Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 1 óra 35 perc

2022. május 18. – Szerda (Jn 15,1-8)

22 óra 2 perc
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Jn 15,1-8

Elmélkedés

Az elmúlt napokban azokat a részleteket olvastuk az utolsó vacsorán mondott beszédből, amelyekben Jézus az Atyával való kapcsolatáról, egységéről tanította apostolait, amely mintegy mintája annak, hogy tanítványai milyen kapcsolatban legyenek ővele. Erre a témára tér át a mi Urunk a mai evangéliumban a szőlőtőről szóló példázattal. A hasonlat szerint Jézus a szőlőtő, akihez szőlővesszők módjára kapcsolódnak tanítványai, követői, mindazok, akik hisznek benne. Miként az egykori hallgatóság számára, ugyanúgy nekünk is - magunk elé képzelve a képet - az első pillanatban világossá válik, hogy a Jézustól való elszakadás a megsemmisülést jelentené. Miként a szőlővesszők életképtelenné válnak, ha lemetszik őket a szőlőtőről, ugyanúgy mi sem élhetünk Krisztus nélkül. Természetesen nem elégedhetünk meg a passzív kapcsolódással, hanem az a feladatunk, hogy termést hozzunk, azaz Krisztus iránti szeretetünkből fakadjanak jócselekedetek. Jótetteink által tehát Krisztus szeretetét továbbítjuk az embereknek, akik ezt megtapasztalva Istent fogják magasztalni.

A hasonlat nem csupán az én Krisztushoz kötődő személyes kapcsolatomat szemlélteti, hanem közösségi vonatkozása is van. Mindannyian, akik az Egyház tagjai vagyunk, a közös szőlőtőhöz kapcsolódunk és rajta keresztül egymással is kapcsolatban vagyunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te minket is a mennybe vársz. Megmutatod nekünk az utat, az üdvösség útját, a mennybe vezető utat, és azt szeretnéd, ha mindannyian eljutnánk oda. Tanítványaidként erre a sorsra számíthatunk. Segíts, hogy ne feledkezzünk el arról a parancsról, amit egykor az apostoloknak adtál, s amely nekünk is szól: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot!” Segíts, hogy hűséges tanítványaid legyünk, hozzád vezessük az embereket! Segíts felismernünk, hogy ez a mi küldetésünk!

2022. május 17. – Kedd (Jn 14,27-31a)

k, 2022/05/17 - 00:00
Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.” Jn 14,27-31a

Elmélkedés

Jézus a tanítványok megnyugtatásával kezdte búcsúbeszédét és ezzel is fejezi be. Távozása az Atyához való visszatérést jelenti, mert illő, hogy küldetése befejeztével visszatérjen ahhoz, aki elküldte őt. Mai elmélkedésünkben a szövegrész két kijelentését érdemes megvilágítanunk.

Jézus a következőket mondja: „az Atya nagyobb nálam.” Félreértésre, sőt, a Fiúistennel kapcsolatos tévedésre adhat okot ez a kijelentés. A IV. században az ariánusok eretnek mozgalma éppen erre a mondatra hivatkozva állította azt, hogy Jézus, azaz a Fiú nem lehet egylényegű az Atyával, hiszen ő is csak teremtmény. Ebben az időben azonban még nem tisztázták, hogy a Fiúisten valóságos ember és valóságos Isten, akinek személyében az emberi és az isteni természet elválaszthatatlan egységben van. Jézus szavainak helyes értelme tehát a következő: mint valóságos Isten egylényegű az Atyával, azaz egyenrangú vele, egységben vannak.

Embersége szerint viszont nagyobb nála az Atya, mert Isten nagyobb minden embernél. Jézusnak ez a kijelentése az ő emberi alázatát, engedelmességét mutatja meg. Isteni tudásával és akaratával mindent tud és mindenbe beleegyezik, amit az Atya kíván tőle, és emberi akaratával is elfogad mindent, amit a megváltás érdekében az Atya kér tőle. Így ad nekünk példát arra, hogy miként engedelmeskedjünk Istennek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét! Ajándékozz meg minket tisztánlátással, hogy fölismerjük bűneinket, s azokat őszintén megvalljuk! Adj nekünk őszinte bűnbánatot és tiszta szívet!

2022. május 16. – Hétfő (Jn 14,21-26)

h, 2022/05/16 - 00:00
Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.” Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.” Jn 14,21-26

Elmélkedés

A mai evangélium az utolsó vacsorán elhangzott beszédet idézi, amelyben Jézus kijelentette, hogy az szereti őt, aki ismeri és teljesíti parancsait. Láthatjuk tehát, hogy az Isten iránti szeretet nem csupán egy érzés vagy esetleg egy azt megerősítő szóbeli vallomás, hanem tettekben megnyilvánuló magatartás az ember részéről. Ha Jézus parancsai szerint élek, azaz engedelmeskedem Istennek, meg fogom érezni Isten szeretetét. Ebben a példa számomra Jézus szeretete, azaz a Fiú engedelmes szeretete a mennyei Atya iránt. Egész életének ez a mozgatója. Minden szava, de főként minden cselekedete az Atya iránti engedelmes szeretetből fakad.

Mit jelent Jézus parancsa szerint élni? Hogyan ismerhetem meg, hogy mit kíván tőlem az Úr? A válasz egyszerű: ha az evangélium igazságából és igazsága szerint élek, akkor felismerem Jézus személyében az Üdvözítőt, életem megváltóját, az igazság kinyilatkoztatóját és a szeretet forrását. Felismerem az Úr jelenlétét az életemben, amely annak igazolása, hogy ígérete valóra válik, azaz velünk van, velem van életem során, bennem él a Szentháromság. Ez az ígéret azonban Jézus szava szerint csak azoknak szól, akik valóban hisznek benne, igazi szeretetet hordoznak szívükben és abból jótettek fakadnak.

A szeretet megvallása és gyakorlása boldoggá tesz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással. Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!

2022. május 15. – Húsvét 5. vasárnapja (Jn 13,31-33a.34-35)

v, 2022/05/15 - 00:00
Abban az időben: Amikor az áruló Júdás kiment a teremből, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában, sőt hamarosan megdicsőíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Jn 13,31-33a.34-35

Elmélkedés

Isten szeretetét sugározva

Miről ismerhető fel, hogy valaki keresztény? Talán arról, hogy állandóan a templomban van, összetett kézzel imádkozik és nagyon jámbor a tekintete? Ezek a dolgok inkább a templom szobraira illenek igazán, azok valóban ilyenek. Jézus azonban nem élettelen szobrot szeretne belőlünk faragni. A mai evangéliumban világosan megfogalmazza üzenetét: „Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”

A szeretet gyakorlása tanúságtétel, jel a világ számára. Krisztus felénk irányuló szeretetének megtapasztalása indíthat el bennünket a szeretet útján. A keresztre tekintve megértjük, hogy Jézus szeretetből vállalta a szenvedést és a halált, a feltámadt Krisztussal való találkozás pedig megérteti velünk, hogy a feltámadásban a mennyei Atya Jézus iránti szeretete nyilvánult meg. Isten ugyanakkor bennünket is feltámaszt az örök életre, s ez irántunk való szeretetének jele.

Jézus Krisztus megváltó kereszthalála előtt gondolta volna egyetlen ember is, hogy Isten képes meghalni az emberért? Gondolta volna valaki, hogy Isten ennyire szereti az embert? Aligha. Ekkora szeretet elképzelhetetlen volt az ember számára, mégis megvalósult. Ne gondoljuk soha, hogy lehetetlen, amit Jézus kér tőlünk! Induljunk el az önfeláldozás útján! Induljunk el a tökéletes szeretet útján! Nehéz, de megvalósítható a szeretet. A szeretet megélése mindenki felé legyen tanúságtétel és jel arról, hogy hiszünk Istenben, aki maga a szeretet!

A legnagyobb tisztelet és szeretet természetesen elsősorban Istent illeti meg. Ezután következik az emberek iránti szeretet, amelynek a mértéke Jézus tökéletes szeretete. Hol kezdődik ez a szeretet? Kiket kell először is szeretnünk embertársaink közül? Nagyon szép, ha együttérzés ébred bennünk a világ másik felén élő bajbajutott emberek iránt, akiket valamilyen természeti csapás sújtott, de ez sosem helyettesítheti azt, hogy a családunkat és a környezetünkben élőket szeressük. Ezért tehát a feleségek szeressék először is a férjüket és a férjek a házastársukat! Az édesanyák szeressék gyermekeiket, a gyermekek pedig a szüleiket! Itt kezdődik a szeretet. Ha ezt megtettük, akkor utána már fordulhatunk más emberek felé jócselekedeteinkkel.

A szeretet Istennek nem csupán egy tulajdonsága, hanem a lényege. Szent János apostol arról ír egyik levelében, hogy „a szeretet Istentől jön” (1Jn 4,7) és „Isten a szeretet” (1Jn 4,8). Ez a szeretet abban nyilvánult meg, hogy az Atya elküldte a Fiút a világba, aki szeretetből feláldozta magát a kereszten az emberek megváltásáért. Jézus Krisztus e tettével megvalósította azt, amit korábban mondott: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Jézus nem egyszerűen csak azt kéri tanítványaitól, hogy viszonozzák szeretetét, hanem azt is parancsba adja, hogy az ő szeretete legyen a felebaráti szeretet mintája. A szeretet gyakorlásának mércéje maga Krisztus, aki ezt mondta: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor a mi életünk, a mi keresztény magatartásunk is dicsőséget szerez az Atyának.

Elmélkedésünk alapkérdése így hangzott: Miről ismerhető fel, hogy valaki keresztény? A válasz egyértelmű: a keresztény ember Isten szeretetében él és az ő szeretetét sugározza mindenki felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyeseket a szegények felé fordulás, a szeretetszolgálat útján indítasz el. Önzetlen és önfeláldozó szívet adsz nekik, hogy szeretetedben éljenek és a te szeretetedet sugározzák a rászorulóknak és nélkülözőknek. Másokat a hitre nevelés útján indítasz el, hogy a tőled kapott tanítást, az üdvösség örömhírét jó magként vessék el az emberi szívekbe, mindazok szívébe, akik keresik az igazságot és vágyakoznak az üdvösségre. Adj nekik erőt, hogy hivatásukat felelősséggel végezzék! Segíts minket, hogy ne térjünk le a lelki fejlődés útjáról, mindig ragaszkodjunk hozzád, aki az üdvösségre vezetsz minket!

2022. május 14. – Szombat (Jn 14,7-14)

szo, 2022/05/14 - 00:00
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” Jn 14,7-14

Elmélkedés

A mi szívünk mélyéről is feltörő vágyat fogalmazza meg Fülöp apostol a mai evangéliumban, amikor így fordul Jézushoz: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Igen, mi is szeretnénk látni Istent, szeretnénk megtapasztalni közelségét, érezni jelenlétét, szeretnénk Isten-élményben részesülni. A láthatatlan Isten látásának vágya őszinte emberi kívánság, és ő nem is tagadja meg tőlünk önmagát. Földi életünk során azonban Isten mégsem tárja fel előttünk teljesen önmagát, inkább csak részben. Ezt fogalmazza meg Szent Pál apostol így: „most még csak tükörben, homályosan látunk” (1Kor 13,12). Az Isten-látás vágya majd a halálunk és feltámadásunk után, az örök életben fog teljesedni. Akkor majd találkozunk azzal, akinek életünket köszönhetjük. Találkozunk azzal, aki gyermekének tekint minket, szeretettel gondoskodik rólunk és bármennyire is eltávolodunk tőle bűneink miatt, ő mindig kész megbocsátani nekünk. Találkozunk azzal, akit oly sok emberben felismertünk életünk során, illetve akit oly sokakban nem ismertünk fel. Mert Isten azokban az emberekben is önmagát mutatja nekünk, akikkel nap mint nap találkozunk vagy akik segítségre szorulnak, szeretetre vágynak.

A mennyországban majd lehull a lepel, a homály a szemünkről és színről színre látjuk Istent. Ott kitisztul előttünk a kép.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

2022. május 13. – Péntek (Jn 14,1-6)

p, 2022/05/13 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Jn 14,1-6

Elmélkedés

„Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6) – olvassuk Jézus szavait a mai evangéliumban. Az Egyház a kezdetek óta hittel vallja, hogy egyedül Jézus az út, aki elvezet minden embert az Atyához, ő az igazság, aki szabaddá tesz minket és ő az élet, aki örömre gyújtja szívünket.

Az evangéliumokban szereplő személyek különféle utakon járnak. Egyszer a lelkes hit útján, máskor a hitetlenség útján. Egyszer a hegyekre, a lelki magaslatokra, máskor a kietlen pusztaságba, a lelki szárazságba vezető utakon. Néha az Úr egyenes útjain, máskor messze eltávolodva attól. Az életre vezető keskeny ösvényt csak kevesen választják, mert a többség a pusztulás széles útján jár. Az emberek bejárják a városok kövezett utcáit és a falvakba vezető poros utakat. Olykor együtt, máskor egyedül haladnak az úton, olykor magabiztosan a cél felé, máskor bizonytalanul vagy eltévedve, keresve a helyes irányt.

Eközben Jézus is nagy utat járt be. Ő mindig a maga útját járta. Az emberekhez vezető utat, amely egyúttal az Atyához is vezetett. Járta a keresztutat, amely a dicsőséges feltámadás felé vezető út volt számára. És Jézus, aki azt mondta magáról, hogy ő az út, újra és újra útnak indul napjainkban, hogy meghívjon minket: legyünk útitársai az Atya felé vezető úton! Elindulok-e Jézussal? Engedem-e, hogy a hit útján vezessen? Szeretném-e, hogy az Atyához vezessen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a Jó Pásztor, aki összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat. Te fáradhatatlanul indulsz az elveszett bárányok után és visszavezeted őket a közösségbe. Te ismered és nevükön szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. A kereszten életedet adtad a juhokért, minden emberért, értünk. Hívj napjainkban is fiatalokat szolgálatodra, akik téged követve egész életükkel a te szeretetedet közvetítik az embereknek, és a te tanításodat hirdetik. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

2022. május 12. – Csütörtök (Jn 13,16-20)

cs, 2022/05/12 - 00:00
Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.” Jn 13,16-20

Elmélkedés

Az elmúlt napok evangéliumai azt a témát járták körül, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte. Nyilvános működése évei során azt tanította, amit az Atya bízott rá, tudniillik az örök üdvösségre vezető tanítást. A nép körében végzett cselekedetei és csodái tulajdonképpen az Atya cselekedetei, aki a Fiú tetteiben nyilvánította ki irgalmát az emberek felé. Jézus mindenben azt teszi, amit az Atya kér tőle, küldetéséhez mindhalálig, a kereszthalálig ragaszkodik, amely esemény végső megerősítése annak, hogy valóban ő az Isten által megígért és küldött Megváltó. Az evangéliumok beszámolnak arról, hogy egyesek hittel elfogadták Jézust, az Isten Fiát, míg mások elutasították.

A mai részlet továbbviszi a küldetés témáját. Most Jézus a küldő, és az általa megbízottak a küldöttek. Ezt mondja: „aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be.” E kijelentésével azonosítja magát küldötteivel, azaz teljes egységben van azokkal, akiknek küldetést ad. Ennek mintája természetesen az ő egysége az Atyával, aki őt elküldte a világba. És miként ő mindvégig engedelmeskedik küldőjének, ugyanígy azt várja küldötteitől, hogy szolgálatukat vele teljes egységben végezzék. Ha az Úr Jézus követőjeként hűséggel végzem szolgálatomat, számíthatok arra, hogy a mennyei Atya befogad a mennyországba.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, a tanúságtétel, a szeretetgyakorlás és a misszió minden formája a te nevedben történik. A te nevedben hirdetjük az evangéliumot és gyakoroljuk az irgalmas szeretet cselekedeteit. Te megfelelő segítséget adsz nekünk küldetésünk teljesítéséhez azáltal, hogy elküldöd számunkra a Szentlelket. A Lélek indít minket az igehirdetésre és a tanúságtételre, ő irányítja és vezeti az Egyházat a misszióban és a Szentlélek gondoskodik a missziós szolgálat eredményességéről. Adj jóindulatot mindazok szívébe, akikhez te küldesz minket!

2022. május 11. – Szerda (Jn 12,44-50)

sze, 2022/05/11 - 00:00
Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette: Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem az Atya, aki küldött engem, hagyta meg nekem, hogy mit mondjak és mit hirdessek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem. Jn 12,44-50

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus saját hivatásáról mond beszédet, amelyben megerősíti, hogy ő a mennyei Atya küldötte. Egyetlen vágya az, hogy teljesítse azt, amit az Atya rábízott. Az Atya és a Fiú közti szoros kapcsolat következményeként a Jézushoz való viszonyunk – szembefordulásunk vagy ráhagyatkozásunk – egyúttal állásfoglalást jelent a mennyei Atyával szemben vagy mellette.

Helyezzük nagyobb összefüggésbe e részt! Mai szakaszunk tulajdonképpen Jézusnak a néphez intézett utolsó beszéde, s ezzel mintegy lezárul az ő nyilvános működése. Ezt követően a János evangélium 13. fejezetében már az utolsó vacsora termében találjuk magunkat a lábmosásnál. A nép tehát megismerhette Jézust, aki három éven keresztül lépett fel a nyilvánosság előtt. Láthatták, amint mindjárt az elején tanítványokat vesz maga mellé, de nem csak őket tanította, hanem minden alkalmat megragadott, hogy a néphez is szóljon. Láthatták a csodás gyógyításokat is, és sok más csodát, amely azt bizonyította, hogy valóban isteni képességekkel rendelkezik. És most, nyilvános működésének végén, közvetlenül szenvedésének kezdete előtt az embereknek állást kell foglalniuk Jézus személyével kapcsolatban. Hisznek-e benne? Hisznek-e a világosság igaz szavában? Hisznek-e a megváltásban és a bűnök bocsánatában? Hisznek-e az Atyában, aki Jézust küldte? Hisznek-e az örök életben?

E kérdések ma nekem szólnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

2022. május 10. – Kedd (Jn 10,22-30)

k, 2022/05/10 - 00:00
Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10,22-30

Elmélkedés

Jézus nem csupán hasonlatokban, hanem olykor egészen nyíltan is beszélt saját küldetéséről és az Atyával való kapcsolatáról, egységéről. Erre példa a mai evangéliumban olvasható részlet. A beszéd egyrészt válasz az egykori kérdezők számára, másrészt az előzményekben elhangzottak, azaz a jó pásztorról szóló tanítás kiegészítése.

A példabeszédek lehetséges buktatója abban van, hogy valaki nem akarja önmagát felismerni a beszédben felvázolt képben. A jelen helyzetben kérdezők minden bizonnyal ilyen személyek. Azt követelik, hogy Jézus tegyen egyértelmű kijelentést önmagáról: ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan! A későbbiekben már a kijelentések, a szavak sem lesznek elegendőek számukra, hanem olyan égi jelet fognak kérni Jézustól, amivel messiási mivoltát kétségtelenül tudja igazolni. A válaszban Jézus elsősorban nem önmaga szavaira, hanem cselekedeteire hivatkozik, amelyeket az Atya megbízásából tesz. Ő az a pásztor, aki az Atyától hatalmat kapott a juhok, az emberek vezetésére. Boldogok azok, akik hallgatnak szavára és követik őt. A kérdezők viszont nem tartoznak közéjük, mert kérdésükkel éppen saját hitetlenségüket árulják el.

Az Úr Jézus tanításában felismerhetem azt az igazságot, amely az üdvözítő Istenhez vezet. Követem-e az üdvösséget hirdető Jézust?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.

2022. május 9. – Hétfő (Jn 10,1-10)

h, 2022/05/09 - 00:00
Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.” Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” Jn 10,1-10

Elmélkedés

Jézus tanítási módszerének sajátossága a példabeszédek alkalmazása, azaz képekkel, hasonlatokkal világítja meg mondanivalóját. A tapasztalat szerint hallgatósága így könnyebben megérti üzenetét. Különösen is szükség van e képes beszédre, amikor önmagáról, származásáról és küldetéséről beszél. Hogyan tudja megértetni a néppel, hogy ő Isten, bár emberi valóságában áll előttük? Hogyan tudja elfogadtatni, hogy a mennyei Atya küldötte? Hogyan tudja meggyőzni az embereket, hogy ő valóban Isten Fia?

A mai evangéliumi részletben ilyen hasonlatokat foglal össze János evangélista, aki egyben azzal indokolja Jézus hasonlatokban gazdag beszédmódját, hogy az emberek nem értették meg őt. A kapun bemenő jó pásztorról és a nyájhoz más módon közeledő tolvajokról van szó, illetve arról, hogy a juhok csak a pásztor hangját követik, az idegentől elfutnak. Jézus tehát azt állítja magáról, hogy ő a jó pásztor, azaz érdemes őt követni. Saját tanítását ezzel megkülönbözteti kora más törvénymagyarázóinak tanításától, jelezvén, hogy azokat nem érdemes követni.

Napjainkban sokan fellépnek a nép vezetésének és a közvélemény alakításának igényével. Érdemes mindenkor megnéznünk, hogy kinek a megbízásából, kinek az érdekében cselekszenek. Csak a maguk dicsőségét és felemelkedését kívánják vagy valóban a népet akarják szolgálni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Segíts, hogy ne az emberi szenvedélyek, az érzelmek vagy az ösztönök uralkodjanak rajtam, hanem a te szelíd uralmad valósuljon meg bennem! Ne a szokások, az emberi elvárások irányítsák életemet, hanem a te akaratod keresése és teljesítése. Te uralkodj bennem! Te irányítsd az életem! Te vezess az örök üdvösségre! Uram, jöjjön el a te országod!

2022. május 8. – Húsvét 4. vasárnapja (Jn 10,27-30)

v, 2022/05/08 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10,27-30

Elmélkedés

A legeltetés módja

Idős pásztorember meséli, hogy kétféleképpen szokta legeltetni a nyájat. Olykor arra van szükség, hogy legeltetés közben szorosan összetartsa a bárányokat. Amikor rossz az idő vagy ha egy úton kell keresztülhaladni, akkor a lehető legkisebb helyre tereli össze az állatokat, szorosan egymás mellé. Így jobban átlátja és könnyebben vezeti a nyájat, de erre csak néhány helyzetben van szükség. Máskor pedig, amikor szép időben jó legelőre érkeznek, akkor engedi kissé szétszéledni a nyájat. Persze csak annyira, hogy szem előtt legyen minden bárány, de hadd mozogjanak szabadon, hadd keressék meg a nekik tetsző ételt. Olykor rájuk kiált vagy a kutyát küldi, de nem riogatja feleslegesen őket, hanem engedi, hogy szabadon legeljenek. Ő legalábbis így tanulta az apjától, aki szintén pásztor volt.

Olykor úgy tűnik nekem, hogy mi, papok, inkább az első módszert alkalmazzuk, míg Isten inkább az utóbbit. Mi szeretjük szűk keretek közé szorítani a híveket, pontosan megszabjuk a határokat, míg Isten inkább a szabadabb életet részesíti előnyben. Nem arra gondolok, hogy szélnek kellene eresztenünk a híveket vagy meg kellene szüntetnünk az erkölcsi szabályokat, de mintha olykor kissé túlbuzgók lennénk a szabályok dolgában. Nyilvánvaló, hogy a lelkipásztoroknak, az egyházi vezetőknek van felelőssége a hívek iránt, ahogyan a pásztor is felelős a rá bízott bárányokért. De a híveknek is megvan a maguk felelőssége, szabadon hoznak önálló döntéseket különböző élethelyzetekben. Nem buták és nem önállótlanok az emberek, mindenki jól tudja, hogy cselekedeteiért Isten előtt neki kell vállalnia a felelősséget.

Ma, húsvét 4. vasárnapján, a papi és szerzetesi hivatások világnapján, mindannyian nyitott szívvel akarunk figyelni Jézus Krisztus szavára és tőle, a Jó Pásztortól szeretnénk tanulni. E napon illő hálát adnunk Istennek papjainkért, akik a felszentelés révén szent hatalmat kaptak, hogy Krisztus nevében és az ő tekintélyével szolgálják az embereket. A papi hatalom tehát nem uralkodást jelent, hanem szeretettel végzett szolgálatot, amely akkor hiteles, ha a pap mindenben hasonlít Jézushoz, a Jó Pásztorhoz.

Minden pap a napi szentmiséből, a szentáldozásból, mint kimeríthetetlen forrásból merít erőt a lelkipásztori szolgálathoz. Ehhez párosul a rendszeresen, naponta végzett imádság, amely a személyes megszentelődés eszköze, ugyanakkor az imádságot azokért végzi, akiket vezetnie kell. Krisztus tanításának, azaz az evangéliumnak a tanulmányozása, a róla való elmélkedés a következő forrás, amely segíti a felszentelt személyt abban, hogy élete minél jobban igazodjon az Úr életéhez. Ezek azok az alappillérek, amelyeken nyugszik minden pap hivatása. A pap Jézussal él, Jézustól tanul, és őt hirdeti szavaival és életével egyaránt. Arra tanítja a gyerekeket és a fiatalokat, hogy éljenek Krisztushoz és az ő evangéliumához méltóan.

A hívek azt várják papjaiktól, hogy megtartsák a szentmiséket, kereszteljék meg az újszülötteket, áldják meg a házasulandókat, gyóntassanak, tartsanak hittanórákat, végezzék el a temetési szertartást. Szervezzenek továbbá közösségi programokat, irányítsák a templomok felújítását és a plébániák karitatív tevékenységét. A pap azonban ennél is többet akar adni a híveknek: egész életével Isten szeretetét közvetíti mindenki felé. Vegyük észre Isten szeretetét, amely a papok szolgálata által árad ki az emberekre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Miként egykor kiválasztottad az apostolokat és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek, úgy napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és szeretetedet megismerve indulhatnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére, valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket egészen neked szentelik! Add, Urunk, hogy elfogadják és hűséggel teljesítsék hivatásukat, akiket a papságra vagy a szerzetesi életre kiválasztasz! A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek legyenek embertestvéreiknek továbbadni a te jóságodat, irgalmadat és szeretetedet!

2022. május 7. – Szombat (Jn 6,60-69)

szo, 2022/05/07 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szól hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Jn 6,60-69

Elmélkedés

Az elmúlt napok során Jézus eucharisztikus beszédét olvastuk az evangéliumban. Beszédében a mi Urunk saját testéről és véréről, mint táplálékról beszélt, amely az örök életre jutáshoz szükséges. E részek folytatásaként a mai szakasz a tanítványok első reakcióját írja le. Vannak, akik nem értik Jézus szavait. Mások megbotránkoznak mindazon, amit hallottak.

Jézus szavainak megértése hitet kíván. Ő maga is tudja, hogy bár sokan kíváncsiak csodáira és szívesen hallgatják őt, nem mindenki hisz benne, nem mindenki hiszi azt, hogy ő az Isten küldötte. Amikor Jézus nyíltan beszél arról, hogy egyesek nem hisznek benne, sőt, lesz, aki el fogja őt árulni, némelyek elmennek, elhagyják őt, s nem maradnak tovább a tanítványai. Ők „kemény beszédnek” tartják az elhangzottakat, ezért visszahúzódnak és távoznak.

Távozásukat követően Jézus az apostolokhoz fordul, és szándékukról kérdezi őket, hogy vajon ők is el akarnak menni vagy kitartanak mellette? Péter apostol a többiek nevében is megvallja, hogy Jézussal maradnak: „Kihez mennénk Uram? Az örök élet igéi tenálad vannak” (Jn 6,68). János evangélista bizonyára az Egyház közösségében hűségesen megmaradók vigasztalására és erősítésére írja le Péter vallomását. Erősítsen minket is ez a hitvallás, és ösztönözzön bennünket személyes hitvallásra Jézus mellett!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

2022. május 6. – Péntek (Jn 6,52-59)

p, 2022/05/06 - 00:00
Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték. Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában. Jn 6,52-59

Elmélkedés

Jézus eucharisztikus beszédének legfontosabb, minden bizonnyal legtitokzatosabb kijelentése az, hogy a kenyér, amelyet ad, az ő valóságos teste. A hallgatóság nem érti szavait, mert még sohasem hallottak olyanról, hogy egy ember teste a többi ember számára étel legyen. A törvényt jól ismerő írástudók sem találkoztak hasonló tanítással, ezért kérdezik: „hogyan adhatja saját testét eledelül?” Jézus megerősíti, hogy teste valóban étel és vére valóban ital.

Félreérthetetlen, amit Jézus mond, amit tőlünk kér: az Oltáriszentségben jelen lévő testét ennünk kell és vérét innunk kell. Az Oltáriszentség tiszteletével kapcsolatban sok szép vallási hagyományunk van. Gondoljunk például a körmenetekre, amelyeket úrnapján vagy húsvétkor tartunk, de gondolhatunk a kihelyezett Oltáriszentség előtti szentségimádásra. Bár Jézus nem parancsolta meg, hogy ilyeneket tartsunk, mégis helyes, ha ragaszkodunk ezekhez a hitünket erősítő szertartásokhoz. Azt viszont testére és vérére vonatkozóan kifejezetten mondta, megparancsolta, hogy „vegyétek és egyétek” és „vegyétek és igyátok.” Nem elegendő, ha tiszteletünknek csupán külső jelei vannak. Az Istennel való teljes egyesülés az, amikor szent testét esszük. Éljünk a szentáldozás lehetőségével! Az Eucharisztia titok számunkra, amelyet talán akkor érthetünk meg, ha nem csupán hisszük Jézus jelenlétét, hanem valóban vele táplálkozunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te megelőző és mindent felülmúló szeretetednél nincs nagyobb. Azért jöttél el emberi világunkba, azért lettél emberré és éltél a földön, azért tanítottad az embereket, azért vállaltad a szenvedést és a halált, azért támadtál fel a halálból és küldted el pünkösdkor a Szentlelket, hogy megismerjük a mennyei Atya végtelen szeretetét. Éljen bennünk a te szereteted és ezt tartsuk életünkben a legnagyobb ajándéknak. Az élet szeretet nélkül, a szeretet megvallása nélkül értelmetlen. A szeretetben megtalálom életem értelmét. Segíts, hogy naponta cselekedetekkel mutassam ki szeretetemet feléd és embertársaim iránt.

2022. május 5. – Csütörtök (Jn 6,44-51)

cs, 2022/05/05 - 00:00
A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.” Jn 6,44-51

Elmélkedés

Az élő kenyérről szóló beszédében Jézus új tartalmú kijelentést tesz, amikor az örök élet kenyeréről beszél. Pontosan megnevezi, hogy az ő teste az, amit táplálékként ad az embereknek. Ismét felidézi az ószövetségi manna-csodát, amely a zsidó nép számára meghatározó élmény volt. Az Egyiptomból való szabadulást követően, amikor a pusztában vándoroltak, rendkívüli gondot jelentett a mindennapi étel biztosítása. Létkérdés volt számukra az élelem. Gondjuk mértékét jelezte éhséglázadásuk. Fellázadtak vezetőjük, Mózes ellen, illetve Isten ellen, akinek az Egyiptomból való szabadulást köszönhették. Ebben a helyzetben adta nekik Isten naponta a mannát, így gondoskodva róluk, s így mentve meg őket az éhhaláltól.

Ha mi nem is kerülünk ennyire nehéz helyzetbe, jól tudjuk, hogy a kenyér a legalapvetőbb étel számunkra, ami az életben maradáshoz szükséges. Ugyanakkor új jelentősége nyílik meg a kenyérnek attól kezdve, hogy a mi Urunk ezt a táplálékot választotta arra, hogy benne önmagát adja nekünk. Akinek a kenyeret, s a kenyér által az életet köszönhetjük, annak hálával tartozunk. Ugyanígy hálával tartozunk Jézusnak, aki önmagát adja nekünk az Oltáriszentségben! Legyünk hálásak Istennek, hogy az örök élet kenyerét naponta magunkhoz vehetjük a szentáldozásban!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Sokszor olyan nehéz az élet. Teszem a dolgom, és nincs elismerés. Vonj magadhoz engem fáradtságomból. Köszönöm, hogy ezerszeres jutalmat ígérsz minden erőfeszítésemért. Neked akarok dolgozni, tisztességes akarok maradni, ha mások tisztességtelenek is, szolgálni akarok, ha mások uralkodnak is. Szelíd és alázatos szívű Jézus, hiszem, hogy csak benned találom meg lelkem nyugalmát, te adsz új erőt a mindennapokhoz. Köszönöm megnyugtató szavaid!

2022. május 4. – Szerda (Jn 6,35-40)

sze, 2022/05/04 - 00:00
Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.” Jn 6,35-40

Elmélkedés

Az élet kenyeréről szóló beszéd folytatásában Jézus említést tesz a feltámadásról, de csak később fejti ki, hogy milyen kapcsolat van az általa adott kenyér és az örök élet között. Kijelentése szerint a feltámadás az „utolsó napon” fog bekövetkezni. A Szentírásban több helyen előfordul a „végső idők”, a „világ vége” kifejezés, de az „utolsó nap” szófordulatot egyedül János evangélista használja, mégpedig ezen a helyen, valamint akkor, amikor Márta vallja meg Jézusnak hitét azzal kapcsolatban, hogy testvére, Lázár, fel fog támadni majd az „utolsó napon.”

Hitünk szerint Isten irányítja a történelmet és vezeti az emberiséget egy végső cél felé. Már a teremtéskor terve volt a világgal és az emberrel, s az évszázadok során, amit hívő emberként üdvtörténetnek nevezünk, újra és újra emlékeztet bennünket arra, hogy milyen irányba érdemes haladnunk, s Jézus feltámasztásában reményt ad mindenkinek, hogy eljuthatunk az örök boldogságra. Bár Jézus szava szerint senki ember nem tudhatja előre, hogy mikor jön el ez a bizonyos „utolsó nap”, biztosak lehetünk abban, hogy egyszer be fog következni. Krisztus második eljövetele lesz ez, a végső ítélet napja az ember számára, és a feltámadás napja. Akik hisznek Jézusban, reménnyel várhatják e napot, mert az örök életre juthatnak. E nap várása meghatározza jelen életünket és magatartásunkat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Neked köszönhetjük születésünket, emberi létünket, egész életünket. Te szeretettel fordulsz felénk és gondoskodsz rólunk életünk során. Örömmel adunk most neked hálát mindazért, amit tőled kapunk. Megismerjük isteni nagyságodat és fenségedet, ezért örömmel imádunk téged. Benned felismerjük jóságos Atyánkat, aki a javunkat akarod, ezért szívesen fordulunk hozzád kéréseinkkel. Sokszor megtapasztaljuk irgalmasságodat és megbocsátó jóságodat, ezért bizalommal fohászkodunk hozzád bűneink bocsánatáért. Urunk, hallgasd meg imáinkat!

2022. május 3. – Kedd, Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok (Jn 14,6-14)

k, 2022/05/03 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” Jn 14,6-14

Elmélkedés

Szent Fülöp és Jakab apostolok mai ünnepén azt a jelenetet idézi fel az evangélium, amikor Fülöp ezt kéri Jézustól: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” A kérésére valójában éppen az a válasz, amiről Jézus azt megelőzően beszélt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Jézus tehát nem csupán megmutatja a mennyei Atyához vezető utat, hanem ő maga az út, aki által eljuthatunk az Atyához. Ha Krisztussal együtt élünk, megismerjük és megvalósítjuk tanítását, akkor az Atya felé tart az életünk. De ha eltávolodunk, elszakadunk Krisztustól, akkor elveszítjük a célt, azaz életutunk is eltávolodik a mennyei Atyától. A zsidó emberek számára az volt a végső életcél, hogy eljussanak Istenhez. Ezt a mózesi törvény és annak megtartása által lehetett elérni. Jézus új utat, új lehetőséget mutat, amikor azt állítja, hogy általa juthatunk el az Atyához.

Fülöp kérdése arról árulkodik, hogy Jézus úgy beszélt az Atyáról, hogy valóban vonzóvá tette őt a tanítványok számára. Az evangéliumokban sok helyen találkozunk azzal, hogy maguk a tanítványok és az apostolok sem értik igazán, hogy mit akar Jézus mondani nekik. Amikor Mesterük az Atyáról beszél, akkor nincs bennük ilyen értetlenség, hanem felébred bennük a vágy, hogy az Atyához, az Atya örök országába jussanak, ezért akarják megismerni az oda vezető utat. Én törekszem-e arra, hogy eljussak a mennybe, az Atyához?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

2022. május 2. – Hétfő (Jn 6,22-29)

h, 2022/05/02 - 00:00
A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el. Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették. Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.” Jn 6,22-29

Elmélkedés

Ezen a héten Jézusnak az élő kenyérről szóló beszédét olvassuk az evangéliumban. A beszéd jelentőségének és tartalmának megértéséhez érdemes az események sorát időrendben röviden felidéznünk. A csodálatos kenyérszaporítással kezdődik minden. A több ezres éhező népet mindössze néhány kenyérből és halból Jézus jóllakatja, mert a kevés eledel az Úr imájának és áldásának köszönhetően csodás módon megsokszorozódik. Ezt követően történik Jézus vízen járása, amely újabb bizonyítéka annak, hogy természetfeletti képességekkel rendelkezik.

Az események folytatását a mai evangéliumi részlet írja le. Az emberek csak az apostolokat látták elhajózni Kafarnaum felé, ezért keresni kezdik Jézust, aki kenyeret adott a népnek. Mivel nem találják, ők is elindulnak és átevezve a Genezáreti-tavon, megérkeznek Kafarnaumba. Csodálkozva érdeklődnek afelől, hogy miként került Jézus ide, mert ők nem voltak részesei annak az éjszakai élménynek, amit az apostolok láttak, hogy tudniillik Mesterük a víz tetején feléjük jött.

Válaszában Jézus nem tesz említést az éjszaka történtekről, hanem felvezeti az örök élet kenyeréről szóló beszédét. Elmondja, hogy a nép a kenyérszaporítás csodája miatt keresi, s arra bíztatja őket, hogy a földi táplálék helyett a mennyei Atya által adott táplálék után vágyakozzanak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy te gondoskodsz rólam. Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem, hogy te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a te kezedben van, minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm, hogy az állandó változásban te vagy az élet nyugvópontja, amelyhez tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van benned, és így a jövőm nincs a véletlenre bízva.

2022. május 1. – Húsvét 3. vasárnapja (Jn 21,1-19)

v, 2022/05/01 - 00:00
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik, ugyanígy halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután hozzátette: „Kövess engem!” Jn 21,1-19

Elmélkedés

Az utolsó halászat

A fiatal háromgyermekes édesanyát váratlanul érte szívbetegsége. Az orvos próbálta nyugtatni, hogy a műtét után pár hónap alatt teljesen rendbe fog jönni, de ki az, aki meg tudja őrizni nyugalmát egy ilyen helyzetben? Aztán megtörtént a műtét, s kis idő múlva elkezdte a gyógytornát egy csoportban, amelyben inkább idősebbek, mintsem fiatalok voltak, valamennyien szívműtét után. Amikor első alkalommal bement a terembe, a vezető mondta neki, hogy valahol hátul, a többiek mögött keressen helyet magának. Ott terítette le matracát, leült és várta, hogy elkezdődjön a torna a csoport számára. Néhány perc múlva jött egy idősebb hölgy, egyenesen felé tartott, s amikor odaért, megszólalt: „Tizenegy éve ez az én helyem.” Ő nem akart vitatkozni, ezért bocsánatot kért és néhány méterrel odébb húzta matracát. Amikor nekem elmesélte az esetet, nem volt benne a sértődöttségnek még a legkisebb nyoma sem, hanem kicsit mosolygott azon, hogy egyesek mennyire képesek ragaszkodni megszokott dolgaikhoz, akár éveken, évtizedeken át.

Az egyházi év ünnepei kizökkentenek minket megszokott életvitelünkből. Arra ösztönöznek minket, hogy változtassunk a helyünkön, keressünk új helyet, ahonnan másként szemlélhetjük a világot, másként értékelhetjük az eseményeket. Mintha húsvét ünnepe is felszólítana minket, hogy keljünk fel, változtassunk azon, amit évek óta ugyanúgy teszünk. Tizenegy év után, vagy esetleg még ennél is hosszabb idő után persze ez nem könnyű. Az apostolokat biztosan kizökkentette életformájukból Mesterük halála. Pedig csak három évig voltak vele. Péter is és a többiek is, pontosan tudták, hogy hol van a helyük Jézushoz és egymáshoz viszonyítva. De Jézus halála után nem találták a helyüket. Ebben a helyzetben újat kerestek, pontosabban visszatértek a három évvel korábbi helyükre. Korábban halászok voltak, mesterségük mellől szólította el őket Jézus, és most ehhez a munkához akarnak visszatérni. Hajóba szállnak és kieveznek újra a tengerre, mintha az elmúlt három évben nem történt volna semmi. Még akkor sem gondolják, hogy nincs ez így rendben, amikor eredménytelen a munkájuk, nem fognak semmit. Ekkor megjelenik Jézus, egyenesen feléjük tart és azt mondja nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok halat.” A kérést teljesítik és megtapasztalják a csodát, rengeteg halat fognak. Miközben partra vonják a hálót, talán már sejtik, hogy ez volt számukra az utolsó halászat, mostantól tényleg már csak az emberhalászattal kell foglalkozniuk.

Jézus és Péter beszélgetése új irányba fordítja őket, mégpedig nem csak Pétert, hanem a többieket is. Kiderül számukra, hogy új hivatásuk, az emberhalászat feladatának alapja a Jézussal való szeretetkapcsolat. Péter apostolnak háromszor kell megismételnie szóban, hogy szereti az Urat, de a többi apostolnak is életük folyamán újra és újra tanúságot kell tenniük Jézus iránti szeretetükről. A feltámadt Krisztussal való találkozás megerősíti őket ebben a szeretetben, új hit és új remény ébred bennük. Új erőre gyulladnak Jézus szeretetétől, majd pedig pünkösdkor megkapják a Szentlélek ajándékát is, hogy erős lélekkel tudják végezni az evangélium hirdetését és az emberhalászatot.

A mai vasárnapon velünk találkozik Jézus. Tőlünk kérdezi: szeretjük-e őt? Jézussal új élet kezdődik számunkra!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, ma és minden nap megerősítem irántad való szeretetemet. Segíts, hogy életem minden napján megújuljon bennem az irántad való szeretet. Nem múló, érzelmi fellángolást kérsz tőlem, hanem azt, hogy elkötelezzem magam melletted, s elkötelezzem magam a te szeretetedben. Jézusom, te megmutattad irántam való végtelen szeretetedet, amikor a kereszten kitártad karodat, s meghaltál értem. Taníts meg engem az önfeláldozásra, s az igazi szeretetre! Taníts meg engem arra, hogy irántad való szeretetből kész legyek mindent, egész életemet odaadni neked!

2022. április 30. – Szombat (Jn 6,16-21)

szo, 2022/04/30 - 00:00
A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé. Már rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak. Jn 6,16-21

Elmélkedés

A kenyérszaporítás csodája és Jézusnak az élet kenyeréről mondott beszéde közé a vízen járás csodája ékelődik János evangélista írásában. A kenyerek megszaporítása alkalmával Jézus nagy tömeg előtt mutatta meg isteni hatalmát, hiszen több ezer ember ehetett az öt kenyérből és a két halból. A vízen járás alkalmával viszont csak tanítványai láthatták annak újabb jelét, hogy az Úr felette áll a természetnek és olyan dologra képes, amire más ember nem, azaz isteni képességekkel rendelkezik. A csodától maguk a tanítványok is megijednek, tehát feltételezhető, hogy a látvány hatására bizonyára pánik tört volna ki a nép körében, ha sokan látták volna az esetet. Jézus ezekkel a szavakkal nyugtatja meg tanítványait: „Én vagyok, ne féljetek!” (Jn 6,20). Jézus csodái azt igazolják, hogy ő valóban az Isten Fia. Nem kell megijednünk isteni hatalmától, és nincs okunk félelemre, amikor közeledik hozzánk. Ha engedjük, hogy hozzánk jöjjön, velünk és bennünk éljen, biztosak lehetünk abban, hogy jó irányba halad életünk hajója. Elfogadom-e Jézus irányítását?

Amikor feltámadását követően megjelenik az apostoloknak, szintén ezekkel a szavakkal nyugtatja őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Maga a feltámadás is és az Úr jelenései is olyan csodák, amelyek részben félelmet ébresztenek, másrészt Jézus istenségéről tanúskodnak. Hiszek-e Jézus istenségében?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te végtelenül irgalmas vagy és minden embernek megbocsátasz, aki őszintén megbánja bűneit. Amikor vétkezem és tudatában vagyok bűnömnek, szükségét érzem megbocsátó szeretetednek. Te nem azért vagy jó velem, mert nincs más választásod, hanem végtelen szeretetből. Arra tanítasz, hogy én is irgalmas és megbocsátó legyek embertársaim iránt. Kérlek, taníts meg megbocsátani, taníts meg irgalmasnak lenni, hogy tovább tudjam adni szeretetedet embertársaimnak!

2022. április 29. – Péntek (Jn 6,1-15)

p, 2022/04/29 - 00:00
Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül. Jn 6,1-15

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás a Tibériás-tónál történik. Jézus kenyeret és halat ad az összegyűlt népnek. Feltámadása után ugyanezen a helyen történik a csodálatos halfogás (vö. Jn 21,1-14). Amikor a halászó apostolok kiérnek a partra, Jézus hallal és kenyérrel fogadja őket. Mindkét csoda esetében az isteni cselekedet mellett észrevehetjük az emberi közreműködést is, hiszen a fiú által hozott öt kenyeret és két halat sokasítja meg Jézus, illetve az apostoloknak Mesterük parancsára ki kell vetniük a hálót a tengerbe, tehát dolgozniuk kell, hogy a csoda megtörténhessen.

A feltámadt Jézus arra kér minket, hogy parancsának engedelmeskedve vessük ki mi is a hálót, az igehirdetés hálóját, hogy a feltámadás örömhíre minél több emberhez eljusson. Ahogyan az apostolok egész éjszaka hiába halásztak, ugyanígy az emberhalászat munkája és e területen végzett minden erőfeszítésünk eredménytelen lenne Jézus jelenléte és segítsége nélkül. De ha az ő nevében végezzük ezt a szolgálatot, akkor munkánk gyümölcsöző lesz.

A kenyéradás jézusi csodája különleges módon folytatódik az Oltáriszentségben, amely már elsősorban nem testi táplálék az emberek számára, hanem lelki eledel, s amelynek magunkhoz vétele az örök életet jelenti számunkra. E megáldott és átváltoztatott kenyérben titokzatos módon jelen van az Úr, aki önmagát adja nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva