Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 4 óra 15 perc

2019. december 13. – Péntek (Mt 11,16-19)

11 óra 53 perc
Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: „Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!” Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.” Mt 11,16-19

Elmélkedés

Minden évben magával ragad minket az adventi hangulat, az Egyház elcsendesedése, türelmes várakozása. Tekintetünket felemeljük, az eget szemléljük, ahonnan Isten küldöttét várjuk. Tekintetünkkel magát Istent keressük, s olyan kíváncsiság sugárzik szemünkből, mint egy újszülött gyermekéből, aki szüntelenül édesapja vagy édesanyja arcát keresi. Akár gyermeki tudatlansággal, akár felnőttekre jellemző tudatossággal keressük Istent, nem feledkezhetünk meg arról, hogy csak akkor pillanthatjuk meg őt, ha ő akarja és megengedi ezt, megmutatja, feltárja önmagát nekünk. Tudjuk, hogy a büszke tekintetek elől elrejtőzik, de aki alázattal és bűnbánattal lesüti szemét, az előtt megmutatkozik.

Egyetlen vágy vezet minket az adventi készületben: hajoljon le hozzánk az Isten, mutassa meg nekünk irgalmát, hozza meg számunkra a bűntől való szabadulást, a megváltást. A hozzánk lehajoló és felénk közeledő Istenhez emeljük lelkünket, benne bízunk, egyedül tőle várjuk a szabadulást.

Vajon elhisszük-e majd, hogy gyermekként érkezik a világba? Elhisszük-e majd a Betlehemben született gyermekről, hogy ő a világ Megváltója? Vajon felismerjük-e a jeleket, olykor a gyermeki furulyaszót, máskor a siránkozást? Vajon elindul-e tekintetünk abba az irányba, amerre az adventi jelek mutatnak? Lesz-e bátorságunk a Gyermek szemébe, Isten szemébe nézni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Urunk, te egykor kisgyermekként jöttél közénk egy szegényes istállóba, hogy megújítsd hitünket és a mennyei Atyával való kapcsolatunkat. Azóta is eljössz közénk minden karácsonykor, hogy emlékeztess minket az újjászületésünk lehetőségére. Lélekben én is elindulok hozzád Betlehembe, hogy szívemből kérjem tőled bűneim bocsánatát, és hogy isteni jóságoddal megtisztítsd lelkemet. Jóságos Jézusom, nem kérek mást karácsonyra, csak azt add meg, hogy tiszta szívvel borulhassak le szegényes jászolod elé, tiszta szívvel hódoljak előtted!

2019. december 12. – Csütörtök (Mt 11,11-15)

cs, 2019/12/12 - 00:00
Abban az időben Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mindannyian ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, Illés ő, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg! Mt 11,11-15

Elmélkedés

A mai evangéliumban ezt olvassuk: „Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál.” Ennél nagyobb dicséretet aligha lehet emberre mondani. E szavak valódi súlyát mégsem annak tartalma adja, hanem annak személye, akitől elhangzik. Maga Jézus mondja ezt az előfutárról, Keresztelő Jánosról.

János személyét jól ismerjük. Zakariás és Erzsébet gyermekeként született, akik már idősek voltak, s nem számítottak arra, hogy utóduk lesz. Isten irgalma mégis lehajolt hozzájuk, s ennek gyümölcseként született János. A születése körüli csodás események, atyjának, Zakariásnak megnémulása, majd újbóli megszólalása felkeltették a rokonság figyelmét. Vajon mi lesz belőle felnőttként, ha már újszülött korában megmutatkozik körülötte a mindenható Isten kegyelme? Miután felnőtt, János kivonult a pusztába. Életmódja és nemkülönben tanítása most is felkeltette az emberek figyelmét, érdeklődését. Bűnbánatot hirdetett. Tömegek keresik fel, hogy a bűnbánat jeleként megkeresztelkedjenek nála. Azt hirdette, hogy hamarosan eljön a Messiás, a Megváltó. „Készítsétek az Úr útját!” (Mt 3,2) – mondta.

Szavai nekünk is szólnak, akik adventi utunkon haladunk. Az eljövendő Megváltó számára szeretnénk utat készíteni, hogy beléphessen életünkbe, megszülethessen szívünkben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor bűnbánatot hirdettél a népnek és megtérést vártál az emberektől. Evangéliumod üzenete arra ösztönöz, hogy szembenézzek önmagammal, bűnös múltammal, életem hibáival. Segíts felismernem mindazt, amin változtatnom kell, s amin a te kegyelmeddel változtathatok. Adj szívembe igaz bűnbánatot! Add nekem a Szentlélekben való újjászületés kegyelmét! Mutasd meg nekem, milyen úton induljak, s mit vársz tőlem a jövőben!

2019. december 11. – Szerda (Mt 11,28-30)

sze, 2019/12/11 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.” Mt 11,28-30

Elmélkedés

A mai evangéliumból két emberi tulajdonságot emeljünk ki, a szelídséget és az alázatosságot. Jézus ezt mondja: „tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű.” E két emberi tulajdonságot, az emberré lett Istentől, Jézustól tanulhatjuk meg. Azt kéri, hogy az ő példája szerint legyünk szelídek és alázatosak. De mit is jelent e két tulajdonság?

A szelíd ember jellemvonása, hogy visszafogja erejét. Érzi, hogy milyen erővel, képességekkel rendelkezik, de ezt nem érezteti a nála gyengébbekkel, főként nem él vissza erejével és hatalmával. Erejét nem akarja felhasználni arra, hogy másokat megfélemlítsen vagy megalázzon. Jézus megtehette volna, hogy isteni hatalmával megakadályozza az ellene irányuló támadásokat, de inkább szelídséget és türelmet tanúsított. Szeretettel tekintett az őt vádlókra, megpróbálta őket visszatéríteni a jó útra, megbocsátott az őt bántalmazóknak. Még a kereszten is, halála előtt is szelíden viselkedett.

A szelídséggel rokon jellemvonás, magatartásforma az alázatosság. Ne a megalázottságra gondoljunk, amikor valaki kénytelen elfogadni mások hatalmaskodását, hanem arra, hogy valaki szabadon vállalja mások szolgálatát. És éppen ezért ez nem megalázó a számára, hanem örömmel végzi szolgálatát, mások segítését. Az alázat meghajlást, lehajlást jelent a másik ember, a szegény, a gyenge, az elesett felé. Isten Fiának emberré válása is ilyen lehajlás az emberiség felé.

Van mit tanulnunk a mindhalálig szelíd és alázatos Jézustól.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el isteni dicsőség fénye! Jöjj el isteni erő és bölcsesség, tedd fényessé éjszakánkat, oltalmazz a veszélyben, tedd látóvá vakságunkat, erősítsd bátorságunkat, vezess kezeddel fogva minket, hogy hűségesen, szent akaratod szerint járjunk földi zarándokutunkon, míg végül fölveszel az örök hazába, amelyet te alapítottál, és magad építettél fel.

2019. december 10. – Kedd (Mt 18,12-14)

k, 2019/12/10 - 00:00
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.” Mt 18,12-14

Elmélkedés

Az elveszett juhról szóló példabeszéd sodrását az említett állat élethelyzetei adják. Kezdetben az is a nyájhoz tartozik, egy a száz juh közül. A nyáj a legjobb hely számára az élethez, itt biztonságban van, gondoskodnak róla, a pásztor figyelme rá is kiterjed, ugyanúgy, mint a többi állatra. Ha farkas támad a nyájra vagy más veszély leselkedik, a pásztor meg fogja védeni a rábízott állatokat.

A második élethelyzetben a juh egyedül van. Elcsatangolt, elhagyta a nyájat. A pusztában kóborol. A tanítás nem keresi annak okát, hogy miért került ilyen helyzetbe, csupán tényként közli, hogy elszakadt a nyájtól. Meglehetősen távol kerülhetett, már nem hallja a többi bárány bégetését és a pásztor hangját sem. Ha hallaná, biztosan elindulna visszafelé, visszatalálna magától is a nyájhoz. Úgy tűnik, hogy jelen esetben erre már nincs esély. Közben persze a pásztor már észrevette, hogy elveszett, elindult keresésére, de az minderről nem tudhat semmit.

A harmadik mozzanatban a pásztor megtalálja az elveszett juhot. Nincs büntetés és fegyelmezés, nincs dorgálás vagy szidalmazás. Csak öröm van. A pásztor örül, hogy megtalálta az elveszettet és visszaviszi, visszavezeti a nyájhoz. Ezzel helyreáll az eredeti rend, a juh újra biztonságban van, újra a nyájhoz tartozik. Istentől való eltávolodásainkat és Isten utánunk sietését jelképezi a történet. Ő, az irgalmas

Isten indul utánunk, amikor bűneik miatt eltávolodunk tőle. És örül annak, ha megtalál minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Teremts a mi szívünkben csendet, amelyben meghallhatjuk a te megtérésre hívó szavad. Az advent bűnbánati idő számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra.

2019. december 9. – Hétfő, a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása (Lk 1,26-38)

h, 2019/12/09 - 00:00
Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Elmélkedés

Jézus édesanyjának, Máriának a születését minden esztendőben szeptember 8-án ünnepeljük, e nap sajátos magyar elnevezése a Kisboldogasszony napja. Mária születésének napját kilenc hónappal megelőzően, december 8-án emlékezünk évről évre Mária fogantatásának pillanatára, amely nap a liturgikus naptár szerint főünnep, s mivel idén egy adventi vasárnapra esne, ezért egy nappal később, a mai napon tartjuk meg. Nem Jézus fogantatásáról van tehát itt szó, mert azt december 25-től visszafelé kilenc hónapot számolva március 25-én tartjuk, ez Jézus születésének a hírüladása, az angyali üdvözlet eseménye. Az evangéliumi jelenet ez utóbbi eseményt írja le, de ez ne vezessen félre bennünket.

Máriával kapcsolatban szeplőtelen fogantatásról beszélünk, amely azt jelenti, hogy életének első pillanatától kezdve, azaz attól fogva, hogy megfogant szüleitől, Joakimtól és Annától, eltöltötte őt a mindenható Isten kegyelme, aki megvédte őt minden bűntől. Érthetően nem lehet ez Mária személyes érdeme, de nem is szüleié vagy őseié, hanem e kegyelem már előre mutat, az ő teljesen bűntelen és tiszta élete a születendő gyermekének, Jézusnak szól. Méltó ugyanis, hogy Isten Fia egy egészen tiszta anyától jöjjön világra, egy olyan személytől szülessen, akitől távol áll a bűn, a szent Isten egy bűn nélküli asszony által lépjen a világba. Életünket mi is Istennek köszönhetjük. Istennek, aki mindannyiunkat életszentségre hív.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el népek várakozása, Úr Jézus, örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel. Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra. Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között, könnyen tévedésbe esünk, s észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk. Ha jók szeretnénk lenni hiányzik belőlünk az erő és a bizalom. amikor ellene akarunk szegülni a gonosznak, gyakran gyöngének bizonyulunk és alul maradunk. Jöjj Uram, világosítsd meg vakságunkat, jöjj segítségére a gyenge embernek.

2019. december 8. – Advent 2. vasárnapja (Mt 3,1-12)

v, 2019/12/08 - 00:00
Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek elő az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!” Mt 3,1-12

Elmélkedés

A lélek sötét éjszakája

Advent 1. vasárnapján arról az adventi és karácsonyi titokról elmélkedtünk, hogy velünk az Isten. Jézus születésével Isten emberré lett, vállalta emberi sorsunkat, emberközelségbe került hozzánk. Ezeket a gondolatokat folytassuk ma az érem másik oldalával! Azzal, hogy néha úgy fordul az ember élete, hogy árnyékba, sötétségbe kerül, nem ragyog rá Isten jelenlétének fénye. Bizonyos élethelyzetekben sokan ezt mondják: „Nincs velem az Isten.” Vagy: „Elhagyott az Isten.” Mások talán kérdésként fogalmazzák meg ugyanezt az érzést magányosságukban vagy betegségükben: „Hol van ilyenkor az Isten?”

A keresztény szóhasználatban a lélek sötét éjszakájának nevezzük azt az időt, amikor valaki nem érzi Isten jelenlétét vagy kételkedik létezésében. Olykor csak napokig, máskor akár évekig is eltarthat ez a „sötét éjszaka.” Egyesek azt mondják, hogy maga Isten távolítja el ilyenkor az ő jelenlétének érzését, megtapasztalását az ember szívéből. Mások ezt elképzelhetetlennek tartják, úgy gondolják, hogy ilyen nagy próbatételt Isten senkinek sem ad, hanem inkább az ember felelősségét emelik ki: az ember az, aki bűneivel olyan messze távolodik Istentől, hogy nem érzi jelenlétét, nem érzi szeretetét.

A „lélek sötét éjszakája” kifejezés Keresztes Szent Jánoshoz köthető, aki ilyen címen írt könyvet erről a negatív élményről. A kifejezés olyan lelkiállapotot jelöl, amikor valaki az Istennel való lelki egység után váratlanul Isten jelenlétének teljes hiányát tapasztalja meg. Keresztes Szent János a nappalok és az éjszakák váltakozásával írja le az ember hullámzó kapcsolatát Istennel. Amikor Isten szeretetében élek, az a fényes nappal, amikor pedig hiányát érzem, az a sötét éjszaka. Nem kísértés, hitetlenség vagy bűn okozza a negatív élményt, hanem az húzódik meg a hátterében, hogy nem érzem Isten kegyelmi segítségét. Hangsúlyozni kell itt, hogy Keresztes Szent János nem azt mondja, hogy Isten megvonja vagy megtagadja kegyelmét az embertől, hanem azt, hogy az ember nem érzi, nem látja a kegyelem megnyilvánulásait, jeleit az adott élethelyzetben vagy életszakaszban. Azt is írja továbbá, hogy az emberi lélek Isten utáni vágyakozása megmarad, csak éppen nem teljesedik be ez a vágyakozás.

A „lélek sötét éjszakája” a lelki fejlődés egy sajátos állomása, amelyet Keresztes Szent János is átélt, de Sziénai Szent Katalin, Lisieux-i Kis Szent Teréz és Szent Pio atya életrajzában is olvasunk hasonlót, hogy csak néhányat említsünk a szentek közül. Úgy kell tekintenünk erre az élményre, hogy Isten időnként bújócskát játszik velünk, elrejtőzik előlünk, és amikor megtaláljuk, annál nagyobb lesz az örömünk. Talán éppen az a szándéka, hogy a lelki életnek egy magasabb szintjére vezessen minket. Ebben az értelemben a „lélek sötét éjszakájára” úgy kell tekintenünk, mint egy lépcsőfokra lelki fejlődésünk útján. Olyan lépcsőfokra, amely után nem látszódnak a következő fokok, nem látszódik semmi. Igen, ez a hit, az Istenre való teljes ráhagyatkozás. Néhány lépés a teljes sötétségben, amely után felragyog az Isten. Egy olyan lelki élmény ez, amely után újra megtapasztaljuk, hogy velünk az Isten!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te belépsz szegényes emberi világunkba, hogy jöveteleddel és jelenléteddel megújítsd életünket, örömet és békességet hozz nekünk. Emberré válásod ténye elgondolkoztat minket: mivel érdemeltük ki és méltók vagyunk-e arra, hogy így mutasd ki végtelen szereteted irántunk? Nem emberi érdemeink jutalmaként történt mindez, hanem mert letértünk Isten útjáról, a szeretet és a bizalom útjáról, és te így akarsz minden embert visszavezetni a helyes útra. Bűneink térítettek le minket az útról, Istentől való elfordulásaink, engedetlenségeink és hűtlenségünk. Segíts minket, Urunk, hogy felhagyjunk bűneinkkel és engedjük, hogy az irgalmas Atya magához vonzzon bennünket!

2019. december 7. – Szombat (Mt 9,35-10,1. 6-8)

szo, 2019/12/07 - 00:00
Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!” Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik: „Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!” Mt 9,35-10,1. 6-8

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakasz azzal kezdődik, hogy Máté evangélista összefoglalja Jézus küldetését: hirdeti az Isten országáról szóló örömhírt és betegeket gyógyít. Az általános megfogalmazás egyben az Úr küldetésének egyetemességét is jelenti, azaz a tanítás mindenkinek szól és a gyógyításokból, mint az isteni irgalmasság megnyilvánulásaiból senki nincs kizárva.

Az evangélista rámutat Jézus benső indíttatására is, amikor azt írja, hogy az embereket látva „megesett rajtuk a szíve.” Hajlamosak volnánk e szép kifejezésen csupán együttérzést vagy valamiféle szánalmat érteni, de jóval többről van itt szó, mégpedig az irgalmasságról. Jézus által az irgalmas Isten szól az emberekhez és az Úr gyógyításaiban az irgalmas Isten érinti meg a betegeket. Az emberek a bűntől megszabadító tanításra, a felszabadító örömhírre vágyakoznak, mint olyan igazságra, amely Isten végtelen irgalmáról, könyörületéről szól.

Amikor pedig Jézus elküldi tizenkét tanítványát, akkor azt a küldetést adja nekik, hogy ezt az irgalmasságot hirdessék, erről tegyenek tanúságot. Az Egyház ugyanezt a küldetést kapta, ezért annak tagjaként mindannyian az irgalom szolgái vagyunk. E szolgálat teljesítéséhez nincs szükség semmi másra, csak a bizalomra, hogy az Úr küldötteiként eredményes lesz a munkánk.

Isten irgalma és jósága ingyenes mindenkinek, az én számomra is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat. Vezess minket, hogy karácsony éjjelén találkozzunk majd az emberré lett Szeretettel, Jézus Krisztussal, aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!

2019. december 6. – Péntek (Mt 9,27-31)

p, 2019/12/06 - 00:00
Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” „Hisszük, Uram!” – felelték azok. Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!” Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken. Mt 9,27-31

Elmélkedés

Az újszövetségben számos olyan jelenetet találunk, amikor az emberek „Dávid fiának” nevezik Jézust. Amikor például Jézus meggyógyít egy vak és néma embert és kiűzi belőle az ördögöt, akkor a csoda láttán a gyógyító igazi kilétére kíváncsi nép ezt kérdezi: „Csak nem ő Dávid fia?” (Mt 12,23). Egy másik eset, amikor a jerikói vak, Bartimeus e szavakkal kéri az éppen arra elhaladó Jézus segítségét: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Mt 10,47). A kifejezés megtalálható továbbá Máté evangéliumának kezdetén, rögtön az első mondatban, amely így hangzik: „Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia” (Mt 1,1), tehát az evangélista Jézust Dávid király leszármazottjaként mutatja be. Szintén lényeges, hogy Jézus születésének hírüladásakor a születendő gyermekről ezt mondja az angyal Máriának: „Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját” (Lk 1,32).

A mai evangélium szintén egy olyan esetet ír le, amikor a gyógyulásban remélő két vak így szólítja meg Jézust: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!”

Miért használják ezt a megszólítást, amikor Dávid király mintegy 1000 esztendővel Jézus előtt élt? Nyilvánvaló, hogy Jézus nem közvetlenül volt Dávid királynak a fia, hanem Dávidnak a leszármazottja volt. Ezt a címet azért alkalmazzák Jézusra, mert a prófétai jövendölések szerint az eljövendő Messiás Dávid családjából származik majd, az ő leszármazottja lesz. Amikor tehát Dávid fiának nevezi valaki Jézust, akkor e megszólítással megvallja azt, hogy hisz abban, hogy Jézus a Messiás.

Én hiszem-e és megvallom-e, hogy Jézus a Messiás, a Megváltó?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött! Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége!

2019. december 5. – Csütörtök (Mt 7,21. 24-27)

cs, 2019/12/05 - 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.” Mt 7,21. 24-27

Elmélkedés

Ingoványos világban, hajlékony tömegek között és változékony eszmék áramlataiban keressük a biztos, a sziklaszilárd alapokat. Mert nem szeretnénk elsüllyedni, nem akarjuk megtöretni egyenes gerincünket és nem szeretnénk sodródni. Biztos léptekkel szeretnénk haladni az úton, emberi méltóságunk és szabadságunk tudatában szeretnénk előbbre jutni, tudva, hogy nem a véletlen, nem a sors, de nem is az éppen divatos korszellem határozza meg végső célunkat, hanem az üdvözítő Isten. Éppen ezért megnyugtató számunkra Jézus példabeszédét olvasni a homokra és a sziklára épült házakról. Az egyik könnyen, gyorsan összeomlik, a másik kiállja az időjárás viszontagságait. Ezek az épületek, ezek a házak emberi életeket jelképeznek, a mi életünket. Mi építjük ezeket és a mi felelősségünk, hogy milyen alapot, milyen építőanyagot választunk.

Könnyelműség volna részünkről, ha megelégednénk azzal, hogy szívesen hallgatjuk az Úr tanítását, helyeseljük azt és talán még lelkesedünk is érte, de nem akarnánk e tanítás szerint élni. A könnyelműség homokvárát ugyanis gyorsan elmossa egy tetszetős újdonság. Megélni és megvalósítani Jézus tanítását, engedelmeskedni Istennek és teljesíteni a mennyei Atya akaratát, igen, ez az a szikla alap, amelyre életünket építeni érdemes. Rossz szokásaink, gyarlóságaink és bűneink homokszemei kiperegnek talpunk alól. Álljunk inkább az életszentség kősziklájára!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te minden nap eljössz hozzánk, minden nap döntés elé állítasz minket, minden nap választ vársz tőlünk. Elfogadom és hiszem, hogy te vagy az élő Isten Fia, akit azért küldött az Atya e világba, hogy általad szóljon hozzánk, és általad nyilatkoztassa ki igazságait és jóságát. Elfogadom és hiszem, hogy képes vagy eltörölni minden bűnömet, és képes vagy engem jó útra téríteni. A te törvényed, a szeretet parancsa szerint akarok élni. Kérlek, adj erőt, hogy minden nap tökéletesebben tudjak a mennyei Atya törvényeinek eleget tenni!

2019. december 4. – Szerda (Mt 15,29-37)

sze, 2019/12/04 - 00:00
Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze. Mt 15,29-37

Elmélkedés

A kenyérszaporítás és a sok ezernyi ember táplálása a pusztában nem egyszerűen egy isteni csoda Jézus részéről, hanem messiási jel. Az ószövetségi választott nép a prófétai jövendölések alapján azt várta, hogy amikor eljön a Messiás, a Megváltó, akkor majd ő megismétli a manna csodát. Ahogyan az Egyiptomból való kivonulás után, a pusztai vándorlás évtizedeiben Isten úgy gondoskodott választott népéről, hogy az égből hullatott számukra eledelt, mannát, ugyanúgy az eljövendő Messiás is táplálékot fog adni az embereknek. Amikor tehát Jézus jóllakatja az embereket, mindenki rögtön ezen prófétai ígéretek beteljesedésére gondol, azaz Jézus cselekedetében meglátják, felismerik azt a jelet, amely a messiási idő beköszöntét igazolja.

Ez a jel, ez a csoda egyaránt megérinti az emberek értelmét és szívét. Ezt a csodát, az isteni irgalmasságnak ezt az érintését, az isteni gondoskodásnak ezt a különleges megnyilvánulását azok tapasztalhatják meg, akik kitartanak Jézus mellett. Jézus cselekedetét ugyanis ez a mondás előzi meg: „már harmadnapja kitartanak mellettem.” Máté evangélista leírásából úgy tűnik, hogy Jézus három napon keresztül szinte pihenés nélkül tanítja az embereket és gyógyítja a betegeket. A kitartás azonban nem csak az ő részéről tapasztalható meg, hanem a nép részéről is. Kitartanak Jézus mellett, örömmel hallgatják őt és ujjonganak, amikor látják meggyógyulni a betegeket.

Erősítse bennünk az adventi időszak a Jézus melletti kitartást és hűséget!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és aszerint cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert te vagy lelkünk és testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb, jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és mindenkor és mindörökkön örökké.

2019. december 3. – Kedd (Lk 10,21-24)

k, 2019/12/03 - 00:00
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Lk 10,21-24

Elmélkedés

A mai evangéliumi rész előzménye az, hogy Jézus a hozzá tartozó tanítványoknak egy nagyobb csoportját, hetvenkét személyt küld missziós útra. Azt a feladatot, megbízatást kapják, hogy az ő nevében hirdessék Isten országának örömhírét (vö. Lk 10,1-11). Lukács evangélista csak nagyon szűkszavúan számol be a küldöttek élményéről, amelynek alapeleme, hogy Jézus nevében csodák történtek, még az ördögtől megszállottak is meggyógyultak.

A hetvenkét küldött tapasztalatát úgy is összefoglalhatjuk, hogy megérezték az evangélium erejét. Azt az erőt, amely Jézusból, az Isten Fiából ered. Azt az erőt, amely átalakította az életüket és amely átformálja a világot. Lám, az Isten országa elkezd növekedni. Jézus elveti a magot, az örömhír magját, a tanítványok az ő nevében folytatják a magvetést és megláthatják annak eredményét is. Érthető, hogy visszatérve Mesterükhöz örömmel számolnak be minderről. Élménybeszámolójukat hallgatva Jézus felujjong a Szentlélekben, a mennyei Atyát dicsőíti, a tanítványok örömét továbbítja az Atya felé. A mennyei Atya nagy álma, üdvözítő terve kezd megvalósulni. A Fiú engedelmes szolgálata és a küldöttek alázatos tevékenysége meghozta első gyümölcsét: az emberek megszabadulnak a gonosztól, az ő hatalmától és ártó befolyásától.

Isten üdvözítő szándéka az én életemben is megvalósul, ha hallgatok az ő küldöttére, Jézusra. Az adventben ő akarja megérinteni a szívemet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Te azért küldted el Fiadat bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Jézus nélkül soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára, nem találnánk rá a te irgalmadra. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Érints meg minket irgalmaddal! Bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk már tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Jézus születése egykor nagy változást hozott a világba. Istenünk! Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz megújulást az én életembe!

2019. december 2. – Hétfő (Mt 8,5-11)

h, 2019/12/02 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy pogány százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – elmegy; a másiknak: „Jöjj ide!” – akkor hozzám jön; és szolgámnak: „Tedd ezt!” – és megteszi.” Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.” Mt 8,5-11

Elmélkedés

A Kafarnaumban élő római katonatiszt magatartása a helyes adventi lelkületre ad példát nekünk. Ez az ember nem zsidó származású, mégis egy zsidó vándortanítóhoz, Jézushoz fordul, akinek csodáiról már hallhatott korábban. Katonaként hozzászokhatott ahhoz, hogy beosztottjai feltétel nélkül engedelmeskednek neki, szolgái minden parancsát feltétel nélkül teljesíteni fogják. Most viszont félreteszi a parancsoló hangnemet, nem ad határozott utasításokat, főként nem követelőzik, hanem kér, mégpedig alázattal kér. A kérés ténye annak elismerését jelenti, hogy az adott helyzetet nem tudja megoldani saját erejéből, rászorul más segítségére. Nem gondolja magát mindenhatónak, hanem elismeri annak hatalmát, csodatévő erejét, akitől most segítséget kér.

Aggodalom és bizalom jellemzi őt. Aggodalom a szolgája miatt és bizalom Jézus iránt. Tudja, hogy szolgáján az orvosok már nem segíthetnek, de ő nem akar belenyugodni, beletörődni ebbe a helyzetbe és egy pillanatra sem gondolja, hogy a szolga állapota megváltoztathatatlan, hanem felkeresi Jézust, hogy segítsen. Jól ismeri a zsidó szokásokat, amely szerint Jézus nem léphetne be egy pogány ember házába, ezért mondja: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.”

Az advent bennünket is elindít, útnak indít. Adventi utunkon Jézussal, lelkünk gyógyítójával szeretnénk találkozni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből szeretünk. Te az evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk, hogy rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani veled mindazt, ami az életben ránk nehezedik.

2019. december 1. – Advent 1. vasárnapja (Mt 24,37-44)

v, 2019/12/01 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok. Mt 24,37-44

Elmélkedés

Velünk az Isten

Amikor a szülők bejelentik a plébánián, hogy szeretnék gyermeküket megkereszteltetni, felírom az adatokat, köztük a gyermek nevét. Olykor megkérdezem vagy máskor kérdezés nélkül is elmesélik, hogy miért éppen ezt a nevet választották gyermeküknek. Vannak, akik gyorsan eldöntik, mások hosszasan egyezkednek a kérdésről. Próbálgatják, hogy mi hangzik jól a családnévvel, összegyűjtik, hogy milyen keresztnevek vannak a családban. Vannak, akik éppen akkortájt divatos nevet választanak, mások gondosan utánajárnak, hogy mit jelent egy-egy név. Nem mindegy, hogy milyen nevet választanak, mert egész életében ez lesz az illető neve, hacsak felnőve valaki annyira rossznak tartja szülei választását, hogy nevet változtat. Talán napjainkban nem kerül előtérbe, de a régi időkben a személyt jellemezte a neve. Az ókori világhódító, Nagy Sándor, amikor látta, hogy egyik katonája a csatában gyáván viselkedik, s kiderült róla, hogy őt is Sándornak hívják, mint magát az uralkodót, a következőt mondta neki: „Barátom, vagy a nevedet változtasd meg vagy a jellemedet!”

A Bibliában is megfigyelhetjük, hogy a neveknek jelentése van, amely jellemzi a személyt vagy leírja a küldetését. Jákob neve azt jelenti, hogy sarokba kapaszkodó, mert amikor megszületett, akkor ikertestvére, Ézsau sarkát fogta. Mózes neve azt jelenti: vízből kimentett, utalva ezzel arra, hogyan került születése után a fáraó lányához. Sámuel próféta nevét is mondhatnánk, ami azt jelenti: Isten meghallgat, mert anyja, Anna, sokat imádkozott, hogy gyermeke szülessen. Az újszövetségből megemlíthetjük Péter apostolt, akinek neve kősziklát jelent vagy Barnabást, a vigasztalás fiát.

Térjünk át Jézus személyére! Szent József álmában kap utasítást Isten angyalától, hogy vegye feleségül Máriát. Az angyal ezt is mondja neki: Mária „fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől” (Mt 1,21). Jézus neve megváltót, szabadítót jelent. Ez a rész azzal folytatódik, hogy Máté evangélista az eseményekben Izajás próféta jövendölésének beteljesedését látja és azt idézi: „Íme a szűz fogan és fiút szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1,23). Bár nincs arra adat, hogy Jézus Krisztus az Emmánuel nevet viselte volna, de itt nem is tényleges névadásról van szó, hanem egy jelképes névről. Jézus személyében Isten emberré lesz, emberként születik meg. Születése azt hirdeti: Velünk az Isten!

Ennek a titoknak a megünneplésére készülünk az adventi időben, amely a mai nappal kezdődik. Az advent szó a latin „adventus Domini”, az Úr eljövetele kifejezésből származik. Az adventi időszakban újra átéljük Isten közelségét, aki megteremtette a világot és benne az embert, s aki irányítja a világ fejlődését és minden ember sorsát. Újra megtapasztaljuk Isten közelségét, aki annyira szeret minket, hogy az idők teljességében emberré lett értünk. Karácsony felé közeledve egyre többet gondolunk arra, hogy életünk folyamán, születésünktől halálunkig állandóan velünk van az Isten, az ő jelenlétében élhetünk, és a földi élet után, ha eljutunk a mennybe, akkor mi leszünk majd ővele az örökkévalóságban.

Advent 1. vasárnapjának evangéliuma virrasztásra, készenlétre, imádkozásra buzdít minket. Az adventi időszakban Jézus születésének évről évre visszatérő ünnepét, a karácsonyt várjuk. A készület ideje és maga az ünnep is azt hirdeti nekünk, hogy életünk legnehezebb élethelyzeteiben sem vagyunk egyedül, mert Jézus személyében velünk van az Isten.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Tőled kérjük és várjuk az újrakezdést, lelki életünk megújítását. Ha nem ezt tennénk céltalan bolyongás és hasztalan útkeresés volna számunkra az adventi időszak. Rád bízzuk a vezetést, hogy valóban megérkezhessünk célunkhoz, a Megváltóval való találkozáshoz. Rád bízzuk magunkat, aki új álmokat, célokat, látomásokat állítasz elénk, egyszóval egy új jövőt. Félretesszük egyéni terveinket és kicsinyes igényeinket, elfeledjük földhözragadt céljainkat és rövidtávú elképzeléseinket, és a te útmutatásodra bízva magunkat elindulunk, mint zarándokok. Adventi zarándokutunk és végső soron egész életutunk csak akkor nyer értelmet, ha magával ragad minket az utánad való vágyakozás. Segíts minket, hogy megtegyük az utat lépésről lépésre Betlehemig, a jászolig, a Gyermekig!

2019. november 30. – Szombat, Szent András apostol (Mt 4,18-22)

szo, 2019/11/30 - 00:00
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt. Mt 4,18-22

Elmélkedés

Szent András apostol ünnepének evangéliuma az első tanítványok meghívását mutatja be. Két testvérpárt, Pétert és Andrást, valamint Jakabot és Jánost hívja meg először Jézus, hogy legyenek a tanítványai. Egyszerű halászok ők, akik azt gondolták, egész életüket így fogják leélni. Nem voltak világmegváltó terveik, nem akartak rendkívüli dolgokat tenni, a halászaton kívül nem értettek máshoz. A galileai halászok egyszerű életét élték egészen addig, amíg a Jézussal való találkozás, az Úr megszólítása fordulatot hozott életükbe. Ezt mondja nekik: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!”

Az egyszerű halászok elengedik a hálót, leteszik az evezőlapátot és vándorbotot vesznek kezükbe. Elindulnak Jézussal, bár nem egészen értik, mit jelent az emberhalászat. Követik az Urat, aki meghívta őket, bár nem tudják, hová vezet ez az út. Csak az biztos számukra, hogy Jézus útja és az ő személyes útjuk egyetlen út. Meghívást kaptak, életük összeforrt Mesterük életével. Új feladat, új hivatás és új küldetés vár rájuk. Életük új értelmet nyer, mostantól új célokért fáradoznak, nem a maguk céljainak megvalósításáért, hanem az Úrtól kapott küldetés teljesítéséért.

Engedem-e, hogy megragadjon az Úrral való találkozás varázsa? Meghallom-e meghívó szavát? Készséggel indulok-e Jézus követésére? Örömmel tölt-e el, hogy meghívott vagyok? Megtalálom-e Jézusban életem értelmét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk: te vagy az időknek Ura. Te vagy az Úr az egész teremtett világ felett. Életünk napjainak számát te méred ki. Te adsz nekünk lehetőséget, hogy amíg ebben a világban élünk, azokat a kincseket keressük, amelyek soha el nem múlnak. Tégy minket készségessé, hogy tekintetünket mindig az égre emeljük. Mulandó ez a föld, ez a világ: add, hogy megértsük igéd igazságát!

2019. november 29. – Péntek (Lk 21,29-33)

p, 2019/11/29 - 00:00
Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak: „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” Lk 21,29-33

Elmélkedés

Ahogyan a Jézust hallgató egykori emberek felfedezték szavának csodálatos erejét és igazságát, úgy mi, akik napról napra olvassuk az evangéliumokat, szintén rácsodálkozunk az Úr tanításának erejére. Megérezzük, hogy nem emberi okoskodás, hanem isteni bölcsesség szól belőle, amely lelki épülésünkre szolgál.

A csodálatos kenyérszaporítás után Jézus az örök élet kenyeréről kezdett beszélni a népnek. Kijelentette, hogy aki az ő testét eszi, az az örök élet táplálékát veszi magához. Szavait sokan nem értették vagy túlzásnak tartották, ezért még tanítványai közül is többen elhagyták. Ekkor Jézus az apostolokat kérdezi szándékukról, amire Péter apostol kijelenti: „Kihez mennénk, Uram? Az örök élet igéi tenálad vannak” (Jn 6,68). Péter vallomása pontosan kifejezi a mi érzéseinket is. Szükséges számunkra, hogy naponta hallgassuk az Úr szavát és táplálkozzunk szent testével, amelyet az Oltáriszentségben ad nekünk.

Jézus szava az örök életre, az üdvösségre vezető igazság, amely minden korban elhangzik, hogy az igazságot kereső emberek meghallják. Erről jelenti ki Jézus a mai evangéliumban: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” Akkor járok a mennyei Atya felé vezető úton, ha hallgatom és megtartom mindazt, amit Jézus örömhíre elém tár. Az örökérvényű tanítás a mulandó világból az örökkévalóságba vezet engem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled!

2019. november 28. – Csütörtök (Lk 21,20-28)

cs, 2019/11/28 - 00:00
Jézus így jövendölt Jeruzsálem pusztulásáról és a saját második eljöveteléről: Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása! Akkor, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe; akik a városban meneküljenek el; és akik vidéken vannak, vissza ne térjenek! A bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjék mindaz, amit az Írás mond. Jaj, a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy gyötrelem lesz a földön, és az ítélet haragja sújtja ezt a népet. Lesznek, akiket kardélre hánynak. Sokakat fogságba hurcolnak pogány népek közé. Jeruzsálemet pogányok tiporják, amíg idejük be nem telik. Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok. Lk 21,20-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus először Jeruzsálem pusztulását jövendöli meg, majd pedig újbóli eljöveteléről tanít, amely az idők végén fog bekövetkezni. Tudjuk, hogy amikor Szent Lukács evangélista megírja művét, már bekövetkezett Jeruzsálem pusztulása, hiszen a rómaiak a zsidó háború végén megostromolták és elfoglalták a várost, a templomot felégették és lerombolták. Jézus hallgatóságának viszont még nem lehet erről tapasztalata, ezért csodálkozva és rémülettel hallgatták kijelentéseit. A jeruzsálemi templom a legszentebb hely minden zsidó számára. Ez a mindenható Isten lakóhelye, ez az ő háza. Ide érkeznek a zarándokok, hogy bemutassák áldozataikat és imádkozzanak. Elképzelhetetlen számukra, hogy pogányok lerombolják ezt a helyet, az itt lakó Isten nem fogja ezt megengedni. Ha ez megtörténne, az Isten tehetetlenségének, gyengeségének volna a jele. De Isten az egész világ Ura, aki az ószövetségi időkben harcolt az általa választott népért, s e nép javára számos alkalommal megmutatta erejét, legyőzte a zsidóság ellenségeit.

Ha Isten valamit nem lát jónak, akkor engedi annak megsemmisülését. Ugyanakkor helyébe képes újat építeni, létrehozni. Ez az isteni újjáalkotó szándék nem csak a történelmi eseményekben, hanem az emberek életében is tetten érhető.

Isten nekem is megadja az újrakezdés lehetőségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az élet és a halál Ura! Életünk és örök életünk a te kezedben van. Minden reményünket beléd helyezzük, mert te képes vagy arra, hogy új életet adj nekünk a feltámadás által. Szeretnénk örökké élni, szeretnénk eljutni az örök boldogságra, szeretnénk együtt lenni Istennel az örökkévalóságban. Urunk, hisszük, hogy halálod után harmadnapon feltámadtál. Vezess minket a mennyországba! Érints meg minket, hogy új életre támadjunk!

2019. november 27. – Szerda (Lk 21,12-19)

sze, 2019/11/27 - 00:00
Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.” Lk 21,12-19

Elmélkedés

Az Egyház hármas küldetését három latin szóval szoktuk összefoglalni: martyria, liturgia és diakónia. Az első a hit hirdetését jelenti, mégpedig olyan elkötelezett hirdetését, amely nem retten meg az élet feláldozásától, a mártírságtól, a vértanúságtól sem. A liturgia a hit ünneplését, a szentmisét és más istentiszteleti cselekményeket jelöli. A diakónia pedig a hit gyakorlása, mindennapi megélése, a felebarát iránti szolgálat. Egyik sem hiányozhat Egyházunk életéből, mert akkor nem volnánk Krisztus Egyháza és nem azt a küldetést teljesítenénk, amit az Úr az általa létrehozott közösségre bízott.

Jézus azokról a megpróbáltatásokról és üldözésekről beszél a mai evangéliumban tanítványainak, amelyek a végső időkben várnak rájuk. Ugyanakkor ezek végigkísérik az Egyház életét. A történelem folyamán nem volt olyan időszak, amikor a világ minden részén békében élhettek a keresztények. Mert mindig voltak olyanok, akik a Krisztust követőkben ellenséget láttak. Napjainkban Magyarországon nem tapasztalható keresztényellenes hangulat, de a világ számos más részén igen. Nem örülünk ennek, imádkozunk az üldözött keresztényeként, ugyanakkor a keresztényüldözések ténye bizonyosságot ad nekünk, hogy nem tértünk le a krisztusi útról. A hitért való életáldozat ma is hozzátartozik az Egyház életéhez és megerősíti a hívőket, az Egyház tagjait.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled, és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre. Szeretnénk, ha tanításod jó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

2019. november 26. – Kedd (Lk 21,5-11)

k, 2019/11/26 - 00:00
Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” És: „Elérkezett az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.” Lk 21,5-11

Elmélkedés

A végső időkről és annak jeleiről beszél Jézus a mai evangéliumban. Hallgatói rögtön az időpont felől érdeklődnek, de a mi Urunk egyértelművé teszi, hogy nem ez a lényeges. A végső időkben olyanok fognak fellépni, akik igyekeznek meggyőzni az embereket a maguk igazságáról, de nem Isten üzenetéről. Azt a látszatot keltik, mintha Jézus nevében beszélnének, ezért mindenkinek fel kell ismernie a megtévesztőket. A Szentlélek bölcsességére, útmutatására és vezetésére van szükségünk ahhoz, hogy különbséget tudjunk tenni a követendő krisztusi igazság és az elutasítandó emberi hazugság között. A hazugság sok esetben az igazág látszatába öltözködik és könnyű ígéretek formájában jelenik meg, amelyet sokan szívesen választanak. Hamis próféták fognak fellépni, akik a hamis tanítás magját ültetnék el az emberi szívekbe. Továbbá háborúkról tesz említést Jézus, de ezek láttán nem eshetnek kétségbe az ő követői.

Érdemes óvatosnak lennünk, amikor valaki megkérdőjelezhetetlen igazságként hirdeti saját nézeteit. Ne legyünk hiszékenyek, ne higgyünk el mindent azonnal, főként kellő vizsgálat nélkül! Keresztény emberként nem szabad követnünk a divatos nézeteket, hanem az örökérvényű tanításhoz, az üdvösség örömhíréhez kell ragaszkodnunk. Egyetlen cél van: ragaszkodni Krisztushoz és a hithez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz! Teremts bennünk tiszta szívet Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak! Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás! Egyetértést adj nekünk! Add, hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk!

2019. november 25. – Hétfő (Lk 21,1-4)

h, 2019/11/25 - 00:00
Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.” Lk 21,1-4

Elmélkedés

Az egyházi év utolsó hetébe léptünk. Ebben az időszakban a szentmise evangéliumai a végső időkre irányítják tekintetünket, amikor majd számot kell adnunk Istennek. Ma arról a szegény özvegyről olvasunk, aki minden vagyonát bedobta a templom perselyébe. Ez persze nem volt nagy összeg, mindössze két fillér, de az ő adományát mégis többre értékelte Jézus, mint azokét, akik sokat adtak. Ez utóbbiak ugyanis a feleslegükből adakoztak, az özvegy viszont egész megélhetését feláldozta, s cselekedete azt jelezte, hogy életét Istenre, az ő gondviselésére bízza.

A bibliai időkben az özvegyek kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, segítségre nem számíthattak senkitől. A jelenetben szereplő özvegy nagylelkűen és visszavonhatatlanul odaadja mindenét Istennek. Ilyen cselekedetre az képes, aki minden vagyonára úgy tekint, mint amit Istentől kapott. Az tesz ilyet, aki nem anyagi javakat akar birtokolni és nem ezektől várja élete biztonságát, hanem a gondviselő Istentől. Az képes nagylelkű lenni, aki a földi javaknál többre értékeli a lelki javakat. Nagylelkűvé az válik, aki nem a maga érdemének és nem saját munkája gyümölcsének tekinti megszerzett javait, hanem belátja, hogy mindent Isten jóságának köszönhet. A nagylelkű ember tulajdonképpen mindig Isten nagylelkűségét akarja utánozni és viszonozni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

2019. november 24. – Vasárnap, Krisztus, a mindenség királya (Lk 23,35-43)

v, 2019/11/24 - 00:00
Abban az időben: Mikor Jézust keresztre feszítették, a nép bámészkodott, a főtanács tagjai pedig gúnyolódtak: „Másokat megszabadított – mondták –, most szabadítsa meg önmagát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.” Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” – mondták. Felirat is volt a feje fölött: Ez a zsidók királya. Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Messiás? Szabadítsd meg hát magadat és minket is.” A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább tetteink méltó büntetését kapjuk. De ez semmi rosszat sem tett.” Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor Országodba érkezel.” Ő ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” Lk 23,35-43

Elmélkedés

A mi királyunk

Ma, az egyházi év utolsó vasárnapján, Krisztust, a világmindenség királyát és urát ünnepeljük, amely ünnepet 1925 óta tartjuk meg XII. Piusz pápa rendelkezése alapján. E napon figyelmünk a végső időkre irányul, amely egyrészt ítéletet jelent majd, másrészt Isten országának beteljesedését, a világ újjáteremtését. A végső időkben Krisztus dicsőséges királyként jön el, de nem azért, hogy földi országot alapítson, hanem hogy Isten uralmát valósítsa meg világszerte, azt az uralmat, amely alá minden ember tartozni fog.

Tanulmányaink során sok olyan királyról és uralkodóról tanultunk, akik kegyetlenül és megalázóan bántak alattvalóikkal, háborúkat kezdeményeztek más népekkel, önkényesen hoztak törvényeket, amelyek saját gazdagodásukat és jólétüket szolgálták és semmibe vették a népük érdekeit. Az ilyen királyok nem szolgálni akarták népüket, hanem leigázni, mindenkitől feltétlen engedelmességet követelve. Emellett olyan királyokat is megismertünk a történelemből, akikre méltán lehet büszke népük, gondoljunk csak a szent királyokra, a keresztény uralkodókra, akik életszentségükkel igyekeztek példát mutatni nemzetük tagjainak. A magyarok közül megemlíthetjük Szent Istvánt és Szent Lászlót, valamint Boldog IV. Károly királyokat, de más népeknek is voltak szent királyaik. Említsük meg Szent Henrik német-római császárt, Boldog Gizella magyar királyné bátyját, Szent Vencelt, a csehek védőszentjét, Szent Lajos francia királyt.

Amikor Krisztus királyságára gondolunk, akkor el kell távolodnunk a földi királyok jellemzőitől, azaz mind a rossz, mind a jó királyokról alkotott képtől. A mi királyunk lehajolt hozzánk, amikor emberré lett. Nem akarja, hogy hajlongjunk előtte, de örül annak, ha bűnbánattal elé térdelünk. A mi királyuk szolgálni jött, üdvösségünk és megváltásunk szolgája lett. Nem akar rabszolgaságba kényszeríteni minket, de örömmel elfogadja, ha életünket az ő szolgálatába állítjuk. A mi királyunk nem lovon és hintón járt, hanem gyalog járta útjait. A mi királyunk nem hatalmas palotában lakott, hanem azt sem tudta, hol fogja álomra hajtani fejét. A mi királyunk egy talpalatnyi földet sem birtokolt, mégis őt tekintjük a világ urának. A mi királyunk köntöse nem álruha volt, amelyben a nép közé vegyülve jobban megismerhette az embereket, hanem ő mindig ezt az egyszerű ruhát hordta, de keresztre feszítése előtt még ettől is megfosztották. A mi királyunk nem magas trónról, hanem a keresztről tekintett le ránk. A mi királyunk nem megkorbácsoltatta az engedetleneket, hanem ő vállalta bűntelenül a megkorbácsolást. A mi királyunk fejét nem drágakövekkel ékesített aranykorona díszítette, hanem töviskorona sebezte. A mi királyunk nem építtetett magának díszes síremléket, amelyet a későbbi nemzedékek iránta való tiszteletből felkeresnek, hanem feltámadt és egy üres sírt hagyott maga után.

Az ünnep evangéliuma szerint a mi keresztre feszített királyunk azt ígérte a vele együtt felfeszített egyik embernek, hogy még aznap vele lesz a mennyben. A mi királyunk a mennyben uralkodik és oda hív minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a mindenség királya! Te egykor kinyilvánítottad, hogy országod nem ebből a világból való. Országodba a bűnbánat gyakorlásával és lelki újjászületéssel juthatunk. Hittel várjuk eljöveteledet és a veled való találkozást. A hitről való tanúságtétel bátorságot kíván tőlünk. Bátorságot, hogy az üldözések idején, az elutasításokat megtapasztalva vagy az emberek közönyét látva is folytatódjon az evangélium hirdetése és a hit terjesztése. Annak tudatában élünk, hogy a te megbízásodból, a te munkatársadként adjuk tovább a hitet. Nevelj minket az alázatra, hogy ne önmagunkat, hanem téged és a te örömhíredet hirdessük! Segíts minket, hogy elutasítsuk a gazdagság és a hatalom kísértését és egyedül neked szolgáljunk!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva