„Mindenben szeretni és szolgálni”

Közreadta Pető István, kedd, 2023, február 14 - 17:32

Víg András vagyok, 1980-ban születtem Jászberényben. Szüleim is tősgyökeres Jászfényszaruiak, édesapám gyermekkoromban elhalálozott, édesanyám ma már nyugdíjas éveit tölti. Húgom, és családja is helyben élnek.

Gyermekéveimet Jászfényszarun töltöttem, sok hozzám hasonló fiatallal együtt én is a templomban nőttem fel. Sokat köszönhetek az akkori plébánosnak, Litkei Antalnak és Zsámboki Sándor harangozónak, akik már kisgyermek korban szárnyaik alá vettek. 1993-ban már a Jászberényben megrendezésre kerülő ministránsversenyen csapatunk 3. helyezést ért el.  Már akkor megismerkedtem a sekrestyés teendőivel, tevékenységeivel. A feladatokba mindig egyre jobban bevont Sanyi bácsi. Állva a templom ajtóban mindig azt mondta Sanyi bácsi „Már vártalak, hogy jössz.” És én mentem. A szolgálat Isten és az emberek felé már akkor megfogalmazódott bennem, mint ministráns ki is teljesedett, de a szolgálat Isten felé és az emberek felé egy folyamatosság, örökké tartó folytonosság.

Gimnáziumi tanulmányaimat a hatvani Bajza József Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában végeztem, majd sikeresen felvételt nyertem a Semmelweis Egyetemre, ahol egészségügyi szakterületen szereztem főiskolai, majd tanár szakon egyetemi végzettséget. Tanulmányaimat mindig a betegágy melletti munkám mellett végeztem, bár a kötött munkaidőm volt, de heti szinten látogattam az Úr házát.

Végzettségemből adódóan először betegágy mellett dolgoztam intenzív osztályon, majd az emberek szolgálatában maradva a Mentőszolgálatnál folytattam szakmai munkámat. Csodálatos dolog a legnehezebb pillanatban embertársaink mellett lenni, segíteni a gyógyulás útján. Egyben megjelenik a legcsodálatosabb dolog az ember kezei között, amikor az újszülött felsír, de sajnos a végső pillanat is megtörténik és akkor is fogni kell a beteg kezét. 

Megérintett a honvágy, és hazaköltöztem Jászfényszarura, ahol a továbbiakban hosszútávon szeretnék élni, tevékenykedni. A kisváros nyugalma és csendessége felüdülés a lelkemnek, a sok éves zajos nagyvárosi élet után. Mivel Sanyi bácsi, aki szívemhez gyermekkorom óta közel áll, megbetegedett ezért úgy éreztem, segítenem kell neki a munkájában az elkövetkezőkben. Sokat tanultam Tőle, és ma is napi szinten kérem a segítségét és tanácsát.

Szeretnék méltó segítője lenni, a hívek szolgálatára és az egyházközség megbízásából vállalva a sekrestyés-harangozói teendőket. Célom, hogy minél több fiatal, aki érez magában elhivatottságot, hogy ministráns legyen jöjjön, keressenek bátran, és tartozzon egy közösséghez Isten szolgálatában. Vallom és hiszem, hogy a szolgálat egy életút, mely folytonosságából adódóan az, Isten és az emberek szolgálatában teljesül ki. 

Elérhetőségem 2023. január 31-től: Telefonon +36-30/649-7926 (naponta 7:30-17:30 között), E-mail: rkjfsz.sekrestye@gmail.com

Tisztelettel: Víg András 

Fotó : Horváth Roland

„Mindenben szeretni és szolgálni”

Kategóriák 

Jászfényszaru
© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva