Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,27-38

Elmélkedés

Isten nagylelkű

Amikor azt tapasztaljuk, hogy valaki ellenségesen viselkedik velünk szemben vagy rosszat tesz nekünk, akkor esetleg természetesnek tartjuk, hogy mi is hasonlóan viselkedjünk. Úgy védjük magunkat, hogy visszavágunk. De lehet-e más módon reagálni az ellenségeskedésre? Tudunk-e más módon viszonyulni bántalmazóinkhoz? Jézus tanítása szerint igen. Az ószövetségi törvények megengedték az egyenlő mértékű bosszút, Jézus viszont nem. A szeretetről szóló tanítása akkor éri el csúcsát, amikor az ellenségszeretetről tanít. Azt ajánlja tanítványainak, hogy ha hitük miatt támadások érik őket, akkor ne támadjanak vissza, hanem szeretettel viszonozzanak minden ellenségeskedést. Ő is ezt tette, amikor halálra ítélték és bántalmazták keresztútján. Nem vágott vissza kínzóinak, hanem tűrte, hogy keresztre szegezzék. Utolsó perceiben is imádkozott azokért, akik halálát okozták, ezzel bizonyítva, hogy megvalósítható a tökéletes szeretet.

A veszekedés újabb vitát szül, a bántás újabb bosszút. Ebben az ördögi körben, ebben a megállíthatatlan folyamatban új helyzetet teremthet, ha valaki a bosszú helyett a szeretetet választja. Az ellenségszeretet gyakorlása lehetőséget ad arra, hogy véget érjen az ellenségeskedés. Bármennyire is nehéz vagy furcsának tűnik, érdemes elindulnunk ezen az úton, hogy a szeretet új légkörét teremtsük meg a világban. Jézus legyen ebben a példaképünk!

Az ellenségszeretet Jézus tanítványainak sajátos megkülönböztető jegye. A mai evangéliumban elsőként egy általános megfogalmazás hangzik el: „Szeressétek ellenségeiteket!” Ezt három kiegészítő, magyarázó felszólítás követi, amelyek szerint a krisztusi tanítványnak nem szabad viszonoznia semmiféle rosszat, tehát jót kell tennie azokkal, akik gyűlölik őt, áldást kell mondania az őt átkozókra és imádkoznia kell azokért, akik rágalmakat mondanak róla. A három kiegészítő mondás közös eleme, hogy a krisztusi tanítvány nem állhat meg ott, hogy némán elviseli, békésen tűri az őt érő rosszat, hanem valamilyen jócselekedettel kell fordulnia ellenségéhez. Ennek a viselkedésnek az a célja, hogy a rossz ne változtassa meg az ő jellemét, hanem ragaszkodjon a jóhoz, tartson ki benne. El kell ismernünk, hogy nem könnyű a gyűlöletre jótettel válaszolni. Nem könnyű Isten áldását kérni arra, aki Isten nevében kíván nekünk rosszat. Nem könnyű a hazug rágalmakat hallva visszatartani magunkban a haragot és megbocsátást kifejező imádságot mondani azokért, akiktől a rágalmazás ered.

Ahogyan Isten is egyenlően tekint minden teremtményére és szeretetét kimutatja mindenki felé, úgy az ő jóságát utánzó keresztény ember sem tesz megkülönböztetéseket, főként nem azzal a szándékkal, hogy egyeseket kizárjon szeretetéből.

Jézus kérése nagyon merész és minden nap feladatot ró ránk. Olyan feladatot, amelynek teljesítéséhez az Úr példája ad nekünk erőt. Lényeges tehát, hogy az Úr nem csak szavaival kéri tőlünk ellenségeink szeretetét, hanem saját példájával mutatja meg, hogy ennek megvalósítása lehetséges. A kereszten ugyanis megbocsátott azoknak, akik szenvedését és halálát okozták, és értük imádkozott. Tegyük meg, amit szavaival mond és példájával megmutat!

Keresztény emberhez nem méltó a harag, a gyűlölet és a bosszú. Egyedül az irgalmas Isten példája követendő, aki kész megbocsátani minden bűnösnek. Légy nagylelkű és megbocsátó, akkor majd te is megtapasztalod Isten nagylelkűségét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, te kereszthalálod pillanatában megbocsátottál mindenkinek. Abban a pillanatban, amikor az emberi kegyetlenség teljes súllyal nehezedett rád és az emberi gonoszság áradt feléd, képes voltál irgalmasságot és jóságot sugározni. Megbocsátásoddal példát adsz nekem és minden embernek, hogy minden rosszat, amit emberektől kapok, elfeledjek és szeretettel viszonozzak. Segíts nekem, hogy irgalmasságodból erőt merítsek a megbocsátáshoz! Hiszem, hogy érdemes elindulnom azon az úton, amely a szeretet új légkörét teremti meg a világban.

Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.” Mt 16,13-19

Elmélkedés

A mai ünnep a Szent Péter apostolra alapozott Egyház egységét hivatott kifejezni. Péter elsőségét a Tizenkettő testületében az Úr ezen szavai alapozták meg: „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat.”

Péterről tett kijelentését megelőzően Jézus arról kérdezi tanítványait, hogy mit gondolnak róla az emberek, akik látják gyógyításait és hittel hallgatják tanítását. A válaszok sokfélesége jelzi, hogy Jézus személye körül sok a találgatás. Majd ugyanezt a kérdést a tanítványoknak teszi fel, akik közelebbről ismerik őt, s akiktől talán joggal várható, hogy a találgatások helyett komolyabb dolgokat fogalmazzanak meg. Ekkor szólal meg Péter, aki saját nevében és apostoltársai nevében a következőket mondja: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16).

Ha azt állítanánk, hogy ez a hitvallás teszi Pétert alkalmassá arra, hogy az apostoli testület és az Egyház vezetője legyen, túlértékelnénk emberi szerepét, hiszen maga Jézus állítja azt, hogy Péter nem a maga bölcsességével jött rá erre, hanem Isten nyilatkoztatta ki neki ezt az igazságot. Pétert Jézus Krisztus teszi sziklává. Jézus és az ő kegyelme teszi őt alkalmassá arra, hogy vezetője legyen a krisztusi közösségnek. A vezetés nem hatalmat, hanem szolgálatot jelent számára, illetve azok számára, akik az évszázadok során Péter utódaként, a római pápaként vezették az Egyház közösségét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.

Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért? Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.” Mk 8,34 – 9,1

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Jézus megmagyarázta Péternek és az apostoloknak, hogy mit is jelent az, hogy ő a Messiás. Péter egy dicsőséges királyságra gondolhatott, de Jézus a Messiás szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról beszél.

A mai evangéliumi részben pedig mindennek a tanítványokra vonatkozó következményeiről beszél az Úr. A Krisztus-követő emberek számára is kereszthordozást jelent az élet, amelynek végső célja az örök élet elnyerése. Hiába teszünk bármit, ha az nem a Jézus iránti hűségünkből fakad és nem az üdvözülés a célja. Életünk értelmét és célját Krisztus életében ismerhetjük fel, aki lemondott életéről és meghalt értünk. Vallási életünkben az elsődleges szempont mindig a saját lelkünk üdvössége. De mégsem marad a vallásosság „magánügy”, hiszen késznek kell lennünk arra, hogy hitünket megvalljuk a világ előtt. E tanúságtétel lehet az egyik mércéje annak, hogy mennyire vesszük komolyan Jézus követését és mennyire köteleztük el magunkat mellette. Az örök élet dicsőségébe a hűségesek juthatnak el.

A tanítványok ugyanazt a keresztutat járják végig, mint Mesterük. Ahogyan Jézus az emberek megváltásáért odaadta életét, ugyanígy az ő követői az evangélium hirdetésére szentelik életüket. Jézusnak adják életüket, hogy aztán halálukat követően Jézustól nyerjék el az örök életet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága! Te vagy az én világosságom. Veled nem járok sötétségben, hanem Isten felé visz életutam. Te a sötétségből a világosságra hívsz, és azt kéred tőlem, hogy a világosság fiaként éljek. Ha a te követődként, a világosság igaz fiaként élek, akkor magam körül szétsugárzom az isteni fényt és szeretetet. Az örök világosság felé vezető utamon legyen közbenjáróm édesanyád, Szűz Mária, aki méhében hordozott téged, a világ világosságát! Segíts, hogy letérjek a bűn sötét útjáról és mindig a hit világosságának útján járjak! Hozz örömöt és világosságot az életembe és minden ember életébe!

Jézus egyszer elment tanítványaival a Fülöp-Cezáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte őket: „Kinek tartanak engem az emberek?” A tanítványok azt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Erre Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Akkor szigorúan lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik. Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol, és nem Isten tervei szerint!” Mk 8,27-33

Elmélkedés

Te vagy a Messiás – olvassuk Péter apostol hitvallását Jézusról a mai evangéliumban. A héber messiás szó magyar jelentése: „fölkent” (személy). Ennek görög fordítása a Krisztus, ami szintén fölkentet jelent. Jézus esetében nem helyénvaló földi királyságra vagy uralomra gondolnunk, inkább lelki értelemben vett uralkodásról beszélhetünk. Jézus olyan Messiás, akit az Isten kent föl királlyá, pappá és prófétává. Messiásnak nevezte őt az angyal, amikor hírül hozta a pásztoroknak születését, és messiási fölkentsége a Jánostól vett keresztség felvételekor vált nyilvánvalóvá a nép számára. Messiási királyságának és küldetésének lényege nem az uralkodásból áll, hanem szenvedésének és megváltó halálának elfogadásából.

Amikor Jézus elfogadja Péter hitvallását, aki őt Messiásnak nevezi, éppen erről a szenvedésről jövendöl tanítványainak. A szenvedő Messiás képe azonban nem fér bele Péter gondolkodásába, Jézus viszont egyáltalán nem akar más messiás lenni. Könnyen megérthetjük tehát, hogy miért használt rendkívül kemény szavakat Péterrel szemben, mert ha elutasítaná a szenvedést, akkor egész messiási küldetését tagadná meg. Péternek, s valószínűleg a többi apostolnak is nehéz volt ezt megérteniük, s talán sokszor mi is értetlenül állunk, amikor a szenvedés értelmét keressük. Jézus az Atya iránti engedelmességből fogadta el szenvedését és halálát, amelynek jutalma a feltámadás lett.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!” Mk 8,22-26

Elmélkedés

Átvitt értelemben mindannyian egy kicsit vakok vagyunk. Élünk a magunk világában, de nem látunk túl messzire. A családunk, a munkahelyünk és esetleg a barátaink világában mindent természetesnek tartunk, mindent jól ismerünk, csukott szemmel is felismerjük, ki szól hozzánk. Ritkán okozunk meglepetést egymásnak, nincs szükség arra, hogy új dolgok meglátására felnyíljon a szemünk. Életünknek, gondolkodásunknak, kultúránknak, környezetünknek megvan az alapja, minden eseménynek megszokott ideje és helye van életünkben. Szívesen használjuk a jól ismert útvonalakat, nem szívesen térünk le róluk, mert elveszítjük biztonságérzetünket.

Ritka az, amikor kilépünk saját életterünkből, amikor idegenekkel találkozunk új környezetben és rádöbbenünk arra, hogy egészen másként is lehet gondolkozni és élni, mint amit mi megszoktunk. Ilyenkor felnyílik a szemünk és új nézőpontot kapunk, ahonnan önmagunkat is másként látjuk. Olykor egy betegség vagy valakinek az elvesztése nyitja fel szemünket, hogy észrevegyük életünk alapját és igazi értékét. Ez a létezés öröme.

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus meggyógyít egy vakot. Először ezt kérdezi: Látsz-e valamit? Majd pedig megérinti a vak szemét és megajándékozza a látással.

Ma Jézus hozzám lép és tőlem kérdezi: Látsz-e valamit? Nem a kérdése, hanem az érintése nyitja fel szememet. Engedem-e, hogy megérintsen?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!

A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?” Mk 8,14-21

Elmélkedés

Miután Jézus határozottan elutasította a farizeusok azon kérését, hogy messiási mivoltának különleges jelét vagy bizonyítékát adja, tanítványai körében az általa korábban véghezvitt jelekről beszél, ezek közül is a kenyérszaporítás csodáiról. Olyan egyértelmű jelek voltak ezek, amelyek azt bizonyították, hogy Jézus a Messiás, hiszen ebben a korban elterjedt volt az a vélekedés, hogy az eljövendő Messiás megismétli az egykori manna-csodát, s kenyeret ad enni a népnek, miként a pusztában vándorló népet Isten táplálta a mannával.

A mai történetből úgy tűnik, hogy az apostolok sem értették meg a csodák láttán, hogy Jézussal a messiási idő érkezett el. A mindennapi földi gondokról Jézus a lelki, a mennyei dolgokra szeretné irányítani figyelmüket. Miután két esetben is látták, hogy Jézus megszaporítja a kenyeret és több ezer embernek ad belőle, az apostolok nem értik meg e cselekedetek jelentőségét. A bárkában arról vitatkoznak, hogy nincs kenyerük, nincs ennivalójuk. Úgy tesznek, mintha nem lenne ott velük Jézus, aki korábban két alkalommal bőséges kenyeret adott a népnek. Ne tudna most is táplálékot adni néhány apostolának?

Jézus azt szeretné, ha nem csupán a földi eledel után vágyakoznánk, hanem az igazság tanítása után is. Ez az a lelki táplálék, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy előrehaladjunk az örök élet felé vezető úton.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára. Mk 8,11-13

Elmélkedés

A mai evangéliumban ismét Jézus ellenfelei, a farizeusok lépnek színre. Korábban már több alkalommal számon kérték tőle és tanítványaitól a mózesi törvények megtartását, most újra vitába szállnak vele. Márk evangélista megjegyzése szerint „égi jelet kértek tőle”, azzal a szándékkal, hogy próbára tegyék. Vajon milyen jelre gondolhattak? És milyen próbatételről van itt szó?

Az előzményekben Jézus már számos jelet mutatott. Jelek voltak az ördögűzések és a csodás gyógyítások. Szintén jel volt a két kenyérszaporítás, az elsőnél ötezer férfi és mások, a másodiknál mintegy négyezer személy volt jelen és lakhatott jól. Miért kérnek most mégis újabb jelet a farizeusok? Fellépésükből kiderül, hogy miközben a nép felismeri Jézus cselekedeteiben az isteni segítséget és hisznek benne, a farizeusok egészen másként értékelik tetteit, azokat a gonosszal való szövetkezés eredményének tartják (vö. Mk 3,22-30). Most olyan jelet akarnak látni, amely egyértelműen bizonyítja Jézus istenségét. Jézus viszont megtagadja kérésüket, mert öncélúan, csupán isteni hatalmának megmutatása érdekében nem akar csodát tenni. Korábbi csodái sem voltak öncélúak, hanem mindegyik az emberek érdekében, a gyógyulásuk érdekében, éhségük csillapítása érdekében történt.

Ne különleges jeleket kérjünk Istentől, hanem azt, hogy növelje hitünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te megbízásod alapján az Egyház az emberhalászat csodálatos feladatát végzi évszázadok óta és ezt fogja tenni a világ végezetéig. Az apostolok mai utódai azzal a meggyőződéssel végzik feladatukat, hogy te hívtad meg őket erre és a te munkatársaidként végzik szolgálatukat. Segíts minket, hogy elfogadjuk ezt a szolgálatot, mert az irgalmas Atya meg akar minket menteni a kárhozattól és az örök boldogságot adja nekünk! Segíts minket, hogy keresztény életünk jel legyen mindazoknak, akik keresik az irgalmas és üdvözítő Istent! Adj erőt nekünk, akiket szintén meghívsz követésedre, hogy mi is készséggel fogadjuk hívásodat, és bátran vállaljuk az emberhalászatot, amivel megbízol minket!

Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, és egy sík terepen megállt. Rengeteg tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tíruszi és szidóni tengermellékről. Ekkor tanítványaira emelte tekintetét, és megszólalt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat. Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.” Lk 6,17. 20-26

Elmélkedés

A boldogság útja

A mai evangéliumi rész bevezető mondatát olvasva eszünkbe jut az az ószövetségi jelenet, amikor Mózes lejött a hegyről a kőtáblákba vésett tízparancsolattal, és kihirdette azokat a népnek, mint olyan törvényt, amelyet Isten adott választott népének. Ettől kezdve a tízparancsolat volt az Istennel való kapcsolatnak, szövetségnek az alapszabálya. Ehhez hasonlóan Jézus lejön a hegyről és kihirdeti a „boldogságokat”, mint az újszövetség alapszabályait. Teszi ezt a maga isteni tekintélyével.

Jézus az általa választott apostolok, mint tanúk előtt kezdi meg tanítását. Máté evangéliuma hosszan, három fejezeten át ismerteti Jézus „hegyi beszédét”, amely a nyolc boldogság meghirdetésével kezdődik. Lukács esetében, aki rövidebben jegyzi le a tanítást, nem helyénvaló „hegyi beszédet” említenünk, hiszen itt egy síkságon hangzik el az Úr néphez intézett beszéde. A lukácsi változatban csupán négy boldogság szerepel, amelyet négy „jaj”-mondás egészít ki. Jézus kijelentéseinek jelentőségét túlzottan leegyszerűsítenénk, ha olyan bölcsességi mondásoknak tekintenénk azokat, amelyek az ószövetségi iratokban is bőven szerepelnek. Sokkal inkább meghívó, felszólító kijelentések ezek, amelyeket követve rátalálhatunk a boldogság útjára. Éppen ezért nem elégedhetünk meg az olykor ellentmondásosnak tűnő kijelentések értelmezésével, hanem meg kell azokat valósítanunk.

A boldogságokkal az alacsonyabb társadalmi helyzetben lévőkhöz, a szegényekhez, az éhezőkhöz, az elnyomottakhoz fordul. Nem feltétlenül társadalmi felemelkedést ígér nekik, hanem a boldogság útját. Ha mindenki komolyan venné Krisztus törvényét, akkor megszűnnének a társadalomban tapasztalható egyenlőtlenségek. A keresztény közösségnek és annak minden tagjának azon kell fáradoznia, hogy Jézus szavai ne csak a túlvilágon megvalósuló ígéreteknek tűnjenek, hanem szeretetteljes gondoskodással kell odafordulnia a szegényekhez, törődnie kell az éhezőkkel, és fel kell vennie a küzdelmet mindazokkal a személyekkel és körülményekkel, akik és amelyek a társadalmi egyenlőtlenségeket okozzák. A boldogságok meghirdetése tehát feladatot, tennivalót jelent számunkra.

Tapasztalatból tudjuk, hogy nem kerülhetjük el a betegséget, a fájdalmat, a szenvedést és a halált. Egyetlen ember sem térhet ki ezek elől. A kérdés csak az, hogy miként fogadjuk ezeket? Beletörődve abba, amin úgysem tudunk változtatni? Vagy hittel tekintünk rájuk, mint olyan dolgokra, amelyek által egy magasabb lelki szintre juthatunk?

Amikor Jézus a boldogságok útjáról beszél tanítványainak, akkor olyan dolgokat említ, amiket a legszívesebben elkerülnénk. A szegénységet, az éhezést, a sírást. Továbbá a mások részéről felénk áradó gyűlöletet és rágalmakat. Miért lennénk ezektől boldogok? Jézus úgy beszél ezekről az emberi tapasztalatokról, élményekről, mint amelyek fordulatot hoznak az életbe. Az éhség bővelkedésre, a sírás nevetésre fordul. Ha azt szeretnénk, hogy szívünk megteljen örömmel és boldogsággal, akkor ki kell ürítenünk szívünket, hogy Isten tudja azt betölteni. Betölteni az ő lelki ajándékaival és kegyelmével, de legfőképpen önmagával. Az igazi boldogság csak Istenben válhat teljessé. Az igazi boldogságot egyedül az érezheti, akinek szívét Isten szeretete tölti be. A lelki szegények egyedüli gazdagsága, tulajdona Isten. A lélek éhségét egyedül Isten szava tudja csillapítani. A szomorúság, a bánat, a gyász idején egyedül Isten tudja megvigasztalni az embert.

Senki nem élhet boldogság nélkül. A boldogságot pedig Isten adja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!

Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment. Mk 8,1-10

Elmélkedés

Szent Márk evangéliumában két kenyérszaporításról olvashatunk. Először ötezer embert táplál Jézus (vö. Mk 6,35-44), majd pedig négyezret, ez utóbbit olvassuk a mai napon. A két történet számos különbözőséget és hasonlóságot mutat. A szentírástudósok véleménye megegyezik abban, hogy valószínűleg egyetlen esemény kétféle leírásáról van szó.

Mit tanít nekünk a történet? A kenyérszaporítás csodája, miként Jézus gyógyításai is, az ő hatalmát mutatják. Ha ő a kevés kenyérre kimondja azt, hogy legyen belőle sok, akkor az megtörténik. Nem varázslatról van itt szó, hanem tényleges csodáról. Jézus nem ügyeskedik, nem a nép tudta nélkül hozat valahonnan kenyereket, hanem valóban csodát tesz. Ezt bizonyítja, hogy a történet elején maguk a tanítványok mondják, hogy mindössze hét kenyerük van. Szintén a csodát, a rendkívüli esetet erősíti annak említése, hogy miután mindenki evett és jóllakott, hét kosárnyi volt a maradék.

A kenyérszaporítás csodája előremutat az utolsó vacsora eseményére, amikor az Úr a kenyérben saját testét adja tanítványainak. Az utolsó vacsorán kimondja a szót a kenyérre, hogy az változzon az ő testévé, és ez a csoda megtörténik. A tanítványoknak, akik látták a pusztában a kenyérszaporítást, nincs okuk kételkedni ebben az újabb csodában. Hiszem-e, hogy az átváltoztatott kenyérben Krisztus önmagát adja nekem?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10,1-9

Elmélkedés

A missziós útra induló apostolok Jézus utasításának megfelelően semmilyen eszközt sem visznek magukkal az útra. Az egyetlen, amit vinniük kell, Jézus tanítása. Az evangélium üzenete tehát önmagában is elég hatékony ahhoz, hogy meghozza gyümölcsét. Az apostol, a küldött és tanítvány ebből merít erőt munkájához és ezt adja tovább. A küldöttek bárányként indulnak a farkasok közé. Ezzel a hasonlattal Jézus azt akarja kifejezni, hogy tanítványai sokszor gyengébbek a világnál és védtelenek, de mivel a békesség örömhírét viszik, békét tudnak teremteni.

Jézus parancsa mindenekelőtt az apostoloknak és a tanítványoknak szól, akik elindulnak, hogy az evangélium hirdetői legyenek. A megtisztelő feladat megváltoztatja életüket, ezért elhagyják otthonukat és családjukat, hogy teljesíteni tudják a Mesterüktől kapott küldetést.

A missziós parancs emellett szól az apostolok utódainak, mindazoknak, akik életük hivatását az evangélium terjesztésében ismerik fel. Amikor valaki emberi gyengesége tudatában és annak ellenére vállalkozik e feladatra, akkor ezt abban a reményben teszi, hogy megerősíti őt az Úr, akinek keresztjét és feltámadását hirdetni fogja.

A ma ünnepelt testvérpár, Szent Cirill és Szent Metód élete azt mutatja, hogy az igehirdetés akkor válik hatékonnyá, ha mindenben hasonlóvá válnak Krisztushoz, aki e feladatra küldte őket, s mindenben osztoznak azok sorsában, akikhez küldetésük szól.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban. Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír-föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket. Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek. Mk 7,24-30

Elmélkedés

A mai evangéliumban egy nagyon érdekes csodával folytatódik a gyógyítások sorozata. Itt valójában nem a csoda megtörténte áll az elbeszélés középpontjában, hanem az asszony és Jézus párbeszéde. Jézus segítségét egy pogány, egy nem zsidó származású asszony kéri lánya érdekében, akit a gonosz lélek gyötör. Jézus válaszából olyasmi tűnik ki, mintha kizárná a pogányokat a csodákból. De az asszony nem adja fel, és visszautasítva ezt az értelmezést tovább könyörög, mert hiszi, hogy nem csupán egyesek kiváltsága a gyógyulás lehetősége, hanem az ő pogány lányával is megtörténhet az, ami másokkal. Ez a kitartó kérés meghozza eredményét. Jézus segít, s ennek köszönhetően megszabadul a lány a gonosztól.

Kérő imádságainkban mi is nagyon sokszor fordulunk hasonló módszerrel Istenhez. A kérő imának kitartónak kell lennie, de nem szabad erőszakosságba hajlania. A kettő között nehéz megvonni a határt, de úgy tűnik, hogy akkor imádkozunk helyesen, ha nem követelőzünk, hanem elfogadjuk Isten akaratát. Ne csupán abban higgyünk, hogy Isten minden kérésünket teljesíteni tudja, hanem abban is, hogy jól tudja mire van szükségünk lelkünk üdvössége érdekében, és csak azokat a kéréseinket teljesíti, amelyek valóban a javunkat szolgálják. A hit és a kitartó kérés Isten segítségét eredményezi.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket: „Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.” Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt. Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi tisztátalanná az embert.” Mk 7,14-23

Elmélkedés

A tegnapi evangélium kapcsán elmélkedésünkben szót ejtettünk arról, hogy elsősorban nem a hagyományok tisztelete, hanem szívünk tiszta szándéka vezet minket Isten felé. Nem az ősi szokásokhoz való ragaszkodás, de nem is a törvények betűszerinti megtartása a lényeges, hanem az, hogy szívből szeressük Istent.

E gondolatokat folytathatjuk a mai evangéliumot olvasva, amely rész a másik oldalt mutatja meg, tudniillik azt, hogy mindenféle rossz is az ember szívéből indul ki. Lám, ide vezet az élő Istennel való kapcsolat hiánya. Ha valakinek a szívében nincs hely a szeretet, a jóság, a szelídség, a segítőkészség, az engedelmesség számára, akkor annak szívét mindenféle helytelen indulat és gonoszság fogja betölteni.

A hagyományok lehetnek értékesek, az embert lelkileg felemelőek és megtarthatnak minket a hit útján. De lehetnek teljesen kiüresedett formaságok, amelyeket csupán csak félelemből tartunk meg. Meg kell különböztetnünk a lelki épülésünket segítő és a romboló hagyományokat! Nem a hagyomány a szent és sérthetetlen, hanem a szívünkben élő Isten. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, akkor nem a hagyományokat fogjuk bálványozni, hanem a szívünkben élő Istent fogjuk magasztalni. Ne a formaságoktól vagy a külsőségektől várjuk az üdvösséget, hanem Jézustól, aki kész megújítani szívünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.” Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.” Mk 7,1-13

Elmélkedés

A zsidó vallásosság lényeges eleme a hagyomány, az ősi szokások tisztelete. A nép fennmaradását a hagyomány biztosítja, a társadalmi és a vallási életet a hagyomány keretei szabják meg. Mindennek megvan a maga hagyománya, az étkezésnek és az öltözködésnek, a munkának és a pihenésnek, az imádkozásnak és az adakozásnak. Aztán jön egy új nemzedék, amely nem feltétlenül ismeri már a hagyomány eredetét és nem érdekli annak értelme, hanem valami újat szeretne. A fiatalok és az idősek között sok konfliktus forrása lehet a szokások megtartása vagy elutasítása.

Jézust nem a fiatalok lázadása jellemzi. Ő azt szeretné, ha a vallásosság nem kiüresedett szokások megtartásából állna, hanem mindenki megértené a régi hagyományok mögött rejtőző eredeti szándékot. Az Úr megújulást szeretne.

Jézus azért ütközik össze a vallási vezetőkkel, mert rámutat az élő Isten és a halott tradíció különbségére. Mert mást jelent az Isten akaratának való engedelmesség és mást az emberi szabályokhoz való ragaszkodás. A farizeusok számára teljesen összemosódott ez a kettő. Istenre hivatkoznak, de valójában elnémítják Isten akaratát. Isten törvényeit emlegetik, miközben emberi szabályaikhoz ragaszkodnak.

A kereszténységnek is megvannak a maga hagyományai, amelyek az évszázadok során alakultak ki. De minket is utolér a képmutatás kísértése. A nem vallásos ember nem foglalkozik Istennel, sem ajkával, sem szívével nem tiszteli őt. A vallásos ember nagy kísértése, hogy nem veszi észre, ha csupán az ajkával tiszteli Istent, de a szívével nem. Jézus azt szeretné, ha szívünk szeretetével közelednénk Isten felé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A változó világban az üdvösség reménye biztos pont az igazságot keresők számára. Te azt hirdeted, hogy Isten országa itt a földön már elkezdett megvalósulni. E tanítás fényében értjük meg, hogy azért térsz be a bűnösök házába, fogadod el meghívásukat, lépsz be életükbe, hogy elmondhasd nekik az isteni irgalomról szóló örömhírt. Jól tudod, hogy az Isten szeretetéről szóló tanítás a bűnösöket érinti, őket is megérintheti. Te azt tanítod, hogy az üdvösségre minden ember meghívást kap, és mindenki elnyerheti azt, aki megtér, azaz elhagyja a bűn útját és hisz benned, az üdvösség egyedüli közvetítőjében. Vezess minket az üdvösségre!

Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult. Mk 6,53-56

Elmélkedés

Sokan azt gondolják Istenről, hogy a betegség, a szenvedés és a sokféle emberi nyomorúság tőle származik. Ehhez még azt is hozzáteszik, hogy Isten így akarja büntetni a bűnös embereket. Elsősorban a nem hívők vélekednek így, de vallásukat gyakorló emberek szájából is hallani hasonló kijelentéseket, amikor váratlanul találkoznak a szenvedéssel, főként ha ők annak elszenvedői. A „Miért büntet így az Isten?” típusú kérdések mögött ez a téves felfogás húzódik meg. Úgy tűnik, a betegséget és a szenvedést nehezebb elfogadni, de könnyebb érte Istent hibáztatni. Ez az Isten-kép valójában teljesen torz és helytelen. Ez az elképzelés Istenről egyáltalán nem felel meg annak, amilyennek Isten megmutatkozik Jézus személyében, s amilyennek Jézus megmutatja előttünk a mennyei Atyát.

Éppen ellenkezőleg: Isten nem a betegségek okozója. Isten nem leli örömét abban, hogy szenvedések érik az embert. Isten az ember testi és lelki egészségét akarja. Nyilvános működése során ezért gyógyított meg oly sok beteget Jézus, visszaadva nekik a testi egészséget, és hirdette, közvetítette Istentől a bűnök bocsánatát, visszaadva számukra a lelki egészséget.

Szenteljük ezt a hetet a betegek szolgálatára, látogatására. Ne csupán együttérzésünket fejezzük ki, hanem legyünk együtt azokkal, akik számára próbatételt jelent a betegség vagy a szenvedés. Hallgassuk meg őket türelmesen!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Adj szeretteimnek jó egészséget és boldogságot, hitet és szeretetet, igaz lelki életet, ajándékozd nekik békédet, amelyet nem kaphatnak meg a világtól! Engedd, hogy védelmed alatt boldog közösséggé váljunk; hogy mindig szeretettel és hűséggel viseljük el, ami ér bennünket; hogy mindig osztozzunk egymás örömében és bánatában! Adj erőt, hogy amikor szeretteim elcsüggednek és keserű csalódás éri őket, mindig vigasztalást, menedéket, támaszt jelenthessek számukra!

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust. Lk 5,1-11

Elmélkedés

Az Úr szavára

Az evangéliumi történeteket olvasva sokszor rácsodálkozunk arra, hogy Jézus szavának milyen ereje van. Szavával képes parancsolni a gonosz erőknek, s azok visszavonulnak, gondoljunk csak a vihar lecsendesítésére vagy az ördögűző csodákra. Más csodák esetében Jézus szava parancsot ad, hogy beszélni tudjon az eddig néma száj, nyíljon meg a hallásra a süket fül, mozduljon meg a béna láb, tisztuljon meg a leprás test. Szavának hatására mindezek azonnal bekövetkeznek. Más esetekben szava embertömegeket mozdít meg, indít útnak, hiszen azért keresik sokan, hogy hallgassák tanítását. Ismét más esetekben meghívó szavának engedelmeskednek azok, akik apostolai és tanítványai lesznek.

Az első tanítványok meghívását Jézus tanítása előzi meg. Az esemény helyszíne a Genezáreti- tó partja, vélhetően Kafarnaum közelében. Az előzményekben azért mentek és azért vitték betegeiket az emberek Jézushoz, hogy számukra gyógyulást kérjenek. Most más szándékkal érkeznek, hallgatni akarják tanítását. Jézus tanítását itt nevezi először Lukács evangélista „Isten szavának.” Ez a kifejezés nem csak az evangélista személyes hitvallásának tekinthető, hanem az emberek vélekedését is tükrözi. A nép felismeri, hogy Jézus tanítása olyan bölcsességet sugároz, amelyet más tanítóknál nem tapasztaltak. Felismerik, hogy olyan erő rejlik szavaiban, amely felülmúlja az emberi képességeket. Jézus szavának különleges ereje van. Ez a gondolat segít minket annak megértésében, hogy az elsőként meghívottak miért is mondanak azonnal igent, miért fogadják el rögtön a meghívást. Ők is érzik ugyanis az Úr szavainak különleges, magával ragadó erejét. Nem szükséges kérdéseket feltenniük és nincs idő a késlekedésre. Aki így tud tanítani, annak érdemes tanítványává lenni. Mégpedig nem holnap vagy később, hanem ma. Bűnös vagyok és méltatlan vagyok, de az Úr megváltoztatja életemet.

A mai evangéliumban az események belső mozgatóerejét Jézus szava adja. A nép azért keresi őt, hogy szavát hallgassa. Az emberek észreveszik, hogy Jézus szavai, tanítása mögött különleges isteni erő rejlik. Szavának hatalma van a gonosz lelkek felett, parancsoló és újjáteremtő szava csodás módon meggyógyítja a betegeket. Szavára elnémulnak a rossz szándékúak, akik bele akarnak kötni tanításába.

Miután az Úr befejezte a nép tanítását, szava ismét felcsendül, megparancsolja a halászoknak, hogy induljanak a tengerre és vessék ki a hálót. Ők Péter vezetésével engedelmeskednek szavának. Ha más mondaná ugyanezt, talán meg sem tennék. Jézus ugyan nem rendelkezik tapasztalattal a halászat területén, de szavának ereje van. Ekkor csoda történik. Egész éjszaka semmit sem fogtak, most mégis eredményes lesz munkájuk. Jézus szavának hallgatása és az annak való engedelmesség csodát eredményezett.

A csodálatos halfogást követően Jézus ismét megszólal, ezt mondja Péternek: „Ezentúl emberhalász leszel.” Minden emberhalász Isten üzenetével, Isten tanításának hirdetésével fogja az embereket, de nem önmaga, hanem Jézus számára. Az emberhalászatnak az a célja, hogy Jézus szolgálatába állítsa az embereket és meghívja őket közösségébe. Az emberhalászok engedelmessége napjainkban is csodát eredményez az igehirdetés és a tanúságtétel terén. Hallgassunk Jézus szavára és hirdessük tanítását!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te fáradhatatlanul végezted azt a küldetést, amit a mennyei Atyától kaptál. Hirdetted az evangéliumot a szegényeknek, akiken a gazdagok nem segítettek. Irgalommal fordultál a betegekhez, akiken mások nem tudtak segíteni. Odafordultál az özvegyekhez, akikkel nem törődött a társadalom. Tanításod és cselekedeteid valóban azt igazolták, hogy elkezdődött Isten országának megvalósulása. Te isteni hatalmaddal megtörted a gonosz uralmát az emberek felett, megszüntetted a betegségeket és hirdeted mindenkinek az örömhírt. Uram, hozzon nekem szabadulást a te jelenléted! Add, hogy mindig téged keresselek és téged kövesselek! Segíts, hogy tanításodban felismerjem az üdvösség örömhírét! Mutasd meg az Atyához vezető utat!

Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre. Mk 6,30-34

Elmélkedés

Fáradhatatlan. A mai evangéliumi leírás szerint talán ez a leginkább jellemző Jézus magatartására, szolgálatára. Miközben körülötte mindenki fáradt, ő fáradhatatlanul végzi feladatát. A tanítványok visszatérnek útjukról és beszámolnak Mesterüknek tevékenységükről. Nem tudjuk pontosan, hány napig vagy hétig voltak távol, mindenesetre Jézus észreveszi kimerültségüket, fáradtságukat. Ez utóbbi természetesen arról tanúskodik, hogy küldetésüket nagy lelkesedéssel, odaadással végezték, nem lustán vagy kelletlenül. Nem csoda, ha elfáradtak, szükségük van a pihenésre, ezt szeretné számukra biztosítani Jézus.

Közben a nép Jézust keresi. Nem a tanítványok pihenését akarják megzavarni, hanem Jézust szeretnék hallgatni. Láthatjuk, hogy napokon, heteken keresztül kitartanak mellette. Akár nagyobb távolságokat is képesek megtenni, hogy láthassák, hallhassák őt. Szinte észre sem veszik, hogy nincs ennivalójuk, mert fontosabb számukra az Úr tanításának lelki tápláléka. Minderről a csodálatos kenyérszaporítás esete jól tanúskodik. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az emberek is fáradtak, kimerültek, hiszen napokon keresztül követik Jézust, kitartanak mellette. Jézus pedig nem pihen. Fáradhatatlanul tanít, mert tudja, hogy az embereket felüdíti szava.

Mindennapi fárasztó teendőim mellett van-e időm az Urat hallgatni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Mi sokszor azt gondoljuk, hogy elég, ha kellő távolságot tartunk ellenségeinktől. Te viszont azt mondod, hogy szeressük ellenségeinket! Mi azt gondoljuk, hogy elég, ha kitérünk azok elől, akik gyűlölnek minket és nem teszünk nekik rosszat. Te többet kérsz tőlünk: tegyünk jót velük! Mi azt képzeljük, hogy elegendő, ha nem szórunk átkot a minket átkozókra. Te sokkal többet vársz tőlünk: mondjunk rájuk áldást! Mi azt gondoljuk, hogy éppen eleget teszünk akkor, ha nem hiszünk a hazug rágalmazóknak és nem viszonozzuk támadásaikat. Te azt kéred: Imádkozzunk értük! Segíts minket, hogy mindig azt tegyük, amit kérsz tőlünk!

Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették. Mk 6,14-29

Elmélkedés

A Krisztus-követésnek és az Úr nevében végzett szolgálatnak nem csak jutalma, hanem komoly ára is van. Márk evangélista erről nem hallgat, hanem úgy ad tanítást erről, hogy ezen a helyen felidézi Keresztelő János vértanúságát. János halála már korábban történt, de az evangélista a tanítványok küldése és visszaérkezése közé illeszti be az esemény leírását. Teszi ezt azzal a szándékkal, hogy az olvasók, azaz a leendő tanítványok ne álomvilágban éljenek, hanem tisztában legyenek azzal, hogy akár ilyen árat is kell fizetniük hitükért, a hitükben való hűséges kitartásért.

A tanítvány részesévé válik Jézus csodálatos munkájának, ő is Isten országának hirdetőjévé lesz, örömmel indul a szolgálatra, ugyanakkor előtte áll Keresztelő János esete, aki annak áldozatává válik, hogy egy jellemtelen és erkölcstelen uralkodó részegen esküt tett feleségének és bosszút akart állni azért, mert János törvénytelen kapcsolatukra figyelmeztette őket.

Érdemes-e Jézust követni, ha ez bármelyik tanítvánnyal megtörténhet? Erre a kérdésre az a válasz, hogy Keresztelő János halála előre mutat Jézus halálára, a rá váró sorsra. A tanítványnak tisztában kell lennie azzal, hogy a Mester útja a Golgotára vezet. Tovább haladva meg fogja ismerni a szenvedő Jézust, akit keresztre feszítenek és aki feltámad. A feltámadás eseménye pedig visszafordíthatatlanná teszi Isten országának megvalósulását.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál és ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, embertársakat magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. Minden talentumot azért adsz, hogy akaratodat teljesítsem. Hiszem, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni! Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem azért fáradozok, hogy szereteted terjedjen a világban.

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak. Mk 6,7-13

Elmélkedés

Mást jelent ismerni az utat és mást az úton járni. Mást jelent Krisztust ismerni és mást az ő követője lenni. A Krisztus-követés pedig nem egy lelki kalandtúra számunkra, hanem egy olyan út, amelyen egyre jobban hasonlóvá válunk hozzá és úgy cselekszünk, ahogyan ő. Jézust szemlélni könnyebb, mint elindulni és tanúságot tenni róla, de egyszer el kell jönnie életünkben ennek a pillanatnak.

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy az apostolok számára hogyan jött el ez a pillanat. A tanítványok mindeddig figyelték Jézus tetteit, látták szolgálatát, hallgatták tanítását, szembesültek a Mesterük iránti lelkesedéssel és szembefordulással egyaránt. Most új életszakasz nyílik számukra, amely a lelki fejlődésnek elengedhetetlen lépcsőfoka. Mit érezhettek az egykori tanítványok, amikor az Úr útnak indította őket? Biztos volt bennük félelem és izgalom, de ennél jelentősebb az öröm, hogy Mesterük megbízik bennük! Talán még nem is sejtik, hogy a Krisztus nevében végzett szolgálat mennyi lelket gazdagító lesz számukra, ugyanakkor mennyi áldozatot fog tőlük kívánni.

Vajon napjainkban fel merjük-e vállalni a teljes eszköztelenséget? Rá merjük-e bízni magunkat Istenre? Hiszünk-e abban, hogy látványosságok nélkül is van ereje Krisztus tanításának? Vállalom-e minden tekintetben Jézus életformáját, hogy az örömhírt közvetítsem a világban? Vállalom-e mindenben Krisztus sorsát?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön. Mk 6,1-6

Elmélkedés

A hívő ember sokszor magától értetődőnek tartja a hitet, és nem érti, hogyan tudnak mások hitetlenül, hit nélkül élni. Aki a hitből, mint Isten ajándékából meríti erejét a mindennapokban és aki a hitben él, elcsodálkozik, amikor egyesek mindezt elutasítják. A keresztény tanúságtétel azt jelenti, hogy a hit ajándékát igyekszünk megismertetni azokkal, akik számára még mindig földbe rejtett kincs, azaz még nem találtak rá.

A mai nap evangéliumában arról olvasunk, hogy Jézus elcsodálkozott, amikor látta az emberek hitetlenségét, mégpedig azoknak a názáretieknek hitetlenségét, akik jól ismerték őt, hiszen körükben nőtt fel. Hiába beszél Jézus úgy, mint akinek hatalma van, és hiába erősítik meg isteni hatalommal véghezvitt cselekedetei mindazt, amit mond, mégis vannak olyanok, akik nem hisznek sem szavainak, sem tetteinek. A hitetlenség nem csupán közömbösség vagy érdektelenség, hanem Isten szándékos elutasítása.

Távol álljon tőlünk, hogy elítéljük a hit nélkül élőket! Inkább az a kérdés számunkra, hogy milyen magatartást tanúsítsunk irántuk? Isten türelméből, amelyet a hitetlenek iránt tanúsít, mi is példát meríthetünk. Hiába próbálnánk valakit erőszakkal vagy hosszas rábeszéléssel a hit útjára vezetni, az eredménytelen volna. Ahogyan a hitetlenség szándékos és szabad elutasítás, ugyanúgy a hit tudatos és szabad elfogadás. Bízzuk Istenre, hogy kit és mikor ajándékoz meg a hittel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!” Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak. Mk 5,21-43

Elmélkedés

Két csodát ír le a mai evangélium. Jairus, a zsinagógai elöljáró beteg lányához hívja Jézust, aki azonnal elindul vele. Útközben történik az első csoda, egy régóta beteg asszony nyer gyógyulást. Ekkor hozzák a rossz hírt Jairus házából a kislány haláláról. Jézus bátorítja az embert, majd megérkezve a házba, feltámasztja a halott kislányt, ez a második csoda.

A kislány életkorának – tizenkét éves volt – említésével és annak lejegyzésével, hogy az asszony tizenkét éve szenved betegségében, az evangélista szándékosan köti össze a két csodát. De ennél is jelentősebb összekötő elem az érintés. Az elöljáró azt kéri Jézustól, hogy „tegye kezét” haldokló lányára, ő ettől az érintéstől várja a gyógyulást. Talán már hallott róla, hogy más esetekben Jézus szintén kezének érintésével tudott betegeket meggyógyítani. A történetben szereplő asszony esetében fordított a helyzet. Ő nem a nagy nyilvánosság előtt fejezi ki kérését. Ismeretlen szeretne maradni, mert kellemetlen volna számára, de még inkább Jézus számára, ha megérintené őt. Ezért titokban ő érinti meg Jézus ruháját, ettől remélve gyógyulását.

A testi és lelki gyógyuláshoz egy érintés szükséges, az irgalmas Isten érintése. Fordulj Jézushoz: „Uram, érints meg kezeddel, érints meg irgalmaddal, és meggyógyulok!” Vagy nagy alázattal és bizalommal közeledj az Úrhoz és érintsd meg őt!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te küldetésed az volt, hogy tanítsd az embereket és csodáiddal megmutasd Isten irgalmát. Tanításod és csodáid, a te emberek iránti szeretetednek a jelei. Ugyanakkor az Atya iránti szeretetedet is megmutatod bennük, hiszen mindig neki engedelmeskedsz, az ő akaratát teljesíted. Segíts, hogy növekedjen bennem az emberek iránti szeretet és Isten felé is megmutassam szeretetem! Segíts minket, hogy szavaidban felismerjük az üdvösség örömhírét! Urunk, mutass nekünk utat az Atyához és vezess minket hozzá!