Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 3 óra 58 perc

2019. január 22. – Kedd (Mk 2,23-28)

11 óra 49 perc
Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.” Mk 2,23-28

Elmélkedés

A böjtöléssel kapcsolatos felvetés, amiről tegnap olvastunk, vélhetően a vámos Lévi házában az ünnepi étkezés alkalmával vagy azt követően hangzott el, hiszen ezt az eseményt követi Márk írásában. A mai részletben hirtelen váltással a mezőn, a vetések között találjuk Jézust és tanítványait, amint éppen úton vannak. Az új jelenetet az köti az előzményekhez, hogy ismét előállnak a farizeusok egy olyan felvetéssel, amely helyteleníti a tanítványok magatartását és amely szerint Jézus, a Mester számára nem fontos, hogy tanítványait a törvények megtartására tanítsa, nevelje.

Itt már nem egy általános kérdésről van szó és a kérdező sem burkolózik ismeretlenségbe. A farizeusok állnak Jézus elé, akik a szombati nyugalom megszegését látják abban, hogy a tanítványok letépik a kalászokat és megeszik a búzaszemeket. A kérdezők megütköznek a tanítványok viselkedésén és botránkozva kérik számon Mesterüket. Már itt Jézus ellenfeleiként tűnnek fel, akik lépten-nyomon hibát keresnek és persze találnak is, hiszen az ő elképzeléseik szerint minősítik mások cselekedeteit.

Mondhatjuk azt, hogy fellépésük, állandó hibakeresésük és kérdéseik nagyon hasznosak, hiszen alkalmat adnak Jézusnak, hogy kifejtse nézeteit és elmondja nem csak nekik, hanem a nagyobb néptömegnek, hogy miért fontos a törvények helyes értelmezése és a vallási életben való megújulás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!

2019. január 21. – Hétfő (Mk 2,18-22)

h, 2019/01/21 - 00:00
Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.” Mk 2,18-22

Elmélkedés

Jézus úton levésével kapcsolatban már szó volt arról, hogy új utakat keres az emberi szívekhez. Fellépésével a vallásosság új formája kezdődik el, vagy legalábbis felkínálja mindenki számára a vallási életben való megújulást. Ezt a gondolatot folytatja a mai evangéliumi részlet, amely a vallási élet egyik jellegzetes cselekedetéről, a böjtölésről szól. A jelenet annak tényszerű megállapításával kezdődik, hogy Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtölnek. Keresztelő János életmódjával kapcsolatban Márk evangélista ezt jegyzi le: „Sáskát és vadmézet evett” (Mk 1,6). Máté írása szerint egy alkalommal maga Jézus tesz említést a Keresztelő böjtöléséről: „Eljött János, nem evett és nem ivott” (Mt 11,18). Lukács evangélista pedig ugyanezt a rész így jegyzi le: „Eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik, bort nem iszik” (Lk 7,33). Az ő szigorú életmódjához és böjtöléséhez tehát nem fér kétség, miként annak céljához sem: prófétai életmódja hitelesíti prófétai szavait, tanítását.

A farizeusok szigorúan vették a böjti fegyelmet. Nem csak a kötelező böjtöket tartották meg, hanem egyéni vallási buzgóságból önként is vállaltak további böjtöket. Helytelen szándékukat Jézus leplezi le, amikor azt állítja, hogy nem Isten tetszését, hanem az emberek elismerését keresik böjtölésükkel (vö. Mt 6,16).

Jézus nem utasítja el a böjtöt, mint a vallásosság egyik hagyományos formáját, de sürgeti annak megújítását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Bármit tettél földi életed folyamán, mindent az Atyával való egységben tettél, szüntelenül az Atya akaratát teljesítetted, és mindig a neki való engedelmesség indított a cselekvésre. Segíts minket, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, hogy keresztségünk óta a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy az Atya az ő szeretett gyermekeinek nevezzen minket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Urunk, te földi életed során mindig engedelmeskedtél Atyádnak. Taníts minket az alázatra és az engedelmességre!

2019. január 20. – Évközi 2. vasárnap (Jn 2,1-11)

v, 2019/01/20 - 00:00
Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Jn 2,1-11

Elmélkedés

Megszólítás és megerősítés

A mai evangéliumban a kánai menyegzőn történt csodáról, a víz borrá változtatásáról olvasunk, amely Szent János szerint Jézus első csodája volt. Az esemény helyszíne egy lakodalmas ház, ünneplők sokaságával és túlcsorduló örömmel. Abban az időben a lakodalmak egy hétig tartottak, tehát nem egyetlen napra, hanem hosszabb időre kellett gondoskodni elegendő élelemről az ünneplők számára. Szegényebb családoknál bizony ez gondot jelenthetett, azaz előfordulhatott, hogy nem volt mindenből elegendő, s emiatt megszakadt az ünnepség. Egy ilyen váratlan helyzet történt Kánában is, elfogyott a bor. Édesanyja, Mária közbenjárására Jézus csodát tesz, a vizet átváltoztatja borrá, s ezzel a tettével megóvja a családot a szégyentől, tovább folytatódhat az örömteli ünneplés.

Érdemes felfigyelnünk Mária figyelmes magatartására és cselekedetére. Észreveszi a bajt és tudja, hogy ki képes segíteni egy ilyen nehéz helyzetben. Lényeges üzenete van ennek: Jézus édesanyja figyel életünkre, észreveszi, ha olyan szükséghelyzetbe kerülünk, amit a magunk erejével nem tudunk megoldani. Látja gondjainkat és küzdelmeinket, észreveszi, ha emberi segítségre már nem számíthatunk. Mária az ő fiához, Jézushoz fordul a mi érdekünkben, azt kérve tőle, hogy segítsen rajtunk isteni erejével. Égi édesanyánknak e közbenjárása nagy segítséget jelent számunkra, és arra bátorít, hogy közbenjárását kérjük, mert fia meghallgatja őt.

A csodák felismerése és a csodákban való hit a mai ember számára nem olyan természetes, mint a korábbi idők emberei számára. Fontos tisztáznunk, hogy a csoda nem varázslat, nem bűvész trükk, nem szemünk elkápráztatása. Jézus valamennyi csodája az ő személyéhez és tanításához kapcsolódik. Igazolják, hogy valóban Isten és igazolják tanításának igazságát. Lényeges továbbá, hogy a csodák nem öncélúak és nem is céltalanok. Mindig valakihez szólnak, valakinek a javára, érdekében történnek. A csoda nem szórakoztatja az embereket, mint az ügyes bűvészmutatványok, hanem Isten segítségének a megnyilvánulása egy olyan helyzetben, amikor az ember már tehetetlen és a maga erejével nem talál megoldást. A csoda mindig hitet ébreszt abban, akinek a javára történik, vagy akik azt megtapasztalják. Ki kell még emelnünk azt is, hogy Isten csodái nem a természeti törvények felfüggesztését jelentik. Ha így lenne, akkor Isten teljesen önkényesen bánna a világgal, törvényeket hozna, amelyek alapul szolgálnak a világban uralkodó rendnek és rendezettségnek, de ezeket bármikor félre is tehetné.

Hogyan tekintsünk tehát a csodákra? A csoda megszólítás és megerősítés. Csodáival, közbelépéseivel Isten megszólít minket, jelet mutat. Isten nem a végtelenből figyeli életünk küzdelmeit, hanem bizonyos helyzetekben segítségünkre siet. Nem azért, mert méltók vagyunk erre vagy kiérdemelhetnénk segítségét, hanem azért, mert jóságos és ki akarja mutatni felénk szeretetét. A csoda mindig akkor történik, amikor már nem magunkban bízunk, hanem nagy bizalommal a gondviselő Isten kezébe helyezzük életünket. Tőle várjuk a megoldást, elfogadjuk akaratát. A csoda megerősítés, hogy érdemes hinnünk és érdemes imádságban Istenhez folyamodnunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, gondviselő Istenünk! Köszönjük, hogy figyelsz életünkre, vigyázol ránk, gondviselő szereteteddel átölelsz minket. Látod gondjainkat és küzdelmeinket, jól ismered fáradozásainkat és aggodalmainkat. Hozzád fordulunk nehéz helyzeteinkben: adj nekünk jó tanácsot és útmutatást! Adj erőt, bátorságot és kitartást. Erősítsd bennünk a hitet, hogy amikor már erőtlenek és tehetetlenek vagyunk, te akkor is tudsz segíteni, mert mindent megtehetsz, s jóságodnak köszönhetően segítesz mindazzal, ami üdvösségünket szolgálja. Ösztönözz minket arra, hogy készséggel és engedelmesen megtegyünk mindent, amit kérsz tőlünk.

2019. január 19. – Szombat (Mk 2,13-17)

szo, 2019/01/19 - 00:00
Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!” Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte. Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?” Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Mk 2,13-17

Elmélkedés

Az evangéliumi történet bevezetésében Szent Márk összefoglalóan írja le Jézus tevékenységét: betegeket gyógyít és tanítja a hozzá tömegesen érkező embereket. Ezt követően röviden ismerteti Jézus találkozását Lévivel, akinek személye Szent Máté apostol és evangélistával azonosítható. Az Úr hívása és Lévi útnak indulása után a további esemény helyszíne Lévi háza, ahol a korábbi vámos vendégül látja Jézust.

Az egész leírást Jézus tanulságos kijelentése zárja: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Egyrészt magyarázat ez arra, hogy miért hív meg egy vámost, egy mások által bűnösnek tartott személyt az ő követésére és miért ül egy asztalhoz olyan személyekkel, akiket a korabeli zsidók megvetettek. Vámszedő foglalkozásukat ugyanis bűnösnek tartották, mert munkájuk közben pogányokkal érintkeztek, illetve kiszolgálták vele az elnyomó római hatalmat, továbbá a maguk hasznára sokszor több vámot követeltek. Másrészt ez a kijelentés rávilágít Jézus küldetésére, aki azért jött, hogy felemelje a bűnösöket. Ez történt Lévivel és ez történik meg velünk, amikor minket, bűnös embereket életszentségre hív Jézus. Igen, ezen a ponton világosan felismerjük, hogy egyedül Isten irgalma, az ő irgalmas szeretete képes megváltoztatni, új irányba fordítani életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközeiül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

2019. január 18. – Péntek, Árpád-házi Szent Margit (Mt 25,1-13)

p, 2019/01/18 - 00:00
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés

Szent Margit mai ünnepén az evangéliumban Jézus példabeszédét olvassuk a tíz szűzről. Közülük öten mindenre, még a vőlegény esetleges késésére is felkészültek, s jutalmuk az lett, hogy bejutottak az ünnepségre. A másik öt viszont felkészületlenül érkezett, nem gondoskodtak megfelelő mennyiségű olajról lámpásaik számára, s mulasztásuk, felkészületlenségük miatt lemaradtak az ünnepségről, ahová később sem juthattak be. A mindennapok állandó munkája miatti fáradtság, az egykedvűség vagy a reménytelenség olyan kísértések az ember számára, amelyek csökkentik az éberséget és könnyen elvonják figyelmünket végső célunkról, az üdvösségről.

Szent Margit élettörténetét olvasva megdöbbenünk azon, hogy mennyi vezeklést, önsanyargatást, mások által alantasnak minősítet munkát vállalt, miközben zokszó nélkül tűrte a megaláztatásokat. Soha nem hivatkozott királyi származására vagy méltóságára, hanem mindent elviselt annak ismeretében, hogy ez szolgál önmaga üdvösségére és magyar népe javára. A Krisztussal való találkozás és azonosulás buzgó vágya éltette őt. A szüntelen imádkozás, a vezeklés és az alázatos szolgálat mind-mind a Krisztus iránti szeretetből fakadt. Életszentsége, életpéldája indítson minket arra, hogy soha ne aludjon ki bennünk az üdvösség utáni vágyakozás lángja! Ne engedjünk a világ sodrásának, hanem válasszuk, kövessük mindig Krisztust!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy tanúsíthassuk: Te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében mindenkit arra hív, hogy a hozzád vezető utat járja.

2019. január 17. – Csütörtök (Mk 1,40-45)

cs, 2019/01/17 - 00:00
Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.” Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. Mk 1,40-45

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszínét nem jelöli meg Márk evangélista, de tudjuk, hogy Kafarnaumi tartózkodása után Jézus elindul tanítványaival, hogy más helyeken is tanítson és gyógyítson. Az Úr tehát éppen úton van, útközben találkozik a leprás emberrel, aki kifejezi hitét, hogy Jézus tud rajta segíteni, meg tudja tisztítani súlyos bőrbetegségétől. Hitének jutalmaként teljesül kérése, megszűnik leprája, újra egészséges lesz.

Mai elmélkedésünkben ne a csodára figyeljünk, hanem inkább Jézus úton levésére, amely egyrészt valóságos, hiszen bejárja a városokat és falvakat, másrészt jelképes, hiszen az Úr személyében Isten keresi az utakat, a találkozási lehetőségeket az ember felé. Jézus nem a korabeli írástudók és törvénytudók kitaposott útját, nem a hagyományok útját, nem a megszokottság útját járja, hanem a maga útját. Aki el szeretné sajátítani az ő életmódját, életstílusát, életvitelét, annak csatlakoznia kell hozzá, vele kell járnia útja során. S bár Jézus mindig új utakat keres, érdemes tudnunk, hogy nem önkényesen választ úticélt, hanem oda megy, ahová a mennyei Atya indítja, oda tart, ahová az Atya vezeti lépteit. Az Úr útja tehát mindig az engedelmesség útja.

Az Istennek való engedetlenség rossz útja helyett nekünk is érdemes az engedelmesség útját választanunk, mert ezen haladva juthatunk el az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

2019. január 16. – Szerda (Mk 1,29-39)

sze, 2019/01/16 - 00:00
Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. (Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. Mk 1,29-39

Elmélkedés

Az evangéliumi esemény helyszíne Kafarnaum városa, ahol Jézus a zsinagógában kiűzte a gonosz lelket a megszállott emberből. Márk evangélista kissé sietősen mutatja be az eseményeket, a jelenetek meglehetősen gyorsan váltják egymást. Az ördögűzést követően már Simon Péter házában találjuk Jézust, ahol újabb csodát tesz, meggyógyítja Péter anyósát, aki lázas beteg, majd újabb gyógyítások és ördögűzések következnek, amelyeket már nem részletez az evangélista. Másnap Jézus rögtön tovább indulna, annak ellenére, hogy az apostolok állítása szerint mindenki őt keresi, amely arra utal, hogy újabb gyógyításokat várnak tőle.

Az események gyors váltakozása nem azt jelenti, hogy Jézus sietne vagy nem volna türelme az emberekkel foglalkozni. És nem is azt jelenti, hogy ne akarná meggyógyítani a betegeket, vagy hogy elfáradt. Az események gyorsaságával, siettetésével az evangélista talán azt akarja érzékeltetni, hogy mennyire megmozdulnak az emberek Jézus közelében. Tevékenységének híre gyorsan terjed, hamar értesülnek róla. A tömegek, most még csak a csodák, a rendkívüli jelek miatt keresik izgatottan, de hamarosan elkezd tanítani is, amely újabb lendületet hoz az Úr tevékenységébe. Jézus tetteiből, személyéből életerő árad, amely megmozdítja az emberek lelkét. Vajon elindít-e, vonz-e engem ez a Jézusból áradó életerő?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

2019. január 15. – Kedd (Mk 1,21-28)

k, 2019/01/15 - 00:00
Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. Mk 1,21-28

Elmélkedés

Az első tanítványok meghívása után Márk evangélista Jézus hatalmát mutatja a kafarnaumi zsinagógában végzett ördögűzéssel. A történetből kiderül, hogy ki valójában az a Jézus, aki az azonnali engedelmesség vágyával megszólította, meghívta a tanítványokat, és aki ellentmondást nem tűrően parancsol a gonosz léleknek, aki engedelmeskedve ennek a parancsnak, azonnal elhagyja az általa megszállt embert. Igen, akinek szavában ilyen nagy erő rejlik, ő az Isten Szentje.

A történetben az Úr cselekedetének tétjére érdemes odafigyelnünk. Vagy a gonosz lélek lakik bennünk vagy Isten él bennünk. Az ember vágya nyilvánvalóan az, hogy Isten éljen benne, az ő jósága és szeretete. Isten képmásává válni nem a mi művünk, nem a mi erőfeszítésünk eredménye, hanem Isten gondoskodásának, irgalmának köszönhető. Ő az, aki megszabadít minket a gonosz befolyásától és megadja nekünk a szabadságot, hogy megismerjük őt és vele éljünk. Isten ajándéka számunkra tulajdonképpen nem az, hogy megismerhetünk belőle valamit, hanem az, hogy bennünk szeretne élni, és felkínálja számunkra, hogy benne éljünk. Az Istenben való élet a szenvedélyektől való megszabadulást, a gonosz hatalmának megtörését jelenti, aminek pozitív oldala a lelki tisztaság, megnyugvás és öröm. Engedjük, hogy bennünk éljen Isten és az ő szeretete!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket. Uram, mindent elfogadok tőled!

2019. január 14. – Hétfő (Mk 1,14-20)

h, 2019/01/14 - 00:00
Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt. Mk 1,14-20

Elmélkedés

Rögtön nyilvános működésének kezdetén Jézus tanítványokat hív maga mellé. A mai örömhírben az első négy tanítvány meghívását mutatja be Márk evangélista. Először Simont és testvérét, Andrást, majd pedig közvetlenül ezután ismét egy testvérpárt, Jakabot és Jánost hívja meg az Úr. Mindannyiuk felé egyetlen rövid kérés, felszólítás hangzik el: „Jöjjetek utánam!” A megszólítottak pedig azonnal engedelmeskednek, rögtön indulnak. Nincs szükség arra, hogy megbarátkozzanak azzal a gondolattal, hogy eddigi mesterségükkel, a halászattal felhagyjanak és új feladat, küldetés vár rájuk. Esetükben nincs szó felkészülésről vagy gondolkodási időről, nem mérlegelnek és nem tesznek fel kérdéseket jövőbeli várható feladatukkal kapcsolatban, hanem mindent elhagyva, késlekedés nélkül Jézus nyomába szegődnek.

Az első négy tanítvány részéről a meghívás elfogadása mintául szolgál mindazok számára, akiket az Úr megszólít és meghív. Ez a meghívás egyeseknél valóban váratlanul, szinte előzmények nélkül éri az embert, mindjárt az Úrral való első találkozáskor. Az egykori tanítványok válasza, indulása megmutatja, hogy mi a helyes válasz ebben az esetben. Mások esetében, akik már ismerik az Urat egy ideje, szintén váratlanul jöhet egy új feladat felismerése. Ők se késlekedjenek, hanem lelkesen fogadják el az új küldetést!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként éljél és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk! Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad az igazságot kereső embereknek!

2019. január 13. – Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése (Lk 3,15-16. 21-22)

v, 2019/01/13 - 00:00
Abban az időben: A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.” Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Lk 3,15-16. 21-22

Elmélkedés

Benned telik kedvem Egyházunk Jézus megkeresztelkedését ünnepli a mai napon, ezért az evangéliumban erről az eseményről olvasunk. Ez az esemény lezárja Keresztelő János működését, akit hamarosan börtönbe zárnak, majd Heródes lefejezteti őt. Röviddel ezt követően megkezdődik Jézus nyilvános működése a nép körében, elindul tanító útján.

Jézus elmegy Keresztelő Jánoshoz, aki a Jordán folyónál megkereszteli azokat, akik kifejezik bűnbánatukat. Isten küldötteként, prófétájaként a megtérést hirdeti, és a bűnök bocsánatára kereszteli meg a hozzá érkező népet, a bűnösöket, a katonákat, a vámosokat. Már az első keresztény közösség tagjaiban felmerült a kérdés: Miért keresztelkedett meg Jézus Jánosnál, amikor ő nem volt bűnös? Miért állt be a bűnösök közé, amikor neki egyetlen vétke sem volt? Miért tartotta ezt fontosnak, hiszen neki ebben az értelemben nem volt szüksége a keresztségre, mint a bűnbocsánat jelére? E kérdés jogosságát az is igazolja, hogy az Úr megkeresztelkedésének elbeszélésében Szent Máté evangélista megemlíti, hogy Keresztelő János is csodálkozva, értetlenül fogadja a hozzá érkező Jézust. Úgy gondolja, hogy mindennek éppen fordítva kellene történnie, Jézusnak kellene megkeresztelnie őt. Felvetésére Jézus sem ad pontos választ.

Miért keresztelkedik meg Jézus? Tettében azt érdemes felismernünk, hogy a bűnösök közé állásával megkezdi Isten szenvedő szolgájának küldetését. És ez a küldetés azzal teljesedik be három esztendő múlva, hogy „a bűnösök közé sorolva” halálra ítélik, és mint egy gonosztevőt keresztre feszítik. A keresztelkedéssel az Úr azt szeretné kifejezni, hogy az Atya akaratának megfelelően magára veszi az emberek bűneit, ahogyan ezt később keresztáldozatával is teszi. Ebben az értelemben Jézus vízzel való keresztsége összekapcsolódik az ő vér-keresztségével, önfeláldozásával, amely a kereszten valósul meg. Az Atyának engedelmeskedik, amikor megkeresztelkedésekor beáll a bűnösök közé és neki engedelmeskedik, amikor feláldozza életét.

Szent Lukács evangélista csak röviden említi meg a vízbe való alámerülést, nem ez a hangsúlyos rész a leírásban. Figyelmünket inkább az égből jövő szózatra, üzenetre, a mennyei Atya kinyilatkoztatására irányítja, aki ezt mondja: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Az előzményekben Keresztelő Szent János tanúságtételéről olvasunk, most pedig a mennyei Atya megerősítve ezt az emberi tanúskodást, maga tesz tanúságot Jézusról, akiről kijelenti, hogy az ő Fia, miközben a harmadik isteni személy, a Szentlélek galamb alakjában leereszkedik Jézusra. A Lélek jelenléte azért fontos, mert ezután kezdi meg Jézus a működését, melyet a Szentlélek jelenléte kísér.

A mai ünnepen felidézzük, hogy amikor részesültünk a keresztség szentségében, akkor Isten gyermekei lettünk, a mennyei Atya gyermekévé fogadott minket. Mivel többségünk kisgyermekként lett megkeresztelve, ezért nem emlékezünk erre a napra. Hitünk szerint Isten ekkor nekünk mondta: Te vagy az én szeretett gyermekem, benned telik kedvem. Megkeresztelkedésünk óta így tekint ránk Isten, szeretné örömét lelni bennünk minden nap. Szeretné örömét lelni cselekedeteinkben és egész életünkben. Szeretné örömét lelni abban, hogy napról napra növekszik bennünk a hit. Szeretné azt látni, hogy szüntelenül törekszünk arra, hogy méltók legyünk hozzá.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! A keresztség szentségében való részesedés a benned való hit kifejezése, a mi válaszunk a te szeretetedre. Amikor megújítjuk keresztségi fogadalmunkat, megerősítjük hitünket és újra ígéretet teszünk arra, hogy engedelmeskedünk neked, a mi Istenünknek. Köszönjük, hogy bűnbánatot ébresztesz bennünk, megbocsátasz nekünk és megadod a lelki újjászületést. A keresztségben te gyermekeddé fogadsz minket. Segíts minket úgy élni, hogy életünk minden napján méltók legyünk szeretetedre, aki úgy tekintesz ránk, mint gyermekeidre! Segíts minket abban, hogy Jézus napról napra növekedjék bennünk, és ő vezessen minket az üdvösség útján!

2019. január 12. – Szombat (Jn 3,22-30)

szo, 2019/01/12 - 00:00
Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul.” János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja szavát, és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” Jn 3,22-30

Elmélkedés

A mai evangélium annak rövid említésével kezdődik, hogy Jézus keresztelt. A lelki megtisztulásnak és újjászületésnek ez a szertartása ismerős számunkra, hiszen Keresztelő János is ezt tette, amikor megkezdte működését és maga Jézus is megkeresztelkedett nála. Az a tény, hogy Jézus is keresztelt, az első három evangéliumban nem szerepel, csupán a negyedik evangélium szerzője, Szent János számol be róla. Nála is csupán csak alkalomként szolgál arra, hogy közölje Keresztelő János utolsó tanúságtételét Jézusról, s ezzel lezárja az ő küldetését.

Érdekes, hogy egyáltalán nincs szó arról e helyen, hogy Jézus elkezdte volna tanítani a népet és ennek hatására mentek volna hozzá az emberek megkeresztelkedni. Az evangélista nem tartja szükségesnek megmagyarázni azt, hogy miért „tódulnak” hozzá az emberek, hanem csupán János újabb tanúskodására összpontosít. János tisztában van saját küldetésével és nem kíván azon túllépni. Ismét világossá teszi, hogy nem ő a messiás, hanem Jézus. Féltékenység vagy irigység meg sem fordul a fejében, hanem őszintén örül annak, hogy a jelek és az ő tanúskodásának köszönhetően az emberek Jézushoz igyekeznek. Jézus fellépésével János a háttérbe húzódik, küldetését, amire Isten meghívta, már teljesítette. Alázattal és őszintén mondja ki, hogy neki kisebbednie, Jézusnak pedig növekednie kell.

Átengedem-e életem irányítását az Úrnak? Akarom-e, hogy Krisztus és az ő szeretete napról napra növekedjen bennem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.

2019. január 11. – Péntek (Lk 5,12-16)

p, 2019/01/11 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!” A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék. Lk 5,12-16

Elmélkedés

Egy gyógyító csodáról, a leprás megtisztításáról számol be a mai evangéliumi részlet. A bibliai időkben nem csupán a szó szoros értelmében vett lepra esetében, hanem mindenféle bőrbetegségre a lepra megnevezést használták. A zsidó törvények szerint tisztátalannak számítottak, ezért nem vehettek részt az istentiszteleten és nem érintkezhettek az emberekkel, nehogy ők is tisztátalanná váljanak. Az elkülönülésnek természetesen egészségügyi oka is volt, így akadályozták meg a betegség további terjedését.

A történetben szereplő leprás férfi is egy közösségből kizárt személy, aki embertől segítséget aligha várhatott. Tisztában van saját állapotával, mégsem akar abba beletörődni, nem tartja reménytelennek vagy megváltoztathatatlannak saját helyzetét. Jézusban felismeri azt a személyt, aki segíthet rajta és akitől gyógyulását remélheti. A hódolat és a tisztelet jeleként leborul előtte és így adja elő kérését. Hisz abban, hogy Jézus képes őt meggyógyítani, ha akarja. Más ember nem, de ő rendelkezik azzal az erővel, amely változást hozhat életébe. És miért ne akarná ezt megtenni Jézus? Miért ne mutatná meg ennek az erős hittel rendelkező embernek irgalmasságát? Teljesíti a kérést, egyetlen érintése megtisztítja a beteget, akinek rögtön elmúlik leprája. A testi gyógyulás mellett a csoda másik eredménye, hogy az eddig kiközösített ember újra a közösség tagja lesz.

Hiszek-e abban, hogy Jézus érintése változást hoz életembe?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.

2019. január 10. – Csütörtök (Lk 4,14-22a)

cs, 2019/01/10 - 00:00
Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak. Lk 4,14-22a

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne Názáret városa. Az a város, ahol Jézus felnevelkedett, s ahová útja során most visszatér. Szombati napon ő is, mint minden zsidó ember, a zsinagógába megy, hogy részt vegyen az istentiszteleten. A szertartás részeként a közös imádkozást követően felolvastak egy részt a mózesi törvényből, majd pedig egy szövegrészt a próféták írásaiból. Ezután következett a felolvasott szöveg magyarázata, amelyet a zsinagóga elöljárója vagy egy általa felkért személy tartott. Lukács evangélista leírása szerint maga Jézus jelentkezett olvasásra és külön felkérés nélkül kezdi el magyarázatát, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem tartották a szokást, hanem csupán az evangélista nem tartja ezt lényegesnek.

A felolvasott szövegrész Izajás prófétától származik, aki Isten Fölkentjének jövetelét hirdeti meg. A Fölkentét, aki majd szabadulást hoz a különféle szükségben szenvedők számára. Jézus magyarázatának különlegessége az, hogy a prófétai jövendölést önmagára vonatkoztatja és saját küldetésének tartja mindazt, amit Izajás próféta egykor megjövendölt, s amit ő most felolvasott. Az üdvösség műve, amit a próféta meghirdetett, Jézus személyében, az ő fellépésével kezd el megvalósulni.

Az Egyház minden korban és minden ember számára hirdeti és közvetíti az üdvösséget. Az Egyház tagjaként én folytatom-e Jézus művét, az üdvösség hirdetését?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te azért hívtad meg egykor tanítványaidat, hogy a te tanúid legyenek. Tanúskodjanak arról, amit tanítottál és cselekedtél. Ők megismerték a te életedet, veled éltek, s látták találkozásaidat az emberekkel. Te arra hívsz bennünket, hogy megismerjünk téged és tanításodat, és legyünk tanúid a világban. Tőled kapott küldetésünk mindenkihez szól, örömhíredből senki nem lehet kizárva, irgalmad mindenki felé kiárad. Taníts minket arra, hogy engedelmes szolgáid legyünk, akik művedet alázattal folytatjuk annak érdekében, hogy Isten országa szüntelenül növekedjen.

2019. január 9. – Szerda (Mk 6,45-52)

sze, 2019/01/09 - 00:00
Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt. Mk 6,45-52

Elmélkedés

A mai evangéliumi jelenet azt követően történik, hogy Jézus több ezer embert jóllakatott a pusztában az általa csodás módon megszaporított kenyerekkel és halakkal. A csoda alkalmával tanítványai megtapasztalhatták, hogy Mesterük a természetes világ dolgait meghaladó, felülmúló, azaz természetfeletti dolgokra képes. A vízen járás csodája szintén Jézus természetfeletti képességének megnyilvánulása. Ennek azonban már nem lehet tanúja a nagyszámú nép, hanem csupán azok, akik a legközelebbi kapcsolatban állnak vele. A kérdés csak az, hogy a tanítványok felismerik-e emberfeletti hatalmát? Felismerik-e azt, hogy Jézus valóban az Isten Fia, aki isteni erővel, hatalommal rendelkezik?

A leírás szerint a tanítványok, akik láthatták Jézust a víz tetején járni, a félelemtől a csodálkozásig jutnak el. Hitről vagy az Úr isteni erejének felismeréséről egyáltalán nincs szó. A kenyérszaporításnál is csupán az ámulat, a megdöbbenés, a csodálkozás volt a reakció, de most sem jutnak előbbre. S ennek okát Márk evangélista abban látja, hogy a tanítványok „szíve még érzéketlen volt.” Ez a kifejezés talán arra rímel, hogy ellenszél fúj és a tanítványok küszködnek az evezéssel. Valójában az ellenszél az ő szívük mélyéből fúj és önmagukkal küzdenek, mert látják a jeleket, a kenyerek megszaporítását, a vízen járást, de még nem ébred fel szívükben a hit.

A hitre jutás az én számomra is ugyanilyen küzdelem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg.

2019. január 8. – Kedd (Mk 6,34-44)

k, 2019/01/08 - 00:00
Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?” Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek, és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.” Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből. Mk 6,34-44

Elmélkedés

A kenyerek és a halak megszaporításának csodáját olvassuk a mai evangéliumban. A tanítványokat váratlanul éri az a helyzet, hogy a nagyszámú nép Jézussal akar maradni, nem mennek haza, még akkor sem, ha mindjárt beesteledik. De még váratlanabbul éri őket az, hogy Mesterük arra szólítja fel őket, hogy adjanak enni a jelenlévő embereknek. Ők is látják, hogy az emberek éhesek, és itt, a pusztában nem tudnak élelmet szerezni maguknak. Ők úgy oldanák meg a problémát, hogy Jézus hazaküld mindenkit. Jézus azonban egészen más megoldáson gondolkodik. A tanítványok elképzelése egészen ésszerű és könnyen megvalósítható, Jézus kérésének teljesítése azonban lehetetlennek tűnik számukra. Ha a dolgok természetes szintjén gondolkodunk, akkor valóban lehetetlen, az Úr viszont természetfeletti megoldást kínál, csodát tesz. A csodához azonban felhasználja azt, ami van, ami létezik a természetes dolgok szintjén, hogy ezt emelje isteni erejével magasabb szintre.

Az eset kapcsán érdemes arra is odafigyelnünk, hogy Jézus egyre jobban bevonja művének megvalósításába tanítványait. Az Úr nem csupán tanítja őket, s ők nem csak Mesterük cselekedeteinek passzív szemlélői, hanem egyre inkább szerepet kapnak, közreműködőkké, munkatársakká válnak.

Akarok-e Jézus munkatársa lenni? Szeretnék-e közreműködni abban, hogy Isten országa növekedjen? Szeretném-e előmozdítani mások üdvösségét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel minden nap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenekfölött!

2019. január 7. – Hétfő (Mt 4,12-17.23-25)

h, 2019/01/07 - 00:00
Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.” Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. Mt 4,12-17.23-25

Elmélkedés

Jézus nyilvános működésének kezdetét mutatja be a mai evangélium. Keresztelő Jánosnak, a Messiás előfutárának küldetése befejeződött, s most Jézus lép a nép elé. Máté evangélista e helyen nagyon tömören foglalja össze Jézus tanításának lényegét: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Ezzel a kijelentéssel, illetve gondolattal a későbbiekben újra és újra találkozunk még. Jézus ugyanúgy megtérést kér, sürget, miként Keresztelő János is. Jövetelével ugyanis új idő kezdődik, elérkezett a messiási idő. Az embereknek meg kell újulniuk vallásosságukban. A megtérés, az életmód megújítása, a lelki újjászületés az ószövetségi időkben a próféták mondanivalójának meghatározó eleme volt. Ez a prófétai beszédmód köszön vissza Keresztelő János szavaiban, s most immár Jézus kijelentéseiben is. A megtérésre való figyelmeztetés mellett a másik lényeges elem Isten országának meghirdetése. Az országba mindenki meghívást kap, de csak azokban valósul meg, akik készek életüket megújítani, azaz megtérni.

Jézus elkezdi megvalósítani azt, amiért a világba jött, s amit a mennyei Atya küldetésként bízott rá. Elkezdi az üdvösség útjára vezetni az embereket, amely úton megismerhetik az Atya szeretetét és eljuthatnak hozzá. Ezen az úton egyedüli vezetőnk Jézus lehet, mert ő az üdvösség szerzője számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet!

2019. január 6. – Vasárnap, Urunk megjelenése (Vízkereszt) (Mt 2,1-12)

v, 2019/01/06 - 00:00
Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!” Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba. Mt 2,1-12

Elmélkedés

Mindenki útnak indul

A mai ünnepen, amelynek hivatalos egyházi elnevezése Urunk megjelenése, a három napkeleti bölcsről olvashatunk az evangéliumban. Egy különleges csillag megjelenését vették észre, s ez az égi jel útnak indította őket. Hosszú úton haladtak a csillag nyomában, követték annak fényét, miközben talán csak sejtették, hogy egy még nagyobb fényesség, a Világ Világossága vonzza őket. Az elbeszélésben Máté evangélista bölcsekről beszél és nem királyokról, de az általuk hozott értékes ajándékok, az arany, a tömjén és a mirha, arra utalnak, hogy talán uralkodók, királyok lehettek. A három ajándék alapján következtetünk arra, hogy talán hárman lehettek, ezért is nevezzük ezt a napot a Háromkirályok ünnepének. A bölcsek útja nem volt egyszerű, de minden nehézség ellenére követték azt az égi jelet, amit kezdetben láttak. Újszülött gyermeket keresnek, aki majd király vagy uralkodó lesz, ezért a fővárosba, Jeruzsálembe mennek. Érkezésükről és annak céljáról az uralkodó, Heródes is értesül. Rémület ébred szívében, mert úgy gondolja, hogy hatalmát veszély fenyegeti. Jeruzsálem népe tehát a bölcsektől értesül arról, hogy nem sokkal korábban megszületett a várva várt Messiás, de személye még titok mindenki számára. Az írástudók csak annyit tudnak mondani, hogy a prófétai jövendölések szerint Betlehemben kellett megszületnie a Megváltónak, legalábbis, ha igaz a bölcsek vélekedése, miszerint a csillag az ő születését jelzi. A csillag újra feltűnik a bölcsek számára, tovább vezeti őket, amíg Betlehemben meg nem találják Jézust.

A mai napon lélekben mi is elindulunk, hogy a napkeleti bölcsekhez hasonlóan felkeressük Megváltónkat, hódoljunk előtte, s hódolatunk jeleként, ha nem is értékes aranyat, tömjént vagy mirhát, de szívünk szeretetét adjuk át neki. A csillag fénye megvilágítja utunkat, hogy el ne tévedjünk, és megvilágosítja értelmünket, hogy a betlehemi kisdedben, aki valóságos Isten és valóságos ember, felismerjük Üdvözítőnket. Levetjük a fáradtság és a kényelem papucsát, s helyette felhúzzuk az elszántság csizmáját, amelyben mindig biztosak lépteink. Biztosak, mert tudjuk, hogy Isten és az ő jele vezet minket, s aki Istenre hagyatkozik, az biztosan célhoz ér. Lépteink sietősek, mert minden pillanatban érezzük Isten hívását és vonzását. Az öröm, az izgatottság egyre nagyobb a szívünkben, ahogyan közeledünk Urunkhoz. Emberi szándékok és félrevezetések, téves útmutatások nem térítenek le minket utunkról, nem téríthetnek el minket vágyunktól. Isten mutat nekünk utat, egyedül ő ébreszti fel bennünk az iránta való vágyakozást.

A karácsonyi események közös vonása, hogy Isten szól az emberekhez vagy jelet mutat. A betlehemi pásztoroknak angyalok vitték meg Istentől az örömhírt a Megváltó születéséről, a bölcseknek pedig Isten mutatott jelet, csillagot, amelyet követhettek. Vajon én meghallom-e Isten nekem szóló üzenetét és felismerem-e a nekem mutatott jeleket?

A másik közös összekötő pont, hogy mindenki útnak indul. A pásztoroknak csak rövid utat kellett megtenniük, a bölcsek jóval nagyobb útra vállalkoztak. Elindulok-e azon az úton, amelyen Isten vezet engem a Megváltóhoz?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! A napkeleti bölcsek egy nagy várakozásban éltek, ezért figyelték az égi jeleket. Amikor pedig felismerték az általad mutatott jelet, követték azt, és semmi nem téríthette el őket attól, hogy céljukhoz eljussanak, és kifejezzék hódolatukat az előtt, akihez az égi jel vezette őket. Mi is keressük a jeleket, amelyekkel te vezetsz minket. Nyitott szívvel szeretnénk megérkezni, oda, ahová te vezetsz minket, Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez. Egyedül neki érdemes hódolnunk, mert ő a világ Megváltója.

2019. január 5. – Szombat (Jn 1,43-51)

szo, 2019/01/05 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,43-51

Elmélkedés

Újabb tanítványok Jézushoz csatlakozásáról olvashatunk a mai evangéliumi részben. Fülöpöt Jézus hívja, de az evangélista nem tartja szükségesnek a hely vagy a körülmények ismertetését. Csupán annyit tudunk meg, hogy Fülöp engedelmeskedett a hívásnak, majd pedig rögtön ezt követően egy új személyt, Nátánáelt vezeti el Jézushoz, azaz ő is ugyanúgy tesz mint András, aki testvérét, Pétert vitte rögtön az első személyes találkozást követően az Úrhoz. Mindkét esetben azt látjuk tehát, hogy aki felismeri Jézusban a Messiást, az nem tartja ezt titokban, hanem meghív másokat is.

Nátánáel esetében egy új mozzanatra is felfigyelhetünk, mégpedig arra, hogy a bizonytalanságból, a kételkedésből hogyan jut el valaki a hitre. Nátánáel érdeklődését ugyanis az ébreszti fel, hogy Fülöp összeköti a Messiás személyét és Názáret városát. Nátánáel ugyanis azt gondolja, hogy az említett vidéki városból aligha érkezhet a Messiás. Fülöp azonban nem kezd el magyarázkodni, hanem arra buzdítja őt, hogy jöjjön és személyesen ismerkedjen meg Jézussal és majd eldöntheti ő maga, hogy valóban Jézus-e a Messiás. A személyes találkozás és rövid beszélgetés hamar annak megvallására készteti a nemrég még bizonytalankodó Nátánáelt, hogy valóban Jézus az Isten Fia, Izrael Királya. Ez utóbbi megszólítás Jézus egyik messiási címe.

Felismerem-e Jézus személyében a Messiást, a világ Megváltóját?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.

2019. január 4. – Péntek (Jn 1,35-42)

p, 2019/01/04 - 00:00
Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.” Jn 1,35-42

Elmélkedés

Keresztelő Szent János tanúságtételének folytatását olvassuk a mai evangéliumban. János immár két tanítványa füle hallatára ismétli meg korábbi tanúságtételének legfontosabb kijelentését Jézusról: „Nézzétek, az Isten Báránya!” E kijelentés hatására Keresztelő János két tanítványában felébred a szándék, hogy ezután Jézus tanítványai legyenek. János nem akadályozza meg őket ebben, nem marasztalja őket, hiszen az ő küldetése éppen az, hogy Krisztusra, a Messiásra irányítsa az emberek figyelmét.

A két tanítvány kezdeti bátortalanságát Jézus azzal segíti legyőzni, hogy megáll és beszélgetni kezd velük szándékukról. Zavarodottan, kissé esetlenül annyit tudnak csupán kérdezni, hogy hol lakik Jézus. Az evangélista természetesen nem kezdi el magyarázni, hogy milyen házba térnek be, amely ebben az időben Jézus lakhelyéül szolgált és a párbeszédet sem folytatja. Valódi jelentősége az első találkozásnál csupán annak van, hogy a két tanítvány aznap Jézusnál maradt. A találkozás és a Jézussal való rövid együttlét nagy hatást gyakorol rájuk. Ennek egyik jele, hogy a történetben név szerint nem megnevezett szereplő maga János evangélista, aki évtizedekkel később, művének megírásakor, még mindig pontosan emlékszik a napra és az órára, amikor először találkozott az Úrral. A találkozás jelentőségének másik jele, hogy András rögtön elmondja azt testvérének, Simon Péternek és elviszi őt Jézushoz.

Tudok-e másokat Jézushoz vezetni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

2019. január 3. – Csütörtök (Jn 1,29-34)

cs, 2019/01/03 - 00:00
Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Jn 1,29-34

Elmélkedés

Keresztelő János tanúságtételének második részét olvassuk a mai evangéliumban. Miután János nyilvánvalóvá tette, hogy nem ő a Messiás, Jézusról kezd el beszélni, akinek ő az előfutára. Ez a jelenet már egy nappal azt követően történik, hogy a Jeruzsálemből érkező, nyilvánvalóan a főtanács küldötteiként fellépő papok és leviták kihallgatták Jánost személyét illetően. Jogosan feltételezzük, hogy ők feladatukat elvégezvén mindjárt távoztak is, s másnap már nem voltak ott, amikor Keresztelő János Jézust az „Isten Bárányának” nevezte. János tehát nem a korábbi kérdezőknek, hanem a jelenlévő népnek beszél, hozzájuk intézi tanúságtételét.

Az egykori hallgatóságban is és bennünk is felmerül az a kérdés, hogy honnan származnak János ismeretei Jézusról, s vajon mennyire megbízhatóak azok? János azt mondja, hogy isteni kinyilatkoztatás alapján állítja Jézusról, hogy ő a Messiás, az Isten Fia. A mindenható Isten tehát kinyilatkoztatást adott Fiáról Keresztelő Jánosnak. A kinyilatkoztatott természetfeletti igazságról, hogy tudniillik Jézus az Isten Fia, János egy természetes jel segítségével győződhet meg. Látja azt, hogy Jézusra galamb alakjában leszáll a Szentlélek. Isten a mi számunkra is úgy tárja fel természetfeletti titkait, igazságait, hogy azokról természetes jelek által megbizonyosodhatunk. Érdemes tehát észrevennünk az Isten által nekünk mutatott jeleket és meghallgatnunk a hiteles tanúságtételeket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te felbecsülhetetlen ajándékot helyeztél életünkbe. Mindenkinek fölajánlod a lehetőséget, hogy jelenléted fényének tükre lehessen. A Szentlélek által szereteted szándékát nem kőtáblákra, hanem szívünk mélységeibe vésed. És lelkünket betöltő békességed által képessé teszel minket arra, hogy szebbé tegyük mindazok életét, akiket reánk bíztál.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva