Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, tanítványaira emelte tekintetét, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat. Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.” Lk 6,20-26

Elmélkedés

A tizenkét apostol kiválasztását Jézus beszéde követi az evangéliumban. Nem csak a tizenkettőhöz, hanem valamennyi tanítványához intézi szavait a mi Urunk, valamint a köré sereglett néphez. Mátéval ellentétben Lukács nem nyolc, hanem csak négy boldogságot említ, amelyeket négy, ún. „jaj-mondás” követ. Jézus hegyről való lejövetele eszünkbe juttatja az ószövetségi törvényadást. Mózes a Sínai-hegyen kőtáblákba véste Isten parancsait, majd lejött a hegyről és közölte a néppel, a nép pedig elfogadta azt. Jézus is lejön a hegyről és közli tanítványaival, az újszövetség népével az ő törvényeit, utána pedig várja az emberek feleletét.

A beszéd első és második része szembeállítja vagy legalábbis világosan elkülöníti a társadalmi csoportokat, a szegényeket és a gazdagokat, az éhezőket és jóllakottakat, a sírókat és a nevetőket, a gyűlöletben és a hízelgésben részesülőket. Mindkét csoport tagjai számára változást, fordulatot ígér. A jelenleg nélkülözőknek tehát nincs okuk a bánatra, mert sorsuk hamarosan jóra fordul, és emiatt boldogok, mégpedig nem csak a jövőben, hanem már most. A társadalom haszonélvezői ugyan jelenleg jómódban élnek, de ez nem tart örökké, ezért szól nekik a figyelmeztetés. A krisztusi közösség akkor halad az Úr útján és él az újszövetségi törvény szerint, ha szeretettel és jócselekedetekkel fordul a nélkülözők felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életed során mindig az Atya megdicsőítésére törekedtél. Engedelmességeddel, amely a szenvedések és a halál vállalásában mutatkozott meg, az Atyának szereztél dicsőséget. Ő a halálból való feltámasztással magasztalt fel téged. Urunk, azért küldted el a Szentlelket, hogy a te küldetésedet befejezze, beteljesítse a világban azáltal, hogy a benned hívőket elvezeti a teljes igazságra és az üdvösségre. Segíts minket, hogy földi életünk során a Szentháromságban és Isten szeretetében éljünk! Segíts, hogy földi életünk után eljussunk Isten örökké tartó szeretetébe!

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Lk 6,12-19

Elmélkedés

Jézus tanításának bemutatását a tizenkét apostol kiválasztása előzi meg, ezt olvassuk a mai napon. A jelenet azzal kezdődik, hogy Jézus felment egy hegyre imádkozni, amelyet Márk evangélista is megemlít (vö. Mk 3,13). Lukács evangélista azonban pontosítja Jézus szándékát: azért ment fel a hegyre, hogy imádkozzon. Lukács írásának jellegzetessége, hogy kiemeli Jézus működése során az imádkozás szerepét, az Úr valamennyi jelentős tevékenységét megelőzi az ima, az Atyával való beszélgetés. Az apostolok kiválasztása előtt tehát az Úr az egész éjszakát imádságban tölti, azaz a kiválasztás nem csupán tőle, hanem a mennyei Atyától is ered. Érdemes megemlítenünk, hogy az imádkozás tekintetében az apostolok valóban jó tanítványai voltak Mesterüknek, hiszen például, amikor az áruló Júdás helyébe választani akartak valakit Jézus tanítványai közül tizenkettedikként, az ő választásukat is imádság előzi meg, így került közéjük Mátyás apostol (vö. ApCsel 1,24-25), illetve a hét diakónus is imádság és kézrátétel kíséretében kap megbízatást az apostoloktól (vö. ApCsel 6,6).

A választáskor jelképes szerepe van a tizenkettes számnak. Ahogyan az ószövetségi választott nép Jákob tizenkét törzséből származik, ugyanúgy az újszövetség népe, az Egyház közössége a tizenkét apostol testületén, mint alapon nyugszik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te akkor foglaltad el a világ utolsó helyét, amikor megaláztak, mindentől megfosztottak és keresztre feszítettek a Golgotán. Ezzel példát adsz nekünk, hogy ne egymással versenyezve törekedjünk elfoglalni az általunk jobbnak tartott helyeket, hanem keresztünket felvéve, alázattal és engedelmesen fogadjuk el azt a helyet, amelyet Isten kijelölt nekünk az életben. Így tudjuk biztosítani azt, hogy helyünk legyen a mennyországban, ahol Isten vendégei leszünk. Ott nem lesznek első és utolsó helyek, hanem mindenki egyenlően részesül Istentől a boldogságban. Segíts minket, Urunk, hogy eljussunk a mennybe!

Jézus az egyik szombaton elment a kafarnaumi zsinagógába, és tanítani kezdett. Volt ott egy jobb kezére béna ember. Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton; hogy aztán okot találjanak a vádaskodásra. Ő azonban ismerte gondolataikat. Megszólította tehát a béna kezű embert: „Kelj fel, és állj ide a középre!” Az felkelt és odaállt. Jézus akkor hozzájuk fordult: „Kérdem tőletek: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?” Végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Erre esztelen harag szállta meg őket, és arról kezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek Jézussal. Lk 6,6-11

Elmélkedés

A mai evangélium témája a szombati nyugalom megtartása. Jézus visszatér Kafarnaumba és a zsinagógában találkozik egy béna kezű emberrel. Mivel szombat van, a farizeusok figyelik, vajon meggyógyítja-e a beteget. Az ő véleményük szerint mindenféle gyógyítás munkának tekintendő, és ezért szombaton, a nyugalom napján nem szabad végezni. A Jézus „ismerte gondolataikat” kifejezés nem azt jelenti, hogy gondolatolvasó képességgel rendelkezett, hanem egyszerűen azt, hogy jól ismerte a farizeusok törvényértelmezését.

De még ennél is jobban ismerte az irgalmas mennyei Atyát, akit semmiféle emberi törvény nem korlátozhat irgalmasságának és szabadító erejének kinyilvánításában. A jelenlévő farizeusok pedig jól ismerhették Jézust, aki nem szokott közömbös maradni a betegek iránt. Tudták, hogy nem törődik azzal, hogy szombat van vagy sem, ő segíteni fog a betegen. Az eltérő gondolatok, törvényértelmezések és szándékok feszültséget ébresztenek. Ezt Jézus is érzékeli, hiszen kérdésére a farizeusok nem válaszolnak, nem nyilvánítják ki hangosan elítélő véleményüket. Hallgatásuk nem korlátozza Jézust, parancsol a betegnek és az képes kinyújtani kezét, ami annak jele, hogy a bénaság megszűnt. Az irgalmasság gyakorlása, a szeretet kifejezése felette áll mindféle korlátozó emberi törvénynek és hagyománynak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Te teljes odaadással figyelsz a betegekre, mindazokra, akik testi vagy lelki bajban szenvednek. A szeretet és az irgalom nyelvén szólsz hozzájuk. Megérinted őket, hogy meggyógyuljanak. Kezed gyógyítja a beteg testrészeket, irgalmad gyógyítja a bűnös lelket. A te gyógyító érintésedet várja a testem. A te irgalmas érintésedet várja a lelkem. A te szeretetteljes érintésedet várja a szívem. Megnyitom előtted szívemet: érints meg engem irgalmaddal! Érints meg és segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!

Abban az időben Jézus elhagyta Tirusz vidékét, és Szidonon át a Galileai-tóhoz ment a Tízváros határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. (Jézus) félrevonta őt a tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. Föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effata, azaz: Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és hangoztatták: „Csupa jót tett: a süketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!” Mk 7,31-37

Elmélkedés

Nyílj meg!

A mai vasárnap evangéliuma is két világ találkozásáról szól, a dadogva beszélő süket és Jézus találkozásáról, a beteg és a gyógyító, az ember és az Isten érdekes találkozásáról. Egymástól távolinak tűnik a betegek és az egészségesek világa, amely sokszor meg nem értést eredményez, ebben az esetben azonban nincs értetlenség, nincs semmiféle kommunikációs zavar. Jézus érti a beteget, megérzi vágyát, szavak nélkül is tudja, hogy mit kell tennie, ezért félrevonja a tömegből, hogy meggyógyítsa. Furcsa mozdulatokat tesz, legalábbis számunkra furcsa mozdulatokkal érinti meg a beteg testrészeket, de a beteg nem tiltakozik. Némán tűri, hogy Jézus hozzáérjen a füléhez és megnyissa azt a hallásra. Némán tűri, hogy megérintse nyelvét és megnyissa száját a beszédre. A csoda nyilvánvaló, a gyógyulás bizonyítottan megtörtént. A korábban csak dadogva beszélő ember mindenki számára érthetően kezdett beszélni, füle megnyílt és hallott mindent. A csoda egy számára új világba léptette át, a gyógyulás gyökeres változást hozott az életébe, a betegek világából átléphetett az egészségesek világába.

Az eset leírásánál Márk evangélista megjegyzi, hogy a gyógyítást megelőzően Jézus az égre tekintve fohászkodott. Ez a mozzanat azt jelzi, hogy cselekedete előtt a mennyei Atya segítségét kéri, hiszen csodái és gyógyításai más esetekben is és most is az Atya irgalmas szeretetének a jelei.

Érdemes figyelmet szentelnünk Jézus szavának. Ezt mondja: „Nyílj meg!” Nyílj meg, te száj, és beszélj! Nyílj meg, te fül, és hallj! Ugyanazt az erőt, határozottságot érezzük e felszólításban, mint Isten teremtő szavában. „Legyen világosság!” (Ter 1,3) – olvashatjuk a bibliai teremtéstörténetben, majd pedig hasonló felszólításokkal folytatódik az elbeszélés, és minden létrejön, megtörténik, amit Isten parancsoló szava kimond. „Nyílj meg!” – szól Jézus erőteljes szava. Újjáteremtő, gyógyító szó ez, amely helyreállítja a rendet, miként egykor Isten rendet teremtett a káoszból, a rendezetlenségből.

Jézus úgy gyógyít, hogy csodát tesz, amely örökre megszünteti a testi betegséget és nyomorúságot. A csoda láttán az emberek ezt mondják: „Csupa jót tett: a süketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!” De ezen emberi vélemény mellett azt is látnunk kell, hogy a csoda nem csupán egy jótett és nem csak Isten jóságának a jele, hanem egyúttal a gonosz felett aratott győzelem jele és cselekedete. Jézusnak ugyanis hatalma van megszüntetni a testi bajokat, és hatalma van ahhoz is, hogy legyőzze a gonoszt, aki betegségben tartja lelkünket. Ez Isten irgalmának a győzelme a bűn felett.

Az evangéliumi történet záró része kiszélesíti a csodában részesülők körét. A süketnéma meggyógyul, de mellette sokan változáson esnek át. Mintha Jézus „Nyílj meg!” felszólítása nekik is szólna, hiszen megnyílik értelmük annak felismerésére, hogy rendkívüli dolog történt. Megnyílik szívük, hogy Jézusban felismerjék a jótevőt, a gyógyítót. És talán a csoda ránk is hatással van. Talán bennünket is megérint az Úr. Talán a mi bűnös lelkünket is megérinti irgalma, hogy bűneinktől megszabaduljunk. Talán a mi fülünket is megérinti, hogy meghalljuk tanítását. Talán a mi szánkat is megnyitja, hogy őt dicsérjük és szeretetét hirdessük. Ehhez a csodához csak annyi kell, hogy elismerjem gyengeségem és Jézus segítségét kérjem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Amikor meggyógyítottad a beszélni nem tudó és nem halló embert, te egyedül őrá figyeltél, hogy a szeretet és az irgalom nyelvén beszélhess vele. Olyan mozdulatokat tettél, amelyek a kívülállók, a szemlélők számára furcsák és szokatlanok voltak, de azok a beteg számára mégis gyógyulást eredményeztek. Mozdulataid érintéssé váltak. Megérintetted a beteg testrészeket és azok azonnal meggyógyultak. Kérünk, érints meg minket gyógyító kezeddel! Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel!

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül. Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. Mt 10,28-33

Elmélkedés

Felidézve magunkban Jézus szenvedéstörténetét, elcsodálkozunk azon, hogy az Úr mennyire megadóan fogadta, milyen nagy türelemmel viselte az őt érő bántalmazásokat. A fájdalom és a szenvedés ilyen türelmes elviselésére, valamint a halál önkéntes vállalására csak az képes, aki nem tartja feleslegesnek, hanem értelmét látja a szenvedésnek vagy hisz abban, hogy nem a halálé az utolsó szó.

Ez a megállapítás nem csak Jézusra igaz, hanem mindazokra, akik a keresztény évszázadok során vértanúhalált szenvedtek. A mai napon ünnepelt kassai vértanúk és a többi vértanú azzal a hősies lelkülettel tűrte a bántalmazásokat, amit Jézustól tanultak. A Krisztust megelőző idők embere úgy gondolta, hogy a szenvedés szégyen, büntetés, amelyet Isten mér az emberre. Jézus helyteleníti, szenvedésével pedig gyökerében megváltoztatja ezt az elképzelést. Miként az ő esetében a másokért vállalt szenvedésnek van értelme, mert megszerzi a megváltást, ugyanúgy a vértanúk esetében abban nyer értelmet a hitükért vállalt szenvedés, hogy például szolgálnak. Példa a hívő közösség számára, amelynek tagjai megerősödnek hitükben, és példa a világban élők számára a hit értékéről és erejéről. A megpróbáltatások türelmes viselését Isten az örök élettel jutalmazza.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, nagy öröm él szívemben, mert beszálltál életem hajójába és ezzel részt vállaltál emberi életemből. Azért teszed ezt, hogy velem együtt indulj a világ nagy tengere felé. A magam ereje sokszor kevésnek bizonyul. Kudarc és sikertelenség ér nap mint nap, de a veled való találkozás óta újra erőt érzek magamban, és lelkesedést, hogy ismét érted fáradozzak. Taníts engem, hogy mindig engedelmeskedjek szavadnak és emberhalász legyek, aki bátran indulok az emberekhez, hogy hirdessem a te evangéliumodat.

Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek. Példabeszédet is mondott nekik: Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: Jobb az óbor. Lk 5,33-39

Elmélkedés

A mai evangéliumban a böjt megtartásával kapcsolatban kérdezik Jézust. A zsidó vallásosságban lényeges szerepe van a böjtnek, amely a gyász kifejezése vagy a vezeklés, a bűnbánat módja. Főként a vallási buzgóságban kitűnő farizeusokra volt jellemző a heti kétszeri böjtölés. Ezt a szigorú gyakorlatot folytatták Keresztelő János tanítványai is, s erre hivatkoznak a kérdezők. A kérdés tulajdonképpen az, hogy Jézus miért nem követeli meg saját tanítványaitól a böjtöt. Jézus három hasonlattal válaszol a kérdésre.

Először egy házasságkötés képét idézi fel. A vőlegényt körülveszik barátai és a násznép, akik valamennyien osztoznak az örömében. Nincs most ideje a bánatnak és a gyásznak, ez az örvendezés napja. A messiási korszak, amely Jézussal érkezett el, ehhez a lakodalmi ünnepséghez és örvendezéshez hasonlít. Amíg Jézus itt van a földön, együtt van tanítványaival, addig nem szabad gyászolniuk. A tanítványok egy ünnep légkörében élnek, de tudják, hogy egyszer majd elviszik tőlük a vőlegényt, Jézust. A példázatban utalás van Jézus elfogására, elítélésére és halálára.

A másik két példát a háztartásból és a földművelés világából veszi Jézus. Oktalanság volna egy új ruhát széttépni azért, hogy az anyagból foltot varrhassunk egy régi ruhára. Értelmetlenség, ha valaki régi tömlőbe akar új bort önteni, mert mindkettő kárba veszhet. Ugyanilyen értelmetlen volna, ha Jézus tanítványai a böjtöt, mint a gyász jelét összekapcsolnák az öröm időszakával.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Az általad elküldött Szentlélek bennünk él, köztük lakik, még akkor is, ha jelenlétére, megszentelő tevékenységére olykor nem figyelünk oda. Segíts minket, hogy ráhagyatkozzunk és engedjük, hogy átalakítson minket! Ne engedd, hogy fékezzük a Szentlélek lendületét, hanem segíts abban, hogy hallgassunk sugallataira, csendes útmutatásaira, figyelmeztetéseire és ösztönzéseire! Ébressze fel bennünk az örök élet utáni vágyat!

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust. Lk 5,1-11

Elmélkedés

A názáreti sikertelen fellépéssel ellentétben Jézus kafarnaumi tevékenysége kifejezetten sikeres volt. Itt nem elutasítással, hanem elfogadással találkozik. Az emberek azért viszik hozzá nagy számban a betegeket, mert felismerik a szavaiban és cselekedeteiben rejlő isteni szabadító hatalmat. Közben a helyszín megváltozik, Jézus elhagyja a várost és a Genezáreti-tó partján folytatja tevékenységét. Itt újabb csoda történik, de ez nem gyógyítás. Péter és társai hiába fáradoznak, nem fognak egyetlen halat sem, majd pedig amikor engedelmeskednek Jézus kérésének, nagyszámú hal kerül a halászhálóba. Simon Péter tapasztalt halászként ugyan ellentmondana Jézusnak, de mégis teljesíti a kérést, amiben már megmutatkozik a tanítványi engedelmesség.

A csodálatos halfogás eseménye után Jézus új feladattal bízza meg Pétert: „Ezentúl emberhalász leszel.” Az új megbízatás lényege, hogy mostantól ne halak kifogásán fáradozzon, hanem embereket vezessen a krisztusi közösségbe, az Egyházba. A sikeres halfogás láttán jogosan gondolja: Akinek szavára rengeteg halat tudok fogni, annak szavára majd azok az emberek is engedelmeskedni fognak, akikhez megbízatást kapok, tehát ha teljesítem a feladatot, akkor annak eredményességét majd az engem küldő fogja biztosítani.

Vállalom-e a küldetést, amivel az Úr megbíz?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.

Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban. Lk 4,38-44

Elmélkedés

A mai evangélium megerősít minket abban, hogy bármikor fordulhatunk Jézushoz a kéréseinkkel. Bármikor is kértek tőle tanácsot a tanítványok, ő mindig készséggel tanította őket. Soha nem mondta azt, hogy most nincs ideje vagy nincs fogadóórája. Ha pedig betegeket hoztak hozzá, akkor senkit sem utasított el. Nem mondta azt, hogy éppen nincs rendelési idő, sem azt, hogy elfogyott kezéből a gyógyító erő, az áldás. Bőkezűség és nagylelkűség jellemezte, valahányszor nyugtató, iránymutató szavára vagy gyógyító érintésére volt szükség. Nem akarta elkerülni a népet, mindig rendelkezésére állt az őt keresőknek, de volt ideje arra is, hogy rendszeresen félrevonuljon és az Atyával legyen. Senki nem csalódott, aki Jézus segítségét kérte. Senki nem távozott tőle úgy, hogy ne teljesült volna vágya, ha azt valóban hittel és bizalommal kérte. Nyitott karokkal és nyitott szívvel fogadott mindenkit. Azokra is figyelt, akik abban az időben a társadalom peremén éltek, a gyerekekre, a betegekre, a megszállottakra, a szegényekre, a bűnösökre.

Jézus soha nem fáradt annyira, hogy ne fogadná szívesen az embereket. Mindez nagy bátorságot ébreszt bennünk. Forduljunk hozzá, bármiben hiányt szenvedünk, mert nagylelkűségének nincs határa! Forduljunk hozzá, ha bűnösök vagyunk, mert irgalmasságának, megbocsátásának nincs határa!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Miként egykor kiválasztottad az apostolokat és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek, úgy napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és szeretetedet megismerve indulhatnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére, valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket egészen neked szentelik! Add, Urunk, hogy elfogadják és hűséggel teljesítsék hivatásukat mindazok, akiket a papságra vagy a szerzetesi életre kiválasztasz! A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek legyenek embertestvéreiknek továbbadni a te jóságodat, irgalmadat és szeretetedet!

Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: „Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.” Ennek híre elterjedt az egész környéken. Lk 4,31-37

Elmélkedés

A sikertelen zsinagógai fellépés után Jézus elhagyja Názáret városát és Kafarnaumba érkezik. A „lemenni” ige azt jelzi, hogy Názáret magasabban, a hegyek között fekszik, Kafarnaum pedig alacsonyabban, a Genezáreti-tó partján. Itt kezd el Jézus tanítani, mégpedig most is a zsinagógában, a szombati istentisztelet alkalmával. Tanításának hatását Lukács evangélista az „ámulatba ejtett mindenkit” kifejezéssel jellemzi, ami ellentétben áll a názáretiek csodálkozásával, ellenszenvével és gyilkos haragjával. Ez az „ámulat” itt annak szól, hogy Jézus szavában különleges erő, hatalom rejlik, ezt ismerik el az emberek ámulatukkal, csodálkozásukkal.

Ezt követően egy ördögűző csodáról olvashatunk az evangéliumi részletben, Jézus első csodájáról Lukács írásában. Amiről Jézus beszélt Názáretben, az most itt, Kafarnaumban elkezd megvalósulni: szabadulást hoz, szabadulást egy ördögtől megszállt embernek. A csodával Jézus azt igazolja, hogy szavában olyan erő rejlik, amely erősebb az ördög, a gonosz hatalmánál. Az emberek itt még nem értik, hogy minek köszönhető ez a különleges képesség, mindenesetre elismerik azt.

Elismerem-e, hogy Jézus az Isten Fia, aki számomra és minden ember számára elhozza a bűntől való szabadulást? Elismerem-e, hogy ő a Megváltó, aki által az üdvösségre juthatok?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették. Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: „Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Lk 4,16-30

Elmélkedés

Jézus sikertelen fellépéséről olvasunk a mai evangéliumban. Az esemény helyszíne Názáret, az a település, ahol felnevelkedett. Jóindulattal városnak szoktuk nevezni Názáretet, valójában egy kis falu volt, aligha lakták kétszáznál többen abban az időben. Egy ilyen kis helyen mindenki ismer mindenkit. Mint hitét gyakorló zsidó ember, Jézus szombatonként a zsinagógába megy, hogy részt vegyen az istentiszteleten, erre utal a szövegben a „szokása szerint” kifejezés. A felolvasásra való jelentkezés már nem biztos, hogy szokása volt. A jelenet inkább azt sugallja, hogy Názáretben most tesz ilyet először, és mint kiderül utoljára is. Az Izajás prófétától felolvasott szövegrészt, amely a messiási idő beköszöntéről és annak jeleiről szól, Jézus önmagára vonatkoztatja, ezért a szöveghez fűzött magyarázata valójában saját küldetését mutatja be. A názáretiek először dicsérettel fogadják szavait és helyeslik a hallottakat, majd pedig hirtelen gyanakvással és értetlenséggel fordulnak felé, ami egészen a gyilkos szándékig vezet.

Az elutasítás oka világos: Jézus az Úr felkentje, ő hirdeti meg az Úr kegyelmi esztendejét, az ő személyében teljesedik be a prófétai jövendölés, tehát ő a Messiás. A názáretiek ezt nem fogadják el, nem hiszik, hogy az a Jézus volna a Megváltó, aki körükben nőtt fel és akinek családját ismerik. Ez az elutasítás és hitetlenség fog visszaköszönni Jézus halálra ítélésekor. Megváltómnak vallom-e Jézust?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Szívünk nemes szándékával keresünk téged, mert evangéliumodban felismertük az örök élet tanítását. Az evangélium szerint élve akarunk követni téged, mert egyedül a te tanításod és személyed követésre méltó. Nem adjuk életünket látszat-igazságok szolgálatára, hanem evangéliumod teljes igazságát, mint igazi örömhírt akarjuk hirdetni azoknak, akik tévedéseik után életünk értelmét keresik. Ismerjék fel ők is, hogy te vezetsz bennünket az örök üdvösségre!

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok, és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.” Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert. Mk 7,1-8. 14-15. 21-23

Elmélkedés

A szív tisztasága

Az örök élet kenyeréről szóló beszéd után, amelyet az elmúlt vasárnapokon részletekben olvastunk, a mai vasárnaptól visszatérünk Márk evangéliumához. A mai rész törvényekről és parancsokról, illetve azok megtartásáról szól. A farizeusok és írástudók megbotránkoztak azon, hogy Jézus egyes tanítványai nem mosnak kezet étkezés előtt, azaz nem tartják meg a mózesi törvényeket, s emiatt kérdőre vonják a mestert. Válaszában Jézus nem arra törekszik, hogy megvédje tanítványait, hanem tanítást ad a törvények megtartásának értelméről.

A törvényekkel kapcsolatban az első problémát az okozza, hogy melyek számítanak vallási törvényeknek és mi az, ami egyéb szabály. Bármennyire is furcsának tűnik számunkra, az étkezés előtti kézmosás, illetve az edények leöblítése Jézus korában elsősorban vallási és nem egészségügyi előírás volt. A vallási tisztasági törvények eredetileg csak a papságra vonatkoztak, s ezeket a szertartások végzése előtt kellett elvégezni. Jézus korában viszont a farizeusok csoportjának egyik programja az volt, hogy ezeket kiterjesszék mindenkire és a mindennapi életre.

A Jézus és a farizeusok közti viták forrása, hogy melyek az isteni törvények és melyek az emberiek. Ha a törvények között valamiféle ragsort akarunk felállítani, akkor az isteni törvények mindenképpen az emberi törvények elé kerülnek. Ez akkor lehet fontos, ha egyes törvények között ellentmondást vélünk felfedezni, s nem tudjuk, hogy melyiknek engedelmeskedjünk. Ilyen esetekben az isteni törvények megtartása egyértelmű elsőbbséget élvez. Jézus határozottan elutasítja azt a farizeusi szándékot, amely emberi törvényekkel akarja helyettesíteni az Isten által adott parancsokat.

A törvényekkel kapcsolatos jézusi és farizeusi álláspont leglényegesebb különbsége abban áll, hogy Jézus nem a külső formaságokra figyel, hanem a szív belső szándékára. Nem elegendő, ha szavainkkal tiszteljük Istent, de a szívünk távol van tőle. Nem sokat ér ugyanis, ha valaki teljesen lélektelenül megtart bizonyos szokásokat és ragaszkodik a hagyományokhoz, ha azok csak külső formaságok számára, de közben engedi, hogy szívében gonoszság uralkodjék. Jézus azt szeretné, hogy a lélek tisztaságára törekedjünk, és ne szennyezzük be azt bűneinkkel.

Az isteni törvények nem veszik el szabadságunkat, hanem a javunkat szolgálják. Helytelen az az elképzelés, hogy a szabadságunk teljesen korlátlan és bármit megtehetünk. A szabadság sosem jelentheti az Istentől való függetlenséget, hiszen éppen az ő törvényei biztosíthatják számunkra az igazi lelki szabadságot.

Jézus nem elítélni akar, hanem megtisztítani. Nem a kezünket nézi, hanem a szívünket. Az ő számára a szívünk tisztasága a fontos. A kezet persze könnyebb megmosni, a szívet már nehezebb megtisztítani. A kezek tisztasága vagy piszkossága szemmel látható bárki számára, a szívet egyedül Isten látja, szívünk szándékait egyedül ő ismeri. A szentmisében a felajánlott áldozati adományok átvétele és előkészítése után a pap kezet mos, és közben halkan ezt mondja: „Mosd le, Uram, bűneimet, és vétkeimtől tisztíts meg engem.” A szív megtisztulásának jelképes cselekedete ez, amelyhez lélekben a hívek is csatlakoznak. Hányszor sietünk kezet mosni, ha valamivel bepiszkítottuk! Hát siessünk szívünket is megtisztítani, ha a bűn bemocskolja! A hegyi beszédben Jézus ezt mondja: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent” (Mt 5,8). Isten a tiszta szívűeknek mutatja meg önmagát. Még akkor is, ha talán koszos, mosatlan a kezük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Te örömhírt hirdettél az embereknek és olyan igazságokat tanítottál, amelyek emberségünk legmélyét érintik. Te azt kéred tőlünk, hogy ne kedvetlenül, hanem örömmel és irántad való szeretettel teljesítsük parancsaidat. Te azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Te azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel!

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Mt 25,14-30

Elmélkedés

Isten mindannyiunknak adott jó képességeket és tulajdonságokat, amelyeket egyrészt saját lelki fejlődésünkre, másrészt embertársaink javára kell felhasználnunk. Ezeket az adományokat mind Isten kegyelmének köszönhetjük. Szent Pál apostol Timóteushoz írt levelében a következőt írja: „Ne hanyagold el magadban a kegyelmet!” (1Tim 4,14). Ez a buzdítás arra ösztönöz minket, hogy az isteni kegyelemmel együttműködve egyre több jót tegyünk.

Az elmúlt napokban a szolgákról és a szüzekről szóló beszédeket olvastuk, amelyek közvetlenül az Úr megérkezésének idejére vonatkoznak. A mai evangéliumban Jézus a talentumokról mond egy példabeszédet, amely a megelőző időszakra és magára az ítéletre vonatkozik. Az Úr az ő szolgáira, azaz ránk bízza javait, jó képességeket és adottságokat kapunk tőle, amelyet helyesen és akarata szerint kell felhasználnunk. Nem elég a megőrzés minimalizmusa, hanem a tettrekészségünk és cselekvésünk egyre több eredményt hoz ki abból, amit az Úr nekünk juttatott. Ebből a példázatból is kiderül, hogy nem egyformák, hanem különbözőek az emberi adottságok. Mégsem kell senkinek a másikhoz hasonlítania magát, nem kell irigykedni másokra, hanem mindenkinek a magáéval kell gazdálkodnia, mert ezt fogják majd számon kérni tőle. A kevéssel is úgy kell bánni, hogy több legyen, s lehessen látni a fejlődést. A nagyobb képességek viszont nagyobb felelősséget is kívánnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Lelkünk megtisztítását kérjük tőled. Mi sokszor megelégszünk a felületes bűnbevallással, de te gyökeres megújulást vársz tőlünk. Te képes vagy alapjaiban megtisztítani lelkünket, hogy egyedül Istennek éljünk. A lelki megújulás adjon nekünk erőt ahhoz, hogy evangéliumod hirdetői legyünk a világban azok számára, akik még keresik megtisztító irgalmadat és felemelő szeretetedet.

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés

Az öt okos és öt balga szűzről szóló példabeszédben ritkán figyelünk oda a vőlegényre, pedig nyilvánvalóan ő a történet főszereplője. A vőlegény magatartásában több furcsaságot is felfedezünk. Először is azt, hogy a vőlegény „késik”, pedig egy lakodalmi ünnepségre éppen neki illik időben megérkezni. Jézus nem magyarázza meg a késésnek az okát, de a történet lelki mondanivalóját keresve kitalálhatjuk, hogy ez a „késés” arra utal, hogy senki nem tudhatja előre az Úr érkezésének időpontját. Furcsa, hogy egészen szokatlan időben, éjszaka érkezik, mégpedig váratlanul, senki nem jelenti be előre jövetelét. Ez a mozzanat arra utal, hogy az Istennel való találkozás napját nem ismerhetjük előre. Rendkívüli az is, hogy nem áll rögtön az ünneplők közé és nem törődik a menyasszonnyal, hanem a kapuőr feladatát végezve ő intézkedik a kapuk bezárásáról, majd pedig nemhogy örülne minden érkező vendégnek, hanem könyörtelenül kizárja a későket, akiket könyörgésük ellenére elutasít. Ezek az elemek arra utalnak, hogy a végső ítélet bírája egyedül Isten, akinek joga van ahhoz, hogy örök országától távol tartsa azokat, akik felkészületlenek.

A példabeszéd emlékeztessen minket arra, hogy életünk minden napján felkészülten várjuk az Úrral való találkozást, amelynek idejét nem ismerjük, bármikor bekövetkezhet. A találkozás ne ítéletünket, hanem üdvösségünket jelentse!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Gondviselő Istenünk! Te szeretetből teremtettél meg minket és életünk minden napján kimutatod irántunk szeretetedet. Adj nekünk éleslátást és bölcsességet, hogy észrevegyük szereteted jeleit, mindazt, amivel testi és lelki fejlődésünket segíted és az üdvösség felé vezetsz minket! Oszlasd el félelmeinket, aggódásainkat és bizonytalanságainkat! Segíts, hogy bizalommal tekintsünk jövőnk felé és teljes bizalommal adjuk életünket neked! Gondoskodj rólunk, családunkról, szeretteinkről és minden emberről! Mutasd meg jóságodat minden ember felé!

Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.” A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették. Mk 6,17-29

Elmélkedés

Keresztelő Szent János vértanúságának mai napján az ő halálának eseményeit olvassuk Szent Márk művéből. Az evangélista külön is hangsúlyozza, hogy Heródes „igaz és szent embernek” tartotta Jánost, de nem tetszett neki, hogy János figyelmeztette őt bűnére, ezért börtönbe vetette. János hallgathatott volna Heródes bűnéről, de Isten embereként éppen az volt a küldetése, hogy mindenkit bűnbánatra indítson. Az uralkodó szándéka az volt, hogy elhallgattassa őt és nem az, hogy kivégeztesse, de a lakoma alkalmával tett könnyelmű ígérete mégis a Keresztelő vesztét okozta.

Keresztelő János sorsa egyrészt visszafelé, másrészt előre mutat az időben. A múltra mutat, mert sorsa ugyanaz, mint a korábbi idők, az ószövetségi kor prófétáinak sorsa, akiket a választott nép elutasított. Küldetésük az volt, hogy az Istennel kötött szövetség útjára visszavezessék a népet, de a nép nem hallgatott rájuk, sokukat megölték. Másrészt János sorsa a jövő felé mutat abban az értelemben, hogy előrevetíti Jézus sorsát, akit szintén elutasítanak és keresztre feszítve megölnek. Az emberi gonoszság azonban nem tudja megakadályozni Isten üdvözítő tervét. Igaz ez a múltra és a jövőre egyaránt, az emberiség egész történelmére. Az isteni üdvözítő szándék mindenkori érvényre jutása adjon nekünk erőt ahhoz, hogy hitünkhöz hűségesek maradjunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a mindenség királya! Hittel várjuk eljöveteledet és a veled való találkozást. A hitről való tanúságtétel minden korban bátorságot kíván a keresztényektől, tőlünk. Bátorságot, hogy az üldözések idején, az elutasításokat megtapasztalva vagy az emberek közönyét látva is folytatódjon az evangélium hirdetése és a hit terjesztése. Annak tudatában élünk, hogy a te megbízásodból, a te munkatársadként adjuk tovább a hitet. Nevelj minket az alázatra, hogy ne önmagunkat, hanem téged és a te örömhíredet hirdessük!

Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és kijelentitek: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.” Ezzel ti magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek! Mt 23,27-32

Elmélkedés

Továbbra is a farizeusok képmutatásáról beszél Jézus az evangéliumban. Hogyan lehet valamiről megmondani, hogy igaz vagy hamis? Mi alapján lesz helyes a megítélésünk? Tudják, hogy a látszat, a külső sokszor megtévesztő lehet. Izajás próféta így jövendölt a Messiásról: „Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, és nem aszerint ítél majd, amit a fül hall, hanem igazságosan ítéli majd a gyengéket és méltányosan dönt a föld szegényeinek érdekében” (Iz 11,3-4). Isten számára nincsenek elrejtve szívünk szándékai és Jézus számára is jól ismert a farizeusi képmutatás. Kemény szavakkal beszél arról, hogy a vallásosságban nincs helye a színlelésnek. Isten számára a lélek tisztasága a fontos. Az igazi szépség ugyanis belülről fakad és nem szép, drága vagy divatos ruha kérdése. Az Úr arra szólítja fel a farizeusokat, hogy vizsgálják meg önmagukat, belső indítékaikat, vallásosságuk, vallási cselekedeteik gyökereit. A bűn eltorzítja az ember értelmét és gondolkodását, s ettől csak a bűnbánat által, az Istentől való bocsánatkéréssel szabadulhatunk meg. A képmutató ember nem képes erre az alázatra, mert önmagát szentnek és tökéletesnek tartja. Azt állítja, hogy nincs bűne. Ez a helytelen gondolkodás nem csak Jézus kortársait jellemezte, hanem napjainkban is sokszor előkerül.

Kérjük a Szentlelket, hogy ébresszen bennünk őszinte bűnbánatot és hozzon számunkra lelki megtisztulást.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te megbízol bennünk és arra kérsz minket, hogy talentumainkat helyesen használjuk fel. Segíts, hogy felelősségünk tudatában minden talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal a te dicsőségedet szolgájuk, és segítsük mások és magunk örök üdvösségét! Te nem kívánsz lehetetlent tőlünk, csupán azt, hogy munkatársaid legyünk, fedezzük fel magunkban talentumainkat és akaratod szerint éljünk azokkal. Adj nekünk bölcsességet, önzetlenséget és szelídséget, hogy a teremtett világot jobbá tegyük!

Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz! Mt 23,23-26

Elmélkedés

A tegnapi rész folytatásaként Jézus tovább sorolja a farizeusok és írástudók hibáit a mai evangéliumban. Olyannyira törekszenek a törvény betű szerinti megtartására, hogy még a legkisebb mennyiségű fűszernövényekből is megfizetik a tizedet. Nem is ezzel van a gond, hanem azzal, hogy eközben a törvény alapelemeire nem figyelnek oda, pedig ezek megtartása volna a legfontosabb. A törvény három legfontosabb elemeként Jézus az igazságosságot, az irgalmasságot és a hűséget nevezi meg. Mindenekelőtt isteni erények, Isten tulajdonságai ezek, de az Isten képére teremtett embernek is arra kell törekednie, hogy e tulajdonságok vezessék életét, magatartását, Istenhez és az emberekhez fűződő kapcsolatát.

Isten igazságos, azaz a jók, az igazak, a törvényei szerint élők mindig jutalomra számíthatnak tőle, a rosszak, a bűnösök viszont büntetésre. Ugyanakkor Isten irgalmas, tehát nem megbüntetni akarja a bűnösöket, hanem meg akar nekik bocsátani, ezért bűnbánatra indítja őket. És Isten mindenkor hűséges, azaz megtartja ígéreteit. Az ember pedig azzal válik hasonlóvá teremtőjéhez, ha ugyanezeket a tulajdonságokat gyakorolja. Akkor vagyunk igazságosak, ha megadjuk Istennek a legfőbb tiszteletet és tiszteljük embertársainkat. Akkor vagyunk irgalmasok, ha felebarátainknak megbocsátunk. A hűség pedig mindenekelőtt Isten szeretetében való megmaradást jelent.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben, jelen vagy templomainkban. Minden templom az igaz Isten imádására és tiszteletére szolgáló hely, jelenléted helye, a hívő közösség helye, a veled való találkozás helye, az irgalom helye. Jelenléted, közelséged miatt templomainkban mindannyian otthon érezhetjük magunkat. A templom számunkra egy kis földi mennyország. Segíts minket, hogy a mennyei Atya földi házából az ő örök házába, a mennybe jussunk!

Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tengert és szárazföldet bejártok, hogy egyetlen pogányt megtérítsetek, és ha megtért, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább, mint magatokat. Jaj, nektek, vak vezetők! Azt mondjátok: „Ha valaki a templomra esküszik, az semmi; ha azonban a templom aranyára esküszik, az kötelez.” Ti, esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? – Továbbá azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha a rajta lévő áldozati ajándékra esküszik, az kötelez.” – Ti, vakok! Hát mi nagyobb: az áldozati ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik az esküszik az oltárra és mindarra, ami rajta van. Aki a templomra esküszik, az esküszik a templomra és arra, aki ott lakik. Végül, aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül. Mt 23,13-22

Elmélkedés

Jézus a farizeusok álszent és képmutató vallásosságát bírálja a mai evangéliumi részben. Kijelentéseit egyrészt figyelmeztetésnek szánja, hogy tanítványai őrizkedjenek a látszatvallásosságtól, másrészt a farizeusokhoz intézi, szembesítve őket helytelen magatartásukkal. Jézus rendkívül súlyos bűnnek tartja, hogy a farizeusok rossz példát mutatnak, s ezzel megakadályozzák, hogy mások Isten országába jussanak. Vallási vezetőként és a törvények értelmezőiként az volna a feladatuk, hogy az embereket felkészítsék Isten országának eljövetelére és bevezessék őket oda, de nem ezt teszik. Mivel vallásosságuk nem szívből fakadó, ezért színlelés és látszat, amivel megtévesztik az embereket. De csak őket, mert Isten belelát szívükbe és jól ismeri szándékaikat. Képmutatásuk azt jelzi, hogy hiányzik belőlük az őszinteség és az egyenesség. Tevékenységük az Úr megítélése szerint kifejezetten káros, mivel nem vezetik Istenhez az embereket, hanem eltávolítják őket tőle, miközben ők maguk is távol állnak Isten akaratának megértésétől és megvalósításától.

A farizeusi lelkület zsákutca, amely nem vezet sehová, főként Istenhez nem, s amelyből csak helyes önismerettel, bűnbánattal és imával lehet kijönni, hogy aztán megtaláljuk a helyes vallásosság útját.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Hisszük, hogy a halál után minden ember fel fog támadni. Jó vagy rossz cselekedeteink alapján az üdvösséget vagy a kárhozatot nyerjük el. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy félünk a kárhozattól. Ébreszd fel bennünk az üdvösség vágyát és mutasd meg, hogy mit kell tennünk érte! Hisszük, hogy az üdvösség beteljesedésekor megszűnik a betegség, a szenvedés és a halál, megszabadulunk minden rossztól. Krisztus győzelme ez, amelyben mi is részesülünk. Urunk, vezess minket az üdvösségre!

Jézus tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Jn 6,60-69

Elmélkedés

Jézus mellett maradni

A mai vasárnap evangéliuma lezárja a János evangélium 6. fejezetét, amelyet az elmúlt vasárnapokon olvastunk. Ezekben a részekben Jézus az élet kenyérének nevezte magát, és kijelentette, hogy az ő teste valóban étel, amelyet enni kell ahhoz, hogy valaki eljusson az örök életre. Jézus beszéde előrevetítette az Eucharisztiát, az Oltáriszentséget, amelyben Jézus valóban a saját testét adja eledelül. A mai evangélium Jézus kijelentéseinek a következményét mutatja be. Az eucharisztikus beszéd hallatán ugyanis az emberek választás elé kerültek. Elmenni vagy maradni? Ez volt a kérdés a hallgatóság számára, s mindenki a maga módján választ is adott.

Jézus szavainak hatásaként sok tanítványa visszahúzódik, elhagyja őt. Távozásuk talán megrendíti Jézust, de egyetlen szavát se vonja vissza, nem finomít azon, amit korábban mondott, mert bár kemény beszédnek tartották azt, mégis minden szava igazság volt.

Nyilvánvaló, hogy Jézusnak határozott célja volt azzal, hogy tanítványokat vett maga mellé, s tanította, nevelte őket. Különböző előélettel rendelkeztek ezek a különféle környezetből, háttérből érkező tanítványok. Többségük egyszerű, szegény halász volt, de tehetősebb vámszedő is követője lett. Voltak köztük jámborak és bűnös életből megtértek. Vannak idősebbek és fiatalabbak. Az egyiket jószándék vezeti, a másik mindvégig csak a maga hasznát lesi, gondoljunk csak az áruló Júdásra. Egyesek a háttérben maradnak, s a nevükön kívül semmit sem tudunk meg róluk az evangéliumokból, míg mások mindenhol jelen vannak, kérdeznek vagy éppen tesznek valamit. Minden nap együtt vannak Jézussal, aki időnként rendkívüli gyógyító vagy természeti csodákat művel. Nap mint nap hallgatják mesterüket, aki csodálatos tanításával sokakat megnyer, bár néha egészen szokatlan, furcsa dolgokat mond, főként önmagáról és küldetéséről. Lehetetlen, hogy ezek az emberek a Jézussal töltött hosszabb-rövidebb idő alatt ne tanulnának semmit, ne gazdagodnának ismeretekben vagy élményekben! Van, ki többet, s van, ki kevesebbet tanul.

Mit visznek magukkal, akik elhagyták Jézust? Sokat biztosan nem, talán csak néhány emléket. A Jézus-esemény úgy suhant rajtuk át szinte teljesen nyomtalanul, miként a szél átfúj az ablak nélküli házon. Elpártolnak a Mestertől, nem követik többé, s ezért jövőjük, sorsuk nem érdekes az evangélista számára. Helyettük János inkább azokra irányítja figyelmünket, akik továbbra is Jézussal maradnak, s engedik, hogy életüket átalakítsa az Úr. Ők, a hűséggel kitartók felismerik, amit Péter a többiek nevében megvall: Nem érdemes máshoz menni, mert az örök élet igéi Jézusnál, az Isten Fiánál vannak (vö. Jn 6,68). Ők megértették, hogy egyedül Jézustól várhatjuk a megváltást. Egyedül ő ígérheti és adhatja meg nekünk az örök életet. Őket küldi majd Jézus missziós útra, ők lesznek majd ott az utolsó vacsorán, nekik nem lesz majd bátorságuk, hogy ott legyenek a keresztúton, de az ő számukra fog majd megjelenni a feltámadt Jézus. És mit visznek ők magukkal? A Feltámadottal való találkozás élményét. A Jézus melletti kitartásuk odáig vezet, hogy igazi tanúságtevők és a feltámadás hirdetői lesznek.

A világ számos országában a keresztény emberek kisebbségben vannak, de talán éppen ez a helyzet ösztönzi őket arra, hogy hitüket értékeljék és a lehető legkomolyabban vegyék. Ez a helyzet arra készteti őket, hogy kereszténységükről tanúságot tegyenek egy más vallású környezetben. Példájukból tanulhatnak mindazok, akik szerte a világon az örök élet igéit hirdető Jézust keresik. Példájukból tanulhatunk mi is, ha valóban él bennünk az örök élet vágya.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Napjainkban az életrevalóság, a siker, a jogokért való küzdelem, a büszkeség, a teljesítményre való törekvés, az eredményesség sok ember számára vált az élet jelszavává. De el kell ismernünk, hogy mindezek az alázatosság, a szerénység és a szolgálatkészség nélkül rossz útra visznek. Te azt kérted egykor tanítványaidtól és azt kéred követőidtől most is, hogy tőled, a te példádból tanuljuk meg a szelídséget és az alázatot. Segíts minket, hogy követni tudjuk példádat! Te meghívsz minket a veled való szeretetközösségbe, az öröm asztalához. Boldogok vagyunk, hogy vendégeid lehetünk. Boldogok vagyunk, hogy leülhetünk ünnepi asztalodhoz. Boldogok vagyunk, hogy hívásodra szeretettel válaszolhatunk.

Egy alkalommal: Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,45-51

Elmélkedés

Honnan tudhatjuk, hogy Jézus valóban az Isten Fia és ő a Megváltó, miként azt magáról állította? Nátánáel lelki útja, amit a mai evangéliumban olvasunk, segít minket, hogy választ kapjunk kérdésünkre. A keresztény hagyomány Nátánáel személyét Szent Bertalan apostollal azonosítja, akinek ma van az ünnepe, ezért olvassuk ma ezt a részt.

Nátánáel Fülöp hívására megy Jézushoz. Nátánáel kételkedik abban, hogy Názáretből, ebből a galileai városból jöhet a Megváltó. Írástudóként jól ismeri a jövendölést, miszerint a júdeai Betlehemből származik a Megváltó. Fülöp magatartása nagyon bölcs. Barátja kételkedését hallva nem áll le vele vitatkozni, hanem arra kéri, hogy győződjön meg személyesen arról, hogy amit mond, az igaz-e. A tanúságtétel, a vallomás még nem elég bizonyíték, de a kereső embert elindíthatja a hit útján. Nátánáel kételkedik, de elindul. Keresi az igazságot, tehát nem utasít el semmit anélkül, hogy meg ne vizsgálná alaposabban. Elindul, hogy kérdéseire választ kapjon. Így jut el Jézushoz és kezd el vele beszélgetni. Találkozásuk, beszélgetésük során Jézus olyan ajándékot ad neki, amit egyedül Isten adhat: megnyitja szívét az igazság befogadására. Jézus azt ígéri neki és nekünk is, hogy találkozhatunk az élő Istennel, aki a lelki újjászületés forrása számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Gyújtsd fel szívünkben a szeretet tüzét, hogy szereteted által szentté legyünk! Add nekünk az irántad való szeretetet és az emberek felé forduló önfeláldozó szeretetet! Megdicsőült szentjeid csodálatos élete adjon erőt, hogy felismerjük hivatásunkat és magunk is jellé, szereteted, jóságod jelévé váljunk a világban! A szentek és boldogok életpéldája újítson meg minket a vallásosságban, hitünk gyakorlásában és az evangélium megélésében! Segíts minket, Istenünk, hogy úrrá tudjunk lenni emberi gyengeségeinken, legyőzzük bűneinket és szentek legyünk!

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.” Mt 22,34-40

Elmélkedés

Egy törvénytudó a legfőbb parancsról kérdezi Jézust a mai evangélium szerint. Máté evangélista „alattomos szándékúnak” nevezi a kérdezőt, ami vélhetően arra utal, hogy a farizeusok sokszor a vitatkozás szándékával fordultak Jézushoz, és azt remélték, hogy olyat fog mondani, ami miatt vádolhatják, elítélhetik. Ebben az esetben a kérdező próbára akarhatta tenni a tanítóként fellépő Jézust, hogy valóban ismeri-e a törvényeket, kiigazodik-e a több száz előírás között. Jézus nem jön zavarba a kérdéstől, hanem rögtön válaszol. Feleletében az Isten iránti szeretetet teszi az első helyre, majd pedig rögtön utána az embertárs felé megnyilvánuló szeretetet. Az Isten iránti szeretetre vonatkozóan idézi a Második Törvénykönyvet (vö. MTörv 6,4-5), majd pedig a felebaráti szeretetet illetően a Leviták könyvét (vö. Lev 19,8). Nincs semmi új a válaszban, hiszen mindkettőt tartalmazta az ószövetségi törvény.

Újdonságot inkább abban vélünk felfedezni, hogy ezt a kettőt Jézus egymáshoz kapcsolja. Valójában tehát egyetlen törvény nevezhető a legfőbb parancsnak, mégpedig a szeretet törvénye, s ez a szeretet két irányba, Isten felé és a felebarát felé mutatkozik meg. Ha Isten bennünk él, akkor bennünk él a szeretet is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A te tanításod útján, a keresztény igazság útján indult el a magyar nép ezer esztendővel ezelőtt, s ez segítette a magyar nemzetet az évszázadok viharaiban. Bölcs emberként most mi is erre az igazságra, mint sziklára építjük országunkat és egyéni életünket. Segíts minket személyes feladatként felismerni a nemzet felemelkedéséhez szükséges jót és adj nekünk bátorságot és erőt, hogy meg tudjuk ezt valósítani a te dicsőségedre!