Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 5 óra 34 perc

2019. július 9. – Kedd (Mt 9,32-38)

k, 2019/07/09 - 00:00
Egyszer egy ördögtől megszállott néma embert hoztak Jézus elé. Mihelyt kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma. A nép elámult ezen, és azt mondogatta: „Ilyen még sohasem történt Izraelben.” A farizeusok azonban megjegyezték: „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Jézus ezután bejárta az összes városokat és falvakat. Tanított a zsinagógákban, hirdette Isten országának örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Amikor látta a népsokaságot, megesett rajtuk a szíve, mert olyan fáradtak és kimerültek voltak, mint a nyáj, amelynek nincsen pásztora. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!” Mt 9,32-38

Elmélkedés

Az evangéliumok Jézus tanító és gyógyító tevékenységét mutatják be. Olykor csak tanítványait és apostolait tanította, máskor nagy tömeghez, akár több ezer emberhez intézte szavait. Gyógyításaiból senki nem volt kizárva, zsidók és pogányok egyaránt megtapasztalhatták rendkívüli erejét. Testet és lelket egyaránt gyógyított, megszüntette a testi betegségeket és nyomorúságot, és eltörölte a lelket megrontó bűnt. Tanításában és gyógyításaiban egyaránt Isten irgalma nyilvánult meg.

E két tevékenységre, szolgálatra adott megbízást egykori tanítványainak és mindenkori követőinek. Az Egyház és az egyházi szolgálattevők minden időben az Úr megbízása alapján tanítják az embereket Isten törvényeire, a hit szerinti életre, az evangélium igazságára. Hirdetik, hogy az irgalmas Isten szeretetből adja nekünk az ő törvényeit. Hirdetik, hogy a hit szerinti élet az irgalmasság cselekedeteiben ölt testet. És hirdetik, hogy az evangélium igazságában az üdvözítő, a bűneinket megbocsátó Isten szól hozzánk. Az Egyház másik küldetése a megbocsátás közvetítése a bűnbocsánat szentsége által. A bűnbánó emberek az Egyház közreműködése, szolgálata által nyerik el Istentől a bűnöktől való szabadulást.

Jézusnak „megesett szíve az embereken”, akik tanítását hallgatták és gyógyulást kerestek nála. Vajon együttérző szívvel fordulok-e mindazokhoz, akik az igazság tanítására vágyakoznak és az irgalmas Istent keresik?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

2019. július 8. – Hétfő (Mt 9,18-26)

h, 2019/07/08 - 00:00
Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt elment vele. Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról Jézus közelébe férkőzött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál, leányom! Hited meggyógyított téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony. Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a lármás tömeget, rájuk szólt: „Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány, csak alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus bement, megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt azon az egész vidéken. Mt 9,18-26

Elmélkedés

Két csodát kapcsol össze a mai evangéliumi részlet. Az egyik a kafarnaumi zsinagógai elöljáró leányának a feltámasztása, akinek nevét Máté evangélista nem említi meg, de nyilvánvalóan arról a személyről van szó, akit Márk is és Lukács is Jairusnak nevez. A másik csoda pedig egy vérfolyásban szenvedő asszony meggyógyítása.

Az elöljáró jól ismerhette Jézust, aki gyakran időzött Kafarnaum városában és szombatonként részt vett az istentiszteleten. Talán személyesen is megtapasztalta városukban az Úr gyógyító képességét és hallhatott arról, hogy másutt milyen rendkívüli dolgokat tett. Az asszony szintén nem ismeretlenül közeledik Jézushoz. Neki is tudomása van arról, hogy milyen rendkívüli tettekre képes Jézus, különben nem gondolta volna azt, hogy akár a ruhája megérintésétől is gyógyulást nyerhet. A leírásból úgy tűnik, hogy mindketten Jézusban látják az egyetlen reményt. Az elöljáró nem reményvesztetten, nem helyzetébe beletörődve járul Jézushoz és így kéri segítségét: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Mekkora bizalom és milyen nagy hit van a kérés mögött! Az asszony gondolatai és cselekedete szintén azt tanúsítják, hogy nem gondolja megváltoztathatatlannak helyzetét, bízik abban, hogy betegségéből meggyógyulhat.

Az Úr segítsége nem késlekedik, feltámasztja a lányt és az asszony betegsége is megszűnik. A csoda mindkét esetben a hitnek és a bizalomnak a jutalma.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Neved megvallása a te személyedhez és az általad létrehozott közösséghez, az Egyházhoz kapcsol minket. Miként az apostolok azon fáradoztak, hogy igehirdetésükkel megismertessék a te nevedet, a te személyedet az emberekkel, ugyanúgy nekünk is életünk példájával kell dicsőséget szereznünk neked. A te nevedben szeretnénk cselekedni, hogy így az üdvösség megvalósulását szolgáljuk a világban. Neved megvallásával kifejezzük, hogy az üdvösségre törekszünk.

2019. július 7. – Évközi 14. vasárnap (Lk 10,1-12. 17-20)

v, 2019/07/07 - 00:00
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa! De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.” A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Lk 10,1-12. 17-20

Elmélkedés

Tanítványi élet

Nyilvános működése idején Jézus mellett mindig ott találjuk a tanítványait. Többek esetében olvashatunk meghívásukról, gondoljunk csak Péterre és Andrásra, valamint a másik testvérpárra, Jakabra és Jánosra, de ugyanígy emlékezetes Máté meghívása is, akit a vámasztaltól szólított el Jézus. Ugyanakkor olyanok is az Úr tanítványi köréhez tartoztak, akiket útja során hívott meg és csatlakoztak hozzá. Valamennyi tanítvány olyan személy, aki Mesterének ismeri el Jézust, és azért tart vele útjai során, mert meg akarja ismerni őt, úgy szeretne élni, mint ő. Megragadja őket Jézus életpéldája és tanítása, ezért az ő követését választják. Mindenekelőtt az a tizenkét személy tartozik Jézus köréhez, akiket apostolokként ismerünk, továbbá ott van az a hetvenkettő tanítvány, akikről a mai nap evangéliumában olvasunk.

Nekik ad az Úr küldetést, s útnak indulásuk előtt tanácsokkal látja el őket. Nem magányosan indulnak, hanem kettesével, mert szolgálatuk tanúságtétel, tanúskodás Mesterük tanításáról és cselekedeteiről, s a kor korabeli felfogása szerint az számított igaz tanúskodásnak, amit nem egyetlen személy, hanem legalább ketten vagy hárman állítottak. Jézus jól tudja, hogy a küldöttek szolgálata nem lesz könnyű. Ahogyan több helyen ő is elutasítással és ellenségeskedéssel találkozott, ugyanúgy tanítványai is hasonlóra számíthatnak. Ezért szól figyelmeztetése: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” A figyelmeztetés mellett szavaiban érződik a felszólítás, hogy tanítványai, minden ellenséges fogadtatás ellenére is őrizzék meg a bárányok szelídségét, ne folyamodjanak erőszakhoz, indulatok nélkül folytassák munkájukat.

A figyelmeztetés után Jézus lényeges kérést intéz a küldöttekhez: „Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut.” Ezek valójában azok a legelemibb dolgok, amiket egy vándorútra induló magával szokott vinni, de az Úr szerint még ezekre sincs szüksége a küldötteknek. Elég, ha magukkal viszik szívükben a tanítást, az örömhírt, és elég, ha bíznak küldőjükben, bíznak abban, hogy az isteni gondviselésnek köszönhetően semmiben sem fognak hiányt szenvedni küldetésük teljesítése során. Az egész jelenet hátterében az húzódik meg, hogy a hetvenkét tanítvány részesedik Mesterének küldetésében, ők is ugyanazt teszik, amit Jézus tett, ugyanazt hirdetik, amit Mesterük. Jézustól kapják ehhez a megbízást, a hatalmat és erőt, s szolgálatukkal ugyanúgy Istennek, az Atyának szereznek dicsőséget, miként Jézus is.

A tanítványok küldésében már előre megjelenik az Egyház hivatása, feladata. Az Úr mennybemenetele után az apostolok indulnak el a tanúságtételre, mert erre kapnak megbízást az Úrtól és ehhez kapnak megerősítést a pünkösdkor őket eltöltő Szentlélektől. Ezt a küldetést folytatja minden korban az Egyház közössége, amely meg van győződve arról, hogy megbízatása személyesen Krisztusig vezethető vissza. Keresztény emberként és az Egyház tagjaiként olyan emberek vagyunk, akiket megérintett, s akiknek szívét megnyerte magának Krisztus szeretete. Ő ébreszti fel szívünkben a vágyat, hogy életünket az Úr szolgálatába állítsuk és hűséggel hirdessük az üdvösség örömhírét az embereknek. Ez a küldetés tesz minket tanítványokká és tanúságtevőkké.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, a tanúságtétel, a szeretetgyakorlás és a misszió minden formája a te nevedben történik. A te nevedben hirdetjük az evangéliumot és gyakoroljuk az irgalmas szeretet cselekedeteit. Te megfelelő segítséget adsz nekünk küldetésünk teljesítéséhez azáltal, hogy elküldöd számunkra a Szentlelket. A Lélek indít minket az igehirdetésre és a tanúságtételre, ő irányítja és vezeti az Egyházat a misszióban és a Szentlélek gondoskodik a missziós szolgálat eredményességéről. Adj jóindulatot mindazok szívébe, akikhez te küldesz minket!

2019. július 6. – Szombat (Mt 9,14-17)

szo, 2019/07/06 - 00:00
Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem tesz régi ruhára új szövetből foltot, mert az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe: mert így kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való; akkor mindkettő megmarad.” Mt 9,14-17

Elmélkedés

A zsidó vallásosság egyik lényeges eleme a böjt, amelyet a farizeusok rendkívül komolyan vettek, és igyekeztek másokra is rákényszeríteni saját böjti gyakorlatukat. Vallási csoportjuk tagjai felfigyeltek arra, hogy Jézus és tanítványai nem tartják meg szigorúan a böjti szokásokat, és emiatt többször is vitába szálltak Jézussal.

A mai evangéliumban nem ők keresnek alkalmat a vitára, hanem Keresztelő János tanítványai szeretnék tisztázni a böjtölés kérdését, nekik nem szándékuk vitatkozni. Kérdésükre Jézus egy lakodalmi ünnepség képével válaszol. A hasonlat szerint ő a vőlegény, aki együtt ünnepel, örvendezik barátaival, az ő tanítványaival. Jézus jelenléte a világban valóban ünnep mindenki számára, ilyenkor tehát nem a böjtnek vagy a szomorkodásnak van az ideje, hanem az örvendezésnek. A mi Urunk az ő világba érkezésével új időszakot hozott, az ünneplés idejét. Az örvendezés időszaka azonban nem tarthat örökké, ezért komolyan kell vennünk az Úr figyelmeztetését. Eljön majd az idő, amikor „elviszik a vőlegényt” s ezzel véget ér a lakodalom. Utalás ez arra, hogy elfogják és megölik őt.

A régi és új szövetről, valamint borostömlőkről szóló hasonlatok a vallási életben való megújulást szorgalmazzák. Nincs okunk ragaszkodni az idejétmúlt dolgokhoz, hiszen Jézus új gondolkodásmódot, új életvitelt kér tőlünk és megadja kegyelmét, hogy új szívvel szeressük őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az Eucharisztia a te legcsodálatosabb ajándékod számunkra. Miként a megszaporított kenyeret ajándékként adtad az éhező népnek, és ahogyan önmagad adtad táplálékként az apostoloknak az utolsó vacsorán, ugyanígy az Eucharisztiában önmagadat adod ajándékként a mennyei Atyának. Ugyanakkor a megszentelt és átváltoztatott kenyérben nekünk is adod magad. Ez a legnagyobb ajándék számunkra. Nem utasítjuk vissza barátságodat és ajándékodat, hanem örömmel vesszük magunkhoz a szentáldozáskor szent testedet, amely az örök élet kenyere.

2019. július 5. – Péntek (Mt 9,9-13)

p, 2019/07/05 - 00:00
Abban az időben: Amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus Máté házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” Mt 9,9-13

Elmélkedés

Máté meghívásának története, amelyet a mai evangéliumban olvasunk, a béna meggyógyításának csodáját követi és szervesen kapcsolódik ahhoz, mégpedig abból a szempontból, hogy itt is Isten irgalma nyilvánul meg.

A farizeusok csodálkozását és botránkozását könnyű megértenünk, ha ismerjük a korabeli vámosok tevékenységét és szerepét. A vámosok munkája abból állt, hogy a rómaiak számára beszedték a zsidóktól az adókat. Már önmagában az a tény, hogy az elnyomó hatalmat kiszolgálták erős ellenérzést váltott ki az emberekből, amelyet tovább fokozott, hogy mindenkit igyekeztek becsapni, azaz több adót követeltek és ez a többlet az ő hasznuk volt. Mivel pénzzel bántak, ezért vallási szempontból tisztátalannak tekintették őket. A vámosok tehát a többiek szemében bűnös tevékenységet folytattak, mindenki igyekezett elkerülni őket. Jézus azonban egészen másként cselekszik, odalép Mátéhoz és meghívja, hogy legyen a tanítványa. Az újszerű hozzáállás látványos fordulatot hoz Máté életébe, azonnal követi Jézust.

Ugyanilyen fordulat, változás, lelki megújulás történik velünk, ha beismerjük sebzettségünket, bűnösségünket, engedetlenségünket. Ismerjük be, hogy szükségünk van lelkünk gyógyítójára, az irgalmas Jézusra, aki hozzánk lép, meghív minket követésére és megajándékoz a bűntől való szabadulással.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni. Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek mint te: irgalmas és megbocsátó minden emberhez. Adj nekem alázatot, amikor mások figyelmeztetnek engem és adj erőt, hogy megváltozzak! Szüntess meg minden békétlenséget és viszálykodást közösségünkben, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással!

2019. július 4. – Csütörtök (Mt 9,1-8)

cs, 2019/07/04 - 00:00
Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!” Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: Bocsánatot nyernek bűneid!, vagy ha azt mondom: Kelj föl, és járj!? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” A bénához fordulva folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az ember fölkelt és hazament. Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek. Mt 9,1-8

Elmélkedés

A béna meggyógyításának esetét olvassuk a mai napon Szent Máté evangéliumából, amely csodához a bűnök megbocsátása kapcsolódik. Jézus megtehette volna, hogy egyszerűen meggyógyítja a járásképtelen személyt, aki gyógyulása után eltávozik. Az Úr viszont más megoldást választ: úgy tesz csodát, hogy közben igazolja bűnbocsátó képességét. Ezért mondja a bénának: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!” A jelenlévő írástudók rögtön megértik a kijelentés súlyosságát. Tudják, hogy a bűnök megbocsátása Istennek van fenntartva, egyedül ő bocsáthatja meg az emberek bűneit, amelyek őt és az ő szentségét sértik meg. Aki azt állítja magáról, hogy képes megbocsátani a bűnöket, az azt állítja magáról, hogy Isten. Aki pedig ember létére Istennek tartja magát, az káromkodik. Pontosan ez a vád, a káromkodás vádja kerül elő Jézus perében és emiatt ítélik őt halálra.

Jézus jól tudja, hogy az írástudók gondolataiban megfogalmazódott a káromkodás vádja, ezért felteszi a „mi könnyebb?” kérdését. Vajon azt könnyebb mondani, hogy valaki bocsánatot nyer bűneire, vagy azt, hogy fogja az ágyát és távozzon a saját lábán? Nyilvánvaló, hogy könnyebb szavakkal kimondani, hogy „bocsánatot nyertek bűneid”, mivel ennek nincsenek látható jelei, ugyanazt azonban nehezebb megtenni, azaz ténylegesen eltörölni egy ember bűneit, hiszen ez sem látható mások számára. Ekkor az Úr felszólítja a bénát, hogy fogja az ágyát és menjen haza, és a béna ezt megteszi. Ha látjuk azt, hogy Jézus szava testi gyógyulást eredményez, akkor miért kételkednénk abban, hogy szava a lélek gyógyulását, azaz a bűnbocsánatot is képes eredményezni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnék szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására!

2019. július 3. – Szerda, Szent Tamás apostol (Jn 20,24-29)

sze, 2019/07/03 - 00:00
Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívőt” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jn 20,24-29

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt Szent Tamás esete jól mutatja, hogy még azoknak is meg kell küzdeniük a hitetlenség, a kételkedés kísértésével, akik közvetlen közelségben vannak Jézussal, még a tanítványoknak és az apostoloknak is. Az ünnep evangéliuma beszámol arról, hogy egy alkalommal, amikor a feltámadt Úr megjelenik apostolainak, Tamás nincs együtt a többiekkel. Amikor apostoltársai elmondják neki a történteket, kétség merül fel benne, hogy valóban feltámadt és megjelent az Úr és hogy társai igazat mondanak. Szeretne személyesen meggyőződni arról, hogy Jézus feltámadt. Kételkedése akkor szűnik meg, amikor az Úr újra megjelenik és Tamás láthatja, megérintheti sebeit. Ekkor hangzik el hitvallása: „Én Uram, én Istenem!”

Az evangéliumok megőrizték számunkra, és a mostani rész is ezzel kezdődik, hogy Tamásnak volt egy mellékneve: Iker. Egészen kézenfekvő volna úgy magyarázni ezt a melléknevet, hogy Tamásnak lehetett egy ikertestvére, ugyanakkor mégsem biztos, hogy ez a helyes megoldás. Egyes ókeresztény iratokban az a magyarázat szerepel, hogy azért kapta az Iker melléknevet, mert olyannyira hasonlított Jézushoz, mint ahogy az ikertestvérek hasonlítanak egymásra. Ebben a lehetséges megoldásban sem lehetünk biztosak. De ennek kapcsán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon a mi életünk mennyire hasonlít Krisztusra? A mi cselekedeteink mennyire hasonlítanak az Úr tetteire? Törekszünk-e arra, hogy hasonlóvá váljunk Krisztushoz?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az Eucharisztia ünneplésén, a szentmisén való jelenlétünk alkalmat ad arra, hogy részesedjünk a te áldozatodból és feltámadásodból. A szentáldozás által közösségre lépünk, egyesülünk veled, ugyanakkor lelki közösségre lépünk embertársainkkal is, mert mindannyian az egy kenyérből, a te szent testedből részesülünk. Hisszük, hogy ha a te szent testeddel táplálkozunk, eljuthatunk az örök életre.

2019. július 2. – Kedd, Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (Sarlós Boldogasszony) (Lk 1,39-56)

k, 2019/07/02 - 00:00
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária megszólalt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába. Lk 1,39-56

Elmélkedés

Egyházunk a mai napon Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatását ünnepli, amely ünnepet a magyar hagyomány Sarlós Boldogasszony napjának nevez. A magyar elnevezés arra utal, hogy ilyenkor van az aratás ideje, amelyet a régiek nem hatalmas gépekkel, hanem kézi erővel végeztek, s ennek egyik eszköze a sarló volt.

Az ünnep evangéliuma a két gyermeket váró asszony, Mária és Erzsébet örömteli találkozását írja le, amelyben érdemes odafigyelnünk mindkettőjük kijelentéseire. Egymást üdvözlő, köszöntő szavaikból Jézusnak az üdvösségtörténetben betöltött szerepét ismerhetjük meg. Mindketten Istent dicsőítik mindazért, amit életükben tett, hogy tudniillik Erzsébet már idős kora, Mária pedig szüzessége ellenére gyermeknek adhat életet. És dicsőítik Istent azért, amit az emberiség megváltása érdekében tesz: elküldi Mária gyermekét, Jézust, aki a világ Megváltója, és előtte elküldi Erzsébet gyermekét, Jánost, aki a Megváltó előhírnöke. Nem csak a két édesanya, hanem a két gyermek is találkozik, ezt jelzi az, hogy az Erzsébet méhében megmozduló magzat köszönti az Urat Mária méhében. János öröme felelet arra, hogy Isten ígérete a Megváltó elküldésére vonatkozóan valóra válik. Mária szintén az ígéretek beteljesedésének örvendezik.

A mai ünnepen kapcsolódjunk mi is lélekben Máriához és Erzsébethez, fejezzük ki velük együtt hálánkat Istennek a megváltásért!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

2019. július 1. – Hétfő (Mt 8,18-22)

h, 2019/07/01 - 00:00
Amikor Jézus látta, hogy nagy tömeg veszi körül, meghagyta tanítványainak, hogy hajózzanak át a Genezáreti-tó túlsó partjára. Ekkor egy írástudó lépett hozzá, és így szólította meg: Mester, követlek téged, bárhová mégy.” Jézus figyelmeztette: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania fejét.” Egy másik tanítványa pedig ezt kérte tőle: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” Jézus azonban így válaszolt: „Kövess engem, és hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat!” Mt 8,18-22

Elmélkedés

Két találkozásról olvasunk a mai evangéliumban. Mindkettő esetében Jézus követése a téma. Máté evangélista nem zárja le a rövid párbeszédeket, így nem tudjuk meg, hogy miként döntöttek. Mivel azonban hiányzik a pozitív állásfoglalásuk, azaz annak kijelentése, hogy Jézus figyelmeztetése ellenére is készek követni őt, jogosan feltételezzük, hogy végül mégsem vállalkoztak az Úr követésére. Vajon miért? A kezdeti lelkesedést miért nem követte felelős döntés?

Ennek pontos okát aligha tudjuk meg, de nekem van egy olyan érzésem, mintha az önazonosság hiányzott volna belőlük. Mintha önmagukkal, saját képességeikkel, erejükkel sem lennének tisztában. Mintha még nem válaszolták volna meg életük során azt a kérdést, hogy „Ki vagyok én?” Lelki fejlődésük során mintha átugrották volna ezt a kérdést, és mindjárt egy következő lépést akartak volna megtenni, mégpedig azt, hogy Jézushoz való viszonyukat, kapcsolatukat tisztázzák. Szép dolog a Krisztus-követés vágya, csodálatos, amikor valaki Istenhez szeretné kötni életét, de ez csak akkor történhet meg, ha ismerem önmagamat, származásomat és képességeimet. E nélkül nem tudok jövőt tervezni. E nélkül nem választhatok magamnak Mestert, akitől tanulhatok. E nélkül nem tudom valakinek a vezetésére bízni az életemet.

Életünk különböző szakaszaiban újra és újra válaszoljuk meg a „Ki vagyok én?” kérdést, és akkor majd látni fogjuk lelki előrehaladásunkat és könnyebben felismerjük, hogy milyen következő lépést kér tőlünk Isten.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Jézus, te mindenkinek egyforma nagylelkűséggel felajánlod szavadat és tanításodat. Ahogy a magvető nem tesz különbséget a földre vonatkozóan, hanem egyszerűen mindenütt vet, éppúgy te is egyformán intézed tanításod a gazdaghoz, a szegényhez, a bölcshöz, a tudatlanhoz, a buzgóhoz, a lustához, a bátorhoz és a gonoszhoz. Megkülönböztetés nélkül beszélsz mindenkihez. Add, Uram, hogy tanításodat figyelemmel hallgassam és állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam.

2019. június 30. – Évközi 13. vasárnap (Lk 9,51-62)

v, 2019/06/30 - 00:00
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?” De ő hozzájuk fordult, és megfeddte őket: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse.” Ezután másik faluba mentek. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.” Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lk 9,51-62

Elmélkedés

Ne legyen elszalasztott lehetőség!

Pannonhalmára kerülve gimnáziumba, hamar megszoktam, hogy ebéd után mindig volt másfél óra sétaidő, amikor minden tanulónak kötelező volt elhagyni az épületet és sétálni a szabad levegőn. Az évek során sokak kedvence lett a „várkör”, a hatalmas épületegyüttes körbejárása. Mindjárt az első évben ősszel történt, hogy az igazgatóval találkoztunk a várkörön, akinek ugyan nem volt kötelező a séta, de szívesen kijárt, valószínűleg nem is elsősorban a testmozgás miatt, hanem beszélgetni a diákokkal. Ez alkalommal éppen végzős diákokat kérdezett, hogy milyen volt előző nap a Mensáros-előadóest? Mensáros László színművész, egykori budapesti bencés diák többször is megfordult az iskolában. Az előadásra nem volt kötelező elmenni, mint a délutáni sétára, hanem szabadon választható program volt. Így működnek az iskolai programok, olykor a szabadon választható bizony értékesebb, mint a kötelező. Az egyik kérdezett fiú kissé kedvetlenül, vagy talán már bánta is az elszalasztott lehetőséget, ezt válaszolta: Gondolkodtam rajta, hogy elmenjek vagy ne menjek, de inkább zoknit mostam. Az igazgató atya nagyon nyugodtan válaszolta, hogy a tavasszal még jönni fog a színművész úr, akkor inkább őt válaszd a zoknik helyett, de látszott rajt, hogy nagyon elszomorította az eset. Bár én elmentem az előadóestre, az én zöldfülű lelkemben is mély nyomott hagyott az eset, s elhatároztam, hogy a pannonhalmi évek során inkább az értékeset, mintsem a sürgőset fogom mindig választani.

Azt hiszem, hogy ez a személyes emlék jól megvilágítja azt, hogy miért követnek el nagy hibát azok, akik az evangéliumi jelenetben nem Jézus követését választják. Mert vannak az életükben olyan helyzetek, amelyek aligha fognak megismétlődni. Három találkozásról olvasunk az evangéliumban. Az első személy nagyon határozottan mondja Jézusnak: „Követlek, bárhová mégy.” Érezzük benne az elszántságot és azt, is hogy mennyire komolyan gondolja, amit mond. De a figyelmeztetésül mondott válasz elveszi kedvét. A második személyt az Úr hívja, de ő fontosabbnak tartja a temetést. A harmadik kész volna követni az Urat, de előbb még búcsúzkodni szeretne családjától. Erre azonban már nincs idő. Ő még nem szakadt el múltjától, még nem tekint elkötelezett szívvel a jövő felé. Mindhárom eset nyitott, nem ismerjük meg az érintettek döntését. Lukács evangélista valószínűleg azért hallgat erről és azért nem ismerteti az illető személyek nevét, mert végül lemondtak Jézus követéséről. Ha pozitív döntést hoztak volna és vállalták volna a tanítványi életformát, akkor örömmel közölte volna ezt az evangélista.

Érdekes, hogy Jézus korabeli írásokban nem találkozunk azzal, hogy egy rabbi, egy tanító hívna meg valakit a követésére. A dolog mindig fordítva történik, az választ magának mestert, aki tanítvány szeretne lenni. Az evangéliumi jelenetben is ezt tükrözi az első és harmadik eset. Jézus azonban szakít ezzel a szokással, ő meghív embereket a követésére, erre példa a második találkozás, továbbá a tanítványok, Péter és András, Jakab és János, valamint a többi tanítvány meghívása. Az Úr meghívása nekem is szól. Nem érdemes halaszthatatlannak tűnő teendőimre hivatkozni, mert az Úr nem áll meg, továbbhalad, s nem mindegy, hogy maradok vagy vele megyek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy nehéz lesz ez út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat és nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Te vagy az egyetlen, akiben megtalálom boldogságom és örök életem. Segíts, vezess, élj bennem! Adj erőt, hogy hűséges tanítványod és követőd legyek! Hiszem, Uram, hogy te vagy az üdvösség egyedüli közvetítője.

2019. június 29. – Szombat, Szent Péter és Szent Pál apostolok (Mt 16,13-19)

szo, 2019/06/29 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.” Mt 16,13-19

Elmélkedés

Az Egyház, a krisztusi közösség legbensőbb titkához vezet minket a mai ünnep, Szent Péter és Szent Pál apostolok napja. Merész gondolatnak tűnik, de nem kevesebbre vállalkozunk, minthogy megfejtsük Jézus szándékát: miért is hozta létre az Egyház közösségét? Abból érdemes kiindulnunk, hogy Jézus, az Isten Fia, az idők teljességében azért jött a világba, hogy általa megújuljon az egész teremtett világ, és őbenne mindörökre összekapcsolódjon a Teremtő és legfőbb teremtménye, az ember. Jézus azt tanítja, hogy Isten minden ember Atyja, aki mindenkinek gondját viseli és mindenkit a mennyországba hív, üdvözíteni akar. Ez Jézus tanításának, evangéliumának lényege. Ezt hirdette a Galileai-tónál, Názáretben, Kafarnaumban és Jeruzsálemben, valamint a többi városban és faluban, ahová eljutott.

De mi értelme lett volna tanításának, ha csupán kortársai hallják ezt az örömhírt? Mi értelme lett volna igehirdetésének, ha halálával mindez végleg befejeződött volna? Jézus azt akarta, hogy tanítása, amely minden ember számára az üdvösségre vezető igazság, a következő nemzedékekhez is eljusson, ezért alapította meg az Egyházat, s erre a közösségre bízta művének folytatását. A legkorábbi időkben az apostolok hirdették az örömhírt, köztük Szent Péter, aki a Jézus által választott tizenkét apostol között az Úr rendelése szerint az első volt, és Szent Pál, aki kezdetben üldözte az új hit követőit, de a damaszkuszi úton fordulatot hozott életébe a Krisztussal való találkozás, s ettől kezdve az evangélium hirdetését tartotta legfőbb életcéljának.

Jézus minden keresztény embert, engem is arra hív, hogy apostola, küldöttje legyek, s az Egyházon belül nekem is megmutatja azt a feladatot, amivel az üdvösség művét szolgálhatom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással. Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!

2019. június 28. – Péntek, Jézus szent szíve (Lk 15,3-7)

p, 2019/06/28 - 00:00
Abban az időben: Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat! Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.” Lk 15,3-7

Elmélkedés

Keresztény életünk és lelki fejlődésünk útját úgy tudjuk jellemezni, hogy Isten folyamatosan feltárja magát előttünk, egyre jobban bevon minket az ő életébe, érezteti velünk szeretetét. Ez mindig néhány lépést jelent előre. Közben persze mi lázadásunkkal, engedetlenségünkkel, bűnünkkel teszünk egy-egy lépést visszafelé, de azért haladunk előre, legalábbis, ha engedjük, hogy Isten vezessen minket. Ezen az úton vannak olyan élményeink, amelyek során Isten teljességét tapasztalhatjuk meg. Nem arra gondolok, hogy majd a túlvilágon, az örök életben színről színre láthatjuk Istent a maga valóságában, teljességében és dicsőségében, hanem arra, amit például a három apostol, Péter, Jakab és János átéltek az Úr színeváltozásakor, aztán lejöttek a hegyről, a lelki magaslatról, visszatértek a hétköznapok világába.

Isten teljességét akkor tapasztaljuk meg földi életünk során, amikor az ő szeretetével találkozunk. Amikor rácsodálkozunk arra, hogy életünket neki, az ő szeretetének köszönhetjük. Amikor megtapasztaljuk, hogy a bűntől Jézus önfeláldozó szeretetének, az ő kereszthalálának köszönhetően szabadulhatunk meg, ezt nevezzük megváltásnak. És amikor ráébredünk arra, hogy egyedül Isten szeretetének köszönhetjük majd azt, hogy eljuthatunk hozzá az örök üdvösségre.

Ma, Jézus szíve ünnepén erre a végtelen isteni szeretetre gondolunk. Isten szeretetére, amely mindig utánunk siet, mert mi bűneink miatt elveszett bárányok vagyunk. Isten szeretetére, amely a megváltó Jézus szívéből árad felénk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!

2019. június 27. – Csütörtök, Szent László király (Mt 22,34-40)

cs, 2019/06/27 - 00:00
Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.” Mt 22,34-40

Elmélkedés

Az Isten felé indulásnak az a legegyszerűbb módja, ha megismerjük a vallásosság szokásait, hagyományait, törvényeit és cselekedeteit. Ezek természetesen összefüggő, egységet alkotó elemei a vallásgyakorlatnak. Csatlakozunk egy vallási közösséghez, megismerjük és mi magunk gyakorolni kezdjük ezeket az elemeket, s ezáltal kialakul egy életrend, egy életforma. A kereszténység nagy ereje abban áll, hogy törvényeink és hagyományaink Istentől származnak. Bár az évszázadok során az Egyház számos törvényt és rendelkezést hozott, amelyek a közösség tagjainak életét hivatottak szabályozni, mégis nyugodtan állíthatjuk, hogy mindezek alapjául Isten eredeti törvénye szolgál.

A lelki élet útján azonban eljutunk ahhoz az állomásig, amikor kezdjük megkérdőjelezni, bírálni a törvényeket. Mondhatjuk, hogy vallási öntudatra ébredünk, de végső soron ez bizony lázadás Isten ellen. Vannak, akik a végsőkig fokozzák magukban ezt az ellenállást és mindent elutasítanak, ami Istennel kapcsolatos, még az ő létezését is tagadni kezdik.

Az ember lázadása mégsem tarthat örökké, az élet próbatételeinek és Isten kegyelmének köszönhetően eljuthat a lelki megnyugváshoz, az Istenre találáshoz. Ezen a ponton érdemes újra és újra elolvasnunk Jézus szavait, amely szerint a szeretet a legfőbb törvény, az Isten felé és az embertárs felé megnyilvánuló szeretet. Az Istenben való megnyugvás ugyanis annak felismerését jelenti, hogy Isten azért adja nekem ezt a törvényt, mert szeret engem és az örök életre hív.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor ezt mondtad tanítványaidnak és valamennyi követődnek: „Barátaimnak mondalak benneteket.” Barátsággal fordultál még a bűnösökhöz is. Te minket is barátságra hívsz. Barátként gondoltál ránk, amikor életedet adtad értünk. Te mindig barátként tekintesz ránk. Szükségünk is van barátságodra, szeretetedre. Barátságod segítsen minket abban, hogy emberi kapcsolatainkban is sikerüljön megvalósítanunk az igaz barátságot!

2019. június 26. – Szerda (Mt 7,15-20)

sze, 2019/06/26 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetnek. Tehát: gyümölcseikről ismeritek fel őket.” Mt 7,15-20

Elmélkedés

Sok ember azt várja a vallástól, hogy teljesítse azt a vágyát, hogy Istennel találkozzon. A vallás tulajdonképpen kijelöli számára azt a helyet, ahol találkozhat Istennel. És kijelöli azt az időt, amikor találkozhat Istennel. Továbbá meghatározza azokat a cselekményeket, amelyek által találkozhat Istennel. Ezért épülnek a templomok és más szent helyek, ezért mondjuk azt, hogy a hét egyik napját, a vasárnapot szenteljük meg és ezért vannak szertartásaink. Lám, minden körülmény biztosított, a hely, az idő és a szent cselekmény, hogy találkozzunk Istennel. De akkor miért van az, hogy aki eljár a templomba vasárnaponként, hogy részt vegyen a szentmisén, nem érzi feltétlenül minden alkalommal azt, hogy találkozott Istennel? És azt is várjuk a vallástól, hogy megmutassa nekünk a helyes, Istennek tetsző magatartásformákat. Ezt nevezhetjük erkölcsi rendnek. Ez különféle törvényekben és parancsokban ölt testet, amelyeket jól ismerünk. De akkor miért van az, hogy hiába tartjuk meg a lehető legpontosabban a törvényeket, mégsem jutunk el általuk Istenhez?

Mindkét kérdésre ugyanaz a válasz: úgy tűnik, hiányzik belőlünk az alázat, hiányzik belőlünk annak alázatos elfogadása, hogy Isten ott és akkor találkozik velünk, amikor akar. Így is mondhatjuk: tudjuk, hogy a vallásosság, a lelki élet jó fa, és ez a fa biztosan jó gyümölcsöt terem. Csak éppen mi vagyunk balgák, mert olykor túl korán, éretlenül szakítjuk le a gyümölcsöt, máskor pedig túl későn ennénk belőle, amikor már megrothadt a fán. És vannak, akik egyáltalán nem akarnak enni az Isten adta gyümölcsből.

Kérjünk Istentől alázatot, és akkor majd tudni fogjuk, hogy melyik fáról és mikor kell leszakítanunk a gyümölcsöt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

2019. június 25. – Kedd (Mt 7,6.12-14)

k, 2019/06/25 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne vessétek oda a szent dolgokat a kutyáknak, és ne szórjátok gyöngyeiteket a sertések elé, hogy lábukkal el ne tapossák azokat, és megfordulva, szét ne tépjenek titeket is. Mindazt, amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik! Ez ugyanis a Törvény és a próféták tanítása. A szűk kapun menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a romlásba visz, és sokan mennek be rajta. De milyen szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják! Mt 7,6.12-14

Elmélkedés

A teremtőjét Istenben felismerő ember legfőbb vágya, hogy rátaláljon Istenre. A hívő ember legnagyobb vágya, hogy eljusson az üdvösségre. Az ószövetségi időkben a választott nép tagjai úgy gondolták, hogy a teremtő Isten adta az embereknek a törvényt, amelynek megtartása az üdvösségre jutást biztosította. Jézus némileg módosította ezt az elképzelést, azaz a benne való hit és a szeretetnek, mint legfőbb parancsnak a gyakorlása által üdvözülhetünk.

Korunk emberének azonban nehéz beszélni az üdvösség, az örök élet vágyáról, mert sokan annyira bezárkóznak önmaguk szűk világába, hogy nem látják a távlatokat, nincs jövőképük, nem reménykednek a túlvilági életben. Nehéz számukra megérteni és elfogadni, végső soron pedig elhinni azt, hogy Isten megbocsátó, hűséges és kitartó a szeretetben, s e három tulajdonságát nap mint nap ki akarja mutatni teremtménye, az ember felé. Az értelemmel megáldott és jószándékú ember pedig utat keres Isten felé. Nem utakat, hanem csak egyetlen utat, egy keskeny utat, amely az életre visz, s amelyről a mai evangéliumban Jézus beszél. Ez az út a keresés, az imádkozás és a szenvedés útja. Egyetlen út ez, amelynek szakaszain, állomásain az üdvözítő Isten keresése, majd a rátalálás után a vele való párbeszéd, azaz az imádkozás, valamint a Krisztussal való együtt-szenvedés viszi tovább lépteinket, hogy aztán a feltámadásunk által átléphessünk az örök élet, az üdvösség el nem múló világába.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét! Ajándékozz meg minket tisztánlátással, hogy fölismerjük bűneinket, s azokat őszintén megvalljuk! Adj nekünk őszinte bűnbánatot és tiszta szívet!

2019. június 24. – Hétfő, Keresztelő Szent János születése (Lk 1,57-66. 80)

h, 2019/06/24 - 00:00
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” A gyermek pedig növekedett, lélekben erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan fel nem lépett. Lk 1,57-66. 80

Elmélkedés

Egyházunk a megváltó Jézus előfutárának, Keresztelő Jánosnak a születését ünnepli a mai napon, ezt az eseményt olvassuk az evangéliumban. A történet előzménye, hogy az éppen templomi szolgálatteljesítést végző Zakariásnak megjelent Isten angyala és közölte vele a hírt, hogy gyermeke fog születni. Zakariás nem hitt az isteni küldöttnek, ezért büntetésként megnémult, nem tudott beszélni mindaddig, amíg meg nem valósult a vele közölt ígéret, azaz meg nem született a gyermek. Némaságának megszűnése azt a hatást váltotta ki, hogy az addig Erzsébettel együtt örvendező rokonságot félelem töltötte el.

Mi ez a félelem, ami megszállja a jelenlévőket? A Bibliát figyelmesen olvasó ember nem lát ebben semmi meglepő újdonságot, csupán azt, hogy az Istennel való találkozás bizonyos félelmet kelt. Ezért van az, hogy amikor Isten kinyilatkoztatja magát az embernek, belép valakinek az életébe és megszólítja őt vagy egy angyal által feltárja tervét, akkor szinte mindig ezzel kezdi: „Ne félj!” Ezt mondta az angyal Máriának Jézus születésének hírüladásakor és ezt mondta Zakariásnak is János születésének bejelentésekor, de így köszönti a feltámadt Jézus is apostolait megjelenései alkalmával, hogy csak néhány újszövetségi példát említsünk. A bibliai emberek Isten megjelenésekor arra gondoltak, hogy valakinek meg kell halnia vagy legalábbis súlyos büntetést kap. Éppen a félelem érzését akarja Jézus megszüntetni bennünk. Ezért bátorít minket arra, hogy Atyánknak szólítsuk Istent és tekintsük magunkat az ő szeretett gyermekeinek. Keresztelő János születésével Isten belépett egy gyermektelen házaspár, Zakariás és Erzsébet életébe. Jézus megtestesülésével Isten belépett egy szűz leány, Mária életébe. Mindezek új korszakot, a megváltás idejét nyitották meg az emberiség történetében.

Miért félnénk attól, hogy Isten belép a mi életünkbe? Ebből csak valami jó születhet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

2019. június 23. – Úrnapja, Krisztus szent teste és vére (Lk 9,11b-17)

v, 2019/06/23 - 00:00
Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította. A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott. Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze. Lk 9,11b-17

Elmélkedés

Csoda és titok

Keresztény életünk jellegzetessége, hogy látni szeretnénk a láthatatlan Istent. Nevezhetjük ellentmondásnak is azt a tényt, hogy a szeretetből nekünk életet ajándékozó Isten rejtve marad számunkra, földi életünk során nem láthatjuk Teremtőnket. Szeretjük őt, életünket neki ajánljuk, másokkal is meg akarjuk őt ismertetni, de ő láthatatlan marad. Hozzá fordulunk imádságainkban, olvassuk üzenetét, tanítását a Szentírásban, érezzük közelségét, de ő láthatatlan marad számunkra. Megtapasztaljuk szeretetét a szentségekben, érezzük kegyelmi segítségét, de ő rejtve marad szemünk elől.

A vallásos, Istenben hívő és hozzá imádkozó ember számára a teremtés óta élmény, hogy amikor közeledünk Isten világához és be akarunk oda lépni, akkor az emberi bizonyosságok világából ismeretlen területre érünk, ahol már nincsenek világos válaszok, pontosan magyarázható ismeretek, tudományosan igazolható tények. Itt mindig az ismeretlenben tapogatózunk, a következő lépésünket homály fedi, szüntelen és nyugtalan keresés minden gondolatunk és érzésünk. A dolgok irányítása kicsúszik a kezünk közül, csak az marad, hogy bizalommal Istenre hagyatkozunk, engedjük, hogy ő vezessen minket.

Láthatjuk azt is, hogy folytonos keresésünk nem kétségbeesett és nem reményvesztett, mert Isten jeleket ad számunkra. Ablakokat vagy ajtókat nyit, amelyek az ő világára nyílnak. Jeleiben megmutatkozik cselekvése, megnyilvánul ereje és hatalma, és megvalósul általuk az üdvösség műve. Ilyen jel, s minden bizonnyal a legcsodálatosabb és legtitokzatosabb jel számunkra az Oltáriszentség, amelyben valóságosan jelen van az Úr. A mai napon, Úrnapján, Krisztus valóságos jelenléte áll ünneplésünk középpontjában. Minden szentmisében csodát és titkot ünneplünk. Azt a csodát, hogy a Szentlélek leszállása után a Krisztus személyében cselekvő pap szavára a kenyér az Úr Jézus valóságos testévé, a bor pedig az ő valóságos vérévé változik át. Azt a titkot ünnepeljük, hogy az általunk felajánlott kenyérben és borban valóságosan jelenvalóvá válik Krisztus, hogy lelki szemeinkkel szemlélhessük őt és a szentáldozáskor szívükbe költözzön. Krisztus jelenléte teszi ünneppé a szentmisét. Az ő jelenvalóvá válása teszi lehetővé, hogy egyesüljünk vele. Az ő jelenléte hozza létre mindazok közösségét és egységét, akik részt vesznek a szentmisén. Az ő jelenléte hitelesíti annak igazságát, ami elhangzik az ige liturgiájában. Az ő jelenléte biztosítja számunkra azt, hogy egy szívvel imádkozzunk Atyánkhoz, aki elfogadja a mi áldozatunkat. Az Úr Jézus jelenléte ösztönöz minket arra, hogy szentmise után a világba induljunk tanúságot tenni Istenről.

A szentmisében soha nem maradhatunk hallgatók és nézők, mert ez távolságtartást jelentene részünkről. A szentmise részei cselekvésre ösztönöznek minket, hogy ne kívülállóként szemléljük a cselekményeket. Ennek jele, hogy miután meghallgattuk Isten szavát, megvalljuk hitünket és kéréseinket Isten felé tárjuk. Másik jele, hogy az áldozati adományokkal, a kenyérrel és a borral együtt önmagunkat is felajánljuk Istennek. És ennek jele az is, amikor elfogadjuk az Úr ajándékát, és szent testét magunkhoz vesszük a szentáldozáskor.

Azzal a reménnyel járuljunk mindig szentáldozáshoz, hogy az örök életben majd színről színre láthatjuk Istent, aki az Oltáriszentségben önmagát adja nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a kereszten örökre és visszavonhatatlanul odaadtad magadat Istennek és nekünk. Felajánlásod értünk bemutatott áldozat. Hittel valljuk, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben, amely az örök élet kenyere számunkra. E titokzatos kenyér a te áldozatodat teszi jelenvalóvá a szentmisében, hogy lelkünk tápláléka légy. Élj bennünk szent tested által, hogy életünket a te szolgálatodra és az evangélium hirdetésére szenteljük! Úgy akarunk élni, ahogyan te éltél, és úgy akarunk szeretni mindenkit, ahogyan te szeretsz minket. A te áldozatodhoz odatesszük a mi áldozatunkat is, felajánljuk egész életünket Istennek.

2019. június 22. – Szombat (Mt 6,24-34)

szo, 2019/06/22 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is. Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.” Mt 6,24-34

Elmélkedés

Isten nem eszméket és tanokat közöl velünk, amikor kinyilatkoztatja üzenetét a szentírási szövegekben, és Jézus sem olyan alapelveket hirdetett földi működése során, amelyekre mi, emberek eszméket és tanokat építhetünk. Mi mégis sokszor ilyen eszméket keresünk a Bibliában vagy azokat próbálunk felépíteni az Úr szavaira, mert nem gondolunk arra, hogy az általunk kitalált eszmék legalább annyira lehetnek tévesek, mint amennyire igazak. Akkor mire való a Szentírás? Miért érdemes olvasnunk az evangéliumokat? Saját tapasztalatom alapján a választ így fogalmazom meg: Az önmagát a szent és sugalmazott szövegekben és legfőképpen Jézus személyében kinyilatkoztató Isten meghív minket, hogy új szemmel nézzük a világot és benne önmagunkat.

Az új látásmód elsajátításához két dologra van szükségünk: egyrészt ne legyünk túlzottan magabiztosak, mert az önmagában és a maga igazában bízó embernek roppant nehéz újat mondani, ami kizökkenti saját helyzetéből. Másrész mindig jó kérdéseket tegyünk fel, amikor életünk irányvonalával és hivatásunkkal kapcsolatban szeretnénk megtudni Isten véleményét.

Ha ezt a két hibát elkerüljük, akkor könnyen megértjük, hogy miért nem szolgálhatunk két úrnak, miért nem lehet megosztott a szívünk. Egyedül Istennek érdemes odaadnunk az életünket, aki múltunk, jelenünk és jövőnk. S ha ez utóbbit is ő tartja kezében, akkor miért aggódnánk a holnap miatt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

2019. június 21. – Péntek (Mt 6,19-23)

p, 2019/06/21 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is. A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik. Ha tehát a világosság benned sötétség, maga a sötétség mekkora?” Mt 6,19-23

Elmélkedés

A bibliai szövegek kimondatlan célja az olvasó megdöbbentése. Ha valóban figyelmesen, mégpedig értelmünk és szívünk figyelmességével olvassuk a szent szövegeket, akkor Isten lapról lapra, mondatról mondatra megdöbbent bennünket üzenetével, különösen is igaz ez Jézus példázataira. Megdöbbenésünk oka az, hogy Isten üzenete kiszakít bennünket emberi, földies gondolkodásunkból és életmódunkból, és olyan lelki magasságokra emel minket, ahová a magunk erejéből nem volnánk képesek. Isten egészen új útmutatásokkal lep meg minket, amikor közli üzenetét, és egészen új tapasztalatokkal, amikor ő vezeti az életünket. Ez természetesen azt is jelenti, hogy amit korábban értékesnek tartottunk, azt megkérdőjelezzük, mert felismerünk egy magasabb eszményt, amelyre lelki életünket alapozhatjuk.

Ezek után nézzük meg a mai evangéliumot! Sok ember földi élete az anyagi javak gyűjtögetéséből áll. Egyesek mindent ettől várnak: boldogulást, megélhetést, biztonságot, előbbre jutást. Egyedül az érték számukra, amit birtokolni lehet. Az anyagi javakat gyűjtő és halmozó embereknek így szól Jézus: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön!” Mert minden földi kincs elértéktelenedik, elveszik vagy idővel mások tulajdonába kerül. Magyarul nem maradandó. A mi Urunk azt kéri, hogy örökké megmaradó, lelki kincseket gyűjtsünk. Olyanokat, amelyek nem a földi boldogulást, hanem az örök üdvösségre jutást biztosítják számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Beismerem, hogy sokszor nem ismerem fel saját vakságomat és nehezemre esne, ha megváltoztatnád az életem. De mégis erre van szükségem. Szükségem van arra, hogy a hit szemével lássak. Szükségem van arra, hogy lássam jóságot és irgalmat sugárzó arcodat. Uram, adj nekem bátorságot, hogy minden akadályt legyőzve, hozzád egyre közelebb kerüljek. Taníts meg engem arra, hogy mindig ki tudjam mondani a megbocsátó szót és remélhessek abban, hogy a mennyei Atya is irgalmas lesz hozzám. Térj be az én életembe, hogy üdvösség köszöntsön rám!

2019. június 20. – Csütörtök (Mt 6,7-15)

cs, 2019/06/20 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.” Mt 6,7-15

Elmélkedés

Amikor Jézus bátorítására a szentmise részeként közösen elmondjuk vagy egyéni imádság keretében elmondom a Mi Atyánk kezdetű imádságot, akkor emberségünk mélyéről szólalunk meg és Istenhez való viszonyunkat ismerjük el. Az istengyermeki lelkület nélkül lehetetlen elmondani ezt az imádságot, hiszen benne elismerjük, hogy Istent a mi mennyei Atyánknak tekintjük, elismerjük, hogy mi az ő gyermekei vagyunk. Ebben az imában kéréseinket tárjuk Isten felé, kifejezve, hogy tőle és nem emberektől várjuk azok teljesítését. Ő gondoskodik arról, hogy országa növekedjen a világban és bennünk. Ő nyilvánítja ki számunkra akaratát, amelyet mi hittel, engedelmességgel elfogadunk. Tőle kaptuk életünket és ő gondoskodik életünk fenntartásáról. Tőle várhatjuk a bűnöktől való megtisztulást és ő segít minket a gonosz elleni küzdelmeinkben.

Valahányszor elmondjuk ezt az imát, gondolataink elindulnak Isten felé és megnyugszanak benne, az ő akaratában. Megszólalunk, megszólítjuk Istent, lelkünk mélyéről szólunk hozzá, szívünk érzéseit tárjuk fel előtte, ugyanakkor elcsendesedünk, magunkba nézünk, várjuk útmutatását, várjuk Isten válaszát. Magasztaljuk és dicsérjük Istent, mert gondviselése, szeretete és irgalma nap mint nap kiárad felénk, ugyanakkor bűnbánat ébred bennünk, mert olykor elszakadunk szeretetétől, megtagadjuk a neki való engedelmességet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva