Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust. Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” Mk 9,30-37

Elmélkedés

Jézust tovább kísérjük útján, amely út szenvedésének és halálának helyszínére, Jeruzsálembe vezet. Azt, hogy Jézus mennyire tudatosan halad előre ezen az úton és szembenéz a rá váró szenvedésekkel, világosan bizonyítja, hogy immár második alkalommal jövendöli meg tanítványai előtt, hogy mi fog vele történni Jeruzsálemben. Az első alkalommal Péter apostol reakciója jelezte, hogy a tanítványok nem értették meg Mesterük kijelentéseit, messiási elképzeléseikbe nem fért bele az Úr halála. Most sem jobb a helyzet, továbbra is érzéketlenek, hiszen nem az Úr sorsa, nem az általa mondottak a beszélgetésük témája, hanem rangsort igyekeznek felállítani maguk között.

Mi viszont ne az ő versengésükre figyeljünk, hanem térjünk vissza elmélkedésünkben Jézus szavaihoz! Jövendölését így kezdi: „Az Emberfiát az emberek kezére adják.” Jogos a kérdés: Ki itt a cselekvő személy? Ki adja Jézust az emberek kezére? A válasz egyértelmű: maga Isten adja az emberek kezébe a Fiút vagy legalábbis megengedi azt, hogy az emberi gonoszságnak egy ideig hatalma legyen felette. E gonoszság akkor éri el tetőpontját, amikor az emberek Jézust „megölik.” Ezt követően Jézus „feltámad”, illetve feltámasztja őt a halálból az Atya.

Akarom-e a szolgáló Krisztust követni? Kész vagyok-e életemet embertársaim és Isten szolgálatába állítani?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!

Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?” Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.” Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!” Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!” Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.” Mk 9,14-29

Elmélkedés

Jézus ördögűző képességével néhány csodás eset kapcsán korábban már találkoztunk. Isteni hatalmával parancsolt az embert megszálló gonosz lelkeknek és azok távoztak. A mai evangélium is egy ilyen esetet ír le. A történet sajátossága, hogy magát a csodát viszonylag hosszabb előkészítés vezeti be. A helyzetet az apa mondja el a színeváltozás hegyéről lejövő Jézusnak. Részletesen felsorolja, hogy milyen tünetei vannak a fiú betegségének, illetve azt is megemlíti, hogy a tanítványok nem voltak képesek segíteni a megszállott fiún. A helyzet megismerése után Jézus először saját tanítványainak és a jelenlévő tömegnek a hitetlensége miatt fejezi ki elégedetlenségét, majd pedig az apához szólva így bátorítja őt: „Minden lehetséges annak, aki hisz!” Természetesen itt is érezzük, hogy ez a felszólítás, buzdítás nem csak az apának szól, hanem a többi jelenlévőnek is, beleértve a gyógyítani nem képes tanítványokat is.

A külső cselekmények és párbeszéd hátterében világosan felismerhető és megkülönböztethető a gonosz törekvése és Jézus szándéka, amelyek ellentétesek egymással. Mindketten meg akarják mutatni hatalmukat, erejüket az emberen, de a gonosz a fiú vesztét, halálát akarja, Jézus viszont meg akarja őt menteni, meg akarja szabadítani a gonosz befolyásától és életet akar neki adni.

Kérjük az Urat, hogy, szabadítson meg minket a gonosztól és Jézus éljen a szívünkben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te megbízásod alapján az Egyház az emberhalászat csodálatos feladatát végzi évszázadok óta és ezt fogja tenni a világ végezetéig. Az apostolok mai utódai azzal a meggyőződéssel végzik feladatukat, hogy te hívtad meg őket erre és a te munkatársaidként végzik szolgálatukat. Segíts minket, hogy elfogadjuk ezt a szolgálatot, mert az irgalmas Atya meg akar minket menteni a kárhozattól és az örök boldogságot adja nekünk. Segíts minket, hogy keresztény életünk jel legyen mindazoknak, akik keresik az irgalmas és üdvözítő Istent. Adj erőt nekünk, akiket szintén meghívsz követésedre, hogy mi is készséggel fogadjuk hívásodat, és bátran vállaljuk az emberhalászatot, amivel megbízol minket!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle. Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok! Mt 5,38-48

Elmélkedés

Szeressétek ellenségeiteket!

Az elmúlt vasárnap arról elmélkedtünk, hogy Jézus új törvénye miként múlja felül, teljesíti be az ószövetségi törvényt. Ehhez kapcsolódik a mai evangéliumi rész, amely olyan mondásokat sorol fel Jézustól, amelyek az általa adott törvény újdonságára mutatnak rá a régi törvénnyel szemben. A régi törvény azon a szemléleten alapult, hogy ha valaki kárt okoz a másik embernek, akkor a kárt elszenvedőnek joga van elégtételt vennie. Ezen elvre épült a megtorlás és a bosszú. Annak megítélése, hogy valóban történt-e károkozás, nem valamiféle választott testület vagy bíróság feladata volt, hanem az egyénre volt bízva, miként ő döntött arról is, hogy milyen módon fog elégtételt venni az őt ért sérelemért. Ebben az esetben tehát az egyéni igazságszolgáltatás törvényesítéséről van szó.

Jézus ezt tanácsolja: „Ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is.” Mivel nagyon ellentmondásos kijelentésekről van szó, ezért nem könnyű azok helyes értelmezése, illetve megvalósítása. A legtöbb szentírásmagyarázó szerint e jézusi szavakat nem betű szerint kell megtennie a keresztény embernek, hanem irányt mutatnak, tehát annak szellemében kell eljárnia. Mit jelent ez a gyakorlatban? Amikor megtapasztaljuk az erőszakot, a bántalmazást, a visszaélést, a türelmetlenséget, az elutasítást és az igazságtalanságot, akkor ne a bosszún törjük a fejünket, hanem viseljük el ezeket a sérelmeket. A békés lelkület megőrzése ezekben az igazságtalan helyzetekben nem könnyű, de ez a Krisztus által ajánlott út.

Aztán elérkezünk a hegyi beszéd legnehezebben érthető és legnehezebben megvalósítható részéhez, az ellenségszeretethez. Ha Jézus hegyi beszédével kapcsolatban új törvényről beszélünk, akkor a minden megkülönböztetést nélkülöző szeretet parancsa esetében valóban újdonsággal találkozunk, amely messze felülmúlja a korábbi szabályokat. Jézus azt javasolja tehát, hogy a szeretet megvalósítása terén ne tegyünk különbséget a barát és az ellenség között, hanem mindenki felé nyilvánítsuk ki azt. A krisztusi szeretet arra kötelez minket, hogy minden embertársunknak adjuk meg a tiszteletet, a megbecsülést és a segítséget, ha szükséget szenved. Új szemléletet kíván ez tőlünk, az ember, a felebarát meglátását a másik személyben.

Félreértik azonban Jézus szavait mindazok, akik az igazságtalanságok, az üldözések, a visszaélések vagy a bántalmazások jóváhagyását látják ezekben a szavakban. A felsorolt bűnök ugyanis felforgatják a társadalmi viszonyokat és az emberek közti kapcsolatokat. Akkor lesz béke az emberek között, ha mindenki képes lesz arra, hogy lemondjon a bosszúról, még akkor is, ha az jogosnak tűnik.

Az ellenségszeretet nem az ember gyengeségéből vagy tehetetlenségéből fakad, hanem az isteni erőből táplálkozik. Isten minden emberre úgy tekint, mint gyermekére, még azokra is, akik önteltségükben nem hisznek benne vagy szembeszállnak vele. Miként Isten a megbocsátással új lehetőséget ad a bűnösöknek, ugyanúgy mi is adjunk új lehetőséget a szeretet által azoknak, akikben talán pillanatnyilag felülkerekedett a rossz. Jézus kereszthalála és feltámadása azt jelzi, hogy Isten jósága képes legyőzni az emberi rosszat. Minden emberi igazságtalanságot és gyűlöletet legyőzhetünk a szeretet által.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te a tökéletes szeretetre adtál példát, amikor nem ütöttél vissza annak, aki megütött téged. Még szavakkal sem viszonoztad a téged gúnyolók rosszindulatát. Nem bántottad azokat, akik megostoroztak, fejedre töviskoszorút nyomtak, a kereszt hordozására kényszerítettek és a keresztre szegeztek. Az Atyához imádkoztál értük és szívből megbocsátottál nekik. Taníts minket, Urunk, a tökéletes szeretetre és a megbocsátásra! Életed és halálod adjon erőt, hogy senkit ne tekintsünk ellenségnek és szeretettel forduljunk minden ember felé.

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük ment föl egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Akkor megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a halottak közül. Azután megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?” Ezt válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés és mindent helyreállít. De az is meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben lesz része. Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla.” Mk 9,2-13

Elmélkedés

Jézus színeváltozásának leírását Szent Márk evangélista a jelenlévők megnevezésével kezdi. Az eseménynél nincs jelen nagyszámú nép, sem a tanítványok, de még az apostolok közül sincs ott mindenki. Csak három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János mehet fel Jézussal a hegyre. Az evangélista ezután összefoglalóan leírja a színeváltozás látványát, a ragyogó fehérséget. A kelmefestők által fehérített ruha hasonlatából érezzük, hogy valami természetfeletti dolog történik, olyan, ami nem emberi cselekvésnek köszönhető. Ami Jézussal történik, az a mennyei Atya cselekedete, aki Jézust ragyogó fényességbe vagy ragyogó ruhába öltözteti. Minden bizonnyal nem csak a ruhára vonatkozik az átalakulás, még akkor sem, ha az evangélista Jézus ruhájának tündöklő fehérségéről beszél, hiszen az „átváltozás” kifejezés nem csupán külső átalakulást jelez, hanem belsőt is.

Mindenesetre a ragyogás azt jelzi, hogy Jézus a mennyei világhoz tartozik, olyan alakban áll most a kiválasztott apostolok előtt, ahogyan majd a mennyben fogjuk látni őt. Lényeges azonban az is, hogy Jézus nem emberi személyében alakul át és átváltozása nem maradandó, azaz az eseményt követően újra emberi alakjában áll apostolai előtt.

Engedjük, hogy Jézus istenségének megtapasztalása, szeretetének megérzése átalakítson minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!

Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért? Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.” Mk 8,34 – 9,1

Elmélkedés

Szent Márk evangéliumában viszonylag kevés beszédet és tanítást olvashatunk Jézustól, amely azzal magyarázható, hogy a négy evangélium közül időben az ő írása keletkezett a legkorábban. Az előzményekben a számos csoda mellett egyetlen hosszabb beszéddel találkoztunk, a magvetőről szóló példabeszéddel, amely az Isten országának növekedését mutatta be. A mai részletünkben újra tanítani kezd Jézus. Szavai nem csupán tanítványainak, hanem az egész népnek, mindenkinek szólnak. Beszédében összefoglal néhány igazságot, amelyek az ő követésének alapelvei.

Első kijelentése így hangzik: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem!” E szavai akkor válnak számunkra igazán érthetővé, ha a mi Urunk kereszthordozására és kereszthalálára gondolunk. Életünk küzdelmei és szenvedései új értelmet nyerhetnek, ha azokat a megváltó Krisztus türelmével hordozzuk.

Következő szavaiból valódi bölcsesség sugárzik: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja?” A birtoklásnál és a vagyonszerzésnél sokkal fontosabb, hogy az ember végső sorsára gondoljon. A jócselekedetek és a hit megvallása olyan lelki kincsek, amelyekkel üdvösségünket biztosíthatjuk.

Kérjük az Urat, segítsen minket abban, hogy mindent megtegyünk az üdvösség, az örök élet érdekében!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Jézus egyszer elment tanítványaival a Fülöp-Cezáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte őket: „Kinek tartanak engem az emberek?” A tanítványok azt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Erre Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Akkor szigorúan lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik. Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol, és nem Isten tervei szerint!” Mk 8,27-33

Elmélkedés

Az evangéliumot azért olvassuk naponta, hogy megismerjük Jézust. Azzal a szándékkal figyelünk az egykor élt személyek vallomásaira, tanúságtételeire, hitvallásaira, hogy magunk is meg tudjuk fogalmazni személyes hitvallásunkat. Hallottuk Keresztelő János tanúságtételét és hallottuk a mennyei Atya tanúskodását Jézus megkeresztelkedésekor. Tudjuk, hogy még a gonosz lelkek is felismerik Jézusban az Isten Fiát és azt is láthatjuk, hogy a nép a csodák által egyre jobban felismeri benne a mennyei Atya küldöttét. Az első tanítványok magatartása, azonnali indulása szintén hitvallás, még szavaikra sincs szükség ahhoz, hogy megtudjuk: az őket meghívó Jézusban felismerik az igazság közvetítőjét, akit ettől kezdve Mesterüknek tekintenek. A nép pedig felismeri benne a csodálatos tanítót, aki meghirdeti Isten országát.

Mindezek után Jézus felteszi a kérdést tanítványainak: „Kinek tartanak engem az emberek?” A válaszok sokféleségén nem kell csodálkoznunk, hiszen Jézus személyének titka csak később, a kereszten és a feltámadáskor tárul fel a maga teljességében. Majd pedig újabb kérdése már a tanítványok vallomását kéri: „Hát ti kinek tartotok engem?”

A kérdés ma nekem szól: Kinek tartom Jézust? Vajon az életem méltó-e ahhoz, amit szóbeli hitvallásommal kifejezek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!” Mk 8,22-26

Elmélkedés

Jézus újabb csodájának helyszíne a Galileai-tenger vagy más néven a Genezáreti-tó északi partján fekvő település, Betszaida. Korábban gyógyított már meg béna embert, űzött ki ördögöket, visszaadta az érthető beszéd és a hallás képességét a dadogva beszélő süketnek, most pedig egy vak embert ajándékoz meg a látás képességével. Betegsége miatt az illető képtelen arra, hogy önmaga menjen Jézushoz, minden bizonnyal családtagjai vagy ismerősei vezetik a vakot a faluba érkező Jézushoz. Tudhatnak tehát Jézus csodákra képes isteni erejéről, s arról is lehet ismeretük, hogy a legtöbb esetben érintése által történnek a gyógyulások. Érdekes, hogy nem mondják meg pontosan, hogy mit kérnek, mit várnak Jézustól, de ez szükségtelen is a betegség, a vakság természete miatt, hiszen Jézus rögtön láthatja, hogy milyen baja van a hozzá vezetett személynek. Azt kérik csupán, hogy Jézus érintse meg a vakot, s ez a kérésük nyilvánvalóan Jézus isteni képességébe vetett hitük jele.

Jézus ez esetben sem a nagy nyilvánosság előtt akar cselekedni, ezért a falun kívülre vezeti a vakot és ott gyógyítja meg. Maga a gyógyítás nem egyetlen pillanat alatt, hanem két fázisban történik, először csak homályosan, majd tisztán kezdett látni a szemevilágát visszanyerő ember, amely a hitre jutás fokozatosságára utalhat.

A hit útján járva minél jobban megismerjük Jézus személyét, annál inkább tudjuk követni őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10,1-9

Elmélkedés

Jézus parancsa mindenekelőtt az apostoloknak és a tanítványoknak szól, akik elindulnak, hogy az evangélium hirdetői legyenek. A megtisztelő feladat megváltoztatta életüket, ezért elhagyják otthonukat és családjukat, hogy teljesíteni tudják a mesterüktől kapott küldetést. Jézus utasításának megfelelően semmilyen eszközt sem visznek magukkal az útra. Az egyetlen, amit vinniük kell, az Úr tanítása, amely önmagában is elég hatékony ahhoz, hogy meghozza gyümölcsét. Az apostol, a küldött és tanítvány ebből merít erőt munkájához és ezt adja tovább. A küldöttek bárányként indulnak a farkasok közé. Ezzel a hasonlattal Jézus azt akarja kifejezni, hogy tanítványai sokszor gyengébbek a világnál és védtelenek, de mivel a békesség örömhírét viszik, békét tudnak teremteni.

A missziós parancs szól továbbá az apostolok utódainak, mindazoknak, akik életük hivatását az evangélium terjesztésében ismerik fel. Amikor valaki emberi gyengesége tudatában és annak ellenére vállalkozik e feladatra, akkor ezt abban a reményben teszi, hogy megerősíti őt az Úr, akinek keresztjét és feltámadását hirdetni fogja. A ma ünnepelt testvérpár, Szent Cirill és Szent Metód élete azt mutatja, hogy az igehirdetés akkor válik hatékonnyá, ha mindenben hasonlóvá válnak Krisztushoz, aki e feladatra küldte őket, s mindenben osztoznak azok sorsában, akikhez küldetésük szól.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára. Mk 8,11-13

Elmélkedés

Az elmúlt hetek során Jézus csodáit ismertük meg az evangéliumból, különösen is az ő csodás gyógyításait. Láttuk, hogy a csodákhoz két irányból kapcsolódik a hit: egyrészt a csodát megelőzi a hit, azaz a gyógyulni vágyó személy előzetesen kifejezi Jézusba, az Isten Fiába vetett hitét, másrészt a csodákat látva sok emberben hit ébred. Láttuk azt is, hogy a csodák jelek, amelyek Isten országának eljövetelét igazolják, valamint azt, hogy Jézus valóban Isten, hiszen emberi erő kevés volna ilyen tettek véghezviteléhez.

Mindezek után mi is meglepődünk a farizeusok kérésén, miszerint Jézus mutasson nekik égi jelet. Sem a gyógyítások, sem a kenyérszaporítás jele nem volt elég számukra. Feltehetően egy olyan újabb csodára gondolhattak, amely még egyértelműbben bizonyítja Jézus istenségét. Márk evangélista szerint nem a jószándék vezette őket, azaz nem a hitre szerettek volna eljutni az égi jel láttán, hanem próbatétel elé akarták állítani Jézust, aki reményeik szerint mégsem tudja igazolni előttük isteni hatalmát.

Aki egy csoda láttán nem hisz, annak lehet ezer csodát mutatni, akkor sem fog hinni. A farizeusok hitetlensége a mi Urunkat is elkeseríti, csalódást jelent számára. A tanulság talán az lehet számunkra, hogy ne kérjünk Istentől különleges dolgokat, rendkívüli csodákat, hanem vegyük észre napjainkban az ő cselekedeteit, mert ezek is csodák!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A változó világban az üdvösség reménye biztos pont az igazságot keresők számára. Te azt hirdeted, hogy Isten országa itt a földön már elkezdett megvalósulni. E tanítás fényében értjük meg, hogy azért térsz be a bűnösök házába, fogadod el meghívásukat, lépsz be életükbe, hogy elmondhasd nekik az isteni irgalomról szóló örömhírt. Jól tudod, hogy az Isten szeretetéről szóló tanítás a bűnösöket érinti, őket is megérintheti. Te azt tanítod, hogy az üdvösségre minden ember meghívást kap, és mindenki elnyerheti azt, aki megtér, azaz elhagyja a bűn útját és hisz benned, az üdvösség egyedüli közvetítőjében. Vezess minket az üdvösségre!

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában. Majd így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek: ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: Te esztelen!, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: Te istentelen!, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.” „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.” „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.” Mt 5,17-37

Elmélkedés

Jézus új törvénye

Jézus hegyi beszédéből olvasunk egy részletet a mai vasárnap evangéliumában. Először a régi és az új törvény viszonyáról van szó. Jézus egykori hallgatóiban és természetesen azokban a keresztényekben, akik az evangélium megírása idején éltek, jogosan merült fel a kérdés, hogy az új törvény meghirdetésével életben marad-e a régi, a mózesi, az ószövetségi törvény. Máté evangélista, aki elsősorban a zsidóságból megtértek számára írja művét, arra törekszik, hogy egyensúlyba hozza a régi és az új törvényt. Azt szeretné, hogy olvasói ne ellentétet lássanak a kettőben, hanem a mózesi törvény mintegy magasabb fokát lássák meg Krisztus törvényében. Ennek fényében tudjuk helyesen értelmezni az Úr szavait: „Nem megszüntetni jöttem a törvényt és a prófétákat, hanem tökéletessé tenni.”

Mivel Jézus a mózesi törvényről, a prófétai írásokról egyaránt beszél, ezért szavai azt is jelentik, hogy ő a Messiás. Az ószövetségi törvényt ugyanis azért adta Isten, hogy a választott népet felkészítse a megváltó jövetelére. Ebbe az irányba mutatnak Isten küldötteinek, a prófétáknak a jövendölései is a messiási időkről. Úgy is beteljesedik tehát az ószövetség korának kinyilatkoztatása, hogy Jézus személyében elérkezik a Messiás, a Megváltó. Hallgatói és követői ezt is felismerhetik tanításából.

Jézus azt állítja, hogy az általa adott törvény felülmúlja, beteljesíti a régi törvényt. Az írástudók és farizeusok a régi törvény képviselői. Feladatuk az lett volna, hogy a törvényt hitelesen értelmezzék, magyarázzák és annak helyes megtartására tanítsák az embereket. E feladatukat azonban túlbuzgó módon végezték, és az idők során számos emberi előírással, paranccsal egészítették ki Isten törvényét, amelynek köszönhetően az eredeti isteni szándék háttérbe szorult. Jézus többször szóvá tette azt a hibájukat is, hogy inkább csak a törvény megtartásának látszatára törekedtek, mintsem a törvény szerinti életre.

Jézus, az Isten Fia azzal a joggal lép fel, hogy új értelmet adjon a törvényeknek, azaz újra felszínre kerüljön az a szándék, amiért Isten ezeket a parancsokat adta. A törvényeknek ugyanis semmi értelme nincs akkor, ha eltávolítanak Istentől és az embertárstól.

A beszéd folytatásában Jézus néhány példát említ, amelyekben szembeállítja a régi törvényt az újjal, s így szemlélteti az ő törvénye megtartásának módját. Ennek megfelelően a „Ne ölj!” törvény megtartása ott kezdődik, hogy az ember még a haragot is távol tartja magától és békülékeny lelkületre törekszik. A mi Urunk szerint nem csak az követi el a házasságtörés bűnét, aki megcsalja vagy elhagyja házastársát, hanem az is, aki bűnös vággyal néz más asszonyra. E szavak hátterében az húzódik meg, hogy Jézus jól ismeri az emberi lelkületet és a bűn természetét. A bűn nem a konkrét cselekedettel veszi kezdetét, hanem a bűnös gondolatokkal. Ha valaki teret ad annak, hogy ezek a gondolatok elhatalmasodjanak benne, akkor idővel ezek cselekedetekben válnak valóra. Jézus figyelmeztet erre a veszélyre, ugyanakkor szavaival útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy már kezdetben ellen kell állnunk a bűnös kísértéseknek és egyetlen lépést sem szabad tennünk a bűn útján. Bűnös hajlamaink, vétkes kívánságaink ismerete segíthet minket abban, hogy mely területekre érdemes jobban odafigyelnünk. A rendszeres lelkiismeretvizsgálat, lelki beszélgetés és szentgyónás abban segít minket, hogy minél előbb megálljunk a bűn útján.

Milyen jó volna, ha felismernénk: Jézus új törvényt adott nekünk, a szeretet törvényét. Éljünk a krisztusi szeretet-törvény szerint!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te életutad és főként keresztutad azt tanítja nekünk, hogy nem kitalálnunk kell a szeretetet, hanem rá kell találnunk a szeretetre és rá kell lépnünk a szeretet útjára. Nem kitalálnunk kell azt, hogy miként szeressünk, hanem azt kell tennünk, amit te is cselekedtél: szeretetből odaadtad, felajánlottad magadat Istennek értünk, emberekért. Önként tetted ezt, szeretetből, ahogyan minket sem kényszerít semmilyen külső törvény. Erre egyedül a szeretet szívünkbe írt törvénye indít minket. Segíts minket, hogy ne csak szóval hirdessük a szeretet parancsát, hanem megtegyük mindazt, amit a szeretet törvénye kíván.

Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment. Mk 8,1-10

Elmélkedés

A két csodás gyógyítást követően Jézus egy újabb csodát tesz a pogány vidéken, ezt írja le a mai evangélium. Most nem egyetlen beteg gyógyításáról, hanem egy egész népsokaság ellátásáról van szó. A napok óta Jézus közelében tartózkodó több ezer ember jóllakik az általa megszaporított hét kenyérrel és néhány hallal. Az ószövetségi időkben, az Egyiptomból való kivonulást követően, a pusztai vándorlás korában Isten égi kenyeret, mannát adott a választott népnek, hogy gondoskodjon róluk. A kenyérszaporítási csodánál pedig Jézus személye áll az emberek előtt, aki gondoskodva az emberekről szintén kenyeret ad. A betegeknél sokkal többen vannak azok, akiknek nincsen semmi testi bajuk vagy nyomorúságuk, de éhesek. A több ezer embernek Jézus kenyeret ad.

A történet csodás eleme a szaporítás, azaz a kevésből Jézus imádságára olyan sok lesz, hogy a hatalmas tömeg jóllakik belőle. De a csodánál fontosabb a cselekedet, hogy Jézus kenyeret ad az embereknek, mert mindez az Oltáriszentség előképe. Az Eucharisztiában ugyanis Jézus a kenyeret, mint saját testét adja nekünk, hogy lelkünk tápláléka legyen. S erre a kenyérre, Krisztusnak az Oltáriszentségben valóságosan jelen lévő testére még a csodás gyógyulásoknál is nagyobb szüksége van az emberiségnek, hiszen ez az örök élet kenyere. Az Eucharisztia Isten gondoskodó szeretetének a jele. Fogadjuk el és éljünk vele!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól. Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában. Adj esőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket, mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra.

Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.” Mk 7,31-37

Elmélkedés

A süketnéma meggyógyításáról szóló evangéliumi elbeszélés középpontjában Jézus kijelentése áll: „Nyílj meg!” A felszólítás a beteg testrészekre vonatkozik, azaz nyíljon meg a fül a hallásra és a száj a beszédre. Jézus szava parancsoló, de talán helyesebb azt mondanunk, hogy teremtő, újjáteremtő szó. A bibliai teremtés-elbeszélésben találkozunk azzal, hogy amit Isten parancsoló jelleggel kimond, az megvalósul. Ehhez hasonlítható Jézus szava a gyógyítás esetében. Kimondja, hogy nyíljon meg a fül és a száj, s ez valóban megtörténik. A betegséget értelmezhetjük úgy, hogy valami elromlott a teremtés rendjében, az Isten által teremtett ember valamiben hiányt szenved. Amikor Jézus megszünteti a betegséget, akkor újjáteremti az embert, helyreállítja a teremtés rendjét.

Talán nincs szükségünk arra, hogy a történetben szereplő emberhez hasonlóan az Úr megnyissa a mi fülünket és szánkat, mert hallani és beszélni képes emberek vagyunk. De arra már szükségünk lehet, hogy Jézus megnyissa fülünket igazságának meghallására és szánkat örömhírének hirdetésére. És meg szeretné nyitni értelmünket tanításának megértésére és szívünket szeretetének befogadására. Készen állok-e arra, hogy Isten új látásmóddal, új hallással és új beszédmóddal ajándékozzon meg? Készen állok-e a belső átalakulásra, a lelki megújulásra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Nagy öröm él szívemben, mert beszálltál életem hajójába és ezzel részt vállaltál emberi életemből. Azért teszed ezt, hogy velem együtt indulj a világ nagy tengere felé. A magam ereje sokszor kevésnek bizonyul. Kudarc és sikertelenség ér nap mint nap, de a veled való találkozás óta újra erőt és lelkesedést érzek magamban, hogy érted fáradozzak. Taníts engem, hogy mindig engedelmeskedjek szavadnak és emberhalász legyek, aki bátran indulok az emberekhez, hogy hirdessem a te örömhíredet.

Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek. Mk 7,24-30

Elmélkedés

A pogány származású asszony esete, akiről a mai evangéliumban olvasunk, azt igazolja, hogy önmagában a kérés nem elegendő ahhoz, hogy Jézus csodát tegyen. A mi Urunk először visszautasítja az asszony kérését, aki lánya számára kér gyógyulást. Miután azonban az asszony kitartóan megismétli kérését és nem kíván addig távozni, amíg kívánsága nem teljesül, Jézus enged neki, csodát tesz lányával.

A történet leírásakor Márk evangélista nem a csodával foglalkozik, hiszen annak mikéntjéről nem esik szó, csupán arról, hogy a lányt már elhagyta a gonosz lélek, mikorra anyja hazaért. Az elbeszélés középpontjában a beszélgetés áll, amelynek témája, hogy kik részesülhetnek a csodában. Jézus első szavaiból úgy tűnik, hogy a nem zsidók számára nem akar csodát tenni. Az asszony azonban nagyon határozottan bírálja ezt a felfogást. Szavai azt tükrözik, amit mi is gondolunk: miért zárna ki Isten egyetlen embert is jótéteményeiből? Miért tagadná meg Isten bárkitől is szeretetét? Miért korlátozná azt egyetlen népre?

A történet tanulsága szerint Isten irgalma, amely néha csodákban is megnyilvánul, minden emberre kiterjed. Azok számára is megnyitja irgalmát, akiket mi kívülállónak, bűnösnek vagy hitetlennek tartunk. Az irgalmas Isten nekem is felkínálja szeretetét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál és ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, embertársakat magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. Minden talentumot azért adsz, hogy akaratodat teljesítsem. Hiszem, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem azért fáradozok, hogy szereteted terjedjen a világban.

Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket: „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.” Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt. Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.” Mk 7,14-23

Elmélkedés

A tegnapi evangélium a törvény megtartásáról szólt, ennek folytatása a mai szakasz. A zsidó törvények jelentős részét alkották az ún. tisztasági szabályok. Ezen előírások a külső, a testi tisztaságot célozták meg, amelyek kötelezőek voltak a szertartások bemutatásához vagy az étkezések előtt. Ugyanakkor tulajdonképpen nem foglalkoztak a lelki tisztasággal, a szív tisztaságával. Könnyen beláthatjuk, hogy a külső tisztaság mellett ugyanolyan elengedhetetlen, hogy valaki tiszta lélekkel álljon Isten elé áldozatával vagy imádságával. Jézus szavai szerint a szívünket kell megőriznünk mindenféle rossz szándéktól, mert ezek akadályozzák meg azt, hogy istentiszteletünk kedves legyen.

Jézus azt állítja, hogy az ember szívéből, belülről származik minden rossz. Kijelentése azokra az emberekre vonatkozhat, akik nem ismerik fel a szívükbe írt isteni törvényt vagy nem vesznek róla tudomást. De ehhez hasonlóan a jó is a szívünk mélyéből fakad, ha a törvényeket belátjuk és megtartjuk. Isten a saját képmására alkotta meg az embert és belénk írta a jó képességét. Rosszra hajló emberi természetünk néha fellázad Isten ellen. E kísértéseket kell legyőznünk önmagunkban. A gonosz lélek kísértései és az Isten által nekünk juttatott kegyelem között kell naponta választanunk szabad akarattal.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Erősítsd bennünk a mennyország utáni vágyat! Földi életünket úgy kell élnünk, hogy teljesítjük kötelességeinket ebben a világban és igyekszünk szebbé tenni a teremtett világot, jobbá tenni embertársaink életét. Bár ez a világ csak ideiglenes otthonunk, hiszen a mennyei Atya mindannyiunkat az örök életre hív. Hisszük, hogy akiket Egyházunkban szentként és boldogként tisztelünk, eljutottak a mennyországba, amely az ő legfőbb vágyuk volt. Segíts minket, hogy közbenjárásukra és példájukat követve mi is eljussunk az üdvösségre!

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.” Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.” Mk 7,1-13

Elmélkedés

A zsidó vallási vezetők és Jézus között vita alakul ki a tisztasági törvények megtartásával kapcsolatban. A farizeusok és az írástudók nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem mosnak kezet étkezés előtt, amelynek akkoriban nem csupán egészségügyi oka volt, hanem vallási törvénynek számított. Válaszában a mi Urunk kijelenti, hogy amit a farizeusok számon kérnek tanítványaitól, csak emberi hagyományok, amelyek azonban távol vannak Isten parancsától.

A vita hátterében azt érdemes megvizsgálnunk, hogy Jézus milyen viszonyban van az ószövetségi törvényekkel, a mózesi törvényekkel. Látnunk kell, hogy nem a törvény ellen van, hanem az azt háttérbe szorító farizeusi hagyomány ellen. Elutasítja, hogy az emberi szabályok felülírják az isteni parancsokat. Jézus tehát a törvény hiteles magyarázójaként, értelmezőjeként lép fel ezekben a vitákban, akinek nézetei nem egyeznek az írástudók véleményével. Nem csoda tehát, hogy ők egy idő után a vallás ellenségét látják Jézusban, aki megkérdőjelezi tekintélyüket. Sőt megkérdőjelezi vallási magatartásukat, vallási cselekedeteiket is, hiszen másképpen értelmezi a törvényeket.

A szív tisztaságának forrása az Isten iránti szeretet. Ha ez az elv vezet vallási cselekedeteimben, nem kerülök a hamis istentisztelet zsákutcájába.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult. Mk 6,53-56

Elmélkedés

A mai evangéliumban nem egy konkrét csodát, hanem általános jellegű összefoglalást olvasunk arról, hogy meggyógyulnak azok, akik ennek reményében mennek Jézushoz. A gyógyulni vágyók „legalább a ruhája szegélyét szeretnék megérinteni”, hiszen azt tapasztalják, hogy mindenki gyógyulást nyer, aki ezt megteszi.

A leírásból kiindulva két alapvető tévedést oszlassunk el Jézus csodáival kapcsolatban. Jézus csodáit éppen megmagyarázhatatlanságuk miatt sokan hasonlítják a varázslathoz. Olyannak tartják, mintha ügyes bűvészmutatványok volnának, amelyeknek feltételezhetően van magyarázata, de ez rejtve marad az emberek előtt. A csodáknál valójában nincs szó ügyeskedésről, szemkápráztató mutatványról vagy rejtélyes varázslatról. A csoda azt jelenti, hogy Isten beavatkozik a világ rendjébe, a természet rendjébe. Szokatlan dolgot tesz, hogy az ember figyelmét felkeltse. A csoda nem öncélú, hanem hitet akar ébreszteni.

Az evangélista leírása szerint sokan mennek Jézushoz, kérik gyógyulásukat és mindenki meg is gyógyul. Ebből az következne, hogy aki csodának számító dolgot kér és kifejezi hitét, azzal meg is történik a csoda, azaz a csoda imával vagy hitvallással kikényszeríthető Istentől. Ez szintén tévedés. A csoda Isten ajándéka. Isten akkor tesz csodát, amikor ő jónak látja. Az ember egyet tehet: elfogadja Istennek ezt a különleges ajándékát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!” Mt 5,13-16

Elmélkedés

Legyetek a világ világossága!

A hegyi beszéd a Krisztus-követő ember életprogramját fogalmazza meg. Jézus világosan látja, hogy tanítványai és követői a későbbi évszázadokban nem élhetnek elkülönülten a világtól, hanem a világban élnek és küldetésük van. A keresztény ember tehát egy új életformát mutat fel, amely sok ember részéről meg nem értésbe vagy ellenállásba ütközik, miként erről a nyolc boldogság befejezése is említést tesz. Mindenféle ellenállás és üldözés ellenére is a keresztény ember jelként, világító fényként él a világban, úgy él Krisztus igazsága és tanítása szerint, hogy az követendő legyen mások számára is. Nem valamiféle magamutogatásról van itt szó, hanem arról, hogy Krisztusra irányítjuk a figyelmet, akinek személyében mindenki felismerheti az üdvösség egyedüli közvetítőjét. Akkor hiteles a keresztény életünk, ha ezt valóban felismerik az emberek és az Úr követőivé válnak.

Ebből a szempontból a föld sójáról, a világ világosságáról és a lámpatartóra helyezett lámpásról szóló tanítást, és tulajdonképpen az egész hegyi beszédet úgy kell értelmeznünk, mint Jézus prófétai látomását arról, hogy tanítványai révén miként valósul meg az idők folyamán az Isten országa a világban.

Jézus tehát sóhoz és világossághoz hasonlítja tanítványait, követőit, s mindazokat, akik befogadják Isten országát. Kijelentéseivel valójában feladatot ad nekünk. Azt a küldetést kapjuk tőle, hogy legyünk a föld sója, legyünk a világ világossága!

Rögtön eszünkbe jut, hogy Jézus magáról mondta: „Én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12). Ő tehát a forrás, akinek fényében, világosságában élünk, s akinek fényét tovább kell sugároznunk a világ felé. Nem élhetünk e fény nélkül és a világ sem élhet nélküle. Ha megszakítjuk kapcsolatunkat Jézussal, mi magunk is a sötétségbe, mármint a hitetlenség és a bűn sötétségébe kerülünk, valamint hivatásunkat sem tudjuk a világ felé gyakorolni, azaz nem leszünk képesek arra, hogy Isten szeretetének világosságát sugározzuk. Az isteni kegyelem, jóság, irgalom és szeretet közvetítői csak akkor lehetünk, ha mi magunk is ebben a kegyelemben és szeretetben élünk. Jézus örömhírének szóbeli hirdetésével és jócselekedeteink által világossággá válunk. Nem magunkra akarjuk felhívni a figyelmet, hanem Istennek akarunk dicsőséget szerezni. Így fog megvalósulni az, hogy jótetteinket látva az emberek Istent fogják magasztalni.

Miről veszem észre, hogy só vagyok, aki megízesítem felebarátaim életét? Miből tudhatom, hogy világosság vagyok az emberek számára? Milyen jelei vannak igaz keresztény életemnek? Jel lehet az, hogy nem csupán egy időre akarok Krisztus követője lenni, hanem egész életemre elkötelezem magamat mellette. Jel az is, hogy a szeretet jócselekedetei fakadnak életemből. A hiteles kereszténység további ismérve, hogy életemet látva az emberek felfedezik Istent és az ő jóságát, és hálát adnak azért. S végül jel az is, hogy mindezek nem tesznek elbizakodottá vagy megelégedetté, hanem tudom, hogy tovább kell fejlődnöm. Csak akkor lehetek a világ világossága, ha Krisztus a világosság bennem. Csak akkor tudom ízessé tenni az emberek világát, ha Krisztus él bennem.

A mai vasárnap evangéliuma felszólít bennünket: Menjetek és legyetek a föld sója! Legyetek a világ világossága!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlünk, hogy igehirdetésünk és életünk tanúságtétele legyen ízes, legyen megnyerő. Az évszázadok során a te örömhíred, az evangélium üzenete nem veszítette el ízét, s nem veszített időszerűségéből. A mai kor emberének is szüksége van az evangélium ízére. Az örömhírből akár egy csipetnyi is elegendő ahhoz, hogy benne az ember rátaláljon, ráérezzen az őt vezető isteni igazságra. Urunk segíts minket, hogy kérésedet megvalósítva a föld sójává váljunk, mert ha a te isteni szereteted és jóságod ízét nem tudjuk a világnak adni, teljesen értéktelenek vagyunk. Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad a világban és szolgálatunk meghozza gyümölcsét Isten dicsőségére!

Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre. Mk 6,30-34

Elmélkedés

Keresztelő János halálának elbeszélése után Márk evangélista visszatér az események eredeti menetéhez és azzal folytatja írását, hogy a Jézus által küldött tanítványok visszatérnek Mesterükhöz. Jézus pihenést javasol nekik szolgálatuk után, miközben ő fáradhatatlanul tanítja a hozzá érkező népet.

Az evangéliumokban számos esetben találkozhatunk a tanító Jézussal. Tanításának, beszédeinek helyszíne egészen változatos. Tanít a jeruzsálemi templomban és vidéki zsinagógákban, tanít hegyen, sík terepen és tóparton. Igazi vándortanító, aki járja a városokat és falvakat, tanítani akarja az embereket. Bár több hasonlóság is felfedezhető a korabeli tanítók, rabbik és írástudók, valamint Jézus tanítói módszere között, mégis észre kell vennünk az egyik legjelentősebb különbséget. Miközben az előbbiek az ószövetségi írásokból és a mózesi törvényből indultak ki és annak tekintélyére hivatkoztak, addig Jézus tanítói tekintélyét az adja, hogy ő a mennyei Atya küldötte, s azt tanítja, amit az Atya bíz rá. Tanításának elfogadása az üdvösséget jelenti az ember számára.

Jézus tanítása ebben az értelemben felszólítás a megtérésre, amely nem csupán bűnbánatot jelent, hanem teljes megújulást. Feltételek és fenntartások nélkül érdemes Istenhez fordulnunk, aki a boldogságot és az örök életet adja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te küldetésed az volt, hogy tanítsd az embereket és csodáiddal megmutasd Isten irgalmát. Tanításod és csodáid, a te emberek iránti szeretetednek a jelei. Ugyanakkor az Atya iránti szeretetedet is megmutatod bennük, hiszen mindig neki engedelmeskedsz, az ő akaratát teljesíted. Segíts, hogy növekedjen bennem az emberek iránti szeretet és Isten felé is megmutassam szeretetem. Segíts minket, hogy szavaidban felismerjük az üdvösség örömhírét! Urunk, mutass nekünk utat az Atyához és vezess minket hozzá!

Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették. Mk 6,14-29

Elmélkedés

Keresztelő Szent János halálának történetét olvassuk ma. Márk evangélista célja kettős lehetett a történet részletes ismertetésével. Egyrészt János példájával azt akarta bemutatni, hogy a tanítványok sorsa akár a vértanúság is lehet, hiszen nem mindenki fogadja jó szívvel a tanítást. Másrészt János sorsát párhuzamba állítja Jézus eljövendő sorsával, előrevetítvén, hogy az emberi gonoszság és féltékenység nem retten vissza semmitől. Heródes jól tudta, hogy János „igaz és szent ember”, s ez az életszentség félelmet keltett benne, mert saját bűnére figyelmeztette. Jézus szentsége engem is figyelmeztet bűneimre, de az Úr egyúttal a megbocsátást is felkínálja.

Keresztelő János vesztét az igazság kimondása okozta, amit az érintettek nem hallgattak szívesen. Korábban már a pusztában hozzá járuló vámosoknak és katonáknak is kimondta az igazságot, de ők szívesen hallgatták ezt, s mivel a megtérés szándékával fordultak hozzá, elfogadták útmutatásait. Heródesből viszont hiányzott a megtérésnek és a bűnbánatnak a szándéka. Amikor az ő személyes bűne került terítékre és a rosszindulatú női ügyeskedésnek nem tudott ellenállni, kivégeztette Jánost. Érdemes megszívlelnünk az embertársainktól kapott figyelmeztetéseket, hiszen lehetséges, hogy Isten éppen általuk hív minket a megtérés útjára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Gyújtsd fel bennünk és minden ember szívében a szeretet tüzét! Szereteted tüze és fénye oszlassa el az aggodalmaskodás, a hitetlenség, a kételkedés, a békétlenség és a bűn sötétségét! Segíts, hogy megőrizzük és továbbadjuk másoknak is ezt a fényt! Segíts, hogy továbbsugározzuk a hit világosságát, a remény ki nem alvó lángját és a szeretet tüzét! Az általad megígért és elküldött Szentlélek tüze pünkösdkor átalakította és bátorsággal töltötte el az apostolokat. Alakíts át engem is! Tégy csodát velem is! Tégy engem is tüzes lelkűvé, hogy örömhíredet bátran hirdessem!

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek. Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. Lk 2,22-40

Elmélkedés

Szent Lukács evangélista csak néhány eseményt jegyez le írásában Jézus gyermekkorából, amelyek közül a legjelentősebb Jézus templomi bemutatása. Negyven nappal születése után édesanyja, Mária és nevelőapja, Szent József elvitték az újszülött Jézust a jeruzsálemi templomba, hogy mint elsőszülött gyermeket megváltsák, és bemutassák a mózesi törvények által előírt áldozatot. Innen ered az ünnep hivatalos elnevezése: Urunk bemutatása.

Az eseménynél jelen volt egy Simeon nevű férfi, aki Istent magasztaló imájában világosságnak nevezi a gyermek Jézust. Olyan világosságnak, amely nem csupán a választott nép, hanem a pogány nemzetek számára is világosság lesz. Prófétai kijelentése valóban beteljesedik Jézus személyében, aki nyilvános működése idején kijelentette magáról: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12). Simeon és Anna prófétaasszony, aki szintén jelen volt Jézus templomi bemutatásánál, mindazokat jelképezik, akik a megelőző évszázadokban a világ világosságának jövetelére vártak, s akik most Jézusban felismerhetik az igazi világosságot. Mindketten felismerték Jézusban a Messiást és tanúságot tettek erről.

A mai ünnep emlékeztessen minket arra, hogy az Isten látására hittel várakozó ember vágya biztosan beteljesedik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Hisszük, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. A tőled tanult szeretet vezet bennünket a törekvésben, hogy békében éljünk veled, a mi Atyánkkal és embertársainkkal. A veled való kapcsolatunkban újra és újra megtapasztalhatjuk az irgalmat, amelyet emberi kapcsolatainkban is gyakorolnunk kell. A harag, a bosszú, a megtorlás nem lehet jelen embertársainkkal való kapcsolatunkban, mert képmutatás volna részünkről tőled gyógyulást kérni bűneinkre, ha szívünkben harag él felebarátunk iránt. Irgalmas jóságod és megbocsátó szereteted legyen példa számunkra, hogy mindig készek legyünk szeretetből, tiszta szívvel megbocsátani. Taníts minket megbocsátó lelkületre!