Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 4 óra 35 perc

2019. január 29. – Kedd (Mk 3,31-35)

k, 2019/01/29 - 00:00
Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.” Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!” Mk 3,31-35

Elmélkedés

A Jézust ördögtől való megszállottsággal és a gonosszal való szövetkezéssel vádló írástudók fellépése után az Úr édesanyja és a rokonság tűnik fel. Miért jöttek ők, miért keresik Jézust? És ő miért kérdez vissza oly’ módon, ami meglehetősen visszautasítónak tűnik? Jövetelük szándékát Márk evangélista kissé korábban, közvetlenül a jeruzsálemi írástudók vádaskodása előtt nevezi meg: „Rokonai elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette” (Mk 3,21). Az nem derül ki, hogy hitelt adnak-e a szóbeszédnek, s ők is zavarodottnak tartják-e Jézust, mindenesetre kellemetlen számukra, hogy egyik rokonukról ilyen dolgokat híresztelnek. Nyilvánvalóan azt szeretnék elérni, hogy Jézust kivonják a nagy tömegből, amely állandóan körülveszi őt, csendben hazavigyék és elrejtsék a nyilvánosság elől.

A jelenetbe Jézus kérdése fordulatot hoz, majd válasza lényeges mondanivalót rögzít. Kérdése és válasza nem az érkező rokonoknak, hanem a körülötte lévőknek szól. „Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!” (Mk 3,35). Az Úr azokat tekinti anyjának, rokonainak, legközvetlenebb hozzátartozóinak, akik vele vannak, jószándékkal hallgatják tanítását, engedelmeskednek neki, befogadják őt életükbe és engedik, hogy megvalósuljon bennük Isten országa. Elmondható-e mindez rólam?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami fölemel!

2019. január 28. – Hétfő (Mk 3,22-30)

h, 2019/01/28 - 00:00
Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.” Mk 3,22-30

Elmélkedés

Ismét Jézus ellenfelei tűnnek fel az evangéliumban. Márk evangélista most nem farizeusokat, hanem írástudókat említ, akik Jeruzsálemből érkeznek. Júdea fővárosa, Jeruzsálem és Galilea között, ahol Jézus éppen tartózkodik meglehetősen nagy a távolság, az írástudók tehát nagy utat tesznek meg, ami azt jelzi, hogy feladatukat fontosnak tartják. A vád, amit megfogalmaznak, nagyon komoly és súlyos. Azt állítják, hogy Jézust megszállta az ördög és Belzebub, azaz a gonosz lelkek fejedelme segíti őt tevékenységében. Ez a vád, ez az előítélet szöges ellentéte annak, mint amit eddig megtudtunk Jézusról, tudniillik, hogy ő Isten erejével képes gyógyítani, csodákat tenni, kiűzni a gonosz lelkeket a megszállottakból.

Válaszában Jézus a képtelen vád belső ellentmondására hívja fel a figyelmet. Az ördögnek az a szándéka, hogy a maga befolyása alá vonja az embereket. Miért állna érdekében Jézus segítése, aki éppen az ő ártó befolyásától szabadítja meg az embereket?

Az írástudókat tulajdonképpen helyes szándék vezeti, amikor azt szeretnék tudni, hogy milyen hatalom birtokában cselekszik Jézus. Csakhogy a kérdésre rossz választ adnak, mert nem tudják megkülönböztetni a jót és a rosszat, ezért az ördög befolyását látják a háttérben és nem Isten jóságát. Érdemes mindennap imádkoznom azért, hogy a jót és a rosszat meg tudjam különböztetni, s minden helyzetben a jót, az Istentől származót, a neki tetszőt tudjam választani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!

2019. január 27. – Évközi 3. vasárnap (Lk 1,1-4; 4,14-21)

v, 2019/01/27 - 00:00
Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak. Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés

Ma beteljesedett

A mai evangéliumban Jézus Názáreti fellépéséről olvasunk. Szombaton részt vesz a zsinagógai istentiszteleten, ahol nem csak hallgatóként vesz részt, hanem vállalja a felolvasást. A felolvasandó részt nem ő, hanem a zsinagóga elöljárója választja ki, s ennek megfelelően Izajás prófétától azt a részt olvassa fel a jelenlévőknek Jézus, amely arról szól, hogy a végső időkben, hogy fogja Isten küldötte, az Isten által felkent küldött helyreállítani Izraelt, a választott népet. A prófétai szöveghez magyarázatként ezt fűzi: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” A beszéd ezt követően még folytatódik, de erről majd a jövő vasárnap fogunk olvasni. Ez az egyetlen mondat azonban nekünk elég a mai elmélkedéshez. Mi az üzenete tehát ennek a kijelentésnek?

Izajás jövendölése nem egy általános megfogalmazás a Messiás tevékenységéről, hanem konkrétan megemlíti az örömhír hirdetését a szegénynek, a szabadulás eljöttét a rabságban lévőknek és a betegek gyógyulását. Lukács evangélista úgy látja és azt akarja bemutatni a művét olvasóknak, hogy Jézus nyilvános fellépése, tanítása és gyógyító cselekedetei beteljesítik mindazt, amiről egykor Izajás jövendölt. Most, amikor az Úr elkezdi tevékenységét a nép körében, elindul igehirdető és gyógyító útján, kezdetét veszi a meghirdetett jövő, beköszöntött a messiási korszak.

„Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok” – mondja Jézus, s mi rögtön ezt kérdezzük, hogy ki teljesíti be az Írás szavait. Kézenfekvő a válasz: maga Jézus. Ő hirdeti Isten országának örömhírét. Ő hoz szabadulást a gonosz lélek által megszállottaknak, gondoljunk csak ördögűző csodáira. Ő gyógyítja meg a vakokat, visszaadva nekik a látást. De még ennél is többről van szó, mert a beteljesítő személye nem csak Jézusra, hanem a mennyei Atyára is vonatkozik. Az Atya szólal meg Jézus személyében és az Atya irgalma mutatkozik meg a csodás gyógyulásokban. Mindehhez azt is hozzá kell tennünk, hogy Jézus és az Atya nem egymástól függetlenül cselekszenek, hanem mindent egymással való teljes és tökéletes egységben tesznek.

Ahogyan Jézus kijelentésében a beteljesítő személye tekintetében ilyen összetett tartalmat találunk, ugyanúgy a „ma” időhatározó is összetett tartalmú. Először is jelenti azt a szombati napot, amikor Jézus ezt a kijelentést tette a zsinagógában. Ugyanakkor jelenti annak a három esztendőnek a napjait, amíg Jézus nyilvános működése tartott fellépésétől egészen haláláig, hiszen ez idő alatt fáradhatatlanul járja a városokat és falvakat, találkozik az emberekkel, tanítja őket és meggyógyítja mindenütt a betegeket. De még itt sem szabad megállnunk, amikor a „ma” értelmét keressük, hiszen ami a názáreti zsinagógában történt, az folyamatosan történik, megismétlődik a krisztusi közösség, az Egyház életében. Amit egykor Jézus újdonságként meghirdetett, azt minden korban megvalósítja az Egyház. S ha nem tenné ezt, akkor annak válna akadályává, hogy az isteni irgalom a mai napon és a jövőben egészen az idők végezetéig elérjen az emberekhez. Itt értjük meg Isten országának titkát, amely egyrészt Jézus jövetelével már beteljesedett, másrészt folyamatosan beteljesedik, megvalósul az Egyház szolgálata által.

Kérdés marad még ezzel kapcsolatban: elfogadjuk-e hittel, hogy Jézus elhozta az üdvösséget és akarunk-e az üdvösség művének munkatársai, szolgálói lenni? Erről majd a jövő vasárnap elmélkedésében lesz szó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A Názáretben egykor elmondott beszédedből megismerjük küldetésed lényegét és megtudjuk, hogy beköszöntött az üdvösség korszaka. Erről a korszakról szólt Izajás próféta jövendölése, amit felolvastál, s erről a korszakról állítod, hogy fellépéseddel elkezdődött. Honfitársaid egykor visszautasították szavaidat és elutasítottak téged. Add, hogy napjainkban senki ne kövesse az ő példájukat, hanem minden ember a hit engedelmességével hallgasson téged, aki az üdvösség örömhírét hirdeted. Segíts minket, hogy mi is a te irgalmad eszközei lehessünk, és neked szolgáljunk minden embertársunkban.

2019. január 26. – Szombat, Szent Timóteus és Szent Titusz (Lk 10,1-9)

szo, 2019/01/26 - 00:00
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10,1-9

Elmélkedés

Szent Pál apostol két legközvetlenebb munkatársát, Szent Timóteust és Szent Tituszt ünnepeljük a mai napon. Elkísérték a nagy apostolt missziós útjain, vele együtt hirdették a pogányoknak az üdvösség örömhírét, s ha kellett békességet teremtettek az olykor engedetlen közösségekben. E két személy jelenléte igazolja, hogy Pál számíthatott rájuk, támaszkodhatott segítségükre és megbízhatott bennük. Osztoztak Pál apostol gondjaiban és felelősségében, melyet az újonnan alapított egyházak, krisztusi közösségek iránt érzett.

Amit ők megtanultak Pál apostoltól, azt mi is tanuljuk meg tőlük: Hirdessük önzetlenül az evangéliumot! Az evangélium hirdetésének szolgálata az egész Egyház, s benne minden hívő feladata. A krisztusi tanítás terjedését mi is előmozdíthatjuk szavaink és életünk tanúságtételével.

Az evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus missziós útra küldi hetvenkét tanítványát, akik lelkesen teljesítik küldetésüket. Szolgálatuk során örömmel tapasztalják meg, hogy az Úr küldötteként maguk is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Isten országa megvalósuljon és növekedjen. Jézus engem is ugyanarra a szolgálatra hív, amire meghívta tizenkét apostolát, meghívta hetvenként tanítványát, meghívta Pál apostolt, Timóteust és Tituszt, továbbá meghívott sokakat az évszázadok során. Indulok-e az apostolok nyomán?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

2019. január 25. – Péntek, Szent Pál apostol megtérése (Mk 16,15-18)

p, 2019/01/25 - 00:00
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak. Mk 16,15-18

Elmélkedés

A mai napon Szent Pál apostol megtérését ünnepeljük. Pál nem tartozott a Jézus által választott tizenkét apostol közé, hanem farizeus volt, azaz a legbuzgóbb zsidó vallási csoport tagja. Személyével nem a Jézus életét és tevékenységét bemutató evangéliumokban, hanem az Úr feltámadása és mennybemenetele után találkozunk. Pünkösd után az apostolok nagy bátorsággal és buzgósággal, valamint a Szentlélek erőteljes ösztönzésére elkezdték hirdetni mindazt, amit Mesterük mellett átéltek. Igehirdetésükben nagy hangsúlyt kapott Jézus megváltó halála és üdvösségszerző feltámadása. Ténykedésüket és az emberek tömeges áttérését az új hitre, a krisztusi hitre nem nézték jó szemmel a zsidó vallási vezetők, és próbálták megakadályozni annak további terjedését.

Ennek egyik példája Pál esete, aki farizeusként szintén veszélyt látott az új vallásban és le akart számolni annak minden követőjével. Vakbuzgóságában a keresztények elfogásának szándékával indult el Damaszkuszba, de útközben megjelent neki Jézus. Ez a különleges látomás, a feltámadt Krisztussal való találkozás fordulatot hozott életébe: aki eddig a keresztények üldözője volt, most maga is Krisztus követője lett, aki hamar felismeri új feladatát: hirdetnie kell Krisztus feltámadását, hirdetnie kell, hogy ő az Üdvözítő.

Szent Pál apostol a rómaiakhoz címzett levelének elején így fogalmazza meg Krisztus örömhírének jelentőségét: „Az evangélium Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek” (Róm 1,16). Ebből kiindulva érdemes személyesen válaszolnunk a következő kérdésekre. Hiszek-e az üdvösség örömhírében? Krisztus tanítása szerint élek-e? Hirdetem-e az üdvösség evangéliumát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

2019. január 24. – Csütörtök (Mk 3,7-12)

cs, 2019/01/24 - 00:00
Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő. Mk 3,7-12

Elmélkedés

Az előző napok evangéliumi szakaszai Jézus galileai működésének kezdetét mutatták be. Ördögűzésekről, csodás gyógyításokról és néhány rövid tanításról olvastunk, amelyek Isten országának beköszöntét jelezték. Időközben egyre inkább felszínre került az ellenfelek, a farizeusok gonosz szándéka, akik veszélyt láttak Jézus újszerű tanításában és törvényértelmezésében.

E részleteket követően a mai naptól fogva ismét a Jézust jószándékkal keresők kerülnek előtérbe, immár nagyszámú tömeg keresi fel őt. Úgy tűnik, hogy csodáinak híre gyorsan terjedt, amiben nincs semmi meglepő. Az Úr jelenléte főként a szenvedőket, a különféle betegeket vonzza, akik a gyógyulás reményében keresik közelségét, kérik segítségét. Részükről a gyógyulás vágya és reménye ellentéte annak a helytelen szándéknak, ahogyan a farizeusok figyelik Jézus ténykedését. Ezek a részek tehát szépen bemutatják számunkra a különféle emberi reakciókat. Megismerhetjük a jószándékúakat, de nem hallgatnak az ellenfelekről sem. Ez az őszinteség minket is állásfoglalásra késztet: Milyen szándékkal keresem az Urat? Elfogadom-e újszerű tanítását és kész vagyok-e annak megvalósítására? Túl tudok-e lépni a hagyományokon, a megszokottságon? Szeretném-e vallási életemet Jézus útmutatásai szerint megújítani?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.

2019. január 23. – Szerda (Mk 3,1-6)

sze, 2019/01/23 - 00:00
Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét. Mk 3,1-6

Elmélkedés

A farizeusok szüntelen hibakereséséről és Jézussal való szembefordulásáról ejtettünk szót a tegnapi elmélkedésben. Ehhez kapcsolódik a mai evangélium is, amely szerint a farizeusok keresik az alkalmat, hogy belekössenek Jézusba. Nem kell sokáig várniuk. Egy megbénult kezű ember áll Jézus elé, s a farizeusok figyelik, hogy Jézus meggyógyítja-e őt. Éppen szombat van. A farizeusi törvényértelmezés szerint ezen a napon nem szabad munkát végezni, a gyógyító tevékenyég pedig munkának számít, tehát szombaton nem végezhető. Álnokságukat és alantas szándékukat nyilvánvalóan jelzi, hogy nem felelnek, némán hallgatnak, amikor Jézus megkérdezi őket, hogy vajon szabad-e gyógyítani ebben az időben?

Jézus persze válaszuk nélkül is jól ismeri gondolataikat, törvényértelmezésüket, s jól tudja, hogy helytelennek tartják, ha meggyógyítja a béna embert. A gyógyítással nem még jobban felbőszíteni akarja őket, hanem azt akarja megmutatni, hogy Isten irgalmasságát, melynek jele a gyógyulás, nem korlátozhatják az emberi vélekedések.

A Jézussal való szembefordulás fokozódását jelzi, hogy a farizeusok itt már nem csupán szóban feltett kérdések formájában fejezik ki nemtetszésüket, hanem gyilkos szándék fogalmazódik meg bennük. A gyógyítást követően ugyanis arról kezdenek egymás között tanakodni, hogy „miként okozhatnák Jézus vesztét” (Mk 3,6).

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

2019. január 22. – Kedd (Mk 2,23-28)

k, 2019/01/22 - 00:00
Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.” Mk 2,23-28

Elmélkedés

A böjtöléssel kapcsolatos felvetés, amiről tegnap olvastunk, vélhetően a vámos Lévi házában az ünnepi étkezés alkalmával vagy azt követően hangzott el, hiszen ezt az eseményt követi Márk írásában. A mai részletben hirtelen váltással a mezőn, a vetések között találjuk Jézust és tanítványait, amint éppen úton vannak. Az új jelenetet az köti az előzményekhez, hogy ismét előállnak a farizeusok egy olyan felvetéssel, amely helyteleníti a tanítványok magatartását és amely szerint Jézus, a Mester számára nem fontos, hogy tanítványait a törvények megtartására tanítsa, nevelje.

Itt már nem egy általános kérdésről van szó és a kérdező sem burkolózik ismeretlenségbe. A farizeusok állnak Jézus elé, akik a szombati nyugalom megszegését látják abban, hogy a tanítványok letépik a kalászokat és megeszik a búzaszemeket. A kérdezők megütköznek a tanítványok viselkedésén és botránkozva kérik számon Mesterüket. Már itt Jézus ellenfeleiként tűnnek fel, akik lépten-nyomon hibát keresnek és persze találnak is, hiszen az ő elképzeléseik szerint minősítik mások cselekedeteit.

Mondhatjuk azt, hogy fellépésük, állandó hibakeresésük és kérdéseik nagyon hasznosak, hiszen alkalmat adnak Jézusnak, hogy kifejtse nézeteit és elmondja nem csak nekik, hanem a nagyobb néptömegnek, hogy miért fontos a törvények helyes értelmezése és a vallási életben való megújulás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!

2019. január 21. – Hétfő (Mk 2,18-22)

h, 2019/01/21 - 00:00
Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.” Mk 2,18-22

Elmélkedés

Jézus úton levésével kapcsolatban már szó volt arról, hogy új utakat keres az emberi szívekhez. Fellépésével a vallásosság új formája kezdődik el, vagy legalábbis felkínálja mindenki számára a vallási életben való megújulást. Ezt a gondolatot folytatja a mai evangéliumi részlet, amely a vallási élet egyik jellegzetes cselekedetéről, a böjtölésről szól. A jelenet annak tényszerű megállapításával kezdődik, hogy Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtölnek. Keresztelő János életmódjával kapcsolatban Márk evangélista ezt jegyzi le: „Sáskát és vadmézet evett” (Mk 1,6). Máté írása szerint egy alkalommal maga Jézus tesz említést a Keresztelő böjtöléséről: „Eljött János, nem evett és nem ivott” (Mt 11,18). Lukács evangélista pedig ugyanezt a rész így jegyzi le: „Eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik, bort nem iszik” (Lk 7,33). Az ő szigorú életmódjához és böjtöléséhez tehát nem fér kétség, miként annak céljához sem: prófétai életmódja hitelesíti prófétai szavait, tanítását.

A farizeusok szigorúan vették a böjti fegyelmet. Nem csak a kötelező böjtöket tartották meg, hanem egyéni vallási buzgóságból önként is vállaltak további böjtöket. Helytelen szándékukat Jézus leplezi le, amikor azt állítja, hogy nem Isten tetszését, hanem az emberek elismerését keresik böjtölésükkel (vö. Mt 6,16).

Jézus nem utasítja el a böjtöt, mint a vallásosság egyik hagyományos formáját, de sürgeti annak megújítását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Bármit tettél földi életed folyamán, mindent az Atyával való egységben tettél, szüntelenül az Atya akaratát teljesítetted, és mindig a neki való engedelmesség indított a cselekvésre. Segíts minket, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, hogy keresztségünk óta a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy az Atya az ő szeretett gyermekeinek nevezzen minket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Urunk, te földi életed során mindig engedelmeskedtél Atyádnak. Taníts minket az alázatra és az engedelmességre!

2019. január 20. – Évközi 2. vasárnap (Jn 2,1-11)

v, 2019/01/20 - 00:00
Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Jn 2,1-11

Elmélkedés

Megszólítás és megerősítés

A mai evangéliumban a kánai menyegzőn történt csodáról, a víz borrá változtatásáról olvasunk, amely Szent János szerint Jézus első csodája volt. Az esemény helyszíne egy lakodalmas ház, ünneplők sokaságával és túlcsorduló örömmel. Abban az időben a lakodalmak egy hétig tartottak, tehát nem egyetlen napra, hanem hosszabb időre kellett gondoskodni elegendő élelemről az ünneplők számára. Szegényebb családoknál bizony ez gondot jelenthetett, azaz előfordulhatott, hogy nem volt mindenből elegendő, s emiatt megszakadt az ünnepség. Egy ilyen váratlan helyzet történt Kánában is, elfogyott a bor. Édesanyja, Mária közbenjárására Jézus csodát tesz, a vizet átváltoztatja borrá, s ezzel a tettével megóvja a családot a szégyentől, tovább folytatódhat az örömteli ünneplés.

Érdemes felfigyelnünk Mária figyelmes magatartására és cselekedetére. Észreveszi a bajt és tudja, hogy ki képes segíteni egy ilyen nehéz helyzetben. Lényeges üzenete van ennek: Jézus édesanyja figyel életünkre, észreveszi, ha olyan szükséghelyzetbe kerülünk, amit a magunk erejével nem tudunk megoldani. Látja gondjainkat és küzdelmeinket, észreveszi, ha emberi segítségre már nem számíthatunk. Mária az ő fiához, Jézushoz fordul a mi érdekünkben, azt kérve tőle, hogy segítsen rajtunk isteni erejével. Égi édesanyánknak e közbenjárása nagy segítséget jelent számunkra, és arra bátorít, hogy közbenjárását kérjük, mert fia meghallgatja őt.

A csodák felismerése és a csodákban való hit a mai ember számára nem olyan természetes, mint a korábbi idők emberei számára. Fontos tisztáznunk, hogy a csoda nem varázslat, nem bűvész trükk, nem szemünk elkápráztatása. Jézus valamennyi csodája az ő személyéhez és tanításához kapcsolódik. Igazolják, hogy valóban Isten és igazolják tanításának igazságát. Lényeges továbbá, hogy a csodák nem öncélúak és nem is céltalanok. Mindig valakihez szólnak, valakinek a javára, érdekében történnek. A csoda nem szórakoztatja az embereket, mint az ügyes bűvészmutatványok, hanem Isten segítségének a megnyilvánulása egy olyan helyzetben, amikor az ember már tehetetlen és a maga erejével nem talál megoldást. A csoda mindig hitet ébreszt abban, akinek a javára történik, vagy akik azt megtapasztalják. Ki kell még emelnünk azt is, hogy Isten csodái nem a természeti törvények felfüggesztését jelentik. Ha így lenne, akkor Isten teljesen önkényesen bánna a világgal, törvényeket hozna, amelyek alapul szolgálnak a világban uralkodó rendnek és rendezettségnek, de ezeket bármikor félre is tehetné.

Hogyan tekintsünk tehát a csodákra? A csoda megszólítás és megerősítés. Csodáival, közbelépéseivel Isten megszólít minket, jelet mutat. Isten nem a végtelenből figyeli életünk küzdelmeit, hanem bizonyos helyzetekben segítségünkre siet. Nem azért, mert méltók vagyunk erre vagy kiérdemelhetnénk segítségét, hanem azért, mert jóságos és ki akarja mutatni felénk szeretetét. A csoda mindig akkor történik, amikor már nem magunkban bízunk, hanem nagy bizalommal a gondviselő Isten kezébe helyezzük életünket. Tőle várjuk a megoldást, elfogadjuk akaratát. A csoda megerősítés, hogy érdemes hinnünk és érdemes imádságban Istenhez folyamodnunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, gondviselő Istenünk! Köszönjük, hogy figyelsz életünkre, vigyázol ránk, gondviselő szereteteddel átölelsz minket. Látod gondjainkat és küzdelmeinket, jól ismered fáradozásainkat és aggodalmainkat. Hozzád fordulunk nehéz helyzeteinkben: adj nekünk jó tanácsot és útmutatást! Adj erőt, bátorságot és kitartást. Erősítsd bennünk a hitet, hogy amikor már erőtlenek és tehetetlenek vagyunk, te akkor is tudsz segíteni, mert mindent megtehetsz, s jóságodnak köszönhetően segítesz mindazzal, ami üdvösségünket szolgálja. Ösztönözz minket arra, hogy készséggel és engedelmesen megtegyünk mindent, amit kérsz tőlünk.

2019. január 19. – Szombat (Mk 2,13-17)

szo, 2019/01/19 - 00:00
Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte. Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?” Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Mk 2,13-17

Elmélkedés

Az evangéliumi történet bevezetésében Szent Márk összefoglalóan írja le Jézus tevékenységét: betegeket gyógyít és tanítja a hozzá tömegesen érkező embereket. Ezt követően röviden ismerteti Jézus találkozását Lévivel, akinek személye Szent Máté apostol és evangélistával azonosítható. Az Úr hívása és Lévi útnak indulása után a további esemény helyszíne Lévi háza, ahol a korábbi vámos vendégül látja Jézust.

Az egész leírást Jézus tanulságos kijelentése zárja: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Egyrészt magyarázat ez arra, hogy miért hív meg egy vámost, egy mások által bűnösnek tartott személyt az ő követésére és miért ül egy asztalhoz olyan személyekkel, akiket a korabeli zsidók megvetettek. Vámszedő foglalkozásukat ugyanis bűnösnek tartották, mert munkájuk közben pogányokkal érintkeztek, illetve kiszolgálták vele az elnyomó római hatalmat, továbbá a maguk hasznára sokszor több vámot követeltek. Másrészt ez a kijelentés rávilágít Jézus küldetésére, aki azért jött, hogy felemelje a bűnösöket. Ez történt Lévivel és ez történik meg velünk, amikor minket, bűnös embereket életszentségre hív Jézus. Igen, ezen a ponton világosan felismerjük, hogy egyedül Isten irgalma, az ő irgalmas szeretete képes megváltoztatni, új irányba fordítani életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközeiül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

2019. január 18. – Péntek, Árpád-házi Szent Margit (Mt 25,1-13)

p, 2019/01/18 - 00:00
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés

Szent Margit mai ünnepén az evangéliumban Jézus példabeszédét olvassuk a tíz szűzről. Közülük öten mindenre, még a vőlegény esetleges késésére is felkészültek, s jutalmuk az lett, hogy bejutottak az ünnepségre. A másik öt viszont felkészületlenül érkezett, nem gondoskodtak megfelelő mennyiségű olajról lámpásaik számára, s mulasztásuk, felkészületlenségük miatt lemaradtak az ünnepségről, ahová később sem juthattak be. A mindennapok állandó munkája miatti fáradtság, az egykedvűség vagy a reménytelenség olyan kísértések az ember számára, amelyek csökkentik az éberséget és könnyen elvonják figyelmünket végső célunkról, az üdvösségről.

Szent Margit élettörténetét olvasva megdöbbenünk azon, hogy mennyi vezeklést, önsanyargatást, mások által alantasnak minősítet munkát vállalt, miközben zokszó nélkül tűrte a megaláztatásokat. Soha nem hivatkozott királyi származására vagy méltóságára, hanem mindent elviselt annak ismeretében, hogy ez szolgál önmaga üdvösségére és magyar népe javára. A Krisztussal való találkozás és azonosulás buzgó vágya éltette őt. A szüntelen imádkozás, a vezeklés és az alázatos szolgálat mind-mind a Krisztus iránti szeretetből fakadt. Életszentsége, életpéldája indítson minket arra, hogy soha ne aludjon ki bennünk az üdvösség utáni vágyakozás lángja! Ne engedjünk a világ sodrásának, hanem válasszuk, kövessük mindig Krisztust!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy tanúsíthassuk: Te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében mindenkit arra hív, hogy a hozzád vezető utat járja.

2019. január 17. – Csütörtök (Mk 1,40-45)

cs, 2019/01/17 - 00:00
Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.” Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. Mk 1,40-45

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszínét nem jelöli meg Márk evangélista, de tudjuk, hogy Kafarnaumi tartózkodása után Jézus elindul tanítványaival, hogy más helyeken is tanítson és gyógyítson. Az Úr tehát éppen úton van, útközben találkozik a leprás emberrel, aki kifejezi hitét, hogy Jézus tud rajta segíteni, meg tudja tisztítani súlyos bőrbetegségétől. Hitének jutalmaként teljesül kérése, megszűnik leprája, újra egészséges lesz.

Mai elmélkedésünkben ne a csodára figyeljünk, hanem inkább Jézus úton levésére, amely egyrészt valóságos, hiszen bejárja a városokat és falvakat, másrészt jelképes, hiszen az Úr személyében Isten keresi az utakat, a találkozási lehetőségeket az ember felé. Jézus nem a korabeli írástudók és törvénytudók kitaposott útját, nem a hagyományok útját, nem a megszokottság útját járja, hanem a maga útját. Aki el szeretné sajátítani az ő életmódját, életstílusát, életvitelét, annak csatlakoznia kell hozzá, vele kell járnia útja során. S bár Jézus mindig új utakat keres, érdemes tudnunk, hogy nem önkényesen választ úticélt, hanem oda megy, ahová a mennyei Atya indítja, oda tart, ahová az Atya vezeti lépteit. Az Úr útja tehát mindig az engedelmesség útja.

Az Istennek való engedetlenség rossz útja helyett nekünk is érdemes az engedelmesség útját választanunk, mert ezen haladva juthatunk el az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

2019. január 16. – Szerda (Mk 1,29-39)

sze, 2019/01/16 - 00:00
Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. (Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. Mk 1,29-39

Elmélkedés

Az evangéliumi esemény helyszíne Kafarnaum városa, ahol Jézus a zsinagógában kiűzte a gonosz lelket a megszállott emberből. Márk evangélista kissé sietősen mutatja be az eseményeket, a jelenetek meglehetősen gyorsan váltják egymást. Az ördögűzést követően már Simon Péter házában találjuk Jézust, ahol újabb csodát tesz, meggyógyítja Péter anyósát, aki lázas beteg, majd újabb gyógyítások és ördögűzések következnek, amelyeket már nem részletez az evangélista. Másnap Jézus rögtön tovább indulna, annak ellenére, hogy az apostolok állítása szerint mindenki őt keresi, amely arra utal, hogy újabb gyógyításokat várnak tőle.

Az események gyors váltakozása nem azt jelenti, hogy Jézus sietne vagy nem volna türelme az emberekkel foglalkozni. És nem is azt jelenti, hogy ne akarná meggyógyítani a betegeket, vagy hogy elfáradt. Az események gyorsaságával, siettetésével az evangélista talán azt akarja érzékeltetni, hogy mennyire megmozdulnak az emberek Jézus közelében. Tevékenységének híre gyorsan terjed, hamar értesülnek róla. A tömegek, most még csak a csodák, a rendkívüli jelek miatt keresik izgatottan, de hamarosan elkezd tanítani is, amely újabb lendületet hoz az Úr tevékenységébe. Jézus tetteiből, személyéből életerő árad, amely megmozdítja az emberek lelkét. Vajon elindít-e, vonz-e engem ez a Jézusból áradó életerő?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

2019. január 15. – Kedd (Mk 1,21-28)

k, 2019/01/15 - 00:00
Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. Mk 1,21-28

Elmélkedés

Az első tanítványok meghívása után Márk evangélista Jézus hatalmát mutatja a kafarnaumi zsinagógában végzett ördögűzéssel. A történetből kiderül, hogy ki valójában az a Jézus, aki az azonnali engedelmesség vágyával megszólította, meghívta a tanítványokat, és aki ellentmondást nem tűrően parancsol a gonosz léleknek, aki engedelmeskedve ennek a parancsnak, azonnal elhagyja az általa megszállt embert. Igen, akinek szavában ilyen nagy erő rejlik, ő az Isten Szentje.

A történetben az Úr cselekedetének tétjére érdemes odafigyelnünk. Vagy a gonosz lélek lakik bennünk vagy Isten él bennünk. Az ember vágya nyilvánvalóan az, hogy Isten éljen benne, az ő jósága és szeretete. Isten képmásává válni nem a mi művünk, nem a mi erőfeszítésünk eredménye, hanem Isten gondoskodásának, irgalmának köszönhető. Ő az, aki megszabadít minket a gonosz befolyásától és megadja nekünk a szabadságot, hogy megismerjük őt és vele éljünk. Isten ajándéka számunkra tulajdonképpen nem az, hogy megismerhetünk belőle valamit, hanem az, hogy bennünk szeretne élni, és felkínálja számunkra, hogy benne éljünk. Az Istenben való élet a szenvedélyektől való megszabadulást, a gonosz hatalmának megtörését jelenti, aminek pozitív oldala a lelki tisztaság, megnyugvás és öröm. Engedjük, hogy bennünk éljen Isten és az ő szeretete!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket. Uram, mindent elfogadok tőled!

2019. január 14. – Hétfő (Mk 1,14-20)

h, 2019/01/14 - 00:00
Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt. Mk 1,14-20

Elmélkedés

Rögtön nyilvános működésének kezdetén Jézus tanítványokat hív maga mellé. A mai örömhírben az első négy tanítvány meghívását mutatja be Márk evangélista. Először Simont és testvérét, Andrást, majd pedig közvetlenül ezután ismét egy testvérpárt, Jakabot és Jánost hívja meg az Úr. Mindannyiuk felé egyetlen rövid kérés, felszólítás hangzik el: „Jöjjetek utánam!” A megszólítottak pedig azonnal engedelmeskednek, rögtön indulnak. Nincs szükség arra, hogy megbarátkozzanak azzal a gondolattal, hogy eddigi mesterségükkel, a halászattal felhagyjanak és új feladat, küldetés vár rájuk. Esetükben nincs szó felkészülésről vagy gondolkodási időről, nem mérlegelnek és nem tesznek fel kérdéseket jövőbeli várható feladatukkal kapcsolatban, hanem mindent elhagyva, késlekedés nélkül Jézus nyomába szegődnek.

Az első négy tanítvány részéről a meghívás elfogadása mintául szolgál mindazok számára, akiket az Úr megszólít és meghív. Ez a meghívás egyeseknél valóban váratlanul, szinte előzmények nélkül éri az embert, mindjárt az Úrral való első találkozáskor. Az egykori tanítványok válasza, indulása megmutatja, hogy mi a helyes válasz ebben az esetben. Mások esetében, akik már ismerik az Urat egy ideje, szintén váratlanul jöhet egy új feladat felismerése. Ők se késlekedjenek, hanem lelkesen fogadják el az új küldetést!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként éljél és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk! Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad az igazságot kereső embereknek!

2019. január 13. – Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése (Lk 3,15-16. 21-22)

v, 2019/01/13 - 00:00
Abban az időben: A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.” Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Lk 3,15-16. 21-22

Elmélkedés

Benned telik kedvem Egyházunk Jézus megkeresztelkedését ünnepli a mai napon, ezért az evangéliumban erről az eseményről olvasunk. Ez az esemény lezárja Keresztelő János működését, akit hamarosan börtönbe zárnak, majd Heródes lefejezteti őt. Röviddel ezt követően megkezdődik Jézus nyilvános működése a nép körében, elindul tanító útján.

Jézus elmegy Keresztelő Jánoshoz, aki a Jordán folyónál megkereszteli azokat, akik kifejezik bűnbánatukat. Isten küldötteként, prófétájaként a megtérést hirdeti, és a bűnök bocsánatára kereszteli meg a hozzá érkező népet, a bűnösöket, a katonákat, a vámosokat. Már az első keresztény közösség tagjaiban felmerült a kérdés: Miért keresztelkedett meg Jézus Jánosnál, amikor ő nem volt bűnös? Miért állt be a bűnösök közé, amikor neki egyetlen vétke sem volt? Miért tartotta ezt fontosnak, hiszen neki ebben az értelemben nem volt szüksége a keresztségre, mint a bűnbocsánat jelére? E kérdés jogosságát az is igazolja, hogy az Úr megkeresztelkedésének elbeszélésében Szent Máté evangélista megemlíti, hogy Keresztelő János is csodálkozva, értetlenül fogadja a hozzá érkező Jézust. Úgy gondolja, hogy mindennek éppen fordítva kellene történnie, Jézusnak kellene megkeresztelnie őt. Felvetésére Jézus sem ad pontos választ.

Miért keresztelkedik meg Jézus? Tettében azt érdemes felismernünk, hogy a bűnösök közé állásával megkezdi Isten szenvedő szolgájának küldetését. És ez a küldetés azzal teljesedik be három esztendő múlva, hogy „a bűnösök közé sorolva” halálra ítélik, és mint egy gonosztevőt keresztre feszítik. A keresztelkedéssel az Úr azt szeretné kifejezni, hogy az Atya akaratának megfelelően magára veszi az emberek bűneit, ahogyan ezt később keresztáldozatával is teszi. Ebben az értelemben Jézus vízzel való keresztsége összekapcsolódik az ő vér-keresztségével, önfeláldozásával, amely a kereszten valósul meg. Az Atyának engedelmeskedik, amikor megkeresztelkedésekor beáll a bűnösök közé és neki engedelmeskedik, amikor feláldozza életét.

Szent Lukács evangélista csak röviden említi meg a vízbe való alámerülést, nem ez a hangsúlyos rész a leírásban. Figyelmünket inkább az égből jövő szózatra, üzenetre, a mennyei Atya kinyilatkoztatására irányítja, aki ezt mondja: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Az előzményekben Keresztelő Szent János tanúságtételéről olvasunk, most pedig a mennyei Atya megerősítve ezt az emberi tanúskodást, maga tesz tanúságot Jézusról, akiről kijelenti, hogy az ő Fia, miközben a harmadik isteni személy, a Szentlélek galamb alakjában leereszkedik Jézusra. A Lélek jelenléte azért fontos, mert ezután kezdi meg Jézus a működését, melyet a Szentlélek jelenléte kísér.

A mai ünnepen felidézzük, hogy amikor részesültünk a keresztség szentségében, akkor Isten gyermekei lettünk, a mennyei Atya gyermekévé fogadott minket. Mivel többségünk kisgyermekként lett megkeresztelve, ezért nem emlékezünk erre a napra. Hitünk szerint Isten ekkor nekünk mondta: Te vagy az én szeretett gyermekem, benned telik kedvem. Megkeresztelkedésünk óta így tekint ránk Isten, szeretné örömét lelni bennünk minden nap. Szeretné örömét lelni cselekedeteinkben és egész életünkben. Szeretné örömét lelni abban, hogy napról napra növekszik bennünk a hit. Szeretné azt látni, hogy szüntelenül törekszünk arra, hogy méltók legyünk hozzá.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! A keresztség szentségében való részesedés a benned való hit kifejezése, a mi válaszunk a te szeretetedre. Amikor megújítjuk keresztségi fogadalmunkat, megerősítjük hitünket és újra ígéretet teszünk arra, hogy engedelmeskedünk neked, a mi Istenünknek. Köszönjük, hogy bűnbánatot ébresztesz bennünk, megbocsátasz nekünk és megadod a lelki újjászületést. A keresztségben te gyermekeddé fogadsz minket. Segíts minket úgy élni, hogy életünk minden napján méltók legyünk szeretetedre, aki úgy tekintesz ránk, mint gyermekeidre! Segíts minket abban, hogy Jézus napról napra növekedjék bennünk, és ő vezessen minket az üdvösség útján!

2019. január 12. – Szombat (Jn 3,22-30)

szo, 2019/01/12 - 00:00
Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul.” János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja szavát, és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” Jn 3,22-30

Elmélkedés

A mai evangélium annak rövid említésével kezdődik, hogy Jézus keresztelt. A lelki megtisztulásnak és újjászületésnek ez a szertartása ismerős számunkra, hiszen Keresztelő János is ezt tette, amikor megkezdte működését és maga Jézus is megkeresztelkedett nála. Az a tény, hogy Jézus is keresztelt, az első három evangéliumban nem szerepel, csupán a negyedik evangélium szerzője, Szent János számol be róla. Nála is csupán csak alkalomként szolgál arra, hogy közölje Keresztelő János utolsó tanúságtételét Jézusról, s ezzel lezárja az ő küldetését.

Érdekes, hogy egyáltalán nincs szó arról e helyen, hogy Jézus elkezdte volna tanítani a népet és ennek hatására mentek volna hozzá az emberek megkeresztelkedni. Az evangélista nem tartja szükségesnek megmagyarázni azt, hogy miért „tódulnak” hozzá az emberek, hanem csupán János újabb tanúskodására összpontosít. János tisztában van saját küldetésével és nem kíván azon túllépni. Ismét világossá teszi, hogy nem ő a messiás, hanem Jézus. Féltékenység vagy irigység meg sem fordul a fejében, hanem őszintén örül annak, hogy a jelek és az ő tanúskodásának köszönhetően az emberek Jézushoz igyekeznek. Jézus fellépésével János a háttérbe húzódik, küldetését, amire Isten meghívta, már teljesítette. Alázattal és őszintén mondja ki, hogy neki kisebbednie, Jézusnak pedig növekednie kell.

Átengedem-e életem irányítását az Úrnak? Akarom-e, hogy Krisztus és az ő szeretete napról napra növekedjen bennem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

2019. január 11. – Péntek (Lk 5,12-16)

p, 2019/01/11 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!” A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék. Lk 5,12-16

Elmélkedés

Egy gyógyító csodáról, a leprás megtisztításáról számol be a mai evangéliumi részlet. A bibliai időkben nem csupán a szó szoros értelmében vett lepra esetében, hanem mindenféle bőrbetegségre a lepra megnevezést használták. A zsidó törvények szerint tisztátalannak számítottak, ezért nem vehettek részt az istentiszteleten és nem érintkezhettek az emberekkel, nehogy ők is tisztátalanná váljanak. Az elkülönülésnek természetesen egészségügyi oka is volt, így akadályozták meg a betegség további terjedését.

A történetben szereplő leprás férfi is egy közösségből kizárt személy, aki embertől segítséget aligha várhatott. Tisztában van saját állapotával, mégsem akar abba beletörődni, nem tartja reménytelennek vagy megváltoztathatatlannak saját helyzetét. Jézusban felismeri azt a személyt, aki segíthet rajta és akitől gyógyulását remélheti. A hódolat és a tisztelet jeleként leborul előtte és így adja elő kérését. Hisz abban, hogy Jézus képes őt meggyógyítani, ha akarja. Más ember nem, de ő rendelkezik azzal az erővel, amely változást hozhat életébe. És miért ne akarná ezt megtenni Jézus? Miért ne mutatná meg ennek az erős hittel rendelkező embernek irgalmasságát? Teljesíti a kérést, egyetlen érintése megtisztítja a beteget, akinek rögtön elmúlik leprája. A testi gyógyulás mellett a csoda másik eredménye, hogy az eddig kiközösített ember újra a közösség tagja lesz.

Hiszek-e abban, hogy Jézus érintése változást hoz életembe?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.

2019. január 10. – Csütörtök (Lk 4,14-22a)

cs, 2019/01/10 - 00:00
Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak. Lk 4,14-22a

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne Názáret városa. Az a város, ahol Jézus felnevelkedett, s ahová útja során most visszatér. Szombati napon ő is, mint minden zsidó ember, a zsinagógába megy, hogy részt vegyen az istentiszteleten. A szertartás részeként a közös imádkozást követően felolvastak egy részt a mózesi törvényből, majd pedig egy szövegrészt a próféták írásaiból. Ezután következett a felolvasott szöveg magyarázata, amelyet a zsinagóga elöljárója vagy egy általa felkért személy tartott. Lukács evangélista leírása szerint maga Jézus jelentkezett olvasásra és külön felkérés nélkül kezdi el magyarázatát, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem tartották a szokást, hanem csupán az evangélista nem tartja ezt lényegesnek.

A felolvasott szövegrész Izajás prófétától származik, aki Isten Fölkentjének jövetelét hirdeti meg. A Fölkentét, aki majd szabadulást hoz a különféle szükségben szenvedők számára. Jézus magyarázatának különlegessége az, hogy a prófétai jövendölést önmagára vonatkoztatja és saját küldetésének tartja mindazt, amit Izajás próféta egykor megjövendölt, s amit ő most felolvasott. Az üdvösség műve, amit a próféta meghirdetett, Jézus személyében, az ő fellépésével kezd el megvalósulni.

Az Egyház minden korban és minden ember számára hirdeti és közvetíti az üdvösséget. Az Egyház tagjaként én folytatom-e Jézus művét, az üdvösség hirdetését?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te azért hívtad meg egykor tanítványaidat, hogy a te tanúid legyenek. Tanúskodjanak arról, amit tanítottál és cselekedtél. Ők megismerték a te életedet, veled éltek, s látták találkozásaidat az emberekkel. Te arra hívsz bennünket, hogy megismerjünk téged és tanításodat, és legyünk tanúid a világban. Tőled kapott küldetésünk mindenkihez szól, örömhíredből senki nem lehet kizárva, irgalmad mindenki felé kiárad. Taníts minket arra, hogy engedelmes szolgáid legyünk, akik művedet alázattal folytatjuk annak érdekében, hogy Isten országa szüntelenül növekedjen.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva