Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 2 óra 11 perc

2019. július 29. – Hétfő (Mt 13,31-35)

h, 2019/07/29 - 00:00
Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak. Jézus azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: A mennyek országa hasonló a kovászhoz. A gazdaasszony elvegyíti három véka lisztbe, és a kovász átjárja az egész tésztát. Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Beteljesedett, amit így jövendölt meg a próféta: „Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem azt, ami titok volt a világ kezdete óta.” Mt 13,31-35

Elmélkedés

Példabeszédeiben Jézus szívesen alkalmaz ellentéteket, ma is két ilyen hasonlatot olvasunk az evangéliumban. A kicsiny mustármag több méteres fává növekszik és a kevés kovász élesztő hatása az egész tésztát átjárja. E példákhoz hasonlóan Isten országának szerény üzenete sokakhoz eljut. Jézus tanítványi köréből létrehozza, megalapítja az Egyházat, mint olyan közösséget, amely Isten országának jele a világban. Az Egyház kezdetben kicsiny, de idővel, az évszázadok során egyre többekhez eljut világszerte.

A példabeszéd feltárja feladatunkat és bátorítást ad annak teljesítéséhez. Keresztény hivatásunk, hogy Isten országának növekedéséért dolgozzunk, azaz mi magunk is törekedjünk a tanítás jó magját eljuttatni az emberekhez. Bíznunk kell abban, hogy szavainkban felismerik Isten üzenetét! Bíznunk kell abban, hogy nem felejtik el gyorsan a megismert igazságot! Bíznunk kell abban, hogy szívükben növekedésnek indul az üdvösség örömhíre! Bíznunk kell abban, hogy az aratás idejére termést fognak hozni!

A két hasonlatot összeköti továbbá az a gondolat, hogy a megsemmisülésből valami új születik. A magnak a földbe hullva meg kell halnia, hogy növény fejlődhessen belőle. Az élesztő elvegyül a lisztben, ennek hatására tud megkelni a tészta. Minden meghalásból, megsemmisülésből, önátadásból titokzatos módon valami új születik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

2019. július 28. – Évközi 17. vasárnap (Lk 11,1-13)

v, 2019/07/28 - 00:00
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá, és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom tehát nektek: Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle." Lk 11,1-13

Elmélkedés

Isten meghallgat

Egy katolikus iskolában, tanárok számára tartott lelkinap végén, egy fiatalember jött hozzám, akit neve alapján hirtelen nem is tudtam hová tenni. Röviden meséli, hogy már négy éve itt tanít angol nyelvet a gyerekeknek, nagyon jól érzi magát a katolikus intézményben, és most szeretne nekem köszönetet mondani, mert korábban rendkívül jó tanácsot adtam neki. Próbáltam visszaemlékezni, hogy mikor is találkozhattunk, de cserbenhagyott a memóriám. Azt már mondanom is felesleges, hogy a jótanácsra végképp nem emlékeztem. Csodálkozásomra és kérésemre segített, szóról szóra idézte, hogy mit mondtam neki: „Ha minden nap imádkozol azért, hogy szeretetteljesebb, megértőbb és türelmesebb legyél az emberekhez, akkor majd Isten megadja neked, hogy mindenkivel ilyen legyél.” Aztán mindjárt azzal folytatta, hogy ennek a tanácsnak milyen nagy hasznát vette, azóta tényleg minden nap imádkozik ezekért a lelki tulajdonságokért, és most tapasztalja, hogy szeretetteljes, megértő és türelmes tanítványaival, munkatársaival és családtagjaival. Egy kis büszkeség ébredt szívemben, ami elfeledtette velem, hogy még mindig nem tudom, kinek és mikor is adtam ezt a tanácsot. Nem mintha valami nagy bölcsesség lett volna és nem mondtam volna papi életem során száz és száz embernek hasonlót, de jól esett, hogy utólag megköszönte. Tudtam én, hogy mindez nem az én érdemem, ezért evangéliumi okossággal válaszoltam neki, miszerint a jó mag jó földbe hullott, s ne csak nekem, hanem a Jóistennek is köszönje ezt meg. Helyeslően bólogatott, aztán mosolyogva hozzá tette, hogy nagyon hasznos volt számára ez a tanács, csak azt elfelejtettem neki mondani, hogy tíz évig tart, amíg mindenkihez szeretettel, megértéssel és türelemmel tud fordulni, tudniillik még gimnazista volt, amikor egy gyónás alkalmával e szavak elhangzottak.

Ez a kis történet, ez a példa bizonyára jól megvilágítja a mai evangélium mondanivalóját. Jézus története szerint egy ember addig kéri barátja segítségét, amíg az nem teljesíti kérését. Az ezt mondja: „Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek.” Keresztény, hívő emberként így forduljunk Istenhez kéréseinkkel, de sose gondoljuk azt, hogy ezek a kérések azonnal teljesülni fognak. Azt se várjuk, hogy Isten mindent pontosan úgy fog teljesíteni, ahogyan azt mi elképzeljük és elé terjesztjük imáinkban. Meg kell tanulnunk jót és helyesen kérni. Jóért, azaz olyan dolgokért imádkozni, ami lelkünk javára szolgál. Nem csak magunk, hanem mások számára is kérnünk kell Isten segítségét és kegyelmét. E szempontok ugyanis távol tartják az önzés lelkületét imáinktól. Továbbá helyesen kell kérnünk, azaz nem a magunk akaratához és elképzeléseihez kell ragaszkodnunk, hanem el kell fogadnunk Isten akaratát, bíznunk kell abban, hogy ő valóban csak azt adja nekünk, ami lelki fejlődésünket szolgálja. Ezt a szintet akkor érjük el, ha már nem csak mi mondjuk a magunkét Istennek, hanem meghallgatjuk őt is. Ha elcsitulnak fejünkben a gondolatok és szívünkben az érzések hullámai, akkor majd Isten betölti fejünket és szívünket az ő gondolataival és érzéseivel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor teljesítetted tanítványaid kérését és imádkozni tanítottad őket. Most mi is azt kérjük tőled, hogy taníts minket imádkozni, taníts a helyes imára! Az életszentség és az üdvösség elnyerésének biztos eszköze a szüntelen imádkozás. Te nem üres szavakat kívánsz tőlünk, hanem figyelmes elmét, odaadó akaratot és megtisztult szívet. Tisztítsd meg gondolatainkat és érzéseinket az imádság által! Add, hogy újjászülessünk a szüntelen imádság által! Add, hogy hitünkben növekedjünk az imádság segítségével! Add, hogy megtaláljuk az imádságban a mennyei Atyához vezető utat!

2019. július 27. – Szombat (Mt 13,24-30)

szo, 2019/07/27 - 00:00
Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amíg azonban az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment. Amikor felnövekedett a vetés, és már kalászba szökkent, akkor előtűnt a konkoly is. Erre elmentek a szolgák a gazdához, és megkérdezték tőle: „Uram, nemde jó magot vetettél földedbe? Honnét van tehát a konkoly?” Mire a gazda így felelt: „Ellenséges ember cselekedte ezt.” A szolgák tovább kérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Azt válaszolta nekik: „Nem! Nehogy a konkolyt gyomlálva kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig! Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön. A búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!” Mt 13,24-30

Elmélkedés

A magvetőről szóló példabeszéd magyarázatában Jézus már említést tett a gonosznak arról a szándékáról, hogy kitépje az emberek szívéből az örök élet tanítását és megakadályozza üdvösségre jutásukat. Ezt a gondolatot mutatja be, fejti ki még részletesebben a mai evangéliumban a búzáról és a konkolyról szóló példázat. Érdemes odafigyelnünk arra a jelképre, hogy a szolgák fényes nappal, világosban végzik munkájukat. Ezzel szemben az ellenség éjszaka, a sötétben tevékenykedik, amikor „az emberek aludtak.” A gazda észreveszi a gonosz tevékenységét. Észreveszi, hogy a földbe, ahová ő jó magot, tiszta búzamagot vetett, a gonosz elhintette a gyomnövény, a konkoly magjait. Szolgái szintén észreveszik a problémát és azonnal előállnak egy számukra jónak tűnő javaslattal: rögtön nekiállnak és kigyomlálják a gazt a vetésből. A gazda azonban az első pillanattól fogva ellenzi ezt a megoldást, ami számunkra kissé ésszerűtlennek tűnik és kérdéseket vet fel. Miért tűri Isten a világban a gonosz jelenlétét? Miért engedi, hogy a gonosz rosszra kísértse az embert? Miért nem oldja meg a lehető leghamarabb a problémát?

Ezek a kérdések mind oda vezetnek, hogy a mi emberi gondolkodásunk bizony nem ért meg mindent Isten szeretetének és üdvözítő szándékának titkából. Nem értjük meg azt sem, hogy miért ennyire türelmes Isten, hiszen mi a gyors megoldásokat részesítjük előnyben. Lényeges üzenet az is, hogy annak értékelése, hogy ki a jó és ki a rossz, nem a szolgák feladata, nem a mi feladatunk, hanem Istené.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre.

2019. július 26. – Péntek (Mt 13,18-23)

p, 2019/07/26 - 00:00
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.” Mt 13,18-23

Elmélkedés

Szerdán a magvetőről szóló példabeszédet olvastuk az evangéliumban, ma pedig ennek magyarázatát. Érdekes, hogy Jézus „hatalmas tömegnek” (Mt 13,2) mondta el tanítását, de annak értelmezését csak tanítványainak fejtette ki. Életünk során nem csak Isten üdvözítő tevékenységét és segítő kegyelmét tapasztalhatjuk meg, hanem a gonosz működését is. Ne gondoljuk soha azt, hogy minket elkerülnek a kísértések. Ne higgyük azt, hogy a gonosz lemondott rólunk és tétlenül tűri, hogy egyenes utunk legyen az üdvösségre. Nem, a gonosznak az a szándéka, hogy összezavarjon és letérítsen minket Isten útjáról. A gonosz el szeretné érni, hogy ne tudjuk megkülönböztetni a jót és a rosszat, így aztán könnyen olyat teszünk, ami nem felel meg Isten törvényeinek.

Azt is világosan kell látnunk, hogy lelki fejlődésünk útján számos próbatétellel kell szembenéznünk. Az Úr nem könnyed sétára hív minket, amely végén a mennyország nyitott kapuja vár, hanem keresztútra, kereszthordozásra. Küzdelemre és tanúságtételre hív minket, amely során bebizonyíthatjuk, hogy választásunkat komolyan gondoljuk. Arra hív minket, hogy ne a mindennapi megélhetésért küzdjünk csupán, hanem legyünk az ő fáradhatatlan munkatársai a magvetésben, az igehirdetésben és a tanúságtételben. Így fog majd nem csak a mi szívünkben, hanem mások életében is bőséges termést hozni az örök élet tanítása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

2019. július 25. – Csütörtök, Szent Jakab apostol (Mt 20,20-28)

cs, 2019/07/25 - 00:00
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.” Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.” Mt 20,20-28

Elmélkedés

Szent Jakab apostolt ünnepli Egyházunk a mai napon, aki az apostolok közül elsőként halt vértanúhalált. Ünnepén azt a jelenetet idézi fel az evangélium, amikor ő és testvére János azt kérik Mesterüktől, hogy az ő országában majd Uruk mellett ülhessenek. Úgy gondolják, hogy Jézus hamarosan elfoglalja királynak járó helyét és az ő uralmában szeretnének vezető szerepet. Elképzelésük legfeljebb annyiban tekinthető jónak, hogy Jézushoz viszonyítva keresik szerepüket és az ő közelségében akarnak lenni. Mindez azonban ebben az esetben nagyon kevés, sem Jézusnak, sem a többi apostolnak nem tetszik a testvérpár kérése, s valószínűleg mi is nagyravágyónak, túlzónak érezzük azt.

Jézus tanítványának lenni ugyanis nem uralkodást és evilági dicsőséget, hanem alázatos szolgálatot jelent. Ne a saját elképzelésünk szerinti hivatás után loholjunk, hanem hallgassunk figyelmesen az Úrra, aki kijelöli helyünket s megmutatja hivatásunkat. Ne engedjünk a kísértésnek, hogy életünk irányítását, vezetését a saját kezünkbe vegyük, hanem engedjük azt át Jézusnak. Ne törekedjünk arra, hogy a középpontban legyünk és az első hely legyen a miénk, hanem oda induljunk, ahová Jézus küld minket. Itt kezdődik a tanítványi élet és az apostoli lelkület. Itt kezdődik a tanítvány kicsinysége és alázata. Itt kezdődik a keresztény ember engedelmessége és szolgálata.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

2019. július 24. – Szerda (Mt 13,1-9)

sze, 2019/07/24 - 00:00
Abban az időben Jézus elment hazulról és leült a Genezáreti-tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Mt 13,1-9

Elmélkedés

Jézus egyik legszemléletesebb példabeszédét, a magvetőről szóló tanítást olvassuk a mai evangéliumban. Érdemes gondolatban nekünk is leülnünk a tó partjára, szemünket Jézusra szegezni és hallgatni szavait. Magunk elé képzeljük a magok elvetését a szántóföldbe. Az egykori hallgatóság számára jól ismert munka volt ez, számunkra kevésbé. Ne mezőgazdasági gépeket képzeljünk magunk elé, hanem egy embert, aki megy a szántóföldön, viszi a magokkal teli zsákot, belenyúl és egy maroknyit kezével széthint a földbe. Aztán továbblép, és újra szétszórja a magokat. Így már érthető, hogy miért nem hull minden mag a földbe, hanem az útszélre, a kövek és bogáncsok közé is kerül. Nem volna értelme összeszedni a rossz helyre hulló magokat, mert ez lassítaná a munkát.

Jézus magyarázata szerint Isten igéje is ilyen módon hull az emberi szívekbe, az enyémbe is. Ha egy ideig szívesen hallgatom a tanítást, de aztán hamar elfelejtem, akkor csak útszél vagyok, aki nem fog termést hozni. Ha figyelmesen hallgatom, de nincs meg bennem a szándék, hogy életemet a krisztusi tanítás szerint átalakítsam, akkor kőkemény szívű vagyok. Ha a mindennapi teendőim fontosabbak, mint a tanítás üzenetének megélése, akkor tövisekhez hasonló a szívem. És természetesen lehet jó talaj is a szívem, ha meghallgatom Jézust, tanítása és példája szerint élek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

2019. július 23. – Kedd (Mt 12,46-50)

k, 2019/07/23 - 00:00
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.” Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.” Mt 12,46-50

Elmélkedés

Az evangéliumi történet megértéséhez érdemes a jelenetet elképzelnünk, mégpedig pontosan azon szavak alapján, amiket Máté evangélista használ. Jézus „népsokaságot” tanít. Nem szűkebb tanítványai körét és nem néhány embert, hanem nagyobb létszámú tömeget. Tanításának helyszíne nem lehet egy ház, mert oda aligha fér be „népsokaság.” Nem is egy zsinagógában tanít, ahol már többen elférnének, hiszen ezt biztosan megemlítette volna az evangélista. Talán a pusztában, talán egy hegyen, talán egy város terén, mindenesetre olyan helyen, ahol sokan elférnek. Ide érkezik meg Jézus anyja és a rokonság, akik beszélni akarnak vele. Máté azt írja, hogy „kint várakoznak.” Na de hol „kint”? Mit jelent ebben a helyzetben a „kint”? Az előbb tisztáztuk, hogy nem egy épület Jézus tanításának a helye, tehát nem egy épületen kívül várakoznak. Ha pedig egy szabad téren, pusztaságban tanít az Úr, akkor értelmezhetetlen a „kint” kifejezés.

Lassan kezdjük sejteni, hogy itt nem egy helyhatározóról van szó, amely a rokonok tartózkodási helyét jelöli, hanem az ő Jézushoz való viszonyukat. A „kint” tehát azt jelenti, hogy az Úr hallgatóinak körén kívül maradnak. Kívülállók, akik nem tanítványként vagy követőként vannak Jézus közelében, hanem más szándék vezeti őket. Nem is akarnak egészen Jézus közelébe jutni, hanem elég nekik, ha távolabb megállnak, és itt ne csak a fizikai távolságtartásra gondoljunk.

Jézus figyelmeztetése nekünk szól: „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.” Akkor nem leszek kívülálló, hanem az Úr tanítványa, ha engedelmeskedem az Atya akaratának.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

2019. július 22. – Hétfő (Mt 12,38-42)

h, 2019/07/22 - 00:00
Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni.” Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására. Ámde itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, hiszen ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. Itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon.” Mt 12,38-42

Elmélkedés

A mai evangéliumban olyan jelet kérnek Jézustól az írástudók és farizeusok, amellyel azt igazolja, hogy ő a Messiás. Gondolkodásuk nem áll tőlünk sem messze, hiszen sokszor mi is jeleket kérünk Istentől. Olykor olyan jelet, amely megnyugtat minket, hogy Isten figyel ránk és teljesíteni fogja kérésünket. Máskor olyan jelet, amely irányt mutat nekünk egy döntéshelyzetben és megkönnyíti választásunkat. Ismét máskor olyan jelet szeretnénk, ami megerősíti botladozó hitünket vagy megmutatja számunkra, hogy mi vár ránk a jövőben.

Jézus viszont nem akar nekünk más jelet mutatni, mint az ő kereszthalálának és feltámadásának a jelét. Miért esik hát nehezünkre felvenni életünk keresztjét, amikor az Úr keresztje a jel és az ő kereszthordozása a példa számunkra? Miért esik nehezünkre a neki való engedelmesség, amikor az ő végsőkig, a halál vállalásáig elmenő szeretete számunkra a jel? Miért esik nehezünkre hinni abban, hogy a szenvedések és az élet nehézségeinek vállalása érdemszerző lehet számunkra, amikor az Úr szenvedése minden ember megváltását érdemelte ki? Miért esik nehezünkre hinni a feltámadásban és az örök életben, amikor az Úr feltámadása a jel számunkra, hogy az élet győz a halál felett?

Ne újabb jelet kérjünk tehát Istentől, hanem erőt ahhoz, hogy mi magunk is jellé váljunk a világban, Isten szeretetének jelévé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet!

2019. július 21. – Évközi 16. vasárnap (Lk 10,38-42)

v, 2019/07/21 - 00:00
Abban az időben: Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Lk 10,38-42

Elmélkedés

Mária és Márta lelkülete

Szent Lukács ugyan nem nevezi meg a falut, ahol az evangéliumi jelenet játszódik, de János evangélista művéből ismert számunkra, hogy a Jeruzsálemhez közeli Betániában élt Lázár és két nővére, Mária és Márta (vö. Jn 11,1). Jeruzsálemi zarándoklatai alkalmával hozzájuk tér be Jézus, az ő otthonuk szolgálhatott szálláshelyül számára. Az Úr szenvedéstörténetének kezdetén is szerepel a település. Betániában, vélhetően Lázár házában rendeznek ünnepi étkezést Jézus számára, Márta ekkor is felszolgál, Mária pedig drága olajjal keni meg Jézus lábát (vö. Jn 12,2-8). Ettől a lakomától különbözik az az eset, amiről a mai vasárnap evangéliumában olvasunk, térjünk is vissza ehhez.

Jézus megérkezik Betániába, Lázár, Mária és Márta otthonába. Márta azonnal végzi a vendéglátó, a háziasszony teendőit, gondoskodik a vendégekről. miközben Mária odaül Jézus mellé és hallgatja tanítását. A konfliktus forrása Mária viselkedése, aki nem segít Mártának. Márta méltatlankodik emiatt, de nem nővéréhez fordul, hogy segítsen neki, hanem közvetlenül Jézushoz. Tőle várja, hogy helyeselje saját és helytelenítse nővére, Mária viselkedését. Jézus viszont nem teljesíti ezt az elvárását. Nem becsüli le Márta szorgalmas munkáját, nem tartja azt értéktelennek, de úgy látja, hogy ebben a helyzetben még sincs igaza Mártának, ezért nem feddi meg Máriát magatartása miatt, nem tekinti bűnös mulasztásnak azt, hogy nem a házi teendőkkel foglalkozik, hanem szívesebben hallgatja az ő tanítását. Jézus dicsérete, amit Mártához intéz, így hangzik: „Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”

A keresztény hagyományban és az évszázadok igehirdetésében Mária a szemlélődés, az imádkozás példaképeként, Márta pedig a tevékeny munka, a cselekvő szolgálat példaképeként, jelenik meg, de nem abban a formában, hogy egyeseknek Mária, másoknak pedig Márta példáját kell követniük, hanem abban az értelemben, hogy életünkben mindkettőnek jelen kell lennie. Időt kell szánnunk az imádkozásra, amely lelki erőt biztosít a munkához, és időt kell szánnunk a munkára, s meg kell találnunk a kettő egyensúlyát.

Mindannyian tudjuk, hogy a lelki fejlődés útján elengedhetetlen, hogy az Úrral legyünk együtt, hallgassuk szavát és elmélkedjünk azon. Nehéz arra receptet mondani, hogy ki-ki mennyit imádkozzon naponta, hiszen ez függ az ember élethelyzetétől, családi körülményeitől, munkabeosztásától és egyéni lelki igényeitől is. És nem is biztos, hogy patikamérlegen kell számolgatni, hogy mennyi időt érdemes naponta imádsággal tölteni, hiszen az imádkozásban nem a mennyiség a fontos. Vannak, akik fél órát, egy teljes órát vagy akár többet is imádkoznak naponta, mások csak rövid fohászokra állnak meg napi teendőik közepette. Azt viszont kimondhatjuk, hogy minden nap kell időt szakítani az imára, akármennyi munkánk és kötelességünk is van! Akinek egyetlen perce sincs arra, hogy imádkozzon, az biztosan a legrosszabbat választotta, és ne legyen büszke arra, hogy még Mártánál is többet dolgozik.

Az imádkozás, az elmélkedés, az evangéliumok olvasása viszont senki számára nem lehet hivatkozási alap kötelességeinek elmulasztásához. A munkának helye van az életünkben, helye van mindennapjainkban. Ha úgy érezzük, hogy elfáradtunk a munkában, akkor üljünk Mária mellé egy kis időre, imádkozzunk, hallgassuk Jézust, s ha kipihentük eközben magunkat, akkor folytassuk teendőinket.

Mária és Márta lelkületére egyaránt szükségünk van: imádkozzunk buzgón és dolgozzunk becsületesen!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Taníts tiszta értelemmel és tiszta szívvel imádkozni! Taníts minket szilárd figyelemmel, lángoló szívvel, remegő buzgósággal, mély alázattal és kitartó türelemmel imádkozni! Taníts minket úgy imádkozni, hogy élő legyen a hitünk! Taníts minket, hogy ne csak a szükség, a szenvedés, a nehézség idején forduljunk hozzád, hanem szüntelenül imádkozzunk és imánk az irántad való szeretet kifejezése legyen! Taníts minket, Urunk, hogy mindig a te nevedben forduljunk mennyei Atyánkhoz! Tárd fel számunkra az imádság által az üdvösség titkát!

2019. július 20. – Szombat (Mt 12,14-21)

szo, 2019/07/20 - 00:00
A félkezére béna ember szombatnapon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét. Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése: „Ez az én szolgám, akit kiválasztottam, szeretett fiam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, és ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitatkozik, és nem kiabál; szavát sem hallják a tereken. A megroppant nádszálat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki, míg csak győzelemre nem viszi az igazságot. Az ő nevében bíznak a nemzetek.” Mt 12,14-21

Elmélkedés

A tanítványok szombati kalászszedését Máté evangéliumában egy béna kezű ember meggyógyítása követi (vö. Mt 12,9-14), de ezt a részt idén nem olvassuk a hétköznapok során. Mivel a gyógyítás szombaton történt és Jézusnak ezt a cselekedetét is munkának minősítették a farizeusok, ezért elhatározzák a vesztét. Ő azonban látja szándékukat, s jobbnak látja, ha inkább félrevonul. Ekkor újabb betegeket visznek Jézushoz, akiket meggyógyít, majd pedig Izajás prófétától idéz egy olyan részletet, amely megvilágítja küldetését. Jézus szolgaként, megváltásunk szolgájaként jött a világba. Nem uralkodni szeretne, hanem alázattal rendelkezésére állni mindazoknak, akik gyógyulást kérnek vagy irgalmasságot remélnek tőle.

Az Úr alázatában és szolgálatkészségében a magunk hivatását is felismerhetjük. Meg kell tanulnunk azt, hogy önzetlenül, a viszonzás elvárása nélkül adjunk másoknak, segítsük őket. Meg kell tanulnunk, hogy önmagunk szűk és önző világából kilépve észrevegyük mások szükségleteit és törődjünk mások gondjaival. Meg kell tanulnunk azt, hogy ne mindent másoktól várjunk és elvárjunk, hanem az adakozás lelkületével segítsük a szegényeket. Meg kell tanulnunk azt, hogy csak akkor vagyunk képesek másokat szeretni és velük az irgalmasságot gyakorolni, ha az Úr Jézus példáját követve mi magunk is szolgákká válunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A Te kegyelmed éltessen engem. A Te szereteted lakjék bennem. A Te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak Te és sohasem én legyek az első!

2019. július 19. – Péntek (Mt 12,1-8)

p, 2019/07/19 - 00:00
Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!” Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!”, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.” Mt 12,1-8

Elmélkedés

A farizeusokat jól ismerjük az evangéliumokból. Ők azok, akik mindig valamilyen hibát keresnek Jézus szavaiban vagy cselekedeteiben, olykor pedig tanítványai magatartásában vélnek felfedezni valamilyen törvényszegést. A mai evangéliumban is egy ilyen esetről olvashatunk. A farizeusok megítélése szerint munkának minősül az, hogy útközben búzakalászokat tépnek le és a magokat megeszik, és mivel ez munka, ezért szombaton, a nyugalom napján tilos ilyet tenni, tehát Jézus tanítványai nem tartják meg a törvényt.

Jézus válasza rávilágít a farizeusok téves gondolkodására. A kezdeti időben a szombati pihenőnapnak emberiességi oka volt. Az ember ne dolgozza halálra magát, hanem legalább minden hetedik napon pihenjen. És senki ne dolgoztasson másokat halálra, ezért a szombati pihenés a rabszolgákra is vonatkozott. A későbbi időkben a szombati pihenés vallási jellege kapott nagyobb hangsúlyt, azaz azért kell az embernek pihennie szombaton, mert így utánozza a teremtő Istent, aki munkája után a hetedik napon megpihent. Ezért ez a nap Isten számára fenntartott szent nap, amikor a közösség minden tagja részt vesz az istentiszteleten és tartózkodik a munkavégzéstől. A farizeusok figyelme inkább a tiltásokra irányult, mi az, amit nem szabad tenni szombaton, és a vallásos jelleg, azaz a szombat megszentelése, például az irgalmasság gyakorlásával, háttérbe szorult.

Törekedjünk megszentelni a heti pihenőnapot, a vasárnapot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!

2019. július 18. – Csütörtök (Mt 11,28-30)

cs, 2019/07/18 - 00:00
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű. Mt 11,28-30

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Jézus az égre tekintett és a mennyei Atyához intézte magasztaló, dicsőítő imáját azért, hogy Isten országának titkait felismerhetik a „kicsinyek”, felismerheti minden ember. A mai rövid részben ismét az előtte állókhoz fordul: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket!” Mennyi gyengédség, szelídség és együttérzés van e szavakban! Nyilvánvalóan Jézus nem csak a jelenlévőket hívja, hanem mindazokra gondol, akik a későbbi időkben élnek. Ha elismerem fáradtságomat, erőtlenségemet, gyengeségemet, akkor az Úr szava nekem is szól. Ha az élet küzdelmeiben és próbatételeiben egyedül érzem magam, akkor az Úr hívása nekem szól.

Jézus arra hív, hogy tanuljunk tőle, mégpedig nem elméleti tudást, hanem életmódot. Éljünk úgy, ahogyan ő élt! Engedelmeskedjünk az Atyának, ahogyan ő is mindvégig szem előtt tartotta ezt küldetése teljesítése során. Istent úgy ismerhetjük meg, és akkor találjuk meg benne lelkünk nyugalmát, ha Krisztushoz válunk hasonlóvá. Ne gondoljuk magunkat bölcsnek és nagynak, akik Isten nélkül is elboldogulunk! Legyen számunkra példa az Úr szelídsége, alázata, szolgálatkészsége, együttérzése, szeretete, türelme és engedelmessége. Ezek a Krisztustól tanult erények és tulajdonságok vezessenek minket a lelki békesség útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

2019. július 17. – Szerda (Mt 11,25-27)

sze, 2019/07/17 - 00:00
Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Mt 11,25-27

Elmélkedés

Tanításának befejezéseként Jézus imádkozik és a mennyei Atyát dicsőíti e szavakkal: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek!” Szavait már nem a néphez intézi, hanem kifejezetten az Atyához. Minden bizonnyal nem félrevonulva, egyedül imádkozik, hanem hallották imáját a jelenlévő „kicsinyek.” Azok, akik felismerik emberi kicsinységüket Isten nagysága közelében. Azok, akik felismerik bűnösségüket Isten szentsége mellett. Azok, akik felismerik gyengeségüket Isten végtelen hatalma mellett.

Kicsinyek mindazok, akik nem a maguk erejéből szeretnék megváltoztatni életüket, hanem Isten kegyelmétől várják a lelki újjászületést. Kicsinyek mindazok, akik nem zárják be szívüket az üdvösség tanítása előtt, hanem készek arra, hogy ezen igazság szerint éljenek. Kicsinyek mindazok, akik elismerik, hogy minden jó Istentől származik, ő nyilatkoztatja ki szeretetét és ő mutatja meg irgalmasságát nekünk. Kicsinyek mindazok, akik nem földi kincseket gyűjtögetnek és birtokolnak, hanem lélekben akarnak gazdagodni. A kicsinyek bátran elindulnak a hit útján, a szeretet útján, amelyen Isten a vezetőjük. A kicsinyek nem aggódnak a jövő miatt, hanem a gondviselő Istenre bízzák magukat és életüket. A kicsinyek Istent választják.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

2019. július 16. – Kedd (Mt 11,20-24)

k, 2019/07/16 - 00:00
Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna. Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum. Mt 11,20-24

Elmélkedés

Jézus meglehetősen kemény hangú figyelmeztetést intéz egyes városok lakóihoz a mai evangéliumban. Feddésének oka, hogy tanítása és csodái ellenére sem tartottak bűnbánatot. Ki kell mondanunk, hogy Jézus szavaiban csalódottság van. Hiába szól mindenkihez a szeretet hangján és hiába fejezi ki mindenki felé irgalmas szeretetét, nem mindenki fogadja el azt. Az elutasítás és Isten szeretetének az elvetése egyes emberek részéről érthetetlen a keresztény ember számára. Miért zárják be szívüket Isten szeretete előtt? Miért zárják be értelmüket Isten igazsága előtt? Olyan titok ez számunkra, amelyre talán csak az ember szabad akarata a válasz. Isten nem kényszeríti rá önmagát senkire. És nem kényszerít senkit arra, hogy megbánja bűneit. Mindez az ember szabad döntésének és választásának lehet csupán a gyümölcse. Isten felé megnyilvánuló szeretetünk és bűnbánatunk éppen attól értékes, hogy személyes döntésünk eredménye. És természetesen nem félelemből, nem a bűneinkért járó büntetéstől való félelemből fakad, hanem Isten iránti őszinte szeretetből.

Felelősségünk azonban nem csak személyes választásunk tekintetében van. Azért is felelősek vagyunk, hogy Krisztus evangéliumát úgy adjuk tovább a következő nemzedékeknek, hogy annak fénye ne elvakítsa őket, hanem megvilágítsa életútjukat, amely így számukra a bűnbánat és a szeretet útja lesz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.

2019. július 15. – Hétfő (Mt 10,34–11,1)

h, 2019/07/15 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam a fiút apjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz ember, az az igaznak jutalmában részesül. Aki pedig csak egy pohár friss vizet is ad inni egynek a legkisebbek közül, mert az az én tanítványom – bizony, mondom nektek: nem marad el a jutalma. Amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványa oktatását, továbbindult, hogy tanítson, és hirdesse Isten országának örömhírét a környékbeli városokban. Mt 10,34–11,1

Elmélkedés

Jézus beszédében, amit a mai evangéliumban olvasunk háromszor is szerepel a „nem méltó hozzám” kifejezés. Az első két alkalommal azzal kapcsolatban, hogy Jézust kell mindenkinél jobban szeretnünk, még a családtagjainknál is jobban, különben nem vagyunk méltók hozzá, nem vagyunk méltók arra, hogy az ő követőinek nevezzenek minket. A harmadik alkalommal pedig a kereszthordozás a kijelentés tárgya, tehát mindenben, még a szenvedések vállalásában is hasonlókká kell válnunk a mi Urunkhoz, különben nem vagyunk hozzá méltók.

Jézus tanítványává válni nem hagyomány vagy családi származás kérdése. Gyermekként megkapjuk szüleinktől a vallásos nevelést, megtanuljuk keresztény hitünk igazságait, elsajátítjuk azokat a gyakorlatokat, amelyek a vallásosság elemei, de mindez még nem a mi személyes döntésünk. Krisztus tanítványává akkor válunk, amikor mindezeken túl személyes döntést hozunk, hogy Jézus tanítása és az evangélium igazsága szerint akarunk élni. Felismerjük, hogy szeretetében élni a legnagyobb boldogság számunkra. Felismerjük, hogy nem csupán földi életünk éveire, évtizedeire korlátozódik a vele való élet, hanem halálunk után is Istennel élhetünk örökké. Felismerjük, hogy Krisztus nem önmagáért élt, hanem Atyjának ajánlotta életét minden ember megváltásáért. És felismerjük azt is, hogy nekünk sem önmagunkért kell élnünk, hanem másokért, másokat szeretve, hogy így életünk végére méltók legyünk arra, hogy Isten befogadjon minket az örök életbe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

2019. július 14. – Évközi 15. vasárnap (Lk 10,25-37)

v, 2019/07/14 - 00:00
Abban az időben: Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Jézus történettel felelt a kérdésre: „Egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” Lk 10,25-37

Elmélkedés

Kettős feladat

Egy törvénytudó és Jézus párbeszédét olvassuk a mai evangéliumban. A beszélgetést a törvénytudó kezdeményezi, akit az evangélista megjegyzése szerint nem éppen jószándék vezet, hanem „próbára akarja tenni” Jézust. A megszólítás nagyon hízelgő, hiszen „Mesternek” nevezi Jézust, s ezzel legalábbis látszólag elismeri a megkérdezett személy tudását és követendőnek tartja életvitelét. Ezt kérdezi: „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Látszólag a kérdés is jóra irányul, az örök élet elnyerése a kérdező célja, de nem tudható, hogy mennyire gondolja ezt komolyan. Pozitívum a kérdésben, hogy nem elméleti tanítást vár, hanem gyakorlati útmutatást, hogy mi a konkrét teendője annak érdekében, hogy az üdvösségre jusson. Azt is ki kell még emelnünk, hogy a beszélgetés során nem vitatkozik Jézussal, a tanítást és a példabeszéd mondanivalóját megérti, hiszen a történet végén helyesen válaszol Jézus kérdésére.

Kérdését Jézus viszontkérdése követi, amelyben jelzi, hogy a mózesi törvényben megtalálható a válasz, amelyet a törvénytudó rögtön idéz is: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” A törvénytudó tehát pontosan tudja a választ az általa feltett kérdésre, s tudását Jézus is elismeri, majd elhangzik a felszólítás, hogy amit elméletben olyan jól tud, azt valósítsa is meg életében. A törvénytudó azonban nem elégszik meg ennyivel, hanem újabb kérdést tesz fel Jézusnak: „De hát ki az én felebarátom?” Ez a kérdés lehetőséget ad Jézusnak arra, hogy kifejtse nézeteit. Most már nem kérdez vissza, hanem elmond egy példabeszédet, amely talán nem is kitalált történet. Könnyen elképzelhető, hogy az eset a gyakorlatban is megtörtént. A Jeruzsálemből hazafelé tartó embert megtámadják és kifosztják. A bántalmazás súlyosságát jelzi, hogy „félholtan” fekszik az út mellett, azaz teljesen magatehetetlen, segítség nélkül meg fog halni. Ketten is elmennek mellette anélkül, hogy segítenének rajta. Felelősségük nem vonható kétségbe, mulasztásuk nyilvánvaló, hiszen mindkettőjük esetében hangsúlyos, hogy észreveszik, látják a bajba jutott embert, tehát nem védekezhetnek azzal, hogy nem vették őt észre. Bűnös mulasztásukra nincs mentség, nem gyakorolták az irgalmat, mert nem tekintették felebarátjuknak a kifosztott embert. Elméletben bizonyára jól ismerték a szeretet parancsát, amit Jézus példabeszéde előtt a törvénytudó is elmondott, hiszen mindketten a templom szolgálatában álltak, egyikük pap, a másikuk pedig egy levita volt, de a gyakorlatban elbuktak, nem tették meg azt, amit a törvény kért. Utánuk harmadikként egy szamaritánus érkezik, aki azonnal megáll, bekötözi az ember sebeit, majd elviszi egy szálláshelyre és nagylelkűen gondoskodik róla, hogy felépülhessen. Mondjuk ki nyíltan cselekedetének jelentőségét: megmentette a félholtra vert ember életét.

A példa elmondása után Jézus tesz fel kérdést: „Ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” Ez a kérdés azonban éppen a fordítottja annak, amit a törvénytudó eredetileg kérdezett. A hangsúly megfordítása nem véletlen, hanem szándékos Jézus részéről. Jogos az a kérdés, hogy kit tekintsek felebarátomnak, kit kell szeretnem, kivel kell jót tennem és irgalmasságot gyakorolnom. De még ennél is fontosabb, hogy én felebarátja vagyok-e azoknak, akik segítségre szorulnak, s akiknek a személyében maga Jézus kéri, várja az én segítségemet.

Kettős feladatunk van tehát: felismerni a felebarátot a másik személyben és felebarátjává válni mindenkinek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hozzánk fordulsz és minket kérdezel: Hol vannak az irgalmas szamaritánusok? Ki gyakorol irgalmat embertársaival? Ki vállalja mások irgalmas szolgálatát? Mindenfelé látjuk a sok rászorulót és szegényt, akik a mi segítségünkre várnak. Ne gondoljuk, hogy nem tudunk segíteni, és azt sem, hogy segítségünk keveset ér. Segíts, Urunk, hogy ne menjünk el szó nélkül szükséget szenvedő embertársaink mellett, hanem segítséget nyújtsunk nekik. Hisszük, hogy minden jócselekedet, amit másoknak teszünk, neked tesszük, Urunk. Nem várunk viszonzást vagy elismerést emberektől, hanem csak tőled várjuk a mennyei jutalmat. Köszönjük, hogy a te munkatársaid lehetünk a szolgálatban.

2019. július 13. – Szombat (Mt 10,24-33)

szo, 2019/07/13 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Nem különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Elégedjék meg a tanítvány azzal, ha olyan lesz, mint mestere, és a szolga, ha olyan lesz, mint ura! Ha a családatyát Belzebubnak csúfolják, mennyivel inkább háza népét? Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön! És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. Mt 10,24-33

Elmélkedés

Továbbra is a Krisztustól kapott küldetés és a tanúságtétel adja az evangélium témáját. Érdemes tisztázni a szerepeket! Jézus a Mester és mi vagyunk az ő tanítványai. Ezt a szereposztást lehetetlen felcserélni. Aki Krisztustól megbízást kap, az soha nem érezheti magát nagyobbnak, különbnek, mint Jézus. Az ő munkatársai vagyunk az igehirdetésben és az irgalmasság gyakorlásában. Szolgálatunk során soha nem kereshetjük az elismerést vagy a magunk dicsőségét, hanem mindent az Úr dicsőségére kell tennünk.

Szolgálatunkat félelem nélkül kell végeznünk, és nem ijedhetünk meg a támadásoktól. Az Úr nem hagy el minket, hanem Szentlelke által megerősít. Ha életünket felajánljuk az evangélium terjesztésére, akkor Jézus fog minket megvigasztalni a szenvedések, a támadások idején, amelyeket próbatételnek kell tekintenünk. A történelem folyamán soha nem volt olyan időszak, amikor egyszerű lett volna az Isten országának hirdetése és ne kellett volna szembenézni az ellenségeskedéssel. Az Úr velünk van! Ne lankadjon szívünkben a lelkesedés! Ne fogyjon el a buzgóságunk! Ne veszítsük el bátorságunkat! Az Úr velünk van és számíthatunk gondviselésére. Mert ha Istennek még a kicsiny verebekre és legkisebb teremtményeire is gondja van, akkor miért ne figyelne ránk, akik az ő gyermekei vagyunk?

Keresztény tanúságtételünket az Úr gondoskodása és szeretete kíséri.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, megváltó Jézusom, te azt kérted az utolsó vacsorán tanítványaidtól, amikor megtörted a kenyeret, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Azt kéred tőlünk, hogy mindaddig, amíg el nem jössz újra a földre, ismételjük meg újra és újra a kenyértörést és együnk a megtört kenyérből. Köszönjük neked, Uram, hogy megalapítottad az Eucharisztiát, és lehetőséget adtál számunkra arra, hogy veled, az élő kenyérrel egyesülhessünk, újra és újra beköltözhess a szívünkbe!

2019. július 12. – Péntek (Mt 10,16-23)

p, 2019/07/12 - 00:00
Abban az időben Jézus így tanította apostolait: Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia. Mt 10,16-23

Elmélkedés

A természet rendje szerint a farkasok erősebbek a bárányoknál. Kettejük küzdelméből biztosan a farkas kerül ki győztesen, a báránynak esélye sincs egy farkassal szemben. De ez a törvény csak a természet rendjében igaz. A természetfeletti világban azonban más rend, más törvények uralkodnak. Ezért van az, hogy a gyengék képesek legyőzni az erőseket, és az utolsókból lesznek az elsők. Ennek ismeretében már másképpen hangzik Jézus szava a mai evangéliumban: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” A szelídség, az erőtlenség, az eszköztelenség mégis eredményt hoz, mert a gyűlölet, a harag, az ellenségeskedés győzelme csak látszólagos.

A keresztény tanúságtétel mindig ellenállást ébreszt, legalábbis akkor, ha valóban hiteles és nem álszent. A világban a gonoszság legyőzéséhez nem használhatjuk a gonoszság módszereit és eszközeit. Hinnünk kell abban, hogy a szeretet ereje képes legyőzni az emberben lévő negatív indulatokat. Ha Krisztus elutasítással találkozott, akkor nekünk is ugyanez a sorsunk. Valójában az ő szentsége az, amely képes legyőzni a rosszat. És ha mi is szentté válunk, szelíd bárányokká, akkor le tudjuk győzni a rosszat a világban.

Jézus jó pásztornak nevezte magát, aki vigyáz a rábízottakra, keresi az elveszettet és jó legelőre vezeti a nyájat. Ő nem farkasokat legeltet, hanem bárányokat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy tanúsíthassuk: te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében mindenkit arra hív, hogy a hozzád vezető utat járja.

2019. július 11. – Csütörtök, Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje (Mt 19,27-29)

cs, 2019/07/11 - 00:00
Egy alkalommal: Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.” Mt 19,27-29

Elmélkedés

A mai napon Szent Benedeket, a bencés rend alapítóját és Európa fővédőszentjét ünnepeljük. Ő volt az, aki a nyugati Egyházban elsőként írt szabályzatot, regulát a szerzetesek számára. Szabályzatának bevezetésében többek között ezt írta: „Övezzük fel derekunkat a hittel és a jócselekedetek gyakorlásával, és az evangélium vezetésével járjuk az Úr útjait, hogy méltók legyünk meglátni azt, aki országába hívott minket.”

Jogosan érezzük, hogy ez a felhívás nem kifejezetten a szerzetesi életre vállalkozókra vonatkozik, hanem minden keresztény emberre. Amire itt Szent Benedek felszólít minket, azok nem csupán a szerzetesi hivatás elemei, hanem a keresztény élet elemei is, melyek minden megkeresztelt emberre vonatkoznak. Az Istenbe vetett hit a mi keresztény életünk forrása. Ebből merítünk, ebből iszunk, ez éltet minket nap mint nap. A hit ad nekünk erőt a mindennapi élet küzdelmeihez. Hitünkből pedig jócselekedetek fakadnak, mert a keresztény élet nem elmélet csupán, hanem naponta megvalósítandó feladatot jelent. Az Úr útján haladva legfőbb vezetőnk az ő tanítása, örömhíre. Az evangélium üzenetét nem elég vasárnap, ünnepeken vagy életünk boldog napjaiban olvasni, hanem mindennapi útmutatásnak, bátorításnak kell tekintenünk. Olyan igazságnak, amely elvezet minket Isten örök országába, az üdvösségre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét!

2019. július 10. – Szerda (Mt 10,1-7)

sze, 2019/07/10 - 00:00
Jézus odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat, hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és minden betegséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, azután a testvére, András; Zebedeus fiai: Jakab és testvére, János, továbbá Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos; Alfeus fia Jakab, Tádé, a kánaáni Simon, és végül karióti Júdás, aki később, elárulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: „Ne lépjetek a pogányokhoz vezető útra, s a szamaritánusok városába be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek, és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa.” Mt 10,1-7

Elmélkedés

A mai evangéliumi részben arról olvasunk, hogy tanítványai közül Jézus kiválaszt tizenkettőt és megbízza őket Isten országának hirdetésével. Felmerül bennünk a kérdés, hogy honnan jött, honnan származott ez a gondolat? Az előzmények pontos választ adnak kérdésünkre. Jézus látja a megfáradt, de a tanítást hallgatni akaró embereket, s tudja, hogy mindenhová nem jut el személyesen. Így fejezte be szavait a tegnapi evangéliumban: „Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!” S bár ilyen kérés nem fogalmazódott meg az adott helyzetben a hallgatóság részéről, ő mégis teljesítette ezt a kimondatlan kérést, munkásokat, igehirdetőket, apostolokat választ és küld, hogy Isten országának örömhíre terjedjen.

Máté evangélista név szerint sorolja fel a tizenkét kiválasztott személyt. Nevükön kívül e helyen semmi mást nem tudunk meg, csak annyit, hogy van köztük két testvérpár, egy vámos és egy személy, aki később az Úr árulója lesz. Nincs részletezve, hogy mely városból származnak, milyen családból jönnek és mi a foglalkozásuk. Minderről az evangéliumok más helyein is nagyon kevés információt találunk, mert nem ez a lényeges. Hanem az, hogy Jézushoz tartoznak, tőle kapnak küldetést és ahhoz hatalmat, valamint egy közösséget alkotnak.

Az Egyház igehirdetőit, misszionáriusait és szolgálattevőit minden korban ugyanez jellemzi. Nem az ő személyük a lényeges, hanem hogy önmagukat átadják az Úrnak és elfogadják az ő megbízását. Nem magányos harcosok, hanem egy közösség tagjaként szolgálnak. Imádkozzunk azokért, akik korunkban Isten országának növekedéséért fáradoznak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet más testvéreink között is. Tégy eggyé bennünket!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva