A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Lk 4,24-30

Elmélkedés

Jézus sikertelen názáreti fellépéséről olvasunk a mai evangéliumban. Kissé meglep bennünket, hogy miközben más helyeken Jézust szívesen fogadják és tolonganak körülötte az emberek, addig Názáretben, abban a városban, ahol felnevelkedett, hitetlenül fogadják, elutasítóan viselkednek vele. Ezt az elutasítást látva idéz Jézus egy régi mondást, amely a próféták sorsára utal: „Egy próféta sem kedves a maga hazájában.” Az ószövetségi időkben sokszor megölték a prófétákat, akik bizony kemény szavakkal figyelmeztették a népet, hogy térjen vissza Isten törvényeinek útjára.

Miért került ez a részlet a nagyböjti idő evangéliumai közé? Jézus fellépése azzal zárul, hogy a názáretiek haragra gyulladnak és meg akarják őt ölni. Lukács evangélista szándékosan úgy fogalmazza ezt a részt, hogy előre utaljon Jézus életének végére. A Názáretben lakók a „városon kívülre” viszik Jézust és „felvezették a hegyre.” Ugyanezekkel a kifejezésekkel találkozunk Jézus szenvedéstörténetében is. A keresztjét hordozó Jézust kivezetik Jeruzsálemből, a városon kívülre, és felvezetik a Golgota hegyére, hogy ott keresztre feszítsék. Az a kijelentés pedig, hogy nem tudták megölni, mert „eltávozott”, egyértelműen utal Jézus feltámadására, arra, hogy őt nem lehet örökre megölni. Észreveszem-e a történések és az emberi rosszindulat hátterében Isten üdvözítő szándékát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életed során mindig felismerted a kísértést és visszautasítottad azt. A legfontosabb pillanatban nem szálltál le a keresztről, hanem vállaltad a szenvedést és a halált a mi megváltásunkért. A kísértés a mi esetünkben is arra irányul, hogy eltávolodjunk Istentől, a tőle kapott küldetéstől, az ő szeretetétől, és szálljunk szembe az ő akaratával. A kísértés elutasítása azt jelenti, hogy kifejezzük szándékunkat: egyedül Istennek akarunk szolgálni, őt tartjuk életünk Urának, az ő akaratának szeretnénk mindenben engedelmeskedni. A kísértés legyőzése azt jelenti, hogy Isten útját, az üdvösség útját választjuk.

Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt. Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal. Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: Adj innom!, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.” Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?” Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!” Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!” Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.” Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.” Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje. Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.” Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.” Jn 4,5-42

Elmélkedés

Tanítás az élő vízről

A mai evangéliumban Jézus az élő vízről ad tanítást. Kijelentései egykor felkeltették a szamariai asszony érdeklődését, s mi is felfigyelünk rájuk. Kettejük párbeszéde rendkívül mozgalmas és fordulatos. Jézus a világ legegyszerűbb dolgát kéri, amit egy kútnál kérni lehet: merítsen neki az asszony a vízből, hiszen csak neki van korsója, az útról érkező Jézusnak nincs. Az asszony visszakérdez: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” Lám, itt van ez az ember a kút mellett, aki annyira szomjas, hogy odáig képes lealacsonyodni, hogy zsidó férfi létére egy szamariai származású nő segítségét kéri. Az ismeretlen vándor ekkor egy másféle vízről, élő vízről kezd beszélni. Az asszony újabb visszakérdezése gúnyos: „Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál?” Ezek után következik a fordulat, amikor Jézus feltárja az asszony múltját, jelezve, hogy ő jól ismeri azt, akivel beszél, az asszonynak viszont fogalma sincs arról, hogy kivel beszélget. Jézus szava igazi fordulatot hoz beszélgetőtársa hozzáállásában, s ettől kezdve már az igazság megismerésének vágyából, a lélek szomjúságából fakadnak a kérdései. A párbeszéd végére a szamariai asszony Jézusban felismeri az élő víz forrását, Jézus szavában az örök élet, az üdvösség tanítását.

Jézus valójában nem inni akart, hanem ő akarta a hit italával megkínálni az asszonyt és az embereket. És elérte célját. Néhány mondattal élő hitet ébreszt először az asszonyban, majd pedig a városból hozzá érkező emberekben, akik nem az asszony szavára hisznek benne, hanem azért, mert személyesen hallhatták tanítását.

A történet azt tanítja, hogy ismerjük fel a kimerült, a fáradt és szomjas, a mások segítségét kérő emberben az Istent! Ez a felismerés nem megy egyik pillanatról a másikra. Szóba kell állnunk a Mesterrel, és engednünk kell, hogy evilági szükségleteink szintjéről felemeljen bennünket egy magasabbra. Hagynunk kell, hogy feltárja előttünk az üdvösség titkait, s innunk kell a vízből, amely az általa megnyitott forrásból fakad. Ezt tette az asszony is, akitől Jézus vizet kért. Jézus egyetlen apró kéréssel legyőzi és megsemmisíti a hagyományokból fakadó, köztük húzódó szakadékot. A mi Urunk hozzánk is ugyanilyen irgalommal fordul, hiszen nem nézi bűneinket, nem kérdez bennünket múltunkról. Hozzánk fordul, megszólít minket, leereszkedik hozzánk, hogy felemelhessen.

Merítsünk az élő vízforrásból és nyújtsuk azt oda napjaink szomjazóinak, akikben Krisztus arcát fedezhetjük fel. Jézus a mi emberi segítségünket kéri, hogy segíthessen a rászorulókon, és enyhíteni tudja sok-sok ember testi és lelki éhségét. A nagyböjt minden esztendőben felszólít minket, hogy önmegtagadásaink mellett az irgalmasság testi cselekedeteit gyakoroljuk, azaz adjunk az éhezőknek ételt és a szomjazóknak italt, öltöztessük fel a ruhátlanokat és látogassuk a betegeket és a magányban élőket! Gyakoroljuk az irgalmasság lelki tetteit is: figyelmeztessük a bűnösöket, tanítsuk a tudatlanokat, vigasztaljuk a szomorúakat és bocsássunk meg az ellenünk vétőknek! Vegyük kezünkbe az irgalmasság letett korsóját és adjunk inni az embereknek!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki. Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.” Lk 15,1-3.11-32

Elmélkedés

Az egyik legismertebb szentírási történetet, a tékozló fiúról és az irgalmas atyáról szóló példabeszédet olvassuk a mai evangéliumban. Jézus hasonlata bemutatja, hogy milyen képtelen gondolatokkal indul el valaki a bűn útján. Miért volt elégedetlen, miért vágyott többre a fiú, aki mindent megkaphatott családjától? Miért gondolta, hogy otthonától és családjától távol majd megtalálja az „igazi” boldogságot? Miért gondolta azt, hogy munka nélkül is élete végéig elég lesz számára az örökölt vagyon? Miért nem számolt cselekedetének következményeivel? Honnan volt bátorsága ahhoz, hogy örökségét követelje, amit amúgy is megkapott volna apja halála után?

Ezekre a kérdésekre valójában nincs válasz. Mert a bűnre nincs magyarázat. Az ember fejében megszületik egy valóságtól elrugaszkodott gondolat, ezt újabb lehetetlen elképzelések követik, és az ember kezébe veszi a maga sorsát. Mert úgy véli, hogy Isten nélkül is boldog tud lenni. És hová jut? A történet szerint a disznók közé. Emberhez méltatlan helyzetbe kerül, mégpedig elég hamar. A bűn emberi méltóságunktól foszt meg és süllyeszt minket a mocsokba. De ezzel mégsem ér véget a történet. Isten visszaadja emberi méltóságunkat, istengyermeki méltóságunkat azáltal, hogy megbocsátja bűneinket. Bármilyen mélyre süllyedtünk, Isten felemel minket. Bármilyen messze is távolodtunk el tőle, mindig visszavár minket. A nagyböjt a visszatérés lehetőségének ideje számomra. Alkalom, hogy bűnbánatot tartsak és Isten új ruhába öltöztessen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.” Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta. Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

A gonosz szőlőmunkásokról szóló példázatot az üdvösségtörténet hasonlataként értelmezhetjük. Isten, a gazda az emberekre bízta a földet, akik az ő küldötteit, a prófétákat sorban megölték. A végső időkben az Atya saját Fiát, Jézus Krisztust küldte el, akinek a sorsa szintén a halál lett. Az Isten szándékával szembeszegülők, akiket a gyilkos szőlőmunkások jelképeznek, elveszítik az Isten országát. Egy olyan új nép fogja azt megkapni, akik elfogadják Istent életük Urának és engedelmeskednek neki. Isten országát azok nyerhetik el, akik ehhez az új közösséghez tartoznak.

A példabeszéd azt szemlélteti, hogy szembe lehet fordulni a gazda szolgáival. Sőt, szembe lehet fordulni a gazdával is. Igen, meg lehet azt tenni, hogy az ember kezébe veszi a dolgok irányítását. De ennek lesznek majd következményei, s talán éppen ezzel nem számoltak a szőlőmunkások. Cselekedetük teljes esztelenségnek tűnik. Miért lenne a föld, a szőlőbirtok az övék, ha megölik az örököst? Ez teljes képtelenség. Vagy talán arra számítottak, hogy a gazda vég nélkül eltűri gonoszságukat? Talán abban reménykedtek, hogy elmarad a felelősségre vonás? Hogyan juthattak erre az elvakultságra?

A nagyböjti idő jó alkalom számomra, hogy megvizsgáljam Istennel való kapcsolatomat. Isten a gazda, én vagyok a szolga. Sok esztelenségtől megóv, ha tudom a szereposztást, s nem akarok Isten helyébe lépni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.” Lk 16,19-31

Elmélkedés

Az adakozást, a szegények segítését, mint a nagyböjt fontos cselekedetét állítja elénk az evangélium. Jézus példabeszédet mond egy szegény és egy gazdag emberről. A gazdagnak mindene megvolt, amit a földi élet nyújthat. Úgy gondolta, hogy a javak birtoklása teszi boldoggá az életét és egész életében élvezte az anyagi javak által nyújtott előnyöket. Lázárnak, a szegény embernek csak a nehézségek, a nélkülözés, a betegség jutott földi életében. Sorsuk ellentétes, s ha csak a földi életre gondolunk, s tovább nem látunk, akkor igazságtalannak tűnik. Ezt az igazságtalanságot oldja fel a túlvilági élet, hiszen haláluk után nagyot fordul sorsuk. A gazdagnak a pokol szenvedései jutnak, a szegény ember a túlvilági jót nyeri el. A gazdag azért kapott büntetést, mert – bár lett volna rá lehetősége – vagyonából nem segítette a szegényt, s azt csak saját jólétére fordította.

Tévedés volna azt hinnünk, hogy csak a tehetősek, a gazdagok tudnak segíteni a szegényeken. A tapasztalatok szerint a szegényebbek, mivel jobban átérzik a nélkülözők nyomorát, sokkal szívesebben adakoznak, mint a gazdagok, akik nem ismerik a hiányt, a nélkülözést. Isten azért adja nekünk a földön az anyagi javakat, hogy azokat helyesen használjuk fel, s ennek része az is, hogy segítjük a nálunk szegényebbeket. Figyeljünk oda mások gondjára a nagyböjti időben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.” Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.” Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.” Mt 20,17-28

Elmélkedés

Jézus alázatos, a szenvedést önként vállaló magatartásával gyökeresen ellenkezik tanítványainak nagyravágyása. Meglehetősen éles az ellentét, amelyet tovább fokoz az időbeli egybeesés. A tanítványok éppen akkor kezdenek saját felemelkedésükről gondolkodni, amikor Mesterük a rá váró szenvedésről beszél nekik.

A nagyravágyást önmagában nem érdemes erkölcsi szempontból jónak vagy rossznak minősítenünk. Ha valaki azt érti alatta, hogy neki több tisztelet, megbecsülés jár, mint másoknak, pedig valójában semmivel sem tesz többet a közösségért vagy családjáért, mint mások, akkor helytelenül gondolkodik. Abban az esetben is helytelen magatartásról van szó, ha valaki saját előmenetele érdekében minden eszközt megragad, még mások háttérbe szorítását, megkárosítását is. Nagyra törőnek szoktuk nevezni azt az embert, aki jó célokat tűz ki maga elé, céltudatosan és szorgalmasan törekszik azok megvalósítására, s e célok inkább szolgálják mások javát, mintsem az övét. Ez esetben pozitív tulajdonságról és magatartásról beszélhetünk. Az evangéliumi történetben Jézus ebbe az irányba tereli a két nagyravágyó tanítványát, Jakab és János apostolokat, mégpedig saját példájából, küldetéséből, életáldozatából kiindulva. A szenvedések kelyhéről, a szenvedés vállalásáról, a szolgáló lelkületről, az élet odaadásáról beszél nekik, amely értékes Isten szemében. Az Úr minden követőjének ezt az utat kell választania.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Életünk során vannak olyan pillanatok, amikor lelkesedünk érted, de olyanok is, amikor elgyengülünk, elkeseredünk, nehéznek tartjuk a kereszthordozást, talán azt is érezzük, hogy elhagyott minket az Isten. Segíts minket ezekben az órákban és napokban! Segíts, hogy újra felvegyük életünk keresztjét és induljunk veled! Ne csak arra gondoljunk, hogy életünk végén a halál vár minket, hanem nézzünk tovább, higgyünk a feltámadásban, higgyünk az örök életben! Életünk leggyengébb pillanata az, amikor meghalunk. De könnyebb erre a pillanatra felkészülnie annak, aki hisz a feltámadásban, hisz abban, hogy halála után Isten kegyelméből új életre támadhat. Add, hogy életünk nehéz szakaszaiban mindig arra gondoljunk, hogy a mennyei Atya az örök boldogságra hív minket.

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.” Mt 23,1-12

Elmélkedés

Kortársainak hamis, kétszínű, a látszatra törekvő vallásosságát leplezi le Jézus, aki az írástudók és farizeusok tanítását ugyan követendőnek tartja, de cselekedeteiket nem, mert azok ellenkeznek szavaikkal. Mindeközben nagyon kemény szavakat használ. De ugyanilyen határozottsággal szól hozzánk is, ha engedünk a kétszínűség kísértésének. Sokan, amikor felfedezik magukban e kétszínűséget, elhatározzák, hogy most aztán megmutatják Istennek, hogy tudnak igazán vallásosak lenni: Istennek tetszően fognak imádkozni és részt venni a misén. Vigyázat! Ezzel már megint az ember kerülhet a középpontba és nem Krisztus!

A kétszínűség, a farizeusi lelkület ellenszere az alázat. Ezt ajánlja nekünk Jézus nagyböjti utunkon. Az alázatos ember elkerüli az önhittséget, nem próbálja önmagát és értékeit felnagyítani, hanem mindig a szerénységre törekszik. Az alázatosság tehát először is azt jelenti, hogy más emberekkel való viszonyomban nem akarok mások fölé kerekedni. Az alázatosságnak egy komolyabb szintje az, amikor elismerem Isten előtti kicsinységemet, beismerem, hogy mindent Istennek köszönhetek. Az Isten előtti alázat bűnösségem beismerését jelenti. De még ennél is mélyebb értelmű Krisztus alázata, aki megváltásunk alázatos szolgája lett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,36-38

Elmélkedés

Az irgalmasság témája újból előkerül a nagyböjti időben. Most annak mércéjét és okát jelöli meg Jézus: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas.” Amikor embertársaink felé gyakoroljuk az irgalmasság testi és lelki jócselekedeteit, annak az Istennek a cselekedeteit utánozzuk, aki irgalommal fordul felénk. Az Istenből áradó irgalom egyik jellegzetessége a hűség, amelyre Jézus példabeszédei szépen rávilágítanak. A tékozló fiú például nem volt hűséges atyja szeretetéhez. Hűtlen lett az atyai házhoz, a családhoz. Megtagadta a szeretetet, hűtlenné vált, kegyetlen módon viselkedett, amikor örökségét kikérve távozott. Atyját végtelenül bántotta fiának cselekedete, de mégsem akadályozta meg abban, meghagyta szabadságát. De az apa még a fiú hűtlensége ellenére sem tagadta meg tőle atyai szeretetét, hűséges maradt ahhoz a szeretethez és irgalmához, ami korábban is jellemezte. Amikor a fiú megbánta tettét, irgalommal fogadta vissza.

A nagyböjtben különösen is figyelünk az irgalmas Istenre. Az irgalom, a megbocsátás, a könyörület Isten lényeges tulajdonsága. Amikor Jézus az Atyáéhoz hasonló irgalomra buzdít minket, akkor azt kéri, hogy legyünk hűségesek az irgalmasságban. Ne tagadjuk meg senkitől a megbocsátást! Engedjük, hogy Isten megérintsen bennünket és sugározzuk azt tovább a megbocsátásra vágyó emberek felé!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és (ennek) testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, felállítok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel, és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!” Mt 17,1-9

Elmélkedés

Az Úr dicsősége

Az elmúlt vasárnap lélekben együtt voltunk Jézussal a megkísértés hegyén. Ma, nagyböjt 2. vasárnapján pedig egy másik hegyre hív minket az Úr, a színeváltozás hegyére. A három apostollal együtt minket is magával visz, hogy Isten-élményben legyen részünk. A hegyen Jézus áll előttünk. Az a Jézus, aki visszautasította a világ hamis dicsőségét, s akinek nem kellett a sátán kétes dicsősége, most megmutatja igazi, isteni dicsőségét az apostoloknak és nekünk, hogy így erősítse bennünk a hitet. S erre szükség is van, hiszen hitünk megrendülhet Jézus kereszthalála láttán. Milyen jó volna most megértenünk, hogy a Jézusból áradó fény és dicsőség, csak előíze a feltámadás dicsőségének. Milyen jó volna, ha ez a ragyogás eloszlatná félelmeink árnyékát, aggodalmaink és fájdalmaink sötétségét! Milyen jó volna, ha megértenénk: csak a szenvedésen keresztül vezet út a feltámadásba!

Jézus színeváltozása azt jelenti, hogy még a feltámadása előtt emberi testében megnyilvánult az ő isteni dicsősége, amelyet szemlélhettek, megtapasztalhattak az apostolok. Az esemény tehát előrevetíti a feltámadást, amelyben a maga teljességében ragyog majd fel Jézus isteni dicsősége, de már nem földi, hanem megdicsőült, átváltozott, feltámadt testében. A történet fontos eleme a mennyei Atya szózata, amely a mi Urunk keresztségéhez hasonlóan most is tanúságtétel arról, hogy Jézus az Atya szeretett Fia. Mind a keresztségkor, mind a színeváltozáskor a mennyei Atya tanúságot tesz, de legfőképpen a halálból való feltámasztásban, mint az Atya cselekedetében nyilvánul meg, hogy Jézust Fiának tekinti.

A színeváltozás eseménye bepillantást engedett az apostoloknak a Jézusra váró dicsőségbe. Ez az élmény, ez a tapasztalat erősíti meg őket akkor, amikor Mesterük szenvedését és halálát látják. Talán éppen eme tapasztalat miatt él bennük a remény Jézus halála után is. Nem zárult még le minden, Isten csodálatos meglepetéseket tartogat még számukra, amely aztán a húsvéti feltámadáskor be is bizonyosodik.

Jézus istenségének legfőbb bizonyítéka az apostolok számára a feltámadás eseménye. Éppen ezért érthető, hogy az apostoli igehirdetés fontos elemévé vált a színeváltozás története, amely esemény – ugyanúgy, ahogy maga a feltámadás – szintén Jézus istenségét bizonyítja. Szent Péter apostol így tanúskodik: az Atya égből jövő szózatát „mi is hallottuk, amikor ott voltunk Jézussal a szent hegyen” (2Pét 1,18). A feltámadás után értik meg az apostolok Jézus istenségét, és mernek teljes bizonyossággal tanúságot tenni arról az emberek előtt.

A nagyböjti időszak kiszólít bennünket a hétköznapokból, a megszokottságból, és új lelki élmények lehetőségét kínálja számunkra. De nem elegendő, ha Jézus átváltozását szemléljük, nekünk is változnunk kell. A lelki újjászületésnek két szakasza van. Az első annak beismerése, hogy bűnösök vagyunk, és szükségünk van Isten segítségére ahhoz, hogy megszabaduljunk a bűntől. A második az isteni megváltás elfogadása, befogadása. Ha a nagyböjti időszakot a bűnbánatra, a bűnbevallásra, a szentgyónásra használjuk, akkor a böjti időszak végén jobban megérthetjük és elfogadhatjuk Jézus megváltó halálát. Jézus halálának és feltámadásának titka összetartozik. Legyünk együtt vele a szenvedés napjaiban, hogy feltámadásának is részesei lehessünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Színeváltozásod alkalmával istenségedet, isteni dicsőségedet tártad fel a kiválasztott apostoloknak. Azért mutattad meg isteni dicsőségedet Péternek, Jakabnak és Jánosnak a Tábor-hegyen, hogy kereszthalálodat látva ne veszítsék el reményüket. Ők később, erre az eseményre gondolva megérthették, hogy a szenvedés útjának végső állomása nem a halál, hanem az Isten által ajándékozott új élet, a feltámadás, amely révén az örök dicsőségbe jutunk. Életünk egyes pillanataiban ugyanúgy átérezhetjük Isten közelségét, ahogyan azt megtapasztalta a három apostol. Add, hogy amikor a kereszthordozás nehézségeit érezzük, szívünkben ott éljen a feltámadás és az isteni dicsőség megtapasztalásának reménye!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a (régi) parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” Mt 5,43-48

Elmélkedés

Jézus magasra teszi a mércét, amikor a szeretet parancsáról beszél, és azt mondja, hogy még ellenségeinket is szeretnünk kell. Az Isten iránti és az embertársak iránti szeretetet értjük és elfogadjuk. Ha megtapasztalom Isten szeretetét, akkor szívemben felébred a vágy, hogy szeretettel viszonozzam jóságát. Az is világos számunkra, hogy az embertársainkkal való kapcsolatokat nem mérgezhetjük meg az állandó gyűlölködéssel.

De miért szeressük azokat, akik ellenségesek velünk? Kétségtelen, hogy Jézus tanításának egyik újdonságával állunk itt szemben: a szeretet gyakorlásában nem állhatunk meg félúton, hanem itt is a tökéletességre kell törekednünk. Nem zárhatunk ki tehát senkit a szeretetből. Még az sem lehet erre ok, hogy valaki gyűlölettel, ellenségesen viselkedik velünk. Isten lényege a szeretet, ez köti össze és élteti az isteni személyeket, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Ez a tökéletes szeretet árad ki felénk, emberek felé. Isten nem zárja ki szeretetéből a bűnösöket. Nem tagadja meg szeretetét azoktól, akik elfordulnak tőle.

Az ellenség szeretete tanúságtétel részünkről, amely sokszor érthetetlen a világ számára, de talán gondolkodásra késztet sokakat. Törekedjünk a tökéletességre a szeretet gyakorlásában mindenki iránt! Törekedjünk arra, hogy Isten szeretetének tanúi legyünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat! Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted. Mt 5,20-26

Elmélkedés

A nagyböjti időszaknak egyaránt kell szolgálnia az Istennel és az embertársainkkal való kapcsolatunk, magatartásunk megújítását. Erre figyelmeztet a mai evangéliumi részlet, amelyben Jézus a békülékeny lelkületet ajánlja tanítványai számára. Embertársunk iránti haraggal a szívünkben nem méltó Isten elé állni. Ennek fényében úgy tekinthetünk a böjtre, mint olyan cselekedetre, amely meghozza szívünk és lelkünk békességét, a kiengesztelődést Istennel és a felebaráttal. A békétlenség sok esetben a mértéktelenségből fakad, abból, hogy nem tudunk uralkodni önmagunkon. A böjt segít minket abban, hogy fegyelmezzük magunkat és uralkodjunk ösztöneinken. A böjt során felvesszük a küzdelmet káros szenvedélyeinkkel és helytelen gondolatainkkal.

A mai napon tudatosan odafigyelek arra, hogy békesség töltsön el. Nem veszítem el türelmemet, nem jövök könnyen indulatba, mellőzöm a felesleges sietséget. Nem szakítom félbe azt, aki hosszasan meséli nekem örömét vagy gondját, s olyan dolgokra is találok időt, amire máskor csak nehezen. Nem mérgelődök azon, ha valamiről lemaradtam, mert a gondviselő Isten nem felforgatni akarja életemet, hanem megtanít a békességre, melyből türelem fakad. És ha eltölt Isten békéje, akkor ezt a nyugalmat tudom sugározni a körülöttem lévők felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak. Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti – bár rosszak vagytok – tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt. Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és a próféták tanítása.” Mt 7,7-12

Elmélkedés

Kedden arról olvastunk az evangéliumban, hogy a Miatyánk kezdetű imádság megtanításával Jézus arra bátorította tanítványait, hogy kéréseikkel forduljanak a mennyei Atyához. A mai szakasz megerősíti ezt a gondolatot. Ezt mondja a mi Urunk: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek.” Az Atya ugyanis figyel ránk, meghallgatja mindazokat a kéréseinket, amelyek lelkünk javát és üdvösségünket szolgálják.

Amikor elkezdünk komolyan böjtölni, bizonyos testi kellemetlenségeket tapasztalunk. Felébred bennünk az éhségérzet, esetleg gyomorfájást, fejfájást vagy testi gyengeséget érzünk. Ha a böjtölés ezen járulékos elemei nem riasztanak vissza, hamarosan megtapasztalhatjuk a másik oldalt: újfajta életerő, pezsdülés, felfrissülés tölt el bennünket. Erősnek érezzük magunkat ahhoz, hogy legyőzzük testünk ösztönös hajlamait, uralkodjunk önmagunkon, s ez a szabadságnak egy újszerű megtapasztalása. Éberebbek és figyelmesebbek leszünk, s ez nem csupán környezetünkre és az emberekkel való magatartásunkra vonatkozik, hanem arra is, hogy könnyebben megnyitjuk lelkünket Isten számára. Figyelmesebben hallgatok szavára, lelkem könnyebben rezdül üzeneteire. A böjt és az imádság ilyen módon az Istenben való új életet nyitja meg számomra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

Az egykori hallgatóság számára jól ismert volt Jónás próféta személye, aki azt a küldetést kapta Istentől, hogy Ninive városának lakóit figyelmeztesse bűnös életmódjukra és megtérésre szólítsa fel őket. Jónásnak ugyan kezdetben nem tetszett a feladat, de végül engedelmeskedett. A niniveiek számára Jónás szava jel volt, amelyben felismerték Isten figyelmeztetését. Bűnbánatot tartott az egész város, s ezzel megmenekültek a pusztulástól. A dolognak annyi szépséghibája van csupán, hogy inkább az őket fenyegető büntetést akarták elkerülni bűnbánatukkal és nem tisztán az Isten iránti szeretetből fakadt buzgóságuk. Jónás próféta példáját azért hozza elő Jézus, hogy szembeállítsa az egykori niniveiek megtérését saját korának nemzedékével, akik számára ő a jel, de mégsem hajlandók bűnbánatot tartani.

Ki vállalja napjainkban Jónás szerepét? Az igehirdetők számára nem tűnik hálás feladatnak a megtérésre való felszólítás. Kiállni a nagyvárosokban és kis falvakban az emberek elé és figyelmeztetni őket bűneikre, nem tartozik a könnyű feladatok közé. A megtérésre hívó szóhoz nem elsősorban a fenyegető isteni büntetés párosul, hanem az Isten irgalmáról szóló örömhír. Nincs okunk a félelemre, mert Isten megbocsát. Őszinte bűnbánatunk fakadjon abból, hogy szeretjük az irgalommal felénk forduló Istent!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Tanítónk, Jézus Krisztus! A te szavaid szerint a boldogság nem olyan dolog, amelyet akkor szerezhetünk meg, ha valamit teszünk érte. Te nem azt parancsolod, hogy legyünk nincstelen szegények, ne együnk semmit, és akkor boldogok leszünk. Te arra nevelsz minket, hogy még a legnehezebb élethelyzetünkben is vegyük észre azt, ami miatt boldogok lehetünk: ha szegények vagyunk, akkor is tudunk örülni, mert Isten országa a miénk. Ha nélkülözünk, akkor is remélhetünk az isteni jutalmazásban. Ha sírunk, Istenben megtalálhatjuk örömünket. Az üldözések és a bántalmazások nem képesek elszakítani minket az üdvösségtől és az örök boldogságtól.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.” Mt 6,7-15

Elmélkedés

A nagyböjti időszak számunkra ajánlott gyakorlatai közül tegnap a jótettekről, az irgalmasság cselekedeteiről olvastunk az evangéliumban, ma pedig az imádság kérdése kerül elő. Jézus imádkozni tanítja követőit és minket is. Arra bíztat minket, hogy Istent nyugodtan szólítsuk Atyánknak, tekintsünk úgy rá, mint igazi Atyára, aki gondoskodik rólunk. Az ószövetségi vallásossághoz képest, amely a teremtő, az ember számára törvényeket adó és ítélkező Istent tisztelte, forradalmi újításnak számít, hogy az embert szerető és róla gondoskodó, az ember megváltásán és üdvösségén állandóan munkálkodó, az életüket megszentelő Istent egyáltalán megszólíthatjuk és Atyánknak tekinthetjük. Jézus kifejezetten azt kéri, hogy gyermeki bizalommal forduljunk Istenhez, bátran kérjük őt, hiszen figyel kéréseinkre. Isten nem egy tőlünk távoli világban, s főként nem egy tőlünk teljesen idegen létmódban él. A saját hasonlatosságára teremtett meg bennünket, és mivel ő maga a szeretet, azért arra kér minket, hogy szeretetben éljünk. Szüntelenül keresi a kapcsolatot velünk, szól hozzánk, vezet minket.

Az imádság személyes kapcsolatot teremt Istennel, aki szeretetközösségben akar élni velem. Minden szavam, fohászom, kérésem, dicsőítésem mögött ott húzódik, hogy Istenre, az ő szeretetére, jóságára, irgalmára bízom magamat. Tanítson a rendszeres ima arra, hogy azzal a szeretettel és megbocsátással forduljak embertársaim felé, amellyel Isten fordul felém.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre. Mt 25,31-46

Elmélkedés

A nagyböjti idő és a böjtölés Istennel való kapcsolatunkat megújító céljáról és hatásáról már szót ejtettünk az elmúlt héten. A böjt másik célja az, hogy embertársainkkal való kapcsolatunkat is megújítsuk, új alapokra helyezzük. Ennek gyakorlati megvalósítását mutatja be a mai evangélium, amelyben Jézus felsorolja az irgalmasság cselekedeteit. A végső számonkéréskor Isten azokat, akik irgalmasok voltak embertársaikkal bevezeti az üdvösségre, miközben az irgalmasság cselekedeteit elmulasztók a kárhozatra kerülnek. Nem arról van szó, hogy az utóbbiak egész életükben nem találkoztak egyetlen rászorulóval sem, hanem arról, hogy segítségnyújtás nélkül mentek el a nélkülözők mellett, észre sem vették őket vagy ha észrevették, nem gondoltak arra, hogy nekik kellene segíteni rajtuk.

Az üdvösség, az örök élet végső szempontja vezet tehát minket a szegények támogatásában, akiknek a személyében Jézusnak segítünk. Az Úr szavai nem fenyegetést jelentenek, hanem inkább bátorítást: vegyük észre az éhezőket és osszuk meg velük ennivalónkat! Vegyük észre a szomjazókat és adjunk nekik inni! Ismerősnek tekintsük az idegeneket és ne utasítsuk el őket! Vegyük észre a ruhátlanokat és a nélkülözőket és segítsünk rajtuk! Ismerjük fel a betegekben a szenvedő Krisztust!

Ma különösen is figyeljünk arra, hogy mindenkiből, akivel csak találkozunk, Jézus néz ránk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

Abban az időben: A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” Jézus ezt felelte: „Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, mely Isten szájából származik.” Ezután a szent városba vitte őt a sátán, és a templom oromzatára állította. Így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad! Hiszen írva van: Angyalainak megparancsolta: A tenyerükön hordozzanak téged, hogy kőbe ne üsd a lábadat!” Jézus ezt válaszolta: „De az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” Végül egy igen magas hegyre vitte őt a sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Azután így szólt: „Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem!” Ekkor Jézus azt mondta neki: „Takarodj, sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Erre otthagyta őt a sátán, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki. Mt 4,1-11

Elmélkedés

Ima és szenvedés

A héten, hamvazószerdával elkezdődött a húsvéti előkészületi idő, a nagyböjt. Remélhetőleg nem csupán az egyházi szertartásokban van ennek jele, hanem a hívek életében is érzékelhető. Nagyböjti utunkon az imádkozó és szenvedő Jézussal fogunk találkozni, hogy közeledjünk a megváltás titkához. Tejes egészében megérteni a megváltást, Jézus áldozatának lényegét nem vagyunk képesek, de közelebb kerülhetünk hitünk e titkához.

A nagyböjti időszak a megtérés, a lelki újjászületés, a lelki átváltozás ideje. Az evangéliumokból elénk tárul az embereket megszólító, bűnbánatra hívó, lelküket megérintő és meggyógyító Jézus. Érintésével képes gyógyítani, szavával a lélekre hatni és irgalmával a lelket megtisztítani. Az átalakító isteni erő megtapasztalásának nem előfeltétele a társadalmi helyzet, az iskolázottság vagy az anyagi körülmények. Engedjük-e, hogy megérintsen minket Jézus a nagyböjti időben?

Nagyböjt 1. vasárnapjának evangéliuma Jézus megkísértéséről szól, ami nyilvános működését megelőzően történt. A sátán három alkalommal próbálkozik, mindig mást kérve vagy felkínálva. Mindhárom kísértésnél arról van szó, hogy Jézus önmagát helyezze a középpontba és ne az Atyát. Az első kísértés így szól: „Mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” A kérés hátterében az áll, hogy Jézus önmaga táplálására gondoljon, gondoskodjon a maga számára ennivalóról, és ne bízzon az isteni gondviselésben. Másodszorra ezt mondja a gonosz: „Vesd le magad!” Mintha csak ezt mondaná: Mutasd meg, hogy ki vagy valójában! Mutasd meg, hogy milyen képességekkel rendelkezel! Ha az Úr engedelmeskedne és levetné magát a templom tetejéről, ez Istentől való elszakadást jelentene, s azt, hogy Jézus az Atya akaratától függetlenül, az ő szándékát semmibe véve cselekedne. A harmadik kísértésnél hatalmat és dicsőséget ígér a sátán. Ha Jézus elfogadná a sátán által felkínált hamis hatalmat és dicsőséget, ezzel lemondana valódi, isteni hatalmáról és dicsőségéről. A három kísértés visszautasításával Jézus kifejezésre juttatja, hogy nem akarja önmagát a középpontba helyezni, hanem a mennyei Atyának engedelmeskedik, mégpedig egyedül őneki hajlandó engedelmeskedni.

A nagyböjt mindannyiunk számára a lelki újjászületés ideje lehet, a megtérés alkalma. Mi képes megváltoztatni életmódunkat, gondolkodásunkat? Mi vezet el bennünket a lélek megtéréséhez? Mindenekelőtt az ima és a szenvedés. A szívből fakadó ima és a szenvedés megtapasztalása képes gyökeres változást eredményezni az emberben. Egyesek azt érzik, hogy lelkileg kiszáradtak, kiégtek. Szerencsésebbek, akik ezt felismerik önmagukon önállóan vagy lelkivezetőjük segítségével. De akkor még mindig ott van a sok-sok küzdelem, annak keresése, hogy mi indítja el és vezeti őket valóban Istenhez. Az igazi megtérők vagy a komolyan vett ima vagy egy komoly betegség, szenvedés útján jutnak el Istenhez. Az imádkozó, elmélkedő, elcsendesedő és Istenre hallgató ember ugyanis engedi, hogy Isten átformálja őt. A szenvedésben szintén az isteni átalakító erő tapasztalható meg. Ne féljünk elindulni az ima útján, a szenvedés útján, mert ez az út az igazi megtéréshez vezet!

Ha a nagyböjt folyamán szeretnénk elmélyülni az imában, érdemes Jézushoz fordulnunk, hogy tanítson minket imádkozni! És ha szeretnénk elmélyülni a szenvedés titkában, azt kell kérnünk tőle, hogy ne hagyjon el minket szenvedésünkben!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te valóságos emberként átélted a kísértéseket, amelyek isteni küldetésedtől akartak eltávolítani. A gonosz kísértései a mi esetünkben arra irányulnak, hogy eltávolodjunk Istentől, a tőle kapott küldetéstől, az ő szeretetétől. A gonosz azt akarja, hogy szálljunk szembe a mennyei Atya akaratával és ne engedelmeskedjünk neki. A kísértés elutasítása azt jelenti, hogy kifejezzük szándékunkat: egyedül Istennek akarunk szolgálni, őt tartjuk életünk Urának, az ő akaratának szeretnénk mindenben engedelmeskedni. Urunk, segíts minket, hogy Isten útját, az üdvösség útját válasszuk!

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” Lk 5,27-32

Elmélkedés

Az elmúlt napok böjtölésről szóló gondolataihoz új szempontot ad a mai evangélium. Jézus kijelenti: a bűnösöket jött hívni, hogy megtérjenek. A kijelentés előzménye Lévi (Máté) meghívása. Egy vámosról van szó, aki a közvélemény szerint bűnös volt, az idegen, elnyomó, római hatalom kiszolgálója. A vámszedők, az adóbehajtók köztudottan becsapták az embereket, hogy így nagyobb haszonra tegyenek szert. Jézus ezt a mindenki által megvetett, lenézett embert hívja meg, mégpedig nem azért, hogy jóváhagyja bűnös cselekedeteit, hanem hogy kiszólítsa őt bűnös életéből.

A nagyböjti időszakban Isten minket is kiszólít korábbi, bűnös életünkből. Felszólít, hogy kezdjünk új életet. Ez az időszak és maga a böjtölés is megtérésünket, lelki újjászületésünket szolgálja. Itt megértjük, hogy a böjt az egész ember, a test és a lélek sóvárgása Isten után, a bűnös ember vágyakozása a megváltó Isten felé. Böjtölésemmel elismerem bűnösségemet és kifejezem készségemet a megtérésre. Böjtölésemmel kifejezem, hogy Istentől várom a szabadítást, a megváltást, a felemelkedést, az újjászületést. Egész testemmel és lelkemmel kiáltok a mélységből, az erőtlenségből, a tehetetlenségből, a sebezhetőségből, a bűnös élet sötétségéből Istenhez, hogy teremtsen újjá. Lelkem bűnök okozta sebeit egyedül Isten képes begyógyítani.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte. És Jézus Krisztus szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért.

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” Mt 9,14-15

Elmélkedés

A böjtöléssel kapcsolatban hangzik el egy kérdés Jézus felé a mai evangéliumban. A kérdezők ezúttal nem a Jézus cselekedeteibe belekötni szándékozó írástudók és farizeusok, hanem Keresztelő János tanítványai, akik megtartották a korabeli zsidó szokásokat a böjttel kapcsolatban. Kérdésükből úgy tűnik, hogy Jézus és tanítványai nem tartották meg a böjti szokásokat. Az Úr válasza nem magyarázkodás vagy mentegetőzés. Feleletéből kiderül, hogy azt az időszakot, amíg ő tevékenykedik, nem tekinti a böjt idejének, de távozása után majd eljön az ideje a böjtnek is. Amíg ő a nép körében tanít és gyógyít, az kegyelmi idő az emberek számára. Most nem kell böjtölni, hanem mindenki örvendezzen annak, hogy Isten irgalma kiárad az emberekre és mindenki hallhatja az üdvösség örömhírét.

Jézus nem tartja helytelennek a böjtölést. Az a tény viszont, hogy ő és tanítványai nem az akkori előírások szerint tartják meg, azt jelzi, hogy a böjtölés gyakorlatának megújítását akarja. Eljött az ideje annak, hogy a böjtölésben és a többi vallási cselekedetben megújuljanak az emberek. A helyes böjtölés alapmagatartása az Isten előtti alázat és az isteni gondviselésre való ráhagyatkozás. A táplálkozásban való mértékletesség azt a célt szolgálja, hogy Istenre éhezzünk és testünk fegyelmezése közben jobban töltekezhessünk a lelki javakkal.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak!

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?” Lk 9,22-25

Elmélkedés

Jézus így tanít a mai evangéliumban: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem!” E kijelentés egyértelműen kijelöli számunkra nagyböjti lelki utunk irányát. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy bizonyos ételek fogyasztásától megtartóztatjuk magunkat a böjti időben. Nem lehetünk büszkék magunkra, ha hősies küzdelemben sikerült megállnunk, hogy pénteken nem ettünk húst. De az sem elegendő, ha az így megtakarított pénzünkön élelmet veszünk és valamelyik karitatív szervezet nagyböjti segélyakciójához csatlakozva felajánljuk azt a szegények javára.

Újra fel kell fedeznünk a böjt lelki tartalmát. Fel kell fedeznünk a böjtöt, mint hitünk és imádságunk egyik kifejezési formáját, Istenhez való közeledésünk egyik módját. A böjt nem lehet öncélú, nem szakíthatjuk el az imádságtól és az adakozástól, mert ez a három együtt segíti azt, hogy helyreálljon az Istennel való kapcsolatom és megújítsam embertársaimmal is kapcsolataimat. A böjt azt jelenti, hogy a testem és a lelkem együtt imádkozik, fordul Istenhez. A nagyböjti lelki út azt jelenti, hogy felveszem keresztemet és Krisztust követem. Nagyböjti lelki utam célja, hogy megérkezzek a megváltás helyszínére, ahová senki más, csak egyedül a keresztjét hordozó Krisztus vezethet el engem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor és ma mindenkinek hirdeted: „Térjetek meg!” A nagyböjt a bűnbánat ideje. A böjti idő a megváltás titkának, a te szenvedésednek és feltámadásodnak ünnepére készít fel. A megtérés elmélyít minket a jó megismerésében. A megtérés elmélyíti bennünk azt a tudatot, hogy bűnösök vagyunk, de ez nem jelenti vesztünket, hiszen az irgalmas Atya megbocsát nekünk. A megtérés útjára, a bűnbánat útjára nem egy büntetni akaró, hanem egy megbocsátó Isten vezet. Ha rálépünk a bűnbánat útjára és alázattal tesszük meg azon az Isten felé vezető lépéseket, akkor észrevesszük, hogy a bűn sötétségén túl felragyog a kegyelem világossága, melyet te, a mi Megváltónk adsz nekünk.

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

Ma, hamvazószerdán elkezdődik a 40 napig tartó húsvéti előkészület, a nagyböjt. Ez az időszak a bűnbánatra és a megtérésre ad lehetőséget. Krisztus társaiként indulunk el a szenvedés útján, amelyet az Úr egykor végigjárt, illetve elindulunk az Istennel való kiengesztelődés útján, amelyet az ő keresztáldozata hozott meg számunkra. A mai szentmisén sajátos szertartás jelzi a böjti időszak kezdetét. A pap hamuval keresztet rajzol homlokunkra, ami emberi végességünkre emlékeztet, ugyanakkor bűnbánatra hív. Porból lettünk és visszatérünk a porba. Az ember számára kikerülhetetlen halál mégsem jelent számunkra teljes megsemmisülést, mert létezik a feltámadás. A Krisztus feltámadásába vetett hitünk azt is magába foglalja, hogy Isten minket is fel fog támasztani.

Az Egyház három dolgot ajánl a nagyböjtre, amelyek minden esztendőben a vallási életben való megújulást szolgálják: az imádságot, a böjtölést és az adakozást, amit régies magyar szóhasználattal alamizsnálkodásnak nevezünk. A mai evangéliumban e három dologról ad tanítást Jézus. Természetesen az év többi időszakában is fontos az imádság, de most még több figyelmet és időt kell szentelnünk erre. Máskor is érdemes mértékletességet tartanunk, de most azzal a szándékkal böjtölünk, hogy még inkább figyelhessünk a lelki javakra. A szegények segítése máskor is és nagyböjtben is kötelességünk, hiszen minden rászorulóban Krisztust kell látnunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!