November 26. Krisztus Király vasárnapja

Közreadta Kollár Csaba, hétfő, 2023, november 13 - 10:23

Elérkeztünk az egyházi év utolsó vasárnapjához, amelyet 1925 óta Krisztus Király Vasárnapjának hívunk. Azt gondolhatnánk, hogy igen régi lehet ez az elnevezés, és ma már nem időszerű, sőt érthetetlen, hogy Krisztust királynak nevezzük. Még időszerűtlenebbnek érezték ezt az ünnepet, amikor az 1925-ös szentév végén XI. Piusz pápa kihirdette. A szentév mottója ez volt: Krisztus békéje uralkodjék Krisztus országában!

csütörtök, 2022, március 17 - 19:12

Idén újra meghirdetjük a nagyböjti irgalmasság gyakorlásának ősegyházi hagyományát, amikor arra biztatjuk a híveket, hogy hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat a rászorulók számára és tegyék a templomban az erre kijelölt helyre.

vasárnap, 2021, március 7 - 19:09

Az Egri Főegyházmegyében – a püspöki konferencia irányelvein túlmenően – az itt élő hívekért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus járvány magyarországi harmadik hulláma miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig a következő rendelkezések lépnek életbe:

hétfő, 2021, február 15 - 18:40
hamvazkodás

Hamvazószerdán idén, február 17-án veszi kezdetét a negyvennapos böjt, melynek során a keresztények húsvétra, Jézus Krisztus föltámadásának ünnepére készülnek. Hamvazószerdán és a rákövetkező vasárnapon a hívek homlokát az előző év virágvasárnapján szentelt barka hamujával hintik meg, vagy kis kereszt alakú hamujellel jelöli meg a pap, miközben hagyományosan a következőket mondja: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!” vagy: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!”.

kedd, 2021, január 5 - 19:10

Az idei Újév más, mint a korábbiak voltak. Nem tudunk most lendületesen úgy előre tekinteni és önfeledten úgy tervezni, hogy egyúttal ne gondolnánk a mögöttünk hagyott hónapok megpróbáltatásaira.

hétfő, 2020, december 21 - 09:35
Karácsonyi szentmisék templomunkban

December 24-én, Karácsony előestéjén 18 órára hívjuk a Kedves Testvéreket a templomba (akár Pusztamonostorról és Jászfelsőszentgyörgyről is). Így a kijárási korlátozások kezdete előtt mindenki biztonsággal hazaérhet. December 25-én, Karácsony napján reggel 8 órakor kezdődik az ünnepi szentmise templomunkban.

kedd, 2020, június 23 - 20:33
Papszentelés 2020

Június 20-án szentelte áldozópappá Barta Márton István, Marosi Balázs, Nagy Ferenc és Thiago Costa diakónusokat Ternyák Csaba egri érsek. A járványhelyzet miatt, az állami rendeletekkel összhangban, érseki rendelet alapján idén korlátozott volt a személyes jelenlét lehetősége. A bazilikában mind a papok, mind pedig a hívek csak szűk körben ünnepelhettek, a szertartást az interneten és kivetítőn a Dobó téri Szent Antal templomban követhették az érdeklődők. Ternyák Csaba egri érsek a szentmise kezdetén úgy fogalmazott: a papszentelés az egyik legnagyobb ünnep az egyházmegyében.

szerda, 2020, június 17 - 20:02
30 éve szentelték pappá Gábor atyát

Az Eucharisztia ünnepén, Úrnapján köszöntötte Gábor atyát Kollár Csaba világi elnök, Czibolya Gábor és dr. Kocsis András abból az alkalomból, hogy a napokban ünnepelte pappá szentelésének 30. évfordulóját.

hétfő, 2020, május 18 - 13:38
Templomi etikett

2020. május 18-tól, hétfőtől kezdve ismét tarthatunk nyilvános szentmiséket és más liturgikus cselekményeket templomainkban vagy alkalmas szabadtéri környezetben Főegyházmegyénk egész területén.

Ennek során gondosan tartsuk meg a mindenkori állami előírásokat!

szerda, 2020, május 6 - 18:27
Az Egri Főegyházmegye döntése a templomi liturgiákról

Ahogy az Egri Főegyházmegye közleményében is olvasható, Érsek Atya továbbra sem engedélyezi a nyilvános liturgikus cselekményeket az egyházmegye templomaiban. Gábor atya természetesen bemutatja a szentmiséket, de ő is kéri - különösen a 65 évenél idősebbeket vagy a krónikus betegségben szenvedőket -, hogy a járványügyi korlátozásoknak mindenki tegyen eleget.

kedd, 2020, április 14 - 19:58
Regisztráció a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a járványügyi helyzet miatt idén elmarad, egy év múlva kerül megrendezésre.

© 2011 Római Katolikus Egyházközség, Jászfényszaru - Minden jog fenntartva