Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 1 óra 43 perc

2019. június 26. – Szerda (Mt 7,15-20)

4 óra 17 perc
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetnek. Tehát: gyümölcseikről ismeritek fel őket.” Mt 7,15-20

Elmélkedés

Sok ember azt várja a vallástól, hogy teljesítse azt a vágyát, hogy Istennel találkozzon. A vallás tulajdonképpen kijelöli számára azt a helyet, ahol találkozhat Istennel. És kijelöli azt az időt, amikor találkozhat Istennel. Továbbá meghatározza azokat a cselekményeket, amelyek által találkozhat Istennel. Ezért épülnek a templomok és más szent helyek, ezért mondjuk azt, hogy a hét egyik napját, a vasárnapot szenteljük meg és ezért vannak szertartásaink. Lám, minden körülmény biztosított, a hely, az idő és a szent cselekmény, hogy találkozzunk Istennel. De akkor miért van az, hogy aki eljár a templomba vasárnaponként, hogy részt vegyen a szentmisén, nem érzi feltétlenül minden alkalommal azt, hogy találkozott Istennel? És azt is várjuk a vallástól, hogy megmutassa nekünk a helyes, Istennek tetsző magatartásformákat. Ezt nevezhetjük erkölcsi rendnek. Ez különféle törvényekben és parancsokban ölt testet, amelyeket jól ismerünk. De akkor miért van az, hogy hiába tartjuk meg a lehető legpontosabban a törvényeket, mégsem jutunk el általuk Istenhez?

Mindkét kérdésre ugyanaz a válasz: úgy tűnik, hiányzik belőlünk az alázat, hiányzik belőlünk annak alázatos elfogadása, hogy Isten ott és akkor találkozik velünk, amikor akar. Így is mondhatjuk: tudjuk, hogy a vallásosság, a lelki élet jó fa, és ez a fa biztosan jó gyümölcsöt terem. Csak éppen mi vagyunk balgák, mert olykor túl korán, éretlenül szakítjuk le a gyümölcsöt, máskor pedig túl későn ennénk belőle, amikor már megrothadt a fán. És vannak, akik egyáltalán nem akarnak enni az Isten adta gyümölcsből.

Kérjünk Istentől alázatot, és akkor majd tudni fogjuk, hogy melyik fáról és mikor kell leszakítanunk a gyümölcsöt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

2019. június 25. – Kedd (Mt 7,6.12-14)

k, 2019/06/25 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne vessétek oda a szent dolgokat a kutyáknak, és ne szórjátok gyöngyeiteket a sertések elé, hogy lábukkal el ne tapossák azokat, és megfordulva, szét ne tépjenek titeket is. Mindazt, amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik! Ez ugyanis a Törvény és a próféták tanítása. A szűk kapun menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a romlásba visz, és sokan mennek be rajta. De milyen szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják! Mt 7,6.12-14

Elmélkedés

A teremtőjét Istenben felismerő ember legfőbb vágya, hogy rátaláljon Istenre. A hívő ember legnagyobb vágya, hogy eljusson az üdvösségre. Az ószövetségi időkben a választott nép tagjai úgy gondolták, hogy a teremtő Isten adta az embereknek a törvényt, amelynek megtartása az üdvösségre jutást biztosította. Jézus némileg módosította ezt az elképzelést, azaz a benne való hit és a szeretetnek, mint legfőbb parancsnak a gyakorlása által üdvözülhetünk.

Korunk emberének azonban nehéz beszélni az üdvösség, az örök élet vágyáról, mert sokan annyira bezárkóznak önmaguk szűk világába, hogy nem látják a távlatokat, nincs jövőképük, nem reménykednek a túlvilági életben. Nehéz számukra megérteni és elfogadni, végső soron pedig elhinni azt, hogy Isten megbocsátó, hűséges és kitartó a szeretetben, s e három tulajdonságát nap mint nap ki akarja mutatni teremtménye, az ember felé. Az értelemmel megáldott és jószándékú ember pedig utat keres Isten felé. Nem utakat, hanem csak egyetlen utat, egy keskeny utat, amely az életre visz, s amelyről a mai evangéliumban Jézus beszél. Ez az út a keresés, az imádkozás és a szenvedés útja. Egyetlen út ez, amelynek szakaszain, állomásain az üdvözítő Isten keresése, majd a rátalálás után a vele való párbeszéd, azaz az imádkozás, valamint a Krisztussal való együtt-szenvedés viszi tovább lépteinket, hogy aztán a feltámadásunk által átléphessünk az örök élet, az üdvösség el nem múló világába.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét! Ajándékozz meg minket tisztánlátással, hogy fölismerjük bűneinket, s azokat őszintén megvalljuk! Adj nekünk őszinte bűnbánatot és tiszta szívet!

2019. június 24. – Hétfő, Keresztelő Szent János születése (Lk 1,57-66. 80)

h, 2019/06/24 - 00:00
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” A gyermek pedig növekedett, lélekben erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan fel nem lépett. Lk 1,57-66. 80

Elmélkedés

Egyházunk a megváltó Jézus előfutárának, Keresztelő Jánosnak a születését ünnepli a mai napon, ezt az eseményt olvassuk az evangéliumban. A történet előzménye, hogy az éppen templomi szolgálatteljesítést végző Zakariásnak megjelent Isten angyala és közölte vele a hírt, hogy gyermeke fog születni. Zakariás nem hitt az isteni küldöttnek, ezért büntetésként megnémult, nem tudott beszélni mindaddig, amíg meg nem valósult a vele közölt ígéret, azaz meg nem született a gyermek. Némaságának megszűnése azt a hatást váltotta ki, hogy az addig Erzsébettel együtt örvendező rokonságot félelem töltötte el.

Mi ez a félelem, ami megszállja a jelenlévőket? A Bibliát figyelmesen olvasó ember nem lát ebben semmi meglepő újdonságot, csupán azt, hogy az Istennel való találkozás bizonyos félelmet kelt. Ezért van az, hogy amikor Isten kinyilatkoztatja magát az embernek, belép valakinek az életébe és megszólítja őt vagy egy angyal által feltárja tervét, akkor szinte mindig ezzel kezdi: „Ne félj!” Ezt mondta az angyal Máriának Jézus születésének hírüladásakor és ezt mondta Zakariásnak is János születésének bejelentésekor, de így köszönti a feltámadt Jézus is apostolait megjelenései alkalmával, hogy csak néhány újszövetségi példát említsünk. A bibliai emberek Isten megjelenésekor arra gondoltak, hogy valakinek meg kell halnia vagy legalábbis súlyos büntetést kap. Éppen a félelem érzését akarja Jézus megszüntetni bennünk. Ezért bátorít minket arra, hogy Atyánknak szólítsuk Istent és tekintsük magunkat az ő szeretett gyermekeinek. Keresztelő János születésével Isten belépett egy gyermektelen házaspár, Zakariás és Erzsébet életébe. Jézus megtestesülésével Isten belépett egy szűz leány, Mária életébe. Mindezek új korszakot, a megváltás idejét nyitották meg az emberiség történetében.

Miért félnénk attól, hogy Isten belép a mi életünkbe? Ebből csak valami jó születhet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

2019. június 23. – Úrnapja, Krisztus szent teste és vére (Lk 9,11b-17)

v, 2019/06/23 - 00:00
Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította. A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott. Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze. Lk 9,11b-17

Elmélkedés

Csoda és titok

Keresztény életünk jellegzetessége, hogy látni szeretnénk a láthatatlan Istent. Nevezhetjük ellentmondásnak is azt a tényt, hogy a szeretetből nekünk életet ajándékozó Isten rejtve marad számunkra, földi életünk során nem láthatjuk Teremtőnket. Szeretjük őt, életünket neki ajánljuk, másokkal is meg akarjuk őt ismertetni, de ő láthatatlan marad. Hozzá fordulunk imádságainkban, olvassuk üzenetét, tanítását a Szentírásban, érezzük közelségét, de ő láthatatlan marad számunkra. Megtapasztaljuk szeretetét a szentségekben, érezzük kegyelmi segítségét, de ő rejtve marad szemünk elől.

A vallásos, Istenben hívő és hozzá imádkozó ember számára a teremtés óta élmény, hogy amikor közeledünk Isten világához és be akarunk oda lépni, akkor az emberi bizonyosságok világából ismeretlen területre érünk, ahol már nincsenek világos válaszok, pontosan magyarázható ismeretek, tudományosan igazolható tények. Itt mindig az ismeretlenben tapogatózunk, a következő lépésünket homály fedi, szüntelen és nyugtalan keresés minden gondolatunk és érzésünk. A dolgok irányítása kicsúszik a kezünk közül, csak az marad, hogy bizalommal Istenre hagyatkozunk, engedjük, hogy ő vezessen minket.

Láthatjuk azt is, hogy folytonos keresésünk nem kétségbeesett és nem reményvesztett, mert Isten jeleket ad számunkra. Ablakokat vagy ajtókat nyit, amelyek az ő világára nyílnak. Jeleiben megmutatkozik cselekvése, megnyilvánul ereje és hatalma, és megvalósul általuk az üdvösség műve. Ilyen jel, s minden bizonnyal a legcsodálatosabb és legtitokzatosabb jel számunkra az Oltáriszentség, amelyben valóságosan jelen van az Úr. A mai napon, Úrnapján, Krisztus valóságos jelenléte áll ünneplésünk középpontjában. Minden szentmisében csodát és titkot ünneplünk. Azt a csodát, hogy a Szentlélek leszállása után a Krisztus személyében cselekvő pap szavára a kenyér az Úr Jézus valóságos testévé, a bor pedig az ő valóságos vérévé változik át. Azt a titkot ünnepeljük, hogy az általunk felajánlott kenyérben és borban valóságosan jelenvalóvá válik Krisztus, hogy lelki szemeinkkel szemlélhessük őt és a szentáldozáskor szívükbe költözzön. Krisztus jelenléte teszi ünneppé a szentmisét. Az ő jelenvalóvá válása teszi lehetővé, hogy egyesüljünk vele. Az ő jelenléte hozza létre mindazok közösségét és egységét, akik részt vesznek a szentmisén. Az ő jelenléte hitelesíti annak igazságát, ami elhangzik az ige liturgiájában. Az ő jelenléte biztosítja számunkra azt, hogy egy szívvel imádkozzunk Atyánkhoz, aki elfogadja a mi áldozatunkat. Az Úr Jézus jelenléte ösztönöz minket arra, hogy szentmise után a világba induljunk tanúságot tenni Istenről.

A szentmisében soha nem maradhatunk hallgatók és nézők, mert ez távolságtartást jelentene részünkről. A szentmise részei cselekvésre ösztönöznek minket, hogy ne kívülállóként szemléljük a cselekményeket. Ennek jele, hogy miután meghallgattuk Isten szavát, megvalljuk hitünket és kéréseinket Isten felé tárjuk. Másik jele, hogy az áldozati adományokkal, a kenyérrel és a borral együtt önmagunkat is felajánljuk Istennek. És ennek jele az is, amikor elfogadjuk az Úr ajándékát, és szent testét magunkhoz vesszük a szentáldozáskor.

Azzal a reménnyel járuljunk mindig szentáldozáshoz, hogy az örök életben majd színről színre láthatjuk Istent, aki az Oltáriszentségben önmagát adja nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a kereszten örökre és visszavonhatatlanul odaadtad magadat Istennek és nekünk. Felajánlásod értünk bemutatott áldozat. Hittel valljuk, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben, amely az örök élet kenyere számunkra. E titokzatos kenyér a te áldozatodat teszi jelenvalóvá a szentmisében, hogy lelkünk tápláléka légy. Élj bennünk szent tested által, hogy életünket a te szolgálatodra és az evangélium hirdetésére szenteljük! Úgy akarunk élni, ahogyan te éltél, és úgy akarunk szeretni mindenkit, ahogyan te szeretsz minket. A te áldozatodhoz odatesszük a mi áldozatunkat is, felajánljuk egész életünket Istennek.

2019. június 22. – Szombat (Mt 6,24-34)

szo, 2019/06/22 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a mammonnak is. Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.” Mt 6,24-34

Elmélkedés

Isten nem eszméket és tanokat közöl velünk, amikor kinyilatkoztatja üzenetét a szentírási szövegekben, és Jézus sem olyan alapelveket hirdetett földi működése során, amelyekre mi, emberek eszméket és tanokat építhetünk. Mi mégis sokszor ilyen eszméket keresünk a Bibliában vagy azokat próbálunk felépíteni az Úr szavaira, mert nem gondolunk arra, hogy az általunk kitalált eszmék legalább annyira lehetnek tévesek, mint amennyire igazak. Akkor mire való a Szentírás? Miért érdemes olvasnunk az evangéliumokat? Saját tapasztalatom alapján a választ így fogalmazom meg: Az önmagát a szent és sugalmazott szövegekben és legfőképpen Jézus személyében kinyilatkoztató Isten meghív minket, hogy új szemmel nézzük a világot és benne önmagunkat.

Az új látásmód elsajátításához két dologra van szükségünk: egyrészt ne legyünk túlzottan magabiztosak, mert az önmagában és a maga igazában bízó embernek roppant nehéz újat mondani, ami kizökkenti saját helyzetéből. Másrész mindig jó kérdéseket tegyünk fel, amikor életünk irányvonalával és hivatásunkkal kapcsolatban szeretnénk megtudni Isten véleményét.

Ha ezt a két hibát elkerüljük, akkor könnyen megértjük, hogy miért nem szolgálhatunk két úrnak, miért nem lehet megosztott a szívünk. Egyedül Istennek érdemes odaadnunk az életünket, aki múltunk, jelenünk és jövőnk. S ha ez utóbbit is ő tartja kezében, akkor miért aggódnánk a holnap miatt?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

2019. június 21. – Péntek (Mt 6,19-23)

p, 2019/06/21 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is. A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik. Ha tehát a világosság benned sötétség, maga a sötétség mekkora?” Mt 6,19-23

Elmélkedés

A bibliai szövegek kimondatlan célja az olvasó megdöbbentése. Ha valóban figyelmesen, mégpedig értelmünk és szívünk figyelmességével olvassuk a szent szövegeket, akkor Isten lapról lapra, mondatról mondatra megdöbbent bennünket üzenetével, különösen is igaz ez Jézus példázataira. Megdöbbenésünk oka az, hogy Isten üzenete kiszakít bennünket emberi, földies gondolkodásunkból és életmódunkból, és olyan lelki magasságokra emel minket, ahová a magunk erejéből nem volnánk képesek. Isten egészen új útmutatásokkal lep meg minket, amikor közli üzenetét, és egészen új tapasztalatokkal, amikor ő vezeti az életünket. Ez természetesen azt is jelenti, hogy amit korábban értékesnek tartottunk, azt megkérdőjelezzük, mert felismerünk egy magasabb eszményt, amelyre lelki életünket alapozhatjuk.

Ezek után nézzük meg a mai evangéliumot! Sok ember földi élete az anyagi javak gyűjtögetéséből áll. Egyesek mindent ettől várnak: boldogulást, megélhetést, biztonságot, előbbre jutást. Egyedül az érték számukra, amit birtokolni lehet. Az anyagi javakat gyűjtő és halmozó embereknek így szól Jézus: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön!” Mert minden földi kincs elértéktelenedik, elveszik vagy idővel mások tulajdonába kerül. Magyarul nem maradandó. A mi Urunk azt kéri, hogy örökké megmaradó, lelki kincseket gyűjtsünk. Olyanokat, amelyek nem a földi boldogulást, hanem az örök üdvösségre jutást biztosítják számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Beismerem, hogy sokszor nem ismerem fel saját vakságomat és nehezemre esne, ha megváltoztatnád az életem. De mégis erre van szükségem. Szükségem van arra, hogy a hit szemével lássak. Szükségem van arra, hogy lássam jóságot és irgalmat sugárzó arcodat. Uram, adj nekem bátorságot, hogy minden akadályt legyőzve, hozzád egyre közelebb kerüljek. Taníts meg engem arra, hogy mindig ki tudjam mondani a megbocsátó szót és remélhessek abban, hogy a mennyei Atya is irgalmas lesz hozzám. Térj be az én életembe, hogy üdvösség köszöntsön rám!

2019. június 20. – Csütörtök (Mt 6,7-15)

cs, 2019/06/20 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.” Mt 6,7-15

Elmélkedés

Amikor Jézus bátorítására a szentmise részeként közösen elmondjuk vagy egyéni imádság keretében elmondom a Mi Atyánk kezdetű imádságot, akkor emberségünk mélyéről szólalunk meg és Istenhez való viszonyunkat ismerjük el. Az istengyermeki lelkület nélkül lehetetlen elmondani ezt az imádságot, hiszen benne elismerjük, hogy Istent a mi mennyei Atyánknak tekintjük, elismerjük, hogy mi az ő gyermekei vagyunk. Ebben az imában kéréseinket tárjuk Isten felé, kifejezve, hogy tőle és nem emberektől várjuk azok teljesítését. Ő gondoskodik arról, hogy országa növekedjen a világban és bennünk. Ő nyilvánítja ki számunkra akaratát, amelyet mi hittel, engedelmességgel elfogadunk. Tőle kaptuk életünket és ő gondoskodik életünk fenntartásáról. Tőle várhatjuk a bűnöktől való megtisztulást és ő segít minket a gonosz elleni küzdelmeinkben.

Valahányszor elmondjuk ezt az imát, gondolataink elindulnak Isten felé és megnyugszanak benne, az ő akaratában. Megszólalunk, megszólítjuk Istent, lelkünk mélyéről szólunk hozzá, szívünk érzéseit tárjuk fel előtte, ugyanakkor elcsendesedünk, magunkba nézünk, várjuk útmutatását, várjuk Isten válaszát. Magasztaljuk és dicsérjük Istent, mert gondviselése, szeretete és irgalma nap mint nap kiárad felénk, ugyanakkor bűnbánat ébred bennünk, mert olykor elszakadunk szeretetétől, megtagadjuk a neki való engedelmességet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

2019. június 19. – Szerda (Mt 6,1-6.16-18)

sze, 2019/06/19 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony, mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.” Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

Jézus figyelmeztetését olvassuk a mai evangéliumban: „Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt!” Természetesen nem azzal van hiba, hogy valaki jócselekedetet tesz, hiszen ez keresztény kötelességünk. A gond ott kezdődik, amikor valaki ezt helytelen lelkülettel, rossz szándékkal teszi. A jócselekedetek végzésekor világosan kitűnik, hogy valamit Isten kedvéért teszünk vagy az emberek tetszését keressük. Istentől várunk érte jutalmat vagy az emberek elismerésére vágyakozunk. Az alázat és a hivalkodás nem fér meg egymás mellett. Az alázatos ember megelégszik azzal, hogy cselekedeteiről Istennek tudomása van. A hivalkodó viszont emberektől vár dicséretet.

Amikor a hivalkodó ember valamit tesz, akkor azt várja, hogy cselekedetének hatása visszaforduljon önmaga felé. Valójában nem is embertársán akar segíteni, hanem önmaga számára szeretne valamilyen jó hatást elérni, például mások dicséretét, elismerését kivívni. Cselekedetével nem nyílik meg a másik személy felé, nem megajándékozni akarja őt, nincs benne önzetlenség, hanem már eleve arra gondol, hogy neki milyen haszna lesz abból, ha mások látják cselekedetét.

Ezzel szemben az alázatos ember észrevétlenül teszi mindazt, amire szíve indítja. Tudja, hogy Isten látja cselekedetét és a mögötte lévő szándékot is. Tudja, hogy az Istentől kapott jutalom nem marad el, s többet ér minden emberi elismerésnél.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, irgalmas Istenem! Hozzád fohászkodni, helyesen imádkozni csak alázattal lehet. Az imádság szavait neked köszönhetem, a szavakat te adod ajkamra, a gondolatokat te ébreszted bennem, és még az alázatot is neked köszönhetem. Hálával tartozom azért, hogy a Szentírásban szólsz hozzám és megmutatod a hozzád vezető utat. Köszönöm, hogy a szentmisében újra és újra a veled való találkozás lehetőségét adod. Köszönöm, hogy bűnbánatot ébresztesz szívemben. Adj szívembe mindenkor őszinte bűnbánatot, hogy irgalmad felemeljen!

2019. június 18. – Kedd (Mt 5,43-48)

k, 2019/06/18 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” Mt 5,43-48

Elmélkedés

Jézus új parancsai valóban magasra teszik számunkra az elérendő eszményt, ez különösen is igaz, amikor arra kér, buzdít minket, hogy ne csak felebarátainkat és jótevőinket szeressük, hanem még az ellenségeink, a rosszakaróink felé is gyakoroljuk a szeretet erényét. Mégpedig ne gyengeségből vagy tehetetlenségből, hanem a szelídség, az önfeláldozás eszközével.

Mi alapozza meg az Úr kérését? Amikor valaki megbánt, megsért minket, az nyilvánvalóan fájdalmat okoz nekünk, hiszen szeretetet várnánk mindenkitől, de annak ellenkezőjét kapjuk. A megbántás, a másik ember bűne azonban nem csak rajtunk üt sebet, hanem az ő lelkén is, hiszen kiszakad Isten világából, a szeretet légköréből. Aligha lehet ez hosszútávon jó az ő számára. Ha viszonoznánk a megbántást, akkor mi is eltávolodnánk a szeretet Istenétől, de ez nem fog benne megbánást indítani, aligha fog jó útra térni az illető. Ha nem viszonozzuk a rosszat, azaz nem a magunk emberi szintjén akarjuk rendezni a helyzetet, akkor tulajdonképpen átengedjük az ítélkezést és az igazságszolgáltatást Istennek. Nemde egyedül, az igazságos bírónak van ehhez joga? Nemde egyedül ő ismeri az emberi szívek szándékait? Nemde egyedül ő tudja a bűnösöket bűnbánatra indítani?

Örök életem reményében törekedjek arra, hogy mindenki felé szeretettel forduljak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, te sosem kerested az emberek tetszését, hanem minden jócselekedeteddel egyedül a mennyei Atya akaratát teljesítetted. Segíts engem abban, hogy önzetlen legyek a szeretet gyakorlásában, s felfedezzem a viszonzás nélkül tett jóban az örömöt és a lelki növekedés lehetőségét. Taníts meg engem arra, hogy ne keressem nagyravágyóan az első helyeket, hanem alázatosan teljesítsem hivatásomat ott, ahová te állítasz.

2019. június 17. – Hétfő (Mt 5,38-42)

h, 2019/06/17 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.” Mt 5,38-42

Elmélkedés

Míg az ószövetségi törvény, amely az igazságosságra helyezte a hangsúlyt, megengedte az arányos, de nem túlzott mértékű bosszút, addig Jézus új parancsa a megbocsátást, a bosszú elkerülését szorgalmazza, erről olvasunk a mai evangéliumi részben. Nagyon szemléletes Jézus kijelentése: „Ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat.” Jól érezzük, hogy a mi Urunk nem csak beszél, hanem egész életében megvalósította, amit hirdetett. Születésétől a haláláig, a betlehemi jászoltól a Golgota keresztjéig üldözés kísérte őt, mégis mindenki iránt tudott a könyörület szavával szólni, szívéből irgalmasság, megbocsátás áradt mindenki felé.

Az Úr példájából mindannyian tanulhatunk, de ne azt a következtetést vonjuk le a mondásból, hogy legyünk bárgyúak, tűrjük örökké a bántalmazásokat és önkényes fölényeskedéseket! De nem is tehetetlenségünk elfogadására vagy tétlenségre buzdít minket, amikor a gyűlölet különféle megnyilvánulásai érnek minket. Amikor Jézus kérését a gyakorlatban akarjuk megvalósítani, akkor a szándékra mindenképpen figyeljünk. Gyávaságból eltűrni a sértéseket, beletörődni a megalázásokba, elszenvedni az üldözéseket, nem keresztény magatartás. Mindezt bátorsággal, lelki szabadsággal, a szelídség erejében bízva, krisztusi lelkülettel vállaljuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!

2019. június 16. – Szentháromság vasárnapja (Jn 16,12-15)

v, 2019/06/16 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.” Jn 16,12-15

Elmélkedés

Isten él bennünk

A mai napon a Szentháromságot ünnepeljük. Hitünk szerint egyetlen Isten létezik, aki három személy, s ezt a három isteni személyt Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevezzük. Valahányszor keresztet vetünk imádságaink és szertartásaink kezdetén és végén, magunkat a Szentháromságnak ajánljuk. Amikor az egyházi személyek naponta imádkozzák a zsolozsmát, abban minden zsoltár végén a Szentháromságot dicsőítik. Amikor a hívek imádkozzák a rózsafüzért, az egyes tizedek végén szintén elhangzik a Szentháromság dicsőítése. Bizonyos szertartásokon különleges szerepe van a Szentháromság megemlítésének, gondoljunk csak a keresztelésre, hiszen minden gyermeket, illetve némely esetben felnőttet az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében keresztelünk meg.

A Szentháromság esetében olyan sajátos hittitokról, hitigazságról van szó, amely kereszténységünk jellegzetessége. Isten belső élete, a Szentháromság személyeinek létezése és egymással való kapcsolata, továbbá az isteni személyek tevékenysége és az isteni szeretet kiáradása az ember felé olyan gazdag hittitok, amelyet emberi értelmünk nem képes felfogni. Próbáljuk megfogalmazni, szavakba önteni, amit az isteni kinyilatkoztatásnak köszönhetően megértünk a Szentháromságról, de ezek a szavak nem tudják leírni Isten valóságát.

Olyan ez, mint amikor Mózes találkozott Istennel az égő csipkebokorban. Hallotta Isten hívását és érezte Isten vonzását. Közeledett az égő csipkebokorhoz, de nem mehetett egészen közel hozzá, nem érinthette meg azt annak lángolása miatt. Saruját levette, tudta, hogy szent az a hely, mert Isten jelenléte szenteli meg. Félretette magabiztosságát és tudását, emberi gőgjét és bölcsességét, büszkeségét és hiúságát. Alázattal és a megismerés vágyával közeledett Istenhez, aki megmutatkozott előtte. Így közeledünk mi is a Szentháromság titkához, körbejárjuk az égő csipkebokrot, engedjük, hogy Isten jelenléte megérintsen minket. Ez a jelenlét olykor éget, a tűz és a láng erejével megtisztítja lelkünket a bűntől, máskor szelíd melegével tölt el, átjárja lelkünket szeretete és jósága. Alázattal és méltatlanságunk tudatában időzünk Isten jelenlétében, s közben felébred, erősödik bennünk a vágy, hogy földi életünk után eljuthassunk a mennybe, ahol színről színre láthatjuk majd őt.

Gondolatainkat abba az irányba érdemes továbbvinnünk, hogy minden ember az Isten képmása, mindenki neki köszönheti életét. A másik emberre, a felebarátra az Atya úgy tekint, mint szeretett gyermekére. Ő is a Fiú testvére, Jézus Krisztus által megváltott ember. Ő is a Szentlélek temploma, az ő életét is a Lélek szenteli meg. A másik emberben, embertársamban Isten lakik. Hogyan közeledem hozzá? Meglátom-e, tisztelem-e benne Istent? Ha csak emberi hibáit és gyengeségeit veszem észre, akkor nagyon egyoldalú vagyok. Ha rosszat feltételezek róla és elítélem őt cselekedetei miatt, akkor nagyon igazságtalan vagyok. A másik ember iránti előítélet, igazságtalanság és szűkkeblűség saruja nem a lábamat, hanem a szívet szorítja, ezért jobb volna eltávolítanom, hogy szabadon, szeretettel és megbocsátóan közeledjek minden emberhez, tisztelve benne azt a méltóságot, amely abból fakad, hogy Isten képmása s Isten gyermeke. Ez a lelki szint már Isten élete bennem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!

2019. június 15. – Szombat (Mt 5,33-37)

szo, 2019/06/15 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.” Mt 5,33-37

Elmélkedés

A mai evangéliumban is az ószövetségi, régi törvény és a Jézus által meghirdetett új törvény áll egymással szemben. „Hamisan ne esküdj!” – szólt a mózesi törvény. Nem rossz törvényről van itt szó, hanem egy olyan előírásról, amely egyes helyzetekben akár emberek életét mentette meg. Ha a bíróság előtt a tanúk hamis vallomást tettek és erre meg is esküdtek, akkor ez egy ártatlan ember halálos ítéletét vonhatta maga után. Más bibliai példát talán nem is érdemes ezzel kapcsolatban említenünk, mint Jézus elítélését, akinek kihallgatásakor előkerültek a hamis tanúk. Az ószövetségben a Kivonulás könyvében és a Második Törvénykönyvben is ugyanabban a formában szerepel a parancs: „Ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen!” (Kiv 20,16 és MTörv 5,20).

A hamis emberi szóval kapcsolatban az a gond, hogy az ember hitelt ad neki, igaznak véli. Megvan bennünk a megkülönböztetés képessége, a Szentlélek feltárja előttünk, hogy mi a jó és mi a rossz, csak éppen a gonosz mindig jónak mutatja magát, azaz a hamis dolgot is igaznak tünteti fel. Az ember pedig megtéveszthető, mert vannak gyenge pontjai.

Jézus azt kéri tőlünk, hogy szavaink minden helyzetben feleljenek meg az igazságnak! Hamis kijelentésekkel ne próbáljunk előnyt szerezni magunknak! Hamis rágalmainkkal ne ártsunk másoknak! Igyekezzünk mindenkiről a jót feltételezni és ne terjesszük a rosszindulatú rágalmakat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra! Taníts meg engem arra, hogy téged érdemes várnom, s a veled való végső találkozást! Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel várjam a te kegyelmed növekedését bennem.

2019. június 14. – Péntek (Mt 5,27-32)

p, 2019/06/14 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.” Mt 5,27-32

Elmélkedés

Továbbra is Jézus új törvényéről olvasunk az evangéliumban, amelynek témája a mai napon a házasság védelme és a válás tilalma. Az ószövetségi törvény bizonyos esetekben megengedte a válást, de Jézus parancsa ennél szigorúbb. Ő azt szeretné, ami a teremtő Isten eredeti szándéka azzal, hogy egymás mellé rendeli a férfit és a nőt: tartsanak ki egymás mellett hűségben és tartsák távol szívüktől azokat a bűnös vágyakat, amelyek nem kettőjük szeretetét erősítik.

A válás kiváltó okai sokfélék lehetnek, szinte közhelyszerűek az ezzel kapcsolatban emlegetett indítékok. Ilyeneket szoktunk hallani: „nem értettük meg igazán egymást”, „különböző volt az érdeklődési körünk”, „más volt az elképzelésünk a párkapcsolatról és a családról”, „idővel elhidegültünk egymástól”, „elfogytak a közös céljaink” és hasonlóak. Tudjuk, hogy bárki kerülhet ilyen helyzetbe. Legyünk megértőek és tapintatosak azokkal, akiknek ilyen módon tönkrement az élete. De a házastársak gondolkodjanak el az Úr Jézus szavain! Az Isten előtt tett ígéret érték. A házastársi hűség érték. A próbatételek, a közös élet nehézségei megerősítik az egymás iránti szeretetet, ha a házastársak nem csak a maguk boldogságát keresik, hanem valóban egymásét. A boldogság, ami csak az egyik házastársnak az, nem boldogság valójában, hanem önzés.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te arra bátorítottad tanítványaidat és buzdítasz minket is, hogy szüntelenül imádkozzunk. Szükségünk van bátorításodra, hiszen sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha Isten nem azonnal teljesíti kéréseinket, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen elbizonytalanodunk. Pedig kitartóan kell imádkoznunk, mindig azzal a bizalommal, hogy Isten mindent megad nekünk, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja. Segíts minket a hit próbatételei idején, hogy szívünkben megőrizzük a jóságos Isten arcát!

2019. június 13. – Csütörtök (Mt 5,20-26)

cs, 2019/06/13 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek: ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: Te esztelen!, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: Te istentelen!, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.” Mt 5,20-26

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus már tanított arról, hogy az ószövetségi törvények megújítását szeretné, ami azt is jelenti, hogy az embereknek vallási életükben kell megújulniuk. A mai evangéliumban egy konkrét példát olvasunk azzal kapcsolatban, hogy a mi Urunk egy magasabb eszményt állít követői elé. A bűn cselekedetekben ölt testet, az ember bántalmazza, megöli a másik embert, ahelyett, hogy embertársaként tekintene rá. De ez a bűn nem a tettlegességgel kezdődik, hanem ott, hogy az ember szívében rossz szándék lakozik, ellenszenv, harag, gyűlölet. Jézus rámutat, hogy az elején kell megfékeznünk magunkban a bűnös szándékokat, hogy azok ne erősödhessenek fel. Azt mondja, hogy még haragot se érezzünk embertársunk iránt, mert nem fogunk itt megállni, és fennáll annak a veszélye, hogy haragunk gyorsan gyűlöletté növekedhet.

Jézus szavai alapján világosan látjuk, hogy a parancsok megtartása és a szeretet összetartozik. Isten irántunk való szeretetből adja a parancsokat, amelyek egyrészt kijelölik számunkra életünk irányát, másrészt megóvnak minket attól, hogy örök üdvösségünket kockáztatva letérjünk a helyes útról. A parancsok és törvények felvázolják számunkra, hogy mit vár tőlünk Isten, hogyan viszonozzuk az ő szeretetét és hogyan adjuk azt tovább embertársainknak. Ha Istenben meglátom a szeretet forrását, akkor könnyűvé válik számomra törvényeinek megtartása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

2019. június 12. – Szerda (Mt 5,17-19)

sze, 2019/06/12 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában. Mt 5,17-19

Elmélkedés

Jézus azt mondja a mai evangéliumban, hogy az isteni törvények megtartására kell törekednünk és erre kell tanítanunk másokat is, ennek köszönhetően fogunk eljutni a mennyországba. Az Isten után vágyakozó emberek lelki igényeinek kielégítésére minden korban olyan apostoli lelkületű keresztényekre van szükség, akik teljesítik ezt a feladatot. Istentől kapott küldetése teljesítéséhez az Egyháznak olyan emberekre van szüksége, akik elfogadják Isten hívását, elfogadják azt, hogy számukra ismeretlen utakon kell elindulniuk és engedik, hogy Isten vezesse őket ezeken az utakon.

Tévedés volna azt gondolnunk, hogy az emberek tanítását a krisztusi életre azzal kell kezdenünk, hogy rájuk zúdítjuk a törvényeket és megfenyegetjük őket, hogy a pokolra kerülnek, ha nem tartják meg azokat. Az evangelizáció azt jelenti, hogy elmondom másoknak, hogyan alakított át engem az Úr szeretete és milyen kapcsolatba kerültem vele. Természetesen nem könnyű olyan embereknek beszélni erről, akik megkérdőjelezik a hitet és elutasítanak mindent, ami az érzékszervekkel megtapasztalható és megismerhető világon túlmutat. De itt jön be az a mozzanat, hogy nem a magunk bölcsességét kell mondanunk, hanem azt, amire a Szentlélek indít minket. Ő minden korban a tanúságtétel Lelkeként áll az Egyház mellett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!

2019. június 11. – Kedd, Szent Barnabás apostol (Mt 10,7-13)

k, 2019/06/11 - 00:00
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.” Mt 10,7-13

Elmélkedés

Szent Barnabás nevével nem találkozunk, amikor Jézus kiválasztja tanítványai közül a tizenkét apostolt, Egyházunk mégis apostolként tiszteli őt. Személyéről tudnunk érdemes, hogy Ciprusról származó zsidó ember volt, aki Jeruzsálemben telepedett le. A húsvéti és pünkösdi események után az elsők között csatlakozott az új közösséghez a Krisztus halálát és feltámadását tanító apostoli igehirdetés hatására. Egyik földbirtokát eladta, s annak árát az apostolokra bízta, a közösség javára. Ő segítette a megtért Pált, hogy megismerje az apostolokat és együtt indultak, hogy a pogányoknak hirdessék az evangéliumot. Barnabásban valóban érezhető az apostoli lelküket, a Krisztus ügyéért való buzgóság.

Az egyházi év során az apostolok ünnepei mindig elgondolkodtatnak minket keresztény küldetésünkről, tanúságtételünkről a világ felé. Nem magamutogatás ez, hanem annak a felelősségnek a megérzése, hogy Isten országa általunk, a mi szolgálatunk, a mi közreműködésünk által növekszik. A Szentlélek adja nekünk a bátorságot és az apostoli lelkületet, hogy ne féljünk az örömhírt terjeszteni. Két dolgot, két irányelvet jegyezzünk meg ezzel kapcsolatban. Az első: nem mi fogjuk megtéríteni az embereket, hanem Isten. Mi csak az ő munkatársai, szolgái vagyunk. A másik: Akkor fog felébredni bennünk a vágy, hogy Istenhez vezessük az embereket, ha mi magunk is rátaláltunk Istenre, mint Üdvösségünk forrására.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Istene és Ura! Neked szentelem kezem munkáját és a pihenéssel töltött napokat. Könyörülj ezen a munkában megfáradt kézen. Feléd emelt kézzel ígérem neked, hogy nem menekülök lustán a munka elől és nem múlik el napom imádság nélkül. Nyújtsd ki kezedet és vezess engem a munka és az imádság által az üdvösség felé!

2019. június 10. – Hétfő (Mt 5,1-12)

h, 2019/06/10 - 00:00
Abban az időben, Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek. Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben” Mt 5,1-12

Elmélkedés

Hosszasan beszélgetek egy fiatallal. Nem gyónásra vagy lelki beszélgetésre jött, hanem csak elköszönni, mert néhány hónapra külföldre megy tanulmányai miatt. Az elköszönésből persze több lesz. Megérzem aggodalmát, bizonytalanságát, kétségeit. És megérzem vágyait, örömét, kíváncsiságát az újdonság iránt. Kérdeznem nem szükséges, sorolja őket szépen magától is, mindent, ami a szíve mélyén szokott lenni valakinek, aki egy egészen új élethelyzet előtt áll. Már nem múltja csalódásaira és örömeire, kudarcaira vagy sikereire gondol, hanem az ismeretlenre, ami előtte áll, a jövőjére. Sejtem, hogy külföldön is hasonlók várnak rá, aztán hazatérése után itthon is, mert ezek a dolgaink ugyan más-más ruhában, de elkísérnek minket mindenhová. Aztán kibuggyan belőle a kérdés, ami a leginkább foglalkoztatja. A kérdés, amit talán már a legelején fel szándékozott tenni, de hosszú volt a bevezetés. A kérdés, amelyre évek óta keresi a választ: Hol találom meg a boldogságom?

Nem ért teljesen váratlanul a kérdés, hiszen már mások is feltették korábban. Milyen okosságot pakoljak túlzsúfolt bőröndjébe? Mit adjak neki az útra, ami nem túl nehéz? Elgondolkodtam és csak ennyit feleltem: a jövődet, a sorsodat nem ismerem, csak azt tudom, hogy ki tartja a kezében. Elgondolkodik, aztán felcsillan a szeme, mosolyogva mondja: „Értem, inkább azt keressem, aki a boldogságot adja.” Lám, megértette. Mosolyogva adtam rá Isten áldását.

És ha valaki ne tudná, hogy ki adja a boldogságot, az olvassa el újra a mai evangéliumot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

2019. június 9. – Pünkösdvasárnap (Jn 20,19-23)

v, 2019/06/09 - 00:00
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” Jn 20,19-23

Elmélkedés

A Szentlélek működése

Az idős kor velejárója, egyeseknél betegsége a feledékenység. Az emlékezetből kiesnek az emlékek, a régi képek. Évek és évtizedek élményei, tapasztalatai tűnnek el. Nincs rendszer, előre meghatározott sorrend, hogy mely emlékek tűnnek el hamarabb, s melyek maradnak meg tovább, hogy aztán egyszer ezek is eltűnjenek. Az emlékeit lassan elfeledő ember környezetében élők értetlenül, s tehetetlenül szemlélik a folyamatot. Isten közben már régen felírta az élet könyvébe mindet. Az eseményeket, az élethelyzeteket, a döntéseket, a szavakat és a cselekedeteket. Számára nem múltba vesző emlékek ezek, hanem az örökkévalóság része. Egy ember életének minden mozzanata megmarad az örökkévalóság számára.

Pünkösd ünnepe, a Szentlélek eljövetelének napja az örökkévalóság felé nyit utat az Egyház és a hívők számára. Isten emlékezetéből nem hullanak ki az Egyház életének eseményei, mert azok a Szentlélek ösztönzésére történtek, s emiatt legalább annyira tartoznak Istenhez, mint az Egyházhoz. Nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán, az apostolaitól búcsúzó Jézus megígérte a Szentlélek elküldését, s ez az ígéret teljesedett be pünkösdkor, a feltámadás utáni ötvenedik napon. A Lélek egykor megértette a tanítványokkal a krisztusi tanítás igazságát, megvilágította számukra a Megváltóról szóló prófétai jövendöléseket, amelyek Jézusban teljesedtek be. Ezeket a hatásokat a Lélek ma is kifejti a megkeresztelt emberekben, illetve azokban, akik jóakarattal keresik az Istenhez vezető igazságot.

Az első pünkösd alkalmával a Lélek kiáradt az apostolokra és útnak indította őket a tanúságtétel útján. Sok kihívással, sikerrel és kudarccal járt ez az út az évszázadok során, és a jövőben is erre lehet számítani. Bár pünkösd az egyházi év egyik legnagyobb ünnepe, ez nem jelenti azt, hogy a Szentlélek működését csak ünnepi pillanatokban, jelentősebb események alkalmával tapasztalhatjuk meg. Éppen ellenkezőleg: Isten Lelke az egészen hétköznapi élethelyzetben segíti az embert: erőt ad a fáradtság idején. Vigasztalást nyújt a bánatban és lelkesedést ébreszt a lelki szárazság, kiégés idején. Lelki társként mutatkozik meg, amikor elhagyatottnak és magányosnak érezzük magunkat. Nyugalommal tölt el minket, amikor valami miatt zaklatott, háborgó a lelkünk, és utat mutat számunkra, amikor tanácstalanok vagyunk. Buzgóságra ösztönöz minket, amikor lankad vallásosságunk. Megvilágosítja értelmünket hitünk igazságaival kapcsolatban és megerősíti akaratunkat a jóra való törekvésben. Őszinte bűnbánatot ébreszt bennünk és megadja a lelki újjászületést.

Korunk problémáit látva megállapíthatjuk, hogy szükségünk van a Szentlélekre. A nemzetek között uralkodó és az egyének szívében elhatalmasodó békétlenség láttán Isten lelkétől várjuk a béke megteremtését a közösségekben és az egyénekben. A testi és lelki szenvedések láttán a Szentlélektől várjuk a testi gyógyulást és a lelki megtisztulást. A céltalan és felelőtlen emberek láttán a Szentlélektől várjuk az útmutatást az értelmes élethez és a hivatás felismeréséhez. Egyházunk botladozásait látva a Szentlélektől várjuk, hogy az evangélium erejével és igazságával megfiatalítson minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj, Szentlélek! Te vagy az új élet forrása, aki jelen vagy minden születésnél és újjászületésnél. Jelen vagy minden ember születésénél és a keresztségben való újjászületésénél. Jelen vagy lelki újjászületésünknél, amikor a szentgyónásban bocsánatot nyerünk. Jelen vagy az Egyház születésénél és az Egyház állandó újjászületésénél. Ösztönözz minket hitünk titkainak megértésére és indíts Krisztus evangéliumának hirdetésére! Te legyél mindannyiunk számára a hitben való újjászületés forrása!

2019. június 8. – Szombat (Jn 21,20-25)

szo, 2019/06/08 - 00:00
Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!” Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene. Jn 21,20-25

Elmélkedés

Szent János evangéliumának utolsó sorait olvassuk a mai napon. Miután Péter háromszor vallotta meg szeretetét, most elindul az Úrral. Nincs megjelölve úticéljuk, nem derül ki a szövegből, hová indulnak. Indulásuk és haladásuk inkább jelképes. Péter elindul Jézussal a jövő felé, küldetésének teljesítése felé. Nem ő találja ki, hogy hová menjen, hanem engedi, hogy most is az Úr vezesse őt. Ezt tette életében és ezt teszi engedelmesen halálában is.

A szeretett tanítvány a nyomukba indul. Név szerint nincs megnevezve e helyen, de tudjuk, hogy János az, az apostol, a negyedik evangélium szerzője. Péter, aki már ismeri saját küldetését, most János sorsáról kérdezi Jézust, de azt a választ kapja, hogy ne a másik sorsával foglalkozzon, hanem a saját küldetését teljesítse. A keresztény hagyományból ismert, hogy János magas kort ért meg, az első század vége felé, mintegy 70 évvel a Krisztus-esemény után halt meg. A közösség tagjai között elterjedhetett az a vélemény, hogy János nem fog meghalni az Úr második eljöveteléig, de itt maga az evangélista tisztázza, hogy ilyen ígéretet nem kapott Jézustól.

János sem keres tehát más utat, hanem ugyanazon az úton indul, amelyen Jézus és Péter. Ez az Egyház útja, a krisztusi közösség útja, minden tanítvány útja, a tanúságtevők útja. Ez az én utam is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzeteiért. Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz. Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár tőled, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni!

2019. június 7. – Péntek (Jn 21,15-19)

p, 2019/06/07 - 00:00
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!” Jn 21,15-19

Elmélkedés

Vannak olyan helyzetek, amikor az ember azt érzi, hogy valamit nagyon elrontott. Utólag ezerszer elmondja magának, hogy miért nem volt bölcsebb, de ekkor már késő. Minden pillanatban figyel, hogy többet ne essen ugyanabba a helyzetbe, ne kerüljön ugyanabba a csapdába, de ami megtörtént, azt nem lehet semmissé tenni. Szabadulni akar a rossz, kellemetlen emléktől, de ehhez az idő múlása is kevés. Érzi a jóvátétel szükségét, de nem tudja mikor lesz rá alkalom.

Péter apostol is hasonlóan gondolkodhatott, amikor háromszor megtagadta Mesterét. Megtagadta, pedig előre figyelmeztette őt erre Jézus. Felkészülhetett volna, de őt mégis váratlanul érte a helyzet, amikor az elfogott és a főtanács elé hurcolt Jézushoz tartozónak nevezték őt. Ő letagadta. Háromszor is letagadta. Aztán rögtön meg is bánta a szavaival kifejezett hűtlenséget, és keserves sírásra fakadt. Ettől kezdve várta a jóvátétel lehetőségét, amelyet a feltámadása után az Úr meg is adott neki. Háromszor kérdezte Pétert szeretetéről és Péter háromszor vallotta meg szeretetét Jézus iránt.

E vallomás után kap megbízatást a nyáj, az Egyház vezetésére. Érdekes, hogy a kérdés korábban nem az volt, hogy szereti-e Péter az embereket, azokat, akiket az Úr rá fog bízni, hanem őt szereti-e. A krisztusi közösség szolgálata ma is áldozatos szeretetet kíván azoktól, akik Krisztus küldetésében járnak. Szeretetet mindenekfelett Isten felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva