Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 4 óra 1 másodperc

2024. január 12. – Péntek (Mk 2,1-12)

p, 2024/01/12 - 00:00
Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?” Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!” Mk 2,1-12

Elmélkedés

A leprás meggyógyításának története kapcsán már szót ejtettünk arról, hogy Jézus meg akar minket szabadítani a bűntől. Az isteni irgalmasság, a megbocsátás lényeges eleme Jézus tanításának. A bűnbocsánat gondolata kerül előtérbe a mai evangéliumban is. A béna ember meggyógyulása egyúttal azt is jelenti, hogy megszabadul bűneitől, azaz a testi gyógyuláshoz szorosan kapcsolódik a lelki megtisztulás.

A történetben szereplő személy teljesen magatehetetlen. Barátai vagy rokonai segítsége nélkül egyetlen lépést sem képes tenni, esélye sincs arra, hogy Jézus közelébe kerüljön. Mozgásképtelenségéhez hozzájön, hogy emberileg nem sok esélye van a gyógyulásra. Betegsége, bénasága miatt olyan helyzetben van, amelyből sem saját erejével, sem más emberek segítségével nem képes szabadulni.

A bűnös ember pontosan ilyen helyzetben van. Nem képes önmagát megszabadítani és mások sem tudják bűneit elvenni. Egyedül Istennek van hatalma a bűnök eltörlésére. Jézus tehát kétféle módon is igazolja istenségét: egyrészt isteni hatalmával képes megszüntetni a testi bajt, a bénaságot, másrészt hatalma van a bűnök eltörlésére. A kívülállók számára a szemmel látható csoda, hogy tudniillik a béna saját lábán távozik, igazolja, hogy a láthatatlan csoda, a bűnök megbocsátása is valóban megtörtént.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas mennyei Atyánk! A te gyermekeid vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy szeretett gyermekednek nevezz bennünket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét! Segíts minket, hogy irgalmad és megbocsátásod által újjászülessünk! Isten Fia, Jézus Krisztus, hirdetted és elhoztad nekünk az Atya irgalmát. Taníts minket alázatra és igaz bűnbánatra! Szentlélek Isten, aki a kiengesztelődés forrása vagy! Világosíts meg minket, hogy minden szegényben és rászorulóban Jézust lássuk, akivel jót tehetünk, amikor irgalmasak vagyunk hozzá!

2024. január 11. – Csütörtök (Mk 1,40-45)

cs, 2024/01/11 - 00:00
Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.” Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. Mk 1,40-45

Elmélkedés

Ha hittel közeledek Jézushoz, alázattal letérdelek előtte, és kifejezem, hogy szükségem van rá és segítségére, akkor ugyanazt a választ kapom tőle, mint a leprás: „Akarom! Tisztulj meg!” Ez a válasz reményt ad az élet minden kihívása közepette.

Mit akar nekem adni az Úr? Mit akar megtisztítani bennem? Mit szeretne újjáalkotni az életemben? Meg szeretne minket tisztítani attól, ami akadályoz bennünket a testi-lelki fejlődésben. Meg akarja szüntetni azokat a benső akadályokat, amelyek távol tartanak minket Istentől, azaz meg akarja szüntetni bennünk a bűnt. A lepra a mi esetünkben a bűneinket jelképezi. A bibliai időkben a lepra nem csak egy rendkívül súlyos és abban a korban gyógyíthatatlan betegség volt, hanem azzal is járt, hogy elszigetelte a betegségben szenvedőket a közösségtől, tilos volt számukra az érintkezés az egészséges emberekkel.

A bűn ugyanígy kárt okoz a lelkünkben, tönkreteszi kapcsolatainkat az emberekkel és megszünteti az Istennel való közösséget. A bűntől Isten képes megszabadítani minket. Neki hatalma van a gonosz felett és hatalma van a bűnök eltörlésére. Lelkünk megtisztulása érdekében Jézus elé kell borulnunk, meg kell vallanunk őszintén bűneinket és bocsánatot kell kérnünk. És Jézus így szól hozzánk a szentgyónásban: Akarom, tisztulj meg!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk! Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni! Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk!

2024. január 10. – Szerda (Mk 1,29-39)

sze, 2024/01/10 - 00:00
Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. (Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. Mk 1,29-39

Elmélkedés

Jézus mindennapi tevékenységébe enged bepillantást a mai evangélium. A jelenetben az ördögűzések kapnak hangsúlyt, kétszer is említést tesz róluk az evangélista ebben a rövid részben. Péter anyósának meggyógyítása is ebbe az irányba mutat, hiszen Jézus mozdulatainak hatására úgy távozik belőle a láz, miként az ördögök távoznak a megszállottakból.

Érdekes mozzanat, hogy Jézus „nem engedte megszólalni” az ördögöket. A tegnapi részben láttuk, hogy az őt Isten Szentjének nevező ördögnek Jézus azt parancsolja, hogy hallgasson el, most pedig még megszólalni sem engedi őket. Miért teszi ezt Jézus? Az első századok egyházatyái azzal magyarázzák a dolgot, hogy bár a gonosz lelkek tisztában voltak azzal, hogy Jézus a Messiás, nem értették ennek lényegét, nem tudták, hogy fog megvalósulni Jézus messiási uralma. Jézus bizonyára nem akarta, hogy féligazságok terjedjenek róla, és azt sem, hogy éppen a gonosz lelkektől tudják meg az emberek, hogy ki ő. Jézus pontosan tudja, hogy a gonosznak nem érdeke, hogy az igazságot, a teljes igazságot mondja el róla, hiszen az ördögnek az a célja, hogy megtévessze, félrevezesse az embereket.

A történet arra figyelmeztet minket, hogy a gonosz létezik, a kísértések valóságosak az emberek számára. Ugyanakkor a gonosz nem tud teljes befolyást szerezni az ember felett, hiszen Isten hatalma nagyobb, mint az övé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te azért hívtad meg egykor tanítványaidat, hogy a te tanúid legyenek. Tanúskodjanak arról, amit tanítottál és cselekedtél. Ők megismerték a te életedet, veled éltek, s látták találkozásaidat az emberekkel. Te arra hívsz bennünket, hogy megismerjünk téged és tanításodat, és legyünk tanúid a világban. Tőled kapott küldetésünk mindenkihez szól, örömhíredből senki nem lehet kizárva, irgalmad mindenki felé kiárad. Taníts minket arra, hogy engedelmes szolgáid legyünk, akik művedet alázattal folytatjuk annak érdekében, hogy Isten országa szüntelenül növekedjen.

2024. január 9. – Kedd (Mk 1,21-28)

k, 2024/01/09 - 00:00
Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. Mk 1,21-28

Elmélkedés

Márk evangélista alapvetően három messiási címet alkalmaz Jézus személyére. Az első és legfontosabb az Isten Fia megnevezés. Az evangélista szerint ez írja le legpontosabban Jézus származását és küldetését. Jézus az Istennek, azaz a mennyei Atyának a Fia, akinek az a küldetése, hogy Fiúként teljesítse az Atya akaratát. A második megjelölés, amit Márk szívesen használ Jézusra vonatkozóan, hogy ő a Krisztus, azaz a Fölkent. Ez a megjelölés idővel Jézus személynevévé vált az igehirdetésben. A harmadik megnevezés szerint Jézus az Emberfia. Ez arra utal, hogy Jézus emberségében titokzatos módon benne rejlik az ő isteni dicsősége.

Érdekes, hogy ezek a megjelölések emberek szájából hangzanak el, tehát emberi felismerések, tanúságtételek, de a gonosz lélek, az ördög nem mond ilyet Jézusról. Ő is tisztában van Jézus különleges hatalmával, ezért nevezi őt Isten Szentjének, miként azt a mai részletben olvassuk. Ezzel a megnevezéssel a gonosz lélek rögtön szembehelyezkedik Jézussal. Az egyik oldalon van ő, az ellentétes oldalon pedig az Isten Szentje, aki azért jött, hogy lerombolja, megsemmisítse az ördög erejét. Az ördögűző csoda azt igazolja, hogy Jézus isteni hatalma erősebb a gonosz hatalmánál, tehát képes megszüntetni annak ártó befolyását. Kérjük Isten segítségét a gonosz hatalma ellen!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség lelkületét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nélküled semmi vagyok, önmagamtól semmire sem jutok. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

2024. január 8. – Hétfő (Mk 1,14-20)

h, 2024/01/08 - 00:00
Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt. Mk 1,14-20

Elmélkedés

A karácsonyi időszak elmúltával a liturgikus év során elkezdődik az évközi idő. A következő hetekben, egészen a nagyböjt kezdetéig, Szent Márk evangéliumát vesszük sorra. Márk evangélista művének egészére tekintve azt láthatjuk, hogy őt egyetlen nagy kérdés foglalkoztatja: Miért halt meg Jézus a kereszten? Jogosan tűnik úgy számunkra, hogy azért írja meg evangéliumát, hogy erre a fő kérdésre választ adjon. A felelet pedig nem egy titokzatos, megfejthetetlen vagy az emberi értelem számára felfoghatatlan dolog, hanem Jézus egész élete, tanítása és csodás cselekedetei adják meg a választ. Márk tehát azzal a szándékkal írja le Jézus tevékenységét és ismerteti tanítását, hogy az olvasókat elvezesse a kereszthez, a kereszt titkához, amely nem megmagyarázhatatlan rejtély, hanem a megváltás csodálatos eseménye. Ha ezt a szempontot szemünk előtt tartjuk, könnyen felismerjük és megértjük a szenvedésre és a kereszthalálra való utalásokat, azokat az alkalmakat, amikor Jézus előre megjövendöli szenvedését, azaz egész nyíltan beszél a rá váró halálról. A történetek során újra és újra találkozunk majd azzal, hogy Jézust nem fogadják el, ellenségesen fordulnak felé, amely esetek előrevetítik az ő végső elutasítását, amely elítélésében és keresztre feszítésében ölt testet.

Az evangélium olvasásával napról napra közelebb kerülünk a kereszthez, a megváltás titkához.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg.

2024. január 7. – Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése (Mk 1,7-11)

v, 2024/01/07 - 00:00
Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” Mk 1,7-11

Elmélkedés

A keresztség kegyelme

A mai napon Jézus megkeresztelkedését ünnepli Egyházunk. Az evangéliumok szerint azzal kezdődik el Jézus nyilvános működése, hogy megkeresztelkedik Jánosnál a Jordán folyó vizében. A megnyíló ég, a galamb alakjában leszálló Lélek és a mennyei hang annak kinyilatkoztatását készíti elő, hogy Jézus a mennyei Atya szeretett Fia. Jézus eddig Názáretben, családja körében élt és nevelkedett, de ezekről az évekről nagyon keveset tudunk meg a Szentírásból. Jézus 30 éves, amikor megkezdi működését, meghirdetve Isten országát. Tanítványokat vesz maga mellé, akik vele együtt végigjárják a városokat és a falvakat mindenütt a bűnbánatot hirdetve.

Az ősegyház idején, az első keresztények számára komoly nehézséget jelentett, hogy Jézus megkeresztelkedik a bűnbánat keresztségével. A Keresztelő Jánoshoz érkező emberek bűnbánatuk jeleként keresztelkedtek meg, és a keresztség szentségének hatása a bűnöktől való megszabadulás a mi esetünkben is. Jézus viszont teljesen bűntelen volt, tehát neki egészen más miatt kellett megkeresztelkednie. Máté evangélista egyébként az esemény leírásakor beszámol arról, hogy maga Keresztelő János is értetlenül áll a hozzá érkező Jézus előtt, s úgy gondolja, hogy éppen fordítva kellene mindennek történnie, azaz Jézusnak kellene őt megkeresztelnie (vö. Mt 3,14-15). Jézus viszont ragaszkodik ahhoz, hogy a többi bűnös ember között ő, az ártatlan is részesüljön a vízkeresztségben János által. A mi Urunk ezáltal is kifejezi, hogy magára akarja venni minden ember bűnét, mert ez az Atya akarata, ezt a küldetést kapta Atyjától.

Keresztségünk által Jézushoz váltunk hasonlóvá és a bűnbánat útjára léptünk, hogy Krisztusban újjászülessünk és mi is az Atya gyermekeivé váljunk. A vízzel való leöntés, illetve a vízben való alámerítkezés jelképe az istengyermekséget eredményezi számunkra, valamint azt, hogy felvételt nyertünk az Egyház közösségébe. Keresztségünk napjától kezdve elszakíthatatlanul Jézushoz tartozunk. Amikor a szülők gyermekük megkeresztelését kérik az egyháztól, akkor nem csupán egy hagyománynak engedelmeskednek, hanem arról a meggyőződésükről tesznek tanúságot, hogy az Istenhez és az Egyházhoz való tartozás olyan érték számukra, amellyel gyermeküket is gazdagítani szeretnék. A keresztség kiszolgáltatásának szertartása közben a szülők gyermekük helyett és nevében tesznek hitvallást, és ígéretet tesznek arra, hogy vallásos nevelésben részesítik őt, amelyben a keresztszülők is segítik őket. Érdemes tudatosítani magunkban, hogy mekkora érték számunkra a keresztségben egykor kapott kegyelem, a Krisztushoz való tartozás és a benne való újjászületés.

Karácsonykor Jézusnak, az Isten Fiának a születését ünnepeltük. Ezt hirdette az angyalok éneke, aztán jöttek a pásztorok, hogy kifejezzék hódolatukat a Gyermeknek, akiben Isten Fiát ismerték fel. A háromkirályok tegnapi ünnepén arra emlékeztünk, hogy az egész világ előtt nyilvánvalóvá vált Jézus istensége. A mai ünnep megkoronázza ezeket a tanúságtételeket, hiszen a Szentlélek száll le a Jordán folyó vizéből kiemelkedő Jézusra, s magának a mennyei Atyának a tanúskodó szava hallatszik az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” (Mk 1,11). És bár a mindenható Isten ezen tanúságtételénél nagyobb nem létezik, mégis hiányzik még egy vallomás a felsorolás végéről. Az én vallomásom. Hiszem-e, hogy a betlehemi istálló szalmáján fekvő Gyermek, aki előtt letérdeltek a pásztorok, s akinek értékes ajándékokat vittek a napkeleti bölcsek, valóban az Isten Fia? Hiszem-e, hogy az a Jézus, akiről megkeresztelkedésekor maga az Atya tanúskodott, valóban Isten?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A mai ünnep emlékeztet minket az Egyház és minden megkeresztelt ember sajátos küldetésére. Arra a küldetésre, amely a te mennybemeneteledkor mondott parancsodból fakad: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28,19). A mi környezetünkben is élnek olyanok, akik nincsenek megkeresztelve. Nem ismerik Istent, de bizonyára jószándék van a szívükben. Adj nekünk erőt, hogy segítsük őket elindulni a hit útján! Adj nekünk bátorságot annak megvallására, hogy semmi sincs nagyobb ebben a világban, mint megismerni téged és semmi nem adhat nagyobb boldogságot az embernek, mint hozzád tartozni.

2024. január 6. – Szombat, Urunk megjelenése (Vízkereszt) (Mt 2,1-12)

szo, 2024/01/06 - 00:00
Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!” Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba. Mt 2,1-12

Elmélkedés

Megtalálni a Megváltót

Ma, Urunk megjelenésének ünnepén, vagy ahogyan a magyar hagyomány mondja, Vízkereszt napján, azokra a napkeleti bölcsekre emlékezünk, akik az égen feltűnő új csillagot követve elindultak, hogy megkeressék a betlehemi Gyermeket. Az ő történetüket, az ő viszontagságoktól sem mentes útjuk történetét hallottuk az evangéliumban. Lelkesedésüket Jeruzsálemben rémület fogadja a király és a nép részéről. Mivel az ország fővárosában nem találják meg az újszülött királyt, tovább indulnak, és ekkor újra feltűnik az égen a jel, s elvezeti őket Betlehembe a Gyermekhez. Földre borulva fejezik ki hódolatukat Jézus előtt és átadják ajándékaikat: aranyat, tömjént és mirhát, majd visszatérnek hazájukba.

Jézus születésének történetében kétszer találkozunk kereső emberekkel. Karácsony éjjelén az angyali énekszóra a betlehemi pásztorok indultak útnak, hogy megkeressék az újszülöttet, ma pedig a csillag fényét követve a napkeleti bölcsek indulnak el, hogy szintén Jézushoz menjenek. A pásztorok szegények voltak, akik szegényes ajándékokat vittek magukkal, a bölcsek pedig gazdagabbak voltak, akik drága ajándékokat vittek. A pásztorok és a bölcsek egészen különböző társadalmi helyzetben voltak, de van egy közös vonásuk, hiszen ugyanaz a cél vezette őket: megtalálni a Megváltót. A pásztorok egy embert, egy gyermeket kerestek, a napkeleti bölcsek pedig egy leendő királyt. A pásztorok, akik a város környékén őrizték a nyájat, egészen rövid utat tettek meg, és szinte biztos, hogy egy óránál kevesebbet kellett keresniük Jézust. A napkeleti bölcsek viszont hosszú útra indulnak, elhagyják hazájukat, és több száz kilométeres, hónapokig tartó, kimerítő utazás után érkeznek meg Betlehembe.

A Jézus születésekor tapasztalt égi jelenségnek egészen különlegesnek kellett lennie, ha hosszú vándorlásra késztette a napkeleti bölcseket. Valószínűleg nem csupán pillanatnyi fényesség lehetett az égbolton, hanem hosszabb ideig látható volt. Korunk csillagászait is érdekli a betlehemi csillag, ők égitestek ritka együttállásával igyekeznek magyarázni az egykori jelenséget. A hívő emberek elsősorban nem a tudományos magyarázattal foglalkoznak, hanem isteni jelnek tekintjük a csillagot, amelynek ragyogása utat mutat Betlehem felé, Isten Fia felé.

A mai napon nem a napkeleti bölcseket vagy a csillagot ünnepeljük, hanem Jézust, aki Isten Fiaként jelent meg az egész világ előtt. Urunk megjelenésének ünnepét sokan második karácsonynak is nevezik. Az őskeresztény korban és a keleti ortodox egyházban Urunk születését és megjelenését egy napon ünnepelték, de a nyugati egyház liturgikus rendjében idővel két önálló ünneppé vált, ahogyan napjainkban is az. Ma tehát újra útnak indulunk lélekben Betlehem felé, és a bölcsekkel együtt követjük az égi jelet, amely elvezet bennünket Megváltónkhoz és Üdvözítőnkhöz.

Sokan panaszkodnak, hogy nem érzik Isten jelenlétét a világban. A háborúk és a természeti csapások azt jelzik szerintük, hogy Isten nincs jelen a világban és nem segít a bajbajutott embereken. Hívő emberként egészen másként látjuk mindezt. Isten jelen van a világban, csak sokan nem veszik őt észre. Isten ma is szól az emberekhez, csak sokan nem hallják meg őt. Isten napjainkban is mutat jeleket, csak sokan nem ismerik fel ezeket.

Ha a napkeletről érkező embereket nem tudjuk utánozni abban, hogy aranyat vagy más drága ajándékokat viszünk Istenünknek, legalább utánozzuk őket a bölcsességükben. Ismerjük fel az isteni jeleket és kövessük Isten útmutatásait életünkben! Ez az igazi bölcsesség.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Betlehemi kis Jézus! Nem mondogathatjuk örökké neked, a szent Istennek, hogy aludj csak nyugodtan! Nem kívánhatjuk tőled, hogy jövő karácsonyig aludj és lehetőleg ne zavarj minket évközben! Vízkereszt napja, a napkeleti bölcsek ünnepe ma felébreszt minket a karácsonyi nosztalgiázásból. Ez a nap felnyitja szemünket, hogy benned ne csak egy gyermeket lássunk, hanem meglássuk a Megváltót és az Üdvözítőt, Megváltónkat és Üdvözítőnket. Uram, neked köszönhetem, hogy megszabadulhatok a bűntől és neked köszönhetem, hogy az üdvösségre juthatok. Taníts engem a gyermeki lelkületre, az Istenre való ráhagyatkozásra, az Istenben való gyermeki bizalomra és a feltétlen engedelmességre!

2024. január 5. – Péntek (Jn 1,43-51)

p, 2024/01/05 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,43-51

Elmélkedés

A tegnapi evangélium kapcsán arról elmélkedtünk, hogy a tanítványi élet egyszerű lépésekkel indul. A mester és a tanítvány első találkozása meghatározó mindkettőjük számára, s ettől kezdve közös úton haladnak. A tanítvány pedig elmondja első élményét és további tapasztalatait ismerőseinek, s ennek köszönhetően újabb személyek válnak tanítvánnyá. Erről szól a mai evangéliumi részlet. Jézus meghívja Fülöpöt, aki aztán Jézushoz vezeti Nátánáelt. Hasonló történt a tegnapi részben is. András kapott meghívást, és ő vezeti el testvérét, Pétert Jézushoz. Ha Jézus egyszer meghív egy jó és alázatos embert, hogy kövesse őt, és ez a személy válaszol, akkor benső késztetést érez, hogy örömét megossza barátaival, ismerőseivel. S akik hallják a tanítvány elbeszélését, tanúságtételét, azok kíváncsiak lesznek a mesterre.

Miután megismerjük és megszeretjük Istent és úgy döntünk, hogy követjük őt, akkor nem zárjuk szívünkbe a megtérés örömét, mert szeretnénk, hogy mások is megtapasztalják azt a lelki békét és örömöt, amelyet azáltal találtunk meg, hogy Krisztus tanítványaivá váltunk.

Tanítványi életem ösztönöz-e másokat, hogy elinduljanak a Krisztus-követés útján? Ha sugárzik belőlem a tanítványi élet öröme, akkor Isten rajtam keresztül fogja megérinteni azokat, akik nyitott szívvel keresik őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is tehernek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban! Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel! Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm!

2024. január 4. – Csütörtök (Jn 1,35-42)

cs, 2024/01/04 - 00:00
Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.” Jn 1,35-42

Elmélkedés

A tegnapi evangélium kapcsán megemlítettük, hogy a Jézussal való találkozás és személyében a Megváltó felismerése milyen változást, fordulatot hozott Keresztelő János életébe. Ettől kezdve Jézusra irányítja a figyelmet és azt sem bánja, hogy saját tanítványai ettől kezdve Jézus követőivé válnak. Ha velünk történne hasonló, talán bosszankodnánk miatta vagy hűtlenségnek tartanánk, de Jánosban meg sem fordul hasonló gondolat. Ő megérti, hogy Jézus jövetelével az ő küldetése befejeződött, s valóban, hamarosan bebörtönzik és kivégzik.

János nyugodt, mert tudja, hogy saját küldetését teljesítette, és örül, mert tanúságtételének van eredménye. A mai részlet tehát egy újabb találkozást ír le, a két tanítvány Jézussal való találkozását, amely a tanítványi élet kezdete. Mennyire egyszerű és magától értetődő a követés vágyának kifejezése, a meghívás és annak elfogadása! Elhangzik egy egyszerű kérdés, amely több mint kíváncsiság, hiszen valójában annak kifejezése, hogy valaki mestert keres, tanítvány szeretne lenni. Jézus rögtön megérti ezt, ezért elhangzik részéről a meghívás, azaz örömmel fogadja a két tanítvány közeledését, kész megosztani velük az életét. Nem kezdi el őket tanítani, hanem egyszerűen meghívja őket, hogy kövessék.

Nem különleges dolgokat kell Jézustól várni, hanem egyszerűen el kell indulni nyomában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

2024. január 3. – Szerda (Jn 1,29-34)

sze, 2024/01/03 - 00:00
Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Jn 1,29-34

Elmélkedés

Máté, Márk és Lukács evangéliumában egyaránt megtaláljuk Jézus megkeresztelkedését, János evangélista viszont magát az eseményt nem említi meg. Az ő művében Keresztelő János külső szemlélője annak, hogy Jézusra leszáll galamb alakjában a Szentlélek. Mivel ez a leírás nyilvánvalóan megfelel annak, amit a másik három evangéliumban olvasunk a megkeresztelkedéssel kapcsolatban, ezért jogosan gondoljuk, hogy ekkor hangozhatott el Keresztelő János tanúságtétele, amit a mai részben olvasunk.

Érdemes felfigyelnünk arra, hogy milyen változást eredményezett János életében a Jézussal való találkozás. Eddig az volt a küldetése, hogy bűnbánatot hirdessen az embereknek és felkészítse a népet a Megváltó érkezésére. Ezt a küldetést kapta Istentől, ennek szentelte életét. Most felismeri Jézus személyében a Megváltót, tehát megértette, hogy amiről eddig beszélt, az megvalósult. Mostantól tehát rámutat Jézusra és hozzá irányítja az embereket.

Küldetésében ez a fordulat abból fakad, hogy lelke mélyén meg van győződve arról, hogy Jézus a Megváltó, az Isten Báránya. Az Úr előhírnökének példája azt üzeni nekünk, hogy hallgassunk a lelkünk mélyén megszólaló hangra, mert Isten így ad számunkra üzenetet. Ha hallgatunk erre a hangra és igazságként fogadjuk el, akkor ez válik számunkra életünk és Jézusról szóló tanúságtételünk forrásává.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a történelmi idő egy bizonyos pontján megszülettél és beléptél az emberek számára élettérként szolgáló teremtett világba, jelen voltál a világ kezdetekor, a teremtéskor is. Az ég és a föld, Isten teremtetlen és teremtett világa, láthatatlan és látható világa az idő egy pontján összeér. Isten végtelen hatalma a te gyermeki gyengeségedben láthatóvá vált, Isten végtelen szeretete emberközelségbe került. A mi csodálatunk immár nem csak a teremtett világnak és a Teremtőnek szól, hanem neked, az Isten Fiának is, aki emberré lettél, s aki születéseddel újjáteremted a világot és elhozod minden ember számára az újjászületés lehetőségét.

2024. január 2. – Kedd (Jn 1,19-28)

k, 2024/01/02 - 00:00
Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt. Jn 1,19-28

Elmélkedés

A mai evangéliumunkban Keresztelő János még látszólag sem beszél önmagáról, amikor személyéről és küldetéséről kérdezik, hanem az eljövendő Jézus szolgálatára irányítja a figyelmet. Elismeri, hogy küldetése, a bűnbánat jeleként a vízzel való keresztelés előkészület annak jövetelére, aki utána fog érkezni. Most még nem nevezi meg, hogy kiről beszél, de a következő napok evangéliumi szakaszaiban már erről lesz szó.

Keresztelő János személyével már találkoztunk az adventi időszakban, és megállapítottuk, hogy alázatos ember. Erre utal kijelentése: „aki utánam jön, még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez az alázatos beismerés teszi őt valójában naggyá! Egyszerű életvitele hitelessé teszi őt az emberek előtt, alázata pedig naggyá teszi őt Isten előtt.

Naggyá akarunk válni? Szeretnénk kivívni az emberek elismerését? Velünk született vágyak ezek, miként a boldogság utáni vágyakozásunk. Szeretnénk, hogy az életünknek legyen értelme és célja. A kérdés az, hogy miként érhetjük ezt el, hogyan tudunk naggyá válni? Azt hamar észrevehetjük, hogy ha más emberek fölé szeretnénk kerekedni, az számos bűnös cselekedethez, mások megalázásához vezet. Ez egészen biztosan nem tetszik Istennek.

Valójában nem a siker, nem a gazdagság, nem a hatalom vagy mások elismerése tesz minket naggyá, hanem az, hogy életünket alázattal Isten szolgálatára szenteljük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre hívebben kövesselek. Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

2024. január 1. – Hétfő, Szűz Mária, Isten Anyja (Újév) (Lk 2,16-21)

h, 2024/01/01 - 00:00
A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna. Lk 2,16-21

Elmélkedés

Mária szeretetével

A karácsony utáni nyolcadik napon az egyházi év rendje szerint Szűz Máriát, mint Isten Anyját ünnepeljük. Jézus születésének ünnepén elsősorban a betlehemi Gyermekre, az újszülött Jézusra figyeltünk, ma pedig az ő édesanyjára.

Az első keresztény századokban elméleti vita alakult ki arról, hogy Mária csak Jézusnak, a valóságos embernek az anyja, vagy Jézusnak, a valóságos Istennek is anyja. Egyesek azt vélték ugyanis, hogy csupán az ember Jézust szülte világra, de az Istent nem. Emellett azonban az igehirdetésben az apostoli kortól kezdve jelen voltak az „Istenanya” és „Istenszülő” kifejezések, s ennek köszönhetően, mintegy a hitvitát lezárva az efezusi zsinat 431-ben egyértelműen megfogalmazta és hittétellé tette Mária Istenanyaságát.

Mit jelent számunkra, hogy Máriát Isten anyjának tiszteljük? Mit jelent a hitünk megélésében, hogy ő a mennyből anyaként tekint ránk? A hívő emberek szívesen keresik fel világszerte a Mária-kegyhelyeket, mert találkozni szeretnének Jézus anyjával, Isten anyjával. Találkozni akarnak azzal, aki édesanyaként gondoskodott Jézusról és ismeri és szereti az Úr követőit. Találkozni szeretnének Máriával, aki édesanyaként hallgatja meg őket és oltalmazza őket. Ez az Istenanya igazi titka. Hozzá fordulhatunk fohászainkkal, egy édesanyához, és imádkozhatunk családunkért, gyermekeinkért, szeretteinkért. Mária számára az anyaság vállalása azt jelentette, hogy mindenben kész volt együttműködni Istennel, kész volt engedelmeskedni Istennek. Ez talán kihívást jelent a mai nők számára, hogy akik vállalják az anyai hivatást, azok vállalják egyúttal az Istennek való engedelmességet is! Az élet továbbadása, az élet szolgála jelentsen minden földi édesanya számára Istennek végzett szolgálatot!

A katolikus dogmatika Mária istenanyaságából vezeti le, hogy ő egyúttal az Egyház anyja is, s minden hívő égi édesanyjaként és közbenjárójaként elválaszthatatlan Krisztus Egyházától, amely magába foglalja a hívőket. Jézus édesanyjának és az Egyháznak a kapcsolatát most abból a szempontból nézzük meg, hogy az Egyház maga is anya, s nem véletlenül nevezzük igen gyakran Anyaszentegyháznak. Ha Jézus megtestesülésének kezdetére, az angyali üdvözletre gondolunk, akkor láthatjuk, hogy a názáreti leány azáltal vált anyává, hogy hittel elfogadta Isten szavát és igent mondva Isten akaratára méhébe fogadta Isten Igéjét. Ennek mintájára az Egyház akkor válik anyává, amikor hittel elfogadja Isten szavát, s Máriához hasonlóan igent mondva elfogadja azt a küldetést, amit az üdvtörténetben Isten neki szán. Karácsony napján azt ünnepeltük, hogy Jézus megszületett, s Mária anya lett azáltal, hogy világra szülte gyermekét, s anyaként nyújtotta őt a világnak. Ehhez hasonlóan az Egyház akkor válik lelki értelemben anyává, amikor az igehirdetésben és a szentségekben Jézust nyújtja a világnak. A Szűzanya a legnagyobb ajándékot, a Fiát adta a világnak. Az Egyház a legnagyobb kincset adja az embereknek, amikor az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben Jézust adja.

Az Egyháznak mindenkor Máriától kell tanulnia anyai hivatását. Mária hitével kell Istenre figyelnie, s Mária szeretetével és gondoskodásával kell az emberekre, a hívőkre, mint gyermekeire figyelnie.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hálát adunk neked, hogy Szűz Mária személyében nem csak Jézusnak, hanem nekünk is anyát adtál. Olyan édesanyát, aki Jézust adja minden embernek. Áhítattal szemléljük a karácsonyi eseményt, amint a Gyermek a jászol szalmáján fekszik vagy édesanyja, Mária ölében nyugszik. Ma Mária, Isten Anyja felénk nyújtja az Urat, a Megváltót, az Üdvözítőt. Nekünk adja őt, hogy az új esztendő minden napján velünk és a miénk legyen Isten Fia. Segíts minket Istenünk, hogy minden embert, de különösen is a szegényeket úgy szolgáljuk, hogy bennük mindig Krisztust lássuk, így építve a békét, az Istentől jövő békességet.

2023. december 31. – Vasárnap, A Szent Család: Jézus, Mária és József (Lk 2,22-40)

v, 2023/12/31 - 00:00
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.” Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. Lk 2,22-40

Elmélkedés

Közös úton

A gyermek Jézus, Mária és József családi életéről nagyon keveset beszél a Szentírás. Az evangéliumokban olvashatunk Jézus születéséről, az ő templomi bemutatásáról, az egyiptomi menekülésről és hazatérésről, valamint Jézus megtalálásáról a templomban, ami tizenkét éves korában történt. Ezen a néhány eseményen kívül semmit nem jegyeznek le az evangélisták az ő közös életükről, az Egyiptomban, majd pedig visszatérvén a Názáretben töltött mindennapjaikról. Bár az evangélisták célja nem a Szent Család életének bemutatása volt, a mai részlet ad számunkra némi támpontot ehhez. A Szent Család ünnepének evangéliuma a jeruzsálemi templomba vezet minket, ahol az újszülött bemutatása történt a születése utáni negyvenedik napon. A történettel fogunk még találkozni Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án. A jelenetet Lukács evangélista azzal zárja, hogy József és Mária „mindent az Úr törvénye szerint végeztek el” Jeruzsálemben, majd visszatérnek Názáretbe. Bár ez a kijelentés ezen a helyen az ilyenkor szokásos szertartásokra vonatkozik, mégis bátran állíthatjuk, hogy az ő egész életükre vonatkozik, azaz Isten törvényeinek tiszteletben tartása, a mindenható Isten akaratának teljesítése jellemezte egész életüket. Mária és József hűséggel teljesíti azt a hivatást, amit Isten az üdvösség rendjében kijelölt számukra, és természetesen Jézus egész életére is jellemző a mennyei Atya akaratának való feltétlen engedelmeskedés.

Néhány napja ünnepeltük karácsonyt, Jézus Krisztus születését. Az ünnep lényegét, titkát így fogalmaztuk meg: Jézus születésével az isteni szeretet jött el az emberek világába, a mi világunkba. A szeretetnek otthonra van szüksége. A szeretetnek családra van szüksége, hogy otthonra találjon. A mindenható Istennek az volt a szándéka, hogy Jézus emberi családban szülessen meg, a szeretet egy családban jöjjön el a világba. Istennek szüksége volt egy családra, hogy megszülessen.

A mai ünnepen a Szent Család áll példaként a boldogságra vágyó családok előtt. Boldog családi élet. Milyen egyszerűen hangzik ez a mondat. De létezik egyáltalán boldog családi élet? A házasság előtt álló fiatalok akarnak valaha boldog családi életet? A mai fiatalok ugyanis inkább a szórakozást keresik, mintsem a boldogságot. Lehet, hogy sok cselekedetük valamiféle örömet okoz nekik, de ez az öröm gyorsan mulandó. Az igazi boldogság ennél sokkal tartósabb örömöt jelent.

A házasságra készülő jegyeseknek meg kell érteniük, hogy jövőjük akkor lesz boldog, kapcsolatuk akkor válik családi szeretetkapcsolattá, szeretetközösséggé, ha megmaradnak a közös úton. Ha külön utakon kezdenek el járni, kapcsolatuk menthetetlenül megromlik, szinte teljesen tönkremegy. Sok család esetében a gyermekek is külön utakon járnak. Többet vannak a nagymamánál, mint odahaza, vagy pedig otthon teljesen egyedül vannak. A gyermekek egyedül maradását mind fizikai értelemben is vehetjük, de átvitt értelemben is igaz: egyedül maradnak, mert nem tapasztalják, hogy a szüleik melléjük állnának, törődnének velük, gondoskodnának róluk, segítenék őket.

A mai családoknak dönteniük kell: Jézussal vagy Jézus nélkül járják életútjukat. Talán sok mai család boldogtalanságának az az oka, hogy Jézus nincs velük. Ilyenkor érdemes megkeresni őt, hogy Jézussal folytassák közös útjukat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, taníts bennünket a szeretetben való folyamatos, állandó növekedésre! Tanítsd a szülőket a felelősségvállalásra, a felelősségteljes gyermeknevelésre és a problémák szeretetben való megoldására! Indíts minden családot arra, hogy helyet adjanak otthonukban Istennek és bekapcsolódjanak az egyházi közösség nagy családjának életébe! Fogadják el a családok az Egyház segítségét és szolgálatát, hogy tanúságot tudjanak tenni Istenről, mint a családi értékek és boldogság igazi adományozójáról!

2023. december 30. – Szombat (Lk 2,36-40)

szo, 2023/12/30 - 00:00
Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. Lk 2,36-40

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Simeon imáját olvastuk, aki Jézus templomi bemutatásakor hálát ad Istennek a Megváltóért. Ezt az eseményt folytatja a mai rész, amelynek szereplője immár nem egy férfi, hanem egy asszony, Anna prófétanő. Isten arra hívta, hogy várja életének döntő pillanatát: a gyermek Jézussal való találkozást a templomban. Simeonhoz hasonlóan ez a találkozás őt is Isten dicsőítésére indítja, bár szavait nem jegyzi le Lukács evangélista. Anna Istenhez intézi imáját, majd pedig a szívében ébredt öröm arra indítja, hogy az emberekhez szóljon. Azokhoz szól, akik a megváltásra vártak, tehát vélhetően arról beszélhetett, hogy ez a gyermek a Megváltó, benne teljesednek be a prófétai jövendölések.

E történet tanulsága az számunkra, hogy az örömöt az ember soha nem rejtheti magába. Karácsony ünnepe nagy örömmel töltött el minket, és ugyanígy öröm számunkra minden alkalom, amikor Jézussal találkozhatunk. Ő szól hozzánk a Szentírás által, őt ismerjük fel embertársainkban, vele egyesülünk a szentáldozáskor. Érdemes megosztanunk ezeket a hit-élményeket másokkal, különösen azokkal, akik elszakadtak Isten szeretetétől, de talán vágyakoznak utána szívük mélyén. Beszéljünk nekik bátran arról, hogy milyen örömöt jelent számunkra az Istennel való találkozás! Így lesz életünk tanúságtétel Isten szeretetéről.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, add nekünk azt a szeretetet, amely mindent hisz, mindent remél és mindent elvisel! Ez a szeretet kísérjen bennünket életünk útján, ragyogja át szívünket és értelmünket, sugározzon belőlünk családtagjaink és minden ember felé, akivel találkozunk. Ez a szeretet szentelje meg munkánkat és legyen vigasztalónk! Legyen számunkra világító mécses, ha sötétség vesz körül minket, és legyen a híd, amelyen át lelkünk a te karjaidba érkezik.

2023. december 29. – Péntek (Lk 2,22-35)

p, 2023/12/29 - 00:00
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.” Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Lk 2,22-35

Elmélkedés

Amikor valami természetfeletti dolog történik velünk, amit Istennek, az ő beavatkozásának tulajdonítunk, akkor emberi értelmünket csodálat, szívünket áhítat és hála tölti el. Elcsodálkozunk azon, hogy méltatlanságunk ellenére is jót tesz velünk Isten, megköszönjük neki a váratlanul és jókor jött tanácsot vagy segítséget.

A mai evangélium Mária és József ámulatáról, csodálkozásáról számol be, amely eltölti őket. Ők nem külső szemlélői valamely csodás eseménynek, hanem részeseivé válnak a csodának, a Megváltó születésének. Isten rendeléséből ők az események részesei, mozgatói, aktív szereplői. Az ő személyes, emberi közreműködésük is szükséges ahhoz, hogy a megváltás műve megvalósulhasson. Mária a világra hozza a Megváltót, Jézust, József pedig védelmezi a gyermeket és anyját. Mindketten teljesítik azt a feladatot, hivatást, amit Isten kér tőlük.

Mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a megtestesülés titkát, Isten emberré válásának titkát úgy éljük át, mint Mária és József, de ne álljunk meg mi se a csodálkozásnál és az ámulatnál, ne maradjunk csupán szemlélői az eseményeknek, hanem hirdessük az örömhírt, mint az angyalok, fejezzük ki hódolatunkat, mint a pásztorok és a bölcsekhez hasonlóan mi is vigyünk ajándékot az Úrnak, s ez az ajándék szívünk őszinte szeretete legyen!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök Atyának egyszülött Fia, Jézus Krisztus! Imádlak téged és felajánlom neked mindazt a tiszteletet, amellyel az angyalok és a pásztorok körülvettek a betlehemi istállóban. Köszönöm az irgalmasságot és a szeretetet, ami arra vezetett téged, hogy magadra vedd a mi emberi gyengeségeinket. Neked szentelem magam, hogy elnyerjem a gyermeki lelkületet, amely nélkül nem juthatunk el a mennybe. Rombold le bennem a gőgöt, az ellenszegülést, az önszeretetet és a hiú vágyakozást. Add nekem az alázatosság, az engedelmesség, a tisztaszívűség és a szent akaratodra való ráhagyatkozás lelkületét!

2023. december 28. – Csütörtök, Aprószentek (Mt 2,13-18)

cs, 2023/12/28 - 00:00
Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.” Mt 2,13-18

Elmélkedés

A világtörténelem egyik legcsodálatosabb eseménye, a Megváltó születése mérhetetlen dühhel és gyűlölettel töltött el egyeseket. Heródes szívében féltékenység ébred, fenyegetve érzi magát a napkeleti bölcsek által hozott hír miatt. Amikor a bölcsek nem térnek vissza hozzá és nem mondják el neki, hogy megtalálták-e a „zsidók újszülött királyát”, rettenetes tettre szánja el magát: parancsot ad, hogy a katonák végezzenek Betlehemben és környékén minden két évesnél fiatalabb fiúgyermekkel. Az ártatlanul megölt gyermekeket nevezzük aprószenteknek, rájuk emlékezünk a mai napon.

De ne az emberi gyűlöletre, hanem az isteni gondviselésre is figyeljünk a mai napon! Lehetetlen számunkra megérteni a gyilkos szándékot, és az is felfoghatatlan számunkra, hogy a mindenható Isten miért nem akadályozza meg az emberi gonoszságot, ugyanakkor nincs okunk kételkedni abban, hogy Isten vigyáz életünkre, amelyet tőle kaptunk.

Isten nem angyalok hadát küldi megvédeni Jézust, hanem egy embert, Szent Józsefet bízza meg a feladattal. S talán éppen itt van a történet tanulsága számunkra: Isten az élet védelmére hív minket! Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt az ártatlanok és a legsebezhetőbbek, különösen a megfogant, az anyaméhben lévő gyermekek védelme érdekében, hogy ne váljanak a gonoszság áldozatává, hanem megszülessenek és éljenek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Megváltónk! Te születésedtől halálodig azt az utat jártad, amelyet az Atya jelölt ki számodra. Küldetésedet hűségesen teljesítetted, mindig az Atyának való engedelmességre törekedtél. Taníts minket arra, hogy Istentől kapott hivatásunkat keressük, felismerjük és teljesítsük! Születésed boldogsággal tölt el minket: Isten Megváltót küld, hogy feltárja végtelen szeretetét az emberek iránt. Születésed reménnyel tölt el minket, hogy életünknek célja van: keressük és megtaláljuk Istent. Születésed örömmel tölt el minket: velünk az Isten!

2023. december 27. – Szerda, Szent János apostol és evangélista (Jn 20,2-8)

sze, 2023/12/27 - 00:00
A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Jn 20,2-8

Elmélkedés

János apostolt és evangélistát ünnepeljük a mai napon. Kezdetben Keresztelő János tanítványa. Ő Zebedeus fia, Jakab testvére, aki az apostolok közül egyedül van ott a Golgotán, Jézus keresztje alatt, s aki „szeretett tanítványként” említi önmagát az általa írt evangéliumban. A negyedik evangélium mellett ő a szerzője a Jelenések könyvének, továbbá három levele is megtalálható az újszövetségben.

János evangéliuma stílusában különbözik Máté, Márk és Lukács művétől. Ő már idős korában fog neki, hogy megírja mindazt, amit Jézus mellett átélt. Az évek, évtizedek során volt ideje mindent újra és újra átgondolni. Ezek az évek olykor nyugodt csendben, máskor küzdelmesen teltek számára, s közben kikristályosodott számára Jézus üzenetének lényege: Isten a szeretet, aki szeretetre, szeretetkapcsolatra hívja az embert. János nem merül el túlzottan egy-egy Jézus által tett csodás gyógyítás körülményeiben, hanem meglátja és az olvasókkal megláttatja a csoda mögötti természetfeletti erőt, az Isten emberek iránti szeretetét és irgalmát. János megérti, hogy apostoli feladata az, hogy tanúságot tegyen Isten szeretetéről. Életpéldájából mi is megérthetjük, hogy keresztény hivatásunk az, hogy tanúskodjunk arról, hogy Isten jelen van a világban és megmutatja szeretetét minden ember felé.

Boldogok, akik az evangéliumok olvasása közben és mindennapi életükben felfedezik Isten szeretetét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Családban születtél és családban ismerted meg a szeretetet. A szeretetnek családra van szüksége, hogy otthonra találjon. Segítsd a szülőket, hogy felelősségtudattal készüljenek a gyermekvállalásra és gyermekük nevelésére. Segítsd őket, hogy helyet adjanak otthonukban Istennek és az ő szeretetének! Add, hogy a családok megerősödjenek az életszentségben hivatásuk teljesítéséhez, s ehhez az Egyház minden segítséget megadjon, felmutatva a családi életközösség igazi értékét!

2023. december 26. – Kedd, Szent István első vértanú (Mt 10,17-22)

k, 2023/12/26 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Mt 10,17-22

Elmélkedés

Szent Istvánt, az Egyház első vértanúját ünnepeljük a mai napon, akinek halála még az apostolok halálát is megelőzte. István vértanútörténete az egyetlen, amely a Szentírásban szerepel, mégpedig az Apostolok Cselekedeteiben.

Szent Ágoston püspök többször is megemlékezik róla prédikációiban, párhuzamba állítja például Jézus születését István mennyei születésével. Ágoston nagyon szépen rávilágít István diakónus lelkületére, amikor arról tanít, hogy István bár kemény beszédet intéz az őt elítélni készülő főtanácshoz és „kemény nyakúaknak és körülmetéletlen szívűeknek” nevezi őket, ugyanakkor a szívében hordozza őket és szeretettel imádkozik értük. Bár a zsidók a kőtáblákba vésett törvény alapján köveket ragadnak, hogy halálra kövezzék, István utolsó leheletéig ragaszkodott az emberi szívekbe vésett krisztusi törvény, a szeretet és a megbocsátás parancsához. A halála előtti pillanatokban István először önmagáért imádkozik: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”, majd pedig azokért, akik halálát okozzák: „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!” Halálában tehát István a szenvedő Krisztust utánozta, aki a kereszten imádkozott a neki szenvedést okozókért és a mennyei Atyának ajánlotta lelkét.

Szent István vértanú példája segítsen miket, hogy halálunk óráján mi is ki tudjuk mondani a megbocsátás szavát és Isten kezébe helyezzük örök sorsunkat, neki ajánljuk lelkünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Karácsony ünnepe, a Megváltó születése megerősít bennünket arról, hogy te szeretsz minket. Szeretetből küldted el Jézust emberi világunkba. Elküldted őt, hogy levegye álarcainkat és a gyermek Jézus szemének tükrében meglássuk igazi önmagunkat. Elküldted, hogy örömöt, reményt, fényt, boldogságot és szeretetet hozzon nekünk. Örömmel fogadjuk karácsonyi szeretet-ajándékodat, a tökéletes ajándékot, a te egyetlen és egyszülött Fiadat, Jézust, a mi Megváltónkat! Köszönjük neked, Istenünk, a megváltást!

2023. december 25. – Urunk születése – Karácsony (Lk 2,1-20)

h, 2023/12/25 - 00:00
Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek! Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik. Lk 2,1-20

Elmélkedés

A szeretet ünnepe

Karácsony napjának reggelén a pásztorok miséjével folytatjuk Jézus születésének ünnepét. Az éjféli szentmise evangéliumában arról hallhattunk, hogy az angyalok meghozták az örömhírt a Betlehem környéki pásztoroknak a Megváltó születéséről. Ennek a folytatása a pásztorok miséjének evangéliuma, amelyből megtudjuk, hogy a hír hallatán ezek az egyszerű emberek azonnal útra kelnek, hogy felkeressék az újszülött Gyermeket. A pásztorok először tehát csak hallanak Jézus születéséről, majd elindulnak, hogy lássák őt. Az angyaloktól pontosan tudták, hogy mit kell keresniük, s miről ismerik majd fel a Megváltót: egy jászolban fekvő és bepólyált újszülöttet kerestek, s amikor megtalálták, azonnal felismerték őt.

Szent Lukács evangélista leírásából úgy tűnik számunkra, hogy elég könnyű dolga volt a pásztoroknak, az előre megmondott jel alapján könnyen felismerték, akit kerestek. Vajon manapság is ilyen könnyen megy az emberek számára a felismerés? Hol találkozhatunk Jézussal? Hitünk szerint Jézus valóságosan jelen van az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben, továbbá jelen van az egyházi közösségben, ő segít minket kegyelmével a szentségek által, ő szól hozzánk a Szentírás szavával. Emellett embertársainkban kell keresnünk és felismernünk az Úr arcát. Ő maga mondta, hogy ha a legkisebb dologgal is segítünk valakinek, akkor neki nyújtunk segítséget. Mert minden emberben Isten lakik és mindenkiben felfedezhető Jézus arca. Remélhetőleg bennünk is.

A karácsonyi napokban szemünk a betlehemi istállóra, a városszéli barlangra szegeződik. Elcsodálkozunk a szegényes környezeten, az Isten Fiához szinte már méltatlan helyen és az újszülött közelében lévő állatokon. Mindezeknek persze jelentősége van. A szegényes körülmények, a jászol szalmája jelként szolgált a pásztoroknak és nekünk is. S bár a hely, az állatok istállója méltatlannak tűnhet, Isten számára nincs méltatlan hely a földön. Mindenhol megszületik, mindenütt jelen van, mindenhol él, ahol emberek élnek a földön és szeretetre vágynak. Pillanatnyi csodálkozásaink után pedig észrevehetjük az édesanyát, Máriát és gyermekét, a kis Jézust. S rögtön észrevehetjük kettejük szeretetét. Mária szeretetét újszülött gyermeke iránt, s a gyermek szeretetét édesanyja iránt.

Emellett elgondolkodunk Isten szeretetén, amelynek ragyogó jele és szembetűnő bizonyítéka Jézus világra jötte. Sokszor emlegetjük, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. De ha ezalatt csupán azt értjük, hogy az emberek egymás iránti szeretetét, a családtagok szeretetét ünnepeljük, akkor nagyon múlékony lesz a szeretet megtapasztalásakor érzett boldogságunk. A karácsony mindenekelőtt Isten szeretetéről szól, az ő örökké tartó szeretetéről. Isten szeretetből lesz emberré, szeretetből vállalja az emberi életet és sorsot, szeretetből jön el közénk. Karácsonykor Isten szeretetét ünnepeljük, amely Jézus Krisztus születésében nyilvánvalóvá, észrevehetővé, láthatóvá válik az emberek számára. Karácsonykor Isten szeretetét ünnepeljük, amely minden embernek szól, s amelyből minden emberek közti szeretetkapcsolat ered. A betlehemi gyermek édesanyja felé irányuló szeretetében benne rejlik Isten minden ember felé, minden édesanya, minden édesapa és minden gyermek felé irányuló szeretete is. A másik oldalról nézve pedig azt mondhatjuk, hogy Máriának, az édesanyának gyermeke iránti szeretetében benne foglaltatik az egész emberiség szeretete, mindannyiunk szeretete Isten felé, ezért mondtam az imént, hogy kettejük szeretete sokkal mélyebb, mint azt első pillanatban gondoljuk. Vegyük észre és ünnepeljük Isten szeretetét!

Ne csupán Betlehemben szülessen meg az Isten Fia, hanem szülessen meg, szülessen újjá bennünk Jézus!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Jézusunk! Ez az éjszaka, karácsony éjszakája nem olyan, mint a többi. Ez a nap nem olyan, mint a többi. Csodás dolgokról értesülünk az angyaloktól és most örömmel indulunk a pásztorokkal együtt hozzád. Tudjuk, hogy jövetelünkkel nem zavarunk téged, hiszen mindig örömmel fogadsz minket. Egyszerű emberként jövünk hozzád, miután hallottuk a hírt születésedről. Itt vagyunk, hogy kifejezzük hódolatunkat előtted, a világ Megváltója előtt. Ámulat és csodálkozás tölt el minket. Hálásan magasztalunk, mert velünk vagy, emberré lettél értünk.

2023. december 24. – Advent 4. vasárnapja (Lk 1,26-38)

v, 2023/12/24 - 00:00
Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Elmélkedés

Feltárul a titok

A gyerekek kedvelt játéka, amikor csukott szemmel kell megfogniuk egy tárgyat és így kitalálniuk, hogy mit tartanak a kezükben. Hasonló játék, amikor bekötik valakinek a szemét, így vezetik, mintha egy labirintusban járna, s a végén ki kell találnia, hogy hol van. Jó érzés, amikor az ember végre kinyithatja a szemét, leveszik a kendőt, s feltárul előtte a valóság. Kinőve a gyerekkorból sokszor keresünk valamit, próbálunk utánajárni valaminek, amire szükségünk van, s bár nyitva a szemünk, mégis úgy érezzük, hogy sötétben tapogatózunk. Aztán végül jön a megvilágosodás, feltárul előttünk a titok.

Advent 4. vasárnapján egy titok feltárulására gondolunk. Isten évszázadokon keresztül vezette az emberiséget. A szemét nem kötötte be senkinek, mert az ember amúgy is elhomályosította saját látását, szívesebben bolyongott bűnei sötétségében, mintsem Isten világosságában járjon. Szíve mélyén persze mindenki várta, hogy lehulljon szeméről a lepel, amely eltakarta Isten titkát. Elsőként Mária, a názáreti leány ismerhette meg a titkot, erről olvasunk a mai evangéliumban. Hozzá küldte el Isten Gábor angyalt, hogy megismertesse vele a titkot, a megváltás titkát, a megtestesülés titkát, Mária személyes hivatásának titkát. Ő megismerve ezt a titkot elfogadja Isten akaratát, beleegyezik, hogy a Megváltó anyja legyen. Kevéssel később Szent József az álmában kapott látomása során ismeri meg ugyanezt a titkot (vö. Mt 1,18-25), majd Erzsébet is tudomást szerez róla (vö. Lk 1,39-56). A betlehemi Gyermek születése után sorra ismerik meg a titkot a pásztorok, a napkeleti bölcsek és mások, majd évek múltán a galileai és júdeai nép, mindazok, akikhez útja során eljutott Jézus. Mintegy két évezreddel később mi állunk a titok előtt. Isten a mi szemünkről készül levenni a leplet, hogy felfedje előttünk titkát, a szeretet titkát, az üdvösség titkát. Kétezer évvel ezelőtt Isten emberré lett, emberként jött el a világba, s ezzel megszüntette az ember és az Isten közti titokzatos távolságot. Láthatóvá tette magát, felfedte önmaga titkát számunkra. Azóta is minden évben, minden pillanatban eljön hozzánk. Csak az a kérdés, hogy észrevesszük-e érkezését és jelenlétét. Az adventi időszak remélhetőleg felébresztette bennünk a vágyat, hogy megismerjük Isten titkát. Ne veszítsük el türelmünket az utolsó napokban! Várjuk elcsendesedve, hogy Isten hozzánk lépjen, felfedje titkát, felfedje önmagát és megszülessen szívünkben.

Minden születés változást hoz. Egy gyermek születése gyökeresen megváltoztatja szülei, családja életét. Jézus születése egykor megváltoztatta az egész világot, új korszak kezdődött az emberiség történelmében. Jézus születésének megünneplése évről évre változást, megújulást, újjászületést hoz, hozhat életünkbe. Fogadjunk örömmel minden életet, amelyet Isten ad nekünk! Fogadjuk örömmel minden gyermek születését! És fogadjuk örömmel a gyermekként megszülető Jézust, aki lelki újjászületést hoz számunkra!

Az adventi koszorún ma meggyújtjuk az utolsó, a negyedik gyertyát, az isteni titok felfedésének lángját! Gondoljunk arra, hogy Isten hozzánk lép, megérint minket szeretetével. Most már ne menjünk tovább és ne féljünk! Holnap karácsony napja, eljött hozzánk a Megváltó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Urunk, te egykor kisgyermekként jöttél közénk egy szegényes istállóba, hogy megújítsd hitünket és a mennyei Atyával való kapcsolatunkat. Azóta is eljössz közénk minden karácsonykor, hogy emlékeztess minket az újjászületésünk lehetőségére. Lélekben én is elindulok hozzád Betlehembe, hogy szívemből kérjem tőled bűneim bocsánatát, és hogy isteni jóságoddal megtisztítsd lelkemet. Jóságos Jézusom, nem kérek mást karácsonyra, csak azt add meg, hogy tiszta szívvel borulhassak le szegényes jászolod elé, tiszta szívvel hódoljak előtted!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva