Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Elmélkedés

Minden esztendőben december 8-án ünnepeljük Szűz Mária szeplőtelen fogantatását, amely nap idén az adventi vasárnap miatt áthelyezésre került mára. Az ünnep evangéliuma egyeseket megtéveszt, ezért fontos tisztázni, hogy ez a részlet Jézus szűzi fogantatásáról szól, azaz a Jézus születése előtt kilenc hónappal történt eseményről. Mária fogantatása pedig évekkel korábban, az ő születése előtt kilenc hónappal történt, az ő édesanyjának, Szent Annának a méhében. A szeplőtelen fogantatás hittételét IX. Piusz pápa hirdette ki 1854. december 8-án: Jézus édesanyja, Mária életének első pillanatától fogva mentes volt az áteredő bűntől és a megszentelő kegyelem állapotában volt. A hittétel egyik szentírási alapja, hogy Jézus születésének hírüladásakor Gábor angyal „kegyelemmel teljesnek” szólítja a názáreti leányt, minként erről az evangéliumban olvasunk.

Mária jegyesének, Szent Józsefnek a példája megmutatja nekünk, hogy miként viszonyuljunk Jézus édesanyjához: szeressük Máriát gyengéd szeretettel és elkötelezettséggel! József megmutatja azt is, hogyan védhetjük meg az édesanyák méltóságát és becsületét. Szent József teljes mértékben elkötelezte magát amellett, hogy segítse Máriát hivatásának megélésében, kész volt félretenni emberi terveit és jegyesével együtt elfogadta Isten akaratát.

Mária és József élete ösztönözzön minket, hogy mi is igent mondjunk Isten akaratára!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm neked, Uram, Jézus Krisztus, hogy e világba jöttél, hogy segítsd az embert és megmutasd a helyes utat a menny felé. Bocsásd meg, ha elfeledkeztem róla, hogy eljöveteled és a veled való találkozás mennyire fontos számomra! Űzz el belőlem minden kételkedést és önts adventi lelkületet szívembe! Engedd megtapasztalnom, hogy te ma is hozzánk jössz! Tarts engem éber készenlétben, hogy örömmel fogadjalak! Költözz be házunkba, közösségeinkbe és minden ember szívébe!

Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik esztendejében történt: Poncius Pilátus volt Judea helytartója. Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániász pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme. Annás és Kaifás főpapok idejében az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. S ő bejárta a Jordán egész vidékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak ez a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.” Lk 3,1-6

Elmélkedés

A Megváltó jövetelét várva

Advent 2. vasárnapján az evangélium pontos időmeghatározással kezdődik. Annak rögzítésével, hogy kik voltak egykor az uralkodók a Római Birodalomban és annak tartományában. Mintha csak egy történelemkönyvet olvasnánk. Tényszerű felsorolása ez helyeknek, időknek és személyeknek, hogy megerősödjön az olvasóban annak tudata, hogy itt most nem mendemondáról fog hallani, hanem megtörtént eseményekről, valódi személyről. Lukács evangélista számára valójában nem a felsorolt uralkodók, a római császár, a helytartó és a fejedelmek érdekesek, hanem Keresztelő János, aki Isten embereként lépett fel. János a pusztában élt, oda kellett mennie azoknak, akik hallgatni akarták őt.

Ma lélekben elhagyjuk zajos városainkat és kimegyünk Keresztelő Jánoshoz a pusztába, ahogyan annak idején kivonult hozzá Jeruzsálem, Júdea és a Jordán vidékének népe (vö. Mt 3,4). Kimegyünk hozzá, hogy hallgassuk a pusztába kiáltónak szavát. Felkeressük Jánost a pusztában, mert bűnbánatot szeretnénk tartani és mert Istenhez vezető utat keresünk. Kimegyünk Jánoshoz, mert szeretnénk napjainkban átélni azt, ahogyan az ő korában az emberek a Megváltó jövetelét várták.

Keresztelő János életét jelek kísérik. Olyan jelek, amelyek megmutatják számunkra, hogy az ő életében nem az emberi szándékok és nem az emberi akarat a fontos, hanem Isten terve valósul meg. János születésének hírüladásakor apja Zakariás, aki nem hitt az angyalnak, megnémul és csak gyermeke születésekor tud újra megszólalni. Megnémulása figyelmeztető jel számára. János gyermektelen szülők fiaként jön a világra. Édesapja Zakariás, anyja Erzsébet. Mindketten már idősek, ezért emberi szemmel nézve már nincs esélyük, hogy gyermekük legyen. Isten tesz csodát, hogy gyermekük szülessen, s ez a beavatkozás szintén jel. János születésekor az emberek látva, hogy Zakariás újra tud beszélni ezt kérdezgették: „Vajon mi lesz ebből a gyermekből?” (Lk 1,66). Mária látogatásakor Erzsébetnél, az Erzsébet méhében lévő János megmozdulva köszönti Jézust, akit Mária a szíve alatt hordoz. Erzsébet ezt mondja: „Az örömtől megmozdult méhemben a gyermek” (Lk 1,44). A felnőtt János élete szintén jel. A pusztában él, „teveszőrből készült ruhát visel, sáskát és vadmézet eszik” (Mt 3,4). A Jordán folyó mellett kereszteli a hozzá érkező embereket. Izajás próféta szavát idézve ezt hirdeti: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” E jeleket látva ma mi is elindulunk Jánoshoz a pusztába. De vigyázzunk! Egy sivatagba nem lehet céltalanul, könnyelműen és felkészületlenül elindulni. A sivatag a végletek helye: az élet és a halál helye. Vagy megtanulunk a körülményekhez alkalmazkodva élni vagy meghalunk. Itt nem lehet útjelző táblák alapján tájékozódni, mert nincsenek, és a térkép sem sokat segít, ha egyáltalán van. A sivatagban a nap állása és a csillagok járása segít az eligazodásban, amelyek sokkal biztosabb jelek számunkra, mint bármilyen térkép vagy útjelző tábla. A sivatagban nem vesz körül minket a hatalmas embertömeg, mint a városokban, de mégsem vagyunk egyedül. Itt alkalmunk van arra, hogy Istenre figyeljünk, akinek a kezében van az életünk.

A mennyei Atya évszázadokon keresztül a próféták által készítette fel a választott népet a Megváltó jövetelére. Tőlük tudta meg a nép azt az ígéretet, amely aztán Jézus eljövetelével valósult meg. A prófétai ígéretek és jövendölések korszaka Keresztelő János személyével zárult le. Ő volt az, aki a Messiás közvetlen előfutáraként lépett fel s azt hirdette, hogy már nem kell sokáig várni a Megváltó érkezésére. Napról napra közelebb kerülünk Jézus születésének ünnepéhez. Időben feltétlenül közelebb kerülünk. Vajon lélekben is közelebb kerülünk Istenhez?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor bűnbánatot hirdettél a népnek és megtérést vártál az emberektől. Evangéliumod üzenete arra ösztönöz, hogy szembenézzek önmagammal, bűnös múltammal, életem hibáival. Segíts felismernem mindazt, amin változtatnom kell, s amin a te kegyelmeddel változtathatok! Adj szívembe igaz bűnbánatot! Add nekem a Szentlélekben való újjászületés kegyelmét! Mutasd meg nekem, milyen úton induljak, s mit vársz tőlem a jövőben! Köszönöm az adventi készület idejét. Adj erőt, hogy nap mint nap előre haladjak a lelki felkészülés útján és találkozhassak veled, az Isten Fiával.

Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!” Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik: „Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!” Mt 9,35 – 10,1. 6-8

Elmélkedés

Advent első hetének evangéliumi szakaszai találkozásokról, az emberek és Jézus kapcsolatáról szóltak: a pogány századosról, a tanítványokról, a pusztában testileg éhező, majd a tanításra éhező népről, valamint a gyógyulás reményében Jézus után induló vakokról. A mai evangélium segítségével nagyobb távlatból láthatjuk mindazoknak a széles körét, akik Jézushoz fordulnak, s akikhez az Úr megváltói küldetése szól.

A találkozások a mindkét irányból történő közeledésnek köszönhetőek. Egyrészt Isten eljön az emberek világába, Jézus elindul az emberek közé, másrészt az emberek is megmozdulnak, keresik őt, hozzá lépnek, megszólítják és követik őt. A személyek fizikai találkozásán túl a lelki találkozásra, a vágyak és igények, az isteni és emberi érzések találkozására is érdemes felfigyelnünk. Találkozik az Isten részéről az emberek felé áradó irgalom és szeretet, az emberek megbocsátás, megváltás iránti vágyakozásával.

Adventben arra gondolunk, hogy a Megváltó közeledik felénk. Csak akkor találkozhatunk vele, ha mi is megmozdulunk és vágyainkkal elébe sietünk. Ha a lelki vakság, a bűn sötétségében élünk, akkor lépjünk Jézushoz és kérjük tőle a lelki megtisztulást és megvilágosodást! Ha az örök élet tanítására szomjazunk, akkor üljünk le mellé és hallgassuk őt! Ha fáradtak, elkeseredettek és csüggedtek vagyunk, akkor kérjünk tőle erőt életünk küzdelmeihez!

Jézus küldetése hozzám szól, kegyelmét bőséggel adja nekem. A vele való találkozás átalakítja, megújítja életem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy az igazi fény. Te vagy az igazi világosság. Te vagy a világ világossága. Te vagy életem világossága. Te vagy az egyetlen, aki elhozhatod életembe a hit fényét, a remény világosságát és a szeretet ragyogását. Eljött az idő, itt a kedvező alkalom, most kell elindulnom a bűnbánat útján, a hit útján, a hozzád vezető úton. Uram! A karácsonyi ünnep öröme a veled való találkozásból születhet meg. Add, hogy megérkezzek hozzád és felismerjem benned, a betlehemi Gyermekben az Istent, aki végtelenül szeretsz engem és minden embert.

Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” „Hisszük, Uram!” – felelték azok. Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!” Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken. Mt 9,27-31

Elmélkedés

Ki Jézus? Ezt a kérdést napjainkban mi sokkal könnyebben megválaszoljuk, mint 2000 évvel ezelőtt az ő kortársai. Az evangéliumokban csodálatos hitvallásokat olvashatunk arról, hogy Péter vagy Tamás apostol, a pogány százados vagy a kereszt alatt álló római katonatiszt, a gyógyulás reményében Jézushoz forduló vakok, leprások, bénák és más betegek mit gondoltak, mit hittek róla, de az evangélisták nem hallgatják el az Úr személye körüli bizonytalanságot sem. Bizonyos kijelentései és rendkívüli cselekedetei zavart okoztak sokakban, mert nem tudták, honnan származik gyógyító, ördögűző hatalma. Ne gondoljuk tehát azt, hogy mindenki rögtön felismerte, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte, ő a Megváltó! Ne gondoljuk azt, hogy mindenki már a vele való első találkozás alkalmával eljutott a hitre, még akkor sem, ha a mai evangélium is éppen egy ilyen esetet mutat be.

Érdemes odafigyelnünk arra a mozzanatra, hogy Jézus nem a vakokkal való találkozás pillanatában tesz velük csodát. Más esetekben megáll, majd szinte azonnal megtörténik a gyógyítást, most azonban továbbmegy, mintha meg sem hallaná a vakok kérését. De a két gyógyulni vágyó, látni akaró ember elindul és követi őt.

Igen, nekünk is fel kell állnunk, Jézus nyomába kell szegődnünk, aztán majd eljön az idő, amikor velünk fog foglalkozni. Pillanatnyi hallgatása nem elutasítás, hanem hitünk próbatétele.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Eljövendő Urunk, Jézus Krisztus! Terád várunk, utánad sóvárog a lelkünk, benned találunk békét. Az adventi gyertya fénye emlékeztet minket arra, hogy te vagy a fény a szívünkben. A te kegyelmed tölt el minket szeretettel, örömmel, reménnyel, békességgel és bölcsességgel. Add, Urunk, hogy ez a kicsiny láng utat mutasson számunkra feléd! Kérünk, hogy szabadíts meg bennünket minden bűntől, hogy szentségben és igazságban, terád várva teljenek adventi napjaink.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.” Mt 7,21. 24-27

Elmélkedés

Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába – olvassuk Jézus szavait a mai evangéliumban. Talán kissé meg is ijedünk e szavak hallatán. Csak nehogy nekünk szóljon ez az utolsó ítélet napján! Lám, nem elég ismerni Jézust és nem elég szóban megvallani az iránta való hitet. Ennél többet vár tőlünk: tegyük meg mindazt, amit kér tőlünk! Istennek vannak elvárásai, s aki engedetlen akaratával szemben, az saját magát rekeszti ki az üdvösségből.

Nem a mi feladatunk eldönteni, hogy ki jut be a mennyek országába és ki nem. Jézus szavai szerint nem fog mindenki bejutni. Ő az igazságos bíró, ő ismeri minden ember szívének szándékát és életének cselekedeteit, neki van hatalma igazságos ítéletet hozni. Ideális esetben az Isten iránti mély, tiszta szeretet irányítja életünket. Szeretem Istent, vele élek a földi életem idején, s vele szeretnék élni az örök életben is. Az üdvösség reményében szeretem őt és sugárzom szeretetét embertársaim felé. Sokakban megfogyatkozik vagy hiányzik ez a szeretet. Őket talán csak az motiválja a nagyobb bűnök elkerülésében, hogy ne kerüljenek a pokolra. A kárhozattól való félelem ez, amely jó ösztönző lehet, de a lelki életnek erről a szintjéről bizony lehet még magasabbra lépni.

Teljesítem-e Isten akaratát? S ha igen, csak félelemből vagy iránta való szeretetből?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Istenünk! Te elindítasz és vezetsz minket adventi utunkon, amely a bűnbánat útja. Segíts minket, hogy bátran, félelem és aggodalom nélkül induljunk! Adventi utunk Betlehembe, a kis Jézushoz vezet, de bűneink akadályként állnak ezen az úton. El kell őket távolítanunk, hogy fel tudjuk szabadítani az utat és tovább tudjunk haladni. Irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve indulunk. Ébressz bennünk őszinte bűnbánatot, távolíts el szívünkből minden bűnt, hogy egyedül a te szeretetednek legyen helye szívünkben. Megtisztuló szívvel akarunk haladni feléd, megtisztult lélekkel szeretnénk megérkezni hozzád.

Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze. Mt 15,29-37

Elmélkedés

Hét kenyér és néhány apró hal. Kevés étel ez, elfér egyetlen kosárban. Aztán a történet végén hét kosárnyi a maradék, pedig közben több ezren jóllaktak. Máté evangélista a későbbiekben leírja, hogy „az asszonyokon és a gyermekeken kívül mintegy négyezer férfi evett” (Mt 15,38). És mégis marad hét kosárnyi kenyér. Ez a csoda, a kenyérszaporítás csodája a bőségről, a bőkezűségről szól.

Amikor Isten ad valamit, akkor bőséggel ad. Ő nem szűkmarkú, nem fukar, nem méricskél, nem kicsinyes, hanem bőséggel ad az ember számára. Isten csodálatos tulajdonsága a bőkezűség. Kegyelmét, irgalmát és szeretetét bőven adja azoknak, akik hittel fordulnak hozzá. Nagylelkűségének és bőkezűségének csodálatos ajándéka, hogy saját Fiát küldte el a világba, hogy megváltson minket.

A javakban való bőség, az anyagi jólét sokakat pazarlóvá, felelőtlenné tesz. Az evangélium számukra fontos figyelmeztetést tartalmaz. Jézus nagylelkűsége, a bőség nem ösztönzi pazarlásra a jelenlévőket, hiszen a maradékot összegyűjtik, s másnap nyilvánvalóan elfogyasztják.

Utánozzuk a bőkezű Istent és legyünk nagylelkűek! Ne az anyagi javak gyűjtése legyen számunkra az elsődleges, hanem az adakozás. Adjunk bátorítást, segítséget, időt, figyelmet embertársainknak, és a megbocsátás terén is legyünk nagylelkűek! Adjunk örömmel, legyünk jókedvű adakozók!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Tőled kérjük és várjuk az újrakezdést, lelki életünk megújítását. Ha nem ezt tennénk céltalan bolyongás és hasztalan útkeresés volna számunkra az adventi időszak. Rád bízzuk a vezetést, hogy valóban megérkezhessünk célunkhoz, a Megváltóval való találkozáshoz. Rád bízzuk magunkat, aki új álmokat, célokat, látomásokat állítasz elénk, egyszóval egy új jövőt. Félretesszük egyéni terveinket és kicsinyes igényeinket, elfeledjük földhözragadt céljainkat és rövidtávú elképzeléseinket, és a te útmutatásodra bízva magunkat elindulunk, mint zarándokok. Adventi zarándokutunk és végső soron egész életutunk csak akkor nyer értelmet, ha magával ragad minket az utánad való vágyakozás. Segíts minket, hogy megtegyük az utat lépésről lépésre Betlehemig, a jászolig, a Gyermekig!

Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Lk 10,21-24

Elmélkedés

Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok – mondja Jézus az ő tanítványainak a mai evangélium szerint. Mit láttak az ő tanítványai? Miért nevezi őket boldognak Jézus? Nyilvánvalóan azért boldogok, mert láthatták Jézust és Mesterükben felismerték az Isten Fiát. A tanítványok megértették, hogy Jézus személyében a Megváltó érkezett el a világba. A Mesterrel való együttlét során a mindennapokban megtapasztalták Jézus szavának isteni erejét és a cselekedeteiben megnyilvánuló isteni irgalmasságot. Jézus az, akiről a prófétai ígéretek szóltak, s akiben a Megváltó jöveteléről szóló prófétai jövendölések beteljesültek.

De ne gondoljuk azt, hogy az egykori tanítványok kiváltságosok voltak! Igaz, ők mintegy 2000 évvel ezelőtt éltek, abban az időben, amikor Jézus élt, és személyesen találkozhattak vele. Azóta ugyan sok idő eltelt, de a mi számunkra is megvan a lehetőség, hogy találkozzunk az Úrral. Krisztus ma is jelen van, közöttünk él, jelenlétét számos módon megtapasztalhatjuk. Ő szól hozzánk az evangélium szavaiban, az ő kegyelmét kapjuk a szentségekben, ő táplál minket saját testével az Eucharisztiában, az ő szeretete köti össze a keresztény közösség tagjait. Boldogok, akik nyitott szívvel hallgatják szavát és a hit szemével felismerik őt.

Engedjük, hogy vezessen minket adventi utunkon!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te vagy az idő és a történelem ura, te teremtetted a világot és benne az embert. Te irányítod a világ eseményeit és gondviselő szereteteddel segíted az embereket. Te jól tudod, hogy mikor jön el valaminek az ideje. Te hívsz minket az örökkévalóságba, az örök életbe. Te határoztad meg, hogy meddig kellett az ószövetségi időkben várakozni a Megváltó jövetelére. Te jelölted ki a Megváltó jövetelének idejét és egyedül te tudhatod, hogy Krisztus mikor fog újra eljönni a világba. Istenünk, ma arra figyelmeztetsz minket, hogy eljött az advent, a várakozás, a készület ideje. Segíts minket, hogy lélekben megtisztulva, felkészülten várjuk az Úr születésének ünnepét!

Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy pogány százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – elmegy; a másiknak: „Jöjj ide!” – akkor hozzám jön; és szolgámnak: „Tedd ezt!” – és megteszi.” Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.” Mt 8,5-11

Elmélkedés

Egy olyan ember szavait olvassuk a mai evangéliumban, aki jól ismeri a hatalomgyakorlás módszereit és kereteit. A százados jól tudja, hogy ha kiad egy parancsot, a beosztottja teljesíteni fogja azt. Jól tudja, hogy a szóban kiadott parancsnak engedelmeskedni fognak, katonái megteszik azt, amit kér tőlük, miként ő maga is engedelmeskedik elöljáróinak. A hatalommal rendelkező ember szóbeli utasításaival irányítja azokat, akik a ranglétrán alatta helyezkednek el. A hatalom helyes gyakorlása a társadalmi rend alapja, segíti az egyház, a családok és az egyének életét. A felsőbb vezetők parancsainak elfogadása engedelmességet, a beosztottjaink vezetése, irányítása önuralmat kíván tőlünk. Az elöljárók iránti, felfelé irányuló engedetlenség és beosztottak iránti lefelé irányuló önkényeskedés a hatalomgyakorlás megcsúfolása.

A pogány százados jól ismeri a hatalomgyakorlás módszereit és kereteit. Jól tudja, hogy ő maga és egyetlen más vezető sem adhat ki olyan parancsot, amit lehetetlen teljesíteni. Ez az a pont, ahol megértjük az ő hitét. Emberileg lehetetlen, hogy bárki is képes legyen a távolból meggyógyítani egy másik embert. Ez a pogány katonatiszt azonban Jézus isteni erejében bízik. Hiszi, hogy az Úr isteni hatalommal rendelkezik, tehát számára nem lehetetlen csupán akaratával vagy szándékának szóbeli kinyilvánításával meggyógyítani a távolban lévő beteg szolgát.

Ez az erős hit indítja Jézust cselekvésre, a kérés teljesítésére. A százados hite és alázata példa számomra adventi időben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örökkévaló Istenünk! Elindulunk adventi utunkon, megkezdődik számunkra a karácsonyi előkészület. Szeretnénk megérteni a régmúlt idők eseményeit, a te titkaidat az üdvtörténet során. Aztán megértjük, hogy tovább kell lépnünk a múltról való merengésnél és tovább kell lépnünk a jelen valóságánál és a jövőbe kell tekintenünk. A jövő felé kell fordulnunk, hogy ki tudjunk lépni a jelen sötétségéből és reménytelenségéből. Mert Jézus Krisztus újbóli megszületése világosságot támaszt körülöttünk és reményt ébreszt bennünk. Segíts minket, hogy helyesen értékeljük a múltat! Adj erőt a jelen mindennapi küzdelmeihez és új értelmet jövőnknek!

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok. Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.” Lk 21,25-28. 34-36

Elmélkedés

Siessünk a közelgő Krisztus elé!

A mai vasárnappal elkezdődik az advent, a karácsonyi előkészület ideje. Az „advent” szó „eljövetelt”, az „Úr jövetelét” jelenti. Ebben az időszakban egyrészt Jézus első eljövetelére gondolunk a messiási idők teljességében, másrész Krisztus végső időkben történő második eljövetelére. Ugyanakkor az adventi idő négy hetében az Úr mostani érkezésére, a szívünkben történő születésére is készülünk.

Az advent, a karácsonyi előkészület időszaka az éberségre való felhívással kezdődik. Az éberség azt jelenti, hogy felkészültek vagyunk, azaz nem ér minket váratlanul egy esemény. Életünk során sok olyan dolog történik, amit nem látunk előre, amire nincs időnk felkészülni, ezért teljesen váratlanul ér minket. Ilyenkor nem is tudunk azonnal megfelelően reagálni arra, ami körülöttünk történik, azaz kapkodunk, próbálunk rögtönözni. Ha egy ilyen esemény negatív hatással van ránk, akkor hiába próbálunk kitérni, ha pedig pozitív a hatása, akkor nem tudunk neki igazán örülni. Egyházi ünnepeink, köztük a karácsony, nem váratlan eseményként köszönt be. Erre az ünnepre felkészülhetünk és fel is kell készülnünk. Ez az ünnep nem égből jött villámcsapásként ront ránk, Jézus nem váratlanul betoppanó vendégként érkezik hozzánk, hanem van időnk, hogy felkészüljünk a vele való találkozásra. Az adventi készülődés tehát nem csupán az ajándékok beszerzését, az otthonunk takarítását és rendbetételét, az ünnepi fogások elkészítését jelenti, hanem a lelki ráhangolódás, az elcsendesedés, a bűnbánat ideje ez számunkra.

Az első adventi vasárnap evangéliumában Jézus szavai a világ végéről szólnak. Legalábbis első pillantásra. Mert ha jobban odafigyelünk az Úr kijelentéseire, akkor észrevesszük, hogy nem valaminek a befejezéséről, hanem sokkal inkább kezdetről beszél. Mégpedig olyan kezdetről, amit Isten kezdeményez, s amely nem az emberi világ és az emberiség megsemmisüléséről, hanem annak újjászületéséről, újjáteremtéséről szól.

A világvége hallatán sokakban azonnal félelem, rettegés, bizonytalanság ébred. Amikor természeti csapások, járványok vagy háborús fenyegetések idején önjelölt próféták azzal riogatnak, hogy hamarosan elpusztul az egész világ, akkor sokan összerezzennek, és azt mondják, hogy ideje komolyan venni ezeket a figyelmeztetéseket. Mások immunissá váltak már napjaink Nostradamus-utódainak be nem teljesedő jóslataival szemben, s mosolyt csal az arcukra egy-egy újabb időpontnak a bejelentése. A két tábor véleménye aligha fog közeledni egymáshoz. A rettegni vágyókat lehetetlen megnyugtatni, a másik oldalon állók pedig soha semmit nem fognak figyelmeztetésként értékelni.

Amikor az Egyház a végső időkről tanít, akkor nem szeretne sem félelmet, sem hamis biztonságérzetet ébreszteni az emberekben, s ehhez jó alapot biztosítanak Jézus szavai.

Az adventi időszakban egy úton kell végighaladnunk. Egy úton, amelyik az ég felé vezet minket. A szentmise könyörgésében azért imádkoztunk Istenhez, hogy öntsön a szívünkbe „szent elhatározást, hogy jótettekkel siessünk a közelgő Krisztus elé.” Ne maradjon csupán egy elhatározás a szándékunk, hanem induljunk el! Haladjunk a lelki felkészülés útján, hogy találkozhassunk az Isten Fiával! Ha adventben minden nap kinyitunk egy ég felé néző ablakot lelki készületünk során, maga az Atya fogja karácsony napján megnyitni az ég földre nyíló ablakát, amelyben megláthatjuk Krisztust, a jászolban fekvő Gyermek személyében!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Gyermekként jöttél emberi világunkba. Gyenge, magatehetetlen gyermekként születtél meg, miként minden ember. Gyermekként szükséged volt a szeretetre, a gondoskodásra, a törődésre. Oly módon szeretnék hozzád közeledni, ahogyan az édesanyák gyermekükhöz. Szeretettel, gyengédséggel, odafigyeléssel. Alázattal meghajolva a születés titka előtt, az élet titka előtt, a gyermek titka előtt. Rácsodálkozva arra, hogy minden új élet, minden újszülött gyermek az Isten ajándéka. Hiszem, hogy születésed új lehetőségeket, új utat nyit meg számomra. Születésed adjon nekem bátorságot és erőt az újrakezdéshez és a lelki újjászületéshez!

A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt. Mt 4,18-22

Elmélkedés

Akit Jézus meghív követésére, annak valamit el kell hagynia. Így volt ez az első apostolokkal és ma is. Péter és András otthagyják halászhálóikat s Jézus nyomába indulnak. Jakab és János szintén otthagyják hálóikat és apjukat, hogy Jézus tanítványai lehessenek. Az otthagyott hálók egész korábbi életüket jelképezik. Mindent a hátuk mögött hagynak, s új élet kezdődik számukra. Érdekes, hogy az első pillanattól kezdve mégsem érzik azt, hogy valamit elvesztettek volna vagy bármiben is hiányt szenvednének, mert Jézus közelsége mindennél nagyobb kincset jelentett számukra.

Az egyszerű halászok egy ekkor még számukra teljesen ismeretlen úton indultak el. Követték azt, aki meghívta őket, de még nem tudták, hogy hová vezet ez az út. Egyszerű emberek lévén nem mérlegeltek sokáig, nem tettek fel kérdéseket, s nem kezdtek el aggódni. Indultak, mert megérintette őket a hívó személye. Megszokott életüket, a megélhetésüket biztosító mesterségüket hagyják el Jézus kedvéért. Köztük volt a mai napon ünnepelt András is, aki a többiekkel együtt új hivatást kap, amikor az Úr ezt mondja nekik: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Emberhalászok lesznek, akik Mesterük küldötteiként fogják a lelkek üdvösségéért az evangéliumot hirdetni.

Képes vagyok-e mindent elhagyni, hogy egyedül Krisztus szeretete töltse be életemet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Isten! Te minden embert üdvözíteni akarsz és ezt a szándékodat minden emberrel közlöd. Te ébreszted fel bennünk a vágyat, hogy téged keressünk, neked szolgáljunk és földi életünk után is veled legyünk majd az örökkévalóságban. Ugyanakkor felismerjük azt is, hogy a gonosz lélek le akar téríteni minket az üdvösség útjáról. Segíts minket, Istenünk, hogy a kísértéseket felismerjük és visszautasítsuk! Segíts, hogy üdvözítő akaratod megvalósuljon és eljussunk az üdvösségre!

Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak: „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” Lk 21,29-33

Elmélkedés

Emberi szavaink sérülékenyek. Főként, ha gépekre bízzuk őket. Aki naponta használja a számítógépet levelezésre, azzal már biztosan előfordult, hogy véletlenül kitörölt egy levelet. Ha újra elkérhető a feladótól, akkor nincs nagyobb gond, de ha ő is törölte, akkor nincs mit tenni.

Jézus ezt mondja a mai evangéliumban: „Az én igéim el nem múlnak.” Kijelentését vonatkoztathatjuk a Biblia könyveire, az evangéliumokra, mindarra, amit a Szentírás tartalmaz. Ugyanakkor az is benne van Jézus kijelentésében, hogy tanítása soha nem veszti érvényét. Olyan igazság, amely örökérvényű és minden korban meghatározza a krisztusi életformát. Mindig lesznek olyanok, akik hirdetik, hallgatják és megtartják Jézus szavait.

Tanítása ma is él, életeket alakít, ma is hirdethető és hirdetendő igazság. Az elmúlt két évezred során, amióta ajkáról először elhangzott ez a tanítás, sok más elmélet, tan, filozófia jelent meg, s tűnt el akár néhány rövidke esztendő múltán. Elmúltak, mert emberi szavak voltak. Emberi tanítások, amelyeket vagy nem lehetett elhinni vagy nem lehetett életté váltani. Krisztus tanítása viszont hihető és élhető számunkra, s ezért mondhatjuk, hogy örökérvényű tanítás. Krisztus szava isteni szó, amely átalakítja életünket, s amely utat mutat az örök életre. Ezt érdemes hinnünk, élnünk és hirdetnünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Életutunk során olykor meggyengül bennünk a hit. Kérünk, erősítsd hitünket! A hit ott kezdődik, ahol az emberi gondolkodás már nem képes továbblépni. Ott kezdődik, ahol már nem találunk emberi magyarázatokat. A hit ott kezdődik, ahol az emberileg megtehetőnél többre van szükség vagy több történik. A hit olyan helyre vezet, ahová csupán emberi erőnkkel nem jutnánk el soha. Istenünk, a hit a hozzád vezető út. Emberi véges kicsinységünk és a te végtelen nagyságod között nem létezik más út, csak a hit útja. Vezess minket a hit útján!

Jézus így jövendölt Jeruzsálem pusztulásáról és a saját második eljöveteléről: Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása! Akkor, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe; akik a városban meneküljenek el; és akik vidéken vannak, vissza ne térjenek! A bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjék mindaz, amit az Írás mond. Jaj, a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy gyötrelem lesz a földön, és az ítélet haragja sújtja ezt a népet. Lesznek, akiket kardélre hánynak. Sokakat fogságba hurcolnak pogány népek közé. Jeruzsálemet pogányok tiporják, amíg idejük be nem telik. Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok. Lk 21,20-28

Elmélkedés

A végső időkről szóló beszédének folytatásában Jézus visszatér Jeruzsálem sorsához. Annak konkrét megemlítése, hogy a várost „hadsereg veszi körül” és megostromolja, azt jelzi, hogy Lukács evangélistának már vannak ismeretei a zsidó háború eseményeiről, a rómaiak ostromáról. A „fussanak a hegyekbe” felszólítás szintén egy történelmi eseményre utal, mégpedig arra, hogy a keresztények még a város ostroma előtt elhagyták Jeruzsálemet és a Jordán folyótól keletre fekvő területeken találnak új otthont. Szintén a város ostromának történelmi tényének ismeretéről árulkodnak azok a megjegyzések, melyek szerint egyesek kard által veszítik el életüket, másokat pedig fogságba hurcolnak.

Ezt követően hirtelen váltással a végső idők jelei kerülnek újra elő. Égi jelenségeket és földi, természeti katasztrófákat sorol fel Jézus, amelyek nagy félelemmel, rémülettel, bizonytalansággal töltik majd el az embereket. A kijelentések helyes értelmezéséhez tudnunk kell, hogy Jézus nem tényszerű információkat ad arról, hogy milyen sors vár a világra a történelem végén, hanem az emberiség végső céljára mutat rá: mindenki az Úr ítélőszéke elé fog kerülni, hogy számot adjon arról, teljesítette-e Istentől kapott küldetését és hűséges maradt-e a hithez. A Krisztushoz hűséges tanítványnak nincs oka félelemre, bizalommal várhatja az Úr eljövetelét, amely üdvösséget hoz számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.

Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.” Lk 21,12-19

Elmélkedés

Az Egyház hármas küldetését három latin szóval szoktuk összefoglalni: martyria, liturgia és diakónia. Az első a hit hirdetését jelenti, mégpedig olyan elkötelezett hirdetését, amely nem retten meg az élet feláldozásától, a mártírságtól, a vértanúságtól sem. A liturgia a hit ünneplését, a szentmisét és más istentiszteleti cselekményeket jelöli. A diakónia pedig a hit gyakorlása, mindennapi megélése, a felebarát iránti szolgálat. Egyik sem hiányozhat Egyházunk életéből, mert akkor nem volnánk Krisztus Egyháza és nem azt a küldetést teljesítenénk, amit az Úr az általa létrehozott közösségre bízott.

Jézus azokról a megpróbáltatásokról és üldözésekről beszél a mai evangéliumban tanítványainak, amelyek a végső időkben várnak rájuk. Ugyanakkor ezek végigkísérik az Egyház életét. A történelem folyamán nem volt olyan időszak, amikor a világ minden részén békében élhettek a keresztények. Mert mindig voltak olyanok, akik a Krisztust követőkben ellenséget láttak. Napjainkban Magyarországon nem tapasztalható keresztényellenes hangulat, de a világ számos más részén igen. Nem örülünk ennek, imádkozunk az üldözött keresztényeként, ugyanakkor a keresztényüldözések ténye bizonyosságot ad nekünk, hogy nem tértünk le a krisztusi útról. A hitért való életáldozat ma is hozzátartozik az Egyház életéhez és megerősíti a hívőket, az Egyház tagjait.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te küldetésed az volt, hogy tanítsd az embereket és csodáiddal megmutasd Isten irgalmát. Tanításod és csodáid, a te emberek iránti szeretetednek a jelei. Ugyanakkor az Atya iránti szeretetedet is megmutatod bennük, hiszen mindig neki engedelmeskedsz, az ő akaratát teljesíted. Segíts, hogy növekedjen bennem az emberek iránti szeretet és Isten felé is megmutassam szeretetem. Segíts minket, hogy szavaidban felismerjük az üdvösség örömhírét! Urunk, mutass nekünk utat az Atyához és vezess minket hozzá!

Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” És: „Elérkezett az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.” Lk 21,5-11

Elmélkedés

Jézus jeruzsálemi működése egy meglehetősen hosszú beszéddel zárul, amelyet a templomban mondott. A beszéd a város pusztulásáról és az Emberfia végső időkben történő eljöveteléről szól. Ezt a beszédet olvassuk részletekben a következő napokban.

Az evangélista nem nevezi meg pontosan azokat, akik elismerően, dicsérően szólnak a templomról, annak díszesen faragott köveiről és az értékes fogadalmi ajándékokról. Jézus viszont nem a templom jelenlegi állapotáról beszél, hanem prófétai módon meglátja annak pusztulását és megjövendöli, hogy eljön az idő, amikor mindebből semmi sem marad.

Ezt követően a kérdezők a pusztulás várható idejéről szeretnének pontosabb információkat kapni. Nem tudhatjuk, hogy mi állhatott ennek hátterében. Lehet, hogy valóban komolyan vették a figyelmeztetést, de az is lehet, hogy gúny volt kérdésükben. Válaszul Jézus a végső időkben tapasztalható jelekről beszél. Ilyen jel lesz a hamis próféták fellépése, akik félrevezetik az embereket, például annak hirdetésével, hogy egészen közel van a végidő. A történelem folyamán tapasztalható katasztrófák túlértékelése is félrevezető. Bölcsesség kell ahhoz, hogy megkülönböztessük a hamis próféták tanítását és a krisztusi igazságot. Ne legyünk hiszékenyek! Krisztus szava valóban megbízható és örök életre vezető tanítás.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Tanítványaid a te életmódodat akarták elsajátítani, ezért elhagyták otthonukat és családjukat, hogy állandóan veled legyenek. Ők nem váltak önálló tanítókká, hanem mindenkor téged képviseltek, a te küldetésedben részesültek, a te tanításodat adták tovább, megélve annak igazságát, hogy „nem nagyobb a tanítvány mesterénél.” Segíts minket, hogy a te követődként az evangéliumot olvasva és élve, hozzád kössük életünket! Segíts, hogy szavaidban felismerjük az örök élet igéit, amelyeket senki másnál nem találhatunk meg.

Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.” Lk 21,1-4

Elmélkedés

Minden adomány, felajánlás értékét a szeretet adja meg. Nem az adomány nagysága számít, hanem az, hogy milyen lelkülettel adjuk. A legkisebb adományt is értékessé teszi a szeretet. Erre tanít bennünket a mai evangéliumban az özvegyasszony, akinek csekély adományát Jézus észreveszi és nagyra értékeli, mert szeretetből adta és annak jeleként, hogy egész életét Istenre és az ő gondviselésére bízza. Az özvegy szinte észrevétlenül helyezi adományát a perselybe, senkinek nem tűnt fel, hogy ő is odalép a perselyhez, talán csak egyedül Jézus vette észre. Nem kérkedik adományával, semmilyen érdek nem vezeti, nem az emberek elismerésére törekszik.

Az özvegy az igazi nagylelkűségre ad példát. Tudta, hogy egyedül Istentől várhat segítséget, de nem számításból cselekszik. Az özvegy Istenre bízza magát, életét, tehát inkább bizalom jellemzi magatartását, mintsem számítás. Istent nem lehet elkápráztatni olyan dolgokkal, amelyeknek általában az emberek örülnek. Ha önmagunkat nem adjuk neki nagylelkűen és visszavonhatatlanul, akkor semmit sem adtunk.

Hogyan lehetünk nagylelkűek? Aki a földi javakra és a vagyonra úgy tekint, mint Istentől kapott ajándékra, az könnyebben le tud róla mondani mások vagy Isten javára.

Mit kaptam Istentől? Mit adok Istennek? Képes vagyok-e mindenről lemondani, hogy egyedül ő legyen az enyém?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te eljöveteleddel az üdvösségtörténet új korszaka kezdődött el, Isten elküldte Fiát, hogy véghezvigye a megváltás művét, amely a kereszten teljesedett be. Segíts minket azért munkálkodni, hogy ne az önzés világa, hanem valóban Isten országa valósuljon meg a földön. Segíts, hogy ne féljünk a megtéréstől, hanem engedjük, hogy megváltoztasd életünket! Tőled arra kapunk személyes meghívást, hogy veled legyünk, megismerjük Isten országát, megtérjünk és hirdessük az evangéliumot. Adj nekünk erőt küldetésünk teljesítéséhez, az emberhalászathoz!

Abban az időben: Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” Jn 18,33b-37

Elmélkedés

Szívünk királya

Az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztust, a mindenség királyát ünnepeljük, akinek uralkodása nem hasonlítható a földi királyokéhoz. János evangéliumában többször is szerepel Jézus személyére vonatkozóan a „király” megnevezés.

Jézus első tanítványainak egyike, Nátánáel, akit Fülöp hívott az Úrhoz, mindjárt első találkozásuk alkalmával a következőket mondja: „Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya” (Jn 1,49). Jézus ekkor nem tiltakozik a kifejezés ellen, nem úgy, mint a csodálatos kenyérszaporítás után. Amikor ugyanis észreveszi, hogy a nép királlyá akarja tenni a csodát követően, visszavonult, hogy egyedül legyen (vö. Jn 6,15). A jeruzsálemi bevonulás alkalmával a szamárháton érkező Jézust éltető nép ezekkel a szavakkal köszönti őt: „Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya” (Jn 12,13).

Jézus királyi elnevezésével a szenvedéstörténetben találkozunk legközelebb. Elfogása után Jézust először a zsidó főtanács, majd a római helytartó hallgatja ki. A főtanács előtt az a vád, hogy Jézus az Isten Fia. Pilátus előtt királysága kerül szóba. Jézus nem utasítja vissza Pilátus kijelentését, de azonnal tisztázza, hogy az ő királysága és uralma nem ebből a világból való.

A helytartó igyekszik megmenteni Jézust, s azt reméli, hogy a megostorozás után a nép megszánja őt, és nem kérik a halálos ítélet kimondását. Amikor Pilátus kivezetteti Jézust a nép elé ezekkel a szavakkal mutat rá: „Nézzétek a királyotok!” (Jn 19,14), majd ezt kérdezi a néptől: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” Pilátus szavai ellen a főpapok így tiltakoznak: „Nincs királyunk, csak császárunk!” (Jn 19,15). Azzal, hogy a Jézust vádló zsidók elismerik a római császár fennhatóságát, egyúttal elutasítják Jézus királyságát. Pilátus viszont mégis ezt íratja a keresztre: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” (Jn 19,19), és később a zsidók tiltakozására sem változtatja meg a tábla szövegét.

Ha magunk elé képzeljük az evangéliumban olvasott jelenetet, akkor két embert látunk, akik beszélgetnek. Két ember áll egymással szemben: Pilátus és Jézus. Egy helytartó és egy király. A Római Birodalomhoz tartozó Júdea helytartója és egy terület nélküli ország királya. Az egyik a római császárt képviseli a kicsiny tartományban, a másik a mennyei Atya nevében jött a földre. Egyikük a császártól kapott megbízásból dolgozik, a másik Istentől kapta hatalmát. Az egyiket a császár küldte, hogy fenntartsa a rendet az országrészben, a másikat a mennyei Atya küldte, hogy egy új országot, az Isten országát hirdesse és építse. Az előbbi katonai eszközöket alkalmaz, az utóbbi csendes, békés szóval győzi meg az embereket.

Két ember áll egymással szemben: az egyik a római katonatisztek díszes páncélruháját viseli, a másik félig lemeztelenítve áll. Az egyik erőtől duzzadó katona, a másik többször megvert, elgyengült vándorprédikátor. Egymással szemben áll az ítélethozó és az ítéletre váró. Az egyik keresi az igazságot, a másik azt mondja magáról, hogy ő az Igazság.

Két ember áll egymással szemben: az egyik meg akarja menteni a másikat, a másik meg akarja menteni az egész emberiséget. Az előbbi próbálkozása sikertelen, a másik megvalósítja küldetését. Ketten állnak egymással szemben: a gyenge ember és a gyengének látszó erős Isten. Egy könnyen befolyásolható ember, és egy olyan személy, akit semmi sem téríthet el szándékától. Ezek után Pilátus a bírói székbe ül, hogy kimondja a halálos ítéletet, később Jézus is elfoglalja helyét a kereszt trónusán, hogy halálával elhárítsa a kárhozatra taszító ítéletet az emberekről.

Két ember áll egymással szemben, s nekünk állást kell foglalnunk, hogy elismerjük-e Jézust királynak? Elismerjük-e, hogy ő a mi szívük és életünk királya? Ha ő az én királyom, az utolsó ítéletkor, majd nekem is szól a király hívása: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” (Mt 25,34).

Jézus szeretné átvenni életünk és szívünk irányítását. Engedjük, hogy ő legyen a mi életünk és a mi szívünk királya!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te nem igényeltél magadnak evilági hatalmat. Nem harcoltál az elismerésért, s nem kényszerítettél senkit, hogy hódoljon előtted. Tőled távol állt a földi hatalmaskodók szívtelensége és könyörtelensége. Soha nem fölényeskedtél és nem kérkedtél csodálatos erőddel. Mégis királynak szólítunk. Te vagy az irgalmasság királya, aki megadod nekünk a lelki újjászületés lehetőségét. Te vagy a halhatatlan király, aki feltámadásoddal legyőzted a halált és örök életet adsz nekünk.

Abban az időben: Odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni. Lk 20,27-40

Elmélkedés

Miután Jézus kiűzte a kereskedőket a jeruzsálemi templomból, továbbra is e helyen tartózkodik, itt tanítja a népet, miként erről a mai evangéliumi részben olvasunk. Ide, a templomba jönnek hozzá a szadduceusok vallási csoportjának tagjai, hogy tanításába beleköthessenek. Kérdést tesznek fel neki a feltámadással kapcsolatban. Az általuk mondott példa az asszonyról, akit a hét testvér egymás után feleségül vett, minden bizonnyal csupán egy kitalált történet, ami a gyakorlatban aligha fordult elő. Kérdésük hátterében az a feltételezés húzódik meg, hogy a túlvilágon is ugyanolyan viszonyok lesznek majd a férfiak és nők között, mint a földi életben. Ez nyilvánvalóan téves elképzelés, amelyet Jézus ki is nyilvánít előttük. A túlvilágon, a feltámadás utáni létmódban már nem lesz házasság.

Válaszában Jézus azokból a mózesi könyvekből igazolja álláspontját a feltámadásra vonatkozóan, amelyeket az őt kérdező szadduceusok is elfogadnak. Kijelentése szerint az elhunytak világa a feltámadottak, az élők világa. Az ember földi élete ugyan megszűnik, lezárul a halállal, de Isten a feltámadás által újjáteremt minket, új életet, romolhatatlan testet kapunk tőle.

A feltámadásról szóló tanítás a legkorábbi időkben megjelenik az Egyház tanításában, az apostoli igehirdetés középpontjává válik, mint olyan igazság, amely reményt ad minden Krisztusban hívőnek, hogy Isten feltámasztja és az örök életre vezeti.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Jézus feltámadása nyújtja nekünk a reményt, hogy mi is feltámadunk az örök életre. A halál könyörtelen tényével szembesülve könnyen azt gondolhatom, hogy az életnek ezzel vége. Te új életet adtál Fiadnak, Jézusnak, akit húsvétvasárnap hajnalra feltámasztottál. Hisszük, hogy új életet adsz majd nekünk is, amikor feltámasztasz minket az örök életre. A feltámadást követően találkozhatunk veled, az örök szeretettel. Uram, hiszek a feltámadásban, hiszek az örök életben. Neked ajánlom az életem, hogy veled élhessek majd örökké a mennyei boldogságban.

Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.” Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását). Lk 19,45-48

Elmélkedés

Szent Lukács úgy mutatja be Jézus nyilvános működésének idejét evangéliumában, hogy az Úr folyamatosan úton van Jeruzsálem felé. Názáretből indul, ahol felnevelkedett, és megérkezik Jeruzsálembe, ahol véget ér az élete. A mai evangélium helyszíne tehát Jeruzsálem, s ebből tudjuk, hogy élete, küldetése hamarosan befejeződik. Jeruzsálemi tevékenységét azzal kezdi, hogy rendet tesz a templomban, kiűzi onnan a kereskedőket, akik az áldozatokhoz szükséges állatokat árusították, illetve pénzt váltottak a zarándokok számára, hogy meg tudják fizetni a templomadót. Jézus úgy gondolja, hogy ezeknek a tevékenységeknek nincs helye sem a templomban, sem annak előcsarnokában. Kiűzésükkel birtokba veszi a templomot, amely Istennek, az ő Atyjának a lakóhelye, és visszaadja rendeltetésének, azaz újból az imádság háza és az istentisztelet helye lesz. A templom ugyanis szent hely, ahol nincs helye a kereskedésnek vagy pénzügyek bonyolításának.

Ezt követően Jézus tanítani kezd a templomban. Miután három évig folyamatosan vándorúton volt, és mindenütt, a városokban, a falvakban, zsinagógákban, magánházaknál és a pusztaságban tanította az embereket, most minden nap a templomba jön, hogy tanítson. Itt hirdeti az Isten országáról szóló örömhírt, a nép pedig odaadó figyelemmel hallgatja őt. A korabeli vallási vezetők veszélyesnek tartották újszerű tanítását, ezért szembefordulnak vele és a vesztét tervezik. Tervükről tudomása van az Úrnak, de a veszély nem akadályozza meg őt küldetése beteljesítésében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem, add nekem a kegyelmet, hogy téged keresselek és felébredjen szívemben a vágy, hogy téged lássalak! Ne engedd, hogy bármi is megakadályozzon abban, hogy megpillanthassalak téged, s te rám emeld irgalmas tekinteted! Az üdvösség pillanata akkor köszönt be, amikor e két tekintet találkozik. Akkor lelem meg a boldogságot, ha isteni irgalmad rám talál, s ezzel új élet kezdődik számomra. Hiszem, hogy a veled való találkozás változást hoz életembe, elhagyhatom a bűnös élet útját, s elindulhatok feléd a kegyelem, a szeretet és a hit útján.

Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta: „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.” Lk 19,41-44

Elmélkedés

Jézus jeruzsálemi útjának végéhez közeledünk, tanítványaival megérkezik a város közelébe. Amint a távolból megpillantja Jeruzsálemet, sírásra fakad, megsiratja a várost, amelyet néhány évvel később a rómaiak megostromolnak és lerombolnak. Lukács evangélista minden bizonnyal ez utóbbi tény ismeretében írja le Jézus szavait, ugyanakkor nincs okunk kételkedni abban, hogy Jézus előre látta, ismerte a város sorsát.

„Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál!” - olvassuk az Úr szavait az evangéliumban. E figyelmeztetés nem csak Jeruzsálem egykori lakóinak szól, hanem minden kor emberének. Bárcsak mindenki felismerné és megtenné, ami üdvösségére szolgál! Az Úr szavai szerint nem kell azoktól félnünk, akik erőszakkal elvehetik életünket, hanem inkább azoktól a gonosz erőktől, akik a kárhozatra juttatnak minket, azaz megakadályozzák üdvösségünket. Fel kell ismernünk Krisztus személyében az Üdvözítőt! El kell fogadnunk annak igazságát, hogy egyedül az ő segítsége által üdvözülhetünk. Követnünk kell őt, aki elvezet minket az üdvösségre! Gondolkozzunk tehát el azon, hogy hová vezet az életünk? Mit érdemlünk majd életünk cselekedetei alapján, kárhozatot vagy örök életet? Világosítsa meg a Szentlélek értelmünket, hogy felismerjük üdvösségünk útját!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és szent Istenünk! Te minden embert meghívsz az életszentségre. Azt kéred tőlünk, hogy szentek legyünk, miként te magad is szent vagy. A szentek komolyan vették hívásodat és egész életükben törekedtek az életszentségre. Nem szentként születtek ők, hanem szentté váltak mindennapi kötelességük és tőled kapott hivatásuk teljesítése által. Te senkitől sem kívánsz lehetetlen dolgot vagy vállalhatatlan hősiességet, hanem csak azt, hogy teljesítsük kötelességeinket irántad és embertársaink iránt. Taníts minket, hogy helytálljunk a mindennapokban! Segíts, hogy neked tetsző módon éljünk, szentté váljunk, és eljussunk hozzád a mennyországba! Segíts az evangéliumi boldogságok útján járni!

Jézus Jeruzsálemhez közeledett. Sokan azt hitték, hogy hamarosan megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy előkelő ember messze földre indult, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, és úgy térjen vissza. Magához hívta tíz szolgáját. Tíz mínát adott nekik, és így szólt: „Kereskedjetek vele, míg vissza nem térek!” Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak: „Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk!” Az előkelő ember mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Előlépett az első, és így szólt: „Uram, mínád tíz mínát hozott.” Erre azt mondta neki: „Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz város kormányzását bízom rád.” Jött a másik szolga, és így szólt: „Uram, mínád öt mínát hozott. „Ennek azt mondta: „Te öt város kormányzója leszel.” Jött a harmadik, és így szólt: „Uram, itt a mínád. Kendőbe kötve elrejtettem. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: felveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem is vetettél.” Ezt így büntette meg: „A magad szavával ítéllek el, haszontalan szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazaérkezve kamatostul kaptam volna vissza?” Aztán a körülállókhoz fordult: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van!” Azok megjegyezték: „Uram, hiszen már van tíz mínája.” De ő így válaszolt: „Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!”” E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Lk 19,11-28

Elmélkedés

A mai evangéliumi példabeszéd útmutatást ad arra vonatkozóan, hogy az Úr távollétében miként viselkedjenek közösségének tagjai. Lukács evangélista bevezető megjegyzése szerint Jézus azért mondta el ezt a történetet, mert egyesek Isten országa közeli megvalósulását várták. E mögött inkább azt kell látnunk, hogy néhány évtizeddel Jézus halála és feltámadása után, az evangélium megírásának idején a közösség tagjai Krisztus visszatérését várták, mégpedig egyesek arra számítottak, hogy az már hamarosan bekövetkezik. A visszatérés, Krisztus második eljövetelének idejére vonatkozóan nem tartalmaz semmit a példázat, hanem csupán a keresztények helyes magatartását ösztönzi.

Jézus története szerint elutazása előtt az előkelő ember szolgáira bízza vagyona egy részét és kifejezetten felszólítja őket, hogy kereskedjenek vele. Visszatérésekor kiderül, hogy voltak, akik megértették a feladatot és úgy tettek, amint azt uruk kívánta. Ők kamatostul fizették vissza a pénz, s jól végzett munkájukért jutalmat kaptak. De volt olyan szolga is, aki félt, hogy esetleg el is veszítheti a rábízott pénzt, ezért inkább úgy gondolta, elég, ha megőrzi azt és majd visszafizeti. A félelem megakadályozta őt a helyes cselekvésben.

A történet arra figyelmeztet minket, hogy földi életünk után nem kerülhetjük el Isten ítéletét. Mindazt, amit Isten ránk bíz, üdvösségünk érdekében kell felhasználnunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, taníts meg hálásnak lenni! Taníts meg észrevenni a legkisebb dolgokat is az életben, akár Istentől, akár embertársaimtól kaptam azokat! Taníts meg arra, hogy a hálámat mindig ki tudjam fejezni legalább szavakkal, és ha a későbbiekben lehetőségem van rá, jócselekedetekkel is. Nem akarok megfeledkezni egyetlen ajándékodról sem, hiszen oly sok kegyelmi ajándékot kapok tőled. Hálátlanságom a szeretetlenség jele volna. Segíts, hogy irántad való őszinte szeretetemmel tanúsítsam, hogy hálás gyermeked vagyok!