Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 4 óra 53 perc

2022. augusztus 23. – Kedd (Mt 23,23-26)

k, 2022/08/23 - 00:00
Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz! Mt 23,23-26

Elmélkedés

Továbbra is a farizeusi lelkület, magatartás áll Jézus tanításának középpontjában. A mai evangéliumi részletben olyan példákat említ, amelyek jól jellemzik a farizeusi törvényértelmezés túlzásait. Ha megértjük, hogy Jézusnak mi a problémája velük, akkor megértjük azt, miként tudunk védekezni a farizeusi lelkület ellen. A bibliai időkben a farizeusok valóban képzett, az ószövetségi írásokat és benne a mózesi törvényt kiválóan ismerő emberek voltak. Az emberek hozzájuk fordultak, ha meg akarták tudni, hogy egy élethelyzetre vonatkozóan milyen törvényi előírásokat kell figyelembe venni. Ők úgy gondolták, hogy valóban Istent szolgálják azzal, hogy az embereket a törvények megtartására tanítják, de nem gondoltak arra, hogy az isteni törvényekhez fűzött magyarázataik nem feltétlenül egyeznek Isten szándékaival. Jézus megítélése szerint nem értelmezték, hanem félreértelmezték a törvényeket és lényegtelen dolgokhoz ragaszkodtak, miközben szem elől tévesztették a lényeget, Isten imádását és szolgálatát.

Jézus azért jött a világba, hogy keresse és Istenhez vezesse a bűnösöket. Ha bűntelennek és tökéletesnek tartom magam, ezzel azt fejezem ki, hogy nincs szükségem a segítségére. Ha viszont őszintén megvallom bűneimet, lehetőséget kapok a lelki megtisztulásra és fejlődésre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A te feltámasztásod a halálból a mennyei Atya cselekedete. Ő ajándékozott neked új életet. Még a halál, önként és engedelmességből vállalt kereszthalálod sem szakíthatott el téged Atyádtól. A kereszten átélted a tőle való elszakítottságot, feltámadásod pillanatában pedig átélted, hogy újra együtt vagy az Atyával. Hisszük, hogy az Atyának hatalma van ahhoz, hogy minket is feltámasszon majd a halálból, mert azt szeretné, hogy örökké vele éljünk. Tégy minket a feltámadás tanújává és hirdetőjévé!

2022. augusztus 22. – Hétfő (Mt 23,13-22)

h, 2022/08/22 - 00:00
Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tengert és szárazföldet bejártok, hogy egyetlen pogányt megtérítsetek, és ha megtért, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább, mint magatokat. Jaj, nektek, vak vezetők! Azt mondjátok: „Ha valaki a templomra esküszik, az semmi; ha azonban a templom aranyára esküszik, az kötelez.” Ti, esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? – Továbbá azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha a rajta lévő áldozati ajándékra esküszik, az kötelez.” – Ti, vakok! Hát mi nagyobb: az áldozati ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik az esküszik az oltárra és mindarra, ami rajta van. Aki a templomra esküszik, az esküszik a templomra és arra, aki ott lakik. Végül, aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül. Mt 23,13-22

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus nyíltan fejükre olvassa az írástudóknak és a farizeusoknak hamis vallásosságukat, miszerint azt tartják a legfontosabbnak, hogy az emberek lássák buzgóságukat, s úgy tekintsenek rájuk, mint a vallásosság mintaképére. Meg vannak győződve arról, hogy magatartásukkal Isten tetszését is elnyerik. A farizeus saját bűneit – ha egyáltalán egyet is őszintén beismer – szívesen rejti el mások elől, mert ez lerombolná az emberek róla alkotott pozitív képét. A látszat tehát fontosabb számára, mint az, hogy tiszta szívvel és lélekkel imádja Istent és bűneit őszintén megbánva közeledjen felé.

Jézus kritikája szerint helytelen vallási magatartásukkal valójában megtévesztik az embereket. Ők a felelősek a nép vallási életének vezetéséért, mégis rossz példát mutatnak. Az volna ugyanis a hivatásuk, hogy az üdvösség felé vezessék az embereket, ehelyett azonban az aprólékosan kidolgozott törvények bonyolult rendszerével olyan vallási cselekedeteket követelnek az egyszerű emberektől, amit lehetetlen megtartani.

A jézusi figyelmeztetés kapcsán felmerül bennünk a kérdés, vajon nem lakik-e bennem is olyan farizeusi lelkület, amely másokat akadályoz az üdvösség útján való haladásban? Hiteles vallásosságom olyan tanúságtétel, amely utat nyit másoknak Jézus felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Te azt kéred tőlem, hogy ne legyek türelmetlen, ne veszítsem el reményemet, ne tagadjam meg hitemet, amikor Isten a szenvedésekkel vagy bármi más „rosszal” próbára tesz! Azt kéred, hogy szeressem őt a jón és a rosszon keresztül is, mert minden mögött Isten rejtezik! Keresztáldozatod azt mutatja, hogy az Atya iránti szeretet engedelmességet, tehetetlenséget, szenvedést jelent, de ugyanakkor mégis állandó Istenre figyelést és Isten akaratának elfogadását is. Uram! Segíts, hogy egész életemet a szeretetnek szenteljem!

2022. augusztus 21. – Évközi 21. vasárnap (Lk 13,22-30)

v, 2022/08/21 - 00:00
Abban az időben Jézus tanított mindazokban a városokban és falvakban, amelyeken áthaladt. Így tette meg az utat egészen Jeruzsálemig. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki: Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. Ti bizonygatjátok: A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok egy szálig, ti gonosztevők! Lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában látjátok, magatokat meg kirekesztve. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók. Lk 13,22-30

Elmélkedés

Törekedjetek!

Szent Lukács evangélista úgy mutatja be Jézus nyilvános működését, vándorútját, mint aki állandóan Jeruzsálem felé halad. Ebben a városban teljesedik majd be küldetése halálával és feltámadásával. A valóságban többször is megtehette ezt az utat Jeruzsálem felé, illetve elhagyhatta a várost, hiszen felnőttként az ünnepekre minden évben elzarándokolt. Az evangélista feltehetően Jézus küldetéstudatának hangsúlyozása érdekében említi többször ezt a „jeruzsálemi utat.” Az Úr maga mondja: „nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül” (Lk 13,33). Jézus állandó haladása, közeledése Jeruzsálem felé annak jelképe Lukács írásában, hogy küldetése beteljesítéséhez egyre közelebb kerül.

A mai evangélium szerint egy alkalommal útközben valaki Jézushoz lép és ezt a kérdést teszi fel: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” A furcsa kérdés arra utal, hogy a kérdező most találkozhatott először Jézussal. Egy tanítványnak inkább az a fontos, hogy ő maga üdvözülni fog-e és nem az, hogy szám szerint hányan jutnak az üdvösségre. Engem sem elsősorban az üdvözültek száma érdekel, hanem az, hogy én eljuthatok-e az üdvösségre, és mit kell tennem ennek érdekében. Jézus szavaiból kiderül, hogy nem elég dicsekedni azzal, hogy valaki ismeri őt vagy hallgatja tanítását, hanem személyes kapcsolatban kell élni vele.

A feltett kérdés általános jellegű, Jézus viszont úgy felel, hogy személyessé teszi azt. Nem az a fontos, hogy sokan vagy kevesen üdvözülnek, hanem hogy az ember, történetesen a kérdező, mit tesz saját üdvössége érdekében. Törekszik-e egyáltalán arra, hogy eljusson az örök életre? Fogalmazhatunk úgy is, hogy a kérdés elméleti, de Jézus válasza gyakorlati. Az embernek nem elég elméletben ismernie az üdvösség feltételeit, hanem konkrét cselekedeteket kell tennie saját üdvössége érdekében. A Jézus által példaként említett szűk, majd idővel bezáruló ajtó képe kissé félelmet kelt bennünk. Mi lesz, ha az ajtón kívül maradunk? A kint rekedők számára a bíró kimondja az ítéletet: Most már túl késő! Távozzatok! Nem fogtok bebocsátást nyerni! Ezt olvasván persze, hogy elfog minket a félelem és az aggodalom. Ugyanakkor jusson eszünkbe az is, hogy az irgalmas Isten nem vesztünket akarja, hanem üdvösségünket.

Jézus törekvésről, de nem törtetésről beszél. És tülekedésről sincs szó, azaz nem másokat félrelökve kell előrejutnunk. Minden igyekezetünkkel legyünk azon, hogy bejussunk a mennybe. Az üdvösségre a mi Urunk szavai szerint nem széles, hanem csak egy „szűk kapu” vezet, ami azt jelenti, hogy feltételei vannak a belépésnek, de ha megtesszük a szükséges erőfeszítéseket és lépéseket, akkor elnyerhetjük az üdvösséget. Az üdvösség elérése az ember számára nem könnyű, de nem is lehetetlen. Isten vezet minket, hogy napról napra előre haladjunk az üdvösség útján és legyen erőnk a szűk kaput választani és azon belépni. Ugyanakkor Jézus számára is volt szűk kapu. A szenvedés vállalása és a kereszthalál volt számára az a szűk kapu, amely a feltámadásra vezetett. Isten mindannyiunk számára új világot nyit, de ebbe a világba a szenvedés és a halál szűk kapuján és a feltámadáson át vezet az út.

Érdemes megcsodálni a román-kori vagy a gótikus templomok díszes kapuzatának csodálatos kőfaragásait. Akár díszesebb, akár egyszerűbb, tulajdonképpen minden templomkapu a mennyország kapuját jelképezi. Aki ezen keresztül belép a templomba, Istennel találkozhat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt tanácsolod nekünk és azt kéred tőlünk, hogy törekedjünk bemenni a szűk kapun. Részünkről küzdelem, igyekezet, törekvés szükséges ahhoz, hogy eljussunk az üdvösségre. Az üdvösségre nem széles, hanem csak egy szűk kapu vezet, azaz feltételei vannak a belépésnek, de ha megtesszük a szükséges erőfeszítéseket és lépéseket, akkor elnyerhetjük az üdvösséget. Urunk, hisszük, hogy te vagy minden ember Üdvözítője. Segíts minket, hogy minden erőnkkel arra törekedjünk, hogy a te vezetéseddel elérjünk mennyei Atyánkhoz, aki örökké tartó boldogsággal ajándékoz meg minket!

2022. augusztus 20. – Szombat, Szent István király (Mt 7,24-29)

szo, 2022/08/20 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. Mt 7,24-29

Elmélkedés

Hittel és reménnyel

A magyarok első királyára és a magyar nép apostolára, Szent Istvánra emlékezünk a mai ünnepen, aki méltán nyerte el több mint 1000 esztendővel ezelőtt a római pápától az apostoli király címet. E cím elárulja nekünk, hogy Szent István olyan uralkodó volt, aki az ország vezetése, a földi haza közigazgatásának megszervezése, területének és határainak védelme és a külfölddel való kapcsolatteremtés mellett nagy gondot fordított arra is, hogy az égi haza felé vezesse ennek a népnek tagjait. Első szent királyunknak meggyőződése volt, hogy nem elegendő csupán földi hazát teremteni, hanem az égi hazára is szüksége van a magyarságnak.

Szent István királyi jellem volt és apostoli lelkület töltötte el. Királyságát nem uralkodói elnyomásra használta fel, hanem népének szolgálatára. Egész életét arra szentelte, hogy minden erejével, Istentől kapott tehetségével és képességeivel Krisztust és a magyar nemzetet szolgálja. Királyi erénye abból tűnik ki, hogy mind alattvalóinak, mind pedig saját magának is tudott parancsolni. Uralkodói sikerei nem tették őt elbizakodottá és gőgössé, és a kudarcok sem törték meg lelki erejét. Uralkodóként és családapaként egyaránt példakép keresztény életvitelében. Korának más uralkodóival ellentétben ő már nem volt híve annak, hogy háborúk révén gyarapítsa országának területét és vagyonát, hanem a béke embere volt, aki a szomszédos népekkel békére törekedett.

Másik nagy erénye az apostoli buzgóság. Szent István király a keresztény hit elterjesztése érdekében bencés szerzeteseket hívott Bajorországból és Itáliából, s kolostorokat létesített számukra, amelyek missziós központokká váltak. Annak érdekében, hogy az emberek a vasárnapi pihenőnapot megszentelhessék és szentmisén vehessenek részt, elrendelte, hogy minden tíz falu építsen templomot, ahol a hívek összegyűlhetnek az istentiszteletre.

Szent István király ünnepén a szentmise evangéliumában szikláról, homokról és szélviharról olvasunk. A hasonlatban a ház az ember életét jelenti, a mi keresztény életünket. A ház alapja az Úr tanítása, pontosabban annak megvalósítása. A tanítást ugyanis nem elegendő hallgatni és helyeselni, hanem a keresztény ember ezen tanítás szerint él, megteszi mindazt, amire az Úr szavai ösztönzik. Oktalanság volna részünkről, ha megelégednénk az Úr tanításának elméleti ismeretével és nem törekednénk annak gyakorlati megvalósítására. Bölcsességről, okosságról tanúskodik az, ha valaki Krisztus tanításában találja meg azt az alapot, amelyre életét építi.

Házat csak kemény, szilárd, biztos alapra, országot csak becsületes, megbízható, dolgos emberekre lehet építeni. Viharokat, árvizeket és más természeti katasztrófákat, valamint válságokat kiálló és a csapások után felegyenesedő nemzetet csak becsületes, megbízható, munkaszerető emberekre lehet alapozni. A felsorolt emberi tulajdonságokat hit nélkül, Istenbe vetett hit nélkül aligha lehet megélni. Hit nélkül az ember becstelenné válik, megbízhatatlan lesz, aki semmiért nem vállal felelősséget. Hit nélkül tétlenné, lustává válik, aki legfeljebb saját megélhetéséről gondoskodik, mit sem törődik azzal, hogy munkájával másokat segíthetne. Hit nélkül csak a jelennek lehet élni. A jövőt csak hittel és reménnyel lehet építeni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te tanításod útján, a hit útján, a keresztény igazság útján indult el Szent István királynak köszönhetően magyar népünk ezer esztendővel ezelőtt, s az ő közbenjárása segítette népünket az évszázadok viharaiban. Bölcs emberként most mi is erre az igazságra, mint sziklára építjük országunkat és egyéni életünket. Segíts minket személyes feladatként felismerni a nemzet felemelkedéséhez szükséges jót és adj nekünk bátorságot és erőt, hogy meg tudjuk ezt valósítani a te dicsőségedre!

