Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek velük: azok megölték őket, ti meg sírt készítetek nekik. Nem hiába mondja Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk. Némelyeket közülük megölnek, másokat üldözni fognak. E nemzedéknek számot kell adnia minden próféta véréről, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a templomépület között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelősségre vonják mindezért ezt a nemzedéket. Jaj nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.” Amikor ezeket elmondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagy felháborodásukban különféle kérdésekkel kezdték faggatni. Azon fondorkodtak, hogy rajtakapják valami olyan kijelentésén, amellyel vádolhatják. Lk 11,47-54

Elmélkedés

A farizeusok és törvénytudók ellen mondott, s magatartásuk helytelen mivoltát feltáró jézusi beszéd harmadik részét olvassuk a mai evangéliumban. Az előzményekben Jézus bemutatta cselekedeteik és gondolkodásuk hiányosságát, ma pedig egész életvitelük legnagyobb veszélyéről beszél. Ezt mondja: „Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.” A törvénytudóknak az volna a feladata, hogy az isteni kinyilatkoztatást, szót és parancsot értelmezzék, magyarázzák, annak helyes megtartására tanítsák az embereket. De hogyan tudnák ezt a feladatukat teljesíteni, ha ők maguk sem értik meg az isteni üzenetet és nem aszerint élnek? Hogyan tudnának másokat erre tanítani, ha életvitelük ennek ellenkezője? Hogyan mutathatnák meg az üdvösség útját másoknak, ha maguk sem törekszenek az üdvösség elérésére?

Jézus beszéde itt éri el csúcspontját, hiszen már nem néhány szál növényről, vagy kevés termésről van szó, hanem az ember számára a legfontosabbról, az örök életről, az üdvösségről. A farizeusokat és az írástudókat Jézus teljesen alkalmatlannak tartja arra a feladatra, amit végeznek és ennek a képmutatásuk az oka. Ismerik ugyan a törvényeket, aprólékosan be is tartják azokat, de a mögöttük rejlő üdvözítő isteni szándékról mit sem tudnak.

Krisztus törvényének, a szeretet parancsának teljesítése vezessen minket az üdvösség útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” (Mt 5,7). Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét!

Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok! Szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken. Jaj nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.” Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.” Lk 11,42-46

Elmélkedés

Jézus korában a farizeusok csoportja arról volt ismert, hogy ők tartották meg a legszigorúbban a vallási előírásokat. Emiatt példaként tekintettek rájuk az emberek. A parancsok megtartásával önmagában nincs is gond az ő esetükben, csakhogy az eredeti mózesi törvényeket számos helyen kiegészítették, a vallási életet a legaprólékosabban igyekeztek szabályozni és a vallási törvényeket az élet más területeire is ki akarták terjeszteni. A farizeusi törvénytisztelet kimerült a szabályok külső teljesítésében s elveszett annak lényege. A törvények látványos megtartásával a farizeusok inkább csak az emberek tetszését keresték, mintsem Istenét. Jézus ezt a külsőségekben megnyilvánuló vallásos magatartást bírálja és ítéli el, felfedve a mögötte rejtőző helytelen gondolkodást és szándékot. A farizeusokkal való vitái során többször rámutat arra, hogy az igazságosság és a szeretet gyakorlása nélkül nincs igaz vallásosság.

Az igazságosság és a szeretet szolgálnak a törvények alapjául. Az igazságosság, amely meghatározza embertársainkhoz fűződő kapcsolatunkat, valamint a szeretet, amelyet tanúsítanunk kell Isten iránt, aki előbb szeretett minket s legfeljebb csak viszonozni tudjuk szeretetét. Ne szalasszuk el a lehetőséget a testvéri szeretet kimutatására, mert ennek elmulasztása komoly bűnnek számít.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te hívásodra vállalkozunk az igehirdetés feladatára, amelyet mindenkor a te nevedben szeretnénk végezni. Bátoríts bennünket, hogy akkor is folytassuk szolgálatunkat, ha az eredmény csekély. Ha hűséggel teljesítjük kötelességünket, nincs okunk félelemre, mert isteni közreműködésed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt. Légy velünk és kísérjen minket áldásod, hogy az evangélium igazságának hirdetése által növekedjék az Isten országa! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!” Lk 11,37-41

Elmélkedés

Napjainkban természetesnek tartjuk, hogy étkezés előtt alaposan kezet mosunk, s ennek alapvetően egészségügyi oka van, így kerülhetjük el az esetleges fertőzéseket. A bibliai időkben a kézmosásnak az egészségügyi okon túl vallási indoklása is volt. A vallásos zsidó ember, és különösen is a farizeusok szigorúan ügyeltek lelkük tisztaságára és kerülték a tisztátalan dolgokkal való érintkezést. Úgy gondolták, hogy például az edények tisztogatásával eleget tehetnek az isteni akaratnak, s ezzel elkerülhetik, hogy tisztátalanná váljanak.

Ez a zsidó szokás, illetve farizeusi gyakorlat tükröződik a mai evangéliumi jelenetben. Jézus nem figyelt erre, s vendéglátója, egy farizeus számonkéri ezt a mulasztást vendégétől. Válaszában Jézus arra utal, hogy Isten számára nem a külső tisztaság a lényeges, hanem a belső tisztaság, a szív és a lélek tisztasága. Hiába mosogatja ugyanis valaki az étkezéshez használt edényeket, ha vallásossága kimerül ebben, és mit sem törődik például az irgalmasság gyakorlásával. A mi Urunk szerint az Isten iránti tisztelet és szeretet megnyilvánulása az, ha embertársunkkal irgalmat gyakorlunk. Az ilyen jócselekedetek teszik tisztává lelkünket, és tesznek minket Isten szeretett gyermekeivé. Fordulj irgalmas szívvel embertársadhoz és Isten is könyörülni fog rajtad.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Mély hálát érzünk irántad, hiszen te egészen egyszerű módon, megtört kenyérben adod magadat nekünk. Egyszerű módon adsz lehetőséget arra, hogy veled egyesüljünk. Irántad való szeretetünk jeleként veszünk téged magunkhoz. Változtass, alakíts át minket, hogy áldozat legyünk és neked ajánljuk életünk! Te egy lakomára, közös étkezésre, a veled való egyesülésre hívsz minket, hogy te élj bennünk, amikor evangéliumodat hirdetjük a világban. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

Ésszerűnek tűnik, hogy a nép, illetve a nép részéről egyesek jelet kérnek Jézustól. Újabb bizonyítékokat szeretnének kapni, hogy nem a sátánnal szövetkezve viszi véghez csodáit, hanem valóban Isten segítségével. A hagyományokhoz nem mindenben ragaszkodó, újító jellegű tanítása szintén igazolást igényel az emberek véleménye szerint. Mindez ugyan ésszerű, de Jézus többet várna tőlük, valódi megtérést és hitet. A hit az ember válasza az isteni tevékenységre vagy üzenetre. Az emberek láthatják a csodákat, mint az isteni irgalmasság megnyilvánulásait és hit ébred bennük. Az ember hallja Isten üzenetét, amelynek befogadása már válasz, azaz hittel elfogadja azt. Zakariás nem hitt az angyalnak, hogy gyermeke fog születni, ezért büntetésül megnémult, s néma maradt addig, amíg az isteni ígéret be nem teljesedett fia, Keresztelő János születésével (vö. Lk 1,5-25). Mária hitt Isten üzenetének, elfogadta vele kapcsolatos tervét. Hitét fejezi ki válasza: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint” (vö. Lk 1,26-38).

Salamon bölcsességének és Jónás próféta személyének említése jelzés arra, hogy a korábbi idők bölcsessége és prófétai hagyománya teljesedik be Jézusban, aki küldetésében, szolgálatában és engedelmességében felülmúlja a korábbi és a későbbi idők küldötteit.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor az igehirdetésre választottad ki az apostolokat, akiknek ezt mondtad: „aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Ugyanez igaz minden papra is, akit te hívsz meg személyesen az Ige szolgálatára. Add Urunk, hogy papjaink szavát soha ne vegyük csupán gyenge emberi szónak, hanem igehirdetésük által felismerjünk, megszeressünk és kövessünk téged! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak, és hangosan így kiáltottak: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk! Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak! Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen? Aztán hozzá fordult: Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged. Lk 17,11-19

Elmélkedés

Légy hálás!

Amiről a mai evangéliumban olvasunk, az nem egy példabeszéd, nem egy kitalált történet, hanem a valóság, amely Isten jóságát és az ember hálátlanságát mutatja be. A történetnek szép a befejezése, ebből vonhatjuk le a magunk élete számára a tanulságot, amely azzal szemben domborodik ki, ami előzőleg történt. Azért értékes az egy ember hálája, mert a többiek hálátlanok voltak. Nézzük a történetet! Jézus leprás betegek csoportjával találkozik, tíz személlyel. Ők betartják a törvényi előírásokat, miszerint nem érintkezhetnek egészséges emberekkel, ezért megállnak a távolban és kiáltozva kérik az Úr segítségét: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” A tiszteletteljes megszólítás és a kérés nyilvánvalóan annak a kifejezése, hogy bíznak Jézus gyógyító erejében, hisznek abban, hogy a Mester meg tudja őket szabadítani betegségüktől.

A bibliai időkben a lepra gyógyíthatatlan betegség volt. E súlyos bőrbetegségben szenvedő embernek esélye sem volt a gyógyulásra. Sorsát nehezítette továbbá a közösségből való kizárása. Ez utóbbi abból a szempontból érthető, hogy ilyen módon próbálták megakadályozni a lepra további terjedését. A leprás betegek számára külön területeket jelöltek ki és nem térhettek be az egészségesek által lakott településekre. Nem érintkezhettek velük közvetlenül, csak kellő távolságból beszélhettek másokkal.

A gyógyuláshoz még Jézus érintésére sincs szükség, elég, hogy rájuk tekint, s ez az irgalmas tekintet csodát eredményez. A korabeli törvények szerint a leprás betegség megszűnését, a megtisztulás tényét a papnak kellett kinyilvánítania, s ez egyúttal a gyógyult személy visszafogadását jelentette a közösségbe. Bár Jézus csodájának köszönhetően mind a tízen meggyógyulnak, kilencen hálátlannak bizonyulnak. Csupán egy ember tér vissza, hogy kifejezze háláját annak, akinek gyógyulását köszönheti. Jézusnak is fájt a hálátlanság. Keserűen kérdezte meg az egyetlen visszatért embertől: „Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?”

Néhány gyakorlatai tanács annak érdekében, hogy ne essünk a hálátlanság bűnébe, hanem a hálaadás által erősítsük kapcsolatunkat Istennel és az emberekkel.

Hálánkat mindig fejezzük ki szavakkal! Nem elegendő az, ha a köszönet szívünk mélyén meghúzódó érzés marad, s arról csak mi magunk tudunk. A hála kifejezése nem megalázó. Alázat mindenképpen szükséges hozzá, de nem megalázó.

Hálánkat kifejezhetjük szolgálatunkkal is! Gondoljunk csak a jerikói vakra, Bartimeusra, aki miután visszanyerte szemevilágát, Istent magasztalva követte Jézust az úton (vö. Lk 18,43). Istenszolgálatunk hálánk egyik megnyilvánulása a hit, a remény és a szeretet isteni adományaiért.

Az adakozás is hálánk egyik megnyilvánulása lehet. Azzal mondunk Istennek köszönetet a tőle kapott javakért, hogy segítjük, támogatjuk rászoruló embertársainkat.

A szentmise, az Eucharisztia ünneplése egyéni és közösségi hálaadás Istennek. A görög Eucharisztia szó ugyanis hálaadást jelent. A fiatalok néha csodálkozva kérdezik, hogy tulajdonképpen miért járunk vasárnap szentmisére? Többféle választ adhatunk erre a kérdésre, hiszen számos okunk van erre. Ezek közül az egyik az, hogy azért veszünk részt az istentiszteleten, a hálaadó áldozaton, hogy ezzel is kifejezzük hálánkat Istennek, akinek minden jót köszönhetünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Erre ő így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!” Lk 11,27-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus a következő kijelentést teszi: „Boldogok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!” A Szentírást rendszeresen olvasó embert nem egyszerűen csak az olvasás teszi boldoggá, hanem akkor válik boldoggá, ha ez a tanítás irányítja életét. Ha megelégednénk a puszta olvasással, az könnyen azt jelenthetné, hogy csupán egy szépirodalmi alkotásnak tartjuk a Bibliát, de az olvasottak csak holt betűk maradnának számunkra. Isten szava úgy válik elevenné, hogy megvalósítjuk azt életünkben.

Isten szavának hallgatásához elegendő, ha az ember megnyitja fülét. E szavaknak tettekre váltásához azonban a szívünket is meg kell nyitnunk, s éppen ezt szeretné a mi Urunk. Hittel és engedelmességgel érdemes odafigyelnünk a szóra, az igazságra, amely életünket a helyes irányba állítja, s Isten felé vezet minket. S ha Isten szava szükséges az ember számára, hogy eljusson Istenhez, akkor a hívek részéről jogos az igény, hogy hitelesen eljusson hozzájuk ez az igazság. E jogos igény teljesítéséhez olyan személyekre van szükség, akik az isteni megszólítás, hívás és küldés révén vállalják az igehirdetés feladatát.

Imáinkban kérjük Istent, hogy küldjön napjainkban is fiatalokat, akik az Ige szolgálatába állítják életüket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, kereső emberként fordulunk hozzád. Keressük életünk alapjait, az életünk boldogságát megadó értékeket. Keressük az igazság tanítását. Keressük az örök élet felé vezető utat. Keressük a hiteles tanúságtételt. Keressük szívünk békéjét. Keressük az irgalmasságot. Keressük hivatásunkat és életcélunkat. Urunk, mindent benned találunk meg, mert te vagy az embert kereső és az embert szerető Isten!

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbe hozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.” Lk 11,15-26

Elmélkedés

A mai evangélium bevezető mondata szerint Jézus ördögűző csodát tett, egy némából űzte ki a gonosz lelket. Magát a csodát nem beszéli el Lukács evangélista, mert itt sokkal fontosabb számára, hogy Jézus személyéről, hatalmáról adjon tanítást. Jogosan merül fel a csoda egykori szemtanúiban és bennünk is a kérdés, hogy miféle hatalommal képes ilyen cselekedetre. A tapasztalatok szerint ugyanis a gonosz lelkek befolyása az emberekre olyannyira erős, hogy attól sem önmaga erejével, sem más ember segítségével nem lehet megszabadulni. Az emberi képességeknél nagyobb erőre van szükség ahhoz, hogy valakiből távozzon a gonosz. Ha Jézus képes erre, akkor „felülről” vagy „alulról”, azaz Istentől vagy az alvilág urától, a sátántól kapta hatalmát.

Mi ugyan könnyen azt válaszoljuk, hogy Istentől kapott hatalommal cselekszik Jézus, de kortársai számára ez nem volt nyilvánvaló. A részlet szerint az ördög kiűzése után egyesek azt gondolják, hogy a sátánnal szövetkezve képes Jézus az ilyen jellegű csodákra és azt a véleményüket nyíltan ki is mondják. A vád elutasításaként az Úr rámutat az ilyen vélekedés belső ellentmondására, majd pedig egyértelműen kijelenti, hogy Isten segítségével képes kiűzni az ördögöket.

Istennek hatalma van a gonosz felett. A bennem lakó gonosz felett is. Egyedül ő képes a kegyelem és jóság ruhájába öltöztetni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, köszönöm, hogy gyermekeddé fogadtál és mennyei Atyámnak szólíthatlak téged. Amikor részesültem a keresztségben, te teremtettél újjá engem, te törölted el bűneim, te adtad nekem lelkem tiszta ruháját, te adtad szívembe a hitet, s te adtad szívembe a vágyat, hogy mindig téged keresselek. Segíts engem, hogy mindig a te Fiad, Jézus Krisztus útján, a hit útján, a kegyelem útján, a szeretet útján, az üdvösség útján, az örök élet útján járjak! Taníts meg engem arra, hogy miként élhetek úgy, hogy kedvedet találd bennem, s mindig a te szeretett gyermeked legyek!

Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Lk 11,5-13

Elmélkedés

Jézus arra bátorít minket, hogy kéréseinkkel bátran forduljunk Istenhez, a mennyei Atyához, hiszen ő gyermekeiként tekint ránk. A mai evangélium megerősítést ad azzal kapcsolatban, hogy van létjogosultsága a kérő imának. Természetesen nem érdemes abba a szélsőségbe esnünk, hogy soha nem jut időnk Istent dicsőíteni, magasztalni és áldani, és csupán csak akkor imádkozunk, amikor azt érezzük, hogy valamire szükségünk van Istentől. Ha a különféle imamódokban erőteljes eltolódás mutatkozik a kérések irányába, akkor valójában Istent eszközként akarjuk felhasználni saját céljaink megvalósításához.

Arra is ügyelnünk kell, hogy milyen lelkülettel kérünk. A kiinduló helyzet mindig az legyen, hogy Isten jól tudja, mire van szükségünk a földi boldogsághoz s az örök boldogság elnyeréséhez. Ne akarjunk okosabbak, bölcsebbek lenni Istennél, azt a látszatot keltve, hogy mi jobban tudjuk, mi szolgál lelkünk javára. Lényeges továbbá, hogy azzal a bizalommal forduljunk kéréseinkkel Istenhez, hogy ő képes nekünk segíteni. Ugyanakkor fogadjuk el azt, hogy Isten csak azokat a kéréseinket teljesíti, ami lelkünk üdvösségére szolgál. Az imában legyünk mindig türelmesek és soha ne követelőzzünk. S végezetül, a mai evangéliumi példabeszéd tanulságaként: legyünk kitartóak az imádkozásban!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Az irántad és a mennyei Atya iránt érzett szeretetem csekély viszonzása a felém áradó végtelen isteni szeretetnek. Parancsaid teljesítése nyitja meg számomra a szeretet kapuját, amely a veled való egységhez és közösséghez vezet. Veled szeretnék élni, a te szeretetedben. Taníts meg engem az önzetlen szeretetre, hogy mindig önmagamat adjam a szeretetben, miként te is tetted, amikor szeretetből feláldoztad magadat értem és minden emberért.

Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Lk 1,26-28

Elmélkedés

Az angyali üdvözletkor, azaz Jézus születésének hírüladásakor Isten küldötte „kegyelemmel teljesnek” nevezi Máriát. Ez a cím azért illeti meg őt, mert tökéletesen együttműködött az isteni kegyelemmel, nem távolodott el Isten akaratától, hanem engedelmesnek bizonyult. Bűntelen élete elsősorban nem az ő érdeme, hanem Istené, aki elhalmozta őt kegyelmével. Ugyanakkor mégsem mondhatjuk azt, hogy passzív szereplőként eltűrte, hogy Isten azt tegyen vele, amit akar. Jézus édesanyja emberi akaratát átengedte Istennek, hogy ne a maga erejéből vagy képességeiből történjen vele bármi, hanem Isten kegyelméből.

Mária megérti és elfogadja kiválasztottságát, beleegyezik az isteni akaratba és az Úr alázatos és engedelmes szolgálója lesz. Ez a lelkület teszi őt naggyá. Alaptalan a félelem, hogy Jézus anyja iránti tiszteletünk elhomályosítja Krisztus dicsőségét, hiszen soha nem magára akarja irányítani figyelmünket, hanem Fiára és Fiának üdvözítő tetteire.

A mai napon Szűz Máriát, mint a Magyarok Nagyasszonyát ünnepeljük. Túlzás volna azt mondani, hogy mi, magyarok minden más nemzetnél jobban tiszteljük Szűz Máriát, hiszen más népek vallásos tiszteletében is különleges helyet foglal el a Jézus édesanyja iránti tisztelet. Azt viszont bátran kijelenthetjük, hogy a magyarok Mária-tisztelete egyidős kereszténységünkkel. A keresztény hit terjedésével együtt a Mária-tisztelet is mélyen gyökeret vert népünk lelkében. A Magyarok Nagyasszonya elnevezés azt sugallja, hogy földi hazánk vezetőjének, úrnőjének tartjuk Máriát. Legyen valóban lelkünk vezetője földi életünk során, aki utat mutat nekünk a mennyei haza felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Erősítsd bennem a hitet és a bizalmat, hogy elinduljak az általad javasolt úton, az igazi boldogság útján! Te nem csupán földi boldogságot ígérsz, hanem az örök boldogságra akarsz elvezetni minden embert. Segíts megértenem, hogy benned találhatom meg a boldogság forrását!

Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Lk 10,38-42

Elmélkedés

A cselekvő, illetve a figyelmesen hallgató ember alakja jelenik meg Márta és Mária személyében a mai evangéliumi elbeszélés szerint. Jézus rendkívüli dolgot tesz, amikor az elfogadott normákkal és szokásokkal ellentétben betér a két asszony házába és tanítja őket. Az Isten országának örömhíre ugyanis nekik is és mindenkinek szól. Követésének alapja, hogy valaki meghallgassa őt és tanuljon tőle. Ezzel természetesen nem értékeli le a munkát és a szolgálatot, s arról sincs szó, hogy azt semmibe venné vagy nem becsülné meg eléggé. A sorrendet mégsem szabad megfordítanunk, nehogy a tevékenységek elvonják figyelmünket a lelkiekről. Imádkozzál és dolgozzál – tanította évszázadokkal ezelőtt Szent Benedek, s a bencés szerzetesek ma is eszerint élnek. Ha életünkben elsődleges helyet kap az imádkozás, akkor minden más munkára is lesz időnk.

Mindennapi életünkben bizonyára sokszor okoz nehézséget a kettő helyes arányának a megtalálása. Az egyik oldalon azt mondják, hogy majd akkor imádkozom és törődök a lelkiekkel, ha elvégeztem a munkámat, aztán valahogy sosem ér véget a munka és nem jut idő Istenre. A másik oldalon meg azok állnak, akik a lelkiekkel való törődésre és a vallási teendőikre hivatkozva elhanyagolják mindennapi kötelességeiket. Egyik sem helyes.

Jusson idő mind az imára, mind a munkára! A sorrend Jézus szerint a lelkiekkel kezdődik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” Lk 10,25-37

Elmélkedés

Egy írástudó kérdésére válaszolva Jézus tanítást ad arról, hogy a törvények továbbra is érvényben vannak és azok megtartása szükséges az üdvösséghez. A legfőbb törvény az Isten és az embertársak iránti szeretet. A történet ugyanakkor választ ad arra is, hogy minden embert a felebarátunknak kell tekintenünk és szükség esetén a segítségére kell sietnünk. E két dolog találkozása – a törvény megtartása és az irgalmasság gyakorlása – kelti az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd feszültségét. A pap és a levita szigorúan betartja ugyan a törvényt, amely szerint tisztátalanná válnának, ha érintkeznének a félholtra vert és halottnak látszó emberrel, de emiatt elmulasztják a segítségnyújtást. A szamaritánus viszont nem foglalkozik a törvényekkel, hanem irgalmasságot gyakorol, segít a bajba került emberen. A szeretet törvénye és annak gyakorlása tehát felette áll minden más törvénynek és ez biztosítja mindenki számára az üdvösségre jutást.

Jézus beszédeinek kedvelt témája az irgalmasság. Szent Lukács művében találjuk a legtöbb ehhez kapcsolódó beszédet, ezek közé tartozik az irgalmas szamaritánus példázata. A történettel Jézus azt akarja a szívünkbe vésni, hogy az Atya irgalmasságát utánozva mi is legyünk irgalmasok. A bűnös ember mindig Istenhez menekül, mert csak tőle várhat megbocsátást. A bajbajutott ember is mindig az irgalmassághoz menekül, rászorul az irgalmas ember segítségére. Az irgalmasság gyakorlásában megtalálhatjuk a boldogságot, mert Jézus ígérete szerint „boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7). Ismerjük fel a szenvedőkben és a bajbajutottakban Krisztus arcát, hogy neki jót téve elnyerhessük az üdvösséget!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, szívem mélyén visszhangzik a mennyei Atya tanúságtétele rólad, hogy te Isten Fia vagy. Hittel fogadom el ezt az isteni kinyilatkoztatást és hittel vallom, hogy te vagy az Isten Fia, aki magad is kísértést szenvedtél és vállaltad a kereszthalált a mi üdvösségünkért. Szenvedésedben, halálodban és dicsőséges feltámadásodban is megmutatkozott, hogy Isten Fia vagy. Segíts engem, hogy hozzád hasonlóan egész életemben engedelmesen teljesítsem az Atya akaratát!

Abban az időben: Az apostolok kérték az Urat: Növeld bennünk a hitet. Az Úr így válaszolt: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek. Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz. Nem ezt mondja-e inkább: Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is! S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük. Lk 17,5-10

Elmélkedés

A szolgáló lelkület

A Szentírás egyik legérdekesebb mondását olvassuk a mai evangéliumban: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek.” Jézus szavai azt tanítják, hogy egy parányi hit hatalmas dolgokra képes az emberben. Tehát nem hiedelem, nem babona, nem tévhit és nem téveszme, hanem valódi hit. Az apostolok egykori buzgóságával fordulunk ma mi is Jézushoz: Urunk, növeld bennünk a hitet! Természetesen nem csak önmagunkért imádkozunk, hanem a kicsinyhitűek, a kételkedők, a hitetlenek számára is kérjük a hit növekedését. Egy olyan világban, amikor válságba került a hit, s amikor az emberek nem ismerik a hit tartalmát és nem tudják értelmezni a hit jeleit, mi mást volna sürgetőbb kérni Jézustól, mint hogy növelje a hitet minden emberben?

Az evangélium második részében a szolgálatról, a szolgáló lelkületről ad tanítás Jézus. Valahányszor szolgálatról beszélünk, abból érdemes kiindulnunk, hogy Jézus „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” (Mt 20,28).

A szó legszorosabb értelmében azt nevezzük szolgálatnak, amikor valaki egy másik ember rendelkezésére áll bizonyos feladatok elvégzésében, s kettejük között alárendeltségi viszony áll fenn, a szolga alá van rendelve urának. Ha ez nem megfelelő ellenszolgáltatás fejében történik, hanem valaki kihasználja a másikat, akkor ez megalázó, emberhez méltatlan szolgaság, rabszolgaság.

Tágabb értelemben egy másik személy javára vagy érdekében végzett munkát nevezünk szolgálatnak, amelynél már nincs a személyek között semmiféle különbség. Ebben az esetben nem megalázó a szolgálat, hanem nagylelkű, nemes lelkű cselekedet a szolgáló személy részéről. A szolgálat általában anyagi ellenszolgáltatás nélkül, szívességből történik, és az Istennek végzett szolgálat is éppen így válik igazán értékessé. Az Isten szolgája címet nem emberek adják elismerésként valakinek, hanem maga Isten tünteti ki ezzel mindazokat, akik engedelmeskednek neki.

Isten szolgálatában mindig Jézus a példaképünk, aki üdvösségünk szolgája lett. A szolgálat értékéről megfeledkező, s helyette inkább az uralkodásra törekvő ember számára maga Jézus ad példát. Ő a mennyei Atya engedelmes szolgájának bizonyult, amikor küldetését teljesítve feláldozta magát a kereszten. Ugyanakkor az embereket, megváltásunkat is szolgálta önfeláldozásával. Ahhoz, hogy valaki saját emberi méltóságának csökkenése nélkül és a másik személy emberi méltóságának csökkentése nélkül tudjon szolgálni, uralkodnia kell önmagán és távol kell tartania magától a másokon való uralkodás vágyát. Helyénvaló, ha szolgálatunkat olyan területen végezzük, amihez Isten megadta számunkra a szükséges karizmát, kegyelmet. Ennek köszönhetően nem emberi erőlködés és nem haszontalan próbálkozás lesz szolgálatunk, hanem olyan küldetés, amelyet Isten segítségével végzünk más emberek javára. Vegyük észre azokat, akikhez Isten a mi szolgálatunk által akar odafordulni.

Az Egyház közösségében mindenkinek megvan a maga sajátos adománya, feladata, s e feladat végzésében a Szentlélek az útmutató. A Lélek ösztönzése és folyamatos vezetése teszi valóban hatékonnyá és gyümölcsözővé szolgálatunkat. A szolgálat végzésében lényeges továbbá az önkéntesség, a szabadság. Szolgálatra senki nem kényszeríthető. Fedezzük fel azt, hogy az emberi szabadság legnemesebb formája a szeretet, amely önmagunk és képességeink odaajándékozásában, mások szolgálatában válik teljessé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Te azt akartad, hogy a férfi és a nő teljesen és visszavonhatatlanul adja át önmagát a másiknak szeretetben és fogadja el a másikat szeretetben. Segítsd a házastársakat a helyes élet szabályainak elsajátításában és gyakorlásában, hogy hűségben keressék és szolgálják egymás javát! Legyenek hűségesek egymás iránt! Legyenek hűségesek a szeretethez! Érezzék minden nap, hogy te vagy életük középpontja és szeretetük forrása! Segítsd a családokat és a családtagokat, hogy szentté legyenek!

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Lk 10,17-24

Elmélkedés

Lukács evangélista az események leírása során időben kicsit ugrik, amikor a hetvenkét tanítvány missziós útra küldését követően azonnal arról számol be, hogy útjukról visszatérnek. Nem állíthatunk semmi biztosat arról, hogy napokig vagy hetekig lehettek-e távol, de ennél hosszabb időre, azaz több hónapra nem érdemes gondolnunk. Mindenesetre örömteli beszámolójuk arra utal, hogy küldetésük sikerrel járt, kár, hogy az evangélista nem írt bővebben tapasztalataikról.

Útnak indulásukkor megkapták a hatalmat Jézustól ahhoz, hogy betegeket gyógyítsanak. Úgy tűnik, hogy a gyógyítás rájuk ruházott hatalma valóban betegek gyógyulását eredményezte és még ördögöket, démonokat is sikerült kiűzniük a megszállottakból. Lelkesen sorolt élményeik hallatán Jézus örvendezik, hogy a sátán vereséget szenvedett, immár valóban megtapasztalható Isten országának jelenléte és növekedése a világban. Az emberek számára eljött a szabadulás ideje, az üdvtörténet új korszaka, a békesség ideje. Az evangélium hirdetésével mindenkihez eljut az igazság tanítása.

A küldetését hűségesen teljesítő tanítvány jutalma nem marad el. Jézus azt mondja, hogy nevük fel van írva a mennyben, amely kijelentés azt jelenti, hogy szolgálatuk jutalmaként elnyerik Istentől az üdvösséget, eljutnak a mennybe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hálás szívvel köszönöm meg azt a kegyelmet, amit a keresztségben kaptam. Segíts engem életem folyamán, hogy mindig az Atya kedves gyermeke maradjak! Lakjék bennem a Szentlélek, ő irányítsa cselekedeteimet és indítson tanúságtételre. Tisztíts meg engem a bűnbánat szentségében, hogy a lelki újjászületés pillanatában újra és újra átérezzem, hogy a mennyei Atya szeretett gyermeke vagyok.

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Lk 10,13-16

Elmélkedés

Jézus szava csodálatos erővel bír. Szavára az emberek a bűnbánat útjára lépnek. Parancsoló szavára az embereket megszálló gonosz lelkek is eltávoznak. Szavára megmozdulnak a betegek, hogy a gyógyulás reményében közelébe kerüljenek. Gyógyító szavára az eddig mozdulni sem tudó bénák talpra ugranak és járni kezdenek. Küldő szavára a tanítványok elindulnak, hogy hirdessék az örömhírt.

„Aki titeket hallgat, engem hallgat” – olvastuk a mai evangéliumban Jézus kijelentését, amely nem csupán az egykori tanítványoknak szólt, hanem mindazokra érvényes, akik a későbbi időkben tanítását hirdetik, mint például napjaink papjai. Jézus minden pap szavain, gondolatain keresztül képes megszólítani az embereket. Lehet, hogy egyes papok ékesszólóan tudnak beszélni, míg mások szerényebb képességük miatt talán nehezebben fogalmazzák meg a tanítást, de biztosak lehetünk abban, hogy minden pap által Jézus szeretne hozzánk szólni. Az esetleges különbségeket a fülünk meghallja ugyan, de Jézus szavai nem a fülünknek szólnak, hanem a szívünknek. Törekedjünk rá, hogy ne a beszéd külső elemeire, jellegzetességeire figyeljünk, hanem a szívünknek szóló mondanivalóra! A gyenge emberi szóban is halljuk meg azt az igazságot, amellyel Isten akar bennünket vezetni!

Az evangéliumot hirdetők szavára egykor megmozdult szinte az egész világ. Megmozdít-e engem, s bennem valamit a ma hozzám érő jézusi szó?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, taníts bennünket a szeretetben való folyamatos, állandó növekedésre! Tanítsd a szülőket a felelősségvállalásra, a felelősségteljes gyermeknevelésre és a problémák szeretetben való megoldására! Indíts minden családot arra, hogy helyet adjanak otthonukban Istennek és bekapcsolódjanak az egyházi közösség nagy családjának életébe! Fogadják el a családok az Egyház segítségét és szolgálatát, hogy tanúságot tudjanak tenni Istenről, mint a családi értékek és boldogság igazi adományozójáról!

A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?” Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mt 18,1-5. 10

Elmélkedés

A Szent Őrzőangyalok napján az evangéliumban Szent Máté művéből az a jelenet tárul elénk, amikor nyilvános működésének ideje alatt egy alkalommal a már felnőtt Jézus gyermekeket állít példaképként tanítványai elé. A gyermeki lelkület azért követendő, mert a gyermek engedelmessége szülei iránt annak példája, ahogyan a keresztény ember Istennek engedelmeskedik. A gyermeki lelkület másik fontos eleme a bizalom, azaz nem féltjük életünket, hanem az isteni gondviselésre bízzuk magunkat.

Jézus gyermekekkel szemben tanúsított magatartása azt jelzi, hogy Isten szeretettel fordul a gyermekekhez, akiket a felnőttek sokszor lenéznek, lekezelnek. A mi Urunk felnőttként is a gyermekek barátja maradt, figyelemmel, szeretettel fordult feléjük, és példaként állítja őket követői elé. A gyermekek, alárendelt és sokszor kiszolgáltatott helyzetben vannak életük során. Olyan felnőttek irányítják életüket, akik talán már el is felejtették a gyermekkor nehézségeit. Ha a felnőtt emberek részéről néha nem is találnak védelmet a gyerekek, az ég angyalainak védelmére, s rajtuk keresztül Isten gondoskodására mindig számíthatnak.

Amikor megkereszteltek, Isten gyermeke lettem. Meg tudtam-e őrizni magamban az istengyermekség lelkületét? Gyermeki bizalommal, engedelmességgel fordulok-e Istenhez, aki az én mennyei Atyám?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Segíts, hogy ne engedjek a megtévesztésnek és a félrevezetésnek! Bölcsességet és tisztánlátást kérek tőled, hogy megkülönböztessem a te igazságodat az emberek hamisságától. Te Úr vagy az egész világ és az egész természet felett, és hatalmad van, hogy legyőzd a gonoszságot. A te segítségeddel én is le tudom győzni a rosszat. Életem biztonságban van a te kezedben, s ha hűséges maradok hozzád és hitemhez, akkor nem veszíthetem el az üdvösséget. Add, hogy semmiféle veszély, még az életveszély miatt se tagadjam meg hitemet, hanem a Szentlélekre hallgatva tegyek tanúságot rólad!

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.” Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lk 9,57-62

Elmélkedés

A hivatás lényegére mutat rá az a jézusi kijelentés, amelyet a mai evangéliumban olvasunk: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Bár előszeretettel alkalmazza az igehirdetés ezt a mondást kifejezetten a papi hivatásra, mégis helyesebb, ha emberi hivatásunk lényegi mozzanatát látjuk meg benne. Bármilyen tevékenységet kezdünk is el, annak végzése során a feladatra kell összpontosítanunk és nem engedhetjük, hogy figyelmünk szétszóródjon, más dolgokra terelődjön. A munka eredményéhez és hatékonyságához egyaránt szükséges ez. A bibliai időkben a szántást nem gépekkel végezték, hanem állatok segítségével. Az embernek az volt a feladata, hogy irányítsa az állatot, amely az ekét húzta. Ha nem erre figyelt, hanem hátrafelé, más irányba nézegetett, akkor az állatok mentek a maguk feje után.

Minden ember hivatása, hogy törekedjen az életszentségre és az üdvösség elnyerésére. Mindegy, hogy valaki kétkezi munkás vagy értelmiségi, fizikai vagy szellemi dolgozó, a keresztény emberben megvan ez a törekvés. Életcélunk, hogy Isten kedves gyermekei legyünk, az ő parancsai szerint éljünk, s mindennek jutalmaként részünk legyen az örök életben. Ezt a célt sosem szabad szemünk elől tévesztenünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A halál tényével találkozva könnyen azt gondoljuk, hogy az életnek ezzel vége, s utána nem következik semmi. Hisszük, hogy Isten, aki életet ad minden embernek, képes arra, hogy új életet adjon a halál után. A mennyei Atya életet adott neked, amikor húsvétvasárnap feltámasztott, és új életet ad majd nekünk is, amikor feltámaszt minket az örök életre. Jézusom, hiszek feltámadásodban, s hiszem, hogy te vagy a halhatatlan Úr. Te vállaltad emberi sorsunkat, s életedet megosztottad velünk. Hozzád kötöm magam, hogy veled éljek, s részesüljek a feltámadásban. Segíts engem szüntelenül törekedni a mennyország, az örökkévalóság felé!

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket? De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek. Lk 9,51-56

Elmélkedés

Az ember néha egészen indulatos, s lássuk be, ilyenkor túlzásokra vagyunk képesek. Bizonyos élethelyzetekben magával ragad minket a hevesség, az indulat, nem vagyunk képesek uralkodni magunkon, s olyan dolgokat mondunk vagy teszünk, amelyeket normális esetben sosem. Ilyesmi indulatról olvasunk a mai evangéliumban. Jakab és János apostolokat elkapja az indulat, felháborodnak azon, hogy Jézust nem fogadják be az egyik faluban. Az elutasítás egyébként nem kifejezetten Jézusnak vagy tanítványainak szól, mert abban a korban a szamaritánusok, azaz a szamariai országrészben élők meglehetősen ellenséges viszonyban voltak a többi zsidóval, amely például abban mutatkozott meg, hogy nem adtak szállást azoknak, akik a jeruzsálemi zarándoklatra igyekeztek.

Jézus helyteleníti két apostola gondolkodását, lelkületét, akik isteni büntetést szeretnének eszközölni a szamaritánusokra. Kijelenti, hogy Istennek soha nincs szándékában a pusztítás, nem akarja az ember kárát. Megmenteni, megváltani jött az embereket, mert a mennyei Atya az emberek üdvösségét akarja.

Indulataink megfékezését szolgálja, ha nem ellenségként, hanem barátként, testvérként tekintünk a másik emberre, s ezt akkor is megtesszük, amikor ő nem a mi elképzeléseink szerint beszél vagy cselekszik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A veled való találkozás egykor megerősítette az apostolokat a szeretetben. Új hit és új remény ébredt bennük. Új erőre gyulladtak a te szeretetedtől, majd pedig pünkösdkor megkapták a Szentlélek ajándékát, hogy erős lélekkel végezzék az evangélium hirdetését és az emberhalászatot. Új élet kezdődik számomra is. Adj nekem erőt ahhoz, hogy végigfussam pályámat, és teljesítsem azt a feladatot, amelyet rám bízol, hogy tanúságot tegyek az evangélium igazságáról a reményvesztett embereknek.

Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség.” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,47-51

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt három főangyal, Szent Mihály, Szent Gábor (Gábriel) és Szent Rafael az angyalok rangsorában a többi angyal felett áll.

Szent Mihály, akinek neve annyit jelent: „ki olyan, mint az Isten?”, a mennyei seregek vezére. Az ókori atyák írásaiban és a későbbi keresztény hagyományban Szent Mihály főangyal az Egyház oltalmazójaként, védelmezőjeként jelenik meg, ami arra bátorít minket, hogy a gonosszal vívott küzdelmeink során és a kísértések idején segítségét kérjük.

Gábor főangyallal főként az evangéliumok elején találkozunk, mint aki hírt, üzenetet hoz Istentől. Ő hozza meg a jeruzsálemi templomban szolgálatot teljesítő Zakariásnak a hírt, hogy gyermeke fog születni, aki a Messiás előhírnöke lesz. Szintén ő ismerteti Máriával Isten akaratát, miszerint ő lesz a Megváltó édesanyja. Gábor főangyal emlékeztessen minket arra, hogy érdemes odafigyelnünk Isten küldötteire, akiktől megismerhetjük Isten velünk kapcsolatos tervét, hivatásunkat és küldetésünket.

Rafael főangyal, akinek neve azt jelenti „Isten gyógyít”, egy a hét angyal közül, „aki mindig készen áll, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen” (Tób 12,15). Szent Rafael védelmezzen minket a testi és lelki bajoktól, hogy mindenkor készen álljuk mi is az Úr elé lépni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

Abban az időben: Jézus a következő példabeszédet mondta: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.” Lk 16,19-31

Elmélkedés

Szegényen vagy gazdagon?

A szegények támogatását, a nagylelkű adakozást állítja elénk az evangélium, amelyben Jézus példázatot mond a szegény Lázárról és egy gazdag emberről. A gazdagnak mindene megvolt, amit a földi élet nyújthat. Talán azt is gondolhatta, hogy vagyona Isten áldásának köszönhető. Úgy vélte, hogy az anyagi javak tökéletesen boldoggá teszik életét és biztonságot nyújtanak neki. A történet másik szereplője egy szegény koldus, akinek nevet is ad az elbeszélő, Lázárnak hívják. Neki az élet másik oldala jutott, a nélkülözés, a szegénység, a betegség. Jézus példabeszédei közül egyedül itt van név szerint megnevezve egy szereplő. Lázár neve azt jelenti: Isten segít. Aki bízik Isten segítségében, annak mindegy, hogy gazdag vagy szegény. Bár Jézus egy példázatot mond, azaz egy kitalált történetet, mégis azt érezzük, mintha valóságosak volnának a szereplők. Egy-egy városba érkezve Jézus bizonyára elhaladt előkelő, gazdag emberek otthona előtt, és az utcákon látott szegény koldusokat. Napjainkban is megtapasztalható ugyanez, a gazdag városok peremkerületeiben sokan rendkívüli szegénységben élnek. Mintha két világról lenne szó, amelyeknek semmi köze egymáshoz. A gazdagok nem törődnek a szegényekkel, észre sem veszik őket, és a szegények legfeljebb álmodnak arról, hogy egyszer jobbra fordul sorsuk.

A gazdagság nem önmagában jó vagy rossz, hanem az a döntő, hogy az ember mire használja a vagyonát. Jézus két emberi utat vázol fel példabeszédében. A gazdag ember élete során nem törődött a szegénnyel, nem segítette őt, pedig megtehette volna. E mulasztása bűn Isten előtt, s e bűne miatt jutott a kárhozatra. Vele ellentétben a szegény Lázár a mennybe jutott. Jézus nem fejti ki, hogy miért jutott oda, inkább meghagyja a lehetőséget a hallgatóságnak és nekünk, hogy erről gondolkodjunk. Valószínűleg nem azért juthatott a mennybe, mert szegény volt, hanem azért, mert türelmesen viselte sorsát. Ellenérvként rögtön felhozzák egyesek: törődjünk bele saját nyomorúságunkba és ne tegyünk semmit sorsunk jobbra fordításáért? Aligha ez a példabeszéd mélyebb üzenete. Ha viszont új lehetőségeket keresve kitörünk nélkülöző élethelyzetünkből, és sikerrel járunk, akkor szívtelen gazdaggá is válhatunk. És akkor jön ismét az ellenérv: aki volt már szegény, az nem veti meg mások szegénységét. Szóval ne zárjuk le a kérdést, gondolkozzon mindenki azon, melyik a helyes.

A példabeszéd szereplői közül talán az „öt testvér” helyébe képzelhetjük el leginkább önmagunkat. Hiszen a történet elsősorban az evilágon maradottaknak, azaz nekünk szól. Nekünk kell döntenünk abban a kérdésben, hogy vajon melyik példát követjük. A dúsgazdagét, aki ugyan jól él itt a földön, de a túlvilágon gyötrelemben van része vagy Lázárét, aki a földi szegénység és nélkülözés után részesül a menny boldogságában.

Keresztény életünk lényeges eleme az irgalmasság, a szegények segítése. A jócselekedetek által Istenhez fordulunk, mégpedig embertársainkon keresztül. A példabeszédből egyértelműen kiderül, hogy aki nem fordul szeretettel a nélkülözőhöz és irgalom nélkül elfordítja arcát tőle, az nem számíthat arra, hogy Isten irgalmasan fog őrá tekinteni. Az irgalmasság azt jelenti, hogy észreveszem a rászorulót és segítek rajta. Isten a mennyország boldogságával jutalmazza azokat, akik földi életükben irgalmas szívvel fordulnak mások felé.

Nem az a lényeges, hogy szegénységben vagy gazdagságban élünk, hanem az, hogy milyen lelkület él bennünk. Ami nyomasztóvá, elviselhetetlenné teszi számunkra a szegénységet, ugyanaz a gazdagságot is nyomasztóvá és elviselhetetlenné teszi számunkra. Ha beteg a lelkünk, akkor bármelyik élethelyzetben boldogtalanok leszünk. Ha viszont tiszta a szívünk és nyugodt a lelkiismeretünk, akkor boldogságra találunk életünkben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Gyújtsd fel bennünk és minden ember szívében a szeretet tüzét! Szereteted tüze és fénye oszlassa el az aggodalmaskodás, a hitetlenség, a kételkedés, a békétlenség és a bűn sötétségét! Segíts, hogy megőrizzük és továbbadjuk másoknak is ezt a fényt! Segíts, hogy továbbsugározzuk a hit világosságát, a remény ki nem alvó lángját és a szeretet tüzét! Az általad megígért és elküldött Szentlélek tüze pünkösdkor átalakította és bátorsággal töltötte el az apostolokat. Alakíts át engem is! Tégy csodát velem is! Tégy engem is tüzes lelkűvé, hogy örömhíredet bátran hirdessem!

Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják. De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt előttük. Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől. Lk 9,43b-45

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus a rá váró szenvedésekről beszél tanítványainak, de csak röviden és általánosságban. Nincs szó szenvedésről és halálról, nincsenek megemlítve azok, akik miatt mindez történni fog, és a feltámadásra sincs utalás. Jézus csupán ennyit mond: „Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják.” Lukács evangélista kiemeli a tanítványok értetlenségét.

Ez az értetlenség majd visszaköszön, amikor a mostani jövendölés beteljesedik. Jézus elfogása és elítélése, majd pedig szenvedése és halála megdöbbenti az apostolokat, akiket úgy fognak érni az események, mintha sosem hallottak volna ezekről Mesterüktől. Félelmükben elmenekülnek az Olajfák hegyéről, nem maradnak Jézus mellett a szenvedés óráiban és a kereszt alatt, az apostolok közül egyedül János lesz ott. Hitük meginog és értelmetlennek látják az elmúlt esztendők eseményeit. Fordulatot a feltámadás hoz számukra, amikor hirtelen minden megvilágosodik, új értelmet nyer mindaz, amit Jézus mellett megtapasztaltak a nyilvános működése során, miközben tanítványaiként mindenhová elkísérték.

Az apostolok viselkedése talán ránk is jellemző. Olykor lelkesen hallgatjuk az Urat, de a szenvedés próbatételt jelent számunkra, akár minket, akár egy hozzánk közel álló személyt érint. Az Úr szenvedésének és kereszthalálának szemlélése, és a feltámadás eseménye új fényben láttatja szenvedéseinket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!