A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a (régi) parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” Mt 5,43-48

Elmélkedés

Jézus szeretet-parancsa akkor éri el a csúcspontját, amikor azt mondja, hogy még az ellenségeinket is szeretnünk kell. Nem reménytelen elképzelés ez a részéről, hanem egy olyan stratégia, amely lemond az erőszakról és a bosszúról, s hisz abban, hogy a jóval, mint erkölcsi erővel le lehet győzni a rosszat. A bántalmak és az üldözések türelmes elviselése ugyanis egy idő után zavarba ejti azokat, akik azt vélik, hogy erőszakos eszközökkel el lehet törölni a vallásosságot. Az ellenség szeretete olyan tanúságtétel, amely a világ számára, a nem hívők számára teljesen érthetetlen, de mégis Isten szeretetéről tanúskodik. Ezt bizonyítja az Egyház vértanúinak példája, akik meg tudtak bocsátani bántalmazóiknak, Jézusért képesek voltak elviselni a legszörnyűbb szenvedéseket és a halált is, s akiknek tanúságtétele sokakat erősített meg a Jézus melletti hűséges kitartásban.

A szeretet gyakorlásában nem lehetünk személyválogatók, miként Isten sem az, hanem mindenkinek felkínálja kegyelmét. Törekedjünk a tökéletességre a szeretet gyakorlásában mindenki iránt! Egyedül ezzel tudjuk legyőzni a rosszat. Szeretettel, amely nem marad érzelem, hanem képes jót tenni mindenkivel. Felejtsük el a bosszút, a megtorlást, a rosszindulatot! Törekedjünk a tökéletes szeretet elérésére!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat! Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted. Mt 5,20-26

Elmélkedés

A kiengesztelődés fontosságára mutat rá a mai evangéliumi részlet. Jézus azt tanácsolja, hogy az Istennek bemutatandó áldozatunk előtt béküljünk ki, engesztelődjünk ki embertársainkkal. Hogyan is állhatnánk Isten elé felajánlásainkkal vagy bűneinkre az ő bocsánatát várva, ha közben haragot, ellenszenvet, gyűlöletet táplálunk valamelyik embertársunk iránt? Számíthatunk-e az ő megbocsátására, ha közben mi nem vagyunk hajlandóak megbocsátani felebarátunknak? Hogyan is tölthetne el minket Isten békessége, ha közben az embertársunk iránti ellenszenv nyugtalansággal és békétlenséggel tölti el szívünket?

Tegnap arról elmélkedtünk, hogy bátran fordulhatunk Istenhez kéréseinkkel, mert maga Jézus tanácsolja ezt nekünk. Mit kérjünk imádságainkban? Először is bűneink bocsánatát. Másodszor pedig a megbocsátás képességét. Az elsőt nem tudjuk Jézustól megtanulni, mert az ő személyes imájában nincs nyoma a bűntudatnak vagy a bűnbánatnak. Nem is lehet, mert szent volt, aki mindenben teljesítette az Atya akaratát. Neki egyáltalán nem volt szüksége arra, hogy bocsánatot kérjen az Atyától, mert soha nem követett el bűnt. A másodikat, a megbocsátás képességét viszont már érdemes tőle tanulnunk, hiszen még a halála előtti utolsó pillanatokban is tudott azok számára Isten bocsánatáért imádkozni, akik szenvedését és halálát okozták.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak. Kicsoda az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad kígyót neki? Ha tehát ti – bár rosszak vagytok – tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább jót ad a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt. Amit tehát akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez ugyanis a mózesi törvény és a próféták tanítása.” Mt 7,7-12

Elmélkedés

„Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek” – mondja Jézus a mai evangéliumban. De ki fog adni? Ki fog ajtót nyitni? Ki fogja a kéréseket teljesíteni? A magyar nyelvű szövegből ez nem derül ki. A Biblia nyelvezetét és az egykori héber-arám kifejezésmódot kutató és jól ismerő szentírástudósok szerint ezeket a kérdéseket az egykori zsidó emberek a következőképpen hallották, értették: „Kérjetek, és ad nektek az Isten; keressetek, és Istennél találni fogtok; zörgessetek, és ajtót nyit nektek az Isten.”

Kérjetek, és adnak nektek! – bátorít minket Jézus. E szavakat a nagyböjti időszakban bátran vonatkoztathatjuk arra, hogy kérjük Isten bocsánatát, és ő megbocsát nekünk. Az Egyháznak az a feladata, hogy az embereket elvezesse az irgalmas Atyához. Jól ismerjük ezt az utat, a bűnbocsánat útját, a szentgyónás lehetőségét, amelyet szeretettel ajánlunk azoknak, akik szívük mélyén érzik Isten ölelésének hiányát. Ahogyan a Jézus példabeszédében szereplő jó pásztor utána megy az egyetlen eltévedt báránynak, ugyanúgy az embereket egyenként kell elvezetnünk az Atyához. Bár mindenkinek más az élethelyzete, más bűnök nehezítik életét, az isteni megbocsátás megtapasztalásához egyetlen út vezet, a szentgyónás útja, amelyen egyenként kell vezetnünk a megtérőket.

Kész vagyok-e elfogadni az Egyháznak ezt a szolgálatát, amely számomra is megmutatja az Istenhez vezető utat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön! Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra! Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát! Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján! Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt! Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak!

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.” Lk 11,29-32

Elmélkedés

Jónás próféta történetének felidézése a nagyböjti időszakban a bűnbánat fontosságára emlékeztet bennünket. Jónás azt a feladatot kapta Istentől, hogy a bűnös város, Ninive lakóinak hirdesse a közelgő isteni ítéletet. A város lakói felfigyeltek a prófétai szóra, bűnbánatot tartottak és így elkerülték az őket fenyegető isteni büntetést. A niniveiek példája jól mutatja, hogy mindenféle változást az embernek önmagán kell elkezdenie.

Az igazságtalanság, a szegénység, az egyenlőtlenség számos formája megtapasztalható napjaink társadalmában. Aki azt ígéri, hogy a politikai hatalom megváltozásával megszűnnek majd az igazságtalanságok és mindenkinek az élete jobbra fog fordulni, az hamis ígéreteket tesz. Aki azt várja, hogy egyik vagy másik politikai erő megoldja majd a problémákat, felszámolja a szegénységet és minden tekintetben érvényre juttatja az igazságosságot, az hamis reményeket táplál önmagában. Aki a külső körülményektől várja a felemelkedést, az csalódni fog.

Ha azt szeretnénk, hogy jobbra forduljon a világ, akkor a változást magunkon kell elkezdenünk. Mindenkinek önmagán. A vallásos ember ezt bűnbánatnak nevezi, amelyhez kapcsolódnak a jó elhatározások és cselekedetek. A változást azonban legfeljebb önmagunk esetében sürgessük. Másokkal legyünk türelmesek!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak! Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni! Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban! Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.” Mt 6,7-15

Elmélkedés

Böjt, imádság és jócselekedetek – e három dolog segít minket a nagyböjt folyamán a lelki megújulásban. A mai evangélium az imádságot állítja a középpontba. Jézus imádkozni tanítja apostolait, elmond egy egyszerű imát, amelyet azóta is a legtökéletesebb imának tartunk, hiszen maga az Úr tanította nekünk.

A Jézus által tanított ima igazi újdonsága, hogy Istent Atyámnak szólíthatom. A szentírástudósok egyhangúan állítják, hogy a Jézust megelőző időkben soha nem fordult elő az, hogy valaki Istent az ő Atyjának szólítsa imájában. Az ószövetségben ugyan szerepel az a kifejezés, hogy Isten Izrael népének Atyja, de az sehol, hogy e nép bármelyik tagja olyan személyesen szólítsa meg Istent, hogy Atyjának nevezi őt. Jézus, aki a mennyei Atya Fia, jogosan nevezi Istent Atyának, az ő Atyjának, de ennél is továbbmegy, amikor nekünk is ezt ajánlja. Bátorít minket, hogy úgy tekintsünk Istenre, mint jóságos Atyánkra, aki odafigyel életünkre és meghallgatja kéréseinket.

Jézus egész élete odafordulás az Atyához, az Atyának való engedelmesség és az Atyával való együttlét. Mi ugyan más értelemben nevezhetjük Istent Atyánknak, mint ahogy Jézus tette, de az ő bátorítására megtehetjük ezt. Ha életünkkel Isten felé fordulunk és az ő akaratát teljesítjük, akkor valóban az Atya gyermekei vagyunk. Adjunk hálát Istennek, hogy az ő gyermeke vagyunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hálás szívvel köszönöm meg azt a kegyelmet, amit a keresztségben kaptam. Segíts engem életem folyamán, hogy mindig az Atya kedves gyermeke maradjak! Lakjék bennem a Szentlélek, ő irányítsa cselekedeteimet és indítson tanúságtételre. Tisztíts meg engem a bűnbánat szentségében, hogy a lelki újjászületés pillanatában újra és újra átérezzem, hogy a mennyei Atya szeretett gyermeke vagyok. Taníts engem az alázatra és az engedelmességre!

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre. Mt 25,31-46

Elmélkedés

Böjt, imádság és jócselekedetek – e három dolog vezet minket nagyböjti utunkon. A mai evangélium a jócselekedetek végzésére bátorít minket. Jézus azonosítja önmagát a szegényekkel, a rászorulókkal, a szükséget szenvedőkkel, az éhezőkkel, a szomjazókkal, a menekültekkel, a betegekkel, tehát ha valakivel jót teszünk, akkor azt Jézusnak tesszük. Ha ellenben elmulasztjuk a segítségnyújtást, akkor magától Jézustól tagadtuk meg a szeretetet. A jócselekedeteknek tehát különös értéket ad, hogy a felebarátainknak adott segítséget a mi Urunk úgy tekinti, mintha neki tettük volna.

Ugyanakkor egy másik szempont is előkerül: Jézus szavai szerint a jócselekedetben buzgólkodók az örök üdvösségre jutnak, akik viszont nem jeleskedtek a jótettekben, a kárhozatra. Vajon ez a szempont, azaz az örök élet elnyerésének vagy elvesztésének lehetősége, ösztönzi-e a mai embereket arra, hogy önzetlenül jót tegyenek másokkal? Ha igaz az a sok teológus által hangoztatott vélemény, amely szerint napjainkban sok emberből kiveszett az aggódás a túlvilági üdvösségért, akkor aligha fognak ők jót tenni ennek érdekében. Az Egyház és minden hívő ember feladata, hogy megmutassuk az embereknek azt az Istent, aki az örök életre hív mindenkit.

Ne dicsekedjünk jócselekedeteinkkel! Igyekezzünk olyan módon jót tenni, hogy személyünk rejtve maradjon!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!

Abban az időben: Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust. Lk 4,1-13

Elmélkedés

Ne engedelmeskedj a gonosznak!

Nagyböjt első vasárnapjának evangéliuma Jézus megkísértéséről szól. Szent Lukács írása szerint Jézus megkeresztelkedését követően történt az esemény. A megkeresztelkedéskor a mennyei Atya kinyilvánította, hogy Jézus az ő Fia: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Lk 3,22) – hangzik az égből az Atya hangja. A kísértő azt kívánja a pusztában Jézustól, hogy forduljon szembe az Atyával.

Az első kísértés arra irányul, hogy Jézus ne az isteni gondviselésben bízzon, hanem a köveket kenyérré változtatva önmaga számára használja fel isteni hatalmát. Később, nyilvános működése idején Jézus tesz hasonló csodát, amikor megszaporítja a kenyereket, de ezt nem a maga javára teszi majd, hanem az embereket táplálja. Másodszor a hatalom és az evilági dicsőség csábításával próbálkozik a sátán, amelyeket Jézusnak ígér, ha Isten helyett őt imádja. Később Jézus megkapja majd a hatalmat és a dicsőséget, de természetesen nem a sátántól, hanem a mennyei Atyától, aki a feltámadás dicsőségében részesíti őt húsvét hajnalán. A harmadik kísértés során a gonosz azzal próbálkozik, hogy Jézus próbára tegye Istent és a maga akaratát tegye Isten szándéka elé. A szenvedés óráinak kezdetén, az Olajfák hegyén szintén ugyanezzel próbálja megkísérteni őt a sátán, amikor Jézus azért imádkozik, hogy ne az ő akarata teljesedjék be, hanem a mennyei Atyáé. Jézus mindhárom esetben visszautasította a kísértést, nem engedelmeskedett a gonosznak.

A gonosz módszere a megtévesztés. Ez megnyilvánul abban, hogy a jó látszataként tünteti fel azt, ami valójában rossz. Olyanra ösztönöz, ami első pillanatban jónak tűnik, s nem is gondoljuk, hogy a gonosz csapdájába kerültünk. Nagy veszélyt jelent, ha valaki túlzottan magabiztos, és azt képzeli magáról, hogy sebezhetetlen. Jézus megkísértésének példája figyelmeztet: sebezhető vagyok, megkísérthető vagyok, könnyen a bűn csapdájába eshetek. Mi a célja a kísértésnek? Jézus esetében mindhárom kísértés hátterében az húzódik meg, hogy eltérítse őt küldetésétől. Ebből a szempontból nem véletlen tehát, hogy közvetlenül az ő nyilvános működése előtt történik ez az esemény. A gonosz azt akarja, hogy az Úr ne engedelmeskedjen az Atyának, ne teljesítse küldetését, amit az Atyától kapott. A mai evangélium befejező mondata szerint a sátán „egy időre elhagyta” Jézust. Nem örökre, nem véglegesen. Az utolsó vacsorát követően, a szenvedés éjszakáján majd újra megjelenik, s arra kísérti az Úr Jézust, hogy szálljon szembe az Atya akaratával és ne engedelmeskedjen. A gonosz tehát nem adja fel, újra és újra próbálkozik az Úrral is és velünk is.

Mi a célja a kísértésnek az emberek esetében? Hasonló, mint Jézusnál. Eltéríteni minket emberi hivatásunktól. Eltéríteni attól a feladattól, küldetéstől, amit Isten bíz ránk. Eltéríteni minket attól a szívünk mélyén élő vágytól, hogy Istent keressük és megtaláljuk. Eltéríteni minket a szeretet útjától.

Jézus a Szentlélek indítására megy a pusztába és ugyanennek a Léleknek a segítségével győzi le a kísértéseket. A Szentlélek a mi segítségünkre is siet a próbatételek idején. Mindenekelőtt a kísértés felismerésében van szükségünk erre a segítségre. Látszólag nagyon világosnak tűnik a határ a mindennapi betevő kenyérért folytatott küzdelem és a fáradságos munka nélkül elérni kívánt jólét között, de mégsem látják ezt sokan. Látszólag könnyű megkülönböztetni, hogy valaki emberi méltóságából fakadó tiszteletet akar elérni vagy másoknál nagyobb dicsőségre vágyik, mégis sokan nem képesek önmérsékletet tanúsítani. Első pillanatra látszólag azonnal felismerhető, hogy a Teremtőnek adja-e meg valaki a legfőbb tiszteletet vagy a teremtett dolgoknak, de mégis sokszor keveredik a kettő. A Lélek azonban megvilágosítja értelmünket, hogy felismerjük a kísértéseket.

Ne engedjünk soha a kísértésnek! Legyünk hűségesek Istenhez és az ő szeretetéhez!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor és ma mindenkinek hirdeted: „Térjetek meg!” A nagyböjt a bűnbánat ideje. A böjti idő a megváltás titkának, a te szenvedésednek és feltámadásodnak ünnepére készít fel. A megtérés elmélyít minket a jó megismerésében. A megtérés elmélyíti bennünk azt a tudatot, hogy bűnösök vagyunk, de ez nem jelenti vesztünket, hiszen az irgalmas Atya megbocsát nekünk. A megtérés útjára, a bűnbánat útjára nem egy büntetni akaró, hanem egy megbocsátó Isten vezet. Ha rálépünk a bűnbánat útjára és alázattal tesszük meg azon az Isten felé vezető lépéseket, akkor észrevesszük, hogy a bűn sötétségén túl felragyog a kegyelem világossága, melyet te, a mi Megváltónk adsz nekünk.

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!” Lk 5,27-32

Elmélkedés

Az írástudók és farizeusok a saját szempontjaik szerint minősítik Jézus cselekedeteit. Ők bűnösnek tartják a vámosokat, mert pénzügyekkel foglalkoznak, s mert tevékenységükkel a megszálló rómaiakat szolgálják. Bűnös voltuk miatt a vámosokkal való találkozást, érintkezést helytelennek tartották. Felháborodnak azon, hogy Jézus szóba áll egy vámossal, Lévivel, akit Máté apostollal azonosíthatunk. Megütköznek azon, hogy betér az általuk bűnösnek tartott ember házába, és elfogadja tőle a vendéglátást. Érthetetlen számukra, hogy Jézus egy vámost is meghív, hogy tanítványa legyen. Méltatlankodásukat nem közvetlenül Jézusnak, hanem tanítványainak mondják el, választ azonban a mi Urunktól kapnak: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.”

E talányos mondás arra utal, hogy küldetése azokhoz szól, akik nem tartják magukat vallási értelemben tökéletesnek, azaz elismerik, hogy javulniuk, lelkiekben fejlődniük kell. A farizeusok és írástudók a vallásosság példaképeinek tartották magukat, akik tökéletesen megtartják a mózesi törvényeket, s ezzel Isten előtt igaznak, jónak számítanak. Ők tökéletesnek, bűntelennek képzelték magukat, ezért a bűnbánatra való felszólítást meg sem hallották. Velük szemben állnak azok, akik elismerik bűnösségüket és Isten előtti alázatuk alkalmassá teszi őket az isteni megbocsátás befogadására.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus a te országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött! Add, hogy életünkön változtatni tudjunk! Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége!

Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” Mt 9,14-15

Elmélkedés

Az ószövetségi idők zsidó hagyományában a böjt megtartása kétféle célt szolgált. Egyrészt akkor hirdettek az egész nép számára böjtöt, amikor valamilyen veszélyben Istenhez fordultak segítségért és imádságukat a böjtöléssel akarták megerősíteni. Másrészt a böjt bűnbánati cselekedet volt, a bűnösség elismerése és kifejezése annak, hogy vissza kívánnak térni Isten törvényeinek útjára. E kétféle vonatkozás a zsidó gondolkodásban szorosan összetartozott: a népet azért éri valamilyen csapás vagy fenyegetés, mert bűnös és nem él az Istentől kapott törvények szerint. Ha tehát a böjt megtartásával közelednek Istenhez, el fog múlni a veszély.

Jézus és a későbbiekben a keresztény gyakorlat új értelmet ad a böjtölésnek, amely túlmutat a korábbi gyakorlatias, haszonelvű szempontokon. „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény?” – teszi fel a kérdést Jézus a mai evangélium szerint, amikor Keresztelő János tanítványai nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem tartanak böjtöt, holott ők és a farizeusok tanítványai is megtartják a böjti szokásokat. Az Úr szemében tehát a böjt szomorúságot, gyászt jelent, aminek véleménye szerint most, amíg ő a világban van, nincs itt az ideje. E ponton nyer valójában új értelmet és mély lelki tartalmat a böjt: már nem a gyász és a szomorúság kifejezése és nem csupán segélykiáltás Isten felé, hanem a várakozás kifejezése. Böjttel várjuk az Urat, a vele való találkozást.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyeseket a szegények felé fordulás, a szeretetszolgálat útján indítasz el. Önzetlen és önfeláldozó szívet adsz nekik, hogy szeretetedben éljenek és a te szeretetedet sugározzák a rászorulóknak és nélkülözőknek. Másokat a hitre nevelés útján indítasz el, hogy a tőled kapott tanítást, az üdvösség örömhírét jó magként vessék el az emberi szívekbe, mindazok szívébe, akik keresik az igazságot és vágyakoznak az üdvösségre. Adj nekik erőt, hogy hivatásukat felelősséggel végezzék! Segíts minket, hogy ne térjünk le a lelki fejlődés útjáról, mindig ragaszkodjunk hozzád, aki az üdvösségre vezetsz minket!

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.” Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?” Lk 9,22-25

Elmélkedés

Böjt, imádság és jócselekedetek. E három szót ízlelgetjük a nagyböjt elején. Tegnap megtartottuk a hamvazószerdai szigorú böjtöt. A többség valószínűleg az Egyház által ajánlott módon: háromszori étkezés, de csak egyszeri jóllakás, mindez húsétel nélkül. Néhányan talán még ennél is szigorúbban, csupán kenyeret és vizet fogyasztva ezen a napon. Egyesek könnyebben, mások talán nehezebben viselték, de azért ők is túlélték. Holnap, pénteken ismét böjti és bűnbánati nap van. Talán már tervezgetjük, hogy milyen böjtöt vállalunk magunkra az idei nagyböjtben, milyen ételt vonunk meg magunktól. Emellett azt is átgondoljuk, hogy miként szeretnénk megújítani imaéletünket. És remélhetőleg egy-egy gondolat már azzal kapcsolatban is felvillan fejünkben, hogy kikkel tudnánk valamilyen jót cselekedni. Böjt, imádság és jócselekedetek. Önként vállaljuk ezeket, mindenki lelki beállítottsága és lehetőségei szerint.

Ezek mellett a nagyböjtben sokat találkozunk még a szenvedés, a betegség, a kereszthordozás gondolatával. Krisztus szenvedésére emlékezvén ki ne gondolna az emberi szenvedésekre? A szenvedést már nem önként vállalja az ember. A sors, az élet vagy az idő méri ránk – gondolják sokan. Istentől kapjuk – mondják mások. Büntetésként vagy próbatételként. Jézus azt ajánlja, hogy vegyük fel keresztünket és így kövessük őt. A szenvedést, a betegséget nem kell keresnünk és nem kell kérnünk, enélkül is elér minket. Rajtunk múlik, hogy kelletlenül elszenvedjük vagy elfogadjuk és keresztként az Úrral együtt hordozzuk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. Amikor tehát alamizsnát osztasz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te adsz alamizsnát, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is. Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked. Mt 6,1-6.16-18

Elmélkedés

Emlékezz ember, porból lettél és visszatérsz a porba – mondja a pap, amikor ma, hamvazószerdán homlokunkra hamuval kis keresztet rajzol. A szertartás emberi életünk végességére, a halál kikerülhetetlen tényére, kicsinységünkre, bűnre hajló gyenge emberi természetünkre figyelmeztet bennünket. Ma elindulunk nagyböjti utunkon, a bűnbánat és a megtérés útján, az Istennel és az emberekkel való kiengesztelődés útján, az önmegtagadás és a lemondás útján. A nagyböjti időben a böjtöléssel testünket fegyelmezzük a lelki javak elnyerése érdekében. Elindulunk, hogy társai legyünk Krisztusnak a szenvedés útján, a megváltó halálba vezető keresztúton.

Amikor ma, a húsvéti előkészület első napján megtesszük első lépéseinket nagyböjti utunkon, érdemes ennek az útnak a végére, végcéljára is gondolnunk. A cél, ahová szeretnénk megérkezni, a húsvéti szent háromnap, amikor Krisztus megváltó halálára és üdvözítő feltámadására fogunk emlékezni. A hamvazkodás szertartása során megtapasztalhatjuk emberi esendőségünket, s átérezhetjük, hogy visszatérünk a porba. A feltámadás húsvéti ünnepekor pedig annak örvendezhetünk majd, hogy Isten feltámaszt bennünket a halálból, életre kelt a porból és új életet ad nekünk.

Legyen a mi nagyböjti útitársunk Krisztus, aki végigjárta az emberi élet útját, s akinek keresztútja a halálon át a feltámadás dicsőségébe vezetett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.” Mk 10,28-31

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet az előző napi folytatása. A gazdag ifjú hiába volt kezdetben rendkívül lelkes és jószándékú, nagy vagyona végül megakadályozta abban, hogy az Úr tanítványa legyen. Távozása alkalmat ad Jézusnak arra, hogy tanítsa övéit, akik a rájuk váró jutalommal kapcsolatban kérdezik őt. Ebben az esetben is Péter apostol az, aki a többiek nevében szól. Ő és a többi tanítvány ugyanis a gazdag ifjúval ellentétben készek voltak mindenről lemondani, elhagyni családjukat, hogy Jézus követői legyenek.

A keresztény emberek olykor hajlamosak arra, hogy éles határt húzzanak a jelen élet és a jövőbeli örök élet között, mintha a földi javakról való lemondást Isten csak a túlvilágon fogja valamiképpen kárpótolni. Jézus válaszában nincs meg ez a szétválasztás, hanem a jutalmat már a földi életre is megígéri. Mindazok a földi javak és emberi kapcsolatok, amelyeket Jézusért elhagyunk, már ezen a világon megtérülnek. Isten gondoskodik arról, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt és arról is, hogy az Egyház közösségében új családra találjunk. Mindezt ajándéknak, Isten kegyelmének kell tekintenünk, aki százszoros jutalmat ígér, s aki az üdvösségnek, az örök életnek is az ajándékozója.

Kérjük Jézust, hogy növelje bennünk az örök élet vágyát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

Abban az időben: Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” Mk 10,17-27

Elmélkedés

A gazdag ifjú mindannyiunk nevében fogalmazza meg kérdését és fordul Jézushoz: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” A kérdés hátterében annak ismerete áll, hogy földi életünk, cselekedeteink és az örök élet között szoros kapcsolat van. Életünk során tennünk kell azért, hogy annak végén átléphessünk az örökkévalóságba. Krisztushoz kell fordulnunk ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat, s tőle kapjuk meg az erőt az előbbi megtételéhez és az utóbbi elkerüléséhez. A kérdést nem elég egyszer, például életünk egy sorsdöntő pillanatában feltennünk, de az sem, ha akár naponta feltesszük Jézusnak. Az üdvösséghez az is szükséges, hogy Jézus válaszát naponta megtegyük.

Az ifjú és Jézus párbeszédének legérdekesebb mozzanata, amikor kiderül, hogy a fiú a maga számára nem tartja elegendőnek a parancsok megtartását. Valami többet szeretne. Jézus is megérzi az ő elégedetlenségét, s a történet ekkor vesz fordulatot. Az Úr ekkor előáll azzal, hogy mindenéről lemondva kövesse őt.

Sok fiatallal találkozom, akik érzik magukban az elégedetlenséget, a nyugtalanságot, és valami igazán jót szeretnének tenni. Szívesen állítanák életüket egy nagyobb jó szolgálatába, de egy ponton visszarettennek, mert félnek mindenükről lemondani. A vagyon nyújtotta biztonságban bízom vagy Istenben?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből. Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincsen rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskeborról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hisz a szív bőségéről beszél a száj.” Lk 6,39-45

Elmélkedés

Szálka és gerenda

Jézus szemléletes hasonlatot mond azzal kapcsolatban, hogy az ember könnyen észreveszi mások legkisebb hibáját is, miközben észre sem vesszük, hogy nekünk sokkal nagyobb bűneink vannak. Előszeretettel beszélünk mások bűneiről, de nem szeretnénk, ha a mi vétkeink napvilágra kerülnének. Mi tehát a helyes magatartás, ha a bűnnel, a másik emberben vagy önmagunkban felfedezett bűnnel találkozunk?

Először is azt szögezzük le, hogy ne keressük másokban a hibát, mert nincs jogunk ahhoz, hogy mások lelkivilágában keresgéljünk. A második szabály a következő: ha felebarátunk bűne tudomásunkra jut, ne ítélkezzünk felette, mert egyedül Istennek van joga ahhoz, hogy megítélje az emberi cselekedeteket. Ne feledjük, hogy soha nem ismerhetjük teljesen a másik ember élethelyzetét, körülményeit, ezért hiányos ismereteink miatt csak téves lehet az ítélkezésünk eredménye. Harmadik irányelvként hozzátehetjük ehhez: nem feltétlenül a mi feladatunk a másik embert figyelmeztetni bűnére, mert nem biztos, hogy kellő tapintattal tudjuk ezt megtenni. Hagyjunk időt a bűnös ember számára, hogy önmaga belássa bűnét és jobb útra térjen.

Ha viszont önmagunkban fedezzük fel a bűnt, legyünk nyugodtan szigorúak. És ne késlekedjünk, hanem mielőbb szakítsunk bűnös múltunkkal. A javulást, a megtérést önmagunkon kezdjük!

Mások hibáinak gyakori emlegetésével tulajdonképpen a saját bűneinkről akarjuk elterelni a figyelmet. Emberi kapcsolatainkban ez talán sikerülhet, de Istent soha nem tudjuk megtéveszteni. Ő majd a mi életünkről fog kérdezni minket, s akkor nem beszélhetünk félre, nem hivatkozhatunk arra, hogy mások is vétkeznek. Legyen bennünk alázat, amely beismeri a bűnt Isten előtt!

Nagy vigasztalás, hogy nem csupán a lelkiismeretfurdalás marad számunkra, hanem számíthatunk Isten megbocsátására. Ő látja hibáinkat, ismeri gyengeségeinket, s erőt ad nekünk a bűn elleni küzdelemben. Nem emberi érdemeink miatt, hanem azért szeret minket, mert lényege a szeretet. Lássuk be: valójában olyan vagyok, amilyennek Isten lát, az vagyok, akinek Isten lát engem!

Az evangélium befejező részében Jézus fügéről és szőlőről, mint jó gyümölcsökről beszél, továbbá az értéktelen, haszontalan tövisbokorról. A bibliai időkben éppúgy, mint manapság a palesztin vidék egyik legkedveltebb gyümölcse a füge. A füge termékenységet, békességet és jólétet jelképezett. A szőlő szintén hasznos növény, egyrészt finom a gyümölcse, másrészt bor készíthető belőle, amely a szív örömének, derűjének, vidámságának a jelképe. Talán egy korabeli szólást idéz Jézus, amikor ezt mondja: „Minden fát gyümölcséről lehet megismerni.” Az ember is jó vagy rossz gyümölcsöt terem attól függően, hogy mi lakik a szívében.

Cselekedeteink, amelyek mások számára is szemmel láthatóak, visszatükrözik belső világunkat, gondolkodásmódunkat és szándékainkat. Elárulják, hogy mi lakik a szívünkben. Ha Jézus tanítása szerint élünk, azaz viselkedésünkkel, mindennapi magatartásunkkal, szavainkkal és tetteinkkel őrá igyekszünk hasonlítani, akkor jó gyümölcsöt teremhetünk lelkiekben. Olyan gyümölcsöket, amelyek egyrészt a saját üdvösségünket szolgálják, másrészt mások javára lehetünk velük.

Ha valaki felebarátjáról rossz véleménnyel van, az sok esetben csak a saját rosszindulatát mutatja ki ezzel. Ő a rossz fa, amely ehetetlen, rossz gyümölcsöt terem. Aki pedig a jó tulajdonságokat veszi észre embertársában, arról jogosan feltételezhető, hogy jóindulat él szíve mélyén mindenki iránt. Ő az a jó fa, amely jó gyümölcsöt terem.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmasság Istene! Köszönjük, hogy szerető Atyaként fordulsz felénk és számíthatunk a megbocsátásra. Látod hibáinkat, ismered gyengeségeinket, ugyanakkor erőt adsz nekünk a bűn elleni küzdelemben. Nem emberi érdemeink miatt, hanem azért, mert szeretsz minket. Add meg nekem az őszinte bűnbánat kegyelmét, hogy mindig alázattal álljak eléd! Belátom gyengeségeimet és bűneimet, amelyekért senki mást nem hibáztathatok, csak önmagamat, és vállalom értük a felelősséget. Köszönöm, hogy az ítélet napján igazságosságra és irgalmasságra számíthatok tőled, aki engem és minden embert az üdvösségre hívsz.

Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét rájuk téve, megáldotta őket. Mk 10,13-16

Elmélkedés

Jézus korában a gyerekekkel való mindennapos törődés az anyák feladata volt. A gyermekek a Bibliában a legtöbbször úgy jelennek meg, mint akik gondoskodásra, törődésre szorulnak. A gyermek magatehetetlen, erőtlen. Már pusztán életben maradásához is segítségre van szüksége. Az ószövetségi gyermekképet gazdagítja, hogy Isten úgy tekint választott népére, mint gyermekére. Vezeti, védelmezi, tanítja népét. Olykor a gyermekek különleges szerepet kapnak Istentől, gondoljunk csak Sámuelre, aki kisgyermekként meghallotta az Úr szólítását. Figyelemreméltó, hogy a messiási jövendölésekben is feltűnik a gyermek alakja.

Az evangéliumi beszámoló szerint az apostolok visszautasítanák, elküldenék azokat a kisgyermekeket, akiket áldásért visznek Jézushoz. Jézus felindultsága érthető, hiszen miért kellene megtagadni az áldást tőlük? Szeretettel magához hívja, megáldja őket és példaként állítja kicsinységüket az apostolok elé. A kisgyermekek természetes tulajdonsága, hogy megbíznak szüleikben és biztonságban érzik magukat mellettük. Ezért kívánkozik vissza a csecsemő az idegen kezek közül édesanyja karjaiba. A gyerek a játék közben, amikor édesapja a magasba emeli, biztonságban érzi magát. Isten gyermekeiként ilyen bizalommal legyünk mennyei Atyánk iránt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság, csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami fölemel!

Egy alkalommal Jézus útra kelt Kafarnaumból, és Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét nagy tömeg sereglett köréje, ő pedig szokása szerint tanította őket. Akkor a farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.” Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságtörést követ el.” Mk 10,1-12

Elmélkedés

Az írástudók és Jézus véleménye gyökeresen különbözik. Az írástudók a törvényre hivatkozva megengedik a válást, pontosabban megadják a férjnek a jogot, hogy elbocsássa feleségét. A válás ilyen módon csak a férj részéről volt kezdeményezhető, a feleségnek nem volt ilyen joga. A mózesi törvény meglehetősen homályosan fogalmaz, amikor arról van szó benne, hogy ha a férj valamilyen „szégyenteljes dolgot talál” feleségében, elbocsáthatja őt. Nem csoda, hogy e megfogalmazást kényük-kedvük szerint értelmezték sokan.

Ezzel szemben Jézus mindenféle válást határozottan elutasít és arra az egységre hivatkozik, ami a Teremtő Isten szándéka szerint létrejön a férfi és a nő között a házasság által. Ez az egység Isten akarata szerint sérthetetlen.

A válás nem szünteti meg Isten eredeti szándékát. Még egy olyan korban sem szünteti meg, amikor minden második házasság válással végződik. Még akkor sem, ha már nem bélyegzi meg, nem ítéli el senki az elváltakat, hanem megértően, segítő szándékkal közeledünk feléjük. De éppen az értékek útjáról letérő korban érdemes újra és újra felragyogtatni a házasság értékét! Éppen ilyen korban kell újból és újból hangsúlyozni: amit Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét! Bátorítsuk azokat, akiknek a házassága válságba kerül: ne adják fel a küzdelmet, a reményt, a hűséget!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek: Ha valaki csak egy pohár vizet is ad nektek inni azért, mert Krisztuséi vagytok, megkapja érte jutalmát. Ha viszont valaki csak egyet is bűnre csábít a kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tengerbe vetnék. Ha a kezed bűnre csábít, vágd le! Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad csábít bűnre, vágd le! Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozatra jutnod. Ha pedig szemed csábít bűnre, vájd ki! Jobb fél szemmel bemenned Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutnod, ahol a féreg el nem pusztul, és a tűz ki nem alszik. Mindenkit tűzzel sóznak meg. Mert jó dolog a só; ha azonban a só ízét veszti, mivel ízesítik meg? Legyen bennetek só, és őrizzétek meg a békét egymás között. Mk 9,41-50

Elmélkedés

Jelképes, ugyanakkor meghökkentő mondásokat olvasunk a mai evangéliumban. Vajon szó szerint kell értenünk a kéz és a láb levágásáról szóló kijelentéseket? Mit jelentenek tulajdonképpen ezek a mondások?

E furcsa kijelentéseket Jézus a bűnnel és annak elkerülésével kapcsolatban mondja. A túlzás, a túlzó kifejezésmód szándékos. Azt akarja tanítani a mi Urunk, hogy minden akadályt el kell hárítanunk magunk elől az üdvösség útján. Ez az akadály Jézus szerint a bűn. A kísértéseket nem tudjuk minden alkalommal messze elkerülni, de az Úr segítségével képesek vagyunk mindenkor visszautasítani azokat. Helytelen az a gondolkodásmód, amely szerint valaki azzal megy bele a bűnbe, hogy majd később meggyónja és Isten meg is fog neki bocsátani. Az isteni megbocsátásban mindenképpen bízhatunk, de ne akarjuk mindenáron próbára tenni Istent. Jó érzés, ha az ember kimosakszik a piszokból, de még jobb, ha tiszta marad.

A bűnnek örökkévaló következménye van, ezt hívjuk kárhozatnak, pokolnak. Aki ott van, azért került oda, mert ezt a döntést hozta. Megtagadta és elutasította Istent, aki tiszteletben tartotta ezt a szabad döntést. Természetesen van másik lehetőség is számunkra. Ha a mennybe akarunk jutni és az örökkévalóságban együtt akarunk élni a szeretet Istenével, akkor el kell utasítanunk a bűnt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Nem a magunk igazságát keressük, hanem a te igazságodhoz ragaszkodunk. Szeretnénk újra felfedezni a krisztusi igazság gazdag tartalmát és azt, mint világító fényt felmutatni a világnak. Csak így tudunk fényes, világító, megvilágosító példát mutatni. Eljött az idő, hogy újfajta módszereket alkalmazzunk az emberekkel való párbeszéd, az igehirdetés és az evangelizáció terén. Eljött az idő, hogy új utakat keressünk az egység megvalósítása területén. Eljött az idő, hogy ne csupán azt hangoztassuk, hogy ki, miért van kizárva a szentségek vételéből, hanem megkeressük annak lehetőségét, hogy az isteni kegyelem az ő életüket is megújítsa a szentségek által. Eljött az idő, hogy a szegények felé új formában mutassuk ki önzetlen szeretetünket.

Egyszer János apostol ezekkel a szavakkal fordult Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.” Mk 9,38-40

Elmélkedés

Az eseményeket sokszor különbözően látjuk. Ugyanarról a dologról az egyik ember elítélően, a másik elismerően nyilatkozik. Az új dolgokkal szemben sokszor tartózkodóak vagyunk, mások persze nyitottak az újdonságok iránt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy bizonyos idő elteltével és a körülmények jobb megismerésével megváltozhat a véleményünk; amit korábban jónak tartottunk, azt később elutasíthatjuk és fordítva. S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a dolgok sokszor nem engedik megkülönböztetni magukat, nem engedik, hogy eldöntsük róluk, hogy pozitív vagy negatív hatásúak hosszútávon, sőt sokszor ugyanaz a külső hatás egyszer építő, máskor romboló ránk nézve.

Erre példa a mai evangélium. A Jézus nevében jót tevő emberről nem tudunk meg sokat, de az apostolok megtiltanák tevékenységét. Mesterük viszont megengedő e tekintetben, türelmet tanúsít. Abban bízik, hogy aki az ő nevében tesz jót, az biztosan nem fog szembefordulni vele.

A történet azt tanítja nekünk, hogy Jézus szemével nézzünk, és az ő lelkületével közeledjünk az újdonságok felé. Előítéletek helyett legyünk bizalommal mindenki felé! Ne alkossunk elhamarkodott ítéletet, hanem legyünk türelmesek! Gyümölcséről ismerhető fel a jó, illetve a rossz. Imáinkban kérjük a Szentlelket, hogy segítsen a jó és a rossz megkülönböztetésében, és indítson minket mindenkor a jó választására!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te új törvényt hoztál a világba, a szeretet törvényét, az újszövetség törvényét, az örök törvényt, a szívünkbe írt törvényt, a szabadság törvényét. A szeretet törvénye nem külső kényszerítő erőként nehezedik ránk, hanem szívünk mélyéről feltörő vágy. Olyan parancs, amellyel szemben nem érdemes a benső ellenállást, ellenkezést felszítanunk, hanem arra kell törekednünk, hogy minél jobban felszínre hozzuk magunkból. Segíts minket, hogy a szeretet ne csupán érzés maradjon bennünk, hanem cselekedetekben is megnyilvánuljon Isten és az embertárs felé! Segíts, hogy rátaláljunk a szeretet mindent felülmúló parancsára!

Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust. Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” Mk 9,30-37

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus úton van és tanítványai is vele tartanak. Útközben mindannyian gondolkodnak. Jézus megosztja gondolatait tanítványaival, akik azonban nem haladnak vele lélekben küldetésének útján, az ő gondolataik más utakon járnak. Az Úr ekkor két útról kezdi el őket tanítani, hogy gondolataik, jövőbeli terveik találkozzanak. Az egyik az ő útja, a másik a tanítványoké, amely utak állomásait és célját, még nem látják a tanítványok. Bizonyos értelemben nem is beszélhetünk két útról, hanem csak egyről, hiszen a tanítvány mindenben azonosul Mesterével, azt hirdeti és azt teszi, amit a Mestere, és sorsa is ugyanaz. Jézus az ő küldetésének útján hirdeti Isten országának örömhírét, bűnbánatra hív, hogy megújuljon Isten és az emberek kapcsolata, gyógyulást hoz testnek és léleknek egyaránt. Küldetése azzal teljesedik be, hogy a kereszten feláldozza életét.

A másik út, amelyről Jézus tanít a tanítványok útja, mindazoké, akik követik őt. Ez viszont nem az egymás közti versengésnek az útja. Jézus kérdése után a tanítványok hallgatása nagyon árulkodó. Rögtön megérzik, hogy mennyire méltatlan hozzájuk a versengés és az elsőbbségre való törekvés, hiszen Mesterüktől ennek ellenkezőjére, a szolgálatra látnak példát és a szerénységre kapnak ösztönzést.

A kérdés számunkra az, hogy megértem-e Jézus szolgálatának lényegét és akarok-e szolgáló tanítványa lenni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!” Jn 15,9-17

Elmélkedés

Júdás árulását követően az apostolok szükségesnek tartották, hogy helyét betöltse valaki az apostoli testületben. A választást Péter apostol beszéde, buzdítása előzi meg, amelyben pontosan jelzi, hogy milyen feltételnek kell megfelelnie és mi lesz a feladata a választandó személynek. Péter ezt mondja: „azok közül a férfiak közül, akik együtt voltak velünk minden időben, amikor az Úr Jézus közöttünk járt-kelt” kell valakit megválasztani (ApCsel 1,21). Az apostoli szolgálat lényegét pedig így foglalja össze: „velünk együtt Krisztus feltámadásának tanúja legyen” (ApCsel 1,22).

A „velünk együtt” kifejezés kettős értelmet hordoz. Egyrészt jelenti, hogy a tanúskodás a feltámadt Krisztusról az új apostolnak és a korábbi tizenegynek egyaránt feladata. Hirdetni Jézus örömhírét, továbbadni tanítását, tanúságot tenni az Úr megváltó haláláról és feltámadásáról, ez az apostoli küldetés lényege. A „velünk együtt” másrészt azt jelenti, hogy az újonnan választott apostolnak az apostoli testület tagjaként, a többi apostollal egységben, közösségben kell lennie és végeznie tanúskodását.

Az apostoli Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban Krisztus parancsát igyekszik teljesíteni, hogy az üdvösség tanítása mindenkihez eljusson. Nekem is apostoli lelkülettel kell hirdetnem az örömhírt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön! Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra! Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát! Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján! Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt! Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak!