Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 4 óra 30 perc

2024. május 5. – Húsvét 6. vasárnapja (Jn 15,9-17)

v, 2024/05/05 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást! Jn 15,9-17

Elmélkedés

A szeretet titka

Húsvét 6. vasárnapján az evangélium a szeretet lényegére irányítja figyelmünket. Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Atya elküldte a Fiút a világba, aki szeretetből feláldozta magát a kereszten az emberek megváltásáért. Jézus Krisztus e tettével megvalósította azt, amit korábban mondott: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért.” Jézus nem csupán azt kéri tanítványaitól, hogy viszonozzák szeretetét, hanem azt is parancsba adja, hogy az ő szeretete legyen a felebaráti szeretet mintája. Olyan szeretettel forduljunk embertestvéreink felé, ahogyan Jézus szeret minket.

A szeretet elsősorban nem érzelem, hanem személyes döntés. Az igazi szeretet soha nem merül ki szavakban, hanem konkrét tettekben nyilvánul meg. Ez vonatkozik az Atya szeretetére az emberiség iránt, Krisztus szeretetére irántunk, és ennek kell vonatkoznia a mi szeretetünkre is mind Isten, mind embertársaink felé. Lássuk be: napjainkban nem elég az, hogy elutasítjuk a bosszúállást, a gyűlöletet és az erőszakot, hanem tanúságot kell tennünk Isten jelenlétéről, a szeretet jelenlétéről a világban. A keresztény ember elmondhatja, hogy hitt Isten szeretetének. Megérezte és megtapasztalta Isten szeretetét. És megkísérli minden nap viszonozni ezt a szeretetet azzal, hogy továbbadja, amikor minden emberben Krisztust szereti. Ugyanakkor a szeretet mindig titok marad számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk, szavunk, amely megérteti a másik emberrel, hogy szeretjük őt, mert ez a tett az önzetlen szeretetünknek a jele.

Jézus parancsba adja a szeretet gyakorlását, amely parancs egyaránt szól egykori tanítványainak és nekünk is, az ő követőinek. De hogyan lehet megparancsolni bárkinek is azt, hogy szeresse a másik embert? Hogyan kell ezt értenünk? Isten, aki maga a szeretet, a saját hasonlatosságára teremtette meg az embert, s ezért a szeretet törvénye és képessége mindannyiunkban benne él. Aki már legalább egyszer megtapasztalta életében Isten szeretetét, az belső ösztönzést, belülről, a szíve, lelke mélyéről forrásozó késztetést érzett arra, hogy a szeretetet tovább kell adnia. Osszuk meg a szeretetet, adjuk tovább Isten szeretetét!

Isten szeretetének megtapasztalása örömöt ébreszt a szívünkben. Jézus arról beszél az evangéliumban, hogy az ő öröme teljessé válik mindazokban, akik az ő szeretetében élnek. Az öröm abból fakad, hogy érzem: Isten szeret engem, találkozni akar velem. Szintén örömöt érezhetek akkor, ha megtapasztalom, hogy a szeretet célba ér, megérinti a másik ember szívét. A találkozás nem csak érzelmet, a szeretet érzését ébreszti bennem, hanem megmozgatja értelmemet és akaratomat is. Értelmemmel ugyanis belátom, hogy az engem szerető Isten jót akar nekem, sőt, a legfőbb jót, az üdvösséget, az örökké tartó együttlétet ővele. Akaratom pedig elfogadja ezt az isteni akaratot. Az érzelmi meghajlás, az értelmi párbeszéd és akaratom meghajlása által fejlődök a szeretetben, növekszem Isten szeretetében.

Sok minden kiválthatja bennünk az öröm érzését, de sok esetben el is múlik ez az érzés. Jézus másfajta örömöt ad nekünk. Az öröm teljességét. Soha el nem múló örömöt. Jézus az igazi, lelki öröm forrása.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te megígérted, hogy eljuthatunk az örök életre, ha parancsaid szerint élünk, és ehhez az ígérethez, mint szereteted jeléhez, hűséges maradsz. Egykor ezt mondtad tanítványaidnak és valamennyi követődnek: „Barátaimnak mondalak benneteket.” Barátsággal fordultál még a bűnösökhöz is. Te minket is barátságra hívsz. Barátként gondoltál ránk, amikor életedet adtad értünk. Te mindig barátként tekintesz ránk. Szükségünk is van barátságodra, szeretetedre. Barátságod segítsen minket abban, hogy emberi kapcsolatainkban is sikerüljön megvalósítanunk az igaz barátságot! Urunk köszönjük barátságodat és szeretetedet!

2024. május 4. – Szombat (Jn 15,18-21)

szo, 2024/05/04 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.” Jn 15,18-21

Elmélkedés

Jézus búcsúbeszédének előzményében megismertük, hogy az iránta való szeretet és a felebarátaink iránti szeretet élteti a krisztusi közösséget. A közösség azonban találkozik a világgal, és a kifelé irányuló kapcsolatban találkozik azzal, hogy nem mindenki fordul felé szeretettel. Ennek oka Krisztus örömhírének meg nem értése vagy elutasítása. Az ő magatartásuk éppen annak a szeretetnek az ellenkezője, ahogyan a Krisztust követők egymáshoz viszonyulnak. A hívő emberek Krisztusért fordulnak szeretettel egymás iránt, őt látják ugyanis felebarátjukban, a nem hívők viszont Krisztus miatt fordulnak feléjük ellenségesen. Amikor János evangélista néhány évtizeddel az Úr mennybemenetele után lejegyzi ezeket a jézusi mondásokat, akkor már konkrét tapasztalata van azok igazságáról, a krisztusi közösségre már ránehezedik a világ ellenségeskedése.

Krisztus tanítványát nem érheti váratlanul ez az ellenségeskedés és gyűlölet, hiszen az Úrnak is ebben volt része. Őt sem fogadták mindenhol szívesen, őt is üldözték, sőt végül meg is ölték. Az emberi gyűlölet lehetséges oka az, hogy az emberek nem ismerik az Atyát, aki Jézust elküldte a világba. Ha ismernék őt, megértenék azt, hogy az Atya az ő irgalmasságát és szeretetét mutatta meg Fiában, Jézusban, és az emberektől nem a gyűlölet, hanem a szeretet gyakorlását és a megbocsátást várja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk! Te türelmesen és alázatosan viselted az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait is. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád! Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz!

2024. május 3. – Péntek, Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok (Jn 14,6-14)

p, 2024/05/03 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” Jn 14,6-14

Elmélkedés

Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok ünnepének evangéliuma az utolsó vacsora termébe hív minket. Jézus arról beszél, hogy egyedül általa ismerhetjük meg az Atyát és általa juthatunk el hozzá. Az apostolok szinte teljesen szótlanul hallgatják Mesterük búcsúbeszédét, de ezt hallva Fülöp a következőt kéri: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” A kérés úgy hangzik, mintha nem is hallotta volna meg az Úr korábbi szavait, ezért Jézus újra elmondja, hogy aki őt látja, az tulajdonképpen az Atyát látja. Aztán hozzáteszi: „én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem.” Az Atya és a Fiú szeretetközösségére és cselekvési egységére utalnak ezek a szavak, amelyeket igaz kinyilatkoztatásnak kell tartanunk.

A kijelentésben visszacsengenek azok a szavak, amelyeket János evangélista írásának kezdetén olvashatunk: „Istent soha nem látta senki, az Egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki” (Jn 1,18). Ezen a helyen, tehát az Ige-himnuszban János evangélista hitvallását olvassuk, amely egyúttal az Egyház hite is. Az utolsó vacsorán viszont már Jézus mondja ki ugyanezt önmagáról.

Mi a tartalma ennek a kijelentésnek? Jézus személyében jelen van az Atya. Jézus cselekedeteiben az Atya irgalmassága mutatkozik meg. Jézus tanításában az Atya szól hozzánk. Jézus arcára tekintve az Atya arcát láthatjuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te a Szentlélek által minden korban kiárasztod szeretetedet az emberekre. Taníts engem a szeretet gyakorlására. Soha nem felejtem, hogy te a végsőkig elmentél a szeretetben. Atyád és az emberek iránti szeretetből áldoztad fel magadat, megmutatván számunkra, hogy a szeretet nem szavakat kíván, hanem odaadást és hűséget. Úgy akarok élni, ahogy te éltél, s úgy akarok szeretni, ahogyan te szeretsz engem! Küldd el a Szentlelket, hogy megtanítson az önzetlen és önfeláldozó szeretetre! Segíts minket, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

2024. május 2. – Csütörtök (Jn 15,9-11)

cs, 2024/05/02 - 00:00
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.” Jn 15,9-11

Elmélkedés

Továbbra is az utolsó vacsora termében vagyunk és Jézus búcsúbeszédét hallgatjuk. A beszédnek ez a rövid részlete gondolatilag a tegnapi evangéliumhoz, a szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló hasonlathoz kapcsolódik. Arra kapunk választ benne, hogy mi élteti az Úrral való kapcsolatunkat. Életünk tápláló forrása Jézus Krisztus, akihez szorosan kapcsolódunk. Vele való kapcsolatunkat a szeretet élteti. De honnan van Jézus szeretete? A válasz így hangzik: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!”

Az Atya szereti a Fiút és a Fiú szereti az Atyát. A harmadik isteni személy szintén szereti az Atyát és a Fiút és viszont. A Szentháromság lényege és egységet alkotó ereje a szeretet. De ez a szeretet nem zárkózik magába, hanem kinyílik az emberek felé. Az Atya szeretetét abban fedezzük fel, hogy megteremtette az embert és számára élettérként a világot, a Fiú szeretete a megváltás művében árad ki felénk, a Szentléleké pedig életünk megszentelésében.

Jézus szereteténél nincs nagyobb, hiszen még az életét is feláldozta értünk. Mi sem szerethetünk mást jobban, mint aki a legjobban szeret bennünket. Ő az első az életünkben, őt követjük, neki engedelmeskedünk. Őt látjuk, az ő szenvedő arcát látjuk meg rászoruló embertársainkban, és amikor segítünk nekik, az is Krisztus iránti szeretetünk jele.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz az út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Te légy társam az Atyához vezető úton! Te légy erősítőm, ha fáradok! Te légy bátorítóm, ha csüggedek! Te légy örömöm, amikor megérkezem! Segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!

2024. május 1. – Szerda, Szent József, a munkás (Mt 13,54-58)

sze, 2024/05/01 - 00:00
Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát. Mt 13,54-58

Elmélkedés

A mai napon Jézus nevelőapját, Szent Józsefet, mint a munkás élet példaképét ünnepeljük. Életútja ugyanolyan hitbeli zarándokút, az engedelmesség és a szolgálat útja, mint jegyese, Mária élete. Szűz Mária, amikor az angyali üdvözletkor értesül küldetéséről, a megváltás művében betöltendő szerepéről, akkor kimondja az igent, elfogadja Isten vele kapcsolatos tervét: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38).

József egy álombeli látomásban ismeri meg saját küldetését, és jegyese, Mária anyaságának titkát. Ez téríti el attól, hogy elküldje, elbocsássa Máriát és megszakítsa vele a jegyességet. Nem értette ugyanis korábban, hogy miként születhet gyermeke Máriának, de az álomban megismeri Isten szándékát. Ezt az isteni akaratot József nem szavakkal, hanem tettel fogadja el, egyszerűen azzal, hogy „úgy cselekedett, ahogy az Úr angyala megparancsolta neki” (Mt 1,24). Ez az engedelmes cselekvés jellemezte őt a későbbiekben is. Mindennapi munkájával fejezte ki szeretetét, gondoskodását családjáról. A munka és a szolgálat nem volt megalázó számára, hanem eszközül szolgált ahhoz, hogy közelebb kerüljön a Megváltóhoz, részese legyen a megváltás művének és együttműködjön az emberek üdvösségét akaró Istennel.

