Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Mt 25,14-30

Elmélkedés

Isten mindannyiunknak adott jó képességeket és tulajdonságokat, amelyeket egyrészt saját lelki fejlődésünkre, másrészt embertársaink javára kell felhasználnunk. Ezeket az adományokat mind Isten kegyelmének köszönhetjük. Szent Pál apostol Timóteushoz írt levelében a következőt írja: „Ne hanyagold el magadban a kegyelmet!” (1Tim 4,14). Ez a buzdítás arra ösztönöz minket, hogy az isteni kegyelemmel együttműködve egyre több jót tegyünk.

Az elmúlt napokban a szolgákról és a szüzekről szóló beszédeket olvastuk, amelyek közvetlenül az Úr megérkezésének idejére vonatkoznak. A mai evangéliumban Jézus a talentumokról mond egy példabeszédet, amely a megelőző időszakra és magára az ítéletre vonatkozik. Az Úr az ő szolgáira, azaz ránk bízza javait, jó képességeket és adottságokat kapunk tőle, amelyet helyesen és akarata szerint kell felhasználnunk. Nem elég a megőrzés minimalizmusa, hanem a tettrekészségünk és cselekvésünk egyre több eredményt hoz ki abból, amit az Úr nekünk juttatott. Ebből a példázatból is kiderül, hogy nem egyformák, hanem különbözőek az emberi adottságok. Mégsem kell senkinek a másikhoz hasonlítania magát, nem kell irigykedni másokra, hanem mindenkinek a magáéval kell gazdálkodnia, mert ezt fogják majd számon kérni tőle. A kevéssel is úgy kell bánni, hogy több legyen, s lehessen látni a fejlődést. A nagyobb képességek viszont nagyobb felelősséget is kívánnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Lelkünk megtisztítását kérjük tőled. Mi sokszor megelégszünk a felületes bűnbevallással, de te gyökeres megújulást vársz tőlünk. Te képes vagy alapjaiban megtisztítani lelkünket, hogy egyedül Istennek éljünk. A lelki megújulás adjon nekünk erőt ahhoz, hogy evangéliumod hirdetői legyünk a világban azok számára, akik még keresik megtisztító irgalmadat és felemelő szeretetedet.

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés

Az öt okos és öt balga szűzről szóló példabeszédben ritkán figyelünk oda a vőlegényre, pedig nyilvánvalóan ő a történet főszereplője. A vőlegény magatartásában több furcsaságot is felfedezünk. Először is azt, hogy a vőlegény „késik”, pedig egy lakodalmi ünnepségre éppen neki illik időben megérkezni. Jézus nem magyarázza meg a késésnek az okát, de a történet lelki mondanivalóját keresve kitalálhatjuk, hogy ez a „késés” arra utal, hogy senki nem tudhatja előre az Úr érkezésének időpontját. Furcsa, hogy egészen szokatlan időben, éjszaka érkezik, mégpedig váratlanul, senki nem jelenti be előre jövetelét. Ez a mozzanat arra utal, hogy az Istennel való találkozás napját nem ismerhetjük előre. Rendkívüli az is, hogy nem áll rögtön az ünneplők közé és nem törődik a menyasszonnyal, hanem a kapuőr feladatát végezve ő intézkedik a kapuk bezárásáról, majd pedig nemhogy örülne minden érkező vendégnek, hanem könyörtelenül kizárja a későket, akiket könyörgésük ellenére elutasít. Ezek az elemek arra utalnak, hogy a végső ítélet bírája egyedül Isten, akinek joga van ahhoz, hogy örök országától távol tartsa azokat, akik felkészületlenek.

A példabeszéd emlékeztessen minket arra, hogy életünk minden napján felkészülten várjuk az Úrral való találkozást, amelynek idejét nem ismerjük, bármikor bekövetkezhet. A találkozás ne ítéletünket, hanem üdvösségünket jelentse!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Gondviselő Istenünk! Te szeretetből teremtettél meg minket és életünk minden napján kimutatod irántunk szeretetedet. Adj nekünk éleslátást és bölcsességet, hogy észrevegyük szereteted jeleit, mindazt, amivel testi és lelki fejlődésünket segíted és az üdvösség felé vezetsz minket! Oszlasd el félelmeinket, aggódásainkat és bizonytalanságainkat! Segíts, hogy bizalommal tekintsünk jövőnk felé és teljes bizalommal adjuk életünket neked! Gondoskodj rólunk, családunkról, szeretteinkről és minden emberről! Mutasd meg jóságodat minden ember felé!

Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.” A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették. Mk 6,17-29

Elmélkedés

Keresztelő Szent János vértanúságának mai napján az ő halálának eseményeit olvassuk Szent Márk művéből. Az evangélista külön is hangsúlyozza, hogy Heródes „igaz és szent embernek” tartotta Jánost, de nem tetszett neki, hogy János figyelmeztette őt bűnére, ezért börtönbe vetette. János hallgathatott volna Heródes bűnéről, de Isten embereként éppen az volt a küldetése, hogy mindenkit bűnbánatra indítson. Az uralkodó szándéka az volt, hogy elhallgattassa őt és nem az, hogy kivégeztesse, de a lakoma alkalmával tett könnyelmű ígérete mégis a Keresztelő vesztét okozta.

Keresztelő János sorsa egyrészt visszafelé, másrészt előre mutat az időben. A múltra mutat, mert sorsa ugyanaz, mint a korábbi idők, az ószövetségi kor prófétáinak sorsa, akiket a választott nép elutasított. Küldetésük az volt, hogy az Istennel kötött szövetség útjára visszavezessék a népet, de a nép nem hallgatott rájuk, sokukat megölték. Másrészt János sorsa a jövő felé mutat abban az értelemben, hogy előrevetíti Jézus sorsát, akit szintén elutasítanak és keresztre feszítve megölnek. Az emberi gonoszság azonban nem tudja megakadályozni Isten üdvözítő tervét. Igaz ez a múltra és a jövőre egyaránt, az emberiség egész történelmére. Az isteni üdvözítő szándék mindenkori érvényre jutása adjon nekünk erőt ahhoz, hogy hitünkhöz hűségesek maradjunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a mindenség királya! Hittel várjuk eljöveteledet és a veled való találkozást. A hitről való tanúságtétel minden korban bátorságot kíván a keresztényektől, tőlünk. Bátorságot, hogy az üldözések idején, az elutasításokat megtapasztalva vagy az emberek közönyét látva is folytatódjon az evangélium hirdetése és a hit terjesztése. Annak tudatában élünk, hogy a te megbízásodból, a te munkatársadként adjuk tovább a hitet. Nevelj minket az alázatra, hogy ne önmagunkat, hanem téged és a te örömhíredet hirdessük!

Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és kijelentitek: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.” Ezzel ti magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek! Mt 23,27-32

Elmélkedés

Továbbra is a farizeusok képmutatásáról beszél Jézus az evangéliumban. Hogyan lehet valamiről megmondani, hogy igaz vagy hamis? Mi alapján lesz helyes a megítélésünk? Tudják, hogy a látszat, a külső sokszor megtévesztő lehet. Izajás próféta így jövendölt a Messiásról: „Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, és nem aszerint ítél majd, amit a fül hall, hanem igazságosan ítéli majd a gyengéket és méltányosan dönt a föld szegényeinek érdekében” (Iz 11,3-4). Isten számára nincsenek elrejtve szívünk szándékai és Jézus számára is jól ismert a farizeusi képmutatás. Kemény szavakkal beszél arról, hogy a vallásosságban nincs helye a színlelésnek. Isten számára a lélek tisztasága a fontos. Az igazi szépség ugyanis belülről fakad és nem szép, drága vagy divatos ruha kérdése. Az Úr arra szólítja fel a farizeusokat, hogy vizsgálják meg önmagukat, belső indítékaikat, vallásosságuk, vallási cselekedeteik gyökereit. A bűn eltorzítja az ember értelmét és gondolkodását, s ettől csak a bűnbánat által, az Istentől való bocsánatkéréssel szabadulhatunk meg. A képmutató ember nem képes erre az alázatra, mert önmagát szentnek és tökéletesnek tartja. Azt állítja, hogy nincs bűne. Ez a helytelen gondolkodás nem csak Jézus kortársait jellemezte, hanem napjainkban is sokszor előkerül.

Kérjük a Szentlelket, hogy ébresszen bennünk őszinte bűnbánatot és hozzon számunkra lelki megtisztulást.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te megbízol bennünk és arra kérsz minket, hogy talentumainkat helyesen használjuk fel. Segíts, hogy felelősségünk tudatában minden talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal a te dicsőségedet szolgájuk, és segítsük mások és magunk örök üdvösségét! Te nem kívánsz lehetetlent tőlünk, csupán azt, hogy munkatársaid legyünk, fedezzük fel magunkban talentumainkat és akaratod szerint éljünk azokkal. Adj nekünk bölcsességet, önzetlenséget és szelídséget, hogy a teremtett világot jobbá tegyük!

Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz! Mt 23,23-26

Elmélkedés

A tegnapi rész folytatásaként Jézus tovább sorolja a farizeusok és írástudók hibáit a mai evangéliumban. Olyannyira törekszenek a törvény betű szerinti megtartására, hogy még a legkisebb mennyiségű fűszernövényekből is megfizetik a tizedet. Nem is ezzel van a gond, hanem azzal, hogy eközben a törvény alapelemeire nem figyelnek oda, pedig ezek megtartása volna a legfontosabb. A törvény három legfontosabb elemeként Jézus az igazságosságot, az irgalmasságot és a hűséget nevezi meg. Mindenekelőtt isteni erények, Isten tulajdonságai ezek, de az Isten képére teremtett embernek is arra kell törekednie, hogy e tulajdonságok vezessék életét, magatartását, Istenhez és az emberekhez fűződő kapcsolatát.

Isten igazságos, azaz a jók, az igazak, a törvényei szerint élők mindig jutalomra számíthatnak tőle, a rosszak, a bűnösök viszont büntetésre. Ugyanakkor Isten irgalmas, tehát nem megbüntetni akarja a bűnösöket, hanem meg akar nekik bocsátani, ezért bűnbánatra indítja őket. És Isten mindenkor hűséges, azaz megtartja ígéreteit. Az ember pedig azzal válik hasonlóvá teremtőjéhez, ha ugyanezeket a tulajdonságokat gyakorolja. Akkor vagyunk igazságosak, ha megadjuk Istennek a legfőbb tiszteletet és tiszteljük embertársainkat. Akkor vagyunk irgalmasok, ha felebarátainknak megbocsátunk. A hűség pedig mindenekelőtt Isten szeretetében való megmaradást jelent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben, jelen vagy templomainkban. Minden templom az igaz Isten imádására és tiszteletére szolgáló hely, jelenléted helye, a hívő közösség helye, a veled való találkozás helye, az irgalom helye. Jelenléted, közelséged miatt templomainkban mindannyian otthon érezhetjük magunkat. A templom számunkra egy kis földi mennyország. Segíts minket, hogy a mennyei Atya földi házából az ő örök házába, a mennybe jussunk!

Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tengert és szárazföldet bejártok, hogy egyetlen pogányt megtérítsetek, és ha megtért, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább, mint magatokat. Jaj, nektek, vak vezetők! Azt mondjátok: „Ha valaki a templomra esküszik, az semmi; ha azonban a templom aranyára esküszik, az kötelez.” Ti, esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? – Továbbá azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha a rajta lévő áldozati ajándékra esküszik, az kötelez.” – Ti, vakok! Hát mi nagyobb: az áldozati ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik az esküszik az oltárra és mindarra, ami rajta van. Aki a templomra esküszik, az esküszik a templomra és arra, aki ott lakik. Végül, aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül. Mt 23,13-22

Elmélkedés

Jézus a farizeusok álszent és képmutató vallásosságát bírálja a mai evangéliumi részben. Kijelentéseit egyrészt figyelmeztetésnek szánja, hogy tanítványai őrizkedjenek a látszatvallásosságtól, másrészt a farizeusokhoz intézi, szembesítve őket helytelen magatartásukkal. Jézus rendkívül súlyos bűnnek tartja, hogy a farizeusok rossz példát mutatnak, s ezzel megakadályozzák, hogy mások Isten országába jussanak. Vallási vezetőként és a törvények értelmezőiként az volna a feladatuk, hogy az embereket felkészítsék Isten országának eljövetelére és bevezessék őket oda, de nem ezt teszik. Mivel vallásosságuk nem szívből fakadó, ezért színlelés és látszat, amivel megtévesztik az embereket. De csak őket, mert Isten belelát szívükbe és jól ismeri szándékaikat. Képmutatásuk azt jelzi, hogy hiányzik belőlük az őszinteség és az egyenesség. Tevékenységük az Úr megítélése szerint kifejezetten káros, mivel nem vezetik Istenhez az embereket, hanem eltávolítják őket tőle, miközben ők maguk is távol állnak Isten akaratának megértésétől és megvalósításától.

A farizeusi lelkület zsákutca, amely nem vezet sehová, főként Istenhez nem, s amelyből csak helyes önismerettel, bűnbánattal és imával lehet kijönni, hogy aztán megtaláljuk a helyes vallásosság útját.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Hisszük, hogy a halál után minden ember fel fog támadni. Jó vagy rossz cselekedeteink alapján az üdvösséget vagy a kárhozatot nyerjük el. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy félünk a kárhozattól. Ébreszd fel bennünk az üdvösség vágyát és mutasd meg, hogy mit kell tennünk érte! Hisszük, hogy az üdvösség beteljesedésekor megszűnik a betegség, a szenvedés és a halál, megszabadulunk minden rossztól. Krisztus győzelme ez, amelyben mi is részesülünk. Urunk, vezess minket az üdvösségre!

Jézus tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Jn 6,60-69

Elmélkedés

Jézus mellett maradni

A mai vasárnap evangéliuma lezárja a János evangélium 6. fejezetét, amelyet az elmúlt vasárnapokon olvastunk. Ezekben a részekben Jézus az élet kenyérének nevezte magát, és kijelentette, hogy az ő teste valóban étel, amelyet enni kell ahhoz, hogy valaki eljusson az örök életre. Jézus beszéde előrevetítette az Eucharisztiát, az Oltáriszentséget, amelyben Jézus valóban a saját testét adja eledelül. A mai evangélium Jézus kijelentéseinek a következményét mutatja be. Az eucharisztikus beszéd hallatán ugyanis az emberek választás elé kerültek. Elmenni vagy maradni? Ez volt a kérdés a hallgatóság számára, s mindenki a maga módján választ is adott.

Jézus szavainak hatásaként sok tanítványa visszahúzódik, elhagyja őt. Távozásuk talán megrendíti Jézust, de egyetlen szavát se vonja vissza, nem finomít azon, amit korábban mondott, mert bár kemény beszédnek tartották azt, mégis minden szava igazság volt.

Nyilvánvaló, hogy Jézusnak határozott célja volt azzal, hogy tanítványokat vett maga mellé, s tanította, nevelte őket. Különböző előélettel rendelkeztek ezek a különféle környezetből, háttérből érkező tanítványok. Többségük egyszerű, szegény halász volt, de tehetősebb vámszedő is követője lett. Voltak köztük jámborak és bűnös életből megtértek. Vannak idősebbek és fiatalabbak. Az egyiket jószándék vezeti, a másik mindvégig csak a maga hasznát lesi, gondoljunk csak az áruló Júdásra. Egyesek a háttérben maradnak, s a nevükön kívül semmit sem tudunk meg róluk az evangéliumokból, míg mások mindenhol jelen vannak, kérdeznek vagy éppen tesznek valamit. Minden nap együtt vannak Jézussal, aki időnként rendkívüli gyógyító vagy természeti csodákat művel. Nap mint nap hallgatják mesterüket, aki csodálatos tanításával sokakat megnyer, bár néha egészen szokatlan, furcsa dolgokat mond, főként önmagáról és küldetéséről. Lehetetlen, hogy ezek az emberek a Jézussal töltött hosszabb-rövidebb idő alatt ne tanulnának semmit, ne gazdagodnának ismeretekben vagy élményekben! Van, ki többet, s van, ki kevesebbet tanul.

Mit visznek magukkal, akik elhagyták Jézust? Sokat biztosan nem, talán csak néhány emléket. A Jézus-esemény úgy suhant rajtuk át szinte teljesen nyomtalanul, miként a szél átfúj az ablak nélküli házon. Elpártolnak a Mestertől, nem követik többé, s ezért jövőjük, sorsuk nem érdekes az evangélista számára. Helyettük János inkább azokra irányítja figyelmünket, akik továbbra is Jézussal maradnak, s engedik, hogy életüket átalakítsa az Úr. Ők, a hűséggel kitartók felismerik, amit Péter a többiek nevében megvall: Nem érdemes máshoz menni, mert az örök élet igéi Jézusnál, az Isten Fiánál vannak (vö. Jn 6,68). Ők megértették, hogy egyedül Jézustól várhatjuk a megváltást. Egyedül ő ígérheti és adhatja meg nekünk az örök életet. Őket küldi majd Jézus missziós útra, ők lesznek majd ott az utolsó vacsorán, nekik nem lesz majd bátorságuk, hogy ott legyenek a keresztúton, de az ő számukra fog majd megjelenni a feltámadt Jézus. És mit visznek ők magukkal? A Feltámadottal való találkozás élményét. A Jézus melletti kitartásuk odáig vezet, hogy igazi tanúságtevők és a feltámadás hirdetői lesznek.

A világ számos országában a keresztény emberek kisebbségben vannak, de talán éppen ez a helyzet ösztönzi őket arra, hogy hitüket értékeljék és a lehető legkomolyabban vegyék. Ez a helyzet arra készteti őket, hogy kereszténységükről tanúságot tegyenek egy más vallású környezetben. Példájukból tanulhatnak mindazok, akik szerte a világon az örök élet igéit hirdető Jézust keresik. Példájukból tanulhatunk mi is, ha valóban él bennünk az örök élet vágya.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Napjainkban az életrevalóság, a siker, a jogokért való küzdelem, a büszkeség, a teljesítményre való törekvés, az eredményesség sok ember számára vált az élet jelszavává. De el kell ismernünk, hogy mindezek az alázatosság, a szerénység és a szolgálatkészség nélkül rossz útra visznek. Te azt kérted egykor tanítványaidtól és azt kéred követőidtől most is, hogy tőled, a te példádból tanuljuk meg a szelídséget és az alázatot. Segíts minket, hogy követni tudjuk példádat! Te meghívsz minket a veled való szeretetközösségbe, az öröm asztalához. Boldogok vagyunk, hogy vendégeid lehetünk. Boldogok vagyunk, hogy leülhetünk ünnepi asztalodhoz. Boldogok vagyunk, hogy hívásodra szeretettel válaszolhatunk.

Egy alkalommal: Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,45-51

Elmélkedés

Honnan tudhatjuk, hogy Jézus valóban az Isten Fia és ő a Megváltó, miként azt magáról állította? Nátánáel lelki útja, amit a mai evangéliumban olvasunk, segít minket, hogy választ kapjunk kérdésünkre. A keresztény hagyomány Nátánáel személyét Szent Bertalan apostollal azonosítja, akinek ma van az ünnepe, ezért olvassuk ma ezt a részt.

Nátánáel Fülöp hívására megy Jézushoz. Nátánáel kételkedik abban, hogy Názáretből, ebből a galileai városból jöhet a Megváltó. Írástudóként jól ismeri a jövendölést, miszerint a júdeai Betlehemből származik a Megváltó. Fülöp magatartása nagyon bölcs. Barátja kételkedését hallva nem áll le vele vitatkozni, hanem arra kéri, hogy győződjön meg személyesen arról, hogy amit mond, az igaz-e. A tanúságtétel, a vallomás még nem elég bizonyíték, de a kereső embert elindíthatja a hit útján. Nátánáel kételkedik, de elindul. Keresi az igazságot, tehát nem utasít el semmit anélkül, hogy meg ne vizsgálná alaposabban. Elindul, hogy kérdéseire választ kapjon. Így jut el Jézushoz és kezd el vele beszélgetni. Találkozásuk, beszélgetésük során Jézus olyan ajándékot ad neki, amit egyedül Isten adhat: megnyitja szívét az igazság befogadására. Jézus azt ígéri neki és nekünk is, hogy találkozhatunk az élő Istennel, aki a lelki újjászületés forrása számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Gyújtsd fel szívünkben a szeretet tüzét, hogy szereteted által szentté legyünk! Add nekünk az irántad való szeretetet és az emberek felé forduló önfeláldozó szeretetet! Megdicsőült szentjeid csodálatos élete adjon erőt, hogy felismerjük hivatásunkat és magunk is jellé, szereteted, jóságod jelévé váljunk a világban! A szentek és boldogok életpéldája újítson meg minket a vallásosságban, hitünk gyakorlásában és az evangélium megélésében! Segíts minket, Istenünk, hogy úrrá tudjunk lenni emberi gyengeségeinken, legyőzzük bűneinket és szentek legyünk!

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.” Mt 22,34-40

Elmélkedés

Egy törvénytudó a legfőbb parancsról kérdezi Jézust a mai evangélium szerint. Máté evangélista „alattomos szándékúnak” nevezi a kérdezőt, ami vélhetően arra utal, hogy a farizeusok sokszor a vitatkozás szándékával fordultak Jézushoz, és azt remélték, hogy olyat fog mondani, ami miatt vádolhatják, elítélhetik. Ebben az esetben a kérdező próbára akarhatta tenni a tanítóként fellépő Jézust, hogy valóban ismeri-e a törvényeket, kiigazodik-e a több száz előírás között. Jézus nem jön zavarba a kérdéstől, hanem rögtön válaszol. Feleletében az Isten iránti szeretetet teszi az első helyre, majd pedig rögtön utána az embertárs felé megnyilvánuló szeretetet. Az Isten iránti szeretetre vonatkozóan idézi a Második Törvénykönyvet (vö. MTörv 6,4-5), majd pedig a felebaráti szeretetet illetően a Leviták könyvét (vö. Lev 19,8). Nincs semmi új a válaszban, hiszen mindkettőt tartalmazta az ószövetségi törvény.

Újdonságot inkább abban vélünk felfedezni, hogy ezt a kettőt Jézus egymáshoz kapcsolja. Valójában tehát egyetlen törvény nevezhető a legfőbb parancsnak, mégpedig a szeretet törvénye, s ez a szeretet két irányba, Isten felé és a felebarát felé mutatkozik meg. Ha Isten bennünk él, akkor bennünk él a szeretet is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A te tanításod útján, a keresztény igazság útján indult el a magyar nép ezer esztendővel ezelőtt, s ez segítette a magyar nemzetet az évszázadok viharaiban. Bölcs emberként most mi is erre az igazságra, mint sziklára építjük országunkat és egyéni életünket. Segíts minket személyes feladatként felismerni a nemzet felemelkedéséhez szükséges jót és adj nekünk bátorságot és erőt, hogy meg tudjuk ezt valósítani a te dicsőségedre!

Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak! Mt 22,1-14

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus példabeszédet mond egy királyról, aki fia lakodalmi ünnepségére meghívja a vendégeket, de azok közül többen udvariatlanul elutasítják a meghívást. Ezt követően a király mindenkit meghív szolgái által, hogy sokan osztozzanak az ünnepi örömben, olyanokat is, akik alacsonyabb társadalmi helyzetük miatt nem is gondolhatnának arra, hogy valaha is részt vegyenek egy ilyen eseményen. Ez a példabeszéd is azt tanítja, hogy Isten meghívása az üdvösségre minden embernek szól, abból senki sincs kizárva. Isten azonban nem korlátozza senki szabadságát, a meghívást vissza is lehet utasítani, ennek azonban az lesz a következménye, hogy az illető végképp elszakítja magát Istentől és az ő szeretetétől.

A példabeszéd kapcsán érdemes elgondolkodnunk Istennel való kapcsolatunkon. Isten részéről felém is elhangzik a meghívás, hogy éljek vele, mert ez teszi teljessé, boldoggá az életemet. Ez a megszólítás, meghívás nem az én érdemem, hanem Isten jóságának köszönhető, aki minden ember felé meg akarja mutatni szeretetét. Ő nem akar kényszeríteni senkit, engem sem, hanem szabad akaratot ad. Ha bűneim koszos ruháihoz ragaszkodom, könnyen elveszíthetem az üdvösséget. Ha pedig elfogadom hívását, magamra kell öltenem a lelki tisztaság ünneplő ruháját, azaz nekem is tennem kell azért, hogy eljuthassak az üdvösségre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Te azt kéred tőlem, hogy ne legyek türelmetlen, ne veszítsem el reményemet, ne tagadjam meg hitemet, amikor Isten a szenvedésekkel vagy bármi más „rosszal” próbára tesz! Azt kéred, hogy szeressem őt a jón és a rosszon keresztül is, mert minden mögött Isten rejtezik! Keresztáldozatod azt mutatja, hogy az Atya iránti szeretet engedelmességet, tehetetlenséget, szenvedést jelent, de ugyanakkor mégis állandó Istenre figyelést és Isten akaratának elfogadását is. Uram! Segíts, hogy egész életemet a szeretetnek szenteljem!

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!” Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók! Mt 20,1-16a

Elmélkedés

Egy dénár. Ennyi egy munkás napi díja Jézus korában, amiért egész nap keményen dolgozni kell. Egy dénár. Nem nagy összeg, éppen elég a napi létfenntartáshoz. Egy dénárokból meggazdagodni nem lehet. Egy dénár. Ekkora összegben állapodik meg a mai evangéliumi példabeszédben a gazda azokkal a szőlőmunkásokkal, akik korán reggel munkába állnak. Egy dénár. Ezt az összeget kapják a munkások este, a munka befejeztével. Azok is, akik csak nemrég, alig egy órája álltak munkába, azok is, akik fél napot dolgoztak és azok is, akik egész nap dolgoztak a szőlőben.

Így aztán az egy dénár lesz a vita tárgya a kifizetéskor, mert a reggeltől dolgozók látván, hogy a náluk kevesebbet dolgozók egy dénárt kaptak, többre számítottak. Napközben, munka közben, nem gondoltak ilyesmire. Végig az járhatott a fejükben, hogy este majd egy dénárt fognak kapni munkájukért. Csakhogy hirtelen meggondolták magukat, többre számítottak. Igazságtalannak tartják a dolgot, pedig valójában igazságosan bánt velük a gazda, hiszen pontosan annyit fizetett nekik, amennyiben megállapodtak. Az igaz, hogy a gazda bőkezű volt a többiekkel, a kevesebbet dolgozókkal, de miért kell ezt rossz szemmel, másokra irigykedve nézni? Miért kell a gazda nagylelkűsége miatt rögtön igazságtalanságot kiáltani?

Egy dénár. A példabeszédben ez az egy dénár jelképezi az örök életet, az üdvösséget. Ezt adja jutalmul Isten mindenkinek, függetlenül attól, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig élt. Hogy más ember miért kapja, azzal nekem nem kell törődnöm. Legyen elég számomra az, ha megkapom, nem is biztos, hogy életem, szolgálatom jutalmaként, hanem inkább Isten nagylelkűségének köszönhetően.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus! Hiszem, hogy te vagy az Isten Fia. Hozzád megyek, aki a kereszten életedet áldoztad minden emberért. Feltekintek szenvedő arcodra és a te áldozatodhoz szeretném kapcsolni életáldozatomat, hogy megértsem az istenfiúság titkát, és élő hittel tudjam megvallani, hogy te vagy az Isten Fia. Tégy engem tanúságtevővé, hogy hirdessem a világban: te vagy az Isten Fia, te vagy a Megváltó, egyedül benned van üdvösségünk!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. Mt 7,24-29

Elmélkedés

Az égi haza felé törekedve

A mai napon Szent István királyt, a magyar állam alapítóját, országunk első királyát és keresztény uralkodóját ünnepeljük. Szent István korában a keresztény vallásosság és a magyar érzület elválaszthatatlan volt egymástól, miként szorosan összekapcsolódott az újonnan alapított egyházi és állami szervezet is. Ennek alapja az volt, hogy Szent István király keresztény ember volt, vallásosságát komolyan vette, s ebből fakadóan rendelkezett azokkal az emberi tulajdonságokkal, amelyek őt alkalmassá tették a vezető szerepre, illetve amely emberi tulajdonságai például szolgáltak évszázadokon át a magyar emberek számára. Világi hatalmát tehát keresztény szellemben gyakorolta. Keresztény életpéldája, hite és apostoli lelkülete például szolgál napjainkban mindazoknak, akik egy kisebb vagy nagyobb közösség vezetésére, irányítására vállalkoznak. A vallási és erkölcsi értékek megvallása és megvalósítása nélkül ugyanis rossz irányba lehet vezetni bármely közösség tagjait.

Szent István király azzal a szándékkal fogott neki a püspökségek és szerzetesi központok alapításának, azért hívott buzgó papokat és szerzeteseket külföldről az országba, azért rendelte el, hogy minden tíz falu építsen templomot, illetve minden más egyházszervezői tevékenységében az vezérelte, hogy a magyar emberek lelki igényeiről gondoskodjon. Keresztény bölcsességgel belátta, hogy nem elég földet adni az embereknek, ahol lakhatnak és dolgozhatnak, nem elég kenyeret biztosítani számukra, nem elegendő, ha a külső ellenségtől való támadások és fenyegetések elkerülése érdekében békére törekszik a környező népekkel, hanem mindemellett lelki szükségleteiket is biztosítani kell, és ez nem mellékes, hanem elsődleges feladat. A földi hazában élők számára utat mutatott az égi haza felé. Napjainkban sem kell különösebb bölcsesség annak belátásához, hogy az égi haza felé törekvő, Istenben hívő emberek tudnak szilárd erkölcsi alapokon nyugvó földi országot, hazát építeni.

Szent István király ünnepén az evangélium az ostoba és a bölcs emberről szól. Egyikük homokra építette házát, amely nem bírt ellenállni a természet pusztító erőinek, s romba dőlt. A bölcs viszont szikla alapra építette házát, amely szilárdan állta az idők viharait. Jézus Krisztus, az ő tanítása, a keresztény hit lehet egyedül az a szilárd alap, amelyre országunk, kisebb közösségeink és családunk jövőjét építeni érdemes.

Nagyon értékes írás számunkra az a mű, amelyet Szent István király Intelmeiként ismerünk, s amelyet a szent uralkodó fiának, Imre hercegnek írt. A műben atyai és uralkodó tanácsait osztotta meg fiával, aki reménye szerint a királyi trónon követte volna. Vázlatszerűen érdemes felsorolnunk, hogy a hithűség, az egyház iránti hűség, a papság iránti tisztelet, az ország előkelőinek megbecsülése, az igazságszolgáltatás gyakorlása, az idegenek védelme, a bölcs tanácsadók meghallgatása, a hagyományok tisztelete, az imádság, a türelem, az alázat, a tisztesség témái, mint a király kötelességei és tulajdonságai szerepelnek Szent István király Intelmeiben. Ezek a tanácsok azonban nem csak az ő fiának, Imre hercegnek szólnak, hanem jól tesszük, ha mi is megvalósítjuk őket személyes életünkben. Legyünk bölcs emberek, akik tudjuk, hogy életünk, jelenünk és jövőnk Isten kezében van. Építsük családjaink és országunk jövőjét Istenre és az ő törvényeire, hogy az örök hazát elnyerhessük!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Szenvedésed és kereszthalálod szemlélése annak megvallására ösztönöz, hogy te vagy az Úr, az Atya engedelmes Fia, te vagy a Megváltóm. Halálod nem volt értelmetlen, hanem meghozta minden ember számára az üdvösséget. Haláloddal tökéletes módon megvalósult az Atya üdvözítő szándéka. Taníts engem a kereszthordozásra!