Abban az időben: Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton. Mk 10,46-52

Elmélkedés

Hittel kérni

Első olvasatra szokványos csodaelbeszélésnek tűnik a mai evangélium története, amelyhez hasonló eset szép számmal található az evangéliumokban. Jézushoz segítségért fordul egy vak ember, aki aztán meggyógyul, visszanyeri szemevilágát. Bartimeus, a vak koldus nagy lármát csinál, hogy felhívja magára Jézus figyelmét. Az emberek el akarják hallgattatni: Maradj csendben! Ne kiabálj! Ne kelts feltűnést! Ha eddig csendben voltál, most se kiáltozz!

Már csak ez hiányzott a vaknak! Elérkezett élete nagy lehetősége és most maradjon csendben? Itt közeledik Jézus, akiről az a hír járja, hogy meg tudja gyógyítani a betegeket, és most hallgasson? Az emberek azt várják Bartimeustól, hogy engedje Jézust továbbmenni. Ő viszont éppen ezt nem akarja. Ő meg akar gyógyulni. Meg szeretné állítani Jézust, hogy meggyógyuljon a szeme és lásson. Ha most engedi, hogy Jézus továbbmenjen, akkor örökre vak marad. Kiáltozása eredménnyel jár, Jézus megáll, magához hívja és visszaadja a szeme világát.

Ha jobban megfigyeljük a történetet, akkor észrevesszük, hogy tulajdonképpen nem is a csoda, a csodás gyógyítás a fontos ebben az esetben, hiszen a leírásból hiányoznak a csodaelbeszélésekre jellemző elemek. Nincs szó benne a beteg nyomorúságos helyzetéről, nem szerepel benne semmiféle mozdulat vagy érintés Jézus részéről, ami a gyógyulást eredményezné, hiányzik belőle az Úr Atyához való fohászkodása, imája, és a gyógyult személy további sorsának bemutatása is elmarad.

Márk evangélistát nem a csoda ténye, hanem annak háttere érdekli. Ennek köszönhetően kerül a leírás középpontjába a hit. A vak Bartimeus hittel fordul Jézushoz. Hitét fejezi ki azzal, hogy Jézust, „Dávid fiának”, azaz az eljövendő Messiásnak nevezi. A korabeli felfogás szerint ugyanis a Messiás Dávid király leszármazottja lesz és a messiási időkben rendkívüli csodák fognak történni. A gyógyulást követően Jézus szintén a hitre hivatkozik, mint olyan erőre, amelynek köszönhetően következett be a gyógyulás. Ezt mondja: „Menj, a hited megmentett téged.” A hit, mint a gyógyulás feltétele számos csodánál megjelenik. A vakok meggyógyítása különösen is kiemelkedik a gyógyulások sorából, hiszen a vakságból a látásra jutás, a hitetlenségből a hitre jutást jelképezi. A hitetlenség lelki vakságot jelent, a hit pedig egy új látásmódot, amit Isten ad.

Sok élethelyzetben könnyű kitalálni a másik ember gondolatát és szándékát. Sokszor első pillantásra tudjuk, hogy mit akar valaki, anélkül, hogy kérdeznünk kellene vagy neki el kellene részletesen magyaráznia kívánságát. Jézus is így volt ezzel. Pontosan tudta, hogy azért fordulnak hozzá a betegek és azért viszik hozzá a betegeket, hogy gyógyulást nyerjenek. A bénák járni szeretnének, a leprások megtisztulni, a némák beszélni, a süketek hallani. A vak pedig nyilvánvalóan látni szeretne. Miért teszi fel akkor Jézus a mai evangéliumban szereplő jerikói vaknak a kérdést, hogy mit kíván tőle? Ha látta, hogy vak, akkor könnyen kitalálhatta, hogy vissza szeretné kapni szemevilágát. Miért kérdezi meg mégis tőle, hogy mit tegyen vele? Egyrészt azért, hogy a vak személyesen kimondhassa kérését. Ebből az következik számunkra, hogy imáinkban bátran fogalmazzuk meg és mondjuk ki kéréseinket. Másrészt lehetőséget ad a gyógyulni vágyónak arra, hogy kifejezze Jézus gyógyító hatalmába vetett hitét. Ebből pedig az a tanulság, hogy Jézusnak hatalma van ahhoz, hogy teljesítse hozzá intézett kéréseinket.

Mindent hittel kérni és hittel elfogadni, ezt kell napról napra tanulnom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Első lépéseinket óvatosan, bizonytalanul tesszük meg a hit útján. Az úton, amely az Isten-látás élményéhez vezet. Beismerem lelki vakságomat és segítségedet kérem, hogy láthassalak, felismerhesselek téged. Te meghallod, amikor téged szólítalak, mindig meghallod, amikor hozzád fordulok. Most is azzal a hittel járulok eléd, hogy segíts hitetlenségemen, gyógyítsd lelkemet! Add, hogy a hit által mindig felismerjelek téged!

Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.” Lk 13,1-9

Elmélkedés

Kár volna tagadnunk, hogy Jézus beszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk, bizony fenyegető jellegű. A beszédben kétszer szerepel a következő kijelentés: „ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” A megtérés és annak elutasítása egyenlő az élet vagy a halál választásával, tehát az ember örök sorsáról, üdvösségéről vagy a kárhozatra kerüléséről van szó. Az ember életét egyaránt fenyegetik a természet erői, a hatalom részéről tanúsított erőszak és üldözés, vagy valamilyen váratlan helyzet is halálhoz vezethet. Erre utalnak a Jézus által említett példák Pilátus kegyetlenségéről, illetve egy torony ledőléséről. De az ember számára az igazi veszély a bűn, amely a lélek halála. Ha valaki nem hajlandó a megtérésre és bűnében marad, az el fog veszni, azaz nem jut a mennyországba. A fenyegető hangnem minden bizonnyal azt a célt szolgálja, hogy az embereket ráébressze saját felelősségükre és elrettentse őket a kárhozattól.

A fügefáról szóló tanítás újabb szempontot ad a megtéréshez. Az ember nem halogathatja döntését, hanem mielőbb meg kell hoznia azt. Állást kell foglalnia, hogy elfogadja-e hittel az üdvösség tanítását vagy elutasítja azt. A döntés elhalasztása az ember számára végzetes lehet, mert Isten ugyan türelmes, de a mi időnk véges.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Add nekem kegyelmedet, hogy akkor is boldognak érezzem magam, ha hitem miatt szavakkal vagy cselekedetekkel bántanak. Bár a világban élek, mégsem vagyok a világé, mert egész életemmel téged akarlak szolgálni. Add nekem a hit ajándékát! Add nekem a hithez való hűség kegyelmét! Add nekem a hitben való kitartást és növekedést! Tudom, hogy hitből fakadó jócselekedeteimmel biztosíthatom üdvösségem. Tudom, hogy hitből fakadó imáimmal segíthetek másokat az üdvösség útján. Segíts, hogy tetteim és szavaim dicsőséget szerezzenek neked, aki mindenkit az örök életre hívsz.

Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”, és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság? Amikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mégy, igyekezzél még az úton kibékülni vele, hogy a bíróhoz ne hurcoljon. Mert ha a bíró elé visz, akkor a bíró átad a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vet téged. Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg tartozásodat az utolsó fillérig le nem fizeted. Lk 12,54-59

Elmélkedés

Miután a tegnapi evangéliumban Jézus arról beszélt, hogy személye békétlenséget kelthet az emberek, akár még a családtagok között is, ma azt ajánlja, hogy törekedjünk mindig keresni a békés megoldási lehetőségeket. A béke megtalálásának feltétele az igazság megtalálása. Nem azt mondja Jézus, hogy mindenki ragaszkodjon a maga igazához vagy amit igaznak gondol, hanem, hogy közösen kell keresni az igazságot, amelynek gyümölcse majd a békesség lesz. A békességre törekvőket nem véletlenül nevezi boldognak Jézus. Ahol sikerül megvalósítani a békét, ott Isten országa valósul meg.

Minden emberben van valamiféle természetes bölcsesség, ami a kibékülést ösztönzi. Ott mindig valami hiba van, ha valaki inkább a viszálykodást keresi és állandóan perlekedik valakivel. Ehhez jön még az évek tapasztalata, amelynek segítségével az ember sok mindent előre láthat. Milyen jó volna, ha ez a velünk született bölcsesség és az évek alatt megszerzett tapasztalat arra is vonatkozna, hogy minden ember felismerje Krisztus keresztjének jelét és az élet kenyerének, az Oltáriszentségnek valóságát, amelyek Isten jelenlétéről tanúskodnak. Az értelmes ember számára, elegendőek ezek a jelek. A mai időkben is ezek a jelek mutatják számunkra, hogy Isten nem hagyja magára az embert. Nézzünk fel a kereszt jelére, amely megszerezte nekünk a megváltást, s nézzük, imádjuk az Eucharisztiát, amely üdvösségünk étele.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során cselekedeteiddel az Atya szeretetét tetted láthatóvá az emberek számára. A szeretet tanítását hirdetted és csodáid az isteni szeretet jelei voltak. Vezess minket az Istennel való találkozásra, amely felébreszti bennünk a szeretetet és megnyitja szívünket embertársaink számára. A te isteni szeretetedet utánozva megértjük, hogy a szeretet nem külső parancs, hanem a szívünkbe írt törvény. Megértjük, hogy a szeretet hitünk következménye. Segíts minket, hogy a szeretet gyakorlása tegye hitelessé hitvallásunkat!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.” Lk 12,49-53

Elmélkedés

Érdekes kijelentéssel szemlélteti Jézus a mai evangéliumban saját küldetését: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!” Természetesen nem egy eszement gyújtogató ő, aki kárt akarna okozni bárki anyagi javaiban, hanem jelképes értelemben beszél a tűzről. Nem feltétlenül a tűz pusztító, romboló erejéről van itt szó, amire elsőként gondolunk, ha tűzről hallunk, hanem a tűz megtisztító, megújító hatásáról. A tűz mindent megéget, ami a közelébe kerül, erejének kevés anyag tud ellenállni. A tűz gyorsan terjed, s olykor bizony megállíthatatlannak tűnik. Jézus tanítása forradalmi újdonságokat tartalmazott, s szinte egy tűzvész gyorsaságával terjedt az emberek között. Aki hallotta, az megérintettnek érezte magát, mint akit megérint a láng egy pillanatra. Aki hallotta, azt valamilyen válaszra késztette, senki nem maradhatott közömbös. Krisztus örömhíre olyan felszólítás, amely mindenkitől választ, állásfoglalást kíván.

A részlet befejező része a családtagok közti ellenállást említi meg. A krisztusi üzenet egy olyan zsidó társadalomban hangzik el, amelyben a vallásnak erőteljes hatása van az emberekre. Amikor valaki Krisztus és az új hit követője lesz, akkor szembekerülhet családtagjaival, akik régi hitükhöz ragaszkodnak. Az Úr előre látja, hogy tanításának ilyen hatása is lesz.

Engedem-e, hogy Krisztus tanítása lángra lobbantson?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, segíts, hogy szüntelenül a menny felé törekedjek, ahol megadod a jónak jutalmát, s ahol megnyílnak előttem Isten végtelen titkai: a szeretet titka, az irgalom titka, a jóság titka, az élet titka. Te hívsz, te vársz engem a mennybe, ahol örökre eltölt az isteni szeretet. Segíts nekem, hogy egész életemben keressem azt a szűk ösvényt, amely a menny felé vezet, s megtaláljam az örök élet kapuját!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt mondja magában: „Uram bizonyára késni fog”, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” Lk 12,39-48

Elmélkedés

Jézus példabeszédeinek helyes értelmezéséhez nagy segítséget nyújt annak ismerete, hogy éppen kiknek mondta az adott hasonlatot. Amikor azonban arra a kérdésre válaszolunk, hogy kiknek szólnak a példázatok, ne csupán Jézus kortársaira gondoljunk, hanem saját magunkra is. Hiszen az evangélium igazsága nem csak az egykori tanítványoknak jelentette az örök élet igéit, hanem nekünk is. Miként Jézus hallgatósága felismerhette magát egy-egy beszédben, ugyanígy mi is a szereplők helyébe képzelhetjük magunkat. Az evangéliumi példabeszédek tehát rólunk és nekünk szólnak. A mi életállapotunkat írják le és a mi szívünkhöz szólnak.

Az úrról és a szolgákról szóló példabeszéd esetében is igaz ez. Ennek fényében úgy értelmezhetjük a példázatot, hogy Jézus küldetést ad nekünk, feladatot bíz ránk, amit mi hűséges szolgálatunkkal teljesítünk.

Küldetésünkben és szolgálatunkban maga Jézus a példakép, aki a mennyei Atya akaratát teljesítette egész földi életében. Feladatát, küldetését elvégezve azt kérte tanítványaitól, hogy folytassák az általa megkezdett munkát, Isten országa megvalósulását a világban. Az egyik oldalról láthatjuk Jézus irántunk való bizalmát, a másik oldalra pedig oda kell helyeznünk saját, felelősséggel végzett munkánkat, amely Isten dicsőségének beteljesedését szolgálja. Felismerem-e Istentől kapott hivatásomat? Hogyan teljesítem azt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te a Szentlélek által minden korban kiárasztod szeretetedet az emberekre. Taníts engem a szeretet gyakorlására. Soha nem felejtem, hogy te a végsőkig elmentél a szeretetben. Atyád és az emberek iránti szeretetből áldoztad fel magadat, megmutatván számunkra, hogy a szeretet nem szavakat kíván, hanem odaadást és hűséget. Úgy akarok élni, ahogy te éltél, s úgy akarok szeretni, ahogyan te szeretsz engem! Küldd el a Szentlelket, hogy megtanítson az önzetlen és önfeláldozó szeretetre!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Lk 12,35-38

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus saját második eljöveteléről beszél. Ezzel kapcsolatban hívja fel tanítványai figyelmét a virrasztásra, az éber várakozásra. Több hasonlatot mond jöveteléről, amelyek egyik visszatérő eleme, hogy érkezése váratlan lesz, egyeseket felkészülten, másokat viszont készületlenül talál. A virrasztás és éberség nem azt jelenti, hogy az embernek nem szabad aludni, hanem lelki éberségre kell gondolnunk. Az ember legyen előrelátó. Ne csak a jelenre figyeljen, ne csupán a földi dolgokat szeresse, hanem elsősorban az üdvösségre készüljön. Legyünk előrelátóak, hogy ez a jövőben bekövetkező találkozás Jézussal már a mostani életünket jó irányba alakítsa!

Figyeljünk oda az érdekes szerepcserére! A végső időkben a szolgák ülhetnek majd asztalhoz és az úr, a gazda végzi a szolgák feladatát. Istentől nem idegen az ilyen szerepcsere, hiszen Jézus világra jöttével emberi testet vett fel az Isten. Jézus pedig nem úrként vagy királyként élt az emberek között, hanem a megváltás szolgájaként, a mennyei Atya alázatos szolgájaként, az örömhír szolgájaként, a mennyek országa szolgájaként, üdvösségünk szolgájaként. A szolgálat szellemére nevelte apostolait. Szolgaként mosta meg tanítványai lábát az utolsó vacsorán, példát adva minden tanítványának a szolgálatra. A kereszten is Isten szenvedő szolgájaként halt meg.

Én kinek szolgálok?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életedben magad is küldött voltál, küldetést teljesítettél. Annak a küldetésnek megvalósítása volt életcélod, amit a mennyei Atya bízott rád. Szavaddal és életeddel tanúságot tettél Isten szeretetéről a világban. Mennybemeneteled előtt azzal bíztad meg apostolaidat és tanítványaidat, hogy folytassák e tanúságtételt Isten szeretetéről és munkálkodjanak a hit terjesztésén. Legyen minden keresztény célja a hit hirdetése! Vegyenek részt minél többen a hit hirdetésében! Adj nekem is hitvalló, hithirdető, apostoli lelkületet!

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10,1-9

Elmélkedés

A mai napon Szent Lukács evangélistát ünnepeljük. Írásának jellegzetessége, hogy az irgalmas Isten bemutatására törekszik. Emiatt művét az irgalmasság evangéliumaként szoktuk emlegetni. Ő a szerzője az Apostolok Cselekedetei szentírási könyvnek is. Lukács eredetileg orvosnak tanult. Nem tartozott a tizenkét apostol testületéhez, de Jézus tanítványa volt. Ő is azt a küldetést kapja, amit minden tanítvány: hirdesse az Isten országának evangéliumát. Lukács nem csupán szóban tesz ennek eleget, hanem lejegyzi, leírja az igehirdetésben elhangzottakat és összefoglalja az apostolok működésének első éveit. Evangéliumából az a Jézus bontakozik ki előttünk, aki az irgalmasságot hirdeti. Az Apostolok Cselekedeteiben pedig a Jézus által alapított Egyház áll előttünk, amelynek apostolai az irgalmasság örömhírét hirdetik.

Az ünnep evangéliuma az apostolok missziós útra küldéséről szól. Útjuk során a megtérést és Isten országa eljövetelét hirdetik, ami Lukács szerint a jézusi üzenet legfontosabb eleme. Üres kézzel, de szívükben Jézus tanításával indulnak el, hogy Mesterük kérésére hirdessék Isten országának örömhírét. Az igehirdetés sikeréhez nincs szükségük másra, hiszen az igazság tanítása olyan erővel rendelkezik, amely meggyőzi az embereket. Az Atya újra és újra felkínálja az embereknek a megtérés lehetőségét, akik bűnbánatot tartva fogadják el ezen újabb és újabb kegyelmi ajándékot. Bűneink eltávolítanak minket Istentől, de ő ennek ellenére sem tagadja meg irgalmát tőlünk. A kiengesztelődés nagyszerű lehetősége a szentgyónás, számunkra is út, amely az irgalomban gazdag Istenhez vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a hit forrása minden ember számára! Istenségedet nem ismerték fel egyetlen pillanat alatt az apostolok és tanítványaid. Nekik is végig kellett járniuk a hit útját a te megismerésedtől egészen addig, hogy életüket áldozták érted. A hit lassan ébredezett bennük. Miként bennem is lassan erősödik, növekszik. A Szentlélek csendes munkája ez bennem. Olvasom az Atya üzenetét, figyelek sugallataira, életemet Isten szándékaihoz igazítom. Uram, adj nekem félelem nélküli hitet! Adj nekem élő hitet! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Mk 10,35-45

Elmélkedés

Alázatos lelkület

A mai vasárnap evangéliuma azt az eseményt beszéli el, amikor Jakab és János becsvágyó kéréssel fordulnak Jézushoz. A történetet Máté evangélista művében is megtaláljuk, azzal a különbséggel, hogy ott a két apostol édesanyja kéri, hogy messiási országában az ő két fia ülhessen majd az Úr mellett (vö. Mt 20,20-28). Jakab és János úgy gondolják, hogy Jézus messiási uralma egy földi királyság lesz. Téves elképzeléseiket Jézus eloszlatja, hiszen az ő uralmának megvalósulása a gyötrelmes szenvedés és a kereszthalál lesz, s hozzá hasonló sors vár majd az apostolokra is. Az Úr ugyanis nem evilági hatalomra vágyott, hanem engedelmes szolgaként teljesítette mindazt, amit a mennyei Atya kért tőle. A tanítványoknak pedig – ebben is követve Mesterüket – teljesíteniük kell azt, amit ő kér tőlük. Ez az életmód nem uralkodást, hanem szolgálatot jelent, amely az élet feláldozásában teljesedik be. Jézus ezt tanítja saját küldetésével kapcsolatban: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért” (Mt 20,28).

Az eset arról is tanúskodik, hogy a hatalomvágy, a dicsőségvágy és az egymás közötti versengés még az apostolok között is előfordult, s e kísértések nem csupán kettőjüket érintették, hanem a többieket is. Jézus nem olyan hatalmat ígér nekik, mint amilyet ők most elképzelnek a maguk számára, hanem a mennyei dicsőséget, amelyet ők szenvedések árán szerezhetnek meg. Az Úr kérdésére kifejezik, hogy készek „inni a szenvedések kelyhéből”, bár ekkor még pontosan nem értették, mit is jelent ez. Ez az ígéret Jakab apostol életében valóra vált, hiszen az apostolok közül elsőként ő adta életét Krisztusért.

Az isteni akarat idővel átalakítja az emberi szándékokat és elképzeléseket. Nem az emberi akarat megszüntetéséről vagy annak kényszerítéséről van itt szó, hanem arról, hogy az ember lassanként egyre jobban megismeri Isten akaratát és annak szolgálatába állítja életét, hogy így helyes mederbe kerüljenek szándékai. Jakab és János végigjárták a lelki átalakulásnak ezt az útját. Nekik is voltak elképzeléseik Jézus messiási uralmáról és azzal kapcsolatban is nagyszabású terveik voltak, hogy nekik milyen szerep juthat majd. Dicsőség, uralkodás, hatalom jellemezték elképzeléseiket, amelyek idővel szolgálattá, önfeláldozássá, vértanúsággá alakultak át. E lelki érésnek, fejlődésnek hátterében nem egyszerűen csak Jézus szavai álltak, hanem sokkal inkább az Úr példája, aki tanítványaitól, különösen is apostolaitól azt várja, hogy osztozzanak sorsában.

Lehetnek az életben nekem is nagyszerű terveim, csodálatos elképzeléseim jövőmmel kapcsolatban, de Isten nem képes-e még ennél is jobbat, csodálatosabbat kigondolni? Vajon hajlandó vagyok-e elindulni az apostolokéhoz hasonló úton? Kész vagyok-e arra, hogy Istennek engedelmeskedjek? Az isteni akarat idővel átalakítja az én emberi szándékaimat és elképzeléseimet is. Nem helytelen, ha arra vágyunk, hogy a mennybe, az örök dicsőségbe jussunk. De tisztában kell lennünk azzal, hogy a szenvedés és a szolgálat útján érhetjük el célunkat. A nagyravágyás lelkületével szemben Jézus az alázatosságot és a szolgálatkészséget ajánlja nekünk, s erre a legjobb példa az ő élete. Ha dicsőségében részesülni szeretnénk, akkor nem a hatalmaskodást vagy az uralkodást kell választanunk, hanem a szolgálat útján kell járnunk alázatosságban. Kész vagyok-e őt követni a szenvedésekben, hogy részem legyen a mennyország dicsőségében?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus! Akaratodat, mondanivalódat, üzenetedet szelíden közlöd velünk. Nem kényszerítesz minket semmire, hanem azt kéred, hogy szabadon elfogadjuk törvényeidet, amelyek földi boldogságunkat és örök üdvösségünket egyaránt szolgálják. Mennyi jóság, barátság, rokonszenv fedezhető fel szavaidban. Mennyi megértést, elfogadást tanúsítasz a bűnösök, a gyengék iránt. Milyen türelemmel várod, hogy megértsünk téged. Segíts minket, hogy egyre jobban megismerjük és megértsük tanításodat, és amit megértettünk, azt meg is valósítsuk.

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok. Lk 12,8-12

Elmélkedés

Az elmúlt napok során Jézus farizeusokhoz intézett vádbeszédét olvastuk. A mai részben az evangélista a Jézussal szembeni ellenállásról átvezet minket arra a témára, hogy tanítványai és követői szintén szembenállással fognak találkozni. Jézus tanítványait és apostolait nem éri majd később váratlanul az üldözés, hiszen az Úr távozása után visszaemlékeznek arra, hogy Mesterük mindezt előre megmondta nekik. Arra vonatkozó tanácsait is felidézik majd, hogy az ilyen helyzetekben hogyan viselkedjenek.

A tanítványoknak az üldözések közepette sincs okuk félelemre, hiszen Isten Szentlelke mindig velük lesz, hogy megerősítse őket a tanúságtételben és az igehirdetés szolgálatában. Szükségük is lesz e kegyelemre, amely azt biztosíthatja számukra, hogy ne tagadják meg Jézust, hanem megőrizzék a hűséget. Jézus nem ígér könnyű életet senkinek, és nem állítja, hogy követői mentesek maradnak a támadásoktól és az üldözésektől. Azt viszont megígéri, egyértelműen kijelenti, hogy mindvégig tanítványaival marad. Még az előre láthatatlan és kiszámíthatatlan helyzetekben is övéivel lesz. Megígéri továbbá, hogy aki bátran tanúságot tesz róla ebben a világban az emberek előtt, azt ő is megvallja majd a mennyben az Atya előtt. A Jézus melletti hűség az üdvösség útja számunkra.

A Szentlélek működése nem csak az Egyház működésében és tanúságtételében fedezhető fel, hanem személyes életemben is. Isten Lelke megerősít a hitben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Amikor a szentmisében a te szavadat hallgatom, a te irántam való szeretetedre gondolok. Amikor áldozatod megújul az oltáron, ismét csak a te végsőkig elmenő szeretetedre tudok gondolni. Amikor pedig a szentáldozásban magamhoz veszem Testedet, akkor értem meg igazán, hogy mennyire szeretsz engem! Szeretettel hívsz, hogy Testeddel táplálkozzak. Hálásan fogadom el hívásodat, hogy az Oltáriszentségben téged vegyelek magamhoz és bennem élj!

Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják. Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek! Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.” Lk 12,1-7

Elmélkedés

Az elmúlt három nap gondolatmenetét folytatjuk elmélkedésünkben az evangélium alapján. Továbbra is a farizeusi lelkületről és annak legjellemzőbb vonásáról, a képmutatásról van szó, de itt már nem az érintettekhez intézi Jézus szavait, hanem saját tanítványaihoz, akiket meg akar óvni a farizeusok látszatra törekvő, de a hitet nélkülöző vallásosságától. A képmutatás kifejezés az ókori színház világába nyúlik vissza, amikor valaki igazi arcát eltakarva, álarcot tart maga elé és eljátszik egy szerepet. A szerepjátszás nem csupán a színházban fordul elő, hanem bármelyik emberi közösségben, amelynek egyik tagja fel szeretne emelkedni, s előbbre jutása, érvényesülése érdekében megjátssza önmagát. A képmutatást nevezhetjük alakoskodásnak vagy színlelésnek is, mindkettő arra utal, hogy az ember külső cselekedetei nem egyeznek meg benső szándékaival, azaz jónak tűnik a külső szemlélők számára, de szívében valójában gonoszság lakik.

Jézus figyelmezteti övéit, hogy a rejtett, eltitkolt dolgok egyszer napfényre kerülnek, kitudódnak. A képmutató emberek is lelepleződnek egyszer. Nem mondja meg, hogy ki és mikor végzi ezt a leleplezést, de inkább kell gondolnunk Isten végső ítéletére, mintsem az emberi, önkényes bíráskodásra. A másokban rejtőző farizeusi lelkület leleplezése nem a mi feladatunk. Az viszont igen, hogy önmagamban észrevegyem és megszabaduljak tőle.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Téged keresünk, mert te vagy az Atyához vezető út. Valahányszor tanúságot teszünk szeretetedről, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor megvalljuk, hogy az Egyházhoz tartozunk, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor megosztjuk kenyerünket az éhezőkkel, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor a gyengék védelmére kelünk, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor szeretettel fordulunk a betegekhez, közelebb kerülünk hozzád. Segíts minket, hogy mindenkiben felismerjünk téged!

Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek velük: azok megölték őket, ti meg sírt készítetek nekik. Nem hiába mondja Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk. Némelyeket közülük megölnek, másokat üldözni fognak. E nemzedéknek számot kell adnia minden próféta véréről, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a templomépület között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelősségre vonják mindezért ezt a nemzedéket. Jaj nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.” Amikor ezeket elmondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagy felháborodásukban különféle kérdésekkel kezdték faggatni. Azon fondorkodtak, hogy rajtakapják valami olyan kijelentésén, amellyel vádolhatják. Lk 11,47-54

Elmélkedés

Mielőtt elkezdenénk Jézus farizeusoknak mondott beszéde harmadik részének vizsgálatát, gondolkodjunk el a következőn: a farizeusi lelkületet másokban könnyű felfedezni, önmagunkban viszont nehéz. Könnyű másokban elítélni, de nehéz önmagunkat megszabadítani tőle. Az egykor elhangzott tanítás nekem is szól.

Ha egy szóval akarjuk összefoglalni a farizeusi lelkületet, akkor erre a „képmutatás” kifejezés a legalkalmasabb. Ezt természetesen nem mi találtuk ki, hanem Jézus nevezte képmutatóknak a farizeusokat. A képmutatás azt jelenti, hogy a látszat fontosabb a valóságnál. A vallásosság területén ez azért veszélyes, mert a látszat csupán az embereket tudja megtéveszteni, Isten azonban a valóságot nézi, ismeri szívünk szándékait. A farizeusi lelkület a keresztény közösség tagjait is megkísérti. Amikor valaki jobbnak akar látszani, mint amilyen valójában, és ezt a jószándékú figyelmeztetések hatására sem akarja elismerni, akkor beleesett ugyanabba a csapdába, amelyből egykor a farizeusok sem tudtak kikerülni.

Kár volna tovább ostoroznunk a farizeusi viselkedésmódot, ha nem neveznénk meg annak ellenszerét: alázat és bűnbánat. Az egykori hallgatóság megsértődött, felháborodott és szembefordult Jézus szavaival. Követhetem őket is. A másik lehetőség, hogy elindulok az alázat és a bűnbánat útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” (Mt 5,7). Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét!

Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.” Lk 11,42-46

Elmélkedés

A farizeusoknak mondott beszéd második részében Jézus keményebb hangot üt meg, élesebben fogalmazza meg kritikáját, mellyel az lehetett a szándéka, hogy önvizsgálatra késztesse az érintetteket, szembesítse őket hamis jámborságukkal. A jelenlévő farizeusok közül senki sem gondolhatta már, hogy szavai csak a vendéglátónak szólnak, hiszen mindannyiuknak szólt a beszéd. Az Úr szeretné, hogy a farizeusok elgondolkodjanak: valóban az tetszik Istennek, hogy az apró kerti veteményekből tizedet adnak? Az igaz vallásosság szempontjából valóban az a mérvadó, hogy valaki megtartja-e a legjelentéktelenebb törvényeket? Valóban megengedhető, hogy a haszontalan törvények aprólékos megtartása elvonja a figyelmet az igazságosságról és háttérbe szorítsa az Isten iránti szeretetet?

Jézus nem hagyja sokáig gondolkodni őket, hanem új területre tér át, a farizeusi viselkedésre. A zsinagógai istentisztelet alkalmával a főhelyeket keresik és elvárják, hogy tisztelettel köszöntsék őket - mondja nekik. Ezzel azt állítja, hogy csupán látszat az, hogy Isten és az ő törvénye áll életükben az első helyen, valójában önmagukat magasztalják. A mi Urunk azért helyteleníti a farizeusi lelkületet, mert hiányzik belőle a hit, uralkodásra, mások elnyomására törekszik és nem szolgálni akarja az embereket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te hívásodra vállalkozunk az igehirdetés feladatára, amelyet mindenkor a te nevedben szeretnénk végezni. Bátoríts bennünket, hogy akkor is folytassuk szolgálatunkat, ha az eredmény csekély. Ha hűséggel teljesítjük kötelességünket, nincs okunk félelemre, mert isteni közreműködésed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt. Légy velünk és kísérjen minket áldásod, hogy az evangélium igazságának hirdetése által növekedjék az Isten országa! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!” Lk 11,37-41

Elmélkedés

Jézus korában az egyik legbefolyásosabb zsidó vallási csoportot a farizeusok alkották. Vallási irányzatuk a mózesi törvények pontos, aprólékos betartását tartotta a legfontosabbnak, amelyhez az idők során számos általuk alkotott szabály kapcsolódott. Törvénytiszteletük miatt az emberek úgy tekintettek rájuk, mint a vallásosság mintaképeire. Jézussal való konfliktusaikat az okozta, hogy az Úr leleplezte látszatvallásosságukat, amely nem belső meggyőződésükből fakadt. A farizeusi lelkülettel manapság is találkozunk, a vallásosság eltorzult módját értjük alatta. Ma és a következő két napon Jézusnak a farizeusok ellen mondott kritikáját olvassuk az evangéliumban.

A beszédre egy meghívás ad alkalmat. A farizeus házában Jézuson kívül több farizeus is lehetett a vendégek között. Jézus nem a hátuk mögött beszél róluk, hanem a szemükbe mondja véleményét, amelyet nevezhetünk vádbeszédnek is, de talán helyesebb figyelmeztetést látni benne.

A farizeusok étkezés előtti kézmosásának egyrészt egészségügyi vonatkozása volt, másrészt szívük és lelkük megtisztulását jelképezte. Ez utóbbival nem értett egyet Jézus, aki szerint a külső tisztaság még nem feltétlenül jelenti a szív, az emberi szándék tisztaságát is. A vallásosság területén pedig az igaz lelkület, a szív jósága a fontos.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Mély hálát érzünk irántad, hiszen te egészen egyszerű módon, megtört kenyérben adod magadat nekünk. Egyszerű módon adsz lehetőséget arra, hogy veled egyesüljünk. Irántad való szeretetünk jeleként veszünk téged magunkhoz. Változtass, alakíts át minket, hogy áldozat legyünk és neked ajánljuk életünk! Te egy lakomára, közös étkezésre, a veled való egyesülésre hívsz minket, hogy te élj bennünk, amikor evangéliumodat hirdetjük a világban. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

A keresztény igehirdetés két szempontból szokta párhuzamba állítani Jónás prófétát és Jézust. Mindkettő alapjául Jézus beszéde szolgál. Egy alkalommal saját feltámadására utalva mondta: „Ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel” (Mt 12,40). A másik szempont pedig a bűnbánat, amiről a mai evangéliumban olvasunk. Jónás próféta Isten küldötteként érkezett meg a bűnös városba, Ninivébe, és hirdette, hogy Isten ítélete fogja elpusztítani a várost, ha lakói nem tartanak bűnbánatot. A niniveiek komolyan vették az isteni figyelmeztetést, bűnbánatot tartottak és ennek köszönhetően elkerülték az ítéletet.

Jézus szintén azzal kezdte nyilvános működését, hogy bűnbánatot hirdetett. Jónás és a niniveiek esetét felidézve egy pozitív példát említ, amely nemcsak szembesíti hitetlen kortársait saját bűnükkel, hanem egyúttal megmutatja a helyes emberi magatartás irányát. Az isteni akarattal való szembeszegülés, Isten parancsainak semmibe vétele, az Istennel szemben tanúsított engedetlenség következményekkel jár. Az ítéletet senki nem kerülheti el. Azok számíthatnak Isten irgalmára és megbocsátására, akik bűnbánattal közelednek felé. Legyen a bűnbánat mindig Isten iránti őszinte szeretetünk kifejezése!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor az igehirdetésre választottad ki az apostolokat, akiknek ezt mondtad: „aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Ugyanez igaz minden papra is, akit te hívsz meg személyesen az Ige szolgálatára. Add Urunk, hogy papjaink szavát soha ne vegyük csupán gyenge emberi szónak, hanem igehirdetésük által felismerjünk, megszeressünk és kövessünk téged! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” Ekkor Péter megszólalt, és ezt mondta neki: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged”. Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap most, ezen a világon, otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet”. Mk 10,17-30

Elmélkedés

Lelki gazdagság

A gazdag ifjúról szóló történet, amit a mai evangéliumban olvasunk, nem egy példabeszéd, hanem egy olyan eset, ami valóban megtörtént. Az ifjú nem egy kitalált alak, hanem egy élő személy. Bármelyikünk lehetne ez a fiú és mindannyiunkkal megtörténhet ugyanez. Az ifjú ezt kérdezi Jézustól: „Mi jót kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?” Kérdése pontosan megfogalmazza a minden ember szíve mélyéből feltörő kérdést és vágyat: mit kell tennem ahhoz, hogy elnyerjem az örök életet? Aki a jó után érdeklődik, az tulajdonképpen Istent keresi, aki maga a jóság.

Mi az emberi élet nagy kérdése? Mi az, ami nem csupán fontos, hanem a legfontosabb számunkra? A különböző életkorokban és élethelyzetekben más-más választ adunk erre a kérdésre. Idővel letisztulnak elképzeléseink, az idő megrostálja terveinket, s a végére csak a legfontosabb marad. Boldog az, aki már korábban rátalál a legfontosabb kérdésre! Aki már korábban észreveszi, hogy a földi életben való boldogulás mellett az örök életre való eljutás az igazi cél! Boldog az, aki fiatal korától kezdve szüntelenül azt keresi, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy elnyerje az örök életet. Mert ez életünk nagy kérdése: Mi jót kell tennem ahhoz, hogy eljussak az üdvösségre?

Ki ad nekünk feleletet a legfontosabb kérdésünkre? Ki tudja nekünk megmutatni az üdvösségre vezető utat? Az evangéliumban szereplő gazdag ifjú bizonyos szempontból okos volt. Nem csupán azért, mert a leglényegesebb kérdést fogalmazta meg, hanem azért is, mert tudta, hogy kinek kell azt feltennie, s ki adhatja meg erre a választ. Kihez forduljunk kérdésünkkel? Életünk és örök életünk nagy kérdésével ahhoz a Jézushoz érdemes fordulnunk, aki egykor ezt mondta magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam” (Jn 14,6). Egyedül Jézus tudja nekünk megmutatni az üdvösség útját, amely az Atyához vezet.

Jézus azt válaszolja nekünk, hogy őt kövessük, ha szeretnénk üdvözülni. Nem elégedhetünk meg e tudással! Meg is kell tennünk mindazt, amit kér tőlünk. A gazdag ifjú is tudta, hogy mit kell tennie. Sőt, ő azt gondolta, hogy már most meg is teszi mindazt, ami az ő számára szükséges az üdvösséghez. Ennél többet azonban nem akart vállalni. Nem vette észre, hogy valami még hiányzik belőle a teljességhez, a tökéletesedéshez, az életszentséghez. Jézus viszont tudta, hogy mi hiányzik még az ifjúból, s ezt világosan az értésére is adta. Ő azonban ezt már nem volt képes megtenni. Nem tudott mindent megtenni üdvösségéért.

Be kell látnunk, hogy valami még hiányzik belőlünk. Soha ne gondoljuk, hogy már most tökéletesek vagyunk, és nem kell többet tennünk, mert már biztosítottuk az örök életünket! Jézus többet vár tőlünk, mint amit eddig neki adtunk. Azt szeretné, ha a legkomolyabban törekednénk az életszentségre, és az üdvösség érdekében mindent vállalnánk, amit kér tőlünk.

A gazdag ifjú helytelen döntést hozott, amelyben nem érdemes követnünk. Mi válasszunk egy másik utat, a lemondás útját, hogy lelki kincseket szerezhessünk magunknak. Igen, érdemes mindenről lemondanunk, hogy Krisztus legyen a kincsünk! A földi kincseket meg lehet szerezni. A lelki gazdagság viszont nem megszerzéssel lehet a miénk, hanem lemondással. Bármennyire is ellentmondásosnak tűnik, mégis igaz a kijelentés: nem az a gazdag, aki birtokol, hanem az, aki képes adni. Így az a leggazdagabb, aki elég bátor ahhoz, hogy mindent, mindenét, amije csak van és önmagát is odaadja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Erre ő így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!” Lk 11,27-28

Elmélkedés

A tömegből felkiáltó asszony Jézus édesanyját nevezi boldognak, ő viszont még boldogabbnak tartja azokat, akik hallgatják Jézus tanítását. A két kijelentés nem ellentmondásos. Közös alapjuk a Jézussal való személyes kapcsolat, ami minden emberi boldogság alapja. Jézus édesanyja számára a boldogságot a fiával való kapcsolat biztosította. Mária, a názáreti leány az angyali üdvözletkor így imádkozott: „Boldognak hirdet engem minden nemzedék” (Lk 1,48). Boldogsága a Jézussal való közelségből és lelki kapcsolatból fakadt. Lélekben együtt volt fiával még akkor is, amikor a keresztúton az Úr szenvedéseinek csak szemlélője lehetett.

A mi számunkra a tanítás hallgatása és a szentségekben való részesedés biztosítja a baráti, testvéri, személyes viszonyt Jézussal. Isten szavának hallgatásához elegendő, ha megnyitom fülemet. E szavak tettekre váltásához azonban a szívemet is meg kell nyitnom, ezt szeretné az Úr. Hittel és engedelmességgel érdemes figyelnem a szóra, az igazságra, amely életemet a helyes irányba állítja és Isten felé vezet.

A keresztény hívők részéről jogos igény, hogy eljusson hozzájuk Isten szava. Ennek teljesítéséhez olyan személyekre van szükség, akik az isteni megszólítás, hívás és küldés révén vállalják az igehirdetés feladatát. Imádkozzunk azért, hogy napjainkban is legyenek fiatalok, akik vállalják a hit hirdetését!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, kereső emberként fordulunk hozzád. Keressük életünk alapjait, az életünk boldogságát megadó értékeket. Keressük az igazság tanítását. Keressük az örök élet felé vezető utat. Keressük a hiteles tanúságtételt. Keressük szívünk békéjét. Keressük az irgalmasságot. Keressük hivatásunkat és életcélunkat. Urunk, mindent benned találunk meg, mert te vagy az embert kereső és az embert szerető Isten!

Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Lk 1,26-28

Elmélkedés

Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának mai ünnepén az angyali üdvözlet egy rövid részletét, annak kezdő sorait olvassuk az evangéliumban, amely kegyelemmel teljesnek és áldottnak nevezi Máriát, a názáreti leányt, a Megváltó leendő édesanyját.

Érdemes nagyobb távlatból, Lukács evangélista sajátos szemszögéből Mária személyére tekintenünk. Az evangélista szerint Mária Jézus édesanyja és mindig az is marad, de mintegy felülemelkedve anyai szerepén a közösség mintája lesz. A krisztusi hívő közösség és annak valamennyi tagja példaképként tekint Máriára, aki tökéletes engedelmességgel fogadta el Isten akaratát és vele kapcsolatos szándékát miután azt megismerte. Az Úr iránti hite és szeretete, amely az ő esetében anyaságából is fakadt, példa mindazok számára, akik a Jézussal való helyes kapcsolatot keresik. Hit és szeretet nélkül hiába hallgatnánk Jézus szavait, azok nem volnának képesek megváltoztatni, jobbá tenni életünket. Máriának az isteni kegyelemmel való együttműködése megmutatja számunkra azt, hogy Isten segítségével minden ember képes megvalósítani, beteljesíteni azt a hivatást, amit Isten szán neki.

Kész vagyok-e lelki erőimet és testi adottságaimat alávetni Isten akaratának? Kész vagyok-e arra a lelki növekedésre, amelyet Isten kíván tőlem hivatásom, szolgálatom teljesítéséhez?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, köszönöm, hogy gyermekeddé fogadtál és mennyei Atyámnak szólíthatlak téged. Amikor részesültem a keresztségben, te teremtettél újjá engem, te törölted el bűneim, te adtad nekem lelkem tiszta ruháját, te adtad szívembe a hitet, s te adtad szívembe a vágyat, hogy mindig téged keresselek. Segíts engem, hogy mindig a te Fiad, Jézus Krisztus útján, a hit útján, a kegyelem útján, a szeretet útján, az üdvösség útján, az örök élet útján járjak! Taníts meg engem arra, hogy miként élhetek úgy, hogy kedvedet találd bennem, s mindig a te szeretett gyermeked legyek!

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Lk 11,5-13

Elmélkedés

Jézus ezt mondja a mai evangéliumban: „Kérjetek és adnak nektek.” Természetesen nem az anyagi javakra gondol, hanem a lelkiekre, ahogyan az a későbbiekben ki is derül. A keresztény ima egyik formája a kérés, amelyben Istenhez fordulunk, s elismerjük, hogy segítségére várunk. Ha őszintén ki tudjuk mondani, hogy mindig az ő akarata legyen meg, és ha hiszünk abban, hogy Isten mindig a javunkat akarja, akkor észrevehetjük, hogy megad mindent, amire lelkünk épülése érdekében szükségünk van.

Aki hiszi, hogy Isten az ő jóságos Atyja, bizalommal fordulhat hozzá kéréseinek teljesítéséért. A gyermek bizalma ez atyja iránt. Mindazok a kérések, amelyek az Úr által tanított imában, a Miatyánkban megfogalmazódnak, Isten jóságának köszönhetően teljesülnek életünkben. A kitartóan végzett imádság és kérés mögött természetesen nem követelőző lelkület húzódik meg. És nem számíthatunk arra sem, hogy Isten minden kérésünket feltétlenül teljesíti. Ehelyett kettős bizalom él bennünk. Egyrészt reméljük, hogy meghallgat minket, másrészt bízunk abban, hogy a javunkra váló kérések teljesülnek.

Isten mindig többet ad nekünk, mint amit mi kérünk tőle. A legértékesebbet szeretné mindannyiunknak megadni: az üdvösséget. Kérjük imáinkban a magunk és szeretteink számára az üdvösséget, az örök életet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Az irántad és a mennyei Atya iránt érzett szeretetem csekély viszonzása a felém áradó végtelen isteni szeretetnek. Parancsaid teljesítése nyitja meg számomra a szeretet kapuját, amely a veled való egységhez és közösséghez vezet. Veled szeretnék élni, a te szeretetedben. Taníts meg engem az önzetlen szeretetre, hogy mindig önmagamat adjam a szeretetben, miként te is tetted, amikor szeretetből feláldoztad magadat értem és minden emberért.

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát. Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Lk 11,1-4

Elmélkedés

Minden vallási közösségnek vannak saját imái, amelyről könnyen fel lehet ismerni, hogy egy személy melyik csoporthoz tartozik. A keresztények közös imája a Miatyánk, amelyet szerte a világon imádkoznak Krisztus követői.

Amikor Jézus megtanítja, tanítványaira bízza ezt az imát, akkor nem csupán imádkozni tanítja őket, hanem útmutatást is ad követéséről. Krisztus tanítványainak megkülönböztető jelévé válik, hogy Atyának szólítják, szólíthatják Istent, akire életüket bízzák. Jézus tanítványai Isten országát várják és állandóan annak megvalósulásán dolgoznak. A mindennapi kenyér kérése arra utal, hogy Istentől várjuk mindazt, ami az életünkhöz szükséges. A legbátrabb kérésnek azt nevezhetjük, hogy Istenhez fordulhatunk bűneink bocsánatáért, aki irgalmasságában eltörli azokat, de egyúttal az ő jóságát utánozva nekünk is meg kell bocsátanunk másoknak. A gonosz lélek kísértéseitől ugyan Isten nem óv meg bennünket teljesen, de erőt ad ahhoz, hogy elutasítsuk azokat és mindig Istent válasszuk, megtartva az ő törvényeit. A kitartó imádkozás az Isten melletti hűséget és kitartást eredményezi.

Amikor imáinkban Istenhez fordulunk, valamiféle jót szeretnénk elérni, megszerezni. Nem anyagi javakra, hanem inkább lelkiekre gondolhatunk. E javakat Istentől várjuk, tőle kérjük. Imádságunkkal tehát elismerjük, hogy szükségünk van Isten segítségére, mindarra, amit ő képes megadni nekünk. Sőt, még ennél is tovább kell mennünk, hiszen Isten önmagát adja nekünk, önmagával szeretne gazdagítani minket. Érdemes imádkoznunk, mert ha kéréseink nem is teljesülnek, közben megtanulhatunk Istennek tetsző módon imádkozni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus, megváltó királyom! Kereszthordozásod, szenvedésed és halálod tanúja szeretnék lenni, ezért téged szemléllek. Uram, ölelj át minden embert karoddal és vezesd a mi lábainkat, hogy a te utadon járjunk! Segíts minket, hogy fájdalmas és dicsőséges arcod vonásait hordozzuk arcunkon! Uram, ölelj minket a te megváltó szívedre!

Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Lk 10,38-42

Elmélkedés

A mai evangéliumban szereplő Márta és Mária annak a Lázárnak voltak a testvérei, aki Jézusnak volt a barátja, s akit az Úr feltámasztott a halálból. A testvérek a Jeruzsálemhez közeli Betánia nevű településen laktak. Jézus talán többször is megszállhatott náluk jeruzsálemi tartózkodásai alkalmával, most is hozzájuk tér be.

A korabeli zsidó szokások szerint a nőkkel, az asszonyokkal éppúgy nem közölték Isten titkait, az Istenről szóló tanítást, mint a pogányokkal. A vallásosság a férfiak, mégpedig a felnőtt korú férfiak ügye volt. Az asszonyok dolga a házimunka végzése és a gyermekek felnevelése volt. Márta azt a női szerepet gyakorolja, amit elvártak tőle. Vendég érkezett a házhoz, akit ki kell szolgálni. Helyzetéből érthető a méltatlankodása, hiszen a hagyományos szereposztás szerint testvérének, Máriának is ugyanez lett volna a kötelessége.

A történet első meglepetése az, hogy Mária nem női szerepe szerint cselekszik. Nem a munkát akarja ő megtagadni, hanem hallgatni szeretné Jézust, s ezzel olyat tesz, amit egy nőtől nem vártak abban az időben. Ugyanakkor Jézus is meglepetést okoz, mert férfiként nem teszi helyre Máriát, nem utasítja őt, hogy inkább végezze az asszonyi munkát, akkor sem, amikor Márta méltatlankodik.

Jézus tanításának hallgatása érdekében, némelykor át kell lépnünk a megszokottság, a szokások határait.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Erősítsd bennem a hitet és a bizalmat, hogy elinduljak az általad javasolt úton, az igazi boldogság útján! Te nem csupán földi boldogságot ígérsz, hanem az örök boldogságra akarsz elvezetni minden embert. Segíts megértenem, hogy benned találhatom meg a boldogság forrását!