Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem. Jn 16,20-23a

Elmélkedés

A Szentírásban a szomorúság az Istentől való távollétet, azaz a bűn állapotát jelenti. Ennek ellentéte az öröm, amely annak megnyilvánulása, hogy az ember Isten közelében él. Ennek értelmében az apostolok számára a szomorúság forrása Jézus közeli távozása, amelyről Mesterük búcsúbeszédében egészen nyíltan beszél. Távolléte azonban nem fog örökké tartani, hiszen halála után harmadnapon új életre kel és újra láthatják őt tanítványai. Ez a viszontlátás örömmel tölti majd el őket. Így változik korábbi szomorúságuk örvendezéssé.

A húsvéti beszámolók visszatérő eleme az evangéliumokban az öröm. A feltámadt Krisztussal való találkozás örömét senki nem veheti el a tanítványoktól. Ez az öröm az Úr mennybemenetele után is bennük él, s akkor is tartósnak bizonyul, amikor megpróbáltatások, üldözések érik őket hitük és hitük megvallása miatt.

A hit útján, a lelki fejlődés útján szeretetté változik minden szenvedés. Ezen az úton örömmé változik minden szomorúság. Ez az út a halálból a feltámadásra vezet. Jézus az útitársunk, ő vezet minket a mennyei Atyához. Utunk során a Szentlélek erősítésével juthatunk napról napra előre.

Él-e bennem Krisztus öröme? Él-e bennem a Krisztusban való hit öröme? Él-e bennem a Feltámadottal való találkozás öröme?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.” Jn 16,16-20

Elmélkedés

Jézus arról beszél tanítványainak az utolsó vacsorán, hogy milyen sors vár rá. Előre megmondja nekik távozását és visszatérését. A tanítványok viszont nem értik ezeket a szavakat. Nagypénteken, Jézus kereszthalálakor fogják megtudni, hogy mit jelent az Úr távozása. Ez az a pillanat, amely még inkább elbizonytalanítja őket, s ezen esemény után még inkább nem értik, hogy miként fog Jézus visszatérni, hogyan láthatják őt újra. A feltámadás jelenti majd harmadnap a visszatérést, de nem evilági, hanem már megdicsőült testben, amelyet aztán negyven nap múlva az Atyához való örök visszatérés, a mennybemenetel követ. Jézus világból való távozása a feltétele annak, hogy eljöjjön a Szentlélek, aki az ő művét fogja folytatni a világban.

Számunkra is lehetnek olyan órák vagy napok, amikor nem látjuk Jézust, s amikor lelkünk nem annyira érzékeny sugallatai befogadására. Valószínűleg ilyenkor nem ő távozik el tőlünk, nem ő hallgat, hanem mi figyelünk helyette másra. Milyen jó lenne, ha ez valóban csak „egy kis idő” volna! Ha érzem hiányát, érdemes csendet teremteni magamban, hogy meghalljam szólítását. A tanítványokat egykor öröm töltötte el amiatt, hogy küldetését befejezvén az Úr visszatért Atyjához. Örömmel várom-e Jézus ígéretének beteljesedését, a Szentlélek jövetelét?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Erősítsd bennem a hitet és a bizalmat, hogy elinduljak az általad javasolt úton, az igazi boldogság útján. Te nem csupán földi boldogságot ígérsz, hanem az örök boldogságra akarsz elvezetni minden embert. Segíts megértenem, hogy benned találhatom meg a boldogság forrását.

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.” Jn 16,12-15

Elmélkedés

Az eljövendő és elküldendő Szentlélekről szóló tanítás folytatódik a mai evangéliumi részben, amelyet Jézus az utolsó vacsorán mondott apostolainak. E helyen azt állítja, hogy a teljes igazságra, az igazság teljességére fogja elvezetni őket a harmadik isteni személy. Miért van szükség arra, hogy a Szentlélek az igazság újabb mélységeit tárja fel az apostolok számára, akik éveken keresztül Jézus közelében voltak, hallották tanítását és cselekedetei láttán személyesen is meggyőződhettek tanításának igazságáról? A válasz a „kereszt botrányában” rejlik, ahogyan Szent Pál apostol nevezi Krisztus kereszthalálát (vö. 1Kor 1,23-24). Az Úr szenvedése és kereszthalála a hitetlen zsidóknak botrány volt, mert elképzelhetetlen volt számukra, hogy a Messiás ilyen módon haljon meg. Ugyanakkor az apostolokat, a tanítványokat és a Krisztusban hívő zsidókat is próbára tette a kereszthalál eseménye és ténye, az ő hitük is megrendült.

A Szentlélek, akit az előző napok evangéliumaiban olvasottak alapján jogosan nevezünk az emberek legfőbb tanítójának és az igazság hirdetőjének, megvilágosítja értelmünket és megérteti velünk, hogy Krisztus szenvedése és önfeláldozó halála olyan tett, amelyet a mennyei Atya kívánt a mi megváltásunk érdekében, és amelyet Krisztus az irántunk való szeretetből vállalt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az anyagi javak gyűjtése helyett te az Istenben való gazdagodást és a lelkiekben való bővelkedést ajánlod nekünk. A jóság, a szelídség, a türelem, a megbocsátás, a békességre való törekvés, a szeretet gyakorlása, az alázatosság, az odafigyelés, az együttérzés és más lelki javak mind-mind olyan kincsek, amelyek sosem mennek ki a divatból, nem számítanak idejétmúltnak és elavultnak. E kincsekből akkor sem fogyunk ki, ha pazarlóan adjuk őket másoknak. Segíts minket, hogy felfedezzük a lelki gazdagság értékét!

Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.” Jn 16,5-11

Elmélkedés

Jézus arra kéri tanítványait, hogy ne szomorkodjanak hamarosan bekövetkező távozása miatt, hanem örüljenek annak. Az örömnek kettős oka van. Egyrészt Jézus visszatér ahhoz, akitől a földre jött, a mennyei Atyához. Másrészt elmenetelét követően elküldi a Szentlelket, aki a világ végezetéig a krisztusi közösség tagjaival marad.

A mai evangélium szerint a Szentlélek megvilágosítja majd az emberek értelmét, hogy felismerjék bűneiket és bűnbánatra késztet. A bűn Isten megbántása. A bűn szembefordulás Isten akaratával és szeretetével. A bűn nagyságát és következményeit az ember sokszor fel sem fogja. Amikor elkövetek valamilyen bűnt, nem látom át, hogy ezzel milyen kárt okozok: megsértem vele Istent, megbántom vele embertársaimat és lelkem üdvösségét teszem kockára. A „bűnről való meggyőzés”, mint az Igazság Lelkének tevékenysége azt jelenti, hogy belátom milyen nagy hibát követek el az Istennel való szembeszegülésemmel. A Lélek feltárja előttem a bűn mélységét, s képes visszatartani tőle. A Lélek egészséges bűntudatot ébreszt bennem, s igazi bűnbánatra indít. Isten lelke meggyőz engem arról, hogy elforduljak a bűnös élettől és újra Istenhez térjek, aki mindig irgalommal és szeretettel fogad engem és minden bűnét megbánó embert.

Engedem-e, hogy a Szentlélek elfordítsa szívemet a bűn útjáról és a kegyelem útján vezessen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Ha előítéletekkel vagy hitetlenséggel közelednénk feléd, félreismernénk téged. Te közülünk való valóságos ember és közénk jött valóságos Isten vagy. Emberként élted földi életed, emberként viselted el a szenvedéseket és a halált, megmutatva, hogy miként kell emberként élnünk. Jöjj, taníts bennünket az igazságra és vezess minket az örök életre! Taníts minket a hitre, hogy hitetlenségünk ne akadályozza, hogy közöttünk is csodát tegyél! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Jn 15,26-16,4a

Elmélkedés

A mai evangélium a tanúságtétel témáját fejti ki. Jézus azt mondja az apostoloknak, hogy ők is tegyenek tanúságot róla, ahogyan maga a Lélek is tanúskodik. Az apostolok Jézus életének szemtanúi voltak. Vele voltak nyilvános működésének három esztendejében, amikor a városokat és falvakat járva hirdette az örömhírt. Hallották tanítását és látták csodáit, amelyeket az embereken, főként a betegeken véghezvitt. Az Úr most azt kéri tőlük, hogy távozása után folytassák az igehirdetést, adják tovább tanítását, tanúskodjanak haláláról és feltámadásáról. Ezt az emberi szavakkal kifejezett tanúságtételt a Szentlélek hitelesíti.

Az Úr megígéri övéinek a Szentlelket. A Szentlélek, akit itt az Igazság Lelkének nevez, sugallja az apostoloknak és tanítványoknak, hogy mit hirdessenek. Ő biztosítja azt, hogy ez az emberi szó mindig megfeleljen az igazságnak és minden korban ő buzdít egyeseket arra, hogy bátran vállalkozzanak az evangélium továbbadására.

Az Atyától érkező Szentlélek a feltámadt Jézus ígérete és ajándéka. A Fiú küldetése az volt, hogy tanúságot tegyen az Atyáról, majd visszatér a mennybe. Ezt követően jön el a világba a Szentlélek, hogy a világ végezetéig tanúságot tegyen Jézusról, és megerősítse tanúságtételükben az Úr tanítványait. Működik-e bennem ily módon a Szentlélek?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te megígérted, hogy eljuthatunk az örök életre, ha parancsaid szerint élünk, és ehhez az ígérethez, mint szereteted jeléhez, hűséges maradsz. Egykor ezt mondtad tanítványaidnak és valamennyi követődnek: „Barátaimnak mondalak benneteket.” Barátsággal fordultál még a bűnösökhöz is. Te minket is barátságra hívsz. Barátként gondoltál ránk, amikor életedet adtad értünk. Te mindig barátként tekintesz ránk. Szükségünk is van barátságodra, szeretetedre. Barátságod segítsen minket abban, hogy emberi kapcsolatainkban is sikerüljön megvalósítanunk az igaz barátságot! Urunk köszönjük barátságodat és szeretetedet!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.” Jn 14,23-29

Elmélkedés

A szeretet titka

A mai vasárnap evangéliuma Jézusnak egy tanulságos mondásával kezdődik: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat.” Az elmúlt vasárnap már elmélkedtünk a szeretet gyakorlásáról és annak módjáról, de az Úr mostani kijelentése tovább viszi gondolatainkat.

Az igazi szeretet elsősorban nem egy érzelem, hanem személyes döntés. Döntés arról, hogy odaállok Isten mellé, elfogadom az ő vezetését és életem során megteszem mindazt, amit kér tőlem. Az igazi szeretet soha nem merül ki szavakban, hanem konkrét tettekben nyilvánul meg. Ez vonatkozik az Atya szeretetére az emberiség iránt, Krisztus szeretetére irántunk, és ennek kell vonatkoznia a mi szeretetünkre is mind Isten, mind embertársaink felé. Lássuk be: napjainkban nem elég az, hogy elutasítjuk a bosszúállást, a gyűlöletet és az erőszakot, hanem tanúságot kell tennünk Isten jelenlétéről, a szeretet jelenlétéről a világban. A keresztény ember elmondhatja, hogy hitt Isten szeretetének. Megérezte és megtapasztalta Isten szeretetét. És megpróbálja minden nap viszonozni ezt a szeretetet azzal, hogy továbbadja, mert minden emberben Krisztust látja és őt szereti. Ugyanakkor a szeretet mindig titok marad számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. Azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk, szavunk, amely megérteti a másik emberrel, hogy szeretjük őt, mert ez a tett az önzetlen szeretetünknek a jele.

A szeretet sokszor váratlanul ér minket, akár Isten, akár felebarátaink részéről. Ez az élmény képes megváltoztatni minket, képes új irányba fordítani életünket. A szeretetből élünk. A szeretet éltet minket. Nem lehet előre kiszámítani, hogy mikor fog elérni minket. Nem lehet megtervezni, hogy mikor, kit, milyen módon, milyen cselekedettel fogunk szeretni. Bátorság és leleményesség kell ahhoz, hogy észrevegyük és kihasználjuk azt a pillanatot, amikor lehetőségünk van a szeretet megélésére és továbbadására.

Az evangélium második felében Jézus megígéri a Szentlélek eljövetelét. Először emlékeztet saját küldetésére: a mennyei Atya azért küldi el a Fiút a világba, hogy hirdesse az evangélium örömhírét, s ő ezt a feladatot teljesíti. Annak érdekében, hogy küldetése ne maradjon folytatás nélkül, a világból a mennybe való visszatérését követően az Atya elküldi a Szentlelket, hogy ezentúl ő segítse az Egyházat az evangélium további terjesztésében. Ebben az értelemben tehát a Szentlélek azért jön el, hogy folytassa a Jézus által megkezdett művet az Egyház közössége és tagjai által.

Ezután az Úr azt mondja az eljövendő Szentlélekről, hogy „mindenre megtanítja a tanítványokat.” Mit jelent ez? Nem mindentudást vagy végtelen emberi tudományt. A Szentlélek a jézusi tanítás teljes megértésében segíti az apostolokat, az egyházi vezetőket, az igehirdetőket és minden keresztény embert. Jézus tanítását, amely az örök életre vezető igazság, nem elegendő félig-meddig megérteni és részben teljesíteni. Ahhoz, hogy követni tudjuk őt és megtartsuk parancsait, szükséges megértenünk azok mélyebb értelmét. Ahhoz, hogy Krisztus szeretetéről hiteles tanúságot tudjunk tenni a világban az emberek előtt, szükséges az irgalmasságban, a szenvedésben, a kereszthalálban és a feltámadásban megmutatkozó jézusi szeretet teljes megértése.

Engedjük, hogy eltöltsön minket Isten szeretete és a pünkösdi Szentlélek!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat. Te szabadon, kényszer és félelem nélkül adtad oda életedet, hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szereteted. Taníts bennünket arra, hogy szabadon és nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten és az emberek szolgálatára! Segíts, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg!

Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.” Jn 15,18-21

Elmélkedés

Az elmúlt napok elmélkedései alapján azt gondolhatnánk, hogy a szeretet további szeretetet szül. Ha a Krisztusban hívőket szeretetre ösztönzi az Úr végtelen és önfeláldozó szeretete, akkor majd a keresztények szeretetét látva a világ is a szeretet útjára fog lépni. Ez azonban nincs így, erre előre figyelmezteti Jézus az ő követőit. Őt sem szerette mindenki, az ő tanítását sem tekintette követendőnek mindenki, az ő személye sem volt kedves mindenki számára. A hívő közösség tagjai - miközben egymás felé az Úrtól tanult szeretetben élnek - kívülről gyűlöletet, ellenségeskedést tapasztalnak. A világ ugyanis nem érti az új értékrendet, a szeretet életmódját, kihívásnak tekinti azt, mert szembesíti önmagával, s életvitele megváltoztatását várja tőle. E kívülről érkező negatív hatások közepette az Egyház közössége számára különösen is fontos az Úrhoz és szeretetéhez való ragaszkodás, valamint egymás megerősítése a hitben és a szeretetben.

Milyen nagy az ellentmondás: a hívők Krisztusért szeretik egymást, a nem hívők pedig Krisztusért gyűlölik őket. Krisztus szeretete az egyik embert szeretetre készteti, miközben a másikban gyűlölet fakad ugyanennek a szeretetnek láttán. Ne legyünk elbizakodottak vagy túlzottan magabiztosak! Lehet, hogy a szeretet útján járok, de hitem meginoghat és elindulhatok az ellenkező irányba. Érdemes minden nap újra a kereszt elé állnom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk! Te türelmesen és alázatosan viselted az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait is. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád! Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz!

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!” Jn 15,12-17

Elmélkedés

Az utolsó vacsorán Jézus parancsba adta tanítványainak a szeretet gyakorlását. Ez a parancs azonban nem csak az egykori apostoloknak szólt, hanem mindazoknak, akik az Úr követői, tehát nekünk is. Sokan megfogalmazták már ezzel kapcsolatban azt az ellenvetést, hogy parancsszóra aligha képes bárki szeretni embertársát.

A szeretettel kapcsolatban azonban észre kell vennünk, hogy nem egyszerűen egy kívülről jövő, tőlünk, emberi létünktől idegen parancsról van szó, hanem jóval többről. Aki már legalább egyszer megtapasztalta életében Isten szeretetét, az belső ösztönzést, belső késztetést érzett arra, hogy a szeretetet tovább kell adnia. Mintha a lelkünk mélyéről is azt parancsolná valami nekünk, hogy osszuk meg a szeretetet.

Isten és az ember közti szeretetkapcsolatot Jézus barátságnak nevezi. „Ti barátaim vagytok” – mondja az evangélium szerint. Ő tehát a velünk való barátságra törekszik. Vajon én is akarom ezt a barátságot? Komolyan veszem az Úr barátságát? A barátság nem a személyek közti látszatkapcsolat, s nem is egy érdekkapcsolat abban az értelemben, hogy mindenki a maga érdekét keresi a barátságban. Az igazi barát önmagát osztja meg a másikkal és részesedik barátjának örömeiben és gondjaiban egyaránt. Krisztussal való barátságunk a szeretet gyakorlására indít minket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te a Szentlélek által minden korban kiárasztod szeretetedet az emberekre. Taníts engem a szeretet gyakorlására. Soha nem felejtem, hogy te a végsőkig elmentél a szeretetben. Atyád és az emberek iránti szeretetből áldoztad fel magadat, megmutatván számunkra, hogy a szeretet nem szavakat kíván, hanem odaadást és hűséget. Úgy akarok élni, ahogy te éltél, s úgy akarok szeretni, ahogyan te szeretsz engem! Küldd el a Szentlelket, hogy megtanítson az önzetlen és önfeláldozó szeretetre! Segíts minket, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.” Jn 15,9-11

Elmélkedés

A tegnapi szakasz folytatásaként Jézus azt fejti ki a mai részben, hogy mi élteti, táplálja, erősíti a vele való kapcsolatunkat. Szorosan kell kapcsolódnunk Jézushoz, aki életünk tápláló és megújító forrása. Ezt a lelki kapcsolatot a szeretet élteti és építi folyamatosan. Ezt kéri: „Maradjatok meg az én szeretetemben!”

Jézusnak az Atyához való kapcsolatát a szeretet határozza meg alapvetően, ez Isten legfőbb tulajdonsága. Az Atya szereti a Fiút, Jézus Krisztust és a Fiú az Atyát. Kettejük kölcsönös szeretete mégsem zárul be, hiszen a harmadik isteni személy, a Szentlélek felé is kiárad, illetve az emberek felé is.

A Fiú úgy szeret minket embereket, ahogyan őt az Atya szereti. Mi lehetne nagyobb annál a szeretetnél, ahogyan a Fiúisten, Jézus Krisztus szeret bennünket? Ennél a szeretetnél nincs és nem is lehet nagyobb, ezért semmit sem helyezhetünk elébe. Nem szerethetünk senki mást jobban, mint aki bennünket a legjobban szeret! Válaszolhatunk-e másként Krisztus önfeláldozó és határt nem ismerő szeretetére, mint azzal, hogy őt szeretjük a legjobban? Kereszthalálával Jézus egyértelműen megmutatta, hogy amiről három éven keresztül beszélt, azt komolyan is gondolja. A szeretetet nem csupán szavaival hangoztatta, hanem meg is valósította. Eljutok-e a szavak szintjéről a szeretet cselekedeteinek szintjére?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz az út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Te légy társam az Atyához vezető úton! Te légy erősítőm, ha fáradok! Te légy bátorítóm, ha csüggedek! Te légy örömöm, amikor megérkezem! Segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Jn 15,1-8

Elmélkedés

Az elmúlt napokban azokat a részleteket olvastuk az utolsó vacsorán mondott beszédből, amelyekben Jézus az Atyával való kapcsolatáról, egységéről tanította apostolait, amely mintegy mintája annak, hogy tanítványai milyen kapcsolatban legyenek ővele. Erre a témára tér át a mi Urunk a mai evangéliumban a szőlőtőről szóló példázattal. A hasonlat szerint Jézus a szőlőtő, akihez szőlővesszők módjára kapcsolódnak tanítványai, követői, mindazok, akik hisznek benne. Miként az egykori hallgatóság számára, ugyanúgy nekünk is - magunk elé képzelve a képet - az első pillanatban világossá válik, hogy a Jézustól való elszakadás a megsemmisülést jelentené. Miként a szőlővesszők életképtelenné válnak, ha lemetszik őket a szőlőtőről, ugyanúgy mi sem élhetünk Krisztus nélkül. Természetesen nem elégedhetünk meg a passzív kapcsolódással, hanem az a feladatunk, hogy termést hozzunk, azaz Krisztus iránti szeretetünkből fakadjanak jócselekedetek. Jótetteink által tehát Krisztus szeretetét továbbítjuk az embereknek, akik ezt megtapasztalva Istent fogják magasztalni.

A hasonlat nem csupán az én Krisztushoz kötődő személyes kapcsolatomat szemlélteti, hanem közösségi vonatkozása is van. Mindannyian, akik az Egyház tagjai vagyunk, a közös szőlőtőhöz kapcsolódunk és rajta keresztül egymással is kapcsolatban vagyunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te minket is a mennybe vársz. Megmutatod nekünk az utat, az üdvösség útját, a mennybe vezető utat, és azt szeretnéd, ha mindannyian eljutnánk oda. Tanítványaidként erre a sorsra számíthatunk. Segíts, hogy ne feledkezzünk el arról a parancsról, amit egykor az apostoloknak adtál, s amely nekünk is szól: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot!” Segíts, hogy hűséges tanítványaid legyünk, hozzád vezessük az embereket! Segíts felismernünk, hogy ez a mi küldetésünk!

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.” Jn 14,27-31a

Elmélkedés

Jézus a tanítványok megnyugtatásával kezdte búcsúbeszédét és ezzel is fejezi be. Távozása az Atyához való visszatérést jelenti, mert illő, hogy küldetése befejeztével visszatérjen ahhoz, aki elküldte őt. Mai elmélkedésünkben a szövegrész két kijelentését érdemes megvilágítanunk.

Jézus a következőket mondja: „az Atya nagyobb nálam.” Félreértésre, sőt, a Fiúistennel kapcsolatos tévedésre adhat okot ez a kijelentés. A IV. században az ariánusok eretnek mozgalma éppen erre a mondatra hivatkozva állította azt, hogy Jézus, azaz a Fiú nem lehet egylényegű az Atyával, hiszen ő is csak teremtmény. Ebben az időben azonban még nem tisztázták, hogy a Fiúisten valóságos ember és valóságos Isten, akinek személyében az emberi és az isteni természet elválaszthatatlan egységben van. Jézus szavainak helyes értelme tehát a következő: mint valóságos Isten egylényegű az Atyával, azaz egyenrangú vele, egységben vannak.

Embersége szerint viszont nagyobb nála az Atya, mert Isten nagyobb minden embernél. Jézusnak ez a kijelentése az ő emberi alázatát, engedelmességét mutatja meg. Isteni tudásával és akaratával mindent tud és mindenbe beleegyezik, amit az Atya kíván tőle, és emberi akaratával is elfogad mindent, amit a megváltás érdekében az Atya kér tőle. Így ad nekünk példát arra, hogy miként engedelmeskedjünk Istennek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét! Ajándékozz meg minket tisztánlátással, hogy fölismerjük bűneinket, s azokat őszintén megvalljuk! Adj nekünk őszinte bűnbánatot és tiszta szívet!

Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.” Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.” Jn 14,21-26

Elmélkedés

A mai evangélium az utolsó vacsorán elhangzott beszédet idézi, amelyben Jézus kijelentette, hogy az szereti őt, aki ismeri és teljesíti parancsait. Láthatjuk tehát, hogy az Isten iránti szeretet nem csupán egy érzés vagy esetleg egy azt megerősítő szóbeli vallomás, hanem tettekben megnyilvánuló magatartás az ember részéről. Ha Jézus parancsai szerint élek, azaz engedelmeskedem Istennek, meg fogom érezni Isten szeretetét. Ebben a példa számomra Jézus szeretete, azaz a Fiú engedelmes szeretete a mennyei Atya iránt. Egész életének ez a mozgatója. Minden szava, de főként minden cselekedete az Atya iránti engedelmes szeretetből fakad.

Mit jelent Jézus parancsa szerint élni? Hogyan ismerhetem meg, hogy mit kíván tőlem az Úr? A válasz egyszerű: ha az evangélium igazságából és igazsága szerint élek, akkor felismerem Jézus személyében az Üdvözítőt, életem megváltóját, az igazság kinyilatkoztatóját és a szeretet forrását. Felismerem az Úr jelenlétét az életemben, amely annak igazolása, hogy ígérete valóra válik, azaz velünk van, velem van életem során, bennem él a Szentháromság. Ez az ígéret azonban Jézus szava szerint csak azoknak szól, akik valóban hisznek benne, igazi szeretetet hordoznak szívükben és abból jótettek fakadnak.

A szeretet megvallása és gyakorlása boldoggá tesz.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással. Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!

Abban az időben: Amikor az áruló Júdás kiment a teremből, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában, sőt hamarosan megdicsőíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Jn 13,31-33a.34-35

Elmélkedés

Isten szeretetét sugározva

Miről ismerhető fel, hogy valaki keresztény? Talán arról, hogy állandóan a templomban van, összetett kézzel imádkozik és nagyon jámbor a tekintete? Ezek a dolgok inkább a templom szobraira illenek igazán, azok valóban ilyenek. Jézus azonban nem élettelen szobrot szeretne belőlünk faragni. A mai evangéliumban világosan megfogalmazza üzenetét: „Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”

A szeretet gyakorlása tanúságtétel, jel a világ számára. Krisztus felénk irányuló szeretetének megtapasztalása indíthat el bennünket a szeretet útján. A keresztre tekintve megértjük, hogy Jézus szeretetből vállalta a szenvedést és a halált, a feltámadt Krisztussal való találkozás pedig megérteti velünk, hogy a feltámadásban a mennyei Atya Jézus iránti szeretete nyilvánult meg. Isten ugyanakkor bennünket is feltámaszt az örök életre, s ez irántunk való szeretetének jele.

Jézus Krisztus megváltó kereszthalála előtt gondolta volna egyetlen ember is, hogy Isten képes meghalni az emberért? Gondolta volna valaki, hogy Isten ennyire szereti az embert? Aligha. Ekkora szeretet elképzelhetetlen volt az ember számára, mégis megvalósult. Ne gondoljuk soha, hogy lehetetlen, amit Jézus kér tőlünk! Induljunk el az önfeláldozás útján! Induljunk el a tökéletes szeretet útján! Nehéz, de megvalósítható a szeretet. A szeretet megélése mindenki felé legyen tanúságtétel és jel arról, hogy hiszünk Istenben, aki maga a szeretet!

A legnagyobb tisztelet és szeretet természetesen elsősorban Istent illeti meg. Ezután következik az emberek iránti szeretet, amelynek a mértéke Jézus tökéletes szeretete. Hol kezdődik ez a szeretet? Kiket kell először is szeretnünk embertársaink közül? Nagyon szép, ha együttérzés ébred bennünk a világ másik felén élő bajbajutott emberek iránt, akiket valamilyen természeti csapás sújtott, de ez sosem helyettesítheti azt, hogy a családunkat és a környezetünkben élőket szeressük. Ezért tehát a feleségek szeressék először is a férjüket és a férjek a házastársukat! Az édesanyák szeressék gyermekeiket, a gyermekek pedig a szüleiket! Itt kezdődik a szeretet. Ha ezt megtettük, akkor utána már fordulhatunk más emberek felé jócselekedeteinkkel.

A szeretet Istennek nem csupán egy tulajdonsága, hanem a lényege. Szent János apostol arról ír egyik levelében, hogy „a szeretet Istentől jön” (1Jn 4,7) és „Isten a szeretet” (1Jn 4,8). Ez a szeretet abban nyilvánult meg, hogy az Atya elküldte a Fiút a világba, aki szeretetből feláldozta magát a kereszten az emberek megváltásáért. Jézus Krisztus e tettével megvalósította azt, amit korábban mondott: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Jézus nem egyszerűen csak azt kéri tanítványaitól, hogy viszonozzák szeretetét, hanem azt is parancsba adja, hogy az ő szeretete legyen a felebaráti szeretet mintája. A szeretet gyakorlásának mércéje maga Krisztus, aki ezt mondta: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor a mi életünk, a mi keresztény magatartásunk is dicsőséget szerez az Atyának.

Elmélkedésünk alapkérdése így hangzott: Miről ismerhető fel, hogy valaki keresztény? A válasz egyértelmű: a keresztény ember Isten szeretetében él és az ő szeretetét sugározza mindenki felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyeseket a szegények felé fordulás, a szeretetszolgálat útján indítasz el. Önzetlen és önfeláldozó szívet adsz nekik, hogy szeretetedben éljenek és a te szeretetedet sugározzák a rászorulóknak és nélkülözőknek. Másokat a hitre nevelés útján indítasz el, hogy a tőled kapott tanítást, az üdvösség örömhírét jó magként vessék el az emberi szívekbe, mindazok szívébe, akik keresik az igazságot és vágyakoznak az üdvösségre. Adj nekik erőt, hogy hivatásukat felelősséggel végezzék! Segíts minket, hogy ne térjünk le a lelki fejlődés útjáról, mindig ragaszkodjunk hozzád, aki az üdvösségre vezetsz minket!

Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” Jn 14,7-14

Elmélkedés

A mi szívünk mélyéről is feltörő vágyat fogalmazza meg Fülöp apostol a mai evangéliumban, amikor így fordul Jézushoz: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Igen, mi is szeretnénk látni Istent, szeretnénk megtapasztalni közelségét, érezni jelenlétét, szeretnénk Isten-élményben részesülni. A láthatatlan Isten látásának vágya őszinte emberi kívánság, és ő nem is tagadja meg tőlünk önmagát. Földi életünk során azonban Isten mégsem tárja fel előttünk teljesen önmagát, inkább csak részben. Ezt fogalmazza meg Szent Pál apostol így: „most még csak tükörben, homályosan látunk” (1Kor 13,12). Az Isten-látás vágya majd a halálunk és feltámadásunk után, az örök életben fog teljesedni. Akkor majd találkozunk azzal, akinek életünket köszönhetjük. Találkozunk azzal, aki gyermekének tekint minket, szeretettel gondoskodik rólunk és bármennyire is eltávolodunk tőle bűneink miatt, ő mindig kész megbocsátani nekünk. Találkozunk azzal, akit oly sok emberben felismertünk életünk során, illetve akit oly sokakban nem ismertünk fel. Mert Isten azokban az emberekben is önmagát mutatja nekünk, akikkel nap mint nap találkozunk vagy akik segítségre szorulnak, szeretetre vágynak.

A mennyországban majd lehull a lepel, a homály a szemünkről és színről színre látjuk Istent. Ott kitisztul előttünk a kép.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Jn 14,1-6

Elmélkedés

„Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6) – olvassuk Jézus szavait a mai evangéliumban. Az Egyház a kezdetek óta hittel vallja, hogy egyedül Jézus az út, aki elvezet minden embert az Atyához, ő az igazság, aki szabaddá tesz minket és ő az élet, aki örömre gyújtja szívünket.

Az evangéliumokban szereplő személyek különféle utakon járnak. Egyszer a lelkes hit útján, máskor a hitetlenség útján. Egyszer a hegyekre, a lelki magaslatokra, máskor a kietlen pusztaságba, a lelki szárazságba vezető utakon. Néha az Úr egyenes útjain, máskor messze eltávolodva attól. Az életre vezető keskeny ösvényt csak kevesen választják, mert a többség a pusztulás széles útján jár. Az emberek bejárják a városok kövezett utcáit és a falvakba vezető poros utakat. Olykor együtt, máskor egyedül haladnak az úton, olykor magabiztosan a cél felé, máskor bizonytalanul vagy eltévedve, keresve a helyes irányt.

Eközben Jézus is nagy utat járt be. Ő mindig a maga útját járta. Az emberekhez vezető utat, amely egyúttal az Atyához is vezetett. Járta a keresztutat, amely a dicsőséges feltámadás felé vezető út volt számára. És Jézus, aki azt mondta magáról, hogy ő az út, újra és újra útnak indul napjainkban, hogy meghívjon minket: legyünk útitársai az Atya felé vezető úton! Elindulok-e Jézussal? Engedem-e, hogy a hit útján vezessen? Szeretném-e, hogy az Atyához vezessen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a Jó Pásztor, aki összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat. Te fáradhatatlanul indulsz az elveszett bárányok után és visszavezeted őket a közösségbe. Te ismered és nevükön szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. A kereszten életedet adtad a juhokért, minden emberért, értünk. Hívj napjainkban is fiatalokat szolgálatodra, akik téged követve egész életükkel a te szeretetedet közvetítik az embereknek, és a te tanításodat hirdetik. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.” Jn 13,16-20

Elmélkedés

Az elmúlt napok evangéliumai azt a témát járták körül, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte. Nyilvános működése évei során azt tanította, amit az Atya bízott rá, tudniillik az örök üdvösségre vezető tanítást. A nép körében végzett cselekedetei és csodái tulajdonképpen az Atya cselekedetei, aki a Fiú tetteiben nyilvánította ki irgalmát az emberek felé. Jézus mindenben azt teszi, amit az Atya kér tőle, küldetéséhez mindhalálig, a kereszthalálig ragaszkodik, amely esemény végső megerősítése annak, hogy valóban ő az Isten által megígért és küldött Megváltó. Az evangéliumok beszámolnak arról, hogy egyesek hittel elfogadták Jézust, az Isten Fiát, míg mások elutasították.

A mai részlet továbbviszi a küldetés témáját. Most Jézus a küldő, és az általa megbízottak a küldöttek. Ezt mondja: „aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be.” E kijelentésével azonosítja magát küldötteivel, azaz teljes egységben van azokkal, akiknek küldetést ad. Ennek mintája természetesen az ő egysége az Atyával, aki őt elküldte a világba. És miként ő mindvégig engedelmeskedik küldőjének, ugyanígy azt várja küldötteitől, hogy szolgálatukat vele teljes egységben végezzék. Ha az Úr Jézus követőjeként hűséggel végzem szolgálatomat, számíthatok arra, hogy a mennyei Atya befogad a mennyországba.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, a tanúságtétel, a szeretetgyakorlás és a misszió minden formája a te nevedben történik. A te nevedben hirdetjük az evangéliumot és gyakoroljuk az irgalmas szeretet cselekedeteit. Te megfelelő segítséget adsz nekünk küldetésünk teljesítéséhez azáltal, hogy elküldöd számunkra a Szentlelket. A Lélek indít minket az igehirdetésre és a tanúságtételre, ő irányítja és vezeti az Egyházat a misszióban és a Szentlélek gondoskodik a missziós szolgálat eredményességéről. Adj jóindulatot mindazok szívébe, akikhez te küldesz minket!

Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette: Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem az Atya, aki küldött engem, hagyta meg nekem, hogy mit mondjak és mit hirdessek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem. Jn 12,44-50

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus saját hivatásáról mond beszédet, amelyben megerősíti, hogy ő a mennyei Atya küldötte. Egyetlen vágya az, hogy teljesítse azt, amit az Atya rábízott. Az Atya és a Fiú közti szoros kapcsolat következményeként a Jézushoz való viszonyunk – szembefordulásunk vagy ráhagyatkozásunk – egyúttal állásfoglalást jelent a mennyei Atyával szemben vagy mellette.

Helyezzük nagyobb összefüggésbe e részt! Mai szakaszunk tulajdonképpen Jézusnak a néphez intézett utolsó beszéde, s ezzel mintegy lezárul az ő nyilvános működése. Ezt követően a János evangélium 13. fejezetében már az utolsó vacsora termében találjuk magunkat a lábmosásnál. A nép tehát megismerhette Jézust, aki három éven keresztül lépett fel a nyilvánosság előtt. Láthatták, amint mindjárt az elején tanítványokat vesz maga mellé, de nem csak őket tanította, hanem minden alkalmat megragadott, hogy a néphez is szóljon. Láthatták a csodás gyógyításokat is, és sok más csodát, amely azt bizonyította, hogy valóban isteni képességekkel rendelkezik. És most, nyilvános működésének végén, közvetlenül szenvedésének kezdete előtt az embereknek állást kell foglalniuk Jézus személyével kapcsolatban. Hisznek-e benne? Hisznek-e a világosság igaz szavában? Hisznek-e a megváltásban és a bűnök bocsánatában? Hisznek-e az Atyában, aki Jézust küldte? Hisznek-e az örök életben?

E kérdések ma nekem szólnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10,22-30

Elmélkedés

Jézus nem csupán hasonlatokban, hanem olykor egészen nyíltan is beszélt saját küldetéséről és az Atyával való kapcsolatáról, egységéről. Erre példa a mai evangéliumban olvasható részlet. A beszéd egyrészt válasz az egykori kérdezők számára, másrészt az előzményekben elhangzottak, azaz a jó pásztorról szóló tanítás kiegészítése.

A példabeszédek lehetséges buktatója abban van, hogy valaki nem akarja önmagát felismerni a beszédben felvázolt képben. A jelen helyzetben kérdezők minden bizonnyal ilyen személyek. Azt követelik, hogy Jézus tegyen egyértelmű kijelentést önmagáról: ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan! A későbbiekben már a kijelentések, a szavak sem lesznek elegendőek számukra, hanem olyan égi jelet fognak kérni Jézustól, amivel messiási mivoltát kétségtelenül tudja igazolni. A válaszban Jézus elsősorban nem önmaga szavaira, hanem cselekedeteire hivatkozik, amelyeket az Atya megbízásából tesz. Ő az a pásztor, aki az Atyától hatalmat kapott a juhok, az emberek vezetésére. Boldogok azok, akik hallgatnak szavára és követik őt. A kérdezők viszont nem tartoznak közéjük, mert kérdésükkel éppen saját hitetlenségüket árulják el.

Az Úr Jézus tanításában felismerhetem azt az igazságot, amely az üdvözítő Istenhez vezet. Követem-e az üdvösséget hirdető Jézust?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.

Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.” Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” Jn 10,1-10

Elmélkedés

Jézus tanítási módszerének sajátossága a példabeszédek alkalmazása, azaz képekkel, hasonlatokkal világítja meg mondanivalóját. A tapasztalat szerint hallgatósága így könnyebben megérti üzenetét. Különösen is szükség van e képes beszédre, amikor önmagáról, származásáról és küldetéséről beszél. Hogyan tudja megértetni a néppel, hogy ő Isten, bár emberi valóságában áll előttük? Hogyan tudja elfogadtatni, hogy a mennyei Atya küldötte? Hogyan tudja meggyőzni az embereket, hogy ő valóban Isten Fia?

A mai evangéliumi részletben ilyen hasonlatokat foglal össze János evangélista, aki egyben azzal indokolja Jézus hasonlatokban gazdag beszédmódját, hogy az emberek nem értették meg őt. A kapun bemenő jó pásztorról és a nyájhoz más módon közeledő tolvajokról van szó, illetve arról, hogy a juhok csak a pásztor hangját követik, az idegentől elfutnak. Jézus tehát azt állítja magáról, hogy ő a jó pásztor, azaz érdemes őt követni. Saját tanítását ezzel megkülönbözteti kora más törvénymagyarázóinak tanításától, jelezvén, hogy azokat nem érdemes követni.

Napjainkban sokan fellépnek a nép vezetésének és a közvélemény alakításának igényével. Érdemes mindenkor megnéznünk, hogy kinek a megbízásából, kinek az érdekében cselekszenek. Csak a maguk dicsőségét és felemelkedését kívánják vagy valóban a népet akarják szolgálni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Segíts, hogy ne az emberi szenvedélyek, az érzelmek vagy az ösztönök uralkodjanak rajtam, hanem a te szelíd uralmad valósuljon meg bennem! Ne a szokások, az emberi elvárások irányítsák életemet, hanem a te akaratod keresése és teljesítése. Te uralkodj bennem! Te irányítsd az életem! Te vezess az örök üdvösségre! Uram, jöjjön el a te országod!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10,27-30

Elmélkedés

A legeltetés módja

Idős pásztorember meséli, hogy kétféleképpen szokta legeltetni a nyájat. Olykor arra van szükség, hogy legeltetés közben szorosan összetartsa a bárányokat. Amikor rossz az idő vagy ha egy úton kell keresztülhaladni, akkor a lehető legkisebb helyre tereli össze az állatokat, szorosan egymás mellé. Így jobban átlátja és könnyebben vezeti a nyájat, de erre csak néhány helyzetben van szükség. Máskor pedig, amikor szép időben jó legelőre érkeznek, akkor engedi kissé szétszéledni a nyájat. Persze csak annyira, hogy szem előtt legyen minden bárány, de hadd mozogjanak szabadon, hadd keressék meg a nekik tetsző ételt. Olykor rájuk kiált vagy a kutyát küldi, de nem riogatja feleslegesen őket, hanem engedi, hogy szabadon legeljenek. Ő legalábbis így tanulta az apjától, aki szintén pásztor volt.

Olykor úgy tűnik nekem, hogy mi, papok, inkább az első módszert alkalmazzuk, míg Isten inkább az utóbbit. Mi szeretjük szűk keretek közé szorítani a híveket, pontosan megszabjuk a határokat, míg Isten inkább a szabadabb életet részesíti előnyben. Nem arra gondolok, hogy szélnek kellene eresztenünk a híveket vagy meg kellene szüntetnünk az erkölcsi szabályokat, de mintha olykor kissé túlbuzgók lennénk a szabályok dolgában. Nyilvánvaló, hogy a lelkipásztoroknak, az egyházi vezetőknek van felelőssége a hívek iránt, ahogyan a pásztor is felelős a rá bízott bárányokért. De a híveknek is megvan a maguk felelőssége, szabadon hoznak önálló döntéseket különböző élethelyzetekben. Nem buták és nem önállótlanok az emberek, mindenki jól tudja, hogy cselekedeteiért Isten előtt neki kell vállalnia a felelősséget.

Ma, húsvét 4. vasárnapján, a papi és szerzetesi hivatások világnapján, mindannyian nyitott szívvel akarunk figyelni Jézus Krisztus szavára és tőle, a Jó Pásztortól szeretnénk tanulni. E napon illő hálát adnunk Istennek papjainkért, akik a felszentelés révén szent hatalmat kaptak, hogy Krisztus nevében és az ő tekintélyével szolgálják az embereket. A papi hatalom tehát nem uralkodást jelent, hanem szeretettel végzett szolgálatot, amely akkor hiteles, ha a pap mindenben hasonlít Jézushoz, a Jó Pásztorhoz.

Minden pap a napi szentmiséből, a szentáldozásból, mint kimeríthetetlen forrásból merít erőt a lelkipásztori szolgálathoz. Ehhez párosul a rendszeresen, naponta végzett imádság, amely a személyes megszentelődés eszköze, ugyanakkor az imádságot azokért végzi, akiket vezetnie kell. Krisztus tanításának, azaz az evangéliumnak a tanulmányozása, a róla való elmélkedés a következő forrás, amely segíti a felszentelt személyt abban, hogy élete minél jobban igazodjon az Úr életéhez. Ezek azok az alappillérek, amelyeken nyugszik minden pap hivatása. A pap Jézussal él, Jézustól tanul, és őt hirdeti szavaival és életével egyaránt. Arra tanítja a gyerekeket és a fiatalokat, hogy éljenek Krisztushoz és az ő evangéliumához méltóan.

A hívek azt várják papjaiktól, hogy megtartsák a szentmiséket, kereszteljék meg az újszülötteket, áldják meg a házasulandókat, gyóntassanak, tartsanak hittanórákat, végezzék el a temetési szertartást. Szervezzenek továbbá közösségi programokat, irányítsák a templomok felújítását és a plébániák karitatív tevékenységét. A pap azonban ennél is többet akar adni a híveknek: egész életével Isten szeretetét közvetíti mindenki felé. Vegyük észre Isten szeretetét, amely a papok szolgálata által árad ki az emberekre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Miként egykor kiválasztottad az apostolokat és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek, úgy napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és szeretetedet megismerve indulhatnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére, valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket egészen neked szentelik! Add, Urunk, hogy elfogadják és hűséggel teljesítsék hivatásukat, akiket a papságra vagy a szerzetesi életre kiválasztasz! A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek legyenek embertestvéreiknek továbbadni a te jóságodat, irgalmadat és szeretetedet!