Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 3 óra 36 perc

2020. november 26. – Csütörtök (Lk 21,20-28)

13 óra 44 perc
Jézus így jövendölt Jeruzsálem pusztulásáról és a saját második eljöveteléről: Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása! Akkor, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe; akik a városban meneküljenek el; és akik vidéken vannak, vissza ne térjenek! A bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjék mindaz, amit az Írás mond. Jaj, a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy gyötrelem lesz a földön, és az ítélet haragja sújtja ezt a népet. Lesznek, akiket kardélre hánynak. Sokakat fogságba hurcolnak pogány népek közé. Jeruzsálemet pogányok tiporják, amíg idejük be nem telik. Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok. Lk 21,20-28

Elmélkedés

Az egyházi év utolsó hetében az evangéliumok a végső időkre irányítják figyelmünket. A mai részben Jézus először arról jövendöl, hogy hamarosan milyen sors vár a szent városra, Jeruzsálemre. A várost hadsereg veszi körül, megostromolják, a lakosságot fogságba hurcolják, pogányok fogják elfoglalni a területet. Amikor Szent Lukács evangélista lejegyzi írásában Jézus ezen kijelentéseit, mindezek már bekövetkeztek. A zsidó háborúban a rómaiak elfoglalják és lerombolják Jeruzsálemet, a templomot felgyújtják.

Jézus szavai tehát, amelyeket a közeli jövőre vonatkozóan mondott, beigazolódtak, valóban megtörténtek. Ebből arra következtethetünk, hogy azok a kijelentései is valóra fognak válni, amelyeket a távolabbi jövővel kapcsolatban, azaz a végső időkről mond. Nehéz megállapítanunk, hogy a végső időkről szóló tanítás elemei mennyire jelképesek vagy valóságosak. Jézus félelmetes jelekről és természeti jelenségekről beszél, amelyek a világot érik majd. Újra megemlíti az üldözéseket és az emberi gonoszság elszabadulását. A felsorolt jelenségek látványa és megtapasztalása miatt félelem fogja eltölteni az embereket. A hívő számára azonban van remény: az Emberfia, Jézus Krisztus, az egész világ és az egész természet Ura. Egyedül neki van hatalma a gonosz legyőzésére. A szabadulást és a megújulást Jézus hozza a világ és az ember számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.

2020. november 25. – Szerda (Lk 21,12-19)

sze, 2020/11/25 - 00:00
Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.” Lk 21,12-19

Elmélkedés

Az évszázadok során, Jézus korától egészen napjainkig számtalanszor érte üldözés a keresztényeket. Ezek soha nem érték váratlanul az Egyház közösségét, hiszen maga Jézus figyelmeztette erre az őt követőket. Erről olvasunk a mai evangéliumban.

Ha az Egyház csupán emberi vagy emberekre alapozott csoportosulás volna, akkor aligha létezne immár két évezrede. Mert az ember meginoghat. Az ember könnyen megtéveszthető és félrevezethető. Az ember hiszékeny, gyenge, gyarló és bűnös. Ugyanakkor Isten bűnbánatra szólítja fel és életszentségre hívja. Hitünk szerint nem egyszerűen egy emberi csoportosulás az Egyház, hanem kegyelmi közösség, amelyet a Szentlélek éltet. A vértanúk példája az isteni kegyelem titokzatos működésének köszönhetően nem gyengíti, hanem erősíti az Egyházat. Állhatatosságra, hűségre és hitük megvallására készteti a hívőket.

A hitben való hűséges kitartás az üdvösség feltétele. Krisztus tanítványát senki és semmi nem tántoríthatja el a hittől és Isten szeretetétől. A fizikai erőszak vagy a lelki kényszer sem képes eltéríteni a hittől és a hit szerinti élettől azt a keresztényt, akinél a hit tudatos és személyes döntés eredménye. Akinek felszínes és nem a Jézussal való személyes kapcsolatból táplálkozik a hite, az könnyen meginoghat. Legyünk hűséges és tanúságtevő követői Krisztusnak!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközéül gyarló embereket választasz, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.

2020. november 24. – Kedd (Lk 21,5-11)

k, 2020/11/24 - 00:00
Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” És: „Elérkezett az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.” Lk 21,5-11

Elmélkedés

A végső időkről beszél Jézus a mai evangéliumban. A zsidók nagy megdöbbenésére a jeruzsálemi templom megsemmisüléséről jövendöl. Jézus ezt mondja a templom várható sorsáról: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak” (Lk 21,6). Nem szabad elfelejtenünk, hogy Lukács evangélista bátran leírhatta e szavakat, hiszen evangéliumának megírása idején már túl vagyunk Jeruzsálem pusztulásán és a templom lerombolásán, amely 70-ben következett be, tehát az evangélista már megélte azt, hogy Jézus szavai beteljesedtek, valóra váltak. Minden zsidó ember büszke volt a jeruzsálemi templomra, mint Isten lakóhelyére. Ez volt az ő egyetlen templomuk, a többi településen zsinagógák szolgáltak az istentisztelet céljára. Templom csak egy van, amely Jeruzsálemben áll. Ez a vallási élet központja, az istentisztelet számára a legméltóbb hely. Elképzelhetetlen, hogy ez a templom elpusztuljon és ne létezzen többé.

Az evangélista a város pusztulására vonatkozó állításokat elkülöníti a végső időkről szóló tanítástól. A végső időkben hamis próféták fognak fellépni, akik megtévesztik az embereket. A keresztény közösség tagjának fel kell ismernie a hamis tanítókat, nem szabad kétségbe esnie a katasztrófák láttán, hanem ki kell tartania hitében, hűségesen ragaszkodnia kell a krisztusi tanításhoz és meg kell őriznie az Egyházzal való egységét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te szabadnak teremtettél bennünket, hogy mindig a magasba vonzzon minket a vágy és állandóan felfelé, az ég, a mennyország felé törekedjünk. A gonosz lélek, a sátán, foglyul ejt bennünket, bezár bűneink ketrecébe. A bűnök annyira megnyomorítják életünket és olyannyira földhözragadttá tesznek minket, hogy már szinte el is felejtjük, hogy hol van a mi igazi otthonunk. Ekkor küldöd el nekünk a megváltó Jézust, aki kihoz bennünket bűneink ketrecéből, felemel minket, újra megmutatja számunkra a magasságot, a fényt, Isten gyermekeinek szabad életterét. Belőle merítünk erőt, hogy visszatérjünk eredeti életünkbe, amit te készítesz nekünk, és újra az ég, a mennyország legyen a mi otthonunk.

2020. november 23. – Hétfő (Lk 21,1-4)

h, 2020/11/23 - 00:00
Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.” Lk 21,1-4

Elmélkedés

Minden adomány, felajánlás értékét a szeretet adja meg. Nem az adomány nagysága számít, hanem az, hogy milyen lelkülettel adjuk. A legkisebb adományt is értékessé teszi a szeretet. Erre tanít bennünket a mai evangéliumban az özvegyasszony, akinek csekély adományát Jézus észreveszi és nagyra értékeli, mert szeretetből adta és annak jeleként, hogy egész életét Istenre és az ő gondviselésére bízza. Az özvegy szinte észrevétlenül helyezi adományát a perselybe, senkinek nem tűnt fel, hogy ő is odalép a perselyhez, talán csak egyedül Jézus vette észre. Nem kérkedik adományával, semmilyen érdek nem vezeti, nem az emberek elismerésére törekszik.

Az özvegy az igazi nagylelkűségre ad példát. Tudta, hogy egyedül Istentől várhat segítséget, de nem számításból cselekszik. Az özvegy Istenre bízza magát, életét, tehát inkább bizalom jellemzi magatartását, mintsem számítás. Istent nem lehet elkápráztatni olyan dolgokkal, amelyeknek általában az emberek örülnek. Ha önmagunkat nem adjuk neki nagylelkűen és visszavonhatatlanul, akkor semmit sem adtunk.

Hogyan lehetünk nagylelkűek? Aki a földi javakra és a vagyonra úgy tekint, mint Istentől kapott ajándékra, az könnyebben le tud róla mondani mások vagy Isten javára.

Mit kaptam Istentől? Mit adok Istennek? Képes vagyok-e mindenről lemondani, hogy egyedül ő legyen az enyém?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

2020. november 22. – Vasárnap, Krisztus, a mindenség királya (Mt 25,31-46)

v, 2020/11/22 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre? Ő pedig ezt feleli majd nekik: Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek! Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre. Mt 25,31-46

Elmélkedés

Igazságos ítélet

A mai napon Krisztust, a mindenség királyát ünnepeljük, ez az egyházi év utolsó vasárnapja, a jövő vasárnaptól megkezdődik az advent. Egy kicsit megfoghatatlan számunkra ez az ünnep. A liturgikus év folyamán Jézus életének eseményeire emlékezünk születésétől a mennybemeneteléig, és ezeket az eseményeket mind könnyen el tudjuk képzelni. De mit kezdjünk azzal, hogy Jézus a világmindenség királya? Egyszerű emberek vagyunk, nem vagyunk sem uralkodók, sem királyok szolgái, ezért nem érint meg minket érzelmileg Krisztus királyságának gondolata. Az ünnep nem egy megtörtént múltbeli eseményre mutat, hanem a legtávolabbi jövőre, az idők végére, ami szinte beláthatatlan számunkra. Nem nagyon kelti fel érdeklődésünket az, hogy mi lesz a világ sorsa ezer év vagy egymillió év múlva, vagy még később, mert az foglalkoztat bennünket, hogy mi történik a jelenben, milyen feladataink lesznek holnap, a jövő héten vagy egy év múlva ilyenkor, de akkor már nagyon messze járnak gondolataink. Sokan talán átsiklanak az ünnep fölött. Legyünk túl rajta, zárjuk le az egyházi évet, aztán jöjjön végre a hangulatos advent!

Könnyen átlépnénk az ünnepen, de az evangéliumi történet váratlanul szíven üt minket. A leírás a végső ítéletet állítja elénk, úgy, ahogyan azt Jézus elmondja. Magunk előtt látjuk a bírót, aki szinte meg sem szólal, kezével int, hogy kik menjenek jobbra és kik balra, de mintha e kézmozdulat nélkül is mindenki tudná, hogy merre kell mennie. Nincs ellenvetés, senki nem tiltakozik az ítélet ellen, senki nem akar átkerülni inkább a másik oldalra. Erre bőven lett volna lehetőség korábban, de a határidő lejárt, mindenki oda jut, amilyen úton haladt. Az ítéletet mindenki igazságosnak tartja, mert a mindenkihez igazságos Isten hozta. Nincs kérdés, hogy „Miért ezt érdemlem?” Saját múltjára, földi életére visszatekintve mindenki tudja, hogy mit érdemel, mert Isten az igazságos bíró, mindenkinek megadja azt, hogy saját életét igazságosan és ne elfogultan, ne önmagát könnyen felmentve ítélje meg. Egyesek jobbra, mások balra mennek. A jók és a rosszak. Az Istent elfogadók és az őt elutasítók. Akik Jézust tekintették életük Urának, és akik a maguk urai akartak lenni. A megdicsőültek és az elkárhozottak.

Nem lehet kétségünk afelől, hogy ez a nap, a végső ítélet napja mindannyiunk számára egyszer el fog jönni. Halálunk után Isten fogja megítélni életünket, és ő fogja igazságosan megítélni, hogy mit érdemlünk: üdvösséget vagy kárhozatot? Azt is tudjuk, hogy Isten irgalmas, megbocsátja bűneinket és mulasztásainkat, de ez ne ébresszen bennünk elbizakodottságot! Ne reménykedj Isten irgalmában, ha evilági életedben sem hittél igazán benne és nem kértél tőle bocsánatot! Számíthatunk a megbocsátásra, de az igazságosság is érvényre fog jutni az ítéletben.

A végső ítéleten az igazak jutalomban részesülnek, a gonoszok büntetésre számíthatnak. Jézus pontosan felsorolja, hogy mit fognak számon kérni tőlünk. Jutalomban azok részesülnek, akik enni adnak az éhezőknek, inni adnak a szomjazóknak, ruhát nyújtanak a ruhátlanoknak, meglátogatják a betegeket, egyszóval: irgalmasságot gyakoroltak embertársaikkal. Ezek az irgalmas cselekedetek azért értékesek Isten szemében, mert Jézusért, Jézus iránti szeretetből teszünk jót a rászorulókkal. Jézus ezt mondja majd: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” (Mt 25,40). Gondoljunk arra, hogy a mennybe azok juthatnak, akik Krisztus arcát felismerik másokban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a mindenség királya! Hittel várjuk eljöveteledet és a veled való találkozást. A hitről való tanúságtétel minden korban bátorságot kíván a keresztényektől, tőlünk. Bátorságot, hogy az üldözések idején, az elutasításokat megtapasztalva vagy az emberek közönyét látva is folytatódjon az evangélium hirdetése és a hit terjesztése. Annak tudatában élünk, hogy a te megbízásodból, a te munkatársadként adjuk tovább a hitet. Nevelj minket az alázatra, hogy ne önmagunkat, hanem téged és a te örömhíredet hirdessük! Segíts minket, hogy elutasítsuk a gazdagság és a hatalom kísértését és egyedül neked szolgáljunk!

2020. november 21. – Szombat (Lk 20,27-40)

szo, 2020/11/21 - 00:00
Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni. Lk 20,27-40

Elmélkedés

Miután Jézus kiűzte a kereskedőket a jeruzsálemi templomból, továbbra is e helyen tartózkodik, itt tanítja a népet, miként erről a mai evangéliumi részben olvasunk. Ide, a templomba jönnek hozzá a szadduceusok vallási csoportjának tagjai, hogy tanításába beleköthessenek. Kérdést tesznek fel neki a feltámadással kapcsolatban. Az általuk mondott példa az asszonyról, akit a hét testvér egymás után feleségül vett, minden bizonnyal csupán egy kitalált történet, ami a gyakorlatban aligha fordult elő. Kérdésük hátterében az a feltételezés húzódik meg, hogy a túlvilágon is ugyanolyan viszonyok lesznek majd a férfiak és nők között, mint a földi életben. Ez nyilvánvalóan téves elképzelés, amelyet Jézus ki is nyilvánít előttük. A túlvilágon, a feltámadás utáni létmódban már nem lesz házasság.

Válaszában Jézus azokból a mózesi könyvekből igazolja álláspontját a feltámadásra vonatkozóan, amelyeket az őt kérdező szadduceusok is elfogadnak. Kijelentése szerint az elhunytak világa a feltámadottak, az élők világa. Az ember földi élete ugyan megszűnik, lezárul a halállal, de Isten a feltámadás által újjáteremt minket, új életet, romolhatatlan testet kapunk tőle.

A feltámadásról szóló tanítás a legkorábbi időkben megjelenik az Egyház tanításában, az apostoli igehirdetés középpontjává válik, mint olyan igazság, amely reményt ad minden Krisztusban hívőnek, hogy Isten feltámasztja és az örök életre vezeti.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!

2020. november 20. – Péntek (Lk 19,45-48)

p, 2020/11/20 - 00:00
Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását). Lk 19,45-48

Elmélkedés

A jeruzsálemi templomhoz érkezve, annak előudvarában Jézus kereskedőket talál, akiktől az áldozatbemutatáshoz szükséges állatokat vásárolták meg a zarándokok. Jézus azonban azt gondolja, hogy ennek itt, az Isten házában semmi helye. Isten Fiaként birtokba veszi az Atya házát és megtisztítja azt mindattól, ami méltatlan az imádás és tisztelet e helyéhez. Jézus mintegy védelmébe veszi Isten házát, eltávolít onnan mindent, aminek nincs ott helye, s újra átadja azt eredeti rendeltetésének, tudniillik annak, hogy ott az Istent imádják és tiszteljék. Cselekedetével, a kereskedők kiűzésével egyértelművé teszi, hogy a templom szent hely, a vallásos emberek istentiszteletének helye, ahol semmi keresnivalója nincs semmiféle gazdasági vagy kereskedelmi tevékenységnek.

Cselekedete után a következőt mondja: „Bárcsak felismernéd, ami üdvösségedre szolgál!” Figyelmeztetése egyrészt Jeruzsálem lakóinak, másrészt nekünk is szól.

Jó volna, ha földi életünk minden napján gondolnánk arra, ami halálunk után következik. Jó volna, ha életünk minden cselekedetében és döntésében szerepelne az üdvösség szempontja, s csak olyan dolgokat tennénk, ami közelebb segít minket ahhoz, hogy eljussunk az örök üdvösségre. Miközben végezzük munkánkat és teljesítjük kötelességeinket, ez legyen életünk legfőbb irányultsága és szándéka! Kérjük a Szentlelket, hogy mutassa meg nekünk mindazt, ami üdvösségünkhöz szükséges!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Segíts, hogy ne az emberi szenvedélyek, az érzelmek vagy az ösztönök uralkodjanak rajtam, hanem a te szelíd uralmad valósuljon meg bennem! Ne a szokások, az emberi elvárások irányítsák életemet, hanem a te akaratod keresése és teljesítése. Te uralkodj bennem! Te irányítsd az életem! Te vezess az örök üdvösségre! Uram, jöjjön el a te országod!

2020. november 19. – Csütörtök, Árpád-házi Szent Erzsébet (Lk 6,27-38)

cs, 2020/11/19 - 00:00
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,27-38

Elmélkedés

A mai napon Egyházunk Szent Erzsébetet ünnepli. Az ő életének jócselekedetei azt bizonyítják, hogy a nagylelkű szeretet megvalósítása lehetséges az ember számára. Ehhez az szükséges, hogy meghalljuk és magunkra vonatkoztassuk Jézus felszólítását, amely a mai evangéliumi részben így hangzik: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.”

A nagylelkű ember nem egyszer nyújt segítséget, az adakozást nem egyszeri alkalomnak tekinti, hanem rendszeresen igyekszik jót tenni másokkal. A nagylelkűség, az irgalmasság tehát elkötelezettséget kíván az ember részéről. Az elkötelezettség mellett szükség van arra a meggyőződésre is, hogy minden jó, amit szükséget szenvedő embertársainknak teszünk, Jézusnak végzett szolgálat. Szent Erzsébet ezzel a mély meggyőződéssel végezte az irgalmasság cselekedeteit, tudta, hogy mindent Krisztusnak és Krisztusért tesz. Erzsébet irgalmas cselekedeteire figyelünk a mai napon. Szenvedőket, betegeket ápolt, hogy irgalmasságával mutassa ki irántuk való szeretetét. A betegek arcában Krisztus arcát ismerte fel. Szent Erzsébet arcán szintén felfedezhetjük az irgalmas Isten arcát, aki az ő személyében olyan szentet küldött, aki hősiesen gyakorolta az irgalmasság tetteit.

Ezt az önzetlen, nagylelkű és áldozatkész magatartást tanuljuk meg tőle. Lépjünk mi is a tevékeny szeretet útjára! Így válhatok nagylelkűvé, így lehetek szentté.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Istenem, hogy szeressük egymást! Add, hogy minden embert szeressünk, még ellenségeinket is; nem azért, mivel testvéreink, hanem hogy azok legyenek! Add, hogy mindig égjen bennünk ez a testvéri szeretet, a testvér, mint olyan iránt, és az ellenség iránt, hogy a szeretettől testvér legyen.

2020. november 18. – Szerda (Lk 19,11-28)

sze, 2020/11/18 - 00:00
Jézus Jeruzsálemhez közeledett. Sokan azt hitték, hogy hamarosan megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy előkelő ember messze földre indult, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, és úgy térjen vissza. Magához hívta tíz szolgáját. Tíz mínát adott nekik, és így szólt: „Kereskedjetek vele, míg vissza nem térek!” Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak: „Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk!” Az előkelő ember mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Előlépett az első, és így szólt: „Uram, mínád tíz mínát hozott.” Erre azt mondta neki: „Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz város kormányzását bízom rád.” Jött a másik szolga, és így szólt: „Uram, mínád öt mínát hozott. „ Ennek azt mondta: „Te öt város kormányzója leszel.” Jött a harmadik, és így szólt: „Uram, itt a mínád. Kendőbe kötve elrejtettem. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: felveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem is vetettél.” Ezt így büntette meg: „A magad szavával ítéllek el, haszontalan szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazaérkezve kamatostul kaptam volna vissza?” Aztán a körülállókhoz fordult: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van!” Azok megjegyezték: „Uram, hiszen már van tíz mínája.” De ő így válaszolt: „Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!” E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Lk 19,11-28

Elmélkedés

Jézus korában sokan gondolták azt, hogy hamarosan eljön a Messiás, a Megváltó, aki létrehozza a béke, az igazságosság és a szeretet országát. A mai evangéliumi jelenet előzménye az lehetett, hogy erről a témáról beszélgethettek tanítványai, amit Mesterük hallott. Ez adott neki alkalmat arra, hogy Isten országának természetéről tanítsa őket.

Elmond egy példabeszédet a szolgákról, akik különböző mennyiségű pénzt kapnak uruktól, hogy távollétében gazdálkodjanak vele. A szolgák pontosan tudják, hogy miért kapták az összeget, mit kell vele tenniük. A többség ennek megfelelően cselekszik, de van, aki nem. A haszontalan szolgát urától való félelme megbénítja a cselekvésben. Mulasztásáért büntetést kap, amikor az úr hazatér és számadást tart. A többiek viszont tudják feladatukat és meg is teszik azt, ezért az elszámoláskor jutalomban részesülnek.

A példabeszéd értelme a következő: senki sem maradhat tétlen, aki Isten országához tartozik. Krisztus követőjének lenni feladatot és küldetést jelent. Kamatoztatnunk kell a jó képességeket, melyeket Isten bízott ránk. Ezek megőrzése ugyanis nem elegendő az üdvösséghez. Végzetes lehet, ha nem törekszünk a lelki fejlődésre vagy hitünk nem ösztönöz bennünket cselekvésre. Hűségünk jele éppen az, hogy a magunk és mások lelki hasznára fordítjuk az Isten által nekünk juttatott lelki javakat. Növekednünk kell a hitben és az Isten iránti szeretetben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

2020. november 17. – Kedd (Lk 19,1-10)

k, 2020/11/17 - 00:00
Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.” Lk 19,1-10

Elmélkedés

Az evangéliumokban többször is rácsodálkozunk arra, hogy Jézus egészen váratlanul szólít meg valakit vagy hív meg az ő követésére. Az apostolok meghívása jó példa erre. Pétert, Andrást, Jakabot és Jánost a halászháló mellől hívta meg az Úr, Mátét pedig a vámasztaltól állította fel. Zakeusról, egy másik vámosról olvasunk a mai evangéliumban, akit szintén váratlanul ért Jézus megszólítása és az, hogy az ő házába akart betérni Jézus. Zakeus nem számított erre, neki nem ez volt a szándéka, amikor felmászott a fára. Ő csak annyit szeretett volna elérni, hogy láthassa pár percre Jézust. De ennél nagyobb ajándékot kap Jézustól.

Amikor Jézus felpillantott a fügefa tetejéről őt néző Zakeusra, akkor nem csak egy kíváncsi embert látott, hanem meglátta benne azt, akinek szüksége volt Isten irgalmas szeretetére és megbocsátására. A találkozás sokkal többet hozott Zakeus számára, mint amit el tudott volna képzelni. Isten irgalma valóban megérintette őt, hiszen különben nem tett volna olyan nagylelkű felajánlást, miszerint kárpótolja azokat, akiket megkárosított. Az Úrral való találkozás olyan változást hozott életébe, amelynek valódiságáról később az egész közösség meggyőződhetett.

Jézus felfigyel kiáltásomra, meghallja szavamat és észrevesz, ha a kíváncsi tömegből kiemelkedem. Az üdvösséget hozza el számomra, ha engedem, hogy betérjen életembe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk, hogy gyermekek és felnőttek egyre jobban megértsük: szükségünk van arra, hogy világos ismereteink legyenek, de csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.

2020. november 16. – Hétfő (Lk 18,35-43)

h, 2020/11/16 - 00:00
Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent. Lk 18,35-43

Elmélkedés

Életünk során vannak olyan lehetőségek, amelyek nem fognak megismétlődni. Ha az ilyen egyszeri alkalmakat elmulasztjuk, akkor örökre bánhatjuk, hogy nem ismertük fel az adott pillanat jelentőségét.

A jerikói vak, aki a mai evangélium szereplője, felismerte élete nagy lehetőségét. Tudta, hogy ki Jézus, hírneve már eljutott hozzá, hallott már gyógyító csodáiról. Talán már jó ideje reménykedett abban, hogy a csodás gyógyító hírében álló Jézus egyszer eljön az ő városába, s akkor ő is meggyógyulhat, visszanyeri látását. És most végre eljött ez a nap! Ha most úgy megy tovább Jézus, hogy észre sem veszi őt, akkor élete nagy lehetőségét fogja elszalasztani. Ezért a vak elkezd kiabálni, fel akarja hívni magára a figyelmet, azt akarja, hogy Jézus észrevegye őt. Kiáltásában, amellyel Jézust megszólítja, kifejezi, hogy Isten irgalmasságát várja. Ezt mondja: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” A tíz leprás meggyógyítása esetében már észrevettük, hogy ez a megfogalmazás a gyógyulásra váró ember hitét fejezi ki. A vak az irgalmas Isten segítségében reménykedik. A vak két ajándékot kap. Egyrészt Jézus visszaadja látását, s ezzel gyökeresen megváltozik az élete. Másrészt Jézus megnyitja lelki szemeit is, hogy ezentúl a hit szemével lásson.

Ha elindulok a hit útján Jézussal, felfedezhetek egy új világot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te példát mutattál életeddel és haláloddal. Példát mutattál nekünk az imában és a szenvedésben. Taníts meg mindkettőre! Nem félek attól, hogy megváltozom, mert tudom, hogy közelebb kerülhetek hozzád. Szeretnék az imában elcsendesedni, az Istenre hallgatni, és hagyni, hogy tetszése szerint alakítson engem. Szeretnék bátorságot kérni a szenvedéshez, az elhagyatottsághoz, hogy eljuthassak oda, hogy az élettől már semmit se várjak, hanem mindent Istentől várjak. Jézusom, te buzgó voltál az imában és erős a szenvedésben. Taníts engem erényeidre!

2020. november 15. – Évközi 33. vasárnap (Mt 25,14-30)

v, 2020/11/15 - 00:00
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott, így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Mt 25,14-30

Elmélkedés

Amit Istentől kapunk

A talentumokról szóló evangéliumi történetet jól ismerjük. Egy úr rábízza vagyonát a szolgákra, hogy kamatoztassák azt távollétében. Egyesek vállalják a kereskedés kockázatát és kétszer annyit tudnak visszafizetni az úr visszatérésekor. A harmadik szolga azonban, aki félelmében inkább elásta a pénzt, csak ugyanannyit tudott visszaadni. Az úr, aki tőle is azt várta, hogy kamatoztassa a rábízottat, haragjában megbüntette őt, a többiek pedig jutalomban részesültek.

Könnyen felismerjük, hogy Jézus példabeszéde valójában nem a pénzről szól, és nem arra vonatkozóan ad nekünk tanácsot, hogy jól nézzük meg, kire bízzuk pénzünk kezelését. A példabeszéd Jézus azon beszédeinek sorába illeszkedik, amelyek a végső időkről, az Emberfia eljöveteléről szólnak. Korábban Jézus arról tanított, hogy milyen jelei lesznek második eljövetelének, milyen megpróbáltatások várják tanítványait. Figyelmeztetett, hogy senki sem tudja előre az eljövetel időpontját. A hű és a hűtlen szolgáról, valamint a bölcs és az oktalan szüzekről szóló példázatok az állandó éberségre és a készenlétre hívták fel figyelmünket az elmúlt vasárnapokon. A talentumokról szóló mai beszéd az Úr visszatéréséről és az elszámolásról szól, amelyet az irgalmasság cselekedeteinek a részletezése követ, amelyről a jövő vasárnap, Krisztus Király ünnepén fogunk hallani.

Jézus mennybemenetele óta a Krisztust váró korban élünk. Olyan időben, amikor Krisztus dicsőséges második eljövetelét várjuk. Ez a várakozás jellemzi az Egyházat és minden hívőt. Erről a várakozásról soha nem szabad elfeledkeznünk, hiszen akkor a hűtlen szolgákhoz hasonlítanánk, akiket meglepetésként és felkészületlenül ér az úr érkezése. Várakozásunk nem tétlenséget jelent, hanem azt, hogy szem előtt tartva a ránk váró ítéletet, felelősséggel használjuk mindazt, amit Isten ránk bízott. Nem elegendő a hagyományok őrzése és az azokhoz való ragaszkodás, hanem fejlődnünk és növekednünk kell. A vallási életben, a lelki életben szüntelenül fejlődnünk kell. Az Úr eljövetelét próbatételek előzik meg, amelyek magát az Egyházat és annak tagjait is érintik. Az Egyház szüntelenül várja Krisztus jövetelét, amely a történelem bármelyik pillanatában bekövetkezhet, de előbb át kell mennie a próbatételeken. Az ítéletig együtt növekszik a konkoly a búzával, a rossz a jóval. A próbatételek közepette se veszítsük el reményünket! Krisztus eljövetele ítéletet jelent az emberek számára, tehát mindenkinek számot kell adnia hitéről. Őrizzük meg hitünket, hogy Krisztus eljövetelekor fel tudjuk azt mutatni!

Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mindannyian kaptunk jó képességeket, tulajdonságokat Istentől. Lehet, hogy nem vagyunk világhírű énekesek, nem vagyunk világbajnok sportolók, nem vagyunk sikeres sztárok, de mégis mindannyiunknak adott Isten valamilyen talentumot. A példabeszéd szerint a gazda elvárja, hogy szolgái kamatoztassák a rájuk bízott talentumokat. Ugyanígy Isten elvárja tőlünk, hogy használjuk és fejlesszük mindazokat a jó tulajdonságokat, szellemi képességeket vagy testi adottságokat, amelyekkel megáldott minket. Azt is elvárja tőlünk, hogy ne csak a magunk javára használjuk ezeket, hanem lehetőleg állítsuk embertársaink szolgálatába. Amit Istentől kapunk, azzal neki kell elszámolnunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te megbízol bennünk és arra kérsz minket, hogy talentumainkat helyesen használjuk fel. Segíts, hogy felelősségünk tudatában minden talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal a te dicsőségedet szolgáljuk, és segítsük mások és magunk örök üdvösségét! Te nem kívánsz lehetetlent tőlünk, csupán azt, hogy munkatársaid legyünk, fedezzük fel magunkban talentumainkat és akaratod szerint éljünk azokkal. Adj nekünk bölcsességet, önzetlenséget és szelídséget, hogy a teremtett világot jobbá tegyük! Segíts minket, hogy minden adottságunkkal önmagunk és mások üdvösségét segítsük, s ezáltal dicsőséget szerezzünk neked.

2020. november 14. – Szombat (Lk 18,1-8)

szo, 2020/11/14 - 00:00
Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.” A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Lk 18,1-8

Elmélkedés

Jézus története az igazságtalan bíróról és az özvegyasszonyról, amit a mai evangéliumban olvasunk, nem egy példabeszéd, nem egy kitalált eset. A történet olyannyira életszerű, hogy nem merül fel kétség afelől, hogy valóban megtörtént. Gyakran előfordulhatott, hogy a bírók egy védtelen özvegytől megtagadták jogait, nem törődtek ügyével.

A történet egyik tanulsága, hogy kitartóan kell kérnünk imáinkban Isten segítségét. Nem anyagi javakért, nem gazdagságért vagy kényelmes földi életkörülményekért kell hozzá fohászkodnunk, hanem lelki javakért. Sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha nem teljesül azonnal a kérésünk, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen kételkedni kezdünk Istenben. Jézus azt tanácsolja, hogy kitartóan kérjük az Atyát, és mindig azzal a bizalommal forduljunk hozzá, hogy mindent megad, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja. Sok esetben egyedül az ima segít. Amikor emberi erőnk hiábavalónak bizonyul, amikor valamit nem tudunk megtenni, akkor még mindig fordulhatunk Istenhez, akinek semmi sem lehetetlen.

Másrészt a történet azt is szemlélteti, hogy Isten, aki védelmezőnk az életben és aki végső bíránk lesz majd, hamarabb siet segítségünkre, mint bárki ember, amikor segítséget, védelmet kérünk tőle. Aki Isten segítségében bízik, az meg fogja tapasztalni az ő jóságát és gondoskodó szeretetét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos teherként nehezedik ránk a tudat, hogy felelősek vagyunk tetteinkért, és bűneinkért vállalnunk kell a következményeket. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas és kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetedből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb az én bűneimnél. Irgalmazz nekem, Istenem!

2020. november 13. – Péntek (Lk 17,26-37)

p, 2020/11/13 - 00:00
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.” Lk 17,26-37

Elmélkedés

Jézus a végső időkről tanít a mai evangéliumban, amely időszak ítéletet fog jelenteni az emberiség számára. Szavai szerint nem mindenkinek fog jót hozni ez az isteni ítélet: „az egyiket felveszik, a másikat otthagyják” – mondja. Isten majd azt teszi mérlegre, hogy az egyes emberek hogyan válaszoltak meghívására, elfogadták-e irgalmát és kegyelmét. Az üdvösségre szóló meghívást Jézus Krisztus közvetítette az emberek felé, akinek önfeláldozó kereszthalálában az isteni irgalmasság és szeretet a legnagyobb fokát éri el. Isten szabadságot ad nekünk, hogy elfogadjuk vagy elutasítjuk Fiát, mint Megváltót. Szabadon döntünk arról, hogy a világosság fiaiként akarunk-e élni Isten országában, vagy a gonosz sötét uralmát engedjük érvényesülni magunkon. Személyes felelősségét senki nem ruházhatja át másokra, döntésünkért és annak következményeiért felelősséggel tartozunk.

Az Emberfia végső eljövetelekor egyesek Istentől az üdvösségben részesülnek, mások viszont kénytelenek lesznek azt nélkülözni, mert tulajdonképpen önmagukat zárják ki belőle azzal, hogy elutasítják a Megváltót, Jézust. A könnyelműek nem gondolnak az örök életre, ők csak ebben a világban keresik boldogságukat. Az elbizakodottak azt gondolják, hogy mindenki az üdvösségre fog jutni, nekik ezért nem kell semmit sem tenniük.

Az üdvösség Isten ingyenes ajándéka. Ha valaki földi élete során Istennel él, a túlvilágon is Isten közelében lehet, az ő jelenlétében élhet, ez a mennyország.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

2020. november 12. – Csütörtök (Lk 17,20-25)

cs, 2020/11/12 - 00:00
A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!” Isten országa köztetek van.” Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: „Nézzétek, itt van, vagy amott!” Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.” Lk 17,20-25

Elmélkedés

Jézus korában a zsidó emberek nagy várakozással figyeltek minden jelet, ami a Messiás érkezését, eljövetelét jelezhette. Igaz, elsősorban nem lelki értelemben vett megváltót vártak, hanem olyan uralkodót, aki a rómaiak elnyomása alól felszabadítja a népet. A mai evangéliumban a farizeusok arról kérdezik Jézust, hogy mikor jön el a messiási idő, mikor jön el Isten uralma? Aztán meglepődnek az Úr válaszán, aki azt állítja, hogy az Isten országa már eljött.

A korabeli várakozásoknak megfelelően a farizeusok úgy képzelték Isten országának eljövetelét, hogy Isten látványos módon belenyúl az emberi történelembe. A világ különféle természeti katasztrófák következtében elpusztul, végérvényesen elmúlik, az Isten által küldött Messiás dicsőségesen megjelenik, megvalósítja uralmát, s ezzel egy új korszak kezdődik el az emberiség számára. Jézus alapvetően cáfolja ezeket az elképzeléseket. Nem lesznek ugyanis feltűnő események, hanem már elkezdődött az Isten országa azáltal, hogy ő hirdeti az örömhírt és csodákat tesz. Mintha csak ezt mondaná: vegyétek észre, hogy már eljött az Isten országa! Vegyétek észre, hogy Isten Fia itt áll köztetek, s az ő személyében jött el az Isten országa!

Az Isten országa megvalósulását elsősorban nem külső jelekből lehet észrevenni, hiszen az ország az emberekben, bennünk valósul meg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

2020. november 11. – Szerda (Lk 17,11-19)

sze, 2020/11/11 - 00:00
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.” Lk 17,11-19

Elmélkedés

Jézus csodás gyógyításai esetében mindig megjelenik az isteni irgalmasság, amelynek köszönhető a testi vagy lelki bajtól való szabadulás, a gyógyulás. A betegségtől való szabadulás annak köszönhető, hogy az irgalmas Isten nem nézi tétlenül az ember nyomorúságát, hanem szánalom, együttérzés, irgalom ébred benne. A mai evangéliumban olvasott csoda, a tíz leprás meggyógyulása is erre példa. Amikor a leprások kifejezik kérésüket, akkor az irgalmasságot kérik Jézustól. Ezt mondják: „Könyörülj rajtunk!” Nem azt mondják tehát, hogy „gyógyíts meg bennünket” vagy „szüntesd meg betegségünket”, hanem könyörületet kérnek. Abban reménykednek, hogy megérinti őket az isteni irgalmasság és ennek köszönhetően majd megtisztulnak, elmúlik leprájuk.

Az irgalom nem egy felületes érzés. Isten irgalma nem ilyen és az emberé sem. Az irgalom mélységes fájdalmat jelent, amit valakinek a szenvedése, nyomorúsága, szerencsétlensége ébreszt a szívben. De az irgalom nem áll meg az érzésnél, főleg nem törődik bele a helyzetbe, hanem cselekvésre ösztönöz. Isten átérzi az ember szenvedését és nyomban annak megszűnését akarja.

A történet a hálára is felhívja figyelmünket. Legyünk hálásak Isten jóságáért! Legyünk hálásak mindazért a jóért, amelyet érdemtelenségünk ellenére kapunk tőle, legfőképpen irgalmasságáért!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Annak tudatában élek, hogy egyszer előtted kell megállnom, aki megítéled majd életem. Ismered jellemem, ismered életem minden pillanatát. Előtted semmi sem maradhat titokban. Sem cselekedeteim, sem szavaim, sem szándékaim. Előtted már nem játszhatok semmilyen szerepet, nem bújhatok álruhába, nem tarthatok álarcot magam elé. A látszat ruhája, a vallásosság látszatának ruhája is lehull rólam. Mesterségem, hivatásom, hivatalom ruhája is. Tudom, hogy ítéleted igazságos lesz és hiszem, hogy irgalmas leszel hozzám.

2020. november 10. – Kedd (Lk 17,7-10)

k, 2020/11/10 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt. Lk 17,7-10

Elmélkedés

Jézus szavai a mai evangéliumban a szolgálatra, a szolgáló lelkület fontosságára emlékeztetnek bennünket. Munkánkért fizetséget várunk, ez egészen természetes elvárás. Jó cselekedeteinkért elismerést, jutalmat várunk, ez egészen természetes emberi igény. A szolgálat kilép a viszonzás köréből, legalábbis az önzetlenül, nagylelkűen végzett szolgálat, tegyük azt Isten kedvéért és az ő dicsőségére, vagy embertársaink javára.

Szolgálatnak vagy szolgaságnak azt nevezzük, amikor egy alárendelt személy ura rendelkezésére áll bizonyos feladatok elvégzésében. Ha ez nem megfelelő ellenszolgáltatás fejében történik, hanem valaki kihasználja a másikat, akkor ez megalázó, emberhez méltatlan szolgaság, rabszolgaság. Tágabb értelemben más emberek javára vagy érdekében végzett munkát nevezünk szolgálatnak, amelynél már nincs a személyek között semmiféle különbség. Ebben az esetben nem megalázó a szolgálat, hanem nagylelkű, nemes lelkű cselekedet a szolgáló személy részéről. Az ilyen értelemben vett szolgálat a legtöbb esetben anyagi ellenszolgáltatás nélkül, szívességből történik.

A kötelességét teljesítő szolga példája az Istennel való helyes kapcsolatra, viszonyra nevel. Soha nem mondhatjuk azt, hogy Isten bármivel is tartozik nekünk. Istennek szolgálni szabadságot és méltóságot jelent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel elhatározom, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenekfelett!

2020. november 9. – Hétfő, A Lateráni-bazilika felszentelése (Jn 2,13-22)

h, 2020/11/09 - 00:00
Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.” A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. Jn 2,13-22

Elmélkedés

Egyházunk a Lateráni-bazilika felszentelését ünnepli a mai napon. Ez a templom Rómában a négy nagy bazilika egyike, a mindenkori pápa székesegyháza, valamint „a város (Róma) és a földkerekség minden templomának anyja és feje.”

Az ünnep evangéliuma a jeruzsálemi templom megtisztításáról szól. Két kijelentés feszül egymásnak a történetben, mindkettő ugyanazt a templomot jelöli. Jézus szavai szerint ez az épület az „Atya háza”, amit az emberek „vásárcsarnokká” tettek. Ugyanennél a jelenetnél Márk evangélista a „rablók barlangja” kifejezést használja (Mk 11,17), amely szintén erős ellentét. Az Atya háza megjelölés arra utal, hogy ez egy szent hely, az Isten lakóhelye, az istentisztelet helye, az Istennel való találkozás helye, az imádság és az áldozatok helye. De ez a hely elvesztette méltóságát, eredeti rendeltetését. Cselekedetével Jézus visszaállítja a templom méltóságát.

A mi Urunk ezt mondja: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” (Jn 2,19). Kijelentése már nem az épületre, hanem saját testének lerombolására és annak felépítésére, azaz halálára és feltámadására vonatkozik. A most elhangzottak jelentőségét mutatja, hogy ezeket a szavakat idézik vádlói a főtanács előtt kihallgatása során (vö. Mt 26,61) és a kereszt alatt is ezzel gúnyolják az arra járók (vö. Mt 27,40). Az ószövetségi időkben a jeruzsálemi templom Isten jelenlétének a helye volt. Ezt a szerepet veszi át a feltámadással Jézus teste. A feltámadt Krisztus révén Isten jelen van a világban. A templom, minden templom az Istennel való találkozás helye.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

2020. november 8. – Évközi 32. vasárnap (Mt 25,1-13)

v, 2020/11/08 - 00:00
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés

Egyszeri lehetőség

Mit üzennek nekünk az evangéliumban szereplő hajadonok? Azt, hogy éberen várakozzunk és mindig legyünk készen az Úrral való találkozásra. Ez az igazság, ez a gondolat egyre inkább előtérbe kerül, ahogyan az egyházi év végéhez közeledünk. Legyünk éberek, nehogy olaj nélkül, üres lámpával, üres kézzel, jócselekedetek nélkül álljunk, amikor az Úr megérkezik hozzánk. Nem fognak bennünket nyomasztani az evilági gondok és nem veszítjük el reményünket, ha bölcsen előrelátóak vagyunk, és állandóan gondolunk arra, hogy találkozni fogunk Istennel. Ennek a jövőbeni találkozásnak a reménye jelen életünkre is hatással van, azaz állandóan szemünk előtt tartjuk azt, hogy mit kell megtennünk üdvösségünkért, amely halálunk és feltámadásunk után vár ránk. Az örök életre való feltámadásban azok részesülnek, akik megőrizték a Krisztussal való közösséget. Akik hűségesek maradnak Krisztushoz, és éberen várják őt, azok előtt nem fog becsukódni a mennyország ajtaja. A belépőnek pedig az ember jócselekedetei számítanak, mindaz a szolgálat, amit önzetlenül végzünk másokért. Ezeket a jócselekedeteket jelképezi az olaj, amellyel a hajadonok egyik része rendelkezett, a másik fele viszont nem. Az olaj jelképezi továbbá imádságainkat, a kísértések visszautasítását és hűséges helytállásunkat az üldözések idején. Mindezeket nem lehet kölcsönadni másoknak, mert mindenki személyesen felel saját üdvösségéért. E személyes felelősségre utal, hogy az okosak nem tudnak olajat adni azoknak, akiknek nincs elegendő. Az emberi előrelátást és készületet, tehát a saját érdemeinket azonban soha nem szabad olyannyira túlhangsúlyoznunk, hogy közben elfeledkezzünk arról, hogy üdvösségünk egyúttal Isten kegyelmének az ajándéka számunkra. Üdvözülésünket a mi emberi igyekezetünk és az isteni szándék találkozása jelenti.

Az üdvösség várása gyakorlati dolog. Nem elég a Hiszekegyben megvallanunk, hogy Krisztus „újra eljön dicsőségben”, hanem állandóan készen kell állnunk a vele való találkozásra. Az üdvösség várása és elfogadása személyes felelősség kérdése. Sem más emberek, sem Isten nem kényszerít bennünket. A mi törekvésünkön és jótetteinken múlik, hogy elnyerjük-e Istennek ezt a végtelen értékű, és mindenkinek felkínált ajándékát. Mindazok, akik felkészülten várakoztak, azonnal bemehettek a menyegzői házba, amely jelen esetben az örök élet üdvösségét jelképezi. Azok viszont, akik távollétük miatt lemaradtak az érkezésről, hiába próbáltak később bejutni.

Az élet egyszeri lehetőség. Egyetlen lehetőséget kaptunk Istentől, akinek létezésünket köszönhetjük. Az élet nem egy számítógépes játék, amiben mindenkinek három vagy több élete van. Aztán ha mind a hármat elvesztettük, akkor újraindítjuk a játékot, újabb három lehetőséggel. Itt nem lehet mindent elölről kezdeni. A születésünkkel ráléptünk egy útra és ennek az útnak vége lesz a halállal. És majd akkor elkezdődik egy új élet, de az természetesen nem a földi életünk megismétlése lesz, hanem az örök élet. A szabályokat Isten hozta mind a földi, mind az örök élet idejére. Nem szükséges ezeket megváltoztatni vagy módosítani, mert Isten szabályai jók. Legyünk meggyőződve arról, hogy Isten olyan szabályokat adott, amelyek megtartása a boldogságot, a boldog életet jelenti számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy veled éljünk. Örülünk annak, hogy meghívottak vagyunk, mert a meghívás a te szereteted jele. Személyes felelősségünk, hogy mennyire vagyunk előrelátóak és felkészültek. Elismerem, hogy többször megkísért a könnyelműség és megfeledkezem arról, hogy rád várakozok. Ments meg engem ettől a felelőtlenségtől, hiszen ezzel üdvösségemet kockáztatnám. Adj nekem éber lelket, amely mindig készen áll a veled való találkozásra!

2020. november 7. – Szombat (Lk 16,9-15)

szo, 2020/11/07 - 00:00
Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: „Mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. De Jézus kijelentette: „Ti igazaknak mutatjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri szíveteket. Ami ugyanis az emberek szemében nagy, Isten előtt semmiség.” Lk 16,9-15

Elmélkedés

Az anyagi javakhoz való helyes viszonyra tanít minket Jézus a mai evangéliumban. Az adakozás, a szívből jövő nagylelkűség nem teszi szegénnyé azt, aki ad, hanem lelkiekben gazdagítja őt. Ezért nem kell félni soha az adakozástól! Még akkor sem, ha nem vagyunk tehetősek, nem vagyunk gazdagok! Mindig az a kérdés, hogy mi irányítja, mi uralja az életünket. Ha az anyagi javakban bízunk, akkor soha nem fogjuk észrevenni Isten gondoskodását.

A gazdag ember elveszíti szabadságát és könnyen a pénz, a vagyon rabjává válik. Minden gondolatát és cselekedetét az határozza meg, hogy miként tud magának még nagyobb vagyont szerezni. A tanulság egyértelmű: vagy a pénz rabjává válunk vagy szabadon Istennek szolgálunk.

Jézus ezt mondja: „Senki sem szolgálhat két úrnak.” Aki Istennek szolgál, annak nem szabad szívét senki másnak odaadnia. A gonosz lélek szüntelenül azzal próbálkozik, hogy a maga szolgálatába állítsa az embereket. A kísértésnek engedve sokan eladják lelküket egy kis anyagi haszonért, egy jobb állásért vagy más előnyért. Az Istennek való szolgálat teljes odaadást kíván tőlünk. Őt hiába próbálnánk megtéveszteni azzal, hogy csak félig szolgálunk neki. A lelkiekben való kettős játék lelki tudathasadáshoz vezet, s a végén mindent, még üdvösségünket is elveszíthetjük. Merjük Istenre bízni egész életünket! Szolgáljunk neki teljes szívvel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Add nekem kegyelmedet, hogy akkor is boldognak érezzem magam, ha hitem miatt szavakkal vagy cselekedetekkel bántanak. Egész életemmel téged akarlak szolgálni. Add nekem a hit ajándékát és a hithez való hűség kegyelmét! Növeld hitemet! Tudom, hogy hitből fakadó jócselekedeteimmel biztosíthatom üdvösségem. Tudom, hogy hitből fakadó imáimmal segíthetek másokat az üdvösség útján. Segíts, hogy tetteim és szavaim dicsőséget szerezzenek neked, aki mindenkit az örök életre hívsz.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva