Pap- és diakónusszentelés az egri bazilikában
Ternyák Csaba érsek június 21-én az egri bazilikában hét diakónust pappá, öt kispapot pedig diakónussá szentelt.
A Főpásztor a szentelendőkhöz intézett beszédében felidézte, hogy egyházi újságokban több szeminárium hirdetése jelent meg, amelyben papi hivatás iránti érdeklődést szeretnék felkelteni. Jézus, a maga korában szintén felhívást tett közzé követéséről, amelynek a feltételeit is elmondta: fel kell vennünk saját keresztünket, lemondani saját akaratunkról. Mai reklámszakemberek minden bizonnyal úgy vélekednének, hogy ezekkel a feltételekkel nem lehet reklámozni, el kellene rejteni azokat az érdeklődők elől. Jézus azonban nem árult zsákbamacskát. Nem lehet a szolga nagyobb uránál, Jézus tanítványának készen kell lennie arra, hogy helytálljon az üldöztetésben.
Nemcsak saját vágyaitokat követtétek, amikor jelentkeztetek a szemináriumba – fogalmazta meg Ternyák érsek, hanem Jézus követői, munkatársai akartatok lenni. A papi szolgálatot nem lehet csupán szociális szintre redukálni, Istenhez kell emelni az embereket. Amikor a papságot választottuk, nem is egy mesterséget, de még csak nem is egy hivatást, hanem egy személyt, Jézus Krisztust választottuk – emelte ki pappá szentelésének 35. évfordulóját éppen ma ünneplő Főpásztor.
Krisztus szerette egyházát, feláldozta magát érte. Az egyház iránti szenvedélyes szeretet legyen része a ti életeteknek is. A pap teljesen egyházmegyéje közösségének szenteli magát, az egyházmegye a ti családotok.
Többen érett korban hallottátok meg a hívó szót, az élet különféle területein tevékenykedtetek. Van köztetek kertészmérnök, erdőmérnök, restaurátor. Egy azonban közös: volt bátorságotok igent mondani Isten hívó szavának. Ez biztatás mindazok számára, akik még keresik életükben a hivatás jeleit.
Végül Ternyák érsek köszönetet mondott elöljáróiknak, tanáraiknak, hivatásukat segítő papoknak, szülőknek, családtagoknak, hogy bátorították őket ezen az úton.
Diakónussá szentelt kispapok:
Füleczki István, Kaposi István, Strahl Péter, Versler Sándor, Zsova János
Pappá szentel diakónusok:
Greutter György
Jósvay László
Kovács József
Palotai Ádám
Vadászi László
Vanyó Péter
Varga Pál