Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.” Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. Mt 4,12-17.23-25

Elmélkedés

Máté evangélista egy rövid összefoglalóban vezeti be Jézus nyilvános működését, amely Keresztelő János bebörtönzése után kezdődik. János említése azt a célt szolgálhatja, hogy lezárja az ő korát. Az előfutár küldetése befejeződött, most kezdődik el Jézus működése a nép körében. Máté szépen összefoglalja, hogy miről lesz szó ezek után írásában, mivel telnek Jézus mindennapjai, mi történik majd a következő években. Két dolgot említ: a tanítást és a gyógyításokat. Már itt megjelenik, hogy az állandóan úton lévő Jézushoz emberek tömegei járulnak, hogy hallgassák tanítását és betegeik számára gyógyulást kérjenek. Ezt követően mintegy három éven keresztül Jézus minden nap ezt fogja tenni.

A történetek mögé pillantva észrevesszük az emberek feleletét. Itt ismét előkerül Máté evangélista kedvelt témája, a hitetlenség és a hit szembeállítása. Az egyik oldalon állnak azok, akik hit nélkül hallgatják Jézus tanítását, szavaiban felfedeznek valami újszerűt, de azt inkább a törvények elleni lázadásként és a hagyományos vallási rend felforgatásaként értékelik. Ők elutasítják a tanítást, és hitetlenségük miatt nem részesülhetnek a csodákban. A másik oldalon a tanítást hittel elfogadók állnak, akik az Úr szavaiban felismerik azt az isteni igazságot, amely minden vallásosság alapja. Az ő körükben Jézus azért tud gyógyítani, csodákat tenni, mert hisznek benne, s ez a hit alapfeltétele a csodáknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!” Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba. Mt 2,1-12

Elmélkedés

Az égi jel

Urunk megjelenésének mai ünnepe szorosan kapcsolódik a karácsony ünnepéhez. Karácsony napján azt ünnepeltük, hogy a láthatatlan Isten látható alakban jelent meg világunkban, emberként született meg a földön. Ma pedig azt ünnepeljük, hogy az emberként világra jött Jézus Istenként áll a világ előtt. A két ünnep kapcsolatát az is jelzi, hogy Jézus születésének történetében kétszer találkozunk kereső emberekkel. Karácsony éjjelén az angyali énekszóra a betlehemi pásztorok indultak útnak, hogy megkeressék az újszülöttet, ma pedig a csillag fényét követve a napkeleti bölcsek indulnak el, hogy szintén Jézushoz menjenek. A pásztorok szegények voltak, akik szegényes ajándékokat vittek magukkal, a bölcsek pedig gazdagabbak voltak, akik drága ajándékokat vittek. A pásztorok egy embert, egy gyermeket kerestek, a napkeleti bölcsek pedig egy leendő királyt. A pásztorok és a bölcsek egészen különböző társadalmi helyzetben voltak, de van egy közös vonásuk, hiszen ugyanaz a cél vezette őket: megtalálni a Megváltót.

Az égi, isteni jeleket érdemes komolyan venni. A napkeleti bölcsek látták a jelet, a különös csillagot és komolyan vették azt. Rajtuk kívül biztosan sokan észrevették még ezt a csillagot, de nem tulajdonítottak neki jelentőséget és nem foglalkoztak ezzel a rendkívüli jelenséggel. Ma is sok ember csupán a mindennapi gondokra, az adventi stresszre, a karácsonyi pihenésre, az esztendő fordulójára figyel inkább, és nem ismeri fel vagy nem érti meg azokat a jeleket, amelyek Isten felé indítanák őt. Pedig ezek a jelek mindenki számára felismerhetőek.

A napkeleti bölcsek története figyelmeztet minket, hogy a jeleket meg kell fejteni. Ha Isten mindenki számára minden nap egyértelműen kinyilatkoztatná, hogy mi a szándéka, akkor nagyon könnyű dolgunk volna. Éppen az az izgalmas a Krisztus-követésben, hogy ki kell találnunk az ő akaratát, s ehhez kapunk is segítséget. Időnként útmutató és figyelmeztető jeleket állít elénk vagy egy olyan személyt rendel mellénk, amelyekre és akire jó, ha figyelünk. Ezeket nem elég csupán észrevennünk, hanem meg kell fejtenünk, hogy mit üzen általuk az, aki önmaga felé szeretné irányítani életünket. Nem feltétlenül különleges és teljesen érthetetlen dolgokat kell keresnünk, Isten ugyanis sokszor egészen egyszerű módon szól hozzánk. Lehet, hogy csak egyszerűen fel kell néznünk az égre, és máris meglátjuk a jelet, mint egykor a bölcsek a csillagot. Ha komolyan vesszük a jelet és megértjük annak üzenetét, akkor útnak kell indulnunk. Ha megmaradunk a magunk kis világába zárkózva, akkor sohasem fogunk célhoz érni. Ha szeretnénk megérkezni az Istenhez, akkor vállalnunk kell az út nehézségeit és akadályait, de számíthatunk arra, hogy utunk során újabb és újabb megerősítő jeleket is kapunk.

A napkeleti bölcsek útnak indulása az egész emberiség Isten felé vándorlását jelképezi. Miként a bölcsek számára sem jelentette a Betlehembe érkezés útjuk végét, ugyanúgy nekünk is tovább kell haladnunk. Ha felismertük Isten jóságos arcát a Gyermekben, akkor újra indulni kell, hogy őt hirdessük a világban. Ezentúl már nem egy jelet, nem egy különleges fényt kell követnünk, hanem egy személyt, magát Jézust.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Szívünk mély szeretetével és hódolatával köszöntjük Jézust, aki a te Fiadként jelent meg az egész világ előtt. Hisszük, hogy jelen vagy a világban, ma is szólsz az emberekhez, csak sokan nem hallják meg szavadat. Hisszük, hogy napjainkban is mutatsz jeleket, csak sokan nem ismerik fel azokat. Segíts minket, hogy életünk során felismerjük az általad mutatott jeleket és kövessük útmutatásaidat! Hitünkkel együtt önmagunkat is neked szeretnénk adni ajándékként, hiszen te Fiad, Jézus Krisztus személyében önmagadat ajándékoztad a világnak és minden embernek.

Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,43-51

Elmélkedés

Jézus követőinek, tanítványi körének növekedését mutatja be a mai evangélium. A két tanítvány Jézushoz való csatlakozása után, most a Mester hívja meg követésére Fülöpöt, aki másnap újabb személyt vezet el hozzá, Nátánáelt. Az evangélium kapcsán a „Kövess engem!” felszólításon érdemes elgondolkodnunk. Nem egyszerűen csak arról van itt szó, hogy a tanítványok Jézus nyomába szegődnek és ettől kezdve vele járnak tanító útjain, hanem arról, hogy egész életüket Jézushoz igazítják, vállalva Mesterük sorsát is.

A jelenet leírásakor János evangélistát több szempont is vezette. Egyrészt azt akarja bemutatni, hogy az emberi tanúságtételek és az Úr személyes varázsa egyaránt motiváció lehet arra, hogy újabb személyek csatlakozzanak Jézushoz. Csak az képes másokat megnyerni Jézus számára, másokat hozzá vezetni, aki már megtalálta őt, s akit már megragadott Jézus személyisége. Aki örömét találja Krisztus követésében, az hitelesen tudja képviselni a Mester ügyét, s példája másokat is az Úr követésére fog serkenteni. Az evangélista másik szándéka, hogy a meghívás kezdeményezőjeként Jézust jelölje meg.

Jézus engem is követésére hív. Van-e bátorságom elindulni és él-e bennem lelkesedés, hogy másokat Jézushoz vezessek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.” Jn 1,35-42

Elmélkedés

A mai evangéliumban szereplő két tanítvány, akik Keresztelő János tanúságtételének hatására követni kezdik Jézust, csupán egy egyszerű kérdést tesznek fel, amelyre látszólag csak egy közönséges választ kapnak. Kérdésük így hangzik Jézushoz: „Mester, hol laksz?” Mi mást lehetne erre válaszolni, mint amit Jézus is felajánlott számukra, hogy tudniillik jöjjenek és nézzék meg!

A két tanítvány azonban nem csak egy épületre kíváncsi és nem egy lakóházat akarnak látni, hanem Jézus életébe kérnek bebocsátást. Jézus pedig pontosan megérti szándékukat, megérti, hogy ezek az emberek az ő életében akarnak részesedni. Bár azon a napon csupán a lakhelyéül szolgáló házat mutatja meg nekik, de a következő években bevezeti őket abba a titokba, hogy ő milyen egységben van a mennyei Atyával. A tanítványi évek során megtudják, hogy Mesterük az Atyában lakik és az Atya él őbenne.

Ennek fényében már egészen másként hangzik az evangélista megjegyzése azzal kapcsolatban, hogy a tanítványok „nála maradtak.” Ők is beléptek az Atya és a Fiú életébe, szeretetközösségébe, ahová minden ember meghívást kap. A Jézusban való élet a mi számunkra is azt jelenti, hogy belépünk a Szentháromság titkába. Isten lényegét, a szeretet titkát csak akkor ismerjük meg, ha közösségben vagyunk Istennel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság, csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami felemel!

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Jn 1,29-34

Elmélkedés

A tegnapi evangélium szerint Keresztelő János visszautasítja azokat az elképzeléseket, melyek szerint ő a Messiás. De azt is tagadja, hogy személyében Illés vagy valamely más próféta jött volna el. Tanúságtételének második részében, amelyet ma olvasunk, már kifejezetten Jézusról beszél.

Elsőként ezt mondja János: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” Jézus a Megváltó, az ő küldetése az, hogy megszabadítsa az embereket a bűntől. Az Isten Báránya kifejezés világos utalás Jézus áldozatára, aki feláldozza magát a kereszten.

János második fontos kijelentéséből megtudjuk, hogy Jézus a Szentlélekkel fog majd keresztelni. Ez arra való utalás, hogy a vízzel történő megkeresztelkedés után, amely az Istennel való élet kezdete, a Szentlélekben való megkeresztelkedés megerősítés, az Istennel való életet teszi teljessé bennünk. A Szentlélek egészen tisztává tesz bennünket, amely lelki megtisztulás az isteni élet feltétele.

A harmadik, s minden bizonnyal a leglényegesebb kijelentés János részéről így hangzik: „Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” János a Szentlélek Jézusra ereszkedését látta, s ez volt számára az a jel, amely meghozta annak hitbeli felismerését, hogy Jézus az Isten Fia.

A hit új látásmódot jelent. Felismerem azokat a jeleket, amelyek új irányba, Isten felé fordítják az életemet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus! Tudjuk, hogy a gonosz fogva akarja tartani az embert, rabszolgává tesz, nem engedi, hogy szabadon cselekedjünk. Te viszont felszabadítasz, megajándékozol minket a szabadsággal, hogy szabad és felelős döntést hozhassunk. Ez a megváltás lényege. A megváltás minden rosszból kiemel, megszabadít minket és lehetővé teszi számunkra, hogy Istennel élve megtaláljuk a boldogságot. Urunk, a te hatalmad nagyobb, mint a gonosz léleké. A te isteni erőd képes legyőzni minden gonosz erőt. Ennek tudata nagy vigasztalást jelent számunkra a kísértések idején. Segíts minket, hogy visszautasítsuk a gonosz kísértéseit és szabadon Istennek szenteljük életünket!

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt. Jn 1,19-28

Elmélkedés

Keresztelő János személyével az adventi időszak folyamán többször találkoztunk. A mai evangéliumban az ő tanúságtételéről olvasunk. A hozzá érkezők azt szeretnék tudni, hogy ki ő? Talán a Messiás, vagy Illés, esetleg egy próféta? A kérdésekre János így válaszol: „Nem vagyok.” Önmagáról azt vallja, hogy ő a pusztában kiáltó hang, akinek feladata az Úr érkezésének előkészítése. Amikor tehát János önmagáról és küldetéséről vall, akkor mindezt Jézushoz viszonyítja. A kérdések arra utalnak, hogy a zsidók meglehetősen jól ismerik János személyét, tudnak tanításáról és arról is, hogy miért keresztel. Ezzel szemben semmit sem tudnak még Jézusról, aki már ott áll a nép körében, de akinek a nyilvános fellépése csak János küldetésének befejezése és vértanúsága után kezdődik el.

Amikor keresztény emberként önmagunkról szólunk, akkor ennek is olyan tanúságtételnek kell lennie, amelynek alapja a Jézus Krisztussal való kapcsolatunk. Életünk belőle ered és őrá mutat. Krisztus a viszonyítási pontunk, és ő az a sziklaszilárd alap, akire építjük életünket.

Az új évvel Isten lehetőséget ad, hogy megújítsuk kapcsolatunkat vele. Az év minden napján Isten az ő üzenetének, tanításának új magját ülteti szívünkbe. Gondoskodnunk kell e mag növekedéséről.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre hívebben kövesselek. Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna. Lk 2,16-21

Elmélkedés

Boldog, aki útnak indul

Egyházunk a mai napon Szűz Máriát, Isten Anyját ünnepli. Szűz Mária iránti különleges tiszteletünk alapja az, hogy ő az Úr Jézus édesanyja. Nyolc nappal ezelőtt, karácsonykor az újszülött gyermekre, Jézusra figyeltünk, ma pedig az ő édesanyjára. Mivel hitünk szerint Jézus valóságos Isten és valóságos ember, és mivel benne az isteni és az emberi természet elválaszthatatlan egymástól, ezért Máriát jogosan nevezzük Isten Anyjának. Fontos tisztáznunk, hogy Jézus Krisztus nem Máriától kapta az ő isteni természetét, hiszen annak öröktől fogva részese. Jézus csak az emberi természetét kapta édesanyjától, Máriától. Jézus valódi testet és nem csupán egy látszólagos testet vett fel Mária anyaságának köszönhetően. A Szentírásban több olyan kijelentést találunk, amely igazolja Mária istenanyaságának hitigazságát. Jézus születésének hírüladásakor, az angyali üdvözletkor például Isten hírhozója ezt mondja a názáreti leánynak a születendő gyermekről: „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; s ezért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni” (Lk 1,35). Szent Pál apostol a galatákhoz írt levelében ezt írja: „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született” (Gal 4,4). Isten Fiának, Jézus Krisztusnak az édesanyja tehát Szűz Mária volt, akit joggal nevezünk Istenszülőnek, Isten Anyjának.

Ma van az új esztendő első napja. Előttünk áll ismét egy év, új lehetőséggel. Útnak indulunk. Szűz Mária minden útnak induló példaképe. Ő a szíve alatt hordozta a magzatot, Jézust, amikor útnak indult, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet. Mária útnak indulása egyúttal Jézus-hordozást is jelent. Vele indult, s milyen öröm, mekkora boldogság lehetett a szívében! Ez az út ugyanakkor Jézus első útja a földön. Édesanyja méhében most indul el először Názáretből a hegyvidékre, s harminc esztendővel később bejárja Galilea és Júdea útjait, utat keresve az emberek szívéhez.

Egy tengerjáró nép mondása szerint: „Semmilyen szél sem jó annak, akinek nincs célként elérendő kikötője.” Ha nincs semmilyen célunk erre az évre vagy az életünk egészére, akkor semmilyen segítség nem lesz jó nekünk. Ha van kitűzött életcélunk, akkor mindent fel tudunk arra használni, hogy elérjük célunkat.

Mindig Isten felé haladj és ne feledd, hogy irgalmas hozzád! Istenhez vezető utunkon bűneink néha lelassítanak, néha megtántorítanak, máskor akár meg is állítanak bennünket egy időre. Olykor azt érezzük, hogy elfogy az erőnk, nem tudunk már tovább menni. Fáradtan roskadunk le, pihenni szeretnénk. Lehet-e pihenni a bűnben? Tovább kell mennünk a hit útján. Mikor jön a kegyelem, amely felemel és tovább segít? Tudjuk, hogy mihelyt megállunk, azonnal távolodunk is a céltól, akár észrevesszük, akár nem. Ezért nem szabad soha megállni. A holtponton annak tudata segít át minket, hogy irgalmas hozzánk az Isten. Vétkeinket, amelyek akadályoznak a vele való találkozásban, eltörli, s egyszülött Fiát küldi, hogy útitársunk legyen, és biztosan megérkezhessünk hozzá.

Jézus napjainkban is bejárja a világ útjait. Velünk szeretne járni életutunkon, hogy elvezessen minket az örök boldogságra. Boldog, aki útnak indul Jézussal!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szűz Mária, Megváltónk édesanyja! Te engedelmesen és alázatosan elfogadtad Isten akaratát. Hittel beleegyeztél a mindenható Isten tervébe, így lettél megváltásunk szolgálója. Te a születéstől a halálig minden nap kimutattad szeretetedet fiad, Jézus iránt. Példád segítsen minket, hogy mi is fejezzük ki szeretetünket és hódolatunkat az esztendő és életünk minden napján Jézus iránt! Tekintsük az új év és életünk minden napját Isten ajándékának! Éljünk minden nap Jézus közelében! Tapasztaljuk meg napról napra jóságát! Legyen az Úr áldása egész életünkön!

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. Jn 1,1-18

Elmélkedés

A polgári év utolsó napján a hálaadás és a köszönet fogalmazódik meg szívünkben Isten felé mindazért, amit nekünk adott, illetve a hálához a bocsánatkérés kapcsolódik mulasztásaink, hibáink miatt. Istentől kaptuk az elmúlt esztendőt és annak minden napját, s ma előtte kell számadást tartanunk. Felelősek vagyunk önmagunkért és időnk felhasználásáért. Mire használtuk ezt az évet? Közeledtünk-e Isten felé? Segítettük-e embertársainkat? Növekedtünk-e lélekben? Erősödött-e hitünk? Ismét elmúlt 365 nap. Benne volt-e minden napomban az Isten? Vele éltem-e? Hozzá kötöttem-e az életem? Az ő útjain jártam-e? Felhasználtam-e az elmúlt esztendő napjait arra, hogy erősítsem Krisztussal való kapcsolatomat? Törekedtem-e minden nap akaratának teljesítésére?

Amellett, hogy visszagondolunk a mögöttünk hagyott évre, előre is tekintünk. Tervezgetünk, elhatározásokat teszünk. Mire fogom használni az előttem álló év napjait, amelyeket új lehetőségként kapok Istentől? Felelős vagyok azért, hogy üdvösségem érdekében Isten akaratának megfelelően használjam fel életem napjait.

Az idő előrehaladtát nem tudjuk késleltetni vagy siettetni, de megállítani sem. Mert az idő és az örökkévalóság Isten kezében van. Miként időbeli létezésünket, a születéstől a halálig tartó életünket Istennek köszönhetjük, ugyanúgy az örökkévalóságba való megérkezésünk is Isten ajándéka lesz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Minden jótettedért, amit az elmúlt évben és egész életemben bőkezűen kaptam tőled, hálát adok neked. Hálát adok, hogy életre szólítottál. Hálát adok, hogy képmásodra teremtettél. Hálát adok, hogy a keresztségben gyermekeddé fogadtál és a szent hitben a mai napig megtartottál. Hálát adok, hogy szent Fiad a mi Megváltónk és Üdvözítőnk lett. Mindezekért és minden el nem mondott testi-lelki javaimért hálát adok neked, Istenem.

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak már, akik a gyermek életére törtek!” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és visszatért Izrael földjére. De amikor meghallotta, hogy Judeában Arkelausz uralkodik apja, Heródes után, félt odamenni. Ezért az álmában kapott utasítást követve Galilea vidékére ment. Odaérve egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják hívni”. Mt 2,12-15. 19-23

Elmélkedés

Isten helye a családban

A mai napon figyelmünk a Szent Családra, s annak tagjaira, a kisded Jézusra, Máriára és Józsefre irányul. A népszámlálás miatt Betlehembe érkezők egyetlen házban sem kaptak szállást. Nem fogadták be őket sehol. Egy talpalatnyi hely sem jutott nekik. A betlehemiek elutasításáról rögtön eszünkbe jut, amit a karácsonyi ünnepi szentmise evangéliumában olvastunk: „De övéi nem fogadták be” (Jn 1,11). A városban lakók viselkedése azzal magyarázható, hogy bizonyára sokan érkeztek az összeírás miatt az ország más részeiből, s megteltek a házak, a vendégek elszállásolására alkalmas helyek. Mert ahol megtelik egy ház, ott nincs helye több embernek, s nincs helye az Istennek sem. Csak az istálló volt üres, legalábbis nem lakott ott senki ember, csak az állatok. És csak a jászol volt üres, helyet kínálva a szalmaágyon egy kisdednek, annak, akit nem fogadtak be. Ez az üres jászol lesz egy kis időre a Gyermek otthona, ez az üres istálló lesz a Szent Család ideiglenes otthona. Vajon van-e az életemben egy jászolnyi üres hely, ahová betérhet az Isten, s ahová befogadhatom őt? Vajon található-e legalább egyetlen üres lap szívem vendégkönyvében, ahová Isten beírhatja igazságát, beírhatja nevét?

Amikor ma példaképként állítjuk a Szent Családot korunk családjai elé, tévedés lenne azt gondolni, hogy ezt azért tesszük, mert az ő életük gondok nélküli és problémamentes volt, és egy olyan eszményi családi életre kell minden családnak törekednie, amilyen az övüké volt. Éppen ellenkezőleg, azért tanulhatunk sokat a Szent Család tagjainak, Szűz Máriának, Szent Józsefnek és a gyermek Jézusnak az életpéldájából, mert ők is megtapasztalták az olyan nehézségeket, amelyeket napjainkban a családokban élő személyek átélnek.

Mekkora volt Mária meglepődése, amikor szűz létére gyermeket fogant. Milyen lelki vívódáson ment keresztül József, aki hűtlenségre gondolva először el akarta bocsátani jegyesét, Máriát, s csak az álmában kapott angyali figyelmeztetésre vette őt feleségül. Ugyanilyen gondként említhetnénk a népszámlálás miatti hosszú és megerőltető utazást közvetlenül a szülés előtti napokban. Nem nevezhetjük ideálisnak Jézus születésének körülményeit sem, de azt sem, hogy rövidesen a gyilkos szándék elől egy idegen országba, Egyiptomba kellett menekülniük. Évekkel később Názáretbe visszatérve pedig a Szent Család tagjainak is meg kellett küzdeniük a mindennapi megélhetésért. A Szent Család életében is helye volt az emberi érzéseknek, ugyanakkor helye volt az Istennek is. Tőle várták az útmutatást gondjaikban, és benne bíztak a nehézségek idején.

A családban is érvényesül az általános elv: ahogyan közeledünk valamihez vagy valakihez, olyan arcát mutatja nekünk. A család a nézeteltérések és a kibékülés helye lehet, a harc és a béke helye, a bizalmatlanság és a bizalom helye, a félreértés és a megértés helye, a hazugság és az igazság helye, a gyűlölet és a szeretet helye, a csalódás és a meglepetés helye, a bűn és a megbocsátás helye lehet. A családtagoktól függ, hogy mindezen lehetőségek közül mit akarnak megvalósítani és megélni. A család az Isten helye. Ő segít, hogy a felsorolt lehetőségek közül valóban a jók megélésére törekedjünk. Fogadjuk be Istent életünkbe és bízzuk rá családjaink életét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hisszük, hogy a házasság és család drága kincs, megbecsülendő érték. Segíts minden embert, hogy megtalálja ezt a kincset! Hisszük, hogy az evangéliumi értékrend biztos segítséget nyújt mindazoknak, akik gyorsan változó világunkban, a válságok korában, a nehézségek idején a te szeretetedben akarnak élni. Vezesd a családban élőket igazságaid felismerésére és a szeretet hűséges megélésére a mindennapokban! Segítsd emberhez méltó élethez, emberi méltóságuk megőrzéséhez és hivatásuk megtalálásához azokat, akik pillanatnyilag nélkülözik a család szeretetét! Emlékeztesd a szülőket felelősségükre gyermekeik iránt és tanítsd a gyermekeket engedelmességre szüleik iránt! Segíts minden embert, hogy megtalálja a boldogságot!

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.” Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Lk 2,22-35

Elmélkedés

Jézus templomi bemutatásának eseményét olvashatjuk a mai evangéliumban. Mária és József a jeruzsálemi templomba viszik a gyermek Jézust, hogy a mózesi törvények előírását teljesítsék. Magát a templomi bemutatást az evangélista csak röviden említi meg. Számára inkább az a fontos, hogy a gyermek küldetéséről adjon tanítást. Itt lép a színre Simeon, aki hálaadó imájában elmondja, hogy ki valójában ez a gyermek. Örvendező szavaiból megtudjuk az újszülöttről, hogy az általa hozott szabadulás, a megváltás mindenkinek szól, a választott népnek, a pogányoknak, minden nemzetnek. Istent nem kiváltságosok láthatják meg, hanem mindenki.

Simeon a Messiás eljövetelét váró nemzedékeket képviseli. Örvendezik annak, hogy Isten beteljesítette egykor tett ígéretét. Most már nyugodtan várhat a halálra, mert láthatta a Messiást. Simeon esetében érdemes felfigyelnünk arra, hogy a hit a Megváltó meglátásának feltétele. A Szentlélektől azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy nem fog meghalni addig, amíg nem láthatja az Úr Fölkentjét, azaz a Messiást, és ő hitt ennek a kinyilatkoztatásnak.

Miként a betlehemi istállóhoz érkező pásztorok elbeszélése csodálkozást váltott ki Máriából és Józsefből, a templomban jelenlévők szintén elcsodálkoznak Simeon szavain. Csodálkozásuk arra indíthat minket, hogy mi is elgondolkozzunk Isten tervének megvalósulásán és rácsodálkozzunk arra, hogy Isten milyen nagy ajándékot adott nekünk Fia, Jézus személyében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, add nekünk azt a szeretetet, amely mindent hisz, mindent remél és mindent elvisel! Ez a szeretet kísérjen bennünket életünk útján, ragyogja át szívünket és értelmünket, sugározzon belőlünk családtagjaink és minden ember felé, akivel találkozunk. Ez a szeretet szentelje meg munkánkat és legyen vigasztalónk! Legyen számunkra világító mécses, ha sötétség vesz körül minket, és legyen a híd, amelyen át lelkünk a te karjaidba érkezik.

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.” Mt 2,13-18

Elmélkedés

Miként Szent István diakónus vértanúsága, ugyanúgy az aprószenteknek nevezett gyermekek esete is az Istennel szembeforduló világot és az Istent elutasító embereket mutatja be. A Messiás születése nem maradt titokban. Betlehemből indulva híre elterjedt, hamar eljutott a közeli fővárosba, Jeruzsálembe. Így értesült róla az uralkodó, Heródes király, akinek szívében nem öröm, hanem gyűlölet ébredt. Elküldi katonáit a születés helyére, Betlehembe, hogy felkeressék és megöljék azt, aki az ő elvakult elképzelése szerint veszélyezteti a hatalmát. Heródes biztosra akar menni, amikor minden két évnél fiatalabb fiúgyermek megölését parancsba adja, nem törődik azzal, hogy kegyetlen rendelkezésének ártatlanok is áldozatai lesznek.

Jézus életét isteni közbeavatkozás menti meg. A Szent Család őrzője, József álmában kap Istentől figyelmeztetést a veszélyre és felszólítást, hogy a gyilkos harag elől a gyermekkel és édesanyjával együtt meneküljön egy távoli országba, Egyiptom földjére.

A gonoszság láttán sem rendülhet meg hitünk. A gonosz sok esetben legyőzhetetlennek tűnik, de él bennünk a hit, hogy Isten képes legyőzni minden rosszat. Erre figyelmeztet bennünket Krisztus kereszthalála is. Az emberi gonoszság akkor éri el csúcsát, amikor az ember megöli az Istent, Jézust. De itt sem győz a gonosz, mert ezután következik Isten közbeavatkozásaként a feltámadás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Jézus Krisztus! A hit segítségével, a hit látásmódjával nem csak egy történelmi személyt látunk benned, hanem megsejtjük, hogy te vagy az örökkévaló Fiúisten, az Ige, ezért hisszük, hogy te valóságos Isten vagy. A te személyedben Isten jött el közénk, emberi testet vettél fel, ezért hisszük, hogy valóságos ember vagy. Földi életed során tanítottál arról, hogy egységben vagy az Atyával, te vagy az Atya küldötte, aki engedelmesen megteszed mindazt, amit az Atya kér tőled. Taníts minket is mindhalálig engedelmeskedni mennyei Atyánknak!

A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Jn 20,2-8

Elmélkedés

A negyedik evangélium második felében jelenik meg a „szeretett tanítvány” kifejezés, amely egy Jézushoz közel álló személyre, apostolra utal. Az utolsó vacsorán Péter apostol őhozzá, a „szeretett tanítványhoz” fordul, kérdezze meg az Urat, kire gondol, amikor árulójáról beszél (vö. Jn 13,23-25). A „szeretett tanítvány” ott áll Jézus keresztje alatt, az Úr őrá bízza édesanyját, Máriát (vö. Jn 19,26). Jézus feltámadását követően az üres sírról szóló elbeszélésben is feltűnik e név szerint meg nem nevezett személy. Mária Magdolna hírül adja az apostoloknak, hogy üres a sír, mire Péter és a „szeretett tanítvány” a sírhoz futnak. Amikor ez utóbbi tanítvány látja az üres sírt és a halotti lepleket, hit ébred benne, miként erről a mai evangéliumban olvasunk. Később, amikor a feltámadt Krisztus a Tibériás-tónál megjelenik a halászó apostoloknak, a „szeretett tanítvány” ismeri fel elsőként és így szól: „Az Úr az!” (Jn 21,7).

A „szeretett tanítvány” nem más, mint az evangélium szerzője, János apostol, akit ma ünnepel Egyházunk. A röviden felidézett négy jelenet közös vonatkozása, hogy ő az események tanúja, szemtanúja. Jelen van az utolsó vacsorán, hogy a későbbiekben tanúskodjon az Eucharisztia alapításáról. Az apostolok közül egyedül ő van jelen a kereszt alatt, hogy tanúskodjon Jézus haláláról. Továbbá ott van az üres sírnál és megtapasztalja az Úr megjelenését, hogy tanúskodjon a feltámadásról. Végül pedig hiteles tanúként megírja evangéliumát, hogy az olvasókban, bennünk hit ébredjen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te emberré lettél értünk és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz minket. Emberi világunkba jöveteleddel az isteni világba hívsz mindannyiunkat. Megváltást, irgalmat, megbocsátást, kiengesztelődést és üdvösséget hozol számunkra. Taníts minket az irgalmas lelkületre! Segíts minket, hogy irgalmas szívvel mindig meg tudjunk bocsátani embertársainknak!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Mt 10,17-22

Elmélkedés

A születés és a halál, a jászol és a kereszt titka és ellentéte áll előttünk karácsony másnapján, amikor az Egyház első vértanújára, Szent István diakónusra emlékezünk. Szent István vértanúságának történetét részletesen elbeszéli az Apostolok Cselekedetei könyv 7. fejezete. Személye természetesen nem tévesztendő össze Szent István magyar királlyal. Szent István ahhoz a hét férfiból álló csoporthoz tartozik, akiket az apostolok bíztatására a hívek maguk közül kiválasztanak, hogy az adományok osztásánál segédkezzenek. Lukács így jellemzi a hét személyt: „jó hírben álló, Szentlélekkel és bölcsességgel eltelt” férfiak, illetve István esetében hozzáteszi, hogy „eltöltötte őt a hit.”

Azért fontos ez a kijelentés, mert a történet során ezt követően jelennek meg István ellenfelei, akiket eltöltött az irigység, a gyűlölet, a féltékenység. Maga István mondja hozzájuk intézett beszéde végén, hogy „mindig ellenálltak a Szentléleknek.” Ellenállásuk, gyűlöletük odáig vezet, hogy halálra ítélik és megkövezik Istvánt. Vértanúhalálának leírása pontosan megjelöli az utat, ahová a Krisztushoz való hűség, a hitben való kitartás vezet. István végigjárta a hit útját, a döntő pillanatban kiállta a próbát, ezért méltó lett arra, hogy Jézusért életét áldozza.

A Krisztushoz való hűség jutalmaként az üdvösségre jutunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Karácsony ünnepe, a Megváltó születése megerősít bennünket arról, hogy te szeretsz minket. Szeretetből küldted el Jézust emberi világunkba. Elküldted őt, hogy levegye álarcainkat és a gyermek Jézus szemének tükrében meglássuk igazi önmagunkat. Elküldted, hogy örömöt, reményt, fényt, boldogságot és szeretetet hozzon nekünk. Örömmel fogadjuk karácsonyi szeretet-ajándékodat, a tökéletes ajándékot, a te egyetlen és egyszülött Fiadat, Jézust, a mi Megváltónkat! Köszönjük neked, Istenünk a megváltást!

Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik. Lk 2,15-20

Elmélkedés

A pásztorok látogatása

Az éjféli szentmise evangéliumában angyalokról hallottunk, akik éjszaka megjelennek a betlehem környéki pásztoroknak. A pásztorokat a váratlan angyali jelenés láttán félelem és rémület tölti el. Arra felkészültek, hogy éjszaka vadállatok támadják meg a nyájat vagy rablók érkeznek, de arra nem számítottak, hogy angyalok jelennek meg nekik. Félelmükre felfigyelve szól az angyal: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus.”

Az angyali hírt hallva a betlehemi pásztorok azonnal útnak indultak, hogy felkeressék az újszülöttet. Erről szól karácsony napján a Pásztorok miséjének evangéliuma. Szent Lukács azt írja művében, hogy miután Mária megszülte fiát, „pólyába takarta és jászolba fektette” (Lk 2,7). A történet folytatásában szóról szóra visszatérnek e szavak, a pásztoroknak ugyanis egy pólyába takart gyermeket kellett keresniük, aki jászolban fekszik. Ez számukra a jel. A pólyáról ismerik fel a Megváltót, erről beszéltek nekik az angyalok. Figyelmünk sokszor átsiklik az apró részleteken, pedig ez a pólya nem véletlenül szerepel a történetben. Az egyházatyák előszeretettel állítják párhuzamba Jézus születését és halálát. Az újszülött gyermek testét takaró pólya hasonlít a halott Jézus testét takaró gyolcslepelhez. Az élet kezdete és vége, a születés és a halál, a világrajövetel és a világból való távozás szorosan összetartozik, mert e kettőt az ember életének évei kapcsolják össze.

Mária most az újszülött Jézust tartja karjaiban. Gyengéd mozdulatokkal gondoskodik arról, hogy a pólya melege óvja a kisded gyenge testét. Mintegy 33 évvel később a keresztről való levételt követően Mária a halott Jézust tartja ölében. Halott fia testét puha gyolcsruha fedi. Ha egy édesanya fejével gondolkodunk, biztosak lehetünk abban, hogy ebben a pillanatban Mária visszagondolt arra a napra, arra az éjszakára, amikor a kisded Jézust ringatta karjában. Fia elvesztésének fájdalmas óráiban visszagondolhatott a születés boldog óráira. Istentől kapta gyermekét és Istennek adja vissza őt. Minden születésnél és halálnál jelen van az Isten. És ahol Isten jelen van, ott élet van, ezért mondhatjuk a halált újjászületésnek. Újjászületés az örök életre.

Az evangélium nagyon egyszerűen írja a pásztorok érkezését, akik Isten Fiának első vendégei voltak Betlehemben. Nem szállást kerestek és nem kíváncsiskodni akartak, hanem látni akarták a világ Megváltóját és ki akarták fejezni iránta hódolatukat. El akarták mondani, hogy éjszaka hogyan értesültek az angyaloktól a Megváltó világra jöttéről, Mária pedig szívesen hallgatta őket.

A karácsonyi ünnep során a pásztorokhoz hasonlóan mindannyian lélekben elindulunk Betlehembe. Ne feledkezzünk meg arról, hogy vendégségbe megyünk! És itt nem arra gondolok, hogy a vendégnek illik ajándékot vinnie és be kell tartania bizonyos íratlan szabályokat, hanem annak tudatosítására, hogy Isten vendége vagyok! Ő hív és mindig szeretettel fogad, hogy megossza velem önmagát, életét. Ha én is megosztom vele önmagamat és életemet, akkor nem csupán éjszakai szállóvendég vagyok nála, hanem megérezhetem a vendégség örömét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te irántunk való szeretetből küldted el Fiadat a világba. A karácsony ünnepe évről évre megerősítést ad, hogy szeretsz minket. Izgalommal vártuk ezt a napot, egyszülött Fiad földi születésének napját. Hálával tartozunk neked ajándékodért, a gyermek Jézusért, aki megtanít minket arra, hogy miként szeressünk téged és embertársainkat. Add szívünkbe a találkozás örömét! Vezess minket a betlehemi jászolhoz, hogy az egyszerű pásztorok utódaiként kifejezhessük hódolatunkat! Segíts, hogy meghalljuk és megértsük karácsony üzenetét: Istenünk és Megváltónk eljött közénk, hogy megmutassa szeretetét.

Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk. Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.” Lk 1,67-79

Elmélkedés

Keresztelő János születésekor Zakariás némasága megszűnik és Istent kezdi el magasztalni. Imájában szó esik arról, hogy az eljövendő Messiás Dávid király családjának leszármazottja. Jézus korában sokan hitték, hogy a Messiás helyreállítja majd a királyság intézményét és magához ragadja a politikai hatalmat, illetve az ország vezetését. Ez a nézet azért is volt abban az időben népszerű, mert a zsidó nép a Római Birodalom fennhatósága alatt állt, és sokan hittek abban, hogy a Messiás biztosítani fogja az ország függetlenségét, önállóságát és megszabadítja a népet az idegen uralomtól. Jézus azonban egyértelműen visszautasítja ezeket az elképzeléseket. Gondoljunk csak például arra a jelenetre, amikor a csodálatos kenyérszaporítást követően az emberek királlyá akarják tenni, de ő ezt nem engedi. Visszautasította, mert nem evilági uralomra törekedett, hanem Isten országát hirdette meg, amely ország megvalósulása az ő eljövetelével kezdődött meg.

Imájának végén Zakariás a sötétségben élők számára fényt, világosságot hozó Messiásról beszél. A sötétségben eltévedünk, elvesztjük az útirányt és hamar elveszítjük biztonságérzetünket. A tényleges sötétség veszéllyel jár. Ugyanakkor a sötétség jelképez egy Isten nélküli állapotot. Isten fényt hoz a világba az emberek számára azzal, hogy ő maga a világosság. Ha követem a betlehemi csillag fényét, megtalálom Jézust, életem igazi világosságát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Urunk, te egykor kisgyermekként jöttél közénk egy szegényes istállóba, hogy megújítsd hitünket és a mennyei Atyával való kapcsolatunkat. Azóta is eljössz közénk minden karácsonykor, hogy emlékeztess minket az újjászületésünk lehetőségére. Lélekben én is elindulok hozzád Betlehembe, hogy szívemből kérjem tőled bűneim bocsánatát, és hogy isteni jóságoddal megtisztítsd lelkemet. Jóságos Jézusom, nem kérek mást karácsonyra, csak azt add meg, hogy tiszta szívvel borulhassak le szegényes jászolod elé, tiszta szívvel hódoljak előtted!

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” Lk 1,57-66

Elmélkedés

Keresztelő János születésének körülményeit ismerjük meg a mai evangéliumban. A születés tényét Lukács evangélista nagyon röviden említi meg, majd részletesen foglalkozik a rokonok örvendezésével, a névadással és Zakariás némasága megszűnésével. A zsidó szokások szerint az újszülött gyermeknek a szülő vagy valamelyik őse nevét adják, így jelezvén a család folyamatosságát. A szokást ismerve értjük meg a rokonok csodálkozását és tiltakozását. Először az édesanya, Erzsébet, majd pedig az apa, Zakariás is kifejezi szándékát, hogy a gyermek neve János legyen. Keresztelő János esetében tehát ez a névadási hagyomány megszakad, amely előrevetíti, hogy a gyermeknek sajátos utat kell majd bejárni, személyével valami új kezdődik el, Isten különleges feladatra választotta ki őt. Ez a gyermek már nem a múlthoz, nem a korábbi időkhöz kötődik, hanem ahhoz az új korszakhoz, amely a Messiás jövetelével veszi kezdetét. Felnőttként János éppen ennek az új időnek a kezdetét jelenti be, amikor a nép körében hirdetni kezdi, hogy a Messiás a világba érkezett.

Az advent az öröm, a csodálkozás ideje számunkra. Legyen szívemben öröm, amikor gyermekekkel, felnőttekkel vagy idősekkel találkozok! Arcuk, tekintetük, személyiségük ugyan különböző, de valamennyien Istennek köszönhetik életüket. Mindenkiben felfedezhetem az élet titkát és minden emberben észrevehetem Isten képmását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te teljesítetted ígéretedet és elküldted közénk egyszülött Fiadat, a mi Megváltónkat. Fiad születésével újjáteremtettél minket, embereket, mert Jézus a mi lelki újjászületésünk egyetlen forrása. Hisszük, hogy isteni gondviseléseddel azóta is formálod és alkotod a világot. Minden születéssel, minden emberi élet kezdetével valami újat alkotsz és minden emberrel terveid vannak. Azt az utat kell végig járnunk életünkben, amelyet te jelöltél ki számunkra. Adj nekünk Fiad végtelen alázatosságából és engedelmességéből, hogy mi is egyedül a te akaratodat kövessük, egyedül téged tekintsünk életünk Urának, neked engedelmeskedjünk és a te országodat építsük!

Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért otthonába. Lk 1,46-56

Elmélkedés

Mária magasztaló énekét olvassuk a mai evangéliumban, amelyet Erzsébetnél tett látogatásakor mondott. Bár az ima Erzsébet fülehallatára hangzik el, mégsem neki szól, hanem a mindenható Istennek szóló hálaadás az anyaságért, amelyet a boldogság, az öröm, a köszönet jellemez. Az Istent magasztaló imában kiemelkedő szerepe van a messiási szabadításnak, s emiatt nem csupán Mária személyes hálaadása ez, hogy anya lehet, hanem az egész emberiség nevében mondott hálaadás azért, hogy Isten elküldi a világba a Messiást, a szabadítót. Mária örömében benne van mindazoknak az öröme, akik a korábbi prófétai jövendölések alapján várták a Megváltó érkezését.

Szűz Mária hálaadó imájában megfogalmazódik, hogy az üdvösség örömhírét elsőként az alacsony sorsúak, az egyszerű emberek, a szegények hallják meg. Isten nem a hatalom gyakorlóival és nem a vallási élet vezetőivel közli először a messiási idők bekövetkeztét, hanem a társadalom alacsonyabb rétegeivel, a lenézettekkel, a kitaszítottakkal, mindazokkal, akik alázattal várják a Megváltó jövetelét.

Az advent kiváló alkalom arra, hogy odafigyeljünk a szegényekre és jót tegyünk azokkal, akik élethelyzetükből fakadóan biztosan nem tudják azt viszonozni. De ügyelnünk kell arra, hogy ez a segítség ne legyen számukra megalázó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! A karácsony közeledtével fokozódik bennünk a nyugtalanság, az izgalom. Szeretnénk néha lassítani az adventi napokat, máskor pedig siettetnénk az ünnep érkezését. Amikor majd végre elkezdünk ünnepelni, rögtön szeretnénk megállítani az időt, hogy az ünnep ne érjen véget, a karácsony tartson tovább és az a béke, nyugalom és öröm ne csak néhány napig, hanem egész éven keresztül tartson. Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!

Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!” Lk 1,39-45

Elmélkedés

Jézus születésének hírüladásakor Mária arról is értesült az angyaltól, hogy rokona, Erzsébet is gyermeket vár, ezért elhatározta, hogy meglátogatja és segítségére lesz. E látogatásról olvasunk a mai evangéliumban. Találkozik Mária és Erzsébet, és megosztják egymással örömüket. A gyermeket váró asszonyok boldog ujjongása cseng ki minden szavukból. Mindkettőjükkel csoda történt. Erzsébet idős kora ellenére gyermeknek adhat életet. Az isteni beavatkozás nélkül neki és férjének, Zakariásnak nem született volna gyermekük. Az irgalmas Isten megajándékozta őket az apaság és az anyaság örömével.

Mária szintén csodás módon, az isteni közreműködésnek köszönhetően, a Szentlélek erejéből lehet anya. Isten irgalma neki személyesen és minden embernek szóló ajándék, mert Mária gyermeke a mi Megváltónk és Üdvözítőnk. Ezen az adventi napon mi is csatlakozunk a két asszony öröméhez és boldogságához. Öröm tölt el minket, hogy a Megváltó eljön világunkba.

Erzsébet többek között ezt mondja köszöntésében Máriának: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Ezzel a kijelentéssel kiszélesedik az evangélium üzenete. Ez a kijelentés ugyanis nem csupán Erzsébet szava Mária felé, hanem Isten szava az egész emberiség felé. Boldog vagyok, ha hiszek Isten szavának beteljesedésében. A hit engem is boldoggá tesz, számomra is az öröm forrása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te azt akarod, hogy minden gyermek boldog felnőtté váljon. Add, hogy gyermekeink ne csak testben, hanem lélekben is növekedjenek, felnőtté váljanak! Add, hogy gyermekeink az ismeretek elsajátítása mellett hitükben is napról napra fejlődjenek! Ültesd el lelkükben Igéd magjait, adj nekik erőt, hogy életükben hűségesek legyenek hozzád, és majd egykor felnőttként ők is továbbadják gyermekeiknek a hit igazságait! Segítsd őket, hogy gyermekként és felnőttként országod építésében munkálkodjanak!

Hat hónappal Keresztelő János születésének hírüladása után Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, aki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek, Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Elmélkedés

Csoda és titok tárul elénk a mai evangéliumban. Jézus származásának, az Úr születésének csodája és titka. A megtestesülés, Isten emberré válásának csodája és titka. A megváltást évszázadokon keresztül előkészítő és az idők teljességében megvalósító Isten csodája és titka. Az üdvtörténet korábbi időszakának minden isteni tevékenységét felülmúló, ugyanakkor az idők végezetéig felülmúlhatatlan csoda és titok, amely egyszeri és megismételhetetlen. Megváltásunk és üdvösségünk csodája és titka. Isten és ember kapcsolatának csodája és titka.

E csodáról és titokról elsőként Szűz Mária, a születendő gyermek, a Megváltó leendő édesanyja értesül. Az esemény Mária názáreti otthonában történik. Isten küldötte, Gábor angyal hozza számára a hírt, hogy a mindenható Isten őt választotta ki arra, hogy a Megváltó anyja legyen. Meglepődve, csodálkozva fogadja a hírt, majd kijelenti, hogy az Úr szolgálója lesz, elfogadja a kiválasztottságot, a megváltás művében betöltött sajátos szerepét. Mária kimondja az igent, beleegyezik Isten akaratába, s ezzel méhébe fogadja Isten Fiát, az örök Igét, a csodát és a titkot.

Az esemény lezárásaként, bár a názáreti leány nem kérte, az angyal mégis különleges jelről beszél neki az elhangzottak igazolására. A jel az lesz, hogy idős rokona Erzsébet is hamarosan édesanya lesz. Őt indul el meglátogatni, segíteni Mária, de erről majd holnap lesz szó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Te az idők teljességében elküldted Fiadat emberi világunkba, hogy soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk vagy. Segíts minket, hogy a betlehemi Gyermekben a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket! Ő hozza el számunkra a békességet és a boldogságot, és reményt gyújt mindannyiunk szívében. E Gyermek nélkül és az általa hozott békesség és szeretet nélkül nincs ünnep, nincs karácsony. Add, hogy az emberek szerte a világon rátaláljanak Fiadra!

Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak. Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.” Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt. Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.” Lk 1,5-25

Elmélkedés

Keresztelő János születésének hírüladását egészen részletesen írja le Szent Lukács evangélista, ezt olvassuk a mai evangéliumban. Zakariásnak templomi szolgálatteljesítése közben jelent meg az Úr angyala. Ekkor tudja meg az idős ember, hogy neki és feleségének, Erzsébetnek gyermekük fog születni. Emberileg talán érthető Zakariás kételkedése, könnyen találunk magyarázatot hitetlenkedésére. Mindketten idősek már, nem reménykedhetnek abban, hogy gyermekük fog születni. Abból a szempontból viszont érthetetlen hitetlensége, hogy az angyal Isten üzenetét hozta neki. Miért nem hitt Isten szavának? Mert nem értette meg az Isten szándékát. Mert Isten szándékai nem fértek bele abba a keretbe, amelyet ő hátralévő éveire elképzelt. Zakariás jelet kér, hogy valóban igaz az üzenet. A jelet megkapja, de az egyúttal büntetés is lesz hitetlenségéért. Megnémul, és egészen addig nem tud beszélni, amíg a neki mondottak valóban be nem teljesednek, s meg nem születik a gyermek.

Isten megváltó tervének útjába nem állhat semmi. Az emberi hitetlenség nem akadályozhatja, nem késleltetheti az üdvözítő jövetelét.

A hitetlenség engem is némává, süketté, vakká, bénává tesz. A hit megnyitja számat Isten dicsőítésére. A hit megnyitja fülemet Isten szavának meghallására. A hit megnyitja szememet, hogy felismerjem mindazt, ami az örök élet elnyeréséhez szükséges. A hit erőt ad, hogy Isten útján járjak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Üdvözítő Istenünk! A hit olyan adomány, a te ajándékod, amely kivezet minket a sötétségből, az élet céltalanságából, és kiszélesíti látókörünket és életterünket. Segíts minket, hogy ne csupán az emberi élet korlátozottságát és végességét lássuk, hanem a te távlataidban szemléljük önmagunkat. Segíts megértenünk, hogy veled élhetünk már itt a földön, s halálunk után eljuthatunk hozzád az örökkévalóságba, amely új életet jelent számunkra. Örökkévaló Istenünk, köszönjük, hogy emberré lettél és ezzel megmutattad nekünk az utat az üdvösség, az örök élet felé.