Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 9 perc

2022. február 16. – Szerda (Mk 8,22-26)

sze, 2022/02/16 - 00:00
Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!” Mk 8,22-26

Elmélkedés

Szent Márk két olyan esetről is beszámol evangéliumában, amikor Jézus vak embernek adja vissza a látását. Az első a betszaidai vak meggyógyítása (vö. Mk 8,22-26), amely a mai részben szerepel, a másik pedig a jerikói vak meggyógyítása (vö. Mk 10,46-52). A két történet elemei több különbséget is mutatnak. A jerikói vak esetében a Jézus segítségét hangosan, kiáltozva kérő személyt az emberek inkább távol akarják tartani a Mestertől. Az ő esetében a csoda, amely a történet szerint a vak hitének a jutalma, mindenki szeme láttára történik. Jézus a szavával gyógyítja meg, azonnal visszanyeri látását és követni kezdi gyógyítóját.

A betszaidai vak esetében az evangélista által nem megnevezett emberek vezetik Jézushoz az embert, akit ő kivezet a faluból, hogy senki se lássa őket. A vak hite nem játszik szerepet a csodánál, erre nem találunk az elbeszélésben utalást. Nem szavak eredményezik a gyógyulást, hanem Jézus érintése, kézrátétele. A vak nem azonnal, hanem csak fokozatosan, két lépésben nyerte vissza látását, és az is különbség, hogy nem indul el Jézus nyomában.

Ezek az elbeszélések a hit különböző útjait jelképezik számunkra. Más-más utakon juthatunk el az igazság megismeréséhez és az Istenben való hithez. Ezen az úton Jézus a vezetőnk, ő nyitja meg lelki szemünket és ő gyújtja meg szívünkben a hit világosságát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!

2022. február 15. – Kedd (Mk 8,14-21)

k, 2022/02/15 - 00:00
A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?” Mk 8,14-21

Elmélkedés

„Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” – olvassuk Jézus figyelmeztetését a mai evangéliumban. A kovászt, az élesztőt a lisztbe, a kenyér tésztájába keverték még a sütés előtt. Ebből a szempontból pozitív hatása vitathatatlan. Jézus is ebben a pozitív értelemben használja, amikor arról beszél, hogy az Isten országa olyan, mint a kovász, amit az asszony a lisztbe kever, s ettől az egész tészta megkel (vö. Mt 13,33 és Lk 13,21). A zsidóság számára azonban negatív csengést is hordozott. A kovásztalan kenyerek ünnepe előtt a mózesi törvények szerint minden kovászosat el kellett távolítani a házakból. Ezen az ünnepen minden család kovász nélkül sütött kenyeret evett, így emlékezve arra, hogy Egyiptom földjéről sietve kellett távoznia a népnek, nem volt idő a kenyértészta megkelésére, a kovászos kenyér sütésére. Máté evangélista a farizeusok és a másik vallási csoport, a szadduceusok tanítását nevezi kovásznak (vö. Mt 16,11-12). Szent Lukács művében pedig ez hangzik el Jézus szájából: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!” (Lk 12,1).

És mit jelent Márk evangélistánál, tehát a mai részletben? Az előzményből, a tegnapi szakaszból érthetjük ezt meg: itt arról a lelki vakságról és hitetlenségről van szó, amely bizonyítékot, jelet követel.

Jézus lelki eledelt ad nekünk, az örök élet kenyerét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te megbízásod alapján az Egyház az emberhalászat csodálatos feladatát végzi évszázadok óta és ezt fogja tenni a világ végezetéig. Az apostolok mai utódai azzal a meggyőződéssel végzik feladatukat, hogy te hívtad meg őket erre és a te munkatársaidként végzik szolgálatukat. Segíts minket, hogy elfogadjuk ezt a szolgálatot, mert az irgalmas Atya meg akar minket menteni a kárhozattól és az örök boldogságot adja nekünk. Segíts minket, hogy keresztény életünk jel legyen mindazoknak, akik keresik az irgalmas és üdvözítő Istent. Adj erőt nekünk, akiket szintén meghívsz követésedre, hogy mi is készséggel fogadjuk hívásodat, és bátran vállaljuk az emberhalászatot, amivel megbízol minket!

2022. február 14. – Hétfő (Mk 8,11-13)

h, 2022/02/14 - 00:00
Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára. Mk 8,11-13

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet bevezető szavai szerint a Jézushoz érkező farizeusok „vitatkozni kezdtek vele.” Ezt követően azonban a szövegben nincs szó vitáról vagy párbeszédről. Jelet kérnek tőle. A kérést lehet teljesíteni vagy elutasítani. Jézus az utóbbit teszi, mégpedig úgy, hogy nem magyarázza meg ennek okát. Egyszerűen kijelenti, hogy nem fog jelet mutatni, tehát ő sem száll vitába a kérdezőkkel.

Jézus csodái Isten országának a megnyilvánulásai voltak. A gyógyítások azt jelezték, hogy az irgalmas Isten jelen van a világban és megmutatja jóságát a betegek és más rászorulók felé. Akik hittel tekintettek a csodákra és felismerték bennük a jóságos Isten jelenlétét, azok jeleknek tartották ezeket a csodákat. Olyan jeleknek, amelyek bűnbánatot és megtérést eredményeztek sokak számára. Bizonyára a farizeusok is láthatták a csodás gyógyulásokat vagy legalábbis hallottak azokról, s hozzájuk is eljuthatott a tömegek véleménye arról, hogy ki lehet az, aki ezeket a csodákat tette. Mindez mégsem elég számukra, ezért ők újabb jelet kértek Jézustól. Kérésük alatt azt kell értenünk, hogy Jézus mutasson bizonyítékot, hogy ő az Isten küldötte, ő a Messiás.

Jézus most nem, hanem csak később mutatja meg az istenségét bizonyító jelet: a kereszt és a feltámadás jelét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!

2022. február 13. – Évközi 6. vasárnap (Lk 6,17. 20-26)

v, 2022/02/13 - 00:00
Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, és egy sík terepen megállt. Rengeteg tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tíruszi és szidóni tengermellékről. Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és megszólalt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat. Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.” Lk 6,17. 20-26

Elmélkedés

Boldogságra vágyva

A boldogságot kereső nap mint nap felteszi a következő kérdéseket: Hol találjuk meg boldogságunkat? Mitől lesz valóban boldog az életünk? Mit kell tennünk annak érdekében, hogy boldogok legyünk? A mai evangéliumban Jézus a boldogság útját mutatja meg, s valóban szükségünk is van arra, hogy maga Isten mutassa meg nekünk az élet boldogságának természetét, mert az ember Isten nélkül hiába keresné, sosem találná meg azt. A legtöbb ember a boldogságot a gazdagsággal párosítja. Azt gondolja, hogy a vagyon, a bővelkedés biztonságot nyújt számára. De biztos, hogy boldogabbak leszünk, ha nagyobb összeg szerepel a bankszámlánkon? A gazdagságra vágyó ember folyton azon töri a fejét, hogy mit kell tennie annak érdekében, hogy több pénze legyen. Akinek pedig sikerül meggazdagodnia, ezt kérdezi: Mit tegyek a pénzemmel? Kár, hogy azon nem gondolkodik el, hogy a pénz mit tesz ővele. A szegény viszont mindent odaad Istennek és mindent tőle vár. A szegénynek nincsen semmije, mégis minden az övé. A szegény a legkisebb az emberek között, de a legnagyobb Isten országában. A szegénynek ugyan üres a keze és a zsebe, de a szíve tele van.

De a boldogsággal kapcsolatban ne ragadjunk le a gazdagság és szegénység kérdésénél! Jézus boldogság-mondásait Máté és Lukács evangéliumában találjuk meg. A két felsorolás között bizonyos különbségek vannak. Máténál nyolc, illetve kilenc boldogságot találunk, Lukács csak négyet említ, s ezekhez négy „jaj-mondás” kapcsolódik. Máté ezt a formát használja: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” Lukács írásában ennél személyesebbek a mondások: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa.” Máténál inkább erkölcsi jellegűek a boldogságok, míg Lukács evangéliumában egy-egy konkrét emberi élethelyzetet, életállapotot jelölnek meg, mint a szegénység, az éhezés, a sírás és az üldöztetés.

Jézus szavai szerint a boldogság nem olyan dolog, amelyet akkor szerezhetünk meg, ha valamit teszünk érte. Ő nem azt mondja, hogy tegyük meg ezt vagy azt és akkor boldogok leszünk. Nem azt parancsolja, hogy legyünk nincstelen szegények és akkor boldogok leszünk. Nem azt mondja, hogy boldogságunk érdekében ne együnk semmit és éhezzünk. Jézus nem azt kéri, hogy álljunk neki sírni szomorúságunkban és akkor majd boldogok leszünk. Nem azt javasolja, hogy menjünk el egy olyan országba, ahol hitünkért üldözni fognak minket, s ettől majd boldog lesz az életünk. Jézus egészen másról beszél. Arról, hogy még a legnehezebb élethelyzetünkben is vegyük észre azt, ami miatt boldogok lehetünk: ha szegények vagyunk, akkor is tudunk örülni, mert Isten országa a miénk. Ha nélkülözünk, akkor is remélhetünk az isteni jutalmazásban. Ha sírunk is, Istenben megtalálhatjuk örömünket. S végül: az üldözések és a bántalmazások nem képesek elszakítani minket az üdvösségtől és az örök boldogságtól.

Mit kell tennünk annak érdekében, hogy boldogok legyünk? – tettük fel a kérdést elmélkedésünk elején. Az elhangzottak alapján talán már látjuk, hogy a kérdés ebben a formában kissé sántít. A boldogság nem valamilyen tevékenységgel elérendő cél, s még inkább nem valamilyen tárgyi dolognak, kincsnek a birtoklásával megszerezhető cél. Hiába is szaladunk a boldogság után! A boldogság az Istennel való élet, az Istenben való élet állapota.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

2022. február 12. – Szombat (Mk 8,1-10)

szo, 2022/02/12 - 00:00
Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment. Mk 8,1-10

Elmélkedés

Szent Márk evangéliumában két olyan csodát találunk, amikor Jézus megszaporítja a kenyeret a pusztában, így táplálva a sokaságot. Először ötezer embernek adott kenyeret (vö. Mk 6,35-44), majd pedig négyezernek. Ez utóbbi esetet írja le a mai evangélium. A két történet számos különbözőséget és hasonlóságot mutat. A szentírástudósok véleménye megegyezik abban, hogy feltehetően nem két eseményről, hanem egyetlen eset kétféle leírásáról van szó. A második történetben így hangzik a tanítványok kérdése: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Ezt a kérdést aligha tették volna fel, ha látták volna korábban Mesterüket kenyeret szaporítani.

A történetben úgy látjuk Jézust, mint aki mindvégig ura a reménytelen helyzetnek. A nép tehetetlen, hiszen a pusztában tartózkodnak és három nap alatt elfogyott az ennivalójuk. A tanítványok szintén nem látnak megoldást a helyzetre. Az Úr kezében a hét hal megszaporodik, mindenki ehet belőle. Ami lehetetlennek tűnt, az Jézus segítségének köszönhetően megvalósul.

Ez a csoda az Oltáriszentség előképe. Az Eucharisztiában ugyanis Jézus a kenyeret, mint saját testét adja nekünk, hogy lelkünk tápláléka legyen. S erre a kenyérre, Krisztusnak az Oltáriszentségben valóságosan jelen lévő Testére még a csodás gyógyulásoknál is nagyobb szüksége van az emberiségnek, hiszen ez az örök élet kenyere.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

2022. február 11. – Péntek (Mk 7,31-37)

p, 2022/02/11 - 00:00
Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.” Mk 7,31-37

Elmélkedés

Az evangélium helyszíne továbbra is a pogányok lakta vidék. A süketnéma meggyógyítása Jézus második csodája ezen a területen. A történet sajátossága, hogy nem a beteg kéri a gyógyítást. Márk evangélista nem árul el semmit azokról a személyekről, akik a beteget Jézushoz vitték a gyógyulás reményében, de a helyszín miatt vélhetően nem zsidó, hanem pogány származásúak lehettek. Az a tény, hogy e pogány emberek hisznek Jézus gyógyító erejében, azt jelzi, hogy csodás gyógyításainak híre, valamint tanítása gyorsan elterjedhetett távolabbi vidékekre, és ott nyitott szívekre talált.

Amikor Jézus az égre tekint és a mennyei Atyához fohászkodik, már sejteni lehet, hogy hamarosan csoda fog történni. Ez a tekintet az ég felé emeli a beteg ember gyógyulás utáni vágyát és hitét a gyógyító isteni hatalmában, s lehozza az irgalmas Isten jóságos pillantását, érintését a beteg számára. Aztán pedig Jézus a betegre tekint, s ebben a tekintetben a süketnéma felfedezheti Isten emberszeretetét, amely segíteni akar rajta, képes megszüntetni nyomorúságát.

Amikor az Úrra emelem tekintetem, azért fohászkodom, hogy nézzen rám, vesse rám tekintetét. Testem és lelkem gyógyítója. Az én lelkemnek is szüksége van a gyógyulásra, a tisztulásra, a megtérésre, amelyet tőle, Üdvözítőmtől és Megváltómtól várhatok.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

2022. február 10. – Csütörtök (Mk 7,24-30)

cs, 2022/02/10 - 00:00
Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek. Mk 7,24-30

Elmélkedés

A külsőségeket szem előtt tartó vallásosság korlátait Jézus mind tanításával, mind cselekedeteivel átlépi, ezt szemlélteti a mai evangélium csodaelbeszélése. Maga az ördögűző csoda csak keretként szolgál a tanítás kifejtésére. A Jézus segítségét kérő asszony lánya nincs is jelen, de Jézus szavára mégis megtörténik a csoda, a gonosz biztosan távozik a megszállott leányból. Ennek tényét az asszony nem kérdőjelezi meg, bár csak később, hazaérve győződhet meg erről.

Az elbeszélés lényege tehát nem maga a csoda, hanem a pogány, azaz nem zsidó vallású asszony és Jézus párbeszéde, amellyel Szent Márk evangélista Isten üdvözítő tervének egyetemességéről szeretne tanítást adni. A beszélgetésből ugyanis kiderül számunkra, hogy az üdvösség nem csak a zsidó nép kiváltsága, hanem minden ember számára elérhető. Isten üdvözítő kegyelmét egyetlen nép vagy csoport sem sajátíthatja ki magának és senki sem zárhat ki abból másokat. Ne gondoljuk senkiről, hogy méltatlan az üdvösség örömhírének hallgatására!

A történetben az is tanulságos számunkra, hogy az asszony nem adja fel egykönnyen. Az első választ nem veszi visszautasításnak, hanem megismétli kérését, amely jelzi, hogy továbbra is számít a segítségre, s ezt az ő isteni hatalmába és erejébe vetett hitként értékeli Jézus. A hit és a kitartó kérés meghozza Isten segítségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

2022. február 9. – Szerda (Mk 7,14-23)

sze, 2022/02/09 - 00:00
Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket: „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.” Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt. Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.” Mk 7,14-23

Elmélkedés

Előzőleg a farizeusokhoz intézte Jézus szavait, most már a néphez, majd pedig csak tanítványaihoz szól. Beszédének témája azonban továbbra is a tisztaság, a lélek tisztasága. Az új hallgatóság új tanításban részesül: az emberi hagyományok megtartásánál fontosabb, hogy tiszták, Istennek tetszőek legyenek az emberi szív szándékai és természetesen az ember cselekedetei is.

Amiről itt Jézus beszél, az nem teljesen ismeretlen a hallgatóság számára. Az ószövetségi időkben a próféták többször is kísérletet tettek arra, hogy az Isten által adott erkölcsi szabályokat a vallási élet legfelső fokára helyezzék, de nem sok sikerrel jártak. Jézus amellett foglal állást, hogy nem emberi megítélés kérdése az, hogy mi a „tiszta” és mi a „tisztátalan”, mert Isten nem tesz a tárgyak, a dolgok között ilyen megkülönböztetést. Isten számára az a fontos, hogy milyen szándék van a szívünkben, s amit teszünk, azt szeretetből tesszük-e.

Isten arra ösztönöz minket, hogy képességeinket jóra, mások javára használjuk. Meg kell tanulnunk felismerni ezt az isteni kegyelmet, amelynek segítségével legyőzhetjük rosszra hajló természetünket és képesek vagyunk visszautasítani a gonosz kísértéseit. Isten segítségével képesek vagyunk legyőzni kicsinységünket, ennek érdekében engednünk kell, hogy ő legyen egyre nagyobb bennünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

2022. február 8. – Kedd (Mk 7,1-13)

k, 2022/02/08 - 00:00
Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.” Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.” Mk 7,1-13

Elmélkedés

A mai evangéliumban olvasott beszéd témája a kézmosás, amelyet a zsidó hagyomány előír, de ezt a szokást a tanítványok nem tartották meg. Jézus azonban nem a vitatott kérdésre felel, hanem a témát kiszélesítve megkérdőjelezi a kiüresedett, lelketlen hagyományok létjogosultságát. Szembe kerül itt egymással az emberi hagyomány és az Isteni parancsolat. Jézus példája az „Istennek szentelt adományról” világossá teszi a vitapartnerek számára, hogy a hagyományokhoz való ragaszkodás sok esetben alkalmat ad arra, hogy az isteni parancsokat valaki kijátssza, mellőzze. Ezzel a példával Jézus tulajdonképpen visszafordítja a vádat: lehet, hogy az ő tanítványai nem tartják meg az emberi szokásokat, de a kérdezők sem tartják meg az isteni parancsokat, s ez utóbbi nagyobb bűnnek minősül.

Jézus tehát leleplezi a törvénytiszteletről ismert farizeusok kétszínűségét. Ők ugyanis inkább a külső tisztaságot tartják fontosnak, Jézus szerint viszont sokkal fontosabb az ember belső tisztasága, szívének szándéka. A törvények puszta megtartása nem lehet elegendő ahhoz, hogy valaki lélekben közeledjen Istenhez, ha nem figyel oda az Isten által adott szabályok alapjára: az igazságosságra, az irgalmasságra és a szeretetre.

A kétszínűség, a farizeusi lelkület mindannyiunkat megkísért. Isten azonban jól ismeri szívünk szándékait.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A változó világban az üdvösség reménye biztos pont az igazságot keresők számára. Te azt hirdeted, hogy Isten országa itt a földön már elkezdett megvalósulni. E tanítás fényében értjük meg, hogy azért térsz be a bűnösök házába, fogadod el meghívásukat, lépsz be életükbe, hogy elmondhasd nekik az isteni irgalomról szóló örömhírt. Jól tudod, hogy az Isten szeretetéről szóló tanítás a bűnösöket érinti, őket is megérintheti. Te azt tanítod, hogy az üdvösségre minden ember meghívást kap, és mindenki elnyerheti azt, aki megtér, azaz elhagyja a bűn útját és hisz benned, az üdvösség egyedüli közvetítőjében. Vezess minket az üdvösségre!

2022. február 7. – Hétfő (Mk 6,53-56)

h, 2022/02/07 - 00:00
Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult. Mk 6,53-56

Elmélkedés

Érdekes megjegyzéssel zárul a mai evangéliumi részlet: „aki csak megérintette Jézust, meggyógyult.” A vérfolyásban szenvedő asszony történetében már találkoztunk ezzel, ő volt az, aki abban a reményben érintette meg Jézust, hogy ez gyógyulást fog számára hozni (vö. Mk 5,25-34). Ezekben az emberi megnyilvánulásokban az ókori mágikus hit tükröződik. Ezen elgondolás mögött az a ma is érvényes emberi tapasztalat húzódik meg, hogy az emberi kapcsolatokban a testi érintésnek valóságos hatása van, gondoljunk csak a kézfogásra, mint a kibékülés jelére, az ölelésre, mint a szeretet megnyilvánulására, vagy a kézrátételre, mint kegyelmet, áldást vagy gyógyulást közvetítő mozdulatra. Ha az érintéseknek napjainkban ilyen hatást tulajdonítunk, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a bibliai időkben gyógyulást vártak a betegek egy szent ember megérintésétől. Jézust is ilyen szent, rendkívüli erővel rendelkező embernek tartották, és az a kép végig megfigyelhető az evangéliumokban. Ebbe a képbe azonban nem illik bele a megalázott, a szenvedő, a kereszten erőtlenül meghaló Jézus.

Egyesek talán szívesebben hisznek a hatalmas, a mindent legyőző és minden felett uralkodó Istenben, de ne felejtsük: a megváltást és az üdvösséget a megfeszített Krisztus hozta el minden ember számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól. Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában. Adj esőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket, mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra.

2022. február 6. – Évközi 5. vasárnap (Lk 5,1-11)

v, 2022/02/06 - 00:00
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust. Lk 5,1-11

Elmélkedés

Kudarc után siker

A meghívástörténetek és a csodaelbeszélések közé egyaránt sorolhatjuk a mai evangéliumi részt, hiszen mindkét elem, tehát a meghívás és a csoda is szerepel benne. Lukács evangélista beszámolója szerint az eset Jézus nyilvános működésének kezdetén történt. Saját hazájában, a názáreti zsinagógában Jézus fellépése, tanítása nem hozott sikert. A hitetlen és csodára váró názáretiek elutasították őt. Ezt követően Jézus elhagyja a várost és a Genezáreti-tó melletti Kafarnaumba megy. Itt egészen más a fogadtatás. Az emberek szívesen mennek Jézushoz és örömmel fogadják őt. Az evangélista ezt írja: „nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát.” Olyan sokan jönnek hozzá, hogy kénytelen bárkába szállni és a vízről tanítja az embereket.

Miután Jézus Názáretben megdöbbent az emberek hitetlenségén, itt a nép részéről hittel, Péter apostol részéről feltétlen engedelmességgel találkozik. Péter, a tapasztalt, hivatásos halász engedelmeskedik egy olyan személynek, aki ácsként dolgozott nevelőapja, Szent József mellett, tehát egyáltalán nem értett a halászathoz. Péter mégis kész megtenni, amit kérnek tőle, ezért mondja: „Egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” Engedelmességét Jézus csodával jutalmazza: oly sok hal kerül a hálóba, hogy két bárka is alig bírja partra húzni.

Az esemény tehát nagy fordulatot hoz. Péter és társai néhány perccel korábban még arról beszélgettek, hogy haszontalan erőfeszítés volt az egész éjszakai munkájuk, mert semmit sem fogtak. Tehát nem arról van szó, hogy kevés halat fogtak, többre számítottak és emiatt csalódottak voltak, hanem nem fogtak semmit. Egyetlen halat sem. Létezik-e ennél nagyobb kudarc egy halász számára? Okozhat-e bármi is ennél nagyobb csalódást? Amikor megtapasztalják emberi kicsinységüket és tehetetlenségüket, akkor szólítja meg őket Jézus. S ekkor Péter nem mondja, hogy fáradtak és semmi értelmét nem látja a további munkának a kudarc után, hanem engedelmeskedik, kiveti a hálót. Ez az engedelmesség, ez a bizalom, ez a hit meghozza a bőséges eredményt. Ez a bőség éppen az ellenkezője annak a „semminek”, amiről Péter az imént beszélt. Jézus szavát, kérését teljesítve a reménytelen helyzet ellenére is van eredménye a munkának, mégpedig olyan bőséges eredménye, amire senki sem számít előre.

A csoda, a halfogás után következik Péter meghívása. Jézus ezt mondja neki: „Ezentúl emberhalász leszel.” És Péter ismét engedelmeskedik, követi Jézust.

Az Egyház az emberhalászat csodálatos feladatát végzi évszázadok óta és ezt fogja tenni a világ végezetéig. Az apostolok mai utódai azzal a meggyőződéssel végzik feladatukat, hogy Isten hívta meg őket. Nem fogságba akarják vetni az embereket, hanem elvezetni őket arra az igazi szabadságra, amelyet Isten ad mindenkinek. A hálóba kerülni azt jelenti, hogy Isten országához tartozunk. Akik engedik, hogy az emberhalászok hálója kifogja őket, döntésükkel az üdvösséget választják és elindulnak Isten felé. Az irgalmas Isten minden ember üdvösségét akarja. Meg akar menteni minket a kárhozattól és az örök boldogságot adja nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Nagy öröm él szívemben, mert beszálltál életem hajójába és ezzel részt vállaltál emberi életemből. Azért teszed ezt, hogy velem együtt indulj a világ nagy tengere felé. A magam ereje sokszor kevésnek bizonyul. Kudarc és sikertelenség ér nap mint nap, de a veled való találkozás óta újra erőt és lelkesedést érzek magamban, hogy érted fáradozzak. Taníts engem, hogy mindig engedelmeskedjek szavadnak és emberhalász legyek, aki bátran indulok az emberekhez, hogy hirdessem a te örömhíredet.

2022. február 5. – Szombat (Mk 6,30-34)

szo, 2022/02/05 - 00:00
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre. Mk 6,30-34

Elmélkedés

Márk evangélista semmi pontosat nem jegyez le a Jézus által küldött tanítványok szolgálatáról. Hol jártak? Mennyi ideig voltak távol? Kikkel találkoztak? Milyen betegeket gyógyítottak meg? Kiket tanítottak? És hol járt, mit csinált eközben Jézus? Ezekre a kérdésekre nem kapunk választ, mert az evangélista csupán azt szeretné elmondani, hogy a tanítványok nem tettek mást, mint hűségesen teljesítették a rájuk bízott feladatot. Küldetésük során megtapasztalhatták az Úrtól kapott erő működését, hatását. Az általuk hirdetett tanítást ugyanúgy fogadhatták az emberek, miként Jézus szavait, s az általuk tett csodák is ugyanúgy nagy megdöbbenést ébreszthettek, mint amikor Jézus gyógyított.

Visszaérkezésükkor Jézus észreveszi, hogy a missziós útról visszatérő tanítványai elfáradtak a munkában és pihenésre van szükségük. A pihenésre szánt idő ugyanakkor a feltöltődés alkalmát is jelenti, felkészülést a következő feladatokra. Emellett Jézus az igazság tanítása után vágyakozók lelki éhségét is észreveszi. Nem menekül el az őt keresők elől, hanem rendelkezésükre áll és tanítja őket.

Az Úr figyelmes szeretete a mi irányunkba is megtapasztalható, amikor hétről hétre pihenésre és lelki feltöltődésre hív minket. A vasárnapi szentmisén lelkünket táplálja tanításának igazságával és szent Testével, az Oltáriszentséggel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál és ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, embertársakat magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. Minden talentumot azért adsz, hogy akaratodat teljesítsem. Hiszem, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem azért fáradozok, hogy szereteted terjedjen a világban.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva