Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Jn 2,1-11

Elmélkedés

Az első csoda

A mai vasárnapon Jézus első csodáját írja le az evangélium, amelyet nyilvános működésének kezdetén Kána városában tett. Az ifjú párról és a násznépről nem derül ki sok információ számunkra az evangéliumból, de nem is a személyük a fontos. A lakodalomban jelen van Jézus a tanítványaival együtt és ott van Mária is. Jézus édesanyjának jelenléte azt jelzi, hogy bizonyára a szűkebb rokonság valamelyik tagjának volt az esküvője, tehát a násznép Jézus rokonsága lehetett. Az Úr csodája tehát részben családi körben, a rokonság között, részben a nyilvánosság előtt történik. Mondhatjuk, hogy a családi környezetből kilép Jézus a nagyobb nyilvánosság elé, majd a lakodalmat követően elindul tanító útjára és megkezdi nyilvános működését a nép körében.

A názáreti otthonban felnövő és a családi élet keretében nevelkedő Jézus harminc éves korában tehát kilép a nép elé, majd tanítványokat gyűjt maga köré és küldetését teljesítve elkezdi hirdetni Isten országának örömhírét. Ettől kezdve a tanítványokkal együtt mi is végigkísérhetjük útján egészen addig a pillanatig, „az ő órájáig”, amikor a kereszten meghalva teljesíti megváltói küldetését. Ahogyan egykor belépett a lakodalmas házakba és nem félt betérni a vámosok házaiba, ugyanígy belép a mi otthonainkba, templomainkba, iskoláinkba és a munkahelyekre, belép a mi életünkbe is. Jelen van a férfi és a nő közös életének kezdetén, jelen van a házasságkötéskor és jelen van minden család életében.

Miért vett részt Jézus a menyegzőn? Így fejezte ki tiszteletét a kánai házaspár iránt, s egyúttal megmutatja tiszteletét a férfi és a nő szent életkapcsolata, a házasság iránt, amely a Teremtő Isten akarata szerinti kapcsolat.

Miért tette Jézus ezt a csodát? Biztosan nem feltűnési vágyból cselekedett. Ha az eset nagyobb feltűnést keltett volna az emberek körében, arról beszámolt volna az evangélista. Akkor miért változtatta át a vizet borrá? Bizonyára fontos volt Jézus számára, hogy rokonsága körében a borhiány miatt ne szakadjon félbe az ünnepi öröm. De az is indokolhatta tettét, hogy segítsen a házaspárnak, illetve szegény családjaiknak. Természetesen édesanyja kérését sem akarhatta visszautasítani, hiszen akkor azt gondolhatnánk, hogy hiába kérjük Mária közbenjárását gondjaink közepette. Mindemellett a legfontosabb mégis talán az lehetett, hogy egyértelműen megmutassa isteni erejét, hatalmát és dicsőségét. Szent János evangélista szintén éppen ezt hangsúlyozza a történet lezárásakor: „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét” (Jn 2,11).

Ez az első csoda és aztán majd Jézus minden további csodatette is az ő isteni hatalmáról, isteni erejéről tanúskodik. A csodák megerősítik kortársaiban és bennünk is azt, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte és valóban Isten Fia. Isteni erővel hirdeti tanítását, isteni képességgel gyógyítja a betegeket és isteni hatalommal bocsátja meg a bűnöket. A csodák mind-mind olyan jelek számunkra, amelyek Jézus istenségében való hitünket erősítik meg.

Milyen kapcsolat van a csoda és a hit között? A csodák leírásánál kettős irányú hatást figyelhetünk meg: egyrészt a hit megelőzi és feltételezi a csodát. Főként a beteggyógyítások eseteire jellemző, hogy a csoda azután következik be, hogy a beteg ember kinyilvánítja hitét Jézus iránt. Másrészt a hit követi a csodát, azaz a csoda látványa hitet ébreszt mindazokban, akik látják és megtapasztalják azt, mert valóban Istennek tartják azt, aki a csodát véghezvitte. Ezt támasztja alá, hogy a kánai menyegzőn művelt csoda leírása kapcsán az evangélista fontosnak tartja megjegyezni, hogy Jézus tettét látva „tanítványai hittek benne.”

Fogadjuk meg Jézus édesanyjának jótanácsát és tegyük meg mindazt, amit Jézus mond nekünk! Ha engedelmeskedünk neki, mi is részesedhetünk dicsőségének látásában, megtapasztalhatjuk csodatetteit és növekszik hitünk. Jézus jelenléte életünkben, az ő isteni dicsőségének látása és csodáinak megtapasztalása ébresszen mindannyiunkban igaz hitet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként élj és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk! Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad az igazságot kereső embereknek!

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés

Árpád-házi Szent Margit ünnepén Jézusnak azt a példabeszédét olvassuk az evangéliumban, amely a lakodalomra várakozó tíz szűzről szól. A példázat szerint öten nagyon előrelátóan tartalék olajat is vittek lámpásaikhoz, a másik öt azonban megfeledkezett erről. A vőlegény késése miatt a tartalék olajjal rendelkezők jutottak csak be az ünnepségre, a többiek lemaradtak, mert olaj vásárlásával töltötték idejüket.

A példázat a bevezető szavak szerint a mennyek országáról és annak eljövetelére való várakozásról szól. Emiatt helytelenül értelmeznénk, ha úgy gondolnánk, hogy önzőek és irigyek voltak azok, akik nem adtak olajukból a többieknek. A hagyományos magyarázat szerint ugyanis az olaj az emberi jócselekedeteket jelképezi, amelyek biztosítják az emberek számára az üdvösséget. Mások jócselekedeteivel dicsekedve nem juthat senki az üdvösségre, illetve ezek a jócselekedetek nem tulajdoníthatók el senkitől. A földi élet során mindenkinek elegendő ideje van ahhoz, hogy gondoskodjon a mennybe jutásról. Az üdvösség elnyeréséért való állandó fáradozás mindenkinek kötelessége és mindenkinek személyes felelőssége.

A szentek, s köztük a ma ünnepelt Szent Margit, abban példaképek számunkra, hogy soha nem tévesztették szemük elől az emberi élet végső célját, s állandóan arra törekedtek, hogy az örök életre jussanak. Legyen bennünk keresztény bölcsesség és gyakorlatias okosság! Gondoljunk mindig cselekedeteink és mulasztásaink következményére!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?” Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!” Mk 2,1-12

Elmélkedés

Újra és újra felmerül a kérdés: mi a keresztények feladata és az Egyház küldetése egy adott korban, társadalmi helyzetben?

Egyesek szerint a krisztusi tanítás a lényeg. Ha az igaz, örökérvényű és üdvösségre vezető tanítás elhangzik Jézusról, akkor minden nehézség megoldódik, minden a helyére kerül. Ők azok, akik minden erejükkel és minden eszközzel hirdetik az evangéliumot. Mert ha a Jézusról szóló üzenet mindenkihez eljut és ennek hatására az emberek minél nagyobb számban megtérnek, akkor a világ jobbá lesz. Az egyház küldetése az, hogy minél többeket megmentsen az örök életre.

Mások úgy vélik, hogy képmutatás a hit terjesztése, amíg emberek éheznek és elnyomásban élnek, amíg igazságtalanság uralkodik a közösségek és a nemzetek között. Nem igehirdetésre van először szükség, hanem hiteles keresztény cselekedetekre, gyógyításra a kórházakban, az elnyomás felszámolására, a szegények megsegítésére. Szerintük az Egyház elsődleges feladata az igazságosság és a béke előmozdítása.

Egy harmadik vélemény szerint Isten országának szolgálata elsősorban az imádság, a világtól való visszavonulás, a szemlélődés. Azzal tesszük a legtöbbet, ha Istent keressük minden körülmények között, akinek szeretete mindent átjár. Akkor fog jobbá válni a világ és benne az ember, ha az egymás közötti megbékélést és a lelki nyugalmat mindenki Isten közelségében keresi.

Valójában nem rangsorolnunk vagy választanunk kell! Jézus mindhármat teszi: tanít, cselekszik és imádkozik. És minden pillanatban tudja, hogy éppen melyiket kell tennie.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas mennyei Atyánk! A te gyermekeid vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy szeretett gyermekednek nevezz bennünket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét! Segíts minket, hogy irgalmad és megbocsátásod által újjászülessünk! Isten Fia, Jézus Krisztus, hirdetted és elhoztad nekünk az Atya irgalmát. Taníts minket alázatra és igaz bűnbánatra! Szentlélek Isten, aki a kiengesztelődés forrása vagy! Világosíts meg minket, hogy minden szegényben és rászorulóban Jézust lássuk, akivel jót tehetünk, amikor irgalmasak vagyunk hozzá!

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.” Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. Mk 1,40-45

Elmélkedés

A tegnapi evangélium azzal fejeződött be, hogy Kafarnaumból Jézus elindul, hogy más helyeken is hirdesse Isten országának örömhírét. A mai részlet jelenete valahol Galileában, útközben történhetett. Lám, egy köves és poros út is megszentelt hellyé, a gyógyítás helyévé, az isteni irgalmassággal való találkozás helyévé válik, ha azon az úton Jézus lépked és hittel közelednek felé. A leprás ezt mondja: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Kérésével kifejezi hitét, hogy Jézus meg tudja őt gyógyítani, neki hatalma van ahhoz, hogy megszabadítsa őt betegségétől, isteni erejével képes eltávolítani róla a leprát.

A leprások élettere egy érinthetetlen, megközelíthetetlen és zárt világ. Az egészséges emberek érthetően nem érintkeztek a leprásokkal, nehogy elkapják ezt a fertőző betegséget. A vallási és társadalmi életből kitaszítottak világa, ahol az embereknek nem volt reménye a gyógyulásra, a vallási és társadalmi életbe való visszatérésre. Ebbe a reménytelen világba lép be Jézus, hogy Isten országát hirdesse, Isten jóságát jelenvalóvá tegye. Belép oda, ahova más ember nem megy, és csodát tesz, gyógyít ott, ahol más tehetetlen. Jézus eljövetelével nincs többé olyan talpalatnyi föld ezen a világon, ahová ne érne el Isten irgalma, nincs olyan elveszett, reménytelen élethelyzet, amelyben az ő üzenete ne jelentene örömhírt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk! Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni! Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk!

Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. (Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. Mk 1,29-39

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helye továbbra is a Galileai-tó mellett fekvő Kafarnaum városa, de immár nem a zsinagóga szent helye, hanem a korábban meghívott testvérpár, Simon Péter és András otthona. A szent idő, az istennek szentelt szombat után a mindennapok következnek Jézus számára is. Megismerhetjük őt a mindennapi örömök és szomorúságok, a munka és a pihenés, a nyugodt beszélgetések és a hevesebb viták, a születés és a halál, a nevetés és a sírás, a fiatalok és az idősek, az egészségesek és a betegek világában. Jézus mindenütt az Isten országát hirdeti szavával és cselekedeteivel, itt, ebben a házban is, ahol Péter anyósa éppen betegen fekszik.

Ahol Jézus megjelenik, ott sok minden megváltozik, a betegek meggyógyulnak, a gonosz lélektől megszállottak megszabadulnak. Jézus minden helyet megszentel jelenlétével, s minden pillanat jelentőséget nyer. Akit meghív követésére, az nem temetkezik tovább saját gondolataiba a halászháló javítása közben. Akihez elér üdvösséget hozó szava, az nem él tovább a gonosz hatalma alatt. Akit megérint gyógyító kezével, az erőt kap a szolgálatra.

Meg kell tehát értenem, hogy mit kell elhagynom annak érdekében, hogy tanítványa legyek. A meghívó, a megváltó és gyógyító Jézus ma hozzám lép: Kövess engem! Nem lehet más válaszom, mint hogy életemet feltétel nélkül rá bízom és mindent elhagyva követem őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te azért hívtad meg egykor tanítványaidat, hogy a te tanúid legyenek. Tanúskodjanak arról, amit tanítottál és cselekedtél. Ők megismerték a te életedet, veled éltek, s látták találkozásaidat az emberekkel. Te arra hívsz bennünket, hogy megismerjünk téged és tanításodat, és legyünk tanúid a világban. Tőled kapott küldetésünk mindenkihez szól, örömhíredből senki nem lehet kizárva, irgalmad mindenki felé kiárad. Taníts minket arra, hogy engedelmes szolgáid legyünk, akik művedet alázattal folytatjuk annak érdekében, hogy Isten országa szüntelenül növekedjen.

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. Mk 1,21-28

Elmélkedés

A Galileai-tó vidéke után Márk evangélista rögtön a kafarnaumi zsinagógába vezeti az olvasót, ahol Jézus tanít. Az evangélista egyetlen szót sem jegyez le Jézus tanításából, itt most nem a tanítás tartalma a lényeges, hanem az a tény, hogy Jézus hatalommal, különleges erővel tanít. Ezt szemlélteti a tisztátalan lélektől megszállt emberrel való találkozás, amely azzal zárul, hogy Jézus csupán a szavával, szavának erejével megszabadítja a megszállottat. Jézus hatalommal tanít, mert szavában Isten országának örömhíre hangzik el mindazok felé, akik hittel hallgatják őt. Az isteni hatalommal megszólaló Jézus leleplezi a gonosz jelenlétét. Jézus tanításában Isten ereje száll szembe a sötétség, a gonosz erejével, s győzi le azt.

Isten országának meghirdetése nemcsak a szóbeli tanításban, hanem a hatalommal teljes cselekedetekben is megnyilvánul. Még pontosabban: a szó és a cselekedet együtt történik, hiszen Jézus szavakkal kimondott parancsára távozik a tisztátalan lélek a megszállott emberből.

A későbbiekben még látni fogjuk, hogy Jézus, aki hatalommal tanít és cselekszik, a mennyei Atyától kapta hatalmát, mindig az Atyával való egységben cselekszik, csodáit az Atyához intézett alázatos imádság előzi meg. A rendkívüli erőnek, amely Jézuson keresztül megnyilvánul, éppen az imádságos lelkület és engedelmesség a titka.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség lelkületét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nélküled semmi vagyok, önmagamtól semmire sem jutok. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt. Mk 1,14-20

Elmélkedés

Szent Márk evangélista nem jegyzi le Jézus gyermekkorát. Írását Keresztelő János fellépésével kezdi, aki megkereszteli Jézust. Ezt követően az evangélista rögtön rátér Jézus működésének bemutatására, aki tanítványokat gyűjt maga köré Galileában, erről olvasunk a mai evangéliumban. Már maga a helyszín is figyelemreméltó, hiszen a keresztelkedés után Jézus nem a fővárosba, a vallási élet középpontjába, Jeruzsálembe megy, hanem visszatér arra a vidékre, ahol felnevelkedett. Ezt a vidéket nevezi Máté evangélista a „pogányok Galileájának” (Mt 4,15), ahol az izraeli országrész pusztulása után, tehát Jézus kora előtt mintegy 700 évvel pogányok telepedtek le. Bár Jézus korában már jelentősnek mondható a zsidók jelenléte és vallási élete, a jeruzsálemi vallási vezetők szemében mégis lenézett volt a terület lakossága. Ezen az „Isten háta mögötti helyen” történik tehát az első tanítványok megszólítása, név szerint Simon Péter és testvére, András, továbbá egy másik testvérpár, Jakab és János meghívása. Jézus nem a helyi zsinagógába megy, hogy a legbuzgóbbakat, a leginkább hívőket hívja meg, hanem egyszerű halászokhoz lép oda. A meghívás egyetlen mondat Jézus részéről, a válasz pedig azonnali cselekedet a meghívottak részéről: mindent otthagynak és követni kezdik Jézust.

A kereszténység napjainkban is Jézus követése. Kész vagyok-e mindent elhagyni, amikor meghív, hogy legyek a tanítványa?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg.

Abban az időben: A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.” Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Lk 3,15-16. 21-22

Elmélkedés

Elindulni az üdvösség útján

Jézus megkeresztelkedését ünnepeljük a mai napon, s ennek megfelelően erről az eseményről olvasunk az evangéliumban. Szent Lukács evangélista nagyon egyszerűen írja le azt, hogy János küldetése befejeződik, s helyette Jézus lép a nyilvánosság elé. János tudja, hogy kisebb Jézusnál, akinek megtisztító keresztsége erősebb lesz az övénél.

A korai Egyház számára nem kis nehézséget okozott annak értelmezése, hogy miért keresztelkedik meg Jézus. Keresztelő János ugyanis a megtérést hirdeti és a bűnök bocsánatára kereszteli meg a hozzá érkezőket. Ebben az értelemben biztosan nem volt Jézusnak szüksége a keresztségre. Szent Máté evangéliuma azt is megörökíti, hogy maga a Keresztelő is értetlenkedve fogadja Jézust, akinek szándékát nem érti, s azt mondja, hogy Jézusnak kellene őt részesíteni a keresztségben. Miért megy Jézus mégis Jánoshoz megkeresztelkedni? Jézus cselekedetében azt kell meglátnunk, hogy beáll a bűnösök közé, bár ő maga nem volt bűnös, s ezzel megkezdi Isten szenvedő szolgájának küldetését, amely azzal zárul majd, hogy „a bűnösök közé sorolva” halálra ítélték, és mint egy gonosztevőt feszítették keresztre. A keresztelkedéssel Jézus azt szeretné kifejezni, hogy az Atya akaratának megfelelően magára veszi az emberek bűneit, ahogyan ezt majd keresztáldozatával is teszi. Ebben az értelemben Jézus víz-keresztsége összekapcsolódik az ő vér-keresztségével, ami a kereszten valósul meg.

Szent Lukács evangélista tudatosan nem a keresztelés eseményére, a vízbe való alámerítkezésre irányítja a figyelmünket, hanem az égből hangzó szózatra, a mennyei Atya hangjára. Az elmúlt napokban többször is olvashattunk Keresztelő János tanúságtételéről, most mintegy ezeket megerősítve, de ugyanakkor felülmúlva is, az Atya tesz tanúságot Jézusról, amikor kijelenti, hogy az ő szeretett Fia, akiben kedvét leli. Eközben a Szentlélek ereszkedik le galamb képében a Fiúra. E tanúságtételből tehát sokkal többet megtudunk a mi Urunkról, mint János szavaiból.

A mi keresztségünk és Jézus keresztsége közti kapcsolatra is érdemes gondolnunk a mai ünnepen. Megkeresztelkedésünkkel indulunk el az üdvösség útján, amelyet a vízből és Szentlélekből való újjászületés révén nyerünk el. Ezt az utat hit nélkül járni lehetetlen. A felnőttek éppen ezért saját hitvallásukat követően, a kisgyermekek pedig a szüleik által az ő nevükben kifejezett hitvallás után részesednek a keresztségben. E hitvallás elengedhetetlen feltétele annak, hogy az Egyház valakit részesítsen a vízzel való keresztségben.

A keresztség a hit útján indított el, akár gyermekként, akár felnőttként részesültem benne. Az én felelősségem, hogy növekszem-e a hitben. Az én felelősségem, hogy törekszem-e a krisztusi életre és a hit útján járva közelebb kerülök-e az Atyához. Az én felelősségem, hogy hallgatok-e a Szentlélek indításaira, amelyek az üdvösség felé segítenek.

A megkeresztelkedést követően elkezdődik Jézus nyilvános működése. A jelenetnél és a későbbiekben is látni fogjuk, hogy Jézus az Atyától kapott hatalommal cselekszik, akinek tetszése és jóakarata a Fiún nyugszik.

Az Úr megkeresztelkedésekor megnyilvánul a három isteni személy egysége. Az Atya szózata hallatszik az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” A második isteni személyre, a Fiúra eközben leszáll a Szentlélek galamb alakjában.

Az ünnep azt jelzi számunkra, hogy a mennyei Atya nekünk ajándékozza Fiát és Lelkét. Fogadjuk el ajándékát! Éljünk úgy, hogy méltók legyünk Isten szeretetére, aki a keresztségben gyermekévé fogadott minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hálás szívvel köszönöm meg azt a kegyelmet, amit a keresztségben kaptam. Segíts engem életem folyamán, hogy mindig az Atya kedves gyermeke maradjak! Lakjék bennem a Szentlélek, ő irányítsa cselekedeteimet és indítson tanúságtételre. Tisztíts meg engem a bűnbánat szentségében, hogy a lelki újjászületés pillanatában újra és újra átérezzem, hogy a mennyei Atya szeretett gyermeke vagyok. Taníts engem az alázatra és az engedelmességre!

Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!” A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék. Lk 5,12-16

Elmélkedés

A mai evangéliumban érdemes odafigyelnünk az idő múlását jelölő szavakra. A leprás „mihelyt” meglátta Jézust, arcra borult előtte. Jézus szavára „azonnal” meggyógyult. A hit azonnali cselekvésre ösztönzi a gyógyulni vágyó embert. Nem várhat, nem tétovázhat, különben élete nagy lehetőségét szalasztja el. Ha nekiáll mérlegelni, s azon tűnődni, hogy vajon Jézus tud-e segíteni rajta, ő közben könnyen továbbléphet. Ha nincs meg benne a bátorság, hogy megszólítsa Jézust, ő másokkal fog beszélni. Ha a leprás betartja a mózesi törvényeket, amely szerint az ilyen bőrbetegségben szenvedő betegek nem érintkezhetnek az egészségesekkel és távolságot kell tartani tőlük, akkor soha nem gyógyult volna meg. A leprás ezért azonnal cselekszik, odalép Jézushoz és leborul előtte. Leborulásában és kérésében kifejezi hitét, hogy Jézus tud rajta segíteni.

Az Úr szintén azonnal cselekszik. Szavára a gyógyulás rögtön megtörténik. Ő sem késlekedik, s nem késlelteti az isteni irgalom megnyilvánulását. Ő is átlépi a törvényi előírásokat, amikor nem húzódik vissza a leprástól és nem küldi távolabb. Az irgalmas Jézus magához engedi a beteget, hogy gyógyultan bocsássa útjára.

A leprától való megtisztulás csodája a lelki megtisztulás vágyát ébreszti fel bennem. Lelkemet elcsúfító bűneimmel bátran az irgalmas Isten elé borulhatok, aki képes eltörölni azokat. Nincs okom kételkedni abban, hogy Isten meg akar, meg fog bocsátani nekem. Miért késlekednék?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.

Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak. Lk 4,14-22a

Elmélkedés

Az evangéliumokat olvasva gyakran találkozunk olyan történetekkel és példabeszédekkel, amelyek hasonlítanak egy-egy élethelyzetünkre. Mintha csak rólunk szólna néhány jézusi beszéd, könnyen felismerhetjük magunkat a szereplőkben. Természetesen nem szívesen azonosulunk a negatív szereplőkkel, bár kétségtelen, hogy a rossz tulajdonságok bennünk is megvannak. Nem akarjuk magunkat bűntelennek beállítani, de csak nehezen tudnánk azonosulni a kételkedőkkel vagy azokkal, akik állandóan belekötnek Jézus szavaiba. Inkább a Jézusra figyelők és az ő jótéteményeiben részesülők állnak közelebb a szívünkhöz, az ő szerepük már jobban elfogadható számunkra.

A mai evangélium szerint, amikor Jézus felolvas a szent könyvekből a názáreti zsinagógában, ő is magára ismer a prófétai jövendölésben. A felolvasást követő magyarázatában egyértelműen hallgatói tudtára adja, hogy az ő személyében beteljesedtek a felolvasott szavak.

Hasonlót mi soha nem mondhatunk el magunkról, de mindenképpen érdemes úgy olvasnunk a Bibliát, hogy az egyes jelenetek szereplői helyébe képzeljük magunkat, mert így sok hasznos tanácsot kapunk mindennapi élethelyzeteinkre. Ha ilyen módszerrel olvassuk az evangéliumokat, hirtelen élővé változnak a szövegek. Próbáljuk ki! Meg fogunk lepődni azon, hogy e szövegek valóban rólunk szólnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt. Mk 6,45-52

Elmélkedés

Jézus életének egyik legérdekesebb csodájáról olvasunk a mai napon. Az Úr a vízen jár, a víz tetején, mégpedig úgy, hogy nem süllyed el. Miért nem merül el? Fürödtünk már tóban vagy folyóban, a szerencsésebbek talán tengerben is, de azt tapasztaltuk, hogy az ember bizony elsüllyed, ilyen a gravitáció. Ha a víznek olyan magas a sótartalma, mint például a Holt-tengernek, akkor ugyan nem merül el az ember, hanem a víz tetején lebeg, de mégsem emelkedhet ki teljesen a vízből, hogy felegyenesedve annak tetején járjon. Az ember süllyed, Jézus viszont nem. Az okot keresve beindul a fantáziánk és megpróbálunk ésszerű, lehetőleg tudományos magyarázatot keresni. De nem találunk. Itt nincs semmi illúzió, ez nem bűvész trükk. Jézus jár a víz tetején. Ez egy csoda.

Az evangélista azt is leírja, hogy amikor a csónakban evező tanítványok meglátták Jézust a víz tetején járni, megrémültek. Mármint nem Jézustól ijedtek meg, hiszen ekkor még fel sem ismerték, hogy ő az, hanem magától a látványtól: valaki jár a víz tetején a viharos tengeren. Félelmük eloszlatására Jézus így szól hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Ugyanezzel a bátorítással találkozunk akkor is, amikor a feltámadt Jézus megjelenik az apostoloknak, s először azt hiszik, hogy kísértetet látnak.

Hogyan válaszolok arra, amikor megtapasztalom Isten közelségét, jelenlétét? Elindulok-e Jézus jobb megismerésének útján, a lelki fejlődés útján?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?” Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek, és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.” Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből. Mk 6,34-44

Elmélkedés

A kenyerek és a halak megszaporításának csodájáról olvasunk a mai evangéliumban. Tanítását követően tanítványai arra kérik Jézust, hogy küldje haza az embereket, mert ezen a helyen nem tudnak elegendő élelmet szerezni maguknak. Ő viszont egészen más megoldásban gondolkodik, azt szeretné, hogy az emberek itt egyenek. Az öt kenyér és a két hal rendkívül kevésnek számít, ha több ezer éhes ember van jelen. Jézus kezében ez a kevés is elegendő. Ő a keveset is sokká tudja tenni. Az Úr csodát tesz, jóllakatja a népet.

Mit üzen nekünk a történet? Jézus korában fokozott volt a Messiás-várás. Ennek oka az idegen, római megszállás volt. A Messiástól azt várták, hogy megszabadítja a népet. Ugyanakkor azt vélték, hogy a Messiást arról lehet majd felismerni, hogy megismétli a manna csodát. Ahogyan Isten a pusztai vándorlás idején manna-kenyérrel táplálta a választott népet, ugyanúgy fogja jóllakatni a Messiás az embereket. A kenyérszaporítás eseménye tehát a messiási idők jele. Aki ilyen csodát képes tenni, arról jogosan gondolja a nép, hogy ő a Messiás. Karácsonykor Jézusnak, a Messiásnak születését ünnepeltük. A gyermekben még nem ismerte fel mindenki, hogy ő a Messiás, később azonban cselekedetei jelként szolgáltak és igazolták, hogy a messiási ígéretek az ő személyében teljesedtek be.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! A te Fiad, Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten, a te tökéletes képmásod, hasonmásod, akit azért állítasz elénk, hogy benne felismerjük, milyenné kell válnunk. Irgalmas Jézus, mutasd meg nekünk, miként válhatunk a mennyei Atya kedves gyermekeivé!

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.” Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. Mt 4,12-17.23-25

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakasz Keresztelő János bebörtönzésére való utalással kezdődik. Az evangélista nem részletezi e helyen János elfogásának okát és későbbi kivégzésének körülményeit, hanem azt akarja jelezni, hogy Jánosnak, a Messiás előfutárának küldetése befejeződött. Mindenesetre János elfogása óvatosságra inti Jézust, aki inkább visszavonul a galileai országrészbe. Máté elbeszélésének sorrendjében ekkor kezdődik meg Jézus nyilvános működése a nép körében. Ezt egy prófétai jövendölés, Izajás szavai vezetik be, amely szerint a hitetlenség homályában és sötétségében élő nép számára nagy világosság támad a Megváltó fellépésével. E jövendölés felidézése azt a célt szolgálja, hogy az emberek belássák, hogy Jézus személyében beteljesedtek azok az ígéretek, amelyeket az elmúlt évszázadok során Isten a próféták által üzent.

Ezután az evangélista összegzi mindazt, amit a következőkben részletesen ki fog fejteni, hogy tudniillik Jézus mit tanít és hogyan gyógyítja meg a betegeket. Az Úr tanítása ebben a kijelentésben foglalható össze: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” A tanítás mellett Jézus küldetésének lényeges eleme a gyógyítás. Ezt így írja az evangélista: „meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt.”

Felismerem-e Jézus szavában az üdvösség örömhírét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem! Hálás szível köszönöm meg neked mindazt, amivel minden nap elhalmozol jóságodból. Köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Erősítsd meg bennem azt az elhatározást, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindennél jobban!

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!” Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba. Mt 2,1-12

Elmélkedés

Minden ember Megváltója

Mi, akik karácsony éjszakáján felkerekedtünk és a pásztorokkal együtt felkerestük a kis Jézust, aki emberi arcát mutatta meg nekünk, a mai ünnepen lélekben újra elindulunk, hogy a napkeleti bölcsekkel együtt kifejezzük Istennek járó hódolatunkat ugyanennek a Gyermeknek.

A három napkeleti bölcs, akikről ma, Urunk megjelenésének ünnepén az evangéliumban olvasunk, nem voltak zsidó származásúak. Ők nem ismerték azokat a prófétai jövendöléseket, amelyek a Messiásról szóltak, nekik nem voltak elképzeléseik arról, hogy ki lesz a Megváltó. Ők csupán egy különleges égi jelenségre lesznek figyelmesek, amelyben jelet látnak, és követni kezdik a fényes csillagot. Igyekezetük és lelkesedésük, amely a hosszú és minden bizonnyal viszontagságos út során sem lankad, meghozza gyümölcsét, eljutnak Betlehembe, ahol megtalálják a kis Jézust.

Előtte azonban az ország fővárosába, Jeruzsálembe mennek, egyenesen Heródes királyhoz, mert úgy gondolják, hogy egy újszülött királyt nyilvánvalóan a királyi udvarban érdemes keresniük. Egy királyt, pontosabban egy leendő királyt keresnek. Ezért kérdezik: „Hol van a zsidók újszülött királya?” Erre Heródes, aki rögtön úgy érzi, hogy uralkodása veszélybe került, hívatja az írástudókat és ezt kérdezi tőlük: „Hol kell születnie a Messiásnak?” De ki beszélt itt Messiásról? A bölcsek csak egy újszülött királyt említettek, de nem állították róla, hogy ő a Messiás. Az a tény, hogy egy újszülött király említése rögtön a Messiást juttatja a megkérdezett főpapok és írástudók eszébe, azt igazolja, hogy ebben a korban nagyon fokozott volt a messiási várakozás Izraelben. Ennek azonban nem lelki okai voltak elsősorban, hanem politikai. A zsidó nép ugyanis római fennhatóság alá tartozott és azt remélték, hogy az eljövendő Messiás majd ettől fogja őket felszabadítani és visszaadja a nép önállóságát. Ezeket az elképzeléseket azonban a napkeleti bölcsek szerencsére nem ismerik. Ők azért jöttek, hogy kifejezzék hódolatukat az újszülött királynak, akiről már most hiszik, hogy nem csak a zsidó nép számára lesz király, hanem minden ember számára.

A keresztény hagyomány és igehirdetés az évszázadok folyamán meglehetősen kiszínezte a napkeleti bölcsek történetét, amelyhez még a művészet is hozzájárult a maga lehetőségeivel. Ennek köszönhetően nem könnyű megmaradni az evangéliumi üzenetnél, de mégis tegyünk erre kísérletet. Három dolgot emeljünk ki, amit valóban tartalmaz az evangélium. Az első, hogy a napkeleti bölcsek egy nagy várakozásban éltek, ezért figyelhették az égi jeleket. A második, hogy felismerték a jelet és követték azt, semmi nem téríthette el őket attól, hogy céljukhoz eljussanak. A harmadik, hogy kifejezték hódolatukat az előtt, akihez az égi jel vezette őket. Ez az a három lépés, amelyet nekünk is érdemes megtennünk. Mindenekelőtt tisztáznunk kell magunkban, hogy milyen vágyak élnek bennünk? Kitől várjuk életünk jobbá fordulását? Miért van szükségünk Istenre? Aztán keresnünk kell azokat a jeleket, amelyek által maga Isten vezet minket. Nem szabad megállnunk ezen az úton és nem engedhetjük azt sem, hogy mások letérítsenek minket erről az útról. Ha pedig megérkezünk oda, ahová az isteni jel vezet minket, legyen nyitott ne csak a szemünk, hanem a szívünk is! Ismerjük fel mi is a betlehemi Gyermekben, Jézusban, hogy egyedül neki érdemes hódolnunk, mert ő a világ Megváltója. Mindenki Megváltója, az enyém is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Betlehemi kis Jézus! Nem mondogathatjuk örökké neked, a szent Istennek, hogy aludj csak nyugodtan! Nem kívánhatjuk tőled, hogy jövő karácsonyig aludj és lehetőleg ne zavarj minket évközben! Vízkereszt napja, a napkeleti bölcsek ünnepe ma felébreszt minket a karácsonyi nosztalgiázásból. Ez a nap felnyitja szemünket, hogy benned ne csak egy gyermeket lássunk, hanem meglássuk a Megváltót és az Üdvözítőt, Megváltónkat és Üdvözítőnket. Uram, neked köszönhetem, hogy megszabadulhatok a bűntől és neked köszönhetem, hogy az üdvösségre juthatok. Taníts engem a gyermeki lelkületre, az Istenre való ráhagyatkozásra, az Istenben való gyermeki bizalomra és a feltétlen engedelmességre!

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. Jn 1,1-18

Elmélkedés

Élet és világosság

A mai vasárnapon olvasott evangéliumi rész Szent János evangéliumának kezdete. Az Ige Jézus Krisztus, az Isten Fia, akiben Isten kimondja önmagát, megismerteti önmagát az emberrel. Az Ige, már kezdetektől fogva létezett, ő az örökkévaló Isten Fia. Jelen volt már a világ teremtésekor, s most amikor Isten újjá akarja teremteni a világot és meg akarja ajándékozni az embert az újjászületés kegyelmével, akkor szintén jelen van, de immár valóságos emberként, azaz emberré lesz, hogy Isten egészen közel jöjjön minden emberhez. A szöveg alaphangulata az öröm. Átsugárzik rajta az embernek életet ajándékozó Isten öröme, az embert üdvözíteni akaró Isten öröme, az embert a világosság útján vezető Isten öröme: „Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága.” Ugyanakkor nem hallgat arról sem, hogy az isteni jóakarattal szemben megnyilvánul az emberi elutasítás is: „a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.”

Jézus emberré válását érdekes kifejezéssel jelöli meg az evangélista: „az Ige testté lett, és közöttünk lakott.” A Jézus Krisztusba vetett hit lényegi mondanivalója ez. A hívő ember, ha nem is érti meg teljes valóságában a megtestesülés titkát, de megsejti annak mélységét, megérzi, hogy Jézusban egészen közel jött hozzánk az Isten, hogy mi kapcsolatba léphessünk vele. A láthatatlan Isten látható emberi testet vett fel, emberré lett, és lakóhelye az emberek világa lett küldetésének idejére. Jézus emberré válásával nem szűnt meg az ő istensége, továbbra is valóságos Isten. Mikor pedig valóságos emberségéről beszélünk, akkor azt állítjuk, hogy emberi teste és lelke volt, emberként született, emberként élt és emberként halt meg. Mi Isten teremtményei vagyunk, Jézus viszont nem teremtmény, hanem öröktől fogva létezik, ezt fejezi ki az Ige-himnusz kezdete: „Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett.”

Mindaz, amit János evangélista leír művének bevezetésében Jézus személyéről, az első keresztény közösség imájának és hitvallásának tűnik, amelyhez a későbbi évszázadokban élt keresztények is csatlakoznak imádságban és tanúságtételben. A hit olyan adomány, amely kivezet minket a sötétségből, az élet céltalanságából, és kiszélesíti látókörünket és életterünket. Látókörünket, hogy ne csupán az emberi élet korlátozottságát és végességét lássuk, hanem az üdvözítő Isten távlataiban szemléljük önmagunkat. És életterünket is kiszélesíti abban az értelemben, hogy Istennel élhetünk már itt a földön, s halálunk után eljuthatunk Istenhez az örökkévalóságba, amely új életet jelent számunkra. Ennek fényében karácsony titkát így foglalhatjuk össze: az örökkévaló Isten emberré lett, hogy nekünk megmutassa az utat az örök élet felé.

János evangélista megkülönbözteti az ember testi és lelki születését, természetes és természetfeletti születését. Testi születésünk, létezésünk is Isten ajándéka. Lelki újjászületésünk a kegyelem, a világosság befogadása és a hit által szintén Isten ajándéka, amelyeket Krisztus személyében, őáltala kapunk. Azért kell keresztény emberként Krisztushoz kapcsolódnunk, hogy részünk legyen az életben és a világosságban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Te az idők teljességében elküldted Fiadat, Jézus Krisztust emberi világunkba, hogy soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk vagy. Segíts minket, hogy a betlehemi Gyermekben a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket! Ő hozza el számunkra a békességet és a boldogságot és reményt gyújt mindannyiunk szívében. E Gyermek nélkül és az általa hozott békesség és szeretet nélkül nincs ünnep, nincs karácsony. Add, hogy az emberek szerte a világon rátaláljanak Fiadra!

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.” Jn 1,35-42

Elmélkedés

Az előző két nap folytatásaként Keresztelő János tanúságtételének eredményéről számol be a mai evangéliumi részlet. János szavait hallva két tanítványa azonnal Jézus nyomába szegődik. Jánosnak több tanítványa is lehetett, de mégsem indult közülük mindenki, nem ismerték fel valamennyien a Keresztelő szavainak jelentőségét. Keresztelő János tanúskodása következményeként András és János, Jézus követői lesznek, s majd az ő hívásukra mások is csatlakoznak Jézushoz, András a ő testvérét, Pétert viszi el Jézushoz. Keresztelő János természetesen nem bosszankodik, hogy saját tanítványai mostantól új Mestert követnek, hanem nagy alázattal ismeri el, hogy neki kisebbednie, Jézusnak pedig növekednie kell. Az irigységnek a legkisebb jele sem tapasztalható nála, inkább örül, hogy küldetését teljesíthette és megmutathatta az embereknek a Megváltót.

Keresztény tanúságtételünk hatása valószínűleg nem fog mindjárt az első pillanatban megmutatkozni, s lehet, hogy nem fogja mindenki elfogadni tanúskodásunkat, de biztosak lehetünk abban, hogy az elvetett mag megtermi gyümölcsét. Győzzük le magunkban a bátortalanság és a kishitűség kísértését! Győzzük le aggodalmainkat és félelmeinket, amelyek azt sugallják, hogy nem érdemes kiállni a hitetlen világ elé, mert úgysem hallgatnak ránk! Ha rátaláltunk Megváltónkra, tegyünk róla tanúságot és vezessük hozzá az embereket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Jn 1,29-34

Elmélkedés

Keresztelő János tanúságtétele folytatódik a mai evangéliumi részletben. A Keresztelő itt már nem csak egy kisebb csoport vagy néhány személy, hanem nagyobb számú nép előtt jelenti ki Jézusra mutatva: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” Ezt követően arról beszél, hogy megkeresztelkedése alkalmával látta Jézusra szállni a Szentlelket, majd kijelenti: „Én tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Amíg a küldöttek előtt titokzatosan beszélt, most a nép előtt egészen nyíltan szól, tanúskodásának tartalmát bárki könnyen megértheti.

Mivel igazolja Keresztelő János, hogy igaz a tanúskodása? Először egy látható jelre, a keresztelésekor Jézusra galamb alakjában leszálló Szentlélekre hivatkozik, ő látta ezt a jelet. Majd pedig egy természetfeletti dologról tesz említést: isteni kinyilatkoztatásból tudja, hogy az az ember fog Szentlélekkel keresztelni, akire leereszkedik, s akin rajta marad a Lélek.

Amikor Szent János evangélista ebben a formában leírja Keresztelő János tanúságtételét, ő már tudja, hogy a hit természetfeletti kinyilatkoztatásra és az ezt igazoló látható jelre, jelekre épül. A Keresztelő a jelet látva meggyőződhetett arról, hogy a neki adott kinyilatkoztatás valóban igaz.

Ha felismerem a jeleket, melyeket Isten mutat, eljutok a hitre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a történelmi idő egy bizonyos pontján megszülettél és beléptél az emberek számára élettérként szolgáló teremtett világba, jelen voltál a világ kezdetekor, a teremtéskor is. Az ég és a föld, Isten teremtetlen és teremtett világa, láthatatlan és látható világa az idő egy pontján összeér. Isten végtelen hatalma a te gyermeki gyengeségedben láthatóvá vált, Isten végtelen szeretete emberközelségbe került. A mi csodálatunk immár nem csak a teremtett világnak és a Teremtőnek szól, hanem neked, az Isten Fiának is, aki emberré lettél, s aki születéseddel újjáteremted a világot és elhozod minden ember számára az újjászületés lehetőségét.

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt. Jn 1,19-28

Elmélkedés

Az egykori zsidó vallási vezetők nem mentek személyesen Keresztelő Jánoshoz, hanem szolgáikat küldték hozzá. Azért szeretnének tisztán látni személyével kapcsolatban, mert hallottak arról, hogy tömegek mennek hozzá a pusztába prófétai szavait hallgatni és megkeresztelkedni. Kezdeti távolságtartásuk már előrevetíti, hogy miként fognak viszonyulni János tevékenységéhez. „Ki vagy te?” – hangzik a kérdés János felé, aki tulajdonképpen nem is válaszol erre a kérdésre. Inkább arról kezd el beszélni, akinek az előhírnöke. Önmagáról legfeljebb annyit árul el, hogy milyen kapcsolatban áll a Messiással, az ő érkezését készíti elő. János cselekedeteiben egyesek joggal fedezték fel a messiási idők jeleit. A pusztában él, rendkívül egyszerű módon táplálkozik és öltözködik. De János nyíltan megvallja, hogy nem ő a Messiás.

A keresztény tanúságtétel fontos elemére tanít minket János tanúskodása. Ne értékeljük túl önmagunkat, feladatunkat, munkánkat! Krisztushoz viszonyítsuk életünket! Róla beszéljünk! Hozzá vezessük a keresőket! Az ő tanítását hirdessük az igazságra szomjazóknak! Életemnek Krisztus a forrása. Életem őrá mutat, ő a viszonyítási pont. Azt, hogy ki vagyok, egyedül az határozza meg, hogy milyen kapcsolatban vagyok Jézussal. Ő alakítja személyiségemet, ő adja hitem növekedését. Jézus éljen és növekedjen bennem!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre hívebben kövesselek. Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna. Lk 2,16-21

Elmélkedés

Anyai hivatás

Az új esztendő első napján Isten áldásáért és kegyelméért imádkozunk mindannyian. Csak akkor nyerhetjük el Isten áldását, ha nap mint nap az ő jelenlétében élünk és engedjük, hogy kegyelmének fénye ránk ragyogjon. Ez a csodálatos fény a mennyei Atya arcából sugárzik felénk, kegyelmet és békét áraszt ránk.

A betlehemi pásztorok, akik karácsony ünnepe után ma ismét feltűnnek az evangéliumban, egykor megtapasztalták, hogy milyen jó Isten közelében lenni és részesülni az ő áldásában. Nem díszes palotában, hanem egy szegényes istállóban találták meg a Megváltót, aki nem hatalmas uralkodó, hanem egy jászolban fekvő gyermek. Ebből a Gyermekből árad szét az a fény, amely felragyog az éjszaka sötétségében, s Betlehemből, ebből a kicsiny településből kiárad az egész világra. A betlehemi Gyermek arca úgy sugárzik, oly’ tisztán ragyog, hogy a pásztorok felismerik benne Isten Fiát.

Az isteni áldás elsőként Szűz Máriára, Szent József jegyesére áradt ki, akit a mennyei Atya arra választott ki, hogy Fiának anyja legyen. Mária egész élete az Úr fényében zajlott, a Jézusban megtestesült Isten közvetlen közelében. Mária Istenanyaságának titka, amelyet a mai napon ünneplünk, arra a kegyelmi ajándékra irányítja figyelmünket, amely minden emberi anyaság titka is egyben: mindig Isten áldásának kell tekintenünk egy gyermek világrahozatalát. Isten Anyja áldott az asszonyok között, áldott az édesanyák között. Ő az, aki méhébe fogadta és világra szülte Jézust az egész emberiség számára. Mária az Egyház anyja, aki befogadta az isteni Igét, és engedelmeskedve Isten akaratának felajánlotta magát, hogy Isten üdvözítő terve megvalósuljon. Az Egyház is részt vállal ebből az anyai hivatásból, amikor a igehirdetés által a Megváltó Jézus tanításának, az evangéliumnak a magjait az emberi szívekbe hinti és Isten áldását közvetíti az embereknek.

A katolikus dogmatika Mária istenanyaságából vezeti le, hogy ő egyúttal az Egyház anyja is, s minden hívő égi édesanyjaként és közbenjárójaként elválaszthatatlan Krisztus Egyházától, amely magába foglalja a hívőket. Az Egyház maga is anya, s nem véletlenül nevezzük igen gyakran Anyaszentegyháznak. Ha Jézus megtestesülésének kezdetére, az angyali üdvözletre gondolunk, akkor láthatjuk, hogy a názáreti leány azáltal vált anyává, hogy hittel elfogadta Isten szavát és igent mondva Isten akaratára méhébe fogadta Isten Igéjét. Ennek mintájára az Egyház akkor válik anyává, amikor hittel elfogadja Isten szavát, s Máriához hasonlóan igent mondva elfogadja azt a küldetést, amit az üdvtörténetben Isten neki szán. Karácsony napján azt ünnepeltük, hogy Jézus megszületett, s Mária anya lett azáltal, hogy világra szülte gyermekét, s anyaként nyújtotta őt a világnak. Ehhez hasonlóan az Egyház akkor válik lelki értelemben anyává, amikor az igehirdetésben és a szentségekben Jézust nyújtja a világnak. A Szűzanya a legnagyobb ajándékot, a Fiát adta a világnak. Az Egyház a legnagyobb kincset adja az embereknek, amikor az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben Jézust adja. Az Egyháznak mindenkor Máriától kell tanulnia anyai hivatását. Mária hitével kell Istenre figyelnie, s Mária szeretetével és gondoskodásával kell az emberekre, a hívőkre, mint gyermekeire figyelnie.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hálát adunk neked, hogy Szűz Mária személyében nem csak Jézusnak, hanem nekünk is anyát adtál. Olyan édesanyát, aki Jézust adja minden embernek. Áhítattal szemléljük a karácsonyi eseményt, amint a Gyermek a jászol szalmáján fekszik vagy édesanyja, Mária ölében nyugszik. Ma Mária, Isten Anyja felénk nyújtja az Urat, a Megváltót, az Üdvözítőt. Nekünk adja őt, hogy az új esztendő minden napján velünk és a miénk legyen Isten Fia. Segíts minket Istenünk, hogy minden embert, de különösen is a szegényeket úgy szolgáljuk, hogy bennük mindig Krisztust lássuk, így építve a békét, az Istentől jövő békességet.

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. Jn 1,1-18

Elmélkedés

Szent János evangéliumának bevezetését, az ún. Ige-himnuszt olvassuk az evangéliumban az esztendő utolsó napján. Ünnepélyes hangvételű, költői, titokzatos, mélyértelmű, ugyanakkor kissé elvont a szöveg, amelyet nem könnyű megérteni.

Az egykori írónak és a mindenkori olvasónak, azaz János evangélistának és nekünk, ugyanaz a gondunk, ugyanazzal a nehézséggel küzdünk: hogyan tudjuk véges emberi értelmünkkel felfogni a végtelen Istent? Hogyan ismerhetjük meg a láthatatlan, de emberré lett s ezáltal láthatóvá vált Istent? Időbeli létezésünk korlátai mennyire engedik az örökkévaló Isten megismerését? A szövegrészletben szereplő fogalmak pontos magyarázatát hagyjuk a szentírástudósokra, mi inkább a tartalomra és a mondanivalóra figyeljünk!

Mit tudunk meg a megtestesült Igéről, Jézus Krisztusról? Azt, hogy létezése örök, az örökkévaló Istentől származik. Ő a létezés, az élet alapja. Ő az isteni világosság, bölcsesség és igazság, aki eljött az emberek világába, hogy megvilágítson minket, bölcsességgel töltsön el bennünket és az igazság útjára vezessen minden embert. Isten Jézus Krisztusban kimondja, megmutatja önmagát, láthatóvá teszi magát előttünk. Ha hiszünk benne, Isten gyermekei leszünk, s halálunk után örökre Istennel élhetünk.

Törekszem-e arra, hogy az év minden napján Isten szeretetében éljek? Törekszem-e arra, hogy az üdvösségre jussak?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Minden jótettedért, amit az elmúlt évben és egész életemben bőkezűen kaptam tőled, hálát adok neked. Hálát adok, hogy életre szólítottál. Hálát adok, hogy képmásodra teremtettél. Hálát adok, hogy a keresztségben gyermekeddé fogadtál és a szent hitben a mai napig megtartottál. Hálát adok, hogy szent Fiad a mi Megváltónk és Üdvözítőnk lett. Mindezekért és minden el nem mondott testi-lelki javaimért hálát adok neked, Istenem.