Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 6 perc 55 másodperc

2018. december 2. – Advent 1. vasárnapja (Lk 21,25-28. 34-36)

v, 2018/12/02 - 00:00
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok. Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.” Lk 21,25-28. 34-36

Elmélkedés

Istenre bízzuk magunkat

Advent első vasárnapjával ma elkezdődik az új egyházi év, amely újrakezdésre, vallási és lelki életünk megújítására hív minket. Rögtön az elején érdemes tisztáznunk, hogy ezt a megújulást Istentől kérjük és várjuk. Ha nem ezt tennénk céltalan bolyongás és hasztalan útkeresés volna számunkra az adventi időszak. Ehelyett inkább Istenre bízzuk a vezetést, hogy valóban megérkezhessünk célunkhoz, a Megváltóval való találkozáshoz. Istenre bízzuk magunkat, aki új álmokat, új célokat, új látomásokat, új magaslatokat állít elénk, egyszóval egy új jövőt. Félretesszük tehát egyéni terveinket és kicsinyes igényeinket, elfeledjük földhözragadt céljainkat és rövidtávú elképzeléseinket, és Isten útmutatására bízva magunkat elindulunk, mint zarándokok. Adventi zarándokutunk és végső soron egész életutunk csak akkor nyer értelmet, ha magával ragad minket az Isten utáni vágyakozás. És amikor most, advent kezdetén ezzel a vággyal indulunk, akkor felcsillan a szemünk: igen, új lendületet, megújuló bátorságot, frissülő erőt érzünk magunkban, hogy megtegyük ezt az utat lépésről lépésre Betlehemig, az istállóig, a jászolig, a Gyermekig.

Szeretnénk kiemelkedni a hétköznapok középszerűségéből, a végeláthatatlan küszködésből, az erőt vesztett tevékenységeinkből, a sokszor lustasággá alacsonyodó munkából, a mindenbe beletörődő eltompultságból. Immár nem önmagunkhoz akarjuk mérni és viszonyítani az egész világot, hanem Istenben keressük megnyugvásunkat. Szeretnénk felkészülni az Úr jövetelére, az Úr érkezésének napjára, nehogy „készületlenül érjen minket az a nap.”

Advent 1. vasárnapjának evangéliuma emberi léptékeinket sokszorosan felülmúló képekben írja le a világmindenség végső sorsát: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban. A mindenség összetartó erői megrendülnek.” Ezek a képek arra emlékeztetnek minket, hogy a teremtett világ törékeny és mulandó. Mindaz, ami megtalálható a világon, előbb vagy utóbb megszűnik, elmúlik. A keresztény embert mégsem félelem tölti el, amikor erre gondol, hanem remény. Annak reménye, hogy ekkor fog beteljesedni az Úr szava: „Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.”

Az advent eljövetelt jelent, Isten eljövetelét emberi világunkba. Ez az eljövetel átöleli az emberiség és a világ történelmét. Két kiemelkedő pontja van, Krisztus első és második eljövetele. Az első már megtörtént az idők teljességében, mintegy kétezer esztendővel ezelőtt, a második a jövőben fog bekövetkezni, ez lesz az Úr dicsőséges visszatérése, erre még várnia kell az emberiségnek. Felesleges találgatnunk, hogy e két esemény között mennyi idő fog eltelni, ezt egyedül Isten tudhatja.

A mi feladatunk az, hogy az adventi hetek során felkészüljünk annak megünneplésére, hogy Isten Fia, Jézus Krisztus emberré lett, eljött emberi világunkba, emberként született meg Betlehemben, ezt a titkot ünnepeljük karácsonykor. Az ünnep közeledtével egyre jobban érezzük a csodálatos hely, a betlehemi barlang, a jászol vonzását, végső soron Isten vonzását, aki a szeretet, a béke és az öröm közösségében akar élni velünk. Életünk gondjai és az ünnep előtti teendőink ellenére is gondoljunk arra, hogy Isten jelen van a világban és jelen van bennünk. A bennünk lakó és karácsonykor minden évben újjászülető Isten a mi hitünk, a mi reményünk és a mi szeretetünk által akar újra világosságot, fényességet hozni a világba.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örökkévaló Istenünk! Ma elindulunk adventi utunkon, megkezdődik számunkra a karácsonyi előkészület. Szeretnénk megérteni a régmúlt idők eseményeit, a te titkaidat az üdvtörténet során. Aztán megértjük, hogy tovább kell lépnünk a múltról való merengésnél és tovább kell lépnünk a jelen valóságánál és a jövőbe kell tekintenünk. A jövő felé kell fordulnunk, hogy ki tudjunk lépni a jelen sötétségéből és reménytelenségéből. Mert Jézus Krisztus újbóli megszületése világosságot támaszt körülöttünk és reményt ébreszt bennünk. Segíts minket, hogy helyesen értékeljük a múltat! Adj erőt a jelen mindennapi küzdelmeihez és új értelmet jövőnknek!

2018. december 1. – Szombat (Lk 21,34-36)

szo, 2018/12/01 - 00:00
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.” Lk 21,34-36

Elmélkedés

Az egyházi év utolsó napjának evangéliuma Jézusnak a végső időkről szóló beszédének utolsó részlete. Jézus arra a jövőben bekövetkező pillanatra irányítja figyelmünket, amikor az Emberfia elé kell állnunk. Ez a biztosan bekövetkező ítélet hatással van a keresztény ember életére a jelenben, mert mostani cselekedeteinket annak ismeretében tesszük, hogy számot kell majd adnunk Istennek. Könnyelműség volna részünkről, ha megfeledkeznénk erről, mert üdvösségünket kockáztatnánk.

Egészen biztosak lehetünk abban is, hogy Isten ítélete igazságos és irgalmas lesz. Azok, akik Isten törvényei és hitük szerint éltek, jutalomra számíthatnak Istentől, azaz vele élhetnek majd az örökké tartó és teljes boldogságban. Akik viszont földi életükben nem törődtek Istennel, azok a túlvilágon is nélküle fognak lenni. Istentől való elszakadásuk végtelen szenvedést jelent majd nekik, főként úgy, hogy mindezért senki mást nem tudnak hibáztatni, tehát helytelen életük, rossz döntéseik következménye lesz szenvedésük.

Ennek tudata remélhetőleg mindenképpen felébreszti a felelősségérzetet: örök sorsáért mindenki maga felel. Amit itt a földön választok, azaz elfogadom Istent vagy elutasítom őt, annak folytatása lesz majd a túlvilágon. Döntéseim meghozatalakor gondoljak mindig a végső célra, az örök életre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

2018. november 30. – Péntek, Szent András apostol (Mt 4,18-22)

p, 2018/11/30 - 00:00
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt. Mt 4,18-22

Elmélkedés

Szent András apostol ünnepén az első tanítványok meghívásáról olvasunk az evangéliumban. Először Pétert és testvérét, Andrást, majd pedig egy másik testvérpárt, Jakabot és Jánost hívja Jézus az ő követésére. Jézus egyszerű embereket, halászokat hív meg. A leírásból kiderül, hogy először találkozik velük, tehát tulajdonképpen semmit nem tud azokról, akiket követésére hív. Az Úr meglát valamit ezekben az egyszerű halászokban és első pillantásra úgy ítéli meg, hogy alkalmasak lesznek követésére, majd pedig a róla szóló tanúságtételre.

Amilyen egyszerűen hangzik el Jézus részéről a meghívás, olyan egyszerűen, olyan természetességgel válaszolnak a meghívottak, nem késlekednek, hanem azonnal mindent otthagynak és tanítványok lesznek. Bár váratlanul éri őket a hívás, nem tesznek fel tisztázó kérdéseket, nem tudakozódnak a rájuk váró feladatokról, hanem rögtön indulnak. Talán nem is tudják még, hogy mire vállalkoznak, mindenesetre olyan megragadó az őket megszólító szó, hogy nem akarnak ellene mondani, megérzik, hogy egy nagyszerű útra, feladatra hívják őket.

Vajon el tudnék-e mindent hagyni, ha egyszer Jézus rám nézne és meghívna? Ha úgy érzed, hogy Isten hív, ne késlekedj és ne várj! Indulj az emberhalászatra!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet!

2018. november 29. – Csütörtök (Lk 21,20-28)

cs, 2018/11/29 - 00:00
Jézus így jövendölt Jeruzsálem pusztulásáról és a saját második eljöveteléről: Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása! Akkor, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe; akik a városban meneküljenek el; és akik vidéken vannak, vissza ne térjenek! A bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjék mindaz, amit az Írás mond. Jaj, a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy gyötrelem lesz a földön, és az ítélet haragja sújtja ezt a népet. Lesznek, akiket kardélre hánynak. Sokakat fogságba hurcolnak pogány népek közé. Jeruzsálemet pogányok tiporják, amíg idejük be nem telik. Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok. Lk 21,20-28

Elmélkedés

A végső időkről szóló beszédének folytatásában Jézus visszatér Jeruzsálem sorsához. Annak konkrét megemlítése, hogy a várost „hadsereg veszi körül” és megostromolja, azt jelzi, hogy Lukács evangélistának már vannak ismeretei a zsidó háború eseményeiről, a rómaiak ostromáról. A „fussanak a hegyekbe” felszólítás szintén egy történelmi eseményre utal, mégpedig arra, hogy a keresztények még a város ostroma előtt elhagyták Jeruzsálemet és a Jordán folyótól keletre fekvő területeken találnak új otthont. Szintén a város ostromának történelmi tényének ismeretéről árulkodnak azok a megjegyzések, melyek szerint egyesek kard által veszítik el életüket, másokat pedig fogságba hurcolnak.

Ezt követően hirtelen váltással a végső idők jelei kerülnek újra elő. Égi jelenségeket és földi, természeti katasztrófákat sorol fel Jézus, amelyek nagy félelemmel, rémülettel, bizonytalansággal töltik majd el az embereket. A kijelentések helyes értelmezéséhez tudnunk kell, hogy Jézus nem tényszerű információkat ad arról, hogy milyen sors vár a világra a történelem végén, hanem az emberiség végső céljára mutat rá: mindenki az Úr ítélőszéke elé fog kerülni, hogy számot adjon arról, teljesítette-e Istentől kapott küldetését és hűséges maradt-e a hithez. A Krisztushoz hűséges tanítványnak nincs oka félelemre, bizalommal várhatja az Úr eljövetelét, amely üdvösséget hoz számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

2018. november 28. – Szerda (Lk 21,12-19)

sze, 2018/11/28 - 00:00
Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.” Lk 21,12-19

Elmélkedés

A végső időket megelőző jelekről és a végidő eseményeiről szóló beszédének következő részében Jézus a tanítványokra váró megpróbáltatásokról és üldözésekről szól. Kijelenti, hogy tanítványait az ő személye és neve miatt fogják üldözni. Ez az ellenséges magatartás mind a zsidók, mind a pogány hatóságok részéről meg fog nyilvánulni, erre utal a zsinagóga és a királyi ítélőszék említése. Ezek az eljárások, bírósági tárgyalások jó alkalmat adnak majd a tanítványoknak, hogy tanúságot tegyenek Krisztusról és belé vetett hitükről. E helyzetekben a hit megvallása döntő a tanítvány számára, hiszen annak megtagadása Krisztustól való elfordulást, hűtlenséget jelentene.

Az Úr azt javasolja, hogy ne készüljenek előre védekezéssel, hiszen az adott helyzetben úgy is megtapasztalják majd az ő segítségét és jelenlétét, hogy olyan bölcsességet és erőt kapnak a védekezéshez, amelynek a vádaskodók nem tudnak ellentmondani. Szükséges megjegyezni, hogy Lukács evangélista Jézusnak tulajdonítja ezt a segítséget, míg Márk evangélista szerint a Szentlélektől származik majd e bölcsesség (vö. 13,12). Figyelemreméltó az a megjegyzés is, hogy nem csak a világi hatóság részéről tapasztalható majd meg az üldözés, hanem a családtagok és barátok részéről is. Krisztus tanítványa állhatatossággal őrzi meg lelkét, azaz a hithez való hűség az üdvösség feltétele.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

2018. november 27. – Kedd (Lk 21,5-11)

k, 2018/11/27 - 00:00
Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” És: „Elérkezett az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.” Lk 21,5-11

Elmélkedés

Jézus jeruzsálemi működése egy meglehetősen hosszú beszéddel zárul, amelyet a templomban mondott. A beszéd a város pusztulásáról és az Emberfia végső időkben történő eljöveteléről szól. Ezt a beszédet olvassuk részletekben a következő napokban.

Az evangélista nem nevezi meg azokat, akik elismerően, dicsérően szólnak a templomról, annak díszesen faragott köveiről és az értékes fogadalmi ajándékokról. Jézus viszont nem a templom jelenlegi állapotáról beszél, hanem prófétai módon meglátja annak pusztulását és megjövendöli, hogy eljön az idő, amikor mindebből semmi sem marad.

Ezt követően a kérdezők a pusztulás várható idejéről szeretnének pontosabb információkat kapni. Nem tudhatjuk, hogy mi állhatott ennek hátterében. Lehet, hogy valóban komolyan vették a figyelmeztetést, de az is lehet, hogy gúny volt kérdésükben. Válaszul Jézus a végső időkben tapasztalható jelekről beszél. Ilyen jel lesz a hamis próféták fellépése, akik félrevezetik az embereket, például annak hirdetésével, hogy egészen közel van a végidő. A történelem folyamán tapasztalható katasztrófák túlértékelése is félrevezető. Bölcsesség kell ahhoz, hogy megkülönböztessük a hamis próféták tanítását és a krisztusi igazságot. Ne legyünk hiszékenyek! Krisztus szava valóban megbízható és örök életre vezető tanítás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A Te kegyelmed éltessen engem. A Te szereteted lakjék bennem. A Te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak Te és sohasem én legyek az első!

2018. november 26. – Hétfő (Lk 21,1-4)

h, 2018/11/26 - 00:00
Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.” Lk 21,1-4

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is a jeruzsálemi templom, ahol Jézus figyeli, hogy az érkezők hogyan dobják adományaikat a perselybe. Figyelmét felkelti egy özvegyasszony, akit mások talán észre sem vesznek. Nincs vagyona, nem tehetős, nem tud nagy összegű adományt adni a templomnak, mégis értékessé válik adománya, példaértékű lesz cselekedete. Jézus ezt mondja róla: „ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más.”

Jézus elismerő kijelentésének megértéséhez tudnunk kell, hogy abban a korban a megözvegyült asszonyok rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Férjük halála után senki sem gondoskodott róluk, főleg, ha gyermekük sem volt. Egyedül a gondviselő Isten segítségére számíthattak. Cselekedetével az asszony is a gondviselésre bízza magát, egész vagyonát, amely mindössze két fillér, felajánlja Istennek. Cselekedetében a nagylelkűség is megfigyelhető, hiszen utolsó fillérjeit nem önmagára költi. Aki úgy tekint az anyagi javakra, hogy azokat Isten jóságának köszönheti, az tud nagylelkű lenni, tud belőle másokat segíteni, mert nem fáj neki, hogy kevesebb van. Aki viszont úgy tekint minden fillérre, hogy azt ő szerezte és csak magának köszönheti, az mindenáron ragaszkodni fog vagyonához és nem tud róla nagylelkűen lemondani, hogy másokat segítsen ily módon. Mit adunk életünkből és javainkból Istennek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.

2018. november 25. – Vasárnap, Krisztus, a mindenség királya (Jn 18,33b-37)

v, 2018/11/25 - 00:00
Abban az időben: Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” Jn 18,33b-37

Elmélkedés

Királyi méltóság

Évekkel ezelőtt egy litvániai kisváros azzal került rövid időre a figyelem középpontjába, hogy Jézus Krisztust a város királyává nyilvánították. A lakosság vallási buzgósága talán abból fakadt, hogy többségében lengyelek élnek ott, akik köztudottan hívő nemzet. A körülbelül hatezres lélekszámú település képviselőtestülete úgy döntött, hogy a város „urává és védelmezőjévé” nyilvánítják Jézust, határozatukban pedig kifejezték reményüket, hogy az Úr tanítása ne csupán az emberek magánéletében legyen irányadó, hanem a közösségi életben, a politikában és a kultúrában is. Nem volt ebben politikai üzenet az ország felsőbb vezetése felé, nem voltak jogi vonzatai, csupán azt akarták kifejezni, hogy a krisztusi igazság és a keresztény értékek a mértékadóak az itt élők számára.

Az eset azt bizonyítja, hogy Krisztus királyságának gondolata nagyon közel áll a hívő emberek szívéhez. Mit jelent Krisztus királyi méltósága? Az evangéliumokban több helyen is találkozunk azzal, hogy az emberek Jézus személyéhez királyi hatalmat kapcsolnak. A csodálatos kenyérszaporítás az egyik ilyen érdekes esemény. Amikor az emberek megtapasztalják Jézus rendkívüli erejét, hogy tudniillik néhány kenyér megszaporításával képes jóllakatni több ezer embert, királlyá akarják őt tenni. A cselekedetében ugyanis messiási jelet láttak, s úgy gondolták, hogy az eljövendő Messiás majd királyként fog uralkodni. E felfogásuk miatt azonban Jézus kitér szándékuk elől és nem engedi, hogy királyi méltóságra emelje őt a tömeg (vö. Jn 6,15). A jeruzsálemi bevonulás alkalmával a néptömeg királyként köszönti Jézust. Ezt kiáltozzák: „Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya” (Jn 12,13).

Ezen események után Jézus szenvedéstörténetében többször is előfordul a királyi megnevezés, illetve az a téma, hogy király-e Jézus? Erről olvasunk a mai evangéliumban. A kihallgatás során Pilátus ezt kérdezi: „Te vagy a zsidók királya?” (Jn 18,34). Ezt követően a Jézust megostorozó és tövissel megkoronázó római katonák gúnyolódva mondták neki: „Üdvöz légy, zsidók királya” (Jn 19,3). Ezután Pilátus a nép elé vezeti Jézust és ezt mondja: „Nézzétek a királyotok!”, majd pedig amikor a tömeg Jézus keresztre feszítését követeli, akkor ezt kérdezi: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” Kijelentésére a főpapok így tiltakoztak: „Nincs királyunk, csak császárunk!” (vö. Jn 19,14-15). Pilátus azonban semmibe veszi tiltakozásukat és a keresztre a következő feliratot teteti: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” (Jn 19,19).

Krisztus országa nem evilági ország, ő nem földterületeken és népeken akar uralkodni, tehát királysága, királyi uralma és méltósága más, mint a földi királyoké. Ő az emberi szívekre szeretné kiterjeszteni uralmát, amely nem kényszer, hanem szelíd erő, igazságra vezető útmutatás, üdvösségre vezető igazság. Jézus Krisztus a mi életünk és szívünk egyetlen királya. Egyedül neki van hatalma ahhoz, hogy minket, embereket elvezessen az Atyához, az örök üdvösségre. Őt szolgáljuk, amikor rászoruló embertársainkat segítjük. Az ő királyi hatalma a kereszten mutatkozik meg. Szenvedő arcán is felfedezhetjük a királyi arcvonásokat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Annak tudatában élek, hogy egyszer előtted kell megállnom, aki megítéled majd életem. Ismered jellemem, ismered életem minden pillanatát. Előtted semmi sem maradhat titokban. Sem cselekedeteim, sem szavaim, sem szándékaim. Előtted már nem játszhatok semmilyen szerepet, nem bújhatok álruhába, nem tarthatok álarcot magam elé. A látszat ruhája, a vallásosság látszatának ruhája is lehull rólam. Mesterségem, hivatásom, hivatalom ruhája is. Tudom, hogy ítéleted igazságos lesz és hiszem, hogy irgalmas leszel hozzám.

2018. november 24. – Szombat (Lk 20,27-40)

szo, 2018/11/24 - 00:00
Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni. Lk 20,27-40

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumi részlet azzal zárult, hogy a nép odaadó figyelemmel hallgatta a jeruzsálemi templomban tanító Jézust. A lelkes hallgatóság mellett megjelennek a különféle vallási csoportok képviselői is, akik nem éppen jószándékkal érkeznek. A mai részben a szadduceusokról olvasunk, akik nem hittek a feltámadásban, a túlvilági életben. Kérdésükkel Jézust akarják próbára tenni. Kitalálnak egy történetet egy asszonyról, akit sorra feleségül vesz hét testvér. Vajon a túlvilágon melyiküknek lesz a felesége? - kérdezik.

Jézus válaszából kiderül, hogy Isten az élet ajándékozója. Minden, ami él, neki köszönheti létezését. Aki pedig képes életet teremteni, ajándékozni, az képes új életre kelteni a halottakat is, de ez az új élet már nem a földi élet meghosszabbítása, hanem élet a túlvilágon, élet Isten közelében, élet az örökkévalóságban. Földi életünk a halállal lezárul, de a feltámadás által átlépünk az örök életbe. Ezt nem a magunk erejéből tesszük, hanem Isten támaszt fel bennünket.

Napjainkban is élnek olyanok, akik nem hisznek a feltámadásban, nem hisznek az örök életben. Modern korunk szadduceusai ők, akik megelégszenek a földi élet néhány évtizednyi szűk keretével. Ezzel szemben a keresztény ember hiszi és meggyőződéssel vallja, hogy földi élete után Istennel élhet majd a tökéletes és örökké tartó boldogságban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel elhatározom, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenekfelett!

2018. november 23. – Péntek (Lk 19,45-48)

p, 2018/11/23 - 00:00
Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását). Lk 19,45-48

Elmélkedés

A mai evangélium arról számol be, hogy Jeruzsálembe érkezvén Jézus kiűzi a kereskedőket a templomból. Olyan határozottsággal és magabiztossággal cselekszik, hogy senki sem próbálja őt megakadályozni ebben. E cselekedetével Jézus mintegy birtokba veszi a templomot, az ő Atyjának lakóhelyét, az imádság házát és visszaadja azt eredeti rendeltetésére. Ugyanennél a jelenetnél János evangélista kiemeli Jézus szavait: „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” (Jn 2,16). Jézus felhatalmazva érzi magát arra, hogy rendet teremtsen a templomban, mert ez az ő Atyjának a háza, majd pedig itt kezd el tanítani, mert neki joga van ehhez. Cselekedetének köszönhetően újra az egyetlen Isten iránti tisztelet, a vele való találkozás és az imádság háza lesz a templom.

Templomaink szintén az Istennel való találkozás helyei, ahol az Oltáriszentségben jelenlévő Úr Jézus vár minket. Bármikor betérhetünk hozzá, hogy kifejezzük tiszteletünket. Bármikor betérhetünk, hogy az imádságban hozzá emeljük lelkünket. Ide jövünk, hogy a szentmisében hallgassuk az Úr tanítását és áldozatával együtt magunkat is felajánljuk Istennek és lelkileg egyesüljünk az Úrral a szentáldozásban. Ide jövünk, hogy kifejezzük azt, hogy az Egyház közösségéhez tartozunk és testvérként tekintünk a velünk együtt ünneplőkre. Mert a templom nem csak az Isten háza, hanem a mi otthonunk is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!

2018. november 22. – Csütörtök (Lk 19,41-44)

cs, 2018/11/22 - 00:00
Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta: „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.” Lk 19,41-44

Elmélkedés

Jézus jeruzsálemi útjának végéhez közeledünk, tanítványaival megérkezik a város közelébe. Amint a távolból megpillantja Jeruzsálemet, sírásra fakad, megsiratja a várost, amelyet néhány évvel később a rómaiak megostromolnak és lerombolnak. Lukács evangélista minden bizonnyal ez utóbbi tény ismeretében írja le Jézus szavait, ugyanakkor nincs okunk kételkedni abban, hogy Jézus előre látta, ismerte a város sorsát.

„Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál!” - olvassuk az Úr szavait az evangéliumban. E figyelmeztetés nem csak Jeruzsálem egykori lakóinak szól, hanem minden kor emberének. Bárcsak mindenki felismerné és megtenné, ami üdvösségére szolgál! Az Úr szavai szerint nem kell azoktól félnünk, akik erőszakkal elvehetik életünket, hanem inkább azoktól a gonosz erőktől, akik a kárhozatra juttatnak minket, azaz megakadályozzák üdvösségünket. Fel kell ismernünk Krisztus személyében az Üdvözítőt! El kell fogadnunk annak igazságát, hogy egyedül az ő segítsége által üdvözülhetünk. Követnünk kell őt, aki elvezet minket az üdvösségre! Gondolkozzunk tehát el azon, hogy hová vezet az életünk? Mit érdemlünk majd életünk cselekedetei alapján, kárhozatot vagy örök életet? Világosítsa meg a Szentlélek értelmünket, hogy felismerjük üdvösségünk útját!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

2018. november 21. – Szerda (Lk 19,11-28)

sze, 2018/11/21 - 00:00
Jézus Jeruzsálemhez közeledett. Sokan azt hitték, hogy hamarosan megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy előkelő ember messze földre indult, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, és úgy térjen vissza. Magához hívta tíz szolgáját. Tíz mínát adott nekik, és így szólt: „Kereskedjetek vele, míg vissza nem térek!” Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak: „Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk!” Az előkelő ember mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Előlépett az első, és így szólt: „Uram, mínád tíz mínát hozott.” Erre azt mondta neki: „Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz város kormányzását bízom rád.” Jött a másik szolga, és így szólt: „Uram, mínád öt mínát hozott. „ Ennek azt mondta: „Te öt város kormányzója leszel.” Jött a harmadik, és így szólt: „Uram, itt a mínád. Kendőbe kötve elrejtettem. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: felveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem is vetettél.” Ezt így büntette meg: „A magad szavával ítéllek el, haszontalan szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazaérkezve kamatostul kaptam volna vissza?” Aztán a körülállókhoz fordult: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van!” Azok megjegyezték: „Uram, hiszen már van tíz mínája.” De ő így válaszolt: „Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!”” E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Lk 19,11-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus példabeszédét olvassuk egy királyról, aki szolgáira különböző összegeket bíz, hogy távollétében kereskedjenek vele. Egyes szolgák engedelmeskednek a király kérésének, kereskedni kezdenek, s ezzel bizony kockázatot is vállalnak, de tevékenységük meghozza a várt eredményt. A kapott pénzt kamatostul tudják visszaszolgáltatni a visszaérkező királynak. De akad olyan szolga is, akit megbénít a király bizalma, nem mer kockázatot vállalni, nincs semmi ötlete, hogy tudná megsokszorozni a kapott pénzt, ezért jobbnak látja, ha elássa biztonságos helyre, hogy aztán vissza tudja adni urának. A helyesen eljáró szolgák jutalmat kapnak a királytól, de a lusta szolga büntetést érdemel a király ítélete szerint.

A példázatnak az a tanulsága, hogy nem maradhatunk tétlenek, hanem teljesítenünk kell azt a küldetést, feladatot, amivel megbíz bennünket Jézus. Természetesen nem anyagi javak kezelését bízza ránk, hanem azt kéri, hogy jó képességeinket arra használjuk fel, hogy másokat segítsünk. Végzetes lehet számunkra, ha a magunk feje után megyünk és megelégszünk kevéske eredménnyel. Igyekezzünk minél tökéletesebben teljesíteni azt a sajátos feladatot, amit Istentől kapunk! Felelősségteljesen használjuk lelki javainkat annak tudatában, hogy a számadást senki sem tudja elkerülni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

2018. november 20. – Kedd (Lk 19,1-10)

k, 2018/11/20 - 00:00
Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.” Lk 19,1-10

Elmélkedés

Kissé megdöbbentően hangzik Zakeus indítéka a mai evangéliumban: látni akarja Jézust és meg akarja őt ismerni. Megdöbbentő, mert lám, nem elég számára a gazdagság, a vagyon, a jól fizető vezető állás, ő többet szeretne. Vajon akik a földi gazdagságtól várnak mindent, mikor jutnak el annak felismerésére, hogy nem ettől függ boldogságuk? Zakeust kíváncsiság és benső vágy ösztönzi arra, hogy nem törődve az emberek gúnyolódásával, felmásszon egy fára, hogy megpillanthassa Jézust. Tanulhatunk ebből a mozzanatból: Zakeus felismeri, hogy mi lehet az akadálya annak, hogy vágya teljesüljön és képes még szokatlan cselekedetre is, csak hogy ez az akadály megszűnjön. Észrevesszük-e, felismerjük-e azokat az akadályokat, veszélyeket, amelyek eltávolítanak minket az Úrtól? Mit teszünk annak érdekében, hogy ezeket az akadályokat eltávolítsuk az Úrral való találkozás útjából?

Zakeus Jézusra volt kíváncsi, Jézus pedig arra, aki felnőtt ember létére gyerekes módon fára mászott, nem törődve a körülötte lévők gúnyolódásával és megvetésével. Zakeus látni akarta Jézust, Jézus pedig meglátta benne azt az embert, aki kész megváltoztatni egész életét. Isten irgalma rátekintett erre a mások által megvetett és bűnösnek tartott emberre és új irányba állította életét. Ha megbánom bűneimet, Isten engem is elindít az üdvösség útján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

2018. november 19. – Hétfő, Árpád-házi Szent Erzsébet (Lk 6,27-38)

h, 2018/11/19 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,27-38

Elmélkedés

Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót mindenkivel, legyetek irgalmasok! - olvassuk Jézus tanácsait a mai evangéliumban. A ma ünnepelt Szent Erzsébet komolyan vette ezeket a tanácsokat és egész életét a szegények szolgálatába állította. Cselekedeteiben, egész életében észrevesszük Isten gondviselését, aki ilyen módon mutatja meg, hogy jelen van a világban, ha mi készen állunk arra, hogy gondviselésének eszközei legyünk. Erzsébet nem csak észrevette azokat, akik segítségre szorulnak, hanem rá is lépett a cselekvő szeretet útjára, megmutatva azt, hogy nem elég elméletben szeretni a másik embert, hanem a gyakorlatban is meg kell mutatkoznia a szeretet érzésének. Szent Erzsébet azzal a meggyőződéssel, hittel végezte irgalmasságból és szeretetből fakadó jócselekedeteit, hogy mindent Krisztusnak tesz. Felismerte a szükséget szenvedőkben a szenvedő Krisztus arcát és minden erejét a szenvedések, az emberi nyomorúságok enyhítésére, megszüntetésére fordította.

Nem számított a királyi méltóság, a családi örökség, hanem mindent odaadott, egész életét felajánlotta az Úrnak, egyedül tőle várva mennyei jutalmat cselekedeteiért. Életpéldája és alázatossága ösztönözzön minket is arra, hogy életünket, képességeinket a szegények szolgálatára szenteljük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

2018. november 18. – Évközi 33. vasárnap (Mk 13,24-32)

v, 2018/11/18 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van már, az ajtó előtt. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya. Mk 13,24-32

Elmélkedés

Az öröklét vágya

A Biblia első fejezeteiben különös hangsúlyt kap az időmeghatározás. E részek olvasásakor nem kell mindent szó szerint értelmezni, hiszen sok esetben jelképekről, jelképes tanításról van szó. Gondoljunk csak a teremtéstörténetre, amely elbeszéli, hogy mit tett, mit teremtett Isten az első, a második és a következő napokon, majd a hetedik napon megpihent. Aztán néhány oldallal később olvassuk Noé történetét, aki bárkát épített Isten parancsára. Olyan ez, mint egy hajónapló, talán a világ első hajónaplója, amely rögzíti egy különös tengeri utazás eseményeit. Miután Noé beszállt a bárkába, „negyven napig ömlött az eső a földre.” Majd amikor minden élőlény elpusztult a szárazföldön, akkor „a víz százötven napig áradt a földön.” „Százötven nap elteltével a víz visszahúzódott, s a hetedik hónapban, a hónap 17. napján a bárka megállt az Ararát hegyén.” Negyven nap múlva Noé kiengedett egy galambot, de az nem tudott leszállni. Hét nap múlva ismét kiengedte a galambot, s az egy olajfaággal tért vissza. Újabb hét nap múlva a galamb már nem tért vissza. „A második hónapban, a hónap 27. napján a föld száraz volt” (vö. Ter 7-8 fejezet).

Más ószövetségi történetekben szintén nagy jelentősége van az időpontok meghatározásának. Az eseményeket úgy rögzítették, hogy azok melyik király uralkodásának hányadik esztendejében, mely hónapban és napon történtek. Ez a módszer Jézus születése körüli eseményeknél is megfigyelhető. Jézus születése akkor történt, amikor „Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt” (Lk 2,1-2). A Megváltó előfutárának, Keresztelő János fellépése „Tibériusz császár uralkodásának 15. esztendejében történt, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme” (Lk 3,1), majd a leírás más fejedelmek és főpapok nevének említésével folytatódik.

Az újszövetség utolsó lapjain elmaradnak az időmeghatározások, a végső napokról szóló események teljes titokba, homályba burkolóznak az időpontok tekintetében. A változás oka nem csupán az, hogy a múltbeli események időpontját lehet rögzíteni, de a jövőben bekövetkező történések várható idejét nem. Jelképes üzenetet, mondanivalót hordoz a végső napok időnélkülisége. Nem tudhatja ugyanis egyetlen ember sem előre, hogy ezek mikor fognak bekövetkezni. Ezért mondja Jézus a mai evangéliumban: „azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.” Egyedül Isten tudja tehát, hogy mikor jönnek el a végső idők, ő viszont nem fogja nekünk elárulni. Egy kis humorral mondhatjuk azt is, hogy azért nem mondja meg előre az évet és a napot, mert ő örökkévalóságban gondolkodik, ezért semmi értelme nincs annak, hogy naptár szerint meghatározza egy-egy esemény időpontját. Nekünk viszont nehéz elvonatkoztatnunk az idő keretétől, hiszen életünknek és életünk eseményeinek megvan a pontos kezdete és vége, mindent az idő múlásához viszonyítunk.

Ebben a mulandó világban próbáljunk meg úgy élni, hogy odafigyelünk Isten örökérvényű, el nem múló tanítására! Mulandó földi életünk folyamán éljen szívünkben az örökkévalóság, az öröklét vágya!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Add nekem kegyelmedet, hogy akkor is boldognak érezzem magam, ha hitem miatt szavakkal vagy cselekedetekkel bántanak. Egész életemmel téged akarlak szolgálni. Add nekem a hit ajándékát és a hithez való hűség kegyelmét! Növeld hitemet! Tudom, hogy hitből fakadó jócselekedeteimmel biztosíthatom üdvösségem. Tudom, hogy hitből fakadó imáimmal segíthetek másokat az üdvösség útján. Segíts, hogy tetteim és szavaim dicsőséget szerezzenek neked, aki mindenkit az örök életre hívsz.

2018. november 17. – Szombat (Lk 18,1-8)

szo, 2018/11/17 - 00:00
Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.” A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Lk 18,1-8

Elmélkedés

Az igazságszolgáltatást kérő özvegyasszonyról és a bíróról szóló példabeszédében Jézus a kitartó imára buzdítja tanítványait. Az özvegyet nem rettenti vissza a bíró közömbössége és tétlensége, hanem újra és újra megismétli kérését. Amikor a bíró látja az asszony hajthatatlanságát és azt, hogy aligha fogja őt nyugton hagyni, végül teljesíti a kérést. A példabeszéd végén Jézus talányos kérdést fogalmaz meg: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”

A kérdés arra utal, hogy imádkozni csak a hívő ember tud. Istentől bármit is kérni csak az tud, akiben megvan a hit, azaz hisz Isten létezésében és abban, hogy ő gyermekeiként tekint ránk. Hisz továbbá abban, hogy Istennek hatalma van kéréseink teljesítésére és ezt meg is teszi, ha ezek a kérések megfelelnek az ő akaratának és lelkünk üdvösségét szolgálják. Helyénvaló tehát, ha imáinkban nem a magunk elképzeléseinek megvalósítását kérjük Istentől, hanem azt, hogy az ő akarata, szándéka valósuljon meg életünkben. Ne csupán kéréseinkben, hanem az Istent dicsőítő és neki hálát adó imáinkban is legyünk kitartóak! Vannak élethelyzetek, amikor az emberi erőfeszítés teljesen hiábavaló és már csak egyedül Isten segíthet. Az ő számára semmi sem lehetetlen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Te minden emberre úgy tekintesz, mint gyermekedre, még azokra is, akik önteltségükben nem hisznek benned vagy szembeszállnak veled. A szeretet isteni látásmódot kölcsönöz nekünk és arra indít, hogy a gyűlöletet és a bosszút űzzük ki szívünkből, és legyünk mindig készek a megbocsátásra. Miként te a megbocsátással új lehetőséget adsz a bűnösöknek, ugyanúgy mi is új lehetőséget akarunk adni a szeretet által azoknak, akikben talán pillanatnyilag felülkerekedett a rossz. Istenünk! A te jóságod képes legyőzni az emberi rosszat. Segíts minket, hogy minden emberi igazságtalanságot és gyűlöletet legyőzzünk a szeretet által!

2018. november 16. – Péntek (Lk 17,26-37)

p, 2018/11/16 - 00:00
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.” Lk 17,26-37

Elmélkedés

A Jézus mennybemenetelét követő években, évtizedekben a keresztény közösség tagjai közül sokan azt gondolták, hogy az Úr második eljövetele belátható időn belül, talán még az ő életükben bekövetkezik. Az évek múlásával egyre jobban felszínre kerül az a kérdés, hogy vajon miért késik Jézus jövetele, mikor várható annak bekövetkezése? A keresztényeket érő, egyre jobban erősödő támadások, üldözések miatt tovább nőtt a közösség tagjaiban az aggodalom: meddig kell még várni az Úr jövetelére, mikor jön el és szabadítja meg őket ellenségeiktől? Az idő múlásával, az eljövetellel kapcsolatban megjelent a váratlanság gondolata, azaz senki nem tudja előre, hogy mikor jön el újra az Úr, tehát szüntelenül készen kell lenni.

A mai evangéliumban Jézus tanítását olvassuk a végső időkről, amely igazságos ítéletet hoz majd az emberek számára. A bűnösök számára kárhozatra jutást, az igazaknak, a hűségeseknek pedig üdvösséget jelent majd az Úr eljövetele és a vele való találkozás. Ne fenyegetésnek, hanem figyelmeztetésnek vegyük e szavakat! Ne legyünk elbizakodottak és ne gondoljuk azt, hogy nem kell semmit sem tennünk üdvösségünk érdekében! Legyünk hűségesek az Úrhoz, tartsuk meg Isten parancsait, legyünk felebarátaink szolgálatára annak reményében, hogy elnyerjük majd Istentől az igazak jutalmát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet kinyilatkoztattál nekünk a te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked mindörökké! Ahogyan e kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze egyházad királyságodban a Föld határairól! Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által. Dicsőség néked mindörökké!

2018. november 15. – Csütörtök (Lk 17,20-25)

cs, 2018/11/15 - 00:00
A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!” Isten országa köztetek van.” Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: „Nézzétek, itt van, vagy amott!” Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.” Lk 17,20-25

Elmélkedés

Jézus jeruzsálemi útjának vége felé farizeusok jönnek Jézushoz és arról kérdezik, hogy mikor jön el az Isten országa? A kérdésre Jézus tulajdonképpen nem válaszol, azaz nem tesz arra vonatkozó kijelentést, hogy mikor jön el az Isten országa. Ehelyett inkább helyreigazítja a kérdezők elképzeléseit Isten országáról és annak eljöveteléről.

Mit is jelent az Isten országa? Isten uralmát, uralkodását. Uralma akkor válik valósággá bennünk, amikor átveszi belső világunk irányítását. Ettől kezdve többé már nem a szenvedélyek, nem az emberi ösztönök, nem a csapongó érzelmek, nem a szokások és nem a társadalmi hagyományok, nem más személyek elvárásai, de nem is az anyagi érdekek irányítanak minket, hanem Isten útmutatásai, az ő akarata. A bűn szintén akadálya lehet annak, hogy az Isten országa kifejlődjék, megerősödjön, beteljesedjen bennünk. Amikor nap mint nap imádkozunk a Miatyánk szavaival, hogy jöjjön el Isten országa, akkor ebben a kérésben az is benne van, hogy valósuljon meg bennünk Isten szelíd uralma.

E gondolatok alapján már megértjük, hogy miért volt téves a farizeusok kérdése és miért járunk mi is vakvágányon, ha az időpontokat kutatjuk Isten országával kapcsolatban. A hitetlen ember észre sem veszi a világban Isten országának jeleit, eseményeit, a hívő ember viszont annak tudatában él, hogy benne már megvalósult az ország és arra hívja őt Isten, hogy ennek az országnak az örömhírét továbbadja másoknak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus, aki valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben! Bűneim őszinte megbánásával készülök arra, hogy veled találkozzak a szentáldozásban. Légy lelkem tápláléka, éltess engem! Abban a hitben fogadom szent testedet az átváltoztatott kenyérben, hogy titokzatos testednek, az Egyháznak tagja vagyok. Szüntess meg a keresztények között minden széthúzást, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással. Annak reményében veszem magamhoz szent testedet, hogy elvezetsz az örök életre.

2018. november 14. – Szerda (Lk 17,11-19)

sze, 2018/11/14 - 00:00
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.” Lk 17,11-19

Elmélkedés

A bibliai időkben a lepra gyógyíthatatlan betegség volt. E súlyos bőrbetegségben szenvedő embernek esélye sem volt a gyógyulásra. Sorsát nehezítette továbbá a közösségből való kizárása. Ez utóbbi abból a szempontból érthető, hogy ilyen módon próbálták megakadályozni a lepra további terjedését. A leprás betegek számára külön területeket jelöltek ki és nem térhettek be az egészségesek által lakott településekre. Nem érintkezhettek velük közvetlenül, csak kellő távolságból beszélhettek másokkal. Ha valaki mégis meggyógyult betegségéből, akkor a pap nyilvánította őt egészségesnek, megtisztultnak, s ezzel mintegy visszafogadták őt a közösségbe. Erről a szokásról tanúskodik a mai evangéliumi részlet.

A szöveg azonban elsősorban nem a zsidó szokások és hagyományok miatt tanulságos számunkra, hanem kettős üzenete miatt. Egyrészt a leprások csodás gyógyulása a hit következménye. Hittel kérik Jézust: „Könyörülj rajtunk!” Minden gyógyulás Isten könyörületességének a jele. A másik mondanivaló a hála. A tíz gyógyult közül sajnos kilencen hálátlannak bizonyultak, de volt egy személy, aki nem felejtett el hálát adni gyógyítójának. Vegyük észre mindennapjainkban Isten segítségét és legyünk hálásak minden lelki kincsért, segítségért, amit tőle kapunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!

2018. november 13. – Kedd (Lk 17,7-10)

k, 2018/11/13 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt. Lk 17,7-10

Elmélkedés

A szolgálatról, a szolgáló lelkületről ad tanítás Jézus a mai evangéliumban. Valahányszor szolgálatról beszélünk, abból kell kiindulnunk, hogy Jézus „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” (Mt 20,28). Ahhoz, hogy valaki saját emberi méltóságának csökkenése nélkül és a másik személy emberi méltóságának csökkentése nélkül tudjon szolgálni, uralkodnia kell önmagán és távol kell tartania magától a másokon való uralkodás vágyát. Helyénvaló, ha szolgálatunkat olyan területen végezzük, amihez Isten megadta számunkra a szükséges karizmát, kegyelmet. Ennek köszönhetően nem emberi erőlködés és nem haszontalan próbálkozás lesz szolgálatunk, hanem olyan küldetés, amelyet Isten segítségével végzünk más emberek javára. Vegyük észre azokat, akikhez Isten a mi szolgálatunk által akar odafordulni.

Az Egyház közösségében mindenkinek megvan a maga sajátos adománya, feladata, s e feladat végzésében a Szentlélek az útmutató. A Lélek ösztönzése és folyamatos vezetése teszi valóban hatékonnyá és gyümölcsözővé szolgálatunkat. A szolgálat végzésében lényeges továbbá az önkéntesség, a szabadság. Szolgálatra senki nem kényszeríthető. Fedezzük fel azt, hogy az emberi szabadság legnemesebb formája a szeretet, amely önmagunk és képességeink odaajándékozásában, mások szolgálatában válik teljessé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te életutad és főként keresztutad azt tanítja nekünk, hogy nem kitalálnunk kell a szeretetet, hanem rá kell találnunk a szeretetre és rá kell lépnünk a szeretet útjára. Nem kitalálnunk kell azt, hogy miként szeressünk, hanem azt kell tennünk, amit te is cselekedtél: szeretetből odaadtad, felajánlottad magadat Istennek értünk, emberekért. Önként tetted ezt, szeretetből, ahogyan minket sem kényszerít semmilyen külső törvény. Erre egyedül a szeretet szívünkbe írt törvénye indít minket. Segíts minket, hogy ne csak szóval hirdessük a szeretet parancsát, hanem megtegyük mindazt, amit a szeretet törvénye kíván.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva