Napi evangélium
2024. október 20. – Évközi 29. vasárnap, Missziós vasárnap (Mk 10,35-45)
Elmélkedés
Apostoli és szolgáló lelkület
Ma, a missziós vasárnapon azokra a papokra, missziós szerzetesekre és szerzetesnőkre gondolunk, akik hazájuktól távol, a világ távoli részein szavukkal hirdetik Jézus tanítását és életükkel tesznek tanúságot hitükről. Azokra a missziósokra gondolunk, akiket mindenhol örömmel várnak, s akiknek az érkezése igazi ünnepet jelent mindenki számára. Azokra gondolunk, s azokért imádkozunk, akik Krisztustól veszik az erőt és a bátorságot feladatukhoz.
Mindazok, akik az elmúlt évszázadokban vagy napjainkban vállalkoznak a missziós szolgálatra, magukra vonatkoztatták Jézus szavait: „Menjetek el az egész világra és tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt 28,19). Ők megértették, hogy ezek a szavak nem csak az egykori apostoloknak szóltak, hanem személyesen nekik szól e felhívás. Megértették, hogy amilyen mértékben megosztják életüket Krisztussal, olyan mértékben fognak részesedni Krisztus küldetéséből. Megértették, hogy Jézus élete az ő életük és Jézus küldetése az ő küldetésük is.
Minden misszió Jézus Krisztustól ered. Ő is küldött volt, a mennyei Atya küldötte ezen a világon, aki mindhalálig ragaszkodott küldetéséhez. Azzal bízta meg apostolait, hogy az általa megkezdett munkát folytassák. A misszióra vállalkozó személyek tudatában vannak annak, hogy küldetésüket személyesen Krisztustól kapták. Küldetése és hivatása minden embernek van, s ezt Krisztussal való személyes kapcsolatunkban ismerhetjük fel. Minden keresztény ember a keresztség szentsége által meghívást kap Istentől arra, hogy szeretetben éljen, törekedjen az életszentségre és szolgálja Isten országát. Ehhez képest többletet, sajátos hivatást jelent, amikor valaki az igehirdetésre, a hit terjesztésére kap meghívást, amelyet Krisztussal és az Egyházzal való egységben végez.
A misszió apostoli lelkületet és buzgóságot igénylő tevékenység. Nem csupán arról van itt szó, hogy az első küldöttek szolgálata folytatódik az apostolok utódaiban, hanem arról is, hogy a missziósokban az apostoli lelkesedés, buzgóság él. Ezen apostoli buzgóság nélkül a missziósok esetében inkább csak kényszerű munkáról vagy megélhetési feladatról beszélhetnénk, mintsem Krisztus ügyéért való fáradhatatlan szolgálatról.
A Szentlélek közvetíti a küldetést Krisztustól, ő adja az apostoli buzgóságot, és ő segíti a missziót végző személyeket abban, hogy a visszautasítások és üldözések ellenére is hűségesek maradjanak hivatásukhoz. A Szentlélek biztosítja azt, hogy mindazok, akik Krisztus szavaiban felismerték az örök életre vezető tanítást, azt ne tartsák magukban, hanem nagylelkűen továbbadják azt az igazságra éhezőknek és az örök életre vágyakozóknak.
Az evangéliumban arról olvastunk, hogy Jézus az apostolokkal együtt úton van Jeruzsálem városa felé, ahol szenvedés és halál vár rá. Jézus tudja, hogy az Atya azt a feladatot bízta rá, hogy az embereket szolgálja és értük adja életét. Engedelmes szolgálata a kereszten teljesedik be. Az apostolok viszont – annak ellenére, hogy Jézus korábban már többször beszélt nekik szenvedéséről – nem értik még, hogy miként fog megvalósulni Jézus uralma. Ők egy dicsőséges eseményre készülnek, s azt gondolják, hogy Isten országa fenséges módon fog eljönni. E dicsőséges uralkodásban szeretne részesülni Jakab és János apostol, akik megkülönböztetett helyet szeretnének maguknak.
Jézus válaszol kérésükre. Világossá teszi számukra, hogy tanítványainak nem az uralkodásra kell törekedniük, hanem a szolgálatra. A szolgálatról mondott tanítása valójában a többi tíz apostolnak is szól, akik megnehezteltek két társukra, amely annak a jele, hogy ők is hasonló dicsőségre vágytak, és természetesen szól nekünk is, akiket szintén megkísérthet az uralkodás szelleme. Az Úr arra kéri övéit, hogy a szolgálattal tűnjenek ki, és embertársaik szeretetteljes szolgálatában akarjanak elsők lenni. Ha jogos lehet valamiféle versengés a Krisztus-követők között, az a felebaráti szolgálat nemes versenye legyen.
Jézus saját példáját állítja apostolai elé. Ő ugyanis „nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45). Ahogyan ő egész életét Isten tervének és az emberek üdvösségének szolgálatába állította, ugyanígy kell nekünk is Istent és az embereket szolgálnunk.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus! Akaratodat, mondanivalódat, üzenetedet szelíden közlöd velünk. Nem kényszerítesz minket semmire, hanem azt kéred, hogy szabadon elfogadjuk törvényeidet, amelyek földi boldogságunkat és örök üdvösségünket egyaránt szolgálják. Mennyi jóság, barátság, rokonszenv fedezhető fel szavaidban. Mennyi megértést, elfogadást tanúsítasz a bűnösök, a gyengék iránt. Milyen türelemmel várod, hogy megértsünk téged. Segíts minket, hogy egyre jobban megismerjük és megértsük tanításodat, és amit megértettünk, azt meg is valósítsuk.
2024. október 19. – Szombat (Lk 12,8-12)
Elmélkedés
A farizeusokról mondott kemény szavak azt eredményezték, hogy még jobban szembefordultak Jézussal. Nem néznek magukba, nem tartanak önvizsgálatot, hanem azt a számukra könnyebb utat választják, hogy elutasítják a figyelmeztetéseket és szembefordulnak azzal, aki kimondja hibáikat. Ezt a részt azzal folytatja Szent Lukács evangélista, hogy az Úr figyelmezteti tanítványait, hogy ők is hasonló szembenállással, visszautasítással fognak találkozni, amikor Mesterük tanítását hirdetik. A figyelmeztetés mellett tanácsokat ad, hogy miként viselkedjenek mindezek bekövetkeztekor.
Tanúságtételük folyamán nincsenek magukra hagyva a krisztusi tanítványok, hiszen a Szentlélek velük lesz. „A Szentlélek majd megtanít benneteket, hogy mit mondjatok” – olvassuk Jézus bátorítását. Ez egyrészt arra vonatkozik, hogy Isten Lelke szól azokból, akik az üldözések ellenére is hűségesen tesznek tanúságot Urukról. Másrészt azt jelenti, hogy a Szentlélek mindenkor ügyel arra, hogy az Egyház tévedéstől mentesen megőrizze és minden embernek hirdesse Krisztus tanítását. A Lélek indít bennünket állandóan, hogy hirdessük az örök élet igéit. Akik e tanítás szerint élnek és erre az igazságra tanítanak másokat, életükkel és szavaikkal is megvallják Krisztust. Legyen mindig velünk a Szentlélek, aki az Igazság Lelke!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Életem Ura, Jézus Krisztus! Amikor a szentmisében a te szavadat hallgatom, a te irántam való szeretetedre gondolok. Amikor áldozatod megújul az oltáron, ismét csak a te végsőkig elmenő szeretetedre tudok gondolni. Amikor pedig a szentáldozásban magamhoz veszem testedet, akkor értem meg igazán, hogy mennyire szeretsz engem! Szeretettel hívsz, hogy testeddel táplálkozzak. Hálásan fogadom el hívásodat, hogy az Oltáriszentségben téged vegyelek magamhoz és bennem élj!
2024. október 18. – Péntek, Szent Lukács evangélista (Lk 10,1-9)
Elmélkedés
A harmadik evangélium szerzőjét, Szent Lukácsot ünnepeljük a mai napon. Írásának előszavában Lukács említést tesz arról, hogy előtte már többen kísérletet tettek arra, hogy lejegyezzék Jézus életét és tanítását, és most ő is ugyanerre vállalkozik. Ő is a szemtanúktól, tehát az apostoloktól és a tanítványoktól származó szóbeli hagyomány összegyűjtésére törekszik, ugyanakkor mások által írt forrásra is támaszkodik, miként Máté és Márk is. Lukács arra törekszik, hogy mindennek pontosan utánajárjon, hogy amit leír és az utókorra hagy, az valóban igaz legyen és lelki épülésére szolgáljon mindazoknak, akik meg szeretnék ismerni Jézust és követni akarják őt.
Az ő művét is evangéliumnak nevezzük, amely nagyon sajátos műfaj. Elbeszélő formában hirdeti azt az örömhírt, hogy a názáreti Jézus személyében Isten elküldte az ő Fiát, aki a világ megváltója. Jézus fellépésével elkezdődött Isten országának megvalósulása, eljött az üdvösség ideje. Jézus küldetése önként vállalt kereszthalálával teljesedett be, amelyet Isten csodálatos tette, az Úr feltámasztása követett a halála utáni harmadik napon. Miután Jézus visszatért a mennybe és elküldte a Szentlelket, művét az általa alapított közösség, az Egyház folytatja. Az Egyház igehirdetése által jut el az örömhír hozzánk, akik azzal a szándékkal olvassuk Lukács és a többiek evangéliumát, hogy Jézusban felismerjük Üdvözítőnket és őt követve eljussunk az üdvösségre.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Téged keresünk, mert te vagy az Atyához vezető út. Valahányszor tanúságot teszünk szeretetedről, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor megvalljuk, hogy az Egyházhoz tartozunk, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor megosztjuk kenyerünket az éhezőkkel, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor a gyengék védelmére kelünk, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor szeretettel fordulunk a betegekhez, közelebb kerülünk hozzád. Segíts minket, hogy mindenkiben felismerjünk téged!
2024. október 17. – Csütörtök (Lk 11,47-54)
Elmélkedés
Egyedül az alázatos szívűek képesek befogadni Isten tanítását és bölcsességét. Az alázatos ember pohara soha nincs annyira tele, hogy Isten ne tudná beletölteni az igazság vizét, mert rendszeresen kortyol belőle. A farizeus pohara tele van, azt képzeli, hogy az igazság teljességét birtokolja, és a megismert igazságokban legfeljebb gyönyörködik, mintsem megtartja.
Jézus továbbra is kemény szavakkal beszél a farizeusokhoz. Azt állítja, hogy nemzedéke felelősséggel tartozik a korábbi időkben megölt prófétákért. A felelősséget azonban nem csak a gyilkosságokért kell vállalniuk, hanem azért is, mert nem hallgattak Isten küldötteinek, a prófétáknak szavára és nem tértek meg. Gonosz cselekedeteikért és a megtérés elmulasztásáért egyaránt felelősséggel tartoznak. Jézus szavai a múlt cselekedeteire vonatkoznak. De miért mondja azt, hogy kortársait vonják felelősségre elődeik bűnei miatt? Jézus előre látja, hogy saját nemzedéke ugyanabba a hibába esik, mint a korábban élők. Akikhez most intézi szavait, éppúgy megölik Isten Fiát, a mennyei Atya küldöttét, mint elődeik Isten küldötteit, a prófétákat. Jézus nemzedéke ugyanúgy elmulasztja a megtérést, mint a korábbiak. Elutasításuk oka az lehetett, hogy egyszerűbb volt elnémítani a prófétákat, mintsem megváltoztatni saját életüket.
A prófétai szó mindig arra figyelmeztetett, hogy térjenek vissza a törvény megtartásához.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” (Mt 5,7). Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét!
2024. október 16. – Szerda (Lk 11,42-46)
Elmélkedés
A mai evangéliumi rész a tegnapinak a folytatása. A jelenet helyszíne annak a farizeusnak a háza, aki vendégül látja Jézust. A beszélgetés egyáltalán nem nevezhető barátinak. A farizeusok számon kérik Jézustól a törvények megtartását, s ezzel ők kezdeményezik a vitát. Erre válaszként Jézus is számon kéri tőlük a törvények megtartását. Tudja jól, hogy a farizeusok a törvények betű szerinti megtartására törekednek, és még a legjelentéktelenebb fűszernövények után is megfizetik a tizedet. A tized megfizetésével kapcsolatban a mózesi törvény úgy rendelkezik, hogy mindabból, amit megterem valakinek a földje, minden esztendőben vegyen le egy tizednyi részt, és azt áldozatul ajánlja fel Istennek (vö. MTörv 14,22-23). A farizeusok szigorúan odafigyeltek ezen előírások pontos megtartására, de eközben nem teljesítettek olyan alapvető kötelezettségeket, amelyeket a törvény szintén tartalmazott, mint például az Isten iránti szeretetet és az emberek iránti igazságosságot.
Bár Jézus vendég ezen az étkezésen és talán udvariasságból hallgathatna is, de ő mégsem ezt teszi, mert kötelességének érzi, hogy figyelmeztesse a jelenlévőket saját bűneikre. Nem elnéző tehát a bűnösökkel szemben, hanem nyíltan rámutat hamis vallásosságukra, s ezzel akarja őket ösztönözni bűneik megbánására, illetve arra, hogy Isten szándékára figyeljenek a törvényekben.
Ha felfedezem Isten parancsai mögött az üdvözítő szándékát, akkor örömmel fogom teljesíteni a törvényeit.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! A te hívásodra vállalkozunk az igehirdetés feladatára, amelyet mindenkor a te nevedben szeretnénk végezni. Bátoríts bennünket, hogy akkor is folytassuk szolgálatunkat, ha az eredmény csekély. Ha hűséggel teljesítjük kötelességünket, nincs okunk félelemre, mert isteni közreműködésed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt. Légy velünk és kísérjen minket áldásod, hogy az evangélium igazságának hirdetése által növekedjék az Isten országa! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
2024. október 15. – Kedd (Lk 11,37-41)
Elmélkedés
Az evangéliumokban számos helyen találkozunk a farizeusok és írástudók Jézussal szembeni fellépésével, amikor tanításában és cselekedeteiben próbálnak hibát találni. Ők voltak a vallási élet vezetői, s egyedül önmagukat tartották a törvények helyes magyarázóinak, értelmezőinek. Ellenszenvük elsősorban annak volt köszönhető, hogy Jézus több alkalommal, nagy nyilvánosság előtt bírálta és hamisnak nevezte vallásosságukat, amely inkább csak a külsőségekre terjedt ki. Azt állította róluk, hogy ugyan jól ismerik a törvényeket és látszólag annak megtartására törekszenek, szívük azonban messze áll attól az irgalmas szeretettől, amely minden törvény hátterében meghúzódik.
A mai evangéliumban szereplő farizeus nem ellenséges szándékkal lép fel. Jóindulatáról tanúskodik az a tény, hogy vendégségbe hívja az Urat. Jézus – szintén jóindulatúan – elfogadja a meghívást és betér a farizeus házába. Nézetkülönbség akkor keletkezik köztük, amikor a farizeus elvárja, hogy az ő házában a vendég pontosan tartsa meg a vallási tisztaságra vonatkozó előírásokat. Jézus viszont most is, mint sok más esetben egyértelművé teszi, hogy nem ezeknek a törvényeknek a megtartása a fontos, hanem az irgalmasság gyakorlása és a szegények segítése, mert ezek a jócselekedetek teszik igazzá az embert Isten előtt.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Mély hálát érzünk irántad, hiszen te egészen egyszerű módon, megtört kenyérben adod magadat nekünk. Egyszerű módon adsz lehetőséget arra, hogy veled egyesüljünk. Irántad való szeretetünk jeleként veszünk téged magunkhoz. Változtass, alakíts át minket, hogy áldozat legyünk és neked ajánljuk életünk! Te egy lakomára, közös étkezésre, a veled való egyesülésre hívsz minket, hogy te élj bennünk, amikor evangéliumodat hirdetjük a világban. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
2024. október 14. – Hétfő (Lk 11,29-32)
Elmélkedés
Az elmúlt héten olvastunk Jézusnak arról a csodájáról, amikor egy néma emberből kiűzte az ördögöt. A gyógyítás után egyesek égi jelet követeltek tőle, amivel bizonyítja, hogy ő a Messiás. A mai evangélium bevezetésében róluk beszél Jézus, s mindjárt helyteleníti is követelésüket, mert az hitetlenségüknek a kifejezése. „Gonosz nemzedéknek” nevezi mindazokat, akiknek nem elég a számos csoda, hanem újabb és újabb bizonyítékokat kérnek.
Hallgatói számára Jézus felidézi Jónás próféta alakját az ószövetségi időkből. Jónás azt a megbízást kapta Istentől, hogy Ninivébe menjen és a város bűnös lakosságát bűnbánatra szólítsa fel. A város lakói megfogadták szavát, bűnbánatot tartottak, aminek hatására Isten visszavonta fenyegetését és nem pusztította el a várost. Jónás próféta fellépéséhez hasonlóan Jézus is megtérést hirdet kortársai számára. A bűntől való elfordulás és Isten törvényeihez való visszatérés a feltétele annak, hogy valaki be tudja fogadni Isten országát. A megtérést hirdető Jézus a jel, de személyét nem fogadja el mindenki.
Prófétai jelként korunkban is elhangzik a bűnbánatra való felszólítás. Odafigyelünk-e Isten küldötteire és az ő szavukra? Megszívleljük-e Isten üzenetét? A bűnbánatra az az Isten kér, akit megbántok bűneimmel és aki kész irgalmasan megbocsátani nekem.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor az igehirdetésre választottad ki az apostolokat, akiknek ezt mondtad: „aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Ugyanez igaz minden papra is, akit te hívsz meg személyesen az Ige szolgálatára. Add Urunk, hogy papjaink szavát soha ne vegyük csupán gyenge emberi szónak, hanem igehirdetésük által felismerjünk, megszeressünk és kövessünk téged! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
2024. október 13. – Évközi 28. vasárnap (Mk 10,17-30)
Elmélkedés
Mi jót kell tennem?
A mai vasárnapon a gazdag ifjúról szóló történetet hallottuk az evangéliumban. A történet kapcsán fontos megjegyeznünk, hogy itt nem egy példabeszédről van szó, hanem egy olyan esetről, ami valóban megtörtént. Az ifjú nem egy kitalált alak, hanem egy élő személy. Bármelyikünk lehetne ez a fiú és mindannyiunkkal megtörténhet ugyanez. Az ifjú ezt kérdezi: „Mi jót kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?” Kérdése pontosan megfogalmazza a minden ember szíve mélyéből feltörő kérdést és vágyat: mit kell tennem ahhoz, hogy elnyerjem az örök életet?
Mi az életünk nagy kérdése? Mi az, ami nem csupán fontos, hanem a legfontosabb számunkra? A különböző életkorokban más-más választ adunk arra a kérdésre, hogy mi életünk legnagyobb vágya. Idővel letisztulnak elképzeléseink, az idő megrostálja terveinket, s a végére csak a legfontosabb marad. Boldog az, aki már korán rátalál a legfontosabb kérdésre és észreveszi, hogy a földi életben való boldogulás mellett az örök életre való eljutás az igazi cél! Boldog az, aki fiatal korától kezdve szüntelenül azt keresi, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy elnyerje az örök életet. Mert ez életünk nagy kérdése: Mi jót kell tennem ahhoz, hogy eljussak az üdvösségre?
Ki adhat nekünk feleletet a legfontosabb kérdésünkre? Ki tudja nekünk megmutatni az üdvösségre vezető utat? Az evangéliumban szereplő gazdag ifjú nagyon okos volt. Nem csupán azért, mert a leglényegesebb kérdést fogalmazta, meg, hanem azért is, mert tudta, hogy kinek kell azt feltennie, s ki adhatja meg erre a választ. Kihez forduljunk kérdésünkkel? II. János Pál pápa a következőket írta az Igazág ragyogása kezdetű enciklikájában: „A mai embernek újra Krisztus felé kell fordulnia, hogy választ kapjon tőle arra, hogy mi a jó és mi a rossz. Ő az, aki feltárja a hívők előtt a Szentírást és azáltal, hogy teljesen kinyilatkoztatja az Atya akaratát, az igazságot tanítja. Krisztus az üdvösség forrása” (Veritatis splendor 8.). Életünk és örök életünk nagy kérdésével ahhoz a Jézushoz érdemes fordulnunk, aki egykor ezt mondta magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam” (Jn 14,6). Egyedül Jézus tudja nekünk megmutatni az üdvösség útját, amely az Atyához vezet.
Jézus azt válaszolja nekünk, hogy őt kövessük, ha szeretnénk üdvözülni. De nem elégedhetünk meg e tudással! Meg is kell tennünk mindazt, amit kér tőlünk. A gazdag ifjú is tudta, hogy mit kell tennie. Sőt, ő azt gondolta, hogy már most meg is teszi mindazt, ami az ő számára szükséges az üdvösséghez. Ennél többet azonban nem akart vállalni. Nem vette észre, hogy valami még hiányzik belőle a teljességhez, a tökéletesedéshez, a teljes életszentséghez. Jézus viszont tudta, hogy mi hiányzik még az ifjúból, s ezt világosan az értésére is adta. Ő azonban ezt már nem volt képes megtenni. Nem tudott mindent megtenni üdvösségéért.
Be kell látnunk, hogy valami még hiányzik belőlünk. Soha ne gondoljuk, hogy már most tökéletesek vagyunk, és nem kell többet tennünk, mert már biztosítottuk az örök életünket! Jézus többet vár tőlünk, mint amit eddig neki adtunk. Azt szeretné, ha a legkomolyabban törekednénk az életszentségre, és az üdvösség érdekében mindent vállalnánk, amit kér tőlünk.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!
2024. október 12. – Szombat (Lk 11,27-28)
Elmélkedés
Közvetlenül az ördöggel való szövetkezés vádja és az arra adott felelet után egy ismeretlen asszony kiált fel a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!” Az asszony bizonyára a többiekkel együtt elcsodálkozott Jézus ördögűző és a némáknak a beszéd képességét visszaadó erején, továbbá azon, hogy milyen bölcsen megfelelt a hamis vádakra. Az asszony Jézus anyját dicsőíti és arra utal, hogy mint anyát boldoggá tette őt a Jézushoz, azaz gyermekéhez fűződő testi kapcsolat. Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az ismeretlen asszony dicsérő szavai nem csupán Jézus anyjának szólnak, hanem elismerést is tartalmaznak Jézus személyéről. A dicséret annak is szól, hogy isteni hatalmát jó célra, az emberek megmentésére és gyógyítására használja fel, valamint bölcs feleleteivel meghátrálásra készteti azokat, akik hamis vádakkal illetik őt.
Felkiáltására az Úr azt feleli, hogy az igazi boldogságot az találja meg, aki hallgatja és meg is valósítja Isten szavát. Szűz Mária lelki nagysága sem önmagában abból fakad, hogy ő a Megváltó édesanyja, hanem abból, hogy teljesítette Isten akaratát, azaz elfogadta, hogy ő legyen a Megváltó anyja. Az örök életet, az üdvösséget sem önmagában annak köszönhetjük, hogy Isten gyermekei vagyunk, hanem annak, hogy megőrizzük az istengyermeki méltóságot és engedelmeskedünk mennyei Atyánknak.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus, kereső emberként fordulunk hozzád. Keressük életünk alapjait, az életünk boldogságát megadó értékeket. Keressük az igazság tanítását. Keressük az örök élet felé vezető utat. Keressük a hiteles tanúságtételt. Keressük szívünk békéjét. Keressük az irgalmasságot. Keressük hivatásunkat és életcélunkat. Urunk, mindent benned találunk meg, mert te vagy az embert kereső és az embert szerető Isten!
2024. október 11. – Péntek (Lk 11,15-26)
Elmélkedés
Az evangéliumban egy kettős csodáról olvasunk a mai napon. Egy ördögtől megszállott és néma embert gyógyít meg Jézus, kiűzi belőle a gonoszt és visszaadja neki a beszéd képességét. A csoda most is, mint más esetekben csodálkozással és nagy lelkesedéssel tölti el az embereket. Ugyanakkor felmerül a kérdés egyesekben, milyen erővel, milyen hatalom birtokában képes Jézus ilyen rendkívüli cselekedetekre? Ez a kérdés azt a vádat eredményezi, amely szerint bizonyára az ördögtől, a gonosz hatalmaktól kapott Jézus erre erőt. Válaszában Jézus egyszerűen és logikusan érvel: a gonosznak az a célja, hogy uralma alá vonja az embert. Nem érdeke, hogy ez az uralom megszűnjön, ezért senkivel, egyetlen emberrel sem fog szövetségre lépni azért, hogy befolyását megszüntesse. Az ördög senkinek nem fog hatalmat adni, aki ellene fordíthatja a kapott hatalmat.
Kérdés marad továbbra is, hogy kitől kapta Jézus a hatalmát. Feleletében egy rövid megjegyzést találunk, ami válasz a kérdésünkre: ő Isten erejével képes ilyen csodákat tenni. Jézus csodái annak a jelei, hogy Isten országa elkezdődött. Ennek megvalósulása folyamán megtapasztalható Isten és a sátán küzdelme az emberekért. Isten a jóra, az életszentségre hív minket, a gonosz pedig szembe akar fordítani Istennel és arra ösztönöz minket, hogy rosszat, bűnt tegyünk.
Melyik hatalomnak engedelmeskedek?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenem, köszönöm, hogy gyermekeddé fogadtál és mennyei Atyámnak szólíthatlak téged. Amikor részesültem a keresztségben, te teremtettél újjá engem, te törölted el bűneim, te adtad nekem lelkem tiszta ruháját, te adtad szívembe a hitet, s te adtad szívembe a vágyat, hogy mindig téged keresselek. Segíts engem, hogy mindig a te Fiad, Jézus Krisztus útján, a hit útján, a kegyelem útján, a szeretet útján, az üdvösség útján, az örök élet útján járjak! Taníts meg engem arra, hogy miként élhetek úgy, hogy kedvedet találd bennem, s mindig a te szeretett gyermeked legyek!
2024. október 10. – Csütörtök (Lk 11,5-13)
Elmélkedés
Az imádkozás témáját folytatja a mai evangélium, pontosabban arra ad útmutatást, hogyan forduljunk kéréseinkkel Istenhez. Jézus két hasonlatot mond. Az első egy vendége számára éjszaka kenyeret kérő emberről szól, akit először visszautasítanak, de kérésének többszöri megismétlésére megkapja, amit kér. A második példa egy fiának táplálékot nyújtó apát említ, aki nem fog követ adni kenyér helyett, sem kígyót hal helyett. A két hasonlattal Jézus azt üzeni, hogy egyetlen feltétele van annak, hogy Isten meghallgassa az imát, bizalommal kell hozzá fordulni, azaz bízni kell abban, hogy kérésünket képes megtenni és akarja is teljesíteni, ha az lelkünk javára szolgál. E példák is megismétlik azt az alaphelyzetet, hogy úgy forduljunk Istenhez, miként egy gyermek az apjához. Elképzelhetetlen, hogy egy gyermekét szerető apa gonoszsággal, azaz kígyót és skorpiót adván fordulna saját gyermekéhez. És az is elképzelhetetlen, hogy követ adván gyermekének buta tréfát űzzön vele.
Ismerjük el, hogy kicsinyek és védtelenek vagyunk, akiknek szüksége van Isten segítségére. Nyújtsuk ki felé kezünket, hogy megajándékozhasson minket! Emeljük hozzá lelkünket, hogy eltöltse azt jósággal! Tárjuk ki felé szívünket, hogy befogadhassuk szeretetét! Ez az imádság lényege.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus! Az irántad és a mennyei Atya iránt érzett szeretetem csekély viszonzása a felém áradó végtelen isteni szeretetnek. Parancsaid teljesítése nyitja meg számomra a szeretet kapuját, amely a veled való egységhez és közösséghez vezet. Veled szeretnék élni, a te szeretetedben. Taníts meg engem az önzetlen szeretetre, hogy mindig önmagamat adjam a szeretetben, miként te is tetted, amikor szeretetből feláldoztad magadat értem és minden emberért.
2024. október 9. – Szerda (Lk 11,1-4)
Elmélkedés
A mai evangéliumban azt kéri egyik tanítványa Jézustól, hogy tanítsa őket imádkozni. Nem véletlenül jut eszébe az ötlet, hanem ő és a többi tanítvány nap mint nap látja, amint az Úr félrevonul, hogy imádkozzon, együtt legyen az Atyával. Egy ilyen alkalom után hangzik el a kérés. Válaszul az Úr egy nagyon egyszerű imát mond, amelyet azóta is naponta elimádkozunk. Az ima alaphangulatát a megszólítás adja meg, úgy tekintünk Istenre mint Atyánkra, mert Jézus bátorítása alapján hisszük, hogy ő gondoskodó szeretettel és irgalommal tekint ránk, gyermekeire. Bátran fordulhatunk hozzá kéréseinkkel, mindenkor bízhatunk abban, hogy atyai jóságát megmutatja nekünk.
Amikor Isten nevének megszentelődését és országának eljövetelét kérjük, akkor azért imádkozunk, hogy az üdvösség műve valósuljon meg a világban, az emberiség történetében. Ezután a hívő közösség és az egyén érdekében fordulunk hozzá. A mindennapi kenyérért fohászkodva kifejezzük, hogy Istentől várjuk az élethez szükséges anyagi javak biztosítását, a bűneink bocsánatát kérve pedig azt fejezzük ki, hogy a lelki javakat, a kegyelmi segítséget is tőle várjuk. Azt is tudjuk, hogy életünk küzdelmeiben és a kísértések idején nem vagyunk egyedül. Isten ismeri a gonosz titkait és segít minket a rossz legyőzésében.
Atyánk, hallgasd meg kéréseinket, amikor imáinkban hozzád fordulunk!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus Krisztus, megváltó királyom! Kereszthordozásod, szenvedésed és halálod tanúja szeretnék lenni, ezért téged szemléllek. Uram, ölelj át minden embert karoddal és vezesd a mi lábainkat, hogy a te utadon járjunk! Segíts minket, hogy fájdalmas és dicsőséges arcod vonásait hordozzuk arcunkon! Uram, ölelj minket a te megváltó szívedre!
2024. október 8. – Kedd, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya (Lk 1,26-28)
Elmélkedés
A mai ünnep, Szűz Máriának, Magyarok Nagyasszonyának ünnepe Szent István király országfelajánlására vezethető vissza. István király fiának, Szent Imrének korai halálát követően, annak tudatában, hogy utód nélkül hal meg, a magyar népet a Szűzanya oltalmára bízta. Az országfelajánlás 1038-ban, Nagyboldogasszony napján történt, s ettől kezdve kitörölhetetlen volt a magyar keresztény emberek lelkéből a Jézus édesanyja iránti különleges tisztelet. Ezt a sok évszázados töretlen tiszteletet és sokféle formában megnyilvánuló vallásos buzgóságot ismerte el 1896-ban XIII. Leó pápa, aki külön ünnepet engedélyezett népünk számára. Magyarok Nagyasszonyának sajátos ábrázolása, hogy Mária fejére a magyar Szent Korona kerül, egyik kezében a koronázási jelvények egyikét, a jogart tartja, a másik karján ülő kis Jézus pedig az országalmát. Jelképes az az ábrázolás is, hogy a Szűzanya, vállán a magyar koronázási palásttal, kiterjeszti azt a magyar népre.
Az ünnep evangéliuma egy rövid részlet Jézus születésének hírüladásából. Isten küldötte, Gábor angyal köszönti a názáreti leányt, őt kegyelemmel teljesnek és áldottnak nevezve. Az angyal üdvözlő szavai bátorítsanak minden magyar édesanyát, hogy Isten kegyelmével együttműködve neveljék gyermekeiket a vallásos életre és arra, hogy minden magyar ember érezze a Szűzanya mennyei oltalmát és a mindenható Isten mennyből felénk áradó áldását.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézusom! Erősítsd bennem a hitet és a bizalmat, hogy elinduljak az általad javasolt úton, az igazi boldogság útján! Te nem csupán földi boldogságot ígérsz, hanem az örök boldogságra akarsz elvezetni minden embert. Segíts megértenem, hogy benned találhatom meg a boldogság forrását!
2024. október 7. – Hétfő (Lk 10,25-37)
Elmélkedés
A mai evangéliumban egy törvénytudó beszélget Jézussal. Jószándék van a szívében, hiszen azt szeretné tudni, hogy mit kell tennie az örök élet elnyerése érdekében. Jézus azt válaszolja neki, hogy a mózesi törvény tartalmazza az ember feladatát. A törvénytudó ekkor fel is idézi a következőt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.”
A főparancsról, a legfőbb törvényről Máté és Márk evangéliumában az írástudók faggatják Jézust, és nekik válaszolva mondja az Úr azt, hogy az Isten és a felebarát felé irányuló szeretet a legfontosabb (vö. Mt 22,34-40 és Mk 12,28-31). Az Isten iránti szeretet és az emberek iránti szeretet nincs összekapcsolva az ószövetségi törvényben, két külön helyen szerepel (vö. MTörv 6,5 és Lev 19,18), a kettő egymás mellé állítása vélhetően Jézustól származó újítás. Lukács evangéliumában viszont e helyen a törvénytudó szájából hangzik el, aki valószínűleg megismétli, amit Jézus mondott. Lukácsnál ez a kis eltérés azzal magyarázható, hogy nem hangfelvétel alapján írta le a beszélgetést, hanem a szóbeli hagyomány alapján, amely az évtizedek alatt formálódott.
Jézus ekkor elmondja az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédet. A tanítás lényege, hogy nem elég elméletben ismerni a törvényt, hanem azt meg is kell tenni, s ez a szeretet gyakorlását jelenti a mindennapokban.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus, szívem mélyén visszhangzik a mennyei Atya tanúságtétele rólad, hogy te Isten Fia vagy. Hittel fogadom el ezt az isteni kinyilatkoztatást és hittel vallom, hogy te vagy az Isten Fia, aki magad is kísértést szenvedtél és vállaltad a kereszthalált a mi üdvösségünkért. Szenvedésedben, halálodban és dicsőséges feltámadásodban is megmutatkozott, hogy Isten Fia vagy. Segíts engem, hogy hozzád hasonlóan egész életemben engedelmesen teljesítsem az Atya akaratát!
2024. október 6. – Évközi 27. vasárnap (Mk 10,2-12)
Elmélkedés
Isten szándéka
Szent Márk evangéliumának egyik jellemzője, hogy Jézus tanítását általában rövid, lényegre törő mondások formájában közli. Ugyanakkor a farizeusokkal folytatott vitabeszédek már hosszabb lélegzetvételűek, a felek részletesebben kifejtik nézeteiket, törvényértelmezésüket. Erre példa a mai evangéliumi szakasz is. A vitát a Jézushoz lépő farizeusok ezzel a kérdéssel kezdeményezik: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Ehhez hozzáteszik, hogy a mózesi törvény megengedi a válást. Jogilag megengedett volt a válás, csupán arról lehetett időnként vita a törvénymagyarázók között, hogy milyen indokkal lehet elbocsátani a feleséget. A farizeusok tehát jól ismerik a korabeli zsidó jogot, miszerint a férj kezdeményezhette a válást, válólevelet állított ki felesége számára, amellyel tanúsította annak szabad állapotát. Ha a törvények szerint a házasság felbontható, azaz egy férjnek törvényes módon el szabad bocsátania a feleségét, akkor miért teszik fel ezt a kérdést a farizeusok? Ők törvénytudó emberek voltak, akik tisztában voltak azokkal a szabályokkal, amelyek a házasságra és a válásra vonatkoztak. A válasz egyszerű és Márk evangélista meg is nevezi a kérdezés okát: „próbára akarták tenni” Jézust.
Jézus nincs könnyű helyzetben. Ha azt válaszolja, hogy a válás valóban megengedett, akkor nem tartja fontosnak a házasságot, mint a férfi és a nő szeretetkapcsolatát, szövetségét. Ha pedig ellenzi a válást, akkor azzal vádolhatják, hogy a törvényt nem tiszteli. Jézus úgy kerüli ki a nyilvánvaló csapdát, hogy nem a válásról, hanem a házasságról kezd tanítani. A házasság szerepel Isten tervében, aki azt akarja, hogy a férfi és a nő szeretetben egyesüljön és éljen egymással. Ez az isteni akarat erősebb, mint az emberi törvények.
A törvényt természetesen Jézus is ismeri és Istentől kinyilatkoztatottnak tartja azt. Mégis itt jön a fordulópont, az újszerű értelmezés. Jézus kijelenti, hogy idővel emberi könnyítések, engedmények kerültek a törvénybe, de ezek valójában nem felelnek meg Isten eredeti szándékának. Ez a szándék egyébként pontosan kiolvasható a törvényből, és a házassággal kapcsolatban a következő: „Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Az Úr tehát egy szigorúbb álláspontot képvisel, amellyel a házasságot védi. Isten egymás számára alkotta meg a férfit és a nőt, kettőjük egész életre szóló szeretetkapcsolatát nevezzük házasságnak.
A házasság nem csatatér. Sok küzdelemmel jár, de nem csatatér. A házastársaknak küzdeniük kell, de nem egymással. Küzdeniük kell saját hibáikkal. Küzdeniük kell a korszellemmel, amely szerint a házasság elavult intézmény. Küzdeniük kell azokkal, akik bármi módon veszélyeztethetik szeretetkapcsolatukat. A házastársak ne játsszanak a tűzzel! Vannak veszélyes területek, amire érdemes különösen is odafigyelni. Ha valaki tudja, hogy mi a gyenge pontja, ne kísérletezzen, hogy meddig bírja. Ha mégis gondok adódnak, időben el kell kezdeni az oltást! Problémák, nézeteltérések nélkül nincs házasság, de ezeket mielőbb érdemes megbeszélni egymással, nem kell megvárni, hogy leégjen az egész ház. Nem a válás az egyetlen megoldás. Csak közösen érdemes keresni a kiutat, ami megtalálható, ha megvan a szándék a házastársakban, hogy kijavítsák a kapcsolatukban keletkezett hibát. Ne azon törje a fejét senki, hogy miként lehet békésen, közös megegyezéssel elválni, hanem hogy miként lehet békésen együtt élni a házasságban!
Az Egyház hivatása, hogy odaálljon a házasságra készülők, a házasságban élők, a szülők és a gyermekek, az elváltak, a gyermeküket egyedül nevelők és az özvegyek mellé, és mindannyiuk számára közvetítse Isten jóságát oly módon, hogy segíti őket a társadalmi életben, valamint az egyházi életben. Az Egyháznak hirdetnie kell, hogy nehéz helyzetekben is van remény, van esély a boldogságra, mert Isten az ember mellett áll!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Istenünk! Te azt akartad, hogy a férfi és a nő teljesen és visszavonhatatlanul adja át önmagát a másiknak szeretetben és fogadja el a másikat szeretetben. Segítsd a házastársakat a helyes élet szabályainak elsajátításában és gyakorlásában, hogy hűségben keressék és szolgálják egymás javát! Legyenek hűségesek egymás iránt! Legyenek hűségesek a szeretethez! Érezzék minden nap, hogy te vagy életük középpontja és szeretetük forrása! Segítsd a családokat és a családtagokat, hogy szentté legyenek!
2024. október 5. – Szombat (Lk 10,17-24)
Elmélkedés
A missziós útról visszatérő hetvenkét tanítvány örömmel számol be élményeiről és tapasztalatairól, de ebből Lukács evangélista csak azt emeli ki, hogy még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekik, azaz elhagyták az általuk megszállott embereket, amikor Jézus nevében parancsoltak nekik. Ez azért érdekes, mert amikor küldetést kaptak, akkor Jézus a betegek gyógyításához adott nekik hatalmat és ahhoz, hogy hirdessék Isten országának tanítását, a gonosz feletti hatalom azonban nem szerepelt kifejezetten. A sikeres ördögűzések kiemelésével az evangélista azt a küzdelmet hangsúlyozza, ami Isten és a gonosz között zajlik egészen az idők végéig, s ennek a küzdelemnek az a tétje, hogy ki uralkodik az emberen. A tanítványok öröme jogos, Jézus viszont más irányba tereli örvendezésüket: „inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” A mondás arra utal, hogy aki hűségesen teljesíti Istentől kapott küldetését, az jutalmul a mennyországba jut.
Az evangéliumi részlet második felében Jézus magasztaló imádság formájában ad hálát a mennyei Atyának, hogy általa és küldöttei által eljut az örömhír az emberekhez. Isten országának titkát immár nem egyes kiváltságosok ismerhetik meg, hanem a szegények, az egyszerű emberek is, amely gondolat összecseng azzal, amit Jézus a hegyi beszédben meghirdetett: „Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3).
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus, hálás szívvel köszönöm meg azt a kegyelmet, amit a keresztségben kaptam. Segíts engem életem folyamán, hogy mindig az Atya kedves gyermeke maradjak! Lakjék bennem a Szentlélek, ő irányítsa cselekedeteimet és indítson tanúságtételre. Tisztíts meg engem a bűnbánat szentségében, hogy a lelki újjászületés pillanatában újra és újra átérezzem, hogy a mennyei Atya szeretett gyermeke vagyok.
2024. október 4. – Péntek (Lk 10,13-16)
Elmélkedés
A hetvenkét tanítvány missziós útra küldéséről tegnap, visszaérkezésükről holnap olvasunk az evangéliumban. A kettő között Jézus figyelmeztetése áll, amelyet egyes városok lakóihoz intéz. E városokkal részben már találkoztunk korábban, Jézus tanító útja során. Hogyan értelmezhetjük az Úr szavait?
Az evangélium Isten szava. Nem emberi üzenet, hanem Istentől származó tanítás. Igaz ez akkor is, amikor Jézus szájából hangzik el és akkor is, amikor az ő küldötteitől. Mivel Isten üzenete, ezért helytelen az a hozzáállás, hogy „ha akarom, elfogadom, ha akarom, nem.” Az emberi szavakkal, kijelentésekkel szemben fennállhat ez a távolságtartás, mert nem feltétlenül igazak. Isten üzenete azonban mindig igaz, ezért jogtalan az emberi bizalmatlanság vagy bizonytalanság. Túlzott könnyelműség volna részünkről az isteni üzenet mélyebb megismerésének elutasítása.
A Jézus által említett városok bűne az, hogy sem az isteni küldöttek szavára nem hallgattak, sem az isteni jeleket nem ismerték fel. Hitetlenségük megakadályozta őket Isten üzenetének és küldötteinek elfogadásában. A két említett pogány város, Tirusz és Szidon, Jézus állítása szerint nem lett volna elutasító, ha ott történtek volna a csodák. Jézus elfogadása a megtérésben és a mellette való elkötelezettségben mutatkozik meg.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus, taníts bennünket a szeretetben való folyamatos, állandó növekedésre! Tanítsd a szülőket a felelősségvállalásra, a felelősségteljes gyermeknevelésre és a problémák szeretetben való megoldására! Indíts minden családot arra, hogy helyet adjanak otthonukban Istennek és bekapcsolódjanak az egyházi közösség nagy családjának életébe! Fogadják el a családok az Egyház segítségét és szolgálatát, hogy tanúságot tudjanak tenni Istenről, mint a családi értékek és boldogság igazi adományozójáról!
2024. október 3. – Csütörtök (Lk 10,1-12)
Elmélkedés
Amikor Jézus útnak indítja hetvenkét tanítványát, hogy az ő nevében gyógyítsanak és tanítsanak, akkor egy nagy látomásról beszél nekik. Ez a látomás egy hatalmas búzamezőről szól, amely éppen megérett és aratásra vár. Jézus példabeszédeiben korábban találkoztunk azzal a gondolattal, hogy Isten szava az a mag, amely az emberi szívekbe hullik. Lám, ez a mag mostanra kikelt és bőséges termést hozott mindazok szívében, akik bizalommal és engedelmesen befogadták azt. A küldöttek felszólítást kapnak arra, hogy Jézus nevében beszéljenek és tanítsanak. Hirdessék, hogy Isten országa elérkezett és növekedésnek indult.
Jézus buzdításának egyik kulcsszava a békesség. Az Isten országáról szóló örömhír hirdetésével beköszöntött a béke korszaka, amely időszakban az Istentől származó békesség határozza meg az emberi kapcsolatokat.
A tanítványok bárányként indulnak el a világba, azaz védtelenek az ellenséges érzületű emberekkel szemben. Ugyanakkor számíthatnak az Úr mindenkori segítségére, aki most küldi őket. Jézus nevében munkálkodnak és Isten országát hirdetik, amelynek megvalósulása Mesterük által kezdődött el. Jézusnak az a szándéka, hogy küldöttei előkészítsék a városokban és a falvakban az ő érkezését, s egyúttal felkészüljenek arra a későbbi küldésre, amikor halála és feltámadása után azt a parancsot kapják tőle, hogy feltámadásának hirdetői legyenek.
Kész vagyok-e indulni, ha Jézus engem is tanúságtételre indít?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus Krisztus! Segíts, hogy ne engedjek a megtévesztésnek és a félrevezetésnek! Bölcsességet és tisztánlátást kérek tőled, hogy megkülönböztessem a te igazságodat az emberek hamisságától. Te Úr vagy az egész világ és az egész természet felett, és hatalmad van, hogy legyőzd a gonoszságot. A te segítségeddel én is le tudom győzni a rosszat. Életem biztonságban van a te kezedben, s ha hűséges maradok hozzád és hitemhez, akkor nem veszíthetem el az üdvösséget. Add, hogy semmiféle veszély, még az életveszély miatt se tagadjam meg hitemet, hanem a Szentlélekre hallgatva tegyek tanúságot rólad!
2024. október 2. – Szerda (Lk 9,57-62)
Elmélkedés
A tanítványi élet leglényegesebb elemeire mutat rá az a három találkozás, amiről a mai evangélium beszámol. Lukács evangélista nem jegyzi le a három személy nevét, mintha csak arra utalna ezzel, hogy bárki lehet közülünk. A Jézushoz lépő első személy rendkívül határozott és lelkes, kijelenti, hogy mindenhová kész követni Jézust. Válaszul azt kapja, hogy még annyi biztonságra sem számíthat, mint a rókák vagy a madarak, azaz sehol sem lesz állandó szállása. A második személyt maga az Úr hívja követésére, de ő annyi haladékot kér, hogy eltemethesse apját. Ő azt a választ kapja, hogy a Jézus melletti teljes elköteleződés minden földi kötelességnél előbbre való. A harmadik személy az elsőhöz hasonlóan önként jelentkezik Jézus követésére, de ő is szeretne egy kis időt kapni arra, hogy búcsút vegyen szüleitől. Neki Jézus kijelenti: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” A hasonlat azt jelenti, hogy aki Isten szolgálatába áll, az már többé nem törődhet a múlttal, hanem az előtte álló feladatokra kell figyelmét összpontosítania.
Az apostolok meghívásakor mindig lelkesen közli az evangélista, hogy a meghívottak azonnal követik Jézust. Most azonban Lukács hallgat arról, hogy a három személy hogyan döntött, amiből arra következtethetünk, hogy ők meghátráltak. Én hogyan döntök?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! A halál tényével találkozva könnyen azt gondoljuk, hogy az életnek ezzel vége, s utána nem következik semmi. Hisszük, hogy Isten, aki életet ad minden embernek, képes arra, hogy új életet adjon a halál után. A mennyei Atya életet adott neked, amikor húsvétvasárnap feltámasztott, és új életet ad majd nekünk is, amikor feltámaszt minket az örök életre. Jézusom, hiszek feltámadásodban, s hiszem, hogy te vagy a halhatatlan Úr. Te vállaltad emberi sorsunkat, s életedet megosztottad velünk. Hozzád kötöm magam, hogy veled éljek, s részesüljek a feltámadásban. Segíts engem szüntelenül törekedni a mennyország, az örökkévalóság felé!
2024. október 1. – Kedd (Lk 9,51-56)
Elmélkedés
A Galileából Jeruzsálembe tartó zarándokok a Szamariának nevezett országrészen haladtak keresztül. Az itt lakó szamaritánusok azonban ellenségesen viselkedtek a zsidókkal, amelynek egyik megnyilvánulása az volt, hogy a zarándokoknak nem adtak szállást. Ezt tapasztalja meg Jézus is, ahogyan erről a mai evangéliumban olvasunk. Ő nem veszi ezt személyes sértésnek, nyugodtan továbbindul, két apostola, Jakab és János azonban felháborodnak a dolgon. Bosszúvágy és rosszindulat ébred bennük, és rögtön Istent kérnék, hogy büntesse meg a szamaritánusokat. Jól látszik ebből, hogy még nem sajátították el Mesterük lelkületét. Isteni ítéletet és pusztítást szeretnének látni, mintha nem is értenék, hogy a Megváltó nem az emberek vesztét akarja, hanem meg akarja menteni őket. Jézus tanítványai az évek során csak fokozatosan tanulták meg a nyitottságot, a türelmet és azt, hogy mindenki felé jóindulatúak legyenek, még azokhoz is, akiktől rosszat kapnak.
Keresztény emberként az a célunk, hogy Jézushoz váljunk hasonlóvá. Ezen az úton akadályok vannak, mint például a türelmetlenség, a versengés, a bosszúvágy, a veszekedés, a hatalomvágy. Az Úr azt kéri tőlünk, hogy távolítsuk el szívünkből ezeket az érzéseket, s helyette alázattal, szelíden, szolgálatkészen és engedelmesen kövessük őt.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Erősítsd bennünk a mennyország utáni vágyat! Földi életünket úgy kell élnünk, hogy teljesítjük kötelességeinket ebben a világban és igyekszünk szebbé tenni a teremtett világot, jobbá tenni embertársaink életét. Bár ez a világ csak ideiglenes otthonunk, hiszen a mennyei Atya mindannyiunkat az örök életre hív. Hisszük, hogy akiket Egyházunkban szentként és boldogként tisztelünk, eljutottak a mennyországba, amely az ő legfőbb vágyuk volt. Segíts minket, hogy közbenjárásukra és példájukat követve mi is eljussunk az üdvösségre!