Abban az időben: Az apostolok kérték az Urat: Növeld bennünk a hitet. Az Úr így válaszolt: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek. Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz. Nem ezt mondja-e inkább: Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is! S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük. Lk 17,5-10

Elmélkedés

A valódi hit

A Biblia egyik legérdekesebb kijelentését olvassuk Szent Lukács evangéliumából: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek.” Ezt a mondást Máté evangélista a következőképpen jegyzi le: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, menj innen oda, elmegy, és semmi sem lesz lehetetlen nektek” (Mt 17,20). Kétségtelen, hogy Jézus olykor úgy fogalmazott, hogy kijelentései túlzásnak tűnnek. A tanításnak ez a módszere azt a célt szolgálja, hogy meghökkentse, elgondolkoztassa a hallgatókat. Az is kétségtelen, hogy nem hallottunk még olyat, hogy az egyháztörténelem folyamán egy hívő ember azt mondta volna egy szederfának, hogy verjen gyökeret a tengerben, és szavára ez azonnal megtörtént volna. Olyan sem történt még, hogy valaki egy hegyet odébb helyezett volna csupán hitével, hitének erejével. Még a szentekről sem jegyeztek fel hasonló történetet, pedig az ő élettörténetükben számos csoda szerepel. Miért nem történt meg akkor ilyen soha? Miért nem nőnek szederfák a tengerben és miért nem mozognak körülöttünk a hegyek? Talán még annyi hite sincs senkinek, mint a mustármag? Nem a hit hiányzik az emberekből, hanem egyszerűen a hit nem erre való. A hit valóban csodálatos lelkierőt ad az embernek, de nem fizikai erőt, hogy tonnányi sziklatömbökkel dobálózzunk. Jézus szavai azt tanítják, hogy egy parányi hit hatalmas dolgokra képes az emberben. Tehát nem a hiedelem, nem a babona, nem a tévhit és nem a téveszme, hanem a valódi hit. A hit, amely Isten ajándéka. Éppen ezért az egykori apostolok buzgóságával fordulunk a mai vasárnap mi is Jézushoz: Urunk, növeld bennünk a hitet!

Jogos a törekvés, hogy hitünk igazságait szeretnénk értelmünkkel is mind jobban felfogni és megismerni. Ebből a szempontból a hit egy tanulási, megismerési folyamat, értelmi tevékenység, párbeszéd Istennel, aki egyre jobban feltárja önmagát azok számára, akik őszinte szívvel keresik őt. Ugyanakkor azt is el kell fogadnunk, hogy emberi értelmünkkel nem vagyunk képesek a végtelen Istent teljes valóságában megismerni. Megismerésünk annak köszönhető, hogy Isten kinyilatkoztatja önmagát számunkra. Ebből a szempontból a hit kegyelem, Isten ajándéka. Továbbá: a hit döntés, az ember szabad döntése. Az önmagát kinyilatkoztató, az önmagát nekünk megmutató Isten ugyanis válaszunkat várja. Isten elmondja szándékát, törvényei által megmutatja a boldogság útját és meghív minket az üdvösségre. Isten megszólít minket a Szentírás üzenete által, megszólít Jézus Krisztus személye által és megszólít a Szentlélek által. Isten megszólítása, hívása vonzást jelent az ember számára, Isten be akar vonni minket életébe, az ő szeretetébe. Felkínálja, hogy éljünk őbenne, éljünk a szeretetében, éljünk közösségben vele. A hit pozitív, azaz elfogadó, a hitetlenség negatív, azaz elutasító válasz az ember részéről.

A hit csodálatos ajándékát minden ember megkapja. Ha többet nem is, de legalább egy mustármagnyit, és ez éppen elegendő. Ez a mondanivalója az Egyháznak az olyan emberek számára, akik átélik a hit válságát. Minden kételkedés, hitetlenség, kicsinyhitűség ellenére, fedezzék fel magukban a mustármagnyi hitet! És ha megtalálták, akkor imádkozzanak bátran és nagy bizalommal Istenhez azért, hogy növelje bennük a hitet!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A hit kapuján keresztül az Isten országába, a mennyországba, az üdvösségre juthatunk. Segíts, hogy szüntelenül a menny felé törekedjek, ahol megadod a jónak jutalmát, s ahol feltárulnak előttem Isten végtelen titkai: a szeretet titka, az irgalom titka, a jóság titka, az élet titka. Te hívsz, te vársz engem a mennybe, ahol örökre eltölt az isteni szeretet. Segíts nekem, hogy egész életemben keressem azt az utat, amely a menny felé vezet. Segíts, hogy megtaláljam az örök élet kapuját és elnyerjem az üdvösséget! Hiszek, Uram, erősítsd bennem a hitet!

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Lk 10,17-24

Elmélkedés

Az evangélium szerint a tanítványok Jézus nevében számtalan csodát tudtak tenni küldetésük során. Missziós útjukról visszatérve elismerik, hogy nem saját erejüknek vagy különleges képességüknek köszönhető az eredmény, hanem annak, hogy Jézus nevében cselekedtek. Megértették, hogy amikor az Úr elküldte őket, akkor nem azt kérte tőlük, hogy önmagukról beszéljenek, hanem mindarról, amit Mesterüktől tanultak, mellette átéltek.

Keresztényként és Krisztus tanítványaiként nekünk is így kell élnünk, ez a tanúságtétel lényege. Hiszen nem a mi személyünk fontos, hanem Jézusé. Neki kell állandóan növekedni bennünk, hogy az ő nevében hirdessük a szeretet lehetőségét és felemelő erejét a reményvesztett embereknek. Új életmódot tanulunk, Jézus életmódját. Új nevet kapunk, de ne csupán a nevünk legyen krisztusi, hanem egész életünk és minden cselekedetünk!

Érdemes odafigyelnünk az örömre a mai részlet kapcsán. A szakasz azzal kezdődik, hogy a tanítványok „nagy örömmel tértek vissza” (Lk 10,17). Beszámolójukból, szavaikból szintén öröm, lelkesedés sugárzik: olyan dolgokat tettek, amit elképzelni sem tudtak korábban. Később Jézus ezt mondja nekik: „annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”

Eltölt-e engem a Krisztushoz tartozás öröme? Örömmel engedelmeskedem-e neki? Öröm tölti-e el szívemet, amikor arra gondolok, hogy Isten gyermeke vagyok?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Lk 10,13-16

Elmélkedés

A korábbi napokban többször volt szó arról, hogy Jézus Isten üzenetét hozta el a világba. Nem elégszik meg azzal, hogy követői, tanítványai hallgassák szavát, hanem azt kéri, hogy valósítsuk meg azt életünkben. A mai evangélium továbbviszi az Úr kérését. Jézus gondoskodni akar arról, hogy tanítása, amelyben minden ember felfedezheti az üdvösségre vezető igazságot, minden kor embere számára megismerhető legyen. Tudja, hogy nem maradhat örökké ebben a világban, vissza fog térni a mennybe, ezért apostolait bízza meg azzal, hogy tanításának hirdetői legyenek. Az apostolok elfogadják ezt a feladatot, s ennek köszönhetően az Egyház az idők végezetéig hirdeti a krisztusi tanítást.

Mind a küldöttek, mind a leendő hallgatók számára lényeges a kijelentés, amit Jézus azoknak mond, akiket megbíz az igehirdetéssel: „Aki titeket hallgat, engem hallgat.” A küldött nem a maga igazát hirdeti, hanem csak azt, amit az Úrtól kapott. Az emberek pedig nem egy ember gondolatait hallják, hallgatják, hanem Krisztus tanítását. E hirdetés és hallgatás révén terjed a hit. Krisztus szavának hallgatása nélkül, az igehirdetők szolgálata nélkül nem terjedhetne a hit, nem növekedhetne Isten országa. Isten minden korban szól az emberekhez, napjainkban is szól hozzánk, hogy igazsága vezesse életünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!

Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség.” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,47-51

Elmélkedés

Az angyalok Isten teremtményei, miként az emberek. Az embernek van teste és lelke, pontosabban az ember test és lélek egysége. Az angyalok szellemi lények, ezért nincs testük, de nekik is van szabad akaratuk. Egykor nekik is megadatott a választás lehetősége. Bukott angyaloknak, gonosz lelkeknek nevezzük azokat, akik szabad akarattal fellázadtak Isten ellen. Jó angyaloknak pedig azokat, akik Isten mellett döntöttek. Az angyalok Isten tökéletes munkatársai, akik Istent szolgálják s engedelmeskednek neki. Ők az Isten szolgálatában élik meg szabadságukat.

A mai napon a három főangyalt ünnepeljük. Szent Mihály főangyal nevének jelentése: „ki olyan, mint az Isten?” Ő a sátán elleni küzdelemben társa az embernek. Gábor (Gábriel) főangyal nevének jelentése: „Isten erősnek bizonyult.” Ő hozza meg a hírt Zakariásnak fia, Keresztelő János születéséről, és valamivel később szintén őt küldi Isten a Názáretben élő Máriához, hogy közölje vele a hírt arról, hogy ő lesz a Megváltó anyja. Rafael főangyal neve ezt jelenti: „Isten gyógyít.” Főként a nehéz helyzetekben számíthatunk segítségére.

Az angyalok színről színre látják Istent és állandóan készen állnak szolgálatára. Ha földi életünk során mi is Istennek szolgálunk, akkor az örök életben megláthatjuk őt és vele élhetünk a tökéletes boldogságban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csendes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.” Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lk 9,57-62

Elmélkedés

Három meghívás-történetet olvasunk az evangéliumban a mai napon, amelyek mindegyike más szempontból világítja meg a tanítványi életet, a Krisztus-követést. Elsőként egy olyan személy lép Jézushoz, akinek sem neve, sem életkora nem ismert. Lelkesedését fejezi ki bátor kijelentése Jézus felé: „Követlek, bárhová mégy” (Lk 9,57). Jézus válasza gyorsan kiábrándítja őt. Bizonyára arra számított, hogy Jézus és tanítványai között olyan kapcsolat van, mint amilyet más zsidó tanítók és tanítványaik körében már látott, s ő Jézust választja mesterének. Az Úr viszont többet kíván tanítványaitól és többet szeretne tőle is: a tanítvány mindenben úgy éljen, úgy viselkedjen, ahogy a mestere. A tanítványság tehát nem iskolás tanulást jelent, hanem életformát, mégpedig Jézus életformájával való teljes azonosulást.

A jelenet második szereplőjét Jézus hívja meg követésére, de ő késlekedik, csak evilági feladatai, kötelességei elvégzése után indulna. Fontos tanulság, hogy akit az Úr meghív, annak azonnal indulnia kell, hogy tanítványa lehessen.

A harmadik személy szintén önként jelentkezik, csupán annyi időt kér, hogy családjától elbúcsúzzon. Válaszában az Úr egyértelművé teszi, hogy tanítványainak előre kell tekintenie, arra a feladatra kell összpontosítani, amire küldetést kapnak.

Bár a három személy végső döntését nem ismerjük, ez ne akadályozzon meg minket a személyes döntés meghozatalában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Taníts és nevelj minket a szolgálat helyes értelmezésére és gyakorlására! A szolgálat nem jelenthet senki számára kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt, vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. A szolgálatban te vagy tanítómesterünk, aki magad is szolgálni jöttél a világba és üdvösségünk szolgája lettél. Urunk, te azt kéred tőlünk, hogy állítsuk életünket az evangélium hirdetésének szolgálatába. Minden kegyelmi adományt azért kapunk tőled, hogy saját és mások üdvösségét szolgáljuk vele. Köszönjük, hogy életünkkel neked szolgálhatunk és hirdethetjük örömhíredet.

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket? De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek. Lk 9,51-56

Elmélkedés

Jézus elindul Jeruzsálembe. Egyedül ő tudja, milyen szenvedés és dicsőség vár majd rá ebben a városban. Csak ő tudja, hová vezet az út, amelyen most elindul. Mindjárt az út elején olyanokkal találkozik, akik nem fogadják be. A szamaritánusok magatartása a több évszázada tartó ellenségeskedéssel magyarázható, a Jeruzsálembe tartó és területükön áthaladó zsidók számára nem biztosítottak szállást. Ő nem törődik a visszautasítással, hanem továbbmegy. Az elutasítás miatt az apostolokban felébred a rosszindulat és a bosszúvágy. Isten bosszúját akarják lehívni azokra, akik nem fogadják be Mesterüket és őket. Ebből látjuk, hogy az apostolok nem értik, hová tart Jézus. Pusztítást szeretnének, mert nem értik, hogy Jézus megmenteni jött az embereket.

A tanítványok csak lassan tanulták meg a nyitottságot és a türelmet, amit nekünk is el kell sajátítanunk. Türelmetlenséggel, bosszúállással, versengéssel, hatalomvággyal és veszekedéssel nem lehet Isten országát építeni. Nem szabad senkit sem kiközösítenünk vagy elutasítanunk, hanem próbáljunk meg segíteni.

Jézust nem állítja meg sem a nép értetlensége, sem az apostolok rossz lelkülete. Nem áll meg, hogy tanítsa őket, hiszen nincs már erre idő. Továbbindul az úton, amelyről nem lehet visszafordulni, s amely a Golgotára, s a síron át a dicsőséges feltámadáshoz vezet. Küldetéstudata erősítse bennünk az elkötelezettséget!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A veled való találkozás egykor megerősítette az apostolokat a szeretetben. Új hit és új remény ébredt bennük. Új erőre gyulladtak a te szeretetedtől, majd pedig pünkösdkor megkapták a Szentlélek ajándékát, hogy erős lélekkel végezzék az evangélium hirdetését és az emberhalászatot. Új élet kezdődik számomra is. Adj nekem erőt ahhoz, hogy végigfussam pályámat, és teljesítsem azt a feladatot, amelyet rám bízol, hogy tanúságot tegyek az evangélium igazságáról a reményvesztett embereknek.

Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van. Lk 9,46-50

Elmélkedés

Lukács evangélista megrázóan mutatja be, hogy a tanítványok mennyire félreértik Jézus küldetését. Miután szenvedéséről és haláláról beszél Jézus, amely küldetésének lesz a beteljesedése, a tanítványok egyéni hatalomvágyukkal vannak elfoglalva. Csak sokkal később fogják megérteni, hogy az ő útjuk is ugyanaz lesz, mint Jézusé.

Ekkor a gyerekesen vitatkozó apostolok elé Jézus egy gyermeket állít példaként. Természetesen nem azért, hogy tovább folytassák gyerekes magatartásukat, hanem azért, hogy ne a nagyságra törekedjenek. Isten országában ugyanis nem azok a szempontok érvényesülnek, amelyek meghatározzák ennek a világnak a rendjét. A világban sokan a hatalomra, az uralkodásra, a tekintélyre vagy a másokkal szembeni nagyságra törekszenek. Isten országában viszont az számít nagynak, aki tud alázatos lenni, képes mások szolgálatára, és aki megőrzi magában a gyermeki lelkületet. Miként a gyermeknek nincs hatalma, védtelen és mások gondoskodó szeretetére szorul, ugyanúgy mindannyian Istenre bízzuk életünket. A Krisztus-követés mindenki számára nyitott, aki gyermeki szívvel fogadja Jézus tanítását s ragaszkodik hozzá.

Keresztényként Jézustól, az emberré lett Istentől tanuljuk meg, hogyan kell emberként élnünk. Ő mutatja meg nekünk az emberi élet értelmét és célját. Érdemes rábíznunk magunkat, hogy megmutassa számunkra az Atyához vezető utat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Add, hogy mindig felismerjem, mit kell tennem az üdvösségért! Adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Segíts engem abban, hogy becsületesen, tisztességesen élve, az embereket szolgálva és hozzád hűségesen haladjak előre az örök élet útján! Céljaim és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a Szentlélek! Taníts engem a tökéletes engedelmességre és istenszolgálatra és taníts engem embertársaim önzetlen szolgálatára! Te vagy életem Ura, örömmel szolgálok neked.

Abban az időben: Jézus a következő példabeszédet mondta: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.” Lk 16,19-31

Elmélkedés

Gazdagság és szegénység

Két emberről mond Jézus példabeszédet a mai evangéliumban. Az egyik végtelenül gazdag, a másik végtelenül szegény. Jézus látványos lakomával szemlélteti a gazdag ember jólétét, akinek mindene megvan ezen a világon. Óriási az ellentét, amikor a koldus bemutatása következik, összeszorul a szívünk, amikor rá gondolunk, akinek még egy tiszta ruhadarabja sincs, amivel lemoshatná, megtörölhetné sebekkel teli testét. Nem egymástól távol élnek ők, hisz a gazdag ember házának kapuja előtt fekszik a szegény. Ilyen módon Jézus kapcsolatot teremt a gazdag és a koldus között. A gazdag tudna segíteni a szegényen, de nem teszi meg. Bizonyára meg sem érezné, ha legalább egy keveset adna neki, de eszébe sem jut. A gazdagság vakká, érzéketlenné teszi, észre sem veszi a másik ember nyomorúságát. A túlvilágon, a haláluk után fordul a sorsuk: a szívtelen gazdag a kárhozatra, a szegény az üdvösségre jut.

Érdekes, hogy a példabeszédben a koldusnak megtudjuk a nevét, Lázárnak hívják. Jézus egyetlen más példabeszédében sincs a szereplőknek neve, ez az egyetlen kivétel. Nem tudjuk, hogy hívták az irgalmas szamaritánust vagy a bajba került embert, akin segített, nem ismerjük sem a tékozló fiú, sem az apjának nevét, nincs neve a királynak, aki talentumokat bíz szintén névtelen szolgáira és folytathatnánk a sort. Itt viszont van a szereplőnek neve, a koldust Lázárnak hívják, s ez a név a héber nyelvben azt jelenti: Isten segít. A szegény, akit a gazdagok észre sem vesznek, egyedül Isten segítségére számíthat.

A gazdagság nem önmagában jó vagy rossz, hanem az a döntő, hogy az ember mire használja a vagyonát. A gazdag ember élete során nem törődött a szegénnyel, nem segítette őt, pedig megtehette volna. E mulasztása bűn Isten előtt, s e bűne miatt jutott a kárhozatra. Vele ellentétben a szegény Lázár a mennybe jutott. Jézus nem fejti ki, hogy miért jutott oda, inkább meghagyja a lehetőséget a hallgatóságnak és nekünk, hogy gondolkodjunk erről a kérdésről. Valószínűleg nem azért juthatott a mennybe, mert szegény volt, hanem azért, mert türelmesen viselte sorsát. Akkor ez azt jelenti, hogy törődjünk bele saját nyomorúságunkba és ne tegyünk semmit sorsunk jobbra fordításáért? Nem, biztosan nem ez a példabeszéd üzenete. Ha viszont új lehetőségeket keresve kitörünk nélkülöző élethelyzetünkből, és sikerrel járunk, akkor ez azzal a veszéllyel jár, hogy szívtelen gazdaggá is válhatunk.

A példabeszédben említésre kerül az „öt testvér”, akik még élnek. Könnyen az ő helyükbe képzelhetjük magunkat, hiszen a történet elsősorban az evilágon maradottaknak, azaz nekünk szól. Nekünk kell döntenünk abban a kérdésben, hogy vajon melyik példát követjük. A dúsgazdagét, aki ugyan jól él itt a földön, de a túlvilágon gyötrelemben van része vagy Lázárét, aki a földi szegénység és nélkülözés után részesül a menny boldogságában.

Keresztény életünkhöz hozzátartozik az irgalmasság, a szegények segítése. Jócselekedeteink által Istenhez fordulunk, mégpedig embertársainkon keresztül. A tapasztalatok szerint a szegényebbek, mivel jobban átérzik a nélkülözők nyomorát, sokkal szívesebben adakoznak, mint a gazdagok, akik nem ismerik a hiányt, a nélkülözést. Isten azért adja nekünk a földön az anyagi javakat, hogy azokat helyesen használjuk fel, s ennek része az is, hogy segítjük a nálunk szegényebbeket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged és benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok. Taníts engem önzetlenségre és nagylelkűségre!

Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják. De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt előttük. Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől. Lk 9,43b-45

Elmélkedés

A tegnapi evangélium végén Jézus a rá váró szenvedésekről mondott jövendölést az apostoloknak. Ez volt az első ilyen alkalom. Másodszor, időben később, a színeváltozást (vö. Lk 9,28-36) és a megszállott fiú meggyógyítását (vö. Lk 9,37-43a) követően beszélt ugyanerről, miként ezt a mai evangélium tartalmazza. Az Úr szavainak jelentőségét mutatja a bevezető felhívás, amely szerint jól szívükbe kell vésni, amit most hallani fognak. Egyrészt azért jegyezzék meg, mert most még nem fogják fel annak teljes értelmét, másrészt azért, mert szokatlan, váratlan lesz a mondanivaló. S valóban, az apostolok és a tanítványok ekkor még nem értik meg, hogy a Messiás éppen szenvedése és halála által fogja megváltani az emberiséget.

A szenvedés második megjövendölése egészen röviden hangzik: „Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják.” A kijelentés kissé titokzatos, hiszen nincs megnevezve, hogy ki adja az Emberfiát az emberek kezére. Első pillanatban arra gondolhatunk, hogy a zsidók fogják majd átadni Jézust a rómaiaknak, hogy keresztre feszítsék, de egy másik olvasat talán közelebb áll az igazsághoz, tudniillik, hogy Isten, a mennyei Atya fogja engedni azt, hogy Fiát, Jézust bántalmazzák és megöljék az emberek, mert így akarja véghezvinni a megváltást.

Megértem-e, hogy mit jelent Jézus értem vállalt áldozata?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.” Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.” Lk 9,18-22

Elmélkedés

Az evangéliumokban megfigyelhetjük, hogy egy-egy lényeges cselekedete előtt Jézus imádkozik, imádságban ismeri meg a mennyei Atya akaratát. A mai részlet az Úr elmélyült imájával kezdődik, ami azt jelzi, hogy valami lényeges fog következni. Elérkezettnek látja az időt, hogy megkérdezze tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?”, majd pedig az ő véleményükre is kíváncsi: „Hát ti kinek tartotok engem?” Nyilvános működése kezdete óta mindenkit az a kérdés foglalkoztat, hogy ki Jézus? A kérdés helyes megválaszolása feleletet ad arra is, hogy honnan származik újszerű tanítása és honnan van hatalma a rendkívüli cselekedetekre és csodákra.

A kérdések hátterében nem az húzódik meg, hogy éppen nem találnak jobb beszédtémát és unalmukban megvitatják a nép vélekedését Jézus személyével kapcsolatban, hanem valóban lényeges kérdések ezek. Az Úr azt akarja tudni, mennyire ismerte fel a nép, illetve a hozzá közelebb álló tanítványok, hogy ő a mennyei Atya küldötte, az Isten Fia. A nép körében sok a találgatás, de az apostolok nevében nyilatkozó Péter már komoly hitvallást tesz, amikor kijelenti Jézusról, hogy ő az Isten Fölkentje. Az a tény, hogy erre a döntő kérdésre Péter válaszol a többiek nevében is, kiemeli az ő elsődleges szerepét a Tizenkettő testületében. Mivel a hitvallás igaz, az apostoloknak egy ideig hallgatniuk kell Krisztus titkáról, erről csak a feltámadás után beszélhetnek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi küldetésedet befejezvén visszatértél a mennybe, az Atya közösségébe, s ezzel megmutattad, hogy hová vársz bennünket. Megígérted, hogy elküldöd a Szentlelket, aki megerősít minket a tanúságtételben. Várjuk Szentlelked eljövetelét, aki megtanít bennünket arra, hogy az Egyház tagjaiként az evangélium örömhírét terjesszük a világban. E küldetésünk teljesítése közben sem feledkezünk el végső célunkról, azaz arról, hogy a mennybe jussunk.

Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: „János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik.” Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust. Lk 9,7-9

Elmélkedés

A Jézusról hallott csodás dolgok sokakat kíváncsivá tettek egykor, köztük Heródest is, az uralkodót. A kíváncsiság mellett a félelem is vezette, hogy találkozzon Jézussal, akiről egyesek azt állították, hogy benne Keresztelő János támadt fel, hiszen ő fejeztette le Jánost. Heródes kíváncsi arra az emberre, akinek beszédei és csodás tettei nagy hatással vannak a tömegekre, s ennek híre hozzá is eljut. Az emberek mindenfélét beszélnek Jézusról, s ez bizonytalanná teszi a fejedelmet. Félelmének másik oka, hogy veszélyeztetve érzi uralkodói pozícióját. A Jézussal való találkozás vágya mögött nem éppen a jó szándék húzódik meg, hanem a félelem, hogy elveszítheti hatalmát.

Ebből az érdeklődő kíváncsiságból és belső félelemből sosem lesz megtérést eredményező személyes kapcsolat Jézussal sem Heródes esetében, sem másoknál. Vajon miért? Mi hiányzik belőle? Bizonyára azért, mert alázat helyett gőg uralkodik benne. Azért, mert kérdéseire önmaga akar válaszolni és nem Jézustól vár feleletet. Talán azért, mert fejedelemként nem képes beismerni Isten előtti kicsinységét és ragaszkodik a hatalomhoz. Talán azért, mert nincs meg szívében a hit és a szeretet utáni vágy.

Engem mi irányít, vezet Jézus felé? Keresem-e őt? Szívesen hallgatom-e őt, s ennek hatására felébred-e bennem a vágy, hogy jobban megismerjem? Milyen szándék vezet engem az Úrhoz?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a kereszten örökre és visszavonhatatlanul odaadtad magadat Istennek és nekünk. Felajánlásod értünk bemutatott áldozat. Hittel valljuk, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben, amely az örök élet kenyere számunkra. E titokzatos kenyér a te áldozatodat teszi jelenvalóvá a szentmisében, hogy lelkünk tápláléka légy. Élj bennünk szent tested által, hogy életünket a te szolgálatodra és az evangélium hirdetésére szenteljük! Úgy akarunk élni, ahogyan te éltél, és úgy akarunk szeretni mindenkit, ahogyan te szeretsz minket. A te áldozatodhoz odatesszük a mi áldozatunkat is, felajánljuk egész életünket Istennek.

Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot várok és nem áldozatot.” Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” Mt 9,9-13

Elmélkedés

A mai napon Szent Máté apostolt ünnepeljük, aki Kr. u. 80 táján írta meg evangéliumát. A négy evangélium közül ez a legterjedelmesebb. A jeruzsálemi apostoli zsinaton 48-49-ben döntés született arról, hogy Jézus Krisztus tanítását a zsidók mellett a pogány népeknek is hirdetni kell, de nekik nem kell megtartaniuk a zsidó törvényeket. A szentírástudósok különféleképpen vélekednek arról, hogy Máté a zsidók vagy a pogányok számára írta-e művét. Azt biztosan állíthatjuk, hogy az ószövetségi iratokból és a prófétai jövendölésekből kiindulva törekszik Jézus személyének és tanításának bemutatására. Máté konkrét példákkal mutatja be, hogy a jövendölések Krisztus személyében teljesedtek be, illetve azt is, hogy mi az újdonság Jézus tanításában.

A Máté szerinti evangélium érdekessége, hogy bemutatja az első keresztények hitét. Ez a hit Jézus személyéhez kötődik, hiszen az ő tanítása és csodái ébresztették ezt a hitet az emberekben.

A mai evangélium az ő meghívását írja le. Az őt megszólító Jézusnak azonnal engedelmeskedik, felhagy jól jövedelmező foglalkozásával és új életet kezd. Döntésében a bűnbánatot is felfedezhetjük, hiszen azzal a mesterséggel, tudniillik az adószedéssel foglalkozik, ami szégyellnivaló mesterség volt. A vallásos zsidók ugyanis mélyen megvetették az adószedőket, akik az idegen hatalmat szolgálták ki, illetve jogtalanul nagyobb összeget követelve a maguk hasznára dolgoztak. Máté tehát mindent elhagy, ami korábbi bűnös életéhez kötötte, hogy Jézus követője legyen. Kész vagyok-e mindenről lemondani Jézusért?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas mennyei Atyám! Beismerem, hogy sokszor eltékozlom a tőled kapott kegyelmi kincset, kegyelmi örökséget. Elszakítom magamat tőled és szeretetedtől. Elveszítem istengyermeki és emberi méltóságomat. A lelki sötétség pillanatában és a tőled való elszakítottság állapotában sem akarok elfeledkezni arról, hogy a gyermeked vagyok, mert mindig annak tekintesz. Adj erőt, hogy visszainduljak hozzád, akinél megtalálom a biztonságot, a boldogságot és a szeretetet! Ölelj magadhoz, Uram! Bocsáss meg nekem, Istenem! A te gyermeked vagyok, bízom irgalmadban!

Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!” Lk 8,19-21

Elmélkedés

Tévedés volna azt gondolnunk, hogy a mai evangéliumban olvasott szavaival Jézus megtagadja azt a szeretetteljes kapcsolatot, amely édesanyjához és rokonaihoz fűzi. Nem elutasításról van itt szó, hanem sokkal inkább arról, hogy a legbensőségesebb kapcsolat kereteit kiszélesíti, amikor abba belefoglalja mindazokat, akik ugyan nincsenek vele vérségi kapcsolatban, de tanulékony lélekkel hallgatják tanítását és meg is tartják azt. Ez az üzenet teljes összhangban van mindazzal, amit az elmúlt napok példabeszédei alapján kifejtettünk.

Nem születésünk vagy származásunk alapján válunk Isten nagy családjának a tagjává és Jézus barátaivá, hanem tanításának hallgatása és tettekre váltása révén. Senkinek sincsenek kiváltságai vagy előjogai, amelyekre hivatkozhat, ha nem a jézusi tanítás szerint él. És senki sincs kizárva e tanítványi, baráti közösségből, ha kész az Úr tanítása szerint élni. Jézussal való kapcsolatunk első lépése az ő szavainak a hallgatása. Ezt követi a megértés, azaz annak belátása, hogy ez a tanítás vezet az örök életre. Nem vak engedelmességről vagy követésről van tehát szó. Ha megértjük, hogy az isteni igazság a boldogságunkat és örök üdvösségünket szolgálja, akkor ennek meg kell látszódnia életünkben és cselekedeteinkben egyaránt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te követésed azt jelenti, el kell fogadnunk, a mennyei Atya akaratát, hogy szenvedéseddel és haláloddal válts meg minket. Félretesszük emberi gondolatainkat és elképzeléseinket, hogy megérthessük Isten szándékait és az ő akaratát tudjuk teljesíteni, miként te is neki engedelmeskedtél mindenben. A te életed feláldozása a szeretet legnagyobb kifejezése. Segíts minket, hogy életünkkel mi is Isten dicsőségét és embertársaink javát szolgáljuk! Keresztjeink és szenvedéseink által vezess minket a mennyei Atyához!

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne. Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé. Lk 8,16-18

Elmélkedés

A múlt héten a megszólaló, az embert megszólító, az embernek üzenetét átadó Istenről és az emberről, mint az isteni üzenet hallgatójáról, befogadójáról kezdtünk elmélkedni. E gondolatokat folytatjuk a mai evangélium kapcsán, amelyben azt olvassuk, hogy az isteni üzenet világosság. Miként a lámpa fénye bevilágítja a házat, ahol az ember él, ugyanúgy Isten üzenete megvilágítja életünket. Isten szava világosságul szolgál számunkra, hogy ne botorkáljunk a bűn homályában és a hitetlenség sötétségében, hanem a hit és az igaz élet fényében járjunk.

Jézus rejtélyes kijelentést tesz a lámpásról szóló hasonlat után, amely így hangzik: „Akinek van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.” Nyilvánvaló, hogy nem anyagi javak birtoklása itt a téma, hanem egészen más. Mondhatnánk, hogy az isteni üzenet, de még ennél is többről van szó. Isten úgy szólal meg, hogy felemeli, magához emeli az embert, azaz beavatja, részesíti isteni életében, bevon minket gondolataiba, akaratába, szándékaiba. Az idézett kijelentés értelme tehát ez lehet: akinek van, azaz aki birtokolja, elfogadja Isten szavát, az még többet kap, azaz Isten önmagát adja neki. Akinek pedig nincs, azaz elutasítja Isten üzenetét, annak még kevesebb lesz, mert nem részesül Isten életében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megfeszített és feltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz.

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha Uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat. Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Mondom tehát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Lk 16,1-13

Elmélkedés

Kinek szolgálsz?

A hűtlen intézőről szóló jézusi példabeszéd több eleme is félreértésre adhat okot, ezért nagy körültekintéssel érdemes azt elemeznünk. Mindenekelőtt azt érdemes megfontolnunk, hogy vajon igaz lehetett-e a vád, hogy az intéző hűtlenül kezeli urának vagyonát? Egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy ez valóban így történt. Elképzelhető az is, hogy csak rosszindulatból, irigységből, igaztalanul vádolták meg őt. A gazda pedig bármiféle vizsgálat nélkül el is hitte a rosszakaratú híreszteléseket, s még lehetőséget sem adott arra, hogy intézője védekezzen a vádak ellen, amelyek hamisak is lehettek.

Az igazságtalan helyzetbe került intéző gyors megoldást keres. Az adósleveleket úgy írják át, hogy az adósok tartozását jelentősen csökkentik. Az intéző valóban megkárosítja urát annyiban, hogy a meglehetősen magas uzsorakamat egy részét elengedi az adósoknak. A hitelező úrnak persze így is maradt bőséges haszna az üzleteken, legfeljebb kevesebb. Itt fontos megjegyeznünk, hogy bár a zsidó törvények Jézus korában szigorúan tiltották az uzsorakamatot, ez a hitelezési forma mégis létezett. Az adósok a rendkívül magas kamat miatt a kölcsönkapott dolgok sokszorosát fizették vissza.

És mit kezdjünk azzal a megjegyzéssel, hogy „az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el?” Egyértelmű, hogy Jézus nem az erkölcsileg kifogásolható magatartás, azaz a csalás utánzására bátorítja tanítványait, hanem azért dicséri meg az intézőt, mert nehéz helyzetében leleményes módon sikerült barátokat szereznie, s ezzel biztosítania megélhetését a jövőben. Jézus nem az erkölcstelen, törvénytelen eszközök használatára buzdít tehát, hanem legfeljebb az okos, gyors döntést és a céltudatos cselekvést helyesli. Céljaink elérésében mindig az igazságosság, a becsületesség és a tisztesség legyen a vezérelvünk!

Az evangéliumi rész lezárásában Jézus a következőt mondja: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak.” A Szentírásban a szolgálatnak két, egymástól különböző jelentése van. Egyrészt találkozunk a szabad szívvel végzett istenszolgálattal, másrészt a kényszerből, embereknek végzett rabszolgamunkával. Az istenszolgálat felemeli, a rabszolgaság megalázza az embert.

Érdemes odafigyelnünk a szolgáló Jézusra. Egymással versengő tanítványai számára a rá váró szenvedések harmadszori megjövendölése után világossá teszi, hogy „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45). Az apostoloknak és a tanítványoknak követniük kell Mesterüket a szolgálatban is. Jézus szolgálatának legmeghatóbb jele, amikor az utolsó vacsorán, a rabszolgák feladatát végezvén, megmossa apostolai lábát. Cselekedetét befejezvén lelkükre köti, hogy ha ő vállalja a szolga szerepét, akkor nekik is ezt kell tenniük. Ez a kérése azonban túlmutat azon az embereknek végzett szeretetszolgálaton, amelyet a lábmosás jelképez. Az Úr ugyanis vállalja a próféták által előre megjövendölt „szenvedő szolga” szerepét, amikor megváltásunk szolgájaként végigjárja a szenvedés útját és üdvösségünk szolgájaként meghal a kereszten. Íme ez az Atya akarata előtti tökéletes meghajlás, ez a tökéletes engedelmesség és istenszolgálat.

Jézus életpéldája segítsen minket annak eldöntésében, hogy életünket kinek a szolgálatába érdemes állítani!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Segíts minket, hogy céljaink elérésében mindig az igazságosság, a becsületesség és a tisztesség legyen a vezérelvünk! Segíts, hogy becsületesen dolgozva és az embereket szolgálva haladjak előre az örök élet felé! Add, hogy mindig felismerjem, mit kell tennem, s adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges! Céljaim és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a Szentlélek! Add nekem a bölcsesség Lelkét, hogy előrelátóan és felelősen döntsek életem helyzeteiben, mindig szem előtt tartva az üdvösséget!

Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott.” E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!” Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban.” Lk 8,4-15

Elmélkedés

A magvetőről szóló példabeszédet és annak Jézustól származó magyarázatát olvassuk a mai nap evangéliumában. A példázat egyik fontos üzenete, hogy miként a föld minősége határozza meg a termés mennyiségét, ugyanúgy az igehirdetés eredménye nagy részben függ a hallgatóság hozzáállásától. Isten szavát mindig nyitott szívvel érdemes hallgatnunk, azzal a szándékkal, hogy készek vagyunk annak megvalósítására. Ne maradjon lelkünkben terméketlen vagy eredménytelen az isteni szó, hanem hozzunk bőséges termést! Némelyek könnyen abba a hibába esnek, hogy elegendőnek tartják a szavak szépségében való gyönyörködést, s nem gondolnak arra, hogy a tanítás szerinti élet jelenti az üdvösséget.

Az igehirdetőt, aki vállalkozik a magvetésre, azaz Isten tanításának a továbbadására, nem keserítheti el az a tény, hogy munkájának egy része hiábavaló. Vannak, akik hallgatnak az általa közvetített tanításra és vannak, akik nem. Jézus hasonlata a valóságról szól. Az igehirdető nem ábrándozhat arról, hogy majd mindenki ujjongva és lelkesen fogja hallgatni őt, főként azért nem, mert a keresztény tanítás mindennapi megvalósítása bizony nehézségekkel jár. Egyesek ugyan hallják a tanítást, de nem éreznek magukban késztetést arra, hogy úgy is éljenek. Jogos viszont az igehirdető öröme, amikor azt látja, hogy munkájának van eredménye.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! A kereszt azt üzeni nekünk, hogy kiszolgáltattad magadat az embereknek és az emberi gonoszságnak. Lemondtál isteni méltóságodról és az Atya akaratát teljesítetted. Lemondásod a megváltást, megváltásunkat eredményezte. Azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel!

Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla. Lk 8,1-3

Elmélkedés

A mai evangéliumban Szent Lukács bepillantást nyújt Jézus hétköznapi életébe. Annak rövid megemlítése, hogy tanító útján a Mestert tanítványai és néhány asszony is elkísérte, látszólag teljesen jelentéktelen. De mégsem szabad annak tartanunk, hiszen fontos mondanivalót hordoz. Próbáljuk most ezeket vázlatszerűen összegyűjteni.

Először is azt tanítja ez a megjegyzés, hogy Jézus küldetése és tanítása mindenkihez, férfiakhoz, nőkhöz, gyermekekhez és idősekhez egyaránt szól. Jézus korában hallatlan dolog volt, hogy asszonyok is csatlakoztak egy mester tanítványi köréhez, és otthonukat elhagyva kísérték őt. Ha nem is tanítványok ők a szó szoros és eredeti értelmében, mégis jelen vannak és hallgatják őt.

Másodszor arra érdemes felfigyelnünk, hogy egészen tekintélyes és tiszteletreméltó nők csatlakoztak az egyszerű származású tanítványokhoz. Krisztus követéséhez szükséges az alázat. Az asszonyok jelenléte harmadszor azért fontos, mert voltak köztük olyanok, akiket Jézus meggyógyított valamilyen betegségből vagy kiűzte belőlük a gonosz lelkeket. Az ő jelenlétük tehát bizonyítja, hogy az evangélium hirdetése mellett Jézus küldetésének fontos eleme a betegek gyógyítása. Negyedszer pedig az is lényeges, hogy ezek az asszonyok saját vagyonukból támogatják a tanító Jézust.

Jézus közelében telnek napjaim? Észreveszem-e jelenlétét a hétköznapokban?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Te teljes odaadással figyelsz a betegekre, mindazokra, akik testi vagy lelki bajban szenvednek. A szeretet és az irgalom nyelvén szólsz hozzájuk. Megérinted őket, hogy meggyógyuljanak. Kezed gyógyítja a beteg testrészeket, irgalmad gyógyítja a bűnös lelket. A te gyógyító érintésedet várja a testem. A te irgalmas érintésedet várja a lelkem. A te szeretetteljes érintésedet várja a szívem. Megnyitom előtted szívemet: érints meg engem irgalmaddal! Érints meg és segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!

Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Lk 2,33-35

Elmélkedés

A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét követően a mai napon a fájdalmas Szűzanyára emlékezünk, aki ott volt a Golgotán fiának, Jézusnak keresztje alatt. Mária minden bizonnyal ekkor érezte át legjobban, amit egykor, az újszülött Jézus templomi bemutatásakor az agg Simeon jövendölt: „a te lelkedet is tőr járja át.” Az apostolok félelmükben elfutottak, amikor Jézust elfogták és nem volt bátorságuk ahhoz, hogy ott legyenek Mesterük keresztre feszítésekor. Egyedül János apostol, a „szeretett tanítvány” van ott a Golgotán, aki támogatja szenvedésében Jézus édesanyját.

Mit tanulhatunk a fájdalmas Szűzanyától? Együtt élni és együtt szenvedni Krisztussal, ez a feladatunk. Ha az Úrral együtt szenvedünk és hordozzuk életünk keresztjét, vele eljutunk az örök életre. Ha az Úrral együtt meghalunk, vele együtt élni fogunk az örökkévalóságban. Álljunk oda Máriával együtt a kereszt alá és egyesüljünk a szenvedő Jézussal! Tekintsünk fel Máriával együtt a keresztre, amely a szeretet teljességét sugározza felénk! A keresztre tekintve megtapasztalhatjuk Isten felénk áradó és szüntelenül megújuló szeretetét, amelyet az Atya Krisztusban ajándékozott nekünk, s amelyet nekünk is tovább kell adnunk embertársainknak. Tanuljuk meg Máriától, hogy minden fájdalom és minden szenvedés elviselhető, ha Krisztus mellett maradunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életed során mindig az Atya megdicsőítésére törekedtél. Engedelmességeddel, amely a szenvedések és a halál vállalásában mutatkozott meg, az Atyának szereztél dicsőséget. Ő a halálból való feltámasztással magasztalt fel téged. Urunk, azért küldted el a Szentlelket, hogy a te küldetésedet befejezze, beteljesítse a világban azáltal, hogy a benned hívőket elvezeti a teljes igazságra és az üdvösségre. Segíts minket, hogy földi életünk során a Szentháromságban és Isten szeretetében éljünk! Segíts, hogy földi életünk után eljussunk Isten örökké tartó szeretetébe!

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a mennyben van. Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Jn 3,13-17

Elmélkedés

Az ószövetség jele a tízparancsolat. A szövetség úgy jön létre, hogy Isten adja a parancsokat, az ember, a nép elfogadja azt. Isten a törvényeit Mózes által, két kőtáblába vésve adta népének. Az ószövetség jele tehát a kőbe vésett isteni parancsolat.

Az újszövetség jele a kereszt és a húsvéti feltámadás. Isten immár nem új törvényt ad, hanem a Fiát adja oda a kereszten és a Fiúisten, Jézus Krisztus adja önmagát áldozatul az Atyának. A feltámadás szintén az Atya adománya, először Krisztus részesült benne, majd az Isten által rendelt időben minden ember. Az ember úgy fogadja el ezt az új szövetséget, hogy hisz Krisztus megváltó kereszthalálában és hisz az Úr üdvözítő feltámadásában. Az újszövetség jele tehát a keresztre szegezett Fiúisten, aki húsvétkor új életre támad.

Ma, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén az új szövetség megkötésének titkába vezet be minket az evangélium. Jézus, saját küldetésére és a mennyei Atya akaratára vonatkozóan mondja: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

A kereszt érthető nyelven, talán az ember számára legérthetőbb nyelven, azaz a szenvedés, a testi megtöretés és a lelki kínok nyelvén tudatja velünk, hogy szeret bennünket az Isten. A szenvedés nyelvét mindannyian értjük, tehát a kereszt titkát is értenünk kell.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te akkor foglaltad el a világ utolsó helyét, amikor megaláztak, mindentől megfosztottak és keresztre feszítettek a Golgotán. Ezzel példát adsz nekünk, hogy ne egymással versenyezve törekedjünk elfoglalni az általunk jobbnak tartott helyeket, hanem keresztünket felvéve, alázattal és engedelmesen fogadjuk el azt a helyet, amelyet Isten kijelölt nekünk az életben. Így tudjuk biztosítani azt, hogy helyünk legyen a mennyországban, ahol Isten vendégei leszünk. Ott nem lesznek első és utolsó helyek, hanem mindenki egyenlően részesül Istentől a boldogságban. Segíts minket, Urunk, hogy eljussunk a mennybe!

Abban az időben: Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: „Ne sírj!” Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és beszélni kezdett. Ekkor Jézus átadta őt anyjának. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így magasztalták Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk”. „Isten meglátogatta népét”. Ennek híre elterjedt egész Júdeában és mindenfelé a környéken. Lk 7,11-17

Elmélkedés

Jézus korában egy özvegyasszony senkitől sem számíthatott támogatásra férje halála után. Még kilátástalanabb helyzetbe került, ha gyermeke sem volt, aki gondoskodhatott volna róla. Ennek fényében könnyen megérthetjük az evangéliumban szereplő asszony nehéz helyzetét. Jézus megkönyörül rajta és visszaadja fiát, feltámasztva őt a halálból.

A tegnapi evangélium szerint Jézus átlépi a zsidók és a pogányok közti határt, kifejezve, hogy küldetése nem korlátozódhat egyetlen népre. Most pedig szintén átlép egy határt, megszeg egy törvényt. A zsidó törvények szerint a halottakat tilos volt megérinteni, nehogy tisztátalanná váljon az ember, illetve egészségügyi oka volt e tilalomnak. Jézus nem törődik ezen előírással, mert segíteni szeretne. Megérinti a koporsót, hogy életre keltse a fiút.

Az életet adó Jézussal találkozunk itt. Jézussal, aki együtt érez a gyászoló édesanyával. Jézussal, aki nem csupán szavakkal nyújt vigaszt az özvegynek, hanem cselekedetével is. Kérés nélkül cselekszik, s tettének nincs semmilyen feltétele. Részvét és szeretet indítja erre.

A gyászban vagy életünk más, különösen nehéz helyzeteiben sokszor csak vigasztaló szavakra számíthatunk az emberektől. Jézus ennél többet képes adni nekünk. A feltámadást, az új életet. Fogadjuk el ezt, mint szeretetének jelét. Él-e bennem a remény, hogy a vele való találkozás fordulatot hoz életembe?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Az általad elküldött Szentlélek bennünk él, köztünk lakik, még akkor is, ha jelenlétére, megszentelő tevékenységére olykor nem figyelünk oda. Segíts minket, hogy ráhagyatkozzunk és engedjük, hogy átalakítson minket! Ne engedd, hogy fékezzük a Szentlélek lendületét, hanem segíts abban, hogy hallgassunk sugallataira, csendes útmutatásaira, figyelmeztetéseire és ösztönzéseire! Ébressze fel bennünk az örök élet utáni vágyat!