Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik. Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!” Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.” Mk 4,1-20

Elmélkedés

Az előző napok evangéliumaiban megfigyelhettük, hogy Jézus tanítása és rendkívüli cselekedetei milyen hatást váltanak ki az emberekből. Egyesek hittel elfogadják őt, mások azonban szembe fordulnak vele. Isten országának üzenetét egyesek elfogadják, készek megújítani vallási életüket, megnyilvánul bennük Isten jósága, irgalma és kegyelme. Mások nem engedik, hogy magával ragadja őket az újszerű tanítás, ezért életükben semmiféle változás nem történik. Ezt a kettősséget szemlélteti tulajdonképpen Jézus példázata, amit a mai evangéliumban olvasunk. A magok bőséges termése vagy terméketlensége bemutatja azt a megosztottságot, amit Jézus jelenléte és szolgálata, tanítása és cselekedetei idéznek elő.

A magvető tevékenysége nem volt újdonság az egykori hallgatóság számára, ennek a történetnek évről évre a vetés és az aratás idején mindenki részese volt. Mi legfeljebb elképzelni tudjuk, hogy mit jelenthetett a magok elhintése kézzel a szántóföldbe és milyen erőfeszítést igényelt az aratás. Bár más füllel hallgatjuk a szavakat, mégis próbáljuk a mondanivalót felfedezni, amely ugyanaz ma is, mint egykor.

A példabeszéd bemutatja, hogy mennyiféle veszélynek van kitéve Isten tanítása. E veszélyek nem rajtunk kívül álló okok, hanem a mi elutasításunk akadályozza meg, hogy a tanítás megfoganjon és gyümölcsöt teremjen bennünk. Isten bőkezű, amikor termékeny magokként szívünkbe ülteti igazságát. Ha nyitott szívvel fogadom az isteni igét, akkor az bennem is bőséges termést fog hozni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra! Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát! Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján! Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt! Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak!

Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.” Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!” Mk 3,31-35

Elmélkedés

Az ördöggel való szövetkezés vádját követően Jézushoz jön édesanyja és rokonsága, miként erről a mai evangéliumban olvasunk. Márk evangélista közvetlenül egymás után közli a két eseményt, illetve összekapcsolja azokat, mert mindkettő a Jézussal való szembenállás példája. A rokonság azért keresi fel Jézust, mert az a hír járja, hogy megzavarodott. A hatalmas tömeg miatt nem tudnak Jézus közelébe jutni, de hírt visznek neki érkezésükről. A helyzetre reagálva Jézus olyan kérdést tesz fel, amely egészen új fordulatot ad a jelenetnek: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?”

Abban az időben, mint minden más korban meghatározóak voltak az ember számára a családi kötelékek és a rokoni kapcsolatok. Ez Jézusra is érvényes, aki a mennyei Atyának a Fia, ugyanakkor földi családjának is tagja. A mi Urunk kérdését nem szabad úgy értékelnünk, mintha megtagadta volna a családi kapcsolatokat vagy leértékelte volna azok jelentőségét. Továbbra is fontos számára ez, de a hozzá fűződő lelki kapcsolatra való utalással kiszélesíti mindazok körét, akikhez a szeretet köti. Mert minden családban az igazi összetartó erő a családtagok kölcsönös szeretete egymás iránt és nem a ház falának szorítása. Jézus nagy családját, az ő követőit is a szeretet köti az Úrhoz és ez élteti az egymás közti kapcsolatokat is. A krisztusi új közösséghez az tartozik, aki Isten akarata szerint cselekszik. Az Atya akaratának való engedelmesség minden emberi kapcsolatnál erősebb.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak! Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban! Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.” Mk 3,22-30

Elmélkedés

Nem mindenki fogadja szívesen Jézus tanítását. Az írástudók azt állítják, hogy az „ördög szállta meg,” és a gonosz lelkek fejedelmével működik együtt. E vélekedésre az ad okot, hogy Jézus „ördögtől megszállottakat” gyógyított meg.

Manapság a tudósok az epilepsziával vagy más, rohamokkal együtt járó pszichés betegségekkel azonosítják azt a betegségtípust, amit egykor ördögtől való megszállottságnak neveztek. Ne csodálkozzunk az egykori elnevezésen, hiszen abban az időben semmit nem tudtak az ilyen jellegű bajokról és gyógyításuk is elképzelhetetlen volt. Mivel nem ismerték a betegség eredetét, ezért gonosz szellemi erők emberek feletti uralmának tartották azt. Amikor Jézus úgynevezett ördögűzést végzett, az emberek nem tudták, hogy jó vagy rossz erők birtokában képes-e erre. A mi Urunk visszautasítja a képtelen vádakat. Az ő cselekedetében Isten működése figyelhető meg, az isteni irgalom szabadítja meg a gonosz befolyásától a megszállottakat.

De nem csak Jézus kortársainak okoz gondot a jó és a rossz megkülönböztetése, hanem sokszor nekünk is. Számtalan esetben nehéz eldöntenünk, hogy az események mögött milyen erők és szándékok állnak. Jézus szava ad útmutatást az ilyen helyzetekben, aki azt mondta, hogy minden cselekedet vagy szó valódi természetét a „gyümölcséről ismerhetjük fel.” Legyünk türelmesek, és várjunk, amíg a Szentlélek megvilágosítja értelmünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak. Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés

Isten szól hozzánk

Egy viszonylag új liturgikus ünnep a mai, Egyházunk 2020 óta tartja meg az évközi 3. vasárnapon Isten igéjének ünnepét.

Isten igéjével, szavával, üzenetével kapcsolatban lényeges fogalom a sugalmazás, amelyen azt értjük, hogy a Szentírás könyveit a szerzők nem maguktól írták, hanem az Isten által közölt üzenetet, az általa sugalmazott szavakat jegyezték le. A bibliai szövegek szerzője tehát maga Isten, aki emberek közreműködését vette igénybe, hogy mondanivalója, üzenete írott formában rögzüljön. Mindennek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy a szentírási szövegekhez közeledjünk és azokat helyesen értelmezzük. Nem tekinthetjük ugyanis csupán emberi munka eredményének, hanem Istentől származó szavakként kell olvasnunk azokat. Éppen a sugalmazás, az isteni szerzőség és eredet biztosítja a Biblia értékét, benne valóban az üdvösségre vezető igazságot találjuk meg. Valahányszor a Szentírás olvasásába kezdünk, tudatosítsuk magunkban a sugalmazás, az isteni szerzőség tényét, mert különben legfeljebb egy történész kíváncsiságával fogjuk olvasni e régi szövegeket és aligha vesszük észre, hogy általuk maga Isten szól hozzánk.

Az Egyház életében különleges helye és szerepe van Isten igéjének. Isten szava hirdetésének, hallgatásának és ünneplésének sajátos helye a liturgia, azaz a szentmise és a többi szertartás. Minden liturgikus cselekmény jó alkalom arra, hogy az Egyház teljesítse küldetését, az isteni üzenet hirdetését, a hívek pedig befogadják ezt az üzenetet.

Isten igéjének olvasásához érdemes nyugodt körülményeket biztosítanunk, olyan helyet és időt találnunk, ahol és amikor valóban oda tudunk figyelni Isten hozzánk szóló üzenetére. Nagyon dicséretes, ha valaki például reggelente, munkába menet a vonaton vagy az autóbuszon elolvas egy-egy részletet a Bibliából, amely megadja annak a napnak az alaphangulatát. Talán csak egyetlen mondatot jegyez meg az olvasottakból, de ez a gondolat elkíséri a nap folyamán. A közlekedés forgatagában, a nyüzsgő embertömegben azonban nem lehet igazán elmélyülten olvasni. Ezért, ha naponta nincs is rá lehetőségünk, legalább hetente egy alkalommal szánjunk több időt a Szentírás olvasására! Minél több időt szánunk Isten üzenetének olvasására, annál jobban fog számunkra kirajzolódni Isten terve, annál világosabbnak látjuk azt az életutat, amelyet Isten szándéka szerint be kell járnunk és annál jobban megértjük hivatásunkat.

Az olvasás során érdemes kiszűrnünk a zavaró tényezőket. Olvassuk úgy a Bibliát, hogy közben nem gondolunk azokra a hírekre, amelyeket az újságban vagy az interneten olvastunk, nem gondolunk azokra az eseményekre, amelyek aznap történtek velünk. Olvassunk odafigyelve, elmélyülten, az Istennel való találkozás vágyával! A Szentírás által Isten akarata tárul fel azok számára, akik készek Isten szándékai szerint élni. Isten megszólít minket, elmondja, hogy miként lehet teljes és boldog az életünk, lehajol hozzánk, hogy magához emeljen minket.

Legyen meg bennünk a kíváncsiság vágya, a felfedezés vágya! Igen, szeretnénk valami újat felfedezni, új üzenetet kapni adott élethelyzetünkre. Szeretnénk jobban megismerni Isten üzenetét, szeretnénk egyre jobban megérteni szavait, szeretnénk erőt meríteni ahhoz, hogy az olvasottakat meg is valósítsuk életünkben.

Csak akkor válhatunk az Úr tanítványaivá, ha nap mint nap olvassuk az igazság tanítását és életünket ehhez igazítjuk. Amikor elmerülünk Isten szavának olvasásában, akkor Isten bevon minket életébe, párbeszédre lép velünk, közli velünk mondanivalóját és válaszol kérdéseinkre, miközben mi is elé tárhatjuk gondolatainkat és érzéseinket. Legyünk Isten igéjének hűséges hallgatói, hogy annak hiteles hirdetői is lehessünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te eljöveteleddel az üdvösségtörténet új korszaka kezdődött el, Isten elküldte Fiát, hogy véghezvigye a megváltás művét, amely a kereszten teljesedett be. Segíts minket azért munkálkodni, hogy ne az önzés világa, hanem valóban Isten országa valósuljon meg a földön! Segíts, hogy ne féljünk a megtéréstől, hanem engedjük, hogy megváltoztasd életünket! Tőled arra kapunk személyes meghívást, hogy veled legyünk, megismerjük Isten országát, megtérjünk és hirdessük az evangéliumot. Adj nekünk erőt küldetésünk teljesítéséhez, az emberhalászathoz!

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak. Mk 16,15-18

Elmélkedés

A tegnapi evangélium kapcsán arról elmélkedtünk, hogy Jézus teljesen szabadon dönt arról, hogy ki legyen az ő apostola. Elcsodálkoztunk azon, hogy nem nézi a kiválasztottak előéletét és képességeit, hanem egyszerűen meghívja őket.

A mai ünnep, Szent Pál apostol megtérése megerősíti bennünk, hogy Jézus valóban szabadon választ. Pál példája mutatja, hogy az Úr döntésének helyességét nem érdemes megkérdőjelezni. Ő nem azokat hívja meg, akik alkalmasak a küldetésre, hanem alkalmassá teszi azokat, akiket meghív. Mert ki gondolta volna, hogy a keresztényeket, az új tanítás követőit üldöző Saul Krisztus evangéliumát fogja hirdetni? Ki adott volna egykor ajánlólevelet neki? És Jézus mégis meghívta őt! Megszólította őt a damaszkuszi úton és ez a találkozás gyökeresen megváltoztatta, új irányba fordította Pál életét. Még ennek a történetnek sem Pál a kulcsfigurája, nem ő irányítja az eseményeket, hanem Jézus Krisztus. Pál nem azért tért meg, mert elégedetlen volt korábbi életével és változtatni akart, hanem azért, mert megérintette őt Isten kegyelme, amely képes bárkit átalakítani. Nincs itt szó emberi érdemről vagy kimagasló képességről, hanem csupán arról, hogy Isten kegyelme elkezd működni egy emberben. Jézus szabad döntése az, hogy ádáz ellenségét meghívja követésére és buzgó igehirdetővé teszi a pogányok között.

Isten bármikor sorsdöntő módon beleszólhat életünkbe. Lehetőséget ad mindenkinek, még a legnagyobb bűnösöknek is arra, hogy megtérjenek. Nekem is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott. És ők csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre. A következő tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét – akiket Boanergesznek, vagyis „mennydörgés fiainak” hívott. Továbbá kiválasztotta Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont és a karióti Júdást, aki később elárulta őt. Mk 3,13-19

Elmélkedés

A mai evangéliumban a tizenkét apostol kiválasztásáról olvasunk. Jézus különleges feladatra választja ki őket a tanítványok egy nagyobb köréből. Az a szándéka, hogy az apostolok az ő személyének legjobb ismerői legyenek, akik majd hirdetni fogják tanítását és tanúskodnak cselekedeteiről.

Jézus azokat választja ki, akiket ő akart. Nem ad fel álláshirdetést, nem hirdet pályázatot, hogy ki szeretne csapatába tartozni. Nem kér önéletrajzot senkitől, nem érdekli a választottak előélete. Nem tart közvéleménykutatást, hogy az emberek kiket tartanak a feladatra legalkalmasabbaknak, és nem tart szavazást, hogy megtudja kik a legnépszerűbbek a nép körében. Nem kér tanácsot vagy ajánlást senkitől, nem érdeklődik a kiválasztottak személyéről és képességeiről. A kiválasztás az ő személyes döntése. Még csak arról sincs szó, hogy megbeszélje a jelöltekkel, hogy milyen elvárásai vannak és mi lesz a feladatuk. Jézust senki nem befolyásolhatja döntésében.

A Jézus által választott személyek magától értetődő egyszerűséggel elfogadják a meghívást és nem nehezményezik, hogy előzetesen nem egyeztetett velük Jézus. Pedig ez a kiválasztás alapvetően megváltoztatja az ő életüket.

Napjainkban sokan szeretnek mindenbe beleszólni, s nem tudják megemészteni, ha mások nélkülük hoznak meg egy döntést. Elképzelhetetlennek tartják, hogy egy rájuk vonatkozó döntésnek ne legyenek a részesei.

Az apostolok kiválasztása emlékeztessen minket arra, hogy az Úr új közösségéhez, az Egyházhoz tartozunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, gondviselő Istenünk! Köszönjük, hogy figyelsz életünkre, vigyázol ránk, gondviselő szereteteddel átölelsz minket. Látod gondjainkat és küzdelmeinket, jól ismered fáradozásainkat és aggodalmainkat. Hozzád fordulunk nehéz helyzeteinkben: adj nekünk jó tanácsot és útmutatást! Adj erőt, bátorságot és kitartást! Erősítsd bennünk a hitet, hogy amikor már erőtlenek és tehetetlenek vagyunk, te akkor is tudsz segíteni, mert mindent megtehetsz, s jóságodnak köszönhetően segítesz mindazzal, ami üdvösségünket szolgálja. Ösztönözz minket arra, hogy készséggel és engedelmesen megtegyünk mindent, amit kérsz tőlünk!

Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő. Mk 3,7-12

Elmélkedés

A Jézushoz igyekvő emberek létszámára vonatkozóan Márk evangélista a következő kifejezéseket használja a mai evangéliumban: „nagy tömeg követte”, „nagy sokaság csatlakozott hozzá”, „mind ott tolongtak körülötte.” A leírás szerint tehát tömegesen érkeznek Jézushoz az emberek. Vajon mi vezeti ezt a nagy tömeget? A betegekkel tett csodák híre hamar elterjedt, és egyre többen keresik őt emiatt. Bizonyára sokakat a különleges tetteket végrehajtó személy iránti kíváncsiság, a csodavárás visz Jézushoz. Nyilvánvalóan azt szeretné, ha az emberek elsősorban tanítása, az üdvösség örömhíre miatt közelednének hozzá, de megengedi azt is, ha ennél kevésbé nemes szándék, például a gyógyulás vágya vezesse őket. Úgy tűnik, hogy nyilvános működésének kezdetekor a mi Urunk még nem engedi, hogy az evilági dolgokban remélő tömegek megismerjék személyének titkát, isteni származását, ezért azoknak, akik felismerik, hogy ő az Isten Fia, megtiltja, hogy elmondják ezt.

Jézust igazán megismerni, s benne felismerni az Isten Fiát, nem adatik meg mindenkinek, csak keveseknek. Ha csak a kíváncsiság vezet minket hozzá, a tömeghez tartozunk, amely csak a külső cselekedeteket látja. Ha az örök élet vágyával közeledünk hozzá és a mennyei Atyát szeretnénk megismerni, akkor megtapasztalhatjuk megbocsátó irgalmát és segítő kegyelmét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét. Mk 3,1-6

Elmélkedés

Témájában a tegnapi evangéliumot folytatja a mai részlet, amelyben szintén a szombat megtartása a kérdés. A farizeusok szerint a gyógyítás is munka, tehát szombaton, a nyugalom napján nem szabad gyógyítani. Jézus megkérhette volna a béna kezű embert, hogy másnap keresse meg és akkor majd segít rajta, mert így senki nem tudott volna belekötni cselekedetébe. De ő nem vár, hanem szombaton gyógyít, s ezzel megmutatja, hogy a farizeusok törvényértelmezése nem korlátozhatja őt cselekedeteiben.

A farizeusok a vallási élet hivatalos képviselői. Jól ismerik a mózesi Törvényt és azt maguk is megtartják. Azt gondolják magukról, hogy a törvények értelmezése egyedül az ő feladatuk, és nekik van joguk arra, hogy tanítsák a népet a törvények megtartásának helyes módjára. Kétségtelen, hogy Jézus nagy befolyással rendelkező tanító, tömegek keresik őt, hallgatják tanítását, amely a vallási élet megújítását célozza. Tevékenysége és népszerűsége zavarja a vallásos vezetőket, ezért megpróbálják újra és újra visszaterelni a hagyományos vallásosság és törvényértelmezés irányába. Ők úgy látják, hogy Jézus, aki nem tartozik egyetlen írástudói csoporthoz sem, aláássa az ő tekintélyüket és a kialakult vallásos, intézményes rendet, ezért veszélyt jelent a vallási vezetők számára.

Jézus gyógyítása az isteni irgalmasság megnyilvánulása. Isten segít az embereken, és ezt nem korlátozhatja semmi. Hiszek-e Isten segítő erejében?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket! Uram, mindent elfogadok tőled!

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.” Mk 2,23-28

Elmélkedés

Milyen tevékenységek végzését tiltja szombaton, a nyugalom napján a mózesi törvény és mit enged meg? Mit szabad és mit nem szabad tenni szombaton? A zsidó emberek jól ismerték a tízparancsolatot, amelynek harmadik parancsa szerint az Úr napját meg kell szentelni. Isten tehát parancsba adta a választott népnek, hogy a hét hetedik napján tartózkodjon mindenféle munka végzésétől. E törvény indoklása kettős. Egyrészt a teremtéstörténet szerint a hat napig tartó teremtő tevékenysége után Isten megpihent és megáldotta, megszentelte a hetedik napot, azaz a szombatot. Másrészt a szombat megtartása az Istennel kötött szövetség fontos jele volt, annak biztosítása, hogy a választott nép nem felejti el a Teremtőjét és Szabadítóját. A szombat tehát Isten kívánsága szerint az imádság, az istentisztelet, a hálaadás, a pihenés, a családi együttlét ideje.

A mai evangélium szerint Jézus tanítványai útközben néhány kalászt letéptek és a magokat eszegették. E cselekedetüket a farizeusok munkának tekintették, és azonnal szóvá tették, hogy ezzel megszegték a szombatra vonatkozó előírásokat. Jézus megvédi tanítványait. Nem minősíti feleslegesnek a szombatra vonatkozó előírásokat, hanem rámutat arra, hogy az emberek által hozott törvényeket olykor felülírja az élet törvénye, a józan ész parancsa.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.” Mk 2,18-22

Elmélkedés

Ahogyan kibontakozik Jézus szolgálata a nép körében és növekszik az Isten országának örömhírét szívesen hallgatók köre, úgy fokozatosan megjelennek azok is, akik szembefordulnak Jézussal. Kezdetben csak kérdéseket tesznek fel neki a vallási élettel kapcsolatban, majd pedig vitákat kezdeményeznek. A farizeusok és a vallási vezetők a hagyományokból, a szokásokból indulnak ki. A farizeusok hetente két napon tartottak böjtöt. Véleményük szerint nem hiteles tanító az, aki ezt nem tartja be és nem várja el ugyanezt tanítványaitól. A mai evangélium szerint a farizeusok nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg a heti kétszeri böjtöt. Kérdésük valójában nem a tanítványok magatartását kritizálja, hanem a mestert, aki betér a vámosok házába, együtt étkezik velük, s mit sem törődik azzal, hogy tanítványait a hagyományok szerinti böjtölésre tanítsa.

Válaszában Jézus érdekes hasonlatokkal szemlélteti azt, hogy jövetelével olyan új korszak kezdődött el, amelyben már nem lehet mindenben ugyanúgy folytatni a régi vallási gyakorlatokat, hanem érdemes nyitottnak lenni az új felé. A hagyományokhoz való túlzott ragaszkodás ugyanis bezárhatja lelkünket Isten újabb és újabb kegyelmi adományai előtt, amelyeket minden nap juttat nekünk.

A megújulás Lelkét küldi nekünk Jézus, aki új szívet ad nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Jn 2,1-11

Elmélkedés

Az első csoda

A mai vasárnapon Jézus első csodáját írja le az evangélium, amelyet nyilvános működésének kezdetén Kána városában tett. Az ifjú párról és a násznépről nem derül ki sok információ számunkra az evangéliumból, de nem is a személyük a fontos. A lakodalomban jelen van Jézus a tanítványaival együtt és ott van Mária is. Jézus édesanyjának jelenléte azt jelzi, hogy bizonyára a szűkebb rokonság valamelyik tagjának volt az esküvője, tehát a násznép Jézus rokonsága lehetett. Az Úr csodája tehát részben családi körben, a rokonság között, részben a nyilvánosság előtt történik. Mondhatjuk, hogy a családi környezetből kilép Jézus a nagyobb nyilvánosság elé, majd a lakodalmat követően elindul tanító útjára és megkezdi nyilvános működését a nép körében.

A názáreti otthonban felnövő és a családi élet keretében nevelkedő Jézus harminc éves korában tehát kilép a nép elé, majd tanítványokat gyűjt maga köré és küldetését teljesítve elkezdi hirdetni Isten országának örömhírét. Ettől kezdve a tanítványokkal együtt mi is végigkísérhetjük útján egészen addig a pillanatig, „az ő órájáig”, amikor a kereszten meghalva teljesíti megváltói küldetését. Ahogyan egykor belépett a lakodalmas házakba és nem félt betérni a vámosok házaiba, ugyanígy belép a mi otthonainkba, templomainkba, iskoláinkba és a munkahelyekre, belép a mi életünkbe is. Jelen van a férfi és a nő közös életének kezdetén, jelen van a házasságkötéskor és jelen van minden család életében.

Miért vett részt Jézus a menyegzőn? Így fejezte ki tiszteletét a kánai házaspár iránt, s egyúttal megmutatja tiszteletét a férfi és a nő szent életkapcsolata, a házasság iránt, amely a Teremtő Isten akarata szerinti kapcsolat.

Miért tette Jézus ezt a csodát? Biztosan nem feltűnési vágyból cselekedett. Ha az eset nagyobb feltűnést keltett volna az emberek körében, arról beszámolt volna az evangélista. Akkor miért változtatta át a vizet borrá? Bizonyára fontos volt Jézus számára, hogy rokonsága körében a borhiány miatt ne szakadjon félbe az ünnepi öröm. De az is indokolhatta tettét, hogy segítsen a házaspárnak, illetve szegény családjaiknak. Természetesen édesanyja kérését sem akarhatta visszautasítani, hiszen akkor azt gondolhatnánk, hogy hiába kérjük Mária közbenjárását gondjaink közepette. Mindemellett a legfontosabb mégis talán az lehetett, hogy egyértelműen megmutassa isteni erejét, hatalmát és dicsőségét. Szent János evangélista szintén éppen ezt hangsúlyozza a történet lezárásakor: „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét” (Jn 2,11).

Ez az első csoda és aztán majd Jézus minden további csodatette is az ő isteni hatalmáról, isteni erejéről tanúskodik. A csodák megerősítik kortársaiban és bennünk is azt, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte és valóban Isten Fia. Isteni erővel hirdeti tanítását, isteni képességgel gyógyítja a betegeket és isteni hatalommal bocsátja meg a bűnöket. A csodák mind-mind olyan jelek számunkra, amelyek Jézus istenségében való hitünket erősítik meg.

Milyen kapcsolat van a csoda és a hit között? A csodák leírásánál kettős irányú hatást figyelhetünk meg: egyrészt a hit megelőzi és feltételezi a csodát. Főként a beteggyógyítások eseteire jellemző, hogy a csoda azután következik be, hogy a beteg ember kinyilvánítja hitét Jézus iránt. Másrészt a hit követi a csodát, azaz a csoda látványa hitet ébreszt mindazokban, akik látják és megtapasztalják azt, mert valóban Istennek tartják azt, aki a csodát véghezvitte. Ezt támasztja alá, hogy a kánai menyegzőn művelt csoda leírása kapcsán az evangélista fontosnak tartja megjegyezni, hogy Jézus tettét látva „tanítványai hittek benne.”

Fogadjuk meg Jézus édesanyjának jótanácsát és tegyük meg mindazt, amit Jézus mond nekünk! Ha engedelmeskedünk neki, mi is részesedhetünk dicsőségének látásában, megtapasztalhatjuk csodatetteit és növekszik hitünk. Jézus jelenléte életünkben, az ő isteni dicsőségének látása és csodáinak megtapasztalása ébresszen mindannyiunkban igaz hitet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként élj és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk! Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad az igazságot kereső embereknek!

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés

Árpád-házi Szent Margit ünnepén Jézusnak azt a példabeszédét olvassuk az evangéliumban, amely a lakodalomra várakozó tíz szűzről szól. A példázat szerint öten nagyon előrelátóan tartalék olajat is vittek lámpásaikhoz, a másik öt azonban megfeledkezett erről. A vőlegény késése miatt a tartalék olajjal rendelkezők jutottak csak be az ünnepségre, a többiek lemaradtak, mert olaj vásárlásával töltötték idejüket.

A példázat a bevezető szavak szerint a mennyek országáról és annak eljövetelére való várakozásról szól. Emiatt helytelenül értelmeznénk, ha úgy gondolnánk, hogy önzőek és irigyek voltak azok, akik nem adtak olajukból a többieknek. A hagyományos magyarázat szerint ugyanis az olaj az emberi jócselekedeteket jelképezi, amelyek biztosítják az emberek számára az üdvösséget. Mások jócselekedeteivel dicsekedve nem juthat senki az üdvösségre, illetve ezek a jócselekedetek nem tulajdoníthatók el senkitől. A földi élet során mindenkinek elegendő ideje van ahhoz, hogy gondoskodjon a mennybe jutásról. Az üdvösség elnyeréséért való állandó fáradozás mindenkinek kötelessége és mindenkinek személyes felelőssége.

A szentek, s köztük a ma ünnepelt Szent Margit, abban példaképek számunkra, hogy soha nem tévesztették szemük elől az emberi élet végső célját, s állandóan arra törekedtek, hogy az örök életre jussanak. Legyen bennünk keresztény bölcsesség és gyakorlatias okosság! Gondoljunk mindig cselekedeteink és mulasztásaink következményére!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?” Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!” Mk 2,1-12

Elmélkedés

Újra és újra felmerül a kérdés: mi a keresztények feladata és az Egyház küldetése egy adott korban, társadalmi helyzetben?

Egyesek szerint a krisztusi tanítás a lényeg. Ha az igaz, örökérvényű és üdvösségre vezető tanítás elhangzik Jézusról, akkor minden nehézség megoldódik, minden a helyére kerül. Ők azok, akik minden erejükkel és minden eszközzel hirdetik az evangéliumot. Mert ha a Jézusról szóló üzenet mindenkihez eljut és ennek hatására az emberek minél nagyobb számban megtérnek, akkor a világ jobbá lesz. Az egyház küldetése az, hogy minél többeket megmentsen az örök életre.

Mások úgy vélik, hogy képmutatás a hit terjesztése, amíg emberek éheznek és elnyomásban élnek, amíg igazságtalanság uralkodik a közösségek és a nemzetek között. Nem igehirdetésre van először szükség, hanem hiteles keresztény cselekedetekre, gyógyításra a kórházakban, az elnyomás felszámolására, a szegények megsegítésére. Szerintük az Egyház elsődleges feladata az igazságosság és a béke előmozdítása.

Egy harmadik vélemény szerint Isten országának szolgálata elsősorban az imádság, a világtól való visszavonulás, a szemlélődés. Azzal tesszük a legtöbbet, ha Istent keressük minden körülmények között, akinek szeretete mindent átjár. Akkor fog jobbá válni a világ és benne az ember, ha az egymás közötti megbékélést és a lelki nyugalmat mindenki Isten közelségében keresi.

Valójában nem rangsorolnunk vagy választanunk kell! Jézus mindhármat teszi: tanít, cselekszik és imádkozik. És minden pillanatban tudja, hogy éppen melyiket kell tennie.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas mennyei Atyánk! A te gyermekeid vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy szeretett gyermekednek nevezz bennünket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét! Segíts minket, hogy irgalmad és megbocsátásod által újjászülessünk! Isten Fia, Jézus Krisztus, hirdetted és elhoztad nekünk az Atya irgalmát. Taníts minket alázatra és igaz bűnbánatra! Szentlélek Isten, aki a kiengesztelődés forrása vagy! Világosíts meg minket, hogy minden szegényben és rászorulóban Jézust lássuk, akivel jót tehetünk, amikor irgalmasak vagyunk hozzá!

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.” Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. Mk 1,40-45

Elmélkedés

A tegnapi evangélium azzal fejeződött be, hogy Kafarnaumból Jézus elindul, hogy más helyeken is hirdesse Isten országának örömhírét. A mai részlet jelenete valahol Galileában, útközben történhetett. Lám, egy köves és poros út is megszentelt hellyé, a gyógyítás helyévé, az isteni irgalmassággal való találkozás helyévé válik, ha azon az úton Jézus lépked és hittel közelednek felé. A leprás ezt mondja: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Kérésével kifejezi hitét, hogy Jézus meg tudja őt gyógyítani, neki hatalma van ahhoz, hogy megszabadítsa őt betegségétől, isteni erejével képes eltávolítani róla a leprát.

A leprások élettere egy érinthetetlen, megközelíthetetlen és zárt világ. Az egészséges emberek érthetően nem érintkeztek a leprásokkal, nehogy elkapják ezt a fertőző betegséget. A vallási és társadalmi életből kitaszítottak világa, ahol az embereknek nem volt reménye a gyógyulásra, a vallási és társadalmi életbe való visszatérésre. Ebbe a reménytelen világba lép be Jézus, hogy Isten országát hirdesse, Isten jóságát jelenvalóvá tegye. Belép oda, ahova más ember nem megy, és csodát tesz, gyógyít ott, ahol más tehetetlen. Jézus eljövetelével nincs többé olyan talpalatnyi föld ezen a világon, ahová ne érne el Isten irgalma, nincs olyan elveszett, reménytelen élethelyzet, amelyben az ő üzenete ne jelentene örömhírt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk! Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni! Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk!

Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. (Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. Mk 1,29-39

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helye továbbra is a Galileai-tó mellett fekvő Kafarnaum városa, de immár nem a zsinagóga szent helye, hanem a korábban meghívott testvérpár, Simon Péter és András otthona. A szent idő, az istennek szentelt szombat után a mindennapok következnek Jézus számára is. Megismerhetjük őt a mindennapi örömök és szomorúságok, a munka és a pihenés, a nyugodt beszélgetések és a hevesebb viták, a születés és a halál, a nevetés és a sírás, a fiatalok és az idősek, az egészségesek és a betegek világában. Jézus mindenütt az Isten országát hirdeti szavával és cselekedeteivel, itt, ebben a házban is, ahol Péter anyósa éppen betegen fekszik.

Ahol Jézus megjelenik, ott sok minden megváltozik, a betegek meggyógyulnak, a gonosz lélektől megszállottak megszabadulnak. Jézus minden helyet megszentel jelenlétével, s minden pillanat jelentőséget nyer. Akit meghív követésére, az nem temetkezik tovább saját gondolataiba a halászháló javítása közben. Akihez elér üdvösséget hozó szava, az nem él tovább a gonosz hatalma alatt. Akit megérint gyógyító kezével, az erőt kap a szolgálatra.

Meg kell tehát értenem, hogy mit kell elhagynom annak érdekében, hogy tanítványa legyek. A meghívó, a megváltó és gyógyító Jézus ma hozzám lép: Kövess engem! Nem lehet más válaszom, mint hogy életemet feltétel nélkül rá bízom és mindent elhagyva követem őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te azért hívtad meg egykor tanítványaidat, hogy a te tanúid legyenek. Tanúskodjanak arról, amit tanítottál és cselekedtél. Ők megismerték a te életedet, veled éltek, s látták találkozásaidat az emberekkel. Te arra hívsz bennünket, hogy megismerjünk téged és tanításodat, és legyünk tanúid a világban. Tőled kapott küldetésünk mindenkihez szól, örömhíredből senki nem lehet kizárva, irgalmad mindenki felé kiárad. Taníts minket arra, hogy engedelmes szolgáid legyünk, akik művedet alázattal folytatjuk annak érdekében, hogy Isten országa szüntelenül növekedjen.

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. Mk 1,21-28

Elmélkedés

A Galileai-tó vidéke után Márk evangélista rögtön a kafarnaumi zsinagógába vezeti az olvasót, ahol Jézus tanít. Az evangélista egyetlen szót sem jegyez le Jézus tanításából, itt most nem a tanítás tartalma a lényeges, hanem az a tény, hogy Jézus hatalommal, különleges erővel tanít. Ezt szemlélteti a tisztátalan lélektől megszállt emberrel való találkozás, amely azzal zárul, hogy Jézus csupán a szavával, szavának erejével megszabadítja a megszállottat. Jézus hatalommal tanít, mert szavában Isten országának örömhíre hangzik el mindazok felé, akik hittel hallgatják őt. Az isteni hatalommal megszólaló Jézus leleplezi a gonosz jelenlétét. Jézus tanításában Isten ereje száll szembe a sötétség, a gonosz erejével, s győzi le azt.

Isten országának meghirdetése nemcsak a szóbeli tanításban, hanem a hatalommal teljes cselekedetekben is megnyilvánul. Még pontosabban: a szó és a cselekedet együtt történik, hiszen Jézus szavakkal kimondott parancsára távozik a tisztátalan lélek a megszállott emberből.

A későbbiekben még látni fogjuk, hogy Jézus, aki hatalommal tanít és cselekszik, a mennyei Atyától kapta hatalmát, mindig az Atyával való egységben cselekszik, csodáit az Atyához intézett alázatos imádság előzi meg. A rendkívüli erőnek, amely Jézuson keresztül megnyilvánul, éppen az imádságos lelkület és engedelmesség a titka.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentlélek, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség lelkületét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nélküled semmi vagyok, önmagamtól semmire sem jutok. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt. Mk 1,14-20

Elmélkedés

Szent Márk evangélista nem jegyzi le Jézus gyermekkorát. Írását Keresztelő János fellépésével kezdi, aki megkereszteli Jézust. Ezt követően az evangélista rögtön rátér Jézus működésének bemutatására, aki tanítványokat gyűjt maga köré Galileában, erről olvasunk a mai evangéliumban. Már maga a helyszín is figyelemreméltó, hiszen a keresztelkedés után Jézus nem a fővárosba, a vallási élet középpontjába, Jeruzsálembe megy, hanem visszatér arra a vidékre, ahol felnevelkedett. Ezt a vidéket nevezi Máté evangélista a „pogányok Galileájának” (Mt 4,15), ahol az izraeli országrész pusztulása után, tehát Jézus kora előtt mintegy 700 évvel pogányok telepedtek le. Bár Jézus korában már jelentősnek mondható a zsidók jelenléte és vallási élete, a jeruzsálemi vallási vezetők szemében mégis lenézett volt a terület lakossága. Ezen az „Isten háta mögötti helyen” történik tehát az első tanítványok megszólítása, név szerint Simon Péter és testvére, András, továbbá egy másik testvérpár, Jakab és János meghívása. Jézus nem a helyi zsinagógába megy, hogy a legbuzgóbbakat, a leginkább hívőket hívja meg, hanem egyszerű halászokhoz lép oda. A meghívás egyetlen mondat Jézus részéről, a válasz pedig azonnali cselekedet a meghívottak részéről: mindent otthagynak és követni kezdik Jézust.

A kereszténység napjainkban is Jézus követése. Kész vagyok-e mindent elhagyni, amikor meghív, hogy legyek a tanítványa?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg.

Abban az időben: A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.” Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Lk 3,15-16. 21-22

Elmélkedés

Elindulni az üdvösség útján

Jézus megkeresztelkedését ünnepeljük a mai napon, s ennek megfelelően erről az eseményről olvasunk az evangéliumban. Szent Lukács evangélista nagyon egyszerűen írja le azt, hogy János küldetése befejeződik, s helyette Jézus lép a nyilvánosság elé. János tudja, hogy kisebb Jézusnál, akinek megtisztító keresztsége erősebb lesz az övénél.

A korai Egyház számára nem kis nehézséget okozott annak értelmezése, hogy miért keresztelkedik meg Jézus. Keresztelő János ugyanis a megtérést hirdeti és a bűnök bocsánatára kereszteli meg a hozzá érkezőket. Ebben az értelemben biztosan nem volt Jézusnak szüksége a keresztségre. Szent Máté evangéliuma azt is megörökíti, hogy maga a Keresztelő is értetlenkedve fogadja Jézust, akinek szándékát nem érti, s azt mondja, hogy Jézusnak kellene őt részesíteni a keresztségben. Miért megy Jézus mégis Jánoshoz megkeresztelkedni? Jézus cselekedetében azt kell meglátnunk, hogy beáll a bűnösök közé, bár ő maga nem volt bűnös, s ezzel megkezdi Isten szenvedő szolgájának küldetését, amely azzal zárul majd, hogy „a bűnösök közé sorolva” halálra ítélték, és mint egy gonosztevőt feszítették keresztre. A keresztelkedéssel Jézus azt szeretné kifejezni, hogy az Atya akaratának megfelelően magára veszi az emberek bűneit, ahogyan ezt majd keresztáldozatával is teszi. Ebben az értelemben Jézus víz-keresztsége összekapcsolódik az ő vér-keresztségével, ami a kereszten valósul meg.

Szent Lukács evangélista tudatosan nem a keresztelés eseményére, a vízbe való alámerítkezésre irányítja a figyelmünket, hanem az égből hangzó szózatra, a mennyei Atya hangjára. Az elmúlt napokban többször is olvashattunk Keresztelő János tanúságtételéről, most mintegy ezeket megerősítve, de ugyanakkor felülmúlva is, az Atya tesz tanúságot Jézusról, amikor kijelenti, hogy az ő szeretett Fia, akiben kedvét leli. Eközben a Szentlélek ereszkedik le galamb képében a Fiúra. E tanúságtételből tehát sokkal többet megtudunk a mi Urunkról, mint János szavaiból.

A mi keresztségünk és Jézus keresztsége közti kapcsolatra is érdemes gondolnunk a mai ünnepen. Megkeresztelkedésünkkel indulunk el az üdvösség útján, amelyet a vízből és Szentlélekből való újjászületés révén nyerünk el. Ezt az utat hit nélkül járni lehetetlen. A felnőttek éppen ezért saját hitvallásukat követően, a kisgyermekek pedig a szüleik által az ő nevükben kifejezett hitvallás után részesednek a keresztségben. E hitvallás elengedhetetlen feltétele annak, hogy az Egyház valakit részesítsen a vízzel való keresztségben.

A keresztség a hit útján indított el, akár gyermekként, akár felnőttként részesültem benne. Az én felelősségem, hogy növekszem-e a hitben. Az én felelősségem, hogy törekszem-e a krisztusi életre és a hit útján járva közelebb kerülök-e az Atyához. Az én felelősségem, hogy hallgatok-e a Szentlélek indításaira, amelyek az üdvösség felé segítenek.

A megkeresztelkedést követően elkezdődik Jézus nyilvános működése. A jelenetnél és a későbbiekben is látni fogjuk, hogy Jézus az Atyától kapott hatalommal cselekszik, akinek tetszése és jóakarata a Fiún nyugszik.

Az Úr megkeresztelkedésekor megnyilvánul a három isteni személy egysége. Az Atya szózata hallatszik az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” A második isteni személyre, a Fiúra eközben leszáll a Szentlélek galamb alakjában.

Az ünnep azt jelzi számunkra, hogy a mennyei Atya nekünk ajándékozza Fiát és Lelkét. Fogadjuk el ajándékát! Éljünk úgy, hogy méltók legyünk Isten szeretetére, aki a keresztségben gyermekévé fogadott minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hálás szívvel köszönöm meg azt a kegyelmet, amit a keresztségben kaptam. Segíts engem életem folyamán, hogy mindig az Atya kedves gyermeke maradjak! Lakjék bennem a Szentlélek, ő irányítsa cselekedeteimet és indítson tanúságtételre. Tisztíts meg engem a bűnbánat szentségében, hogy a lelki újjászületés pillanatában újra és újra átérezzem, hogy a mennyei Atya szeretett gyermeke vagyok. Taníts engem az alázatra és az engedelmességre!

Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!” A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék. Lk 5,12-16

Elmélkedés

A mai evangéliumban érdemes odafigyelnünk az idő múlását jelölő szavakra. A leprás „mihelyt” meglátta Jézust, arcra borult előtte. Jézus szavára „azonnal” meggyógyult. A hit azonnali cselekvésre ösztönzi a gyógyulni vágyó embert. Nem várhat, nem tétovázhat, különben élete nagy lehetőségét szalasztja el. Ha nekiáll mérlegelni, s azon tűnődni, hogy vajon Jézus tud-e segíteni rajta, ő közben könnyen továbbléphet. Ha nincs meg benne a bátorság, hogy megszólítsa Jézust, ő másokkal fog beszélni. Ha a leprás betartja a mózesi törvényeket, amely szerint az ilyen bőrbetegségben szenvedő betegek nem érintkezhetnek az egészségesekkel és távolságot kell tartani tőlük, akkor soha nem gyógyult volna meg. A leprás ezért azonnal cselekszik, odalép Jézushoz és leborul előtte. Leborulásában és kérésében kifejezi hitét, hogy Jézus tud rajta segíteni.

Az Úr szintén azonnal cselekszik. Szavára a gyógyulás rögtön megtörténik. Ő sem késlekedik, s nem késlelteti az isteni irgalom megnyilvánulását. Ő is átlépi a törvényi előírásokat, amikor nem húzódik vissza a leprástól és nem küldi távolabb. Az irgalmas Jézus magához engedi a beteget, hogy gyógyultan bocsássa útjára.

A leprától való megtisztulás csodája a lelki megtisztulás vágyát ébreszti fel bennem. Lelkemet elcsúfító bűneimmel bátran az irgalmas Isten elé borulhatok, aki képes eltörölni azokat. Nincs okom kételkedni abban, hogy Isten meg akar, meg fog bocsátani nekem. Miért késlekednék?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.

Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak. Lk 4,14-22a

Elmélkedés

Az evangéliumokat olvasva gyakran találkozunk olyan történetekkel és példabeszédekkel, amelyek hasonlítanak egy-egy élethelyzetünkre. Mintha csak rólunk szólna néhány jézusi beszéd, könnyen felismerhetjük magunkat a szereplőkben. Természetesen nem szívesen azonosulunk a negatív szereplőkkel, bár kétségtelen, hogy a rossz tulajdonságok bennünk is megvannak. Nem akarjuk magunkat bűntelennek beállítani, de csak nehezen tudnánk azonosulni a kételkedőkkel vagy azokkal, akik állandóan belekötnek Jézus szavaiba. Inkább a Jézusra figyelők és az ő jótéteményeiben részesülők állnak közelebb a szívünkhöz, az ő szerepük már jobban elfogadható számunkra.

A mai evangélium szerint, amikor Jézus felolvas a szent könyvekből a názáreti zsinagógában, ő is magára ismer a prófétai jövendölésben. A felolvasást követő magyarázatában egyértelműen hallgatói tudtára adja, hogy az ő személyében beteljesedtek a felolvasott szavak.

Hasonlót mi soha nem mondhatunk el magunkról, de mindenképpen érdemes úgy olvasnunk a Bibliát, hogy az egyes jelenetek szereplői helyébe képzeljük magunkat, mert így sok hasznos tanácsot kapunk mindennapi élethelyzeteinkre. Ha ilyen módszerrel olvassuk az evangéliumokat, hirtelen élővé változnak a szövegek. Próbáljuk ki! Meg fogunk lepődni azon, hogy e szövegek valóban rólunk szólnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.