Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 5 óra 39 perc

2024. március 26. – Nagykedd (Jn 13,21-33.36-38)

k, 2024/03/26 - 00:00
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt. Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Jn 13,21-33. 36-38 Jn 13,21-33.36-38

Elmélkedés

A mai evangélium már a nagycsütörtöki utolsó vacsora eseményét kezdi ismertetni. Jézus együtt van apostolaival. Az ünnepi étkezést, együttlétüket és beszélgetésüket, amely Jézus részéről már búcsúzás és búcsúbeszéd, nem zavarja meg gyógyulásra váró betegek vagy tanítására szomjazó emberek tolongása. A társaságban nincsenek idegenek, mindenki jól ismeri a többieket, hiszen mintegy három éve együtt vannak, a Mester és az ő tizenkét apostola.

Úgy gondolják, hogy ismerik egymást, de kiderül, hogy ez tévedés. Itt kerül előtérbe Júdás, akinek szándékáról egyedül Jézus tud, apostoltársai nem sejtenek semmit. Jézus tudja, hogy mire készül Júdás és azt is, hogy most jött el az idő. A hamarosan bekövetkező árulás szíve mélyéig megrendíti Jézust, aki kertelés nélkül kimondja: „egy közületek elárul engem.” Mivel nem nevezi meg név szerint, hogy melyik apostola, barátja lesz az áruló, kijelentése megdöbbenti a többi apostolt.

Biztosan nem ebben a pillanatban határozta el Júdás, hogy el fogja árulni Mesterét, hanem már jó ideje szövögette terveit. Nem tudhatjuk, hogy mikor kezdett szíve elfordulni az Úrtól, de most elérkezett a végső szakítás és szembefordulás ideje. A pillanat hangulatát János evangélista így foglalja össze: „éjszaka volt.” Ez a megjegyzés nem csak az esti időpontra vonatkozik, hanem sokkal inkább Júdás lelkiállapotára utal.

Milyen érzések vannak bennem Jézus iránt? Milyen érzéseket próbálok erősíteni iránta?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton. Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat! Bárcsak Péterrel együtt válaszolhatnánk: igen, Uram, tudod, hogy szeretlek! Bátoríts bennünket, hogy a te segítségeddel éltetői lehessünk családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak!

2024. március 25. – Nagyhétfő (Jn 12,1-11)

h, 2024/03/25 - 00:00
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban. Jn 12,1-11

Elmélkedés

Jézus szenvedéstörténetének elbeszélését János evangélista a betániai vacsora jelenetével kezdi, amely a jeruzsálemi bevonulás utáni napon történt. Az étkezés közben Mária drága olajjal keni meg Jézus lábát. Mária olyat tesz, ami messze felülmúlja a vendégszeretet szokásos formáit, megnyilvánulásait. Cselekedete Júdás rosszallását váltja ki, aki pazarlásnak tartja azt. Az Úr rögtön megvédi Máriát: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi.”

Jelképes cselekedetről van tehát szó. A megkenés előkészület Jézus temetésére. A húsvéti eseményeket jól ismerjük. A keresztről való levételt követően a húsvéti ünnep és a szombat beállta miatt nincs már idő arra, hogy az Úr holttestét a szokásoknak megfelelően bebalzsamozzák a temetés előtt. Utólag szeretnék ezt megtenni az asszonyok, ezért mennek húsvét hajnalban Jézus sírjához, de akkor már nem találják ott a holttestet, mert Jézus feltámadt. Ami tehát a temetéskor el fog maradni, azt Mária most, előzetesen megteszi, megkeni az Úr testét. Ő a hűséges tanítványok példája, aki kifejezi az Úr iránti szeretetét.

Mária Jézus baráti, Júdás pedig tanítványi köréhez tartozik, tehát mindketten közel állnak hozzá. Lelkületük azonban különböző. E két személy példája engem is választás elé állít. A nagylelkűséget vagy a szűkkeblűséget választom? Kitartok-e hűséggel, szeretettel az Úr mellett vagy árulója leszek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te szabadnak teremtettél bennünket, hogy mindig a magasba vonzzon minket a vágy és állandóan felfelé, az ég, a mennyország felé törekedjünk. A gonosz lélek, a sátán, foglyul ejt bennünket, bezár bűneink ketrecébe. A bűnök annyira megnyomorítják életünket és olyannyira földhözragadttá tesznek minket, hogy már szinte el is felejtjük, hogy hol van a mi igazi otthonunk. Ekkor küldöd el nekünk a megváltó Jézust, aki kihoz bennünket bűneink ketrecéből, felemel minket, újra megmutatja számunkra a magasságot, a fényt, Isten gyermekeinek szabad életterét. Belőle merítünk erőt, hogy visszatérjünk eredeti életünkbe, amit te készítesz nekünk, és újra az ég, a mennyország legyen a mi otthonunk.

2024. március 24. – Virágvasárnap (Mk 11,1-10)

v, 2024/03/24 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek, Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél Jézus előreküldte két tanítványát, és ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem ült. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki szólna, hogy mit tesztek, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége. Erre mindjárt elengedi.” El is mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a szamárcsikót. Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt válaszolták, amit az Úr mondott nekik, és erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz vezették. Ráterítették a köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra teregették köntösüket, mások meg a lombos faágakat, amelyeket a réten vágtak. Akik előtte jártak, és akik kísérték, így kiáltoztak: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!” Mk 11,1-10

Elmélkedés

A keresztút hitre nevel

Egyházunk hagyománya szerint a virágvasárnapi szentmise körmenettel kezdődik, amellyel Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. Ennek során olvassuk fel az Úr bevonulásáról szóló evangéliumi részletet, az evangélium helyén pedig a passió, azaz Jézus szenvedéstörténete hangzik el.

Szent Márk evangélista beszámolója szerint Jézus egy szamár hátán ülve érkezik Jeruzsálem városához. Jövetelével egyidőben zarándokok sokasága érkezhetett, hiszen közeledett a zsidók húsvéti ünnepe. Az emberek nem a városból jönnek elé, tehát nem az érkező fejedelemnek szóló fogadás ez, hanem mintegy bevezetik Jézust Jeruzsálembe. Az emberek spontán módon cselekszenek. Részükről nincs nyoma semmiféle előkészületnek vagy szervezkedésnek. Amint megpillantják Jézust, egyszerűen eszükbe jutnak a szamárháton érkező Messiásról szóló prófétai jövendölések s ennek hatására cselekszenek. Ruháikat leterítik az út porába Jézus elé, s ezzel kifejezik, hogy a Messiást tisztelik az érkező Jézusban. Szintén erre utalnak örvendező felkiáltásaik: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!” (Mk 11,10).

A bevonulással Jézus megérkezik végső céljához, küldetése beteljesítésének helyszínére. Ezt követően már csak egy rövid időre vonul vissza Betániába (vö. Mk 11,11). Többet már nem járja a városokat és falvakat, hogy tanítsa az embereket. Tanításának helye a következő napokban a templom lesz, az Atya háza, az Isten háza.

A nagyböjt idején bőségesen volt és van időnk arra, hogy Krisztus kereszthordozásáról elmélkedjünk. A keresztút-járás péntekenként, a virágvasárnapi és nagypénteki passió, a szenvedéstörténet többszöri elolvasása az evangéliumban mind-mind abban segítenek minket, hogy Krisztus sorsában felfedezzük saját sorsunkat. A keresztút, Jézus szenvedésének útja hitre nevel, hitre ébreszt bennünket. Mégpedig egészen más módon, mint a csodák és másképpen, mint a tanítás. Az evangéliumokban többször szerepel a megjegyzés, miszerint „sokan hittek Jézusban, mert látták a csodákat, amelyeket véghezvitt” és azzal is többször találkozunk, hogy Jézus szavában, tanításában az emberek felismerték az isteni igazságot, amely hitet ébresztett bennük. A keresztút másként nevel minket hitre. Itt Jézus nem tesz semmi emberfelettit, semmi természetfelettit, itt egészen emberi arcát mutatja felénk. Most nem történik semmi rendkívüli. Most csak az történik, ami egy megkínzott, meggyötört, keresztre szegezett emberrel történhet: meghal. És mégis ez a halál nem csupán a római századosban ébreszt hitet, hanem bennünk is. Igen, megszülethet bennünk a hit, ha a megfeszített Isten keresztje mellé nem csak odaképzeljük, hanem odaállítjuk a magunk keresztjét, megfeszített emberségünk keresztjét. A keresztútját járó ember tehát valóban a hit útját járja. Mindannyiunk élete keresztút, amelynek állomásai a hit újabb és újabb szintjét jelentik. Kereszt nélkül nem jutunk előbbre a hit útján. Kereszt nélkül nem jutunk előbbre, nem jutunk sehová.

A mai nappal elkezdődik a nagyhét, amely során nagycsütörtök este leülünk majd Jézus mellé az utolsó vacsora termében, s aztán meghív minket az Úr, hogy virrasszunk vele szenvedésének éjszakáján. Nagypénteken lélekben elkísérjük őt a Golgotára, ahol bűneinkért, megváltásunkért meghal a kereszten. Másnap, húsvét éjszakáján együtt ünnepeljük feltámadását, majd hajnalban sírjához indulunk. Ott hitünk jutalmaként már nem a halott Jézus testét fogjuk megtalálni, hanem találkozhatunk az élő, a feltámadt Krisztussal.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szent városba, Jeruzsálembe érkezve te már tudtad, hogy küldetésed hamarosan befejeződik. Tudtad, hogy szenvedés vár rád, hiszen erről többször is beszéltél tanítványaidnak. Mégsem menekültél el a szenvedések elől, mert teljesíteni akartad azt a feladatot, amit a mennyei Atya bízott rád. Így mutattad meg az engedelmesség végső jelét. Bár az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a gyűlölet irányítják, mi mégis mindezek mögött észrevesszük az Atya akaratát, aki életed feláldozását kérte. Urunk, elkísérünk szenvedésed útján, hogy kereszthordozásod és a kereszthalálod megértesse velünk Isten megváltó szándékát.

2024. március 23. – Szombat (Jn 11,45-57)

szo, 2024/03/23 - 00:00
Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt. Jn 11,45-57

Elmélkedés

Szent János evangélista részletesen beszámol írásában Lázár betegségének és halálának híréről, Jézus kis késlekedéséről és indulásáról, megérkezvén Betániába beszélgetéséről Mártával és Máriával, majd pedig Lázár feltámasztásáról (vö. Jn 11,1-44). A mai evangélium ennek következményeit mondja el. Úgy tűnik számunkra, hogy Lázár feltámasztása fordulópontot jelent Jézus ellenfelei számára. Mivel az eset hatására sokan hittek Jézusban, a vezetők elhatározták, hogy megölik. Tanítása és cselekedetei miatt eddig is fokozódott a feszültség Jézus és a vallási vezetők között, mostanra viszont „betelt náluk a pohár.” Eddig is próbálták már őt lehetetlenné tenni körülményes és vádaskodó kérdéseikkel, megvádolták már az ördöggel való szövetkezéssel, nehezményezték, hogy nem tartja tiszteletben és tanítványaival nem tartatja meg a mózesi törvényeket, most viszont új szintre emelkedik a vele való szembefordulás, a „Jézus-ügy” miatt összehívják a főtanácsot, amelynek tagjai döntést hoznak arról, hogy meg kell halnia. A törvényesség látszatának fenntartása érdekében rendeletet, elfogatóparancsot adnak ki ellene, hogy hivatalos tárgyalás keretében mondhassák majd ki a halálos ítéletet.

Azt is gondolhatnánk, hogy ettől kezdve az eseményeket végig Jézus ellenfelei irányítják. A hit szemével azonban az események mögött megláthatjuk a mennyei Atya üdvözítő szándékát, a megváltó isteni akaratot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!

2024. március 22. – Péntek (Jn 10,31-42)

p, 2024/03/22 - 00:00
Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban. Jn 10,31-42

Elmélkedés

A mai evangéliumi rész a zsidók és Jézus szembenállását mutatja be. Az indulatok valóban elszabadulnak, egyesek már köveket ragadnak, hogy halálra kövezzék Jézust, aki persze szavakkal igyekszik védeni magát. A jelenet érdekessége, hogy a vitázó felek elbeszélnek egymás mellett. Ennek az az oka, hogy a zsidók mindvégig Jézus szavaiba kötnek bele. Jelen esetben azt a kijelentését, hogy „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30), minősítik káromkodásnak. Jézus viszont végig saját cselekedeteire hivatkozik. Azt állítja, hogy az Atya tetteit viszi végbe, miként tanítása, ugyanúgy cselekedetei, csodái is az Atya irgalmasságát közvetítik az emberek felé.

A hit kettős értelme mutatkozik meg ebben a részben. Egyrészt azt jelenti, hogy hiszünk Jézusnak, hitelesnek tartjuk mindazt, amit mond, bizalommal elfogadjuk tanítását. Azért hiszünk neki, mert a mennyei Atya küldöttének tartjuk. Másrészt a hit azt jelenti, hogy elhisszük, amit az Úr önmagáról állít: egyedülálló kapcsolatban van az Atyával, ő az Atya Fia. Ezt senki ember nem mondhatja önmagáról Jézuson kívül. Az Atya és a Fiú egysége a két személy egymásban való léte. Ezt Jézus így fogalmazza meg: „az Atya énbennem van és én az Atyában.” Jelen helyen ugyan nincs utalás a harmadik isteni személyre, a Szentlélekre, de természetesen a Szentlélek is ennek az egységnek a részese. A Szentháromság szeretet-egységébe, szeretet-közösségébe kapunk mindannyian meghívást.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Köszönjük, hogy megmutattad, mit vársz tőlünk. Te többet kívánsz tőlünk, mint elődeinktől. Kemények a szavaid, de csak hálát adhatunk nagy bizalmadért, mert parancsaid értünk, és nem ellenünk szólnak. Előtted kedvesebb a megbocsátás az oltárra helyezett áldozatnál, az igaz szó az esküvésnél. Segíts csírájában elfojtani a rosszat, segíts nem elnézőnek lennünk magunkkal szemben! Kemény a szavad, de hiszem, hogy jobb nekem bármely tagomat elveszteni, saját akaratomról egészen lemondani, ha az akadályoz az örök élet felé!

2024. március 21. – Csütörtök (Jn 8,51-59)

cs, 2024/03/21 - 00:00
Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?” Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre felháborodtak: „Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból. Jn 8,51-59

Elmélkedés

Istentől kapott szabadságunknak köszönhetően képesek vagyunk arra, hogy elutasítsuk a bűnt, megszabaduljunk annak kényszerítő erejétől, és Isten szolgálatát válasszuk. Szabad és felelősségteljes választásunk következménye az, hogy az örök életben együtt lehetünk majd Istennel. Ezzel kapcsolatban teszi Jézus a következő kijelentést: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” Értelemszerűen az fogja Jézus tanítását megtartani, aki hisz benne és hisz abban, hogy ez a tanítás az örök életre vezet. Ehhez azonban hozzá kell tennünk azt, hogy a mi Urunk nem csak a szóbeli tanítás megvalósítását várja tőlünk, hanem az ő követését is, hiszen ő a vezetőnk az örök élet útján.

Jézus tanítása túlmutat a földi élet néhány évtizednyi keretein, kiszélesíti az idő távlatait, megnyitja számunkra az örökkévalóságot. Földi életünk lezárul a halál pillanatával, de ezután következik a feltámadás, amely révén Isten átvezet minket az örök életbe. Hitünknek egy újabb lényeges eleme tehát az, hogy higgyünk a feltámadásban. Krisztus megígéri, hogy akik a földön hisznek benne és vele élnek, azok részesedni fognak majd a feltámadásban is. A nagyböjti időszak az Úr feltámadásának húsvéti eseményéhez vezet, amely esemény megerősíti bennem az örök élet hitét és vágyát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetedből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.

2024. március 20. – Szerda (Jn 8,31-42)

sze, 2024/03/20 - 00:00
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.” Jn 8,31-42

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus kijelenti: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.” A jelenlévők nem értik szavait, nem értik, hogy milyen szolgaságról beszél. Ők csak arra a zsidó meggyőződésre tudnak gondolni a szolgasággal kapcsolatban, hogy Isten választott népe nem lehet senkinek, egyetlen más népnek sem a szolgája. A történelem persze erre több alkalommal rácáfolt, kénytelenek voltak eltűrni más népek fennhatóságát, Jézus korában például a rómaiakét. Az Úr viszont a bűnös életet nevezi szolgaságnak, rabságnak, ami méltatlan az emberhez.

Az üdvösség evangéliumának egyik legjelentősebb eleme, hogy Jézus azért jött el a világba, hogy megszabadítson minket a bűntől, kiszabadítson a bűn szolgaságából. Ő szabadságra hív minket, azaz arra, hogy szabadon döntsünk Isten ránk vonatkozó tervéről. A szabad döntés lehetőségét Krisztus kegyelme adja meg nekünk. Általa jutunk el Isten fiainak igazi, lelki szabadságára. Krisztusban olyan bensőséges kapcsolatba tudunk kerülni az Atyával, amelyet már nem bénít meg a félelem, a bűn vagy az önző emberi természet. Krisztus felszabadít minket, hogy bátran Atyánknak merjük szólítani Istent, felemeljük hozzá lelkünket, hiszen ő is ilyen félelem nélküli kapcsolatot szeretne velünk kialakítani és fenntartani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te küldetésed az volt, hogy tanítsd az embereket és csodáiddal megmutasd Isten irgalmát. Tanításod és csodáid, a te emberek iránti szeretetednek a jelei. Ugyanakkor az Atya iránti szeretetedet is megmutatod bennük, hiszen mindig neki engedelmeskedsz, az ő akaratát teljesíted. Segíts, hogy növekedjen bennem az emberek iránti szeretet és Isten felé is megmutassam szeretetem! Segíts minket, hogy szavaidban felismerjük az üdvösség örömhírét! Urunk, mutass nekünk utat az Atyához és vezess minket hozzá!

2024. március 19. – Kedd, Szent József, a boldogságos Szűz Mária jegyese (Mt 1,16.18-21.24a)

k, 2024/03/19 - 00:00
Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

Szent Józsefet, Mária jegyesét, Jézus nevelőapját ünnepeljük a mai napon, akiről nagyon keveset tudunk meg az evangéliumokból, csupán Jézus születésekor szerepel néhány alkalommal. Máté evangélista „igaz embernek” nevezi őt, ami arra utal, hogy vallásos ember volt, aki igyekezett a maga életében Isten törvényeit megvalósítani. Hitének, igaz életének egyik tanújele, hogy megérti azokat a látomásokat, amelyeket álmában kap, és azoknak megfelelően cselekszik. A mai evangéliumban is egy ilyen álomról, látomásról olvasunk, amelyből József megtudja Isten küldöttétől, az angyaltól, hogy jegyesének, Máriának a Szentlélek közreműködésének köszönhetően fog hamarosan gyermeke születni, és azt az utasítást kapja, hogy vegye feleségül Máriát. József pedig nem kételkedik abban, hogy az üzenet valóban Istentől származik, hanem megteszi, amit Isten kér tőle. Az éjszakai látomás során tehát nem csak a születendő gyermek származásával kapcsolatban kap útmutatást, hanem saját hivatását, feladatát is felismeri.

Nekünk is figyelnünk kell Isten küldötteire és üzeneteire. Nekünk is meg kell hallanunk, amikor ismerteti velünk szándékát és nekünk is készséggel kell azt teljesítenünk. Életünk boldogságát akkor fogjuk megtalálni, ha a magunk elképzelései helyett Isten akaratát valósítjuk meg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért! Uram, te légy bennem a szeretet!

2024. március 18. – Hétfő (Jn 8,1-11)

h, 2024/03/18 - 00:00
Abban az időben: Jézus kiment az Olajfák hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” Jn 8,1-11

Elmélkedés

A házasságtörő asszony történetében csodálatosan megnyilvánul az isteni irgalmasság és megbocsátás. Ezt a szempontot figyelembe véve úgy érezzük, hogy jobb helye volna Szent Lukács írásában, amely a négy evangélium közül elsősorban Jézus példabeszédei alapján a leggazdagabban fejti ki az irgalmasság témáját. János evangélista gondolatmenetébe más szempontból illeszkedik az esemény. Ő azt akarja bemutatni, hogyan formálódik idővel a Jézussal szembeni ellenállás. Az előzményekben és az eset utáni történésekben arról van szó, hogy a farizeusok és az írástudók bele akarnak kötni Jézus tanításába. A viták általában megmaradnak elméleti szinten, a házasságtörő asszony esete azonban kivétel. A farizeusok és az írástudók feltehettek volna egy kérdést azzal kapcsolatban, hogy mi az eljárás egy olyan esetben, amikor valakit hűtlenségen érnek. Ők azonban továbbmennek, odacipelnek Jézus lábaihoz egy asszonyt, aki ellen házasságtörés a vád, és ítéletet várnak tőle. Az elméleti kérdés azonnal gyakorlativá válik, s Jézus válasza nem csupán elméleti felelet lesz, hanem döntés egy ember sorsáról, életéről vagy haláláról.

A történet Jézus bátorításával fejeződik be: „Menj, de többé ne vétkezzél!” Az irgalom új lehetőséget ad. Amikor megbocsátok embertársamnak, új lehetőséget adok neki. Amikor Isten megbocsát nekem, akkor új lehetőséget kapok tőle.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk! Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

2024. március 17. – Nagyböjt 5. vasárnapja (Jn 12,20-33)

v, 2024/03/17 - 00:00
Abban az időben azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. Jn 12,20-33

Elmélkedés

Látni szeretnénk Jézust!

Nagyböjt 5. vasárnapján lélekben mi is odaállunk az evangéliumban szereplő görögök közé, akik elzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy részt vegyenek a húsvéti ünnepeken, és a mi szívünkben is megfogalmazódik a vágy: „Látni szeretnénk Jézust!” (Jn 12,21).

Az Isten-látás vágya nem előzmények nélküli a Szentírásban. Az ember nem elégszik meg azzal, hogy hallja Isten szavát és megcsodálhatja Isten művét a teremtett világban. Ennél többre vágyik, látni akarja az Istent, ez a vágy azonban nem mindig teljesül. Istent csak az láthatja, akinek megmutatja magát. A rejtőző Isten felismeréséhez hitre van szükség.

Az ószövetségi idők rejtőző Istenéhez képest az újszövetség hallatlan újdonsága az, hogy Jézusban láthatóvá vált az Isten. Születése, e világra érkezése olyan dolog, amit korábban ember soha nem látott, s amely békével tölti el az embert. A templomi bemutatáskor az öreg Simeon lelke megnyugszik, mert szemei meglátták az üdvösséget hozó Gyermeket (vö. Lk 2,30). A korábbi időkben sok próféta és sok igaz ember szerette volna látni a Megváltót, de nem láthatták. Akik viszont most hittel tekintenek rá, azok meglátják benne a Megváltót. Mindennek fényében már másként olvassuk és értelmezzük Jézus azon csodáit, amikor vakokat gyógyít meg, visszaadván nekik a szemük világát. E csodáknál ugyanis nem csak a testi betegség megszüntetéséről van szó, hanem a lelki szemek felnyitásáról is. S itt értjük meg azt is, hogy Jézus miért nevezi vak vezetőknek azokat, akik nem látják meg benne az Isten küldöttét.

Mennyire él bennünk az Isten látásának vágya? Vajon az egykori görög zarándokokhoz hasonlóan feltör-e szívünk mélyéből a vágy, hogy lássuk Jézust? Szeretnénk-e látni őt? Akarjuk-e őt nézni? Szeretnénk-e szemlélni arcát? S vajon megváltozik-e a szemlélés révén gondolkodásunk és életünk?

Biztosak lehetünk benne, hogy a görögök nem csupán kíváncsiságból akarnak Jézussal találkozni. A vallásos meggyőződés vezeti őket abban, hogy „Istent imádva” részt vegyenek a vallási ünnepen, és a vallásos buzgóság indítja őket arra is, hogy Jézust keressék. Amíg a zsidók közül sokan ellenségesen viselkednek Jézussal szemben, úgy tűnik, hogy ezek a görög hívők, hittel és jóakarattal keresik őt. János evangélista ezt követően semmit sem ír arról, hogyan is zajlott le a találkozás, mert a történet megemlítésével feltehetően az lehetett a szándéka, hogy bemutassa a Jézusban hívők és a hitetlenek magatartását.

Nekünk is be kell állnunk valamelyik csoportba. Ha Jézus mellé szeretnénk állni, akkor ne csupán a kíváncsiság vezessen minket! De arra sincs most szükség, hogy nagy szóval, hangos esküvel megfogadjuk, hogy mi sosem fogjuk elhagyni vagy megtagadni Urunkat. Elegendő, ha ez a nagyon egyszerű vágy ott van a szívünk mélyén, és őszinte hittel tudjuk kimondani, hogy látni szeretnénk Jézust. Találkozni szeretnénk vele, hallgatni akarjuk őt, követni akarjuk őt a szenvedések útján is, hiszen a keresztút nemsokára elkezdődik számára. Ezt az utat, a szenvedések útját nem tudjuk kikerülni az életünkben. Nem tehetjük meg azt, hogy néhány napra „szabadságra megyünk”, amíg lezajlik Jézus elfogása, halálra ítélése, keresztútja és halála, és csak húsvét után találkozunk majd újra a feltámad Jézussal. Aki Krisztust szeretné látni és őt akarja követni az életben, annak vele együtt végig kell járnia a keresztutat.

A nagyböjti időszak lehetőséget ad nekünk, hogy Urunk szenvedését, kereszthordozását és halálát szemlélve felkészüljünk arra, hogy húsvétkor láthassuk majd és hittel felismerhessük a Feltámadottat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Látni szeretnénk téged. Hallgatni szeretnénk tanításod, amely az örök életre vezet. Követni szeretnénk téged, mert egyedül az általad mutatott úton juthatunk el a mennyei Atyához. A nagyböjti idő lehetőséget ad számunkra, hogy melléd állva felvegyük mi is a keresztet. A keresztet, amely az isteni szeretet jele. Ez az időszak alkalom arra, hogy megismerjük Isten szeretetét és alakítsuk látásmódunkat. Urunk, segíts, hogy felismerjünk téged minden embertársunkban, különösen a szenvedőkben!

2024. március 16. – Szombat (Jn 7,40-53)

szo, 2024/03/16 - 00:00
Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért. Jn 7,40-53

Elmélkedés

A Sátoros-ünnep utolsó napján történt eseményeket olvassuk a mai evangéliumban. A főpapok és a farizeusok miután értesültek arról, hogy Jézus nyilvánosan tanít a templomban, szolgákat küldenek, hogy fogják el és vezessék a főtanács elé. János evangélista kiemeli, hogy a tanítást hallgatók körében megoszlás keletkezik, egyesek prófétának és Messiásnak nevezik Jézust, mások viszont ismételten földi származásáról beszélnek. Ez utóbbiak tehát tudják, hogy Jézus a galileai Názáretből származik, de onnan nem jöhet a Messiás. Betlehemi születéséről viszont nem tudnak.

A zsidó főtanácsban szintén megosztottság mutatkozik. Nincs egyetértés abban, hogy mit tegyenek Jézussal. Nikodémus megszólalása érdekes helyzetet teremt. Jézus személyével kapcsolatban is a törvény megtartását szorgalmazza azoknak, akik amúgy éppen arról voltak ismertek, hogy a legaprólékosabban ragaszkodtak a törvények pontos megtartásához, most viszont, amikor távollétében és kihallgatása nélkül ítéletet mondanak Jézusról, könnyen átlépik a törvényesség határát.

A kérdés, hogy honnan származik Jézus, továbbra is nyitott marad. A főtanács tagjainak szándéka, hogy mit tegyenek Jézussal, még nem végérvényes. Még nincs döntés, nem hoznak határozatot, hanem megmaradnak bizonytalanságukban.

Az én számomra pedig továbbra is ugyanaz a kérdés: Hiszem-e, hogy Jézus a Messiás, ő a Megváltóm?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

2024. március 15. – Péntek (Jn 7,1-2.10.25-30)

p, 2024/03/15 - 00:00
A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája. Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

Az evangéliumokban többször találkozunk azzal, hogy a vallási vezetők, az írástudók és a farizeusok Jézus ellen fordulnak, vitába szállnak vele, megkérdőjelezik hatalmának eredetét. A szembenállásuk az idő múlásával fokozódik, lassan megérlelődik bennük az a gondolat, hogy Jézusnak vesznie kell. Tanításával és törvényértelmezésével meglátásuk szerint zavart okoz a nép körében, és persze saját hatalmukat és tekintélyüket is féltik, bár ezt érthető módon nem hangoztatják. Haragjuk és gyűlöletük egyre nagyobb, gyilkos szándékukról Jézusnak is, a népnek is tudomása van. János evangélista ennél a résznél az mondja, hogy a kenyérszaporítás után mondott beszéd, amely az élő kenyérről, az Úr testéről, mint az örök élet táplálékáról szólt, váltotta ki a gyilkos szándékot, de jól tudjuk, hogy nem csupán ez van a háttérben.

A mai evangélium szerint az ellene irányuló gyűlölet miatt Jézus titokban megy Jeruzsálembe, hogy részt vegyen a Sátoros-ünnepen. Nem félt, hiszen akkor nem is ment volna a városba, főként nem mutatkozott volna a templomban. Az ellene irányuló fenyegetés nem akadályozza meg őt abban, hogy küldetését teljesítse, továbbra is megjelenik a templomban és tanítja az embereket. Nyíltan beszél arról, hogy ő az Isten küldötte, s aki nem hisz ebben, az magát az Atyát utasítja el.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! A nagyböjt a bűnbánat ideje, amely a megváltás titkának, a te Fiad, Jézus Krisztus szenvedésének és feltámadásának ünnepére készít fel minket. A megtérés elmélyít minket a jó megismerésében és elmélyíti bennünk azt a tudatot, hogy bűnösök vagyunk, de ez nem jelenti vesztünket, hiszen te, a mi irgalmas Istenünk megbocsátasz nekünk. A bűntől te szabadítasz meg minket. Rálépünk a bűnbánat útjára és alázattal tesszük meg azon a hozzád vezető lépéseket. Észrevesszük, hogy a bűn sötétségén túl felragyog a kegyelem világossága, melyet Krisztus, a Megváltó ad nekünk. Segíts, hogy szívünkben őszinte bűnbánat ébredjen és tudjunk mindenkinek megbocsátani!

2024. március 14. – Csütörtök (Jn 5,31-47)

cs, 2024/03/14 - 00:00
Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?” Jn 5,31-47

Elmélkedés

A mennyei Atya és a Fiúisten, Jézus Krisztus kapcsolatának mélységére rávilágítanak azok az evangéliumi helyek, amelyekben az Atya tanúságtétele hangzik el az ő Fiáról. Egy ilyen jelenet Jézus megkeresztelkedése. Amikor Keresztelő János megkereszteli és felemelkedik a vízből, az égből hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 4,17). Egy másik alkalom az Úr színeváltozásának eseménye, amelyet nagyböjt 2. vasárnapján olvastunk. Ekkor így hangzik az Atya tanúságtétele: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” (Mk 9,7).

Az Atya tanúságtételei mellett Jézus cselekedetei is azt igazolják, hogy ő valóban az Isten Fia. Ha nem volna Isten, akkor nem volna képes csodákat tenni. Mind a szóbeli tanúságtételek, mind a csodák megerősítik hitünket. Egyedül Jézus tanítása vezet el minket az üdvösségre. Azzal a készséggel érdemes hallgatnunk vagy olvasnunk Jézus szavát, hogy felismerjük azt, ami ránk vonatkozik és meg is tegyük azt az örök élet elnyerése érdekében. A nagyböjt olyan időszak számunkra, amikor felébred bennünk Jézus jobb, teljesebb megismerésének vágya. Ő pedig az Atyára és az ő felénk áradó szeretetére irányítja figyelmünket, s amikor ezt a szeretetet megérezzük, akkor felébred bennünk az Isten iránti szeretet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

2024. március 13. – Szerda (Jn 5,17-30)

sze, 2024/03/13 - 00:00
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.” Jn 5,17-30

Elmélkedés

A Beteszda-fürdőben történt gyógyítás után János evangélista folytatja annak bemutatását, hogy a zsidó vallási vezetők miért fordulnak szembe Jézussal. A gyógyítás szombaton történt, ami a farizeusok szemében bűnös dolog, mert Jézus megszegte a szombati nyugalomra vonatkozó törvényt. Ezt követően Jézus kijelentése tovább fokozza az indulatokat. Azt állítja ugyanis, hogy a harmincnyolc éve béna ember gyógyulása az ő Atyjának köszönhető, azaz Istennek, aki szüntelenül, még szombaton is munkálkodik, kiárasztja irgalmát az emberekre. A mindenható Istent tehát az Atyjának nevezi Jézus, amit mi hittel elfogadunk, de ennek elfogadása az egykori zsidó emberek számára nem volt könnyű. Ők úgy értelmezték a kijelentést, hogy Jézus Istenné teszi magát, Istennek tartja magát, amit egyetlen ember sem mondhat. Aki ilyet állít, az istenkáromlást követ el és a törvény szerint halálbüntetést érdemel.

A párbeszédből kibontakozik az a lényeges tanítás, ami az Egyház hitének része és a keresztény ember hitének tartalma Jézus személyéről: ő a mennyei Atya Fia, aki szeretetegységben és cselekvési egységben van az Atyával. Jézus nem tesz semmit önmagától, hanem csak azt teszi, amit az Atya kíván tőle. Engedelmessége példa mindannyiunk számára. Csak akkor nevezhetjük magunkat követőjének és tanítványának, ha hozzá hasonlóan, engedelmesen szolgáljuk a mennyei Atyát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

2024. március 12. – Kedd (Jn 5,1-16)

k, 2024/03/12 - 00:00
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte. Jn 5,1-16

Elmélkedés

Jézus nem véletlenül tévedt a Beteszda-fürdő környékére, hanem szándékosan ment oda, hogy találkozzon a betegekkel. Az evangéliumokban több helyen találkozunk azzal, hogy Jézushoz viszik a betegeket, vagy ha járóképesek, akkor ők maguk mennek hozzá, és ő meggyógyítja őket. Olyan is előfordul, hogy Jézus megy el a beteg személy házába, az ilyen eseteket megelőzi egy erre vonatkozó kifejezett kérés.

A mai evangéliumi részben nem kéri senki Jézustól, hogy keressen fel egy beteget, mégis ő megy a betegek közé. A fürdőben egy olyan emberrel kezd el beszélgetni, aki harmincnyolc esztendeje beteg, talán ő van a legnyomorúságosabb helyzetben. Bizonyára az sem véletlen, hogy éppen őt veszi észre az Úr és neki segít. A fürdőben minden beteg a vízre figyel, annak megmozdulására vár. Nem kell itt természeti csodára gondolni, hanem csupán arra, hogy egy föld alatti forrásból időnként víz tör fel. A hiedelem szerint, aki először lép a megmozduló vízbe, az meggyógyul.

A béna ember is harmincnyolc évig figyelt a vízre, de most nem a vizet nézi, ezért egyedül ő veszi észre Jézust. A többiek továbbra is a vizet nézik, onnan remélik a gyógyulást. A béna pedig Jézus szavára meggyógyul.

Honnan, kitől várom a gyógyulást? Kitől várom a lelki megtisztulást, bűneim bocsánatát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! A bűnöktől való szabadulás és a lelki megtisztulás lehetőségét te mindenkinek felkínálod és örömmel bocsátasz meg nekünk. Küldötteid által figyelmeztetsz, ha letérünk az igaz élet útjáról. Az idők teljességében pedig elküldted Fiadat, aki önfeláldozásával, szenvedésével és halálával megszerezte számunkra a megváltást, a veled való kiengesztelődést. Az Úr mennybemenetele után kiárasztottad a Szentlelket a bűnök bocsánatára. Önmagunkat nem tudjuk felmenteni a bűn alól, hanem te törlöd el azokat. Add meg nekünk bűneink bocsánatát és a lelki megtisztulást!

2024. március 11. – Hétfő (Jn 4,43-54)

h, 2024/03/11 - 00:00
Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt. Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.” Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után). Jn 4,43-54

Elmélkedés

Az evangéliumok Jézus működésének kezdetétől fogva bemutatják azokat, akik kételkedve figyelik tevékenységét. A vallási élet irányítói, a farizeusok és az írástudók az első pillanattól kezdve gyanakvással hallgatják tanítását, amely valóban újszerűen tárja fel Isten országának titkát. Még nagyobb figyelemmel és gyanakvással hallgatják azokat a tanításait, amelyek a törvények helyes értelmezésével és megtartásával kapcsolatosak. Nehezményezik például azt, hogy szombaton is gyógyít, azaz munkát végez és ezzel megszegi a nyugalomra vonatkozó előírásokat. Később kérdéseket tesznek fel neki az adófizetéssel, a házassággal vagy a parancsokkal kapcsolatban. Ezekben a helyzetekben bölcs feleleteivel Jézus tanúságot tesz arról, hogy jól ismeri a mózesi törvényt, de azok szószerinti értelmezése helyett azt ajánlja, hogy az eredeti isteni szándékot kell feltárni és figyelembe venni.

A farizeusok és írástudók kötekedő megnyilvánulásaival ellentétben a nép lelkesen hallgatja őt, mert szavaiban, tanításában felismerik Isten igazságát, azt az igazságot, amely felszabadító örömhír mindenki számára: Isten irgalmas, jóságát mindenki megtapasztalhatja.

A királyi tisztviselő kérése azért teljesül, mert „hitt az úr szavában.” Én hiszek-e Jézus szavában? Hiszem-e, hogy az ő tanítása vezet az üdvösségre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik! Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

2024. március 10. – Nagyböjt 4. vasárnapja (Jn 3,14-21)

v, 2024/03/10 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.” Jn 3,14-21

Elmélkedés

Megtérés és üdvösség

Nagyböjt 4. vasárnapját az öröm vasárnapjának nevezzük. A szentmise kezdőéneke örvendezésre szólít: „Örvendezz, Isten népe! Gyűljetek össze mind, akiknek kedves az Úr ügye. Szívből örüljetek, akik azelőtt szomorkodtatok.” Hogyan illik az örvendezés a böjtöléshez és a bűnbánattartáshoz?

Tévedés, hogy az öröm és az örvendezés idegen a keresztény élettől és távol áll a keresztény embertől. Az örvendezésnek jogos helye van a hívők életében. Még ilyenkor, a böjti időszakban is helye van a megfelelő örvendezésnek. A böjt ugyanis nem látványos önsanyargatást jelent, amellyel farizeus módon mindenkinek a tudomására hozzuk, hogy mennyire komolyan vesszük a vallásosságunkat, hanem önfegyelmet jelent, amelynek az a célja, hogy jobban tudjunk Istenre figyelni. A bűnbánattartás nem céltalan önmarcangolás, nem a lelkiismeret furdalás felfokozása és nem is valamiféle bezárkózás önmagunk bűnös világába, hanem megnyílás Isten felé és végtelen irgalmának, szeretetének a felfedezése. Itt értjük örvendezésünk igazi okát: Isten szeret bennünket és irgalmas hozzánk. Nem azért akar rádöbbenteni bennünket bűneinkre, hogy a porba alázzon vagy a mélybe, a kárhozatra taszítson minket, hanem fel akar emelni bennünket abból a mélységből, ahová bűneink miatt jutottunk, el akarja törölni vétkeinket, vissza szeretne vezetni minket, az eltévedt bárányokat a vele való közösségbe. Isten azt szeretné, hogy örömmel a nyakunkba borulhasson és átölelhessen minket, amikor tékozló utunkról visszatérünk hozzá.

A mai vasárnap evangéliuma így fogalmazza meg ezt az isteni szándékot: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Íme, ez a mai nagyböjti vasárnap örömhíre! Isten nem akarja a vesztünket, nem akar elítélni senkit, hanem minden ember megtérését és üdvösségét szeretné. Nincs tehát okunk a félelemre, nem kell félnünk Istentől! Oly sok emberben él valamilyen félelem Istentől és a szentgyónástól. S ez talán azért van, mert azt hiszik, hogy bűneik miatt mindenképpen nagy büntetést fognak kapni. Ez legfeljebb akkor igaz, ha nem bánják meg! De ha valaki belátja, hogy eltávolodott Istentől, megsértette őt bűneivel és tiszta szívből megbánva a szentgyónásban megvallja azokat, akkor biztosan számíthat Isten megbocsátó irgalmára. Nem kell félni Istentől vagy a gyónástól, hiszen ő jóságos és irgalmas, és éppen az bizonyítja az ő szeretetét, hogy kész megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akar ránk örökké haragudni, elfelejti és eltörli vétkeinket. Nem büntetni akar, hanem új lehetőséget ad, hogy tiszta lappal folytassuk életünket.

A mai evangéliumban olvasott beszédet Nikodémusnak mondja Jézus. Ő egy zsidó írástudó volt, aki éjnek idején, titokban kereste fel őt, mert nem akarta, hogy társai tudjanak róla, de mégis meg akarta ismerni az igazságot és személyesen akarta Jézust hallgatni. Nem elégedett meg mások elbeszélésével, elmegy és beszélget az Úrral. János evangéliumából azonban a továbbiakban nem derül ki, hogy hisz-e és elfogadja-e mindazt, amit hall. Menjünk bátran Jézushoz! Forduljunk hozzá kérdéseinkkel! Vigyük hozzá bűneinket, hogy megbocsáthassa azokat! Nagyböjti találkozásaink és beszélgetéseink az Úrral vezessenek el minket a benne való hitre, s annak felismerésére, hogy kereszthalálával megszerezte számunkra a kiengesztelődést és az üdvösséget! Őáltala juthatunk el az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte, és Jézus Krisztus szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért.

2024. március 9. – Szombat (Lk 18,9-14)

szo, 2024/03/09 - 00:00
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.” Lk 18,9-14

Elmélkedés

A farizeusról és a vámosról szóló példabeszéd talán nem is egy kitalált történet, hanem olyan eset, amely Jézus korában bármelyik nap megtörténhetett. Egészen életszerű, hogy a jeruzsálemi templomba imádkozni járnak az emberek, köztük a farizeusok, akik a vallásosság példaképének tartották magukat, és a vámosok is, akiket foglalkozásuk miatt bűnösnek tartottak a farizeusok. Amit a farizeus elmond, az jóindulattal sem nevezhető szívből fakadó imádságnak, mert valójában öndicséret, dicsekvés Isten előtt. A vámos szavait joggal nevezzük imának, bűnbánó imának, hiszen alázattal megvallja Isten előtt bűnösségét és irgalmasságot kér.

A szereplőkben önmagunkat ismerhetjük fel. Be kell látnunk, hogy a farizeusi képmutatás bizony minket is sokszor megkísért. Úgy gondoljuk, hogy másoknál magasabb erkölcsi szinten állunk. Úgy gondoljuk, hogy Istennek tetsző az életünk, nincs súlyos bűnünk. Alapvetően elégedettek vagyunk vallásosságunkkal, legyen Isten is elégedett velünk!

Máskor beismerjük, hogy ez a gondolkodásmód helytelen, ráébredünk arra, hogy egyáltalán nem vagyunk tökéletesek és szentek. Felismerjük, hogy bűnösök vagyunk és készek vagyunk a javulás útjára lépni, s ehhez Istentől kérünk kegyelmi segítséget, miként a vámos is.

A nagyböjti időszak abban segít minket, hogy levessük a képmutatás jelmezét és felébresszük magunkban a bűnbánó lelkületet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

2024. március 8. – Péntek (Mk 12,28b-34)

p, 2024/03/08 - 00:00
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34

Elmélkedés

Az írástudók feladata, hogy a mózesi törvény előírásait értelmezzék és a törvény helyes megtartására tanítsák az embereket. A törvénymagyarázat azt jelenti, hogy konkrét élethelyzetekre alkalmazzák az isteni parancsokat. Ha a mindennapi életben az emberek között előfordult valamilyen vitás helyzet, akkor az írástudókhoz fordultak, akik olyan részeket kerestek a törvényben, amelyek megoldást adhattak a vitás ügyben. Jézus korában a különféle vallási csoportokhoz tartozó írástudók konkrét ügyek nélkül is vitáztak olykor arról, hogy bizonyos törvényi előírásoknak mi a helyes értelme.

A mai evangéliumi részben arról olvasunk, hogy egy ilyen vitába akarják bevonni Jézust. Bár Márk evangélista a kérdező írástudóval kapcsolatban nem említ ellenséges szándékot, mégsem mondhatjuk, hogy jóindulatú volt a kérdés, mert az előzményekben az írástudók először az adófizetéssel (vö. Mk 12,13-17), majd a feltámadással (vö. Mk 12,18-27) kapcsolatban tették próbára Jézust egy-egy vitában. A mostani kérdés arra irányul, hogy a törvények közül melyik a legfontosabb. Jézus válasza egyértelmű: a szeretetnél, amelyet egyaránt kell Isten felé és embertársaink felé gyakorolnunk, nincs fontosabb. A szeretet e kettős irányú parancsa minden más előírást felülmúl.

Megvalósítom-e ezt? Vajon valóban az a legfontosabb számomra, hogy szeressem Istent és embertársaimat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára! Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

2024. március 7. – Csütörtök (Lk 11,14-23)

cs, 2024/03/07 - 00:00
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.” Lk 11,14-23

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézusnak arról a csodájáról olvasunk, amikor egy néma emberből kiűzte a gonoszt, az ördögöt. A némaság ebben az esetben a gonosztól való megszállottságnak a jele. Az ördög megakadályozza, hogy az ember beszéljen, megértesse magát másokkal. Ezért a csoda eredményét az evangélista így foglalja össze: „a néma megszólalt.” A megszólalás tehát annak a jele és bizonyítéka, hogy a gonosz távozott az emberből, aki immár érthetően tud beszélni. Némasága korábban bezárta őt saját világába, korlátozta kapcsolattartási lehetőségeit, de ezeket az akadályokat az Úr csodája megszüntette.

A sikeres gyógyítás elgondolkodtatja az embereket, akikben felmerül a kérdés, hogy milyen hatalom birtokában képes Jézus ilyen gyógyításra? Egyesek azzal vádolják, hogy a gonosz lelkek fejedelmével szövetkezve cselekszik. A vád ellentmondásos, hiszen miért segítené a gonosz Jézust abban, hogy az ő hatalmát megtörje, befolyását csökkentse? A gonosz uralkodni akar az emberen, ártani akar neki, meg akarja őt téveszteni. Ezzel szemben Isten az ember javát, boldogságát és üdvösségét akarja.

A bűn és a gonosz elleni küzdelmünk nem hiábavaló. Isten a segítségünkre siet és kegyelmével megtöri felettünk a gonosz hatalmát, hogy őt tekinthessük életünk Urának és egyedül neki engedelmeskedjünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva