Habemus papam! Van pápánk!

Közreadta Kollár Csaba, csütörtök, 2013, március 14 - 10:34

Fehér füst szállt fel 2013. március 13-án este hét után pár perccel a Sixtus-kápolna kéményéből, és megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai.

Jean-Luis Tauran, a bíborosi kollégium protodiakónusa bejelentette, hogy Jorge Mario Bergoglio az új pápa. Az első latin-amerikai és az első jezsuita pápa. Tömegközlekedéssel jár, palota helyett egy apartmanban lakik, síkra száll a szegényekért. Jorge Mario Bergoglio 76 éves, párbeszédre kész személyiség.

Jorge Mario Bergoglio 1936. december 17-én született Buenos Airesben, olasz bevándorló munkáscsaládban. Ötgyermekes családban nőtt fel, édesapja Olaszországból vándorolt ki Argentínába, és a vasútnál dolgozott. Kémiát tanult, de a papi hivatást választotta. A szeminárium elvégzése után, 1958-ban belépett a jezsuita rendbe. A filozófiai doktorátus megszerzése után irodalmat, pszichológiát és filozófiát tanított, 1969-ben szentelték pappá. A kiváló vezetési képességekkel megáldott Bergoglio 1973-tól hat évig a rend tartományfőnöke, 1980-tól annak a szemináriumnak a rektora volt, amelyben végzett, doktori értekezését Németországban készítette el. 1998-ban lett Buenos Aires érseke, 2001-ben kreálta bíborossá II. János Pál pápa. Három vatikáni kongregációnak is tagja, 2005 óta az Argentin Püspöki Konferencia elnöke.

Bergoglio teológiai gondolkodásában inkább mértékletes, kész a párbeszédre. Küzd a társadalmi igazságtalanságok ellen, határozottan kiáll a szegények mellett. Aszketikus hozzáállással viszonyul a világhoz: tömegközlekedéssel jár, nem költözött be a főpapi rezidenciába, s állítólag még ételeit is maga készíti. Sokoldalú: jó szakács, szereti az operát, a görög műveltség barátja, Shakespeare és Dosztojevszkij a kedvenc írója. Jól úszik, erős, holott gyerekkora óta tüdőproblémái vannak. A kevés szavú ember megszólalásainak súlya van a 40 milliós Argentínában, ahol a lakosság 90%-a katolikus. Karácsony és húsvét idején Bergoglio felkeres beteg gyerekeket ápoló kórházakat, fogházakat, megmossa a betegek és foglyok lábát, de a közszereplés nem az ő műfaja.

Magyar Kurír

 

Ferenc pápa

Kategóriák 

Világegyház
© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva