Hírolvasó

2022. január 7. – Péntek (Mt 4,12-17.23-25)

Napi evangélium - p, 2022/01/07 - 00:00
Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.” Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. Mt 4,12-17.23-25

Elmélkedés

Tegnap, Urunk megjelenésének ünnepén a napkeleti bölcsekre emlékeztünk. Az ünnep egyik mondanivalója, hogy a Krisztus által elhozott üdvösség nem csak egyetlen kiválasztott népnek szól, hanem minden nemzetnek, tehát a pogányoknak is. Ezt a gondolatot folytatja a mai evangélium, amikor Izajás próféta jövendölésének beteljesedését látja Jézus fellépésében. A mennyek országát hirdető Jézus fényt, világosságot hoz a pogányoknak is.

Érdemes tisztáznunk a jelenet idejét. Jézus születése után harminc évvel járunk. Az Úr immár nem gyermek, hanem felnőtt férfi, akinek szavára adnak az emberek, s most megkezdi működését a nép körében. Tevékenységének két fő eleme a tanítás és a gyógyítás. Mindkettő arról tanúskodik, hogy isteni képességekkel rendelkezik. Jézus ugyanis nem úgy tanít, mint korának más írásmagyarázói. Az emberek rögtön megérzik a szavaiban rejlő isteni igazságot és erőt. Gyógyításai szintén azt jelzik, hogy olyan hatalommal rendelkezik, amelynek egyetlen ember sincs a birtokában. Jézus elkezdi azt, amiért az Atya elküldte, az emberek üdvösségének szolgálatát. Megfigyelhetjük, hogy az evangéliumokban nincsenek semleges szereplők, akik mindvégig kívülállók maradhatnának. Jézus személye mindenkit megérint. Tanítását mindenki hallhatja és az isteni irgalmasságot megjelenítő csodáit mindenki láthatja. Mindenki döntés előtt áll. Nekem is döntést kell hoznom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem! Hálás szível köszönöm meg neked mindazt, amivel minden nap elhalmozol jóságodból. Köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Erősítsd meg bennem azt az elhatározást, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindennél jobban!

2022. január 6. – Csütörtök, Urunk megjelenése (Vízkereszt) (Mt 2,1-12)

Napi evangélium - cs, 2022/01/06 - 00:00
Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!” Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba. Mt 2,1-12

Elmélkedés

Szíves fogadtatás

Jézus születésének eseménye a háromkirályok érkezésével folytatódik. Rájuk emlékezünk a mai ünnepen, amelynek hivatalos elnevezése: Urunk megjelenése. A kezdeti időkben az Egyház három eseményt ünnepelt ezen a napon: Jézus megkeresztelkedését, a kánai menyegzőn végzett első csodáját, a víz borrá változtatását, valamint a napkeleti bölcsek érkezését, hódolatát. E három, egymástól független esemény közös eleme, összekötő kapcsa Jézus istensége. A kereszteléskor ugyanis a mennyei Atya kinyilvánította, hogy Jézus az ő Fia, azaz Isten. A kánai csoda alkalmával, azaz a víz borrá változtatásakor Jézus megmutatta isteni erejét. A napkeleti bölcsek hódolata pedig azt jelzi, hogy a pogány népek számára is megjelenik az Üdvözítő, ők is felismerik a betlehemi Gyermekben az Istent. Az ünnephez kapcsolódó számos imádságunkban mind a mai napig szerepel e három esemény, még akkor is, ha napjainkban csupán a bölcsek hódolatára emlékezünk ezen az ünnepen, s Jézus megkeresztelkedése a következő vasárnapra került, a kánai csoda pedig még egy vasárnappal későbbre.

A napkeleti bölcsek, akiket a keresztény hagyomány Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak nevez, s akik aligha lehettek uralkodók, nem hívatlan vendégek voltak Betlehemben, még akkor sem, ha előzetes bejelentés nélkül érkeztek. Mert akiket Isten vezet, akár úgy, hogy angyalokkal üzen nekik, mint a pásztoroknak, akár úgy, hogy különleges égi jellel, egy csillag fényével mutatja az utat, mint a bölcseknek, azokat szívesen kell fogadni. S ők valóban szíves fogadtatásban részesültek mind Jeruzsálemben, Heródes király udvarában, mind Betlehemben, a születés helyén, a szegényes istállóban. A szíves fogadtatás hátterében azonban más-más szándékok húzódtak meg a két helyszínen. Máté evangélista az első helyszín eseményeit részletesebben, az utóbbit viszont igencsak szűkszavúan mutatja be. A bölcsek a királyi udvarba érkezve előadják szándékukat, miszerint egy újszülöttet, egy leendő királyt keresnek, akinek csillagát megpillantották az égen, s ez a csillag ide vezette őket. Heródes és udvari emberei elcsodálkoznak a bejelentésen, felébred bennük a kíváncsiság és persze a királyban hatalmának féltése is. Rögtön hívatják az írástudókat, akik az ószövetségi idők prófétai jövendölései alapján, egészen pontosan Mikeás prófétára hivatkozva egy Betlehem nevű települést jelölnek meg az új király lehetséges születési helyéül. A bölcsek szívélyes fogadása és a részükre ilyen módon nyújtott segítő útmutatás azonban csak a látszat, mert a királyt nem jószándék vezeti. Tudni akarja az égi jel feltűnésének pontos idejét, és azt kéri a bölcsektől, hogy megtalálván az újszülöttet, térjenek vissza hozzá.

Ekkor a bölcsek Betlehembe indulnak, ez a második helyszín, itt találják meg, akit keresnek, Isten Fiát, és átadják neki ajándékaikat, az aranyat, a tömjént és a mirhát. A napkeleti bölcsek ekkor figyelmeztetést is kapnak, hogy ne menjenek vissza a gonosz szándékú Heródes királyhoz, és ők ennek megfelelően indultak haza. Példájuk azt mutatja, hogy érdemes figyelnünk az Isten által mutatott jelekre és érdemes megtennünk mindazt, amit Isten közöl velünk.

Legyünk bölcsek, ismerjük fel az isteni jeleket és kövessük Isten útmutatásait életünkben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A napkeleti bölcseket egykor egy fényes csillag, egy különleges égi jel vezette a Megváltóhoz, amit te mutattál nekik. Bölcsességük ott kezdődött, hogy felismerték az általad mutatott jelet és kutatni kezdték annak értelmét. Amikor megértették, hogy ez egy újszülött királynak a jele, akkor elindultak, követték a jelet. Az isteni jelet követni, s annak segítségével meglelni a Megváltót, boldogsággal és örömmel tölt el minket, akik újra és újra elindulunk a Megváltó felé. Segíts minket, hogy örömmel a szívünkben induljunk kifejezni hódolatunkat! Segíts, hogy életünk folyamán mindig azon az úton járjunk, amelyet te mutatsz nekünk!

2022. január 5. – Szerda (Jn 1,43-51)

Napi evangélium - sze, 2022/01/05 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!” – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,43-51

Elmélkedés

A mai evangéliumi beszámoló szerint újabb két személy csatlakozik Jézus tanítványi köréhez. Az ő esetükben is megjelenik az a mozzanat, hogy egy tanítvánnyá lett ember hív valakit Jézushoz. Miként András a testvérét, Pétert hívta, ugyanúgy Fülöp Nátánáelnek beszél Jézusról, pontosabban arról, hogy megtalálta azt, akiről az ószövetségi jövendölések, a prófétai ígéretek szóltak. Bár nem mondja ki, hogy a megtalált személy lehet a Megváltó, szavai mégis felkeltették Nátánáel érdeklődését, akit aztán Fülöp rögtön el is vezet Jézushoz.

Sem András, sem Fülöp nem várnak sokáig, hanem azonnal elmondják élményüket, rögtön késztetést éreznek arra, hogy másokat is Jézushoz vezessenek. Ez arra utal, hogy a Jézussal való első találkozás mennyire megragadó, erőteljes élmény volt számukra.

Érdemes Fülöp magatartásából tanulnunk. Nátánáel kérdésére nem áll neki meggyőzni őt, nem vitatkozik vele, hanem egyszerűen csak annyit mond, hogy jöjjön és nézze meg személyesen. Ez a lelkület számunkra is követendő, amikor Krisztusról beszélünk. Sokan talán ismeretlenül is elutasítják őt, vagy érdektelenségüket fejezik ki. Mások bizonytalanok vagy bizalmatlanok. Nem tudjuk minden esetben meggyőzni az ilyen személyeket, de bátoríthatjuk őket arra, hogy menjenek Jézushoz, ismerjék meg őt személyesen, és a találkozás után majd kialakul a saját véleményük, s talán felébred bennük a hit.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

2022. január 4. – Kedd (Jn 1,35-42)

Napi evangélium - k, 2022/01/04 - 00:00
Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.” Jn 1,35-42

Elmélkedés

Keresztelő Szent János tanúságtételét követően annak eredményéről tudósít a mai evangéliumi részlet. Mesterük kijelentéseit hallva János két tanítványa nyomban Jézus után indul. Az egyikük András, a másik pedig maga János evangélista, aki leírta a történetet, illetve az evangéliumot. Felébred bennük a vágy, hogy annak követői legyenek, akiről János azt vallotta, hogy ő az Isten Fia. Jánosban nyoma sincs a féltékenységnek amiatt, hogy tanítványai közül ketten elhagyják őt, új mestert választanak maguknak. Nem akarja egyetlen percig sem marasztalni őket, hanem engedi, hogy elinduljanak. János tanúságtétele tehát valóban eredményes.

Mit várhatott Jézustól a két tanítvány? Biztosan tele volt a fejük sok-sok kérdéssel és tele volt a szívük a megismerés vágyával. Amikor Jézus váratlanul megfordul és szándékukról kérdezi őket, hirtelen zavarodottságukban a lehető legegyszerűbb kérdés jut csak eszükbe: „Mester, hol laksz?” Jézus pedig magában mosolyog: Hát csak ez jut eszetekbe? Nem tudtatok jobb kérdést kitalálni? Tényleg arra vagytok csak kíváncsiak, hogy melyik házban lakom? Dehogy! Sokkal többet szeretnétek ti ennél! Meg akartok ismerni engem és tanítványaim akartok lenni. Gyertek, megmutatom nektek a házat, megosztom veletek életemet!

Talán érdemes nekem is egy egyszerű kérdéssel megszólítanom az Urat, aki egy csodálatos életre fog meghívni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a történelmi idő egy bizonyos pontján megszülettél és beléptél az emberek számára élettérként szolgáló teremtett világba, jelen voltál a világ kezdetekor, a teremtéskor is. Az ég és a föld, Isten teremtetlen és teremtett világa, láthatatlan és látható világa az idő egy pontján összeér. Isten végtelen hatalma a te gyermeki gyengeségedben láthatóvá vált, Isten végtelen szeretete emberközelségbe került. A mi csodálatunk immár nem csak a teremtett világnak és a Teremtőnek szól, hanem neked, az Isten Fiának is, aki emberré lettél, s aki születéseddel újjáteremted a világot és elhozod minden ember számára az újjászületés lehetőségét.

2022. január 3. – Hétfő (Jn 1,29-34)

Napi evangélium - h, 2022/01/03 - 00:00
Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” Jn 1,29-34

Elmélkedés

Keresztelő János Jézusról szóló tanúságtétele, amelyet a mai napon olvasunk az evangéliumban, három lényeges elemet tartalmaz. Az első elem Jézus küldetését tárja fel: ő az Isten báránya, aki megváltja az embereket a bűntől és kiengeszteli az emberiséget Istennel. A második fontos elem az, hogy Jézus a Szentlélekkel keresztel majd, ami arra utal, hogy tanítványait egészen át fogja alakítani az Istennel való élet és szeretetkapcsolat. A Lélek majd mindenkit megtisztít és arra lelkesít, hogy életét egészen Istennek adja. Harmadszor pedig János kijelenti, hogy Jézus az Isten Fia.

Amikor mi napjainkban Jézus Krisztusról beszélünk, pontosabban keresztény emberként róla teszünk tanúságot, akkor ugyanezeket kell elmondanunk róla. Szólnunk kell a bűnös embereknek Jézusról, aki elhozza a bocsánatot mindazok számára, akik megbánják bűneiket. A bűnbocsánat ugyanis új helyzetet teremt Isten és az ember között: alázattal megvalljuk bűnösségünket és részesülünk Isten irgalmában. Szólnunk kell továbbá a Krisztusban való lelki újjászületés nagyszerű lehetőségéről, amely új irányba állítja és Isten felé vezeti életünket. Harmadszor: hirdetnünk kell, hogy Jézus állandó jelenléte a világban azt bizonyítja, hogy velünk az Isten. Ez a karácsonyi ünnep lényege és ezt érezhetjük az esztendő minden napján.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre hívebben kövesselek. Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

2022. január 2. – Karácsony utáni 2. vasárnap (Jn 1,1-18)

Napi evangélium - v, 2022/01/02 - 00:00
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. Jn 1,1-18

Elmélkedés

Meglátni Isten dicsőségét

Szent János evangéliumának bevezetését, az ún. Ige-himnuszt olvassuk az evangéliumban a mai vasárnapon. Ünnepélyes hangvételű, költői, titokzatos, mélyértelmű, ugyanakkor kissé elvont a szöveg, amelyet nem könnyű megérteni.

Az egykori írónak, azaz János evangélistának és a mindenkori olvasónak, tehát nekünk, ugyanaz a gondunk és nehézségünk: hogyan tudjuk véges emberi értelmünkkel felfogni a végtelen Istent? Hogyan ismerhetjük meg a láthatatlan, de emberré lett, s ezáltal láthatóvá vált Istent? Időbeli létezésünk korlátai mennyire engedik az örökkévaló Isten megismerését? Minden emberben erősen él az Isten-látás vágya, amely csak akkor teljesedik be, ha Isten feltárja önmagát számunkra.

János evangélista mondataiból a megtestesült Igéről, Jézus Krisztusról megtudjuk, hogy létezése örök, a Fiú az örökkévaló Istentől származik. Ő a létezés, az élet alapja. Ő az isteni világosság, bölcsesség és igazság, aki eljött az emberek világába, hogy megvilágítson minket, bölcsességgel töltsön el bennünket és az igazság útjára vezessen minden embert. Isten Jézus Krisztusban kimondja, megmutatja önmagát, láthatóvá teszi magát előttünk. Ha hiszünk benne, Isten gyermekei leszünk, s halálunk után örökre Istennel élhetünk.

Az Isten-látás vágyának beteljesedéséről így ír János: „Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki” (Jn 1,18). Ezt is írja az evangélista: „Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1,14). Meglátjuk-e, felismerjük-e a karácsonykor született Gyermekben Megváltónkat? Az evangélium egészen mély tanítást ad nekünk az Atya Igéjének, Jézus Krisztusnak megtestesüléséről, amikor a következőket mondja: „És az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1,14). A második isteni személy emberi testet vett fel, hogy kinyilatkoztassa nekünk Istent, közöttünk éljen és szavával hirdesse az Isten országát. Az evangélium örömhírében érdemes meghallanunk, felfedeznünk Isten örök életre hívó szavát.

Szent János Jézus világrajöttével kapcsolatban nem a történelmi eseményre, hanem annak üdvtörténeti jelentőségére figyel, és azt a titkot igyekszik körülírni, ami a mindenható Istent arra vezette, hogy az idők teljességében elküldje Fiát a világba. Írásából megtudjuk, hogy a betlehemi Gyermek a mindenható Isten Fia. Jézus az öröktől fogva létező Ige, aki emberi testet vett fel, emberként született meg. Ő a teremtő Isten társa, akinek születésével új korszak kezdődött el, s akinek születése az ember újjáteremtése. Jézus az élet forrása, akit azért küldött a mennyei Atya, hogy világosság legyen az emberek számára és elvezesse őket az Atyához. Az evangélistát tehát nem foglalkoztatja sem a szegényes betlehemi istálló, sem a napkeleti bölcsek drága ajándéka, mert számára az a fontos, hogy Jézus az Atyától jött és feltámadása után őhozzá tért vissza a mennybe.

Testi születésünk, létezésünk Isten ajándéka. Lelki újjászületésünk a hit, a kegyelem és a világosság befogadása által szintén Isten ajándéka, amelyeket Krisztus személyében kapunk. Ha keresztény emberként Krisztushoz kapcsolódunk, részesedünk az életben és a világosságban és meglátjuk Isten dicsőségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Te az idők teljességében elküldted Fiadat, Jézus Krisztust emberi világunkba, hogy soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk vagy. Segíts minket, hogy a betlehemi Gyermekben a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket! Ő hozza el számunkra a békességet és a boldogságot és reményt gyújt mindannyiunk szívében. E Gyermek nélkül és az általa hozott békesség és szeretet nélkül nincs ünnep, nincs karácsony. Add, hogy az emberek szerte a világon rátaláljanak Fiadra!

2022. január 1. – Szombat, Szűz Mária, Isten Anyja (Újév) (Lk 2,16-21)

Napi evangélium - szo, 2022/01/01 - 00:00
A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna. Lk 2,16-21

Elmélkedés

Mária elgondolkodik

Az újév első napja, Szűz Mária istenanyaságának ünnepe visszavezet minket a betlehemi istállóba. Az evangéliumban a pásztorokra figyelő édesanyáról hallottunk, aki szívébe véste mindazt, amit ezek az egyszerű emberek mondtak neki. Vélhetően nagy mozgás, nyüzsgés lehetett abban az istállóban azon az éjszakán. A pásztorok mind igyekeztek egészen közel kerülni a jászolhoz, közelről akarták látni az újszülöttet, akiről az angyalok azt állították, hogy a világ Megváltója. Az istálló állatainak is szokatlan lehetett ez a nagy mozgolódás éjnek idején. József a fáradtságtól már biztosan elaludt, Mária pedig csendben ült a jászol mellett a nagy mozgolódás közepén. Körülötte mindenki izgatott, mert hát nem mindennapi dolog, hogy egy pásztorember újszülöttet láthat. Mária mégis végtelenül nyugodt, pedig számára is újdonság, hogy anya lett, gyermeket hozott a világra. Az ő lelkében nincs nyüzsgés, sem túlzott büszkeség a gyermek miatt. Szíve megnyugodott, lelkében őrzi a titkot, amit az angyali üdvözletkor megtudott: ez a gyermek az Isten Fia. A pásztorok azt gondolhatták, hogy ha majd megnő ez a gyermek, akkor megmutatja, hogy ő a Messiás, felnőttként majd az ország uralkodója lesz és megszabadítja a népet az idegen elnyomástól. Egyedül Mária tudta, hogy a jászolban fekvő gyermek az Isten Fia.

Csodálatos ez a kép, amit Szent Lukács evangélista itt elénk tár. Mária, a betlehemi gyermek anyja nem tesz semmit és nem mond semmit. Csak gondolkodik. Újra felidézi magában, amit korábban megtudott Isten hírnökétől, Gábor angyaltól Názáretben, és eltűnődik azon, amit most megismer a pásztorok elbeszéléséből. Szívében megőrizte az angyal szavait és megjegyzi a pásztorok szavait is. Mária csendben ül és gondolkodik. Fejében biztosan nem logikus következtetések vagy teológiai magyarázatok jártak. Aligha gondolt arra, hogy ha ez a gyermek a jászolban az Isten Fia, akkor logikusan gondolkodva ebből az következik, hogy akkor ő Isten Anyja. Ezt a hittitkot, hitigazságot ünnepeljük a mai napon, de a Szűzanya fejében nem ilyen gondolatok járhattak ezen az estén. Ő talán csak az anyaság titkán gondolkodott.

Az anyaság az élet szolgálata abban az értelemben, hogy az anyai test egy új testnek ad életet. Emellett az anyaság az élet lelki szolgálata is, hiszen az anya és szülötte között feltétlenül kialakul a szeretet, a ragaszkodás, a törődés, a gondoskodás és a bizalom lelki kapcsolata, még akkor is, ha ezek a kapcsolatok az emberi bűn és gyengeség miatt olykor gyengének és törékenynek bizonyulnak.

Szűz Mária istenanyaságával kapcsolatban is elmondhatjuk mindezt, hiszen egyrészt valódi testi kapcsolat jött létre közte és Jézus között azáltal, hogy méhében megfoganta és kilenc hónapon át méhében hordozta, majd világra szülte egyszülött fiát, másrészt a lelki kapcsolat is fennállt közöttük. Ezt a lelki kapcsolatot az evangéliumokban szépen nyomon követhetjük attól a pillanattól kezdve, hogy a betlehemi istállóban először vette Mária gondoskodó karjaiba gyermekét, egészen addig, amíg ott állt Jézus keresztje alatt, majd a fájdalmas Anya ölébe fektették Jézus testét a keresztről való levétel után. Mária számára az anyaság a jászoltól a keresztig, Jézus születésétől haláláig tart. Élete példa számunkra, hogy egyedül Jézus mellett találhatjuk meg boldogságunkat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mária, minden édesanyának példaképe! Az édesanyákért és gyermekeikért fordulunk hozzád mai imánkkal. Te jól tudod, hogy az emberi kapcsolatokat mennyire meggyengíti a bűn és az önzés, s emiatt mennyire sérülékeny és törékeny a szeretet. Segítsd az édesanyákat a gondoskodó szeretetben, a gyermekeket pedig a tiszteletben, hogy napról napra erősödjön köztük a szeretet, a ragaszkodás, a törődés és a bizalom! Segíts minden nőt, hogy anyaságban, az anyai hivatásban keresse és találja meg élete boldogságát!

2021. december 31. – Péntek (Jn 1,1-18)

Napi evangélium - p, 2021/12/31 - 00:00
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. Jn 1,1-18

Elmélkedés

Az év utolsó napja inkább a mulandóságra, e nap evangéliuma pedig az örökkévalóságra figyelmeztet minket. Az időhöz kötött, az időben kezdődő és végződő emberi létünket az örökké létező Istentől kaptuk. Érdemes tehát e napon nem csak a mögöttünk hagyott esztendő eseményeit végiggondolnunk, hanem egész múltunkat megköszönni Istennek. S érdemes nem csupán egy esztendőre előre tekintenünk, hanem a távolabbi jövő, az örök élet is legyen szemünk előtt. Minden év, s minden nap új lehetőség számomra, amelyet Istentől kapok, hogy üdvösségem érdekében használjam.

Szent János evangéliumának kezdő sorait olvassuk a mai napon, az Isten Igéjéről, Jézus Krisztusról szóló himnuszt. A mondatokban visszacseng a Teremtés könyvének kezdete. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (Ter 1,1) – olvassuk a Biblia első sorait. János pedig így kezdi írását: „Kezdetben volt az Ige” (Jn 1,1). Rögtön azt érezzük, hogy új teremtés kezdődik. Az Ige megtestesülésével, Jézus születésével új korszak kezdődik a történelemben. Isten, aki egykor megteremtette a világmindenséget, most Fiának elküldésével újjáteremti az egész világot.

Isten megismerésében új korszak kezdődik el Jézus Krisztussal. Jézusban Isten emberré lesz, hogy teljesen azonosuljon emberi sorsunkkal. Ettől kezdve Jézus az út, aki az Atyához vezet. Az isteni kegyelem és igazság szerinti élet Krisztus követését jelenti.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Minden jótettedért, amit az elmúlt évben és egész életemben bőkezűen kaptam tőled, hálát adok neked. Hálát adok, hogy életre szólítottál. Hálát adok, hogy képmásodra teremtettél. Hálát adok, hogy a keresztségben gyermekeddé fogadtál és a szent hitben a mai napig megtartottál. Hálát adok, hogy szent Fiad a mi Megváltónk és Üdvözítőnk lett. Mindezekért és minden el nem mondott testi-lelki javaimért hálát adok neked, Istenem.

2021. december 30. – Csütörtök (Lk 2,36-40)

Napi evangélium - cs, 2021/12/30 - 00:00
Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. Lk 2,36-40

Elmélkedés

Jézus templomi bemutatásának jelenete azzal folytatódik, hogy Simeon után egy Anna nevű prófétanő is megjelenik a templomban. Képzeljük magunk elé a jelenetet! Nem a templom legbelsőbb részében, a szertartások helyén, hanem annak előcsarnokában vagy a templomon kívül, annak kapujában vagyunk. Itt fogadja az érkező Józsefet és Máriát Anna asszony, s veszi karjába a gyermeket, Jézust. Anna tekintete irányulhatna a templom szentélye felé, hiszen annak ad hálát a Szabadító érkezéséért, akinek a háza, lakóhelye ez az épület. Nézhetne akár az ellenkező irányba is, tekinthetne azokra az emberekre, akik körülállják őket, s akik hallgatják szavait arról, hogy e gyermek az, akit a választott nép évszázadok óta Isten ígérete alapján várt, s akiben beteljesedtek a prófétai jövendölések.

Anna azonban nem a külső világra és nem is az emberekre néz, hanem a karjában lévő Gyermekre. Tekintete az újszülött arcán nyugszik meg. Annak arcán, akinek szeme minden emberi tekintetet magához vonz. Mert mindegy, hogy mikor és hol találkozunk Jézussal, e találkozáskor nem érdemes másra néznünk, csak egyedül őrá. Arca békességet sugároz, megnyugtatja szívünket, reménnyel tölt el minket. Ahová ő néz, abba az irányba érdemes nekem is néznem. Amerre ő halad, nekem is abba az irányba érdemes indulnom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, add nekünk azt a szeretetet, amely mindent hisz, mindent remél és mindent elvisel! Ez a szeretet kísérjen bennünket életünk útján, ragyogja át szívünket és értelmünket, sugározzon belőlünk családtagjaink és minden ember felé, akivel találkozunk. Ez a szeretet szentelje meg munkánkat és legyen vigasztalónk! Legyen számunkra világító mécses, ha sötétség vesz körül minket, és legyen a híd, amelyen át lelkünk a te karjaidba érkezik.

2021. december 29. – Szerda (Lk 2,22-35)

Napi evangélium - sze, 2021/12/29 - 00:00
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.” Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Lk 2,22-35

Elmélkedés

Az advent folyamán Mária és Zakariás imájában már találkoztunk azzal a gondolattal, hogy a születendő gyermek, Jézus az irgalmas Isten ajándéka az egész emberiség számára. Ennek megerősítésével találkozunk ma Simeon, holnap pedig Anna asszony személyével kapcsolatban, akik jelen vannak a gyermek Jézus templomi bemutatásakor. Az idős Simeon e szavakkal ad hálát Istennek: „szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél” (Lk 2,30-31). E kijelentés arról tanúskodik, hogy felismerte a gyermekben az Isten által küldött Megváltót.

Simeon személye, cselekedete és imája gondolatilag kapcsolódik a Jézus születését megelőző eseményekhez. Akkor arról olvastunk, hogy Máriát a Szentlélek töltötte el, amikor méhébe fogadta a megtestesült, emberré lett Istent (vö. Lk 1,35), Erzsébetet szintén eltöltötte a Szentlélek, amikor Mária megérkezik hozzá (vö. Lk 1,41), illetve Zakariás is eltelt Szentlélekkel a gyermek János születésekor (vö. Lk 1,67). Simeon személyével kapcsolatban az evangélista nem is egyszer, hanem háromszor említi meg a Szentlelket: ő lakott benne, a Lélektől kapott kinyilatkoztatást arról, hogy még az ő életében eljön a Megváltó, illetve a Szentlélek indítja őt azon a napon a templomba, amikor Jézust odaviszik szülei.

Töltsön el és indítson hálaadásra minket a Szentlélek!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Megváltónk! Te születésedtől halálodig azt az utat jártad, amelyet az Atya jelölt ki számodra. Küldetésedet hűségesen teljesítetted, mindig az Atyának való engedelmességre törekedtél. Taníts minket arra, hogy Istentől kapott hivatásunkat keressük, felismerjük és teljesítsük! Születésed boldogsággal tölt el minket: Isten Megváltót küld, hogy feltárja végtelen szeretetét az emberek iránt. Születésed reménnyel tölt el minket, hogy életünknek célja van: keressük és megtaláljuk Istent. Születésed örömmel tölt el minket: velünk az Isten!

2021. december 28. – Kedd, Aprószentek (Mt 2,13-18)

Napi evangélium - k, 2021/12/28 - 00:00
Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.” Mt 2,13-18

Elmélkedés

Az ószövetségből ismerjük, hogy Mózes korában és azt megelőzően a választott nép sokat szenvedett Egyiptomban, a szolgaság földjén, ahol mintegy 400 éven keresztül rabszolgamunkára kényszerítették őket. Az Egyiptomból való kivonulást Isten legnagyobb megszabadító tettének tekintették történelmük során, amelyre évszázadokon keresztül emlékeztek, ez a zsidók húsvéti ünnepe.

Az újszövetségi idők hajnalán mégis ez a vidék, Egyiptom földje nyújt menedéket a Szent Családnak, Máriának, Józsefnek és a kisded Jézusnak. Ahonnan egykor örömmel távozott a nép, oda menekül most Jézus és családja, mert saját hazájában veszélyben forog az élete. Innen térnek majd vissza Heródes halála után. Eközben a király szívében elhatalmasodik a gyűlölet, az irigység, a harag és a félelem. A kicsinyesség és a féltékenység rettenetes gondolatot ébreszt benne. Hatalmát féltve katonáit küldi Betlehembe, hogy végezzenek minden két év alatti fiúgyermekkel. Őket, az ártatlan betlehemi áldozatokat tiszteljük ma, aprószentek ünnepén.

Ugyanakkor az isteni üdvözítő tervet az emberi rosszakarat nem tudja megakadályozni. Jézus eljön, hogy az Egyiptomból való szabadulásnál is nagyobb szabadítást hajtson végre. Szenvedésével és halálával a bűn szolgaságától és a haláltól szabadított meg minket. Általa és őbenne van örök életünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Jézus Krisztus! A hit segítségével, a hit látásmódjával nem csak egy történelmi személyt látunk benned, hanem megsejtjük, hogy te vagy az örökkévaló Fiúisten, az Ige, ezért hisszük, hogy te valóságos Isten vagy. A te személyedben Isten jött el közénk, emberi testet vettél fel, ezért hisszük, hogy valóságos ember vagy. Földi életed során tanítottál arról, hogy egységben vagy az Atyával, te vagy az Atya küldötte, aki engedelmesen megteszed mindazt, amit az Atya kér tőled. Taníts minket is mindhalálig engedelmeskedni mennyei Atyánknak!

2021. december 27. – Hétfő, Szent János apostol (Jn 20,2-8)

Napi evangélium - h, 2021/12/27 - 00:00
A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Jn 20,2-8

Elmélkedés

A húsvéti eseményt olvassuk a mai evangéliumban, de nem tévedés ez közvetlenül karácsony után. Szent János apostol ünnepének evangéliuma ez a rész, amelyben a Jézus sírjához siető, meg nem nevezett „másik tanítvány” maga Szent János.

Az apostolok, köztük Szent János igehirdetése közvetlenül a Jézus-tapasztalatból, élményből származik. Személyesen ismerték az Urat, tanítványaként évekig vele jártak, hallották tanítását és látták cselekedeteit. Amikor elindulnak, hogy tanúságot tegyenek a feltámadásról és továbbadják mesterük tanítását, akkor személyes élményeikről beszélnek. János tehát saját élményeit, tapasztalatait írja le evangéliumában és leveleiben. Írásainak éppen ez a közvetlen Jézus-élmény adja meg erejét. Örömteli élményét osztja meg az olvasókkal és velünk, hogy ezáltal bennünk is felébredjen a Krisztussal való személyes találkozás vágya.

Tanúságtételének célja, hogy olvasói ne csak megismerjék Jézus tanítását, hanem közösségre lépjenek az Urral. A Jézussal való kapcsolatot a bűn akadályozza meg. Bűneink őszinte beismerése a feltétele annak, hogy Jézussal szeretetközösségre léphessünk.

Az igehirdetésnek, az evangélium továbbadásának ma is ugyanez a célja: ismerjék meg az emberek a megváltó Jézust, aki elhozta a bűntől való szabadulást, és lépjenek közösségre vele, aki az örök élet tanítását, az üdvösség örömhírét hirdeti mindenkinek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Szeretnénk megérteni annak a titkát, hogy mi indított téged arra, hogy az idők teljességében elküldöd Fiadat a világba. Hisszük, hogy a betlehemi Gyermek a te Fiad. Hisszük, hogy ő az öröktől fogva létező Ige, aki emberi testet vett fel, emberként született meg. Ő a teremtő Isten társa, akinek születésével új korszak kezdődött el, s akinek születése a mi emberi természetünk újjáteremtése. Hisszük, hogy a te Fiad, Jézus az élet forrása, akit azért küldtél, hogy világosság legyen minden ember számára és elvezesse minket hozzád, a mi Atyánkhoz.

2021. december 26. – Vasárnap, A Szent Család: Jézus, Mária és József (Lk 2,41-52)

Napi evangélium - v, 2021/12/26 - 00:00
Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt. Lk 2,41-52

Elmélkedés

Nemzedékről nemzedékre szálló feladat

Bizonyára sokak számára ismerős, amit mondok: a szülők sokat gondolkodtak gyermekük jövőjéről és rengeteg áldozatot hoztak azért, hogy terveik megvalósuljanak. A lehető legszebb jövőt szeretnék neki biztosítani, ezért jó iskolákat keresnek számára. Kiskorától fogva gyűjtik a pénzt, hogy házat tudjanak neki venni, olykor még a saját kárukra is takarékoskodnak, s közben természetesen meg vannak róla győződve, hogy egyszer majd hálás lesz ezért a gyermek. Neki már nem is kell semmiért megküzdenie az életben, hiszen mindent kézhez kap, minden az ölébe hullik. És a gyermek, kamaszkorban vagy később, azt mondja: Nem! Neki más tervei vannak, nem akar olyan életet élni, mint amit a szülei kitaláltak számára. Ő nem akar focista lenni, hanem gitározni szeretne. Nem akar ügyvéd lenni, mert a mérnöki munka vagy az épületek tervezése érdekli. Nem akar úgy élni, ahogyan a szülei, hanem valami mást szeretne. Nem rossz számára a családi minta, de mégis mást szeretne. Végtelenül tiszteli a szüleit, de önálló szeretne lenni, bilincsnek, kényszernek érzi szülei akaratát. A szülők persze lázadást és hálátlanságot emlegetnek ilyenkor, végtelenül csalódottak és tehetetlenek. Az apa és az anya közösen kérdezi a gyermeket: „Miért teszed ezt velünk?” Ha nem is ennyire szélsőséges formában, de valami hasonló történhetett Józseffel és Máriával, amikor Jézus 12 esztendős lett. A gyermek eddig mindenben engedelmeskedett nekik. A jeruzsálemi zarándoklat után is „hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik”, ahogyan erről az evangéliumban olvasunk, de mintha itt valami megtört volna. A gyermek, a 12 éves Jézus önállósította magát. Kiderült róla, hogy önállóan is tud cselekedni, döntést hozni. Önálló gondolatai vannak, amelyeken még a tanult írástudók is elcsodálkoznak. „Gyermekem, miért tetted ezt velünk?” – kérdi őt anyja. S ekkor kiderül róla, hogy a mindenható Istent az Atyjának tartja. József és Mária elcsodálkoznak. Lukács evangélista nagyon pontosan fogalmaz: „ők nem értették, mit akar ezzel mondani.” Azt viszont biztosan megértették, hogy Jézus nem ács lesz majd néhány év múlva, aki József mesterségét fogja folytatni Názáretben és környékén, még akkor sem, ha most szívesen segít neki a műhelyben. Talán azért nem alakult ki a korunkban sokszor tapasztalható kibékíthetetlen ellentét a szülők és a gyermek Jézus között, mert József és Mária megtanulták elfogadni Isten akaratát, és Jézust sem a fiatalkori lázadás jellemezte. Ő a mennyei Atyának akart mindenben engedelmeskedni, s ez fontosabb volt számára, mint szülei akarata. Jézus tehát nem lázadni akar, nem elszakadni anyjától és családjától, de mégis elindul a saját útján, azon az úton, amelyet az Atya jelölt ki számára. 12 évesen már önálló személyiség, megérti származását és küldetését. Nem József és Mária elvárásainak akar megfelelni, hanem a mennyei Atya elvárásainak.

A Szent Család mai ünnepének evangéliuma jó tanulólecke a szülőknek, hogy megértsék: a gyermekük nem a tulajdonuk. Nem bánhatnak úgy velük, mint egy birtokolható tárggyal. Nem tekinthetnek úgy rájuk, mint egy rabszolgára az ókori időkben. A gyermekek is önálló személyiségek, önálló gondolatokkal és önálló akarattal. Előbb-utóbb el kell őket engedni, hogy a saját lábukra álljanak, a maguk útját járják. A szülők feladata az, hogy erre az önálló életre megtanítsák gyermeküket. A szülők felelőssége abban áll, hogy gyermekük felnőttként majd képes legyen önállóan élni, családot alapítani, saját gyermekeit felnevelni, felkészíteni őket az életre. Nemzedékről nemzedékre szálló csodálatos feladat ez minden szülő, minden édesapa és édesanya számára.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te emberré lettél értünk és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz minket. Emberi világunkba jöveteleddel az isteni világba hívsz mindannyiunkat. Megváltást, irgalmat, megbocsátást, kiengesztelődést és üdvösséget hozol számunkra. Taníts minket az irgalmas lelkületre! Segíts minket, hogy irgalmas szívvel mindig meg tudjunk bocsátani embertársainknak!

2021. december 25. – Urunk születése – Karácsony (Lk 2,1-20)

Napi evangélium - szo, 2021/12/25 - 00:00
Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek! Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik. Lk 2,1-20

Elmélkedés

A történetnek folytatódnia kell

Valahol a nagyvilágban, a karácsony előtti hetekben a templomban a betlehemes játék előadására készültek a gyerekek plébánosuk vezetésével. Az egyik fiú késve jelentkezett, már csak egy szerep maradt, az emberé, aki nem fogadja be házába a Betlehembe érkező és szállást kereső Máriát és Józsefet. A fiúnak nem nagyon tetszett, hogy a gonosz szívű házigazdát kell eljátszania, de a plébános választás elé állította: vagy elfogadja ezt a szerepet, vagy egyáltalán nem fog játszani. Elfogadta. De az első próbán, amikor József kopogott háza ajtaján és kérdezte, hogy kaphatnának-e szállást, ő igennel felelt és nagy örömmel behívta otthonába Máriát és Józsefet. Mivel ez a változat nem felelt meg az evangéliumi elbeszélésnek, az atya nyugodtan elmagyarázta neki, hogy ha ezt válaszolja, akkor Mária és József soha nem fog a betlehemi istállóba kerülni, márpedig Jézusnak ott kell megszületnie és nem az ő házában. Mást kell tehát felelnie, el kell küldenie őket, mert a történetnek így kell folytatódnia. Úgy tűnt, hogy megérti és elfogadja ezt, de a következő próbán megint csak nem volt szíve ajtót mutatni, ezért ismét behívta a szállást keresőket otthonába. Az atya persze nagy türelemmel újból elmondta neki, hogy a történet másként folytatódik. Aztán a harmadik és a negyedik próbán is megváltoztatta az eredeti történetet, de még a főpróbán is tett egy kísérletet: jószívűen behívta őket. Ekkor az atya megígértette vele, hogy másnap, az előadáson nem fogja ezt tenni, mert akkor abban a pillanatban vége az előadásnak, márpedig a történetnek folytatódnia kell, el kell küldenie Máriát és Józsefet, hogy az istállóban találjanak csak szállást. A karácsonyi előadáson mindenki szépen tudta a szövegét, csak az atya izgult kissé, nehogy a házigazda fiú botrányt csináljon. És elérkezett a pillanat, amikor a szállást kereső József kopogtatott. A házigazda résnyire kinyitotta az ajtót és a szerepe szerint válaszolt: „Nincs hely számotokra, nem tudok nektek szállást adni.” Ekkor egy pillanatra elgondolkodott és az ajtót kitárva folytatta: „De azért gyertek be pár percre, igyatok egy meleg teát, de utána mindenképpen el kell mennetek, mert a történetnek folytatódnia kell.” A jelenlévők, beleértve a plébános atyát is, mosolyogtak a karácsonyi történet új elemén, de aztán hamar megnyugodott mindenki, mert az elbeszélés innentől szabályosan folytatódott. Karácsony ünnepe van. A szeretet ünnepe. Kinek van kedve ilyenkor gonosz Heródest, elutasító házigazdát vagy éppen a népszámlálást végző könyörtelen katonát játszani? Senkinek. A fiúnak sem volt, de nekünk sem volna. Ilyenkor még az is megszelídül, az is igyekszik jobb énjét megmutatni, aki máskor szívtelenül kioszt másokat. Ilyenkor még az is próbál kedvesen szólni családtagjaihoz, aki máskor kiabálva hangoztatja a maga igazát. Ilyenkor egy kicsit mindannyian megváltozunk. Milyen szép volna, ha tartós maradna ez a változás!

De gondolkozzunk el egy kicsit! Életünk során sokszor gonoszak vagyunk, rosszindulatúak vagyunk, olyan dolgokat teszünk, amivel ártunk másoknak. Mintha az élet nagy szerepjátékában a gonosz ember szerepét kaptuk volna, s tökéletesen teljesítjük, amit a rendező elvár tőlünk. És ez nem játék, nem színészkedés a részünkről, hanem sajnos valóban ilyenek vagyunk. Mi lenne, ha megszakítanánk az előadást? Mi lenne, ha kiesnénk a szerepünkből és a gonoszkodás helyett végre valami jót tennénk? Mi lenne, ha kissé módosítanánk a forgatókönyvet, mert a szívünk azt súgja, hogy akár jók is lehetünk? Lehet, hogy sokan meglepődnének környezetünkben a változáson, de így szebb volna élettörténetünk folytatása. Karácsony ünnepe talán erre ad nekünk lehetőséget. Éljünk vele!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Karácsony ünnepe, a Megváltó születése megerősít bennünket arról, hogy te szeretsz minket. Szeretetből küldted el Jézust emberi világunkba. Elküldted őt, hogy levegye álarcainkat és a gyermek Jézus szemének tükrében meglássuk igazi önmagunkat. Elküldted, hogy örömöt, reményt, fényt, boldogságot és szeretetet hozzon nekünk. Örömmel fogadjuk karácsonyi szeretet-ajándékodat, a tökéletes ajándékot, a te egyetlen és egyszülött Fiadat, Jézust, a mi Megváltónkat! Köszönjük neked, Istenünk a megváltást!

2021. december 24. – Péntek (Lk 1,67-79)

Napi evangélium - p, 2021/12/24 - 00:00
Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk. Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.” Lk 1,67-79

Elmélkedés

Zakariás hálaadása, amit a mai napon olvasunk, sok szempontból hasonlít Mária hálaadó imájához. Zakariás is Isten jóságát és irgalmát hangsúlyozza, s hálát ad, hogy Isten hűséges egykori ígéretéhez és teljesíti azt az ember hűtlensége ellenére is. Zakariás nem csak saját fiáért mond köszönetet, hanem azért a gyermekért is, akinek jövetelét az ő fia, János hirdetni és előkészíteni hivatott, azaz Jézusért, a Megváltóért.

Zakariás nem azért mond hálát, hogy megszűnt némasága, hanem Istennek a múltban cselekedett üdvözítő tetteiért és azért, hogy elérkezett a megváltás ideje. Hálát mond Istennek, hogy a választott nép történetében oly sokszor megmutatta irgalmasságát és gondviselő szeretetét. Ő szólt a néphez a próféták által, s figyelmeztette őket a szövetség megtartására, a törvények szerinti életre. Az ellenséges népektől való megszabadulás szintén Istennek köszönhető. Isten egykor ígéretet tett Ábrahámnak, majd ezt az ígéretet megújította Dáviddal, akinek leszármazottja lesz a Megváltó. Zakariás dicsőíti Istent, hogy az egykor tett ígéret hamarosan bekövetkezik, a várva várt Messiás hamarosan megérkezik a világba.

Új idő, új korszak kezdődik itt, hiszen Isten üdvözítő szándéka az ember számára látható formában valósul meg. Isten belép emberi világunkba, magára veszi az emberi testet és sorsot, hogy osztozzon életünkben és utat mutasson nekünk a mennyei Atya felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Urunk, te egykor kisgyermekként jöttél közénk egy szegényes istállóba, hogy megújítsd hitünket és a mennyei Atyával való kapcsolatunkat. Azóta is eljössz közénk minden karácsonykor, hogy emlékeztess minket az újjászületésünk lehetőségére. Lélekben én is elindulok hozzád Betlehembe, hogy szívemből kérjem tőled bűneim bocsánatát, és hogy isteni jóságoddal megtisztítsd lelkemet. Jóságos Jézusom, nem kérek mást karácsonyra, csak azt add meg, hogy tiszta szívvel borulhassak le szegényes jászolod elé, tiszta szívvel hódoljak előtted!

2021. december 23. – Csütörtök (Lk 1,57-66)

Napi evangélium - cs, 2021/12/23 - 00:00
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” Lk 1,57-66

Elmélkedés

Az események sorát folytatva a mai napon Keresztelő János születésének történetét olvassuk az evangéliumban. Mária távozása után kis idővel Erzsébet megszüli fiát. Lukács evangélista rövid megjegyzést fűz ehhez: „Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki.” Miért fontos ez?

Zakariás és Erzsébet ekkor már idősek voltak. Évek, évtizedek óta éltek házasságban, de nem született gyermekük és ez sokak szemében szégyen volt. Amikor házasságot kötöttek, bizonyára ők is azt tervezték, hogy gyermekeknek fognak életet adni, szeretetben fogják őket felnevelni, s gondoskodásukat majd azzal fogják gyermekeik meghálálni, hogy idős korukban segítik őket, támaszkodhatnak rájuk. De az évek során nem teljesült ez a vágyuk. Most viszont sok évi várakozás után, amikor már emberileg semmi reményük sem volt rá, mégis gyermekük születik. És ezt a gyermeket Istennek köszönhetik. Ez a gyermek valóban Isten áldása. Gyermekük az irgalmas Isten ajándéka. Igaz mindez a gyermekre, Jánosra és minden gyermekre. A gyermek születése hallatán mindenki örül, s a szülők örömét növeli a rokonok és ismerősök öröme.

Jézus születésének ünnepéhez közeledve engedjük, hogy Isten öröme egyre jobban betöltse szívünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azért jöttél el bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Nélküled soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára. Nélküled nem találnánk rá a mennyei Atya szeretetére. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Jöjj el, Urunk, és érints meg minket szereteteddel! Jöjj és bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Születésed, jöveteled nagy változást hozott egykor a világba. Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz változást az én életembe!

2021. december 22. – Szerda (Lk 1,46-56)

Napi evangélium - sze, 2021/12/22 - 00:00
Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért otthonába. Lk 1,46-56

Elmélkedés

Erzsébetnél tett látogatása alkalmával Mária csodálatos szavakkal dicsőíti Istent, miként ezt a mai evangéliumban olvassuk. Elsősorban nem Erzsébetnek szóló válasz ez az ő köszöntésére, hanem Istennek adott felelet és hálaadás. A názáreti leány hálát mond azért, hogy Isten kiválasztotta őt arra, hogy a Megváltó anyja legyen. Magasztaló imájának alapgondolata az isteni irgalmasság. Ez mutatkozik meg abban, hogy az ebben a világban hatalommal rendelkezőknek félre kell húzódniuk, a megváltás ugyanis mindenkinek, minden embernek szól, és nem lehet csupán egyesek kiváltsága. Isten irgalma emeli fel az alázatosakat és kicsinyeket, akiknek szívétől távol áll a gőg. Az éhezők táplálása szintén az irgalmasság megnyilvánulása, ők érzik igazán, hogy mit jelent Isten jótéteményeiből részesedni. Mindezzel szemben áll emberi kicsinyességünk. Az a lelkület, amikor a magaméhoz ragaszkodom, önmagam erejében bízom, és nem akarom elfogadni mindazt, amit Isten ad nekem.

„Isten irgalma nemzedékről nemzedékre száll” (Lk 1,50) – írja Lukács evangélista. A mi nemzedékünkre is száll ez az irgalom. Napjaink emberének jó volna odafigyelni az irgalmasság jeleire. Engedjem, hogy Isten irgalma eltörölje bűneimet és lelki újjászületést adjon nekem is! Legyek hálás azért, hogy megtisztult szívvel és lélekkel fogadhatom Isten Fiát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te teljesítetted ígéretedet és elküldted közénk egyszülött Fiadat, a mi Megváltónkat. Fiad születésével újjáteremtettél minket, embereket, mert Jézus a mi lelki újjászületésünk egyetlen forrása. Hisszük, hogy isteni gondviseléseddel azóta is formálod és alkotod a világot. Minden születéssel, minden emberi élet kezdetével valami újat alkotsz és minden emberrel terveid vannak. Azt az utat kell végig járnunk életünkben, amelyet te jelöltél ki számunkra. Adj nekünk Fiad végtelen alázatosságából és engedelmességéből, hogy mi is egyedül a te akaratodat kövessük, egyedül téged tekintsünk életünk Urának, neked engedelmeskedjünk és a te országodat építsük!

2021. december 21. – Kedd (Lk 1,39-45)

Napi evangélium - k, 2021/12/21 - 00:00
Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!” Lk 1,39-45

Elmélkedés

Néhány napja, advent 4. vasárnapján már olvastuk az evangéliumban Mária Erzsébetnél tett látogatásának történetét. Ma ismét ezt olvassuk, mert az adventi hétköznapok sorra veszik a Jézus születése előtti eseményeket.

Lukács evangélista nem Mária jóságát vagy rokona iránt érzett szeretetét szeretné bemutatni az elbeszéléssel, hanem más üzenetet akar közvetíteni az olvasóknak. A történet jelentősége valójában abban áll, hogy találkozik a két édesanya. Erzsébet, aki Keresztelő János édesanyja és Szűz Mária, aki méhében hordozza Jézust. Találkozik a két asszony és a két gyermek is. Az Erzsébet méhében megmozduló János köszönti Jézust. A két asszony és a két gyermek örömét tárja elénk Szent Lukács, hogy mi is csatlakozzunk örvendezésükhöz.

Az öröm, az örvendezés mellett a hit témája is előkerül. Amikor az angyal hírül viszi Máriának, hogy gyermeke fog születni, ő hitt az angyali szónak és hittel igent mondott Isten akaratára. E hit miatt nevezi őt boldognak Erzsébet. Az ígéret, a jövendölés beteljesült Mária életében.

Boldogok vagyunk, ha hiszünk abban, hogy Jézus bennünk is megszülethet és mi újjászülethetünk őbenne. Boldogok vagyunk, ha hiszünk a szemünknek és követjük a csillag fényét. Boldogok vagyunk, ha hiszünk a fülünknek, és az angyali szót meghallva elindulunk a betlehemi jászol felé. Hitünk beteljesedését láthatjuk meg a karácsony éjjelén születő Gyermekben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! A karácsony közeledtével fokozódik bennünk a nyugtalanság, az izgalom. Szeretnénk néha lassítani az adventi napokat, máskor pedig siettetnénk az ünnep érkezését. Amikor majd végre elkezdünk ünnepelni, rögtön szeretnénk megállítani az időt, hogy az ünnep ne érjen véget, a karácsony tartson tovább és az a béke, nyugalom és öröm ne csak néhány napig, hanem egész éven keresztül tartson. Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!

2021. december 20. – Hétfő (Lk 1,26-38)

Napi evangélium - h, 2021/12/20 - 00:00
Hat hónappal Keresztelő János születésének hírüladása után Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, aki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek, Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Elmélkedés

Ma Jézus születésének hírüladásáról szól az örömhír. Ismét egy angyali jelenésnek lehetünk tanúi, miként Keresztelő János születésének hírüladásakor is (vö. Lk 1,5-25). Most azonban nem egy apának, hanem egy leendő anyának szól az isteni üzenet, amelyet az angyal közvetít. Zakariás hitetlenkedése után még inkább feltűnő számunkra, hogy Mária milyen engedelmesen és alázatosan hisz Isten szavának, s fogadja el az Isten akaratát. Így válik üdvösségünk szolgálójává. Talán néha mi is elcsodálkozunk Isten tervein. Talán mi is értetlenül állunk olykor, amikor megismerjük szándékait. Az adventi időszak abban segít minket, hogy megtanuljuk hittel, engedelmesen elfogadni Isten akaratát.

Amikor Jézus születését hírül hozza Gábor angyal Máriának, többek között azt mondja a názáreti leánynak, hogy „szent lesz, aki tőled születik.” Karácsony éjszakáján tehát a Szent lép be a profán világba, a Szent Isten érkezik el, hogy megszentelje az embereket és az emberek világát. Sokszor jogosan érezzük, hogy egy olyan világban élünk, amely szinte már semmit sem tisztel, semmit nem tart szentnek. Mindent lehet gyalázni, mindenkit meg lehet alázni, bárki becsületét el lehet venni, mert már az emberi méltóság értéke sem szent.

Karácsony közelgő ünnepe azt jelzi, hogy a Szent Isten belép ebbe a világba, az Isten emberré lesz, hogy utat mutasson az emberségre és az életszentségre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te azt akarod, hogy minden gyermek boldog felnőtté váljon. Add, hogy gyermekeink ne csak testben, hanem lélekben is növekedjenek, felnőtté váljanak! Add, hogy gyermekeink az ismeretek elsajátítása mellett hitükben is napról napra fejlődjenek! Ültesd el lelkükben Igéd magjait, adj nekik erőt, hogy életükben hűségesek legyenek hozzád, és majd egykor felnőttként ők is továbbadják gyermekeiknek a hit igazságait! Segítsd őket, hogy gyermekként és felnőttként országod építésében munkálkodjanak!

2021. december 19. – Advent 4. vasárnapja (Lk 1,39-45)

Napi evangélium - v, 2021/12/19 - 00:00
Azokban a napokban Mária útrakelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Lk 1,39-45

Elmélkedés

Meghajolni Isten titka előtt

Amikor Gábor angyal hírül viszi a Názáretben élő Máriának, hogy gyermeke fog születni, mert Isten őt választotta ki, hogy a Megváltó anyja legyen, Mária ezt kérdezi: „Hogyan történhet meg ez, hiszen én férfit nem ismerek?” (Lk 1,34). Kérdésére a következő választ kapja: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával” (Lk 1,35). Vélhetően nem lett ettől sokkal okosabb, de annyit bizonyosan megértett a feleletből, hogy Isten közreműködésének köszönhetően fog gyermeke születni. Aztán már újabb kérdéseket nem tesz fel, hanem beleegyezik Isten akaratába, elfogadja Isten különleges ajándékát, meghajol Isten titka előtt.

A Názáretben történt esemény, Jézus születésének hírüladása után Mária meglátogatja rokonát, Erzsébetet, aki Isten akaratából szintén gyermeket vár, erről olvasunk ma, advent 4. vasárnapján az evangéliumban. Erzsébet találkozásuk első pillanatában megtudja, hogy Mária is áldott állapotban van, de nem kezdi el őt arról faggatni, hogy miként lehetséges ez, hiszen még csak jegyese Józsefnek és nem házasodtak össze. Erzsébet nem Mária áldott állapotán csodálkozik el, hanem a látogatás tényén: „Hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?” Erzsébet a saját példájából tudja, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Ha neki idős kora ellenére is megadatott, hogy gyermeke szülessen, akkor a mindenható Isten Máriának is megadhatta azt, hogy szüzessége ellenére gyermeket foganjon. Erzsébet tehát már ismeri Isten határtalan irgalmasságának titkát, és alázattal elfogadja azt mind a saját, mind Mária esetében.

A Jézus születése körüli csodás események kapcsán kérdések persze bennünk is megfogalmazódnak. Hogyan születhet egy szűz leánynak gyereke? Hogyan lehet az Isten emberré? Olyan kérdések ezek, amelyekre nem fogunk pontos választ kapni. Az elmúlt vasárnap arról elmélkedtünk, hogy a Keresztelő Jánoshoz érkezők pontos választ kaptak arra, hogy mit kell tenniük a Messiás jövetele előtt, most pedig ennek éppen az ellenkezőjével találkozunk, azaz kérdéseinkre nincs világos felelet, el kell fogadnunk, hogy egy titok, Isten titka előtt állunk.

Mária és Erzsébet találkozásának történetében érdemes odafigyelnünk az örömre, a leendő édesanyák örömére és a születendő gyermekek örömére. Erzsébet megsejti, hogy nem mindennapi találkozás ez, ezért így dicsőíti Máriát: „Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!” (Lk 1,45). Keresztelő János pedig megérzi, hogy számára sem hétköznapi ez a találkozás az Úrral, a Messiással, a Megváltóval, és felujjong anyja méhében. János öröme mutatja, hogy elérkezett a messiási idő. Néhány nap múlva, karácsony estéjén Jézus akar találkozni velünk. Ebből a találkozásból fog a mi igazi örömünk megszületni! Ebben a találkozásban biztosan jó hírt kapunk, biztosan jelen lesz Jézus, megtapasztaljuk a valódi figyelmességet és érzékenységet, érezni fogjuk, hogy velünk az Isten! Legyünk ott, ahol az Úr találkozni szeretne velünk! Számunkra is most érkezett el az idő, hogy igazán örvendjünk.

Napjainkban mintha az emberek nem az igazi öröm forrását keresnék, hanem csak a szórakozás lehetőségét. Pedig az öröm és a szórakozás nem ugyanaz! Az igazi öröm belülről fakad, a szívünkből ered és tartósnak bizonyul. Amíg a hétvégi szórakozás által az ember menekülni akar a hétköznapi problémák elől és feledni akarja a mindennapok nehézségeit, addig az öröm elfogadja a szenvedéseket, a nélkülözést, a szegénységet annak reményében, hogy amilyen mértékben részünk van ezekben, olyan mértékben lesz részünk egykor abban az el nem múló örömben, amit Isten ad nekünk. Fogadjuk el az igazi örömöt, mint Isten ajándékát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Te az idők teljességében elküldted Fiadat emberi világunkba, hogy soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk vagy. Segíts minket, hogy a betlehemi Gyermekben a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket! Ő hozza el számunkra a békességet és a boldogságot, és reményt gyújt mindannyiunk szívében. E Gyermek nélkül és az általa hozott békesség és szeretet nélkül nincs ünnep, nincs karácsony. Add, hogy az emberek szerte a világon rátaláljanak Fiadra!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva