Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” Lk 5,27-32

Elmélkedés

Máté meghívásának története, amelyet a mai evangéliumban olvasunk, azt igazolja, hogy Jézus számára nincs elveszett ember. Ő a bűnöst is szentté tudja alakítani, egy vámost is tanítványává, apostolává tehet. Sokszor hüledezve nézzük az ilyen átalakulásokat, Mátéét és Szent Pálét, és nem akarunk hinni a szemünknek. Tényleg létezik ilyen? Valóban megtörténhet, hogy valakinek az életében ekkora fordulat áll be? És amikor kiderül, hogy igen, Isten valóban képes gyökerestül felforgatni egy embernek az életét, akkor egy kicsit megijedünk, mert akár velünk is megtörténhet ez.

Az ilyen történeteknél kezd érdekessé válni az evangélium olvasása. Amit Isten másokkal tett, azt velem is megteheti. Isten mindig tud újat kezdeni. Isten bárkivel tud újat kezdeni. Megszólíthatna véletlenszerűen embereket, de inkább azokat hívja, akik keresik őt. Lehet, hogy ezt nem mondják ki szavakkal, de a szívük mélyén ott él a vágy, hogy rátaláljanak Istenre. Isten bárkivel tud újat kezdeni, és ez nem alkalmasság vagy rátermettség kérdése. Ő nem a múltunkat nézi, hanem nagyszerű látomása van arról, hogy mi mindent tudunk tenni ezután az ő szolgálatában. Amikor pedig meghív minket, akkor azt kéri tőlünk, hogy ne hátrafelé nézegessünk, hanem előre, az előttünk álló útra. Lehet, hogy alkalmatlannak vagy érdemtelennek tartom magamat, azt is gondolhatom, hogy még nem jött el számomra az idő, de ne felejtsem: Isten bármikor és bárkivel tud újat kezdeni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” Mt 9,14-15

Elmélkedés

A mai evangéliumban a böjt kérdése kerül elő. Most, a nagyböjti időszak kezdetén, érdemes átgondolnunk, hogy mi a böjtölés célja és értelme. Abból kellene kiindulnunk, hogy a böjt nem egy fogyókúra, nem egészségügyi program, amit néhány hétre bevállalunk egészségi állapotunk megőrzése vagy javítása érdekében. Kétségtelen, hogy vannak jótékony hatásai szervezetünkre, de a vallásos ember számára nem ez az elsődleges cél.

Azt is érdemes leszögeznünk, hogy a böjt vállalása nem annak igazolása, hogy jó keresztények vagyunk és megtartjuk az egyházi előírásokat. Kényszerűségből, csupán a törvények iránti engedelmességből nem sok haszna, eredménye van a böjtnek. Ez inkább a farizeusokra jellemző, akiknek látszat-vallásosságát, képmutatását Jézus is több alkalommal elítélte.

Továbbá: a böjt nem önsanyargatás, amivel önmagunkat büntetjük, és főként nem olyan valami, amivel Isten büntet minket.

A helyes böjt önmagam fegyelmezését jelenti, mégpedig Istenért, a vele való szeretetkapcsolatom megújításáért. A böjt azt jelenti, hogy uralkodok kívánságaimon, vágyaimon, érzelmeimen és gondolataimon, uralkodok önmagamon. A böjt által Isten és az ő kegyelme munkálkodik bennem. Nem az történik tehát, amit én akarok, hanem amit Isten akar. A böjtöléssel átadom a vezetést Istennek, hogy valami jót hozzon ki belőlem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha a egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?” Lk 9,22-25

Elmélkedés

Életünk sok területén hozhat fordulatot a nagyböjti időszak. Pontosabban nem a nagyböjt, mint megszentelt idő, hanem maga Isten hozza a fordulatot, aki megszenteli nem csak az időt, hanem minket is. Jöhet-e a lelki lealacsonyodás után felemelkedés? Jöhet-e a sírás és szomorúság után öröm és vidámság? Jöhet-e a szükség, a hiány után bőség? Jöhet-e a gyász után élet? Amikor az említett nehéz élethelyzetekben vagyunk, akkor sokszor kilátástalannak tartjuk állapotunkat. Úgy gondoljuk, hogy ennek soha nem lesz vége. Lehet, hogy megtapasztaljuk a lassú javulást, de jobban örülnénk annak, ha egyik pillanatról a másikra érkezne a fordulat. És fel vagyunk erre készülve?

Hajlamosak vagyunk arra, hogy az összetörtség állapotában csupán a magunk problémáját lássuk, arra koncentráljunk, s emiatt nem vesszük észre a remény jeleit, nem találjuk a kiutat. Bezárkózunk a magunk szomorúságába, értelmünket is, szívünket is elborítja a homály, a sötétség. Nem halljuk a jótanácsot sem emberektől, sem Istentől. Azt hisszük, hogy egyedül maradtunk a bajunkkal. Valójában Isten velünk van a lelki sötétség időszakaiban is, és ilyenkor is azt mondja, hogy ő fog velünk, ő fog bennünk valami újat elkezdeni. Ő fogja majd elhozni számunkra a fordulatot. Nem az idő múlása, hanem az ő kegyelme fogja begyógyítani sebeinket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add, hogy a te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a te gondolataid, e világ útjai nem a te útjaid. Add, hogy ebben a világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert szeretnénk a te útjaidon járni. Vezess bennünket a te parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

A mai nappal új időszak kezdődik az egyházi évben. Hamvazószerdával belépünk a nagyböjtbe, a húsvéti előkészület idejébe. Ez a negyven nap minden bizonnyal a legkomolyabb idő az esztendő folyamán, az önfegyelmezésnek, az önmegtartóztatásnak, a lemondásoknak az időszaka. A nagyböjt a tavaszi hónapokra szokott esni, amikoris megújul, újjáéled a természet, s mi évről évre rácsodálkozunk az Isten által teremtett világ újjászületésére. De az Isten által teremtett és az üdvösségre hívott embernek is szüksége van a megújulásra. Nyilvános működésének kezdete előtt Jézus negyven napra a pusztaságba vonult, ott készült fel küldetésére. Az evangéliumi beszámolók szerint ezen idő alatt nem evett és nem ivott, azaz böjtölt, és böjtölésével példát adott nekünk arra, hogy testünket, testi vágyainkat megfékezve törekedjünk a lelki elcsendesedésre és elmélyülésre. A böjt nagyszerű lehetőséget teremt nekünk, hogy Istenre tudjunk figyelni, akitől a lelki megújulást kérjük és várjuk.

Nem csak az életünket, de a szabadságunkat is Istennek köszönhetjük. És mivel szabadok vagyunk és szabadon dönthetünk, ezért hibázni is tudunk. Hozhatunk helytelen, rossz döntéseket, amelyek eltávolítanak minket Istentől és embertársainktól. Főként az fájó számunkra, amikor ráébredünk, hogy saját jövőnket, örök sorsunkat illetően hoztunk helytelen döntést. De a rossz döntések nem végzetesek, hiszen Istentől lehetőséget kapunk bűneink megbánására és arra, hogy új életet kezdjünk. Engedjük, hogy megújító ereje megérintsen minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből szeretünk. Te az Evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk, hogy rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani veled mindazt, ami az életben ránk nehezedik.

Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust. Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” Mk 9,30-37

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletből a befejező gondolatot emeljük ki, amelyben Jézus azonosítja magát a legkisebbekkel: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be.” Talán szívesebben tekintünk Jézusra úgy, mint a világ urára és a világmindenség királyára, de érdemes óvatosnak lennünk ezekkel a képekkel. Ha ugyanis túlzottan azt kezdjük el hangsúlyozni, hogy milyen végtelen hatalommal rendelkezik, akkor könnyen abba a hibába esünk, hogy az általa alapított közösségnek is ilyen nagy hatalmat kívánunk. De az Egyháznak nem az a küldetése, nem az a feladata, hogy világuralomra törjön, hanem hogy szolgáljon. Ezt a szolgáló lelkületet pedig egyedül a szolgáló Jézustól tanulhatjuk meg, aki azonosította magát a kicsinyekkel, a rászorulókkal.

Ha be akarjuk fogadni szívünkbe az Urat, akkor a legkisebbekhez kell fordulnunk, mert bennük él Jézus. Ha azt szeretnénk, hogy lelkiekben növekedjünk, akkor a kicsinyek szolgálatára kell sietnünk. Miként ő is magáénak érzi a mi gondjainkat és látja küzdelmeinket, ugyanúgy nekünk is észre kell vennünk a gyengék, az elesettek, a megsebzett szívűek problémáit.

Az evangéliumokban számos esetben rácsodálkozhatunk arra, hogy Jézus együtt érez az emberekkel. Megesik rajtuk a szíve, amikor látja nyomorúságukat. Tanuljuk meg tőle az együttérzést és a hatékony cselekvést!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életünk és szívünk egyetlen királya, Jézus Krisztus! Bátran indulunk követésedre, mert egyedül te vezetsz minket a mennyei Atyához és az örök életre. Te mutatod meg számunkra az üdvösség felé vezető utat. Téged szolgálunk, amikor embertársainknak segítünk, akikben a te arcod vonásait látjuk. Mindent az örök élet reményében teszünk, mert szeretnénk az igazak közé kerülni. Segíts minket, hogy személyes életünkben megvalósuljon Isten uralma és közösségeinkben megvalósítsuk Isten országát! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!” Jn 15,9-17

Elmélkedés

Szent Mátyás személyében azt az embert ünnepeljük a mai napon, aki az apostoli testületben az áruló Júdás helyébe lépett. A választás az Úr húsvéti feltámadása után történt. A jeruzsálemi hívő közösség tagjai két személyt tartottak leginkább alkalmasnak arra, hogy a tizenkét apostol közé kerüljön. Mindkettőjük nevét megemlíti az Apostolok cselekedetei, amelyben a választásról olvashatunk, egyiküket Józsefnek hívták, a másik pedig Mátyás volt (vö. ApCsel 1,23). Személyéről csupán annyit tudunk meg, amit Péter apostol említ a választás előtti beszédében. Olyan személy tartozhat a Tizenkettőhöz, aki a kezdetektől fogva együtt volt Jézussal, tehát az ő tanítványa volt, és az évek során ugyanazt átélte, megtapasztalta az Úr mellett, mint a Jézus által választott apostolok. Azt is tudjuk továbbá, hogy az újonnan választott apostolnak ugyanaz lesz a feladata, mint a többieknek, ő is Jézus feltámadásának tanúja, hirdetője lesz (vö. ApCsel 1,21-22).

Az Egyházban ma is vannak méltatlan keresztények. Nem kell őket megbélyegezni azzal, hogy az áruló Júdáshoz hasonlítjuk őket, de sajnos tény, hogy nem mindenki él Krisztushoz méltóan. De szép számban vannak olyanok is, akik komolyan veszik a Krisztushoz tartozást és a róla való tanúságtételt. Töltsön el engem is az apostoli lelkület és buzgóság, hogy tanúságot tegyek az Úrról!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vedd le rólam bűnös életem terheit, amelyek megakadályoznak abban, hogy egészen neked adjam magamat! Hallom, érzem, hogy hívsz engem az elkötelezett életre, amely középszerűségem feladását jelenti, hogy érted a nagyobb jót válasszam. Nem magamra akarok építeni, hanem terád, a biztos alapra, aki szolgálatot kérsz tőlem, hogy jócselekedeteimben a te jóságod ragyogjon fel az emberek számára.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle. Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok! Mt 5,38-48

Elmélkedés

Hozzáállás kérdése

Sokakat bosszant, idegesít, ha a szomszédjukban valaki elkezd zenét tanulni, hangszeren játszani. Mert valóban jó ötlet, ha a gyerek zongorázni, hegedülni vagy éppen furulyázni tanul, csak éppen hangos dolog ez. A kezdeti időkben tapasztalható ügyetlensége gyorsan a szomszéd lakásokban élők idegeire mehet. Régi jószomszédi kapcsolatokat tesz villámgyorsan tönkre a hangok kavalkádja. Egy zongoratanárnő mesélte, hogy a szomszédjában lakóknak mindig akkor támadt kedve mulatós zenét hallgatni, mégpedig a lehető leghangosabban, amikor megérkezett egy-egy tanítványa és elkezdődött az óra. Hiába törekedett arra, hogy az órák ne hétvégéken legyenek vagy amikor az emberek általában pihenni szoktak, ne zavarják a szomszédokat, ez nem volt elég, mindig volt valaki, aki a szomszédban bekapcsolta a zenét. Ezután azzal próbálkozott, hogy megbeszélje velük, hogy mely napokon, melyik időpontban ne legyenek zongoraórák, de nekik semmi nem volt jó, bármikor is voltak az órák. A helyzet egy idő után annyira tarthatatlanná vált, hogy úgy döntött, inkább elköltözik. Amikor beköltözött új otthonába, a szomszédai éppen nyaralni voltak, ezért nem tudott velük találkozni. Kíváncsian várta, hogy ha hazajönnek, mi lesz a reakciójuk a zongoraszó hallatán. Egy hétig nem történt semmi, de aztán egy napon csengettek nála. Egy fiatalember állt az ajtóban, kezében kis szerszámos táska. Bemutatkozott, majd ezt mondta: „A zongorahangoló vagyok.” A tanárnő elcsodálkozott: „Igen, a szállítás közben kissé elhangolódott a zongorám, de még nem rendeltem meg a hangolást.” Mire a fiatalember ezt válaszolta: „Tudom. A szomszédok rendelték meg és ki is fizették a hangolás díját.” Ekkor megérkezett a szomszéd házaspár három gyermekükkel, és mosolyogva mondták, hogy nagyon szeretik a zenét, csak a hamis hangok kicsit zavarják őket. Aztán rögtön fel is vetették, hogy szívesen vennék, ha kislányukat is megtanítaná zongorázni. Így kezdődött a barátságuk. A történet azt mutatja, hogy minden csak hozzáállás kérdése. A zongora mindenütt ugyanúgy szól, csak éppen egyik helyen bosszankodva, másutt örömmel hallgatják.

Jézus ezt mondja a mai vasárnap evangéliumában: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket!” Ha a másik emberre, mint ellenségre tekintünk, akkor minden szava idegesíteni, minden cselekedete bosszantani fog bennünket. Ha ellenséget látok a másik emberben, akkor aligha fogom őt szeretni. De abban a pillanatban, amikor szeretettel fordulok felé, már nem is ellenséget látok benne, hanem barátot, embertársat. Bíznom kell abban, hogy ha szeretettel fordulok felé, akkor ezzel meg tudom változtatni az ő ellenséges viselkedését. Jézus tehát olyan módszert ajánl, amely képes megállítani az emberek között a haragot és a gyűlölködést.

Isten mindig tiszta, feltétel nélküli szeretetként nyilvánul meg az ember számára. Senkit nem zár ki szeretetéből. Ez a szeretet képes elhárítani minden emberi félelmünket és lehetővé teszi, hogy közeledjünk hozzá és viszonozzuk szeretetét. Tőle tanuljuk meg azt, hogy nagylelkűek legyünk a szeretetben felebarátaink iránt. Isten szeretetének az a hatása, hogy a szeretet ajándékozóivá válunk. Ez mindannyiunk krisztusi hivatása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te a tökéletes szeretetre adtál példát, amikor nem ütöttél vissza annak, aki megütött téged, nem szidtad azokat, akik leköpdöstek. Még szavakkal sem viszonoztad a téged gúnyolók rosszindulatát. Nem bántottad azokat, akik megostoroztak, fejedre töviskoszorút nyomtak, a kereszt hordozására kényszerítettek és a keresztre szegeztek. Az Atyához imádkoztál értük és szívből megbocsátottál nekik. Taníts minket, Urunk, a tökéletes szeretetre és a megbocsátásra! Életed és halálod adjon erőt, hogy senkit ne tekintsünk ellenségnek és a szeretetet mindenkivel szemben gyakoroljuk.

Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.” Mt 16,13-19

Elmélkedés

Nem csak Jézus meghívása és a vele való első találkozás hozott Péter életébe fordulatot, hanem az Úrral töltött évek során többször is nagy lelki hatások, élmények érik őt, amelyek tovább formálják jellemét. A tanítványok közül Péter az, aki elsőként tesz komoly hitvallást Jézusról. Ezt az esetet olvassuk a mai evangéliumban. A Mester tudni szeretné, hogy kinek tartják őt az emberek, de tanítványaitól ennél is többet vár. Ekkor jelenti ki Péter apostol: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”

Megemlíthetjük még Péter életéből az ő tagadását. Hiába hangzott el Jézus figyelmeztetése az utolsó vacsorán, néhány órával később Péter elbukott, háromszor is megtagadta, hogy Jézushoz tartozik. De mivel tudott sírni bűne miatt és ez valódi bánatának a jele volt, az Úr megbocsátott neki. Amikor pedig a feltámadás után lehetőséget kapott Péter, hogy háromszor is megvallja az Úr iránti szeretetét, akkor különleges megbízást kap Jézustól: ő vezesse a krisztusi közösséget. Ezek az események úgy formálják Péter személyiségét, hogy életét egészen Isten szolgálatára és az emberhalászatra szentelje. Pünkösdkor, a Szentlélekkel eltelve ő az, aki elsőként kezdi el hirdetni, hogy a keresztre feszített Jézus feltámadt a halálból.

A megtérés nem feltétlenül jelent egyszeri alkalmat, hanem inkább hosszabb folyamat, amely során Isten kegyelme formálja személyiségemet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során cselekedeteiddel az Atya szeretetét tetted láthatóvá az emberek számára. A szeretet tanítását hirdetted és csodáid az isteni szeretet jelei voltak. Vezess minket az Istennel való találkozásra, amely felébreszti bennünk a szeretetet és megnyitja szívünket embertársaink számára. A te isteni szeretetedet utánozva megértjük, hogy a szeretet nem külső parancs, hanem a szívünkbe írt törvény. Megértjük, hogy a szeretet hitünk következménye. Segíts minket, hogy a szeretet gyakorlása tegye hitelessé hitvallásunkat! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért? Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.” Mk 8,34 – 9,1

Elmélkedés

Jézus a kereszthordozásra buzdítja tanítványait a mai evangéliumban. Azért érdemes vállalkozni követésére, mert egyedül őbenne van szabadulásunk a bűntől. Egyedül ő adhatja meg nekünk a lelki növekedést. Ő a Megváltónk, aki az örök életre akar vezetni minden embert. Keresztünk felvétele és hordozása azt jelenti, hogy mindenben hozzá szeretnénk hasonlítani. Az ő szemével szeretnénk látni a világot. Az ő gondolataival szeretnénk gondolkodni. Azt akarjuk szeretni, amit ő szeret. Távol tartjuk magunkat mindattól, amit ő is elutasított. Ugyanolyan türelemmel és gyengédséggel szeretnénk közeledni az emberekhez, amilyennel ő is tette. Jézus a szenvedés vállalásával és önfeláldozásával igazolta, hogy minden szenvedésnek és a halálnak is van értelme.

Hogyan tanulhatjuk meg a kereszthordozást? Első lépésként szívünkkel, lelkünkkel és értelmünkkel figyeljünk a megfeszített Jézus Krisztusra! Ne fordítsuk el a fejünket, hanem szemléljük őt a kereszten! Második lépésként gondoljunk arra, hogy áldozatát miértünk, énértem hozta meg. Azért, mert én bűnös vagyok és ő keresztáldozatával akart engem megszabadítani bűneim terhétől. A bűntől való szabadulás titkára, a megváltás titkára gondolva tudom harmadik lépésben átölelni a keresztet, s tudok elindulni a keresztet hordozva.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus! Veled lehetővé válik, hogy megismerjük Istent, csak engednünk kell, hogy átjárja életünket, ami már befogadtunk az Evangéliumból – bármily kevés legyen is az. Ez a kevés éppen elég ahhoz, hogy napról napra előrébb jussunk, hisz Te nem „megérkezett embereknek” szeretnél minket. Krisztus, a Te szegényeid maradunk egész életünkben, emberek, akik a maguk egyszerűségében igyekszünk bizalmunkat a hit titkába vetni.

Jézus egyszer elment tanítványaival a Fülöp-Cezáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte őket: „Kinek tartanak engem az emberek?” A tanítványok azt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Erre Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Akkor szigorúan lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik. Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol, és nem Isten tervei szerint!” Mk 8,27-33

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus kérdésére Péter apostol csodálatos hitvallást fogalmaz meg: „Te vagy a Messiás.” Majd pedig ezt követően értetlenségéről tesz tanúbizonyságot, amelyet az vált ki, hogy Jézus előre megjövendöli saját halálát. A Mester ugyan arról is beszél, hogy „harmadnapra föltámad”, de ezt Péter meg sem hallja vagy ha hallotta, akkor nem érti.

De térjünk vissza Péter hitvallására! Jézusra vonatkozóan mondja: „Te vagy a Messiás.” Zsidó ember aligha mondhat ennél csodálatosabbat. A zsidóság, az ószövetségi választott nép évszázadok óta a Messiást várta. Abban a lelki szomjúságban élt, hogy Isten ígérete egyszer biztosan meg fog valósulni. Senki nem tudta, nem tudhatta előre, hogy mikor fog eljönni a Megváltó, de mindenki bízott abban, hogy még az ő életében eljön a Messiás. Ezt a vágyakozást nagyon szépen mutatja be Jézus templomi bemutatásának jelenete. Ekkor történik az, hogy az idős Simeon, aki karjaiba veheti a kisded Jézust, így imádkozik: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, mert szemeim meglátták az üdvösséget” (Lk 2,29-30).

A Messiás eljövetelével, Isten országának beköszöntével új korszak kezdődik az emberiség számára. Elkezdődik a világ újjáteremtése és csodálatos ajándékként ragyog fel mindenki számára a lelki újjászületés lehetősége.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus, aki valóságos Isten és valóságos ember vagy! Te vagy az irgalom kimeríthetetlen forrása. Te vagy Megváltóm, aki megszabadítasz bűneimtől. Alázattal és bűnbánattal járulok eléd. Segíts, hogy bűneimben se felejtsem: van kiút számomra a bűnből, mert te új lehetőséget adsz. Légy hozzám és minden emberhez irgalmas! Taníts őszinte bűnbánatra és alázatra, hogy beismerjem bűneimet! Vedd le rólam a bűnös élet rongyait és öltöztess engem újra a lelki tisztaság ruhájába!

Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!” Mk 8,22-26

Elmélkedés

Ki az, aki lát és ki az, aki vak? Ha csak a testi szemmel való látásra gondolunk, akkor könnyen megválaszolható a kérdés. Ugyanakkor átvitt értelme is lehet e kérdésnek, amelyre már más a felelet. Aki meg van győződve arról, hogy ő a valóságot látja és a látottakat helyesen értékeli, és ebből kifolyólag azt gondolja, hogy mindig neki van igaza, az valójában elvakult ember. Aki elismeri, hogy a világ dolgait homály fedi és az emberi megismerés korlátozott, az mindennél világosabban látja helyzetét a világban. Aki nem csak a múlt emlékképeiből él és nem csupán a jelen helyzetet szemléli, hanem a jövőbe is tekint, annak megvilágosodik az élet és az örök élet titka. Aki időnként be meri csukni a szemét, mert hisz abban, hogy Isten vezeti őt, az így is biztosan, aggodalom nélkül teszi meg a következő lépést. Akinek valamiféle látomása van arról, hogy milyen boldogság vár rá a mennyországban, az meglátja majd Isten ígéretének beteljesedését. Aki nem látja, de érzi, hogy Isten minden pillanatban körülveszi őt szeretetével, az megkapta a hit ajándékát. Íme, néhány lelki kincs, amelyek még a szemmel való látásnál is értékesebbek.

Az evangéliumban Jézus látóvá tesz egy vak embert, ő adja a testi szemmel való látást. És az ő ajándéka a lelki szemmel való látás, a hit.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel fordulsz felénk és a szeretet gyakorlására hívsz minket. Azt kéred tőlünk, hogy mutassuk ki szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához szükségünk van szívünk odaadó szándékára, lelkünk beleegyezésére, értelmünk belátására és akaratunk erejére. Taníts minket az önzetlen szeretetre! Tégy minket készségessé, hogy le tudjunk mondani saját érdekeinkről és mások szolgálatában találjuk meg életünk örömét! Taníts minket, hogy teljes szívvel szeressünk mindenkit! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?” Mk 8,14-21

Elmélkedés

A farizeusok hitetlensége után saját tanítványai felesleges aggódásával szembesül Jézus, miként ezt a mai evangélium bemutatja. Aggodalmaskodásuk, hogy nincs mit enniük, valójában hitetlenségükből fakad. Hogyan történhet meg az, hogy akik látták, hogy Mesterük hogyan szaporítja meg a kevés kenyeret és halat, amelyből több ezren jóllaktak, néhány órával később problémának látják azt, hogy éppen nincs náluk ennivaló? Hogyan lehetséges az, hogy akik maguk is részt vettek a megszaporított étel szétosztásában, röpke idő elteltével már nem is emlékeznek arra, hogy kinek köszönhetően lett egyik percről a másikra bőséges táplálék mindenki számára? Miért van az, hogy egy szükséghelyzet, az, hogy a bárkában éppen nincs náluk kenyér, rögtön megbénítja gondolkodásukat? Ennek bizony az ő hitetlenségük az oka. Nem csoda, hogy Jézus megindultan, szenvedélyes hangon szól hozzájuk: „Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok?”

Az Egyháznak és világnak immár kétezer éves tapasztalata van arról, hogy Isten köztünk él, gondoskodik rólunk, tanításával irányt mutat számunkra és szeret bennünket, mégis vannak hitetlenek, hit nélkül élők.

Kérem-e Istentől a hit ajándékát? S ha megkaptam, kérem-e annak folytonos erősítését?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára. Mk 8,11-13

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletet csak az előzmények ismeretében értjük meg. Az égi jel követelése a farizeusok részéről és a kérés elutasítása Jézus részéről azt követően történik, hogy Jézus megszaporította a kenyereket és a halakat, a pusztában táplálékot adott a népnek. Ezzel kapcsolatban említettük, hogy cselekedete jel volt, a messiási idők jele. Ezt a jelet a farizeusok is felismerték, de nem volt elegendő számukra. Újabb jelet kérnek, további megerősítést szeretnének, amivel Jézus azt igazolja, hogy valóban ő a Messiás. Ő azonban nem teljesíti a kérést, és ennek okát a korábban említettekből már tudjuk: nem tesz önmagáért, önmaga igazolására csodát.

De ne menjünk el szó nélkül Szent Márk megjegyzése mellett, amely Jézus lelkiállapotát jellemzi ebben a helyzetben. Ezt olvassuk a szövegben: Jézus a „lelke mélyéből felsóhajtott.” Az evangéliumokban ritkán találkozunk olyan történetekkel, amelyek Jézus érzelmeit tárják fel. Érthető ez abból a szempontból, hogy az evangélisták elsősorban nem Jézus emberi arcát, emberi érzelmeit akarják bemutatni, hanem a Megváltó tanítását és cselekedeteit, amelyek istenségét igazolják. Most viszont megtudunk valamit Jézus érzelmeiről. Lelke mélyéből felsóhajt, amikor a hitetlenséggel találkozik. Éljek úgy, hogy ne bántsam meg hitetlenségemmel vagy kishitűségemmel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában. Majd így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek: ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: Te esztelen!, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: Te istentelen!, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.” „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.” „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.” Mt 5,17-37

Elmélkedés

Új lelkülettel

Korunkban sokszor tapasztaljuk, hogy nem könnyű úgy hirdetnünk Jézus örömhírét, az élet evangéliumát, hogy az emberek megértsék és saját életükre vonatkoztassák. Csak akkor lehetséges ez, ha valaki megérzi Jézus tanításának súlyát és életformáló erejét, amely nem korlátok közé akarja szorítani az embert, hanem valóban a boldogságát szolgálja. Nem pillanatnyi örömét, hanem tartós boldogságát. A kereszténység sokszor azt a benyomást kelti a hittől és az Egyháztól eltávolodottakban, hogy elsősorban törvényekről és parancsokról szól a vallásosság. Ez visszarettenti őket attól, hogy elinduljanak a hit útján, mert a parancsok sűrű erdejébe nem kívánnak belépni. Jogosan tartanak attól, hogy minden lépésnél fának ütköznének, amely tilt nekik valamit. Aggodalmukat és tétlenségüket látva világosan kirajzolódik előttünk a feladat: nem a törvényeket kell megtanítani nekik, hanem azt az üzenetet kell elmondanunk, hogy Isten országa minden ember boldogságát jelenti.

Szent Máté evangélista, aki elsősorban a zsidóságból a krisztusi hitre térteknek szánta művét, nem volt könnyű helyzetben, amikor Jézusnak a törvényekről szóló tanítását lejegyezte. Ők ugyanis valamennyien jól ismerték a mózesi törvényt, meg voltak győződve arról, hogy a törvény Istentől származik és az üdvösség útját jelöli ki az ember számára. Az evangélistát kettős szándék vezeti. Egyrészt be szeretné bizonyítani, hogy Jézus nem törli el, nem szünteti meg az ószövetségi törvényt, másrészt be akarja mutatni Jézus tanításának újdonságát és törvényértelmezésének újszerűségét. Megoldandó problémát jelentett annak tisztázása is, hogy milyen jogon beszél Jézus a törvény megújításáról és miért van erre egyáltalán szükség? Ha az eredeti törvényt Isten adta, akkor egyetlen ember sem veheti magának a bátorságot, hogy helyette új parancsokat adjon. És ha a törvényt maga Isten adta, akkor biztosan jó, tehát senki ne bírálja azt és ne gondolja, hogy jobbat tud adni.

Amikor Jézus a törvényről és annak megújításáról beszél, akkor legelőször is azt jelenti ki, hogy a Mózes idejében kapott törvény továbbra is érvényben van, továbbra is iránymutató. Ezután pedig arról beszél, hogy az embereknek kell változtatni a magatartásukon, a törvényhez való hozzáállásukon. Az embereknek van szüksége megújulásra, hogy újfajta lelkülettel tartsák meg a törvényeket és előírásokat. A parancsok mélyén mindig Isten szándékát kell keresni. Kérdés, hogy ezt hogyan lehet megtalálni és mi ad az embernek ösztönzést Isten parancsainak megismeréséhez és megtartásához?

Két dolgot válaszolhatunk erre. Először is be kell látnunk, hogy Jézus egy magasabb lelki szintre, az igazságosság megélésének magasabb szintjére szeretne minket felemelni. Ez a szándéka jól látszik a mai evangéliumban. Idézi a régi törvényt, majd elmondja, hogy miként lehet azt valóban komolyan venni és megtartani. Nem elégedhetünk meg a törvények felszínes, betű szerinti megtartásával, hanem új lelkülettel kell eltelnünk. A második még ennél is fontosabb: Isten törvényeinek megtartásához nagyobb szeretetre van szükség az ember részéről. Isten parancsainak megtartása ne kényszerből vagy egy esetleges büntetéstől való félelemből fakadjon, hanem Isten iránti szeretetből, hiszen ő is irántunk való szeretetből adta nekünk parancsait útmutatásként az üdvösség felé vezető úton.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te új törvényt hoztál a világba, a szeretet törvényét, az újszövetség törvényét, az örök törvényt, a szívünkbe írt törvényt, a szabadság törvényét. A szeretet törvénye nem külső kényszerítő erőként nehezedik ránk, hanem szívünk mélyéről feltörő vágy. Olyan parancs, amellyel szemben nem érdemes a benső ellenállást, ellenkezést felszítanunk, hanem arra kell törekednünk, hogy minél jobban felszínre hozzuk magunkból. Segíts minket, hogy a szeretet ne csupán érzés maradjon bennünk, hanem cselekedetekben is megnyilvánuljon Isten és az embertárs felé. Segíts, hogy rátaláljunk a szeretet mindent felülmúló parancsára!

Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment. Mk 8,1-10

Elmélkedés

Jézus egyetlen csodát sem tett a maga dicsőségére. Csodáival a mennyei Atya dicsőségét és az emberek javát szolgálta. Mindig készen állt arra, hogy jót tegyen az emberekkel, közvetítse az Atya jóságát az emberek felé. Az Úr csodája, amit a mai evangéliumban olvasunk, egyrészt visszafelé mutat az időben, másrészt előre.

Jézus cselekedete, a kenyerek megszaporítása, a jelenlévők eszébe juttatja azt a régmúlt időkben történt csodát, amikor az Egyiptomból való kivonulást követően Isten a pusztában manna-kenyérrel táplálta a választott népet. Az emberek jól ismerték azokat a prófétai jövendöléseket is, amelyek azt hirdették, hogy az eljövendő Messiás megismétli majd a manna-csodát. Ebben az értelemben Jézus jelet mutat a népnek, olyan jelet, amely azt igazolja számukra, hogy ő a Messiás, a Megváltó.

Másrészt ez a csoda előrevetíti az utolsó vacsora eseményét, amikor a kenyérben saját testét adja Jézus a jelenlévő apostoloknak. Továbbá előre jelzi az utolsó vacsora csodájának megismétlődését, jelenvalóvá tételét, azaz a mi szentmisénket, amelyben minden alkalommal Jézus ad nekünk táplálékot, mégpedig önmagát adja az átváltoztatott kenyérben. Minden szentmisében csoda történik, Jézus csodájának lehetünk szemlélői. Minden szentmisében csoda történik, a szentáldozásban az Úr költözik a szívünkbe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. A kevesebbet vagy a talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem. Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban.

Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.” Mk 7,31-37

Elmélkedés

A mai evangéliumi történet, a süketnéma meggyógyítása, szép példája annak az igazságnak, hogy minél kiszolgáltatottabb, tehetetlenebb, védtelenebb valakinek a helyzete, annál közelebb megy hozzá az Isten. Ennek a fordítottja is igaz: a kevély, túlzottan magabiztos és önelégült embertől távol tartja magát az Isten. Mit is adhatna neki, amikor ő mindent a saját eredményének tulajdonít?

Itt áll előttünk a történetben szereplő süketnéma ember. Igen, nem csak Jézus előtt, hanem előttünk is. Beszélni nem tud, tehát szavával nem tud kérni, ezért mások mondják el helyette, hogy mi a baja. De tekintetével tud kérni, s ilyen kérő tekintettel fordul Jézushoz, aki előtt áll. Tekintetével azt kéri, az a vágya, hogy beszélni tudjon és hallja mások beszédét. Az Úr irgalmasan tekint rá, de nem csak szemléli őt, nem csak együtt érez vele, hanem csodát tesz vele, megnyitja száját, hogy beszélni tudjon és fülét, hogy halljon.

És ez a süketnéma, aki előttünk áll, tőlünk is kér valamit. Azt kéri, hogy ne nézzük le a szenvedőket, a betegeket! Ne tekintsük félembernek azokat, akiket valamilyen testi vagy lelki nyomorúság gyötör! Ne taszítsuk őket félre és ne állítsuk őket a sor végére! A süketnéma azt kéri tőlünk, hogy adjunk valamit, szívünk jóságából fakadóan adjunk valamit annak, aki szükséget szenved! Lám, Isten mindent megadott annak, aki korábban semmit sem kapott. Utánozzuk Isten jóságát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek. Mk 7,24-30

Elmélkedés

A mai evangéliumot olvasva és Jézus más csodáira gondolva érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az élet nem megváltoztathatatlan. Sokan beletörődnek bizonyos élethelyzetekbe és egy idő után már nem keresik a kiutat, nem bíznak abban, hogy a helyzeten javítani tudnának, vagy valamilyen körülmény javulást eredményezhet. Mások viszont úgy gondolják, hogy érdemes küzdeni, kipróbálni minél több lehetőséget. Lehet, hogy a magunk erejéből nem vagyunk képesek változást elérni, és az is lehet, hogy hiába várakozunk a körülmények javulására, de Isten bármikor meg tudja változtatni még a kilátástalan helyzeteket is.

A gonosz lélek azt szeretné sokszor elhitetni velünk, hogy tényleg tehetetlenek vagyunk, felesleges minden próbálkozásunk. Ez egy kísértés. És azt is el akarja hitetni velünk, hogy Isten nem törődik velünk, nem látja nyomorúságunkat és bajainkat, ezért nem segít rajtunk. Ez is egy kísértés. A csodák világosan megmutatják, hogy Isten figyel ránk, figyeli életünket, és ha szükségesnek, jónak látja, akkor közbeavatkozik. Nem segít rögtön, hanem olykor próbára teszi hitünket és hűségünket, mielőtt segítene. Hinnünk kell abban, hogy képes isteni erejével bármikor jót adni nekünk. Bíznunk kell abban, hogy a kellő időben megmutatkozik számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket: „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.” Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt. Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.” Mk 7,14-23

Elmélkedés

Az ember általában szereti a tisztaságot. Nem szeretünk állatként fetrengeni a sárban és a mocsokban. Szeretjük, ha tisztaság van körülöttünk, tiszta a környezetünk, a ruházatunk, a testünk. Ennek érdekében takarítunk, kimossuk a ruhánkat és megmosakszunk. A tisztálkodás hozzá tartozik mindennapjainkhoz. Ez azokra is vonatkozik, akik nem esnek e területen túlzásba, azaz nem tisztaság-mániások.

Jobb esetben nem csupán a külső tisztaság fontos számunkra, hanem a belső is, lelkünk tisztasága. Jézus szavai szerint a lélek tisztasága még a test tisztaságánál is fontosabb. Alapigazság, hogy a külsőnk tükrözi a belsőnket, mindazt, ami a szívünkben, lelkünkben rejtőzik. De ez nem mindenkor igaz, vannak, akik csak a látszatra törekszenek, és megjelenésük tisztaságával próbálják elrejteni belső rendezetlenségüket, bűnös életüket. Ezt a képmutatást sokszor elítéli Jézus. És az is igaz, hogy egészen tisztalelkű emberek olykor nem figyelnek külsejükre, tehát a külső alapján nem mindig tudunk helyesen következtetni arra, hogy mi lakik a másik ember szívében.

Jézus arra bátorít minket a mai evangéliumban, hogy kapcsoljuk szívünket Istenhez és akkor majd ő gondoskodik annak tisztaságáról. Ő adja a szívünkbe a békességet, a türelmet, a kedvességet, az örömöt, a szelídséget és a jóságot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.” Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.” Mk 7,1-13

Elmélkedés

Miután a tegnapi evangélium kapcsán arról elmélkedtünk, hogy mi volt az emberek tapasztalata Jézusról, folytassuk ma gondolatainkat azzal, hogy mi volt a tapasztalata a vallási vezetőknek, az írástudóknak és a farizeusoknak. Róluk és az őket illető jézusi bírálatról szól a mai részlet, de számos más helyen is találkozunk velük. Mit tapasztalnak ők? Kit látnak ők?

Fellépett egy ember, aki bármiféle képzettség nélkül tanítónak tartja magát. Nem tudni, hogy ki volt a mestere, nem tartozik egyetlen írástudói iskolához sem. A törvényeket jobban ismeri, mint azok, akik azt évekig tanulták. A törvényeket olykor úgy értelmezi, ahogyan azt sehol sem tanítják. Nem beszél hangosan, mert halk szavát is meghallja az, akinek szól. A fennhangon őt vádlókat halk szavával gyorsan elcsendesíti. Ahol megszólal, ott elgondolkodnak az emberek saját életükről, bűnbánat ébred a szívekben, a vakok látni, a süketek hallani, a bénák járni kezdenek. Mert szavának ereje van, gyógyító ereje, a természeti erőknél is nagyobb ereje, sorsfordító ereje, testet és lelket megtisztító ereje, életet megváltoztató ereje, halottakat életre keltő ereje. Ezt az erőt és hatalmat az írástudók és a farizeusok veszélyesnek tartják. Veszélyesnek saját tekintélyükre és tisztségükre. Ha mindenki Jézusra hallgat, akkor ki fog rájuk hallgatni? Ezért gondolják úgy egy idő után, hogy jobb volna elhallgattatni Jézust.

Jézus jól ismeri őket. Ismeri téves törvénymagyarázatukat, hamis vallásosságukat, képmutatásukat. És persze erről sem hallgat, hanem nyíltan a szemükbe mondja. Szavaiból világosan megtudom, hogy mitől kell távol tartanom magam a vallási életben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami fölemel!

Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult. Mk 6,53-56

Elmélkedés

A mai evangéliumi részben Szent Márk röviden összefoglalja, hogy milyen tapasztalatokat szereztek az emberek Jézusról és mit jelent számukra az ő jelenléte, tevékenysége.

Fellépett körükben egy felnőtt férfi, aki elsősorban saját népéhez, a zsidókhoz fordul, de a hagyományok határát átlépve a pogányokhoz is szól üzenetével. Tanítása nem csupán újszerű, hanem egyenesen a vallási élet megújítását célozza. Néha gyalog, máskor bárkával közlekedik. Soha nem látni egyedül, s ha éppen nincs is körülötte nagyszámú tömeg, tanítványai akkor is vele vannak. Olyan tanító, aki érthetően és világosan beszél. Sőt, még mondanivalója is van. Az emberek pedig szívesen hallgatják. Sőt, még azt is megértik, hogy nem elég hallgatniuk őt, hanem meg is kell tenniük, amit tőle hallanak. A tanítás mellett gyógyít is. Testet és lelket egyaránt. Képes megszüntetni a testi betegségeket és képes eltörölni a lélek betegségét, a bűnt. Akár ő érint meg valakit, akár őt érinti meg valaki, csoda történik. Csoda történik azzal, aki hittel fordul hozzá, bízik segítségében, reménykedik abban, hogy élete fordulathoz érkezett.

Ez az emberek tapasztalata Jézusról. És ők kihasználják a lehetőséget: szívesen hallgatják, mert szomjazzák az igazság szavát, és gyógyulást kérnek, mert az irgalom, a szeretet megváltoztatja életüket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!