Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.” Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik. Mk 4,26-34

Elmélkedés

Az elvetett és termést hozó magról, valamint a hatalmas növénnyé terebélyesedő kicsiny mustármagról szóló két példabeszéd Isten országa növekedését szemlélteti. A hasonlat középpontjában nem a magot elvető földműves és nem is a talaj minősége áll, hanem figyelmünk magára a történésre, a növekedésre irányul, amelyben már nincs szerepe az emberi tevékenységnek. Az ember már elvégezte munkáját és most várnia kell türelmesen az aratásig. Közben a mag titokzatos módon növekedésnek indul és kifejlődik a növény.

Jézus példázatai alapján Isten országának különböző arculatait fedezhetjük fel. Egyrészt az ország már megvalósult, másrészt eljövendő. Jézus fellépésével már elkezdődött, de még nem teljesedett be. Megtapasztalható a jelenben, de még várni is kell rá. Az ország jellemzője továbbá, hogy egyrészt személyes, bensőséges, az egyénre vonatkozik, másrészt külső megnyilvánulásai is vannak. Aki magába fogadja Isten országát, az ettől kezdve azon is munkálkodik, hogy mások is ugyanezt tegyék. További szempont, hogy az ország elsősorban Isten kegyelmének köszönhetően növekszik, ugyanakkor az emberi közreműködésnek is szerepe van terjedésében, sőt, Isten ezt adja feladatként nekünk. Ahol megvalósul az Isten országa, ott az embereket nem a hatalomvágy vezeti, hanem elfogadják életükben Isten uralmát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, gondviselő Istenünk! Köszönjük, hogy figyelsz életünkre, vigyázol ránk, gondviselő szereteteddel átölelsz minket. Látod gondjainkat és küzdelmeinket, jól ismered fáradozásainkat és aggodalmainkat. Hozzád fordulunk nehéz helyzeteinkben: adj nekünk jó tanácsot és útmutatást! Adj erőt, bátorságot és kitartást. Erősítsd bennünk a hitet, hogy amikor már erőtlenek és tehetetlenek vagyunk, te akkor is tudsz segíteni, mert mindent megtehetsz, s jóságodnak köszönhetően segítesz mindazzal, ami üdvösségünket szolgálja. Ösztönözz minket arra, hogy készséggel és engedelmesen megtegyünk mindent, amit kérsz tőlünk.

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.” Mk 4,21-25

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt két szent, Timóteus és Titusz Szent Pál apostol munkatársai voltak. Timóteust második missziós útja során Lisztra városában vette maga mellé a népek apostola, mert a helyi keresztények „jó véleménnyel voltak róla” (ApCsel 16,2). Ő harmadik útján is elkísérte Pált. Titusz pedig ott van Jeruzsálemben Pállal azon az apostoli zsinaton, melyen arról döntenek, hogyan induljanak a pogányokhoz az evangélium hirdetésére.

Jogosan gondoljuk, hogy az apostoli buzgóság és az evangélium hirdetésének vágya elsősorban Pál példája láttán alakul ki mindkettőjükben. Ismerik Pál korábbi életét és lelki átalakulásának okát. Nap mint nap látják, hogy Pál valóban a damaszkuszi úton megismert Krisztusnak adta magát, és az ő evangéliuma terjesztésének szenteli életét. E személyes példa ösztönzi Timóteust és Tituszt mind Pál segítésében, mind az önálló igehirdetésben, szolgálatban.

Minket kinek a példája lelkesít? Kinek a személyes élete, tanúságtétele szolgál mintaként számunkra? És vajon az én példám lelkesít-e másokat? Hiteles-e a kereszténységem, vallásosságom, hogy ennek láttán másokban feléledjen a vágy Krisztus követésére? Imádkozom-e rendszeresen azokért, akik az igehirdetésre, a misszióra szentelik életüket?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak. Mk 16,15-18

Elmélkedés

Szent Pál apostol megértette, hogy a hit terjesztése, a hit továbbadása Jézus Krisztus örömhírének elmondását jelenti. Ezért válik az evangélium hirdetőjévé, szenteli egész életét annak, hogy Krisztus örömhírét hirdesse a pogány népeknek.

Pál apostol így foglalja össze saját feladatát a rómaiakhoz írt levelében: „Krisztus által nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között.” Más fordításban így olvassuk: „Krisztus által nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére a hitben való engedelmességet hirdessük minden nép között” (Róm 1,5). A „hitért való munkálkodás” és a „hitben való engedelmesség hirdetése” ugyanazt jelenti. Az első kifejezés inkább a hithirdető szemszögéből nézi a feladatot, azaz munkálkodni, fáradozni kell a Krisztusban való hit terjesztéséért. A második kifejezés inkább a címzettek, a megszólítottak oldaláról szemléli ugyanezt, amikor kiemeli, hogy a hit elfogadása az Istennek való engedelmességet jelenti. Csak a hit engedelmes elfogadását követően válhat valaki a hit hiteles hirdetőjévé.

Szent Pál apostol arra buzdítja munkatársát, Timóteust, hogy táplálkozzon a hitnek és az igaz tanításnak szavaival, amelynek követője lett (vö. 1Tim 4,6), majd pedig felszólítja, hogy legyen a hitben példakép a közösség tagjai számára (vö. 1Tim 4,12).

E felszólításnak nem csupán egyetlen személy, azaz Timóteus a címzettje, hanem mindazok, akik a hit terjesztésén fáradoznak. Ebbe a kiszélesített körbe én is beletartozom. Mennyire fontos számomra, hogy a hitnek és a krisztusi tanításnak szavaival naponta táplálkozzak? Követem-e ezt a tanítást, s követem-e magát Krisztust? Hitem megvallásával és megélésével példakép vagyok-e azok számára, akiknek hite megerősítést vár?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket. Uram, mindent elfogadok tőled!

Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.” Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!” Mk 3,31-35

Elmélkedés

Az elmúlt héten már elmélkedtünk Jézus új világáról, új közösségéről és az új gondolkodásmódról, mint e közösséghez való tartozás feltételéről. E szakaszt zárja le a mai evangélium, amelyben a mi Urunk egy új, lelki közösségről beszél. „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” – kérdezi Jézus. Ne értsük félre szavait! Nem arról van itt szó, hogy megtagadja édesanyját, elutasítja rokonait vagy felszámolja családi kötelékeit, hanem arról, hogy a vérségi köteléknél fontosabbnak tartja a lelki kapcsolatot.

A gonosz lelkek kiűzése azt mutatta, hogy Isten megszabadítja az embert, megszabadít minket a gonosz hatalmától. Az érem másik oldala pedig az, hogy Isten felszabadít bennünket, hogy őt választhassuk és az ő közösségéhez kapcsolódjunk. Csak ebben a kettős értelemben beszélhetünk az emberi szabadságról, amely végső soron Istennek köszönhető. Nem mondhatjuk magunkat igazán szabadnak, ha az evilági javakhoz, az anyagi értékekhez kötődünk, de akkor sem, ha túlzottan ragaszkodunk emberi, családi, baráti kapcsolatainkhoz. Sokan – tévesen – azt gondolják, hogy Isten elveszi szabadságunkat, amikor akaratának teljesítését kéri tőlünk. Valójában emberi szabadságunk az Istennek való engedelmességben teljesedik ki. Ez az alapja a Krisztus által akart lelki kapcsolatnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.” Mk 3,22-30

Elmélkedés

Jézus csodái közül a leginkább érdekesek talán az ördögűzések voltak. Manapság a pszichés betegségek körébe sorolnánk azokat a lelki természetű zavarokat, amelyeket abban az időben az ördögtől, a gonosz lélektől való megszállottságnak tartottak. A betegség eredete és természete egyaránt ismeretlen volt az emberek számára, ezért annak hirtelen, váratlan megszűnését sem értették. Jézus több esetben gyógyít meg ilyen betegeket, azaz kiűzi belőlük a gonosz lelket.

Egy ilyen csodája miatt kezdték el híresztelni róla, hogy magával az ördöggel szövetkezik, különben nem volna képes ilyen cselekedetekre. Jézus visszautasítja ezt a hamis vádat, s rámutat annak belső ellentmondásosságára. Valójában Jézus cselekedetében Isten működése figyelhető meg. Az isteni irgalom szabadítja meg a gonosz befolyásától ezeket a megszállottakat. A háttérben tehát Isten és a gonosz küzdelme zajlik az emberek lelkéért. Az ördögűzések azt mutatják, hogy e harcban Isten az erősebb, ő győzedelmeskedik. A gonosz viszont – természete szerint – nem nyugszik bele a vereségbe, hanem újra és újra próbálkozik. E küzdelem közepette nem viselkedhetek passzívan, hanem döntést kell hoznom, hogy kinek engedem át a szívem, lelkem feletti uralmat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre. Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt. Jézus pedig bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden gyötrelmet. Mt 4,12-23

Elmélkedés

Az élet forrása

Egyházunk 2020 óta tartja meg az évközi 3. vasárnapon Isten Igéjének vasárnapját. Ez az alkalom arra hív bennünket, hogy új és mélyebb módon olvassuk és hallgassuk Isten üzenetét, mégpedig ne csupán a szentmisében, hanem odahaza is naponta vegyük kezünkbe a Szentírást.

Az Egyház számára mindig fontos volt, hogy közelebb hozza a Szentírást a hívekhez, és emlékeztesse őket arra, hogy Isten minden korban, ma is szól az emberekhez a Biblián keresztül. A Szentírás a világ teremtésének elbeszélésével kezdődik, amely történet arról tanúskodik, hogy mindent Isten szava teremtett, hozott létre. Az idők kezdetén mindaz létrejött, amit Isten kimondott. Amikor pedig eljött az idők teljessége, Isten Igéje emberré lett, amint arról János evangéliumának kezdetén olvashatunk Jézus születéséről, az Ige megtestesüléséről. A Biblia végén Jézus Krisztus ígéretéről olvasunk: „Igen, hamarosan eljövök” (Jel 22,20). A Szentírás nagy ívet ölel át a világ teremtésétől Krisztusnak az idők végén bekövetkező visszatéréséig. Ennek köszönhetően Isten minden korban megszólítja az embereket és várja válaszukat. A Szentírás nem egyszerűen csak olyan szövegekből áll, amelyek Istenről szólnak, hanem olyan könyv, amelynek minden lapján és minden szavában találkozhatunk Istennel, aki kinyilatkoztatja magát az Igéjében. A Szentírás által Isten szól hozzánk. Az igehirdetésben az első századok egyházatyáitól napjainkig újra és újra elhangzik, hogy a Biblia nem holt betű, hanem Isten élő szava, amely nélkülözhetetlen a keresztény ember számára. Nem üres fecsegés, hanem életünket betöltő tanítás. Nem megtévesztő hazugság, hanem az örök életre vezető igazság.

Ha az Egyház jól végzi küldetését és nem tér el a krisztusi igazság hirdetésétől, akkor ennek gyümölcseként egyre többen fogják örömmel felfedezni Isten Igéjét, Isten szavát, mint forrást, amely a lelket élteti.

Szent Pál apostol a filippiekhez írt levelében fogalmazza meg a következő buzdítást: „Éljetek méltón Krisztus evangéliumához!” (Fil 1,27). Keresztény életünknek, krisztusi életünknek, az evangélium szerinti életünknek az alapja csak az lehet, hogy naponta olvassuk a Bibliát, olvassuk az evangéliumot. E nélkül valójában elképzelhetetlen a keresztény élet. Mennyire csodálatos megtapasztalni, hogy miközben azzal a szándékkal olvassuk a Szentírást, hogy Istenre figyeljünk és őt hallgassuk, felfedezhetjük, hogy Isten is meghallgat bennünket és éppen a Szentírás üzenete által válaszol kérdéseinkre.

A Szentírás olvasásának jelentősége abban áll, hogy nem lehet hitetlenül olvasni. Ha valaki hitetlenül veszi kezébe a Könyvek könyvét, és hit nélkül kezdi el azt olvasni, az isteni igazság lassanként átalakítja gondolkodásmódját, felébreszti benne a hitet és az Isten iránti szeretetet, de az is előfordul, hogy ez a lelki megtérés nem lassan, hanem egészen hirtelen történik, s egyetlen szentírási mondat alakítja át gyökeresen valakinek az életét. Az Egyház azért ajánlja a Szentírás mindennapi rendszeres olvasását, mert ez pozitív hatással van életünkre. Megismerjük ezáltal Isten akaratát és bátorítást kapunk annak megvalósítására. Izajás próféta könyvében olvashatunk arról, hogy „amint az eső lehull a földre és nem tér oda vissza, hanem megöntözi, termékennyé és gyümölcsözővé teszi a földet, ugyanúgy Isten szava is nem tér vissza eredménytelenül”, hanem az emberi lelkekben véghezviszi, amiért Isten elküldte (vö. Iz 55,10-11). Legyen Isten üzenete, Krisztus evangéliuma keresztény életünk forrása!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örökkévaló Isten! Szomjazom tanításodat, kutatom az igazságot, keresem az örök élet igéit. Hiszem, hogy a Szentíráson keresztül te szólsz hozzám, te vezetsz engem az üdvösség felé. Adj nekem türelmet, kitartást, figyelmességet, tanulékony lelket és alázatot! Add, hogy készséges legyek mindannak megvalósítására, amit üzenetedből megértek. Kinyilatkoztatott szavad és a megtestesült Ige, Jézus Krisztus legyen számomra a mindennapi lelki táplálék és a hit szerinti élet forrása!

Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért (Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette. Mk 3,20-21

Elmélkedés

A csodatételek és a Tizenkettő kiválasztása után Márk evangélista bemutatja a negatív reakciókat is. A nép körében elterjed a szóbeszéd, hogy Jézus „eszét vesztette.” Rokonaihoz is eljutnak a hírek, ezért elmennek, hogy magukkal vigyék. Jobb, ha nem járja tovább a falvakat és a városokat, ezért jobb volna elrejteni a nyilvánosság elől - gondolják. Az evangélista nem jegyzi le, hogy mi alapján terjedhetett el ez a szóbeszéd, s arra sem tér ki, hogy a rokonok miért adtak hitelt e vélekedésnek.

Maga a szóbeszéd elterjedése és a rokonok viselkedése azt mutatja, hogy az emberek nem értik Jézust. Tanítása hallatán és csodái láttán kérdések merülnek fel bennük, mert olyan dolgokat tesz, amit más emberek nem. Próbálják megfejteni Jézus erejének titkát, de csapdába ejti őket saját gondolkodásuk. A természetfeletti látásmód, a hit hiányzik belőlük. Könnyebb nekik elfogadni az eszement Jézusról szóló beszédet, mint hinni.

Az elmúlt napokban elmélkedtünk a Jézus által elhozott új világról és az általa alapított új közösségről. Ehhez ma hozzátesszük, hogy a mi Urunk új gondolkodást kíván követőitől, tőlünk. Túl kell lépnem az emberi gondolkodás határain és meg kell nyitnom értelmemet Isten titkai előtt. A titkok és isteni igazságok előtt, amelyeket nem feltétlenül értek, de hittel elfogadok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott. És ők csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre. A következő tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét – akiket Boanergesznek, vagyis „mennydörgés fiainak” hívott. Továbbá kiválasztotta Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont és a karióti Júdást, aki később elárulta őt. Mk 3,13-19

Elmélkedés

A korábban meghívott tanítványok közül Jézus kiválaszt tizenkettőt. E kiválasztást és a választottak nevének felsorolását tartalmazza a mai evangélium. Ők alkotják ettől kezdve az apostolok testületét. A Jézus által történő kiválasztás célját az evangélista abban jelöli meg, hogy Jézussal legyenek és hirdessék a tanítást, amit ő rájuk bíz. Emellett hatalmat kapnak a gyógyításra is.

Jézus tanítványának lenni azt jelenti, hogy a meghívott személy életében szorosan összetartozik a Jézussal való állandó kapcsolat és az igehirdetés. Az utóbbi nyilvánvalóan az előbbiből táplálkozik. A Jézussal való közösség teszi lehetővé, hogy valaki hatékonyan és gyümölcsözően vegyen részt az igehirdetés szolgálatában. Amikor ugyanis Krisztus evangéliumát hirdetjük, nem a magunk igazságát próbáljuk népszerűsíteni, hanem azt az igazságot adjuk tovább, amelynek hirdetésére személyesen Jézustól kaptunk megbízást. A Jézussal való kapcsolatunk mélységét mutatja, hogy merjük-e bátran hirdetni azt a tanítást, amit tőle hallunk. A mi Urunk minden nap arra bíztat minket, hogy menjünk, hirdessük mindenkinek az evangéliumot, és tegyük az ő tanítványaivá az embereket. Keresztényként ez mindannyiunk apostoli feladata, amit Krisztustól kapunk. Ne féljünk vele élő és evangéliumát hirdető tanítványai lenni!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő. Mk 3,7-12

Elmélkedés

A farizeusok rosszindulatú kérdései, vitái és vádaskodásai mellett Márk evangélista bemutatja az emberek pozitív válaszát is Jézus cselekedeteire. A mai evangéliumi részletben nincs szó konkrét személlyel való párbeszédről, sem gyógyításról, inkább általánosan foglalja össze az Úr Jézus mindennapjait.

Jézus csodái egykor feltűnést keltettek. Ez talán a tisztátalan lelkek kiűzésénél a leginkább szembetűnő. Modern korunkban nehezen értjük a csodákat, mert szinte mindenre tudományos magyarázatot keresünk. A csoda mindig kiszámíthatatlan esemény, amire nem lehet felkészülni. Olyan eset, amire az ember nem is gondol. A csoda Isten beavatkozása a világ, a természet rendjébe, az ember életébe. Miért tett Jézus csodákat? Mit akart velük elérni? Talán egy jobb világot? Ezt talán túlzás volna állítani. Az viszont nem túlzás, hogy egy új világot, amit keresztényként Isten országának nevezünk. A mi Urunk egy olyan új világot akar, amelyben a gonosz nem uralkodik többé az ember felett. A gonosz hatalmát Isten töri meg, aki felszabadítja az embert. Jézus új világában az ember akkor igazán ember, ha Istent ismeri el Urának. Istent és senki mást. E ponton értjük meg, hogy minden csoda hitre akarja ébreszteni és Istenhez akarja elvezetni az embert. Ha ezt megértem és elfogadom, már nem keresek tudományos magyarázatokat a csodákra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas mennyei Atyánk! A te gyermekeid vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy szeretett gyermekednek nevezz bennünket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Segíts minket, hogy irgalmad és megbocsátásod által újjászülessünk! Isten Fia, Jézus Krisztus, hirdetted és elhoztad nekünk az Atya irgalmát! Taníts minket alázatra és igaz bűnbánatra! Szentlélek Isten, aki a kiengesztelődés forrása vagy! Világosíts meg minket, hogy minden szegényben és rászorulóban Jézust lássuk, akikkel jót tehetünk, amikor irgalmasak vagyunk hozzájuk!

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés

Az okos és a balga szüzekről szóló példabeszéd, amelyet ma, Szent Margit napján olvasunk, rávilágít arra, hogy a keresztény bölcsesség nem elméleti, hanem gyakorlatias. Az üdvösségre jutásnak ugyanis elsősorban egészen konkrét feltételei vannak, Isten a szeretet jócselekedeteit kéri majd tőlünk számon. Nem múlhat el életünkben egyetlen nap sem, hogy ne tennénk valakivel valamilyen jót. Nem elégedhetünk meg tehát Isten szavának hallgatásával, hanem azt meg is kell valósítanunk életünkben. Nem elégedhetünk meg azzal, ha szívünkben részvétet érzünk valaki iránt, hanem vigasztaló szavakkal kell segítenünk őt. Nem elégséges az sem, ha szánalommal nézzük mások nyomorát, hanem az irgalmasság jócselekedetét kell végeznünk velük, hogy legalább egy picivel jobbra forduljon sorsuk. A szóban kifejezett szeretethez a gyakorlatban megtett jócselekedeteknek kell kapcsolódnia. A keresztény bölcsesség és okosság tehát egészen gyakorlatias. Cselekszik, mert tudja, hogy a végső ítéletkor erről kell majd számot adnia.

És itt jön elő az örök élet, az üdvösség szempontja, amelyről a szentek, így a ma ünnepelt Szent Margit, soha nem feledkeztek el. Lemondott a királyi méltóságról, hogy Istent szolgálhassa. Lemondott a királyi koronáról, hogy elnyerhesse a mennyei koronát. Szent Margit önfelajánlása és életáldozata Istennek tetsző volt.

Én mit teszek földi hazámért? És mit teszek Isten országáért?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.” Mk 2,23-28

Elmélkedés

Jézus korában szigorú törvények védték a szombati pihenőnapot, amelyen tulajdonképpen semmiféle munkát nem szabadott végezni. Sok esetben nem lehetett éles határt húzni a vallási és a társadalmi, közösségi életre vonatkozó szabályok között. A közösségi élet alapelvei ugyanis abból erednek, hogy a zsidó társadalom vallásos, azaz hisz abban, hogy Isten ott él közöttük. Isten jelen van a nép mindennapjaiban, cselekedetei megmutatkoznak a történelmi eseményekben, jelen van a szertartásokban és a törvényekben is. A vallás megélésének és az Istenhez való hűségnek a jele a törvények pontos megtartásában is megmutatkozik. Ebből a szempontból érthető a mai evangéliumban szereplő farizeusok álláspontja: azzal, hogy letépik a kalászokat és megeszik a búzaszemeket, Jézus tanítványai munkát végeznek, megsértik a szombati nyugalmat, és Mesterük magatartása is kifogásolható, mert nem figyelmezteti őket.

Jézus nem megveti a mózesi törvényeket és nem arra bíztat, hogy tanítványai, követői vegyék azt semmibe. Ő nagyon világosan rámutat arra, hogy mi a törvények eredeti értelme és lényege. Emellett azzal a joggal lép fel, hogy meghirdesse a szeretet törvényének elsőbbségét. Az ő új törvényében minden emberi értéket, a hűséget, az őszinteséget, az alázatot, a szolgálatot, az engedelmességet a szeretet hatja át.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te azért hívtad meg egykor tanítványaidat, hogy a te tanúid legyenek. Tanúskodjanak arról, amit tanítottál és cselekedtél. Ők megismerték a te életedet, veled éltek, s látták találkozásaidat az emberekkel. Te arra hívsz bennünket, hogy megismerjünk téged és tanításodat, és legyünk tanúid a világban. Tőled kapott küldetésünk mindenkihez szól, örömhíredből senki nem lehet kizárva, irgalmad mindenki felé kiárad. Taníts minket arra, hogy engedelmes szolgáid legyünk, akik művedet alázattal folytatjuk annak érdekében, hogy Isten országa szüntelenül növekedjen.

Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.” Mk 2,18-22

Elmélkedés

Alighogy megkezdődik Jézus nyilvános működése, máris megjelenik egyesek nemtetszése. Most még úgy tűnik, hogy csupán a különféle tanítványi csoportok közötti rivalizálásról van szó, de hamar ki fog derülni, hogy ennek mélyebb oka van és elszaporodnak a viták. A farizeusok tanítványai a mózesi törvények közé tartozó böjtölés megtartását kérik számon Jézustól.

A kérdésre válaszolva Jézus egyértelmű utalást tesz arra, hogy a mózesi törvények időszaka lejárt, s az ő fellépésével új korszak kezdődött az emberiség történelmében, az üdvtörténetben. A régi törvények helyébe újak lépnek. A téma, tudniillik a törvények megtartása később is vissza fog térni. Jézus világossá teszi, hogy nem eltörölni vagy megszüntetni akarja ezeket a törvényeket, hanem tökéletessé tenni. A törvények ugyanis jók, hiszen Isten adta őket, s ezek szabályozták évszázadokon keresztül a választott nép kapcsolatát Istennel, valamint az emberi viszonyokat. Idővel azonban az eredeti isteni szándék háttérbe szorult, s elveszett a szeretet és az igazságosság. Új törvényével Jézus ezeket szeretné helyreállítani. Jézus új törvényének alapja a szeretet, amelyet Isten minden ember szívébe írt. A mi Urunk nem csupán szavaival tanít a szeretet mibenlétéről és fontosságáról, hanem a szeretet gyakorlása mintaképeként önmagát állítja elénk. A szeretet mércéje maga Jézus Krisztus.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség lelkületét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nélküled semmi vagyok, önmagamtól semmire sem jutok. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Abban az időben: Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Jn 1,29-34

Elmélkedés

Ő az Isten Fia

Az elmúlt vasárnap a mennyei Atya tanúskodásáról hallottunk az evangéliumban, amikor Jézus megkeresztelkedésekor ezt mondta: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (Mt 3,17), ma pedig Keresztelő Szent János Jézusról tett tanúságtételét olvassuk. A Jézus megkeresztelkedése utáni napon János a népnek a következőket mondja: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad.”

Nyilvános működésének három esztendeje alatt mindig Jézussal van a Szentlélek. Megkeresztelkedése után Jézus a Lélek indítására a pusztába ment (vö. Mt 4,1; Mk 1,12; Lk 4,1), ahol kísértést szenvedett. Megkísértése után „a Lélek erejében visszatért Galileába” (Lk 4,14) és elkezdi hirdetni tanítását. Tanító útjának mindjárt a kezdetén elment Názáret városába, ahol a szombati istentiszteleten a következő részt olvassa fel: „Az Úr Lelke van rajtam” (Lk 4,18). Ezzel a bizonyossággal kezdi meg igehirdető útját. Érdekes, hogy a Jézusban jelenlévő és működő Szentlelket nem az emberek veszik észre elsőként, hanem az emberekben lakó gonosz lelkek. E rossz lelkek előbb felismerik, hogy Jézus az Isten Fia, de a benne lévő erőnek nem képesek ellenállni, s Jézus parancsára elhagyják az embereket. Nem csak az ördögűzéseket, hanem minden más csodáját is a Szentlélek erejével teszi a mi Urunk, az utolsó vacsorán pedig ígéretet tesz apostolainak, hogy távozása után elküldi majd számukra a vigasztaló Szentlelket.

János tanúságtételének egy másik kijelentését is érdemes jobban átgondolnunk. Így fejezi be Jézusról szóló beszédét: „Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Az evangéliumokban nem olvasunk arról, hogy Jézus önmagát Isten Fiának nevezte volna, az viszont előfordul, hogy mások nevezik őt annak, s ebben a sort Keresztelő János nyitja meg. Nézzünk csak meg a Szentírásban néhány helyet, ahol Jézusra vonatkozóan az Isten Fia megnevezéssel találkozunk. Első pillanatban talán arra gondolunk, hogy az emberek akkor tesznek ilyen kijelentést, amikor megtapasztalják Jézus isteni hatalmát, azaz csodákat tesz, meggyógyítja a betegeket. Valójában azonban egyetlen csodás gyógyítás esetében sem történik így. Egyetlen csodánál, a háborgó tenger elcsendesítésénél találkozunk ezzel, de ez nem gyógyító, hanem természeti csoda. Ennél a jelenetnél éjszaka a vízen járva közeledik Jézus a hánykolódó bárkában félelemtől rettegő apostolokhoz. Péter elindul felé a vízen, de süllyedni kezd, Jézus ekkor megmenti őt. Amikor mindketten beszálltak a bárkába, elállt a szélvihar, majd pedig „akik a bárkában voltak, leborultak előtte és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy!” (Mt 14,34).

Egy alkalommal Jézus kérdésére válaszolva és mintegy a többi apostol nevében is szólva Péter kijelenti: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16). Jézus színeváltozásakor az Atya szava hallatszik az égből: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” (Mk 9,7). Érdemes megemlítenünk továbbá a római katonatiszt vallomását, aki a Golgota hegyén Jézus kereszthalálát látva kijelentette: „Ez az ember valóban Isten Fia volt” (Mk 15,39).

Az Isten Fia megnevezés Jézusnak a mennyei Atyával való kapcsolatát jelöli meg. Kettejük kapcsolatának alapja az engedelmesség, azaz Jézus mindig azt tanítja és teszi, amit az Atya kér tőle. Jézus az engedelmességben, küldetésének engedelmes teljesítésében mutatkozik Isten Fiának. Tanuljuk meg Jézustól ezt az engedelmességet, az Atya akaratának teljesítését, hogy méltók legyünk arra, hogy Isten gyermekei legyünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként élj és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk! Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad az igazságot kereső embereknek!

Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte. Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?” Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Mk 2,13-17

Elmélkedés

Miként a tegnapi evangéliumban a béna meggyógyítása esetén a csodás gyógyulás helyett a bűnbocsánat kapott nagyobb hangsúlyt, ugyanúgy a mai evangéliumban a vámos Máté meghívása csak kiindulópont ahhoz, hogy a bűnösökhöz közeledő Istent bemutassa az evangélista. Tegnap arról olvastunk, hogy a béna és bűnös embert viszik abba a házba, ahol az Úr tartózkodik, ma pedig arról, hogy Jézus lép be egy bűnös ember házába. Nem csak a bűnös és bűneit őszintén megbánó ember keresi Istent, hanem az irgalomban gazdag Isten is szüntelenül keresi az embereket, mint elveszett bárányokat vagy mint tékozló fiúkat. Annak tudata, hogy az irgalmas Isten keres minket, azt a reményt adja nekünk, hogy a végső szó nem a bűnökben való elmerülésé, hanem a megújulásé, amelyet Isten a kiengesztelődés szentsége, a szentgyónás által kínál fel nekünk. Isten megszólít minket, mert szívünk megtérését szeretné. Helytelen volna azt mondanunk, hogy Isten lelkiismeretfurdalást vagy bűntudatot akar ébreszteni bennünk, hanem inkább úgy kell fogalmaznunk, hogy Isten a szeretetet ébreszti fel, újítja meg bennünk, hogy nála keressük bűneink bocsánatát.

Amikor az Egyház hirdeti a bűnbánat fontosságát és az igehirdetők részéről elhangzik a bűnbánatra való felszólítás, akkor mindig gondoljunk arra, hogy ilyen módon az irgalmas Isten szólít meg bennünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg.

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?” Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!” Mk 2,1-12

Elmélkedés

A béna meggyógyításának csodája egy testi betegségtől való szabadulást ír le, de annál tovább is mutat. Jézus ugyanis azt mondja a meggyógyított embernek, hogy bűnei bocsánatot nyertek. Tehát nem csak a testét, hanem a lelkét is meggyógyította. A testi gyógyulás szinte csak a lelki gyógyulást igazolja és bizonyítja. Jézusnak hatalma van a test és a lélek betegségei felett. Bár nyilvános működése során számos beteget meggyógyított és az evangélium szerint nem ment el a testi bajban szenvedők mellett anélkül, hogy ne segített volna, mégis ennél fontosabb küldetésének az az eleme, hogy az embereket a bűntől akarja megszabadítani. Ha bűnbánatot tartunk, eltörli bűneinket, amelyek távol tartanak minket Istentől. Meggyógyítja lelkünket, hogy újra Istennel éljünk. A lelki egészség és tisztaság legyen legalább olyan fontos számunkra, mint a testi egészség!

A csoda ebben az esetben kettős hatású. Egyrészt az emberek többsége elcsodálkozott a történteken, és Istent dicsőítették érte. Másrészt az írástudók ellenállását váltja ki a csoda, akik nem a gyógyításon, hanem inkább Jézus szavain döbbennek meg, amit a bűnök megbocsátásáról mond. Az elfogadás és az elutasítás mindvégig megtapasztalható Jézus nyilvános működése során. A kérdés mindig az, hogy az emberek elfogadják-e azt, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte, aki az isteni irgalmasságról tesz tanúságot szavaival és tetteivel egyaránt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívemben is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.” Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. Mk 1,40-45

Elmélkedés

Az evangéliumban szereplő leprás bizonyára már hallott arról, hogy Jézus korábban másokkal milyen csodákat tett. Most az ő számára is elérkezett a lehetőség. Miért ne gyógyítaná meg őt is Jézus? Kérésével kifejezi hitét, hogy Jézus rendelkezik azzal az erővel, ami képes megszüntetni betegségét. „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem” – mondja Jézusnak. Igen, hiszek abban, hogy meg tudsz gyógyítani. Ezt a hitet jutalmazza meg Jézus a csodával, a gyógyulással.

Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben akkor érdemes Isten segítségéért imádkoznunk, ha valóban hiszünk abban, hogy ő képes rajtunk segíteni. Isten szavának és cselekedeteinek ereje van, amely képes megváltoztatni egy ember életét. Sokszor tapasztalhatjuk környezetünkben, hogy valakinek mennyire átalakul az élete, amikor megérinti őt egy komolyabb betegség. A korábbi életvitele teljesen megváltozik, és a környezetében élők is kénytelenek hozzászokni ehhez. Sokan ilyenkor jobban Isten felé fordulnak, mert úgy érzik, hogy egyedül ő segíthet. Mások sajnos még jobban elfordulnak Istentől, őt hibáztatják betegségükért.

A betegség a hit próbatétele. Egyeseket közelebb visz Istenhez, másokat eltávolít tőle. A hit nem azt jelenti, hogy választ kapunk a betegség és a szenvedés okára. Ez talán mindig Isten titka marad. A hit azt jelenti, hogy a betegséget és a szenvedést is elfogadjuk Istentől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem! Hálás szívvel köszönöm meg neked mindazt, amivel minden nap elhalmozol jóságodból. Köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Erősítsd meg bennem azt az elhatározást, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindennél jobban!

Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. (Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. Mk 1,29-39

Elmélkedés

Két jelenetet kapcsol össze a mai evangélium. Az első szűkebb, családias környezetben történik, a második már nagyobb nyilvánosság előtt. Péter anyósának meggyógyításakor csak néhányan lehettek jelen, de aztán kitágul a kör, s mindjárt azzal találkozunk, hogy mindenki Jézust keresi, sok-sok betegeket hoznak hozzá.

Az embereket lenyűgözte Jézus hatalommal teli tanítása és a csodás gyógyításai. Ne csodálkozzunk azon, hogy mindenki őt keresi, őt akarja hallgatni, és tőle várják a testi betegségtől való szabadulást. Jézus mégsem tartózkodik hosszabb ideig sehol, hanem tovább indul, hogy fáradhatatlanul végezze küldetését, amit az Atya bízott rá. Az üdvösség tanítása és a gyógyulások kegyelme ugyanis nem csupán egyeseknek szól, hanem mindenkinek. Hirdeti az evangéliumot a szegényeknek, akikkel a gazdagok nem törődnek, és meggyógyítja a kitaszított leprásokat, sántákat, vakokat és más betegségben szenvedőket, olyanokat, akiken senki más nem segít. Továbbá kiűzi a gonosz lelkeket, amelyre senki ember nem képes. Jézussal valóban Isten országának megvalósulása kezdődött el a földön. Ennek az országnak a tagjai vagyunk, mert az üdvösség örömhíre mindenkinek, nekünk is szól.

A két jelenetet az zárja, hogy Jézus visszavonul és imádkozik. Imájában az Atyához fordul, aki elküldte őt az igazság tanításával az emberekhez és akinek irgalmát jelenvalóvá teszi gyógyításaival.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is tehernek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. Mk 1,21-28

Elmélkedés

Jézus tanítani kezd, majd pedig meggyógyít egy tisztátalan lélektől megszállt embert. A tanítást és a gyógyítást az köti össze, hogy mindkettőben megnyilvánul Jézus szavának ereje. Olyan hatalommal, erővel beszél, amivel az emberek még nem találkoztak. A korabeli szokásnak megfelelően a tanítás feladata az írástudóké volt, akik jártasak voltak a vallási szövegekben. Ők ismerték a mózesi törvényeket és tanították az embereket azok megtartásának módjára. Jézust hallgatva azonnal feltűnik mindenkinek, hogy nem csak beszél, nem megtanult szöveget ismételget, nem jól ismert tanításokat sulykol, hanem egészen újszerűen tárja fel a törvények értelmét. Ez az élmény csodálkozást vált ki a hallgatóságból.

Csodálkozásukat csak fokozza, hogy Jézus szavainak megvalósító ereje van. Amit kimond, az megtörténik. Ha azt parancsolja az embert fogva tartó tisztátalan léleknek, hogy távozzon az emberből, akkor az engedelmeskedik neki. Olyan ez, mint a teremtő, isteni szó. A teremtéskor mindaz megvalósul, amit Isten kimond. Jézus esetében is pontosan ez történik, s ennek köszönhetően az emberek ámulatba esnek szavának erejétől. A csodák tehát Jézus szavának erejét igazolják.

Felfedezem-e Jézus szavának különleges erejét? Minek tulajdonítom ezt? Milyen hatással van rám az Úr szava?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt. Mk 1,14-20

Elmélkedés

A következő napokban Jézus nyilvános működését tárják elénk az evangéliumi szakaszok. Amikor elkezdi hirdetni az Isten országáról szóló örömhírt, azonnal tanítványokat gyűjt maga köré és közösséget hoz létre. Ahol Jézus megjelenik, s ahol elhangzik tanítása, ott rögtön közösség formálódik, melynek középpontja Jézus személye. Ő élteti e közösségeket s azok minden tagját.

Abban az időben az volt a szokás, hogy a tanítvány keresett magának egy mestert, egy kiváló tanítót, akihez csatlakozott, s akitől tanulni akart. Jézus esetében ez éppen fordítva történt. Ő választott magának olyan személyeket, akikről úgy gondolta, hogy jó tanítványai lehetnek: először két testvérpárt, Pétert és Andrást, valamint Jakabot és Jánost. Meghívásuknál észrevesszük, hogy nem hagy nekik gondolkodási időt. E halászok nem mérlegelnek, nem kérdeznek jövőbeli feladataikkal kapcsolatban semmit, hanem azonnal döntést hoznak. Jézus meghívó, megszólító szavának oly ereje van, ami azonnali követésre indítja őket.

Miként egykor meghívta az Úr a halászokat, ugyanúgy ma is hív embereket, akiket új feladattal szeretne megbízni. Ha meghalljuk hozzánk szóló szavát, ne késlekedjünk, hanem örömmel csatlakozzunk hozzá, s mi magunk is vigyük hozzá azokat, akik az igazságot keresik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a történelmi idő egy bizonyos pontján megszülettél és beléptél az emberek számára élettérként szolgáló teremtett világba, jelen voltál a világ kezdetekor, a teremtéskor is. Az ég és a föld, Isten teremtetlen és teremtett világa, láthatatlan és látható világa az idő egy pontján összeér. Isten végtelen hatalma a te gyermeki gyengeségedben láthatóvá vált, Isten végtelen szeretete emberközelségbe került. A mi csodálatunk immár nem csak a teremtett világnak és a Teremtőnek szól, hanem neked, az Isten Fiának is, aki emberré lettél, s aki születéseddel újjáteremted a világot és elhozod minden ember számára az újjászületés lehetőségét.

Abban az időben: Jézus elment Galileából a Jordán (folyó) mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék nála. János azonban tiltakozott: „Neked kellene megkeresztelned engem, és te jössz hozzám?” Jézus azonban így szólt: „Hagyd ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos.” Erre János engedett neki. Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” Mt 3,13-17

Elmélkedés

Isten gyermekei vagyunk

Jézus megkeresztelkedésének mai ünnepén arról hallottunk az evangéliumban, hogy az Úr beáll a bűnös emberek közé és odajárul Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék nála. Az esemény helyszíne a Jordán folyó. Jézusnak ugyan nem volt szüksége a bűnök eltörlésére, hiszen ő nem követett el bűnt soha, mégis beáll a bűnösök sorába, s ezzel a cselekedetével kifejezi, hogy aláveti magát a mennyei Atya akaratának. Az esemény egyrészt azért fontos, mert ezzel kezdődik majd el Jézus nyilvános működése, másrészt pedig a Szentháromság megnyilvánulása: miközben a Fiú megkeresztelkedik, leszáll rá galamb alakjában a Szentlélek, az égből pedig a mennyei Atya szózata hallatszik. Jézus eddigi élete egészen csendben telt. Az evangéliumok beszámolnak születéséről és az egyiptomi menekülésről, de gyermekkoráról hallgatnak. Az egyetlen esemény, ami ismert ebből az időből az, hogy egy zarándoklat alkalmával a 12 éves Jézus Jeruzsálemben marad, Mária és József napokig aggódva keresik, majd a templomban találják meg. A következő jelenet pedig már az, hogy a körülbelül harmincéves Jézus megkeresztelkedik. Nem tett még semmit a nép körében, nem tanította még az embereket. Nincsenek még tanítványai, s az emberek nem tudnak még róla semmit. Az eddig ismeretlen Jézus most a nagy nyilvánosság elé lép, s a mennyei Atya mutatja őt be a következőképpen: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!”

Jézus megkeresztelkedése két fontos eseményre mutat előre. Az egyik Jézus kereszthalála. Az Úr megkeresztelkedése és megváltó halála arról tanúskodik, hogy engedelmesen és alázatosan aláveti magát az Atya akaratának, s ezáltal Isten Fiának és szolgájának bizonyul. Jézus úgy gondol saját halálára, mint végső keresztelkedésre. „Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik!” (Lk 12,50). Itt értjük meg a keresztség és a kereszthalál kapcsolatát. Bár Jézus bűntelen volt, mégis megkeresztelkedett, élete végén pedig eltűrte, hogy a „bűnösök közé sorolják”, azaz vállalta a kereszthalált, ami a legnagyobb bűnözők büntetése volt. A megkeresztelkedéskor a vízből való felemelkedése utalás a feltámadásra, új életének kezdetére.

A másik esemény, amelyre előre mutat a keresztelkedés, a pünkösd, a Szentlélek eljövetelének napja. A megkereszteléskor galamb alakjában Jézusra leereszkedő Szentlélek pünkösdkor eltölti majd az apostolokat, s ez igazi lelki újjászületést jelent számukra. Lelki újjászületés volt ez az első pünkösd azon mintegy háromezer ember számára is, akik Péter apostol beszédét követően aznap megkeresztelkedtek (vö. ApCsel 2,41).

A mai ünnepen Jézus keresztségére és a mi keresztségünkre is emlékezünk. Mit üzen nekünk ez a nap? Egyrészt azt, hogy a keresztség által megszabadultunk a bűntől, lélekben megtisztultunk, azaz Jézussal meghaltunk és őbenne újjászülettünk. Másrészt azt, hogy megkeresztelkedésünktől fogva Isten gyermekei vagyunk, s arra kell törekednünk, hogy Isten kedvét lelje bennünk is, mint Jézusban. Harmadszor pedig: Krisztus Egyházának a tagjai vagyunk. Abban a pillanatban, amikor megkereszteltek minket, közösségre léptünk Krisztussal és az ő Egyházával. A keresztségkor kapott kegyelmet akkor tudjuk megőrizni magunkban, ha a bűnt elutasítva az életszentségre törekszünk, egész életünkkel Isten kedvében igyekszünk járni és megőrizzük egységünket Krisztus Egyházával. Ebben segítsen minket a Szentháromság, akinek nevére egykor megkereszteltek minket: az Atya és a Fiú és a Szentlélek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Bármit tettél földi életed folyamán, mindent az Atyával való egységben tettél, szüntelenül az Atya akaratát teljesítetted, és mindig a neki való engedelmesség indított a cselekvésre. Segíts minket, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, hogy keresztségünk óta a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy az Atya az ő szeretett gyermekeinek nevezzen minket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Urunk, te földi életed során mindig engedelmeskedtél Atyádnak. Taníts minket az alázatra és az engedelmességre!