Ahogyan Szent József számára a munka a mindennapi élet megszentelését jelentette, ugyanúgy mi is odaadó szolgálatunkkal és becsületes munkánkkal törekedjünk az életszentségre.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

2024. április 30. – Kedd (Jn 14,27-31a)

k, 2024/04/30 - 00:00
Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.” Jn 14,27-31a

Elmélkedés

Jézus arra bátorítja apostolait az utolsó vacsorán, hogy ne szomorkodjanak, hanem örvendezzenek elmenetelén, mert távozása visszatérés az Atyához. Tanítványaként nem ragaszkodhatnak az apostolok a végtelenségig ahhoz, hogy Mesterük maradjon ebben a világban, mert akkor Jézus nem teljesítené küldetését.

Az Atyához való visszatérés gondolata valójában nem volt újdonság a tanítványok számára, mert nyilvános működésének ideje alatt Jézus többször is beszélt nekik arról, hogy az Atyától jött. Származása meghatározó volt számára, s egyúttal olyan tény, amelynek ismerete szükséges ahhoz, hogy megértsük tanítását és cselekedeteit. A mennyei Atya által rábízott igazságot hirdette és az Atya által tett mindent, tettei az Atya dicsőségét szolgálták.

Küldetése befejezéséhez közeledve, már kevésbé beszél származásáról, inkább arról tanít, hogy hová indul. Természetesen ahhoz tér vissza, akitől e világra jött. Mennybe indulása örömmel tölti el azokat, akik szeretik őt, mert ez jelzi, hogy küldetése beteljesedett, s indul, hogy a mennyországban helyet készítsen övéinek. Helyet mindazoknak, akik szeretik őt. Örök otthont azoknak, akik hisznek benne. Örök boldogság helyét, állapotát azoknak, akik az üdvösségre törekszenek. Nekem is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét! Ajándékozz meg minket tisztánlátással, hogy fölismerjük bűneinket, s azokat őszintén megvalljuk! Adj nekünk őszinte bűnbánatot és tiszta szívet!

2024. április 29. – Hétfő, Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentje (Mt 11,25-30)

h, 2024/04/29 - 00:00
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű. Mt 11,25-30

Elmélkedés

„Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem” – olvassuk Jézus szavait a mai evangéliumban. Napról napra leülünk Jézus lábához, hogy hallgassuk őt, tanuljunk tőle. Megtanuljuk, hogy milyen legyen a kapcsolatunk a mennyei Atyával, hogyan viselkedjünk embertársainkkal, hogyan szemléljük a világot és benne önmagunkat, mi a hivatásunk a földi életben.

Amikor az evangéliumokat olvasva, hallgatva megismerjük Jézust és tanítását, észrevesszük, hogy mennyire emberi, emberközeli az üzenete. Isten nem kioktatja az embert, hanem szelíden próbálja rávezetni az igazságra. Emberekkel való beszélgetéseink során hamar ellenérzés ébred bennünk, amikor valaki kioktat minket vagy lekezelően bánik velünk. Úgy viselkedik, mintha egyedül ő volna a teljes igazság birtokában és most nagylelkűen elmagyarázza nekünk, hogyan kellene viselkednünk. Ha pedig mi beszélünk egy képzeletbeli magaslatról, akkor az emberek visszahúzódnak tőlünk, mert nem kérnek a kioktatásunkból. Isten beszédstílusa egészen más. Akaratát, mondanivalóját, üzenetét egészen szelíden közli velünk. Nem kényszerít bennünket semmire, hanem felajánlja, hogy szabadon elfogadhassuk törvényeit, amelyek földi boldogságunkat és örök üdvösségünket egyaránt szolgálják. Mennyi jóság, barátság, rokonszenv fedezhető fel Jézus szavaiban. Mennyi megértést, elfogadást tanúsít a bűnösök, a gyengék iránt.

Milyen türelemmel várja, hogy megértsem őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással! Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!

2024. április 28. – Húsvét 5. vasárnapja (Jn 15,1-8)

v, 2024/04/28 - 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Jn 15,1-8

Elmélkedés

Legyünk élő szőlővesszők!

Az elmúlt vasárnapi evangéliumban Jézusnak ezt a kijelentését olvastuk: „Én vagyok a jó pásztor. Életemet adom a juhokért” (Jn 10,14-15). A mai evangélium kijelentésének mondanivalója összecseng ezzel. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” (Jn 15,5) – mondja a mi Urunk. Ő táplál bennünket, belőle élünk. Hozzá kapcsolódik az életünk, s ha ez a kapcsolat megszakadna, az élet forrásától szakadnánk el. Jézus felszólítást intéz hozzánk, hogy maradjunk őbenne, kapcsolódjunk hozzá, ragaszkodjunk hozzá, miként a szőlővesszők kapcsolódnak a szőlőtőhöz. A keresztény művészetekben nagyon szépen jelenítik meg a Jézusról, mint szőlőtőről szóló evangéliumi példázatot. Az ábrázolásokon középen van Krisztus, az igazi szőlő, akiből leágazik tizenkét szőlővessző, amelyek az apostolokat jelentik. Az apostolok szőlővesszőjéből nőnek ki a többi tanítvány szőlővesszői, amelyek termést hoznak. Magunkat is könnyen elhelyezhetjük az ilyenfajta képeken, amelyek a Krisztushoz való tartozáson túl arra is rávilágítanak, hogy mindannyian az Egyház nagy közösségéhez tartozunk és egymással is élő kapcsolatban vagyunk. Nem csupán Krisztussal köt bennünket össze a szeretet, mint a kapcsolat biztos alapja, hanem egymással való kapcsolatunknak is ez a szeretet az éltető eleme.

A Szentírásban több helyen olvashatunk az ószövetségi népről, mint az Úr szőlőjéről, nem hallgatva arról sem, hogy a szőlő sokszor terméketlen maradt, azaz a nép hűtlenné vált. A prófétákat, akiket a szőlő gazdája, Isten küld a néphez, a gonosz munkások megölik, mert azt gondolják, hogy övék lehet a szőlő. De azzal a reményteli gondolattal is találkozunk, hogy Isten új szőlőt fog ültetni, amely majd idejében megtermi gyümölcsét, új szövetséget köt az emberekkel. Ez akkor teljesedik be, amikor az Atya a Fiút elküldi a világba, aki az igazi szőlőtő, s aki életének feláldozásával termi meg a szeretet gyümölcsét. Jézus Krisztus áldozatával a szőlő termése, a bor az Eucharisztiában az ő vérévé válva örökre megpecsételi ezt az új szövetséget. A hívő ember részéről a szentáldozás, Krisztus testének és vérének vétele jelenti azt a bensőséges és élő kapcsolatot Isten és az ember között, amelyre a szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló példabeszéd utal.

Ennek fényében a felolvasott példabeszédet a következőképpen értelmezhetjük: Az Egyház, az újszövetségi nép Isten szőlőskertje. Az Egyház tagjai – miként a szőlővesszők a szőlőtőhöz – szorosan kapcsolódnak Krisztushoz és rajta keresztül egymáshoz. Az egyházi közösség tagjaként – világi hívőként és egyházi személyként egyaránt – arra törekszünk, hogy megőrizzük a Krisztushoz kapcsolódást, aki nélkül semmit sem tehetünk, s akiből életerőt merítünk. Egyedül Jézus által tudunk lelki gyümölcsöket teremni. Ahogyan a szőlő termésének mennyisége és minősége egyaránt függ a kedvező időjárástól és az emberi munkától, ugyanígy a Krisztussal való élő kapcsolatunk is egyrészt Isten kegyelmének köszönhető, másrészt megkívánja a mi emberi közreműködésünket.

Az élő hitű keresztény ember számára a vallásosságban első helyen áll az életszentségre való törekvés. Állandóan kész a lelki megújulásra, hogy egyre közelebb kerüljön Istenhez.

A keresztény ember felelősséggel megvallja katolikus hitét, elfogadja és hirdeti a krisztusi igazságot az emberről, az ember evilági hivatásáról és az Egyházról, mint az emberek közösségéről. Fontos számára az egyház többi tagjával való közösség ápolása. Az kapcsolódik továbbá élő szőlővesszőként Jézushoz, aki azonosulva az Egyház célkitűzésével aktívan részt vesz annak apostoli munkájában. Az egyszerű világi hívőt is mindenkor át kell hatnia annak a missziós lelkesedésnek, amely az evangélium hirdetésének szolgálatába állítja őt. Legyünk élő szőlővesszők, legyünk az Egyház élő tagjai!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A hozzád fűződő engedelmes, fiúi kapcsolat és az Egyház többi tagjával való testvéri szeretettől vezérelt közösség ápolása egyaránt fontos számunkra. Az igazi bölcsesség megmutatja számunkra az utat az Atyához és az örök életre, s ez az út annak felismerésével kezdődik, hogy egyszerű, szegény emberek vagyunk. Egyszerű emberek, akik Isten nélkül semmit sem érünk. Szentlelked indítson minket arra, hogy az életszentségre törekedjünk, bátran megvalljuk hitünket, közösségben éljünk egymással és hirdessük az evangéliumot! Legyünk élő szőlővesszők! Legyünk az Egyház élő tagjai! Segíts minket, hogy megmaradjunk a te szeretetedben, és Isten megdicsőítése által bőséges termést hozzunk!

2024. április 27. – Szombat (Jn 14,7-14)

szo, 2024/04/27 - 00:00
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” Jn 14,7-14

Elmélkedés

A mai evangélium az Atya és a Fiú közti kapcsolat mélyebb tartalmára világít rá. A háttérben ez a kérdés rejlik: miért Jézus az egyetlen közvetítő az emberek és az Isten között? Jézus tanításából megtudjuk, hogy ő teljes közösségben van az Atyával és ebbe a közösségbe hívja tanítványait is. Az Atyával való tökéletes egységét jelzi, hogy szavaival az Atya mondanivalóját közli és cselekedeteivel az Atya szándékait hajtja végre.

Ennek az Istenben lévő tökéletes egységnek a megértése természetesen nem könnyű számunkra, ahogyan az apostolok sem értették meg pontosan Mesterük szavait. Valami konkrétabbat, megtapasztalhatóbbat szeretnének. Ezért kéri Fülöp, hogy Jézus mutassa meg az Atyát. Jézus válasza továbbra is rejtélyes egy kissé: „Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem!”

Jézus azt állítja továbbá, hogy Isten nem csak az ő Atyja, hanem minden emberé. Arra bátorít, hogy imádságainkban Atyánknak szólítsuk őt, s gyermeki bizalommal forduljunk hozzá kéréseinkkel. A tékozló fiúról és irgalmas atyjáról szóló példabeszédben pedig csodálatos képet tár elénk arról, hogy Isten minden bűnünk ellenére kész megbocsátani nekünk. Isten számtalan jelét adja, hogy atyai szeretettel, gondoskodással fordul felénk. Engedjük, hogy Jézus a mennyei Atyához vezessen minket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

2024. április 26. – Péntek (Jn 14,1-6)

p, 2024/04/26 - 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Jn 14,1-6

Elmélkedés

Szent János evangélista részletesen ismerteti Jézusnak az utolsó vacsorán elhangzott búcsúbeszédét. A leírásból érezhetjük, hogy csak olyan személy képes erre, aki személyesen is ott volt és hallotta az Úr szavait, illetve a későbbiekben sokszor átgondolta és elmondhatta másoknak az egykor elhangzottakat. Az evangélista Jézus működésének a bemutatásakor is mindig törekedett arra, hogy az egyes események, cselekedetek és csodák mélyebb lelki tartalmára rávilágítson, s ez a szándék a búcsúbeszéd leírásakor is nyilvánvaló.

E mélyebb lelki tartalom kifejtése mögött két dolgot érdemes észrevennünk. Először is azt, hogy a jézusi beszédek írásba foglalása már az Úr megváltó halála és feltámadása, továbbá a Szentlélek eljövetele után történt. János már a feltámadás fényében idézi fel magában a beszédet és a Szentlélek is megnyitotta értelmét a megváltás titkának megértésére. Az igazság megértésének, felismerésének titokzatos működését látjuk itt: Jézus az ő személyében és szavaiban kinyilatkoztatja a mennyei Atyát, amely kinyilatkoztatást a Szentlélek világít meg az ember számára.

A második lényeges körülmény, hogy a Krisztus-esemény és a krisztusi tanítás megértésének első lépcsőfoka az apostoli igehirdetésben már megtörtént. János is és a többi apostol is éveken keresztül hirdették mindazt, amit Mesterük mellett átéltek és hallottak, s ez idő alatt kikristályosodott, letisztult az üzenet. Ez a tiszta tanítás jut el hozzánk az Egyház igehirdető szolgálata által.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a Jó Pásztor, aki összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat. Te fáradhatatlanul indulsz az elveszett bárányok után és visszavezeted őket a közösségbe. Te ismered és nevükön szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. A kereszten életedet adtad a juhokért, minden emberért, értünk. Hívj napjainkban is fiatalokat szolgálatodra, akik téged követve egész életükkel a te szeretetedet közvetítik az embereknek, és a te tanításodat hirdetik! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

2024. április 25. – Csütörtök, Szent Márk evangélista (Mk 16,15-20)

cs, 2024/04/25 - 00:00
Abban az időben: Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket. Mk 16,15-20

Elmélkedés

Egyházunk a mai napon Szent Márk evangélistát ünnepli, aki nem tartozott a tizenkét apostol közé, de írása hitelesnek tekinthető, hiszen Szent Péter apostol kísérője volt és egy ideig Szent Pállal tartott missziós útja során. A szentírástudósok szerint személyesen is ismerhette Jézust. Az ő szüleié lehetett az a ház, ahol az utolsó vacsora zajlott, illetve a Getszemáni-kert is az Olajfák hegyén, ahol Jézust elfogták. Márk lehetett az a fiú, aki ez utóbbi eseménynél elszaladt (vö. Mk 14,51-52).

Mire törekszik Márk evangélista művének írásakor? Egyrészt lejegyezni mindazt, amit személyesen is hallhatott Jézustól, illetve ami később az apostoli igehirdetés része volt. A négy evangélium közül időrendben az ő írása keletkezett a legkorábban, s csak évekkel később írja meg Máté és Lukács az evangéliumot, valamint az I. század vége felé Szent János. Az apostoli igehirdetéssel és annak írásos rögzítésével indult meg egykor az evangélium terjedése. A tizenkettő és később az Egyház így teljesíti Krisztus evangelizációs parancsát.

A mai evangéliumban Márk írásának befejező szakaszát olvassuk. Mennybemenetele előtt Jézus ezt mondta apostolainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” Márk azért ír le minden szót és mondatot, hogy megismertesse az olvasókkal Krisztust, az Isten Fiát. Írásával egyértelműen a hit útján vezet minket, s az a szándéka, hogy személyes vallomást tegyünk arról, hogy hiszünk Krisztusban, az Isten Fiában.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, a tanúságtétel, a szeretetgyakorlás és a misszió minden formája a te nevedben történik. A te nevedben hirdetjük az evangéliumot és gyakoroljuk az irgalmas szeretet cselekedeteit. Te megfelelő segítséget adsz nekünk küldetésünk teljesítéséhez azáltal, hogy elküldöd számunkra a Szentlelket. A Lélek indít minket az igehirdetésre és a tanúságtételre, ő irányítja és vezeti az Egyházat a misszióban és a Szentlélek gondoskodik a missziós szolgálat eredményességéről. Adj jóindulatot mindazok szívébe, akikhez te küldesz minket!

2024. április 24. – Szerda (Jn 12,44-50)

sze, 2024/04/24 - 00:00
Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette: Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem az Atya, aki küldött engem, hagyta meg nekem, hogy mit mondjak és mit hirdessek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem. Jn 12,44-50

Elmélkedés

A mai evangélium nem követi időrendben az előző napi részleteket, de gondolatában azok folytatása, mert itt is Jézus küldetéséről, a Fiú és az Atya egységéről van szó. A helyes értelmezéshez jó tudnunk, hogy János evangéliuma az I. század vége felé keletkezett. Az apostoli időkben komoly problémát okozott a zsidók hitetlensége, Jézus elutasítása. Az első keresztény közösségeket, amelyek tagjai között egyaránt voltak a zsidóságból és a pogányságból megtértek, mélyen foglalkoztatta az a kérdés, hogy miért nem fogadta el az egész választott nép Jézus személyét? Miért utasították el őt a vallási vezetők? Miért nem hitték el, hogy valóban ő a Messiás?

A kérdés titkát csak fokozta az a jelenség, hogy egyre többen lettek keresztényekké a pogányok közül, s az évszázad végére már nagyobb számban voltak, mint a zsidó vallásból megtértek. Szent János evangélista e helyen egy olyan beszédet közöl Jézustól, amelyikben utalás szerepel arra vonatkozóan, hogy küldetése nem csupán az ószövetségi választott néphez, hanem az egész emberiséghez szól. Isten Fiának világossága minden ember felé kiárad, mert az Atya mindenkit hív az üdvösségre, az örök életre. Az üdvösség feltétele, hogy az emberek hittel elfogadják az ő küldöttét, Jézust. Ez természetesen napjaink nemzedékére is érvényes.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

2024. április 23. – Kedd (Jn 10,22-30)

k, 2024/04/23 - 00:00
Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10,22-30

Elmélkedés

Isten közösségre, szeretetközösségre akar lépni velünk. E közösség mintája nem más, mint az Atya és a Fiú kapcsolata, egysége. Jézus a mai evangéliumban kimondja a mennyei Atyával való kapcsolatának lényegét: „Én és az Atya egy vagyunk.” Az egykori hallgatóság aligha értette meg ezt az egységet, és a mi számunkra is titok. Az önmagát kinyilatkoztató Istennek adott válaszunk a hit, a hit engedelmessége. A hit nem csupán annyit jelent, hogy elhisszük mindazt, amit Isten állít, azaz nem vonjuk kétségbe szavainak igazságát, hanem értelmünk és akaratunk hódolatát, Isten előtti meghajlását jelenti. A hit válasz Isten kinyilatkoztatására és szeretetére. A kinyilatkoztatás Isten részéről leereszkedés, s ez leginkább a Fiúisten megtestesülésében, emberré válásában mutatkozik meg. Nem kiérdemeljük Isten leereszkedését, hanem ingyenes ajándékként kapjuk. Ajándékként, amit akár vissza is utasíthatunk. Isten természetesen azt szeretné, ha hittel elfogadnánk őt és engedelmeskednénk neki, azaz szeretetkapcsolatban élnénk vele.

Jézus szavai alapján megvilágosodik számunkra az üdvösség útja: Hallgassunk az Úr szavára! Kövessük őt engedelmes lélekkel! Higgyünk abban, hogy ő az üdvösség közvetítője! Fogadjuk el tőle az örök élet ajándékát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni! Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.

2024. április 22. – Hétfő (Jn 10,1-10)

h, 2024/04/22 - 00:00
Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.” Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” Jn 10,1-10

Elmélkedés

Amikor mondanivalójának megvilágítására Jézus képeket és hasonlatokat használ, akkor a prófétai hagyományt, stílust követi. A képes beszéd az ószövetségi próféták jellegzetessége volt, akik nemcsak beszédjükben igyekeztek könnyen érthetően fogalmazni, hanem életmódjuk is felismerhető jel volt az embereknek. Jézus példázataiban felismerhetők az utalások a prófétai üzenetekre és az üdvtörténeti eseményekre. E beszédstílus arra hívja a hallgatóságot, hogy önmagára és saját vallási életére vonatkoztassa a tanítást.

A pásztorról és a nyájról szóló beszéd egy ilyen példázat. A korabeli emberek a nyájra vigyázó pásztorról hallván azonnal Isten és az ő választott népe kapcsolatára gondoltak, mert a prófétai szövegekben és a zsoltárokban többször megjelenik ez a kép, s a zsinagógai istentiszteletek alkalmával rendszeresen hallották ezeket. Isten jó pásztorként vigyáz azokra, akiket kiválasztott, az ő népére.

Jézus beszédében új elem az, hogy önmaga küldetéséről is tanítást, kinyilatkoztatást ad, azaz a hasonlatokat önmagára alkalmazza. Ily módon úgy mutatja be Isten üdvözítő szándékát, mint ami az ő személyében valósul meg. Ő a mennyei Atya küldötte, ő maga a jó pásztor, aki Isten megbízása alapján összegyűjti és vezeti a nyájat. Ő minden embert az Atyához akar vezetni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Segíts, hogy ne az emberi szenvedélyek, az érzelmek vagy az ösztönök uralkodjanak rajtam, hanem a te szelíd uralmad valósuljon meg bennem! Ne a szokások, az emberi elvárások irányítsák életemet, hanem a te akaratod keresése és teljesítése. Te uralkodj bennem! Te irányítsd az életem! Te vezess az örök üdvösségre! Uram, jöjjön el a te országod!

2024. április 21. – Húsvét 4. vasárnapja (Jn 10,11-18)

v, 2024/04/21 - 00:00
Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.” Jn 10,11-18

Elmélkedés

Bizalom és szeretet

Húsvét 4. vasárnapján a Hivatások Világnapját tartjuk. Ezen az imanapon a keresztény hívek szerte a világon papi és szerzetesi hivatásokért könyörögnek, s kérik, hogy Jézus, a Jó Pásztor hívjon magához fiatalokat, akiket majd az evangélium hirdetésére küld.

A papokat Isten egy meghatározott emberi környezetből és egyházi közösségből hívja meg, és ugyanilyen emberi közösségbe küldi vissza őket, hogy hirdessék az Evangéliumot. Minden pap és szerzetes, valamint szerzetesnővér életében közös az isteni meghívás élménye, valamint az, hogy Krisztushoz kell egyre jobban hasonlóvá válniuk. E közös vonás mellett ugyanakkor minden egyházi hivatást vállaló személy élete különbözik, hiszen alkalmazkodniuk kell az adott kor és hely körülményeihez, ahol szolgálatukat végzik.

Amikor valaki meghallja Isten hívását a papi életre és úgy dönt, hogy elfogadja azt, akkor ez a döntése a bizalom jele. Rábízza magát Istenre, az ő vezetésére és szeretetére. A papságra való felkészülés során újra és újra meg kell erősítenie ezt a bizalmat, főként akkor, amikor megérti, hogy emberi képességei aligha lesznek elegendőek hivatása teljesítéséhez. Ha hiányzik a bizalom folyamatos erősödése, akkor inkább félbehagyja valaki a szemináriumot és más foglalkozást választ magának. A pappá szenteléskor szintén megmutatkozik ez a bizalom Isten felé, hiszen enélkül aligha volna bárkinek bátorsága elindulni ezen az életpályán. A bizalom ismételt felélesztése és erősítése a későbbiekben is szükséges, hiszen csak így tud hűséges maradni, kitartani papi hivatásában.

A mai vasárnap a szolgálatát hűséggel végző pásztorról olvasunk az evangéliumban. Jézusnak ez a példázata a bizalomról is szól. Valószínűleg a bizalom, mint emberi tulajdonság nem ruházható át állatokra, de a pásztort ösztönösen követő bárányok képe jól szemlélteti a személyek közti bizalmat. A pap Istenre bízza életét, Jézust, a jó pásztort követi. Ez nála nem ösztönös, mint a bárányok esetében, hanem tudatos döntés. A hívek, az Egyház tagjai bizalommal követik vezetőiket, mert felismerik azt, hogy Isten rendeléséből, Jézus hívására lettek ők a nyáj pásztorai. A hívek részéről tehát kettős irányú a bizalom, egyrészt a papok felé irányul, akiknek a vezetését elfogadják, másrészt Jézus felé, azaz bíznak abban, hogy ő, a Jó Pásztor gondoskodik számukra olyan emberekről, akik hűséggel és felelősséggel vezetik őket.

Akit Isten kiválaszt a papságra, és aki igent mond a papi hivatásra, annak világosan kell látnia az emberek lelki igényét, fel kell mérnie azokat a feladatokat, amelyeket papként végezni fog és el kell sajátítania a megfelelő lelkipásztori módszereket, hogy érthető és korszerű választ tudjon adni a mai embereknek. Mindez azért szükséges, hogy a pap ne rettenjen vissza és ne meneküljön el a problémák elől, hanem a nehézségek ellenére is helyt tudjon állni.

Minden pap a szeretet megélésére törekszik. Szeretet él azoknak a fiataloknak a szívében, akik vállalják a papi életre való felkészülést és a papszentelést. Szeretet Isten iránt, szeretet az Egyház iránt, szeretet a hívek közössége iránt. Lehet, hogy ez a szeretet az évek során megkopik, lehet, hogy a hívek számára nehezebben észrevehető, de biztosan ott él minden pap szíve mélyén, aki kitart hivatásában. És ez a szeretet nem egyszerűen egy ember szeretete, hanem Isten szeretetének a tükröződése, Isten szeretetének a jele a hívek felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Segítsd a papokat, hogy mindenkor a mennyei Atya szeretetét sugározzák a gyermekek és a fiatalok felé! Segítsd a papokat, hogy hirdessék az életet, és arra bátorítsák a családi életre készülőket és a családokat, hogy mindig számíthatnak Isten segítségére! Segítsd őket, hogy Isten jóságát és erősítő kegyelmét közvetítsék a betegeknek és a haldoklóknak! Élj minden pap szívében, hogy az irgalomban gazdag Istent képviseljék, amikor gyóntatják a bűnbánókat és a megtérőket! Segítsd őket, hogy hivatásukat szolgálatnak tekintsék és mindig szeretettel végezzék!

2024. április 20. – Szombat (Jn 6,60-69)

szo, 2024/04/20 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szól hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Jn 6,60-69

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás utáni beszédében Jézus az örök élet kenyerének nevezte magát és kijelentette, hogy az ő teste valóban étel. Szavait hallva néhány tanítványa elhagyja őt. Jézus megtehetné, hogy marasztalja őket, leülhetne velük külön, hogy még érthetőbben kifejtse a korábban mondottakat, de nem teszi. Hívhatná őket, hogy gyertek, beszéljük meg még egyszer ezt az ügyet, ne hozzatok elhamarkodott döntést, fontoljátok meg még egyszer a dolgot, de nem mond ilyet nekik. Tiszteletben tartja döntésüket. Megtehetné azt is, hogy visszaszól nekik. Mondhatná, hogy nem a beszéd kemény, hanem ti vagytok puhák, könnyűek, ingatagok. Szemükre vethetné, hogy ti vagytok gyengék ahhoz, hogy elfogadjátok az igazságot. De az Úr ezt sem teszi, nem akarja megbántani őket.

Őt biztosan bántja az ő váratlan távozásuk. Bántja, különben nem kérdezné apostolait: „Ti is el akartok menni?” Kérdésére Péter hitvallása következik: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Ez a hitvallás nem csupán Péter, hanem a többi apostol lelkületét, szándékát is tükrözi. Lám, ők megértettek valamit Mesterük tanításából. Ők eljutottak a hitnek egy szintjére, pedig ők sem hallottak többet, mint azok, akik távoztak.

Felismerem-e, hogy Jézus szava az örök életre vezet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusunk köszönjük, hogy megmutattad, mit vársz tőlünk. Te valóban sokat kívánsz tőlünk. Kemények a szavaid, de csak hálát adhatunk nagy bizalmadért, mert parancsaid értünk és nem ellenünk szólnak. Előtted kedvesebb a megbocsátás az oltárra helyezett áldozatnál, az igaz szó az eskünél. Segíts csírájában elfojtani a rosszat, segíts nem elnézőnek lennünk magunkkal szemben! Kemény a szavad, de hiszem, hogy jobb nekem saját akaratomról egészen lemondani, hogy semmi ne akadályozzon az örök élet felé!

2024. április 19. – Péntek (Jn 6,52-59)

p, 2024/04/19 - 00:00
Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték. Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában. Jn 6,52-59

Elmélkedés

Áldozni, Krisztus testét magunkhoz venni azt jelenti, hogy közösségre lépünk Jézussal. A szentáldozásban nem egy kis darab testet veszünk magunkhoz, hanem az Úr személyét. Az átváltoztatott kenyérben ő maga, a Feltámadott van jelen, mégpedig nem jelképesen, hanem valóságosan. Ha csupán egy jelkép volna, és nem valóság, nem jöhetne létre vele a közösség. A szentáldozás egy személyes cselekedet a részünkről, a hit cselekedete, és nem egy közösségi cselekedet. Ugyanakkor a szentáldozás közösséget teremt azok között, akik az egy kenyérből táplálkoznak. Figyeljük csak meg, hogy a szentmisében egészen a szentáldozásig a közösség tagjaként veszünk részt és a közösség tagjaival együtt imádkozunk. Többes szám első személyben mondjuk együtt a Miatyánkot, a békerítus is így történik, majd közvetlenül a szentáldozás előtt egyes szám első személyre változik az imádság: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én lelkem.”

A szentáldozásban Jézus engem vár. Az én hitemet kéri. Az én szeretetemre vágyakozik. Velem akar találkozni. Engem akar éltetni. Velem akar közösségre lépni. Bennem akar élni. Nekem akarja adni önmagát, hogy elvezessen az örök életre. Személyesen nekem szóló szeretetére személyesen kell válaszolnom.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus! Te vagy életem sziklája, a biztos talaj, melyen nem inog meg lábam. Könnyebb a homokra építeni. Sokszor csábít az egyszerűbb megoldás, a világ kincset, hírt, gyönyört ígér. De aki az eke szarvára tette a kezét, nem nézhet hátra, és Péterrel együtt mondja: „Uram, kihez mennénk, az örök élet forrásai belőled fakadnak!” Sziklaházként a te templomod leszek. Jöhet az eső, és fújhat a szél, nem vesztem el a hitem, nem lesz úrrá rajtam a bizalmatlanság vagy a depresszió, életem értelme dicsőséged hirdetése!

2024. április 18. – Csütörtök (Jn 6,44-51)

cs, 2024/04/18 - 00:00
A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.” Jn 6,44-51

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás után, tehát azt követően, hogy az emberek jóllaktak a Jézus által adott földi kenyérrel, az Úr az élet kenyeréről tanít. Mondanivalójának megértéséhez a kenyérszaporítással kapcsolatban nem a csodára kell összpontosítanunk, azaz nem arra a mozzanatra, hogy miként válik a kevés táplálékból annyira sok, hogy több ezer ember jóllakhat belőle, hanem arra a tényre, hogy Jézus ad kenyeret az éhező embereknek. A mai evangéliumban ugyanis a beszédnek ahhoz a részéhez érünk, amikor a mi Urunk világosan kimondja, hogy az általa adott kenyér az ő teste. Ezzel az Eucharisztia titkára akarja előkészíteni tanítványait és az embereket. Arra a titokra, amit az utolsó vacsorán tesz, amikor a kenyeret és a bort saját testévé és vérévé változtatva adja oda az apostoloknak. Ez a csoda ismétlődik meg minden szentmisében. A kenyér Krisztus testévé, a bor az ő vérévé változik át, majd a pap rámutat, és ezt mondja: „Íme hitünk szent titka.” Ennek a titoknak válunk részeseivé, amikor a szentáldozáskor Krisztus szent testét, az Eucharisztiát magunkhoz vesszük.

Elfogadom-e hittel, hogy Krisztus valóságosan jelen van az Eucharisztiában? Élek-e a szentáldozás lehetőségével, hogy az Úr Jézus bennem éljen? A kenyér, amelyet ad, az ő teste a világ életéért és értem. Uram, add nekem magadat az örök élet kenyerében!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

2024. április 17. – Szerda (Jn 6,35-40)

sze, 2024/04/17 - 00:00
Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.” Jn 6,35-40

Elmélkedés

A mai evangéliumban tovább olvassuk Jézus beszédét, amelyet a csodálatos kenyérszaporítás után mondott a népnek. Ezt mondja: „Én vagyok az élet kenyere.” Érdemes odafigyelnünk erre a kijelentésre és elmélyednünk annak titkában. A szentmise Jézus Krisztus áldozata és a mi áldozatunk. A szentmisében jelenvalóvá tesszük az Úr húsvéti áldozatát, azaz önfeláldozó halálát és üdvösségünket eredményező feltámadását, amely áldozathoz a mi felajánlásunkat, áldozatunkat is hozzákapcsoljuk. A szentmisében Jézus jelenvalóvá válik az átváltoztatott kenyérben és a borban, s ezt nem jelképes, hanem valóságos jelenlétnek nevezzük. Az élő, a feltámadt Jézus van jelen az Eucharisztiában. Az élő, a feltámadt Jézus adja nekünk önmagát, osztja meg velünk életét és egyesül velünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. A szentáldozásban valósággá válik életünkben az Úr feltámadása.

Az Oltáriszentség hitünk szent titka, amely felülmúlja emberi elképzeléseinket. Ez a legcsodálatosabb ajándék, amit Isten adhat az embernek, s amiben az ember részesedhet, hiszen benne és általa Isten költözik belénk, Isten él bennünk. Bár szemünkkel az átváltoztatást követően is kenyeret és bort látunk, a hit által elfogadjuk azt, hogy az már nem kenyér, hanem Krisztus valóságos teste, és már nem bor, hanem az Úr valóságos vére. Ne csak imádjuk és csodáljuk az Oltáriszentséget, hanem vegyük magunkhoz minél gyakrabban!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te megelőző és mindent felülmúló szeretetednél nincs nagyobb. Azért jöttél el emberi világunkba, azért lettél emberré és éltél a földön, azért tanítottad az embereket, azért vállaltad a szenvedést és a halált, azért támadtál fel a halálból és küldted el pünkösdkor a Szentlelket, hogy megismerjük a mennyei Atya végtelen szeretetét. Éljen bennünk a te szereteted és ezt tartsuk életünkben a legnagyobb ajándéknak. Az élet szeretet nélkül, a szeretet megvallása nélkül értelmetlen. A szeretetben megtalálom életem értelmét. Segíts, hogy naponta cselekedetekkel mutassam ki szeretetemet feléd és embertársaim iránt!

2024. április 16. – Kedd (Jn 6,30-35)

k, 2024/04/16 - 00:00
Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik.” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.” Jn 6,30-35

Elmélkedés

Nincs okunk kételkedni abban, hogy a csodálatos kenyérszaporításkor Jézus cselekedetében a jelenlévők felismerték a messiási idők jelét, miszerint az eljövendő megváltó a pusztában kenyérrel fogja táplálni a népet. De ez mégsem volt elég számukra, hanem újabb jelet kérnek tőle. Miért kérik a jelet? Elképzelhető, hogy hinni szeretnének benne, ezért tegyen ismét csodát, mintegy megerősítésként. De az is lehetséges, hogy próbára akarták tenni őt, s abban bíztak, hogy másodszorra kudarcot vall. A második elgondolást erősíti az a tény, hogy az Úr nem teljesíti a kérést. Ő nem szeretne megfelelni a csodaváró emberi elképzeléseknek, hanem mindenkor az Atyának engedelmeskedik. A kérés elutasítását követően Jézus folytatja beszédét, amelyben tanítást ad az igazi mennyei kenyérről, amelyet az Atya ad az embereknek. Aztán kimondja a lényeget: „Én vagyok az élet kenyere.”

Kijelentése előrevetíti az utolsó vacsora eseményét, az ott történt csodát, amikor a kenyeret saját testeként adta az apostoloknak, majd a bort saját véreként. Ennek az átváltozásnak a csodája válik jelenvalóvá minden szentmisében. Az utolsó vacsorán értik meg az apostolok Mesterük korábbi szavainak értelmét. Mi pedig a szentmisében találkozunk újra és újra azzal, hogy a feltámadt Krisztus az élet kenyere, az élő Krisztus az örök élet kenyere, azaz az Oltáriszentség mind Krisztus halálának, mind az ő feltámadásának titkát magában foglalja.

A legnagyobb ajándék az, amikor az Oltáriszentségben Jézus önmagát adja nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Sokszor olyan nehéz az élet. Teszem a dolgom, és nincs elismerés. Vonj magadhoz engem fáradtságomból. Köszönöm, hogy ezerszeres jutalmat ígérsz minden erőfeszítésemért. Neked akarok dolgozni, tisztességes akarok maradni, ha mások tisztességtelenek is, szolgálni akarok, ha mások uralkodnak is. Szelíd és alázatos szívű Jézus, hiszem, hogy csak benned találom meg lelkem nyugalmát, te adsz új erőt a mindennapokhoz. Köszönöm megnyugtató szavaid!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva