől. Az embernek mindig vigyázni kell arra, hogy ne gondolja magát nagyobbnak annál, aki megteremtette, s akinek az életét köszönheti, nem feledheti, hogy teremtmény. Persze az első emberpár és azóta is minden ember szüntelenül azzal próbálkozik, hogy a teremtő Isten helyébe lépjen, átvegye életének és örök sorsának irányítását. Ezt a lázadást, engedetlenséget az első emberpár esetében, akit a Biblia Ádámnak és Évának nevez, bűnbeesésnek nevezzük, a többi ember, mindannyiunk esetében pedig bűnnek. Bűneinkkel tulajdonképpen tönkretesszük a teremtett világot, újra rendetlenséget csinálunk, és persze tönkretesszük azt a lelki kapcsolatot is, ami bennünket Istenhez fűz, aki teremtőnk és gondviselőnk, bűneinkkel megsértjük a vele való szeretetkapcsolatot.

Annak érdekében, hogy ez a szeretetkapcsolat újra helyreálljon, Isten elküldi az ő Fiát, a Megváltót, Jézus Krisztust, aki újjáteremti az embert, új rendet és új törvényt hoz az emberiségnek. A teremtés óta minden Megváltóra váró nemzedék újratanulja a teremtett világ rendjét és saját hivatását ebben a világban, a megváltó Jézus eljövetele után pedig a már megváltott nemzedékek tanulják újra ugyanezt. Az újjáteremtés kegyelmi rendje, a Krisztusban való újjászületés, amelyet a keresztség jelképez, megerősít minket abban, hogy Istenhez tartozunk, az ő teremtményei vagyunk, sőt olyan teremtményei, akik felé szeretettel fordul Isten, ezért mondhatjuk bátran, hogy az ő gyermekei vagyunk. Így csodálkozunk rá az életre és arra, akitől életünket kaptuk, és így csodálkozunk rá arra, hogy tőle árad a szeretet, és az élet azt jelenti, hogy az ő szeretetében élünk.

Mindennek a titoknak, a teremtés és a megváltás titkának, Isten és az ember titokzatos kapcsolatának szemlélésére hív bennünket minden esztendőben a nagyböjt. Az első nagyböjti vasárnap evangéliuma, Jézus megkísértésének eseménye, szembesít minket azzal, hogy bűnre hajló a természetünk, megkísérthetőek vagyunk, de az Úr példája szerint képesek vagyunk minden kísértést visszautasítani és elkötelezni, újra elkötelezni magunkat Isten mellett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életed során mindig felismerted a kísértést és visszautasítottad azt. A legfontosabb pillanatban nem szálltál le a keresztről, hanem vállaltad a szenvedést és a halált a mi megváltásunkért. A kísértés a mi esetünkben is arra irányul, hogy eltávolodjunk Istentől, a tőle kapott küldetéstől, az ő szeretetétől, és szálljunk szembe az ő akaratával. A kísértés elutasítása azt jelenti, hogy kifejezzük szándékunkat: egyedül Istennek akarunk szolgálni, őt tartjuk életünk Urának, az ő akaratának szeretnénk mindenben engedelmeskedni. A kísértés legyőzése azt jelenti, hogy Isten útját, az üdvösség útját választjuk.

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” Lk 5,27-32

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus kijelenti: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” A megtéréshez, bűneink megbánásához és megvallásához alázatra, Isten előtti alázatra van szükség. A gőgös ember képtelen erre, tökéletesnek, hibátlannak, bűntelennek tartja magát. Önteltsége és elvakultsága megakadályozza abban, hogy alázattal és őszintén beismerje bűneit. Aki gőgösen kihúzza magát és felemeli fejét, azt Isten nem tudja felemelni, kiemelni bűneiből. Aki viszont alázattal meghajol előtte, azt Isten felemeli.

A helyes böjtölés alázatossá teszi az embert. A böjt szembesít minket önmagunkkal, gondolatainkkal és érzéseinkkel, helyes és helytelen szándékainkkal, vágyainkkal és igényeinkkel. A böjt segít feltárni gyenge pontjainkat, azokat a „sötét” helyeket, ahová nem engedjük bevilágítani Isten kegyelmét. Csak az alázatos ember képes kimondani azt, hogy rászorul Isten kegyelmére. Csak az alázatos ember vágyakozik arra, hogy Isten begyógyítsa lelkének sebeit. Csak az alázatos ember érzi azt, hogy bűneivel megbántotta Istent. Csak az alázatos ember kéri és várja reménykedve Istentől a bocsánatot. Csak az alázatos ember szívében ébred fel annak vágya, hogy Isten megtisztítsa lelkét. Csak az alázatos ember tud hinni Isten végtelen irgalmában. Csak az alázatos ember tud igazán örülni annak, hogy Isten megbocsát neki.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” Mt 9,14-15

Elmélkedés

Az evangéliumi elbeszélés szerint Keresztelő János tanítványai csodálkoznak azon, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg a zsidó böjti szokásokat. Felvetésükre Jézus azzal válaszol, hogy amíg ő itt van a földön, addig mindenki számára esküvőhöz hasonló ünnepi alkalom van, majd távozása után érkezik el a böjt ideje.

A mi számunkra pedig az Egyház régi hagyománya szerint a húsvétot megelőző negyven nap a böjt ideje. A böjt alatt sokan csak azt értik, hogy ebben az időszakban bizonyos ételektől tartózkodnak. A testi böjtölésnek ehhez a módjához érdemes hozzácsatolni a szellemi böjtöt is, amely alatt a keresztény hagyomány a rossz gondolatok elleni, a bűnös gondolatok elleni küzdelmet érti. Azt viszonylag könnyű megtenni, hogy valamilyen ételt nem eszünk, de hogyan lehet azt elérni, hogy ne legyenek bűnös gondolataink? A válasz egyszerű: elmélkedéssel, imádsággal, helyes szándékok felindításával, azaz az Istennek tetsző dolgokról való gondolkodással lefoglaljuk gondolatainkat.

Ennek egy konkrét formája lehet az, hogy a nagyböjtben nem gondolok rosszat, nem feltételezek rosszat embertársaimról, és természetesen nem is mondok ilyet. És ha kibírom előítéletek és ítélkezés nélkül ezt a negyven napot, akkor utána is érdemes folytatnom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?” Lk 9,22-25

Elmélkedés

A mai evangélium befejező mondatán és annak nagyböjti üzenetén érdemes elgondolkodnunk. Jézus ezt mondja: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?” A romlás tulajdonképpen a kárhozatot jelenti, az üdvösség elvesztését. Ez akkor fordul elő, ha valaki bűneihez ragaszkodik és nem Isten szeretetében él. A feladat tehát világos: küzdenünk kell a bűnök ellen!

Az Egyház hagyományában a bűn elleni küzdelem értékes és kipróbált eszköze a böjtölés, amellyel előmozdíthatjuk szívünk tisztaságát. Világosan kell látnunk, hogy a bűn megakadályoz minket abban, hogy egészen Istennek éljünk. A böjtölés során találkozom önmagammal és felfedezem ellenségemet, mindazt, ami romlásomat akarja. Észreveszem, hogy mi az, ami fogva tart és elszakít Istentől.

A böjttel kifejezzük, hogy nyitottak vagyunk Isten számára és engedjük, hogy ő vezessen minket és ne a szenvedélyeink vagy rosszra hajló természetünk. A böjt megtartása annak a jele, hogy Isten jelenlétében akarunk lenni, hogy gondolataink Istennél, érzéseink pedig Istenben időzzenek. Így találjuk meg lelkünk számára a nyugalmat, a békességet. A böjt megmutatja gyenge pontjaimat, azt, ahol sebezhető vagyok. De nem kell félnem sebezhetőségem feltárásától Isten előtt, hiszen éppen ő fogja lelki sebeimet begyógyítani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

A mai nappal, Hamvazószerdával elkezdődik Egyházunkban a húsvéti előkészület ideje, amelyet nagyböjtnek nevezünk. Már az első keresztény századokban kialakultak a böjtölés, a testi önfegyelmezés, az önmegtartóztatás formái, amelyeket az Egyház minden korban a hívek figyelmébe ajánl. Jó, ha újra rátalálunk a böjtölés formáira. A böjt vagy böjtölés, mint vallási cselekedet többet jelent a koplalásnál. Nem fogyókúrát jelent, hanem egy új életvitel kialakításának lehetőségét nyújtja. Átgondoljuk az evéshez és az iváshoz való viszonyunkat és igyekszünk mértékletességet tanúsítani. Átgondoljuk a munkához való viszonyukat, amelyből megélhetésünk származik, és az anyagi javak felesleges gyűjtögetése helyett igyekszünk jobban ráhagyatkozni az isteni gondviselésre. Átgondoljuk az embertársainkkal való viszonyunkat, amelyben sokszor megjelennek önző szándékaink, és a jövőben igyekszünk önzetlenül felebarátaink szolgálatára állni. Átgondoljuk az imádsághoz való viszonyunkat és e területen is a megújulásra törekszünk. Átgondoljuk Istennel való kapcsolatunkat, amely bűneink miatt sokszor megsérül, és a szentgyónásban bűneink őszinte megbánásával fejezzük ki, hogy Istentől várjuk a megtisztulást, a lelki újjászületést.

A nagyböjti időszak egy lelki út mindannyiunk számára, amely belső megtisztuláshoz, hitünk elmélyüléséhez, a megváltás titkának jobb megértéséhez és az üdvösség utáni vágyakozáshoz vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.” Mk 10,28-31

Elmélkedés

A gazdag ifjúval való találkozás és az ő távozása kapcsán Jézus megfogalmazta, hogy az üdvösségre jutás nem lehetséges az ember számára Isten segítsége, segítő kegyelme nélkül. Sokféle akadály kerül ugyanis elénk, sokféle kísértés ér minket, és nem könnyű minden helyzetben felismernünk és megtennünk azt, ami lelkünk javára szolgál. Az eset komolyan elgondolkodtatta az apostolokat, ezért Péter ezt mondja: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Kissé félbehagyottnak azért érezzük e szavakat, mert eszünkbe jut, hogy ugyanennél a jelenetnél a Máté szerinti evangéliumban még egy kérdést is hozzátesz az apostol: „Mi lesz a jutalmunk?” (Mt 19,27).

Jézus három dolgot ígér Péternek, a többi apostolnak és tanítványnak, valamint nekünk, az ő követőinek. „Százannyit” mindenért, amiről készek vagyunk lemondani, üldözéseket és az örök életet. Az első két ígéret beteljesedése még földi életünkben, a harmadiké a túlvilágon, halálunk után várható.

Jutalomra csak akkor számíthatunk, ha Istennek adjuk, neki szenteljük életünket. Ha földi életünk során akár csak egyszer is megtapasztaltuk azt, hogy Isten mennyire bőkezűen tudja megjutalmazni azokat, akik szeretik őt és iránta való szeretetből jót tesznek embertársaikkal, akkor lesz hozzá bátorságunk, hogy neki adjuk életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlünk, hogy igehirdetésünk és életünk tanúságtétele legyen ízes, legyen megnyerő. Az évszázadok során a te örömhíred, az evangélium üzenete nem veszítette el ízét, s nem veszített időszerűségéből. A mai kor emberének is szüksége van az evangélium ízére. Urunk segíts minket, hogy kérésedet megvalósítva a föld sójává váljunk, mert ha a te isteni szereteted és jóságod ízét nem tudjuk a világnak adni, teljesen értéktelenek vagyunk. Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad a világban és szolgálatunk meghozza gyümölcsét Isten dicsőségére!

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” Mk 10,17-27

Elmélkedés

Érdekes találkozásról olvasunk a mai evangéliumban, amely szomorúan, a Jézushoz érkező személy távozásával végződik, de éppen ebből a távozásból kifolyólag fogalmazza meg maga az Úr az eset tanulságát. Az illető kezdeti jószándéka kétségbevonhatatlan. Tiszteletének legnagyobb jelét adja, amikor Jézus előtt térdre borulva teszi fel kérdését. Mégpedig nem is valamilyen jelentéktelen dologra kíváncsi, hanem a minden embert foglalkoztató és mindenki számára legfőbb dolog iránt érdeklődik: Mit kell tennie ahhoz, hogy eljusson az üdvösségre, az örök életre? Jézus rögtön felismeri a kérdező jószándékát, és jóindulat ébred benne az illető iránt, akiben oly’ nagy az igyekezet, hogy mindent megtegyen üdvössége érdekében. Válaszában Jézus a törvények megtartását szorgalmazza, amely törvény minden üdvösségre vágyó ember számára pontosan megmutatja azt az utat, amelyen járva eljuthat oda.

A törvények ismerete és megtartása természetes a kérdező számára, de érzi, hogy mindez kevés, többet szeretne tenni. Jézus is rögtön megérzi, hogy valami még hiányzik ebből az emberből, mégpedig az, hogy minden vagyonáról lemondva, szabadon kövesse őt. Ebben az esetben nem azért ajánlja a vagyon szétosztását, hogy segítse a szegényeket, hanem azért, mert éppen a gazdagság válhat annak akadályává, hogy valaki szabadon kövesse, tanítványa legyen. És ez az a pont, ahol az ismeretlen személy elbukik, távozik, kezdeti elszántsága semmivé foszlik.

Kész vagyok-e mindent megtenni azért, hogy Krisztus követője legyek és az üdvösségre jussak?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add, hogy a Te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a Te gondolataid, e világ útjai nem a Te útjaid. Add, hogy ebben a világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert szeretnénk a Te útjaidon járni. Vezess bennünket a Te parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé!

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből. Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincsen rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskeborról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hisz a szív bőségéről beszél a száj.” Lk 6,39-45

Elmélkedés

Az élet útja

A mai evangélium nagyon szemléletes hasonlattal kezdődik. „Vajon vezethet-e vak világtalant?” – teszi fel a kérdést Jézus, és ha nem válaszolná meg, akkor is mindannyian tudnánk a feleletet. Lehetetlen vállalkozás volna, hogy egy vak vezessen és másik nem látó embert, mert aligha jutnának előre, hamar tragédia történne. Ahhoz, hogy egy úton haladni tudjunk, szükség van arra, hogy lássuk az utat, ha pedig akadályozva vagyunk látásunkban, akkor olyan személy vezessen minket, aki látja az utat. Jézus hasonlata azt mutatja be, hogy nekünk, esendő és bűnös embereknek, akik botorkálunk és olykor bizony nehezen jutunk előre az élet útján, magabiztos vezetőre van szükségünk. Keresztény emberként Jézusban ismerjük fel vezetőnket, akit Üdvözítőnknek vallunk, s tőle várjuk, hogy ne csak megmutassa számunkra az üdvösségre, az örök életre vezető utat, hanem vezessen is minket azon. Ő a Mester és mi vagyunk az ő tanítványai. Ő vezet minket és mi engedelmesen követjük őt. Ő a példaképünk és mi napról napra hozzá szeretnénk hasonlóvá válni. A megvalósítandó feladatot Jézus így fogalmazza meg: „Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.”

A Biblia első részében, az ószövetségben arról olvasunk, hogy Isten hogyan mutatja meg a választott népnek az élet útját a törvények által. Az ószövetségi ember szilárdan hitte, hogy az Isten által adott törvények megtartása vezeti el az üdvösségre, amely törvény lényegét a tízparancsolat foglalja össze. A Biblia második részében, az újszövetségben Isten még csodálatosabb utat mutat számunkra, hiszen az ő Fiának, Jézus Krisztusnak a személyében mutatja meg az élet útját, mégpedig nem csupán egyetlen népnek, hanem az egész emberiségnek. Többé már nem a törvények betűje vezet minket, hanem az értünk meghalt és feltámadt Krisztus, aki a szívünkbe írta a tulajdonképpeni egyetlen törvényt, a szeretet parancsát.

Élni, jól és helyesen élni, boldogan és szabadon élni, az élet útján jó irányba haladni minden ember vágya. Mégis azt látjuk, hogy mennyi boldogtalan és szerencsétlen ember botorkál az élet útján. Mennyi ember válik idővel rabjává a szokásoknak és a kiüresedett, lelki tartalom nélküli cselekvési formáknak. Mennyi ember előrehaladását akadályozzák életük során a kényszerek, az elvárások, a másoknak megfelelni akarás. Mennyi ember menekül el a jelen lehetőségei elől vagy a múltba, az emlékezésbe, a nosztalgiázásba vagy éppen a jövőbe, a soha meg nem valósuló álmok és elképzelések világába. Mennyi ember életét tölti ki az értékteremtő munka helyett a pótcselekvések sora vagy a haszontalan időtöltés. Mennyi ember válik csalódottá, elkeseredetté és kezdi el egy idő után azt hangoztatni, hogy mást várt az élettől, nem találja életének az értelmét. Mennyi ember távolodik el fizikailag és lelkileg embertársaitól és zárkózik be az önzés világába.

Ha keresztény emberként rátaláltunk Krisztusban az élet útjára, a béke és az öröm útjára, a szeretet és a megbocsátás útjára, a szenvedéseket és más kereszteket is elfogadó útra, az üdvösségre vezető útra, akkor mutassuk is meg őt, az üdvösség egyedüli közvetítőjét azoknak, akik keresik az élet útját!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te életutad és főként keresztutad azt tanítja nekünk, hogy rá kell találnunk a szeretetre és rá kell lépnünk a szeretet útjára. Nem kitalálnunk kell azt, hogy miként szeressünk, hanem azt kell tennünk, amit te is cselekedtél: szeretetből odaadtad, felajánlottad magadat az Atyának értünk, emberekért. Önként, szeretetből tetted ezt, ahogyan minket sem kényszerít semmilyen külső erő, hanem egyedül a szeretet szívünkbe írt törvénye indít minket. Segíts, hogy ne csak szóval hirdessük a szeretet parancsát, hanem megtegyük mindazt, amit kérsz tőlünk.

Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket. Mk 10,13-16

Elmélkedés

A Jézus nevében gonosz lelkeket kiűző személy esetében, akit az apostolok el akartak tiltani tevékenységétől, már láthattuk, hogy egyes esetekben mennyire különbözik Jézus és az ő tanítványainak gondolkodása, magatartása. Ismét erre látunk példát a mai evangéliumi elbeszélésben. Gyermekeket hoznak Jézushoz és azt kérik tőle, hogy tegye rájuk a kezét. Mivel ez a kifejezés az evangéliumokban főként a gyógyítások esetében fordul elő, joggal feltételezzük, hogy beteg gyermekekről lehetett szó és meggyógyításukat kérték, de az sincs kizárva, hogy csupán áldást akartak kérni a gyermekek számára.

A tanítványok viszont megakadályozzák a szülőket igyekezetükben és nem engedik, hogy a gyerekek Mesterük közelébe kerüljenek. Nézetük talán védhető volna azzal, hogy nyugalmat szerettek volna biztosítani Mesterük számára, hogy zavartalanul taníthasson vagy pihenhessen, de mégis önkényesen cselekszenek, Jézus megkérdezése nélkül. Ő, amikor látja az esetet, helyteleníti tanítványai magatartását és felszólítja őket, hogy engedjék a gyerekeket a közelébe. A magyar fordításban szereplő „megharagudott” kifejezés mindenképpen erős érzelmi megindultságot jelent, melynek oka az, hogy a Jézushoz legközelebb állók sem értik meg Isten országának örömhírét, ők is keményszívűek maradnak.

Isten országa a gyermekeké és mindazoké, akik gyermeki lelkülettel fogadják annak örömhírét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszűntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.

Egy alkalommal Jézus útra kelt Kafarnaumból, és Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét nagy tömeg sereglett köréje, ő pedig szokása szerint tanította őket. Akkor a farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.” Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságtörést követ el.” Mk 10,1-12

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus főként rövid tanítások, lényegre törő mondások formájában közölte üzenetét. Ezzel szemben a farizeusokkal folytatott vitabeszédek már hosszabb lélegzetvételűek, a felek részletesebben kifejtik nézeteiket, törvényértelmezésüket. Erre példa a mai evangéliumi szakasz is. A farizeusok által feltett kérdés pontosan ismerteti a korabeli zsidó jogot, miszerint a férj kezdeményezhette a válást, válólevelet állított ki felesége számára, amellyel tanúsította annak szabad állapotát. Jogilag tehát megengedett volt a válás, csupán arról lehetett időnként vita a törvénymagyarázók között, hogy milyen indokkal lehet elbocsátani a feleséget. A kérdezők, akik elfogadják a válás lehetőségét, Mózesre, pontosabban a mózesi törvényre hivatkoznak.

A törvényt természetesen Jézus is ismeri és Istentől kinyilatkoztatottnak tartja azt. Mégis itt jön a fordulópont, az újszerű értelmezés. Jézus kijelenti, hogy idővel emberi könnyítések, engedmények kerültek a törvénybe, de ezek valójában nem felelnek meg Isten eredeti szándékának. Ez a szándék egyébként pontosan kiolvasható a törvényből, és a házassággal kapcsolatban a következő: „Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Az Úr tehát egy szigorúbb álláspontot képvisel, amellyel a házasságot védi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk, Urunk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek: Ha valaki csak egy pohár vizet is ad nektek inni azért, mert Krisztuséi vagytok, megkapja érte jutalmát. Ha viszont valaki csak egyet is bűnre csábít a kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tengerbe vetnék. Ha a kezed bűnre csábít, vágd le! Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad csábít bűnre, vágd le! Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozatra jutnod. Ha pedig szemed csábít bűnre, vájd ki! Jobb fél szemmel bemenned Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutnod, ahol a féreg el nem pusztul, és a tűz ki nem alszik. Mindenkit tűzzel sóznak meg. Mert jó dolog a só; ha azonban a só ízét veszti, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és őrizzétek meg a békét egymás között. Mk 9,41-50

Elmélkedés

Jézus mondásai, amelyeket a mai evangéliumban olvashatunk hasonló felépítésűek, hiszen egy kicsiny, szinte jelentéktelen dologból indulnak ki és a jelentős, nagyobb mértékű következmény irányába haladnak. Egy pohár víz valóban nem tűnik nagy adománynak, mégis Krisztustól jár érte jutalom. A jutalom e helyen még nincs megnevezve, de ha arra gondolunk, hogy Isten az irgalmas jócselekedeteket az üdvösséggel jutalmazza meg, akkor már értjük, hogy valóban nagy jóra számíthat az, aki a szomjazóknak inni ad.

A következő mondások tartalmán elcsodálkozunk és meghökkenünk. A szem, a kéz vagy a láb megcsonkítása rendkívül erős képek, hasonlatok, amelyeket mintegy két évezred távlatából nehezen értünk. A korabeli keleti gondolkodásra jellemző, úgynevezett túlzó mondások ezek, amelyek egy erős kép alkalmazásával gondolkodtatják el az embert és igyekeznek visszatartani a rossztól, a bűn elkövetésétől. Az ember számára a legfőbb jó az, ha elnyeri az üdvösséget, amelyet a jóságos Isten mindenkinek felkínál. Miközben Isten segít minket törvényei által az üdvösség útján, a gonosz szüntelenül arra törekszik, hogy akadályozzon. Fel kell ismernünk és vissza kell utasítanunk a kísértéseket! Minden erőnkkel el kell kerülnünk a bűnöket és azt, hogy a kárhozatra jussunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Krisztusunk! Egységre hívtál minket, mint ahogy te is egy vagy az Atyával. Olyan egységre, amelyben szeretet, egyetértés és önzetlenség uralkodik. Olyan egységre, amely örömet és boldogságot szül. Kimondhatatlan a hálánk, Urunk, hogy részünk lehet benned és a te szeretetedben, amellyel vagy irántunk, amelyet meg sem érdemlünk! Tarts meg ebben az egységben, ne hagyd, hogy a bűn újra visszataszítson minket a szeretetlen, önző világba, ahol csak széthúzás és az egymástól való eltávolodás vár ránk! Segíts nekünk, hogy azok közül, akik még rabjai a gonosznak, minél többet tudjunk kihalászni és megmenteni az életnek! Mert nélküled semmit sem tehetünk. Nélküled nem jutunk el az egységre.

Egyszer János apostol ezekkel a szavakkal fordult Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.” Mk 9,38-40

Elmélkedés

A tanítványok versengése és Jézus szolgálatra figyelmeztető tanítása után ismét egy olyan jelenet következik Szent Márk művében, amely arról árulkodik, hogy mennyire különbözik Jézus és a tanítványainak gondolkodása. János apostol beszámol arról, hogy valaki az Úr nevében ördögöket képes kiűzni, de nem akar Jézus tanítványi köréhez csatlakozni. Az illető olyat tesz tehát, amit az apostolok valamivel korábban még a Mesterüktől kapott hatalom birtokában sem tudtak megtenni, de ez az ismeretlen személy, aki sem hatalmat, sem megbízatást nem kapott Jézustól, mégis az ő nevét segítségül hívva képes az ördögűzésre. János azt is elmondja, hogy már intézkedtek az ügyben, megtiltották neki, hogy folytassa tevékenységét. Úgy tűnik, hogy nem csak egyszerűen Jézus véleményét kéri az ügyben, hanem kifejezetten a jóváhagyását, beleegyezését várja.

Ezt viszont nem teszi meg az Úr, hanem megengedőbb álláspontot képvisel. Úgy gondolja, hogy aki a nevében jót tesz, az nem fog szembehelyezkedni vele, nem fogja őt gyalázni, szidalmazni.

A történet tanulsága az lehet számunkra, hogy az eseményeket, főként az újdonságokat igyekezzünk ne csak a magunk szemszögéből megvizsgálni és értékelni, hanem Jézus szemével tekintsünk rájuk. Törekedjünk arra, hogy mindig észrevegyük az események jó oldalát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust. Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” Mk 9,30-37

Elmélkedés

Miközben Jézus Galileán keresztül Jeruzsálem felé halad, útközben igyekszik felkészíteni tanítványait mindarra, ami vele fog történni. Ezért beszél nekik immár másodszor arról, hogy neki szenvednie kell és meg fogják ölni, továbbá megemlíti a rá váró feltámadást. Tanítványai aligha érthették szavait és azok jelentőségét, hiszen meglehetősen érzéketlenül reagálnak. Úgy viselkednek, mintha meg sem hallották volna Mesterük szavait és egészen másról beszélgetnek útközben. Így érkeznek meg Kafarnaum városába, ahol Jézus arról érdeklődik, hogy miről beszélgettek egymással. A megkérdezettek hallgatása nagyon árulkodó. Rögtön megérzik, hogy mennyire méltatlan hozzájuk, akik Krisztus követői, a versengés és az elsőbbségre való törekvés, hiszen Mesterüktől ennek ellenkezőjére, a szolgálatra látnak példát és a szerénységre kapnak ösztönzést.

Rövid tanításában most is erre hívja fel figyelmüket Jézus. Például saját küldetésére utal, hiszen ő az, aki mindenkinek a szolgája lett, amikor minden ember megváltása érdekében vállalta a szenvedést és a halált. Soha nem tartott igényt az emberek szolgálatára, hanem ő akarta szolgálni engedelmességével és önfeláldozásával mindannyiunk üdvösségét.

Tudom-e a szolgáló Krisztust követni? Kész vagyok-e életemet embertársaim és Isten szolgálatába állítani?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.

Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?” Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.” Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!” Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!” Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.” Mk 9,14-29

Elmélkedés

A színeváltozás eseményét újabb ördögűző csoda követi Márk evangéliumában, ezt olvassuk a mai napon. A nagy csoportosulást látva Jézus rögtön felméri a helyzetet, tudni szeretné, hogy mi váltotta ki a vitát a tanítványai és a farizeusok között. Egyik oldal képviselői sem szólalnak meg, hanem mindjárt az érintett személy kezd el beszélni a történtekről. Az a személy, aki gonosz lélek által megszállt fiát hozta el, de a tanítványok nem tudtak a fiún segíteni, nem tudták kiűzni belőle a gonoszt. Az apa nagyon hosszasan beszélget Jézussal, amely során pontosan felsorolja azokat a dolgokat, amelyek a fiúval gyerekkora óta történtek.

Az apa azzal a hittel igyekezett Jézushoz, hogy ő majd tud segíteni gyermekén, de Jézus helyett csak a tanítványokat találta, akik korábban megkapták Mesterüktől az ördögűző hatalmat, missziós útjuk során éltek is vele, most azonban tehetetlenek voltak. Jézus szavaiból kiderül, hogy ebben az esetben nem az apa hite, bizalma hiányzott, hanem a tanítványok hitetlensége vezetett az eredménytelen ördögűző próbálkozáshoz. Az eset megismerése után Jézus csodát tesz, kiűzi a fiúból az ördögöt. Ekkor a fiú szinte halottá válik, de Jézus felsegíti, felemeli, új életet ad neki.

A jelenet Jézus és a tanítványok beszélgetésével zárul, amelynek témája újra a hit, amelyet az imádság és a böjt táplál. Hiszek-e az ima gyógyító, szabadító erejében?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami fölemel!

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,27-38

Elmélkedés

Az első fecske

Február végén elégedettek lennénk a tavasz jövetelével is, ezért nem is a nyarat várom a következő mondás felidézésével: Egy fecske nem csinál nyarat. Olyankor szoktuk ezt mondani, amikor valaki kitalál valamilyen újdonságot, de környezete nem értékeli túlzottan nagyra az ötletet. Lehet, hogy évek múlva az egész világ ismerni fogja már a nagyszerű dolgot, de kezdetben még senki nem látja meg jelentőségét. Egy fecske nem csinál nyarat. Arra is utal a mondás, hogy egyetlen eseményből nem tudunk arra következtetni, hogy egy hosszútávú folyamat indult-e el, vagy valóban csak egyetlen marad a megtörtént eset.

Jó példa erre a világszerte ismert sebész és szülész orvos, Semmelweis Ignác története. Néhány évvel orvosi diplomájának megszerzése után gyakorlati megfigyelései alapján rájött arra, hogy az orvos bemosakodással, fertőtlenítéssel elkerülheti a gyermekágyi halálozást okozó fertőzések átvitelét. Megfigyelése, felfedezése mégsem hozott azonnali fordulatot, mert még nem ismerték a láthatatlan baktériumokat, orvoskollégái kezdetben nem hittek neki. Évtizedeknek kellett eltelnie, mire elterjedt Semmelweis megoldása, a gyakorlat bebizonyította az orvos igazát.

Nehéz helyzete van tehát az első fecskének, akár valaminek a felfedezéséről van szó, akár egy olyan újszerű nézetnek a társadalmi gondolkodásba való beültetéséről, amiről korábban még nem beszélt senki. Ilyesmi történhetett Jézussal is, aki a következőket mondta: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.” Erről olvasunk a mai evangéliumban. Nem egyszerűen csak újszerű gondolatok ezek, hanem valóban újdonságok. A világ teremtésétől fogva még egyetlen embernek sem jutott ilyen eszébe. A korábbi időkben az emberi gondolkodás odáig jutott, hogy szeretni kell azokat, akik szeretnek minket, érdemes jót tenni azokkal, akik jóindulattal közelednek hozzánk. Az ellenséget pedig szabad gyűlölni, meg szabad ölni, el lehet pusztítani, különben ő pusztít el minket. Ne kegyelmezz ellenfelednek, mert fordított helyzetben ő sem kegyelmezne meg neked!

Ezt a gondolkodást újítja meg Jézus, amikor tanítványainak és követőinek az ajánlja, sőt parancsba adja, hogy szeressék még az ellenségeiket is! A krisztusi szeretet-parancsnak ez a legmagasabb foka. Konkrét példákat is mond, hogy bizonyos élethelyzetekben hogyan lehet ezt megvalósítani: „Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is.” E kijelentéseket hallva alighanem egekbe szökött a hallgatóság vérnyomása, s biztos voltak olyanok, akik ezt dünnyögték magukban: „Még mit nem! Majd bolond leszek!” Még meg sem tudták emészteni a hallottakat, amikor jött a fordulat, Jézus kereszthalála. Ekkor kiderült, hogy az Úr nem csak szavaival hangoztatta ezt az újszerű „okosságot”, hanem valóban komolyan gondolta. A kereszten azokért imádkozott megbocsátásért a mennyei Atyához, akik neki a szenvedést okozták, és ő is megbocsátott azoknak, akik ellenségként tekintettek rá. Akik egyik kezébe már szeget vertek, azoknak odatartotta a másik kezét is. Az Egyház történetében hamarosan jöttek azok, akik komolyan vették szavát és követendőnek tartották életpéldáját, gondoljunk csak Szent István első vértanúra és később a vértanúk sorára egészen napjainkig.

Ellenségeink szeretete nem könnyű. De ha nem megérteni, hanem a gyakorlatban megvalósítani próbálom, akkor talán a harag, a bosszú és a gyűlölet zord hidege után Jézus az én életembe is hozhat egy kis nyarat vagy legalább a szeretet tavaszi enyhületét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Mi sokszor azt gondoljuk, hogy elég, ha kellő távolságot tartunk ellenségeinktől. Te viszont azt mondod, hogy szeressük ellenségeinket! Mi azt gondoljuk, hogy elég, ha kitérünk azok elől, akik gyűlölnek minket és nem teszünk nekik rosszat. Te többet kérsz tőlünk: tegyünk jót velük! Mi azt képzeljük, hogy elegendő, ha nem szórunk átkot a minket átkozókra. Te sokkal többet vársz tőlünk: mondjunk rájuk áldást! Mi azt gondoljuk, hogy éppen eleget teszünk akkor, ha nem hiszünk a hazug rágalmazóknak és nem viszonozzuk támadásaikat. Te azt kéred: Imádkozzunk értük! Segíts minket, hogy mindig azt tegyük, amit kérsz tőlünk!

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük ment föl egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Akkor megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a halottak közül. Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része. Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla.” Mk 9,2-13

Elmélkedés

Jézus színeváltozásának leírását Márk evangélista a jelenlévők megnevezésével kezdi. Az eseménynél nincs jelen nagyszámú nép, sem a tanítványok, de még az apostolok közül sem mindenki. Csak három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János mehet fel Jézussal a hegyre. Az evangélista ezután összefoglalóan leírja a színeváltozás látványát, a ragyogó fehérséget. A kelmefestők által fehérített ruha hasonlatából érezzük, hogy valami természetfeletti dolog történik, olyan, ami nem emberi cselekvésnek köszönhető. Ami Jézussal történik, az a mennyei Atya cselekedete, aki Jézust ragyogó fényességbe, vagy ragyogó ruhába öltözteti. Minden bizonnyal nem csak a ruhára vonatkozik az átalakulás, még akkor sem, ha az evangélista Jézus ruhájának tündöklő fehérségéről beszél, hiszen az „átváltozás” kifejezés nem csupán külső átalakulást, változást jelez, hanem belsőt is.

Mindenesetre a ragyogás azt jelzi, hogy Jézus a mennyei világhoz tartozik, olyan alakban áll most a kiválasztott apostolok előtt, ahogyan majd a mennyben fogjuk látni őt. Lényeges azonban az is, hogy Jézus nem személyébe alakul át és átváltozása nem maradandó, azaz az eseményt követően újra emberi alakjában áll apostolai előtt.

Jézus istenségének megtapasztalása, szeretetének megérzése átalakít-e engem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!

Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.” Mt 16,13-19

Elmélkedés

Szent Péter apostol püspöki székfoglalásának ünnepe az Egyház egységét fejezi ki, mégpedig az apostolokra alapított Egyház egységét. A Jézus által választott tizenkét apostol testületében Péter elsőbbségét az Úr szavai adják: „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat.”

Csupán a véletlen műve, hogy az idei évben két egymás utáni napon olvassuk ugyanannak a jelenetnek a Márk szerinti (tegnap) és Máté szerinti (ma) változatát. Ennek köszönhetően lehetőségünk van jobban megfigyelni a hasonlóságokat és különbségeket. Márknál az első kérdés arra irányul, hogy kinek tartják az emberek Jézust, Máténál ugyanez a kérdés, csak Jézus Emberfiának nevezi önmagát. A válasz mindkét esetben ugyanaz, csupán Máté írásában még Jeremiás próféta is megemlítésre kerül. A következő kérdésre Péter apostol válaszol mind a maga, mind a többiek nevében. Márknál Messiásnak, Máténál Krisztusnak, az élő Isten Fiának nevezi Jézust. Ezt követően Márknál a szenvedés megjövendölése és Péter tiltakozása következik. Máté írásában Péter különleges megbízást kap az Úrtól az Egyház vezetésére.

Láthatjuk, hogy Péter számára is hosszú az az út, amíg az egyszerű halászból az Egyház sziklája, Krisztus tanúja lett. Mi, akiket gyengeségünk ellenére meghívott követésére az Úr, szintén hosszú lelki utat járunk be, amíg Jézus az ő megbízható tanúivá formál minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, már rád találtam, mégsem adtam el mindenem, a rossz szokásaim, hibáim, kicsinyességem, melyek gátolnak abban, hogy egészen a tiéd legyek. Ne menj el tőlem, legyél segítségem, győzz bennem a rossz felett, mert nem vágyok másra, csak hogy a fényed uralkodjék bennem. Köszönöm, hogy kincs vagyok a szívedben, segíts, hogy kinccsé váljak mások számára.

Jézus egyszer elment tanítványaival a Fülöp-Cezáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte őket: „Kinek tartanak engem az emberek?” A tanítványok azt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Erre Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Akkor szigorúan lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik. Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol, és nem Isten tervei szerint!” Mk 8,27-33

Elmélkedés

Az evangéliumot nap mint nap azzal a kimondatlan szándékkal olvassuk, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy ki Jézus? Azért figyelünk az egykor élt személyek vallomásaira, tanúságtételeire, hitvallásaira, hogy magunk is meg tudjuk fogalmazni személyes hitvallásunkat. Hallottuk Keresztelő János tanúságtételét és hallottuk a mennyei Atya tanúskodását Jézus megkeresztelkedésekor. Tudjuk, hogy még a gonosz lelkek is felismerik Jézusban az Isten Fiát és azt is láthatjuk, hogy a nép a csodák által egyre jobban felismeri benne a mennyei Atya küldöttét. Az első tanítványok magatartása, azonnali indulása szintén hitvallás, még szavaikra sincs szükség ahhoz, hogy megtudjuk: az őket meghívó Jézusban felismerik az igazság közvetítőjét, akit ettől kezdve Mesterüknek tekintenek. A nép pedig felismeri benne a csodálatos tanítót, aki meghirdeti Isten országát.

Mindezek után Jézus felteszi a kérdést tanítványainak: „Kinek tartanak engem az emberek?” A válaszok sokféleségén nem kell csodálkoznunk, hiszen Jézus személyének titka csak később, a kereszten és a feltámadáskor tárul fel a maga teljességében. Majd pedig újabb kérdése már a tanítványok vallomását kéri: „Hát ti kinek tartotok engem?”

A kérdés ma nekem szól: Kinek tartom Jézust? Vajon az életem méltó-e ahhoz, amit szóbeli hitvallásommal kifejezek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!” Mk 8,22-26

Elmélkedés

A Betszaidában élő vak ember meggyógyítása újabb jele annak, hogy Jézus isteni erővel, hatalommal rendelkezik és tud segíteni olyan helyzetekben is, amikor ember már nem. Az elbeszélésből nem tudjuk meg a vak nevét, mint például a jerikói vak esetében, akit Bartimeusnak hívtak, és arról sem tudunk meg semmit, hogy kik vezették őt Jézushoz. Jézus félrevonul a beteggel, aminek kettős célja lehet: egyrészt ki szeretné zárni a nyilvánosságot, másrészt kizárólag a vak személyére akar figyelni. Ismert számunkra ez a félrevonulás, hiszen a dadogva beszélő süket meggyógyításánál már találkoztunk vele (vö. Mk 7,31-35).

A gyógyítás során nagy jelentősége van Jézus érintésének. Azért viszik hozzá a vakot, hogy „érintse meg” őt. Ettől az érintéstől azt várják, hogy a vak visszanyerje szemevilágát, miként más esetekben is az Úr érintése eredményezte a betegség megszűnését. Jézus pedig, amikor egyedül marad a vakkal, valóban megérinti beteg szemét, mégpedig kétszer is, aminek köszönhetően először homályosan, majd pedig tisztán, élesen kezdett látni az imént még vak ember.

A látás visszanyerése itt is a hitre jutás jelképe. Minél jobban megismerem Jézus személyét, annál erősebb lesz iránta a hitem, annál jobban tudok majd követőjévé, tanítványává válni. Ő a vezetőm a hit útján és az üdvösség útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?” Mk 8,14-21

Elmélkedés

Miután Márk evangélista leírja, hogy a farizeusok nem kaptak égi jelet, az evangélium azzal folytatódik, hogy a tanítványok pedig nem értik azokat a jeleket, amelyeket Mesterük a szemük láttára tesz. A farizeusok tehát az Isten országát meghirdető Jézust elutasító nemzedék képviselői, de a tanítványok szintén ennek a nemzedéknek a tagjai, őket is megkísérti a gonosz, bennük is megmutatkozik időnként az értetlenség, a kicsinyhitűség vagy éppen a hitetlenség.

Az apostolok Mesterük mellett korábban már kétszer is megtapasztalhatták, hogy Jézus kevés ennivalóból is képes több ezer embert jóllakatni. A két kenyérszaporítás világosan bizonyítja ezt. Ők viszont most, a Genezáreti-tavon hajózva aggódva beszélgetnek egymással arról, hogy nem hoztak magukkal ennivalót, nincs kenyerük. Jézus felidézi számukra az említett csodákat: emlékezzenek vissza, hogy egy nehéz helyzetben olyan megoldást adott, amire senki nem számított. Miért aggódnak most? Miért nem hisznek abban, hogy Jézus bármikor, most is tud segíteni? Miért nem gondolnak arra, hogy Isten számára nincs lehetetlen? Miért kerekedik felül bennük a kicsinyhitűség?

A rövid emlékezéssel és tanítással Jézusnak az a célja, hogy megerősítse az apostolok bizalmát és hitét. Felismerem-e azokat a jeleket, amelyeket az Úr mutat és erősödik-e általuk a hitem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.