2022. augusztus 19. – Péntek (Mt 22,34-40)

p, 2022/08/19 - 00:00
Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.” Mt 22,34-40

Elmélkedés

Jézus korában mindenki tudta a farizeusokról, hogy a törvények legaprólékosabb megvalósítására törekszenek, illetve arra, hogy hozzájuk hasonlóan mások is maradéktalanul megtartsák azokat. Részletes törvénymagyarázatot adtak mindenre, aminek az lett a következménye, hogy a kisebb törvények is nagyobb jelentőséget kaptak. Az írástudók ugyan kiismerték magukat a törvények bonyolult világában, időnként megpróbálták meghatározni a legfontosabb parancsokat, s erről a különféle vallási csoportok képviselői sokat vitatkozhattak.

Jézust is egy ilyen vitába akarják bevonni, amikor a legfőbb parancsról kérdezik. Ezzel szólítják meg: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Egyrészt próbára akarják tenni, hogy mennyire ismeri a törvényeket, másrészt állásfoglalásra akarják késztetni, hogy melyik vallási csoport magyarázatát fogadja el.

Válaszában Jézus az Isten iránti szeretetet teszi az első helyre, illetve rögtön odateszi a felebaráti szeretet kötelességét. A kettő egymás mellé helyezése újdonság. Jézus nyilvánvalóvá teszi, hogy e két parancsot nem szabad egymás ellen kijátszani, azaz egyiket sem szabad elhanyagolni a másikra való hivatkozással. Az Isten és a felebarát iránti szeretet egymást feltételezi. Ezt Jézus később még kiegészíti az ellenségszeretet parancsával, hiszen Isten is megmutatja szeretetét kivétel nélkül minden ember felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Minden alkalommal, amikor a szentmisében felidézzük az utolsó vacsora eseményét és minden alkalommal, valahányszor a te keresztedre emeljük tekintetünket, a te szüntelenül megújuló és megnyilvánuló isteni szeretetedre gondolunk. Ez segítsen minket a szeretetben való állandó megújulásban! A te szereteted jele az a kenyér, amelyben önmagadat adod nekünk. A te jelenléted teszi különlegessé e kenyerünket, amely szándékod és rendelésed szerint mindennapi lelki táplálékunk. Segíts minket, hogy szeretetedet továbbsugározzuk környezetünkre és a te minden ember felé megnyilvánuló szereteted igaz tanúi legyünk.

2022. augusztus 18. – Csütörtök (Mt 22,1-14)

cs, 2022/08/18 - 00:00
Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak! Mt 22,1-14

Elmélkedés

Az újabb példabeszéd témája szintén az üdvösség, a mennybe jutás. A szőlőmunkásokról szóló példázat, amit tegnap olvastunk, inkább Isten nagylelkűségét emeli ki. Neki köszönhetjük elsősorban azt, hogy üdvözülhetünk. A mai példabeszéd az érem másik oldalát mutatja, azt, hogy nekünk, embereknek is tennünk kell azért, hogy bejuthassunk a mennybe. Fel kell készülnünk erre, nem bízhatunk vakmerően abban, hogy Isten úgyis megadja kivétel nélkül mindenkinek az örök boldogságot, tehát nem is kell fáradoznunk annak elnyeréséért.

A király ünnepségre készül, meghívja a vendégeket fia lakodalmára. A meghívottak első körébe nyilvánvalóan azok lehettek, akik közeli kapcsolatban voltak az uralkodóval. A szeretetteljes hívás nem talált visszhangra, a meghívottak mindenféle mondvacsinált okkal visszautasítják azt, s ez tiszteletlenségük és udvariatlanságuk kifejezése. A király azonban emiatt nem halasztja el az ünnepséget, újra elküldi szolgáit, akik most már válogatás nélkül mindenkit meghívnak a lakodalomba. Ez az intézkedés sikerrel jár. A jelenlét azonban nem elegendő a király számára, aki jogosan várja el valamennyi vendégtől, hogy az ünnephez illő módon legyen felöltözve.

A hasonlat azt tanítja, hogy Isten mindenkit meghív az örök életre. Ne utasítsuk vissza, hanem fogadjuk el hívását! Lelkünk tiszta ruhája méltó öltözék, hogy helyünk legyen az ünnepen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt ajánlod tanítványaidnak és minden követődnek, hogy az Istenben való gazdagodásra törekedjenek. Ugyanezt tanítod nekünk is. Elismerjük, hogy hiába van rengeteg pénzünk, valójában végtelenül szegények vagyunk, ha a lelki értékeket semminek tekintjük. Hiába gondoljuk magunkat gazdagnak, ha közben nincs szükségünk rád. Hiába gyűjtögetjük és nézegetjük földi kincseinket és javainkat, mert a gazdagság elvakít minket, és nem látjuk meg a szükséget szenvedő embereket. Segíts minket, Urunk, hogy ne az anyagi javakban, hanem az isteni gondviselésben bízzunk! Segíts minket a lelki kincsek gyűjtésében, a jócselekedetek gyakorlásában!

2022. augusztus 17. – Szerda (Mt 20,1-16a)

sze, 2022/08/17 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!” Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók! Mt 20,1-16a

Elmélkedés

Jézus példabeszédei gyakran annyira meglepő fordulatot tartalmaznak, amire a hallgatóság egyáltalán nem számít. Ez a tény, tanításának ez a sajátossága egyértelműen bizonyítja, hogy a példázat tőle származik és nem mástól. Ember biztosan nem talál ki például egy olyan esetet, amelyről a mai evangéliumban olvasunk. Emberileg teljesen ésszerűtlennek és méltánytalannak tűnik a szőlősgazda viselkedése. Miért fogad fel még délben vagy napnyugta előtt egy órával is embereket munkára? A bérmunkások ugyanis normális esetben reggeltől estig dolgoznak. És miért fizet mindenkinek ugyanannyit? Egy dénár fizetséget kapnak azok is, akik egész nap fáradoztak, és azok is, akik egyetlen órát dolgoztak csupán. Ha a történetet a társadalmi viszonyokra értjük és a társadalmi igazságosság elvét keressük benne, akkor igazságtalannak tartjuk a gazda viselkedését. A történet viszont nem erről szól, ezért ne siessünk azzal, hogy igazságtalanságot kiáltunk!

Jézus hasonlata azt szemlélteti, hogy Isten mindenkit meghív az örök életre, az üdvösségre és annak elnyeréséért mindenkinek tennie kell valamit. A jutalom mindenki számára ugyanaz lesz, azaz az örök élet, akár hosszabb, akár rövidebb életet élt valaki. Isten nem az emberi teljesítmény alapján jutalmaz. Fontos, hogy tegyünk valamit üdvösségünk érdekében, de az valójában Isten ajándéka.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te jól ismersz bennünket és bűneink ellenére is meglátod belső szépségünket. Segíts minket, hogy olyanná váljunk, amilyennek te látsz minket! Legyen mindig közel hozzád a szívünk! A szabadság sosem jelentheti a tőled való elszakadást vagy függetlenséget, hiszen éppen a te törvényeid biztosítják számunkra az igazi lelki szabadságot. Ha engedelmeskedünk a te törvényeidnek és nem tekintjük azokat oktalan módon szabadságunk korlátainak, akkor valóban jobbakká válhatunk. Segíts minket, hogy bűneink megvallása után a jó útra térjünk és azon megmaradjunk!

2022. augusztus 16. – Kedd (Mt 19,23-30)

k, 2022/08/16 - 00:00
A gazdag ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek: A gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett, és így szólt: „Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” Ekkor Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők.” Mt 19,23-30

Elmélkedés

A gazdag ifjú eltávozik, meghátrál attól a nemesebb eszménytől, amire Jézus meghívja őt. Vagyonát többre értékeli, mint az örök életet. Fiatal kora miatt jogosan feltételezhetjük, hogy vagyonáért nem saját magának kellett megdolgoznia, hanem örökölhette azt családjától, mégis mennyire ragaszkodik hozzá, s ahhoz a kényelemhez, amelyet számára földi életének további éveiben biztosít. Hová tűnt belőle a lelkesedés, amely néhány perccel korábban még jellemezte? Hová tűnt belőle az örök élet utáni vágy, amely Jézushoz vezette? Lám, az evilági kincsek szeretete mennyire gyorsan képes kiölni az ember szívéből a jószándékot! A gazdag ifjú további sorsa ismeretlen számunkra, egyedül Isten a tudója, hogy végül is eljutott-e az örök életre.

Távozása az apostolokat is megdöbbenti. Talán kissé el is bizonytalanodnak, ezért teszik fel a kérdést Mesterüknek: „Hát akkor ki üdvözülhet?” (Mt 19,25). Ők készek voltak mindent elhagyni és új életet kezdeni Jézusért. Amikor az Úr meghívta őket, akkor ők megtették azt, amit Jézus most a gazdag ifjútól kért. Ők számíthatnak az üdvösségre, az örök életre? Igen, de elsősorban nem lemondásuk jutalmaként, hanem Isten irgalmának és jóságának köszönhetően.

Emlékeztessen minket a történet arra, hogy üdvösségünk érdekében fáradoznunk kell, de végső soron Isten ajándéka az számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Hisszük, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. A tőled tanult szeretet vezet bennünket a törekvésben, hogy békében éljünk veled, a mi Atyánkkal és embertársainkkal. Irgalmas jóságod és megbocsátó szereteted legyen példa számunkra, hogy mindig készek legyünk szeretetből, tiszta szívvel megbocsátani. Taníts minket igazi nagylelkűségre!

2022. augusztus 15. – Hétfő, Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony) (Lk 1,39-56)

h, 2022/08/15 - 00:00
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária megszólalt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába. Lk 1,39-56

Elmélkedés

Életünk végső célja

A Máriáról szóló katolikus hitigazságok közül az ő mennybevételéről szólót ünnepeljük a mai napon, amely ünnepet a magyar hagyomány szerint Nagyboldogasszonynak nevezünk. Még a vallásukat gyakorlóknál is előfordul, hogy mennybevétel helyett mennybemenetelt emlegetnek Mária esetében. Ez a megfogalmazás pontatlan. Jézus Krisztus esetében mennybemenetelt mondunk, ezt ünnepeljük a húsvétot követő negyvenedik napon, mert ő a maga erejéből emelkedett a mennybe. Máriánál másról van szó, hiszen ő nem a maga erejéből juthatott a mennybe, hanem Isten vette fel őt a mennyországba. Jézus édesanyja tehát a földi életből a mindenható Isten közreműködésével juthatott a mennyországba.

Ezt a fogalmi megkülönböztetést használja XII. Piusz pápa az 1950. november 1-jén közzétett, Munificentissimus Deus (A legbőkezűbb Isten) kezdetű apostoli rendelkezésében, amely Szűz Mária mennybevételének hittételét rögzíti. Ez a következőket tartalmazza: „A szeplőtelen, mindenkor szűz Istenanya Mária, földi életpályája befejezése után testével, lelkével felvétetett a mennyei dicsőségbe.”

Szűz Mária tehát a mindenható Istennek köszönheti megdicsőülését, ezért beszélünk következetesen mennybevételről. A hittétel másik érdekessége, hogy nem kívánta eldönteni azt az évszázadok óta tartó vitás kérdést, hogy vajon Mária meghalt-e vagy halál nélkül, más módon jutott fel a mennybe. A hittétel ezért „a földi életpályája befejezése után” kifejezést használja, hiszen nem tudhatjuk biztosan, hogy miként fejeződött be Jézus édesanyjának földi élete. Erről ugyanis nem tudósítanak az evangéliumok. Azt azonban biztosan állíthatjuk, hogy élete a mennyországban teljesedett be. Jézus anyja eljutott az üdvösségre, amelyet Isten minden embernek készített, és amely mindannyiunk végső célja. Ha követni szeretnénk Máriát a mennybe, akkor érdemes követnünk őt az életszentség útján.

Mit kell tennünk üdvösségünk érdekében? Szűz Mária élete választ ad e kérdésünkre. Ő egész életét Isten szolgálatába, a megváltás szolgálatába állította. „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” (Lk 1,38) – válaszolja a názáreti leány az angyalnak, amikor értesül arról, hogy ő lesz a Megváltó anyja. Isten akaratának tökéletes elfogadásáról, az Istennek való teljes önfelajánlásról tanúskodnak e szavak. Alázata és engedelmessége segítsen minket abban, hogy keressük Isten szándékát, elfogadjuk és teljesítsük azt a feladatot, amit Isten számunkra kijelöl. Máriával együtt adjunk hálát a mindenható Istennek, aki életet adott nekünk! Isten hivatást, feladatot, küldetést ad, hogy életünk ne legyen céltalan, hanem szeretetben éljünk. Mutatja az utat, miként juthatunk el a mennybe, és segítségével elháríthatjuk a gonosz kísértéseit, aki meg akar bennünket akadályozni az üdvösségre jutásban. Mária hálaadó éneke szerint boldognak hirdeti őt minden nemzedék (vö. Lk 1,48). Ő erősítse meg bennünk annak tudatát, hogy ha Istentől kapott hivatásunk útján járunk, akkor a földi életben is boldogok leszünk és az örök boldogságra is eljutunk.

Szűz Mária mennybevételének eseménye erősíti bennünk a feltámadás és az örök élet reményét. Őbenne megmutatkozik és az emberek közül elsőként mutatkozik meg az a dicsőség, amelyre Isten meghív minket. Törekedjünk arra, hogy eljussunk a mennyországba!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Édesanyád, Szűz Mária egész élete szolgálat volt, hiszen ő minden pillanatban Isten akaratát kereste és teljesítette. Nem földre szállt angyal ő, hanem ember, mint mi. Emberként született a világra és emberként élte életét. A mennyei megdicsőülésben azért részesült, mert a Megváltó anyjaként élt és Isten nem engedte, hogy testét romlás érje. A mennybe felvett Szűzanya életpéldája arra ösztönöz bennünket, hogy mi is a menny felé törekedjünk. Az ő megdicsőülését, mennybe jutását látva, bennünk, Isten gyermekeiben megerősödik a remény, hogy eljuthatunk az örök életre.

2022. augusztus 14. – Évközi 20. vasárnap (Lk 12,49-53)

v, 2022/08/14 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.” Lk 12,49-53

Elmélkedés

A szeretet tüze

Már az ószövetségi időkben is félelmetes pusztító erőt tulajdonítottak a tűznek, ugyanakkor ismerték tisztító hatását is. A tűz Isten jelenlétének a jele volt, gondoljunk csak például arra, amikor Mózesnek lángoló, de el nem égő csipkebokorban jelenik meg Isten. Mindezeket jó tudnunk, amikor Jézusnak a következő kijelentését olvassuk a mai evangéliumban: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön.” Jézus tehát nem mindent elpusztítani szándékozik a tűzzel, hanem inkább megtisztítani, s ezáltal felkészíteni az embereket az Istennel való találkozásra. Az emberek és a családtagok közti szakadás sem Jézus szándéka, hanem következménye az ő jövetelének, hiszen egyesek engedik megtisztítani magukat a bűnbocsánat tüzében, míg mások elutasítják az Istennel való találkozás e feltételét. Sok családban szinte mindennapi viszálykodás tárgya, hogy az egyik házastárs gyakorolja vallását és a gyermekeket is hitre igyekszik nevelni, a másik viszont nem él vallásosan. Jézus szavait nyugodtan érthetjük úgy, hogy csupán a családi béke kedvéért nem lehet lemondani a vallásgyakorlatról, a templomba járásról vagy a gyermekek hitre neveléséről. Hiszen, ha valaki ezt tenné, házastársa könnyen mondhatná utána, hogy lám, nem is annyira fontos ez a dolog. Az imádkozás sokat segíthet a helyzet feloldásában, a családi béke megtalálásában.

Az első keresztények megtapasztalták, s később az Egyház története folyamán mindvégig megfigyelhető, hogy Jézus tanítása elkerülhetetlen módon szembeállítja egymással a jót és a rosszat, az igazságot és a hazugságot, az igazságosságot és az igazságtalanságot, a békét és az erőszakot, a Jézusban hívőket és a vele szembefordulókat. Jézus kijelentései akkor válnak drámaivá, amikor ezeket az értékeket, illetve hiányokat az egyik oldalon is és a másikon is emberek képviselik, hívők és nem hívők. A szavak összeütközése után következnek a cselekedetek.

Milyen tűzre gondolhatott Jézus? Az Isten iránti szeretet tüzét akarja meggyújtani, felszítani bennünk, hogy ez a tűz megtisztítson minket. Ez jelzi számunkra, hogy Isten minket is kiválasztott, nekünk is szeretné megmutatni önmagát, hogy megismerjük őt és szeretetét. Istent azonban nem mindenki fogadja el, nem mindenki akarja megismerni. Vannak, akik elutasítják. Ez okozza a szakadást az emberek között.

A fentiek mellett a bibliai szóhasználatban a tűz az isteni ítéletet, a végső időkben várható megtisztulást is jelképezi, valamint Isten szavát, amely szintén tisztító hatású annak hallgatói számára. A tisztulási folyamat ugyan fájdalommal jár, mégis elengedhetetlen a megújulás szempontjából. Ennek ismeretében már könnyebben megértjük a következő, szintén kissé rejtélyes mondást. Jézus így szólt: „Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!” A keresztség itt a vízben való alámerülést jelenti, amelyhez hasonlóan Jézus elmerül a szenvedések vizében, elborítja őt a halál hulláma, de szenvedésének és halálának értelme van, mert ebből az állapotból újjá fog születni a feltámadás által. Ez Jézus küldetése, és ennek beteljesítésére vágyakozik. Jézus ilyen értelmű alámerülésének, keresztségének tisztító hatása nem az ő személyén, hanem rajtunk fog megmutatkozni, azaz halála a mi megváltásunkat eredményezi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Gyújtsd fel bennünk és minden ember szívében a szeretet tüzét! Szereteted tüze és fénye oszlassa el az aggodalmaskodás, a hitetlenség, a kételkedés, a békétlenség és a bűn sötétségét! Segíts, hogy megőrizzük és továbbadjuk másoknak is ezt a fényt! Segíts, hogy tovább sugározzuk a hit világosságát, a remény ki nem alvó lángját és a szeretet tüzét! Az általad megígért és elküldött Szentlélek tüze pünkösdkor átalakította és bátorsággal töltötte el az apostolokat. Alakíts át engem is! Tégy csodát velem is! Tégy engem is tüzes lelkűvé, hogy örömhíredet bátran hirdessem!

2022. augusztus 13. – Szombat (Mt 19,13-15)

szo, 2022/08/13 - 00:00
Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!” Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult. Mt 19,13-15

Elmélkedés

Jézus gyermekek iránti magatartása az evangélium témája. Amikor szeretettel fogadja a gyermekeket, korának szokásaival ellentétesen cselekszik. Magatartásán az apostolok elcsodálkoznak, hiszen abban az időben a felnőttek nem hallgattak a gyermekek véleményére, s gyakorlatilag nem érintkeztek egymással a korosztályok. A bölcs felnőttek és az oktalan gyermekek között olyan szakadék húzódott, amelyet csak a felnőtté válás életkorának elérésével lehetett átlépni. E régi szokást ismerve érthetővé válik számunkra, hogy az apostolok miért igyekeztek Jézustól távol tartani a gyermekeket, akik megzavarhatták volna tanítói munkájában vagy éppen pihenésében. Jézus magához hívja a gyerekeket, hogy kifejezze irántuk érzett szeretetét és megáldja őket.

Jézus ráteszi kezét a gyermekekre – olvassuk az evangélium leírásában. Ez a mozdulat azonban nem a csodáknál alkalmazott kézrátétel, amikor érintésére megszűnnek a testi betegségek vagy kiűzetnek a lelket megszállva tartó gonosz lelkek. Nem is az az erőteljes mozdulat, amely képes lecsendesíteni, elnémítani a háborgó tengeri vihart. Itt áldásról van szó, Isten Fiának áldásáról, amelyben szintén erő rejlik. Istengyermeki lelkületünkhöz annak elismerése is hozzátartozik, hogy szükségünk van mindennapjainkban Isten áldására.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

2022. augusztus 12. – Péntek (Mt 19,3-12)

p, 2022/08/12 - 00:00
Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Jézus ezt felelte: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” A farizeusok azonban erősködtek: „Miért írta hát elő Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?” Jézus kijelentette: „Mózes a keményszívűségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem a paráznasága miatt – és mást vesz el, házasságtörést követ el.” Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni.” Jézus így válaszolt: „Nem mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!” Mt 19,3-12

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy egy farizeus a válással kapcsolatban tesz fel Jézusnak egy kérdést, amely így hangzik: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” A kérdés jól tükrözi a korabeli elképzeléseket a válással kapcsolatban. Egyes tanító iskolák lazább véleményt képviseltek, megengedőbbek voltak, és úgy gondolták, hogy bármilyen indok elegendő ahhoz, hogy a férfi megváljon feleségétől. A másik felfogás szerint csak súlyos indokkal szabadott elküldeni a feleséget. Ez egyértelműen egy szigorúbb álláspont. Logikusan gondolkodva feltételezhetjük, hogy ez utóbbi nézetet vallhatta a kérdező farizeus, aki talán helytelennek tartotta a megengedőbb felfogást.

Máté evangélista fontosnak tartja megjegyezni, hogy azért kérdezi a farizeus Jézust, hogy próbára tegye őt. Minden bizonnyal nem a saját véleménye megerősítését szeretné, hanem azt, hogy Jézus olyan kijelentést tegyen, amivel szembehelyezkedik a megengedőbb nézetet vallókkal. Bármilyen állásfoglalás Jézus részéről kivívja a másik csoport ellenszenvét, haragját.

Jézus úgy emelkedik felül a vita szintjén, hogy Isten eredeti szándékára hívja fel a figyelmet, amely szerint Isten a férfi és a nő szeretetközösségét akarja s ebbe nem fér bele a válás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre. Szeretnénk, ha tanításod jó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

2022. augusztus 11. – Csütörtök (Mt 18,21-19,1)

cs, 2022/08/11 - 00:00
Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek. Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából, és Júdea vidékére ment a Jordánon túlra. Mt 18,21-19,1

Elmélkedés

Péter apostol a megbocsátással kapcsolatban kérdezi Jézust, aki egy példabeszéddel világítja meg, hogy miért fontos a megbocsátás. A szolgákról szóló hasonlat azzal zárul, hogy nem számíthatunk Isten irgalmára, ha mi nem vagyunk képesek megbocsátani embertársainknak. De ezt a jézusi kijelentést nem szabad úgy értékelnünk, mintha a mi megbocsátásra való készségünktől függne Isten megbocsátása, hiszen ő irgalmas enélkül is. A „hetvenszer hétszer” kifejezés természetesen nem azt jelenti, hogy számoljuk a megbocsátásainkat, s a 490. után már nyugodtan haragudhatunk, és nem kell többször megbocsátanunk. Az irgalomnak, a megbocsátásnak végtelennek kell lennie. Ne legyünk fukarok a megbocsátással, hanem mindig legyünk készek rá.

Ezt a példabeszédet bizonyára sokan úgy értelmeznék a legszívesebben, hogy csak akkor kell megbocsátanunk embertársainknak, ha valaki bocsánatot kér tőlünk. Még a vallásos emberek között is igen gyakran találkozni ezzel a vélekedéssel. Pedig miként Isten is önmagában irgalmas, nekünk is érdemes gyakorolnunk a megbocsátást akkor is, ha valaki nem kér kifejezetten elnézést tőlünk a vétkéért. Jó lenne eljutnunk a megbocsátásnak erre a magasabb szintjére.

A könyörtelen elszámoltatás, a szívtelen számonkérés és a bosszúállás helyett Jézus új utat ajánl követőinek: a kiengesztelődés, a békesség és a megbocsátás útját. Ez az út vezet csak az irgalom Istenéhez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Erőt vesz rajtam a csüggedés, amikor csalódást okoznak az emberek, terveim kudarcba fulladnak vagy váratlan események forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból, az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De te nem hagysz magamra, hanem mellém állsz, tanítasz és megismerteted önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid, követőid közé! Vezess engem az Atya közelébe, hogy a vele való kapcsolatomat helyreállítsam!

2022. augusztus 10. – Szerda, Szent Lőrinc diakónus és vértanú (Jn 12,24–26)

sze, 2022/08/10 - 00:00
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.” Jn 12,24–26

Elmélkedés

Szent Lőrinc ünnepének evangéliumában Jézus következő szavait olvassuk: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz.” A kijelentés igazsága egyszerű tapasztalat volt az emberek számára, akik évente végezték a vetés és aratás munkáját, hogy biztosítsák családjuk számára a kenyér alapanyagát.

Az egyházi igehirdetés azonban nem a földművelő embereknek szóló mezőgazdasági tanácsot lát Jézus mondásában. Már a kezdeti időkben, azaz a kereszthalált és a feltámadást követően Jézus személyére vonatkoztatták követői e szavakat. Maga Jézus a búzaszem, aki életének feláldozásával a földbe kerül és ott egyedül van (kereszthalála és sírba helyezése), hogy aztán feltámadásával gyümölcsöt hozzon. Az apostolok először veszteségként élik meg Jézus elvesztését, s csak lassan fogják fel, hogy ennek árán történt a megváltás, ennek köszönhető az üdvösség.

A földbe hulló búzaszem példázatának értelmezésekor mégsem állhatunk meg ezen a ponton, hanem ki kell azt szélesítenünk Krisztus minden követőjére, tehát magunkra is. Az Egyház vértanúi, akik halálukban egészen hasonlókká váltak az Úrhoz, szintén búzaszemek. Ha életemet egészen Krisztusnak adom, akkor én is olyan búzaszemmé válhatok, ami bőséges termést hoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Földi küldetésed teljesítése után visszatértél Atyádhoz a mennybe. Tőle jöttél s most hozzá térsz vissza. A mennybemenetel számodra megdicsőülést jelent. Te minden embert a mennybe hívsz és megmutatod nekünk az üdvösségre vezető utat. Segíts, hogy szüntelenül vágyakozzunk az üdvösségre és mindent megtegyünk annak érdekében, hogy halálunk és feltámadásunk után elnyerjük. Mutass nekünk utat a menny felé! Vezess minket az örök életre!

2022. augusztus 9. – Kedd, a keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Jn 15,9-17)

k, 2022/08/09 - 00:00
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!” Jn 15,9-17

Elmélkedés

A mai evangéliumi rész annak a beszédnek a folytatása, amelyben Jézus a szőlőtő és a szőlővesszők kapcsolatához hasonlítja azt a szeretetteljes viszonyt, ami közte és tanítványai között fennáll. Csak Jézushoz kapcsolódva tudunk megmaradni az ő szeretetében, s csak belőle táplálkozva tudjuk teremni a szeretet gyümölcseit.

Jézus lát meg bennünket először, ő szólít meg bennünket, ő választ ki minket, ő hív meg bennünket, tőle indul a szeretet. Erre a hívásra és erre a szeretetre válaszolunk, amikor viszonozzuk szeretetét. Jézus az igazi szőlőtő és ő az igazi szeretet forrása. Néha azt tapasztaljuk, hogy egyesek színlelik vagy hazudják a szeretetet, s emiatt sokak bizalma megrendül, hogy létezik-e egyáltalán igazi szeretet. Igen, létezik. Jézus szeretete igazi, önzés nélküli, feltétel nélküli szeretet. Gondoljunk arra, hogy az emberek iránti szeretetből vállalta a szenvedést és élete feláldozását. Az Úr keresztáldozata ugyanakkor a mennyei Atya emberek iránti szeretetének is a megnyilvánulása. Az Atya odaadta értünk a Fiát és elfogadta a Fiú áldozatát. A kereszten elválaszthatatlanul összekapcsolódik az Atya szeretete és a Fiú szeretete irántunk. A szeretet titkának megértéséhez a kereszt titka vezet el minket. Az igazi szeretetet Istentől tanulhatjuk meg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

2022. augusztus 8. – Hétfő (Mt 17,22-27)

h, 2022/08/08 - 00:00
Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!” Mt 17,22-27

Elmélkedés

Jézus közelgő szenvedéséről beszél a mai evangélium bevezetésében. A tanítványok megérthették szavait, hiszen szomorúság tölti el őket azok hallatán. Ekkor azonban még nem tudhatják, hogy az ő sorsuk is ugyanolyan lesz, mint Mesterüké. Nekik is szenvedniük kell azért, mert Jézushoz tartoznak. Jézus önfeláldozó szeretete az apostolok és a tanítványok számára is példa lesz, miként a mi számunkra is. Az örök életre való feltámadás számunkra akkor válik valósággá, ha az életünk keresztjét Krisztussal hordozzuk.

A részlet második felében egy csodás eseményről olvasunk. Jézus utasításokat ad Péternek arra vonatkozóan, hogy miként járjon el az adó megfizetésével kapcsolatban, s bár az apostol első pillanatban furcsának tarthatta, hogy valóban pénzt fog találni a hal szájában, mégis megteszi a kérést. Itt mégsem az evangéliumok jellegzetes csoda-elbeszéléséről van szó, mert magának a tényleges csodás eseménynek a leírása nem szerepel a történetben.

Jézust az motiválja cselekedetében, hogy ne okozzon botrányt. Máté evangélista ezzel a jelenettel készíti elő a botrány okozásának témáját, amely írásának tárgya a következőkben. Az eset leírásának másik célja annak bemutatása, hogy Jézus a mennyei Atya Fiának tartotta magát, s ez határozta meg földi küldetését, amely az ő keresztáldozatában és feltámadásában teljesedik be.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te földi életed során hirdetted az örömhírt és meggyógyítottad a betegeket, akik gyógyulásukat kérték tőled. Tanításoddal és gyógyításaiddal jelenvalóvá tetted Isten irgalmát az emberek között. Megmutattad, hogy hatalmaddal képes vagy legyőzni a gonoszt s ezáltal megszabadítani az embereket. Segíts minden embert, hogy tanításodban felismerje a követendő utat! Segíts, hogy csodáid növeljék hitünket! Mutasd meg nekünk, Urunk a te szeretetedet, hogy abból táplálkozva kövessünk téged!

2022. augusztus 7. – Évközi 19. vasárnap (Lk 12,35-40)

v, 2022/08/07 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Lk 12,35-40

Elmélkedés

Boldog szolgák

A különféle hivatások az ember részéről megkövetelik a hűséget. Az orvos, a tanító, a pap mindhalálig ugyanazt a munkát végzi, hűséges az emberek szolgálatához, s magukhoz az emberekhez, akiket gyógyít, tanít vagy lelküket gondozza. Ismert a hazához való hűség fogalma is. Bejárhatjuk a világot, hosszabb-rövidebb ideig talán külföldön tartózkodunk, de a nemzetünkhöz való hűség mindig hazahív. A házasság szintén olyan terület, ahol szükség van a hűségre. A nehézségek idején különösen is szükség van a házastársak hűségére, egymáshoz való ragaszkodására, a terhek közös hordozására. Ezekben a példákban lényeges az ember hozzáállása, akarata. Hűséges akarok maradni hivatásomhoz, a hazámhoz és házastársamhoz.

A vallásos ember ismeri az Istenhez és a hithez való hűséget is. Ezt azonban nem az emberi akarat oldaláról érdemes megközelítenünk, hanem onnan, hogy Isten hűséges az emberhez, hűséges az ember felé kinyilvánított szeretetéhez, és Isten adja nekünk az erőt, kegyelmet ahhoz, hogy hűségesek maradjunk hozzá és hitünkhöz. Az Istenhez való hűség arra tanít minket, hogy éberen várjuk az Úrral való találkozást.

Általában nem szeretünk várakozni, s minden várakozást felesleges tétlenségnek tekintünk. Ha várakozásra vagyunk kényszerítve vagy váratlanul olyan helyzetbe kerülünk, amikor várnunk kell, könnyen elveszítjük türelmünket. Ha pedig valaki hibája miatt kell várakoznunk, bizony megneheztelünk rá. A mai evangéliumban Jézus szolgákról, az úr érkezéséről és éberségről beszél, de ez másféle várakozás. A Krisztust váró ember szíve előre tekint, az érkezés pillanatára gondol, a találkozás bekövetkező eseményére, arra a személyre, aki hozzá érkezik. Lelki ráhangolódás ez, hogy valóban létrejöjjön a két személy találkozása. Jézus érkezésére szüntelenül készen kell állnom! Jézus arra figyelmeztet minket, hogy legyünk éberek, mert nem tudjuk, hogy mikor jön el a mi Urunk.

A szolgákat Jézus boldognak nevezi. Egyrészt az úrra való várakozás tölti el őket boldogsággal, amely várakozás számukra bizonyára több mint egyszerű kötelességteljesítés. Másodszor azért lehetnek boldogok az éber szolgák, mert feladatukat teljesítették, s most jutalomra számíthatnak az úrtól. Harmadszor pedig azért boldogok, mert maga az úr szolgál nekik. Az Úr Jézussal való találkozás már előre boldogsággal tölt el minket, akik annak tudatában élünk, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Tudjuk, hogy égi jutalomra csak akkor számíthatunk, ha tiszta lélekkel várjuk a találkozás napját.

A kötelességüket teljesítő szolgákat a hazatérő úr olyan jutalomban részesíti, ami nem volna elvárható tőle: ő szolgálja ki szolgáit. Az úrból így szolga lesz, a szolga pedig megdicsőülésben részesül. E szerepcsere azt szemlélteti, hogy Krisztus hogyan fog bennünket fogadni a mennyben, ha földi életünk során őt szolgáltuk és neki engedelmeskedtünk. Éljünk úgy, hogy ne érjen minket váratlanul a Krisztussal való találkozás, aminek időpontját előre nem tudhatjuk! Éljünk úgy, hogy Krisztus minket is boldognak nevezzen és bevezessen az örökkévalóságba!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre jöveteled időpontját, de biztosak vagyunk abban, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre, türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!

2022. augusztus 6. – Szombat, Urunk színeváltozása (Lk 9,28b-36)

szo, 2022/08/06 - 00:00
Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt, és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak. Lk 9,28b-36

Elmélkedés

Az isteni dicsőség fényében

Egyházunk Urunk színeváltozását ünnepli a mai napon. A színeváltozás eseményére már a VIII. század óta jelentős ünneppel emlékeztek a keleti keresztények, de a nyugati Egyházban csak 1457-ben iktatta be az éves szertartásrendbe III. Callixtus pápa.

Jézus vizen járásának történetével kapcsolatban megállapítottuk, hogy e cselekedetével a mi Urunk az ő istenségét igazolta, mutatta meg tanítványai előtt. A színeváltozáskor részben ugyanerről van szó. Az eseményt röviden, lényegre törően írja le Lukács evangélista. A három kiválasztott apostollal Jézus felmegy egy hegyre, ahol felragyogtatja előttük isteni dicsőségét. Arcának ragyogása és ruhájának vakítóan fehér színe különleges fényről árulkodik, olyan erőteljes világosságról, ami a földi világban nem tapasztalható. Az egyik legősibb emberi kép, hogy Istent a fénnyel, a világossággal azonosítjuk, míg az Isten nélküli állapotot, a kárhozatot és a sátánt a sötétséggel. Az esemény Jézus istenségének feltárása mellett megmutatja azt is, hogy a feltámadásban milyen dicsőség várja az Urat, ezért is történik utalás a feltámadásra az esemény záró részében.

A feltámadás az evangélium egyik legfontosabb üzenete, amelyet azonban nem szabad elválasztani a szenvedéstől és a haláltól. A feltámadásra a halálon át vezet az út, nincs más lehetőség arra, hogy Istenhez végleg megérkezzünk. Jézus számára sem volt más út, ő is végigjárta a szenvedések útját és megtapasztalta a halált, és számunkra is ez az egyetlen út, amelyen az örökkévalóságba juthatunk. Az Úr színeváltozásának eseménye erősítse bennünk a feltámadás hitét!

Az egyházi igehirdetésben évszázadok óta párhuzamba állítjuk a színeváltozás eseményét a Getszemáni-kertben történtekkel. Jézus most a Tábor-hegyre, a másik esetben az Olajfák hegyére ment fel. Mindkét alkalommal ugyanazt a három kiválasztott apostolt viszi magával. E hasonlóságok alapján állíthatjuk, hogy a színeváltozás előrevetíti Jézus szenvedését, amely a Getszemáni-kertben történt vérrel verítékezésével vette kezdetét. Az esemény emellett előre jelzi Jézus feltámadását is. Most is megdicsőült, átváltozott alakban mutatta meg magát az apostoloknak, és a feltámadáskor is a megdicsőült testben megjelenő Jézussal találkozhatnak a feltámadás tanúi. E párhuzamot erősíti, hogy Máté és Lukács evangélista írása szerint az apostolokkal közölt tilalom a feltámadás napjáig szól.

A színeváltozás megerősíti az ószövetséget. Erre utal Mózes és Illés személye, akik az ószövetségi idők legjelentősebb személyiségei. Mózes és Illés próféta jelenléte ebben az értelemben visszamutat a múltba, amelyben a mózesi törvény és a próféták által közvetített isteni üzenet határozta meg az emberek életét, s mutattak utat Isten felé.

Ugyanakkor a különleges esemény előre is mutat, az újszövetségi időkre, amely Jézus megváltó halálával és dicsőséges feltámadásával veszi kezdetét. Péter, Jakab és János csak Jézus szenvedése, halála és a feltámadás általi megdicsőülése után értik meg egykori élményüket, mindazt, amit a hegyen láttak, hallottak és átéltek.

Életünk során nagyon ritkán, talán csak egyetlen alkalommal van részünk igazán mély Isten-élményben. Megpillanthatjuk Jézus dicsőséges arcát, amely erőt ad nekünk ahhoz, hogy kitartsunk mellette, amikor szenvedő arcát szemléljük a kereszten. Bepillantást nyerhetünk abba a dicsőségbe, amely azokra vár, akik Isten akarata szerint élnek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Színeváltozásod alkalmával istenségedet, isteni dicsőségedet tártad fel a kiválasztott apostoloknak. Azért mutattad meg isteni dicsőségedet Péternek, Jakabnak és Jánosnak a Tábor-hegyen, hogy kereszthalálodat látva ne veszítsék el reményüket. Ők később, erre az eseményre gondolva megérthették, hogy a szenvedés útjának végső állomása nem a halál, hanem az Isten által ajándékozott új élet, a feltámadás, amely révén az örök dicsőségbe jutunk. Életünk egyes pillanataiban ugyanúgy átérezhetjük Isten közelségét, ahogyan azt megtapasztalta a három apostol. Add, hogy amikor a kereszthordozás nehézségeit érezzük, szívünkben ott éljen a feltámadás és az isteni dicsőség megtapasztalásának reménye!

2022. augusztus 5. – Péntek (Mt 16,24-28)

p, 2022/08/05 - 00:00
Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen! Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énérettem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint. Bizony, mondom nektek: Az itt állók közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában. Mt 16,24-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus nagyon világosan beszél arról, hogy mi az ember életének legfontosabb célja. Ez nem más, minthogy eljussunk az üdvösségre, azaz ne szenvedjen kárt a lelkünk. A következőket mondja: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?” Sokan persze egészen másfajta életcélt tűznek maguk elé, amely megelégszik az evilági, földi boldogsággal vagy legalábbis azt gondolják, hogy bizonyos földi dolgok megszerzése boldoggá teszi őket. Nem gondolnak arra, hogy a tökéletes boldogság az Istennel való egyesülés a szeretetben. Egyedül Isten végtelen szeretetének a megtapasztalása és annak viszonzása teheti boldoggá életünket. Ha felajánljuk neki életünket és készek vagyunk felebarátaink szolgálatára a testvéri szeretetben, akkor az örök életet nyerhetjük el.

Mit érnénk azzal, ha csak tudnánk az Isten dicsőségéről, de sosem részesedhetnénk az általa nyújtott boldogságból? Mit használna nekünk, ha csupán tudnánk a mennyország boldogságáról, de nem juthatnánk el oda? Isten nekünk szeretné ajándékozni a tökéletes boldogságot és Jézus Krisztus személyében, aki az üdvösség egyedüli közvetítője, megmutatja számunkra az üdvösségre vezető utat. Törekedjünk az örök élet elnyerésére!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága! Te vagy az én világosságom. Veled nem járok sötétségben, hanem Isten felé visz életutam. Te a sötétségből a világosságra hívsz, és azt kéred tőlem, hogy a világosság fiaként éljek. Ha a te követődként, a világosság igaz fiaként élek, akkor magam körül szétsugárzom az isteni fényt és szeretetet. Az örök világosság felé vezető utamon legyen közbenjáróm édesanyád, Szűz Mária, aki méhében hordozott téged, a világ világosságát! Segíts, hogy letérjek a bűn sötét útjáról és mindig a hit világosságának útján járjak!

2022. augusztus 4. – Csütörtök (Mt 16,13-23)

cs, 2022/08/04 - 00:00
Abban az időben: Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Ezt válaszolták: Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. Ő tovább kérdezte őket: Hát ti, kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is. Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás. Ettől kezdve Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól; megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled! Mire ő Péterhez fordult: Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére! Mt 16,13-23

Elmélkedés

Péter hitvallását követően Jézus a rá váró szenvedésekről beszél apostolainak. Nem csupán értetlenséget váltanak ki szavai, hanem Péter apostol részéről ellenkezést is: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Bizonyára azért tiltakozik, mert nem érti, hogy az Úr a megváltás titkába avatja be őket. A megváltás pedig úgy fog megtörténni, ahogyan azt a mennyei Atya akarja és nem úgy, ahogyan az ember jónak látná. Péter és apostoltársai talán szívesebben örültek volna egy dicsőségesen az emberek elé lépő Messiásnak. Ez meg is történik majd Jézus feltámadásával, de ehhez át kell lépnie az Úrnak a halál kapuján. Csak miután mindez megtörtént, azaz a kereszten Isten terve szerint beteljesedett a megváltás, és miután a feltámadás új fénybe állítja azt, akkor értik meg az apostolok, hogy mit akart az Atya.

Jézus szenvedésére és halálára gondolva néha talán Péter értetlenségéhez hasonlóan mi is kérdéseket teszünk fel. Miért kellett a megváltásnak éppen kereszthalál által történnie? Miért nem más módot választott a mennyei Atya? E kérdések elárulják, hogy emberi elképzeléseink sokszor messze eltérnek Isten szándékaitól. Milyen jó volna mindenben elfogadni Isten terveit! A jelenet azt is tanítja, hogy Jézus tudatosan vállalja a szenvedést, tudatosan hozza meg áldozatát, mert engedelmeskedni akar az Atyának. Tudok-e mindenben engedelmeskedni Istennek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Nagylelkűségedet csodáljuk az Oltáriszentségben, amelyben titokzatos módon jelen vagy és magadat adod nekünk. Szeretettel hívsz minket, hogy testeddel táplálkozzunk és veled éljünk. Köszönöm és hálás szívvel fogadom el hívásodat, hogy az Oltáriszentségben téged vegyelek magamhoz és bennem élj! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva