Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 3 óra 2 perc

2022. szeptember 4. – Évközi 23. vasárnap (Lk 14,25-33)

v, 2022/09/04 - 00:00
Abban az időben: Amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni. Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.” Lk 14,25-33

Elmélkedés

Szeresd a keresztet!

Az úton lévő Jézust állítja elénk a mai vasárnap evangéliuma. Nincs egyedül, sokan követik őt, mégpedig nem csak tanítványai, hanem „nagy népsokaság.” Szavait ugyan sokan hallgatják, de tanítását mintha csak tanítványaihoz intézné, azokhoz, akik komolyan veszik követését. Mindenki tegye félre személyes érdekeit, mert az ő követése lemondásokkal jár. Isten hívását hallva ugyanis az ember döntéshelyzetbe kerül, s ha nem látja döntésének jövőbeli következményeit, akkor rosszul választhat.

Jézus szavai kissé provokálnak minket. El kell döntenünk, hogy kit szeretünk a legjobban, kiért akarunk élni? Kinek a tanítványa vagyok? Képes vagyok-e minden áldozatot meghozni, hogy tanítványa legyek? Kinek szeretném odaadni az életemet?

Jézust a kereszthordozásban is követnem kell. Az élet nehézségei, a betegségek, a szenvedés mind-mind olyan keresztek, amelyek ránk nehezednek. Van, aki csak kényszerből, kedvetlenül vagy haraggal hordozza, mert nem ismeri fel nevelő hatását. Lázad a kereszt ellen, mert Isten büntetésének tartja. Mások türelemmel és örömmel hordják. Ha valóban szeretjük Istent, szeretjük a keresztet is. Jézus az Atya iránti szeretetből tett meg mindent a mi megváltásunkért, vállalta a szenvedést, a kereszthordozást és a kereszthalált. Legyünk bátrak! Ne meneküljünk életünk keresztjei elől, mert azok vállalása jelzi, hogy mennyire szeretjük Istent. Ha szeretem a keresztet, Istent szeretem.

Jézus két hasonlata az előrelátást hangsúlyozza. Az első a tornyot építő emberről szól, aki előre pontosan kiszámítja az építkezés költségeit, s így lát neki a munkának. A másodikban egy seregével hadba induló király szerepel, aki előzetesen felméri a helyzetet, vajon van-e esélye a győzelemre azzal szemben, aki országát fenyegeti, mert ha nincs akkor jobb volna, ha békésen oldanák meg a helyzetet.

A középkorban többször is előfordult, hogy egyes nagyvárosok katedrálisainak építése háborúk, járványok vagy sok esetben a pénzhiány miatt abbamaradt. Általában a tornyok szoktak lemaradni ezekről a templomokról. A csonkaság napjainkra az épületek jellegzetes ismertetőjegyévé vált, de korábban bizonyára sok gúnyos megjegyzést kaphattak az építtetők. „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni” – olvassuk a megjegyzést a példázatban. Vélhetően ezt a jézusi mondást is gyakran idézhették azoknak, akik nem tudták befejezni az építkezést, mert például elfogyott az erre szánt pénz. Az ilyen épületek esetében a lassacskán elmúló szégyenen kívül tulajdonképpen nincs különösebb jelentősége a dolognak. Lelki életünkben viszont komoly következményekkel járhat a befejezetlenség, a félkész állapotba való beletörődés, a félúton való megállás. Jézus az élet teljességére hív minket. Azt szeretné, ha nem nyugodnánk bele a félkész helyzetekbe, ha nem csak félig adnánk neki magunkat, hanem egész szívünkkel, életünk teljes felajánlásával követnénk őt. Vessünk számot önmagunkkal! Ne maradjunk félkész termékek! Ne hagyjuk abba a lelki építkezést, fejlődést! Törekedjünk a teljességre, az üdvösségre, amely az Istennel való élet teljessége.

Krisztus-követésünkre is igaz: ha valamit rosszul kezdünk el, attól ne várjunk jó eredményt. Időnként pedig érdemes megvizsgálni azt, hogy nem tértünk-e le a kitűzött cél felé vezető útról.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Te örömhírt hirdettél az embereknek és olyan igazságokat tanítottál, amelyek emberségünk legmélyét érintik. Te azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Te azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel!

2022. szeptember 3. – Szombat (Lk 6,1-5)

szo, 2022/09/03 - 00:00
Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami szombaton tilos?” Jézus válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyereket, evett, és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett volna szabad megenniük.” Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.” Lk 6,1-5

Elmélkedés

Jézus és a farizeusok között felmerülő vitás kérdés témája a szombati nyugalomra és munkaszünetre vonatkozik. A farizeusok munkának minősítették azt, hogy Jézus tanítványai néhány kalászt letéptek és a magokat megették. E tevékenység szerintük az aratáshoz és a csépléshez hasonlított, amely vélekedésben bőven van túlzás. Vitát kezdeményező kérdésükben megmutatkozik a kicsinyesség, amelyet ők természetesen nem annak tekintettek, hanem a törvények és a hagyomány pontos megtartásának. A vita látszólag a tanítványok ellen irányul, valójában a farizeusok Jézust teszik felelőssé a tanítványok viselkedéséért, ezért fordulnak kifejezetten hozzá.

Jogos-e ez esetben a vádaskodás? Aligha, s ezt maga Jézus teszi egyértelművé. Nem arról van szó, hogy Jézus és tanítványai semmibe veszik azokat a törvényeket és előírásokat, amelyek évszázadok óta a szombati nyugalom és pihenés megtartását szolgálják, hanem arról, hogy a helyzetet másként értékelik. A szombati nyugalmat szolgáló törvények ugyanis nem kényszeríthetnek senkit például éhezésre, márpedig jelen helyzetben a tanítványok csupán éhségüket akarták csillapítani a néhány mag elfogyasztásával.

Meglátom-e Isten törvényeinek értelmét és kész vagyok-e engedelmesen haladni Isten parancsainak útján?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a mindenség királya! Hittel várjuk eljöveteledet és a veled való találkozást. A hitről való tanúságtétel minden korban bátorságot kíván a keresztényektől, tőlünk. Bátorságot, hogy az üldözések idején, az elutasításokat megtapasztalva vagy az emberek közönyét látva is folytatódjon az evangélium hirdetése és a hit terjesztése. Annak tudatában élünk, hogy a te megbízásodból, a te munkatársadként adjuk tovább a hitet. Nevelj minket az alázatra, hogy ne önmagunkat, hanem téged és a te örömhíredet hirdessük!

2022. szeptember 2. – Péntek (Lk 5,33-39)

p, 2022/09/02 - 00:00
Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek. Példabeszédet is mondott nekik: Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: Jobb az óbor. Lk 5,33-39

Elmélkedés

Jézus tanítása újdonság volt az emberek számára, mert miként a hegyi beszéd lezárásaként az evangélista megjegyzi: „úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók” (Mt 7,29). Mondhatnánk, hogy az írástudók csak üres szavakat mondtak, de azok nélkülözték a belső erőt. Jézus szava viszont embert alakító, a bűnöst megtérésre indító erővel rendelkezett. A törvénnyel kapcsolatos jézusi tanítás szintén az újdonság erejével hatott.

Talán éppen az újdonság miatt nem hallgatták szívesen őt az írástudók. Szavaiban az egész vallási élet felbolygatását érezték, és semmiképpen sem akartak vallási forradalmat. Ők inkább a hagyományhoz ragaszkodtak és a sok évszázados vallási gyakorlatot részesítették előnyben. A hagyományok tisztelete és az értékek megőrzése rendkívül fontos, de azt a veszélyt rejti magában, hogy megakadályozza a fejlődést. Új ruháról és új borról beszél Jézus a mai evangéliumban. A Szentírásban két különböző jelentéssel fordul elő az „új” szó. Egyrészt jelenti, ami fiatal, azaz időben új, másrészt arra vonatkozik, ami természetében új, minőségileg jobb, mint a korábbiak. Jézus tanítása abban az értelemben jelent újat, hogy különbözik az ószövetségi törvény tanításától. Az isteni törvény lényege megmarad, de meg kell újulnia. Jézus új tanítása bennünket is megújít lélekben. Ha átjárja szívünket szava, igazi lelki megújulást fogunk tapasztalni életünkben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te megbízol bennünk és arra kérsz minket, hogy talentumainkat helyesen használjuk fel. Segíts, hogy felelősségünk tudatában minden talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal a te dicsőségedet szolgájuk, és segítsük mások és magunk örök üdvösségét! Te nem kívánsz lehetetlent tőlünk, csupán azt, hogy munkatársaid legyünk, fedezzük fel magunkban talentumainkat és akaratod szerint éljünk azokkal. Adj nekünk bölcsességet, önzetlenséget és szelídséget, hogy a teremtett világot jobbá tegyük!

2022. szeptember 1. – Csütörtök (Lk 5,1-11)

cs, 2022/09/01 - 00:00
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust. Lk 5,1-11

Elmélkedés

A mai evangéliumot olvasva szeretnénk megtanulni valamit Péter apostoltól, mégpedig bűnösségünk egyszerű kimondását. A történet azzal indul, hogy Péter és társai egész éjszaka hiába halásztak. E kudarc és sikertelenség után lép hozzájuk Jézus, aki azt kéri, hogy vessék ki újra a hálót. Péter engedelmeskedik és megtörténik a csoda, rendkívül sok halat tudnak fogni. Ekkor mondja Péter: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” Szavai azt jelzik, hogy ez az egyszerű halász megérzi, hogy egy szent, igaz emberrel van dolga, akihez méltatlan az ő bűnössége. Ekkor még nem tudja, hogy Isten Fiával beszél, akinek van hatalma a bűnök megbocsátására, s akinek küldetése nem a magukat igaznak tartókhoz szól, hanem a bűnösökhöz.

Isten közelében, jelenlétében az a helyes magatartás, hogy elismerjük bűnösségünket és megbánjuk bűneinket. Így tud minket megérinteni Isten irgalma. Érdemes megfigyelnünk, hogy Jézus bűnbánatra szóló felhívása nem az ember múltjára és annak bűneire koncentrál, hanem a jövőre, a megtisztult lélek új lehetőségeire. Amikor az Úr bűnbánatról beszél, akkor nem azt mondja: Ember, van mit megbánnod! Vedd észre, hogy bűnös vagy! Jézus a szabadulás örömhírével áll elénk: Isten végtelenül irgalmas! Van szabadulás a bűnből, van bocsánat a vétkekre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben, jelen vagy templomainkban. Minden templom az igaz Isten imádására és tiszteletére szolgáló hely, jelenléted helye, a hívő közösség helye, a veled való találkozás helye, az irgalom helye. Jelenléted, közelséged miatt templomainkban mindannyian otthon érezhetjük magunkat. A templom számunkra egy kis földi mennyország. Segíts minket, hogy a mennyei Atya földi házából az ő örök házába, a mennybe jussunk!

2022. augusztus 31. – Szerda (Lk 4,38-44)

sze, 2022/08/31 - 00:00
Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban. Lk 4,38-44

Elmélkedés

Jézus csodáit két szemszögből is vizsgálhatjuk. Egyrészt Isten dicsőségének, szeretetének, mindenhatóságának, irgalmának a megnyilvánulásai. Valahányszor Jézus csodát tesz, megmutatkozik az isteni jóság. Isten megmutatja hatalmát, rendkívüli erejét, és olyan dolgokat cselekszik, amire az ember nem képes. E szempontból van jelentősége annak, hogy mindazok, akik részesülnek a gyógyulásban, vagy csak szemlélői annak, Istent magasztalják a rendkívüli történések láttán. Minden csoda által Isten jeleket mutat számunkra. Így jelzi, hogy velünk van, jelenlétével kísér bennünket. Más szempontból Jézus csodái az ember számára üdvösséget, szabadulást hoznak. Ez természetesen Istennek köszönhető, de itt inkább az ember van a középpontban, aki rászorul Isten irgalmára, jóságára.

Jézus nem szeretné, ha az emberek csak azért keresnék őt, hogy a betegeik számára gyógyulást kérjenek. A gyógyításoknál is fontosabbnak tartja a tanítást, Isten országa örömhírének hirdetését. Jézus szavaiban az örök Atya feltárja az ember számára önmagát, kinyilvánítja az emberrel kapcsolatos akaratát. Jézus örömhíre meghívást jelent Isten országába. Ugyanakkor ez a tanítás az ember számára üdvözítő igazság. Érdemes a krisztusi igazság szerint élni, mert ez mutatja az üdvösség útját.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Szenvedésed és kereszthalálod szemlélése annak megvallására ösztönöz, hogy te vagy az Úr, az Atya engedelmes Fia, te vagy a Megváltóm. Halálod nem volt értelmetlen, hanem meghozta minden ember számára az üdvösséget. Haláloddal tökéletes módon megvalósult az Atya üdvözítő szándéka. Taníts engem a kereszthordozásra!

2022. augusztus 30. – Kedd (Lk 4,31-37)

k, 2022/08/30 - 00:00
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: „Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.” Ennek híre elterjedt az egész környéken. Lk 4,31-37

Elmélkedés

Az eljövendő Messiásról, a Megváltóról szóló prófétai jövendölések jellegzetes eleme a szabadítás, az ember megszabadítása, s ezt az Isten hozza az ember számára. Ez azonban nem az elnyomó hatalomtól, hanem a bűntől, a gonosz hatalmától való megszabadulást jelenti. Amikor Jézus meggyógyítja a betegeket, akkor megszabadítja őket a testi betegségtől. Az isteni erőnek, hatalomnak köszönhető megszabadulás örömmel tölti el a meggyógyult személyeket, a vakokat, a süketeket és némákat, a bénákat vagy a leprából megtisztultakat. Az örvendezés és a hálaadás a csodát szemlélőkből is felfakad, akik Istent magasztalják jóságáért, amivel az embert segíti. Ez az Isten felé szálló öröm jelzi azt, hogy mind a meggyógyultak, mind környezetük egyértelműen Istennek tulajdonítják szabadulásukat, azaz elismerik azt, hogy Jézus valóban Isten, isteni erejével képes gyógyítani és csodákat tenni, megszabadítani.

A gonosz lelkektől való megszabadítások eseteire különösen is igaz mindez, hiszen a gonosz felett egyedül Istennek van hatalma. Az ember csak Isten segítségével képes legyőzni a kísértéseket és ellenállni a gonosznak. Isten szabadítása egyaránt érinti a testet és a lelket. Az Úr engem is meg akar szabadítani mindattól, ami akadályoz az üdvösség útján való haladásomban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Adj türelmet és szelídséget a szülőknek és a tanároknak, hogy gyermekeiket és tanítványaikat intő szóval figyelmeztessék a helyes útra! Segíts engem, hogy igazi barátsággal, testvéri szeretettel közeledjek minden emberhez! Kellő tapintattal és jószándékkal figyelmeztessem embertársaimat hibáikra. Segíts, hogy ne feledkezzek el imádkozni értük, megtérésükért! Adj nekem alázatot, amikor mások figyelmeztetnek engem és adj erőt, hogy megváltozzak! Szüntess meg minden békétlenséget és viszálykodást közösségünkben, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással!

2022. augusztus 29. – Hétfő, Keresztelő Szent János vértanúsága (Mk 6,17-29)

h, 2022/08/29 - 00:00
Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.” A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették. Mk 6,17-29

Elmélkedés

Márk evangélista részletesen ismerteti Keresztelő János halálának körülményeit, amelyet a mai napon, az ő halálának, vértanúságának napján olvasunk az evangéliumban. János prófétaként és igaz emberként figyelmeztette Heródest arra, hogy törvénytelenséget követ el azzal, hogy feleségül vette mostohatestvérének feleségét, Heródiást. Mivel Keresztelő János nagy tekintélynek örvendett a nép körében és szavára odafigyeltek az emberek, ezért mind Heródes, mind törvénytelen felesége számára kellemetlen volt János bírálata. Heródes úgy próbálta elhallgattatni őt, hogy börtönbe záratta. Heródiás csak az alkalmat várta, hogy végképp megszabaduljanak Jánostól, amely a király születése napján jött el. A király gyengének bizonyult az asszonyi fondorlattal szemben és elrendelte János kivégzését.

Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy miként viselkedünk azokkal, akik hibáinkra figyelmeztetnek minket. Ez történhet bántó, sértő módon, de jószándékkal is. Hogyan fogadjuk a kritikákat? Hogyan reagálunk a minket ért bírálatokra? Mert valójában nem az a lényeg, hogy a másik ember milyen szándékkal teszi ezt, hanem hogy mi hogyan fogadjuk. Egyaránt megsértődhetünk mind a bántó, mind a jószándékú figyelmeztetések miatt és elutasíthatjuk azokat. De egyiket is és a másikat is fogadhatjuk úgy, hogy Isten küldte hozzánk az illetőt, hogy figyelmeztessen minket. Még a rossz szándékból született kritikából is tanulhatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Hisszük, hogy a halál után minden ember fel fog támadni. Jó vagy rossz cselekedeteink alapján az üdvösséget vagy a kárhozatot nyerjük el. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy félünk a kárhozattól. Ébreszd fel bennünk az üdvösség vágyát és mutasd meg, hogy mit kell tennünk érte! Hisszük, hogy az üdvösség beteljesedésekor megszűnik a betegség, a szenvedés és a halál, megszabadulunk minden rossztól. Krisztus győzelme ez, amelyben mi is részesülünk. Urunk, vezess minket az üdvösségre!

2022. augusztus 28. – Évközi 22. vasárnap (Lk 14,1. 7-14)

v, 2022/08/28 - 00:00
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakomára hívnak – kezdte –, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.” Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.” Lk 14,1. 7-14

Elmélkedés

Helyünket keressük

Jézus példabeszédei mindig az életből merítik témájukat, soha nem mond olyan hasonlatokat, amelyek elrugaszkodnának a valós élethelyzetektől. Az ünnepségre érkező vendégek szeretnének előkelőbb helyre kerülni, keresik a jobb helyeket. E jelenet nem csak a korabeli ünnepségekre és vendéglátásokra volt jellemző, hanem napjaink rendezvényeire is. A lakodalmi helyszíneken ezt megelőzendő minden helyre kis névkártyákat tesznek ki, amely alapján mindenki elfoglalhatja azt a helyet, amit az ifjú pár neki szánt. A vendégsereg sokszor csak tájékoztató jellegűnek tartja ezeket a kártyákat és nem riadnak vissza azok cserélgetésétől, így szerezve maguknak olyan helyet, amit jobbnak tartanak.

A mai evangélium első részében Jézus egy olyan esetet mond el, amikor a vendégek az első helyekre akarnak kerülni. Régen is, napjainkban is előfordul ilyen. A történet vége aztán megszégyenülés lesz, mert a házigazda hátrébb ülteti az első helyeket elfoglalókat. Ezt követően Jézus rögtön el is mondja a követendő magatartást: legyünk szerények, s inkább az utolsó helyet válasszuk. Az egész történetnek tulajdonképpen semmi köze sincs a vallási élethez, egy mondat azonban egyértelműen átemeli az elbeszélést a hétköznapi, civil környezetből a vallási élet világába. A mondanivalót Jézus így foglalja össze: „Aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.” Ez a szabály életünk minden területén érvényes.

Az evangélium második felében egy más jellegű tanácsot ad Jézus, amelynél már egyértelműbben megmutatkozik a vallási vonatkozás. A kérdés a következő: Kit hívjunk meg vendégségbe? Nem csupán lakodalmi mulatságba, hanem bármilyen vendégségbe. Nagyon figyelemre méltó a kijelentés, hogy a meghívások tervezésekor lépjünk túl a rokoni és baráti körön, s ne csak olyanokat hívjunk, akik viszonozni tudják a vendéglátást, hanem a szegényeket és a rászorulókat is hívjuk meg. A vendéglátás így igazán önzetlen jócselekedetté válik. Az igazi jótetteinkért, amelyekkel Krisztusnak segítünk, s őt látjuk vendégül, nem emberektől kapunk elismerést, hanem mennyei jutalmat kapunk.

A helykereséssel kapcsolatban érdemes magasabb szintre emelni gondolatainkat. A Biblia a teremtéstörténetet követően beszámol az ember bűnbeeséséről. Amikor Ádám és Éva elkövetik a bűnt, megpróbálnak elrejtőzni Isten elől. De Isten keresi őket, így szólítja Ádámot: „Hol vagy?” (Ter 3,9). A bűn miatt az ember elveszítette helyét, nincs ott, ahol lennie kellene. Még Istennek is „keresnie” kell őt. Valószínűleg az ember is keresi a maga helyét, mert rájön, hogy valamit elrontott. A bűn következménye az lesz, hogy Isten kiűzi az embert az édenkertből, s ettől kezdve az ember élete állandó bolyongás a világban, szüntelen keresés. Az első emberpár esete minden emberre, ránk is vonatkozik. Bűneink miatt elveszítjük helyünket. Elveszítjük azt a helyet, amit Isten készített nekünk. Hiába keressük helyünket, a magunk erejéből nem találjuk. Isten jön segítségünkre, aki elküldi a világba Fiát, Jézus Krisztust. Ő mutatja meg nekünk igazi helyünket, a mennyországot és az oda vezető utat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te akkor foglaltad el a világ utolsó helyét, amikor megaláztak, mindentől megfosztottak és keresztre feszítettek a Golgotán. Ezzel példát adsz nekünk, hogy ne egymással versenyezve törekedjünk elfoglalni az általunk jobbnak tartott helyeket, hanem keresztünket felvéve, alázattal és engedelmesen fogadjuk el azt a helyet, amelyet Isten kijelölt nekünk az életben. Így tudjuk biztosítani azt, hogy helyünk legyen a mennyországban, ahol Isten vendégei leszünk. Ott nem lesznek első és utolsó helyek, hanem mindenki egyenlően részesül Istentől a boldogságban. Segíts minket, Urunk, hogy eljussunk a mennybe!

2022. augusztus 27. – Szombat (Mt 25,14-30)

szo, 2022/08/27 - 00:00
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Mt 25,14-30

Elmélkedés

A talentumokról szóló evangéliumi példabeszéd új szempontot vet fel azzal kapcsolatban, hogy milyen módon várakozzunk az Úr eljövetelére. A történet főszereplője egy vagyonos ember, aki javainak kezelését szolgáira bízza arra az időre, amíg ő távol van. A szolgák jól tudják, hogy uruk vissza fog térni, s akkor számot kell majd adniuk arról, hogy miként használták fel a rájuk bízott javakat. Ismerik uruk elvárását is, tehát gyarapítaniuk, kamatoztatniuk kell a rájuk bízott összeget. Miként a tíz szűzről szóló példabeszédben, ugyanúgy itt is kétféle gondolkodás, magatartás jellemzi a szolgákat. Egy részük bölcsen, okosan jár el, s többszörösen fizetik vissza a rájuk bízott összeget, amiért elismerést és jutalmat kapnak. De van olyan szolga, aki inkább elássa a kapott pénzt, hogy urának visszatértekor legalább azt tudja visszaadni, mert kevesebbet nem szeretne. De a félelem rossz tanácsadó, az úr nem ezt várta, ezért megbünteti ezt a szolgát.

Isten nem igazságtalan. Attól, aki egy talentumot kapott, nem várja azt, hogy másik ötöt vagy tízet szerezzen vele. De azt elvárja, hogy legalább még eggyel gyarapítsa. Isten soha nem vár tőlünk olyat, ami meghaladja képességeinket, erőnket, de azt elvárja, hogy képességeinket jól használjuk fel, és ne ássuk el. Istentől mindannyian kapunk legalább egy talentumot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy a megszentelt kenyér, a te testeddé átváltoztatott kenyér, a te valóságos jelenléted ebben a kenyérben teszi a templomot otthonunkká és a szentmisét igazi ünneppé számunkra. A veled való bensőséges találkozás a szentáldozásban megújítja életünket. Köszönjük, hogy e kenyérben önmagadat adod nekünk. A szentáldozás azt jelenti számunkra, hogy kifejezzük hitünket: te valóságosan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben, és a te közösségedhez, az Egyházhoz tartozunk. Újítsd meg a mi életünket azáltal, hogy bennünk élsz!

2022. augusztus 26. – Péntek (Mt 25,1-13)

p, 2022/08/26 - 00:00
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés

Jézus szavaiból tudjuk, hogy érkezése az utolsó időkben biztosan be fog következni, de annak ideje az ember számára nem ismert. Ha tudnánk ugyanis, hogy mikor fog bekövetkezni, könnyen számítgatásokba kezdenénk vagy halogatnánk megtérésünket. A könnyelműség és a felelőtlenség ebben az esetben mindenképpen vétkesnek tekinthető, s nagy árat kell érte fizetnünk, hiszen saját üdvösségünket tesszük kockára. A Jézussal való találkozás ugyanakkor élteti bennünk a reményt, mert ez üdvösségünk lehetősége.

Az állandó éberséget, a felkészültséget, a reményteli várakozást mutatja be az okos és a balga szüzekről szóló példabeszéd. Az okosak előrelátóak, a balgák felkészületlenek. E két hozzáállást szemlélteti, hogy az okosak visznek magukkal olajat lámpásaikhoz, de a balgák nem. A késve érkező vőlegény lakomájára csak a felkészültek tudtak idejében bejutni. A többiek, akik időközben elmentek olajért, kint rekedtek, s visszaérkezvén hiába kértek bebocsátást.

Az okos és balga szüzek könnyen elvonják figyelmünket a történet igazi főszereplőjéről, a vőlegényről, akinek jövetelét várják. Ő áll valójában a példázat középpontjában. Amikor a vőlegény megérkezik, együtt ünnepel a felkészültekkel. Jövetelének idejét nem lehet előre tudni. Lehet, hogy hamarosan érkezik, de lehet, hogy késik. Mindig várjuk az Úr érkezését és álljunk készen a találkozásra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Akit te kiválasztasz a papságra, és aki igent mond a papi hivatásra, annak világosan kell látnia az emberek lelki igényét. Fel kell mérnie azokat a feladatokat, amelyeket papként végezni fog a te nevedben. El kell sajátítania a megfelelő lelkipásztori módszereket, hogy érthető és korszerű választ tudjon adni a mai embereknek. De az emberi felkészülésen túl mindenekelőtt rád kell bíznia önmagát, teljesen és visszavonhatatlanul át kell adni személyiségét neked. Adj, Urunk, a te népednek jó, szent, hivatásukat hűségesen teljesítő és Krisztust, a Jó Pásztort példaképüknek tekintő papokat!

2022. augusztus 25. – Csütörtök (Mt 24,42-51)

cs, 2022/08/25 - 00:00
Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz: Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok. Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát. Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz. Mt 24,42-51

Elmélkedés

A váratlanul érkező tolvajról és a gazdájukra várakozó szolgákról szóló hasonlatokkal Jézus a végső időkre vonatkozóan akar útmutatást adni. Az első példával azt akarja szemléltetni, hogy a végső idők bekövetkezte ugyan biztos, de annak pontos idejét senki ember nem tudhatja előre. Éppen ez a bizonytalanság ösztönzi az embert állandó éberségre, virrasztásra, készenlétre, legalábbis akkor, ha saját jövőjéről és végső sorsáról felelősséggel gondolkodik.

A keresztény emberek felelős gondolkodása és viselkedése abban mutatkozik meg, hogy bár ebben a világban élnek, mégis a túlvilágra, örök sorsukra gondolnak. Földi életükre úgy tekintenek, mint az örök életet bevezető szakaszra. Földi életük idejét úgy próbálják felhasználni Istennek tetsző cselekedetek végzésére, hogy azokkal valóban kiérdemeljék az örökkévalóságot.

Hitünk szerint feltámadásunk által Istennel fogunk találkozni. Ne félelemmel, szorongással vagy rettegéssel gondoljunk erre a találkozásra, hanem várjuk azt boldogan, mert ez lesz emberségünk kiteljesedése, az Istennel való tökéletes találkozás a szeretetben. Létünk és öröklétünk szempontjából megismételhetetlen az Istennel való találkozás pillanata. Legyünk mindenkor készen, mert bármikor bekövetkezhet ez a pillanat! Nem lesz újabb lehetőség.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te több alkalommal megjelentél apostolaidnak s élőként, feltámadt testedben mutatkoztál meg előttük. Az ő hitüknek a veled való személyes találkozás volt az alapja. Apostolaid azzal váltak a feltámadás tanúivá és bátor hirdetőivé, hogy személyesen találkozhattak veled, a Feltámadottal. Segíts megértenünk halálod és dicsőséges feltámadásod titkát, hogy mi is tanúid lehessünk! Kereszthalálod magában hordozta bűneinket, feltámadásod pedig magában hordozta a bűntől való megszabadulásunkat. Adj bocsánatot bűneikre!

2022. augusztus 24. – Szerda, Szent Bertalan apostol (Jn 1,45-51)

sze, 2022/08/24 - 00:00
Egy alkalommal: Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” „Jöhet-e valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,45-51

Elmélkedés

Nátánáelről olvasunk a mai nap evangéliumában, akinek személyét a keresztény hagyomány a kezdeti időktől fogva azonosítja a ma ünnepelt Szent Bertalan apostollal. Más apostolok, illetve újszövetségi személyek esetében is találkozunk a kettős névvel, minden bizonnyal itt is erről van szó. A jelenetből kiderül, hogy Fülöp hívja Nátánáelt Jézushoz. Ő ugyan kételkedik a názáreti Jézus személyével kapcsolatban, de jószándéka jeleként kész találkozni vele. Jézus valószínűleg látásból ismerhette őt. Erre utal, hogy szavai szerint napokkal vagy hetekkel korábban látta őt egy fügefa alatt, ahol minden bizonnyal más írástudókkal beszélgetni szokott, illetve Jézus tudja a nevét is. Szintén ezt támasztja alá Jézus kijelentése Nátánáelről: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!” Ilyen elismerő kijelentést aligha tett volna Jézus egy idegenről, akit nem ismert.

A történet kapcsán két tanulságot fogalmazzunk meg: az Egyház közössége akkor növekszik, ha apostoli lelkület él bennünk és Jézushoz vezetjük az embereket. Ezt tette egykor Fülöp és ez mindannyiunk és az én feladatom is. A másik üzenet: Jézus jól ismer minket. Ha jószándékkal, álnokság és kétszínűség nélkül közeledek felé, ő megismer, új dolgok meglátására nyitja fel szememet, új úton indít el és új hivatást ad nekem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlünk, hogy a szeretet gyakorlásában ne álljunk meg jóakaratú felebarátainknál, hanem még az ellenfeleinket, a rosszakaróinkat is szeressük, mindazokat, akik ellenségesen viselkednek velünk vagy bántalmaznak minket. Ez annak a jele, hogy az emberi könyörtelenség helyett az Atyától tanult irgalmasság győzhessen bennünk. Egyedül a szeretetből fakadó megbocsátás következetes gyakorlása képes legyőzni a rosszindulatot. Taníts minket, Urunk, az őszinte, szívből jövő megbocsátásra!

2022. augusztus 23. – Kedd (Mt 23,23-26)

k, 2022/08/23 - 00:00
Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz! Mt 23,23-26

Elmélkedés

Továbbra is a farizeusi lelkület, magatartás áll Jézus tanításának középpontjában. A mai evangéliumi részletben olyan példákat említ, amelyek jól jellemzik a farizeusi törvényértelmezés túlzásait. Ha megértjük, hogy Jézusnak mi a problémája velük, akkor megértjük azt, miként tudunk védekezni a farizeusi lelkület ellen. A bibliai időkben a farizeusok valóban képzett, az ószövetségi írásokat és benne a mózesi törvényt kiválóan ismerő emberek voltak. Az emberek hozzájuk fordultak, ha meg akarták tudni, hogy egy élethelyzetre vonatkozóan milyen törvényi előírásokat kell figyelembe venni. Ők úgy gondolták, hogy valóban Istent szolgálják azzal, hogy az embereket a törvények megtartására tanítják, de nem gondoltak arra, hogy az isteni törvényekhez fűzött magyarázataik nem feltétlenül egyeznek Isten szándékaival. Jézus megítélése szerint nem értelmezték, hanem félreértelmezték a törvényeket és lényegtelen dolgokhoz ragaszkodtak, miközben szem elől tévesztették a lényeget, Isten imádását és szolgálatát.

Jézus azért jött a világba, hogy keresse és Istenhez vezesse a bűnösöket. Ha bűntelennek és tökéletesnek tartom magam, ezzel azt fejezem ki, hogy nincs szükségem a segítségére. Ha viszont őszintén megvallom bűneimet, lehetőséget kapok a lelki megtisztulásra és fejlődésre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A te feltámasztásod a halálból a mennyei Atya cselekedete. Ő ajándékozott neked új életet. Még a halál, önként és engedelmességből vállalt kereszthalálod sem szakíthatott el téged Atyádtól. A kereszten átélted a tőle való elszakítottságot, feltámadásod pillanatában pedig átélted, hogy újra együtt vagy az Atyával. Hisszük, hogy az Atyának hatalma van ahhoz, hogy minket is feltámasszon majd a halálból, mert azt szeretné, hogy örökké vele éljünk. Tégy minket a feltámadás tanújává és hirdetőjévé!

2022. augusztus 22. – Hétfő (Mt 23,13-22)

h, 2022/08/22 - 00:00
Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tengert és szárazföldet bejártok, hogy egyetlen pogányt megtérítsetek, és ha megtért, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább, mint magatokat. Jaj, nektek, vak vezetők! Azt mondjátok: „Ha valaki a templomra esküszik, az semmi; ha azonban a templom aranyára esküszik, az kötelez.” Ti, esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? – Továbbá azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha a rajta lévő áldozati ajándékra esküszik, az kötelez.” – Ti, vakok! Hát mi nagyobb: az áldozati ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik az esküszik az oltárra és mindarra, ami rajta van. Aki a templomra esküszik, az esküszik a templomra és arra, aki ott lakik. Végül, aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül. Mt 23,13-22

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus nyíltan fejükre olvassa az írástudóknak és a farizeusoknak hamis vallásosságukat, miszerint azt tartják a legfontosabbnak, hogy az emberek lássák buzgóságukat, s úgy tekintsenek rájuk, mint a vallásosság mintaképére. Meg vannak győződve arról, hogy magatartásukkal Isten tetszését is elnyerik. A farizeus saját bűneit – ha egyáltalán egyet is őszintén beismer – szívesen rejti el mások elől, mert ez lerombolná az emberek róla alkotott pozitív képét. A látszat tehát fontosabb számára, mint az, hogy tiszta szívvel és lélekkel imádja Istent és bűneit őszintén megbánva közeledjen felé.

Jézus kritikája szerint helytelen vallási magatartásukkal valójában megtévesztik az embereket. Ők a felelősek a nép vallási életének vezetéséért, mégis rossz példát mutatnak. Az volna ugyanis a hivatásuk, hogy az üdvösség felé vezessék az embereket, ehelyett azonban az aprólékosan kidolgozott törvények bonyolult rendszerével olyan vallási cselekedeteket követelnek az egyszerű emberektől, amit lehetetlen megtartani.

A jézusi figyelmeztetés kapcsán felmerül bennünk a kérdés, vajon nem lakik-e bennem is olyan farizeusi lelkület, amely másokat akadályoz az üdvösség útján való haladásban? Hiteles vallásosságom olyan tanúságtétel, amely utat nyit másoknak Jézus felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Te azt kéred tőlem, hogy ne legyek türelmetlen, ne veszítsem el reményemet, ne tagadjam meg hitemet, amikor Isten a szenvedésekkel vagy bármi más „rosszal” próbára tesz! Azt kéred, hogy szeressem őt a jón és a rosszon keresztül is, mert minden mögött Isten rejtezik! Keresztáldozatod azt mutatja, hogy az Atya iránti szeretet engedelmességet, tehetetlenséget, szenvedést jelent, de ugyanakkor mégis állandó Istenre figyelést és Isten akaratának elfogadását is. Uram! Segíts, hogy egész életemet a szeretetnek szenteljem!

2022. augusztus 21. – Évközi 21. vasárnap (Lk 13,22-30)

v, 2022/08/21 - 00:00
Abban az időben Jézus tanított mindazokban a városokban és falvakban, amelyeken áthaladt. Így tette meg az utat egészen Jeruzsálemig. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki: Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. Ti bizonygatjátok: A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok egy szálig, ti gonosztevők! Lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában látjátok, magatokat meg kirekesztve. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók. Lk 13,22-30

Elmélkedés

Törekedjetek!

Szent Lukács evangélista úgy mutatja be Jézus nyilvános működését, vándorútját, mint aki állandóan Jeruzsálem felé halad. Ebben a városban teljesedik majd be küldetése halálával és feltámadásával. A valóságban többször is megtehette ezt az utat Jeruzsálem felé, illetve elhagyhatta a várost, hiszen felnőttként az ünnepekre minden évben elzarándokolt. Az evangélista feltehetően Jézus küldetéstudatának hangsúlyozása érdekében említi többször ezt a „jeruzsálemi utat.” Az Úr maga mondja: „nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül” (Lk 13,33). Jézus állandó haladása, közeledése Jeruzsálem felé annak jelképe Lukács írásában, hogy küldetése beteljesítéséhez egyre közelebb kerül.

A mai evangélium szerint egy alkalommal útközben valaki Jézushoz lép és ezt a kérdést teszi fel: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” A furcsa kérdés arra utal, hogy a kérdező most találkozhatott először Jézussal. Egy tanítványnak inkább az a fontos, hogy ő maga üdvözülni fog-e és nem az, hogy szám szerint hányan jutnak az üdvösségre. Engem sem elsősorban az üdvözültek száma érdekel, hanem az, hogy én eljuthatok-e az üdvösségre, és mit kell tennem ennek érdekében. Jézus szavaiból kiderül, hogy nem elég dicsekedni azzal, hogy valaki ismeri őt vagy hallgatja tanítását, hanem személyes kapcsolatban kell élni vele.

A feltett kérdés általános jellegű, Jézus viszont úgy felel, hogy személyessé teszi azt. Nem az a fontos, hogy sokan vagy kevesen üdvözülnek, hanem hogy az ember, történetesen a kérdező, mit tesz saját üdvössége érdekében. Törekszik-e egyáltalán arra, hogy eljusson az örök életre? Fogalmazhatunk úgy is, hogy a kérdés elméleti, de Jézus válasza gyakorlati. Az embernek nem elég elméletben ismernie az üdvösség feltételeit, hanem konkrét cselekedeteket kell tennie saját üdvössége érdekében. A Jézus által példaként említett szűk, majd idővel bezáruló ajtó képe kissé félelmet kelt bennünk. Mi lesz, ha az ajtón kívül maradunk? A kint rekedők számára a bíró kimondja az ítéletet: Most már túl késő! Távozzatok! Nem fogtok bebocsátást nyerni! Ezt olvasván persze, hogy elfog minket a félelem és az aggodalom. Ugyanakkor jusson eszünkbe az is, hogy az irgalmas Isten nem vesztünket akarja, hanem üdvösségünket.

Jézus törekvésről, de nem törtetésről beszél. És tülekedésről sincs szó, azaz nem másokat félrelökve kell előrejutnunk. Minden igyekezetünkkel legyünk azon, hogy bejussunk a mennybe. Az üdvösségre a mi Urunk szavai szerint nem széles, hanem csak egy „szűk kapu” vezet, ami azt jelenti, hogy feltételei vannak a belépésnek, de ha megtesszük a szükséges erőfeszítéseket és lépéseket, akkor elnyerhetjük az üdvösséget. Az üdvösség elérése az ember számára nem könnyű, de nem is lehetetlen. Isten vezet minket, hogy napról napra előre haladjunk az üdvösség útján és legyen erőnk a szűk kaput választani és azon belépni. Ugyanakkor Jézus számára is volt szűk kapu. A szenvedés vállalása és a kereszthalál volt számára az a szűk kapu, amely a feltámadásra vezetett. Isten mindannyiunk számára új világot nyit, de ebbe a világba a szenvedés és a halál szűk kapuján és a feltámadáson át vezet az út.

Érdemes megcsodálni a román-kori vagy a gótikus templomok díszes kapuzatának csodálatos kőfaragásait. Akár díszesebb, akár egyszerűbb, tulajdonképpen minden templomkapu a mennyország kapuját jelképezi. Aki ezen keresztül belép a templomba, Istennel találkozhat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt tanácsolod nekünk és azt kéred tőlünk, hogy törekedjünk bemenni a szűk kapun. Részünkről küzdelem, igyekezet, törekvés szükséges ahhoz, hogy eljussunk az üdvösségre. Az üdvösségre nem széles, hanem csak egy szűk kapu vezet, azaz feltételei vannak a belépésnek, de ha megtesszük a szükséges erőfeszítéseket és lépéseket, akkor elnyerhetjük az üdvösséget. Urunk, hisszük, hogy te vagy minden ember Üdvözítője. Segíts minket, hogy minden erőnkkel arra törekedjünk, hogy a te vezetéseddel elérjünk mennyei Atyánkhoz, aki örökké tartó boldogsággal ajándékoz meg minket!

2022. augusztus 20. – Szombat, Szent István király (Mt 7,24-29)

szo, 2022/08/20 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. Mt 7,24-29

Elmélkedés

Hittel és reménnyel

A magyarok első királyára és a magyar nép apostolára, Szent Istvánra emlékezünk a mai ünnepen, aki méltán nyerte el több mint 1000 esztendővel ezelőtt a római pápától az apostoli király címet. E cím elárulja nekünk, hogy Szent István olyan uralkodó volt, aki az ország vezetése, a földi haza közigazgatásának megszervezése, területének és határainak védelme és a külfölddel való kapcsolatteremtés mellett nagy gondot fordított arra is, hogy az égi haza felé vezesse ennek a népnek tagjait. Első szent királyunknak meggyőződése volt, hogy nem elegendő csupán földi hazát teremteni, hanem az égi hazára is szüksége van a magyarságnak.

Szent István királyi jellem volt és apostoli lelkület töltötte el. Királyságát nem uralkodói elnyomásra használta fel, hanem népének szolgálatára. Egész életét arra szentelte, hogy minden erejével, Istentől kapott tehetségével és képességeivel Krisztust és a magyar nemzetet szolgálja. Királyi erénye abból tűnik ki, hogy mind alattvalóinak, mind pedig saját magának is tudott parancsolni. Uralkodói sikerei nem tették őt elbizakodottá és gőgössé, és a kudarcok sem törték meg lelki erejét. Uralkodóként és családapaként egyaránt példakép keresztény életvitelében. Korának más uralkodóival ellentétben ő már nem volt híve annak, hogy háborúk révén gyarapítsa országának területét és vagyonát, hanem a béke embere volt, aki a szomszédos népekkel békére törekedett.

Másik nagy erénye az apostoli buzgóság. Szent István király a keresztény hit elterjesztése érdekében bencés szerzeteseket hívott Bajorországból és Itáliából, s kolostorokat létesített számukra, amelyek missziós központokká váltak. Annak érdekében, hogy az emberek a vasárnapi pihenőnapot megszentelhessék és szentmisén vehessenek részt, elrendelte, hogy minden tíz falu építsen templomot, ahol a hívek összegyűlhetnek az istentiszteletre.

Szent István király ünnepén a szentmise evangéliumában szikláról, homokról és szélviharról olvasunk. A hasonlatban a ház az ember életét jelenti, a mi keresztény életünket. A ház alapja az Úr tanítása, pontosabban annak megvalósítása. A tanítást ugyanis nem elegendő hallgatni és helyeselni, hanem a keresztény ember ezen tanítás szerint él, megteszi mindazt, amire az Úr szavai ösztönzik. Oktalanság volna részünkről, ha megelégednénk az Úr tanításának elméleti ismeretével és nem törekednénk annak gyakorlati megvalósítására. Bölcsességről, okosságról tanúskodik az, ha valaki Krisztus tanításában találja meg azt az alapot, amelyre életét építi.

Házat csak kemény, szilárd, biztos alapra, országot csak becsületes, megbízható, dolgos emberekre lehet építeni. Viharokat, árvizeket és más természeti katasztrófákat, valamint válságokat kiálló és a csapások után felegyenesedő nemzetet csak becsületes, megbízható, munkaszerető emberekre lehet alapozni. A felsorolt emberi tulajdonságokat hit nélkül, Istenbe vetett hit nélkül aligha lehet megélni. Hit nélkül az ember becstelenné válik, megbízhatatlan lesz, aki semmiért nem vállal felelősséget. Hit nélkül tétlenné, lustává válik, aki legfeljebb saját megélhetéséről gondoskodik, mit sem törődik azzal, hogy munkájával másokat segíthetne. Hit nélkül csak a jelennek lehet élni. A jövőt csak hittel és reménnyel lehet építeni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te tanításod útján, a hit útján, a keresztény igazság útján indult el Szent István királynak köszönhetően magyar népünk ezer esztendővel ezelőtt, s az ő közbenjárása segítette népünket az évszázadok viharaiban. Bölcs emberként most mi is erre az igazságra, mint sziklára építjük országunkat és egyéni életünket. Segíts minket személyes feladatként felismerni a nemzet felemelkedéséhez szükséges jót és adj nekünk bátorságot és erőt, hogy meg tudjuk ezt valósítani a te dicsőségedre!

2022. augusztus 19. – Péntek (Mt 22,34-40)

p, 2022/08/19 - 00:00
Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.” Mt 22,34-40

Elmélkedés

Jézus korában mindenki tudta a farizeusokról, hogy a törvények legaprólékosabb megvalósítására törekszenek, illetve arra, hogy hozzájuk hasonlóan mások is maradéktalanul megtartsák azokat. Részletes törvénymagyarázatot adtak mindenre, aminek az lett a következménye, hogy a kisebb törvények is nagyobb jelentőséget kaptak. Az írástudók ugyan kiismerték magukat a törvények bonyolult világában, időnként megpróbálták meghatározni a legfontosabb parancsokat, s erről a különféle vallási csoportok képviselői sokat vitatkozhattak.

Jézust is egy ilyen vitába akarják bevonni, amikor a legfőbb parancsról kérdezik. Ezzel szólítják meg: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Egyrészt próbára akarják tenni, hogy mennyire ismeri a törvényeket, másrészt állásfoglalásra akarják késztetni, hogy melyik vallási csoport magyarázatát fogadja el.

Válaszában Jézus az Isten iránti szeretetet teszi az első helyre, illetve rögtön odateszi a felebaráti szeretet kötelességét. A kettő egymás mellé helyezése újdonság. Jézus nyilvánvalóvá teszi, hogy e két parancsot nem szabad egymás ellen kijátszani, azaz egyiket sem szabad elhanyagolni a másikra való hivatkozással. Az Isten és a felebarát iránti szeretet egymást feltételezi. Ezt Jézus később még kiegészíti az ellenségszeretet parancsával, hiszen Isten is megmutatja szeretetét kivétel nélkül minden ember felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Minden alkalommal, amikor a szentmisében felidézzük az utolsó vacsora eseményét és minden alkalommal, valahányszor a te keresztedre emeljük tekintetünket, a te szüntelenül megújuló és megnyilvánuló isteni szeretetedre gondolunk. Ez segítsen minket a szeretetben való állandó megújulásban! A te szereteted jele az a kenyér, amelyben önmagadat adod nekünk. A te jelenléted teszi különlegessé e kenyerünket, amely szándékod és rendelésed szerint mindennapi lelki táplálékunk. Segíts minket, hogy szeretetedet továbbsugározzuk környezetünkre és a te minden ember felé megnyilvánuló szereteted igaz tanúi legyünk.

2022. augusztus 18. – Csütörtök (Mt 22,1-14)

cs, 2022/08/18 - 00:00
Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak! Mt 22,1-14

Elmélkedés

Az újabb példabeszéd témája szintén az üdvösség, a mennybe jutás. A szőlőmunkásokról szóló példázat, amit tegnap olvastunk, inkább Isten nagylelkűségét emeli ki. Neki köszönhetjük elsősorban azt, hogy üdvözülhetünk. A mai példabeszéd az érem másik oldalát mutatja, azt, hogy nekünk, embereknek is tennünk kell azért, hogy bejuthassunk a mennybe. Fel kell készülnünk erre, nem bízhatunk vakmerően abban, hogy Isten úgyis megadja kivétel nélkül mindenkinek az örök boldogságot, tehát nem is kell fáradoznunk annak elnyeréséért.

A király ünnepségre készül, meghívja a vendégeket fia lakodalmára. A meghívottak első körébe nyilvánvalóan azok lehettek, akik közeli kapcsolatban voltak az uralkodóval. A szeretetteljes hívás nem talált visszhangra, a meghívottak mindenféle mondvacsinált okkal visszautasítják azt, s ez tiszteletlenségük és udvariatlanságuk kifejezése. A király azonban emiatt nem halasztja el az ünnepséget, újra elküldi szolgáit, akik most már válogatás nélkül mindenkit meghívnak a lakodalomba. Ez az intézkedés sikerrel jár. A jelenlét azonban nem elegendő a király számára, aki jogosan várja el valamennyi vendégtől, hogy az ünnephez illő módon legyen felöltözve.

A hasonlat azt tanítja, hogy Isten mindenkit meghív az örök életre. Ne utasítsuk vissza, hanem fogadjuk el hívását! Lelkünk tiszta ruhája méltó öltözék, hogy helyünk legyen az ünnepen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt ajánlod tanítványaidnak és minden követődnek, hogy az Istenben való gazdagodásra törekedjenek. Ugyanezt tanítod nekünk is. Elismerjük, hogy hiába van rengeteg pénzünk, valójában végtelenül szegények vagyunk, ha a lelki értékeket semminek tekintjük. Hiába gondoljuk magunkat gazdagnak, ha közben nincs szükségünk rád. Hiába gyűjtögetjük és nézegetjük földi kincseinket és javainkat, mert a gazdagság elvakít minket, és nem látjuk meg a szükséget szenvedő embereket. Segíts minket, Urunk, hogy ne az anyagi javakban, hanem az isteni gondviselésben bízzunk! Segíts minket a lelki kincsek gyűjtésében, a jócselekedetek gyakorlásában!

2022. augusztus 17. – Szerda (Mt 20,1-16a)

sze, 2022/08/17 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!” Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók! Mt 20,1-16a

Elmélkedés

Jézus példabeszédei gyakran annyira meglepő fordulatot tartalmaznak, amire a hallgatóság egyáltalán nem számít. Ez a tény, tanításának ez a sajátossága egyértelműen bizonyítja, hogy a példázat tőle származik és nem mástól. Ember biztosan nem talál ki például egy olyan esetet, amelyről a mai evangéliumban olvasunk. Emberileg teljesen ésszerűtlennek és méltánytalannak tűnik a szőlősgazda viselkedése. Miért fogad fel még délben vagy napnyugta előtt egy órával is embereket munkára? A bérmunkások ugyanis normális esetben reggeltől estig dolgoznak. És miért fizet mindenkinek ugyanannyit? Egy dénár fizetséget kapnak azok is, akik egész nap fáradoztak, és azok is, akik egyetlen órát dolgoztak csupán. Ha a történetet a társadalmi viszonyokra értjük és a társadalmi igazságosság elvét keressük benne, akkor igazságtalannak tartjuk a gazda viselkedését. A történet viszont nem erről szól, ezért ne siessünk azzal, hogy igazságtalanságot kiáltunk!

Jézus hasonlata azt szemlélteti, hogy Isten mindenkit meghív az örök életre, az üdvösségre és annak elnyeréséért mindenkinek tennie kell valamit. A jutalom mindenki számára ugyanaz lesz, azaz az örök élet, akár hosszabb, akár rövidebb életet élt valaki. Isten nem az emberi teljesítmény alapján jutalmaz. Fontos, hogy tegyünk valamit üdvösségünk érdekében, de az valójában Isten ajándéka.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te jól ismersz bennünket és bűneink ellenére is meglátod belső szépségünket. Segíts minket, hogy olyanná váljunk, amilyennek te látsz minket! Legyen mindig közel hozzád a szívünk! A szabadság sosem jelentheti a tőled való elszakadást vagy függetlenséget, hiszen éppen a te törvényeid biztosítják számunkra az igazi lelki szabadságot. Ha engedelmeskedünk a te törvényeidnek és nem tekintjük azokat oktalan módon szabadságunk korlátainak, akkor valóban jobbakká válhatunk. Segíts minket, hogy bűneink megvallása után a jó útra térjünk és azon megmaradjunk!

2022. augusztus 16. – Kedd (Mt 19,23-30)

k, 2022/08/16 - 00:00
A gazdag ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek: A gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett, és így szólt: „Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” Ekkor Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, és az utolsókból elsők.” Mt 19,23-30

Elmélkedés

A gazdag ifjú eltávozik, meghátrál attól a nemesebb eszménytől, amire Jézus meghívja őt. Vagyonát többre értékeli, mint az örök életet. Fiatal kora miatt jogosan feltételezhetjük, hogy vagyonáért nem saját magának kellett megdolgoznia, hanem örökölhette azt családjától, mégis mennyire ragaszkodik hozzá, s ahhoz a kényelemhez, amelyet számára földi életének további éveiben biztosít. Hová tűnt belőle a lelkesedés, amely néhány perccel korábban még jellemezte? Hová tűnt belőle az örök élet utáni vágy, amely Jézushoz vezette? Lám, az evilági kincsek szeretete mennyire gyorsan képes kiölni az ember szívéből a jószándékot! A gazdag ifjú további sorsa ismeretlen számunkra, egyedül Isten a tudója, hogy végül is eljutott-e az örök életre.

Távozása az apostolokat is megdöbbenti. Talán kissé el is bizonytalanodnak, ezért teszik fel a kérdést Mesterüknek: „Hát akkor ki üdvözülhet?” (Mt 19,25). Ők készek voltak mindent elhagyni és új életet kezdeni Jézusért. Amikor az Úr meghívta őket, akkor ők megtették azt, amit Jézus most a gazdag ifjútól kért. Ők számíthatnak az üdvösségre, az örök életre? Igen, de elsősorban nem lemondásuk jutalmaként, hanem Isten irgalmának és jóságának köszönhetően.

Emlékeztessen minket a történet arra, hogy üdvösségünk érdekében fáradoznunk kell, de végső soron Isten ajándéka az számunkra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Hisszük, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. A tőled tanult szeretet vezet bennünket a törekvésben, hogy békében éljünk veled, a mi Atyánkkal és embertársainkkal. Irgalmas jóságod és megbocsátó szereteted legyen példa számunkra, hogy mindig készek legyünk szeretetből, tiszta szívvel megbocsátani. Taníts minket igazi nagylelkűségre!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva