Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát. Amint messziről meglátta Jézust, odafutott. A földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!” Jézus ráparancsolt ugyanis: „Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!” Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Akkor éppen egy nagy sertéskonda legelészett ott a hegyoldalban. A tisztátalan lelkek azt kérték Jézustól: „Küldj minket a sertésekbe, hogy megszálljuk azokat!” Jézus beleegyezett. Akkor a tisztátalan lelkek kimentek az emberből, és megszállták a mintegy kétezer sertésből álló kondát. A sertések a hegyoldalból a tóba rohantak, és a vízbe fúltak. Őrzőik erre elfutottak, hírét vitték a városba meg a tanyákra. Az emberek kitódultak, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az, akit az imént még egy légió tartott megszállva, most felöltözve, ép ésszel ül előttük. Erre megdöbbentek. A szemtanúk elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék a határukból. Amikor Jézus hajóra szállt, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Ő azonban nem engedte, hanem így szólt hozzá: „Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és Dekápolisz környékén elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Ezen mindenki elcsodálkozott. Mk 5,1-20

Elmélkedés

A mai evangélium egy érdekes csodáról számol be. Az embert megszállva tartó gonosz lélek rögtön felismeri Jézusban az Isten Fiát. Tudja, hogy hatalma nagyobb az emberekénél, de azt is, hogy Jézusnál mégsem erősebb. Más hasonló csodáknál is megfigyelhetjük, hogy Jézus isteni ereje nagyobbnak bizonyul a gonosznál. Ebben az esetben Jézus érdekes módon tesz csodát. A gonosz lélek kérésére Jézus megengedi, hogy az emberből való távozás után a sertésekbe költözzön. Jézus nem bánja, hogy az állatok odavesznek, hiszen egy ember megmentése fontosabb számára. A városlakók azonban másként látják a helyzetet. Ők inkább az állataikat sajnálják, ezért azt kérik, hogy a csodatevő távozzon vidékükről.

Ebben a jellegzetes ördögűzési csodában az emberek számára szabadulást, megváltást hozó Jézus és a gonosz lélek küzdelmét láthatjuk. A gonosz állandóan ellentmond Istennek. Hazugságával az embert is megtéveszti és arra próbálja rávenni, hogy szálljon szembe Istennel. Ezek a kísértések sokszor nehezen felismerhetők, mert a gonosz megtéveszt bennünket, s jónak tünteti fel azt, ami valójában rossz. Ha valaki megszokja, hogy bűnben él, már fel sem tűnik számára, hogy letért az Isten útjáról. A gonosz lélek emberek feletti hatalmát töri meg Jézus, akit azért küldött az Atya, hogy szabadságot hozzon számunkra. Ne ragaszkodjak bűneimhez, hanem fogadjam el Isten szabadítását!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek. Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne. Lk 2,22-40

Elmélkedés

A mennyei Atya felé

Negyven nappal Jézus születésének karácsonyi ünnepe után a mai napon Urunk bemutatására emlékezünk, azaz arra az eseményre, amikor a zsidó törvények és hagyomány szerint Mária és József elvitték a jeruzsálemi templomba a gyermek Jézust. A törvény szerint ugyanis az elsőszülött fiúgyermekeket az Istennek szentelték. A bemutatás helyszíne a jeruzsálemi templom, tehát a kisded Jézus először ekkor jár az ő Atyjának, a mennyei Atyának a házában. E helyen mindig is otthon érzi magát: édesanyjával és nevelőapjával minden esztendőben elzarándokol ide, tizenkét évesen már kijelenti, hogy ez a templom az ő Atyjának a háza, nyilvános működése idején többször tanít és csodákat tesz itt, és magabiztosan kergeti el innét a kereskedőket.

Az ünnep evangéliuma pontosan leírja, hogy mi történt e bemutatás alkalmával, miként ezt az imént hallottuk. Az esemény igazi jelentőségére két idős személynek, Simeonnak és Annának a megjelenése hívja fel figyelmünket, akik a Szentlélek indítására jönnek el éppen ebben az időben a templomba, s akiktől megtudjuk, hogy e gyermek érkezésére vártak évszázadok óta a nemzedékek, mert ő a Megváltó.

Az ünnep kapcsán érdemes felfigyelnünk mindenekelőtt Jézus titokzatos útjára az Atyától az Atya felé. A mennyei Atyától jött el emberi világunkba, de e világra születésétől fogva életének minden pillanata közelebb viszi őt az Atyához, életének minden eseménye az Atya felé vezet. Ennek a szüntelen Atya felé közeledésnek első nyilvános, a kívülállók számára is látható eseménye a templomi bemutatás. Most a szülők adják Istennek Jézust, később pedig már önmagát adja az Atyának, mígnem legvégül, szeretetének és engedelmességének jeleként visszavonhatatlanul az Atyának ajánlja lelkét, önmagát a kereszten. Az Atya pedig minden pillanatban tárt karokkal, szeretettel várja Fiát, s a kereszten örökre magához öleli. Vajon az én életem hasonlít-e Jézus életéhez? Vajon közeledem-e állandóan az Atya felé, az én mennyei Atyám felé?

E kérdésre csak akkor tudunk válaszolni, ha megvizsgáljuk Jézussal való kapcsolatunkat. Nélküle ugyanis nem tudok az Atya felé közeledni. Ő úgy segít nekem, hogy nem csak megmutatja számomra az Atya felé vezető utat, hanem útitársamként velem jár ezen az úton. Vajon kész vagyok-e szeretetben neki szentelni önmagamat, s életemet? Jézus útja az Atyához vezet, és az én utam, az én életem is az Atyához vezet. De csak akkor, ha valóban Jézust követem.

Akkor képes valaki egészen Istennek szentelni életét, ha szüntelenül odafigyel a Lélek jelenlétére, működésére és iránymutatásaira. Hiszen a Szentlélek ébreszti fel bennünk a vágyat, hogy mind jobban hasonlítsunk Jézushoz. A Szentlélek formálja át lelkemet, hogy hűségesen tudjam megvalósítani Istentől kapott küldetésemet mindazokkal az adományokkal és képességekkel, amelyeket ugyanezen Szentlélek által kapok Istentől.

Urunk bemutatásának ünnepét Gyertyaszentelő Boldogasszony napjának is szoktuk nevezni. Befejezésül tehát Jézus édesanyjára is érdemes odafigyelnünk, akinek az élete valóban Istennek szentelt élet. Talán senkiről sem mondhatjuk el az emberek közül, hogy Máriánál tökéletesebben szentelte magát Istennek. Mária azért lehet első példaképünk, mert ő tökéletes módon átadta magát Isten tervének és akaratának. Égi édesanyánk életpéldája segítsen minket abban, hogy életünket mi is egészen Istennek ajánljuk, s Jézus hűséges követőjeként és a Szentlélek vezetésével megérkezzünk mennyei Atyánkhoz!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus! Tudjuk, hogy a gonosz fogva akarja tartani az embert, rabszolgává tesz, nem engedi, hogy szabadon cselekedjünk. Te viszont felszabadítasz, megajándékozol minket a szabadsággal, hogy szabad és felelős döntést hozhassunk. Ez a megváltás lényege. A megváltás minden rosszból kiemel, megszabadít minket és lehetővé teszi számunkra, hogy Istennel élve megtaláljuk a boldogságot. Urunk, a te hatalmad nagyobb, mint a gonosz léleké. A te isteni erőd képes legyőzni minden gonosz erőt. Ennek tudata nagy vigasztalást jelent számunkra a kísértések idején. Segíts minket, hogy visszautasítsuk a gonosz kísértéseit és szabadon Istennek szenteljük életünket!

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?” Mk 4,35-41

Elmélkedés

A csodák olyan események, amelyek felülírják a természet törvényeit, éppen ezért nehéz magyarázatot adni arra, hogy miként történhettek meg. A hívő emberek úgy gondolják, hogy a csodák által Isten beavatkozik az események rendjébe, neki hatalma van olyan dolgokat is megtenni, amire nem vonatkoznak a természet törvényei. A nem hívő emberek szerint csodák, isteni beavatkozások valójában nincsenek, inkább meg kell keresni az események ésszerű okát.

Még egyes szentírástudósok szerint is Jézus több csodája esetében található olyan ésszerű magyarázat, amely nem mond ellent a természet törvényeinek, pedig ők nem hitetlenek, hanem hívő emberek. A tengeri vihar lecsendesítésével kapcsolatban felmerült az a lehetőség, hogy a tanítványok bárkája éppen akkor ért egy szélvédett, szélcsendes helyre, amikor Jézus ráparancsolt a szélre, hogy csendesedjen el. Mások szerint egy hirtelen jött viharba került a hajó, amely ugyanolyan hirtelen meg is szűnt, s véletlen egybeesés csupán, hogy ez éppen akkor történt, amikor Jézus ráparancsolt a tengerre, hogy nyugodjon meg.

Nem szeretnék senkit visszatartani az ésszerű magyarázatok keresésétől, de aki ezen az úton indul el a csodákkal kapcsolatban, vigyázzon, hogy kutakodása ne hitetlen okoskodás legyen! És legyen nála készenlétben mindig egy valóban bölcs felelet arra az esetre, ha Jézus hozzá lépne és megkérdezné: Miért kételkedsz? Még mindig nincs benned hit?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság, csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami felemel!

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.” Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik. Mk 4,26-34

Elmélkedés

Miként az ember elvégzi a magvetés feladatát és Istenre bízza, hogy kikelnek-e a magok és munkájának lesz-e gyümölcse, ugyanúgy az Isten üzenetének hirdetői is tudatában vannak annak, hogy miután küldetésüket lelkiismeretesen elvégezték, egyedül Isten kegyelmétől függ, hogy a hirdetett tanítás milyen termést fog hozni a hallgatóság szívében. Erre az igazságra világít rá a mai evangélium két példázata. Isten országának növekedése nem a mi emberi tevékenységünknek köszönhető, hanem Isten szüntelen munkálkodásának a jele. Isten meghív, hogy együttműködjünk vele országa további építésében. Meghív minket, hogy hallgassuk szavát és továbbadjuk azt. Ez a szolgálat csak akkor lehet hiteles részünkről, ha magunk is e tanítás szerint élünk.

Az isteni kegyelem működését lelkünkben nem lehet időhöz kötni, nem lehet sürgetni vagy siettetni. Talán már előfordult velünk, hogy minden évben elolvastuk ugyanazt az evangéliumi történetet, de nem volt ránk különösebb hatással, nem érintett meg bennünket, mígnem egyszer megvilágosodott számunkra, megértettük mondanivalóját, s úgy éreztük, hogy általa Isten személyesen nekünk üzen valamit. Az évek során Isten szava titokzatosan, csendesen elvégezte feladatát. Ha nyitott szívvel, türelmesen hallgatom Istent, meghallom üzenetét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.” Mk 4,21-25

Elmélkedés

Jézus igehirdetésének köszönhetően titokzatosan, csendesen, láthatatlan módon elkezd megvalósulni Isten országa, amely azóta is növekszik. Függetlenül attól, hogy éppen mit teszünk, munkába indulunk vagy pihenünk, ünnepet tartunk vagy gyászolunk, ez az ország növekszik, terjed a világban. Függetlenül attól, hogy éppen milyen lelkiállapotban vagyunk, imádkozunk vagy vétkezünk, magányba vonulunk vagy keressük a közösséget másokkal, Isten országa folyamatosan növekszik. Jézus azért jön, hogy megújítsa az emberek Istennel való kapcsolatát. Új szabályokat, új törvényeket, új rendszert szeretne, amely új gondolkodásmódot, újszerű cselekvést és megújuló erkölcsöt kíván az emberektől. Azt szeretné előmozdítani, hogy az emberek között az igazságosság, a szeretet, a béke és a megbocsátás uralkodjon. Nem kényszerít senkit az Isten országába, de meghívása mindenkinek szól.

A titokzatosan, csendesen és láthatatlanul kezdődő Isten országa nem maradhatott rejtve, mert tagjai lámpát gyújtottak. A bűn, a hitetlenség, az igazságtalanság és a háborúk sötétségében felragyogott az isteni igazság fénye, amely a reményvesztett emberek számára megmutatta a végső célt, az örök életet, és az oda vezető utat, amely az életszentség, a hit, az igazságosság és a béke útja.

Rálépek-e erre az útra? Részesévé válok-e annak, hogy Isten országa folyamatosan növekszik?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Bármit tettél földi életed folyamán, mindent az Atyával való egységben tettél, szüntelenül az Atya akaratát teljesítetted, és mindig a neki való engedelmesség indított a cselekvésre. Segíts minket, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, hogy keresztségünk óta a mennyei Atya gyermekei vagyunk! Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy az Atya az ő szeretett gyermekeinek nevezzen minket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét! Urunk, te földi életed során mindig engedelmeskedtél Atyádnak. Taníts minket az alázatra és az engedelmességre!

Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik. Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!” Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.” Mk 4,1-20

Elmélkedés

Az előző napok evangéliumaiban megfigyelhettük, hogy Jézus tanítása és rendkívüli cselekedetei milyen hatást váltanak ki az emberekből. Egyesek hittel elfogadják őt, mások azonban szembe fordulnak vele. Isten országának üzenetét egyesek elfogadják, készek megújítani vallási életüket, megnyilvánul bennük Isten jósága, irgalma és kegyelme. Mások nem engedik, hogy magával ragadja őket az újszerű tanítás, ezért életükben semmiféle változás nem történik. Ezt a kettősséget szemlélteti tulajdonképpen Jézus példázata, amit a mai evangéliumban olvasunk. A magok bőséges termése vagy terméketlensége bemutatja azt a megosztottságot, amit Jézus jelenléte és szolgálata, tanítása és cselekedetei idéznek elő.

A magvető tevékenysége nem volt újdonság az egykori hallgatóság számára, ennek a történetnek évről évre a vetés és az aratás idején mindenki részese volt. Mi legfeljebb elképzelni tudjuk, hogy mit jelenthetett a magok elhintése kézzel a szántóföldbe és milyen erőfeszítést igényelt az aratás. Bár más füllel hallgatjuk a szavakat, mégis próbáljuk a mondanivalót felfedezni, amely ugyanaz ma is, mint egykor.

A példabeszéd bemutatja, hogy mennyiféle veszélynek van kitéve Isten tanítása. E veszélyek nem rajtunk kívül álló okok, hanem a mi elutasításunk akadályozza meg, hogy a tanítás megfoganjon és gyümölcsöt teremjen bennünk. Isten bőkezű, amikor termékeny magokként szívünkbe ülteti igazságát. Ha nyitott szívvel fogadom az isteni igét, akkor az bennem is bőséges termést fog hozni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra! Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát! Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján! Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt! Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak!

Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.” Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!” Mk 3,31-35

Elmélkedés

Az ördöggel való szövetkezés vádját követően Jézushoz jön édesanyja és rokonsága, miként erről a mai evangéliumban olvasunk. Márk evangélista közvetlenül egymás után közli a két eseményt, illetve összekapcsolja azokat, mert mindkettő a Jézussal való szembenállás példája. A rokonság azért keresi fel Jézust, mert az a hír járja, hogy megzavarodott. A hatalmas tömeg miatt nem tudnak Jézus közelébe jutni, de hírt visznek neki érkezésükről. A helyzetre reagálva Jézus olyan kérdést tesz fel, amely egészen új fordulatot ad a jelenetnek: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?”

Abban az időben, mint minden más korban meghatározóak voltak az ember számára a családi kötelékek és a rokoni kapcsolatok. Ez Jézusra is érvényes, aki a mennyei Atyának a Fia, ugyanakkor földi családjának is tagja. A mi Urunk kérdését nem szabad úgy értékelnünk, mintha megtagadta volna a családi kapcsolatokat vagy leértékelte volna azok jelentőségét. Továbbra is fontos számára ez, de a hozzá fűződő lelki kapcsolatra való utalással kiszélesíti mindazok körét, akikhez a szeretet köti. Mert minden családban az igazi összetartó erő a családtagok kölcsönös szeretete egymás iránt és nem a ház falának szorítása. Jézus nagy családját, az ő követőit is a szeretet köti az Úrhoz és ez élteti az egymás közti kapcsolatokat is. A krisztusi új közösséghez az tartozik, aki Isten akarata szerint cselekszik. Az Atya akaratának való engedelmesség minden emberi kapcsolatnál erősebb.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak! Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban! Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.” Mk 3,22-30

Elmélkedés

Nem mindenki fogadja szívesen Jézus tanítását. Az írástudók azt állítják, hogy az „ördög szállta meg,” és a gonosz lelkek fejedelmével működik együtt. E vélekedésre az ad okot, hogy Jézus „ördögtől megszállottakat” gyógyított meg.

Manapság a tudósok az epilepsziával vagy más, rohamokkal együtt járó pszichés betegségekkel azonosítják azt a betegségtípust, amit egykor ördögtől való megszállottságnak neveztek. Ne csodálkozzunk az egykori elnevezésen, hiszen abban az időben semmit nem tudtak az ilyen jellegű bajokról és gyógyításuk is elképzelhetetlen volt. Mivel nem ismerték a betegség eredetét, ezért gonosz szellemi erők emberek feletti uralmának tartották azt. Amikor Jézus úgynevezett ördögűzést végzett, az emberek nem tudták, hogy jó vagy rossz erők birtokában képes-e erre. A mi Urunk visszautasítja a képtelen vádakat. Az ő cselekedetében Isten működése figyelhető meg, az isteni irgalom szabadítja meg a gonosz befolyásától a megszállottakat.

De nem csak Jézus kortársainak okoz gondot a jó és a rossz megkülönböztetése, hanem sokszor nekünk is. Számtalan esetben nehéz eldöntenünk, hogy az események mögött milyen erők és szándékok állnak. Jézus szava ad útmutatást az ilyen helyzetekben, aki azt mondta, hogy minden cselekedet vagy szó valódi természetét a „gyümölcséről ismerhetjük fel.” Legyünk türelmesek, és várjunk, amíg a Szentlélek megvilágosítja értelmünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak. Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés

Isten szól hozzánk

Egy viszonylag új liturgikus ünnep a mai, Egyházunk 2020 óta tartja meg az évközi 3. vasárnapon Isten igéjének ünnepét.

Isten igéjével, szavával, üzenetével kapcsolatban lényeges fogalom a sugalmazás, amelyen azt értjük, hogy a Szentírás könyveit a szerzők nem maguktól írták, hanem az Isten által közölt üzenetet, az általa sugalmazott szavakat jegyezték le. A bibliai szövegek szerzője tehát maga Isten, aki emberek közreműködését vette igénybe, hogy mondanivalója, üzenete írott formában rögzüljön. Mindennek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy a szentírási szövegekhez közeledjünk és azokat helyesen értelmezzük. Nem tekinthetjük ugyanis csupán emberi munka eredményének, hanem Istentől származó szavakként kell olvasnunk azokat. Éppen a sugalmazás, az isteni szerzőség és eredet biztosítja a Biblia értékét, benne valóban az üdvösségre vezető igazságot találjuk meg. Valahányszor a Szentírás olvasásába kezdünk, tudatosítsuk magunkban a sugalmazás, az isteni szerzőség tényét, mert különben legfeljebb egy történész kíváncsiságával fogjuk olvasni e régi szövegeket és aligha vesszük észre, hogy általuk maga Isten szól hozzánk.

Az Egyház életében különleges helye és szerepe van Isten igéjének. Isten szava hirdetésének, hallgatásának és ünneplésének sajátos helye a liturgia, azaz a szentmise és a többi szertartás. Minden liturgikus cselekmény jó alkalom arra, hogy az Egyház teljesítse küldetését, az isteni üzenet hirdetését, a hívek pedig befogadják ezt az üzenetet.

Isten igéjének olvasásához érdemes nyugodt körülményeket biztosítanunk, olyan helyet és időt találnunk, ahol és amikor valóban oda tudunk figyelni Isten hozzánk szóló üzenetére. Nagyon dicséretes, ha valaki például reggelente, munkába menet a vonaton vagy az autóbuszon elolvas egy-egy részletet a Bibliából, amely megadja annak a napnak az alaphangulatát. Talán csak egyetlen mondatot jegyez meg az olvasottakból, de ez a gondolat elkíséri a nap folyamán. A közlekedés forgatagában, a nyüzsgő embertömegben azonban nem lehet igazán elmélyülten olvasni. Ezért, ha naponta nincs is rá lehetőségünk, legalább hetente egy alkalommal szánjunk több időt a Szentírás olvasására! Minél több időt szánunk Isten üzenetének olvasására, annál jobban fog számunkra kirajzolódni Isten terve, annál világosabbnak látjuk azt az életutat, amelyet Isten szándéka szerint be kell járnunk és annál jobban megértjük hivatásunkat.

Az olvasás során érdemes kiszűrnünk a zavaró tényezőket. Olvassuk úgy a Bibliát, hogy közben nem gondolunk azokra a hírekre, amelyeket az újságban vagy az interneten olvastunk, nem gondolunk azokra az eseményekre, amelyek aznap történtek velünk. Olvassunk odafigyelve, elmélyülten, az Istennel való találkozás vágyával! A Szentírás által Isten akarata tárul fel azok számára, akik készek Isten szándékai szerint élni. Isten megszólít minket, elmondja, hogy miként lehet teljes és boldog az életünk, lehajol hozzánk, hogy magához emeljen minket.

Legyen meg bennünk a kíváncsiság vágya, a felfedezés vágya! Igen, szeretnénk valami újat felfedezni, új üzenetet kapni adott élethelyzetünkre. Szeretnénk jobban megismerni Isten üzenetét, szeretnénk egyre jobban megérteni szavait, szeretnénk erőt meríteni ahhoz, hogy az olvasottakat meg is valósítsuk életünkben.

Csak akkor válhatunk az Úr tanítványaivá, ha nap mint nap olvassuk az igazság tanítását és életünket ehhez igazítjuk. Amikor elmerülünk Isten szavának olvasásában, akkor Isten bevon minket életébe, párbeszédre lép velünk, közli velünk mondanivalóját és válaszol kérdéseinkre, miközben mi is elé tárhatjuk gondolatainkat és érzéseinket. Legyünk Isten igéjének hűséges hallgatói, hogy annak hiteles hirdetői is lehessünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te eljöveteleddel az üdvösségtörténet új korszaka kezdődött el, Isten elküldte Fiát, hogy véghezvigye a megváltás művét, amely a kereszten teljesedett be. Segíts minket azért munkálkodni, hogy ne az önzés világa, hanem valóban Isten országa valósuljon meg a földön! Segíts, hogy ne féljünk a megtéréstől, hanem engedjük, hogy megváltoztasd életünket! Tőled arra kapunk személyes meghívást, hogy veled legyünk, megismerjük Isten országát, megtérjünk és hirdessük az evangéliumot. Adj nekünk erőt küldetésünk teljesítéséhez, az emberhalászathoz!

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak. Mk 16,15-18

Elmélkedés

A tegnapi evangélium kapcsán arról elmélkedtünk, hogy Jézus teljesen szabadon dönt arról, hogy ki legyen az ő apostola. Elcsodálkoztunk azon, hogy nem nézi a kiválasztottak előéletét és képességeit, hanem egyszerűen meghívja őket.

A mai ünnep, Szent Pál apostol megtérése megerősíti bennünk, hogy Jézus valóban szabadon választ. Pál példája mutatja, hogy az Úr döntésének helyességét nem érdemes megkérdőjelezni. Ő nem azokat hívja meg, akik alkalmasak a küldetésre, hanem alkalmassá teszi azokat, akiket meghív. Mert ki gondolta volna, hogy a keresztényeket, az új tanítás követőit üldöző Saul Krisztus evangéliumát fogja hirdetni? Ki adott volna egykor ajánlólevelet neki? És Jézus mégis meghívta őt! Megszólította őt a damaszkuszi úton és ez a találkozás gyökeresen megváltoztatta, új irányba fordította Pál életét. Még ennek a történetnek sem Pál a kulcsfigurája, nem ő irányítja az eseményeket, hanem Jézus Krisztus. Pál nem azért tért meg, mert elégedetlen volt korábbi életével és változtatni akart, hanem azért, mert megérintette őt Isten kegyelme, amely képes bárkit átalakítani. Nincs itt szó emberi érdemről vagy kimagasló képességről, hanem csupán arról, hogy Isten kegyelme elkezd működni egy emberben. Jézus szabad döntése az, hogy ádáz ellenségét meghívja követésére és buzgó igehirdetővé teszi a pogányok között.

Isten bármikor sorsdöntő módon beleszólhat életünkbe. Lehetőséget ad mindenkinek, még a legnagyobb bűnösöknek is arra, hogy megtérjenek. Nekem is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott. És ők csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre. A következő tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét – akiket Boanergesznek, vagyis „mennydörgés fiainak” hívott. Továbbá kiválasztotta Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont és a karióti Júdást, aki később elárulta őt. Mk 3,13-19

Elmélkedés

A mai evangéliumban a tizenkét apostol kiválasztásáról olvasunk. Jézus különleges feladatra választja ki őket a tanítványok egy nagyobb köréből. Az a szándéka, hogy az apostolok az ő személyének legjobb ismerői legyenek, akik majd hirdetni fogják tanítását és tanúskodnak cselekedeteiről.

Jézus azokat választja ki, akiket ő akart. Nem ad fel álláshirdetést, nem hirdet pályázatot, hogy ki szeretne csapatába tartozni. Nem kér önéletrajzot senkitől, nem érdekli a választottak előélete. Nem tart közvéleménykutatást, hogy az emberek kiket tartanak a feladatra legalkalmasabbaknak, és nem tart szavazást, hogy megtudja kik a legnépszerűbbek a nép körében. Nem kér tanácsot vagy ajánlást senkitől, nem érdeklődik a kiválasztottak személyéről és képességeiről. A kiválasztás az ő személyes döntése. Még csak arról sincs szó, hogy megbeszélje a jelöltekkel, hogy milyen elvárásai vannak és mi lesz a feladatuk. Jézust senki nem befolyásolhatja döntésében.

A Jézus által választott személyek magától értetődő egyszerűséggel elfogadják a meghívást és nem nehezményezik, hogy előzetesen nem egyeztetett velük Jézus. Pedig ez a kiválasztás alapvetően megváltoztatja az ő életüket.

Napjainkban sokan szeretnek mindenbe beleszólni, s nem tudják megemészteni, ha mások nélkülük hoznak meg egy döntést. Elképzelhetetlennek tartják, hogy egy rájuk vonatkozó döntésnek ne legyenek a részesei.

Az apostolok kiválasztása emlékeztessen minket arra, hogy az Úr új közösségéhez, az Egyházhoz tartozunk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, gondviselő Istenünk! Köszönjük, hogy figyelsz életünkre, vigyázol ránk, gondviselő szereteteddel átölelsz minket. Látod gondjainkat és küzdelmeinket, jól ismered fáradozásainkat és aggodalmainkat. Hozzád fordulunk nehéz helyzeteinkben: adj nekünk jó tanácsot és útmutatást! Adj erőt, bátorságot és kitartást! Erősítsd bennünk a hitet, hogy amikor már erőtlenek és tehetetlenek vagyunk, te akkor is tudsz segíteni, mert mindent megtehetsz, s jóságodnak köszönhetően segítesz mindazzal, ami üdvösségünket szolgálja. Ösztönözz minket arra, hogy készséggel és engedelmesen megtegyünk mindent, amit kérsz tőlünk!

Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő. Mk 3,7-12

Elmélkedés

A Jézushoz igyekvő emberek létszámára vonatkozóan Márk evangélista a következő kifejezéseket használja a mai evangéliumban: „nagy tömeg követte”, „nagy sokaság csatlakozott hozzá”, „mind ott tolongtak körülötte.” A leírás szerint tehát tömegesen érkeznek Jézushoz az emberek. Vajon mi vezeti ezt a nagy tömeget? A betegekkel tett csodák híre hamar elterjedt, és egyre többen keresik őt emiatt. Bizonyára sokakat a különleges tetteket végrehajtó személy iránti kíváncsiság, a csodavárás visz Jézushoz. Nyilvánvalóan azt szeretné, ha az emberek elsősorban tanítása, az üdvösség örömhíre miatt közelednének hozzá, de megengedi azt is, ha ennél kevésbé nemes szándék, például a gyógyulás vágya vezesse őket. Úgy tűnik, hogy nyilvános működésének kezdetekor a mi Urunk még nem engedi, hogy az evilági dolgokban remélő tömegek megismerjék személyének titkát, isteni származását, ezért azoknak, akik felismerik, hogy ő az Isten Fia, megtiltja, hogy elmondják ezt.

Jézust igazán megismerni, s benne felismerni az Isten Fiát, nem adatik meg mindenkinek, csak keveseknek. Ha csak a kíváncsiság vezet minket hozzá, a tömeghez tartozunk, amely csak a külső cselekedeteket látja. Ha az örök élet vágyával közeledünk hozzá és a mennyei Atyát szeretnénk megismerni, akkor megtapasztalhatjuk megbocsátó irgalmát és segítő kegyelmét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.