Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 4 óra 55 perc

2019. február 18. – Hétfő (Mk 8,11-13)

h, 2019/02/18 - 00:00
Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára. Mk 8,11-13

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás után rögtön megjelennek Jézus ellenfelei, a farizeusok és „égi jelet” követelnek tőle. Márk evangélista elbeszéléséből nem derül ki, hogy ott lehettek-e a csoda alkalmával vagy csak értesültek róla, mindenesetre felfigyelnek erre a különleges csodára. Érdeklődésük azzal magyarázható, hogy jól ismerték azt az elgondolást, miszerint az eljövendő Messiás, a Megváltó megismétli majd az ószövetségi idők manna-csodáját, amikor Mózes korában, a pusztai vándorlás idején Isten az égből hullott kenyérrel, mannával táplálta a választott népet. A farizeusok tehát felismerik a kenyérszaporításban a messiási jelet, de nehezükre esik elfogadni azt, hogy Jézus a Messiás, ezért újabb jelet, újabb bizonyítékot kérnek.

Márk evangélista próbának, egészen pontosan kísértésnek nevezi viselkedésüket, kérésüket. Ugyanez történik Jézus pusztai megkísértése alkalmával, amikor a sátán azt kéri az Úrtól, hogy a köveket változtassa kenyérré. Ő természetesen akkor is visszautasította a kísértőt és most is megtagadja a farizeusoknak a kérés teljesítését. Jézus lelki megrendülése minden bizonnyal annak szól, hogy a farizeusok, akik vallásosság példaképeinek tartották magukat, észre sem vették, hogy a gonosz lélek eszközül használja őket.

A magam elképzeléseit keresem vagy észreveszem Isten országának jeleit?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

2019. február 17. – Évközi 6. vasárnap (Lk 6,17. 20-26)

v, 2019/02/17 - 00:00
Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, és egy sík terepen megállt. Rengeteg tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tíruszi és szidóni tengermellékről. Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és megszólalt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat. Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.” Lk 6,17. 20-26

Elmélkedés

Lemondó lelkület

A boldogság Jézus által javasolt útjáról olvasunk a mai evangéliumban, amely út nem éppen annak felel meg, ahogyan a legtöbb ember elképzeli a boldogságot. Szegénynek lenni, éhezni és sírni, elviselni mások gyűlöletét és rágalmait, valóban ez volna a boldog élet titka? Vegyük komolyan az Úr szavait! Igen, a lemondások útja boldogsághoz vezet. Ezt az utat járta Krisztus is, aki nem kereste a kényelmes élet lehetőségét, hanem szolgálni akart. Nem hangoztatta az önmegvalósítást, hanem mindenben engedelmeskedett az Atyának, még az életéről is lemondott, az életét is feláldozta. Krisztus követése ugyanezt az életprogramot jelenti számunkra. Mondj le arról, ami neked tetszik, és tedd azt, ami másoknak válik javára! Mondj le arról, ami számodra előnyös, és tedd azt, ami mások épülésére szolgál! Mondj le a világ javairól és jócselekedeteiddel gyűjts mennyei kincseket! Mondj le saját elképzeléseidről, hogy belesimulj Isten akaratának teljesítésébe! Mondj le saját érdekeidről, hogy egészen szabaddá válj, kiüresedett legyél, hogy befogadhasd Istent! Mondj le a saját véleményed és a magad igazának hangoztatásáról, hogy az így keletkezett csendben befogadhasd Isten szavát! Mondj le az általad képzelt boldogság kergetéséről, hogy Isten tudjon téged boldoggá tenni azzal, hogy neked ajándékozza önmagát! Lám, minden lemondásból valami nagyobb jó származik, minden űrt és hiányt maga Isten fog betölteni az életedben.

Milyen jó volna, ha ez a lemondó és nagyobb jót befogadni kész lelkület volna életprogramunk, és ez határozná meg magatartásformáinkat, cselekedeteinket, embertársainkhoz és mindenekelőtt Istenhez való kapcsolatunkat. Milyen jó volna, ha ráébrednénk arra, hogy ez az emberi élet teljessége és minden más csak töredék, ami méltatlan az emberhez, akit Isten a saját hasonlatosságára teremtett és életszentségre hív. Milyen jó volna, ha vállalni tudnánk a lemondásokat, és kényszeres ragaszkodásaink nem válnának saját szabadságunk, boldogságunk, emberi kapcsolataink és végső soron lelkünk üdvösségének akadályává.

Miután megtanultuk, elsajátítottuk Krisztustól a lemondó lelkületet, lépjünk tovább annak gyakorlati megvalósításában! Ajánlok néhány példát, lehetőséget a mai napra és a következő hétre: Figyeljünk oda azokra, akikkel találkozunk, különösen a családtagjainkra, akikkel együtt élünk. Hallgassuk meg őket türelmesen, ne vágjunk a szavukba, ne mondjuk el feltétlenül a saját véleményünket, főleg ne az ellenvéleményünket. Ne legyünk előítéletekkel senki iránt, azaz mondjunk le előítéleteinkről, amelyek falat emelnek és megakadályozzák a másikhoz való közeledést, az ő megértését. Egy másik lehetőség, hogy ne legyünk elégedetlenek, amikor mások munkáját vagy a gyermekek tanulását értékeljük, hanem lássuk meg és dicsérjük meg az igyekezetet, a szorgalmat. Tegyük ezt akkor is, ha nem sikerült minden tökéletesen, és nem felel meg mindenben a mi előzetes elvárásainknak. Egy harmadik példa: Ne ugráljak mindig a középpontban, hanem olykor húzódjak a háttérbe! Ha kevesebb helyet, életteret, mozgásteret igénylek magamnak, mindjárt kiszélesedik a tér körülöttem, s talán végre levegőhöz, nagyobb szabadsághoz jutnak a környezetemben élők, dolgozók.

Talán érdemes kipróbálni ezeket a lemondásokat, hátha valóban boldogságot jelentenek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Tanítónk, Jézus Krisztus! A te szavaid szerint a boldogság nem olyan dolog, amelyet akkor szerezhetünk meg, ha valamit teszünk érte. Te nem azt parancsolod, hogy legyünk nincstelen szegények, ne együnk semmit, és akkor boldogok leszünk. Te arra nevelsz minket, hogy még a legnehezebb élethelyzetünkben is vegyük észre azt, ami miatt boldogok lehetünk: ha szegények vagyunk, akkor is tudunk örülni, mert Isten országa a miénk. Ha nélkülözünk, akkor is remélhetünk az isteni jutalmazásban. Ha sírunk, Istenben megtalálhatjuk örömünket. Az üldözések és a bántalmazások nem képesek elszakítani minket az üdvösségtől és az örök boldogságtól.

2019. február 16. – Szombat (Mk 8,1-10)

szo, 2019/02/16 - 00:00
Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment. Mk 8,1-10

Elmélkedés

Márk evangéliumában két olyan eset is található, amikor Jézus csodás módon megszaporítja a kenyeret és jóllakatja a pusztában az embereket. Az első Jézus vízen járása előtt történik (vö. Mk 6,35-44), a másodikat pedig a mai napon olvassuk. A mostani elbeszélés kiindulópontja az, hogy Jézus észreveszi a szükséghelyzetet és rögtön jelzi tanítványai felé, hogy megoldást kellene keresni. Ezen a ponton elválik egymástól Jézus gondolkodása és a tanítványok elképzelése, hiszen ez utóbbiak csak a nehézséget látják és megoldhatatlannak látják a helyzetet. Ezért kérdezik Mesterüktől: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” A kérdés úgy hangzik, mintha nem is lettek volna jelen az első kenyérszaporítás alkalmával és nem volna tudomásuk arról, hogy hasonló helyzetben Jézus már tudott segíteni az éhező tömegen. Értetlenkedő kérdésük ellenére Jézus mégis az ő segítségüket, közreműködésüket kéri ahhoz, hogy a megszaporodó kenyerekből mindenki kapjon.

A történetben érdemes odafigyelnünk arra, hogy amikor Jézus kezébe vette a kenyereket, „hálát adott.” Ez a hálaadás a mennyei Atyának szól, akitől minden jó származik és aki gondoskodó szeretettel fordul az emberek felé. És ez a hálaadás utalás az utolsó vacsora eseményére, amikor az Úr szintén hálaadást követően nyújtja a kenyeret az apostoloknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!

2019. február 15. – Péntek (Mk 7,31-37)

p, 2019/02/15 - 00:00
Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.” Mk 7,31-37

Elmélkedés

A pogány származású asszony lányát Jézus a távolból gyógyítja meg, így szabadítja meg őt a gonosz lélektől, a csodához nem volt szükséges a beteg közvetlen jelenléte. Ezzel szemben a mai evangéliumban olvasott csodánál közvetlen kapcsolatba lép a beteggel, kezével megérinti a beteg testrészeket és az Úr érintése eredményezi a betegség megszűnését.

A jelenet érdekessége, hogy Jézus a beteget félrehívja, kivonja a tömegből. Nem azt kell feltételeznünk ebben, hogy a nyilvánosságot akarja kizárni, hanem azt jelzi ez a félrevonulás, hogy kizárólag a betegre akar figyelni, illetve a csodát nem azért teszi, hogy az azt látó tömeg elismerését kivívja, hanem magáért a betegért, aki így közvetlenül megtapasztalhatja Isten jóságát, irgalmát.

A gyógyulást követően Jézus megtiltja az embereknek, hogy beszéljenek az esetről, amit persze ők nem tartanak meg. Lehetetlen is volna számukra, hogy hallgassanak, amikor ilyen rendkívüli dolgokat még egyetlen személytől sem láttak. A tilalom azért hangzik el, mert Jézus azt szeretné, hogy ne csupán a csodák miatt keressék őt, hanem inkább tanítása, az Isten országáról szóló örömhír miatt. Csodáit nem a maga érdekében teszi, hanem annak megerősítésére, hogy ő az emberek Megváltója.

Engedem-e, hogy az Úr megnyissa szívemet tanításának befogadására? Engedem-e, hogy megnyissa számat a tanúságtételre és az örömhír hirdetésére?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött! Add, hogy életünkön változtatni tudjunk! Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége!

2019. február 14. – Csütörtök (Mk 7,24-30)

cs, 2019/02/14 - 00:00
Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek. Mk 7,24-30

Elmélkedés

Jézus csodás gyógyításai alkalmával újra és újra előkerül a hit. Az asszony esetében, akiről a mai evangéliumban olvashatunk, és aki gonosz lélektől megszállt lánya érdekében kéri az Úr segítségét, szintén jelentőséggel bír.

Az evangéliumokban ez az egyetlen eset, amikor Jézus nem fogadja el azonnal, nem teljesíti hamar a gyógyításra vonatkozó kérést. Első reakciója az elutasítás. Hasonlata szerint a gyermekeket elsőbbség illeti meg az étkezésnél, s csak utánuk ehetnek az állatok, a kutyák. A szentírásmagyarázók szerint ez a hasonlat a korabeli zsidó közfelfogást tükrözi: Isten nem egyformán tekint minden népre, ő a választott nép, a zsidók számára mutatja meg jótéteményeit, őket segíti az üdvösség útján parancsai által. Eszerint a pogányok kutyáknak tekintendők. Az asszony mindenesetre nem veszi magára a sértést, hanem okos feleletet ad, amely kiváltja Jézus elismerését és teljesíti a kérést.

A párbeszéd abból a szempontból is érdekes, hogy Jézus, aki máskor ügyesen megfelel a képzett írástudóknak, most engedi, hogy egy képzetlen asszony meggyőzze őt. Úgy tűnik tehát, hogy a kezdeti elutasítás inkább azért lehetett, hogy próbára tegye az asszony hitét, kitartását.

Hittel fordulok-e az Úrhoz kéréseimmel? Tudok-e kitartóan imádkozni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

2019. február 13. – Szerda (Mk 7,14-23)

sze, 2019/02/13 - 00:00
Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket: „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.” Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt. Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.” Mk 7,14-23

Elmélkedés

A lelki tisztaság fontosságának gondolatát folytatja a mai evangélium. Szavait immár nem a korábbi kérdezőkhöz, a farizeusokhoz és az írástudókhoz intézi Jézus, hanem a néphez. Általános alapelvként fogalmazza meg, hogy nem a kívülről az emberbe jutó étel teszi tisztátalanná az embert, hanem a szívéből és lelkéből fakadó rossz indulatok és helytelen gondolatok. Ezekből származik a bűn, ami elszakít Istentől. Ez az elgondolás éppen ellentéte a korabeli vallási nézeteknek, miszerint a lelki tisztaság olyan érték, amelyet mindenáron védelmeznie kell az embernek, azaz őrizkednie kellett attól, hogy kívülről bármi is beszennyezze, elvegye tisztaságát. Jézus fordított helyzetből látja mindezt, amikor rávilágít arra, hogy a bűnös gondolat az ember szívének mélyén, tehát az ember legbensőjében születik meg, s ezzel a lelki tisztaságnak is új értelmet ad.

Az ember életének forrása, az emberi élet valamennyi elemének eredete a szív. Innen fakad minden szándékunk, gondolatunk és érzésünk, jók és rosszak, erkölcsileg helyesek és helytelenek egyaránt. Ezen a ponton ráébredünk saját felelősségünkre: szabadon választhatunk a jó és a rossz között. Bűneinkért ne a külső körülményeket vagy másokat hibáztassunk, hiszen azok a mi szívünkben születtek meg. Ne engedjük, hogy ezek megszülessenek, növekedjenek bennünk, hanem az Istennek tetsző érzéseket, szándékokat igyekezzünk kibontakoztatni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyeseket a szegények felé fordulás, a szeretetszolgálat útján indítasz el. Önzetlen és önfeláldozó szívet adsz nekik, hogy szeretetedben éljenek és a te szeretetedet sugározzák a rászorulóknak és nélkülözőknek. Másokat a hitre nevelés útján indítasz el, hogy a tőled kapott tanítást, az üdvösség örömhírét jó magként vessék el az emberi szívekbe, mindazok szívébe, akik keresik az igazságot és vágyakoznak az üdvösségre. Adj nekik erőt, hogy hivatásukat felelősséggel végezzék! Segíts minket, hogy ne térjünk le a lelki fejlődés útjáról, mindig ragaszkodjunk hozzád, aki az üdvösségre vezetsz minket!

2019. február 12. – Kedd (Mk 7,1-13)

k, 2019/02/12 - 00:00
Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.” Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.” Mk 7,1-13

Elmélkedés

Az evangéliumi rész azzal kezdődik, hogy Jeruzsálemből farizeusok és írástudók jönnek Jézushoz. Márk evangélista nem ismerteti jövetelük szándékát, de valószínűleg Jézus tevékenységére és tanítására kíváncsiak. Nem rögtön Jézus viselkedését kezdik kritizálni, hanem az ő tanítványaiét, aminek az az alapja, hogy a Mester felelős tanítványai magatartásáért. A tanítvány ugyanis úgy viselkedik, ahogyan azt Mesterétől látja, tanulja, magatartása Mestere magatartását tükrözi. A farizeusok abban látnak nehézséget, hogy a tanítványok nem mosnak kezet étkezés előtt.

Az elbeszélés menete ezen a ponton kissé megszakad, hiszen Márk elkezdi részletesen leírni az egykori zsidó előírásokat és szokásokat. Ebben sajátos szempontok vezetik, hiszen nem tesz említést arról, hogy a tisztasági előírások Mózes törvényében szerepelnek, csupán azt rögzíti, hogy ezek az ősi hagyományok részét képezik. A zsidó vallásban a tisztasági előírások az Istennel való kapcsolat miatt voltak fontosak, Márk viszont csupán külső szokásnak tartja, eltekint annak belső, lelki elemétől. Az tiszta, ami valóban Istennek tetsző és megerősíti az ember kapcsolatát Istennel. Ami viszont szemben áll Isten akaratával és elszakítja az embert tőle, az tisztátalannak tekintendő.

Jézus válasza a farizeusok észrevételére egyértelművé teszi a lelki tisztaság fontosabb a külső tisztaságnál.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

2019. február 11. – Hétfő (Mk 6,53-56)

h, 2019/02/11 - 00:00
Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult. Mk 6,53-56

Elmélkedés

Jézus útjának eseményeit olvasva észrevesszük, hogy az Úrnak egyre inkább az a szándéka, hogy az emberek ne csupán a csodák, a csodás gyógyítások miatt keressék őt, hanem tanítása, azaz az Isten országáról szóló örömhír miatt. Természetesen a csodák is fontosak abból a szempontból, hogy azok Isten országának látható jelei és megnyilvánulásai. De nem csak a test gyógyítása fontos Jézusnak, hanem az emberi lelkek gyógyítása is a tanítás által. Nem csak a testi betegségeket és bajokat akarja megszüntetni, hanem a lelki betegség, a bűn ellen is küzd, amikor szavaival a megtérés, a megújulás fontosságáról beszél.

Főként kezdetben tapasztalható meg a tömegek részéről a csodálkozás, az ámulat. Vajon elegendő-e ez vagy valamilyen aktivitás is szükséges volna az emberek részéről? Csodákat várnak, gyógyulást remélnek, de vajon elegendő-e ez az Istentől jutalmat, nyereséget váró lelkület? Jézus nem tagadja meg segítségét senkitől, jótéteményeinek nincsenek határai, hanem engedi, hogy az emberek keressék őt és minden lehetőséget megragadjanak gyógyulásuk reményében. Akik most Jézus személyében felismerik a test gyógyítóját, hamarosan felismerhetik azt is, hogy ő az emberi lélek gyógyítója is. Valóságos Isten ő, aki eltörli az emberek bűnét és ezzel begyógyítja lelkük sebeit. Irgalmának köszönhetően szabadulunk meg a bűntől.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött! Ámen.

2019. február 10. – Évközi 5. vasárnap (Lk 5,1-11)

v, 2019/02/10 - 00:00
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust. Lk 5,1-11

Elmélkedés

Emberhalászat

A Jézus által meghívott első tanítványok, Péter és András, valamint Jakab és János, halászok voltak. Az Úr pedig másféle halászatra, emberhalászatra hívta őket. „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel” – mondja Péternek, de szava a többi apostolhoz is szól, továbbá mindazokhoz, akiket a későbbi évszázadok folyamán meghív az apostoli szolgálat folytatására. A meghívás, a megszólítás, az új feladattal való megbízás mozzanatában észre kell vennünk, hogy maga Jézus is halásszá válik. Kiveti a hálót, hogy a világ zűrzavarának tengeréből kifogjon olyan embereket, akikben jószándék lakik, s akikben meglátja a vágyat és készséget, hogy életüket egy nagyobb jó szolgálatába állítsák. Ez a gondolat jelenik meg a keresztény művészetekben olyan freskókon vagy domborműveken, amelyek a halászó Jézust ábrázolják. Jézus tehát nem a bárkában ülve vagy a tengerparton állva ad tanácsokat Péternek és társainak, hogy miként kell halászni, hanem ő maga ül a vízparton, kezében zsineg, és kirántja a horogra akadt halat, vagy éppen viszi a fogást. Túl azon, hogy egyeseket sajátos hivatásra hív Jézus, azt is kifejezi ez a kép, a halászó Krisztus képe, hogy az Úr kiveti a tanítás hálóját, azaz nyilvános működése során személyesen tanította a népet, mennybemenetele után pedig az ő közössége, az Egyház szolgálata által hirdeti az örömhírt minden nemzedéknek.

Az Egyház küldetése minden korban az igehirdetés, az örömhír terjesztése, az üdvösségre vezető igaz tanítás továbbadása. Ezen a ponton visszatértünk oda, hogy Jézus emberhalászatra hív minket, az egyház tagjait. És itt mindjárt tovább kell lépnünk arra a gondolatra, hogy Isten munkatársai vagyunk az emberhalászatban, amit fogunk az nem a miénk, hanem Istené, átadjuk, átengedjük neki.

Érdemes odafigyelnünk az evangéliumban arra a mozzanatra is, hogy az emberhalászatra való meghívás a csodálatos halfogás eseménye után történik, amely történetben három elem lényeges, az emberi kudarc, az Úrnak való engedelmesség és az isteni segítségnyújtás a csoda révén. Amikor Jézus arra kéri Pétert, hogy vesse ki a hálót, a halász keserűen számol be eredménytelen munkájukról: „egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit.” Hiába volt a fáradalmas emberi munka, az erőfeszítés, a küszködés, a háló üres marad, és bizony az üres hálót nehezebb partra húzni, mint a halakkal megteltet. Péter mégis megérzi Jézus szavaiban a lehetőséget, ezért emberi csalódottságának kifejezése után rögtön a bizalom hangján szólal meg: „de a te szavadra kivetem a hálót.” Érezzük, hogy felcsillan a szeme, új erő száll megfáradt karjaiba, szívét eltölti a reménység. Talán ha más kérné ugyanezt, például egy tapasztalt halász, aki jól ismeri a halászat fortélyait, akkor Péter csak legyintene, aligha engedelmeskedne. De ha az Úr mondja, ha ő kéri, akkor érdemes dolgozni, érdemes fáradni, az ő szavának érdemes engedelmeskedni. Ezt a készséget és bizalmat jutalmazza meg az isteni közbeavatkozás, a csoda. Minden emberi fáradozásunkat, különösen is az emberhalászat feladatát Isten teljesíti be. Nélküle lehetetlen, eredménytelen vállalkozás volna. Saját erőnkből alkalmatlanok volnánk az igehirdetés, az emberhalászat feladatára, de Isten segítségével és erejével az emberi képzeletet messze felülmúló eredménye lesz szolgálatunknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te megbízásod alapján az Egyház az emberhalászat csodálatos feladatát végzi évszázadok óta és ezt fogja tenni a világ végezetéig. Az apostolok mai utódai azzal a meggyőződéssel végzik feladatukat, hogy te hívtad meg őket erre és a te munkatársaidként végzik szolgálatukat. Segíts minket, hogy elfogadjuk ezt a szolgálatot, mert az irgalmas Atya meg akar minket menteni a kárhozattól és az örök boldogságot adja nekünk. Segíts minket, hogy keresztény életünk jel legyen mindazoknak, akik keresik az irgalmas és üdvözítő Istent. Adj erőt nekünk, akiket szintén meghívsz követésedre, hogy mi is készséggel fogadjuk hívásodat, és bátran vállaljuk az emberhalászatot, amivel megbízol minket!

2019. február 9. – Szombat (Mk 6,30-34)

szo, 2019/02/09 - 00:00
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre. Mk 6,30-34

Elmélkedés

Jézus küldöttei, az apostolok visszatérnek első útjukról és mindenről beszámolnak, amit az Úr küldetésében tettek és tanítottak, de élményeikről Szent Márk egyetlen szót sem jegyez le. Ennek oka az, hogy az evangélista elsősorban Jézus tanítására figyel és arra irányítja az olvasók figyelmét, a mi figyelmünket is. Továbbá feltételezhetjük azt is, hogy számára egészen magától értetődő, hogy az apostolok azt tanították, azt hirdették, amit Mesterük, tehát felesleges újra leírni a tanítás tartalmát.

Lényeges, hogy visszatérésük után az apostolokat nem kell külön kérni arra, hogy elbeszéljék szolgálatuk során szerzett tapasztalataikat, hanem odagyűlnek Jézus köré és lelkesen mondanak el mindent. Ez a jelenet tehát a Mester és a tanítványai közti szoros kapcsolatot, közösséget jelzi. Közösségben vannak azzal, aki elküldte őket, s akinek most beszámolnak.

Ezután Jézus arra hívja őket, azt tanácsolja nekik, hogy pihenjenek egy kicsit, de ez a szándék részben meghiúsul. Hiába próbálnak félrevonulni, az emberek keresik Jézust, hallani szeretnék tanítását. A tanítás megkezdésének megokolására Márk evangélista szép kifejezést használ, amikor azt írja, hogy a tömeget látva Jézusnak „megesett rajtuk a szíve.” Nem sajnálkozásról van itt szó, hanem mély együttérzésről és abból fakadó irgalomról. Olyan irgalomról, amellyel Isten fordul az ember felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

2019. február 8. – Péntek (Mk 6,14-29)

p, 2019/02/08 - 00:00
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették. Mk 6,14-29

Elmélkedés

Jézus tevékenységének sorozatába Szent Márk evangélista kissé váratlanul illeszti be Keresztelő Szent János halálának leírását, amelyet a mai nap evangéliumában olvasunk. A részletet a tanítványok missziós útra küldése előzi meg, ez szerepelt tegnap, majd pedig holnap a tanítványok visszaérkezése fog következni. Úgy tűnik, hogy az evangélista a küldés és visszaérkezés közti időt szeretné kitölteni az esemény leírásával.

Ha figyelembe vesszük ezt a tényt, akkor nagyon is tudatosnak tűnik, hogy éppen ezen a helyen szerepel a Keresztelő halála. Márk szándéka egyrészt az lehetett, hogy János sorsának bemutatásával előre jelezze Jézus sorsát, azaz hová vezet az emberi gonoszság és rosszindulat. Heródes nem csak hallomásból, hanem személyesen is ismerhette Jánost. Elismerte tekintélyét és bizonyára többször is meghallgathatta őt, s ezen alkalmakkor figyelmeztethette őt a Keresztelő a bűnére. Heródes tehát tisztában volt azzal, hogy Keresztelő János „igaz és szent ember”, ostoba esküje azonban János vesztét okozta.

Emellett Márk evangélistának az is szándékában állhatott, hogy bemutassa a tanítvány sorsát. Aki Krisztus követségében jár, annak fel kell készülnie arra, hogy támadások fogják érni, elutasítják, bántalmazzák, sőt meg is ölhetik.

Kész vagyok-e az igazság kimondására és a bűnösök szelíd figyelmeztetésére akkor is, ha ezért bántalmaznak?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

2019. február 7. – Csütörtök (Mk 6,7-13)

cs, 2019/02/07 - 00:00
Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak. Mk 6,7-13

Elmélkedés

A Jézus által választott tizenkettő útra küldéséről olvashatunk a mai evangéliumban. Most először tapasztalhatják meg, hogy milyen Mesterük küldetésében járni, mit jelent, hogy valóban apostolok, azaz küldöttek. A jelenet világossá teszi számunkra, hogy a küldetést Jézustól kapják. Nem ők a kezdeményezők, akik saját elgondolásból elindulnak, hanem attól kapnak megbízást a tanításra és gyógyításra, akit már jó ideje ismernek és akivel megosztották életüket. Tanúságtételüket, tanításukat éppen az teszi hitelessé, hogy ismerik azt és maguk is annak követői, akinek küldetésében most elindulnak.

Jézus nagyon szigorú, amikor konkrét utasításokat ad nekik, tanító útjukra semmit sem vihetnek magukkal. Gondolhatnánk, hogy ez félelmet vagy bizonytalanságot ébreszt bennük, de talán éppen az ellenkezője igaz. A küldöttek már indulásukkor megérzik és aztán útjuk során meg is tapasztalják, hogy valóban nincs szükségük semmire, hanem elég számukra az az erő, amit Jézustól kapnak. Ennek birtokában képesek kiűzni a gonosz lelkeket és meggyógyítani a betegeket. Jézus szolgálata, amelyet Isten országa terjedéséért végez, a küldöttek szolgálata által kiszélesedik, egyre többekhez jut el az ország örömhíre.

Az egykori küldöttek bizalma és engedelmessége az Úr iránt például szolgál azoknak, akik a későbbi időkben az igehirdetés, az evangélium terjedésének szolgálatát vállalják.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te igaz hitedben és annak megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket vigyünk végbe.

2019. február 6. – Szerda (Mk 6,1-6)

sze, 2019/02/06 - 00:00
Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön. Mk 6,1-6

Elmélkedés

Az előzményekben megismerhettük Jézust, a tanítót és gyógyítót, akit útja során az emberek hittel fogadtak. Hitük megmutatkozott az Isten országáról szóló tanítás elfogadásában, illetve kifejeződött abban, hogy gyógyulást kértek tőle a betegek. A hit azonban nem mindenki részéről mutatkozik meg, s ennek tényét nem hallgatják el az evangélisták. Egy ilyen esetről olvasunk a mai evangéliumban. Útja során Jézus és kíséretében tanítványai megérkeznek Názáretbe. Jézus jól ismeri a várost, hiszen itt nevelkedett fel, itt töltötte gyermekéveit és ifjúkorát és ismeri az itt élőket. A názáretiek szintén azt gondolják, hogy ismerik őt, származását, családját.

Amikor Jézus elkezd tanítani a zsinagógában a szombati istentisztelet alkalmával, akkor a názáretiek első reakciója a csodálkozás. Ámulatukat egyrészt az váltotta ki, amit hallottak tőle, másrészt ők is értesültek azokról a csodákról, amelyeket más helyeken tett. Tudták, hogy Jézus nem volt egyetlen rabbiiskolának sem a növendéke, hanem fiatalkorában nevelőapja, József mellett az ácsmesterséget tanulta. Nem értik, honnan van bölcsessége, amellyel tanít és milyen erő birtokában képes csodákat tenni. Előítéleteik miatt nem is tudnak túllépni a csodálkozás szintjén. A tanítást nem fogadják el, mert hiányzik belőlük a hit és szintén hitetlenségüket nevezi meg az Úr annak okaként, hogy miért nem történnek e városban csodák.

Jézus hatalma akkor fog érvényesülni életemben, ha megvan bennem a hit.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

2019. február 5. – Kedd (Mk 5,21-43)

k, 2019/02/05 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!” Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak. Mk 5,21-43

Elmélkedés

Két történetet kapcsol egybe Márk evangélista a mai részletben. A vérfolyásban szenvedő asszony meggyógyítását közrefogja Jairus kérése és lányának feltámasztása. A leírás több eleme jelzi a két eset kapcsolatát. Egy asszonyról van szó, aki ugyan idősebb lehetett már, hiszen régóta szenved betegségétől, Jézus mégis „leányomnak” szólítja, illetve egy leány érdekében kéri az Úr segítségét az elöljáró. A tizenkettes szám, amely az asszony esetében betegségben töltött éveit, a kislány esetében pedig életkorát jelzi, szintén közös elem. Mindkét esetben lényeges, hogy Jézus közbeavatkozása a hit eredményeként történik meg. Ezt fejezi ki, hogy az asszonynak a következőt mondja: „hited meggyógyított téged”, illetve Jairust így bátorítja: „Ne félj, csak higgy!”

Emberileg nézve teljesen kilátástalan helyzetekről van szó. A kislány már a végét járja, az asszony pedig hiába fordult orvosokhoz éveken keresztül, senki nem tudott segíteni rajta. S bár mind Jairusnak, mind az asszonynak kilátástalan a helyzete, mégsem adják fel a reményt, bíznak abban, hogy az Úr tud nekik segíteni. Jairus egyáltalán nem kétségbeesve adja elő kérését, hanem nagyon is bizakodva, s ez a bizalom akkor sem csökken, amikor a szolgák leánya halálhírét meghozzák. Az asszony szintén nagy bizalommal, a gyógyulás reményében érinti meg Jézus ruháját. Jézus tehát ezt a bizakodást, ezt a reménykedést, ezt a hitet jutalmazza meg a gyógyítással és a kislány feltámasztásával.

Megvan-e bennem a feltétlen bizalom az Úr iránt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

2019. február 4. – Hétfő (Mk 5,1-20)

h, 2019/02/04 - 00:00
Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott. Mk 5,1-20

Elmélkedés

A tengeri vihar lecsendesítésekor (vö. Mk 4,35-41) Jézus a természet erőin mutatta meg hatalmát. Most egy emberen, egy ördögtől megszállott személyen mutatja meg isteni hatalmát és szabadító erejét. Az evangélista tényszerűen közli az esemény helyszínét és a körülményeket, amelyekből kiderül, hogy emberileg kilátástalan, reménytelen helyzetben van a megszállott, akit egy légiónyi gonosz tart a befolyása alatt. A gonosz jól ismeri Jézus személyének titkát és a magasságbeli Isten Fiának nevezi őt, és természetesen hatalmának nem képes ellenállni. Ennek az ördögűző csodának a sajátos eleme, hogy az ördögök elfogadják azt, hogy távozniuk kell, de azt kérik, hogy megszállhassák a sertéseket, s Jézus teljesíti kérésüket. Az állatok ezek után a tóba rohantak és elpusztultak. Az Úr nem kárt akar okozni, hanem számára fontosabb egy ember megmentése, mint olyan állatok sorsa, amelyeket ő és minden zsidó ember tisztátalannak tart. Ezzel szemben az ott lakók másként gondolkodnak a történtekről, másként értékelik a helyzetet, ők inkább elpusztult állataikat sajnálják, mintsem örülnének a megszállott ember szabadulásának.

A lelki fejlődés mindig azt jelenti, hogy megszokott, kényelmes élethelyzetemből kilépek és engedem, hogy Jézus megszabadítson mindattól, ami fogva tart, fékezi erőimet, akadályoz a szeretet gyakorlásában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

2019. február 3. – Évközi 4. vasárnap (Lk 4,21-30)

v, 2019/02/03 - 00:00
Abban az időben: Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették. Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Namán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Lk 4,21-30

Elmélkedés

Isten uralma

Az elmúlt vasárnap Jézus názáreti fellépéséről olvastunk az evangéliumban, ezt folytatja a mai részlet. Izajás próféta jövendöléséhez Jézus ezt fűzte magyarázatként: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” A hallgatóság figyelme ettől kezdve kétfelé irányul, egyrészt a tanításra, másrészt a tanítóra. Az elhangzó tanítás csodálkozást és elismerést kelt az emberekben, helyeslik mindazt, amit hallanak, legalábbis kezdetben. Később azonban kiderül, hogy mindez csak a felszín, mert a prófétai jövendölés megvalósulását, beteljesedését másként képzelték. Talán nem is gondolták, hogy a beteljesedés szó szerint fog megvalósulni, hiszen az Úr valóban örömhírt hirdet a szegényeknek és meggyógyítja a vakokat, s minderről a názáretieknek is tudomása van. Talán nem számítottak arra, hogy a jövendölés éppen náluk és a környező falvakban, az ő körükben és az ő ismerőseik között fog beteljesedni. S bizonyára nem készültek fel arra, hogy éppen most, tehát nem kell már tovább várni. Azt pedig végképp nem tudták elképzelni, hogy egy olyan személy teljesíti be az isteni ígéretet, aki közöttük, az ő városukban nőtt fel, s akinek ismerik családját, származását. Ezért figyelmük a tanításról egyre jobban a tanító, az igehirdető személyére terelődik. „De hát nem József fia ez?” – kérdezik egymástól, s ez a kérdés világosan jelzi kiindulópontjukat. A tanító földi származását nézik és nem az égből jövő tanítást.

Szívükben már ezzel a kérdéssel megszületik az elutasítás, még ha ezt haragos lelkületükkel és ellenséges cselekedetükkel csak valamivel később fejezik is ki. Elutasítják a tanító személyét, mert nem ismerik Jézus mennyei származását. Ők úgy gondolják, hogy Józsefnek, a Názáretben élő és dolgozó ácsnak a fia szól most hozzájuk, de nem tudják, hogy Jézus valójában a mennyei Atya Fia. A tanító elutasítását az általa mondott tanítás visszautasítása követi. Nem akarják elfogadni, hogy itt és most megvalósult a prófétai szó, nem értik meg, hogy eljött az a „ma”, amiről Jézus beszél. Ők a távoli jövőben képzelik el a beteljesedést és nem most, nem a jelenben.

Szent Lukács evangélista úgy írja le az egész eseményt a názáretiek visszautasítását, hogy egyben előrevetíti Jézus elutasítását. A harag, az indulat, a világosan érzékelhető feszültség visszaköszön majd a nép dühében, amely Jézus halálát követeli Pilátustól. A mostani ellenséges hangulat megismétlődik Jézus keresztútján. A názáretiek a „városon kívülre” viszik Jézust, fel a hegyre, a szakadék szélére, elítélése után szintén a városon kívülre, Jeruzsálemen kívülre viszik, a Golgota hegyére, ahol keresztre feszítik. A Megváltó elutasítása Názáretben kezdődik és Jeruzsálemben fejeződik be, a mostani gyilkos szándék a Golgotán fog beteljesedni.

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az Egyház életében is folytatódik az elutasítás. Ez a gondolat kiegészíti azt, amit az elmúlt vasárnapi elmélkedésben mondtunk az Egyház küldetéséről. Ha a krisztusi közösség hűséges marad küldetéséhez és bátran kiáll Isten országának örömhírével, akkor az elutasítást is meg fogja tapasztalni.

Észreveszem-e, hogy Isten uralma folyamatosan megvalósul a világban? Engedem-e Isten uralmát megvalósulni életemben?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A változó világban az üdvösség reménye biztos pont az igazságot keresők számára. Te azt hirdeted, hogy Isten országa itt a földön már elkezdett megvalósulni. E tanítás fényében értjük meg, hogy azért térsz be a bűnösök házába, fogadod el meghívásukat, lépsz be életükbe, hogy elmondhasd nekik az isteni irgalomról szóló örömhírt. Jól tudod, hogy az Isten szeretetéről szóló tanítás a bűnösöket érinti, őket is megérintheti. Te azt tanítod, hogy az üdvösségre minden ember meghívást kap, és mindenki elnyerheti azt, aki megtér, azaz elhagyja a bűn útját és hisz benned, az üdvösség egyedüli közvetítőjében. Vezess minket az üdvösségre!

2019. február 2. – Szombat, Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) (Lk 2,22-40)

szo, 2019/02/02 - 00:00
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek. Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. Lk 2,22-40

Elmélkedés

Negyven nappal karácsony, Jézus születésének ünnepe után ma, Urunk templomi bemutatását ünnepeljük, amely ünnep régi magyar elnevezése: Gyertyaszentelő Boldogasszony. A zsidó szokásokra, illetve törvényi előírásokra utal az ünnep evangéliumának bevezetése. Az újszülött gyermekeket negyven nappal születésük után elvitték a jeruzsálemi templomba, s ekkor volt szokás felajánlani az elsőszülöttek kiváltásáért az áldozati adományt. Lukács evangélista azonban nem ezekre a zsidó szokásokra irányítja figyelmünket, hanem a templomban elhangzó tanúságtételekre. Először Simeon szavait hallhatjuk, aki kinyilatkoztatást kapott Istentől, hogy még az ő életében eljön a Messiás, megláthatja a Megváltót. Az isteni ígéret valóban igaznak bizonyult, a kisded Jézusban felismeri a Megváltót. Ezt követően egy Anna nevű prófétanő beszélt arról, hogy ebben a gyermekben, azaz Jézusban teljesedtek be a megváltóról szóló jövendölések.

Szent Bernát ügyes szójátékkal foglalja össze egyik beszédében az ünnep lényegét, amikor ezt mondja: „Ma a Szűzanya a templom Urát viszi az Úr templomába.” Az egykori jeruzsálemi templom Ura és a földkerekségen minden keresztény templom Ura Jézus Krisztus. És ő az Ura a mi lelkünk templomának is. Illő, hogy ne csupán kőből épült templomépületeink, hanem szívünk temploma is méltó hajléka, méltó otthona, lakóhelye legyen az Úrnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. A kevesebbet vagy a talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem. Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban.

2019. február 1. – Péntek (Mk 4,26-34)

p, 2019/02/01 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.” Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik. Mk 4,26-34

Elmélkedés

Az Isten országáról szóló tanítás folytatódik a mai evangéliumban. Szerdán már olvastunk egy részletesen kifejtett példabeszédet a magvetőről és annak Jézus általi magyarázatát is megismertük. Ennek kiegészítéseként újra a magvető emberről beszél Jézus, de elsősorban nem az ő személye áll a középpontban, hanem a magok kikelése. Ez a példabeszéd is nyitott, többféle értelmezést megenged, miként Jézus más példázatai is.

Egyrészt gondolhatjuk azt, hogy a magokat a földbe elvető, majd pedig annak kikelését nyugodtan váró ember maga Jézus. Ő az, aki az Isten országának jó magját elülteti az emberi szívekben, és várja ennek gyümölcsét. Egy másik lehetséges magyarázat szerint a hallgatóságnak, akik szívükbe fogadták Isten tanítását, tenniük kell azért, hogy Isten országa növekedjen bennük és másokban. Az első értelmezés inkább azt helyezi előtérbe, hogy az Úr munkálkodása után Isten kegyelme nem látványosan, hanem rejtve, titokzatos módon eléri a maga hatását az emberi lelkekben. A második értelmezésbe viszont az ember Istentől kapott küldetése és személyes felelőssége kap nagyobb hangsúlyt. Mindkét magyarázat helyes, egyik sem zárja ki a másikat.

Engedem-e, hogy Isten kegyelme átalakítsa az életem? Kész vagyok-e feladatot vállalni azért, hogy Isten országa növekedjen a világban?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

2019. január 31. – Csütörtök (Mk 4,21-25)

cs, 2019/01/31 - 00:00
Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.” Mk 4,21-25

Elmélkedés

A magvetőről szóló példabeszéd folytatásaként Jézus újabb hasonlatot mond a lámpáról, amelyet nyilvánvalóan nem szokás elrejteni az ágy alá, hanem olyan helyre tesznek a házon belül, ahonnan fénye mindenhová eljuthat. Mivel mindkét példázat Isten országát mutatja be, ezért mondanivalójuk is hasonló. A tanítás hirdetője, a magvető maga Jézus, aki elhozza minden ember számára az üdvösség örömhírét. A fényt szintén Jézus gyújtja meg bennünk, amely megvilágítja életutunkat. A krisztusi tanítás nem csupán egyes kiváltságosoknak szól, hanem mindenkihez. Mindannyian Krisztustól tudjuk meg azt, hogy mi emberi életünk értelme és célja. Ő segít minket abban, hogy életünk során megtaláljuk boldogságunkat és megmutatja azt is, hogyan juthatunk el az örök boldogságra, az üdvösségre.

A mennyei Atya az ő emberré lett Fia által közli velünk szándékait és az ő személyében mutatja meg azt, hogy az embernek miért érdemes engedelmeskednie Istennek. Ha pedig rátaláltunk az isteni tanítás fényére és annak világosságában élünk, akkor ezt a fényt tovább kell adnunk, másokban is meg kell gyújtanunk, fel kell ébresztenünk az üdvösség vágyát. Arra kell törekednünk, hogy Krisztus világosságát elvigyük azok számára, akik a bűn, a hitetlenség, a reménytelenség sötétségében élnek. Legyünk a fény hordozói! Legyünk lámpások, akik Krisztus fényét sugározzuk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

2019. január 30. – Szerda (Mk 4,1-20)

sze, 2019/01/30 - 00:00
Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik. Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!” Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.” Mk 4,1-20

Elmélkedés

Jézus beszédstílusának, tanításának jellemzője, hogy gyakran és szívesen alkalmaz példabeszédeket. Olyan hasonlatok ezek, amelyek a természetből, a mindennapi életből, az emberek mindennapi tevékenységéből merítik témájukat, s éppen ezért egyrészt nagyon közel állnak a hallgatóság gondolatvilágához, másrészt könnyen érthetőek. A példázatok megragadják a hallgatóság figyelmét, s rögtön gondolkodásra késztetnek, illetve arra, hogy mindenki a saját életére vonatkoztassa a hallott tanítás mondanivalóját, üzenetét. Ugyanakkor ez a mondanivaló nincs minden esetben egyértelműen kimondva, azaz a példázatok meglehetősen talányosak és nyitottak, elgondolkodásra ösztönzik a hallgatót.

E sajátosságok miatt Jézus példabeszédei különösen is alkalmasak arra, hogy bemutassák Isten országát és annak titokzatos növekedését. Erről szól a magvető munkáját bemutató példázat a mai evangéliumban, amelyhez ajándékként kapjuk Jézus magyarázatát is. A kicsiny mag elvetése, az egyáltalán nem látványos kezdet a jövőben szembetűnő növekedéshez és sokszoros beteljesedéshez vezet. Az Úr tanítása nap mint nap kicsiny magként hull szívünkbe, amely idővel növekedésnek indul és keresztény életünk jócselekedeteiben teljesedik be.

Meghallgatom-e Jézus tanítását? Befogadom-e szívembe? Akarok-e bőséges termést hozni, hogy ezáltal növekedjen Isten országa?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva