Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.” Lk 14,25-33

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is annak a farizeusnak a háza, aki többek között Jézust is vendégül látja. Miután Jézus arról beszélt a vendéglátónak, hogy olyanokat kell meghívni vendégségbe, akik azt nem tudják viszonozni, ezért majd a feltámadáskor Istentől fog jutalmat kapni, valaki a vendégek közül egy korabeli mondást idéz: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában.” A megjegyzésre Jézus újabb példabeszédet mond. A történet szerint egy ember szolgái által lakomára hívja a vendégeket. Nem derül ki, hogy milyen alkalomról van szó, de az a tény, hogy „sok vendéget” meghívott, arra enged következtetni, hogy egy különleges alkalomról van szó. Ezt támasztja alá, hogy a Máté szerinti evangélium szövege királyt említ, aki fiának rendez lakomát (vö. Mt 22,1-14).

A cselekmény nem várt fordulattal folytatódik, a meghívottak visszautasítják a meghívást, mindenféle mondvacsinált indokkal. A meghívottak mindegyike fontosabbnak tartja saját teendőjét, mint az együttlétet az őt meghívó személlyel. A visszautasítás indokai különbözőek: a földbirtokkal kell foglalkozni, munka, családi kötelességek. Kétezer év elteltével ugyanezeket az indokokat halljuk azoktól, akiknek nincs ideje vallásukat gyakorolni, amely egyik formája, hogy visszautasítják Jézus meghívását az ő lakomájára, a szentmisére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te nem csupán szeretetet érzel a teremtmények, s köztük legfőképpen irántunk, emberek iránt, hanem te magad vagy a szeretet. Amikor téged keresünk, mindig a szeretetet keressük. Amikor téged akarunk egyre jobban megismerni, akkor a szeretetet akarjuk megismerni. Amikor utánad vágyakozunk, végső soron a szeretetre, a tökéletes szeretetre vágyakozunk. Ébressz rá minket arra az igazságra, hogy amikor meghívsz minket a veled való életre, akkor a szeretetben való életre hívsz bennünket!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Lk 12,35-40

Elmélkedés

A mai napon Szent Imre herceget, Szent István király és Boldog Gizella fiát ünnepeljük. Szent Gellért, aki hét esztendőn keresztül volt Imre nevelője, felébresztette benne az életszentség vágyát, és megismertette vele azokat a keresztény értékeket, amelyek egy ország igazságos kormányzásához szükségesek. István királynak az volt az elképzelése, hogy Imre kövesse őt a trónon, ezért összefoglalta azokat az erényeket, amelyek egy keresztény uralkodóra jellemzőek. István király Intelmeit Imre már nem ültethette át a gyakorlatba, mert fiatalon érte őt a halál. Ezt követően ajánlotta az országot és nemzetet Szent István a Szűzanya oltalmába.

Szent Imre ünnepének evangéliuma az urukra várakozó szolgákról szól, akiket éberség, állandó készenlét jellemez. A kötelességüket teljesítő szolgákat a hazatérő úr olyan jutalomban részesíti, ami nem volna elvárható tőle: ő szolgálja ki szolgáit. Az úrból így szolga lesz, a szolga pedig megdicsőülésben részesül. E szerepcsere azt szemlélteti, hogy Krisztus hogyan fog bennünket fogadni a mennyben, ha földi életünk során őt szolgáltuk és neki engedelmeskedtünk. Éljünk úgy, hogy ne érjen minket váratlanul a Krisztussal való találkozás, aminek időpontját előre nem tudhatjuk! Éljünk úgy, hogy Krisztus minket is boldognak nevezzen és bevezessen az örökkévalóságba!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Csodálatos képességekkel áldottad meg az embereket és bizalmad jeleként arra kérsz bennünket, hogy embertársaink szolgálatára álljunk. Segíts minket, hogy minden adottságunkkal önmagunk és mások üdvösségét segítsük, s ezáltal dicsőséget szerezzünk neked. Hűséges szolgáid akarunk lenni, akik szolgálatunk jutalmaként eljuthatunk az örök életre.

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.” Lk 14,12-14

Elmélkedés

A mai evangélium előzményében, amelyet halottak napja miatt nem olvastunk szombaton, Jézus a vendégekhez fordul azzal a tanáccsal, hogy a lakomákon ne keressék az első helyeket, mert később érkezhet magasabb rangú személy, akinek át kell majd adniuk a helyet. Ha az utolsó helyet választják, akkor elkerülhetik ezt a megszégyenülést, sőt, inkább őket fogják megtisztelőbb helyre ültetni (vö. Lk 14,7-11).

A vendégek után a vendéglátóhoz fordul Jézus, hogy neki is tanácsot adjon. Ezt olvassuk a mai nap evangéliumában. A tanács arra vonatkozik, hogy kiket hívjon meg magához. A tanácsot nem érdemes úgy értelmeznünk, hogy egyáltalán nincs helye a családi összejöveteleknek, mert nem a rokoni és baráti kapcsolatok megszüntetése a cél. Az ő említésük jelen esetben azt szolgálja, hogy a másik oldal nagyobb hangsúlyt kapjon. A cél ugyanis az, hogy a kölcsönösség szintjét át lehessen lépni. Ha valaki azért lát vendégül másokat, hogy ők majd viszonozzák a meghívást, annak a tette nem számít önzetlen jócselekedetnek. A jótett alapja ugyanis az önzetlenségben, az ingyenességben van. A szegények, a bénák, a sánták és a vakok nem fogják viszonozni a meghívást, ezért fogja nagyra értékelni Isten mindazt, amiről az ő javukra mondunk le. Az ilyen nagylelkű cselekedeteket Isten fogja megjutalmazni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az örök élet tanításának jó magját veted el szívünkbe. Segíts, hogy jó, termékeny talajra hulljon lelkemben az isteni üzenet! Segíts, hogy a megértés szándékával hallgassam, olvassam Isten szavát! Segíts, hogy értelmemmel és akaratommal befogadjam Isten országát, mint lelki valóságot! Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezet. Segíts törekvésemben, hogy megéljem, megvalósítsam mindazt, amit közölsz velem. Add, hogy küldetésemnek tekintsem az örömhír hirdetését!

Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34

Elmélkedés

Örökérvényű parancs

A társadalmi életet, az emberek egymással való kapcsolatait minden korban törvények szabályozzák, amelyeket emberek hoznak, s amelyek megtartása mindenki számára kötelező. A vallási életet, az ember Istennel való kapcsolatát szintén törvények szabályozzák, amelyek egyrészt Istentől származnak, másrészt emberi parancsok. Isten parancsa a lelkiismeret hangján szólal meg az ember szívében, mintegy belülről irányítva őt a rossz elkerülésére és a jó megtételére. Az emberi törvények nem belülről, hanem kívülről irányítják az ember életét, ismerni és alkalmazni kell őket a mindennapokban. Az ószövetségi időkben és Jézus korában is sok száz törvény szabályozta a vallási életet. Az írástudók különböző csoportjai nap mint nap vitatkozhattak azon, hogy a rengeteg parancs közül melyik a legfontosabb és melyek a kisebb jelentőségűek. Vitáikban, beszélgetéseikben megpróbáltak valamiféle fontossági sorrendet felállítani a törvények között.

Jézust is egy ilyen beszélgetésbe akarják bevonni, ahogyan erről a mai evangéliumban olvasunk. Mi volt a kérdező szándéka? Miért kérték Jézustól, hogy mondja el véleményét ebben a kérdésben? Talán be akarták vonni egy vitába, hogy állásfoglalása után beleköthessenek szavaiba, vagy próbára akarták tenni, hogy mennyire ismeri a parancsokat, hiszen egy tanítótól el lehet várni, hogy minden törvényt ismerjen. Ha nem tud felelni egy ilyen kérdésre, azt mondhatták volna neki, hogy ne gyűjtsön maga köré tanítványokat és ne tanítsa őket! E feltételezhető negatív indokok mellett azonban ott lehetett a törvények rengetegében való eligazodás pozitív szándéka is.

Jézus szerint a parancsok közül így szól az első: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” Majd hozzáteszi, hogy a második pedig az, hogy „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Mit tartalmaz ez a felelet?

A vallási életben meg lehet határozni, hogy mi a legfontosabb törvény, tehát ki lehet emelni egyetlen törvényt, amely felette áll minden másnak. Az adójogszabályok, a környezetvédelmi előírások, a miniszteri rendeletek, a nemzetközi megállapodások és a végtelenségig sorolható különböző szintű jogszabályok rendszerében ez lehetetlen. A vallási életben viszont pontosan tudjuk, hogy mi a legfontosabb. Semmit sem szabad Isten szeretete elé helyeznünk, mert ez az első. S ehhez szorosan kapcsolódik az embertársaink iránt való szeretet.

A szeretet kettős irányú parancsa több mint vallási törvény, hiszen nem csupán a vallásosság területét szabályozza, hanem az egyének és a közösségek életét is, Istentől származó törvényi alapot adva az emberi kapcsolatok minden területének.

A szeretet legfőbb parancsa örökérvényű, amely nem változik egyik napról a másikra. A világi törvények folyamatos változásával ellentétben ez egy olyan parancs, amely évszázadokkal korábban is érvényben volt és évezredek múlva is érvényes lesz.

Amikor Jézus a szeretet parancsát állítja az első helyre, akkor a külső előírás helyett az ember belső világára teszi a hangsúlyt. Teljes szívünkből, lelkünkből és elménkből kell szeretnünk. Minden lehetséges erőnkkel a szeretet megélésére kell törekednünk.

A szeretet törvényének ismerete természetesen nem elegendő az üdvösséghez. Ha tudjuk, hogy ezt kéri tőlünk, tanítványaitól az Úr, akkor tegyük is meg kérését! Ha viszonozzuk Isten szeretetét, aki előbb szeretett minket és megvalósítjuk a felebaráti szeretetet, akkor mi sem járunk messze Isten országától. Éljen bennünk mindig a szeretet, hogy egyre közelebb kerüljünk az üdvösséghez!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel fordulsz felénk és a szeretet gyakorlására hívsz minket. Azt kéred tőlünk, hogy mutassuk ki szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához szükségünk van szívünk odaadó szándékára, lelkünk beleegyezésére, értelmünk belátására és akaratunk erejére. Taníts minket az önzetlen szeretetre! Tégy minket készségessé, hogy le tudjunk mondani saját érdekeinkről és mások szolgálatában találjuk meg életünk örömét! Taníts minket, hogy teljes szívvel szeressünk mindenkit!

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.” Jn 5,24-29

Elmélkedés

Jézus örömhírének, evangéliumának a lényege az üdvösség. Először: Jézus megváltást, szabadulást hozott minden embernek. Megszabadít minket bűnösségünktől és annak következményeitől, ezért az üdvösség mindenekelőtt bűneink bocsánatát jelenti, amelyet az irgalmas Istennek köszönhetünk. Másodszor: Jézus megszabadít minket tévedéseinktől és hitetlenségünktől. Ebből a szempontból az üdvösség az igazság teljes megismerését jelenti számunkra. Harmadszor: Az Úr megszabadít minket a gonosz befolyásától és segít a kísértések legyőzésében. Ebből a szempontból az üdvösség azt jelenti számunkra, hogy Isten kegyelmével az életszentségre törekedhetünk. Negyedszer: Jézus megszabadít minket a haláltól és örök életet ad nekünk. Ebből a szempontból az üdvösség feltámadásunkat jelenti.

A szabadulást, az üdvösséget Jézus Krisztus, az Isten Fia hozza el mindenkinek: azok számára, akik már eltávoztak az életből, továbbá azok számára is, akik most élnek, vagy a jövőben születnek erre a földre. Ma, halottak napján elhunyt szeretteinkre, családtagjainkra, ismerőseinkre és barátainkra gondolunk, akik reményünk szerint már elnyerték a krisztusi szabadítás gyümölcsét, az üdvösséget, az örök életet. Ugyanakkor arra is gondolunk, hogy a mi földi életünk is véget fog érni, át kell lépnünk a halál kapuján. Éljünk úgy, hogy ez az átlépés az örök életbe való belépést jelentse számunkra!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Teremtő, megváltó és az embert az üdvösségre meghívó Istenünk! Töröld el elhunyt szeretteink minden bűnét és vétkét. Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus Krisztus keresztáldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a bűneink bocsánatát. Vezess bennünket az igazak útján, hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással emlékezünk meg. Add szívünkbe a vágyat, hogy életünkben téged keressünk, halálunkban pedig megtaláljunk!

Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek. Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!” Mt 5,1-12a

Elmélkedés

Az életszentség útján

Mindenszentek napján, azokat az embereket ünnepeljük, akiknek sikerült az életszentség megvalósítása. Ha néha „földön járó angyaloknak” is nevezzük őket, nem angyalok voltak ők, hanem emberek, akik hozzánk hasonlóan megtapasztalták az életben saját gyengeségeiket és kicsinységüket, de Isten kegyelmével önmaguk fölé tudtak nőni. Megértették, hogy egészen kicsivé kell válniuk ahhoz, hogy Krisztus tudjon növekedni bennük és meg kell halniuk önmaguk számára ahhoz, hogy Krisztus éljen bennük. Ne képzeljük azt, hogy teljesen bűntelen volt az ő életük! Ismerték gyarlóságaikat, de küzdöttek ellene. Nem szentként születtek, de szentté alakították életüket. Megtérésük, lelki felemelkedésük példa számunkra, hogy ne féljünk életünket egészen odaadni Istennek. A szentek nem állnak messze tőlünk, Isten segítségével mindannyian képesek vagyunk arra, amit ők tettek! Csak annyi kell, hogy teljes szívünkből szeressük Istent, komolyan elkötelezzük magunkat a keresztény életre, következetesen valljuk meg hitünket, legyünk nagylelkűek testvéreink szolgálatában, tevékenyen vegyünk részt az egyház életében és küldetésében, s ezen életprogram megvalósításához merítsünk erőt Isten Igéjének hallgatásából és a szentségekből, különösen is az Eucharisztiából és a bűnbocsánatból. Mi is megtehetjük azt, amit a szentek megvalósítottak!

A szentek nemcsak példát adnak nekünk életükkel, hanem közbenjárásukat is kérhetjük önmagunkért és szeretteinkért. Nem a szentek teljesítik kéréseinket, hanem maga Krisztus, de ők is támogatják fohászainkat. Sok hívő zavarban van, hogy mire jó ez a közbenjárás. A Mindenszentek litániája, amely a középkorig az Egyház egyetlen litániája volt, és amelynek jelentőségét talán az bizonyítja leginkább, hogy a legnagyobb ünnepünk, a húsvéti vigília szertartásában is helye van, nagyon szépen megvilágítja ennek értelmét. A Mindenszentek litániájában a szentek felsorolását követi a tulajdonképpeni lényegi rész, amelyben azért imádkozunk, hogy Krisztus az ő megtestesülése, születése, keresztsége, szenvedése, halála, feltámadása, mennybemenetele, a Szentlélek kiáradása és újbóli eljövetele által mentsen meg minket a gonosztól, a bűntől és az örök haláltól. Ezután Urunk segítségét kérjük, hogy bűnbánatra vezéreljen minket, megőrizzen minket szolgálatában, kormányozza az Egyházat, megadja a keresztények egységét és minden embert elvezessen az evangélium világosságára. A nevek előzetes felsorolásával mintegy előrebocsátjuk a szenteket, hogy segítsenek minket ezen kéréseink megvalósulásában. Azt is mutatja ez az imádság, hogy nem csupán egy kisebb közösség imádkozik, hanem a vándorló Egyház földön élő tagjai és a megdicsőült Egyház mennyei tagjai együttesen fohászkodnak Istenhez.

A mai ünnep arra bátorít bennünket, hogy lépjünk a szentek nyomába és induljunk el az életszentség útján! Ez az út a Krisztus által ajánlott boldogság útja, amelyről az evangéliumban hallottunk. Az igazi boldogságot a szegények, a sírók, a szelídek, az igazságra szomjazók, az irgalmasok, a tisztaszívűek, a békességszerzők, és az üldözést szenvedettek találják meg, mert ez a boldogság maga az örök élet, amelyet hitünk szerint Isten már megadott a szenteknek, s amely a mi jutalmunk is lehet. Nem mondhatjuk, hogy könnyű ez az út. Éppen ellenkezőleg, nehéz út, az örök életre vezető szűk ösvény, igazi keresztút. Kereszthordozás nélkül viszont nincs szentség, nincs élet nincs örök élet és nincs üdvösség. Ha követni akarjuk Jézust, járjunk példaképeink, a szentek nyomában, vegyük fel keresztünket és így kövessük Urunkat, hogy eljussunk az örök életre és az örök boldogságra, ahová a szentek már eljutottak! Ne féljünk szentté válni! Legyünk szentekké!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Gyújtsd fel szívünkben a szeretet tüzét, hogy szereteted által szentté legyünk! Add nekünk az irántad való szeretetet és az emberek felé forduló önfeláldozó szeretetet! Megdicsőült szentjeid csodálatos élete adjon erőt, hogy felismerjük hivatásunkat és magunk is jellé, szereteted, jóságod jelévé váljunk a világban! A szentek és boldogok életpéldája újítson meg minket a vallásosságban, hitünk gyakorlásában és az evangélium megélésében! Segíts minket, Istenünk, hogy úrrá tudjunk lenni emberi gyengeségeinken, legyőzzük bűneinket és szentek legyünk!

Abban az időben néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: „Sietve távozzál innen! Heródes meg akar ölni.” De ő ezt válaszolta: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök, és gyógyítok ma és holnap; csak harmadnapra fejezem be. De ma, holnap és holnapután tovább kell járnom utamat, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de te nem akartad. Meglátjátok, elhagyott lesz házatok. Mondom nektek: Nem láttok engem mindaddig, amíg el nem jön az az idő, amikor így kiáltoztok: Áldott, aki jön az Úr nevében!” Lk 13,31-35

Elmélkedés

Az evangéliumokban a farizeusok és az írástudók általában negatív színben tűnnek fel, mint akik vitákat kezdeményeznek Jézussal, helytelennek tartják törvényértelmezését, elítélik a bűnösökkel szemben tanúsított jóságát, illetve akik egyre jobban az életére törnek, mert veszélyesnek tartják vallási nézeteit, amely iránt egyre többen lelkesednek. A mai evangéliumban nem ilyen szándékkal érkezik néhány farizeus, hanem jószándékkal figyelmeztetik, hogy Heródes meg akarja őt öletni.

Egyes szentírásmagyarázók kétségbe vonják ezt a jószándékot, és azt állítják, hogy minden bizonnyal maga Heródes küldte Jézushoz a farizeusokat. Jelen esetben nem Heródes királyról van szó, aki mintegy harminc esztendővel korábban, Jézus születése idején uralkodott, hanem Heródes Antipász negyedes fejedelemről, aki Jézus nyilvános működése idején Galileának és Pereanak volt a fejedelme. Heródes Antipász szerette a nyugalmat, és úgy érzékelte, hogy Jézus jelenléte nem ezt szolgálja, ezért szeretné elérni, hogy inkább távozzon a fennhatósága alá tartozó területről. A gyilkossági szándék ez esetben nem igaz, csupán a távozásra való felszólítást nyomatékosítja. Heródes egyébként máskor sem viselkedett ellenségesen Jézussal, hanem kíváncsi volt rá, „kereste az alkalmat, hogy láthassa” (Lk 9,9). Ezt a nézetet igazolja, hogy Jézus Heródeshez küldi a farizeusokat.

Jézus nem fél senkitől, nem ijed meg a fenyegetéstől, hanem folytatja munkáját, amivel a mennyei Atya megbízta őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hisszük, hogy a világban mindennek értelme van, még akkor is, ha akaratodat, rendelésedet, szándékaidat emberi értelmünk nem képes azonnal megérteni. Krisztus Urunk kereszthalálának is volt értelme, hiszen a megváltást, az üdvösséget szerezte meg minden ember számára. Meghajlunk a kereszt előtt, meghajlunk a kereszt titka, a megváltás titka előtt. Meghajlunk az engedelmesség titka előtt, amelyet Fiad, Jézus Krisztus tanúsított. Meghajlunk a végsőkig elmenő, önfeláldozó szeretet titka előtt. Segíts minket, hogy felfedezzük a kereszt helyét életünkben!

Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!” Lk 13,22-30

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszínét nem ismerteti Szent Lukács, csupán annyit tudunk meg, hogy Jézus úton van Jeruzsálem felé. Az üdvösségre jutók számáról kérdező személy is ismeretlen marad, a válasz sem csupán neki, hanem Krisztus valamennyi követőjének szól, egykori tanítványainak és nekünk egyaránt. A kérdés hátterében az a korabeli zsidó felfogás húzódik meg, hogy Isten a választott nép, Izrael népének valamennyi tagját üdvözíteni fogja. Más nézetek szerint bár sokaknak ajándékoz életet a teremtő Isten, az üdvösség csak keveseknek, tehát nem mindenkinek szól.

Jézus nem ad választ a kérdésre, nem szeretne a távoli jövőt ismerő látnok szerepébe lépni. Ehelyett felhívást, buzdítást intéz hallgatóihoz: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun!” A szóhasználat jelzi, hogy az ember törekvése, igyekezete nélkül nem lehetséges az üdvösség elnyerése. Az egyik oldalon tehát ott van Isten üdvözítő akarata, amelyből senki nincs kizárva, a meghívása az örök életre minden embernek szól. A másik oldalon pedig ott van az ember törekvése és szándéka. Felismerjük, hogy Isten milyen nagy jót, az örökké tartó boldogságot kínálja fel nekünk, és készek vagyunk mindent megtenni annak érdekében, hogy ezt elnyerjük. A kapu, az üdvösség ajtaja egyszer be fog zárulni, tehát ha nem hozom meg időben a döntést, akkor örökre kívül maradok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Kereszted jele olykor árnyékként, máskor fényként vetül életemre. Néha értetlenül szemlélem szenvedésed, máskor kezdem megérteni, hogy megváltásomért haltál meg. Néha oly megerőltető felvenni keresztem, indulni keresztutamon, máskor lelkesen követlek téged. Segíts megértenem kereszthalálod és feltámadásod titkát! Taníts meg engem arra, hogy ne fordítsam el tekintetemet rólad akkor sem, amikor szenvedéstől gyötört arcodat mutatod nekem, s add, hogy meglássam dicsőségtől ragyogó arcodat!

Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.” Lk 13,18-21

Elmélkedés

Az Isten országa kifejezés, amely az evangéliumokban gyakran előfordul, elsősorban Isten uralmát jelenti. Ezt az uralkodást érthetjük a világra is, de talán helyesebb, ha az emberre és természetesen saját magunkra vonatkoztatjuk. Ezek szerint az Isten országa azt jelenti, hogy ő átveszi belső világunk, lelkünk, egész életünk irányítását, amely bár történhet akár egyik pillanatról a másikra is, de helyesebb folyamatra, növekedésre gondolnunk. Erre utal Jézusnak a mai evangéliumban olvasott két példabeszéde a mustármagról, illetve a kovászról, azaz az élesztőről.

Jézus az Isten országáról mond két hasonlatot a mai evangéliumban. Az előző részekben a Jézussal szembeni ellenállás több esetéről számolt be az evangélista, amelyek ezután is folytatódnak majd. Mégis mindennek ellenére az Isten országa növekszik és fejlődik. Kicsiny módon és rejtve kezdődik megvalósulása, mégis láthatóvá válik egy idő után mindenki számára. A szembenállást nem csak Jézus, hanem tanítványai is meg fogják tapasztalni, de ha teljesítik küldetésüket, akkor meg fogják látni az ország növekedését. Az ország elválaszthatatlan Krisztus személyétől, akiben növekszik és az Egyháztól, amelyben megvalósul. Ha közösségben vagyunk Krisztussal és az Egyházzal, amelynek legszebb kifejezése a szentáldozás, az Eucharisztia vétele, akkor valóban megtapasztalhatjuk, hogy Isten köztünk van.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Lelkesen hallgatjuk szavaidat, s készek vagyunk téged követni. Szavad valóban örömhír, az üdvösség tanítása, igazság, amely az örök élet felé vezető utat mutatja meg. Boldogan és nagy lelkesedéssel indulunk el ezen az úton, s tudjuk, hogy te kísérsz minket. De nem szeretnénk elbizakodottak lenni, hiszen a mi életutunk, miként a tiéd is, keresztútként végződik. Kereszthordozásod, szenvedésed, türelmed és az Atyának való engedelmességed példája adjon erőt ahhoz, hogy ne forduljunk el soha tőled, hanem mindig hittel kövessünk téged!

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Lk 6,12-19

Elmélkedés

A mai napon két olyan apostolt ünneplünk Szent Simon és Szent Júdás Tádé személyében, akikről szinte semmit sem tudunk meg az evangéliumokból. Mindkettőjük említése csupán az apostolok kiválasztásakor, nevük felsorolásakor fordul elő.

A tizenkét apostol kiválasztásának jelentőségét kiemeli az a tény, hogy Jézus egész éjszaka imádkozik. Csak miután megismerte az Atya akaratát, dönt arról, hogy kik legyenek a választottak. A kiválasztással létrehozza az apostoli testületet, amelyre majd közösségét, az Egyházat bízza. Az apostoloknak az Úr mennybemenetele után az lesz a feladata, küldetése, hogy tanúságot tegyenek a feltámadt Jézusról és hirdessék tanítását, örömhírét. Ezt a küldetést folytatja aztán a későbbi korokban az Egyház. Jézus nem tanult és bölcs embereket keresett, hanem olyanokat, akik egyszerűen éltek, de szívükben meglátta az őszinteséget. Nem tökéletes személyeket választott, hiszen a későbbiekben találkozunk emberi gyengeségeikkel és hibáikkal. Péter többször kételkedik benne és meg is tagadja háromszor. Jakabot és Jánost a saját karrierje érdekelte. Tamás hitetlensége a feltámadás után nem éppen dicsérendő. Máté, a vámos sem bűnös foglalkozása miatt lett apostol, az áruló Júdást pedig említenünk is felesleges.

Az Úr nem is az ő hibáikra alapozza az Egyházat, hanem arra, hogy készek voltak neki adni életüket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életünk és szívünk egyetlen királya, Jézus Krisztus! Bátran indulunk követésedre, mert egyedül te vezetsz minket a mennyei Atyához és az örök életre. Te mutatod meg számunkra az üdvösség felé vezető utat. Téged szolgálunk, amikor embertársainknak segítünk, akikben a te arcod vonásait látjuk. Mindent az örök élet reményében teszünk, mert szeretnénk az igazak közé kerülni. Segíts minket, hogy személyes életünkben megvalósuljon Isten uralma és közösségeinkben megvalósítsuk Isten országát!

Abban az időben: Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton. Mk 10,46-52

Elmélkedés

Új élet kezdete

A Jeruzsálem felé vezető út utolsó állomását rögzíti az evangélium. Jézus Jerikóba érkezik, majd pedig a várost elhagyva találkozik a vak koldussal, Bartimeussal. Talán el is menne mellette szó nélkül, talán a körülötte lévő nagy tömeg miatt észre sem venné, de a koldus éppen ezt akarja elkerülni. Bartimeus azt szeretné, ha Jézus észrevenné őt, ezért hangosan kiáltozni kezd, fel akarja hívni magára a figyelmet. A nagy tömeg akár meg is akadályozhatja a találkozást, hiszen többen el akarják némítani a kiáltozó koldust, s ha ő most elhallgatna, akkor Jézus biztosan nem venné őt észre. A vak tudja, hogy élete nagy lehetősége ez. Bizonyára hallott már arról, hogy másutt milyen csodákat tett Jézus, akinek híre gyorsan terjedt. A városkapuban ülve és koldulva időnként elbeszélgetett a Jeruzsálembe tartó zarándokokkal vagy kereskedőkkel, akik elmondhatták neki, hogy különleges hatalommal rendelkező személy járja be Galilea majd Júdea településeit, aki mindenütt meggyógyítja a betegeket és akit Jézusnak hívnak. Amikor Bartimeus megtudja, hogy éppen Jézus megy el közelében az úton, rögtön felismeri, hogy róla hallott korábban. Ha most engedi, hogy Jézus továbbhaladjon, akkor ő élete végéig vak koldusként fog élni.

Kiáltozásával sikerül felkelteni Jézus figyelmét. Talán nem is a vak hangos kiabálására, hanem annak tartalmára figyel fel Jézus. Bartimeus ugyanis „Dávid fiának” nevezi őt, s ezzel kifejezi, hogy hisz abban, hogy ő a Messiás, hiszen abban a korban azt vélték, hogy az eljövendő messiás Dávid király leszármazottja lesz. Amikor Bartimeus Jézustól segítséget kér, a megszólítással jelzi, hogy hisz abban, hogy Jézus tud rajta segíteni isteni erejével. A gyógyítással, a csodával Jézus az ő hitét jutalmazza meg. Amikor visszaadja a vak szemevilágát, ezért mondja az Úr: „Menj, a hited megmentett téged.”

A vak szemeinek megnyitása a nem hívők hitre jutását jelképezi. A lelki vakság gyógyítható. A hit visszaadható az embereknek, akiknek elhomályosult lelki éleslátása. Az Isten-látás csodálatos élményében részesülhetnek mindazok, akik hisznek. Megnyílhat a lelki szeme azoknak, akik beismerik lelki vakságukat, kifejezik Jézusban való hitüket és az ő segítségét kérik. Talán csak egy szavukon, egy segélykiáltásukon múlik minden. Talán csak azon, hogy ne engedjék magukat elcsendesíteni, hanem egyre hangosabban kiáltsanak. Talán csak azon múlik hitük visszanyerése, hogy észrevegyék, meglássák életük nagy lehetőségét, amikor Jézus a közelükbe érkezik.

A hitetlenség, a kételkedés sötétségét egyedül Isten képes eloszlatni, ő adja a hit világosságát, a hit ajándékát. Jézus a nagy zaj közepette is meghallotta Bartimeus kiáltását. Érdekes mozzanat, hogy amikor Jézus odahívja a vakot magához, akkor ő, mielőtt felugrott és odament volna Jézushoz, „eldobta köntösét.” Valamiféle rongyos ruha lehetett ez a vak Bartimeuson, amilyet a koldusok viselni szoktak. Amikor Jézus hívja, ő azonnal eldobja ezt a ruhát. Eldobja régi életének ruháját. Eldobja a sötétség és a vakság köntösét. Megszabadul a lelki vakság koldusruhájától. Nincs szüksége tovább a régi életét jelentő ruhára, mert Jézus a megváltott ember új ruhájába öltözteti. Jézus ráadja a világosság és a hit ragyogó köntösét. Jézus megajándékozza az új élet ruhájával. Isten napjainkban is meghallja mindazok kérését, akik a hit ajándékáért fordulnak hozzá. A hit az Isten-látás csodálatos élményét adja az embernek, segítségével megláthatunk valakit, akit testi szemünkkel nem láthatunk. Dobjuk el lelki vakságunk köntösét, a hitetlenség hitvány ruháját és siessünk Jézushoz, aki a hit új ruhájába öltöztet minket! A Jézussal való találkozás engem is a látás útján, a hit útján indít el.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Első lépéseinket óvatosan, bizonytalanul tesszük meg a hit útján. Az úton, amely az Isten-látás élményéhez vezet. Beismerem lelki vakságomat és segítségedet kérem, hogy láthassalak, felismerhesselek téged. Te meghallod, amikor téged szólítalak, mindig meghallod, amikor hozzád fordulok. Most is azzal a hittel járulok eléd, hogy segíts hitetlenségemen, gyógyítsd lelkemet! Add, hogy a hit által mindig felismerjelek téged!

Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.” Lk 13,1-9

Elmélkedés

A mai evangélium témája a bűnbánat, a megtérés. Azt követően beszél erről Jézus, hogy hírt hoznak egy tragikus esetről: Pilátus, a római helytartó Galileából érkező zarándokokat öletett meg. Lukács evangélista sajátos megfogalmazásából, amely szerint „vérük az áldozat vérével vegyült”, arra következtethetünk, hogy az eset Jeruzsálemben, a templomban, áldozatbemutatás közben történhetett. Az evangélista nem jelöli meg konkrétan a történtek okát vagy körülményeit, de a mészárlás ténye beleillik abba a képbe, ahogyan a kor ismert történetírója, Josephus Flavius bemutatja Pilátus személyét és tevékenységét.

A hír hallatán Jézus a korabeli felfogásra emlékeztet. Az emberek azt gondolták, hogy ha valakit valamilyen nagy szerencsétlenség ér, annak egyetlen oka van: bűnös és Isten büntette meg őt. Bár a gyakorlatban ennek a fordítottja is előfordult, azaz mások által bűnösnek ismert emberek nagy jómódban és gazdagságban éltek, illetve igaznak tartott emberek éltek nagy szegénységben és nyomorúságban, mégis általános volt ez a nézet. Jézus szerint a szerencsétlenség és a bűnösség között nincs feltétlenül kapcsolat, tehát az áldozatok nem azért haltak meg, mert bűnösök voltak.

Ugyanakkor figyelmezteti hallgatóit, hogy aki nem tart bűnbánatot, az el fog veszni, azaz nem jut el az üdvösségre. Ha bizalommal és bűnbánattal járulok Istenhez, megadja nekem az újjászületés kegyelmét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Add nekem kegyelmedet, hogy akkor is boldognak érezzem magam, ha hitem miatt szavakkal vagy cselekedetekkel bántanak. Bár a világban élek, mégsem vagyok a világé, mert egész életemmel téged akarlak szolgálni. Add nekem a hit ajándékát! Add nekem a hithez való hűség kegyelmét! Add nekem a hitben való kitartást és növekedést! Tudom, hogy hitből fakadó jócselekedeteimmel biztosíthatom üdvösségem. Tudom, hogy hitből fakadó imáimmal segíthetek másokat az üdvösség útján. Segíts, hogy tetteim és szavaim dicsőséget szerezzenek neked, aki mindenkit az örök életre hívsz.

Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”, és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság? Amikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mégy, igyekezzél még az úton kibékülni vele, hogy a bíróhoz ne hurcoljon. Mert ha a bíró elé visz, akkor a bíró átad a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vet téged. Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg tartozásodat az utolsó fillérig le nem fizeted. Lk 12,54-59

Elmélkedés

A tengeren utazók számára létfontosságú, hogy az időjárási jelenségekből mit lehet kiolvasni a közeljövőre vonatkozóan. A mezőgazdaságban dolgozók számára szintén fontos, hogy milyen idő várható, mert ehhez igazítható a vetéstől az aratásig mindenféle munka. Jézus azt várja tanítványaitól, hogy felismerjék és helyesen értelmezzék az idők jeleit. Ahogyan valaki a különféle természeti jelenségekből következtetni tud a várható időjárásra, ugyanúgy az idők jeleiből is tudni kell olvasni.

Jézus szavai panaszként hangzanak és bizonyos elégedetlenséget tükröznek. Az égi jeleket és természeti jelenségeket értő emberek miért nem veszik észre az idők jeleit, Isten országának jeleit? Miért nem ismerik fel Krisztusban a Megváltót? Miért nem fedezik fel tanításában az igazság üzenetét? Miért keményítik meg szívüket és zárkóznak el az üdvösség tanításától? Miért nem hisznek csodái láttán, amelyek jelként szolgálnak? Az örömhír hirdetésével elkezdődött a messiási idő, az üdvösség korszaka. A Jézus által hozott új korszak új viselkedésmódot kíván az embertől.

Észreveszem-e mindennapjaim során azokat a jeleket, amelyeket Isten mutat számomra? Meghallom-e üzeneteit, amelyekkel szándékait, útmutatásait közli velem? Felismerem-e küldötteit, azokat az embereket, akiket mellém állít, hogy segítsen és vezessen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során cselekedeteiddel az Atya szeretetét tetted láthatóvá az emberek számára. A szeretet tanítását hirdetted és csodáid az isteni szeretet jelei voltak. Vezess minket az Istennel való találkozásra, amely felébreszti bennünk a szeretetet és megnyitja szívünket embertársaink számára. A te isteni szeretetedet utánozva megértjük, hogy a szeretet nem külső parancs, hanem a szívünkbe írt törvény. Megértjük, hogy a szeretet hitünk következménye. Segíts minket, hogy a szeretet gyakorlása tegye hitelessé hitvallásunkat!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.” Lk 12,49-53

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakaszban Jézus arról beszél, hogy az ő személye miatt emberek fordulnak egymás ellen, akár még egy családon belül is. Szavainak igazságát sajnos napjainkban is sok családtag megtapasztalja. Az egyik családtag hívő, gyakorolja vallását, a másik teljesen hitetlenül él, és nem nézi jó szemmel a másik buzgóságát. Nézeteltérések, viták, veszekedések, gyűlölködés nehezíti meg a közös életet, vagy akár egy idő után teljesen ellehetetleníti. A felfogásbeli és az életvitelbeli különbségek megmérgezik a családtagok kapcsolatát, akár a férj és a feleség, akár a szülők és gyermekeik kapcsolatát. A vallásos, elkötelezett személy inkább háttérbe húzódik, békességre törekszik és türelmet gyakorol, ami sajnos sok esetben olaj a tűzre, s az ellene irányuló gyűlölködés fokozódását váltja ki.

Tévedés volna azt hinni, hogy a vallás gyakorlásáról való lemondás eredményt hozna és megteremtené a családi békét, hiszen ilyen esetekben a gúnyolódás nem marad abba: lám, mégsem annyira fontos az Isten, az egyházi közösség, a hit, hiszen könnyen feladta a másik. A hithez való ragaszkodás és a hitetlen családtagért való imádkozás jobb megoldás. Nem könnyű út, de járható. Nem feltétlenül vezet a másik megtéréséhez, de ne is ez legyen a cél. Azt azért mindenképpen érdemes időnként szelíden elmondani a gúnyolódónak vagy veszekedőnek, hogy vallásos buzgóságunk nem ellene irányul.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, segíts, hogy szüntelenül a menny felé törekedjek, ahol megadod a jónak jutalmát, s ahol megnyílnak előttem Isten végtelen titkai: a szeretet titka, az irgalom titka, a jóság titka, az élet titka. Te hívsz, te vársz engem a mennybe, ahol örökre eltölt az isteni szeretet. Segíts nekem, hogy egész életemben keressem azt a szűk ösvényt, amely a menny felé vezet, s megtaláljam az örök élet kapuját!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt mondja magában: „Uram bizonyára késni fog”, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” Lk 12,39-48

Elmélkedés

Jézus továbbra is az Emberfia végső időkben bekövetkező eljövetelével kapcsolatban oktatja tanítványait. A mai evangélium első részében újabb hasonlattal igyekszik bemutatni mondanivalóját. A példázat középpontjában a kiszámíthatatlanság áll. Miként a házigazda nem tudja előre megmondani, hogy mikor fog érkezni házába a tolvaj, ugyanúgy a tanítványok sem tudják előre az Emberfia jövetelének időpontját. Elképzelhetetlen, hogy egy tolvaj előre figyelmeztetést küldjön a ház gazdájának, hogy mikor fog érkezni, hiszen ő éppen azt akarja kihasználni, hogy a házigazda nem elég éber. Az Emberfia a végső időben természetesen nem rossz szándékkal fog érkezni, de ugyanilyen váratlan lesz jövetele, annak idejét senki nem tudhatja előre. A keresztény embert éppen a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság készteti arra, hogy állandóan készen álljon az Úrral való találkozásra.

Jézus beszédét Péter apostol kérdése szakítja meg, amely átvezetést jelent egy újabb témára. Az új példa és annak tanulsága az Egyház vezetőinek szól: legyenek hűségesek, mert „aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” A vezetői feladat tehát fokozott felelősséggel jár, s aki nem akar felelősséget vállalni másokért, az inkább ne fogadja el a vezető beosztást.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te a Szentlélek által minden korban kiárasztod szeretetedet az emberekre. Taníts engem a szeretet gyakorlására. Soha nem felejtem, hogy te a végsőkig elmentél a szeretetben. Atyád és az emberek iránti szeretetből áldoztad fel magadat, megmutatván számunkra, hogy a szeretet nem szavakat kíván, hanem odaadást és hűséget. Úgy akarok élni, ahogy te éltél, s úgy akarok szeretni, ahogyan te szeretsz engem! Küldd el a Szentlelket, hogy megtanítson az önzetlen és önfeláldozó szeretetre!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Lk 12,35-38

Elmélkedés

Még földi élete idején Jézus ígéretet tett tanítványainak arra, hogy egyszer vissza fog térni a világba. Ez lesz második eljövetele, de ennek időpontját senki ember nem tudhatja előre. Ez a tény azonban senkit ne késztessen könnyelműségre, azaz ne gondolja senki azt, hogy az ő idejében biztosan nem fog bekövetkezni az Úr jövetele, visszatérése. És azt se gondolja senki, hogy földi élete örökké fog tartani, azaz ő nem fog meghalni és ezt követően nem fog találkozni életünk bírájával, Jézussal.

Jézus arra figyelmeztet minket a mai evangéliumban, hogy legyünk készek az ő jövetelére, a vele való találkozásra, a számadásra. Amikor az éberségre figyelmeztet, akkor gyakorlati dolgokról beszél. Felövezve, azaz útra készen, indulásra készen, valamint égő gyertyával, égő lámpással kezünkben várjuk, azaz akár éjszaka is érkezhet, amikor szükségünk van valamilyen világító eszközre. Kijelentése azonban nem csak tárgyakat jelenthet, hanem lelki vonatkozása is van. A felövezettség a lelki készültséget jelenti, azt, hogy bármikor készek vagyunk indulni az Úrral. Az égő lámpás pedig egyrészt a jócselekedeteink jelképe, amelyek fénye utat mutat számunkra az üdvösségre. Másrészt a hitünk jelképe, amely utat mutat nekünk a világ sötétségében. Harmadsorban pedig az igaz élet jelképe, amely a bűn sötétségében mutatja meg az irgalmas Isten felé vivő utat, a bűnbánat útját.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életedben magad is küldött voltál, küldetést teljesítettél. Annak a küldetésnek megvalósítása volt életcélod, amit a mennyei Atya bízott rád. Szavaddal és életeddel tanúságot tettél Isten szeretetéről a világban. Mennybemeneteled előtt azzal bíztad meg apostolaidat és tanítványaidat, hogy folytassák e tanúságtételt Isten szeretetéről és munkálkodjanak a hit terjesztésén. Legyen minden keresztény célja a hit hirdetése! Vegyenek részt minél többen a hit hirdetésében! Adj nekem is hitvalló, hithirdető, apostoli lelkületet!

Abban az időben, amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”. Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott, így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!” Lk 12,13-21

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet azzal kezdődik, hogy Jézus éppen tanítja az embereket, ebben azonban megzavarja, megszakítja valaki. Az ismeretlen személy azt kéri tőle, hogy legyen döntőbíró egy örökösödési ügyben. A kérést nem nevezhetjük szokatlannak, hiszen elterjedt volt, hogy családi vitás ügyekben, örökösödési kérdésekben az emberek az írástudókhoz, a rabbikhoz fordultak. A téma viszont váratlan egy ilyen helyzetben. Úgy tűnik, hogy miközben Jézus a vallásossággal kapcsolatos lényeges dolgokról tanít és a többség figyelmesen hallgatja őt, az illetőnek egészen máshol járnak a gondolatai. Őt nem érdekli sem a farizeusok képmutatása, sem a hitet érő veszélyek. Ő csak arra tud gondolni, hogy testvére nem adja meg neki azt a részt, ami a családi örökségből őt illeti. Jézus viszont elutasítja ezt a kérést, mert nem szeretne döntőbíró lenni anyagi ügyekben.

A helyzet azonban lehetőséget ad neki, hogy témát váltson és beszéljen a gazdagság és a kapzsiság veszélyéről. Példabeszédet mond egy gazdag földbirtokosról, aki boldog és nyugodt jövőt szeretne biztosítani magának, s úgy gondolja, hogy mindezt növekvő vagyonának köszönhetően el tudja érni. Azt hiszi, hogy az anyagi javak gyűjtésével boldog és hosszú lesz az élete, de nem számol azzal, hogy az élet értéke és hosszúsága egészen mástól függ.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a hit forrása minden ember számára! Istenségedet nem ismerték fel egyetlen pillanat alatt az apostolok és tanítványaid. Nekik is végig kellett járniuk a hit útját a te megismerésedtől egészen addig, hogy életüket áldozták érted. A hit lassan ébredezett bennük. Miként bennem is lassan erősödik, növekszik. A Szentlélek csendes munkája ez bennem. Olvasom az Atya üzenetét, figyelek sugallataira, életemet Isten szándékaihoz igazítom. Uram, adj nekem félelem nélküli hitet! Adj nekem élő hitet! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Mk 10,35-45

Elmélkedés

Apostoli és szolgáló lelkület

Ma, a missziós vasárnapon azokra a papokra, missziós szerzetesekre és szerzetesnőkre gondolunk, akik hazájuktól távol, a világ távoli részein szavukkal hirdetik Jézus tanítását és életükkel tesznek tanúságot hitükről. Azokra a missziósokra gondolunk, akiket mindenhol örömmel várnak, s akiknek az érkezése igazi ünnepet jelent mindenki számára. Azokra gondolunk, s azokért imádkozunk, akik Krisztustól veszik az erőt és a bátorságot feladatukhoz.

Mindazok, akik az elmúlt évszázadokban vagy napjainkban vállalkoznak a missziós szolgálatra, magukra vonatkoztatták Jézus szavait: „Menjetek el az egész világra és tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt 28,19). Ők megértették, hogy ezek a szavak nem csak az egykori apostoloknak szóltak, hanem személyesen nekik szól e felhívás. Megértették, hogy amilyen mértékben megosztják életüket Krisztussal, olyan mértékben fognak részesedni Krisztus küldetéséből. Megértették, hogy Jézus élete az ő életük és Jézus küldetése az ő küldetésük is.

Minden misszió Jézus Krisztustól ered. Ő is küldött volt, a mennyei Atya küldötte ezen a világon, aki mindhalálig ragaszkodott küldetéséhez. Azzal bízta meg apostolait, hogy az általa megkezdett munkát folytassák. A misszióra vállalkozó személyek tudatában vannak annak, hogy küldetésüket személyesen Krisztustól kapták. Küldetése és hivatása minden embernek van, s ezt Krisztussal való személyes kapcsolatunkban ismerhetjük fel. Minden keresztény ember a keresztség szentsége által meghívást kap Istentől arra, hogy szeretetben éljen, törekedjen az életszentségre és szolgálja Isten országát. Ehhez képest többletet, sajátos hivatást jelent, amikor valaki az igehirdetésre, a hit terjesztésére kap meghívást, amelyet Krisztussal és az Egyházzal való egységben végez.

A misszió apostoli lelkületet és buzgóságot igénylő tevékenység. Nem csupán arról van itt szó, hogy az első küldöttek szolgálata folytatódik az apostolok utódaiban, hanem arról is, hogy a missziósokban az apostoli lelkesedés, buzgóság él. Ezen apostoli buzgóság nélkül a missziósok esetében inkább csak kényszerű munkáról vagy megélhetési feladatról beszélhetnénk, mintsem Krisztus ügyéért való fáradhatatlan szolgálatról.

A Szentlélek közvetíti a küldetést Krisztustól, ő adja az apostoli buzgóságot, és ő segíti a missziót végző személyeket abban, hogy a visszautasítások és üldözések ellenére is hűségesek maradjanak hivatásukhoz. A Szentlélek biztosítja azt, hogy mindazok, akik Krisztus szavaiban felismerték az örök életre vezető tanítást, azt ne tartsák magukban, hanem nagylelkűen továbbadják azt az igazságra éhezőknek és az örök életre vágyakozóknak.

Az evangéliumban arról olvastunk, hogy Jézus az apostolokkal együtt úton van Jeruzsálem városa felé, ahol szenvedés és halál vár rá. Jézus tudja, hogy az Atya azt a feladatot bízta rá, hogy az embereket szolgálja és értük adja életét. Engedelmes szolgálata a kereszten teljesedik be. Az apostolok viszont – annak ellenére, hogy Jézus korábban már többször beszélt nekik szenvedéséről – nem értik még, hogy miként fog megvalósulni Jézus uralma. Ők egy dicsőséges eseményre készülnek, s azt gondolják, hogy Isten országa fenséges módon fog eljönni. E dicsőséges uralkodásban szeretne részesülni Jakab és János apostol, akik megkülönböztetett helyet szeretnének maguknak.

Jézus válaszol kérésükre. Világossá teszi számukra, hogy tanítványainak nem az uralkodásra kell törekedniük, hanem a szolgálatra. A szolgálatról mondott tanítása valójában a többi tíz apostolnak is szól, akik megnehezteltek két társukra, amely annak a jele, hogy ők is hasonló dicsőségre vágytak, és természetesen szól nekünk is, akiket szintén megkísérthet az uralkodás szelleme. Az Úr arra kéri övéit, hogy a szolgálattal tűnjenek ki, és embertársaik szeretetteljes szolgálatában akarjanak elsők lenni. Ha jogos lehet valamiféle versengés a Krisztus-követők között, az a felebaráti szolgálat nemes versenye legyen.

Jézus saját példáját állítja apostolai elé. Ő ugyanis „nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45). Ahogyan ő egész életét Isten tervének és az emberek üdvösségének szolgálatába állította, ugyanígy kell nekünk is Istent és az embereket szolgálnunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus! Akaratodat, mondanivalódat, üzenetedet szelíden közlöd velünk. Nem kényszerítesz minket semmire, hanem azt kéred, hogy szabadon elfogadjuk törvényeidet, amelyek földi boldogságunkat és örök üdvösségünket egyaránt szolgálják. Mennyi jóság, barátság, rokonszenv fedezhető fel szavaidban. Mennyi megértést, elfogadást tanúsítasz a bűnösök, a gyengék iránt. Milyen türelemmel várod, hogy megértsünk téged. Segíts minket, hogy egyre jobban megismerjük és megértsük tanításodat, és amit megértettünk, azt meg is valósítsuk.

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok. Lk 12,8-12

Elmélkedés

A farizeusokról mondott kemény szavak azt eredményezték, hogy még jobban szembefordultak Jézussal. Nem néznek magukba, nem tartanak önvizsgálatot, hanem azt a számukra könnyebb utat választják, hogy elutasítják a figyelmeztetéseket és szembefordulnak azzal, aki kimondja hibáikat. Ezt a részt azzal folytatja Szent Lukács evangélista, hogy az Úr figyelmezteti tanítványait, hogy ők is hasonló szembenállással, visszautasítással fognak találkozni, amikor Mesterük tanítását hirdetik. A figyelmeztetés mellett tanácsokat ad, hogy miként viselkedjenek mindezek bekövetkeztekor.

Tanúságtételük folyamán nincsenek magukra hagyva a krisztusi tanítványok, hiszen a Szentlélek velük lesz. „A Szentlélek majd megtanít benneteket, hogy mit mondjatok” – olvassuk Jézus bátorítását. Ez egyrészt arra vonatkozik, hogy Isten Lelke szól azokból, akik az üldözések ellenére is hűségesen tesznek tanúságot Urukról. Másrészt azt jelenti, hogy a Szentlélek mindenkor ügyel arra, hogy az Egyház tévedéstől mentesen megőrizze és minden embernek hirdesse Krisztus tanítását. A Lélek indít bennünket állandóan, hogy hirdessük az örök élet igéit. Akik e tanítás szerint élnek és erre az igazságra tanítanak másokat, életükkel és szavaikkal is megvallják Krisztust. Legyen mindig velünk a Szentlélek, aki az Igazság Lelke!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Amikor a szentmisében a te szavadat hallgatom, a te irántam való szeretetedre gondolok. Amikor áldozatod megújul az oltáron, ismét csak a te végsőkig elmenő szeretetedre tudok gondolni. Amikor pedig a szentáldozásban magamhoz veszem testedet, akkor értem meg igazán, hogy mennyire szeretsz engem! Szeretettel hívsz, hogy testeddel táplálkozzak. Hálásan fogadom el hívásodat, hogy az Oltáriszentségben téged vegyelek magamhoz és bennem élj!

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10,1-9

Elmélkedés

A harmadik evangélium szerzőjét, Szent Lukácsot ünnepeljük a mai napon. Írásának előszavában Lukács említést tesz arról, hogy előtte már többen kísérletet tettek arra, hogy lejegyezzék Jézus életét és tanítását, és most ő is ugyanerre vállalkozik. Ő is a szemtanúktól, tehát az apostoloktól és a tanítványoktól származó szóbeli hagyomány összegyűjtésére törekszik, ugyanakkor mások által írt forrásra is támaszkodik, miként Máté és Márk is. Lukács arra törekszik, hogy mindennek pontosan utánajárjon, hogy amit leír és az utókorra hagy, az valóban igaz legyen és lelki épülésére szolgáljon mindazoknak, akik meg szeretnék ismerni Jézust és követni akarják őt.

Az ő művét is evangéliumnak nevezzük, amely nagyon sajátos műfaj. Elbeszélő formában hirdeti azt az örömhírt, hogy a názáreti Jézus személyében Isten elküldte az ő Fiát, aki a világ megváltója. Jézus fellépésével elkezdődött Isten országának megvalósulása, eljött az üdvösség ideje. Jézus küldetése önként vállalt kereszthalálával teljesedett be, amelyet Isten csodálatos tette, az Úr feltámasztása követett a halála utáni harmadik napon. Miután Jézus visszatért a mennybe és elküldte a Szentlelket, művét az általa alapított közösség, az Egyház folytatja. Az Egyház igehirdetése által jut el az örömhír hozzánk, akik azzal a szándékkal olvassuk Lukács és a többiek evangéliumát, hogy Jézusban felismerjük Üdvözítőnket és őt követve eljussunk az üdvösségre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Téged keresünk, mert te vagy az Atyához vezető út. Valahányszor tanúságot teszünk szeretetedről, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor megvalljuk, hogy az Egyházhoz tartozunk, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor megosztjuk kenyerünket az éhezőkkel, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor a gyengék védelmére kelünk, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor szeretettel fordulunk a betegekhez, közelebb kerülünk hozzád. Segíts minket, hogy mindenkiben felismerjünk téged!