Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?” Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek, és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.” Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből. Mk 6,34-44

Elmélkedés

A kenyerek és a halak megszaporításának csodájáról olvasunk a mai evangéliumban. Tanítását követően tanítványai arra kérik Jézust, hogy küldje haza az embereket, mert ezen a helyen nem tudnak elegendő élelmet szerezni maguknak. Ő viszont egészen más megoldásban gondolkodik, azt szeretné, hogy az emberek itt egyenek. Az öt kenyér és a két hal rendkívül kevésnek számít, ha több ezer éhes ember van jelen. Jézus kezében ez a kevés is elegendő. Ő a keveset is sokká tudja tenni. Az Úr csodát tesz, jóllakatja a népet.

Mit üzen nekünk a történet? Jézus korában fokozott volt a Messiás-várás. Ennek oka az idegen, római megszállás volt. A Messiástól azt várták, hogy megszabadítja a népet. Ugyanakkor azt vélték, hogy a Messiást arról lehet majd felismerni, hogy megismétli a manna csodát. Ahogyan Isten a pusztai vándorlás idején manna-kenyérrel táplálta a választott népet, ugyanúgy fogja jóllakatni a Messiás az embereket. A kenyérszaporítás eseménye tehát a messiási idők jele. Aki ilyen csodát képes tenni, arról jogosan gondolja a nép, hogy ő a Messiás. Karácsonykor Jézusnak, a Messiásnak születését ünnepeltük. A gyermekben még nem ismerte fel mindenki, hogy ő a Messiás, később azonban cselekedetei jelként szolgáltak és igazolták, hogy a messiási ígéretek az ő személyében teljesedtek be.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! A te Fiad, Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten, a te tökéletes képmásod, hasonmásod, akit azért állítasz elénk, hogy benne felismerjük, milyenné kell válnunk. Irgalmas Jézus, mutasd meg nekünk, miként válhatunk a mennyei Atya kedves gyermekeivé!

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.” Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. Mt 4,12-17.23-25

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakasz Keresztelő János bebörtönzésére való utalással kezdődik. Az evangélista nem részletezi e helyen János elfogásának okát és későbbi kivégzésének körülményeit, hanem azt akarja jelezni, hogy Jánosnak, a Messiás előfutárának küldetése befejeződött. Mindenesetre János elfogása óvatosságra inti Jézust, aki inkább visszavonul a galileai országrészbe. Máté elbeszélésének sorrendjében ekkor kezdődik meg Jézus nyilvános működése a nép körében. Ezt egy prófétai jövendölés, Izajás szavai vezetik be, amely szerint a hitetlenség homályában és sötétségében élő nép számára nagy világosság támad a Megváltó fellépésével. E jövendölés felidézése azt a célt szolgálja, hogy az emberek belássák, hogy Jézus személyében beteljesedtek azok az ígéretek, amelyeket az elmúlt évszázadok során Isten a próféták által üzent.

Ezután az evangélista összegzi mindazt, amit a következőkben részletesen ki fog fejteni, hogy tudniillik Jézus mit tanít és hogyan gyógyítja meg a betegeket. Az Úr tanítása ebben a kijelentésben foglalható össze: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” A tanítás mellett Jézus küldetésének lényeges eleme a gyógyítás. Ezt így írja az evangélista: „meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt.”

Felismerem-e Jézus szavában az üdvösség örömhírét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem! Hálás szível köszönöm meg neked mindazt, amivel minden nap elhalmozol jóságodból. Köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Erősítsd meg bennem azt az elhatározást, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindennél jobban!

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!” Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba. Mt 2,1-12

Elmélkedés

Minden ember Megváltója

Mi, akik karácsony éjszakáján felkerekedtünk és a pásztorokkal együtt felkerestük a kis Jézust, aki emberi arcát mutatta meg nekünk, a mai ünnepen lélekben újra elindulunk, hogy a napkeleti bölcsekkel együtt kifejezzük Istennek járó hódolatunkat ugyanennek a Gyermeknek.

A három napkeleti bölcs, akikről ma, Urunk megjelenésének ünnepén az evangéliumban olvasunk, nem voltak zsidó származásúak. Ők nem ismerték azokat a prófétai jövendöléseket, amelyek a Messiásról szóltak, nekik nem voltak elképzeléseik arról, hogy ki lesz a Megváltó. Ők csupán egy különleges égi jelenségre lesznek figyelmesek, amelyben jelet látnak, és követni kezdik a fényes csillagot. Igyekezetük és lelkesedésük, amely a hosszú és minden bizonnyal viszontagságos út során sem lankad, meghozza gyümölcsét, eljutnak Betlehembe, ahol megtalálják a kis Jézust.

Előtte azonban az ország fővárosába, Jeruzsálembe mennek, egyenesen Heródes királyhoz, mert úgy gondolják, hogy egy újszülött királyt nyilvánvalóan a királyi udvarban érdemes keresniük. Egy királyt, pontosabban egy leendő királyt keresnek. Ezért kérdezik: „Hol van a zsidók újszülött királya?” Erre Heródes, aki rögtön úgy érzi, hogy uralkodása veszélybe került, hívatja az írástudókat és ezt kérdezi tőlük: „Hol kell születnie a Messiásnak?” De ki beszélt itt Messiásról? A bölcsek csak egy újszülött királyt említettek, de nem állították róla, hogy ő a Messiás. Az a tény, hogy egy újszülött király említése rögtön a Messiást juttatja a megkérdezett főpapok és írástudók eszébe, azt igazolja, hogy ebben a korban nagyon fokozott volt a messiási várakozás Izraelben. Ennek azonban nem lelki okai voltak elsősorban, hanem politikai. A zsidó nép ugyanis római fennhatóság alá tartozott és azt remélték, hogy az eljövendő Messiás majd ettől fogja őket felszabadítani és visszaadja a nép önállóságát. Ezeket az elképzeléseket azonban a napkeleti bölcsek szerencsére nem ismerik. Ők azért jöttek, hogy kifejezzék hódolatukat az újszülött királynak, akiről már most hiszik, hogy nem csak a zsidó nép számára lesz király, hanem minden ember számára.

A keresztény hagyomány és igehirdetés az évszázadok folyamán meglehetősen kiszínezte a napkeleti bölcsek történetét, amelyhez még a művészet is hozzájárult a maga lehetőségeivel. Ennek köszönhetően nem könnyű megmaradni az evangéliumi üzenetnél, de mégis tegyünk erre kísérletet. Három dolgot emeljünk ki, amit valóban tartalmaz az evangélium. Az első, hogy a napkeleti bölcsek egy nagy várakozásban éltek, ezért figyelhették az égi jeleket. A második, hogy felismerték a jelet és követték azt, semmi nem téríthette el őket attól, hogy céljukhoz eljussanak. A harmadik, hogy kifejezték hódolatukat az előtt, akihez az égi jel vezette őket. Ez az a három lépés, amelyet nekünk is érdemes megtennünk. Mindenekelőtt tisztáznunk kell magunkban, hogy milyen vágyak élnek bennünk? Kitől várjuk életünk jobbá fordulását? Miért van szükségünk Istenre? Aztán keresnünk kell azokat a jeleket, amelyek által maga Isten vezet minket. Nem szabad megállnunk ezen az úton és nem engedhetjük azt sem, hogy mások letérítsenek minket erről az útról. Ha pedig megérkezünk oda, ahová az isteni jel vezet minket, legyen nyitott ne csak a szemünk, hanem a szívünk is! Ismerjük fel mi is a betlehemi Gyermekben, Jézusban, hogy egyedül neki érdemes hódolnunk, mert ő a világ Megváltója. Mindenki Megváltója, az enyém is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Betlehemi kis Jézus! Nem mondogathatjuk örökké neked, a szent Istennek, hogy aludj csak nyugodtan! Nem kívánhatjuk tőled, hogy jövő karácsonyig aludj és lehetőleg ne zavarj minket évközben! Vízkereszt napja, a napkeleti bölcsek ünnepe ma felébreszt minket a karácsonyi nosztalgiázásból. Ez a nap felnyitja szemünket, hogy benned ne csak egy gyermeket lássunk, hanem meglássuk a Megváltót és az Üdvözítőt, Megváltónkat és Üdvözítőnket. Uram, neked köszönhetem, hogy megszabadulhatok a bűntől és neked köszönhetem, hogy az üdvösségre juthatok. Taníts engem a gyermeki lelkületre, az Istenre való ráhagyatkozásra, az Istenben való gyermeki bizalomra és a feltétlen engedelmességre!

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. Jn 1,1-18

Elmélkedés

Élet és világosság

A mai vasárnapon olvasott evangéliumi rész Szent János evangéliumának kezdete. Az Ige Jézus Krisztus, az Isten Fia, akiben Isten kimondja önmagát, megismerteti önmagát az emberrel. Az Ige, már kezdetektől fogva létezett, ő az örökkévaló Isten Fia. Jelen volt már a világ teremtésekor, s most amikor Isten újjá akarja teremteni a világot és meg akarja ajándékozni az embert az újjászületés kegyelmével, akkor szintén jelen van, de immár valóságos emberként, azaz emberré lesz, hogy Isten egészen közel jöjjön minden emberhez. A szöveg alaphangulata az öröm. Átsugárzik rajta az embernek életet ajándékozó Isten öröme, az embert üdvözíteni akaró Isten öröme, az embert a világosság útján vezető Isten öröme: „Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága.” Ugyanakkor nem hallgat arról sem, hogy az isteni jóakarattal szemben megnyilvánul az emberi elutasítás is: „a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.”

Jézus emberré válását érdekes kifejezéssel jelöli meg az evangélista: „az Ige testté lett, és közöttünk lakott.” A Jézus Krisztusba vetett hit lényegi mondanivalója ez. A hívő ember, ha nem is érti meg teljes valóságában a megtestesülés titkát, de megsejti annak mélységét, megérzi, hogy Jézusban egészen közel jött hozzánk az Isten, hogy mi kapcsolatba léphessünk vele. A láthatatlan Isten látható emberi testet vett fel, emberré lett, és lakóhelye az emberek világa lett küldetésének idejére. Jézus emberré válásával nem szűnt meg az ő istensége, továbbra is valóságos Isten. Mikor pedig valóságos emberségéről beszélünk, akkor azt állítjuk, hogy emberi teste és lelke volt, emberként született, emberként élt és emberként halt meg. Mi Isten teremtményei vagyunk, Jézus viszont nem teremtmény, hanem öröktől fogva létezik, ezt fejezi ki az Ige-himnusz kezdete: „Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett.”

Mindaz, amit János evangélista leír művének bevezetésében Jézus személyéről, az első keresztény közösség imájának és hitvallásának tűnik, amelyhez a későbbi évszázadokban élt keresztények is csatlakoznak imádságban és tanúságtételben. A hit olyan adomány, amely kivezet minket a sötétségből, az élet céltalanságából, és kiszélesíti látókörünket és életterünket. Látókörünket, hogy ne csupán az emberi élet korlátozottságát és végességét lássuk, hanem az üdvözítő Isten távlataiban szemléljük önmagunkat. És életterünket is kiszélesíti abban az értelemben, hogy Istennel élhetünk már itt a földön, s halálunk után eljuthatunk Istenhez az örökkévalóságba, amely új életet jelent számunkra. Ennek fényében karácsony titkát így foglalhatjuk össze: az örökkévaló Isten emberré lett, hogy nekünk megmutassa az utat az örök élet felé.

János evangélista megkülönbözteti az ember testi és lelki születését, természetes és természetfeletti születését. Testi születésünk, létezésünk is Isten ajándéka. Lelki újjászületésünk a kegyelem, a világosság befogadása és a hit által szintén Isten ajándéka, amelyeket Krisztus személyében, őáltala kapunk. Azért kell keresztény emberként Krisztushoz kapcsolódnunk, hogy részünk legyen az életben és a világosságban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Te az idők teljességében elküldted Fiadat, Jézus Krisztust emberi világunkba, hogy soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk vagy. Segíts minket, hogy a betlehemi Gyermekben a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket! Ő hozza el számunkra a békességet és a boldogságot és reményt gyújt mindannyiunk szívében. E Gyermek nélkül és az általa hozott békesség és szeretet nélkül nincs ünnep, nincs karácsony. Add, hogy az emberek szerte a világon rátaláljanak Fiadra!

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.” Jn 1,35-42

Elmélkedés

Az előző két nap folytatásaként Keresztelő János tanúságtételének eredményéről számol be a mai evangéliumi részlet. János szavait hallva két tanítványa azonnal Jézus nyomába szegődik. Jánosnak több tanítványa is lehetett, de mégsem indult közülük mindenki, nem ismerték fel valamennyien a Keresztelő szavainak jelentőségét. Keresztelő János tanúskodása következményeként András és János, Jézus követői lesznek, s majd az ő hívásukra mások is csatlakoznak Jézushoz, András a ő testvérét, Pétert viszi el Jézushoz. Keresztelő János természetesen nem bosszankodik, hogy saját tanítványai mostantól új Mestert követnek, hanem nagy alázattal ismeri el, hogy neki kisebbednie, Jézusnak pedig növekednie kell. Az irigységnek a legkisebb jele sem tapasztalható nála, inkább örül, hogy küldetését teljesíthette és megmutathatta az embereknek a Megváltót.

Keresztény tanúságtételünk hatása valószínűleg nem fog mindjárt az első pillanatban megmutatkozni, s lehet, hogy nem fogja mindenki elfogadni tanúskodásunkat, de biztosak lehetünk abban, hogy az elvetett mag megtermi gyümölcsét. Győzzük le magunkban a bátortalanság és a kishitűség kísértését! Győzzük le aggodalmainkat és félelmeinket, amelyek azt sugallják, hogy nem érdemes kiállni a hitetlen világ elé, mert úgysem hallgatnak ránk! Ha rátaláltunk Megváltónkra, tegyünk róla tanúságot és vezessük hozzá az embereket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Jn 1,29-34

Elmélkedés

Keresztelő János tanúságtétele folytatódik a mai evangéliumi részletben. A Keresztelő itt már nem csak egy kisebb csoport vagy néhány személy, hanem nagyobb számú nép előtt jelenti ki Jézusra mutatva: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” Ezt követően arról beszél, hogy megkeresztelkedése alkalmával látta Jézusra szállni a Szentlelket, majd kijelenti: „Én tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Amíg a küldöttek előtt titokzatosan beszélt, most a nép előtt egészen nyíltan szól, tanúskodásának tartalmát bárki könnyen megértheti.

Mivel igazolja Keresztelő János, hogy igaz a tanúskodása? Először egy látható jelre, a keresztelésekor Jézusra galamb alakjában leszálló Szentlélekre hivatkozik, ő látta ezt a jelet. Majd pedig egy természetfeletti dologról tesz említést: isteni kinyilatkoztatásból tudja, hogy az az ember fog Szentlélekkel keresztelni, akire leereszkedik, s akin rajta marad a Lélek.

Amikor Szent János evangélista ebben a formában leírja Keresztelő János tanúságtételét, ő már tudja, hogy a hit természetfeletti kinyilatkoztatásra és az ezt igazoló látható jelre, jelekre épül. A Keresztelő a jelet látva meggyőződhetett arról, hogy a neki adott kinyilatkoztatás valóban igaz.

Ha felismerem a jeleket, melyeket Isten mutat, eljutok a hitre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a történelmi idő egy bizonyos pontján megszülettél és beléptél az emberek számára élettérként szolgáló teremtett világba, jelen voltál a világ kezdetekor, a teremtéskor is. Az ég és a föld, Isten teremtetlen és teremtett világa, láthatatlan és látható világa az idő egy pontján összeér. Isten végtelen hatalma a te gyermeki gyengeségedben láthatóvá vált, Isten végtelen szeretete emberközelségbe került. A mi csodálatunk immár nem csak a teremtett világnak és a Teremtőnek szól, hanem neked, az Isten Fiának is, aki emberré lettél, s aki születéseddel újjáteremted a világot és elhozod minden ember számára az újjászületés lehetőségét.

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt. Jn 1,19-28

Elmélkedés

Az egykori zsidó vallási vezetők nem mentek személyesen Keresztelő Jánoshoz, hanem szolgáikat küldték hozzá. Azért szeretnének tisztán látni személyével kapcsolatban, mert hallottak arról, hogy tömegek mennek hozzá a pusztába prófétai szavait hallgatni és megkeresztelkedni. Kezdeti távolságtartásuk már előrevetíti, hogy miként fognak viszonyulni János tevékenységéhez. „Ki vagy te?” – hangzik a kérdés János felé, aki tulajdonképpen nem is válaszol erre a kérdésre. Inkább arról kezd el beszélni, akinek az előhírnöke. Önmagáról legfeljebb annyit árul el, hogy milyen kapcsolatban áll a Messiással, az ő érkezését készíti elő. János cselekedeteiben egyesek joggal fedezték fel a messiási idők jeleit. A pusztában él, rendkívül egyszerű módon táplálkozik és öltözködik. De János nyíltan megvallja, hogy nem ő a Messiás.

A keresztény tanúságtétel fontos elemére tanít minket János tanúskodása. Ne értékeljük túl önmagunkat, feladatunkat, munkánkat! Krisztushoz viszonyítsuk életünket! Róla beszéljünk! Hozzá vezessük a keresőket! Az ő tanítását hirdessük az igazságra szomjazóknak! Életemnek Krisztus a forrása. Életem őrá mutat, ő a viszonyítási pont. Azt, hogy ki vagyok, egyedül az határozza meg, hogy milyen kapcsolatban vagyok Jézussal. Ő alakítja személyiségemet, ő adja hitem növekedését. Jézus éljen és növekedjen bennem!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre hívebben kövesselek. Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna. Lk 2,16-21

Elmélkedés

Anyai hivatás

Az új esztendő első napján Isten áldásáért és kegyelméért imádkozunk mindannyian. Csak akkor nyerhetjük el Isten áldását, ha nap mint nap az ő jelenlétében élünk és engedjük, hogy kegyelmének fénye ránk ragyogjon. Ez a csodálatos fény a mennyei Atya arcából sugárzik felénk, kegyelmet és békét áraszt ránk.

A betlehemi pásztorok, akik karácsony ünnepe után ma ismét feltűnnek az evangéliumban, egykor megtapasztalták, hogy milyen jó Isten közelében lenni és részesülni az ő áldásában. Nem díszes palotában, hanem egy szegényes istállóban találták meg a Megváltót, aki nem hatalmas uralkodó, hanem egy jászolban fekvő gyermek. Ebből a Gyermekből árad szét az a fény, amely felragyog az éjszaka sötétségében, s Betlehemből, ebből a kicsiny településből kiárad az egész világra. A betlehemi Gyermek arca úgy sugárzik, oly’ tisztán ragyog, hogy a pásztorok felismerik benne Isten Fiát.

Az isteni áldás elsőként Szűz Máriára, Szent József jegyesére áradt ki, akit a mennyei Atya arra választott ki, hogy Fiának anyja legyen. Mária egész élete az Úr fényében zajlott, a Jézusban megtestesült Isten közvetlen közelében. Mária Istenanyaságának titka, amelyet a mai napon ünneplünk, arra a kegyelmi ajándékra irányítja figyelmünket, amely minden emberi anyaság titka is egyben: mindig Isten áldásának kell tekintenünk egy gyermek világrahozatalát. Isten Anyja áldott az asszonyok között, áldott az édesanyák között. Ő az, aki méhébe fogadta és világra szülte Jézust az egész emberiség számára. Mária az Egyház anyja, aki befogadta az isteni Igét, és engedelmeskedve Isten akaratának felajánlotta magát, hogy Isten üdvözítő terve megvalósuljon. Az Egyház is részt vállal ebből az anyai hivatásból, amikor a igehirdetés által a Megváltó Jézus tanításának, az evangéliumnak a magjait az emberi szívekbe hinti és Isten áldását közvetíti az embereknek.

A katolikus dogmatika Mária istenanyaságából vezeti le, hogy ő egyúttal az Egyház anyja is, s minden hívő égi édesanyjaként és közbenjárójaként elválaszthatatlan Krisztus Egyházától, amely magába foglalja a hívőket. Az Egyház maga is anya, s nem véletlenül nevezzük igen gyakran Anyaszentegyháznak. Ha Jézus megtestesülésének kezdetére, az angyali üdvözletre gondolunk, akkor láthatjuk, hogy a názáreti leány azáltal vált anyává, hogy hittel elfogadta Isten szavát és igent mondva Isten akaratára méhébe fogadta Isten Igéjét. Ennek mintájára az Egyház akkor válik anyává, amikor hittel elfogadja Isten szavát, s Máriához hasonlóan igent mondva elfogadja azt a küldetést, amit az üdvtörténetben Isten neki szán. Karácsony napján azt ünnepeltük, hogy Jézus megszületett, s Mária anya lett azáltal, hogy világra szülte gyermekét, s anyaként nyújtotta őt a világnak. Ehhez hasonlóan az Egyház akkor válik lelki értelemben anyává, amikor az igehirdetésben és a szentségekben Jézust nyújtja a világnak. A Szűzanya a legnagyobb ajándékot, a Fiát adta a világnak. Az Egyház a legnagyobb kincset adja az embereknek, amikor az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben Jézust adja. Az Egyháznak mindenkor Máriától kell tanulnia anyai hivatását. Mária hitével kell Istenre figyelnie, s Mária szeretetével és gondoskodásával kell az emberekre, a hívőkre, mint gyermekeire figyelnie.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hálát adunk neked, hogy Szűz Mária személyében nem csak Jézusnak, hanem nekünk is anyát adtál. Olyan édesanyát, aki Jézust adja minden embernek. Áhítattal szemléljük a karácsonyi eseményt, amint a Gyermek a jászol szalmáján fekszik vagy édesanyja, Mária ölében nyugszik. Ma Mária, Isten Anyja felénk nyújtja az Urat, a Megváltót, az Üdvözítőt. Nekünk adja őt, hogy az új esztendő minden napján velünk és a miénk legyen Isten Fia. Segíts minket Istenünk, hogy minden embert, de különösen is a szegényeket úgy szolgáljuk, hogy bennük mindig Krisztust lássuk, így építve a békét, az Istentől jövő békességet.

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. Jn 1,1-18

Elmélkedés

Szent János evangéliumának bevezetését, az ún. Ige-himnuszt olvassuk az evangéliumban az esztendő utolsó napján. Ünnepélyes hangvételű, költői, titokzatos, mélyértelmű, ugyanakkor kissé elvont a szöveg, amelyet nem könnyű megérteni.

Az egykori írónak és a mindenkori olvasónak, azaz János evangélistának és nekünk, ugyanaz a gondunk, ugyanazzal a nehézséggel küzdünk: hogyan tudjuk véges emberi értelmünkkel felfogni a végtelen Istent? Hogyan ismerhetjük meg a láthatatlan, de emberré lett s ezáltal láthatóvá vált Istent? Időbeli létezésünk korlátai mennyire engedik az örökkévaló Isten megismerését? A szövegrészletben szereplő fogalmak pontos magyarázatát hagyjuk a szentírástudósokra, mi inkább a tartalomra és a mondanivalóra figyeljünk!

Mit tudunk meg a megtestesült Igéről, Jézus Krisztusról? Azt, hogy létezése örök, az örökkévaló Istentől származik. Ő a létezés, az élet alapja. Ő az isteni világosság, bölcsesség és igazság, aki eljött az emberek világába, hogy megvilágítson minket, bölcsességgel töltsön el bennünket és az igazság útjára vezessen minden embert. Isten Jézus Krisztusban kimondja, megmutatja önmagát, láthatóvá teszi magát előttünk. Ha hiszünk benne, Isten gyermekei leszünk, s halálunk után örökre Istennel élhetünk.

Törekszem-e arra, hogy az év minden napján Isten szeretetében éljek? Törekszem-e arra, hogy az üdvösségre jussak?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Minden jótettedért, amit az elmúlt évben és egész életemben bőkezűen kaptam tőled, hálát adok neked. Hálát adok, hogy életre szólítottál. Hálát adok, hogy képmásodra teremtettél. Hálát adok, hogy a keresztségben gyermekeddé fogadtál és a szent hitben a mai napig megtartottál. Hálát adok, hogy szent Fiad a mi Megváltónk és Üdvözítőnk lett. Mindezekért és minden el nem mondott testi-lelki javaimért hálát adok neked, Istenem.

Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. Lk 2,36-40

Elmélkedés

Jézus templomi bemutatása alkalmával Anna szerepe ugyanaz, mint Simeoné: tanúskodik arról, hogy e gyermekre, azaz Jézusra várt a választott nép, benne valósult meg Isten ígérete, ő a Megváltó.

Lukács evangélista beszámolója több dolgot rögzít Annáról, amelyek közül minden bizonnyal vallásos buzgósága a legfontosabb. Buzgóságát jelzi, hogy „nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal.” Az evangélista nem jegyzi le Anna szavait, nem tesz említést külön neki adott kinyilatkoztatásról és arról sem, hogy eltöltötte volna a Szentlélek, amely elemek Simeon esetében nagy hangsúlyt kaptak. Ehelyett buzgó imádságát, böjtölését, szolgálatát és több évtizedes hűségét emeli ki, amelyek érdemessé tették arra, hogy megláthassa a Megváltót, akire ő és nemzedéke várakozott. Újabb elemként jelenik meg, hogy az általa felismert igazságról másoknak beszélni kezd, azaz tanúságot tesz a jelenlévők előtt arról, hogy a templomba hozott újszülött gyermekben, Jézusban felismeri a Megváltót.

Bízni abban, hogy Isten ígérete valóra fog válni, hűséggel és kitartással várni a megvalósulást, buzgón imádkozni Istenhez, és a hit szemével felismerni a Megváltót - mindezt megtanulhatjuk Anna asszonytól.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, add nekünk azt a szeretetet, amely mindent hisz, mindent remél és mindent elvisel! Ez a szeretet kísérjen bennünket életünk útján, ragyogja át szívünket és értelmünket, sugározzon belőlünk családtagjaink és minden ember felé, akivel találkozunk. Ez a szeretet szentelje meg munkánkat és legyen vigasztalónk! Legyen számunkra világító mécses, ha sötétség vesz körül minket, és legyen a híd, amelyen át lelkünk a te karjaidba érkezik.

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt. Lk 2,41-52

Elmélkedés

Titokzatos csend

A Szent Család mai ünnepén azt a jelenetet idézi fel az evangélium, amikor a tizenkét éves Jézus egy jeruzsálemi zarándoklaton vesz részt családjával együtt. Ez az egyetlen történet, amelyet a Szentírás megőrzött Jézus gyermekkoráról. Az elbeszélés lezárja a gyermekségtörténetet és előrevetíti Jézus fellépésének idejét.

Az ünnepi zarándoklat után hazaindulnak, de Mária és József csak egy nap múlva veszik észre, hogy Jézus nincs a hazatérők között. Jeruzsálembe visszatérve a templomban találnak rá, ahol kérdezte és hallgatta a tanítókat. Elcsodálkozunk azon, hogy a mindössze tizenkét éves fiú mennyire otthonosan mozog a felnőttek világában és otthon van a vallási kérdésekben. Ezen még a tapasztalt tanítók is meglepődnek.

És mindjárt magunk előtt látjuk Jézust, aki néhány évvel később, már felnőtt férfiként elindul, hogy bejárva a városokat és falvakat, tanítsa az embereket. Tömegek gyűlnek köré, csodálkozva hallgatják őt, mert megérzik, hogy isteni bölcsesség szól belőle. Milyen jó volna nekem is még gyakrabban, rendszeresen hallgatnom őt! Milyen jó volna szívembe zárni minden szavát! Milyen jó volna életem minden napján követni tanítását! „Miért kerestetek?” – fordul a templomba aggódva érkező Máriához és Józsefhez Jézus, amikor végre rátalálnak. Nem a kamaszok pimasz kérdezése ez a szülőkhöz. Nem a felnőttként viselkedő, a magát felnőttek szintjére emelni szándékozó ifjú szemtelenkedése ez. A kérdéssel kinyilvánítja, hogy a mennyei Atyát tekinti atyjának: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Én miért keresem Jézust? Keresem-e őt?

Az evangéliumi elbeszélés a következőkkel zárul: „Hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt” (Lk 2,51-52). E rövid mondatok összefoglalják, hogy mi jellemezte az ifjú Jézus életét addig, amíg harminc éves korában megkezdte nyilvános működését.

A Názáretben töltött éveket titokzatos csend fedi. Az isteni kegyelem titokzatos csendje, amely a bölcsességben való növekedést eredményezte Jézus számára. Az engedelmesség csendje, amely minden gyermeket figyelmeztet szülei iránti magatartásának egyik legfontosabb elemére, az engedelmességre, és amely emlékeztet bennünket arra, hogy Istennek is engedelmességgel tartozunk. A család csendje, amely minden gyermek számára az otthon biztonságát nyújtja. Isten azt akarta, hogy Jézus egy családban szülessen és nevelkedjen. Isten Fiának, Jézusnak szüksége volt egy családra, hogy felnőjön.

Miért kerestek? – visszhangzik továbbra is szívünkben Jézus kérdése. Bátorítás ez számunkra, hogy keressük őt és keressük a Szent Családot! Az állandóan változó és sokszor válságban lévő világban a szintén folyamatosan változó és egyre gyakrabban válságba kerülő emberek számára a család egy biztos pont, egy szilárd és jó „intézmény.” A bizalomra és az egymáshoz való ragaszkodásra épülő életközösség helye. A családalapítás, azaz a teljes és élethosszig tartó szeretetközösség vállalása nagyon komoly teljesítmény a fiatalok részéről, amelyhez az államnak, az Egyháznak, a családoknak és a szülőknek minden segítséget meg kell adniuk.

Bátorítsuk a fiatalokat, hogy a közös út során sokkal több értéket fognak találni és több jó meglepetésben lesz részük, mint amit a mindig mással való rövid flört nyújthat! Buzdítsuk őket, hogy ne féljenek szeretetben elkötelezni magukat! Induljanak el bátran ezen a felfedező úton, vállalják a családi élet nagy kalandját! A Szent Család mindig velük lesz és velük megy ezen az úton. Ha Egyiptomba el tudtak menni a veszélyek ellenére is, akkor mindenhová elmennek a családokkal!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök Atyának egyszülött Fia, Jézus Krisztus! Imádlak téged és felajánlom neked mindazt a tiszteletet, amellyel az angyalok és a pásztorok körülvettek a betlehemi istállóban. Köszönöm az irgalmasságot és a szeretetet, ami arra vezetett téged, hogy magadra vedd a mi emberi gyengeségeinket. Neked szentelem magam, hogy elnyerjem a gyermeki lelkületet, amely nélkül nem juthatunk el a mennybe. Rombold le bennem a gőgöt, az ellenszegülést, az önszeretetet és a hiú vágyakozást! Add nekem az alázatosság, az engedelmesség, a tisztaszívűség és a szent akaratodra való ráhagyatkozás lelkületét!

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.” Mt 2,13-18

Elmélkedés

A karácsonyi ünnep öröme nem tartott sokáig, mert Szent István vértanúságát követően ma, aprószentek napján azokra az ártatlan gyermekekre emlékezünk, akiket Jézus miatt öltek meg. Az emberi féltékenység, a kicsinyesség, a hatalom féltése Heródest, az uralkodót szörnyű cselekedetre indítja. Hatalmával visszaélve ártatlanok életét oltja ki.

Az evangélium nem csupán a király gonosz cselekedetéről számol be, hanem József álmáról is, amelynek következtében a Szent Család Egyiptomba menekül. Mózes korában és azt megelőzően az ószövetségi nép sokat szenvedett Egyiptomban, amelyet a „szolgaság földjének” neveztek. Az egyiptomiak több száz éven keresztül rabszolgamunkára kényszerítették őket. Az Egyiptomból való kivonulást Isten legnagyobb megszabadító tettének tekintették, amelyről évszázadokon keresztül megemlékeztek. Az újszövetségi idők kezdetén mégis ez a föld nyújt menedéket az üldözött Szent Családnak, Máriának, Józsefnek és a kisded Jézusnak. Ahonnan egykor örömmel távozott a nép, ők most oda menekülnek, mert saját hazájukban életük veszélyben forog. Innen térnek majd vissza Heródes halálát követően Názáretbe.

Isten üdvözítő tervét az emberi rosszakarat tehát nem tudja megakadályozni. Jézus eljön, hogy az Egyiptomból való szabadulásnál is nagyobb szabadítást hajtson végre. Szenvedésével és halálával a bűn szolgaságától és a haláltól szabadított meg minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Megváltónk! Te születésedtől halálodig azt az utat jártad, amelyet az Atya jelölt ki számodra. Küldetésedet hűségesen teljesítetted, mindig az Atyának való engedelmességre törekedtél. Taníts minket arra, hogy Istentől kapott hivatásunkat keressük, felismerjük és teljesítsük! Születésed boldogsággal tölt el minket: Isten Megváltót küld, hogy feltárja végtelen szeretetét az emberek iránt. Születésed reménnyel tölt el minket, hogy életünknek célja van: keressük és megtaláljuk Istent. Születésed örömmel tölt el minket: velünk az Isten!

A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Jn 20,2-8

Elmélkedés

Ki a „másik tanítvány”, akiről a mai evangéliumban olvasunk? Ki futott Péterrel együtt Jézus sírjához húsvétvasárnap hajnalban? Ki lehetett az a „másik tanítvány”, aki számára meghatározó hit-élmény volt az üres sír látványa? A válasz egyszerű: maga Szent János apostol és evangélista, aki leírta a történetet, és akit a mai napon ünnepel Egyházunk. János soha nem nevezi meg önmagát név szerint írásában, inkább a „szeretett tanítvány” kifejezést használja. Tehát nem tévedésből, hanem az ő személye miatt olvassuk ezt a húsvéti történetet az evangéliumban a mai napon, nem sokkal karácsony után.

Ha egyszer rászánjuk az időt és végigolvassuk János evangéliumát, akkor észrevehetjük, hogy írásában minden Jézusra mutat és az olvasót Jézusban, az Isten Fiában való hitre akarja elvezetni, mert ez a hit az örök élet forrása. János mindvégig a végső célt, az örök életet, az üdvösség elnyerését tekinti fő szempontnak, és világossá teszi, hogy a hit az üdvözülés feltétele minden ember számára. Jézus a mennyei Atyától jött a világba és földi küldetésének teljesítése után az Atya dicsőségébe tér vissza, s ezzel mintegy utat mutat az emberek számára a mennyország, az örökkévalóság, az Atya felé. Jézus küldetése az volt, hogy kinyilatkoztassa a világban az Atyát és megmutassa szeretetét. E kinyilatkoztatás bennünket az Isten iránti szeretetre és annak megvallására ösztönöz. Ha hiszünk az Isten Fiában és általa az Atya felé vezet életutunk, akkor mi is valóban Krisztus „szeretett tanítványaivá” válunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Családban születtél és családban ismerted meg a szeretetet. A szeretetnek családra van szüksége, hogy otthonra találjon. Segítsd a szülőket, hogy felelősségtudattal készüljenek a gyermekvállalásra és gyermekük nevelésére. Segítsd őket, hogy helyet adjanak otthonukban Istennek és az ő szeretetének! Add, hogy a családok megerősödjenek az életszentségben hivatásuk teljesítéséhez, s ehhez az Egyház minden segítséget megadjon, felmutatva a családi életközösség igazi értékét!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Mt 10,17-22

Elmélkedés

Tegnap, Karácsony napján Jézus földi születését, ma pedig egy mennyei születésnapot ünneplünk. Karácsony másnapján Szent István diakónusra, az Egyház első vértanújára emlékezünk. Története azt mutatja, hogy Jézus Krisztus e világra jövetele állásfoglalásra késztet minden embert: vagy elfogadjuk Jézus tanítását és életünkben megvalósítjuk azt, vagy elutasítjuk az örök életre vezető igazságot. A hívők hódolattal és tisztelettel fogadják, mások közömbösen szemlélik az eseményeket. Egyesek elkötelezik magukat Jézus mellett, mások nem kívánják beengedni őt az életükbe. Mindannyian szabadon és felelősségünk tudatában döntünk.

Nem csak Jézus élete, hanem az ő tanítványainak magatartása is döntésre késztetheti az embereket. Ezt mutatja Szent István diakónus példája. Amikor valaki Jézus nevében tesz csodákat, az ő evangéliumát hirdeti és életével tanúságot tesz Jézusban, az Isten Fiában való hitéről, ez egyesekben ellenszenvet vált ki. A tanítvány azonban nem fél az üldözésektől, sőt a haláltól sem, mert tudja, hogy Jézus ígérete szerint hűségének jutalma az üdvösség lesz. Szent István is a rá váró üdvösséget, a mennyországot látja, miközben rátámadnak ellenfelei. Nem viszonozza az erőszakot, hanem imádkozik. Egyrészt önmaga lelki üdvéért, másrészt azokért, akik az életére törnek. Így halála mennyei születésnap lett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Karácsony ünnepe, a Megváltó születése megerősít bennünket arról, hogy te szeretsz minket. Szeretetből küldted el Jézust emberi világunkba. Elküldted őt, hogy levegye álarcainkat és a gyermek Jézus szemének tükrében meglássuk igazi önmagunkat. Elküldted, hogy örömöt, reményt, fényt, boldogságot és szeretetet hozzon nekünk. Örömmel fogadjuk karácsonyi szeretet-ajándékodat, a tökéletes ajándékot, a te egyetlen és egyszülött Fiadat, Jézust, a mi Megváltónkat! Köszönjük neked, Istenünk, a megváltást!

Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek! Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik. Lk 2,1-14

Elmélkedés

Csodálatos hely

A karácsonyi éjféli mise evangéliuma azzal fejeződött be, hogy az angyalok elmondják a Betlehem környéki pásztoroknak Jézus születésének örömhírét. Ezt a részt folytatja a pásztorok miséjének evangéliuma, amely szerint az angyalok távozása után a pásztorok felkerekedtek, hogy megkeressék a Megváltót. Amikor megtalálják, hódolnak előtte.

A pásztorokkal együtt lélekben útnak indulunk, hogy megkeressük a betlehemi istállót, a világ legcsodálatosabb helyét. Itt megtaláljuk az újszülöttet, a betlehemi kisdedet, a kis Jézust. Az elmúlt évszázadokban a világ különböző részein sok csodálatos épületet építettek és napjainkban is készülnek építészeti remekművek. Hatalmas templomok az Isten dicsőségére, még hatalmasabb felhőkarcolók az emberi tudás dicsőségére és óriási bevásárlóközpontok a vásárlás kétes dicsőségére. Hiába is építenek több száz méter magas házakat, hiába építenek szállodákat a tenger alá, nincs a világon még egy olyan csodálatos ház, mint a betlehemi házikó, amelyben megszületett a Megváltó. Lehet fényes palotákat építeni, de az egyszerű betlehemi istálló mindegyiknél ragyogóbb, mert benne a világ világossága született meg. Lehet drága pénzen gazdag házakat építeni, de a szegényes betlehemi házikó mindegyiknél többet ér. A kis betlehemi ház nem olyan, mint azok a turistalátványosságok, amelyek előtt lenyűgözve állnak meg a kirándulók ezrei. Mégis ebbe a házba tér be az egész keresztény világ, s térdel le a Gyermek előtt.

Karácsony ünnepén szeretnénk a látható események mögé nézni, szeretnénk az ünnep lényegét megérteni. Ebben talán ugyanaz a kíváncsisággal teli érdeklődés vezet minket, mint ami a betlehemi pásztorokban is élhetett. A látható események mögé nézve, és ez már a hit cselekedete részünkről, felfedezhetjük az isteni szeretet titkát, az isteni szeretet titokzatos világát. A mennyei Atya elküldi Fiát emberi világunkba, hogy mi soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk az Isten. A betlehemi Gyermekben a hit szemével nézve felismerhetjük Megváltónkat és Üdvözítőnket. Ez a Gyermek hozza el számunkra a békességet és a boldogságot, és reményt gyújt mindannyiunk szívében. E Gyermek nélkül és az általa hozott békesség és szeretet nélkül nincs karácsony. A kis Jézust nem tudja helyettesíteni a gazdagon feldíszített fenyőfa, a hóesés gyönyörű látványa, de még a legszebbnek tűnő ajándék sem. Korunk legnagyobb tragédiája éppen az, hogy Isten helyébe bálványok egész sorát tették és sajnos a karácsony sem kivétel. Mindenféle látványos dolgokkal és értékes ajándékokkal próbálják egyesek helyettesíteni a szeretetet. Pedig Isten, aki maga a szeretet nem helyettesíthető senkivel és semmivel.

Mindannyiunk szíve csodálatos hellyé változhat, ha megszületik benne Jézus! Máriának azért kellett egy istállóban világra hoznia gyermekét, mert „nem kaptak helyet a szálláson” (Lk 2,7). Mi ne legyünk olyanok, akik elutasítjuk, elküldjük Jézust! Fogadjuk be őt a szívünkbe, adjunk neki helyet az életünkben! A pásztorok úgy tértek haza, hogy szívükben magukkal vitték az Urat. A karácsonyi szentmiséről mi is ővele térjünk haza, hogy a betlehemi Gyermek megszentelje otthonainkat és békét adjon családjainknak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Jézusunk! Ez az éjszaka, karácsony éjszakája nem olyan, mint a többi. Ez a nap nem olyan, mint a többi. Csodás dolgokról értesülünk az angyaloktól és most örömmel indulunk a pásztorokkal együtt hozzád. Tudjuk, hogy jövetelünkkel nem zavarunk téged, hiszen mindig örömmel fogadsz minket. Egyszerű emberként jövünk hozzád, miután hallottuk a hírt születésedről. Itt vagyunk, hogy kifejezzük hódolatunkat előtted, a világ Megváltója előtt. Ámulat és csodálkozás tölt el minket. Hálásan magasztalunk, mert velünk vagy, emberré lettél értünk.

Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk. Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.” Lk 1,67-79

Elmélkedés

Zakariás akkor némult meg, amikor nem hitt az angyalnak, aki hírül hozta neki, hogy gyermeke fog születni, s akkor tudott újra megszólalni, beszélni, amikor beteljesedett Isten ígérete, megszületett gyermeke, Keresztelő János.

Zakariás kilenc hónapig volt néma, kilenc hónapig tudott gondolkozni saját hibáján. Az ő hálaéneke, a Mindenhatót magasztaló imádsága, amelyet János születésekor mondott, s amelyet a mai evangéliumban olvasunk, arról tanúskodik, hogy tanult hibájából. Megtanulta értékelni azt, amit az irgalmas Isten az ő életében tett és amit az emberiség megváltása érdekében tett. Zakariás megtapasztalja azt, hogy Isten nem büntetni akar, hanem jeleivel figyelmezteti a bűnösöket és kifejezi, hogy kész megbocsátani, irgalmat gyakorolni.

Zakariás hálaimája az eljövendő Messiásról szól, aki helyreállítja a kapcsolatot a bűnös ember és az Isten között. Ez azonban nem az ember valamiféle érdemének köszönhető, hanem Isten irgalmasságának. Ő jön el hozzánk, ő hajol le irgalmával, ő közeledik hozzánk, hogy megbocsássa bűneinket. Isten mindenkor hűségesen teljesíti ígéretét, bár az ember sokszor hűtlen hozzá. A Megváltó születése új élet lehetőségét jelenti számunkra. A bűnös élet homálya, sötétsége helyett az üdvösség világos útjára léphetünk. Használjuk ki a lehetőséget, hogy Isten maga kínálja fel számunkra a lelki újjászületést.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Urunk, te egykor kisgyermekként jöttél közénk egy szegényes istállóba, hogy megújítsd hitünket és a mennyei Atyával való kapcsolatunkat. Azóta is eljössz közénk minden karácsonykor, hogy emlékeztess minket az újjászületésünk lehetőségére. Lélekben én is elindulok hozzád Betlehembe, hogy szívemből kérjem tőled bűneim bocsánatát, és hogy isteni jóságoddal megtisztítsd lelkemet. Jóságos Jézusom, nem kérek mást karácsonyra, csak azt add meg, hogy tiszta szívvel borulhassak le szegényes jászolod elé, tiszta szívvel hódoljak előtted!

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” Lk 1,57-66

Elmélkedés

Keresztelő János születése eltörli Erzsébet meddőségét és orvosságot hoz Zakariás némaságára. Isten beleszól az emberek életébe, de nem lehetetlen dolgokra kényszeríti őket, hanem emberi közreműködésüket kívánja üdvözítő tervének megvalósulásához. Csodái által Isten egyrészt alkalmassá teszi az embereket, jelen esetben Zakariást és Erzsébetet az általa kijelölt feladatra, másrészt irgalmasságának jelét mutatja környezetük felé. Az isteni irgalom mutatkozik meg abban, hogy idős koruk ellenére gyermekük születik és az irgalom jele, hogy a korábban hitetlenkedő Zakariás nyelve megoldódik.

Isten irgalma végig kíséri az emberiséget a bűnbeeséstől a Megváltó jöveteléig és az emberiség végéig. Az ószövetségben megfigyelhetjük, hogy Isten nem hagyja magára népét, akik ellenszegültek akaratának, hanem újra és újra megkísérli visszavezetni a szövetség útjára. Elküldi követeit, a prófétákat, hogy figyelmeztessék a választott népet a parancsokra, s az idők teljességében egyszülött Fiát küldte el a világba.

Az advent mindig az Atya szeretetére és irgalmára emlékeztet minket. A Betlehemben megszülető Jézus személyében testet ölt az irgalom. Jézus messiási küldetése az, hogy az Atya irgalmát földközelbe és emberközelbe hozza. A Megváltó nem elítélni akar minket, hanem megmutatja számunkra a bűnbánat útját, az irgalomban gazdag Atyához vezető utat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el népek várakozása, Jézus Krisztus, örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel. Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra. Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között, könnyen tévedésbe esünk, s észrevétlenül becsapjuk magunkat. Ha jók szeretnénk lenni, hiányzik belőlünk az erő és a bizalom. Amikor szembe akarunk szállni a gonosszal, gyakran gyengének bizonyulunk és alul maradunk. Jöjj, Urunk, és világosítsd meg a téged keresők útját! Jöjj és ébressz új reményt a csalódottakban! Jöjj és adj örömöt minden embernek!

Azokban a napokban Mária útrakelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Lk 1,39-45

Elmélkedés

Isten bátorsága

December 21-én minden esztendőben az evangélium Mária Erzsébetnél tett látogatását beszéli el. Az idei liturgikus évben advent 4. vasárnapjának evangéliuma is erről szól, tehát nem tévedés, hogy két egymást követő napon ugyanazt a részletet olvassuk.

Mária és Erzsébet találkozásából kettős öröm születik. Az édesanyák öröme és a születendő gyermekek öröme. Erzsébet megsejti, hogy nem mindennapi találkozás ez, ezért így dicsőíti Máriát: Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked! Keresztelő János pedig megérzi, hogy számára sem hétköznapi ez a találkozás az Úrral és felujjong anyja méhében. János öröme mutatja, hogy elérkezett a messiási idő.

A történet elmélyíti az örvendezést és a hitet bennünk, és növeli bennünk az önátadás készségét. A mögöttünk lévő decemberi napokat bizonyára a lázas készület jellemezte. Talán egyre nyugtalanabbak lettünk, hogy időben be tudjuk-e szerezni az ajándékokat mindenkinek, és bizony bosszankodtunk, amikor az általunk korábban kiszemelt ajándék elfogyott és mással kellett pótolnunk azt. Az ünnep közeledtével néha már elfogyott a türelmünk, és azt éreztük, hogy nem készülünk el időben. Az utolsó tanítási napot váró gyerekek türelmetlenségével vártuk az utolsó munkanapot, hogy végre vége legyen a karácsony előtti hajtásnak. A felpörgetett életmód, a sorbanállások nem tettek jót az idegeinknek.

Az utolsó napokban ráadásként ránk tör a lelkiismeretfurdalás: többször is elmehettem volna a hajnali misére. Jó lett volna odahaza is egy kicsit összeszedettebben megtartani a családi adventi gyertyagyújtásokat vasárnaponként. Jó lett volna esténként többször leülni együtt imádkozni. Jó lett volna, ha türelmesebb vagyok munkatársaimmal. Jó lett volna több időt szánni a lelki felkészülésre. Jó lett volna a kézzelfogható ajándékok keresgélése és vásárlása mellett vagy helyett szívnek szóló, szeretetünkről némán tanúskodó lelki ajándékokról is gondoskodni. Ha valakiben most ilyen érzések vannak, hát tanuljon belőle! Jövőre is lesz advent, lesz karácsony. Ha most elkapkodtam, elhibáztam valamit, jövőre tudok ezen javítani. Sőt, talán még idén is van erre idő.

Ilyenkor már nem érdemes a boltba sietni, mert megvettek már minden normális dolgot, és értéktelen kacatot ne adjunk senkinek karácsonyra! A leárazott ajándék olykor leértékelt szeretetről árulkodik. A szeretet ennél értékesebb. A szeretet, amelyre mindenki vágyik minden ajándékon túl, ennél ezerszer értékesebb. A szeretet, amelyet nekem is éreznem, s mutatnom kell családtagjaim és mások felé, nem bóvli, nem értéktelen csecsebecse, nem hitvány szemét vagy ócska műanyag. A szeretet nem helyettesíthető semmi mással, még értékesnek tartott drága ajándékkal sem.

Mi, emberek sokszor félünk kimutatni szeretetünket. Istennek volt ehhez bátorsága. Rendkívüli húzás volt részéről, hogy nem adott minden embernek 1000 négyzetméter földet és 100 négyzetméteres házat. Isten Fiának volt bátorsága ahhoz, hogy üres kézzel szülessen meg emberi világunkban. Volt bátorsága ahhoz, hogy 33 év múlva odategye üres kezét a keresztre, hogy azt irdatlan nagy szegekkel átszegezzék. Volt bátorsága ahhoz, hogy születésétől a haláláig minden pillanatban megmutassa szeretetét irántunk.

Van-e bátorságom ahhoz, hogy viszontszeressem őt? Van-e bátorságom az ő szeretetét továbbadni embertársaimnak? Van-e bátorságom kimutatni szeretetemet? Istennek volt bátorsága önmagát adni nekem. Nekem van-e bátorságom önmagamat adni neki?

Legyünk érzékenyek a másik ember gondja és öröme iránt! Legyünk figyelmesek a találkozásainkban! Ajándékozzunk több időt a másik ember számára! Legyünk egymás számára próféták, akik jó hírt, örömhírt mondunk másoknak! Találkozásainkban mindig legyen jelen az Isten! Néha csak a háttérben, máskor rejtőzködve, alig észrevehetően, de legyen mindig ott!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azért jöttél el bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Nélküled soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára. Nélküled nem találnánk rá a mennyei Atya szeretetére. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Jöjj el, Urunk, és érints meg minket szereteteddel! Jöjj és bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Születésed, jöveteled nagy változást hozott egykor a világba. Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz változást az én életembe is!

Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!” Lk 1,39-45

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Mária meglátogatja rokonát, Erzsébetet. Ennek az eseménynek külön ünnepe van július 2-án, de ilyenkor, adventben is felidézzük az eseményt a Megváltó Jézus és előfutára, Keresztelő János miatt. Mindketten gyermeket várnak: Erzsébet hamarosan világra hozza Jánost, Mária pedig megszüli Jézust. Könnyen magunk elé tudjuk képzelni a jelenetet, a két várandós kismamát, akik szeretettel ölelik meg egymást, majd megosztják örömüket egymással. Mindkét gyermek születésében ott van az isteni csoda, az isteni közreműködés. Erzsébet és férje, Zakariás már idősek, s koruk miatt nem gondolhattak arra, hogy születhet még gyermekük. De Isten megígéri ezt, csodát tesz, s gyermekük születik. Jézus születése is csodás módon történik, hiszen neki nincs földi édesapja, hanem a Szentlélek által fogan meg Mária méhében a gyermek, aki a mindenható Isten, a mennyei Atya Fia. Ahogyan Mária és Erzsébet egymást átkarolja, az mindent elárul. Ölelésükben minden benne van. Benne van a szeretet, az ember szeretete a másik ember iránt, s mindennek a hátterében, a szívük mélyén jelen van az isteni szeretet is. Ölelésükben benne van a megajándékozottság öröme, az asszonyok öröme, akik új életet hoznak a világra. Szívükben ott van a hála érzése, hiszen a gyermekáldást Isten ajándékának tartják. Csatlakozzunk Mária és Erzsébet öröméhez és hálájához!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindent megtehetsz. Te vagy az élet és az újjászületés ajándékozója. Üdvözítő terved szerint az idők teljességében Fiadat, Jézust küldted el közénk. Ő mindenben vállalta emberi sorsunkat, mert te úgy akartad, hogy példát mutasson nekünk életével, halálával és feltámadásával. Egyedül Jézus Krisztus által érthetem meg a te végtelen isteni szeretetedet és jóságodat. Segíts, hogy felismerjem Fiadban a Megváltót!

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Elmélkedés

Keresztelő János születésének hírüladása után Lukács evangélista Jézus születésének hírüladását írja le, ezt olvassuk a mai evangéliumban. A helyszín immár nem Jeruzsálem, hanem Názáret, nem a templom, hanem Mária szerény otthona.

Isten küldöttétől, Gábor angyaltól Mária megtudja, hogy a mindenható Isten őt választotta ki, hogy a Megváltó anyja legyen. A názáreti leány figyelmesen végighallgatja az angyal szavait. Miután megismerte Isten tervét és elfogadja Isten akaratát, leszáll rá a Szentlélek, és méhébe fogadja Jézust. A születendő gyermeknek nincs tehát földi édesapja, hanem a mennyei Atya gyermeke ő. A Megváltó világba érkezésének pillanata ez, az Isten által mondott ígéret beteljesedése. Ez az a pillanat, amikor teljesül a megváltásra váró emberiség vágya, megnyílik az ég és Isten leszáll a földre, Isten Fia megfogan anyja méhében.

Jézus Krisztus megtestesülésével az üdvösségtörténet új korszaka kezdődik el. Új teremtésről van itt szó, a világ újjáteremtéséről, a megváltásról. Isten, aki egykor megteremtette a világot, most újjáteremt mindent és Isten, aki az idők kezdetekor megalkotta az embert, az idők teljességében Fia által emberré lesz, újjáalkotva ezzel az emberi természetet. Jézus e világba érkezése tehát egy egészen új korszakot nyit meg, hiszen mindazok számára, akik eddig bűneik miatt sötétségben jártak, most felragyog a megváltás fénye.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te teljesítetted ígéretedet és elküldted közénk egyszülött Fiadat, a mi Megváltónkat. Fiad születésével újjáteremtettél minket, embereket, mert Jézus a mi lelki újjászületésünk egyetlen forrása. Hisszük, hogy isteni gondviseléseddel azóta is formálod és alkotod a világot. Minden születéssel, minden emberi élet kezdetével valami újat alkotsz és minden emberrel terveid vannak. Azt az utat kell végig járnunk életünkben, amelyet te jelöltél ki számunkra. Adj nekünk Fiad végtelen alázatosságából és engedelmességéből, hogy mi is egyedül a te akaratodat kövessük, egyedül téged tekintsünk életünk Urának, neked engedelmeskedjünk és a te országodat építsük!