Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 4 óra 27 perc

2019. november 21. – Csütörtök (Lk 19,41-44)

cs, 2019/11/21 - 00:00
Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta: „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.” Lk 19,41-44

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakaszban Jézus figyelmeztetését olvassuk, amely Jeruzsálem lakóihoz szól: „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál!” Szavait lelkileg megindulva, sírva mondja. A figyelmeztetés második része pedig egy jövendölés magáról a városról, Jeruzsálemről. Az Úr szava néhány évtizeddel később, nem sokkal Lukács művének keletkezése előtt be is következett, hiszen a rómaiak megostromolták a várost és a templomot is felégették. Jeruzsálem neve annyit jelent: a béke városa. Sajnos azonban Krisztus kora óta mindmáig megtapasztalható benne a békétlenség és a vallási viszályok, amelyek nem akarnak megszűnni. Jézus szavai szerint a végzet nem csak a kőből épült várost fogja utolérni, hanem lakóit is, mert nem ismerik fel azt, amit üdvösségük érdekében meg kellene tenniük.

Isten üdvözítő szándékának felismerése mindannyiunk feladata. Döntéseink és cselekedeteink előtt érdemes az üdvösségünk szempontjából megvizsgálnunk azok várható hatását, azaz amit tenni szándékozunk, az örök életünket szolgálja-e vagy sem? Emberi életünk alapvető szempontja, hogy az üdvösség útján haladunk Jézus Krisztus vezetésével. Utunkat megvilágosítja a Szentlélek, illetve neki köszönhetjük azt is, hogy erősíti akaratunkat mindannak megtételére, amit Isten kíván tőlünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.

2019. november 20. – Szerda (Lk 19,11-28)

sze, 2019/11/20 - 00:00
Jézus Jeruzsálemhez közeledett. Sokan azt hitték, hogy hamarosan megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy előkelő ember messze földre indult, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, és úgy térjen vissza. Magához hívta tíz szolgáját. Tíz mínát adott nekik, és így szólt: „Kereskedjetek vele, míg vissza nem térek!” Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak: „Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk!” Az előkelő ember mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Előlépett az első, és így szólt: „Uram, mínád tíz mínát hozott.” Erre azt mondta neki: „Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz város kormányzását bízom rád.” Jött a másik szolga, és így szólt: „Uram, mínád öt mínát hozott. „ Ennek azt mondta: „Te öt város kormányzója leszel.” Jött a harmadik, és így szólt: „Uram, itt a mínád. Kendőbe kötve elrejtettem. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: felveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem is vetettél.” Ezt így büntette meg: „A magad szavával ítéllek el, haszontalan szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazaérkezve kamatostul kaptam volna vissza?” Aztán a körülállókhoz fordult: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van!” Azok megjegyezték: „Uram, hiszen már van tíz mínája.” De ő így válaszolt: „Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!”” E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Lk 19,11-28

Elmélkedés

A mai evangéliumi példabeszéd útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy az Úr távollétében miként viselkedjenek közösségének tagjai. Lukács evangélista bevezető megjegyzése szerint Jézus azért mondta el ezt a történetet, mert egyesek Isten országa közeli megvalósulását várták. E mögött inkább azt kell látnunk, hogy néhány évtizeddel Jézus halála és feltámadása után, az evangélium megírásának idején a közösség tagjai Krisztus visszatérését várták, mégpedig egyesek arra számítottak, hogy az már hamarosan bekövetkezik. A visszatérés, Krisztus második eljövetelének idejére vonatkozóan nem tartalmaz semmit a példázat, hanem csupán a keresztények helyes magatartását ösztönzi.

Jézus története szerint elutazása előtt az előkelő ember szolgáira bízza vagyona egy részét és kifejezetten felszólítja őket, hogy kereskedjenek vele. Visszatérésekor kiderül, hogy voltak, akik megértették a feladatot és úgy tettek, amint azt uruk kívánta. Ők kamatostul fizették vissza a pénz, s jól végzett munkájukért jutalmat kaptak. De volt olyan szolga is, aki félt, hogy esetleg el is veszítheti a rábízott pénzt, ezért inkább úgy gondolta, elég, ha megőrzi azt és majd visszafizeti. A félelem megakadályozta őt a helyes cselekvésben.

A történet arra figyelmeztet minket, hogy földi életünk után nem kerülhetjük el Isten ítéletét. Mindazt, amit Isten ránk bíz, üdvösségünk érdekében kell felhasználnunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

2019. november 19. – Kedd, Árpád-házi Szent Erzsébet (Lk 6,27-38)

k, 2019/11/19 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,27-38

Elmélkedés

A mai napon Szent Erzsébetet ünnepli Egyházunk, akinek személyében az alázatosság és szolgálatkészség csodálatos példaképét látjuk. Erzsébet felismerte a nagylelkű Isten jóságát életében, s ezt saját nagylelkűségével akarta viszonozni. Tudta, hogy nem királyi származása és méltósága fogja őt az üdvösségre vezetni, hanem a szeretet gyakorlása a szegények, a betegek felé. Mindenkiben, akinek segített, felismerte Krisztust, és ez a felismerés tette őt valóban önzetlenné. Szent Erzsébet életpéldája azt mutatja, hogy nem elegendő néha nagylelkűnek mutatkozni, nem elegendő időnként segíteni egy-egy rászorulónak, hanem az irgalmasság gyakorlása elkötelezettséget kíván. Valahányszor találkozunk az emberek nyomorúságával és szükséghelyzetével, igyekeznünk kell a legtöbbet adni nekik.

A mai evangéliumban ezt olvassuk: „Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” Szent Erzsébet eszközzé akart válni az irgalmas Isten kezében. Tudta, hogy mindent Istentől kapott, amit csak birtokolt, ezért nagylelkűen segítette javaiból a szegényeket, így tette jelenvalóvá az irgalmas Isten jóságát számukra.

Jézus minden keresztényt arra hív, hogy legyünk munkatársai Isten országának növekedésében, az irgalmasság megvalósításában. Az irgalmasság gyakorlása nagyszerű lehetőség számunkra, hogy kincseket gyűjtsünk az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

2019. november 18. – Hétfő (Lk 18,35-43)

h, 2019/11/18 - 00:00
Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent. Lk 18,35-43

Elmélkedés

A mai evangéliumban egy gyógyító csodáról olvasunk, amely Jerikó városának közelében történt. Amikor az út mellett ülő vak megtudja, hogy Jézus halad el az úton a nagy tömegben, rögtön megérzi, hogy eljött élete nagy lehetősége. Biztosak lehetünk benne, hogy hallott már Jézusról és az ő csodáiról. Tudott róla, hogy milyen rendkívüli erővel rendelkezik, mindenütt meggyógyítja a betegeket, köztük vakokat is. A jerikói vakban remény ébred, hogy visszanyerheti szemevilágát, és természetesen nem szeretné elszalasztani élete nagy lehetőségét. Nem csak a lehetőséget ismeri fel, hanem az akadályt is, ami gyógyulásának útjában áll. Felismeri, hogy a nagy tömeg miatt Jézus továbbmehet úgy, hogy nem veszi őt észre, s talán soha többet nem jár erre. Fel szeretné hívni magára Jézus figyelmét, ezért hangosan kiáltva kéri az Úr segítségét: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” És hogy a jelenlévő tömeg mennyire akadálya lehet a Jézussal való találkozásnak, világosan mutatja, hogy csendre intik, el akarják őt hallgattatni. A vak nem törődik velük, hanem még hangosabban szólítja Jézust. A „Dávid fia” megszólítással megvallja hitét, miszerint Jézus a Messiás.

Meghallva kiáltását Jézus hozzá lép, meggyógyítja őt, és azonnal látni kezd. Ezt mondja neki: „Láss! Hited meggyógyított téged.”

A Jézusban való hit testi és lelki gyógyulást hoz számomra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket. Uram, mindent elfogadok tőled!

2019. november 17. – Évközi 33. vasárnap (Lk 21,5-19)

v, 2019/11/17 - 00:00
Abban az időben: Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: „Én vagyok”. És: „Elérkezett az idő.” Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.” Lk 21,5-19

Elmélkedés

Az újjászületés napja

A mai evangéliumi jelenet helyszínét nem jelöli meg külön Szent Lukács, de aligha történhetett máshol, mint a jeruzsálemi templomban. Magunk előtt látjuk a zarándokokat, akik akár több hetes utat megtéve, fáradtan, kimerülten, de mégis örömmel a szívükben végre megérkeznek a városba, a templomba. Ünnepi ez a pillanat számukra, megérkeztek zarándoklatuk céljához. Jól ismerik ennek a templomnak a történetét. E helyen először Dávid király fia, Salamon épített templomot az Úr tiszteletére, amely közel 400 évig állt, amíg Nabukodonozor leromboltatta és kincseit Babilonba vitette. A babiloni fogságból hazatérő zsidók építettek új templomot, ide érkeznek a zarándokok. Ezt a templomot tehát atyáik építették, ez az Isten lakóhelye, szent hely. Végre megérkeztek, bemutathatják áldozatukat, imádkozhatnak az egyetlen Istenhez. Napok óta csak a lábuk elé néztek, a föld porát látták, most végre felemelik fejüket és körülhordozzák tekintetüket a templom falain. Ámulattal nézik a szépen faragott köveket és a díszes ajándékokat, amelyeket fogadalomból hoztak elődeik. Ámulattal teli csodálkozásukat mindjárt el is mondják Jézusnak, aki ott tanít a templomban.

Jézus annyira nem lelkes, mint ők, mert ő nem csak a templom múltját és jelenét ismeri, hanem előre látja jövőjét is. Ezért mondja: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Jövendölése a zsidó-római háború végén, 70-ben teljesedett be, amikor Titusz hadvezér katonái felgyújtották majd lerombolták a templom épületét. A templom sorsa azt bizonyítja, hogy minden emberi kezek által emelt építmény megszűnik egyszer. Vagy az emberi pusztítás dönti romba, vagy idővel az enyészet teszi földdel egyenlővé.

A templom sorsának megjövendölése után Jézus a végső időkről beszél. Elég kemény szavakat használ, amelyeken megdöbbenünk és elgondolkodunk. Azt mondja, hogy nemzetek fognak egymás ellen háborúzni, különleges természeti jelenségek lesznek és tanítványait üldözés fogja érni. A végső idők változást, megújulást hoznak a világba és döntő jelentőségűek lesznek az ember számára. Az emberiség és a világ közelebbi és távolabbi jövője iránti érdeklődés időnként megnövekszik, máskor kissé alábbhagy. Időnként megjelennek újfajta nézetek, amelyekért kezdetben sokan lelkesednek, aztán kis idő múltán el is felejtik.

Keresztény emberként Jézus szava alapján hisszük, hogy egyszer eljön az a nap, amikor megvalósul Krisztus teljes uralma a világon. Ennek idejét azonban senki nem tudhatja előre, nem tudhatjuk, hogy a közeli vagy a távoli jövőben fog bekövetkezni. Ekkor fog beteljesedni Isten országa, amelynek megvalósulása Krisztus földi fellépésével, az örömhír hirdetésével megkezdődött. Miközben várjuk Krisztus jövőbeni uralmát, nem feledkezhetünk meg a jelenről, amikor a felebaráti szeretet kihívásaiban és az Oltáriszentség ünneplésében naponta találkozunk Jézussal. A végső időkben az lesz a bíránk, akinek arcát felismerhetjük rászoruló embertársunkban, s akinek szent testét, mint az örök élet kenyerét vesszük magunkhoz az Oltáriszentségben. A végső napon Isten újjáteremti Krisztusban a világot. Minden nap a Krisztusban való újjászületés napja számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Segíts, hogy ne engedjek a megtévesztésnek és a félrevezetésnek! Bölcsességet és tisztánlátást kérek tőled, hogy megkülönböztessem a te igazságodat az emberek hamisságától. Te Úr vagy az egész világ és az egész természet felett, és hatalmad van, hogy legyőzd a gonoszságot. A te segítségeddel én is le tudom győzni a rosszat. Életem biztonságban van a te kezedben, s ha hűséges maradok hozzád és hitemhez, akkor nem veszíthetem el az üdvösséget. Add, hogy semmiféle veszély, még az életveszély miatt se tagadjam meg hitemet, hanem a Szentlélekre hallgatva tegyek tanúságot rólad!

2019. november 16. – Szombat (Lk 18,1-8)

szo, 2019/11/16 - 00:00
Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.” A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Lk 18,1-8

Elmélkedés

A mai evangéliumi példabeszédben egy bíró szerepel, aki késlekedik ítéletet hozni egy özvegy ügyében. Nem fontos számára a kiszolgáltatott helyzetben lévő özvegyasszony védelme. Kétszer is olvashatjuk róla: „Istentől nem félt és embertől nem tartott.” Először úgy hangzik a megjegyzés, mint az emberek róla alkotott véleménye, másodszor pedig önvallomásként hangzik el saját szájából. Az volna a hivatása, hogy Isten törvényei szerint döntse el az emberek közti vitás ügyeket, de hogyan képes erre, amikor maga nem tiszteli Istent? Képes-e igazságosan ítélkezni a vitás helyzetekben? Az asszony többszöri kérése után mégis rászánja magát, hogy foglalkozik az üggyel. Ez azonban nem hivatástudatból fakad, hanem terhére van már az özvegy, nem akar konfliktusba kerülni vele. Az asszony nem hagy békét a bírónak, aki kényszerűségből eleget tesz kérésének.

A bevezetés szerint a történet arra példa, hogyan kell imádkozni. Az Istenhez fordulás jellemzője, hogy az ember kitartó az imában. Isten természetesen nem kényszerből, hanem jóságából fakadóan cselekszik, s csak azokat a kéréseinket teljesíti, amelyek üdvösségünket szolgálják. A rendszeres imádkozás a hithez és Krisztushoz való hűséget növeli bennünk. Megszünteti félelmeinket és aggódásunkat, mivel az imában bizalommal Istenre és az ő végtelen jóságára hagyatkozunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te földi életed során hirdetted az örömhírt és meggyógyítottad a betegeket, akik gyógyulásukat kérték tőled. Tanításoddal és gyógyításaiddal jelenvalóvá tetted Isten irgalmát az emberek között. Megmutattad, hogy hatalmaddal képes vagy legyőzni a gonoszt s ezáltal megszabadítani az embereket. Segíts minden embert, hogy tanításodban felismerje a követendő utat! Segíts, hogy csodáid növeljék hitünket! Mutasd meg nekünk, Urunk a te szeretetedet, hogy abból táplálkozva kövessünk téged!

2019. november 15. – Péntek (Lk 17,26-37)

p, 2019/11/15 - 00:00
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.” Lk 17,26-37

Elmélkedés

Az Isten országa eljövetelének idejéről érdeklődő farizeusoknak Jézus az ország titokzatos megvalósulásáról adott tanítást. Ezt követően már nem hozzájuk intézi szavait, hanem tanítványaihoz, és a téma is más, most az ő második eljöveteléről, a végső időkben várható visszatéréséről beszél. Nyilvánvaló, hogy itt is az időpont érdekelné legjobban őket és talán bennünket is, de Jézus szerint ezt senki nem tudhatja előre. Éppen emiatt lényeges, hogy az ember legyen felkészült, éljen úgy, hogy bármikor bekövetkezhet az Úr visszatérése.

Ha az időpontot nem ismerhetjük, akkor mit tudhatunk az Emberfia eljöveteléről? Jézus szavai szerint az eljövetel ítéletet jelent, amely szétválasztja az embereket. Hiába a családi kapcsolat és a fizikai közelség, az egyik embert felveszik és az üdvösségre vezetik, a másik itt marad, és a kárhozatra kerül. Jézus szavai az éberség, a szüntelen készenlét fontosságára figyelmeztetnek minket. A várakozás idején szembe kell néznünk a próbatételekkel. Az Úrhoz való hűség növeli állhatatosságunkat. Ne gondoljuk oktalan módon azt és ne éljünk úgy, mintha elkerülhetnék az Úrral való találkozást és a számonkérést. Törekedjünk arra, hogy Isten parancsainak megtartásával és a szeretet gyakorlásával kiérdemeljük azt, hogy az üdvözültek között lehessünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, felajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

2019. november 14. – Csütörtök (Lk 17,20-25)

cs, 2019/11/14 - 00:00
A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!” Isten országa köztetek van.” Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: „Nézzétek, itt van, vagy amott!” Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.” Lk 17,20-25

Elmélkedés

A mai evangéliumban szereplő farizeusok azt szeretnék Jézustól megtudni, hogy mikor jön el az Isten országa? A válasz szerint Isten országa már eljött, köztetek van – mondja Jézus. Nem kétséges tehát, hogy Isten országa titokzatos módon valósul meg. Egyesek számára látható, mások számára láthatatlan módon. Könnyű kitalálnunk, hogy a farizeusokéhoz hasonló kérdést az tesz fel, aki nem látja Isten országának jeleit, megvalósulását. Aki pedig az időpontra kíváncsi, azaz Isten országának megvalósulását jövőbeli eseménynek gondolja, az már le is késett róla. Aki tehát nem veszi észre, annak soha nem fog eljönni az Isten országa.

Keresztény emberként Jézus szava alapján hisszük, hogy az Isten országa köztünk van, megtapasztalhatjuk annak valóságát. Hisszük, hogy Jézussal eljött Isten országa, amelynek örömhírét hirdette. A megvalósulást azonban nem csak az ő tanítása és igehirdetése jelezte, hanem cselekvő ereje is, Jézus csodáiban a mennyei Atya megmutatta irgalmasságát az embereknek, mindazoknak, akik hittel fogadták küldöttét, Fiát. Akkor jön el számomra Isten országa, amikor bennem is felébred a hit, én is rálépek a megtérés útjára, bennem is szeretet ébred Isten iránt, én is ösztönzést érzek arra, hogy jót tegyek embertársaimmal. Akkor valósul meg bennem Isten országa, ha rábízom magamat az ő irgalmára, szeretetére és gondviselésére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!

2019. november 13. – Szerda (Lk 17,11-19)

sze, 2019/11/13 - 00:00
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.” Lk 17,11-19

Elmélkedés

Amiről a mai evangéliumban olvasunk, az nem egy példabeszéd, nem egy kitalált történet, hanem a valóság, amely Isten jóságát és az ember hálátlanságát mutatja be. A történetnek szép a befejezése, ebből vonhatjuk le a magunk élete számára a tanulságot, amely azzal szemben domborodik ki, ami előzőleg történt. Azért értékes az egy ember hálája, mert a többiek hálátlanok voltak. Nézzük a történetet. Jézus leprás betegek csoportjával találkozik, tíz személlyel. Ők betartják a törvényi előírásokat, miszerint nem érintkezhetnek egészséges emberekkel, ezért megállnak a távolban és kiáltozva kérik az Úr segítségét: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” A tiszteletteljes megszólítás és a kérés nyilvánvalóan annak a kifejezése, hogy bíznak Jézus gyógyító erejében, hisznek abban, hogy a Mester meg tudja őket szabadítani betegségüktől.

A gyógyuláshoz még Jézus érintésére sincs szükség, elég, hogy rájuk tekint, s ez az irgalmas tekintet csodát eredményez. A korabeli törvények szerint a leprás betegség megszűnését, a megtisztulás tényét a papnak kellett kinyilvánítania, s ez egyúttal a gyógyult személy visszafogadását jelentette a közösségbe. Bár Jézus csodájának köszönhetően mind a tízen meggyógyulnak, kilencen hálátlannak bizonyulnak. Csupán egy ember tér vissza, hogy kifejezze háláját annak, akinek gyógyulását köszönheti.

Észreveszem-e Isten segítségét mindennapjaimban? Hálát adok-e mindenért?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága! Te vagy az én világosságom. Veled nem járok sötétségben, hanem Isten felé visz életutam. Te a sötétségből a világosságra hívsz, és azt kéred tőlem, hogy a világosság fiaként éljek. Ha a te követődként, a világosság igaz fiaként élek, akkor magam körül szétsugárzom az isteni fényt és szeretetet. Az örök világosság felé vezető utamon legyen közbenjáróm édesanyád, Szűz Mária, aki méhében hordozott téged, a világ világosságát! Segíts, hogy letérjek a bűn sötét útjáról és mindig a hit világosságának útján járjak!

2019. november 12. – Kedd (Lk 17,7-10)

k, 2019/11/12 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt. Lk 17,7-10

Elmélkedés

Jézus ismét egy példabeszédet intéz tanítványaihoz. A történet az úr és szolgája viszonyát írja le. A napi munkából hazatérő és bizonyára elfáradt szolga nem pihenhet, hanem teljesítenie kell urának újabb parancsait. Csak ezt követően térhet nyugovóra. Szolgálatáért még dicséretet sem kap, hiszen ez a kötelessége. Mai szemmel nézve megalázónak tartjuk ezt a kapcsolatot, amely feltétlen függésre alapul, és amelyben az egyik embernek ki kell szolgálnia a másik minden igényét. Legalábbis akkor, ha a szolga szerepében vagyunk. Azt viszont talán észre sem vesszük, amikor mi viselkedünk úrként, mi használjuk ki a másik embert.

Az Isten és az ember kapcsolatában semmiképpen sem nevezhetjük megalázónak a szolgálatot. Jézus szolgának tartotta magát. Többször beszélt arról, hogy nem uralkodni jött a világba, hanem az embereket szolgálni. Megváltásunk szolgálata kereszthalálában érte el tetőpontját. A szenvedés és a halál vállalása bizonyítja leginkább, hogy a végsőkig engedelmeskedik az Atyának, és ez adja meg szolgálatának értékét. Azokért áldozza fel életét, azokért hal meg, akiket életében is szolgált. A szolgáló lelkületet tehát Jézustól, a mi Urunktól és Mesterünktől tanuljuk meg. Minden jócselekedet, amit embertársainknak, felebarátainknak teszünk, Istennek végzett szolgálat, s mindenért tőle várhatunk jutalmat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként éljél és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk!

2019. november 11. – Hétfő (Lk 17,1-6)

h, 2019/11/11 - 00:00
Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!” Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.” Lk 17,1-6

Elmélkedés

A mai evangélium Jézus néhány olyan mondását tartalmazza, amelyek figyelmeztetésül szolgálnak tanítványai és követői számára. Első kijelentése azokra vonatkozik, akik botrányt okoznak. Ebben az esetben a botrány mások bűnre csábítását, bűnre vezetését jelenti. Érdemes megfontolnunk az Úr szavait és elgondolkodnunk azon, hogy vajon cselekedeteinkkel, szavainkkal nem mutatunk-e rossz példát másoknak? Bűnös életvitelünk példája nem távolít-e el másokat Istentől? Malomkőnél is súlyosabb ítélet vár azokra, akik másokat a bűn útjára vezetnek.

A második mondás a megbocsátásról szól. A megbocsátásban el kell felejteni a számolgatást és a méricskélést. Az irgalmasságnak ugyanis nincsenek határai és nem lehetnek korlátai. Ilyen az Isten felénk áradó irgalma, megbocsátása, és ezt a tőle tanult irgalmat kell gyakorolnunk embertársainkkal való kapcsolatainkban, azaz feltételek nélkül meg kell bocsátanunk azoknak, akik ellenünk vétenek.

A harmadik mondás válasz arra a kérésre, hogy az apostolok hitük növekedését várják Mesterüktől. A hit, az Istenben való feltétlen bizalom csodákat eredményez. Jézus feltámadása a mi hitünk rendíthetetlen alapja, ez ad bizonyosságot számunkra, hogy Isten minden helyzetben képes győzni. Kérjük Jézust, hogy növelje hitünket és szeretetünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre jöveteled időpontját, de biztosak vagyunk abban, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre, türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!

2019. november 10. – Évközi 32. vasárnap (Lk 20,27. 34-38)

v, 2019/11/10 - 00:00
Abban az időben Jézus ezeket mondta a szadduceusoknak, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Lk 20,27. 34-38

Elmélkedés

Mi lesz a halál után?

Az ember mindig is kíváncsi volt arra, tudni szerette volna, hogy milyen a túlvilág? Csak kevesen vonták kétségbe annak létezését, a legtöbb ember meg van győződve arról, hogy létezik a túlvilág, csak éppen nincs róla sok ismeretünk. A fantáziánk persze sok mindent kitalálhat, de ennek nem sok köze lehet a valósághoz, hiszen onnan még ember nem tért vissza, hogy elmondhatta volna tapasztalatait.

Keresztény emberként az isteni kinyilatkoztatás és Jézus Krisztus tanítása alapján hisszük, hogy létezik a túlvilág, ahová a földi élet befejezése, a halál után juthatunk. Földi életünk határozza meg, hogy mit érdemlünk majd: az Istent elutasítók a kárhozatra, a pokolba kerülnek, az Isten szeretetét elfogadók és az ő akarata szerint élők pedig a mennyországba jutnak. Hitünk szerint ezek nem helyek, amelyek egy távoli galaxisban találhatóak, hanem állapotok, amelyek örökké tartanak. A hely és az idő kategóriájából nehéz kiszakadnia értelmünknek, hiszen itt a földön testi mivoltunk miatt mindent egy bizonyos helyen és meghatározott időben teszünk. A túlvilágon már nem létezik a hely és az idő korlátja, ezért a világmindenséget betöltő Istennel leszünk együtt teljes boldogságban és szeretetben, s ez a boldog állapot soha nem fog megszűnni, azaz örökké fog tartani. És lehet, hogy lesznek olyanok is, akik örökké nélkülözni fogják mindezt, mert ők elutasítják Istent.

Bizonyítékunk, azaz tudományosan igazolható és kétségbevonhatatlan bizonyítékunk nincs arról, hogy létezik a pokol és a mennyország, de akik tagadják ezek létezését, ők sem rendelkeznek olyan bizonyítékkal, amely vélt igazukat egyértelműen alátámasztja. Mindez a hit világába tartozik. Hívő emberként viszont nyugodtan állíthatjuk, hogy nem alaptalan a hitünk. Jézus Krisztus feltámadása olyan túlvilágra mutató jel, amelyet az ember elfogad, legalábbis a vallásos ember hittel elfogad. Az Úr feltámadása erősíti bennünk azt a reményt, hogy mi is eljuthatunk a mennybe, ahová Isten minden embert meghív. Amíg a pokol létezése elrettent bennünket, addig a mennyország létezése örömmel tölt el és arra ösztönöz, hogy törekedjünk oda eljutni.

A mai evangélium témája a halál és a feltámadás. Érdemes nagyon figyelmesen olvasnunk Jézus szavait. Mégpedig azért, mert amikor mi beszélünk a halálról és a halál utáni életről, akkor ezt értelemszerűen emberként tesszük. Emberi tapasztalataink alapján, emberi értelemmel, emberi szavakkal próbálunk beszélni arról, ami nem tartozik emberi világunkhoz, hanem Isten világának a része. Jézus szava viszont értékesebb az emberi szónál, kijelentéseit isteni kinyilatkoztatásnak tekintjük. A mi emberi elképzeléseink és következtetéseink tévesek lehetnek, az Úr szavában viszont megbízhatunk. Jézus feltámadásának eseménye nem önmagában álló rendkívüli dolog, hanem azt hirdeti számunkra, hogy mi is feltámadunk, azaz halálunk után Isten kegyelméből újjászületünk a túlvilági életre, az örökkévalóságra.

És mi lesz földi kapcsolatainkkal odaát? Láthatjuk-e majd a mennyben azokat, akiket a földi életben ismertünk? Találkozunk-e családtagjainkkal? Hiszem, hogy Istennek tetsző szeretet-kapcsolataink túlélik a halált.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A halál tényével találkozva könnyen azt gondoljuk, hogy az életnek ezzel vége, s utána nem következik semmi. Hisszük, hogy Isten, aki életet ad minden embernek, képes arra, hogy új életet adjon a halál után. A mennyei Atya életet adott neked, amikor húsvétvasárnap feltámasztott, és új életet ad majd nekünk is, amikor feltámaszt minket az örök életre. Jézusom, hiszek feltámadásodban, s hiszem, hogy te vagy a halhatatlan Úr. Te vállaltad emberi sorsunkat, s életedet megosztottad velünk. Hozzád kötöm magam, hogy veled éljek, s részesüljek a feltámadásban. Segíts engem szüntelenül törekedni a mennyország, az örökkévalóság felé!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva