Feltámadt Krisztus!

Közreadta Pető István, hétfő, 2011, április 25 - 19:33 in

Címkék 

nagyhét, húsvét

A húsvéti vigíliát követő, húsvétvasárnap hajnali ünnepi szentmise az V. századra vezethető vissza. A szertartás során, a szentlecke után a XI. századtól kezdődően éneklik a sequentiát, amely a feltámadt üdvözítő Krisztusnak, a mi húsvéti bárányunknak a dicséretét zengi. A húsvéti ünneplés részeként a húsvéti gyertya mindig a szentély vagy az oltár közelében áll. A húsvéti gyertya Jézusra, a „világ Világosságára” emlékezteti a híveket.

Az Ószövetségben a bárány volt a zsidó húsvét eledele; ennek hiba nélkülinek kellett lennie, vérével megkenték az ajtófélfát, hogy az egyiptomiak elsőszülöttjeire lesújtó Úr a zsidók házait megkímélje. Ahogy a húsvéti bárány egykor megmentette a zsidókat, úgy mentette meg Jézus az egész emberiséget a haláltól. Ezért nevezi a kereszténység Krisztust Isten bárányának. A jelkép a húsvéti étkezésben is tovább él: sok helyen bárányt fogyasztanak vagy az arra emlékeztető sonkát. Az Egyház is megszenteli ezt a szokást a húsvét hajnali ételszentelés szertartásával.

Húsvétkor az Úr feltámadását az Anyaszentegyház nyolc napon keresztül kiemelten ünnepli, amelyet például a mise végi áldáshoz kapcsolódó alleluja fejez ki. Húsvét nyolcada fehérvasárnappal, az isteni irgalmasság vasárnapjával zárul. A Jézus feltámadása feletti öröm azonban még ennél is tovább átjárja át az Egyház életét: az ennek szentelt húsvéti idő egészen a húsvétot ötven nappal későbbi pünkösdig tart.

Kategóriák 

Üzenet
© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva