Napi evangélium

Feliratkozás Napi evangélium hírcsatorna csatornájára Napi evangélium
Napi Evangélium RSS
Frissítve: 1 óra 10 perc

2022. április 30. – Szombat (Jn 6,16-21)

szo, 2022/04/30 - 00:00
A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé. Már rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak. Jn 6,16-21

Elmélkedés

A kenyérszaporítás csodája és Jézusnak az élet kenyeréről mondott beszéde közé a vízen járás csodája ékelődik János evangélista írásában. A kenyerek megszaporítása alkalmával Jézus nagy tömeg előtt mutatta meg isteni hatalmát, hiszen több ezer ember ehetett az öt kenyérből és a két halból. A vízen járás alkalmával viszont csak tanítványai láthatták annak újabb jelét, hogy az Úr felette áll a természetnek és olyan dologra képes, amire más ember nem, azaz isteni képességekkel rendelkezik. A csodától maguk a tanítványok is megijednek, tehát feltételezhető, hogy a látvány hatására bizonyára pánik tört volna ki a nép körében, ha sokan látták volna az esetet. Jézus ezekkel a szavakkal nyugtatja meg tanítványait: „Én vagyok, ne féljetek!” (Jn 6,20). Jézus csodái azt igazolják, hogy ő valóban az Isten Fia. Nem kell megijednünk isteni hatalmától, és nincs okunk félelemre, amikor közeledik hozzánk. Ha engedjük, hogy hozzánk jöjjön, velünk és bennünk éljen, biztosak lehetünk abban, hogy jó irányba halad életünk hajója. Elfogadom-e Jézus irányítását?

Amikor feltámadását követően megjelenik az apostoloknak, szintén ezekkel a szavakkal nyugtatja őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Maga a feltámadás is és az Úr jelenései is olyan csodák, amelyek részben félelmet ébresztenek, másrészt Jézus istenségéről tanúskodnak. Hiszek-e Jézus istenségében?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te végtelenül irgalmas vagy és minden embernek megbocsátasz, aki őszintén megbánja bűneit. Amikor vétkezem és tudatában vagyok bűnömnek, szükségét érzem megbocsátó szeretetednek. Te nem azért vagy jó velem, mert nincs más választásod, hanem végtelen szeretetből. Arra tanítasz, hogy én is irgalmas és megbocsátó legyek embertársaim iránt. Kérlek, taníts meg megbocsátani, taníts meg irgalmasnak lenni, hogy tovább tudjam adni szeretetedet embertársaimnak!

2022. április 29. – Péntek (Jn 6,1-15)

p, 2022/04/29 - 00:00
Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül. Jn 6,1-15

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás a Tibériás-tónál történik. Jézus kenyeret és halat ad az összegyűlt népnek. Feltámadása után ugyanezen a helyen történik a csodálatos halfogás (vö. Jn 21,1-14). Amikor a halászó apostolok kiérnek a partra, Jézus hallal és kenyérrel fogadja őket. Mindkét csoda esetében az isteni cselekedet mellett észrevehetjük az emberi közreműködést is, hiszen a fiú által hozott öt kenyeret és két halat sokasítja meg Jézus, illetve az apostoloknak Mesterük parancsára ki kell vetniük a hálót a tengerbe, tehát dolgozniuk kell, hogy a csoda megtörténhessen.

A feltámadt Jézus arra kér minket, hogy parancsának engedelmeskedve vessük ki mi is a hálót, az igehirdetés hálóját, hogy a feltámadás örömhíre minél több emberhez eljusson. Ahogyan az apostolok egész éjszaka hiába halásztak, ugyanígy az emberhalászat munkája és e területen végzett minden erőfeszítésünk eredménytelen lenne Jézus jelenléte és segítsége nélkül. De ha az ő nevében végezzük ezt a szolgálatot, akkor munkánk gyümölcsöző lesz.

A kenyéradás jézusi csodája különleges módon folytatódik az Oltáriszentségben, amely már elsősorban nem testi táplálék az emberek számára, hanem lelki eledel, s amelynek magunkhoz vétele az örök életet jelenti számunkra. E megáldott és átváltoztatott kenyérben titokzatos módon jelen van az Úr, aki önmagát adja nekünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

2022. április 28. – Csütörtök (Jn 3,31-36)

cs, 2022/04/28 - 00:00
Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz tanúságot, amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám, aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó. Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.” Jn 3,31-36

Elmélkedés

A mai evangéliumi szövegünk gondolatilag kapcsolódik az előző napok üzenetéhez. Valójában nem a Nikodémussal való beszélgetés folytatása, hanem Keresztelő János tanúságtételét követi Szent János evangéliumában. A részletben Jézus saját küldetéséről és az embereknek hozzá való viszonyáról beszél. Kijelenti önmagáról, hogy a mennyből jött, a mennyei Atyáról, valamint az ő szeretetéről tesz tanúságot az emberek előtt. Az Atya küldötteként a Szentlélek erejével tanít, valamint megemlíti az isteni személyek közötti szeretet-egységet. Az emberek különféleképpen fogadják a Fiút, s ennek megfelelően más-más sorsra számíthatnak. Akik hisznek benne, az örök életre jutnak, akik viszont nem hisznek, Isten büntetésére számíthatnak.

Érdekes a szövegben a következő rész: az Atya „mindent az ő (a Fiú) kezébe helyezett” (Jn 3,35). Ez azt jelenti, hogy a Fiú minden hatalmat megkapott az Atyától. Minden hatalmat, tudást, erőt és képességet megkapott ahhoz, hogy az embereknek hirdesse az örök életre vezető igazságot és elvezesse őket az üdvösségre. Mit ad nekünk Jézus? Nem földi jólétet vagy gazdagságot, hanem ennél lényegesen többet: önmagát adja nekünk, hogy az örök életre juthassunk. Érdemes hinnünk benne és a nehéz élethelyzetekben is kitartanunk mellette, mert mindhalálig hűséges ígéretéhez és szeretetéhez.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.

2022. április 27. – Szerda (Jn 3,16-21)

sze, 2022/04/27 - 00:00
Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.” Jn 3,16-21

Elmélkedés

A Nikodémussal folytatott beszélgetés folytatódik a mai evangéliumban. E részben Jézus feltárja beszélgetőtársa számára az isteni szeretet titkát. Szavaiból mi is megértjük, hogy mi indította a mennyei Atyát a megváltói terv véghezvitelére, és mi vezette a Fiút a szenvedés és az önfeláldozás vállalására. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda” – mondja Jézus. A teremtéstől a világ végéig megnyilvánuló üdvtörténet forrása a mennyei Atya szeretete, amely kiárad a világ és a világban élő emberiség felé. Isten az, aki szeretetének jeleként életet ad, megteremti az embert, és biztosítja az ember számára az életfeltételeket. A szeretetből teremtett és szabadsággal felruházott emberrel Isten kapcsolatba lép, de az ember képes szembeszállni Istennel, ez a bűn. Isten újra lehetőséget ad az embernek, hogy visszataláljon hozzá és szeretetéhez. A bűnös, Istentől elforduló embert a megváltás menti meg az örök kárhozattól.

A végtelenül irgalmas Isten mindent megtesz tehát a mi üdvösségünk érdekében, szeretetét azonban sok ember visszautasítja. Ők azok, akik „jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot.” Aki szabad akarattal cselekszi a bűnt, annak következményét is magára vonja, mert senki, egyetlen ember sem kerülheti el az igazságos Istennel való találkozást.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk! Add, hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.

2022. április 26. – Kedd (Jn 3,7-15)

k, 2022/04/26 - 00:00
Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Jn 3,7-15

Elmélkedés

A lelki újjászületés a hit által a Szentlélekben történik – tanítja Jézus Nikodémusnak, miként ez a mai evangéliumi részben szerepel. Nikodémus, aki a farizeusok csoportjához tartozó írástudó volt, talán azért keresi fel Jézust, mert értesülhetett csodáiról és arról, hogy a csodák láttán sokan hittek benne (vö. Jn 2,23). Még nem jutott el a hitre, de szeretne többet megtudni Jézusról. Éjszaka keresi fel őt, aminek az lehet az oka, hogy a többi farizeus előtt szégyelli magát amiatt, hogy érdeklik a Jézus által véghezvitt csodák, illetve érdeklődést tanúsít tanítása iránt. Kettejük beszélgetéséből csak részleteket közöl az evangélista, s ebből kiderül, hogy Nikodémus valószínűleg nem számított arra, hogy Jézus ennyire komoly dolgokat fog mondani. Talán nem is értett meg mindent világosan az elhangzottakból, de nem távozik ebben a helyzetben, hanem engedi, hogy Jézus vezesse az ő gondolatait, és tanítsa őt.

Nikodémus hozzáállása nagyon tanulságos számunkra, mert nem csupán kíváncsiság vezeti, hanem lelkének nyitottsága, amely mennyei igazságokra szomjazik. Ezért kérdezi meg Jézust: Hogyan lehetséges az újjászületés? Nem a maga igazságát akarja Jézussal közölni, hanem kérdést tesz fel, mert azt akarja, hogy Jézus vezesse őt.

Van-e bennem alázat, hogy Jézust kérdezzem? Engedem-e, hogy neveljen, tanítson? Az örök élet igéi nála vannak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk. Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér. Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik.

2022. április 25. – Hétfő, Szent Márk evangélista (Mk 16,15-20)

h, 2022/04/25 - 00:00
Abban az időben: Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket. Mk 16,15-20

Elmélkedés

A mai napon arra a Szent Márkra emlékezünk, aki a négy evangélista közül időrendben elsőként írta meg örömhírét. Írásának középpontjában az a Jézus Krisztus áll, aki meghirdette Isten országát, s akinek eljövetelével megkezdődött ennek az országnak a megvalósulása. Annak érdekében, hogy az olvasók, azaz mi megértsük, hogy miben áll az Isten országának lényege, Márk sok-sok jézusi példabeszédet jegyez le. Ezek által egyrészt megismerhetjük a tanító és gyógyító Jézust. A csodákat olyan tanítások egészítik ki, amelyek rávilágítanak Isten hatalmára, Jézus isteni hatalmára. A történések csúcspontja Jézus kereszthalála, amelyet a legnagyobb csoda, a feltámadás eseménye követ, amelyben a legvilágosabban tűnik fel az ember számára, hogy Jézus valóban Isten.

A mai evangéliumi szakaszt, amelyben a tanítványok missziós útra küldéséről van szó, két egyszerű kijelentés fogja keretbe. A történet elején Jézus így szól tanítványaihoz: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot!”, majd pedig ezzel fejeződik be: „Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot.”

Az evangélium hirdetésének jézusi parancsa ugyanolyan egyszerűen, de határozottan szól napjainkban nekünk, mint egykor az apostoloknak. Jézus ma hozzánk szól, nekünk mondja, hogy induljunk és hirdessük az evangéliumot!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Erőt vesz rajtam a csüggedés, amikor csalódást okoznak az emberek, terveim kudarcba fulladnak vagy váratlan események forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból, az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De te nem hagysz magamra, hanem mellém állsz, tanítasz és megismerteted önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid, követőid közé! Vezess engem az Atya közelébe, hogy a vele való kapcsolatomat helyreállítsam!

2022. április 24. – Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja (Jn 20,19-31)

v, 2022/04/24 - 00:00
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne. Jn 20,19-31

Elmélkedés

A felismerés élménye

Túlzás volna azt állítani, hogy az apostolok és a tanítványok az első pillanattól fogva hittek Jézus feltámadásában, rögtön megértették az események jelentőségét és azonnal felfogták, hogy mi lesz az ő küldetésük. Az evangéliumi leírások nem tartalmaznak ilyen túlzásokat. Az evangélisták őszintén leírják, hogy az apostolok csak lassan jutottak el a hitre. Mesterük kereszthalálát követően az apostolok nem azért zárkóztak be, hogy így tegyék próbára az Urat, képes-e megjelenni nekik, hanem félelmükben zárkóztak el az emberek elől. Féltek ugyanis attól, hogy akik Jézust megölték, velük is hasonlóan fognak bánni. És egyáltalán nem várták Jézust, mert még elképzelni sem tudták, hogy valaha viszontlátják. Ekkor jelenik meg nekik a feltámadt Krisztus, aki számára nem akadály a bezárt ajtó. Csodálkozásukat, meglepettségüket, kételkedésüket látva az Úr megmutatja nekik a „kezét és az oldalát”, azaz azokat a sebhelyeket, amelyeket a keresztre feszítéskor szerzett, s amely sebek egyértelműen tanúsítják, hogy valóban ő az. A jelenlévők csak ezek alapján, a sebhelyek láttán kezdenek el örvendezni, hinni abban, hogy van feltámadás, mert valóban a Feltámadott áll közöttük.

Nem érdemes csodálkoznunk azon, hogy az első jelenéskor távollévő Tamás apostol hitetlenkedve, kételkedve hallgatja később apostoltársai beszámolóját. Ő ugyanúgy kételkedik, mint a többiek azelőtt, hogy megjelent volna nekik az Úr. Tamás csupán annyit szeretne látni, mint a többiek, nem többet, de nem is kevesebbet. Ezt a vágyát, ezt a kívánságát teljesíti Jézus, amikor a következő megjelenésekor ezt mondja neki: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!”

A találkozás pillanata, a felismerés élménye Tamás apostol lelkében óriási változást eredményez, ahogyan mindazoknál, akiknek megmutatta magát a feltámadt Úr. És ez a változás nem hosszas szemlélődés vagy gondolkodás eredménye, hanem egyik pillanatról a másikra történik. A lelkében végbemenő változást fejezi ki hitvallása: „Én Uram, én Istenem!” A többi apostolnál is megfigyelhetjük, hogy Jézus kereszthalálát követően szívükön eluralkodik a kétségbeesés, lelkükön a bizonytalanság, eltölti őket a félelem, ezért is zárkóznak be, de mindez megszűnik, amikor megjelenik a Feltámadott. Szívüket újra eltölti a lelkesedés, a bátorság, most már kezdik megérteni az eseményeket, kezdik megérteni küldetésüket, és elindulnak, hogy akár életük kockáztatásával, a vértanúság vállalásával is hirdessék: Krisztus valóban feltámadt a halálból!

A feltámadt Jézus újra és újra megjelenik napjainkban is, hogy akik keresik, megtalálják. Hitet akar ébreszteni minden emberben. Hitünk növekedésének legbiztosabb forrása, ha rendszeresen találkozunk vele.

A jelenet lezárásaként Szent János összefoglalja evangéliuma megírásának célját: mi, akik olvassuk vagy hallgatjuk az örömhírt, higgyünk abban, hogy Jézus az Isten Fia, és a hit által életünk legyen Jézusban. Hitünknek ezt a kincsét tovább kell adnunk. Az evangelizációnak minden korban az a célja, hogy az emberek Jézushoz kössék életüket, s benne éljenek. Legyünk a feltámadás tanúi és hirdetői! Legyen meg bennünk a találkozás vágya és fogadjuk el a Szentlelket, engedve, hogy vezessen minket! Próbáljuk megfogalmazni saját hitvallásunkat! Aztán induljunk és hirdessük hittel és meggyőződéssel Jézus feltámadását!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te megengedted Tamásnak, a kételkedő apostolnak, hogy a kereszten szerzett sebeidet megérintse. Engedd, hogy sebeidet megérintve bizonyosságot szerezzünk arról, hogy valóban élsz, feltámadtál a halálból. Azzal a szándékkal érintjük meg oldalsebedet, hogy meggyógyíthasd hitetlenségünket, eloszlasd kételyeinket és megerősítsd feltámadásodba vetett hitünket. Add, hogy ez az érintés hitet ébresszen bennünk! Egyedül te vagy képes lelki sebeink gyógyítására és bűneink megbocsátására. Köszönöm, hogy végtelenül irgalmas vagy hozzám. Segíts, hogy én is irgalmas és megbocsátó legyek embertársaim iránt. Úgy szemlélem sebeidet, mint az irgalom forrását és a szeretet jelét!

2022. április 23. – Szombat (Mk 16,9-15)

szo, 2022/04/23 - 00:00
Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki. Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek. Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” Mk 16,9-15

Elmélkedés

A feltámadás első hirdetői hiába mondták el az apostoloknak találkozásukat az Úrral, ők ezt nem hitték el. Mária Magdolna és az emmauszi két tanítvány is a hitetlenségbe ütközött. A tanítványok nem hittek nekik. E hitetlenség miatt kapnak szemrehányást Jézustól, amikor végre nekik is személyesen jelenik meg.

A jelenet üzenete a következő: az emberi tanúságtétel ugyan segíthet másokat a hit útján, de a személyes találkozás ennél jelentősebb. Később Tamás apostol sem hisz társainak, és saját szemével szeretné látni a Feltámadottat. Emberileg érthető lehet ez a hitetlenség, de Jézus számára mégis elfogadhatatlan. Ismét egy világos példa arra, hogy a hit nem minden ember számára magától értetődő. A valódi hit azt kívánja tőlünk, hogy biztos ismeretek és tudás nélkül is bízzunk a másik félben és az ő szavában. A bizalom feltételezi jóindulatunkat, amely igazmondónak tartja a másikat. De nem felejthetjük el azt sem, hogy még a hívő embert is időnként megkísérti a hitetlenség. Ezért kell szüntelenül kérnünk Jézust: Növeld bennünk a hitet!

Elfogadom-e, elhiszem-e mások tanúságtételét Jézusról? Törekszem-e a rendszeres találkozásra Jézussal az imádságban és a szentáldozásban? Tanúságot teszek-e találkozásaim élményéről és hitemről, hogy mások is eljussanak a hitre? Indulok-e hirdetni Krisztus evangéliumát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, a mi üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösség re. Szeretnénk, ha tanításod jó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk!

2022. április 22. – Péntek (Jn 21,1-14)

p, 2022/04/22 - 00:00
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak. Jn 21,1-14

Elmélkedés

Néhány nappal a feltámadás után játszódik az a jelenet, amikor a halászó apostoloknak megjelenik Jézus Tibériás tavánál. Mesterük halálát követően azt gondolják, hogy életüket ugyanúgy kell tovább folytatniuk, mint azt a Jézussal való első találkozás és meghívásuk előtt tették, ezért visszatérnek a halászathoz. Erről az eseményről olvashatunk a mai evangéliumban. Az apostolok korábban már láthatták a feltámadt Jézust, most mégsem ismerik fel azonnal, hanem csak a csodálatos halfogást követően. A csoda ebben az esetben olyan jel számukra, amely segít a feltámadt Jézus megismerésében.

A találkozás során az apostolok egy, a jövőben az igehirdetés szempontjából nagyon fontos dolgot tanulnak meg. Egész éjszaka - amikor Jézus nincs velük - halásznak, de munkájuk eredménytelen és egyetlen halat sem tudnak fogni. Amikor reggel Jézus megérkezik és megmondja mit tegyenek, azonnal eredményessé válik fáradozásuk.

Ehhez hasonlóan az igehirdetés, amely Jézus szavai szerint emberhalászat, teljesen eredménytelen volna az Úr nélkül. Az apostolok és utódaik feladata az emberhalászat, amelynek eredményessége nem az emberi cselekedetektől függ, hanem magától Jézustól. Másik evangéliumi hasonlattal szólva, az igehirdetés olyan magvetés, amelyet az emberek Isten küldötteiként végeznek, de a növekedést Isten adja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A te feltámasztásod a halálból a mennyei Atya cselekedete. Ő ajándékozott neked új életet. Még a halál, önként és engedelmességből vállalt kereszthalálod sem szakíthatott el téged Atyádtól. A kereszten átélted a tőle való elszakítottságot, feltámadásod pillanatában pedig átélted, hogy újra együtt vagy az Atyával. Hisszük, hogy az Atyának hatalma van ahhoz, hogy minket is feltámasszon majd a halálból, mert azt szeretné, hogy örökké vele éljünk. Tégy minket a feltámadás tanújává és hirdetőjévé!

2022. április 21. – Csütörtök (Lk 24,35-48)

cs, 2022/04/21 - 00:00
Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.” Lk 24,35-48

Elmélkedés

A mai evangéliumi jelenetben jól megfigyelhetők a feltámadt Krisztussal való találkozások sajátosságai, elemei. Az apostolokat kezdeti félelmük és bizonytalanságuk megakadályozza abban, hogy rögtön felismerjék a Feltámadottat. János evangélista félelemről beszél. Jézus halálát követően attól félnek, hogy azok, akik Jézus halálát okozták, nem elégednek meg az eredménnyel, hanem tanítványai ellen fordulnak. Félnek, hogy felkutatják őket és hasonló sorsra jutnak, mint Mesterük, ezért bezárkóznak és nem mennek az emberek közé. Félelmüket fokozza a megjelenés módja, Jézus úgy jelenik meg közöttük, hogy az ajtó zárva van, ahogyan ezt több leírás is említi.

Annak érdekében, hogy félelmüket eloszlassa, Jézus igazolja magát. Megnézhetik a sebhelyeket a kezén és a lábán, amelyeket a keresztre feszítéskor szerzett, s amelyek egyértelműen tanúsítják, hogy valóban ő az. Különleges jelként a szemük láttára eszik, amit mi kissé furcsának tartunk annak ismeretében, hogy a feltámadt, megdicsőült test egészen más tulajdonságokkal rendelkezik, mint a földi, emberi test, tehát nincs szüksége táplálékra. Jézus ezzel akarja bizonyítani, hogy nem egy szellem jelent meg nekik.

A jelenet záró elemeként az apostolok küldetést kapnak: „Ti tanúi vagytok ezeknek.” A tanúságtétel Jézus egész életére vonatkozik, beleértve tanítását, cselekedeteit, szenvedését, halálát és feltámadását. Az Úr engem is arra hív, hogy az ő tanúja legyek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, feltámadt Üdvözítőnk! Az örök élet vágya és a feltámadás reménye erősen él bennünk. A mai napon az életet, a feltámadást ünnepeljük. A veled való találkozásokról szóló híradások és a húsvéti jelek megerősítik hitünket és bátorságot adnak ahhoz, hogy mi is feltámadásod hirdetői legyünk. Húsvét titka, a feltámadás titka megosztható. Olyan örömhír ez, amelyet nem zárunk szívünk mélyébe, hanem tovább kell adnunk másoknak, mindazoknak, akik az örök életre vágyakoznak. Adj bátorságot és buzgóságot, hogy feltámadásod hirdetői legyünk!

2022. április 20. – Szerda (Lk 24,13-35)

sze, 2022/04/20 - 00:00
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.” Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben. Lk 24,13-35

Elmélkedés

A húsvéti időben lélekben évről évre végigjárjuk az emmauszi utat. A két tanítvánnyal együtt elindulunk Jeruzsálemből Emmausz felé. Csalódottság, keserűség, tehetetlenség, értetlenség van szívünkben. Nagy reményeket fűztünk Jézushoz, de minden remény szertefoszlott. A kudarcot nem az emberi képességeink gyengesége vagy a körülmények hirtelen megváltozása okozta, hanem a halál. Erőnket tudtuk volna növelni, megtaláltuk volna az új irányt, de a halálon nem tudunk változtatni. Az eseményeket már nem mi befolyásoljuk, hanem az embernél nagyobb erő irányít mindent.

Lélekben újra és újra átéljük az emmauszi utat. A lelki sötétség, a magány, a csüggedés, a reménytelenség útját. Azt hisszük, hogy Isten nincs velünk, elhagyott minket, s csak az ajtóban, a nagy megérkezés pillanatában döbbenünk rá, hogy mindvégig velünk volt. És akkor majd visszaemlékezünk életünk útjaira és tévútjaira, a fontosnak vélt állomásokra és a kitérőkre, a felesleges keresésekre és a szükséges útbaigazító tanácsokra. Megvilágosodott értelemmel látjuk, hogy mikor ismertük fel őt és mikor nem. Látjuk, hogy mikor utasítottuk ki életünkből és mikor mondtuk neki: „Maradj velünk, Urunk!” Lélekben újra átéljük az emmauszi utat, a hit útját, az Istenhez vezető utat. És akkor majd Isten szól hozzám: „Maradj velem, mert lenyugodott már a nap!”

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, te azt a küldetést adtad apostolaidnak és tanítványaidnak, hogy legyenek feltámadásod tanúi, hirdetői, és ők engedelmeskednek kérésednek. Ennek köszönhetően kezdett el egykor terjedni a feltámadás örömhíre, és lettek egyre többen hívőkké, csatlakoztak az Egyházhoz, a benned és feltámadásodban hívők közösségéhez. E közösséghez tartozunk mi is, akik megtapasztalhatjuk jelenlétedet, s akik szintén azt a küldetést kapjuk, hogy legyünk a feltámadás hirdetői a világban. Segíts minket, hogy feltámadásodba vetett hitünket mindig megvalljuk és az üdvösség örömhírét apostoli buzgósággal terjesszük!

2022. április 19. – Kedd (Jn 20,11-18)

k, 2022/04/19 - 00:00
Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent. Jn 20,11-18

Elmélkedés

A feltámadt Jézus és Mária Magdolna találkozását olvassuk a mai evangéliumban. Bár a liturgikus használatra készült szöveg azzal kezdődik, hogy az esemény „húsvétvasárnap reggel” történt, az eredeti szövegben János evangélista az időre vonatkozóan nem ír semmit. Az sem derül ki, hogy Mária Magdolna milyen szándékkal ment a sírhoz, mert az evangélistát ebben az esetben sem a körülmények érdeklik, hanem az esemény mélyebb üzenete. Mária Magdolna nem első pillanatra ismeri fel a feltámadt Krisztust és nem azonnal jut el a feltámadásban való hitre. Fokról fokra, lépésről lépésre halad, pontosabban Jézus vezeti őt a hit útján. Először nem ismeri fel a vele beszélni kezdő Jézust, csak amikor nevén szólítja őt. A felismerést követően szóbeli hitvallást tesz arról, hogy valóban azt a Jézust látja maga előtt élőként, akit korábban is ismert és Mesternek tartott. A következő lépés pedig az, hogy engedelmeskedik az Úr kérésének, miszerint legyen a feltámadás tanúja és hirdetője.

E lépések alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy Mária Magdolna a születő Egyházat jelképezi. A krisztusi közösség tagjai a szomorúságból és a bizonytalanságból lassan jutnak el a hitre. Fokozatosan jutnak el a feltámadásba vetett hitük megvallására és annak megértésére, hogy az Úr feltámadásáról kell tanúságot tenniük a világban.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csendes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

2022. április 18. – Húsvéthétfő (Mt 28,8-15)

h, 2022/04/18 - 00:00
Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.” Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel együtt tanácsot tartottak. Úgy határoztak, hogy sok pénzt adnak a katonáknak, és meghagyják nekik: „Mondjátok azt, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai, és ellopták a holttestet. Ha tudomást szerez róla a helytartó, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.” Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van terjedve a zsidók között. Mt 28,8-15

Elmélkedés

A mai evangéliumban azokról az asszonyokról olvasunk, akik azzal a szándékkal mennek hajnalban Jézus sírjához, hogy a temetés napján elmaradt balzsamozást elvégezzék. A sírt üresen találják, illetve angyalt látnak, aki Jézus feltámadásáról ad hírt és azt kéri tőlük, hogy az apostoloknak vigyék meg ezt a hírt. Örömmel és félelemmel a szívükben indulnak el. A Feltámadottal útközben találkoznak, aki azonnal bátorítja őket, eloszlatja félelmüket. E találkozást követően, amikor megérkeznek az apostolokhoz, már nem csupán azt mondják el, amit megtudtak az angyaltól, hanem személyes találkozásukról, élményükről is beszámolnak.

Az ő esetükhöz hasonlóan mi is bizonytalanok vagyunk mindaddig, amíg nem találkozunk a feltámadt Krisztussal. Ez a találkozás a hit forrása. Ez szünteti meg félelmeinket. E találkozás kelti és növeli bennünk az örömöt. Ez indít el minket is, hogy hirdessük, továbbadjuk a feltámadás örömhírét.

Az evangéliumi szakasz második része ismerteti, hogy már a feltámadása napján egyesek kísérletet tesznek arra, hogy megakadályozzák az igazság örömhírének terjedését. Hamis dolgot találnak ki, s a katonák jó pénzért hajlandók belemenni a hazugságba. S miközben ők a hazugság útjára lépnek, a feltámadt Jézus elindul, hogy sorra találkozzon azokkal, akiket szeretett, s akikben meg szeretné erősíteni a hitet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Feltámadásod erősíti hitünket, hogy van örök élet és létezik a mennyország, ahová Isten végtelen irgalmának köszönhetően eljuthatunk. Feltámadásod erősíti bennünk a reményt, hogy feltámadunk a halálból és a mennybe juthatunk. Az irgalmas mennyei Atya nem csak új, feltámadt testet ad nekünk, hanem megajándékoz az örök és teljes boldogsággal, amely azt jelenti, hogy Isten közelében élünk és örökké vele lehetünk. Feltámadásod számunkra és minden ember számára megnyitja az üdvösség kapuját. Élj bennünk! Támadj fel bennünk és új életre támadunk benned! Segíts, hogy az öröm és a hit, a feltámadás öröme és hite átjárja szívünket!

2022. április 17. – Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása (Jn 20,1-9)

v, 2022/04/17 - 00:00
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból. Jn 20,1-9

Elmélkedés

Találkozás a feltámadt Úrral

Szent János evangélista beszámolója szerint húsvétvasárnap hajnalban először Mária Magdolna ment Jézus sírjához. Az ő legelső élménye az üres sír. Pontosan tudta, hogy hová helyezték el Jézus holttestét pénteken, most mégsem találja azon a helyen. Mária Magdolna az apostolokhoz siet, akik közül ketten, Péter és János azonnal a sírhoz futnak, de ők is csak a lepleket találják meg, Jézust nem. Péter és János számára az első jel, az első élmény szintén az üres sír. Tudták, hogy katonák őrizték a sírt, de Jézus még sincs ott. A sír üres. Az evangélium szerint, amikor mindezt látták, hittek. Az üres sír látványa felébresztette hitüket, és megértették, hogy erről beszélt nekik Jézus korábban. Megértették, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból. Az üres sírbarlang tanúskodik először Krisztus feltámadásáról, és ébreszti fel bennünk is a hitet.

Máté, Márk és Lukács evangéliumában arról olvashatunk, hogy három asszony megy hajnalban Jézus sírjához, akik odaérkezve, elhengerítve találják a barlangot elzáró követ, és angyalokat találnak, akik ezt kérdezik tőlük: „Miért keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, feltámadt” (Lk 24,5). Ők hittek az angyalnak, s azonnal indultak, hogy megvigyék a hírt az apostoloknak. Az üres sír után az angyalok tanúskodnak Jézus feltámadásáról.

A húsvéti öröm teljességét a feltámadt Krisztussal való találkozások jelentik, hiszen ezek fontosabbak az üres sírnál és az angyalok szavánál. Mária Magdolna érkezik elsőként a sírhoz. Valaki megszólítja: „Asszony, miért sírsz?” (Jn 20,13). Ő azt gondolja, hogy a kertész beszél vele, és amikor az illető nevén szólítja, ismeri fel, hogy Jézus az. Azért ment a sírhoz, hogy halott Ura mellett lehessen. A halott Jézust kereste és a feltámadt Krisztust találta meg! Ragaszkodásának és hűségének jutalmaként elsőként találkozik személyesen a feltámadt Úrral.

Húsvétkor hittel ünnepeljük az élet győzelmét, Krisztus feltámadását. Ha nem akarunk örökké egy kertésszel vagy egy ismeretlennel beszélgetni, hanem szeretnénk találkozni a mi Urunkkal, akkor Mária Magdolnához hasonlóan el kell sajátítanunk a hit látásmódját. Ez a hit nem adatik meg mindenkinek. Sokan vannak napjainkban is, akik Jézusban csak egy kertészt látnak. Mások úgy vélik, hogy nagy próféta volt, de kereszthalálával kudarcot vallott. Még a magukat kereszténynek vallók között is vannak olyanok, akik nem hisznek a feltámadásban.

Isten nagy kockázatot vállalt azzal, hogy személyes és szabad döntésünkre bízta a feltámadás elfogadását. Isten nem kényszeríti ránk, hogy feltétlenül hinnünk kell. Ugyanakkor segít minket azáltal, hogy találkozik velünk, elénk áll és lehetőséget ad a felismerésre.

A mai napon lélekben mi is elindulunk Jézus sírjához. Talán azt gondoljuk, hogy tudjuk, mi vár majd ott ránk: megnézzük Jézus halott testét, majd bánatos szívvel, a halál könyörtelen tényével újra szembesülve és tehetetlenségünkbe beletörődve hazatérünk. De nem ez vár ránk! A sírban nem találjuk Jézus testét. Jézus feltámadt! Legyőzte a halált, legyőzte emberi félelmeinket és tehetetlenségünket. Győzedelmeskedett a rossz és a bűn felett. Krisztus feltámadt és ma elénk áll. Rajtunk múlik, hogy kit látunk benne. Boldogok mindazok, akik felismerik benne Megváltójukat és feltámadt Üdvözítőjüket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, feltámadt Krisztusunk! A húsvéti eseményekre nincs emberi magyarázat és nincsenek bizonyítékok, de jeleket találunk: az üres sírt, az elhengerített követ, a feltámadást hírül hozó angyalt, és a sírban maradt gyolcsleplet. Jeleket, amelyeknek az a célja, hogy az emberek higgyenek, eljussanak a hitre. Mennyire nehezen akarjuk meglátni, észrevenni a jeleket! Mennyire nehezen akarunk hinni a jeleknek! Mennyire nehezen értjük meg, hogy a kereszt a megváltás jele, a feltámadás a mi üdvösségünk jele. Nyisd meg szemünket és értelmünket, hogy felismerjük a jeleket! Erősítsd hitünket, hogy feltámadásod részesei és tanúi legyünk!

2022. április 16. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája (Lk 24,1-12)

szo, 2022/04/16 - 00:00
A hét első napján kora hajnalban az asszonyok kimentek Jézus sírjához, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. A kő el volt hengerítve a sírtól. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, amikor két férfi jelent meg mellettük, ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegezték tekintetüket. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnapra feltámad.” Erre eszükbe jutottak ezek a szavak. A sírtól visszatérve mindezt hírül adták a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária s néhány más, velük lévő asszony hozta a hírt az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter azonban menten a sírhoz futott. Benézett a sírba, de csak a lepleket látta ott. Igen elcsodálkozott a történteken, és hazament. Lk 24,1-12

Elmélkedés

Van feltámadás

Húsvét vigíliájának szertartása, amelyen Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük, a szokásos szentmiséknél hosszabb és tartalmasabb. A szertartás a tűzszenteléssel kezdődik, majd megáldjuk a húsvéti gyertyát, amelyet meggyújtva ünnepi körmenetben hozunk be a templomba. Ezt a részt a húsvéti örömének követi. Az igeliturgia során felidézzük az ószövetségi időkből azokat a legfontosabb eseményeket, amelyekkel Isten előkészítette a megváltást. Ezek után a keresztségi fogadalom megújítása, illetve egyes templomokban a keresztség szentségének a kiszolgáltatása következik, majd az eucharisztia liturgiája a szokásos módon. A húsvéti szertartást a feltámadási körmenet zárja le.

A mai éjszakán még nem látunk mást, csak az üres sírt. Azt látjuk, hogy az a sírbarlang, amelybe Jézus testét elhelyezték, most üres. Az evangéliumban arról hallottunk, hogy a követ elmozdító angyal megmutatja ezt az üres sírt. Megmutatta egykor az asszonyoknak, s megmutatja ma nekünk. A következő napokban viszont ennél nagyobb élményben is részünk lehet. Kicsivel később az asszonyok találkoznak a Feltámadottal, s ettől kezdve már nem az üres sír látványa a hit alapja számukra, hanem maga a feltámadt Úr, akit újra élőként láthattak. Az előttünk álló húsvéti időben mi is Jézust keressük. Nem csupán az üres sírt keressük, mert ez nem elég számunkra. A feltámadt Üdvözítőt keressük, vele szeretnénk találkozni. Egykor megmozdult a város, megmozdultak az emberek, most nekem kell elindulnom, ha a feltámadás tanúja és hirdetője szeretnék lenni.

Az apostoli igehirdetés és a kezdődő Egyház tanúságtétele nem csupán Jézus feltámadásáról szól, hanem az Úr kereszthaláláról és feltámadásáról. A krisztusi megbízottak helyesen ismerték fel e kettő szoros kapcsolatát és helyesen ismerték fel mindkettőben a mennyei Atya szándékát és cselekedetét. Éppen ezért az Egyház igehirdetése még a húsvéti ünnep alkalmával sem szólhat csupán a feltámadásról és a feltámadás általi megdicsőülésről, hiszen ehhez a szenvedésen és a halálon át vezetett az út. Bizonyára sokaknak tetszene, ha a történetnek csak a könnyebb oldala vonatkozna rájuk s életük végén kereszthordozás, szenvedés és halál nélkül besétálhatnának az üdvösségre. De ilyen nincs, mert a kereszt nélküli út egészen máshová vezet.

Húsvét ünnepének lényeges mondanivalója, hogy mi is fel fogunk támadni az örök életre. Ezért halálunk egyrészt földi életünk befejezése, másrészt örök életünk kezdete. A feltámadás szót azonban helyesen kell értenünk! A mi feltámadásunk ugyanis nem földi életünk meghosszabbítását jelenti. A technika és az orvostudomány fejlődését látva sokan abban bíznak, hogy az ember földi élete akár a végtelenségig meghosszabbítható. Mi, keresztények ezzel szemben azt valljuk, hogy a földi élet nem tarthat örökké. Megszületünk, élünk, meghalunk és feltámadunk: ez az emberi élet rendje. Bármennyire is szép és boldogító a földi élet, jobb nekünk, ha halálunkat követően feltámadunk majd az örök életre. Jobb, ha nem itt a földön, hanem a mennyországban folytatódik életünk, amelynek tökéletes boldogsága messze fölülmúlja mindazt, amit a földön kaphatunk. Hitünk azt tanítja, hogy vágyakozzunk a mennyországba és a feltámadásra! Isten nem csak új, feltámadt testet ad nekünk, hanem megajándékoz az örökké tartó boldogsággal.

A húsvéti ünnep erősítse bennünk a Krisztus feltámadásába vetett hitet és annak reményét, hogy számunkra is van feltámadás!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Feltámadásod az élet győzelmét hirdeti. Egykor élőként mutattad meg magadat a sírodhoz siető asszonyoknak, majd az apostoloknak és a tanítványoknak. Mutasd meg magadat nekünk is! Jelenj meg és erősítsd bennünk az örök élet reményét! Húsvéti feltámadásod megújító ereje indítson el minket az evangélium és a feltámadás hirdetésének útján! Erősítsd bennünk a reményt, hogy az örök boldogság részesei lehetünk, mert a téged új életre támasztó mennyei Atya mindannyiunkat az örök életre hív!

2022. április 15. – Nagypéntek (Jn 19,12-42)

p, 2022/04/15 - 00:00
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék. Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.” A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust. Jn 19,12-42

Elmélkedés

Megváltó szenvedés

Nagypénteken mi, keresztények, világszerte Jézus Krisztus keresztáldozatára, az ő szenvedésére és halálára emlékezünk. Az Egyház régi hagyománya szerint ezen a napon nem mutatunk be szentmisét. A nagypénteki szertartás első része az igeliturgia, amelynek keretében elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió, majd ezután következik a szent kereszt előtti hódolat és a szentáldozás. A mai szertartás minden eleme abban segít bennünket, hogy elkísérjük Megváltónkat keresztútján és a keresztre irányítsuk figyelmünket. Jézus áldozatának lényegét és halálának értelmét Szent Pál apostol így foglalja össze a filippiekhez írt levelében: „Krisztus engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte áll minden névnek” (Fil 2,8-9), miként ez a szertartás során a passió előtt elhangzik.

Szent János evangélista leírásából egyértelműen kitűnik, hogy Jézus önként vállalja a szenvedést és a halált. Elfogadja azt, de nem mint emberi kényszerítő erőt, hanem mint a mennyei Atya szándékát. Áldozatát önként vállalja a mi Urunk, tudatosan vállalja a halált megváltásunkért. Nem elveszik tőle életét, hanem maga adja oda. Jézus engedelmessége, küldetésének hűséges teljesítése, önfeláldozása az egész világ szemeláttára történt. Szoros értelemben a megváltás beteljesítése csak az Atyára tartozik, aki ezt az áldozatot várta és a Fiúra, aki ezt az áldozatot meghozta. De mégis minden a világ előtt, az emberek előtt, előttünk történik. Jézus szenvedéstörténetének háttérében feltűnik az isteni szándék, a mennyei Atya akarata. Valójában minden úgy történik, ahogyan az Atya akarja. Jézust ugyan valóban kényszerítik az emberi erők, de ő mindvégig az Atya akaratának engedelmeskedik. János evangélista leírása a kezdődő Egyháznak arról a meggyőződéséről tanúskodik, hogy Jézus nem volt a gonoszság erőinek játékszere és nem kényük-kedvük szerint bántak vele a gonoszság képviselői. Ő a mennyei Atya tervének megfelelően teljesítette küldetését, hozta meg áldozatát. Ennek a meggyőződésnek fontos tanulsága van számunkra: hiába támadják a gonoszság erői az Egyházat és az Egyházhoz tartozókat, nem győzhetnek, mert Isten nem hagyja el, hanem védelmezi közösségét s végül mindig az ő akarata valósul meg.

A keresztény szóhasználat szerint Jézus szenvedése és kereszthalála megváltást hozott az emberiség számára. A megváltás azt jelenti, hogy Isten többé már nem mint bűnös emberekre tekint ránk, akik büntetést érdemlünk, hanem mint megváltott emberekre. Az isteni irgalom, a megbocsátás, a kegyelem kiárad felénk. Mondhatjuk tehát azt, hogy Jézus azért jött el közénk és azért áldozta fel magát, hogy Isten, a mennyei Atya másként tekintsen ránk. Ebben talán van igazság, de minden bizonnyal helyesebb volna a másik oldalról közelítve megfogalmaznunk az eredményt: Jézus azért áldozta fel magát a kereszten, hogy mi, emberek másként tekintsünk Istenre. Úgy tekintsünk rá, mint aki a legvégsőkig elmegy, hogy megmutassa, kifejezze irántunk való szeretetét. Ne félelemmel és rettegéssel gondoljunk rá, hanem a kibékülés vágya, a gyógyulás vágya, a lelki felemelkedés vágya vezessen minket hozzá.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Amikor feltekintek keresztedre, nem csak egy meggyötört, megalázott embert látok. Amikor feltekintek keresztedre, akkor az Atyát megdicsőítő Istenfiút látom. Hiszem, hogy szenvedésed nem volt értelmetlen. Hiszem, hogy kereszthordozásoddal nekünk embereknek akartál példát mutatni, feltámadásoddal pedig reményt adni. Életed, halálod és feltámadásod megdicsőítette az Atyát, dicsőséget szerzett Istennek. A te tökéletes engedelmességed, a szenvedést és a halált is vállaló engedelmességed, dicsőséget szerzett az Atyának, mert ennek köszönhetően valósult meg a megváltás isteni terve. Urunk, hittel valljuk, hogy te vagy a Megváltónk és Üdvözítőnk.

2022. április 14. – Nagycsütörtök (Jn 13,1-15)

cs, 2022/04/14 - 00:00
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” Jn 13,1-15

Elmélkedés

Az Úr példája

Nagycsütörtökön az esti szentmise keretében Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk. Ez a szentmise hitünk két lényeges elemére mutat rá: egyrészt arra, hogy Isten végtelen szeretete kiárad felénk, másrészt ezt a szeretetet tovább kell adnunk, kézzelfoghatóan kell megmutatnunk a világ felé. Jézus valóban példát ad nekünk, amikor többféleképpen is kimutatja szeretetét, s ezt a példát kell nekünk is követnünk.

Az egyik szeretet-cselekedet az Úr részéről, amikor megmossa a jelenlévő apostolok lábát. Jézus egyesével letérdel az apostolok előtt, vizet önt lábukra és megtörli azt. Olyan szolgálatot végez, amely abban az időben a rabszolgák feladata volt. Nem csoda, hogy az apostolok egyáltalán nem értik Mesterük cselekedetét, s Péter ennek hangot is ad. Szokatlan ez egy tanító részéről. Jézus szolgaként viselkedik, így ad példát arra, hogyan szolgálják majd tanítványai, követői embertársaikat. Érdekes felvetés, hogy vajon az apostolok lábának megmosását Jézus előre eltervezte, vagy csak az adott helyzetben jutott eszébe, hogy ezt tegye. Az biztos, hogy Jézus semmit nem tesz meggondolatlanul, s ez a tett egyezik azzal, hogy egész életét szolgálatnak tekintette. Ilyen módon akarta újabb jelét adni annak, hogy valóban szolgálni jött. Így akart példát mutatni apostolainak és tanítványainak és minden követőjének, hogy az emberek szolgálata legyen legfőbb feladatuk. Ezért hangzik el parancsa a lábmosást követően: „Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

A másik szeretet-cselekedet Jézus részéről a kenyértörés. A vacsora közben a kenyeret saját testeként, a bort saját véreként nyújtotta a jelenlévőknek. Cselekedetét itt is az a parancs követte, hogy halálának és feltámadásának emlékezetére ugyanezt tegyék majd övéi.

Az Oltáriszentség Jézus üdvözítő jelenléte a hívők közösségében és a hívő egyénekben. Amikor ugyanis a szentmisét ünnepeljük és azon részt veszünk, akkor nem csupán emlékezünk a megváltás eseményeire, hanem megújul Krisztus áldozata az Egyházban és bennünk. Amikor a szentmisét bemutató pap kimondja az átváltoztatás szavait, azaz megismétli ugyanazokat a szavakat, amelyeket az Úr mondott az utolsó vacsorán, akkor Jézus valóságosan jelenvalóvá válik testével és vérével a kenyérben és a borban. Ezt a titkot, ezt a valóságot azonban nem testi szemünkkel látjuk, hanem hitünkkel fogjuk fel. Az Egyház szolgálata, a papok szolgálata teszi jelenvalóvá az Urat, aki aztán a hívők életében is jelenvalóvá válik annak köszönhetően, hogy szent testét magukhoz veszik a szentáldozásban.

Az Oltáriszentség, mint lelki táplálék mind az Egyház, mind az egyének számára a legdrágább kincs. Ebből él az Egyház közössége és ebből él a hívő ember. Úgy tekintünk rá, mint az Úr ajándékára, szeretetből adott ajándékára, amelyben nem a halott, hanem az élő, a feltámadt Krisztus van jelen, hogy minket éltessen, bennünk éljen. Valahányszor részt veszünk a szentmisén és magunkhoz vesszük Krisztus testét a szentáldozáskor, gondoljunk arra, hogy Isten szeretetből adja nekünk önmagát.

Krisztus adjon nekünk erőt ahhoz, hogy alázatos szeretettel szolgáljuk embertársainkat az ő példája szerint!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te értünk, a mi megváltásunkért hoztad meg az áldozatot, áldoztad fel életedet a kereszten. Egész életed önfelajánlás volt az Atyának, és az Atya elfogadta ezt az áldozatot. Hisszük, hogy értünk szenvedtél és értünk haltál meg a kereszten. Te az utolsó vacsorán önmagadat, testedet és véredet adtad a kenyérben és a borban, és úgy rendelted, hogy életed és áldozatod folytatódjon tanítványaid életében. Akaratod és rendelkezésed szerint ez az áldozat minden szentmisében megújul, megismétlődik, jelenvalóvá válik. Újra közénk jössz, hogy saját testeddel tápláld lelkünket. Köszönjük, hogy az Oltáriszentségben önmagadat, mint az örök élet táplálékát adod nekünk.

2022. április 13. – Nagyszerda (Mt 26,14-25)

sze, 2022/04/13 - 00:00
A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!” Mt 26,14-25

Elmélkedés

Mennyire érdekes Júdás jelenléte, szerepe az evangéliumokban. Júdásé, az áruló apostolé. Az evangélisták akár hallgathattak volna róla, mert nem vetett jó fényt Jézusra, aki egy ilyen személyt is beválasztott legbizalmasabb baráti, tanítványi körébe, a tizenkét apostol közé. De az igazsághoz, Jézus élettörténetéhez, a megváltás művéhez Júdás is és az árulás ténye is hozzátartozik, ezért nem hallgatnak róla.

Júdás személyével kapcsolatban az evangélisták éppen a legérdekesebb kérdésre nem válaszolnak: miért árulta el Jézust? Kapzsiságával, pénzsóvárságával, a vérdíjként kapott harminc ezüsttel aligha magyarázható szörnyű tette. A főtanács tagjait nem érdekelte, hogy miért árulja el egy tanítványa mesterét. Ők örültek a kedvező alkalomnak, hogy elfoghatják Jézust, gyorsan fizettek, de egyáltalán nem érdekelte őket, hogy miért tesz ilyet valaki. Az apostolok sem igyekeztek a későbbiekben társuk magatartására magyarázatot találni, az Úr feltámadása pedig végképp feledtette velük a kérdést.

A kérdés kétezer éve újra és újra felmerül hívőkben és nem hívőkben egyaránt. Hogyan lesz valakiből áruló? Miért tesz ilyet egy ember? Miért árulja el az ember azt, aki szereti őt? A kérdés megválaszolatlan. A kérdés megválaszolhatatlan. Az árulás bűne megmagyarázhatatlan.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte. És Jézus Krisztus szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért.

2022. április 12. – Nagykedd (Jn 13,21-33.36-38)

k, 2022/04/12 - 00:00
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt. Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Jn 13,21-33.36-38

Elmélkedés

A János evangélista által árulóként emlegetett Júdás már szerepelt a tegnapi evangéliumban. A betániai vacsora alkalmával jobbnak látta volna, ha eladják azt a drága nárduszolajat, amivel Mária megkente az Úr lábát, és a pénzt a szegényeknek adták volna. Az evangélista szerint Júdást nem a szegények iránti aggodalom és törődés vezette, hisz lopni szokott az adományokból. A mai evangéliumban szintén Júdás jut szerephez. A helyszín az utolsó vacsora terme. Amilyen kíméletlenül leplezte le az előzményekben János evangélista Júdás bűnös szándékát, ugyanilyen nyíltan beszél Jézus Júdás áruló szándékáról.

A két szereplő lelkületére érdemes figyelnünk. Az Úr lelkiállapotát így írja le az evangélista: „mélyen megrendült lelkében.” E megrendülés Júdás áruló szándékának és a bűn titokzatosságának egyaránt szólt. Érthetetlen az árulás ténye, de ugyanilyen érthetetlen minden bűn, amely lázadás Isten ellen. Bár Jézus számára ismert, hogy ki lesz árulója és apostolai előtt is feltárja az áruló személyét, mégsem tesz senki semmit annak érdekében, hogy megakadályozza mindezt. Isten sem akadályozza meg, hogy a sátán Júdás lelkébe szálljon és hatalmába kerítse őt.

Júdás esete emlékeztessen minket arra, hogy Isten nem veszi el emberi szabadságunkat. Szabadon dönthetünk mellette vagy ellene, de tetteinknek, döntésünknek lesz következménye.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, te imádkoztál tanítványaidért, hogy mind az idők végéig egyek legyenek, amint te egy vagy az Atyával és az Atya veled. Nézz le, Uram, részvéttel arra a sok szakadásra, mely azok között éktelenkedik, akik tiednek vallják magukat, és vezesd haza őket abba a közösségbe, amelyet te alapítottál kezdetben: szent, katolikus, apostoli Egyházadba. Hogy amint az égben egy a szentek egysége, idelenn is csak egy legyen, szentséges neved megvallásában és dicséretében.

2022. április 11. – Nagyhétfő (Jn 12,1-11)

h, 2022/04/11 - 00:00
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban. Jn 12,1-11

Elmélkedés

A vendégszeretet szokásos formáját messze felülmúlja Lázár és Márta testvérének, Máriának cselekedete, amikor a házukba vendégként betérő Jézus lábát drága olajjal megkeni és hajával törli meg. Tettét ne értékeljük egyszerű hálaként azért, mert az Úr korábban feltámasztotta a halálból Lázárt, hiszen ennél sokkal többről van szó. De pazarlásnak se tekintsük, ahogyan ezt az áruló Júdás gondolta. János evangélista, miként Szent Máté és Szent Márk is írásukban, így magyarázza az esetet: Mária tette Jézus temetésének előkészülete. Amit napokkal később nem tudnak megtenni, tudniillik, hogy bebalzsamozzák Jézus holttestét a sírba helyezés előtt, most Mária megteszi.

Mária és Júdás egymással ellentétes magatartása áll előttünk. Az egyik oldalon a nagylelkű szeretet, a másikon a szűkkeblű önzés áll. Mária az őszinte barátság és vendégszeretet jelét mutatja, míg Júdás hazug és alakoskodó, aki áruló lesz. Mária magatartása az igazi gondoskodás tanújele, míg Júdás valójában mit sem törődik a szegények gondjával. Mindketten jól ismerik Jézust, közeli kapcsolatban vannak vele. De a Mester baráti, illetve tanítványi köréhez való tartozás még nem jelent feltétlen biztosítékot, hogy jószívvel közeledünk hozzá.

A nagyböjti idő azt a célt szolgálta, hogy közelebb kerüljek az Úrhoz. Milyen szándékkal akarok a közelében lenni? Milyen érzések vannak szívemben iránta?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

Oldalak

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva