Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 5 óra 46 perc

2022. április 16. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája (Lk 24,1-12)

szo, 2022/04/16 - 00:00
A hét első napján kora hajnalban az asszonyok kimentek Jézus sírjához, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. A kő el volt hengerítve a sírtól. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, amikor két férfi jelent meg mellettük, ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegezték tekintetüket. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnapra feltámad.” Erre eszükbe jutottak ezek a szavak. A sírtól visszatérve mindezt hírül adták a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária s néhány más, velük lévő asszony hozta a hírt az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter azonban menten a sírhoz futott. Benézett a sírba, de csak a lepleket látta ott. Igen elcsodálkozott a történteken, és hazament. Lk 24,1-12

Elmélkedés

Van feltámadás

Húsvét vigíliájának szertartása, amelyen Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük, a szokásos szentmiséknél hosszabb és tartalmasabb. A szertartás a tűzszenteléssel kezdődik, majd megáldjuk a húsvéti gyertyát, amelyet meggyújtva ünnepi körmenetben hozunk be a templomba. Ezt a részt a húsvéti örömének követi. Az igeliturgia során felidézzük az ószövetségi időkből azokat a legfontosabb eseményeket, amelyekkel Isten előkészítette a megváltást. Ezek után a keresztségi fogadalom megújítása, illetve egyes templomokban a keresztség szentségének a kiszolgáltatása következik, majd az eucharisztia liturgiája a szokásos módon. A húsvéti szertartást a feltámadási körmenet zárja le.

A mai éjszakán még nem látunk mást, csak az üres sírt. Azt látjuk, hogy az a sírbarlang, amelybe Jézus testét elhelyezték, most üres. Az evangéliumban arról hallottunk, hogy a követ elmozdító angyal megmutatja ezt az üres sírt. Megmutatta egykor az asszonyoknak, s megmutatja ma nekünk. A következő napokban viszont ennél nagyobb élményben is részünk lehet. Kicsivel később az asszonyok találkoznak a Feltámadottal, s ettől kezdve már nem az üres sír látványa a hit alapja számukra, hanem maga a feltámadt Úr, akit újra élőként láthattak. Az előttünk álló húsvéti időben mi is Jézust keressük. Nem csupán az üres sírt keressük, mert ez nem elég számunkra. A feltámadt Üdvözítőt keressük, vele szeretnénk találkozni. Egykor megmozdult a város, megmozdultak az emberek, most nekem kell elindulnom, ha a feltámadás tanúja és hirdetője szeretnék lenni.

Az apostoli igehirdetés és a kezdődő Egyház tanúságtétele nem csupán Jézus feltámadásáról szól, hanem az Úr kereszthaláláról és feltámadásáról. A krisztusi megbízottak helyesen ismerték fel e kettő szoros kapcsolatát és helyesen ismerték fel mindkettőben a mennyei Atya szándékát és cselekedetét. Éppen ezért az Egyház igehirdetése még a húsvéti ünnep alkalmával sem szólhat csupán a feltámadásról és a feltámadás általi megdicsőülésről, hiszen ehhez a szenvedésen és a halálon át vezetett az út. Bizonyára sokaknak tetszene, ha a történetnek csak a könnyebb oldala vonatkozna rájuk s életük végén kereszthordozás, szenvedés és halál nélkül besétálhatnának az üdvösségre. De ilyen nincs, mert a kereszt nélküli út egészen máshová vezet.

Húsvét ünnepének lényeges mondanivalója, hogy mi is fel fogunk támadni az örök életre. Ezért halálunk egyrészt földi életünk befejezése, másrészt örök életünk kezdete. A feltámadás szót azonban helyesen kell értenünk! A mi feltámadásunk ugyanis nem földi életünk meghosszabbítását jelenti. A technika és az orvostudomány fejlődését látva sokan abban bíznak, hogy az ember földi élete akár a végtelenségig meghosszabbítható. Mi, keresztények ezzel szemben azt valljuk, hogy a földi élet nem tarthat örökké. Megszületünk, élünk, meghalunk és feltámadunk: ez az emberi élet rendje. Bármennyire is szép és boldogító a földi élet, jobb nekünk, ha halálunkat követően feltámadunk majd az örök életre. Jobb, ha nem itt a földön, hanem a mennyországban folytatódik életünk, amelynek tökéletes boldogsága messze fölülmúlja mindazt, amit a földön kaphatunk. Hitünk azt tanítja, hogy vágyakozzunk a mennyországba és a feltámadásra! Isten nem csak új, feltámadt testet ad nekünk, hanem megajándékoz az örökké tartó boldogsággal.

A húsvéti ünnep erősítse bennünk a Krisztus feltámadásába vetett hitet és annak reményét, hogy számunkra is van feltámadás!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Feltámadásod az élet győzelmét hirdeti. Egykor élőként mutattad meg magadat a sírodhoz siető asszonyoknak, majd az apostoloknak és a tanítványoknak. Mutasd meg magadat nekünk is! Jelenj meg és erősítsd bennünk az örök élet reményét! Húsvéti feltámadásod megújító ereje indítson el minket az evangélium és a feltámadás hirdetésének útján! Erősítsd bennünk a reményt, hogy az örök boldogság részesei lehetünk, mert a téged új életre támasztó mennyei Atya mindannyiunkat az örök életre hív!

2022. április 15. – Nagypéntek (Jn 19,12-42)

p, 2022/04/15 - 00:00
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék. Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.” A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust. Jn 19,12-42

Elmélkedés

Megváltó szenvedés

Nagypénteken mi, keresztények, világszerte Jézus Krisztus keresztáldozatára, az ő szenvedésére és halálára emlékezünk. Az Egyház régi hagyománya szerint ezen a napon nem mutatunk be szentmisét. A nagypénteki szertartás első része az igeliturgia, amelynek keretében elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió, majd ezután következik a szent kereszt előtti hódolat és a szentáldozás. A mai szertartás minden eleme abban segít bennünket, hogy elkísérjük Megváltónkat keresztútján és a keresztre irányítsuk figyelmünket. Jézus áldozatának lényegét és halálának értelmét Szent Pál apostol így foglalja össze a filippiekhez írt levelében: „Krisztus engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte áll minden névnek” (Fil 2,8-9), miként ez a szertartás során a passió előtt elhangzik.

Szent János evangélista leírásából egyértelműen kitűnik, hogy Jézus önként vállalja a szenvedést és a halált. Elfogadja azt, de nem mint emberi kényszerítő erőt, hanem mint a mennyei Atya szándékát. Áldozatát önként vállalja a mi Urunk, tudatosan vállalja a halált megváltásunkért. Nem elveszik tőle életét, hanem maga adja oda. Jézus engedelmessége, küldetésének hűséges teljesítése, önfeláldozása az egész világ szemeláttára történt. Szoros értelemben a megváltás beteljesítése csak az Atyára tartozik, aki ezt az áldozatot várta és a Fiúra, aki ezt az áldozatot meghozta. De mégis minden a világ előtt, az emberek előtt, előttünk történik. Jézus szenvedéstörténetének háttérében feltűnik az isteni szándék, a mennyei Atya akarata. Valójában minden úgy történik, ahogyan az Atya akarja. Jézust ugyan valóban kényszerítik az emberi erők, de ő mindvégig az Atya akaratának engedelmeskedik. János evangélista leírása a kezdődő Egyháznak arról a meggyőződéséről tanúskodik, hogy Jézus nem volt a gonoszság erőinek játékszere és nem kényük-kedvük szerint bántak vele a gonoszság képviselői. Ő a mennyei Atya tervének megfelelően teljesítette küldetését, hozta meg áldozatát. Ennek a meggyőződésnek fontos tanulsága van számunkra: hiába támadják a gonoszság erői az Egyházat és az Egyházhoz tartozókat, nem győzhetnek, mert Isten nem hagyja el, hanem védelmezi közösségét s végül mindig az ő akarata valósul meg.

A keresztény szóhasználat szerint Jézus szenvedése és kereszthalála megváltást hozott az emberiség számára. A megváltás azt jelenti, hogy Isten többé már nem mint bűnös emberekre tekint ránk, akik büntetést érdemlünk, hanem mint megváltott emberekre. Az isteni irgalom, a megbocsátás, a kegyelem kiárad felénk. Mondhatjuk tehát azt, hogy Jézus azért jött el közénk és azért áldozta fel magát, hogy Isten, a mennyei Atya másként tekintsen ránk. Ebben talán van igazság, de minden bizonnyal helyesebb volna a másik oldalról közelítve megfogalmaznunk az eredményt: Jézus azért áldozta fel magát a kereszten, hogy mi, emberek másként tekintsünk Istenre. Úgy tekintsünk rá, mint aki a legvégsőkig elmegy, hogy megmutassa, kifejezze irántunk való szeretetét. Ne félelemmel és rettegéssel gondoljunk rá, hanem a kibékülés vágya, a gyógyulás vágya, a lelki felemelkedés vágya vezessen minket hozzá.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Amikor feltekintek keresztedre, nem csak egy meggyötört, megalázott embert látok. Amikor feltekintek keresztedre, akkor az Atyát megdicsőítő Istenfiút látom. Hiszem, hogy szenvedésed nem volt értelmetlen. Hiszem, hogy kereszthordozásoddal nekünk embereknek akartál példát mutatni, feltámadásoddal pedig reményt adni. Életed, halálod és feltámadásod megdicsőítette az Atyát, dicsőséget szerzett Istennek. A te tökéletes engedelmességed, a szenvedést és a halált is vállaló engedelmességed, dicsőséget szerzett az Atyának, mert ennek köszönhetően valósult meg a megváltás isteni terve. Urunk, hittel valljuk, hogy te vagy a Megváltónk és Üdvözítőnk.

2022. április 14. – Nagycsütörtök (Jn 13,1-15)

cs, 2022/04/14 - 00:00
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” Jn 13,1-15

Elmélkedés

Az Úr példája

Nagycsütörtökön az esti szentmise keretében Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk. Ez a szentmise hitünk két lényeges elemére mutat rá: egyrészt arra, hogy Isten végtelen szeretete kiárad felénk, másrészt ezt a szeretetet tovább kell adnunk, kézzelfoghatóan kell megmutatnunk a világ felé. Jézus valóban példát ad nekünk, amikor többféleképpen is kimutatja szeretetét, s ezt a példát kell nekünk is követnünk.

Az egyik szeretet-cselekedet az Úr részéről, amikor megmossa a jelenlévő apostolok lábát. Jézus egyesével letérdel az apostolok előtt, vizet önt lábukra és megtörli azt. Olyan szolgálatot végez, amely abban az időben a rabszolgák feladata volt. Nem csoda, hogy az apostolok egyáltalán nem értik Mesterük cselekedetét, s Péter ennek hangot is ad. Szokatlan ez egy tanító részéről. Jézus szolgaként viselkedik, így ad példát arra, hogyan szolgálják majd tanítványai, követői embertársaikat. Érdekes felvetés, hogy vajon az apostolok lábának megmosását Jézus előre eltervezte, vagy csak az adott helyzetben jutott eszébe, hogy ezt tegye. Az biztos, hogy Jézus semmit nem tesz meggondolatlanul, s ez a tett egyezik azzal, hogy egész életét szolgálatnak tekintette. Ilyen módon akarta újabb jelét adni annak, hogy valóban szolgálni jött. Így akart példát mutatni apostolainak és tanítványainak és minden követőjének, hogy az emberek szolgálata legyen legfőbb feladatuk. Ezért hangzik el parancsa a lábmosást követően: „Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

A másik szeretet-cselekedet Jézus részéről a kenyértörés. A vacsora közben a kenyeret saját testeként, a bort saját véreként nyújtotta a jelenlévőknek. Cselekedetét itt is az a parancs követte, hogy halálának és feltámadásának emlékezetére ugyanezt tegyék majd övéi.

Az Oltáriszentség Jézus üdvözítő jelenléte a hívők közösségében és a hívő egyénekben. Amikor ugyanis a szentmisét ünnepeljük és azon részt veszünk, akkor nem csupán emlékezünk a megváltás eseményeire, hanem megújul Krisztus áldozata az Egyházban és bennünk. Amikor a szentmisét bemutató pap kimondja az átváltoztatás szavait, azaz megismétli ugyanazokat a szavakat, amelyeket az Úr mondott az utolsó vacsorán, akkor Jézus valóságosan jelenvalóvá válik testével és vérével a kenyérben és a borban. Ezt a titkot, ezt a valóságot azonban nem testi szemünkkel látjuk, hanem hitünkkel fogjuk fel. Az Egyház szolgálata, a papok szolgálata teszi jelenvalóvá az Urat, aki aztán a hívők életében is jelenvalóvá válik annak köszönhetően, hogy szent testét magukhoz veszik a szentáldozásban.

Az Oltáriszentség, mint lelki táplálék mind az Egyház, mind az egyének számára a legdrágább kincs. Ebből él az Egyház közössége és ebből él a hívő ember. Úgy tekintünk rá, mint az Úr ajándékára, szeretetből adott ajándékára, amelyben nem a halott, hanem az élő, a feltámadt Krisztus van jelen, hogy minket éltessen, bennünk éljen. Valahányszor részt veszünk a szentmisén és magunkhoz vesszük Krisztus testét a szentáldozáskor, gondoljunk arra, hogy Isten szeretetből adja nekünk önmagát.

Krisztus adjon nekünk erőt ahhoz, hogy alázatos szeretettel szolgáljuk embertársainkat az ő példája szerint!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te értünk, a mi megváltásunkért hoztad meg az áldozatot, áldoztad fel életedet a kereszten. Egész életed önfelajánlás volt az Atyának, és az Atya elfogadta ezt az áldozatot. Hisszük, hogy értünk szenvedtél és értünk haltál meg a kereszten. Te az utolsó vacsorán önmagadat, testedet és véredet adtad a kenyérben és a borban, és úgy rendelted, hogy életed és áldozatod folytatódjon tanítványaid életében. Akaratod és rendelkezésed szerint ez az áldozat minden szentmisében megújul, megismétlődik, jelenvalóvá válik. Újra közénk jössz, hogy saját testeddel tápláld lelkünket. Köszönjük, hogy az Oltáriszentségben önmagadat, mint az örök élet táplálékát adod nekünk.

2022. április 13. – Nagyszerda (Mt 26,14-25)

sze, 2022/04/13 - 00:00
A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!” Mt 26,14-25

Elmélkedés

Mennyire érdekes Júdás jelenléte, szerepe az evangéliumokban. Júdásé, az áruló apostolé. Az evangélisták akár hallgathattak volna róla, mert nem vetett jó fényt Jézusra, aki egy ilyen személyt is beválasztott legbizalmasabb baráti, tanítványi körébe, a tizenkét apostol közé. De az igazsághoz, Jézus élettörténetéhez, a megváltás művéhez Júdás is és az árulás ténye is hozzátartozik, ezért nem hallgatnak róla.

Júdás személyével kapcsolatban az evangélisták éppen a legérdekesebb kérdésre nem válaszolnak: miért árulta el Jézust? Kapzsiságával, pénzsóvárságával, a vérdíjként kapott harminc ezüsttel aligha magyarázható szörnyű tette. A főtanács tagjait nem érdekelte, hogy miért árulja el egy tanítványa mesterét. Ők örültek a kedvező alkalomnak, hogy elfoghatják Jézust, gyorsan fizettek, de egyáltalán nem érdekelte őket, hogy miért tesz ilyet valaki. Az apostolok sem igyekeztek a későbbiekben társuk magatartására magyarázatot találni, az Úr feltámadása pedig végképp feledtette velük a kérdést.

A kérdés kétezer éve újra és újra felmerül hívőkben és nem hívőkben egyaránt. Hogyan lesz valakiből áruló? Miért tesz ilyet egy ember? Miért árulja el az ember azt, aki szereti őt? A kérdés megválaszolatlan. A kérdés megválaszolhatatlan. Az árulás bűne megmagyarázhatatlan.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte. És Jézus Krisztus szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért.

2022. április 12. – Nagykedd (Jn 13,21-33.36-38)

k, 2022/04/12 - 00:00
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt. Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Jn 13,21-33.36-38

Elmélkedés

A János evangélista által árulóként emlegetett Júdás már szerepelt a tegnapi evangéliumban. A betániai vacsora alkalmával jobbnak látta volna, ha eladják azt a drága nárduszolajat, amivel Mária megkente az Úr lábát, és a pénzt a szegényeknek adták volna. Az evangélista szerint Júdást nem a szegények iránti aggodalom és törődés vezette, hisz lopni szokott az adományokból. A mai evangéliumban szintén Júdás jut szerephez. A helyszín az utolsó vacsora terme. Amilyen kíméletlenül leplezte le az előzményekben János evangélista Júdás bűnös szándékát, ugyanilyen nyíltan beszél Jézus Júdás áruló szándékáról.

A két szereplő lelkületére érdemes figyelnünk. Az Úr lelkiállapotát így írja le az evangélista: „mélyen megrendült lelkében.” E megrendülés Júdás áruló szándékának és a bűn titokzatosságának egyaránt szólt. Érthetetlen az árulás ténye, de ugyanilyen érthetetlen minden bűn, amely lázadás Isten ellen. Bár Jézus számára ismert, hogy ki lesz árulója és apostolai előtt is feltárja az áruló személyét, mégsem tesz senki semmit annak érdekében, hogy megakadályozza mindezt. Isten sem akadályozza meg, hogy a sátán Júdás lelkébe szálljon és hatalmába kerítse őt.

Júdás esete emlékeztessen minket arra, hogy Isten nem veszi el emberi szabadságunkat. Szabadon dönthetünk mellette vagy ellene, de tetteinknek, döntésünknek lesz következménye.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.

2022. április 11. – Nagyhétfő (Jn 12,1-11)

h, 2022/04/11 - 00:00
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban. Jn 12,1-11

Elmélkedés

A vendégszeretet szokásos formáját messze felülmúlja Lázár és Márta testvérének, Máriának cselekedete, amikor a házukba vendégként betérő Jézus lábát drága olajjal megkeni és hajával törli meg. Tettét ne értékeljük egyszerű hálaként azért, mert az Úr korábban feltámasztotta a halálból Lázárt, hiszen ennél sokkal többről van szó. De pazarlásnak se tekintsük, ahogyan ezt az áruló Júdás gondolta. János evangélista, miként Szent Máté és Szent Márk is írásukban, így magyarázza az esetet: Mária tette Jézus temetésének előkészülete. Amit napokkal később nem tudnak megtenni, tudniillik, hogy bebalzsamozzák Jézus holttestét a sírba helyezés előtt, most Mária megteszi.

Mária és Júdás egymással ellentétes magatartása áll előttünk. Az egyik oldalon a nagylelkű szeretet, a másikon a szűkkeblű önzés áll. Mária az őszinte barátság és vendégszeretet jelét mutatja, míg Júdás hazug és alakoskodó, aki áruló lesz. Mária magatartása az igazi gondoskodás tanújele, míg Júdás valójában mit sem törődik a szegények gondjával. Mindketten jól ismerik Jézust, közeli kapcsolatban vannak vele. De a Mester baráti, illetve tanítványi köréhez való tartozás még nem jelent feltétlen biztosítékot, hogy jószívvel közeledünk hozzá.

A nagyböjti idő azt a célt szolgálta, hogy közelebb kerüljek az Úrhoz. Milyen szándékkal akarok a közelében lenni? Milyen érzések vannak szívemben iránta?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

2022. április 10. – Virágvasárnap (Lk 19,28-40)

v, 2022/04/10 - 00:00
Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák hegyének hívnak, előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember nem ült még soha. Oldjátok el, és vezessétek ide! Ha valaki kérdezné tőletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá szüksége.” A küldöttek elmentek, és úgy találtak mindent, ahogy ő megmondta. Amikor eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt felelték: „Szüksége van rá az Úrnak”, és elvezették Jézushoz. Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amint haladt, ruháikat az útra terítették előtte. Amikor közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: „Áldott a király, aki jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!” A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, intsd le tanítványaidat!” Jézus azt felelte: „Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni!” Lk 19,28-40

Elmélkedés

A szeretet forrása

A virágvasárnapi szentmisével Jézus jeruzsálemi bevonulását ünnepeljük. A szertartás kezdetén, a körmenet elején erről az eseményről olvasunk. Jézus egy szamár hátán ülve bevonul a városba, miközben az emberek az út menti fákról szedett pálmaágakkal integetnek neki, éljenezve köszöntik, sőt, egyesek még a ruháikat is leterítik elé az útra. A szentmise evangéliumában pedig Jézus szenvedéstörténete hangzik el, amely szerint az utolsó vacsora után az Úr kimegy az Olajfák hegyére. Itt elfogják, majd a főtanács elé viszik és kihallgatják. A főtanács és a nép kikényszeríti Pilátustól a halálos ítéletet Jézusra, akit megkorbácsolnak, tövissel koronáznak, majd kivitetik vele keresztjét a Golgotára, ahol keresztre feszítik. Halála után leveszik testét a keresztről és sírboltba helyezik.

A nagyböjt 40 napja során volt és van időnk arra, hogy Krisztus szenvedéséről és kereszthordozásáról elmélkedjünk. A keresztút-járás péntekenként, a szenvedéstörténet többszöri elolvasása mind-mind abban segítenek minket, hogy Krisztus sorsában felfedezzük saját sorsunkat. Ne gondoljunk most előre! Ne gondoljunk most még a feltámadásra! Ne gondoljunk arra, hogy Isten képes mindennek új irányt adni! Most csak a szenvedésre gondoljunk! Az elfogadásra, a kereszt elfogadására s mindannak elfogadására, amit Isten ad nekünk, amivel Isten tesz minket próbára. Két héttel ezelőtt a tékozló fiú történetét idéztük fel, aki élve hazatalálhatott és nem kellett elszenvednie a halált, mint büntetést, hogy visszataláljon atyjához. De a fiú meghal abban az értelemben, hogy méltatlanságát elismerve kéri a szeretetet, az irgalmat, a megbocsátást atyjától és újjászületik a visszafogadás által. Amikor ezekben a napokban elvégezzük szentgyónásunkat, akkor ezt ne megszokásból tegyük és ne csupán az egyházi előírás kötelező teljesítésének gondolata vezessen minket, hanem akarjunk meghalni, megsemmisülni, hogy Isten, a mi irgalmas Atyánk építhessen bennünk új embert.

Emberi értelmünk az igazán lényeges kérdésekben, például az élet, a halál és a szenvedés kérdéseiben csődöt mond. Olyan határhoz érkezünk, amelyet nem vagyunk képesek átlépni. Tehetünk-e mást, mint hogy elfogadjuk Isten válaszát? S ha megvan bennünk a szándék az elfogadásra, vajon meghalljuk-e Isten feleletét? A szenvedés értelmét firtató kérdéseinkre Isten a kereszttel válaszol. Jézus nem kezd el beszélni a szenvedésről, hanem vállalja a szenvedést. A kereszt a szenvedés forrása. A kereszt a szeretet forrása. A kereszt a feltámadás forrása. Ez Isten válasza kérdéseinkre.

Nagyböjt utolsó napjaiban az idő rövidsége miatt különösen is oda kell figyelnünk készületünkre. Szívünk és lelkünk erősödése érdekében ezen a héten gondoljuk végig a keresztutat, Jézus szenvedésének útját! Honnan indult ez az út és hová vezetett? Hogyan haladok én ezen az úton? Hogyan tekintek Jézus szenvedésére, s engedem-e, hogy a puszta szemlélőből Isten olyan emberré alakítson, aki részesévé válok az Úr szenvedésének? Ne maradjak csak külső szemlélője az eseményeknek, hanem személyes kapcsolatba kell kerülnöm Jézussal! Oda kell állnom mellé, s vinnem kell nekem is a szenvedés keresztjét.

Krisztus szenvedése, kereszthordozása és halála az ő irántam való végtelen szeretetét bizonyítja. Imádkozzunk azért, hogy megerősödjünk hitünkben és mindhalálig hűségesek maradjunk a mi Urunkhoz!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szent városba, Jeruzsálembe érkezve te már tudtad, hogy küldetésed hamarosan befejeződik. Tudtad, hogy szenvedés vár rád, hiszen erről többször is beszéltél tanítványaidnak. Mégsem menekültél el a szenvedések elől, mert teljesíteni akartad azt a feladatot, amit a mennyei Atya bízott rád. Így mutattad meg az engedelmesség végső jelét. Bár az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a gyűlölet irányítják, mi mégis mindezek mögött észrevesszük az Atya akaratát, aki életed feláldozását kérte. Urunk, elkísérünk szenvedésed útján, hogy kereszthordozásod és a kereszthalálod megértesse velünk Isten megváltó szándékát.

2022. április 9. – Szombat (Jn 11,45-57)

szo, 2022/04/09 - 00:00
Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt. Jn 11,45-57

Elmélkedés

Szent János evangélista szerint Jézus megölésének közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Lázár feltámasztása miatt sokan hittek benne. Ezt megelőzően Jézus kijelentéseket tett arról, hogy ő az Isten Fia, amelyet sokan hittel fogadtak. Ez vezetett ahhoz, hogy a zsidó főtanács ülést tartson. Erről a tanácskozásról számol be részletesen a mai evangélium. Döntésükkel valójában megelőlegezik a halálos ítéletet. Ha sikerül elfogniuk és maguk elé állítaniuk a nép előtt nagy tekintélynek örvendő Jézust, akkor ennek a vizsgálatnak egyetlen kimenetele lehet: Jézusnak meg kell halnia.

Az evangélista úgy írja le a halálos ítélet kimondását, hogy közben tanítást ad az Úr halálának értelméről. Ezek szerint ő az egész népért és az egész emberiségért hal meg. A hitet elutasítók döntésükkel Jézus földi életének utolsó szakaszát nyitják meg, s ettől kezdve már csak az alkalmat várják, hogy elfoghassák, elítélhessék és megölhessék. Ide vezet a hitetlenség útja. Az ügyet politikai síkra terelik azzal, hogy Jézust a nép lázítójaként kezelik, aki elutasítja a római fennhatóságot. Inkább ő haljon meg egyedül, minthogy lázadás törjön ki, s a rómaiak az egész zsidó népet elpusztítsák egy ilyen lázadás leverésével.

Az ítéletet követően megindul Jézus keresése. A húsvét előtti napok mozgalmasságát ez a keresés adja. A főtanács azért keresteti, mert halálát akarják, a másik oldalról a nép azért keresi, mert hisz benne és hallgatni szeretné tanítását. Én miért keresem Jézust?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

2022. április 8. – Péntek (Jn 10,31-42)

p, 2022/04/08 - 00:00
Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban. Jn 10,31-42

Elmélkedés

Jézus nyilvános működése azzal kezdődik, hogy a Jordán folyónál Jánostól részesül a keresztségben. Erre az eseményre utal az evangélium befejező része. Ekkor kezdi el hirdetni tanítását a nép körében és ekkor kezdi csodatetteit. Most visszatér arra a helyre, ahonnan elindult. Amikor János evangélista arról ír ennél a résznél, hogy sokan hittek Jézusnak, akkor egyértelműen azt sugallja, hogy az Úr működése gyümölcsöt termett, szép eredményt hozott. Az emberek hittel elfogadták tanítását, amelyet csodái megerősítettek. Tanítása az Atyától származik, s a csodákat is az Atya erejével viszi végbe. Éppen ez az, amit egyesek azonban nem képesek elfogadni, s káromkodással vádolva őt, megkövezésére készülnek. Az evangélium e szakasza tehát a Jézus működésére adott kétféle választ tárja elénk.

Kijelentései, szavai alapján egyesek nem hisznek Jézusban. De miért nem hisznek a tettei alapján? Hiszen cselekedetei arról tanúskodnak, hogy olyan rendkívüli hatalommal cselekszik, amelyre ember nem képes. Miért nem hisznek neki, hiszen láthatták a jócselekedeteket, amelyekkel a betegeket segítette? Ezeket egyébként a zsidók is elismerik, de gondolkodásukba nem fér bele az, hogy mindezt maga Isten teszi. Jézus legnagyobb jócselekedete az, hogy meghal értünk a kereszten. Hiszem-e, hogy ezt a megváltó tettet maga Isten hajtja végre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha téged hallgatnálak és neked segítenék!

2022. április 7. – Csütörtök (Jn 8,51-59)

cs, 2022/04/07 - 00:00
Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?” Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre felháborodtak: „Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból. Jn 8,51-59

Elmélkedés

Jézus továbbra is Istenről, mint Atyáról és az ő Atyjáról beszél a mai evangéliumban. Gondolatai egészen újszerűek a hallgatóság számára, akikben gyilkos harag ébred amiatt, hogy Atyjának nevezi a mindenható Istent.

Jézus kijelentéseinek van előzménye a Szentírásban. Isten atyasága már a teremtéskor is megmutatkozik az ember számára. Egyrészt abban, hogy az embert „saját képére és hasonlatosságára” alkotta meg, másrészt abban, hogy az általa megteremtett világot Isten az emberre bízza. Ezt követően Isten atyai szeretetéről tanúskodik az Ábrahámnak tett ígéret, a választott néppel való szövetségkötés, valamint az ő atyai gondoskodása népéről. Miután a választott nép többször megsértette Isten parancsait és letért az isteni törvények útjáról, Isten ekkor sem tagadta meg szeretetét, hanem újra és újra felajánlotta a megújulást, ami atyai irgalmasságának és szeretetének jele.

A megváltás a világ újjáteremtése és az emberekkel kötött szövetség megújítása. Isten az ő Fiának, Jézus Krisztusnak személyében megújítja szeretetét az emberek iránt, megerősíti azt, hogy atyai szeretettel tekint ránk, s mindannyiunkat meghív atyai házába az örök boldogságra. A nagyböjti időszakban erre az atyai szeretetre gondolva érdemes megújítanom és bűnbánattal kifejeznem Istennel való kapcsolatomat, mert az ő gyermeke vagyok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! A bűnöktől való szabadulás és a lelki megtisztulás lehetőségét te mindenkinek felkínálod és örömmel bocsátasz meg nekünk. Küldötteid által figyelmeztetsz, ha letérünk az igaz élet útjáról. Az idők teljességében pedig elküldted Fiadat, aki önfeláldozásával, szenvedésével és halálával megszerezte számunkra a megváltást, a veled való kiengesztelődést. Az Úr mennybemenetele után kiárasztottad a Szentlelket a bűnök bocsánatára. Önmagunkat nem tudjuk felmenteni a bűn alól, hanem te törlöd el azokat. Add meg nekünk bűneink bocsánatát és a lelki megtisztulást!

2022. április 6. – Szerda (Jn 8,31-42)

sze, 2022/04/06 - 00:00
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.” Jn 8,31-42

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus olyan zsidókkal vitatkozott a jeruzsálemi templomban, akik nem hittek égi származásában és elutasították, hogy ő az Isten küldötte. A mai evangéliumban olvasott szavait olyanokhoz intézi, akik hisznek benne, őket szeretné meggyőzni az igazságról. A beszéd kulcsszava az igazság. Jézus az „igazság megismeréséről”, az igazság felszabadító erejéről, az igazság hirdetéséről, mint saját küldetéséről beszél. Mit jelent ez az igazság?

A mindennapi szóhasználatban azt mondjuk igazságnak, ami megfelel a valóságnak. A Biblia nyelvezetében kissé más a jelentése. Az ószövetségi időkben elsősorban a szövetséghez való hűséget, Isten parancsainak, azaz a mózesi törvényeknek a megtartását jelentette. Az újszövetség korában az igazság a kinyilatkoztatás teljességét jelenti, azaz Jézus személyét és küldetését. Itt értjük meg azt, hogy miért beszél Jézus régi és új kinyilatkoztatásról, régi és új hitről, régi és új igazságról. Isten akarata és üdvözítő szándéka egykor a parancsokban és a mózesi törvényben mutatkozott meg, de az ő eljövetelével Isten új módon tárta fel önmagát az emberek előtt, és azt kéri, hogy az ő Fiában higgyenek. A törvény igazsága helyébe az evangélium, az örömhír igazsága lép.

Törekszem-e az igazság megismerésére a mindennapi élethelyzetekben? Törekszem-e a legfőbb igazság, Isten megismerésére?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

2022. április 5. – Kedd (Jn 8,21-30)

k, 2022/04/05 - 00:00
A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban. Jn 8,21-30

Elmélkedés

A farizeusoknak azt mondja Jézus, hogy azért fognak bűneikben meghalni, mert nem hisznek benne. János evangéliumának ebben a részében tehát a hit és a hitetlenség, a hívők és a hitetlenek állnak egymással szemben. Amikor Jézus beavatja hallgatóit küldetésének titkába és az Atya üdvözítő tervébe, akkor lehetőséget ad az állásfoglalásra. Miként egykori hallgatóinak, ugyanúgy nekünk is választanunk kell, hogy hittel elfogadjuk-e, hogy ő a Megváltó vagy elutasítjuk őt. Döntésünknek azonban következményei vannak, hiszen a hitetlenek bűnben halnak meg, a hívők viszont elnyerik a feltámadást és az örök életet.

Amikor az Úr a mennyei Atyától kapott küldetéséről tanítja a népet, sokan hinni kezdenek benne. Ki valójában Jézus és honnan jött? – tették fel egykor a kérdést. Egyesek azt gondolják, hogy tisztában vannak Jézus származásával: Názáretből való, ismerik családját. Ez igaz ugyan, de mégsem a teljes igazság. Aki csak azt tudja Jézusról, hogy melyik városból való, az még nagyon keveset értett meg abból, hogy ő a mennyei Atya küldötte. Aki csak Jézus emberi származását ismeri, még nem érti, hogy Istentől jött. Jézus igazi kilétére nagypénteken, az ő kereszthalálakor fog fény derülni. Ő a mi megváltónk, aki az Atya iránti engedelmességből vállalja megváltásunk szolgálatát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

2022. április 4. – Hétfő (Jn 8,12-20)

h, 2022/04/04 - 00:00
Egy alkalommal Jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” A farizeusok erre azt mondták: Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.” Jézus így válaszolt: „Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint ítéltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.” Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.” Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája. Jn 8,12-20

Elmélkedés

Jézus korában aligha jutott eszébe egy vallásos zsidó embernek, hogy Istent atyának, az ő saját atyjának szólítsa. A korabeli szertartásokban és imádságokban nyoma sincs ilyennek. Éppen ezért meghökkentő volt, amikor Jézus így beszélt a mindenható Istenről, a mennyei Atyáról. Saját Atyjának tekintette őt, sőt tanítványait is arra bátorította, hogy hasonlóan tekintsenek Istenre. Meglepődtek ilyen értelmű kijelentésein a vallási vezetők, mert elképzelhetetlen volt számukra, hogy valaki ilyen határozottsággal állítsa magáról, hogy Isten az ő Atyja. Tanítványai szintén elcsodálkoztak azon, hogy Mesterük mennyire meghitt, bensőséges módon beszél Istenről, s milyen kapcsolatban van vele.

Amikor Jézusnak, mint Fiúnak az Atyához való kapcsolatának mélységét, titkát keressük, akkor a bizalomra és a ráhagyatkozásra találunk. Nevezhetjük ezt szeretetnek, amely szeretet a bizalomban és a ráhagyatkozásban nyilvánul meg. Gyermeki, fiúi bizalom ez Jézus részéről, aki egészen rábízza életét az Atyára és az ő akaratának teljesítését tekinti küldetésének. És gyermeki ráhagyatkozás, amely képes elfogadni mindent, mert hisz abban, hogy az Atya szeretetétől semmi sem szakíthatja el, még a szenvedés és a halál sem.

Van-e hozzá bátorságom és van-e bennem akkora szeretet, hogy így bízzam életemet mennyei Atyámra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

2022. április 3. – Nagyböjt 5. vasárnapja (Jn 8,1-11)

v, 2022/04/03 - 00:00
Abban az időben: Jézus kiment az Olajfák hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” Jn 8,1-11

Elmélkedés

Az ítélkezés kövei

A város utcáján haladva megpillantom, hogy egy kisfiú vitatkozik anyukájával a cukrászda előtt. Hangosan sérelmezi, hogy csak a testvére kapott fagylaltot. „Milyen szívtelen, igazságtalan anya az ilyen!” – gondolom magamban. Tovább haladva még hallom, hogy az anyuka nyugodtan mondja a fiúnak: „Te már kettőt kaptál ma, neki pedig ez az első. Ne legyél telhetetlen!”

Pár lépéssel tovább éppen megáll az autóbusz. Amint kinyílik az ajtó, két fiatal azonnal felugrik, meg sem várják, hogy egy idős bácsi előbb leszálljon. „Milyen udvariatlan, neveletlen a mai ifjúság” – gondolom magamban. Aztán látom, hogy a két fiú lesegíti a bácsit az autóbuszról, mert rögtön észrevették, hogy segítségre lesz szüksége.

Tovább haladva látom, hogy valaki ügyetlenül próbál leparkolni. Többször is előre megy, hátra tolat, majdnem nekimegy hol az egyik, hol a másik autónak. „Hogy kaphatott ez a szerencsétlen jogosítványt?” – kérdezem magamban. Aztán még látom, hogy végre sikerül beállnia a parkolóhelyre és egy begipszelt kezű hölgy száll ki az autóból, s indul az út túloldalán lévő kórház felé.

Aztán végre megállok: háromszor dobtam el gondolatban az ítélkezés kövét. Háromszor hajítottam másokra jogtalanul az ítélkezés kövét. Háromszor találtam el az ítélkezés köveivel olyanokat, akik egyáltalán nem ezt érdemelték. Háromszor ítélkeztem elhamarkodottan, s mindhárom alkalommal hamar bebizonyosodott a tévedésem. Aztán végre elgondolkodok: meddig akarom még hajigálni fejemből az előítéletek és az ítélkezés köveit az emberek felé? A folyamatos kőhajigálásommal nekik ugyan nem okoztam testi sérülést, de magamnak lelkit mindenképpen. Mert a felesleges ítélkezésekkel csak önmagam lelkét mérgezem.

Az evangéliumi történet világos figyelmeztetés számunkra. Bűnösnek kikiáltva olyan emberek taszítják Jézus elé a porba a házasságtörő nőt, akik magukat bűntelennek gondolják. Véleményük szerint a nő bűne megbocsáthatatlan, ezért a törvény szerint halálbüntetés, megkövezés jár érte. Egyedül Jézus tudja, hogy minden bűn, még ez a bűn is megbocsátható. Úgy tűnik, hogy a jelenlévők közül egyedül ő ismeri az irgalmasságot. De tudja azt is, hogy ezeknek az embereknek hiába mondana bármit, nem tudna hatni rájuk szavakkal, ezért most inkább a hallgatást választja. Most nem szól semmit, csak ír a porba. Némán közli mondanivalóját, tudatva, hogy a nő vádlói ugyanúgy bűnösök. S amikor már mindenki távozott, szólítja meg az irgalom és a megbocsátás szavával a nőt. Irgalmával felemeli a porból, kiemeli a bűnből. Új úton indítja el az üdvösség felé. A vádlók nem részesülnek ebben az irgalomban.

A szentírástudósokat mindig is foglalkoztatta, mit írhatott Jézus a porba. A közismert magyarázat szerint talán az ott állók bűneit, akik – látván, hogy Jézus jól ismeri minden bűnüket – sorban eltávoznak. Átvitt értelemben mondhatjuk, hogy Jézus új törvényt írt. A kegyetlen régi törvény helyett a megbocsátás új törvényét. Egy olyan törvényt, amely szerint az embernek nincs joga ítélkezni a másik ember felett. A szeretet új törvényét írta le, amely nem akarja a bűnös vesztét, hanem megtérését tűzi ki célul.

Nincs jogunk ítéletet mondani embertársunk felett. Az ember cselekedeteinek, egész életének megítélése Isten joga. Ő a bűnbánatunkat várja és kimutatja irántunk irgalmát. A bűnből fel lehet emelkedni. Kérjük ehhez Isten kegyelmét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Taníts engem arra, hogy a te tekinteteddel nézzek minden bűnösre! Segíts engem, hogy ha bűnös emberekkel találkozom, gyakorolni tudjam ezt a tőled tanult és igazi irgalomból fakadó megbocsátást! Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen és tudjak mindenkinek megbocsátani!

2022. április 2. – Szombat (Jn 7,40-53)

szo, 2022/04/02 - 00:00
Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért. Jn 7,40-53

Elmélkedés

Amikor Jézus a templomban tanít, hamar kiderül, hogy a jeruzsálemi nép bizonytalanságban van személyével kapcsolatban. A vélemények egészen ellentétesek. Egyesek prófétának és Messiásnak tartják, míg mások egyenesen istenkáromlónak nevezik. A néphez hasonlóan a vallási életet irányító és felügyelő zsidó főtanácsban is teljes a bizonytalanság. A tanács tagjai megosztottak. A kialakuló és egyre jobban fokozódó ellenséges hangulatot Nikodémus, az egyik tanácstag mérsékelni próbálja, de nem sok sikerrel, nekitámadnak azok, akik már korábban elhatározták, hogy Jézusnak meg kell halnia. A vita bármiféle állásfoglalás, döntés nélkül fejeződik be, de sejtjük, hogy az eseményeknek ezzel még nincs vége. „Ember így még nem beszélt!” – mondják azok a szolgák, akiket Jézus elfogására küldtek a farizeusok.

Ez a tanítás, ahogyan ezt korábban már láttuk, sok embert hitre indít, másokban viszont ellenérzést ébreszt. A nép bizonytalan Jézus személyével kapcsolatban, aki nagyhatású tanítóként és csodákat tevő gyógyítóként lépett fel. Valóban ő a Messiás? Ő az Isten küldötte? E kérdésekre most még senki nem ad választ. Sem az emberek, sem a főtanács. A forrongó hangulat megszűnik, az emberek hazamennek a templomból, a főtanács tagjai szintén hazatérnek. A kérdésre majd a nagypénteki és húsvéti események adják meg a választ.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A te kegyelmed éltessen engem. A te szereteted lakjék bennem. A te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak te és sohasem én legyek az első!

2022. április 1. – Péntek (Jn 7,1-2.10.25-30)

p, 2022/04/01 - 00:00
A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája. Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

A Sátoros-ünnepet a pusztai vándorlás emlékére tartották meg a zsidók a mi naptárunk szerint kb. október elején. Ezen a Jeruzsálem városában 8 napig tartó hálaadó ünnepen minden jámbor, vallásos zsidó részt vett. Jézus titokban megy a városba, mert tudja, hogy a csodálatos kenyérszaporítás után mondott beszéde miatt – amelyben mennyből alászállott kenyérnek nevezte magát – a zsidó vezetők halálra keresik őt.

Jézus biztosan nem félt, hiszen akkor nem ment volna el az ünnepre és nem jelent volna meg a templomban, amelynél feltűnőbb és nyilvánosabb hely nem létezett a városban. A templomban sem rejtőzik el, hanem tanítani kezd a nagy nyilvánosság előtt. Beszédét olyanok is hallják, akik jól ismerik a főtanács azon tervét, hogy elfogják és megölik Jézust.

Miért ment oda Jézus, ha tudta, hogy halálra keresik? – kérdezhetjük. Az Úr szándéka az volt, hogy tanítsa az embereket saját személyéről és küldetéséről. És ettől még a halálos fenyegetés sem tarthatta vissza. Bár a nép nem ismeri valódi származását és nem tudja, honnan jött, ő tisztában van küldetésével. Tudja, hogy az Atyától jött és neki kell engedelmeskednie. Hozzánk jövetelét csak akkor értjük meg, ha látjuk, hogy a mennyei Atya szeretetének küldötteként jön hozzánk. Eljön, hogy elhozza számunkra, számomra Isten irgalmát és megbocsátását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.

2022. március 31. – Csütörtök (Jn 5,31-47)

cs, 2022/03/31 - 00:00
Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?” Jn 5,31-47

Elmélkedés

A mai evangéliumban olvasható beszédet Jézus azokhoz intézi, akik nem fogadják el őt és szembefordulnak vele, és akik az Atyát és az ő tanúságtételét sem fogadják el. A csodák ugyanis, amelyeket Jézus az Atya nevében tesz, megerősítik mindazt, amit mond, s azt bizonyítják, hogy tanítása igaz. Ezeket az isteni jeleket és tanúságokat azonban nem fogadják el egyesek, akik korábban ugyanígy nem fogadták el Keresztelő János tanúságtételét sem és az ószövetségi írások tanúbizonyságát sem akarják megérteni.

Velük szemben a másik oldalon ott áll Jézus, aki saját szavai szerint nem szorul rá az emberek tanúskodására, hiszen maga az Atya tanúskodik mellette. Jézus szava elítéli a hitetleneket. Aki azonban hittel elfogadja tanítását az az örök életre jut. Az örök boldogság utáni vágy Krisztus megismerésének vágyával kezdődik. A megismerés során szükségünk van a szív alázatosságára, értelmünk meghajlására Isten titkai előtt és sok-sok türelemre, mert nem fog minden kérdésünkre azonnal válaszolni Isten. Legyen meg bennünk a vágy, hogy napról napra egyre jobban megismerjük Krisztust, s általa az Atyát!

A hitetlenségnek, az elutasításnak nagy ára van, mert az ember örök élete a tét. Az örök élet tanítását pedig Jézus hozta el nekünk, s egyúttal meg is mutatja nekünk, hogy milyen módon nyerhetjük el azt. Jézus szavában az Atya szól hozzánk, aki meghív minket az üdvösségre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! A bűnöktől való szabadulás és a lelki megtisztulás lehetőségét te mindenkinek felkínálod és örömmel bocsátasz meg nekünk. Küldötteid által figyelmeztetsz, ha letérünk az igaz élet útjáról. Az idők teljességében pedig elküldted Fiadat, aki önfeláldozásával, szenvedésével és halálával megszerezte számunkra a megváltást, a veled való kiengesztelődést. Az Úr mennybemenetele után kiárasztottad a Szentlelket a bűnök bocsánatára. Önmagunkat nem tudjuk felmenteni a bűn alól, hanem te törlöd el azokat. Add meg nekünk bűneink bocsánatát és a lelki megtisztulást!

2022. március 30. – Szerda (Jn 5,17-30)

sze, 2022/03/30 - 00:00
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.” Jn 5,17-30

Elmélkedés

Az évtizedek óta béna ember meggyógyítása a Beteszda-fürdőben a zsidó vallási vezetők részéről ellenállást váltott ki Jézus iránt. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy Jézus szombaton tette a csodát, s ezzel megsértette a szombati nyugalomra vonatkozó törvényeket, másrészt mert cselekedetét a mennyei Atya tevékenységéhez hasonlította, ahogyan erről a mai evangéliumban olvasunk.

Jézus mindig az Atya akaratából cselekszik, tetteiben Isten irgalma nyilvánul meg, és ez valójában az Atya tanúságtétele a Fiúról. A hallgatóság, amely amúgy is szembenállást tanúsít, aligha értette ezeket a kijelentéseket, mint ahogyan valamivel később azt sem fogják megérteni, hogy Jézust az Atya támasztotta fel a halálból, amely a legfőbb tanúságtétel az Atya részéről.

A nagyböjti időszakban a húsvéti szent háromnapra készülünk, amely során Jézus szenvedésére, halálára és feltámadására fogunk emlékezni. Jézus életének ezen eseményeit csak akkor érthetjük meg, ha az Atya megváltó és üdvözítő szándékát meglátjuk bennük. Az Atyát a szeretet vezeti szándékában és cselekedetében. A Fiút, Jézus Krisztust szintén.

A szeretet elfogadása Istenhez kapcsol. E szeretet elutasítása pedig a bűnben, személyes bűneimben ölt testet. Kész vagyok-e a bűnbánatra, amely feltétele annak, hogy Istenhez közeledjek, s vele szeretetközösségben éljek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Látni szeretnénk téged. Hallgatni szeretnénk tanításod, amely az örök életre vezet. Követni szeretnénk téged, mert egyedül az általad mutatott úton juthatunk el a mennyei Atyához. A nagyböjti idő lehetőséget ad számunkra, hogy melléd állva felvegyük mi is a keresztet. A keresztet, amely az isteni szeretet jele. Ez az időszak alkalom arra, hogy megismerjük Isten szeretetét és alakítsuk látásmódunkat. Urunk, segíts, hogy felismerjünk téged minden embertársunkban, különösen a szenvedőkben!

2022. március 29. – Kedd (Jn 5,1-16)

k, 2022/03/29 - 00:00
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte. Jn 5,1-16

Elmélkedés

Betegekről olvasunk a mai evangéliumban. Gyógyulásra váró betegekről. Csodára váró vak, sánta vagy béna emberekről. A víz megmozdulására váró betegekről. A Beteszda-fürdőről az a hír járja, hogy időnként eljön Isten angyala és mozgásba hozza a vizet. Aki elsőként lép be ilyenkor a vízbe, az meggyógyul betegségéből. Kissé furcsának tűnik ez a hiedelem, de ők, a gyógyulásra váró betegek hisznek benne. A titokzatos angyalt aligha látta közülük valaki, de az időnként felkavarodó vizet biztosan többször is látták, főként egy olyan beteg, aki már harmincnyolc éve vár gyógyulására e helyen. Az ő helyzete különösen is reménytelen, hiszen nincs segítője, aki a megmozduló vízbe vinné.

És megérkezik Jézus a fürdőbe. Őt nem várta senki. Tőle nem várnak semmit az ott tartózkodó betegek. Tekintetük továbbra is a fürdő vizére szegeződik, onnan várják a csodát. Jézus közben csendesen érdeklődik a betegek felől, majd cselekszik. Megszólítja és meggyógyítja azt, aki talán a legrégebb óta várja a csodát, a gyógyulást. Jézus sietve távozik, nem fedi fel kilétét az összeverődő tömeg előtt. A meggyógyult béna a saját lábán hagyja el a helyet, ahol harmincnyolc évig feküdt magatehetetlenül. A többi beteg pedig tovább bámulja a vizet.

Honnan várom a csodát? Kitől várom gyógyulásom?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

2022. március 28. – Hétfő (Jn 4,43-54)

h, 2022/03/28 - 00:00
Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt. Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.” Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után). Jn 4,43-54

Elmélkedés

A nagyböjt folyamán olvasott evangéliumi történetek fokozatosan vezetnek minket a hit útján, a feltámadásba vetett hit útján. Jézus csodái azt jelzik az embereknek, hogy rendkívüli hatalommal, természetfeletti erővel rendelkezik. Képes gyógyítani, képes megszüntetni mind a lelki, mind a testi bajokat. Jézus képes arra, hogy halálos betegségben szenvedőket meggyógyítson, ahogyan erről a mai örömhír beszámol. A tisztviselő és a családja azt gondolja, hogy fia hamarosan meghal, de Jézus azzal bátorítja, hogy él a fiú. S valóban, abban az órában fordul jobbra állapota. Az elbeszélésben nem maga a csoda a legfontosabb az evangélista számára, hanem annak megerősítése, hogy a tisztviselő „hitt Jézus szavaiban.” Ez az ember nem látta, nem tapasztalta meg a csodát, de már hitt Jézusnak. Bizonyítékok nélkül is hitte, hogy Jézus szavára teljesült kérése és ebben a hitben távozik.

A későbbiekben majd Jézus halottakat támaszt fel, amely csodák szintén előre jelzik a feltámadás titkát, s erősítik a hitet. Jézus cselekedeteit tekintsük olyan jeleknek, amelyek a mi hitünket erősítik. Ne csodákra várjunk és ne kívánjunk rendkívüli jeleket! Ha hiszünk Jézus szavában, ő segíteni fog nekünk.

A nagyböjtben érdemes elgondolkodnom: a születés és a meghalás, az élet és a halál titka láttán ébred-e bennem hit?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva