Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 12 perc 53 másodperc

2025. február 19. – Szerda (Mk 8,22-26)

22 óra 53 perc
Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!” Mk 8,22-26

Elmélkedés

Átvitt értelemben mindannyian egy kicsit vakok vagyunk. Élünk a magunk világában, de nem látunk túl messzire. A családunk, a munkahelyünk és esetleg a barátaink világában mindent természetesnek tartunk, mindent jól ismerünk, csukott szemmel is felismerjük, ki szól hozzánk. Ritkán okozunk meglepetést egymásnak, nincs szükség arra, hogy új dolgok meglátására felnyíljon a szemünk. Életünknek, gondolkodásunknak, kultúránknak, környezetünknek megvan az alapja, minden eseménynek megszokott ideje és helye van életünkben. Szívesen használjuk a jól ismert útvonalakat, nem szívesen térünk le róluk, mert elveszítjük biztonságérzetünket.

Ritka az, amikor kilépünk saját életterünkből, amikor idegenekkel találkozunk új környezetben és rádöbbenünk arra, hogy egészen másként is lehet gondolkozni és élni, mint amit mi megszoktunk. Ilyenkor felnyílik a szemünk és új nézőpontot kapunk, ahonnan önmagunkat is másként látjuk. Olykor egy betegség vagy valakinek az elvesztése nyitja fel szemünket, hogy észrevegyük életünk alapját és igazi értékét. Ez a létezés öröme.

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus meggyógyít egy vakot. Először ezt kérdezi: Látsz-e valamit? Majd pedig megérinti a vak szemét és megajándékozza a látással.

Ma Jézus hozzám lép és tőlem kérdezi: Látsz-e valamit? Nem a kérdése, hanem az érintése nyitja fel szememet. Engedem-e, hogy megérintsen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!

2025. február 18. – Kedd (Mk 8,14-21)

k, 2025/02/18 - 00:00
A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?” Mk 8,14-21

Elmélkedés

Miután Jézus határozottan elutasította a farizeusok azon kérését, hogy messiási mivoltának különleges jelét vagy bizonyítékát adja, tanítványai körében az általa korábban véghezvitt jelekről beszél, ezek közül is a kenyérszaporítás csodáiról. Olyan egyértelmű jelek voltak ezek, amelyek azt bizonyították, hogy Jézus a Messiás, hiszen ebben a korban elterjedt volt az a vélekedés, hogy az eljövendő Messiás megismétli az egykori manna-csodát, s kenyeret ad enni a népnek, miként a pusztában vándorló népet Isten táplálta a mannával.

A mai történetből úgy tűnik, hogy az apostolok sem értették meg a csodák láttán, hogy Jézussal a messiási idő érkezett el. A mindennapi földi gondokról Jézus a lelki, a mennyei dolgokra szeretné irányítani figyelmüket. Miután két esetben is látták, hogy Jézus megszaporítja a kenyeret és több ezer embernek ad belőle, az apostolok nem értik meg e cselekedetek jelentőségét. A bárkában arról vitatkoznak, hogy nincs kenyerük, nincs ennivalójuk. Úgy tesznek, mintha nem lenne ott velük Jézus, aki korábban két alkalommal bőséges kenyeret adott a népnek. Ne tudna most is táplálékot adni néhány apostolának?

Jézus azt szeretné, ha nem csupán a földi eledel után vágyakoznánk, hanem az igazság tanítása után is. Ez az a lelki táplálék, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy előrehaladjunk az örök élet felé vezető úton.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!

2025. február 17. – Hétfő (Mk 8,11-13)

h, 2025/02/17 - 00:00
Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára. Mk 8,11-13

Elmélkedés

A mai evangéliumban ismét Jézus ellenfelei, a farizeusok lépnek színre. Korábban már több alkalommal számon kérték tőle és tanítványaitól a mózesi törvények megtartását, most újra vitába szállnak vele. Márk evangélista megjegyzése szerint „égi jelet kértek tőle”, azzal a szándékkal, hogy próbára tegyék. Vajon milyen jelre gondolhattak? És milyen próbatételről van itt szó?

Az előzményekben Jézus már számos jelet mutatott. Jelek voltak az ördögűzések és a csodás gyógyítások. Szintén jel volt a két kenyérszaporítás, az elsőnél ötezer férfi és mások, a másodiknál mintegy négyezer személy volt jelen és lakhatott jól. Miért kérnek most mégis újabb jelet a farizeusok? Fellépésükből kiderül, hogy miközben a nép felismeri Jézus cselekedeteiben az isteni segítséget és hisznek benne, a farizeusok egészen másként értékelik tetteit, azokat a gonosszal való szövetkezés eredményének tartják (vö. Mk 3,22-30). Most olyan jelet akarnak látni, amely egyértelműen bizonyítja Jézus istenségét. Jézus viszont megtagadja kérésüket, mert öncélúan, csupán isteni hatalmának megmutatása érdekében nem akar csodát tenni. Korábbi csodái sem voltak öncélúak, hanem mindegyik az emberek érdekében, a gyógyulásuk érdekében, éhségük csillapítása érdekében történt.

Ne különleges jeleket kérjünk Istentől, hanem azt, hogy növelje hitünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te megbízásod alapján az Egyház az emberhalászat csodálatos feladatát végzi évszázadok óta és ezt fogja tenni a világ végezetéig. Az apostolok mai utódai azzal a meggyőződéssel végzik feladatukat, hogy te hívtad meg őket erre és a te munkatársaidként végzik szolgálatukat. Segíts minket, hogy elfogadjuk ezt a szolgálatot, mert az irgalmas Atya meg akar minket menteni a kárhozattól és az örök boldogságot adja nekünk! Segíts minket, hogy keresztény életünk jel legyen mindazoknak, akik keresik az irgalmas és üdvözítő Istent! Adj erőt nekünk, akiket szintén meghívsz követésedre, hogy mi is készséggel fogadjuk hívásodat, és bátran vállaljuk az emberhalászatot, amivel megbízol minket!

2025. február 16. – Évközi 6. vasárnap (Lk 6,17. 20-26)

v, 2025/02/16 - 00:00
Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, és egy sík terepen megállt. Rengeteg tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tíruszi és szidóni tengermellékről. Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és megszólalt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat. Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.” Lk 6,17. 20-26

Elmélkedés

A boldogság útja

A mai evangéliumi rész bevezető mondatát olvasva eszünkbe jut az az ószövetségi jelenet, amikor Mózes lejött a hegyről a kőtáblákba vésett tízparancsolattal, és kihirdette azokat a népnek, mint olyan törvényt, amelyet Isten adott választott népének. Ettől kezdve a tízparancsolat volt az Istennel való kapcsolatnak, szövetségnek az alapszabálya. Ehhez hasonlóan Jézus lejön a hegyről és kihirdeti a „boldogságokat”, mint az újszövetség alapszabályait. Teszi ezt a maga isteni tekintélyével.

Jézus az általa választott apostolok, mint tanúk előtt kezdi meg tanítását. Máté evangéliuma hosszan, három fejezeten át ismerteti Jézus „hegyi beszédét”, amely a nyolc boldogság meghirdetésével kezdődik. Lukács esetében, aki rövidebben jegyzi le a tanítást, nem helyénvaló „hegyi beszédet” említenünk, hiszen itt egy síkságon hangzik el az Úr néphez intézett beszéde. A lukácsi változatban csupán négy boldogság szerepel, amelyet négy „jaj”-mondás egészít ki. Jézus kijelentéseinek jelentőségét túlzottan leegyszerűsítenénk, ha olyan bölcsességi mondásoknak tekintenénk azokat, amelyek az ószövetségi iratokban is bőven szerepelnek. Sokkal inkább meghívó, felszólító kijelentések ezek, amelyeket követve rátalálhatunk a boldogság útjára. Éppen ezért nem elégedhetünk meg az olykor ellentmondásosnak tűnő kijelentések értelmezésével, hanem meg kell azokat valósítanunk.

A boldogságokkal az alacsonyabb társadalmi helyzetben lévőkhöz, a szegényekhez, az éhezőkhöz, az elnyomottakhoz fordul. Nem feltétlenül társadalmi felemelkedést ígér nekik, hanem a boldogság útját. Ha mindenki komolyan venné Krisztus törvényét, akkor megszűnnének a társadalomban tapasztalható egyenlőtlenségek. A keresztény közösségnek és annak minden tagjának azon kell fáradoznia, hogy Jézus szavai ne csak a túlvilágon megvalósuló ígéreteknek tűnjenek, hanem szeretetteljes gondoskodással kell odafordulnia a szegényekhez, törődnie kell az éhezőkkel, és fel kell vennie a küzdelmet mindazokkal a személyekkel és körülményekkel, akik és amelyek a társadalmi egyenlőtlenségeket okozzák. A boldogságok meghirdetése tehát feladatot, tennivalót jelent számunkra.

Tapasztalatból tudjuk, hogy nem kerülhetjük el a betegséget, a fájdalmat, a szenvedést és a halált. Egyetlen ember sem térhet ki ezek elől. A kérdés csak az, hogy miként fogadjuk ezeket? Beletörődve abba, amin úgysem tudunk változtatni? Vagy hittel tekintünk rájuk, mint olyan dolgokra, amelyek által egy magasabb lelki szintre juthatunk?

Amikor Jézus a boldogságok útjáról beszél tanítványainak, akkor olyan dolgokat említ, amiket a legszívesebben elkerülnénk. A szegénységet, az éhezést, a sírást. Továbbá a mások részéről felénk áradó gyűlöletet és rágalmakat. Miért lennénk ezektől boldogok? Jézus úgy beszél ezekről az emberi tapasztalatokról, élményekről, mint amelyek fordulatot hoznak az életbe. Az éhség bővelkedésre, a sírás nevetésre fordul. Ha azt szeretnénk, hogy szívünk megteljen örömmel és boldogsággal, akkor ki kell ürítenünk szívünket, hogy Isten tudja azt betölteni. Betölteni az ő lelki ajándékaival és kegyelmével, de legfőképpen önmagával. Az igazi boldogság csak Istenben válhat teljessé. Az igazi boldogságot egyedül az érezheti, akinek szívét Isten szeretete tölti be. A lelki szegények egyedüli gazdagsága, tulajdona Isten. A lélek éhségét egyedül Isten szava tudja csillapítani. A szomorúság, a bánat, a gyász idején egyedül Isten tudja megvigasztalni az embert.

Senki nem élhet boldogság nélkül. A boldogságot pedig Isten adja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!

2025. február 15. – Szombat (Mk 8,1-10)

szo, 2025/02/15 - 00:00
Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment. Mk 8,1-10

Elmélkedés

Szent Márk evangéliumában két kenyérszaporításról olvashatunk. Először ötezer embert táplál Jézus (vö. Mk 6,35-44), majd pedig négyezret, ez utóbbit olvassuk a mai napon. A két történet számos különbözőséget és hasonlóságot mutat. A szentírástudósok véleménye megegyezik abban, hogy valószínűleg egyetlen esemény kétféle leírásáról van szó.

Mit tanít nekünk a történet? A kenyérszaporítás csodája, miként Jézus gyógyításai is, az ő hatalmát mutatják. Ha ő a kevés kenyérre kimondja azt, hogy legyen belőle sok, akkor az megtörténik. Nem varázslatról van itt szó, hanem tényleges csodáról. Jézus nem ügyeskedik, nem a nép tudta nélkül hozat valahonnan kenyereket, hanem valóban csodát tesz. Ezt bizonyítja, hogy a történet elején maguk a tanítványok mondják, hogy mindössze hét kenyerük van. Szintén a csodát, a rendkívüli esetet erősíti annak említése, hogy miután mindenki evett és jóllakott, hét kosárnyi volt a maradék.

A kenyérszaporítás csodája előremutat az utolsó vacsora eseményére, amikor az Úr a kenyérben saját testét adja tanítványainak. Az utolsó vacsorán kimondja a szót a kenyérre, hogy az változzon az ő testévé, és ez a csoda megtörténik. A tanítványoknak, akik látták a pusztában a kenyérszaporítást, nincs okuk kételkedni ebben az újabb csodában. Hiszem-e, hogy az átváltoztatott kenyérben Krisztus önmagát adja nekem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

2025. február 14. – Péntek, Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök, Európa társvédőszentjei (Lk 10,1-9)

p, 2025/02/14 - 00:00
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10,1-9

Elmélkedés

A missziós útra induló apostolok Jézus utasításának megfelelően semmilyen eszközt sem visznek magukkal az útra. Az egyetlen, amit vinniük kell, Jézus tanítása. Az evangélium üzenete tehát önmagában is elég hatékony ahhoz, hogy meghozza gyümölcsét. Az apostol, a küldött és tanítvány ebből merít erőt munkájához és ezt adja tovább. A küldöttek bárányként indulnak a farkasok közé. Ezzel a hasonlattal Jézus azt akarja kifejezni, hogy tanítványai sokszor gyengébbek a világnál és védtelenek, de mivel a békesség örömhírét viszik, békét tudnak teremteni.

Jézus parancsa mindenekelőtt az apostoloknak és a tanítványoknak szól, akik elindulnak, hogy az evangélium hirdetői legyenek. A megtisztelő feladat megváltoztatja életüket, ezért elhagyják otthonukat és családjukat, hogy teljesíteni tudják a Mesterüktől kapott küldetést.

A missziós parancs emellett szól az apostolok utódainak, mindazoknak, akik életük hivatását az evangélium terjesztésében ismerik fel. Amikor valaki emberi gyengesége tudatában és annak ellenére vállalkozik e feladatra, akkor ezt abban a reményben teszi, hogy megerősíti őt az Úr, akinek keresztjét és feltámadását hirdetni fogja.

A ma ünnepelt testvérpár, Szent Cirill és Szent Metód élete azt mutatja, hogy az igehirdetés akkor válik hatékonnyá, ha mindenben hasonlóvá válnak Krisztushoz, aki e feladatra küldte őket, s mindenben osztoznak azok sorsában, akikhez küldetésük szól.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

2025. február 13. – Csütörtök (Mk 7,24-30)

cs, 2025/02/13 - 00:00
Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek. Mk 7,24-30

Elmélkedés

A mai evangéliumban egy nagyon érdekes csodával folytatódik a gyógyítások sorozata. Itt valójában nem a csoda megtörténte áll az elbeszélés középpontjában, hanem az asszony és Jézus párbeszéde. Jézus segítségét egy pogány, egy nem zsidó származású asszony kéri lánya érdekében, akit a gonosz lélek gyötör. Jézus válaszából olyasmi tűnik ki, mintha kizárná a pogányokat a csodákból. De az asszony nem adja fel, és visszautasítva ezt az értelmezést tovább könyörög, mert hiszi, hogy nem csupán egyesek kiváltsága a gyógyulás lehetősége, hanem az ő pogány lányával is megtörténhet az, ami másokkal. Ez a kitartó kérés meghozza eredményét. Jézus segít, s ennek köszönhetően megszabadul a lány a gonosztól.

Kérő imádságainkban mi is nagyon sokszor fordulunk hasonló módszerrel Istenhez. A kérő imának kitartónak kell lennie, de nem szabad erőszakosságba hajlania. A kettő között nehéz megvonni a határt, de úgy tűnik, hogy akkor imádkozunk helyesen, ha nem követelőzünk, hanem elfogadjuk Isten akaratát. Ne csupán abban higgyünk, hogy Isten minden kérésünket teljesíteni tudja, hanem abban is, hogy jól tudja mire van szükségünk lelkünk üdvössége érdekében, és csak azokat a kéréseinket teljesíti, amelyek valóban a javunkat szolgálják. A hit és a kitartó kérés Isten segítségét eredményezi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

2025. február 12. – Szerda (Mk 7,14-23)

sze, 2025/02/12 - 00:00
Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket: „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.” Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt. Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.” Mk 7,14-23

Elmélkedés

A tegnapi evangélium kapcsán elmélkedésünkben szót ejtettünk arról, hogy elsősorban nem a hagyományok tisztelete, hanem szívünk tiszta szándéka vezet minket Isten felé. Nem az ősi szokásokhoz való ragaszkodás, de nem is a törvények betűszerinti megtartása a lényeges, hanem az, hogy szívből szeressük Istent.

E gondolatokat folytathatjuk a mai evangéliumot olvasva, amely rész a másik oldalt mutatja meg, tudniillik azt, hogy mindenféle rossz is az ember szívéből indul ki. Lám, ide vezet az élő Istennel való kapcsolat hiánya. Ha valakinek a szívében nincs hely a szeretet, a jóság, a szelídség, a segítőkészség, az engedelmesség számára, akkor annak szívét mindenféle helytelen indulat és gonoszság fogja betölteni.

A hagyományok lehetnek értékesek, az embert lelkileg felemelőek és megtarthatnak minket a hit útján. De lehetnek teljesen kiüresedett formaságok, amelyeket csupán csak félelemből tartunk meg. Meg kell különböztetnünk a lelki épülésünket segítő és a romboló hagyományokat! Nem a hagyomány a szent és sérthetetlen, hanem a szívünkben élő Isten. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, akkor nem a hagyományokat fogjuk bálványozni, hanem a szívünkben élő Istent fogjuk magasztalni. Ne a formaságoktól vagy a külsőségektől várjuk az üdvösséget, hanem Jézustól, aki kész megújítani szívünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

2025. február 11. – Kedd (Mk 7,1-13)

k, 2025/02/11 - 00:00
Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.” Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.” Mk 7,1-13

Elmélkedés

A zsidó vallásosság lényeges eleme a hagyomány, az ősi szokások tisztelete. A nép fennmaradását a hagyomány biztosítja, a társadalmi és a vallási életet a hagyomány keretei szabják meg. Mindennek megvan a maga hagyománya, az étkezésnek és az öltözködésnek, a munkának és a pihenésnek, az imádkozásnak és az adakozásnak. Aztán jön egy új nemzedék, amely nem feltétlenül ismeri már a hagyomány eredetét és nem érdekli annak értelme, hanem valami újat szeretne. A fiatalok és az idősek között sok konfliktus forrása lehet a szokások megtartása vagy elutasítása.

Jézust nem a fiatalok lázadása jellemzi. Ő azt szeretné, ha a vallásosság nem kiüresedett szokások megtartásából állna, hanem mindenki megértené a régi hagyományok mögött rejtőző eredeti szándékot. Az Úr megújulást szeretne.

Jézus azért ütközik össze a vallási vezetőkkel, mert rámutat az élő Isten és a halott tradíció különbségére. Mert mást jelent az Isten akaratának való engedelmesség és mást az emberi szabályokhoz való ragaszkodás. A farizeusok számára teljesen összemosódott ez a kettő. Istenre hivatkoznak, de valójában elnémítják Isten akaratát. Isten törvényeit emlegetik, miközben emberi szabályaikhoz ragaszkodnak.

A kereszténységnek is megvannak a maga hagyományai, amelyek az évszázadok során alakultak ki. De minket is utolér a képmutatás kísértése. A nem vallásos ember nem foglalkozik Istennel, sem ajkával, sem szívével nem tiszteli őt. A vallásos ember nagy kísértése, hogy nem veszi észre, ha csupán az ajkával tiszteli Istent, de a szívével nem. Jézus azt szeretné, ha szívünk szeretetével közelednénk Isten felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A változó világban az üdvösség reménye biztos pont az igazságot keresők számára. Te azt hirdeted, hogy Isten országa itt a földön már elkezdett megvalósulni. E tanítás fényében értjük meg, hogy azért térsz be a bűnösök házába, fogadod el meghívásukat, lépsz be életükbe, hogy elmondhasd nekik az isteni irgalomról szóló örömhírt. Jól tudod, hogy az Isten szeretetéről szóló tanítás a bűnösöket érinti, őket is megérintheti. Te azt tanítod, hogy az üdvösségre minden ember meghívást kap, és mindenki elnyerheti azt, aki megtér, azaz elhagyja a bűn útját és hisz benned, az üdvösség egyedüli közvetítőjében. Vezess minket az üdvösségre!

2025. február 10. – Hétfő (Mk 6,53-56)

h, 2025/02/10 - 00:00
Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult. Mk 6,53-56

Elmélkedés

Sokan azt gondolják Istenről, hogy a betegség, a szenvedés és a sokféle emberi nyomorúság tőle származik. Ehhez még azt is hozzáteszik, hogy Isten így akarja büntetni a bűnös embereket. Elsősorban a nem hívők vélekednek így, de vallásukat gyakorló emberek szájából is hallani hasonló kijelentéseket, amikor váratlanul találkoznak a szenvedéssel, főként ha ők annak elszenvedői. A „Miért büntet így az Isten?” típusú kérdések mögött ez a téves felfogás húzódik meg. Úgy tűnik, a betegséget és a szenvedést nehezebb elfogadni, de könnyebb érte Istent hibáztatni. Ez az Isten-kép valójában teljesen torz és helytelen. Ez az elképzelés Istenről egyáltalán nem felel meg annak, amilyennek Isten megmutatkozik Jézus személyében, s amilyennek Jézus megmutatja előttünk a mennyei Atyát.

Éppen ellenkezőleg: Isten nem a betegségek okozója. Isten nem leli örömét abban, hogy szenvedések érik az embert. Isten az ember testi és lelki egészségét akarja. Nyilvános működése során ezért gyógyított meg oly sok beteget Jézus, visszaadva nekik a testi egészséget, és hirdette, közvetítette Istentől a bűnök bocsánatát, visszaadva számukra a lelki egészséget.

Szenteljük ezt a hetet a betegek szolgálatára, látogatására. Ne csupán együttérzésünket fejezzük ki, hanem legyünk együtt azokkal, akik számára próbatételt jelent a betegség vagy a szenvedés. Hallgassuk meg őket türelmesen!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól! Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában! Adj erőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket, mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra!

2025. február 9. – Évközi 5. vasárnap (Lk 5,1-11)

v, 2025/02/09 - 00:00
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust. Lk 5,1-11

Elmélkedés

Az Úr szavára

Az evangéliumi történeteket olvasva sokszor rácsodálkozunk arra, hogy Jézus szavának milyen ereje van. Szavával képes parancsolni a gonosz erőknek, s azok visszavonulnak, gondoljunk csak a vihar lecsendesítésére vagy az ördögűző csodákra. Más csodák esetében Jézus szava parancsot ad, hogy beszélni tudjon az eddig néma száj, nyíljon meg a hallásra a süket fül, mozduljon meg a béna láb, tisztuljon meg a leprás test. Szavának hatására mindezek azonnal bekövetkeznek. Más esetekben szava embertömegeket mozdít meg, indít útnak, hiszen azért keresik sokan, hogy hallgassák tanítását. Ismét más esetekben meghívó szavának engedelmeskednek azok, akik apostolai és tanítványai lesznek.

Az első tanítványok meghívását Jézus tanítása előzi meg. Az esemény helyszíne a Genezáreti- tó partja, vélhetően Kafarnaum közelében. Az előzményekben azért mentek és azért vitték betegeiket az emberek Jézushoz, hogy számukra gyógyulást kérjenek. Most más szándékkal érkeznek, hallgatni akarják tanítását. Jézus tanítását itt nevezi először Lukács evangélista „Isten szavának.” Ez a kifejezés nem csak az evangélista személyes hitvallásának tekinthető, hanem az emberek vélekedését is tükrözi. A nép felismeri, hogy Jézus tanítása olyan bölcsességet sugároz, amelyet más tanítóknál nem tapasztaltak. Felismerik, hogy olyan erő rejlik szavaiban, amely felülmúlja az emberi képességeket. Jézus szavának különleges ereje van. Ez a gondolat segít minket annak megértésében, hogy az elsőként meghívottak miért is mondanak azonnal igent, miért fogadják el rögtön a meghívást. Ők is érzik ugyanis az Úr szavainak különleges, magával ragadó erejét. Nem szükséges kérdéseket feltenniük és nincs idő a késlekedésre. Aki így tud tanítani, annak érdemes tanítványává lenni. Mégpedig nem holnap vagy később, hanem ma. Bűnös vagyok és méltatlan vagyok, de az Úr megváltoztatja életemet.

A mai evangéliumban az események belső mozgatóerejét Jézus szava adja. A nép azért keresi őt, hogy szavát hallgassa. Az emberek észreveszik, hogy Jézus szavai, tanítása mögött különleges isteni erő rejlik. Szavának hatalma van a gonosz lelkek felett, parancsoló és újjáteremtő szava csodás módon meggyógyítja a betegeket. Szavára elnémulnak a rossz szándékúak, akik bele akarnak kötni tanításába.

Miután az Úr befejezte a nép tanítását, szava ismét felcsendül, megparancsolja a halászoknak, hogy induljanak a tengerre és vessék ki a hálót. Ők Péter vezetésével engedelmeskednek szavának. Ha más mondaná ugyanezt, talán meg sem tennék. Jézus ugyan nem rendelkezik tapasztalattal a halászat területén, de szavának ereje van. Ekkor csoda történik. Egész éjszaka semmit sem fogtak, most mégis eredményes lesz munkájuk. Jézus szavának hallgatása és az annak való engedelmesség csodát eredményezett.

A csodálatos halfogást követően Jézus ismét megszólal, ezt mondja Péternek: „Ezentúl emberhalász leszel.” Minden emberhalász Isten üzenetével, Isten tanításának hirdetésével fogja az embereket, de nem önmaga, hanem Jézus számára. Az emberhalászatnak az a célja, hogy Jézus szolgálatába állítsa az embereket és meghívja őket közösségébe. Az emberhalászok engedelmessége napjainkban is csodát eredményez az igehirdetés és a tanúságtétel terén. Hallgassunk Jézus szavára és hirdessük tanítását!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te fáradhatatlanul végezted azt a küldetést, amit a mennyei Atyától kaptál. Hirdetted az evangéliumot a szegényeknek, akiken a gazdagok nem segítettek. Irgalommal fordultál a betegekhez, akiken mások nem tudtak segíteni. Odafordultál az özvegyekhez, akikkel nem törődött a társadalom. Tanításod és cselekedeteid valóban azt igazolták, hogy elkezdődött Isten országának megvalósulása. Te isteni hatalmaddal megtörted a gonosz uralmát az emberek felett, megszüntetted a betegségeket és hirdeted mindenkinek az örömhírt. Uram, hozzon nekem szabadulást a te jelenléted! Add, hogy mindig téged keresselek és téged kövesselek! Segíts, hogy tanításodban felismerjem az üdvösség örömhírét! Mutasd meg az Atyához vezető utat!

2025. február 8. – Szombat (Mk 6,30-34)

szo, 2025/02/08 - 00:00
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre. Mk 6,30-34

Elmélkedés

Fáradhatatlan. A mai evangéliumi leírás szerint talán ez a leginkább jellemző Jézus magatartására, szolgálatára. Miközben körülötte mindenki fáradt, ő fáradhatatlanul végzi feladatát. A tanítványok visszatérnek útjukról és beszámolnak Mesterüknek tevékenységükről. Nem tudjuk pontosan, hány napig vagy hétig voltak távol, mindenesetre Jézus észreveszi kimerültségüket, fáradtságukat. Ez utóbbi természetesen arról tanúskodik, hogy küldetésüket nagy lelkesedéssel, odaadással végezték, nem lustán vagy kelletlenül. Nem csoda, ha elfáradtak, szükségük van a pihenésre, ezt szeretné számukra biztosítani Jézus.

Közben a nép Jézust keresi. Nem a tanítványok pihenését akarják megzavarni, hanem Jézust szeretnék hallgatni. Láthatjuk, hogy napokon, heteken keresztül kitartanak mellette. Akár nagyobb távolságokat is képesek megtenni, hogy láthassák, hallhassák őt. Szinte észre sem veszik, hogy nincs ennivalójuk, mert fontosabb számukra az Úr tanításának lelki tápláléka. Minderről a csodálatos kenyérszaporítás esete jól tanúskodik. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az emberek is fáradtak, kimerültek, hiszen napokon keresztül követik Jézust, kitartanak mellette. Jézus pedig nem pihen. Fáradhatatlanul tanít, mert tudja, hogy az embereket felüdíti szava.

Mindennapi fárasztó teendőim mellett van-e időm az Urat hallgatni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Mi sokszor azt gondoljuk, hogy elég, ha kellő távolságot tartunk ellenségeinktől. Te viszont azt mondod, hogy szeressük ellenségeinket! Mi azt gondoljuk, hogy elég, ha kitérünk azok elől, akik gyűlölnek minket és nem teszünk nekik rosszat. Te többet kérsz tőlünk: tegyünk jót velük! Mi azt képzeljük, hogy elegendő, ha nem szórunk átkot a minket átkozókra. Te sokkal többet vársz tőlünk: mondjunk rájuk áldást! Mi azt gondoljuk, hogy éppen eleget teszünk akkor, ha nem hiszünk a hazug rágalmazóknak és nem viszonozzuk támadásaikat. Te azt kéred: Imádkozzunk értük! Segíts minket, hogy mindig azt tegyük, amit kérsz tőlünk!

2025. február 7. – Péntek (Mk 6,14-29)

p, 2025/02/07 - 00:00
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették. Mk 6,14-29

Elmélkedés

A Krisztus-követésnek és az Úr nevében végzett szolgálatnak nem csak jutalma, hanem komoly ára is van. Márk evangélista erről nem hallgat, hanem úgy ad tanítást erről, hogy ezen a helyen felidézi Keresztelő János vértanúságát. János halála már korábban történt, de az evangélista a tanítványok küldése és visszaérkezése közé illeszti be az esemény leírását. Teszi ezt azzal a szándékkal, hogy az olvasók, azaz a leendő tanítványok ne álomvilágban éljenek, hanem tisztában legyenek azzal, hogy akár ilyen árat is kell fizetniük hitükért, a hitükben való hűséges kitartásért.

A tanítvány részesévé válik Jézus csodálatos munkájának, ő is Isten országának hirdetőjévé lesz, örömmel indul a szolgálatra, ugyanakkor előtte áll Keresztelő János esete, aki annak áldozatává válik, hogy egy jellemtelen és erkölcstelen uralkodó részegen esküt tett feleségének és bosszút akart állni azért, mert János törvénytelen kapcsolatukra figyelmeztette őket.

Érdemes-e Jézust követni, ha ez bármelyik tanítvánnyal megtörténhet? Erre a kérdésre az a válasz, hogy Keresztelő János halála előre mutat Jézus halálára, a rá váró sorsra. A tanítványnak tisztában kell lennie azzal, hogy a Mester útja a Golgotára vezet. Tovább haladva meg fogja ismerni a szenvedő Jézust, akit keresztre feszítenek és aki feltámad. A feltámadás eseménye pedig visszafordíthatatlanná teszi Isten országának megvalósulását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál és ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, embertársakat magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. Minden talentumot azért adsz, hogy akaratodat teljesítsem. Hiszem, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni! Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem azért fáradozok, hogy szereteted terjedjen a világban.

2025. február 6. – Csütörtök (Mk 6,7-13)

cs, 2025/02/06 - 00:00
Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak. Mk 6,7-13

Elmélkedés

Mást jelent ismerni az utat és mást az úton járni. Mást jelent Krisztust ismerni és mást az ő követője lenni. A Krisztus-követés pedig nem egy lelki kalandtúra számunkra, hanem egy olyan út, amelyen egyre jobban hasonlóvá válunk hozzá és úgy cselekszünk, ahogyan ő. Jézust szemlélni könnyebb, mint elindulni és tanúságot tenni róla, de egyszer el kell jönnie életünkben ennek a pillanatnak.

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy az apostolok számára hogyan jött el ez a pillanat. A tanítványok mindeddig figyelték Jézus tetteit, látták szolgálatát, hallgatták tanítását, szembesültek a Mesterük iránti lelkesedéssel és szembefordulással egyaránt. Most új életszakasz nyílik számukra, amely a lelki fejlődésnek elengedhetetlen lépcsőfoka. Mit érezhettek az egykori tanítványok, amikor az Úr útnak indította őket? Biztos volt bennük félelem és izgalom, de ennél jelentősebb az öröm, hogy Mesterük megbízik bennük! Talán még nem is sejtik, hogy a Krisztus nevében végzett szolgálat mennyi lelket gazdagító lesz számukra, ugyanakkor mennyi áldozatot fog tőlük kívánni.

Vajon napjainkban fel merjük-e vállalni a teljes eszköztelenséget? Rá merjük-e bízni magunkat Istenre? Hiszünk-e abban, hogy látványosságok nélkül is van ereje Krisztus tanításának? Vállalom-e minden tekintetben Jézus életformáját, hogy az örömhírt közvetítsem a világban? Vállalom-e mindenben Krisztus sorsát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

2025. február 5. – Szerda (Mk 6,1-6)

sze, 2025/02/05 - 00:00
Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön. Mk 6,1-6

Elmélkedés

A hívő ember sokszor magától értetődőnek tartja a hitet, és nem érti, hogyan tudnak mások hitetlenül, hit nélkül élni. Aki a hitből, mint Isten ajándékából meríti erejét a mindennapokban és aki a hitben él, elcsodálkozik, amikor egyesek mindezt elutasítják. A keresztény tanúságtétel azt jelenti, hogy a hit ajándékát igyekszünk megismertetni azokkal, akik számára még mindig földbe rejtett kincs, azaz még nem találtak rá.

A mai nap evangéliumában arról olvasunk, hogy Jézus elcsodálkozott, amikor látta az emberek hitetlenségét, mégpedig azoknak a názáretieknek hitetlenségét, akik jól ismerték őt, hiszen körükben nőtt fel. Hiába beszél Jézus úgy, mint akinek hatalma van, és hiába erősítik meg isteni hatalommal véghezvitt cselekedetei mindazt, amit mond, mégis vannak olyanok, akik nem hisznek sem szavainak, sem tetteinek. A hitetlenség nem csupán közömbösség vagy érdektelenség, hanem Isten szándékos elutasítása.

Távol álljon tőlünk, hogy elítéljük a hit nélkül élőket! Inkább az a kérdés számunkra, hogy milyen magatartást tanúsítsunk irántuk? Isten türelméből, amelyet a hitetlenek iránt tanúsít, mi is példát meríthetünk. Hiába próbálnánk valakit erőszakkal vagy hosszas rábeszéléssel a hit útjára vezetni, az eredménytelen volna. Ahogyan a hitetlenség szándékos és szabad elutasítás, ugyanúgy a hit tudatos és szabad elfogadás. Bízzuk Istenre, hogy kit és mikor ajándékoz meg a hittel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

2025. február 4. – Kedd (Mk 5,21-43)

k, 2025/02/04 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!” Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak. Mk 5,21-43

Elmélkedés

Két csodát ír le a mai evangélium. Jairus, a zsinagógai elöljáró beteg lányához hívja Jézust, aki azonnal elindul vele. Útközben történik az első csoda, egy régóta beteg asszony nyer gyógyulást. Ekkor hozzák a rossz hírt Jairus házából a kislány haláláról. Jézus bátorítja az embert, majd megérkezve a házba, feltámasztja a halott kislányt, ez a második csoda.

A kislány életkorának – tizenkét éves volt – említésével és annak lejegyzésével, hogy az asszony tizenkét éve szenved betegségében, az evangélista szándékosan köti össze a két csodát. De ennél is jelentősebb összekötő elem az érintés. Az elöljáró azt kéri Jézustól, hogy „tegye kezét” haldokló lányára, ő ettől az érintéstől várja a gyógyulást. Talán már hallott róla, hogy más esetekben Jézus szintén kezének érintésével tudott betegeket meggyógyítani. A történetben szereplő asszony esetében fordított a helyzet. Ő nem a nagy nyilvánosság előtt fejezi ki kérését. Ismeretlen szeretne maradni, mert kellemetlen volna számára, de még inkább Jézus számára, ha megérintené őt. Ezért titokban ő érinti meg Jézus ruháját, ettől remélve gyógyulását.

A testi és lelki gyógyuláshoz egy érintés szükséges, az irgalmas Isten érintése. Fordulj Jézushoz: „Uram, érints meg kezeddel, érints meg irgalmaddal, és meggyógyulok!” Vagy nagy alázattal és bizalommal közeledj az Úrhoz és érintsd meg őt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te küldetésed az volt, hogy tanítsd az embereket és csodáiddal megmutasd Isten irgalmát. Tanításod és csodáid, a te emberek iránti szeretetednek a jelei. Ugyanakkor az Atya iránti szeretetedet is megmutatod bennük, hiszen mindig neki engedelmeskedsz, az ő akaratát teljesíted. Segíts, hogy növekedjen bennem az emberek iránti szeretet és Isten felé is megmutassam szeretetem! Segíts minket, hogy szavaidban felismerjük az üdvösség örömhírét! Urunk, mutass nekünk utat az Atyához és vezess minket hozzá!

2025. február 3. – Hétfő (Mk 5,1-20)

h, 2025/02/03 - 00:00
Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott. Mk 5,1-20

Elmélkedés

A mai evangélium egy érdekes csodáról számol be. Az embert megszállva tartó gonosz lélek rögtön felismeri Jézusban az Isten Fiát. Tudja, hogy hatalma nagyobb az emberekénél, de azt is, hogy Jézusnál mégsem erősebb. Más hasonló csodáknál is megfigyelhetjük, hogy Jézus isteni ereje nagyobbnak bizonyul a gonosznál. Ebben az esetben Jézus érdekes módon tesz csodát. A gonosz lélek kérésére Jézus megengedi, hogy az emberből való távozás után a sertésekbe költözzön. Jézus nem bánja, hogy az állatok odavesznek, hiszen egy ember megmentése fontosabb számára. A városlakók azonban másként látják a helyzetet. Ők inkább az állataikat sajnálják, ezért azt kérik, hogy a csodatevő távozzon vidékükről.

Ebben a jellegzetes ördögűzési csodában az emberek számára szabadulást, megváltást hozó Jézus és a gonosz lélek küzdelmét láthatjuk. A gonosz állandóan ellentmond Istennek. Hazugságával az embert is megtéveszti és arra próbálja rávenni, hogy szálljon szembe Istennel. Ezek a kísértések sokszor nehezen felismerhetők, mert a gonosz megtéveszt bennünket, s jónak tünteti fel azt, ami valójában rossz. Ha valaki megszokja, hogy bűnben él, már fel sem tűnik számára, hogy letért az Isten útjáról. A gonosz lélek emberek feletti hatalmát töri meg Jézus, akit azért küldött az Atya, hogy szabadságot hozzon számunkra. Ne ragaszkodjak bűneimhez, hanem fogadjam el Isten szabadítását!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

2025. február 2. – Vasárnap, Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) (Lk 2,22-40)

v, 2025/02/02 - 00:00
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek. Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. Lk 2,22-40

Elmélkedés

A mennyei Atya felé

Negyven nappal Jézus születésének karácsonyi ünnepe után a mai napon Urunk bemutatására emlékezünk, azaz arra az eseményre, amikor a zsidó törvények és hagyomány szerint Mária és József elvitték a jeruzsálemi templomba a gyermek Jézust. A törvény szerint ugyanis az elsőszülött fiúgyermekeket az Istennek szentelték. A bemutatás helyszíne a jeruzsálemi templom, tehát a kisded Jézus először ekkor jár az ő Atyjának, a mennyei Atyának a házában. E helyen mindig is otthon érzi magát: édesanyjával és nevelőapjával minden esztendőben elzarándokol ide, tizenkét évesen már kijelenti, hogy ez a templom az ő Atyjának a háza, nyilvános működése idején többször tanít és csodákat tesz itt, és magabiztosan kergeti el innét a kereskedőket.

Az ünnep evangéliuma pontosan leírja, hogy mi történt e bemutatás alkalmával, miként ezt az imént hallottuk. Az esemény igazi jelentőségére két idős személynek, Simeonnak és Annának a megjelenése hívja fel figyelmünket, akik a Szentlélek indítására jönnek el éppen ebben az időben a templomba, s akiktől megtudjuk, hogy e gyermek érkezésére vártak évszázadok óta a nemzedékek, mert ő a Megváltó.

Az ünnep kapcsán érdemes felfigyelnünk mindenekelőtt Jézus titokzatos útjára az Atyától az Atya felé. A mennyei Atyától jött el emberi világunkba, de e világra születésétől fogva életének minden pillanata közelebb viszi őt az Atyához, életének minden eseménye az Atya felé vezet. Ennek a szüntelen Atya felé közeledésnek első nyilvános, a kívülállók számára is látható eseménye a templomi bemutatás. Most a szülők adják Istennek Jézust, később pedig már önmagát adja az Atyának, mígnem legvégül, szeretetének és engedelmességének jeleként visszavonhatatlanul az Atyának ajánlja lelkét, önmagát a kereszten. Az Atya pedig minden pillanatban tárt karokkal, szeretettel várja Fiát, s a kereszten örökre magához öleli. Vajon az én életem hasonlít-e Jézus életéhez? Vajon közeledem-e állandóan az Atya felé, az én mennyei Atyám felé?

E kérdésre csak akkor tudunk válaszolni, ha megvizsgáljuk Jézussal való kapcsolatunkat. Nélküle ugyanis nem tudok az Atya felé közeledni. Ő úgy segít nekem, hogy nem csak megmutatja számomra az Atya felé vezető utat, hanem útitársamként velem jár ezen az úton. Vajon kész vagyok-e szeretetben neki szentelni önmagamat, s életemet? Jézus útja az Atyához vezet, és az én utam, az én életem is az Atyához vezet. De csak akkor, ha valóban Jézust követem.

Akkor képes valaki egészen Istennek szentelni életét, ha szüntelenül odafigyel a Lélek jelenlétére, működésére és iránymutatásaira. Hiszen a Szentlélek ébreszti fel bennünk a vágyat, hogy mind jobban hasonlítsunk Jézushoz. A Szentlélek formálja át lelkemet, hogy hűségesen tudjam megvalósítani Istentől kapott küldetésemet mindazokkal az adományokkal és képességekkel, amelyeket ugyanezen Szentlélek által kapok Istentől.

Urunk bemutatásának ünnepét Gyertyaszentelő Boldogasszony napjának is szoktuk nevezni. Befejezésül tehát Jézus édesanyjára is érdemes odafigyelnünk, akinek az élete valóban Istennek szentelt élet. Talán senkiről sem mondhatjuk el az emberek közül, hogy Máriánál tökéletesebben szentelte magát Istennek. Mária azért lehet első példaképünk, mert ő tökéletes módon átadta magát Isten tervének és akaratának. Égi édesanyánk életpéldája segítsen minket abban, hogy életünket mi is egészen Istennek ajánljuk, s Jézus hűséges követőjeként és a Szentlélek vezetésével megérkezzünk mennyei Atyánkhoz!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus! Tudjuk, hogy a gonosz fogva akarja tartani az embert, rabszolgává tesz, nem engedi, hogy szabadon cselekedjünk. Te viszont felszabadítasz, megajándékozol minket a szabadsággal, hogy szabad és felelős döntést hozhassunk. Ez a megváltás lényege. A megváltás minden rosszból kiemel, megszabadít minket és lehetővé teszi számunkra, hogy Istennel élve megtaláljuk a boldogságot. Urunk, a te hatalmad nagyobb, mint a gonosz léleké. A te isteni erőd képes legyőzni minden gonosz erőt. Ennek tudata nagy vigasztalást jelent számunkra a kísértések idején. Segíts minket, hogy visszautasítsuk a gonosz kísértéseit és szabadon Istennek szenteljük életünket!

2025. február 1. – Szombat (Mk 4,35-41)

szo, 2025/02/01 - 00:00
Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?” Mk 4,35-41

Elmélkedés

A csodák olyan események, amelyek felülírják a természet törvényeit, éppen ezért nehéz magyarázatot adni arra, hogy miként történhettek meg. A hívő emberek úgy gondolják, hogy a csodák által Isten beavatkozik az események rendjébe, neki hatalma van olyan dolgokat is megtenni, amire nem vonatkoznak a természet törvényei. A nem hívő emberek szerint csodák, isteni beavatkozások valójában nincsenek, inkább meg kell keresni az események ésszerű okát.

Még egyes szentírástudósok szerint is Jézus több csodája esetében található olyan ésszerű magyarázat, amely nem mond ellent a természet törvényeinek, pedig ők nem hitetlenek, hanem hívő emberek. A tengeri vihar lecsendesítésével kapcsolatban felmerült az a lehetőség, hogy a tanítványok bárkája éppen akkor ért egy szélvédett, szélcsendes helyre, amikor Jézus ráparancsolt a szélre, hogy csendesedjen el. Mások szerint egy hirtelen jött viharba került a hajó, amely ugyanolyan hirtelen meg is szűnt, s véletlen egybeesés csupán, hogy ez éppen akkor történt, amikor Jézus ráparancsolt a tengerre, hogy nyugodjon meg.

Nem szeretnék senkit visszatartani az ésszerű magyarázatok keresésétől, de aki ezen az úton indul el a csodákkal kapcsolatban, vigyázzon, hogy kutakodása ne hitetlen okoskodás legyen! És legyen nála készenlétben mindig egy valóban bölcs felelet arra az esetre, ha Jézus hozzá lépne és megkérdezné: Miért kételkedsz? Még mindig nincs benned hit?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság, csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami felemel!

2025. január 31. – Péntek (Mk 4,26-34)

p, 2025/01/31 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.” Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik. Mk 4,26-34

Elmélkedés

Miként az ember elvégzi a magvetés feladatát és Istenre bízza, hogy kikelnek-e a magok és munkájának lesz-e gyümölcse, ugyanúgy az Isten üzenetének hirdetői is tudatában vannak annak, hogy miután küldetésüket lelkiismeretesen elvégezték, egyedül Isten kegyelmétől függ, hogy a hirdetett tanítás milyen termést fog hozni a hallgatóság szívében. Erre az igazságra világít rá a mai evangélium két példázata. Isten országának növekedése nem a mi emberi tevékenységünknek köszönhető, hanem Isten szüntelen munkálkodásának a jele. Isten meghív, hogy együttműködjünk vele országa további építésében. Meghív minket, hogy hallgassuk szavát és továbbadjuk azt. Ez a szolgálat csak akkor lehet hiteles részünkről, ha magunk is e tanítás szerint élünk.

Az isteni kegyelem működését lelkünkben nem lehet időhöz kötni, nem lehet sürgetni vagy siettetni. Talán már előfordult velünk, hogy minden évben elolvastuk ugyanazt az evangéliumi történetet, de nem volt ránk különösebb hatással, nem érintett meg bennünket, mígnem egyszer megvilágosodott számunkra, megértettük mondanivalóját, s úgy éreztük, hogy általa Isten személyesen nekünk üzen valamit. Az évek során Isten szava titokzatosan, csendesen elvégezte feladatát. Ha nyitott szívvel, türelmesen hallgatom Istent, meghallom üzenetét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva