Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” „Hisszük, Uram!” – felelték azok. Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!” Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken. Mt 9,27-31

Elmélkedés

A két vak ember, akikről a mai evangéliumban olvasunk, nem szalasztotta el élete nagy lehetőségét. Addig mennek Jézus után, amíg ő csodát nem tesz velük. A nekik feltett kérdésre azt válaszolják, hogy hisznek abban, hogy Jézus tud segíteni rajtuk. Amikor e hitvallás után Jézus megérinti szemüket, beteljesedik hitük és visszanyerik látásukat. A velük történt csodás gyógyulást tehát egyrészt Isten irgalmának, másrészt hitüknek köszönhetik.

A testi vakságot már az Egyház kezdeti időszakában is szívesen alkalmazták a lelki tompultság és érzéketlenség jelképeként. Ez utóbbiból is képes Jézus meggyógyítani minket. A gyógyulás feltétele a mi számunkra is az, hogy felismerjük bajunkat, Jézushoz forduljunk segítségért, és higgyük azt, hogy velünk is tud csodát tenni. Ha e három feltétel közül valamelyik hiányzik, Jézus semmit sem tud tenni érdekünkben. Az advent bűnbánati idő. Gyónjuk meg bűneinket és szabaduljunk meg a lelki vakságtól!

Ez az időszak arra szeretne minket felkészíteni, hogy a hit segítségével meglássuk, felismerjük a betlehemi gyermekben az Isten Fiát. Hit nélkül ugyanis legfeljebb egy ugyanolyan kisdedet látunk Jézusban, mint a többi gyermekben. Vajon megnyílik-e szemünk, szívünk, lelkünk, hogy meglássuk az isteni Megváltót? Ne szalasszuk el életünk nagy lehetőségét, a Messiással való találkozást!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Az advent a megújulás, a lelki megtisztulás ideje számunkra. Nem tisztíthatjuk meg önmagunkat, erre egyedül te vagy képes. Tőled kérjük a megtisztulást, az újjászületést. A megbocsátás, amely által újra békében és szeretetben élünk veled, nem a mi erőfeszítésünk eredménye és nem a mi érdemünk, hanem a tiéd, aki bennünk élsz. A te csendes, türelmes, kitartó munkálkodásod éppen a mi lelki megtisztulásunkban mutatkozik meg leginkább. Segíts, hogy irgalmad megérintse lelkünket az advent folyamán, hogy lelkileg újjászületve és az újjászületés örömével várjuk a Megváltó érkezését!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.” Mt 7,21. 24-27

Elmélkedés

Jól ismert példát olvasunk a mai evangéliumban. Jézus szavai szerint az a bölcs ember, aki nem elégszik meg az ő tanításának hallgatásával, hanem tettekre is váltja azt. A tanítás passzív hallgatójából annak aktív megélőjévé kell válnom. Az adventi időszakban az égből a földre eljövő Jézus születésére készülünk. Isten Fia azért, jön el az égből, hogy utat mutasson nekünk az ég felé. Az evangélium példázata feltárja előttünk azt az utat, amelyen eljuthatunk a mennybe, Istenhez, akitől Jézus jött, s akihez visszatért. A mennyei Atya akaratának teljesítése az út számunkra, amelyen biztosan eljuthatunk a mennybe, az üdvösségre. Keresem-e evangéliumi bölcs emberként Isten akaratát? Kész vagyok-e felismerni és elfogadni Isten velem kapcsolatos tervét? Kész vagyok-e én is Isten küldötteként élni, ahogyan ezt Jézus is tette? Felismerem-e Jézusban az Üdvözítőt, az üdvösségre vezetőt?

Az advent mindannyiunkat cselekvésre ösztönöz. Korábbi kényelmes helyzetemet fel kellene ilyenkor adnom, el kellene indulnom abba az irányba, ahová Isten hív engem. Kellene tennem legalább néhány lépést, ami közelebb visz az ünnephez. Ez bizony áldozattal jár, de ha nem lépek és ragaszkodom a lelki tétlenséghez, akkor nem leszek képes elfogadni Isten ajándékát, a Megváltót és az ő örömét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Eddig szavaidra figyeltünk, tanításodat hallgattuk, amely nyugalommal és békével töltött el minket. De most be kell látnunk, hogy ennél többet kérsz tőlünk, mert többre is vagyunk képesek. Az üdvösséghez nem elegendő számunkra, ha hittel elfogadjuk tanításodat, hanem jócselekedetek is kérsz tőlünk. Mi már nem Keresztelő Jánoshoz, hanem hozzád fordulunk, Jézusunk: Mit tegyünk? Mutasd meg nekünk, Urunk, hogy mit kell tennünk üdvösségünk érdekében!

Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze. Mt 15,29-37

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás történetében két mozzanatra, illetve az azokból fakadó lelki üzenetre érdemes odafigyelnünk. Az első az, hogy Jézus nem a semmiből ad ennivalót az embereknek, hanem abból a hét kenyérből és néhány halból, ami a tanítványoknál van. A második elem, hogy az Úr nem közvetlenül az embereknek adja a megszaporított táplálékot, hanem a tanítványoknak nyújtja, hogy ők osszák ki, ők adják tovább a jelenlévőknek.

Két lelki gondolatot kapcsoljunk ehhez. Egyrészt az Úr felhasználja mindazt, amink van, s amit átadunk neki. A szentmisében a felajánlásnak is éppen ez a lényege. Az ember odaad, felajánl valami keveset, de abból az isteni közreműködésnek köszönhetően sokkal többet kap vissza. Természetesen ezt nem számításból tesszük, hanem nagylelkűségből. Aztán pedig nem felejtünk el hálát adni, hogy Isten is nagylelkű hozzánk, sőt, sokkal bőkezűbb, mint amire emberileg számítunk.

Másrészt Isten a segítségünket kéri, hogy jóságának közvetítői, szeretetének továbbadói legyünk a világban. Csodáinak nem nélkülözhetetlen szereplői vagyunk, mégis kéri a mi közreműködésünket kegyelmeinek közvetítéséhez. Ez a segítség is önzetlen felajánlás a mi részünkről.

Adventben és karácsonykor Jézus önmagát adja nekünk. Őt szeretnénk tovább adni az embereknek, hogy átéljék az Isten-látás örömét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Jézus Krisztus a te országod, az Isten országa örömhírét hirdette. Gyógyulást hozott a betegeknek és szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn és a gyengeség. Világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Jézusra, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de az élet teljessége azoknak, akik befogadják őt szívükbe.

A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt. Mt 4,18-22

Elmélkedés

Az első tanítványok meghívásáról olvasunk az evangéliumban. Jézus először megszólítja Pétert és a testvérét, Andrást, akit a mai napon ünneplünk, majd pedig egy másik testvérpárt, Jakabot és Jánost.

Az elbeszélés szerint az Úr halászembereket hív meg követésére, akik azonnal otthagyják hálóikat és bárkáikat, s követik őt. Ezekben a meghívásokban nincs semmi rendkívüli. Éppen az egyszerűségükön csodálkozunk el. Leendő tanítványaitól Jézus nem kér részletes önéletrajzot, ajánlólevelet, szakmai tapasztalatot igazoló okiratot vagy erkölcsi bizonyítványt. Nem kíváncsi arra, hogy milyen végzettséggel rendelkeznek, de még el sem beszélget velük, hogy legalább egy kicsit megismerje őket. Csak egyszerűen rájuk néz, meghívja őket, s ők gondolkodás nélkül azonnal nyomába szegődnek. Jézus az első pillanatban meglátja bennük azt, hogy alkalmasak lesznek követésére és a tanúságtételre. A megszólítottak pedig az első pillanatban meglátják Jézusban azt, akinek érdemes a tanítványává lenni, s akiért érdemes mindent elhagyniuk.

Ha Jézus egyszer így ránk néz és meghív minket, vajon ott tudnánk-e hagyni a világhálót, a számítógépünket vagy a munkahelyünket, és elindulnánk-e rögtön? Ott tudjuk-e hagyni megszokott életünk bárkáját? Ott tudjuk-e hagyni mindennapjaink halászhálóit az Úr kedvéért?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te belépsz szegényes emberi világunkba, hogy jöveteleddel és jelenléteddel megújítsd életünket, örömet és békességet hozz nekünk. Emberré válásod ténye elgondolkoztat minket: mivel érdemeltük ki és méltók vagyunk-e arra, hogy így mutasd ki végtelen szereteted irántunk? Nem emberi érdemeink jutalmaként történt mindez, hanem mert letértünk Isten útjáról, a szeretet és a bizalom útjáról, és te így akarsz minden embert visszavezetni a helyes útra. Bűneink térítettek le minket az útról, Istentől való elfordulásaink, engedetlenségeink és hűtlenségünk. Segíts minket, Urunk, hogy felhagyjunk bűneinkkel és engedjük, hogy az irgalmas Atya magához vonzzon bennünket!

Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy pogány százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – elmegy; a másiknak: „Jöjj ide!” – akkor hozzám jön; és szolgámnak: „Tedd ezt!” – és megteszi.” Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.” Mt 8,5-11

Elmélkedés

Az adventi időszakban Jézus jövetelére készülünk. Arra várunk, hogy az ember bűnös világába belépjen a szent Isten. A világ nem volt rá méltó, hogy eljöjjön a földre, de a mennyei Atya mégis elküldte őt az idők teljességében. E világba küldte, de nem elítélni minket bűneink miatt, hanem megváltásunkért. Az Atya felénk áradó irgalmas szeretete a Megváltó érkezésében teljesedik be, aki képes a bűn útjáról visszatéríteni az embereket Istenhez. Az egykor megtérést és bűnbánatot hirdető Jézus azért érkezik el újra a földre, hogy bűneinktől megszabadulhassunk. A világ, az emberiség ma sem méltó arra, hogy Isten eljöjjön, de ő mégis közénk jön. Ismerjük el méltatlanságunkat és valljuk meg alázattal bűneinket, mielőtt a Gyermek megérkezik világunkba és betér a mi életünkbe.

Az evangéliumban egy pogány katonatisztről olvasunk, aki szolgájáért könyörög Jézus előtt. Nem gőggel és nem parancsoló hangon beszél, hanem alázattal.

A kafarnaumi pogány százados szavaival minden szentmisében ezt imádkozzuk az áldozás előtt: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.” Méltatlanságunk megvallása ez, mielőtt Krisztus Testét magunkhoz vesszük az Oltáriszentségben.

Várjuk alázattal és őszinte bűnbánattal Jézus születésének ünnepét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Eljövendő Urunk, Jézus Krisztus! Terád várunk, utánad sóvárog a lelkünk, benned találunk békét. Az adventi gyertya fénye emlékeztet minket arra, hogy te vagy a fény a szívünkben. A te kegyelmed tölt el minket szeretettel, örömmel, reménnyel, békességgel és bölcsességgel. Add, Urunk, hogy ez a kicsiny láng utat mutasson számunkra feléd. Kérünk, hogy szabadíts meg bennünket minden bűntől, hogy szentségben és igazságban, terád várva teljenek adventi napjaink.

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok. Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.” Lk 21,25-28. 34-36

Elmélkedés

Az örökkévalóság felé vezető út

Sok ember számára jelent kellemes időtöltést az adventi vásárokban való sétálgatás. Egyesek még rövid külföldi utat is bevállalnak a mézeskalács és a forralt bor ínycsiklandozó illatáért és ízéért. A villogó fényfüzérek alatt szívesen elnézegetik vagy akár meg is vásárolják a kézműves portékákat, s gyermeki örömmel fogadják, ha hószállingózás varázsol télies hangulatot.

A templomba betérve, az első adventi vasárnap evangéliumát hallgatva nem ennyire idilli a hangulat. Rendkívüli természeti jelenségekről, emberi kétségbeesésről és rettegésről hallunk, ami nem csak elgondolkodtat, hanem bizony félelemmel is eltölt minket. Ha a televízióban vagy a moziban nézünk egy katasztrófafilmet, akkor ezt azzal a nyugalommal tesszük, hogy ez nem valóság: akárhány ház omlik össze a képernyőn, a mi városunk házai továbbra is állnak, akárhány hegy süllyed a filmvásznon a mélybe, mindez a valóságban nem történik meg. A látvány nem ébreszt bennünk félelmet, mert az első pillanattól az utolsóig tudjuk, hogy ez nem a jelen kor valósága.

Az evangéliumban az égi és földi jelenségeket hallgatva arra gondolunk, hogy ez szintén nem a jelen idők valósága, hanem mindez majd egyszer, az idők végén fog bekövetkezni, bár Jézus figyelmeztetése alapján nem tudhatjuk előre, hogy az „idők vége” mikor érkezik el.

Egyházunk természetesen nem megijeszteni akar bennünket ezzel a szentírási résszel, hanem figyelmeztetésként tárja elénk. Sőt, érdemes észrevennünk, meghallanunk a bátorító felszólítást: „emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok!” És ez a mondat már nem félelmet vagy rettegést ébreszt bennünk, hanem bátorságot és reményt! A bátorság azt jelenti, hogy figyelj, vedd észre a jeleket és vedd azokat komolyan! A bátorság azt jelenti, hogy hallgasd meg az isteni útmutatást, értsd meg és cselekedj annak megfelelően! A remény pedig azt jelenti, hogy hiszel abban, hogy a világban minden Isten terve szerint történik, ezért Istenre mered bízni önmagad. Emberi létünk oldaláról nézve törékeny világban élünk. Isten oldaláról nézve ez a világ mulandó. De Isten mindig képes teremteni és újjáteremteni, a mulandó világ helyett egy maradandóval megajándékozni az embert. Nem akar nekünk egy másik törékeny világot adni, amit butaságunkkal ugyanúgy tönkreteszünk, lerombolunk, mint élettérként kapott mostani világunkat. Az örökkévalóság távlatában érthetjük meg Isten tervét, szándékát. A mi reményünk ugyanis azon alapul, hogy a fejlődést és a haladást nem egyedül az emberi értelem és tudás idézi elő, hanem Isten örök tervének és időnkénti beavatkozásának köszönhető. A jövő felé forduló ember lehet optimista, de a keresztény embernek a reményből kell élnie, és ez több, mint bármilyen optimizmus.

Ezen a vasárnapon a múltban élő és jelenben velünk lévő Jézusra figyelünk, aki a jövőnek is az ura. A világ urai, a népek vezetői jönnek és mennek, uralkodásuk kezdő és befejező évszámát feljegyzik, a történelemkönyvek megőrzik a következő nemzedékek számára. Jézus Krisztus uralma azonban soha nem ér véget. Az ő uralma a megtestesüléssel, emberré válásával megkezdődött, de nem ért véget halálával, mert továbbra is jelen van a világban. Ő a történelem ura, a múlt, a jelen és a jövő ura, az örökkévalóság Istene.

Minden adventi út a karácsony és az örökkévalóság felé vezet. Induljunk bátorsággal és reménnyel a szívünkben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Teremts a mi szívünkben csendet, amelyben meghallhatjuk a te megtérésre hívó szavad. Az advent bűnbánati idő számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat. Vezess minket, hogy karácsony éjjelén találkozzunk majd az emberré lett Szeretettel, Jézus Krisztussal, aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.” Lk 21,34-36

Elmélkedés

A mai nappal véget ér az egyházi liturgikus év és a mai evangéliummal befejeződik Jézus végső időkről mondott beszéde. Krisztus király vasárnapjától mostanáig Jézusnak az utolsó időkben történő eljöveteléről elmélkedtünk.

Életünk végén Isten fogja megítélni emberi cselekedeteinket. Mire számíthatunk, amikor Isten elé kell majd állnunk? Irgalmasságra és igazságosságra. Bár emberi gondolkodásunkban sokszor nehéz összeegyeztetni ezt a kettőt, Istenben mégis mindkettő jelen van, s nem kerülnek ellentmondásba egymással. Isten kész irgalmasan megbocsátani minden embernek, aki bűnbánattal tekint rá, ugyanakkor az is igaz, hogy a bűnös élettel szakítani nem akarók büntetésre számíthatnak. Felelősek vagyunk cselekedeteinkért. A keresztény bölcsesség azt jelenti, hogy az isteni ítéletet szemünk előtt tartjuk egész életünkben és döntéseinket annak megfelelően hozzuk, hogy eljussunk Istenhez az örök életre.

Holnap elkezdődik az advent, amely amellett, hogy szintén emlékeztet Krisztus második érkezésére, egyúttal emlékeztet bennünket Krisztus első eljövetelére, Isten Fiának az idők teljességében történt megtestesülésére, Jézus születésére.

A holnap kezdődő új egyházi évben is olvassuk, éljük és hirdessük az evangéliumot, hogy elnyerjük Istentől az üdvösséget!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Isten! Te minden embert üdvözíteni akarsz és ezt a szándékodat minden emberrel közlöd. Te ébreszted fel bennünk a vágyat, hogy téged keressünk, neked szolgáljunk és földi életünk után is veled legyünk majd az örökkévalóságban. Ugyanakkor felismerjük azt is, hogy a gonosz lélek le akar téríteni minket az üdvösség útjáról. Segíts minket, Istenünk, hogy a kísértéseket felismerjük és visszautasítsuk! Segíts, hogy üdvözítő akaratod megvalósuljon és eljussunk az üdvösségre!

Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak: „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” Lk 21,29-33

Elmélkedés

A Szentírásban többször esik szó a végső időkről. Az egykori tanítványokat ugyanaz a kérdés foglalkoztatta, mint minden kor bármely emberét: mikor fog mindez bekövetkezni? De még ennél is fontosabb a kérdés: milyen előjelei, előzményei lesznek, hogy hamarosan eljönnek a végső idők? Lám, az ember mennyire óvatos! Szeretné előre tudni, hogy mikor várhatóak ezek az események és szeretne rájuk felkészülni. Jézus tanítása azt erősíti meg bennünk, hogy ne találgassunk az időpont tekintetében, hanem legyünk felkészülve arra, hogy bármikor bekövetkezhetnek a végső idők.

Ez a világ mulandó. Minden, aminek kezdete van, egyszer véget ér. Az emberi lét mulandó. Elkezdődik és egyszer véget ér a halállal. A mulandóságot, az elmúlást megtapasztalva az ember keresi azt, ami örök, meg nem szűnő, maradandó. Jézus ezt tanítja: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” Jézus tanítása örök, azaz minden korban újra és újra elhangzó igazság. Jézus tanítása örökérvényű, azaz minden kor embere számára megmutatja az igazság útját, az üdvösség útját. Jézus tanítása igaz, azaz hihetünk abban, hogy valóra fog válni. Jézus tanítása reménykeltő, azaz bízhatunk abban, hogy a próbatételek idején mellettünk áll Isten. Jézus tanítása az örök életet jelenti számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Életutunk során olykor meggyengül bennünk a hit. Kérünk, erősítsd hitünket! A hit ott kezdődik, ahol az emberi gondolkodás már nem képes továbblépni. Ott kezdődik, ahol már nem találunk emberi magyarázatokat. A hit ott kezdődik, ahol az emberileg megtehetőnél többre van szükség vagy több történik. A hit olyan helyre vezet, ahová csupán emberi erőnkkel nem jutnánk el soha. Istenünk, a hit a hozzád vezető út. Emberi véges kicsinységünk és a te végtelen nagyságod között nem létezik más út, csak a hit útja. Vezess minket a hit útján!

Jézus így jövendölt Jeruzsálem pusztulásáról és a saját második eljöveteléről: Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása! Akkor, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe; akik a városban meneküljenek el; és akik vidéken vannak, vissza ne térjenek! A bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjék mindaz, amit az Írás mond. Jaj, a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy gyötrelem lesz a földön, és az ítélet haragja sújtja ezt a népet. Lesznek, akiket kardélre hánynak. Sokakat fogságba hurcolnak pogány népek közé. Jeruzsálemet pogányok tiporják, amíg idejük be nem telik. Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok. Lk 21,20-28

Elmélkedés

A végső időkre vonatkozó tanítását folytatja Jézus a mai evangéliumban. Félelmetes jelekről és rendkívüli természeti jelenségekről beszél, amelyek a világot sújtják, valamint üldözésekről, és a gonosz emberi erők elszabadulásáról. Az embereket félelemmel fogja eltölteni ezen veszedelmeknek a látványa. Egy nagy erejű földrengés, egy tengeri szökőár vagy egy szélvihar hatalmas pusztítását látva könnyen el tudjuk képzelni mindezeknek a megvalósulását, s talán egyesek a mai időkben látják beteljesülni a Jézus által mondottakat. Egyesek valóban azt vélik, hogy manapság több a természeti csapás, mint a régi időkben. A statisztikák szerint valójában nem több, csupán arról van szó, hogy a hírközlési eszközöknek köszönhetően néhány percen belül értesülhetünk arról, ha a világ egy távoli pontján valamilyen természeti katasztrófa történik. A híradások közel hozzák hozzánk az eseményeket.

Jézus Krisztus az egész világ Ura. A keresztény ember, aki Jézusba veti reményét, nem ijed meg, mert tudja, hogy élete Isten kezében biztonságban van, s ha hűséges marad hitéhez, akkor nem veszítheti el az üdvösséget. Az utolsó idők bekövetkezése idejét nem tudhatjuk, s nem tűnik valószínűnek, hogy a közeljövőben megtörténik. Ez viszont nem ad okot a könnyelműségre senki számára, hiszen az életből távoznunk kell, s akkor számot kell adnunk Istennek. Az üdvösség elnyerésének szándéka vezessen bennünket életünkben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.

Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.” Lk 21,12-19

Elmélkedés

Krisztus tanítványai nem csak a végső időkben fognak ellenállást érezni és üldöztetést tapasztalni a világ részéről, hanem mindezek végigkísérik az Egyház életét évszázadokon keresztül. Szinte nem is volt a történelem folyamán olyan korszak, amikor egyesek ne az Egyház követőiben látták volna legnagyobb ellenségüket. Hiába gondolták, hogy fenyegetéssel, megfélemlítéssel eredményt fognak elérni. Mindezek és a vértanúságot is hősiesen vállalók inkább erősítették az Egyházat. A keresztény ember ugyanis tudja, hogy üdvösségének feltétele az, hogy hűségesen kitartson hitében, Jézus mellett. Legalábbis azok mindenképpen tudják, akik nem felszínesen gyakorolják vallásukat, hanem meggyőződésből.

Arról olvasunk a mai evangéliumban, hogy a tanítványokra váró próbatételekre és üldözésekre készíti fel övéit Jézus. Azt szeretné, ha nem érne senkit váratlanul ezek bekövetkezte, s mindenki saját lelke üdvösségének érdekében türelmesen viselné ezeket, megőrizvén hitét. A keresztényüldözések korából jól ismert, hogy a testi élet megmentéséért a fenyegetések hatására voltak, akik megtagadták hitüket. Mások viszont nem testi életüket, hanem lelkük örök életét tartották fontosnak, s ezért kitartottak a hitben. A cél tehát világos: örök életünk érdekében érdemes mindent elviselnünk. Ha állhatatosan kitartunk Jézus mellett, akkor ő teljesíti legfőbb reményünket, az üdvösséget.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te küldetésed az volt, hogy tanítsd az embereket és csodáiddal megmutasd Isten irgalmát. Tanításod és csodáid, a te emberek iránti szeretetednek a jelei. Ugyanakkor az Atya iránti szeretetedet is megmutatod bennük, hiszen mindig neki engedelmeskedsz, az ő akaratát teljesíted. Segíts, hogy növekedjen bennem az emberek iránti szeretet és Isten felé is megmutassam szeretetem. Segíts minket, hogy szavaidban felismerjük az üdvösség örömhírét! Urunk, mutass nekünk utat az Atyához és vezess minket hozzá!

Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” És: „Elérkezett az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.” Lk 21,5-11

Elmélkedés

Miközben Jézus a két fillért adakozó szegény özvegyet figyelte, a körülötte állók egészen más irányba tekintettek. Az ő számukra nem volt elég látványos a csekély összeget adó asszony, ők a templom pompás díszeiben gyönyörködtek. Jézus legfeljebb érintőleges figyelmet szentel rájuk, mert ő már előre látja azok pusztulását. Szavai felkeltik a nézelődők érdeklődését, de most sem az igazán lényegesre kérdeznek rá, hanem a bekövetkezés időpontja felől tudakozódnak. Jézus viszont semmit nem mond arról, hogy mikor fog eljönni az az idő.

Azt viszont határozottan kijelenti, hogy sokan fogják azt állítani, hogy elérkezett a végső idő és megpróbálják majd félrevezetni, megtéveszteni a hívőket. Szavai beigazolódtak, mert valóban időről időre megjelennek olyanok, akik azt híresztelik, hogy tudják a világvége időpontját. Ezen persze már ne nagyon csodálkozzunk, azon viszont annál inkább, hogy mindig vannak olyan hiszékenyek, akik nem veszik észre a csalást, a hazugságot, a megtévesztést. Mindig legyünk óvatosak, amikor valaki biztos igazságként hirdeti saját elképzeléseit, mert egyáltalán nem biztos, hogy igazat állít! Vizsgáljuk meg a tanításokat és ne higgyünk el azonnal mindent! Jézushoz és tanításához érdemes hűségesnek maradni, mert ez az üdvösség örömhíre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Tanítványaid a te életmódodat akarták elsajátítani, ezért elhagyták otthonukat és családjukat, hogy állandóan veled legyenek. Ők nem váltak önálló tanítókká, hanem mindenkor téged képviseltek, a te küldetésedben részesültek, a te tanításodat adták tovább, megélve annak igazságát, hogy „nem nagyobb a tanítvány mesterénél.” Segíts minket, hogy a te követődként az evangéliumot olvasva és élve, hozzád kössük életünket! Segíts, hogy szavaidban felismerjük az örök élet igéit, amelyeket senki másnál nem találhatunk meg.

Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.” Lk 21,1-4

Elmélkedés

A mai evangéliumban egy szegény özveggyel találkozunk, aki minden vagyonát odaadja a templom javára. Cselekedete hátterében észre kell vennünk nagylelkűségét és Istenbe vetett bizalmát. Férje halála után nem számíthat emberi segítségre. Feltehetően gyermeke sincs, hiszen akkor ő gondoskodna róla. Istenre bízza életét, mert nem számíthat másra. Őt veszi észre Jézus, s az ő adományát értékesebbnek minősíti, mint a gazdagok nagyobb összegű adományait. Az özvegyet Jézus példaképként állítja a tanítványok elé. Jézus ugyanis azt kéri követőitől, hogy mondjanak le mindenről és semmiféle vagyonhoz ne kössék életüket. Aki hisz az isteni gondviselésben, annak nem kell evilági javakkal biztosítania életét.

Mitől függ megélhetésünk és kire bízzuk életünket? Számos eset bizonyítja, hogy az anyagi javak gyűjtése és a vagyonban való gyarapodás nem nyújthat igazi boldogságot és lelki nyugalmat. A gazdagság bezárja az ember szívét és könnyen elfordítja Istentől. A szegénység tudatos vállalása és anyagi javaink másokkal való megosztása Isten felé irányít minket.

Hogyan lehetünk nagylelkűek? Aki mindent a maga érdemének tekint, s azt gondolja, hogy saját erejéből szerzett meg mindent, amit birtokol, nem képes a nagylelkűségre, hiszen semmit sem akar elveszíteni vagyonából. Aki viszont a földi javakra és a vagyonra úgy tekint, mint Istentől kapott ajándékra, az könnyebben le tud róla mondani mások vagy Isten javára.

Mit kaptam Istentől? Mit adok Istennek? Képes vagyok-e mindenről lemondani, hogy egyedül ő legyen az enyém? Hiszek-e abban, hogy gondomat viseli?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te eljöveteleddel az üdvösségtörténet új korszaka kezdődött el, Isten elküldte Fiát, hogy véghezvigye a megváltás művét, amely a kereszten teljesedett be. Segíts minket azért munkálkodni, hogy ne az önzés világa, hanem valóban Isten országa valósuljon meg a földön. Segíts, hogy ne féljünk a megtéréstől, hanem engedjük, hogy megváltoztasd életünket! Tőled arra kapunk személyes meghívást, hogy veled legyünk, megismerjük Isten országát, megtérjünk és hirdessük az evangéliumot. Adj nekünk erőt küldetésünk teljesítéséhez, az emberhalászathoz!

Abban az időben: Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” Jn 18,33b-37

Elmélkedés

A kereszt királya

Ma, az egyházi év utolsó vasárnapján, Krisztust, a mindenség királyát ünnepli az Egyház, és a katolikus hívők, akik szerte a világon különböző országokban és különböző uralmak alatt élnek, arra gondolnak, hogy mindannyian Krisztus országához tartoznak és az ő szelíd uralma egyesít minden benne hívő keresztény embert. Nem csak evilági királyok és elöljárók hatalma alatt állunk, hanem Jézust is királyunknak, életünk urának tekinthetjük. Érdemes engedelmeskednünk parancsának. Emberi erőinket, fizikai és szellemi képességeinket Jézus nem hadviselésre veszi igénybe, hanem azt kéri tőlünk, hogy az ő országa, Isten országa ügyéért fáradozzunk, és annak növekedéséért munkálkodjunk.

Jézus Isten országának királya, a szívünk királya, életünk királya. Ha megnézzük, hogy mi a közös pont ezekben a kifejezésekben, akkor odaérünk a Golgotához, a kereszthez és megértjük, hogy Jézus a kereszt királya, királyi hatalmának teljessége és uralmának mibenléte a kereszten mutatkozik meg. Pilátus ezt íratja a keresztre: A názáreti Jézus, a zsidók királya. Mi tudjuk, hogy többről van itt szó, minden ember királya áldozta fel életét a kereszten. A kereszten is és a feltámadásban is halhatatlan királyként mutatkozik meg Jézus, aki képes minden embernek örök életet adni. Ez nem csupán ígéret részéről, hanem valóban ő az örök élet ajándékozója, az üdvözítő Isten. Nem uralkodni akar rajtunk, hanem az üdvösségre szeretne elvezetni minden embert. Keresztútja királyi út, a megdicsőüléshez és földi küldetésének beteljesedéséhez vezető út. Ha hiszünk benne és parancsai szerint élünk, életünk keresztútja, kereszthordozása a végső megdicsőülésre vezet.

A Pilátus ítélőszéke előtt álló Krisztus eszünkbe juttatja, hogy ő lesz az utolsó ítélet királya. Egyszer majd mindannyiunknak elé kell állnunk, hogy számot adjunk életünk napjairól, tetteiről. Az Úr könyörtelen ítéletet kapott az emberektől, Pilátus az emberi kényszer hatására kimondta a halálos ítéletet. Mire számíthat az utolsó ítéleten az Isten Fiát elítélő ember? Igazságosságra és irgalomra. Emberileg talán összeegyeztethetetlennek tartjuk e tulajdonságokat, de Isten tud egyszerre igazságos és irgalmas lenni. Csupán könyörületére számítva ne legyünk könnyelműek! Csak az igazságra számítva pedig ne essünk kétségbe bűneink miatt, hiszen Isten megbocsátó!

Jézus királysága nem csak az utolsó ítéleten válik nyilvánvalóvá az ember számára, hanem már most is megtapasztalható, de vigyáznunk kell, hogy milyen értelemben beszélünk az ő uralkodásáról. A csodálatos kenyérszaporítást követően, az emberek királlyá akarják tenni Jézust, de ő visszautasítja ezt a szándékot. János evangélista ezt írja: „Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül” (Jn 6,15). Az Úr tehát nem szeretne olyan király lenni, mint a földi királyok. A jeruzsálemi bevonuláskor már nem utasítja vissza Jézus, hogy királyként fogadják és köszöntsék, s pár nappal később Pilátustól is elfogadja, hogy királynak nevezze őt, de azonnal jelzi, hogy az ő országa nem ebből a világból való (vö. Jn 18,36). Ez azonnal azt a kérdést veti fel bennünk, hogy milyen ország Jézusé? Jézus királysága nem hasonlít a földi királyok uralkodásához. Földi élete során Jézus nem emberit akart létrehozni, hanem Isten országának evangéliumát hirdette, amely ország megvalósulása az ő eljövetelével kezdődött el. Ebbe a titokzatos országba, amelyről Jézus főként csak hasonlatokban beszél, mindenki meghívást kap: az emberek, a közösségek és az egész világmindenség.

Engedjük, hogy Jézus legyen a mi szívünk és életünk királya, hogy bennünk is megszülessen és növekedjen Isten országa!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te nem igényeltél magadnak evilági hatalmat. Nem harcoltál az elismerésért, s nem kényszerítettél senkit, hogy hódoljon előtted. Tőled távol állt a földi hatalmaskodók szívtelensége és könyörtelensége. Soha nem fölényeskedtél és nem kérkedtél csodálatos erőddel. Mégis királynak szólítunk. Te vagy az irgalmasság királya, aki megadod nekünk a lelki újjászületés lehetőségét. Te vagy a halhatatlan király, aki feltámadásoddal legyőzted a halált és örök életet adsz nekünk.

Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni. Lk 20,27-40

Elmélkedés

A szadduceusok vallási csoportjához tartozók arra hivatkozva nem fogadták el a feltámadás tanát, hogy arról nincs szó a mózesi könyvekben. Saját álláspontjuk igazolására kitalálnak egy történetet egy asszonyról és az őt feleségül vevő hét testvérről. Minden bizonnyal csak a fantázia szülte a történetet, mert nehezen képzelhető el, hogy a valóságban egyszer is előfordult volna.

Jézus felel a vitát kezdeményezőknek, és válaszában Istent az élők Istenének nevezi. A Szentírás tanítása szerint Isten ad életet minden teremtményének, így az embernek is. De a földi életnél is nagyobbat akar adni az embernek: az örök életet a feltámadás által. Ha életünket neki ajánljuk fel, akkor halálunk után is vele fogunk élni. Sok ember azért tartja értelmetlennek az életet, mert úgy véli, hogy a halállal minden véget ér. Minden megszűnik, semmivé válik, amiért egész életében fáradozott. Ezzel ellentétben a feltámadásba vetett hit és az örök élet reménye értelmessé teszi az életet és értelmet ad a halálnak is, hiszen halálunk után Istennel találkozhatunk és vele élhetünk örökké.

Válaszában Jézus arra is rámutat, hogy a házasság evilági kapcsolat a férfi és a nő között, de a túlvilágon, a feltámadást követően nem lesz rá szükség. Nem tudjuk biztosan, hogy kapcsolatban leszünk-e azokkal, akiket ismertünk, szerettünk a földön, de abban biztosak lehetünk, hogy semmi nem fog hiányozni boldogságunkhoz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Jézus feltámadása nyújtja nekünk a reményt, hogy mi is feltámadunk az örök életre. A halál könyörtelen tényével szembesülve könnyen azt gondolhatom, hogy az életnek ezzel vége. Te új életet adtál Fiadnak, Jézusnak, akit húsvétvasárnap hajnalra feltámasztottál. Hisszük, hogy új életet adsz majd nekünk is, amikor feltámasztasz minket az örök életre. A feltámadást követően találkozhatunk veled, az örök szeretettel. Uram, hiszek a feltámadásban, hiszek az örök életben. Neked ajánlom az életem, hogy veled élhessek majd örökké a mennyei boldogságban.

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,27-38

Elmélkedés

Isten nagylelkű. Ő úgy szeret, hogy nem tesz különbséget az emberek között, hanem mindenki felé kiárasztja szeretetét. Nem méricskél, hanem bőségesen árad belőle a szeretet, mert Isten nagylelkű. És azt szeretné, ha az ember is nagylelkű lenne, hisz az ember sokszor kicsinyes és önző. Az ember sokszor azt képzeli, hogy nem képes a nagylelkűségre.

A ma ünnepelt Szent Erzsébet életének cselekedetei azt bizonyítják, hogy a nagylelkű szeretet megvalósítása lehetséges az ember számára. A nagylelkűséget csak úgy lehet gyakorolni, ha elkötelezzük magunkat mellette s nem elégszünk meg azzal, hogy időnként egy-egy jócselekedet végzésével megnyugtatjuk lelkiismeretünket. Szent Erzsébet azzal a meggyőződéssel végezte az irgalmasság cselekedeteit, hogy mindent Krisztusnak és Krisztusért tesz. A szegényekben Krisztust látta, őt szolgálta. Ezt az önzetlen és áldozatkész magatartást tanuljuk meg tőle és lépjünk mi is a tevékeny szeretet útjára! Így válhatok nagylelkűvé, így lehetek szentté.

„Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” – olvassuk Szent Erzsébet ünnepén az evangéliumban. Erzsébet észrevette az irgalmasságra szomjazókat s a cselekvő szeretet útjára lépett, olyan példát mutatva, amelyet sok évszázad után is követendőnek tartunk. Félretette nemesi származását, uralkodói méltóságát, hogy a szegények felé fordulhasson, és jelenvalóvá tegye számukra az irgalmas Istent. Isten engem is arra hív, hogy legyek irgalmas.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, add nekem a kegyelmet, hogy téged keresselek és felébredjen szívemben a vágy, hogy téged lássalak. Ne engedd, hogy bármi is megakadályozzon abban, hogy megpillanthassalak téged, s te rám emeld irgalmas tekinteted. Az üdvösség pillanata akkor köszönt be, amikor e két tekintet találkozik. Akkor lelem meg a boldogságot, ha isteni irgalmad rám talál, s ezzel új élet kezdődik számomra. Hiszem, hogy a veled való találkozás változást hoz életembe, elhagyhatom a bűnös élet útját, s elindulhatok feléd a kegyelem, a szeretet és a hit útján.

Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta: „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.” Lk 19,41-44

Elmélkedés

Jézus figyelmeztetése egyrészt Jeruzsálem városának, másrészt annak lakóinak szól: „Bárcsak felismernéd, ami üdvösségedre szolgál!” – olvassuk a mai evangéliumban. A pusztulás megjövendölése inkább a városra vonatkozik, ami aztán be is következett néhány évtizeddel később. Jeruzsálem legfeljebb csak a nevében hirdeti, hogy a béke városa, hiszen úgy tűnik, mind a mai napig a békétlenség uralkodik falai között, s nem szűnnek a vallási különbség okozta viszályok. Ugyanakkor Jézus szavait úgy is értelmezhetjük, hogy az embereket is utolérheti a végzet, ha nem ismerik fel és nem teszik meg mindazt, ami az üdvösségükhöz szükséges.

Jó volna, ha életünk minden cselekedetében, minden döntésében szerepelne az üdvösség szempontja, s csak olyan dolgokat tennénk, ami közelebb segít minket ahhoz, hogy eljussunk az örök üdvösségre. Miközben végezzük munkánkat és teljesítjük kötelességeinket, ez legyen életünk legfőbb irányultsága és szándéka!

Kérjük a Szentlelket, a jó tanács Lelkét, hogy mutassa meg nekünk mindazt, ami üdvösségünkhöz szükséges. Világosítsa meg értelmünket, hogy felismerjük az üdvösség útját és erősítse meg akaratunkat, hogy hűségesen járjunk ezen az úton. Adja meg nekünk, hogy a sok fontosnak tűnő dolog közt felismerjük az egyedül szükségeset! Ha felismerjük, amit üdvösségünk érdekében tennünk kell, Jézusnak nem kell miattunk sírnia.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és szent Istenünk! Te minden embert meghívsz az életszentségre. Azt kéred tőlünk, hogy szentek legyünk, miként te magad is szent vagy. A szentek komolyan vették hívásodat és egész életükben törekedtek az életszentségre. Nem szentként születtek ők, hanem szentté váltak mindennapi kötelességük és tőled kapott hivatásuk teljesítése által. Te senkitől sem kívánsz lehetetlen dolgot vagy vállalhatatlan hősiességet, hanem csak azt, hogy teljesítsük kötelességeinket irántad és embertársaink iránt. Taníts minket, hogy helytálljunk a mindennapokban! Segíts, hogy neked tetsző módon éljünk, szentté váljunk, és eljussunk hozzád a mennyországba! Segíts az evangéliumi boldogságok útján járni!

Jézus Jeruzsálemhez közeledett. Sokan azt hitték, hogy hamarosan megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy előkelő ember messze földre indult, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, és úgy térjen vissza. Magához hívta tíz szolgáját. Tíz mínát adott nekik, és így szólt: „Kereskedjetek vele, míg vissza nem térek!” Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak: „Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk!” Az előkelő ember mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Előlépett az első, és így szólt: „Uram, mínád tíz mínát hozott.” Erre azt mondta neki: „Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz város kormányzását bízom rád.” Jött a másik szolga, és így szólt: „Uram, mínád öt mínát hozott. „ Ennek azt mondta: „Te öt város kormányzója leszel.” Jött a harmadik, és így szólt: „Uram, itt a mínád. Kendőbe kötve elrejtettem. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: felveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem is vetettél.” Ezt így büntette meg: „A magad szavával ítéllek el, haszontalan szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazaérkezve kamatostul kaptam volna vissza?” Aztán a körülállókhoz fordult: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van!” Azok megjegyezték: „Uram, hiszen már van tíz mínája.” De ő így válaszolt: „Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!”” E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Lk 19,11-28

Elmélkedés

A gazdájuktól pénzt kapó szolgák tudják, hogy miért kapták az összeget, mit kell vele tenniük, mégsem jár el mindenki ennek megfelelően. A haszontalan szolgát félelme megbénítja a cselekvésben. Mulasztásáért büntetést kap. A többiek viszont tudják feladatukat és meg is teszik azt, ezért az elszámoláskor jutalomban részesülnek.

A példabeszéddel Jézus azt tanítja, hogy senki sem maradhat tétlen, aki Isten országához tartozik. Kereszténynek lenni feladatot és küldetést jelent. Kamatoztatnunk kell a jó képességeket, melyeket Isten bízott ránk. Képességeink megőrzése nem elég az üdvösséghez. Végzetes lehet, ha megrekedünk egy lelki szinten és nem törekszünk a fejlődésre. Végzetes, ha hitünk nem ösztönöz bennünket cselekvésre. Hűségünk jele éppen az, hogy a magunk és mások lelki hasznára fordítjuk az Isten által nekünk juttatott lelki javakat. Növekednünk kell a hitben és az Isten iránti szeretetben. Éltem-e a lehetőséggel?

A példabeszéd szerint a királyhoz való viszony meghatározza és eldönti az emberek sorsát: a hűséges szolgák jutalomban részesülnek, a hűtlenekre és a tétlenekre büntetés vár. Életemben döntő szerepe van annak, hogy milyen kapcsolatban állok Jézus Krisztussal. Hűséges maradok-e hozzá, s kamatoztatom-e mindazt, amit rám bízott? Mit tudok felmutatni? Miről tudok elszámolni? Hiába tennék úgy, mintha kimaradtam volna az osztásból és nem kaptam volna semmit.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár Istentől, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni legalább szavakkal, és ha a későbbiekben lehetőségem van rá, jócselekedetekkel is. Nem akarok megfeledkezni egyetlen ajándékodról sem, hiszen oly sok kegyelmi ajándékot kapok tőled. Hálátlanságom a szeretetlenség jele volna. Segíts, hogy irántad való őszinte szeretetemmel tanúsítsam, hogy hálás gyermeked vagyok.

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.” Lk 19,1-10

Elmélkedés

A vak koldus meggyógyításának története után, ma ismét egy olyan emberről olvasunk az evangéliumban, aki rászorul Jézus segítségére. De amíg a vak koldus ezt tudta, addig Zakeus nem érzi ennek szükségét. Ő egyszerűen csak kíváncsi, aki látni akarja Jézust. A vámosok vezetője nem gondolja, hogy neki bármire is szüksége lenne az Úrtól, s nem sejti, hogy milyen változást fog eredményezni életében a Jézussal való találkozás. Az evangélium nem számol be ugyanis Zakeus hitéről, s nem szól arról sem, hogy meg akarna térni, vagy a koldushoz hasonlóan hangosan kérné Jézus segítségét. Nem azzal a szándékkal keresi Jézus közelségét, hogy ettől majd megváltozik az élete, de valamit mégis keres. Miközben az emberek gúnyosan nevetnek rajta és ujjal mutogatnak rá, ő csak ül csöndben a fán, s szemeivel vagy talán a szívével is a közeledő Jézust keresi. És Jézus vele is csodát tesz. Nem a szemét, hanem az eddig érzéketlen és a mások előtt bezárt szívét nyitja meg. Az emberek lenézik őt, de Jézus meglátja benne az egyetlen elveszett bárányt, akit meg kell mentenie.

Előfordulhat, hogy nem is érezzük azt, hogy rászorulunk Jézus támogatására. Engedjük, hogy Jézus belépjen életünkbe és ne zárjuk ki annak lehetőségét, hogy megváltoztassa azt! Keressük közelségét, legyen bennünk a vágy, hogy lássuk őt! Fogadjuk örömmel, amikor hozzánk közeledik és megszólít bennünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Add nekünk a hit csodálatos ajándékát! Add, hogy minden kételkedés, hitetlenség, kicsinyhitűség ellenére is felfedezzük magunkban a mustármagnyi hitet! A hit nem élettelen magként hever a lelkünk mélyén, hanem növekedni akar. Ezért most azt kérjük tőled, amit egykor az apostolok: Növeld bennünk a hitet! A te szemeddel akarom nézni a világot, a te szíved szeretetével akarom szeretni embertársaimat. Segíts, hogy hitemből jótettek fakadjanak!

Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent. Lk 18,35-43

Elmélkedés

A jerikói vak meggyógyítása túlmutat a szokásos gyógyító csodákon. A testi gyógyulás, a vakság megszűnése nyilvánvaló, a korábban vak ember Jézusnak köszönhetően lát. A történet másik szintje az, hogy a vakság a hitetlenség állapotát jelképezi, miként a látás a hit állapotát. A vak koldus kifejezi hitét Jézus iránt, aki e szavak kíséretében adja vissza szemevilágát: „Láss! Hited meggyógyított téged” (Lk 18,42).

A történet harmadik értelmezési szintjén Lukács evangélista bemutatja azt, hogy még a vakok is meglátják, felismerik Jézusban a Messiást. Ennek jele, hogy a jerikói vak „Dávid fiának” szólítja a közeledő Jézust, a zsidó hagyomány szerint ugyanis az eljövendő Messiás Dávid király családjából fog megszületni. A vakok felismerésével gyökeresen ellentétes a zsidó vezetők vaksága, akik nem ismerik fel az idők jeleit, nem látják meg Jézusban az Isten küldöttét, és elvakultságukban szembefordulnak vele.

Mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor az Úr közeledik felénk. Ha nem veszem észre vagy nem hallom meg szavát, akkor életem nagy lehetőségét szalaszthatom el. Ülhetek tovább bűneim koldusruhájában, lelki vakságom börtönében, tehetetlenségem némaságában életem végéig, s csak magamat okolhatom mulasztásomért. Egyetlen kiáltásomra Jézus biztosan felfigyel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Isten! Hiszem, hogy a Szentírás szavai által te szólsz az emberekhez, te szólsz hozzám. Nem elégszem meg szavad hallgatásával és olvasásával, hanem arra törekszem, hogy a megismert igazságot mindennapi életemben megvalósítsam. Szeretnék nap mint nap figyelni üzenetedre. Segíts, hogy a tanítás ne maradjon bennem „holt betű,” hanem életté váljon bennem. Segíts, hogy a szavak mögött meglássalak téged, aki az üdvösség útját mutatod meg számomra. Igéd által alakítsd át gondolkodásomat, ébressz bennem hitet és ösztönözz jócselekedetekre!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van már, az ajtó előtt. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya. Mk 13,24-32

Elmélkedés

Örökérvényű tanítás

Az egyházi év vége felé közeledve a szentmise liturgiája az utolsó időkre, Jézus második eljövetelére irányítja figyelmünket. Jézus szavai hallatán valamennyien azt szeretnénk tudni, hogy mikor következik be a végidő. Talán még emlékszünk rá, hogy az ezredfordulóhoz közeledve jelentősen megszaporodtak az olyan rémhírek, amelyek szerint hamarosan bekövetkezik a vég. Aztán mégsem jött a világkatasztrófa 2000-ben. Azóta aztán voltak újabb dátumok, de a kitűzött időpontokban valahogy mégis elmaradt a világvége.

Mindannyian könnyen beláthatjuk, hogy ha valaminek van időbeli kezdete, akkor annak valamikor lesz vége is. Egyedül Isten örökkévaló, akinek nincs kezdete és vége. Isten létezése nem köthető az időhöz, de rajta kívül minden létező az időben létezik. Az embernek az élete elkezdődik és be is fejeződik. Az Isten által teremtett világnak szintén volt kezdete, és minden bizonnyal lesz egyszer vége is. Tudjuk, hogy a világ vége egyszer biztosan bekövetkezik, arról azonban nincs biztos tudásunk, hogy ez mikor fog megtörténni. Semmilyen alapja nincs azoknak az elképzeléseknek, tudományosnak tűnő elméleteknek vagy éppen vallási indítékú híreszteléseknek, amelyek szinte napra pontosan előre megmondják, hogy mikor lesz vége a világnak. E tárgyban Jézus kijelentése a döntő: „Legyetek éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát” (Mt 25,13). Jézus tanításával gyökeresen szemben áll minden olyan állítás, amely konkrét időpontokat jelöl meg azzal kapcsolatban, hogy mikor fognak bekövetkezni a végső események, ezért az ilyen kijelentéseket hamisnak kell tekintenünk.

A mai evangélium záró mondata szintén azt erősíti meg, hogy a végső idők egyszer eljönnek, de Istenen kívül senki sem ismeri annak idejét: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya” (Mk 13,31-32). A keresztény ember állandóan várja az Úrral való találkozást. Arra törekszik, hogy lelkét tisztán és bűn nélkül őrizze. Mindig Isten akaratát igyekszik teljesíteni, hogy az Úr érkezésekor méltó legyen arra, hogy bemehessen vele az Isten országába.

Ha a végső idők bekövetkezésének pontos dátumát nem is ismerjük, Jézus szavai szerint mégsem fog egészen váratlanul bekövetkezni, hiszen égi jelek és természeti jelenségek fogják jelezni. A jelek csak akkor érnek valamit, ha azokat felismerjük. A jeleket mindenki látni fogja, de nem mindenki fog azoknak jelentőséget tulajdonítani és nem mindenki fogja megérteni jelentésüket. Hittel nézzük az égi jeleket, hogy üdvösségünk érdekében felismerjük azokat!

Azt is tudjuk, hogy a végső időkben újra eljön Jézus. Amikor „nagy hatalommal és dicsőséggel eljön”, összegyűjti választottait. A széteső világban összegyűjti tanítványait, és a megszűnő világ helyett bevezeti őket, elvezet minket egy új világba, az örök életbe. Jézus nem a bolygónkat akarja megmenteni, hanem minket, embereket és a mi lelkünket. A változó világban mindig szilárd és biztos pontot keresünk. A divatos elméletek sodrában maradandó tanítást keresünk. Jézus szavaiban, az evangélium üzenetében találjuk meg az igazság örökérvényű tanítását, amely utat mutat számunkra az örök életre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, segíts, hogy ne engedjek a megtévesztésnek és a félrevezetésnek! Bölcsességet és tisztánlátást kérek tőled, hogy megkülönböztessem a te igazságodat az emberek hamisságától. Te Úr vagy az egész világ és az egész természet felett, és hatalmad van, hogy legyőzd a gonoszságot. A te segítségeddel én is le tudom győzni a rosszat. Életem biztonságban van a te kezedben, s ha hűséges maradok hozzád és hitemhez, akkor nem veszíthetem el az üdvösséget. Add, hogy semmiféle veszély, még az életveszély miatt se tagadjam meg hitemet, hanem a Szentlélekre hallgatva tegyek tanúságot rólad!