Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 5 óra 24 perc

2021. november 13. – Szombat (Lk 18,1-8)

szo, 2021/11/13 - 00:00
Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.” A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Lk 18,1-8

Elmélkedés

Az imádság hitből fakadó cselekedet. Amikor lelkünket Istenhez emeljük, hogy szeretetébe helyezzük magunkat és neki ajánljuk életünket, akkor ezzel a hitünket fejezzük ki. Ennek fényében válik érthetővé számunkra a mai evangéliumi részlet utolsó mondata, amely így hangzik: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Ha fog találni imádkozó embereket, akkor hitet is fog találni.

Jézus a szüntelen imádkozásra bátorít minket. Valljuk be: sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha nem teljesül azonnal a kérésünk, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen kételkedni kezdünk Istenben. Jézus azt tanácsolja, hogy kitartóan kérjük az Atyát, és mindig azzal a bizalommal forduljunk hozzá, hogy mindent megad, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja. Sok esetben egyedül az ima segít. Főként a közös ima, a közösség imája. Amikor emberi erőnk hiábavalónak bizonyul, amikor valamit nem tudunk megtenni, amikor nem hallgatnak a jó szóra, akkor még mindig fordulhatunk Istenhez, akinek semmi sem lehetetlen.

Az egyéni imádság fontosságát hangsúlyoznunk kell egy olyan korban, amikor sokan Istent személytelen létezőnek gondolják. Úgy vélik, hogy Isten létezik ugyan, de tevékenysége kimerült abban, hogy meghatározta a világ rendjét és nincs semmi köze az emberhez, nincs kapcsolata velünk. Az egyéni imádságban megtapasztalhatjuk, hogy Isten személy. Megszólít minket. Szeret bennünket. Kapcsolatot szeretne velünk. Velünk akar élni. Az örök életre hív minket, ahol vele élhetünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy mindig felismerjem, mit kell tennem, s adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Segíts engem abban, hogy becsületesen, tisztességesen élve, az embereket szolgálva és hozzád hűségesen haladjak előre az örök élet felé. Céljaim és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a Szentlélek! Taníts engem a tökéletes engedelmességre és istenszolgálatra! És taníts engem embertársaim önzetlen szolgálatára!

2021. november 12. – Péntek (Lk 17,26-37)

p, 2021/11/12 - 00:00
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.” Lk 17,26-37

Elmélkedés

A farizeusok olyan látványos jeleket szerettek volna látni, amelyek egyértelműen igazolják Isten országa eljövetelét. Erre mondta Jézus, hogy az ország nem jön el látványos módon. Lukács evangéliumának keletkezése idején a keresztény közösség tagjait is foglalkoztathatták azok a kérdések, hogy mikor és milyen módon fog megvalósulni az Isten országa, illetve az Úr második eljövetele. A két esemény és az azokra vonatkozó kijelentések az evangéliumokban olykor összemosódnak. Évszázadokkal később mi már tudjuk, hogy az Isten országa Jézus világrajöttével és az ő személyében vette kezdetét. Csendesen, a szegényeknek és mindenkinek szóló örömhír hirdetésével, az Isten irgalmasságáról tanúskodó csodákkal és a közösség létrehozásával elkezdett megvalósulni.

Az Úr második eljövetele a végső időkben még várat magára. Az elmúlt két évezred folyamán időről időre felbukkantak olyanok, akik tudni vélték annak közeli bekövetkeztét. Egyetlen egy sem bizonyult igaznak, mert lám, mind a mai napig nem következett be. Akik napjainkban azt állítják, most már tényleg hamarosan bekövetkezik a világvége, s például utolsó figyelmeztetésekre hivatkoznak, azok valójában csak riogatnak és félelmet keltenek.

Az Úr eljövetele egyszer be fog következni, de annak idejét senki nem tudhatja előre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Atyám! Beismerem, hogy sokszor eltékozlom a tőled kapott kegyelmi kincset, kegyelmi örökséget. Elszakítom magamat tőled és szeretetedtől. Elveszítem istengyermeki és emberi méltóságomat. A lelki sötétség pillanatában és a tőled való elszakítottság állapotában sem akarok elfeledkezni arról, hogy a gyermeked vagyok, mert mindig annak tekintesz. Adj erőt, hogy visszainduljak hozzád, akinél megtalálom a biztonságot, a boldogságot és a szeretetet! Ölelj magadhoz, Uram! Bocsáss meg nekem, Istenem! A te gyermeked vagyok.

2021. november 11. – Csütörtök (Lk 17,20-25)

cs, 2021/11/11 - 00:00
A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!” Isten országa köztetek van.” Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: „Nézzétek, itt van, vagy amott!” Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.” Lk 17,20-25

Elmélkedés

A mai evangéliumban Isten országa eljövetelének idejéről kérdezik Jézust a farizeusok. Az ő nézetük szerint Isten látványos módon belenyúl az emberi történelembe, a korábbi világ különféle természeti katasztrófák következtében elpusztul, végérvényesen elmúlik, az Isten által küldött Messiás dicsőségesen megjelenik, megvalósítja uralmát, s ezzel egy új korszak kezdődik el az emberiség számára. Jézus alapvetően cáfolja ezeket az elképzeléseket, amikor kijelenti: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon.”

Az egykori farizeusok gondolkodásához hasonló elképzelések az évszázadok során sokszor megjelentek és egyes keresztény emberekben azt a hitet ébresztették, hogy Krisztus második eljövetele valamiféle dicsőséges bevonulás lesz a világba. Ezeknek az emberi elképzeléseknek semmi alapja nincs. Miként Jézus nem uralkodó Messiás volt, hanem Isten alázatos szolgája, aki a szenvedés vállalásában és halálában mutatkozott Megváltónak, ugyanúgy a végső időkben újra megjelenő Krisztus is csalódást fog okozni azoknak, akik evilági uralom megvalósítását várják tőle. Mert Isten egészen másként képzelte el és valósította meg a megváltás művét, mint ahogy az ember azt várná. Talán jó volna és minden bizonnyal az szolgálna üdvösségünkre, ha elfogadnánk terveit, vezetését.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Te örömhírt hirdettél az embereknek és olyan igazságokat tanítottál, amelyek emberségünk legmélyét érintik. Te azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Te azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel!

2021. november 10. – Szerda (Lk 17,11-19)

sze, 2021/11/10 - 00:00
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.” Lk 17,11-19

Elmélkedés

Jézus szavai szerint a meggyógyítottak közül az egyetlen leprás azért tért vissza, hogy „hálát adjon Istennek.” A leírás szerint ez a hála egyrészt Jézusnak, az Isten Fiának szól, s ezáltal a leprás kifejezi Jézus istenségében való hitét. Másrészt szól a mennyei Atyának, aki Jézus személyén keresztül tesz csodákat az emberekkel. A meggyógyult helyesen ismeri fel, hogy nem embernek köszönheti gyógyulását, hanem az irgalmas Isten gyógyította meg őt.

A hálátlan kilenc sorsa ismeretlen marad, s ahogy maga Jézus sem, úgy mi sem kapunk választ arra, hogy miért nem tértek vissza köszönetet mondani gyógyítójuknak. A történet mindenképpen azt a figyelmeztetést is magában hordozza, hogy vegyük észre, amikor Isten segít nekünk, s ne maradjunk hálátlanok.

A gyermekek ösztönösen, egészen természetes módon mutatják ki köszönetüket és hálájukat. Ehhez nem kell nagy dolgot kapniuk, hiszen a kicsinek is éppúgy tudnak örülni és hálásak érte. Idővel aztán a hála érzése lassan megkopik az emberekben vagy csak egyszerűen elmarad a hála kimutatása. Sokszor egészen természetesnek tartjuk, hogy kapunk valamit, s nem is gondolunk arra, hogy kifejezzük köszönetünket. A másik embert biztosan bántja a mi hálátlanságunk, ahogyan minket is az ő hálátlansága. Jézus is megtapasztalta mind a hálát, mind a hálátlanságot. Legyünk figyelmesek és mutassuk ki hálánkat Isten és az emberek felé egyaránt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Gyújtsd fel mindannyiunk szívében a szeretet tüzét! Szereteted tüze és fénye oszlassa el az aggodalmaskodás, a hitetlenség, a kételkedés, a békétlenség és a bűn sötétségét! Segíts, hogy megőrizzük és továbbadjuk másoknak is ezt a fényt! Segíts, hogy továbbsugározzuk a hit világosságát, a remény ki nem alvó lángját és a szeretet tüzét! Az általad megígért és elküldött Szentlélek tüze pünkösdkor átalakította és bátorsággal töltötte el az apostolokat. Alakíts át engem is! Tégy csodát velem is! Tégy engem is tüzes lelkűvé, hogy örömhíredet bátran hirdessem!

2021. november 9. – Kedd, A Lateráni-bazilika felszentelése (Jn 2,13-22)

k, 2021/11/09 - 00:00
Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.” A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. Jn 2,13-22

Elmélkedés

A mai napon a Lateráni Szent János-bazilika felszentelését ünnepeljük. A bazilika Róma városában található, a mindenkori szentatyának, mint Róma püspökének a székesegyháza, valamint „a város és a földkerekség minden templomának anyja és feje.” Az ünnep evangéliuma a jeruzsálemi templom megtisztításának, a kereskedők kiűzésének történetét írja le.

Az első három evangéliumban, tehát Máté, Márk és Lukács írásában a templom megtisztításának eseménye közvetlenül megelőzi Jézus szenvedéstörténetét. János evangélista viszont, akinek könyvéből a mai részletet vesszük, sokkal előbbre, Jézus nyilvános működésének kezdetére teszi az eseményt, közvetlenül a kánai menyegzőn történt csoda után. Az ő gondolatmenetében Jézus szenvedését Lázár feltámasztása vezeti be, s ezzel utal arra, hogy szenvedése és halála után Jézusra is a feltámadás vár. János is tudja azonban azt, hogy a templom megtisztításakor mondott jézusi szavak egyértelműen az ő feltámadására utalnak, ezért kapnak azok nagy hangsúlyt. Amikor ugyanis Jézus a templom lerombolásáról és annak felépítéséről beszél, akkor nem a kőből épült épületre, nem a jeruzsálemi templomra gondol, ahol az esemény játszódik, hanem saját testére, amelyet a halál lerombol ugyan, de harmadnapon a feltámadás által újjáépül.

A mi testünk és lelkünk is templom, Isten lakóhelye, a Szentlélek hajléka. E templom tisztasága rendkívül fontos. Megtisztításáról Isten gondoskodik a bűnbánat szentségében. Isten eltávolít belőlünk mindent, ami méltatlan istengyermeki méltóságunkhoz vagy beszennyez minket. Ne pakoljuk újra tele bűnök kacatjaival!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra! Taníts meg engem arra, hogy téged érdemes várnom, a veled való végső találkozást! Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel várjam a te kegyelmed növekedését bennem. A várakozás nem elfecsérelt, elpazarolt idő. A várakozás percei, órái, napjai vagy évei meghozzák gyümölcsüket, mert közben maga Isten tevékenykedik bennünk csendesen. Add, hogy észrevegyem szüntelen jelenlétedet és ez jelentse számomra a boldogságot!

2021. november 8. – Hétfő (Lk 17,1-6)

h, 2021/11/08 - 00:00
Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!” Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.” Lk 17,1-6

Elmélkedés

Az apostolok egykor ezzel a kéréssel fordultak Jézushoz: „Növeld bennünk a hitet!” A hívő ember sokszor megtapasztalja Szent Pál apostol szavainak igazságát: „hitünket törékeny cserépedényben hordozzuk” (2Kor 4,7). Szükségünk van tehát hitünk erősítésére. Ne gondoljuk, hogy sziklaszilárd és megrendíthetetlen hittel rendelkezünk. Még az apostolokban is felébredt időnként a kételkedés, gondoljunk csak Tamás apostolra. A hitet Istentől kapjuk ajándékként és ő is tudja bennünk megerősíteni.

Az ártatlanok szenvedése láttán, amikor tehetetlenségünkben nem tudunk segíteni másoknak vagy amikor elveszítjük szeretteinket, megkísért minket a kételkedés Isten jóságában és szeretetében. Az olyan élethelyzetekben, amikor Isten beavatkozását várnánk, de ő látszólag csak hallgat, feltámad bennünk a kétely. Máskor az emberi gonoszság, rosszindulat és kegyetlenség miatt kételkedünk Istenben.

Jézus keresztútja, szenvedése és halála a legnagyobb próbatétel hitünk számára, de ha eljutunk a feltámadás hitére, akkor rátalálunk a rendíthetetlen alapra, amelyre keresztény életünket építhetjük. A hit elvezet bennünket Isten szeretetének egyre mélyebb megismerésére és segít minket abban, hogy elkötelezzük magunkat Krisztus követésére. Kérjük és fogadjuk el Istentől a hit ajándékát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor azt ajánlottad tanítványaidnak, hogy az Istenben való gazdagodásra törekedjenek, s ezt tanítod nekünk is. Elismerjük, hogy hiába van valakinek rengeteg pénze, valójában végtelenül szegény, ha a lelki értékeket semminek tekinti. Hiába gondolja valaki gazdagnak magát, ha közben nincs szüksége Istenre. Hiába nézegeti valaki a kincseit, ha a gazdagság elvakítja és nem látja meg a szükséget szenvedőket. Segíts minket, hogy ne az anyagi javakban, hanem az Isteni Gondviselésben bízzunk!

2021. november 7. – Évközi 32. vasárnap (Mk 12,38-44)

v, 2021/11/07 - 00:00
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.” Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.” Mk 12,38-44

Elmélkedés

Egy özvegy adománya

A mai evangélium az írástudók látszatvallásosságát állítja szembe az özvegy igaz vallásosságával. Jézus mindkettőt felismeri. Őt nem lehet megtéveszteni, mert az ember szívébe lát. A történet Jézus kritikájával kezdődik. Leleplezi az írástudók szándékát, akik jól ismerik ugyan a törvényeket és a vallási előírásokat, de csak a látszatra törekszenek. Nem meggyőződésből és főként nem Isten iránti szeretetből fakadnak vallásos cselekedeteik, hanem csupán az emberek tetszését akarják elnyerni. A vallásgyakorlat külsőségekre szorítkozik, a szív és lélek odaadása nélkül. Ők a pénz, a hatalom, a dicsőség szeretetének útját választották.

Ami belőlük hiányzik, tudniillik az Isten iránti szeretet és az élet felajánlása, az megmutatkozik az özvegyasszony cselekedetében. Főként János evangélistára jellemző az a módszer, hogy egy esemény leírásakor nem maga a történés a lényeges, hanem az ahhoz kapcsolódó magyarázat, jézusi tanítás. Mostani történetünknél Márk evangélista is ugyanezt a módszert alkalmazza. Jézus leül a templomnál és figyeli, hogy az emberek mennyit dobnak a perselybe, mit adományoznak Istennek, az istentisztelet céljára. Az emberek folyamatosan jönnek, vannak köztük tehetősebbek és szegényebbek, s ennek megfelelően ki többet, ki kevesebbet dob a perselybe. Mindebben semmi rendkívüli sincs, de abban sem, hogy egy odaérkező özvegyasszony mindössze két fillért dob be. Az eredeti görög szövegben „lepton” szerepel, ami a legkisebb értékű fizetőeszköz volt akkoriban. Ilyen értelemben szerepel a magyar fordításban a fillér, bár manapság már nincs használatban.

A szegény özvegyasszony adakozása szinte példabeszédnek tűnik számunkra, és azt várnánk, hogy Jézus hosszasan kifejti az asszony élethelyzetét, majd ehhez bővebb magyarázatot kapcsol. A jelenet rövidsége azonban elárulja, hogy nem egy szemléltető szándékkal kitalált esetről van szó, hanem egy valóságban megtörtént esetről. Jézus nem egyoldalú, nem csak az asszony cselekedetét látja, hanem azt is észreveszi, hogy a gazdagok nagyobb összegeket dobnak a templomi perselybe. Elismerését azonban nem a gazdagok cselekedete váltja ki, hanem a szegény özvegyé, mert az adomány nagysága helyett az adakozók szívének szándékát is jól ismeri.

Jézus értékelése szerint a gazdagok csupán a feleslegükből adtak valamit Istennek. Az özvegy viszont saját megélhetése elé helyezi Istent, anyagi javairól kész teljesen lemondani, hogy azokkal Istent szolgálja. Az emberek számára cselekedete észrevétlen maradna, és senki nem venné nagylelkűségnek két fillérjéről való lemondását. Jézus azonban rögtön átlátja az özvegy élethelyzetét, felismeri nagylelkűségét és azt, hogy cselekedetével egészen Isten jóságára és gondviselésére bízza önmagát.

Vagyonnak ugyan túlzás nevezni a csekély összeget, de az özvegynek valóban ez volt mindene. Tettével Istenre bízza önmagát, egész életét. Jézus nem csupán a tettét veszi észre, hanem felismeri a mögötte húzódó szándékot is, amely az igaz vallásosság jele az ő szemében. Mindent odaadni Istennek, az ő szeretetére és gondviselésére bízni az életet, ez a vallásosság lényege.

A nagylelkűséget aligha tanulhatjuk meg azoktól, akik önmaguk számára gyűjtenek és vagyonukban bíznak. Az özvegy cselekedete viszont példa mindannyiunk számára. Van-e bátorságom ahhoz, hogy az anyagi javak nyújtotta biztonság helyett Isten gondviselésére bízzam magamat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te egykor észrevetted és nagyra értékelted a szegény özvegy adományát, miközben a mi tekintetünket inkább a gazdagok adakozása vonzotta. A te számodra az özvegy nagylelkűsége és bizalma volt a fontosabb, mintsem azok magatartása, akik semmit sem sejtettek az Isten előtti lelki gazdagságról. Szegénységünk, egyszerű életünk csak akkor értékes, ha az isteni gondviselésből fakad s az a célja, hogy téged szabadon, elkötelezetten követhessünk. Segíts minket, hogy ne váljunk a tulajdon rabjává, hanem nagylelkűen neked szenteljük életünket!

2021. november 6. – Szombat (Lk 16,9-15)

szo, 2021/11/06 - 00:00
Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: „Mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. De Jézus kijelentette: „Ti igazaknak mutatjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri szíveteket. Ami ugyanis az emberek szemében nagy, Isten előtt semmiség.” Lk 16,9-15

Elmélkedés

Jézus arról beszél a mai evangéliumban, hogy senki sem szolgálhat két úrnak. Vallási értelemben ez azt jelenti, hogy aki Isten szolgálatában áll, annak nem szabad szívét senki másnak odaadnia. A gonosz lélek újra és újra a maga szolgálatába akarja állítani az embereket. A kísértésnek engedve sokan eladják lelküket egy kis anyagi haszonért, egy jobb állásért vagy valamilyen más előnyért.

Természetes emberi viselkedésnek tartjuk azt, hogy nem szeretünk hibáinkról beszélni, hanem inkább a jobbik arcunkat mutatjuk mindenki felé. Ez a viselkedés azonban gyakran átlépi az alakoskodás, a megjátszás és a színészkedés határát. Először mások előtt igyekszünk tökéletes és hibátlan embernek feltüntetni magunkat, aztán már mi magunk is elhisszük, hogy kiváló emberek vagyunk. Jézus tekintete azonban rögtön leveszi rólunk álarcainkat, s kiderül, hogy milyenek vagyunk valójában. Jól ismeri szívünket, ismeri gondolatainkat és szándékainkat. Őt nem lehet úgy megtéveszteni, mint az embereket. Őszinte és igaz élettel válhatunk Isten előtt naggyá.

Az Istennek való szolgálat teljes odaadást kíván tőlünk. Őt hiába próbálnánk megtéveszteni azzal, hogy csak félig szolgálunk neki. A lelkiekben való kettős játék lelki tudathasadáshoz vezet, s a végén mindent, még üdvösségünket is elveszíthetjük. Merjük Istenre bízni életünket! Szolgáljunk neki teljes szívvel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor teljesítetted tanítványaid kérését és imádkozni tanítottad őket. Most mi is azt kérjük tőled, hogy taníts minket imádkozni, taníts bennünket a helyes imára! Az életszentség és az üdvösség elnyerésének biztos eszköze a szüntelen imádkozás. Te nem üres szavakat kívánsz tőlünk, hanem figyelmes elmét, odaadó akaratot és megtisztult szívet. Tisztítsd meg gondolatainkat és érzéseinket az imádság által! Add, hogy újjászülessünk a szüntelen imádság által! Add, hogy hitünkben növekedjünk az imádság segítségével! Add, hogy megtaláljuk az imádságban a mennyei Atyához vezető utat!

2021. november 5. – Péntek, Szent Imre herceg (Lk 12,35-40)

p, 2021/11/05 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Lk 12,35-40

Elmélkedés

Az evangéliumi példázatban szereplő szolgákat Jézus boldognak nevezi. Egyrészt az Úrra való várakozás tölti el őket boldogsággal, amely várakozás számukra bizonyára több mint egyszerű kötelességteljesítés. Másodszor azért lehetnek boldogok az éber szolgák, mert feladatukat teljesítették, s most jutalomra számíthatnak az Úrtól. Harmadszor pedig azért boldogok, mert maga az Úr szolgál nekik.

Az Úr Jézussal való találkozás már előre boldogsággal tölt el minket, akik annak tudatában élünk, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Tudjuk, hogy égi jutalomra csak akkor számíthatunk, ha tiszta lélekkel várjuk a találkozás napját.

A ma ünnepelt Szent Imrét fiatalon érte a halál. Az Úrral való találkozás korán érte őt, mégsem mondhatjuk, hogy váratlanul vagy felkészületlenül. Apjának, Szent István királynak voltak határozott elképzelései fia jövőjéről, ezért is írta meg számára Intelmeit, amelyek segítik majd őt az uralkodói teendőkben. Szent Imre hercegnek is lehettek tervei, hogyan fogja majd apja munkáját, szolgálatát folytatni. Az apai és fiúi terveket azonban felülírta Isten terve. Ennek köszönhetően úgy tekinthetünk Szent Imrére, mint a magyar ifjúság védőszentjére. Tanulják meg tőle a fiatalok, hogy életükben keressék azt a hivatást, amit Isten szán nekik és fogadják el mindenben Isten szándékait.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Taníts bennünket tiszta értelemmel és tiszta szívvel imádkozni! Taníts minket szilárd figyelemmel, lángoló szívvel, remegő buzgósággal, mély alázattal és kitartó türelemmel imádkozni! Taníts minket úgy imádkozni, hogy élő legyen a hitünk! Taníts minket, hogy ne csak a szükség, a szenvedés, a nehézség idején forduljunk hozzád, hanem szüntelenül imádkozzunk és imánk az irántad való szeretet kifejezése legyen! Taníts minket, Urunk, hogy mindig a te nevedben forduljunk mennyei Atyánkhoz! Tárd fel számunkra az imádság által az üdvösség titkát!

2021. november 4. – Csütörtök (Lk 15,1-10)

cs, 2021/11/04 - 00:00
Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.” Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” Lk 15,1-10

Elmélkedés

Szent Lukács evangéliumának 15. fejezetében három példabeszédet találunk, amelyek tanításuk tekintetében szorosan kapcsolódnak egymáshoz, mindhárom Isten irgalmáról szól nagyon szemléletes módon. Az első az elveszett bárányról, a második az elveszett pénzről, a harmadik pedig az elveszett fiúról szól.

A bárányok esetében százból veszik el egy, a pénz esetében tízből szintén egy, illetve a két fiú közül veszik el az egyik. A pásztornak fontos az egyetlen elveszett bárány, ezért elindul, hogy megkeresse. Az asszonynak is fontos az egyetlen elveszett pénzdarab, ezért nem nyugszik, amíg meg nem találja. Az atyának fontos az elveszett fia, minden nap hazavárja őt. Istennek fontos az egyetlen elveszett ember, aki talán én vagyok. Az irgalomban gazdag Isten senkit sem akar elveszíteni.

Miként a pásztor keresi az elveszett bárányt, úgy keresi Isten a bűnös embereket. Az irgalmas Atya minden embernek felkínálja a megtérést és a bűnbocsánatot. Korunkban sok ember, aki tudatára ébred bűneinek, keresi a lehetőséget a szabadulásra, de nem találja. Nem találja, mert nem Istennél keresi. Sokan nem tudják, hogy ki adhatja meg nekik a bűntől való szabadulást. Sokan arra törekszenek, hogy elnyomják magukban a bűntudatot, de ilyen módon nem szabadulhatnak meg a bűn terhétől.

Az Egyház – miközben maga is rászorul Isten irgalmára – szüntelenül hirdeti, hogy Isten irgalmas és örömmel megbocsát mindenkinek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te, miután kellő ideig tanítottad tanítványaidat, elérkezettnek láttad az időt, hogy útnak indítsd őket és hirdessék tanításodat. Az indulás előtt gyakorlati tanácsokat adtál nekik, amelyek bátorságra, eszköztelenségre, Istenbe vetett bizalomra és lelkesedésre ösztönözték a misszióra indulókat. Te napjainkban is szeretnél eljutni, szeretnél utat találni minden emberhez. Nekünk, a te követőidnek az a feladatunk, hogy segítsük a találkozásodat az emberekkel. Adj nekünk apostoli lelkesedést és buzgóságot!

2021. november 3. – Szerda (Lk 14,25-33)

sze, 2021/11/03 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.” Lk 14,25-33

Elmélkedés

Az úton lévő Jézust állítja elénk az evangélium. Nincs egyedül, sokan követik őt, mégpedig nem csak tanítványai, hanem „nagy népsokaság.” Szavait ugyan sokan hallgatják, de tanítását mintha csak tanítványaihoz intézné, azokhoz, akik komolyan veszik követését. A tegnapi evangélium példázatában az elsőként meghívottak valamilyen személyes érdekre hivatkozva utasították el a meghívást. Jézus most arról beszél, hogy mindenki tegye félre személyes érdekeit, mert az ő követése lemondásokkal jár. Isten hívását hallva ugyanis az ember döntéshelyzetbe kerül, s ha nem látja döntésének jövőbeli következményeit, akkor rosszul választhat.

Éppen ezt az előrelátást hangsúlyozza Jézus két hasonlata. Az első a tornyot építő emberről szól, aki előre pontosan kiszámítja az építkezés költségeit, s így lát neki a munkának. A második egy seregével hadba induló királyról szól, aki előzetesen felméri a helyzetet, vajon van-e esélye a győzelemre azzal szemben, aki országát fenyegeti, megtámadta, mert ha nincs, akkor jobb volna, ha békésen oldanák meg a helyzetet.

Krisztus-követésünkre is igaz: ha valamit rosszul kezdünk el, attól ne várjunk jó eredményt. Időnként pedig érdemes megvizsgálni azt, hogy nem tértünk-e le a kitűzött cél felé vezető útról.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te nem csupán szeretetet érzel a teremtmények, s köztük legfőképpen irántunk, emberek iránt, hanem te magad vagy a szeretet. Amikor téged keresünk, mindig a szeretetet keressük. Amikor téged akarunk egyre jobban megismerni, akkor a szeretetet akarjuk megismerni. Amikor utánad vágyakozunk, végső soron a szeretetre, a tökéletes szeretetre vágyakozunk. Ébressz rá minket arra az igazságra, hogy amikor meghívsz minket a veled való életre, akkor a szeretetben való életre hívsz bennünket!

2021. november 2. – Kedd, Halottak napja (Jn 5,24-29)

k, 2021/11/02 - 00:00
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.” Jn 5,24-29

Elmélkedés

A halála előtti pillanatokban Jézus így kiáltott fel: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34). A felkiáltás arról tanúskodik, hogy a halálban Jézus azt érezte, magára hagyta őt az Isten. Az emberek már elfordultak tőle, emberi segítségre nem számíthatott, de most azt érzi, hogy Isten is elhagyta. Elképzelni sem tudjuk igazán, hogy milyen lehet ennek megélése, de egyszer biztosan tudni fogjuk. Mert a halál pillanata mindenki számára magányos pillanat lesz.

A halál előtti napokban, hetekben vagy hónapokban a súlyos beteg mellé odaállnak szerettei, családtagjai. Próbálják lelkileg erősíteni, imádkoznak érte és vele. Próbálnak együtt felkészülni a távozás pillanatára. A családtagok jelenlétükkel azt tanúsítják, hogy a földi élet utolsó időszakában nem hagyják magára azt, aki éppen távozni készül. De a halál pillanatában az ember egyedül marad. Hiába fogják a kezét, már nem érzi, nem tudják marasztalni. Halálunkban egyedül vagyunk, miként Jézus is egészen egyedül volt. Talán egy egészen rövid időre azt is gondoljuk, hogy még Isten is elhagyott bennünket, de az a gondolat remélhetőleg nem tart tovább egy pillanatnál, mert akkor már át is lépünk a túlvilágba, az örökkévalóságba, ahol találkozhatunk Istennel. Mert miután elhalkul körülöttünk a világ, elnémulnak az emberek, akkor meghalljuk Isten Fiának szavát, aki új életre kelt minket. Ez a feltámadás, amely által az örök életre juthatunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Teremtő, megváltó és az embert az üdvösségre meghívó Istenünk! Töröld el elhunyt szeretteink minden bűnét és vétkét. Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus Krisztus keresztáldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a bűneink bocsánatát. Vezess bennünket az igazak útján, hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással emlékezünk meg. Add szívünkbe a vágyat, hogy életünkben téged keressünk, halálunkban pedig megtaláljunk!

2021. november 1. – Hétfő, Mindenszentek (Mt 5,1-12a)

h, 2021/11/01 - 00:00
Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek. Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!” Mt 5,1-12a

Elmélkedés

Helytállás a hétköznapokban

Ma, november 1-jén mindenszentek ünnepe van. Az összes elhunytra és meghalt szeretteinkre majd holnap, november 2-án, halottak napján emlékezünk. Ma azokat ünnepeljük, akik már eltávoztak a földi életből, de hisszük róluk, hogy a mennyben Istennél vannak. Ma azok a szentek állnak előttünk példaképként, akik földi életükkel megérdemelték, hogy eljussanak az üdvösségre. Igen, példaképeinknek tekintjük őket, hiszen életük megmutatja számunkra is az életszentség útját, azt az utat, amely a mennyországba vezet.

Ha néha „földön járó angyaloknak” is nevezzük a szenteket, valójában nem angyalok voltak ők, hanem emberek, akik hozzánk hasonlóan megtapasztalták életükben saját gyengeségeiket és kicsinységüket, de Isten kegyelmével önmaguk fölé tudtak nőni. Megértették, hogy egészen kicsivé kell válniuk ahhoz, hogy Krisztus tudjon növekedni bennük és meg kell halniuk önmaguk számára ahhoz, hogy Krisztus éljen bennük. Ne képzeljük azt, hogy teljesen bűntelen volt az ő életük! Ismerték gyarlóságaikat, de küzdöttek ellene. Nem szentként születtek, de szentté alakították életüket. Megtérésük, lelki felemelkedésük példa számunkra, hogy ne féljünk életünket egészen odaadni Istennek. A szentek nem állnak messze tőlünk, Isten segítségével mindannyian képesek vagyunk arra, amit ők tettek! Csak annyi kell, hogy teljes szívünkből szeressük Istent, komolyan elkötelezzük magunkat a keresztény életre, következetesen valljuk meg hitünket, legyünk nagylelkűek testvéreink szolgálatában, tevékenyen vegyünk részt az Egyház életében és küldetésében, s ezen életprogram megvalósításához merítsünk erőt Isten igéjének hallgatásából és a szentségekből, különösen is az Eucharisztiából és a bűnbocsánatból. Mi is megtehetjük azt, amit a szentek megvalósítottak!

A szentek kivétel nélkül boldogok voltak. Úgy törekedtek az örök életre és boldogságra, hogy közben a jézusi boldogságban éltek. A mai ünnep evangéliumában a boldogság útjáról tanít Jézus. Furcsának tűnhetnek számunkra ezek a mondások, mert mi egészen másként szeretnénk boldogok lenni, más elképzeléseink vannak a boldog életről. A szentek viszont ezen az úton találták meg a boldogságot, mert nem a maguk elképzelését akarták megvalósítani és nem a maguk feje után mentek, hanem mindent elfogadtak Isten kezéből. Az élet sokszor próbára tette őket. Volt részük a szegénységben és a sírásban. Sokszor nélkülöztek és üldözést szenvedtek. A szelídség, a tisztaszívűség, az irgalmasság, a békesség irányította őket, amely másoknak talán a gyengeség jele, de számukra ez volt az erő forrása. Istenre bízták életüket, aki boldoggá tette őket. A lelki kincs, amely közös minden szentnél, nem más, mint a Jézus iránti egyszerű szeretet. Ez ösztönzi őket arra, hogy egyszer rendkívüli jótettet tegyenek, máskor pedig csendesen, alázatosan, engedelmesen az Úr kezébe tegyék életüket. A szentek nem a maguk által elképzelt boldogság után szaladtak, hanem elfogadták azt a boldogságot, amit Isten ad.

Az életszentség nem rendkívüli dolgok megtételét jelenti. Nem is az ember számára lehetetlen hősiességet. Az életszentség a hétköznapokban való helytállást jelenti. Ott élni, ahová Isten rendelt minket. Azt végezni, amit állapotunk megkíván attól függően, hogy családban, papként vagy szerzetesként élünk. Az életszentség a munkahelyen, az iskolában és a családban való helytállást jelenti. A szentek élete azt bizonyítja, hogy lehetséges Istennek tetsző módon élni, el lehet jutni a mennyországba.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Gyújtsd fel szívünkben a szeretet tüzét, hogy szereteted által szentté legyünk! Add nekünk az irántad való szeretetet és az emberek felé forduló önfeláldozó szeretetet! Megdicsőült szentjeid csodálatos élete adjon erőt, hogy felismerjük hivatásunkat és magunk is jellé, szereteted, jóságod jelévé váljunk a világban! A szentek és boldogok életpéldája újítson meg minket a vallásosságban, hitünk gyakorlásában és az evangélium megélésében! Segíts minket, Istenünk, hogy úrrá tudjunk lenni emberi gyengeségeinken, legyőzzük bűneinket és szentek legyünk!

2021. október 31. – Évközi 31. vasárnap (Mk 12,28b-34)

v, 2021/10/31 - 00:00
Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34

Elmélkedés

Szeress!

A bibliai teremtés-elbeszélés azt tanítja, hogy Isten szeretetből hozott létre mindent, s az ember is az ő szeretetének köszönheti létét. A bűnbeeséssel az ember ezt az isteni szeretetet utasította vissza. Amikor Kain megöli testvérét, Ábelt, akkor az emberek közti szeretetkapcsolat sérül meg. Az Istennel való szembefordulás következményeként megromlott az emberek egymás közti kapcsolata is. Isten jósággal, irgalmassággal siet az emberek megmentésére, amely Jézus megváltó halálában éri el tetőpontját. Ezáltal az ember új lehetőséget kap Istentől, hogy szeretetben éljen vele. Ennek mintájára kell nekünk is a szeretetre alapozva újjáépítenünk emberi kapcsolatainkat. Erről szól az Isten- és emberszeretet parancsa.

Senki sem állíthatja, hogy nem tud a szeretet kötelességéről, hiszen Isten törvénye a szívünkbe van írva. Az ember annak az Istennek a képmására lett teremtve, aki maga a szeretet. S miként Isten minden tevékenységét a szeretet vezérli, úgy a szeretetnek kell irányítania minden érzésünket, gondolatunkat és cselekedetünket. Az igazi szeretet mindig egy másik személy felé fordul: Isten felé vagy az embertárs felé. Az önzetlen szeretet nem zárkózik önmagába, hanem megnyílik a másik felé, hogy őt gazdagítsa. Természetesen nem elég csupán tudnom ezt, hanem minden nap gyakorolnom kell, hogy szeretetem által növekedjen Isten országa.

A mai evangéliumban egy írástudó a legfőbb parancsról kérdezi Jézust. Abban a korban mindennaposnak számító téma lehetett a különféle írástudói iskolák vezetői és tanítványai között a kérdés. Nehéz eldönteni, hogy egy éppen zajló vitába akarják bevonni Jézust vagy egészen jószándékú az írástudó kérdése. Ezt a részt Szent Márk evangéliumában valódi viták előzik meg, amelyek Jézus hatalmáról (vö. Mk 11,27-33), az adófizetési kötelezettségről (vö. Mk 12,13-17), valamint a feltámadásról (vö. Mk 12,18-27) szólnak, s ezekben a kérdezők más állásponton vannak, mint Jézus. A törvénnyel kapcsolatos kérdésnél kissé más a helyzet, hiszen a kérdező elfogadja Jézus feleletét. Az írástudót tehát nem a vitatkozás szándéka vezetheti, hanem az a nemes szándék, hogy valóban megértse a törvények lényegét és útmutatást kapjon, hogy mire érdemes a leginkább odafigyelni. Ebből a szempontból úgy tűnik, hogy a kérdező elismeri Jézust, mint tanítót, aki hitelesen magyarázza, tanítja a mózesi törvényeket.

Melyik tehát a legfontosabb a számos mózesi törvény között? Jézus az istenszeretetet és az emberszeretetet nevezi meg a legfőbb parancsnak. Nem érdemes vitát indítanunk azon, hogy ez most egy törvény vagy kettő, esetleg három, ugyanis az önszeretet is említésre kerül. Ha Jézus összekapcsolja e parancsokat, akkor aligha lehet bátorságunk szétválasztani őket. Egyetlen parancs van, a szeretet törvénye. A szeretetnek különböző irányai, vonatkozásai vannak: Isten felé, embertársaink felé és önmagunk felé, de ez a hármas irányultság szorosan összetartozik. Jézus azt kéri tőlünk és minden követőjétől, hogy a szeretet parancsát tegyük életünkben az első helyre, valóban ez legyen a legfőbb elv, ami irányít bennünket és valóban ez vezesse cselekedeteinket. Újra és újra érdemes átgondolnunk, hogy helyesen szeretjük-e Istent, felebarátainkat és önmagunkat. A helyes szeretet mintája pedig maga Krisztus, aki előbb szeretett minket, s aki azt kéri tőlem, hogy úgy szeressek mindenkit, ahogyan ő szeret engem. Ő úgy szeret, hogy életét adta értem. Van-e hozzá bátorságom, szeretem-e őt annyira, hogy neki adom az életem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel fordulsz felénk és a szeretet gyakorlására hívsz minket. Azt kéred tőlünk, hogy mutassuk ki szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához szükségünk van szívünk odaadó szándékára, lelkünk beleegyezésére, értelmünk belátására és akaratunk erejére. Taníts minket az önzetlen szeretetre! Tégy minket készségessé, hogy le tudjunk mondani saját érdekeinkről és mások szolgálatában találjuk meg életünk örömét! Taníts minket, hogy teljes szívvel szeressünk mindenkit!

2021. október 30. – Szombat (Lk 14,1.7-11)

szo, 2021/10/30 - 00:00
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.” Lk 14,1.7-11

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet a farizeus házában folytatódik, ahová Jézust vendégségbe hívják. Úgy tűnik, mintha mindenki hirtelen megfeledkezett volna arról, hogy Jézus szombaton gyógyított s ezzel megszegte a törvényt. Ismét nyugodt a légkör, a meghívott vendégek helyet keresnek maguknak. A zsidó szokások szerint a vendéglátás nem csupán közös étkezést jelentett, hanem az ilyen alkalmak során a nagyobb tekintélynek örvendő tanítók kifejtették tanításukat s a többiek megvitatták azt. Bizonyára Jézust is felkérhették, hogy szóljon valamit, tanítsa a jelenlévőket. Tanítása témájául a meghívottak viselkedését választja, akik az előkelőbb helyeket keresték maguknak. Alázatot nélkülöző magatartásuk ösztönzi az Urat arra, hogy az alázatról, az egyszerűségről, mint a vallásos ember alapmagatartásáról tanítsa őket. A nagyravágyás, a törtetés méltatlan a hívő, a vallásos emberhez.

Jézus így foglalja össze tanítását: „mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják” (Lk 14,11). E kijelentést olvasva már nem is egy farizeus házában, nem egy zsidó lakomán érezzük magunkat, hanem a keresztény közösségben, amely közösség tagjai számára elengedhetetlen tulajdonság az alázat. Követem-e alázatban Jézust, aki nem uralkodni, hanem szolgálni jött a világba?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat. Te szabadon, kényszer és félelem nélkül adtad oda életedet, hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szereteted. Taníts bennünket arra, hogy szabadon és nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten és az emberek szolgálatára! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

2021. október 29. – Péntek (Lk 14,1-6)

p, 2021/10/29 - 00:00
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Az ott tartózkodók figyelték őt. Akkor eléje állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: „Szabad-e szombaton gyógyítani? De azok nem válaszoltak. Erre ő megérintette a beteget, meggyógyította és elbocsátotta. Azután a jelenlevőkhöz fordult: „Ha valamelyiktek szamara vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza-e ki azonnal?” Azok semmit sem tudtak felelni neki. Lk 14,1-6

Elmélkedés

A mai evangéliumban szereplő csodás gyógyítás példa arra, hogy Jézus következetesen kiáll amellett, hogy még a szombati pihenőnapon is szabad irgalmas jócselekedeteket végezni. A csodát nem titokban teszi az Úr, hanem nyíltan, azok előtt, akik a végsőkig ragaszkodnak a szombati törvények megtartásához. Az irgalmasság gyakorlása ugyanis Jézus küldetésének része, ugyanakkor istenségének a bizonyítéka. Csodái arról szólnak, hogy az Isten segít a bajban lévő vagy betegségtől szenvedő emberen.

Hallgatás, emberi néma hallgatás az, amit a történet kétszer is említ. Érzéketlenségről tanúskodó hallgatás, amely csak emberre lehet jellemző, de Istenre nem. Mert a hallgatással szemben ott van az Isten, aki szavával és tetteivel hozza el a világba az irgalmasságot. A némaság, az emberi hallgatás ellenére is konkrétan megtapasztalható az isteni irgalom, amelynek nem szabhat határt az emberi törvény, az irigység, a hallgatás. Jézus csodát tesz, miközben ezt megtiltanák a némák által hozott, szombatra vonatkozó törvények. Jézus gyógyít, miközben az emberek némán figyelik őt. Nem tudtak mit válaszolni korábban az irgalmasság szavára sem, de most már az irgalmasság cselekedetére sem. Aztán a végére talán Jézus is elhallgat, hogy helyette cselekedetei szólaljanak meg, s késztessenek néma embereket legalább gondolkodásra, ha már beszélni nem is tudnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A veled való találkozás egykor megerősítette az apostolokat a szeretetben. Új hit és új remény ébredt bennük. Új erőre gyulladtak a te szeretetedtől, majd pedig pünkösdkor megkapták a Szentlélek ajándékát, hogy erős lélekkel végezzék az evangélium hirdetését és az emberhalászatot. Új élet kezdődik számomra is. Adj nekem erőt ahhoz, hogy végigfussam pályámat, és teljesítsem azt a feladatot, amelyet rám bízol, hogy tanúságot tegyek az evangélium igazságáról a reményvesztett embereknek. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

2021. október 28. – Csütörtök, Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok (Lk 6,12-19)

cs, 2021/10/28 - 00:00
Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. Lk 6,12-19

Elmélkedés

Két olyan apostolt ünnepel ma Egyházunk, akik szinte teljesen észrevétlenek maradnak az események sodrában, nevükkel elsősorban a Tizenkettő kiválasztásánál és nevük felsorolásánál találkozunk. Egyikük Szent Simon, akit a „buzgó” melléknévvel illetnek az evangélisták, s aki nem tévesztendő össze Simon Péterrel, a halásszal. A másik pedig Júdás Tádé, aki nem azonos iskarióti Júdással, a későbbi árulóval.

Az apostolok kiválasztását Jézus imádsága előzte meg. Kiválasztásuk azt jelzi, hogy új feladatot, küldetést kapnak. Állandóan az Úr mellett vannak, rendelkezésére állnak, hallgatják tanítását, látják cselekedeteit, s mindezt az élményt a Mester mennybemenetelét követően elmondják az embereknek. Az apostoli igehirdetés alapja a Jézussal való életközösség. Arról tanúskodnak, azt hirdetik, amit Jézus mellett átéltek. A ma ünnepelt buzgó Simon és Júdás Tádé esetében ez a jelenlét egészen csendes és visszahúzódó. Nem tesznek semmi látványosat vagy feltűnőt.

E csendes jelenlét azt az üzenetet hordozza, hogy nem kell mindenkinek látványos dolgokat tennie ahhoz, hogy együtt legyen az Úrral. Jézus tanújának, követőjének, igehirdetőjének lenni amúgy sem azt jelenti, hogy valaki harsány módon felhívja magára a figyelmet, hanem azt, hogy az emberek tekintetét Jézus Krisztus személyére irányítja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Hisszük, hogy a világban mindennek értelme van, még akkor is, ha akaratodat, rendelésedet, szándékaidat emberi értelmünk nem képes azonnal megérteni. Krisztus Urunk kereszthalálának is volt értelme, hiszen a megváltást, az üdvösséget szerezte meg minden ember számára. Meghajlunk a kereszt előtt, meghajlunk a kereszt titka, a megváltás titka előtt. Meghajlunk az engedelmesség titka előtt, amelyet Fiad, Jézus Krisztus tanúsított. Meghajlunk a végsőkig elmenő, önfeláldozó szeretet titka előtt. Segíts minket, hogy felfedezzük a kereszt helyét életünkben!

2021. október 27. – Szerda (Lk 13,22-30)

sze, 2021/10/27 - 00:00
Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!” Lk 13,22-30

Elmélkedés

Szent Lukács evangélista úgy mutatja be Jézus nyilvános működését, vándorútját, mint aki állandóan Jeruzsálem felé halad. A valóságban Jézus többször is megtehette ezt az utat Jeruzsálem felé, illetve elhagyhatta a várost, hiszen felnőttként az ünnepekre minden évben elzarándokolt. Lukács feltehetően Jézus küldetéstudatának hangsúlyozása érdekében említi többször ezt a „jeruzsálemi utat.” Az Úr maga mondja: „nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül” (Lk 13,33). Jézus állandó haladása, közeledése Jeruzsálem felé annak jelképe Lukács írásában, hogy küldetése beteljesítéséhez egyre közelebb kerül.

A mai evangéliumban ezt olvassuk: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun!” A buzdítás a tanítványoknak és a későbbi korok Krisztus-követőinek, nekünk is szól: törekedjünk bejutni az üdvösségre! Az üdvösség elérése az ember számára nem könnyű, de nem is lehetetlen. Isten vezet minket, hogy napról napra előrehaladjunk az üdvösség útján és legyen erőnk a szűk kaput választani és azon belépni.

Ugyanakkor Jézus számára is volt szűk kapu. A szenvedés vállalása és a kereszthalál volt számára az a szűk kapu, amely a feltámadásra vezetett. Isten mindannyiunk számára új világot nyit, de ebbe a világba a szenvedés és a halál szűk kapuján és a feltámadáson át vezet az út.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Kereszted jele olykor árnyékként, máskor fényként vetül életemre. Néha értetlenül szemlélem szenvedésed, máskor kezdem megérteni, hogy megváltásomért haltál meg. Néha oly megerőltető felvenni keresztem, indulni keresztutamon, máskor lelkesen követlek téged. Segíts megértenem kereszthalálod és feltámadásod titkát! Taníts meg engem arra, hogy ne fordítsam el tekintetemet rólad akkor sem, amikor szenvedéstől gyötört arcodat mutatod nekem, s add, hogy meglássam dicsőségtől ragyogó arcodat!

2021. október 26. – Kedd (Lk 13,18-21)

k, 2021/10/26 - 00:00
Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.” Lk 13,18-21

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus példabeszédet mond a mustármagról és a kovászról. Mindkét hasonlat Isten országának növekedését mutatja be. A kicsiny mustármag hatalmas fává terebélyesedik, és a kevés kovász (élesztő) megkeleszti a tésztát. Az Isten országa pontosan így növekszik folyamatosan s lesz egyre nagyobbá. Az Egyház történetében soha nem volt olyan, hogy a keresztény közösség alkotta volna a társadalom legnagyobb részét. A keresztények mindig csak kevesen voltak, de tanúságtevő jelenlétük minden korban kovászként hatott, segítve hogy minél többen rátaláljanak a hit igazságára.

A két példabeszéd nem azt emeli ki, hogy milyen nagy a különbség a kezdetekkor és a későbbi időkben, hanem azt hangsúlyozza, hogy az Isten országa folyamatosan növekszik. Gyarapszik még akkor is, ha Jézusnak vannak ellenfelei, akik rosszallásukat fejezik ki időnként. Az emberi szembenállás ugyanis nem állíthatja meg Jézust sem abban, hogy csodákat tegyen, sem abban, hogy hirdesse Isten országának örömhírét. Jézus evangéliumának hallgatása és tanításának megvalósítása által bennem is növekszik az ország.

Az Isten országa elválaszthatatlan Krisztus személyétől, aki által növekszik és elválaszthatatlan az Egyháztól, amelyben megvalósul. Közösségben kell maradnunk Krisztussal és az Egyházzal. Ennek legmélyebb kifejezése a szentáldozás, az Eucharisztia vétele. Az eucharisztikus közösségben megtapasztalhatjuk, hogy Isten köztünk van.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Lelkesen hallgatjuk szavaidat, s készek vagyunk téged követni. Szavad valóban örömhír, az üdvösség tanítása, igazság, amely az örök élet felé vezető utat mutatja meg. Boldogan és nagy lelkesedéssel indulunk el ezen az úton, s tudjuk, hogy te kísérsz minket. De nem szeretnénk elbizakodottak lenni, hiszen a mi életutunk, miként a tiéd is, keresztútként végződik. Kereszthordozásod, szenvedésed, türelmed és az Atyának való engedelmességed példája adjon erőt ahhoz, hogy ne forduljunk el soha tőled, hanem mindig hittel kövessünk téged!

2021. október 25. – Hétfő (Lk 13,10-17)

h, 2021/10/25 - 00:00
Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított, és a sokasághoz fordult: „Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!” Jézus feléje fordult, és megfelelt neki: „Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?” Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt. Lk 13,10-17

Elmélkedés

Szent Lukács evangélista, aki maga is orvos volt és ezért jól ismerte a betegségeket, a mai evangéliumi részben nem nevezi meg pontosan az asszony betegségét. Leírásából, amely szerint az asszony „annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni”, arra következtethetünk, hogy valamiféle bénulás vagy idegbecsípődés lehetett a baja. De talán nem is ez a lényeg, hiszen az orvos-evangélista sem ennek szentel figyelmet. Az biztos, hogy komoly betegségről van szó, amely igen régóta, 18 éve tart.

A komoly betegségtől megszabadító csodának természetesen a gyógyult örülhetett a legjobban, de a nép is csatlakozott öröméhez. Jézus ellenfelei élükön a zsinagóga elöljárójával viszont rosszallásukat fejezik ki, munkának minősítve a csodatételt, mert az Úr szombaton, a nyugalom és a pihenés napján gyógyított.

Ellenfeleit megszégyenítő válaszában Jézus rávilágít arra, hogy a szombatra vonatkozó törvények nem korlátozhatják abban, hogy az emberek érdekében csodákat tegyen, amelyek Isten országának a jelei. Jézus tettei sokkal inkább megfelelnek Isten szándékainak és szolgálják az emberek érdekeit, mint a szombati pihenésre vonatkozó parancsok. Jót tenni minden helyzetben, megmenteni a bajban lévő embert, irgalmasságot gyakorolni vele: ez Isten szándéka. Milyen törvény az, amely bárkit is megakadályoz abban, hogy jót tegyen? Jónak nevezhető egyáltalán az ilyen törvény? Keressük minden helyzetben Isten szándékait!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életünk és szívünk egyetlen királya, Jézus Krisztus! Bátran indulunk követésedre, mert egyedül te vezetsz minket a mennyei Atyához és az örök életre. Te mutatod meg számunkra az üdvösség felé vezető utat. Téged szolgálunk, amikor embertársainknak segítünk, akikben a te arcod vonásait látjuk. Mindent az örök élet reményében teszünk, mert szeretnénk az igazak közé kerülni. Segíts minket, hogy személyes életünkben megvalósuljon Isten uralma és közösségeinkben megvalósítsuk Isten országát!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva